---

Tartalom

Előszó. Írta gróf Apponyi Albert
Előszó az I-ső kiadáshoz. Írta: báró Petényi Zsigmond
I. Bevezetés. A trianoni békeszerződés és előzményei
II. Az egyházak helyzete
III. Közoktatásügy
IV. Kulturális alapítványok
V. Múzeumok. Könyv- és levéltárak
VI. Emlékművek. Művészet
VII. Szellemi élet. Tudományos társulatok. Irodalom. Sajtó. Könyvkiadás és sokszorosítóipar
VIII. Színészet
IX. Magyarország felelősségének kérdése. A nyugat hálája
X. A békerevízió szükségessége. Külföldi hangok. Befejezés

---

Előszó

A trianoni békediktátum az ezeréves, szervesen egységes Magyarország területéből kétharmad részt és lakosságából háromötöd részt - köztük három és fél millió magyart - a legnagyobb önkényességgel szakított ki és ezt a hatalmas területet és a rajta élő tizenhárom millió lelket - a nélkül, hogy a lakosságot megkérdezték volna - négy különböző állam: Német-Ausztria, Csehország, Rumánia és Szerbia között osztotta szét. Mintha ennek az esztelen és gonosz cselekedetnek, a nemzetiségi elv és önrendelkezési jog eme durva legázolásának várható súlyos következményeitől maguk a békeszerződések alkotói is megriadtak volna, az ébredező lelkiismeretfurdalás elaltatására bizonyos rendelkezéseket vettek fel a békeszerződésekbe, amelyeknek azt a hivatást szánták, hogy megvédjék az idegen uralomnak kiszolgáltatott nemzeti kisebbségeket az új imperium elnyomó és megsemmisítő törekvéseivel szemben. Mintha tompítani akarták volna a prédául odadobott millióknak jajveszékelő tiltakozását a karthagói béke könyörtelen kegyetlensége ellen és mintha megnyugtatni próbálták volna egy ezeréves, szilárd állami lét ismert és megszokott keretéből erőszakosan kiragadott és bizonytalan, új viszonyok közé taszított emberek millióit; megcsillogtatták előttük a nemzetközileg biztosított kisebbségi védelem biztató palládiumát.

E rendelkezések elvileg valóban biztosítják az idegen uralom alá került kisebbségek részére - többek között - a polgári és politikai jogok egyenlő élvezését, a vallás szabad gyakorlatát, bármely nyelv szabad használatát a magán, üzleti, vallási életben és a sajtóban, az iskolák és nevelőintézetek autonóm létesítését, illetve azok autonóm fenntartását és pedig szabad nyelvhasználattal, valamint szabad vallásgyakorlattal, s biztosítanak végül a kisebbségek kulturális céljaira megfelelő részesedést az állami bevételekből. Ezzel a békeszerződések megteremtői az utódállamokba bekebelezett nemzeti kisebbségek kulturális és vallási életének teljes zavartalanságát, szabad fejlődésének lehetőségét a jövőre is fenntartani kívánták és kifejezetten e feltételek mellett juttatták e hatalmas területeket Csehországnak, Szerbiának és Rumániának.

A békekötések óta immár hét esztendő telt el, próbaköve annak, hogy vajjon a békekötéseket helyes és szilárd alapra, avagy az önkény futóhomokjára építették-e, - hogy vajjon az abban foglalt és nemzetközileg biztosított védő rendelkezések világosan kifejezett rendeltetésüknek csakugyan megfeleltek-e vagy sem és tényleg védelmet nyujtottak-e, békét, megnyugvást és beletörődést teremtettek-e ama mindent felforgató nagy államjogi változásokba, amelyeket a békekonferencia türelmes zöldasztalánál oly könnyedén, az érdekeltek meghallgatásának kikapcsolásával, Clemenceau és társai, ezek a vakmerő államfelforgatók, elhatározták.

