A Singer és Wolfner-czég egyetemes regénytárának 12-ik kötete Petelei István "Fülemile" cz. regényét hozza. A napilapok megemlékezve Petelei e legujabb productumáról, szinte bosszantó rövidséggel sikulunk át rajta. Sikulunk - mondom - mert egy pár chablon-szerü dicsérő szónál nem találtunk többet róla. Mintha csak a "forma dat esse rei" elve uralkodnék mai napsága kritikák tartalma felett, a mi alatt azt értem, hogy ha egy vaskos kötet kerül a könyvpiaczra, neki feküsznek a napi sajtó itészei s nagy hangon, hosszu lére eresztve méltatják a nagyszabásu müvet. Petelei fentidézett elbeszélése nem részesült e szerencsében, hisz összesen 105 lapra terjed, s Istenem, 105 lapon hogy is lehetne valami érdemes dolgot irni - gondolták criticus uraimék. Pedig lehet - fényesen megmutatta ezt Petelei.

"A fülemile" különben hoszasabban foglalkoztatja az olvasókat - meg lehet nyugodva az iró - mint a szépirodalom itészeit. A ki elolvassa a "Fülemilét", nem egyhamar feledi el a történetet, melynek alakjai ott maradnak lelki világában. A könyv egyes fejezetei oly élénk tollal, jóizü humorral vannak megirva, hogy folyton fentartják az olvasó érdeklődését s fokozzák az élvezetet.

Pedig egyszerű a történet nagyon.

Ferencz Ferencz kisvárosi pékmester jómódra tesz szert s feltalálva a falusi élet üde levegőjében Ágnest, a tiszta lelkü leánykát, felfedezi az élet kellemesebb oldalát s elveszi feleségül. Szereti madaraival együtt. Ez utóbbi szenvedélyének kielégitése vezeti el pár napra hazulról, hová egy elszabadulni akaró fülemile bevezeti Páli Gyulát, ki iránt szerelemre lobban Ágnes. Már-már a lejtőre jut, midőn visszahivja férjét s maga beszéli el a távollétében történteket. A fülemile, minden galibának okozója elbocsáttatik s visszatér ismét a nyugalom s az Ágnes szivében a szerelem helyet ad a férje iránti szeretetnek.

Ugy-e bizony nem valami uj és nem is nagyon érdekfeszitő história; de a hogy ezt Petelei az ő éles megfigyelő képességével, költészetének elragadó bájával megirta - mindvégig lekötve tartja érdeklődésünket.

Petelei nem tartozik az ugynevezett termékeny irók közzé. Keveset; de ambitióval s műgonddal munkál. Főleg a hangulatkeltés igazi mestere. E tekintetben egyik elbeszélőnk sem mulja felől. Alig van irónk, ki ugy ismerje az emberi szivet, mint ő. Alakjai sziv és lélekvilágát olyan közvetlenséggel tárja elénk, ugy belopja azok érzelmeit az olvasó szivébe, hogy önkénytelenül együtt érezünk velök s ez teszi feledhetetlenekké rajzai személyeit. "Klaszszi", "Máli" minták e tekintetben.

Egy-egy szóval egész psychologiai motivumokat rajzol megkapó közvetlenséggel, s ebben van Petelei költészetének metruma. Uralkodik alakjain teljesen, benne él kedély világukban, gondolatjaikat, érzelmeiket hüen tudja megszóllaltatni s innen van, hogy oly közvetlen a hatás, mit általok az olvasóra gyakorol. Kerüli a külsőségeket - alakjai benső világát tárja fel. Elbeszélései közül egy sincs az igazi inspiráczió hijával s egy sem viseli magán a mesterkéltség charakterét.

A "Fülemile" érdeme is az alakok psychologiai festésében áll. Ágnes egy poeticusan rajzolt, ábrándos lelkü ifju asszonyka, kinek szivét a rohamosan felébredt első szerelem gyorsan támadja meg s beteges képzelődése, a szenvedély láza már-már az örvénybe sodorja, midőn szivének második hatalmas elementuma: a szeretet férje iránt, morális magaslatra emeli. Ferencz Ferencz a jóság, szeretet mintaképe. Mátyás, a romanticus pék legény, igazi cabinet alak s Petelei valóságos előszeretettel rajzolja az ily szellemi vagy phisicailag fogyatkozásteljes alakokat. Páli Gyulában egy kis városi gentre élethű alakja van bemutatva szerző által. Az egész elbeszélésen valami megkapó báj s a Mátyás viselt dolgainak ecsetelésében az igazi humor jótékony derüje vonul végig.

Stylja főleg a leirásoknál a plasticitás hüségével bir s az érzelmek és szenvedélyek phasisainak is hű kifejezője.

E mellett tömör és magvas mindenütt. Alig képes az olvasó gondolatával követni.

Egy szó sokszor egész mondat nála s többet fejez ki vele, mint sokan lapokra terjedő elmélkedésekkel. E tekintetben az orosz irók hatása látszik Petelein.

Sokan pessimizmussal vádolják s hibájául rójják fel, hogy szereti a homályt, mintegy ködbe burkolja alakjait s ez a sötét szin fájdalmas benyomást szül az olvasónál. Tagadhatatlan, hogy Petelei a züllött alakoknak, az extravagans eszmékkel tépelődőknek leghűbb rajzolója, de pessimizmussal vádolni épen nem lehet. A "Fülemile" is egészen ellentmond e föltevésnek. Ismeretes eredetiség, a szeretet fénye sugárzik ki belőle, mely Petelei mélyen érző szivéről tesz tanuságot.

"Semper libenterlego!"

b- i-.

Forrás: Magyar Polgár, 1886-05-19 / 113. szám