A reformáció is, mint általában az életnek minden mozzanata, a mögötte levő múlt és az előtte levő jövő közé ékelődött be mint jelen a maga nevelő munkájával is. Mind a múlttal, mind a jövővel szerves a kapcsolata. Az élet egyetemes törvénye szerint a jövőnek tűrnie kell, hogy reá üssük a magunk bélyegét, de nekünk is hordoznunk kell magunkon a múlt bélyegét. Ez a törvény a reformáció nevelő munkáját is meghatározza. S mivel így a jelen magyarázata mindenkor a múlt, amely megelőzi s a jövő, amely követi, a reformáció neveléstörténeti jelentőségét csak úgy határozhatjuk meg, ha neveléstörténetét beállítjuk egyrészt a reformációt megelőző neveléstörténeti helyzetnek, másrészt a reformációt követő neveléstörténeti fejlődésnek rajza közé. Ha így szembeállítjuk a múlttal, ha így végigkísérjük a nyomába lépő fejlődést, megfigyelve paedagogiai hatásainak diadalát, kudarcát, csíráiból való kibontakozását, majd elenyésztét, mind a két irányban tisztán fog szemünk elé lépni a reformáció neveléstörténeti jelentősége. Feladatunk tehát ilyen módon három részre oszlik: a nevelés a reformáció előtt, a nevelés a reformáció korában, a nevelés a reformációt követő korszakokban napjainkig.