Erre a feleletet, a lelketfelháborító, döbbenetes választ megadja ez a könyv a tények és rideg valóságok leplezetlen felsorakoztatásával. Elénkbe tárja a szomorú és rettentő képet: elszakított magyar véreink kétségbeesett, hősies, de a legtöbbször hiábavaló küzdelmét nyelvük, ősi nagy kultúrájuk és vallásuk védelmében az utódállamok balkáni erkölcsű, kultúrát, emberiességet, jogot és nemzetközi kötelezettséget nem ismerő és nem respektáló, egyenesen véreink megsemmisítésére törő hadjáratával szemben. Es szemünk elé vetíti a meggyötörtetésnek, a letiportságnak, a megalázottságnak, a testi és lelki szenvedéseknek szívfacsaró, véget nem érő kálváriáját, amely osztályrészül jutott elszakított véreinknek.

Lehetetlen, hogy Csonka-Magyarország nyolcmilliónyi magyarsága meg ne hallja az elszakított területek ezeréves magyar kultúrájára zuhanó fejszecsapásokat, ősi iskolai és egyházi intézményeinek robajló összeomlását és fel ne ismerje azt a roppant veszedelmet, amelyet ezeknek az évszázadokon át felhalmozódott nagy, magyar morális és kulturális kincseknek elpusztítása jelent reá nézve politikai, nemzeti, kulturális és vallási szempontból egyaránt. Aki magyar ember ezt a könyvet olvassa, annak fülébe zúg a magyar végek pusztulásának állandóan kongó vészharangja, riasztó figyelmeztetésül, hogy cselekednünk, meg kell tennünk mindent, szorongatott véreink megmentésére, amíg nem késő, amíg a magyar nyelvet és kultúrát barbár kezek teljesen ki nem irtják az elszakított Nyugaton. Északon, Keleten és Délen.

Ennek a könyvnek azonban nemcsak magyarul, de a nagy nyugati nyelveken is meg kell jelennie. Hadd olvassák a művelt nemzetek fiai, hogy tulajdonképen mit is műveltek azok az országalapító nyugati államférfiak, akik Trianonban szétromboltak egy ezeréves nagy kultúrországot, Nyugatnak elismert védőbástyáját és helyébe tették a barbár kultúrátlanságnak, a balkán szellemek rombolva pusztító uralmát. Vajjon tisztában voltak-e, hogy mit cselekszenek, vajjon ezt akarhatták-e Trianon rövidlátó bölcsei - ezt a kérdést szegzi neki minden művelt olvasónak e könyvnek valamennyi lapja. Minden bizonnyal nem akarhatták ezt a nagy nyugati államok vezető politikusai, hiszen a nyugati nemzetek a századok folyamán annyi vér- és anyagi áldozatot hoztak a műveltség, a nyugati civilizáció védelmére és továbbterjesztésére. Hiszen az utolsó évszázadnak története nem egyéb, mint a nyugati kultúra tudatos és diadalmas előrevitele mind az öt világrészbe. Kizárt dolog tehát, hogy a békét megalkotó nyugati államférfiak tudatosan akarhatták volna a nyugati kultúra határán lévő magyar őrállomások kiszolgáltatását és elpusztítását éppen azok által, akiknek kulturális meghódítása és a nyugati erkölcsnek és szellemnek színvonalára emelése volt egyenesen feladata a történeti Magyarországnak.

Ez a könyv dörömbölni fog minden magyar ember és egyben minden művelt külföldi olvasó lelkiismeretének ajtaján és messzehangzó hirdetője lesz annak, hogy az a kulturális és erkölcsi szégyenfolt, a nyugati civilizáció nagy elveinek és eszméinek az a cinikus megcsúfolása, amelyet Trianon minden jóérzésű ember szemében jelent, soká nem maradhat meg, ha Európa továbbra is Európa akar maradni és nem akarja megtagadni évszázados nemes tradícióit és rendeltetését.

Budapest, 1927 szeptember havában.

Báró Perényi Zsigmond,
a Magyar Nemzeti Szövetség Országos elnöke.

---