Ozorai József
Kuruc ősök
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
I. KÖTET
Bevezetés. Utcanevek. Dülőnevek. Nemes-sor
I. Fejezet. Három kuruc és egy barát
II. Fejezet. Ozoróvszky György
III. Fejezet. Beretzky Pál
IV. Fejezet. Barkó Imre
V. Fejezet. Csölle Gábor a barát fráter
VI. Fejezet. A sárkány és a galambok
VII. Fejezet. Gábor barát kivágja magát és jelentést tesz a hercegprimásnak
VIII. Fejezet. A patkó
IX. Fejezet. A szerelem ébredése. A sebek gyógyulnak. A szivek gyuladnak
X. Fejezet. Barkó Imre rendet csinál
XI. Fejezet. Nagy esemény Kamocsán
XII. Fejezet. Berthóty és a tisztikar megbecsülik kurucainkat
XIII. Fejezet. Gábor barát Pogrányban és a hercegprímás előtt
XIV. Fejezet. Jönnek a levelek. Barkó Imre a csávában
XV. Fejezet. Kurucaink Érsekujvárt védik
XVI. Fejezet. Ozoróvszky Bottyán generálisnál
XVII. Fejezet. Beretzky a fejedelemnél
XVIII. Fejezet. Barkó Imre a várban szolgál
II. KÖTET
I. Fejezet. Temetés a nagymajtényi síkon. A kegyelem. A bujdosás
II. Fejezet. A zsandár
III. Fejezet. Gábor barát Bécsbe megy
IV. Fejezet. Éjjeli audientia
V. Fejezet. Csölle Máté gazda és leánya
VI. Fejezet. A kutyamosó
VII. Fejezet. A megzavart idill
VIII. Fejezet. Boriska akcióba lép. Klárika remekel
IX. Fejezet. "Gábor barát azonnal jőjjön"
X. Fejezet. Az urbárium
XI. Fejezet. Kopfhammer plébános az aranyakkal és a kánonjoggal. Nagy öröm a Kisfélsoron
XII. Fejezet. A szerelem diadala
XIII. Fejezet. Épül a hajlék
XIV. Fejezet. Négy menyasszony egy portán
XV. Fejezet. A lakodalom
XVI. Fejezet. A Nemes-sor
XVII. Fejezet. A földesúr és jobbágyai
XVIII. Fejezet. Utolsó ecsetvonások
Befejezés. Hagyomány. Való tények. Mese
Bevezetés
Rákóczi Ferenc szabadságharca a lezajlása óta elmult évszázadok távlatából ugy tünik föl lelkem előtt, mint a történelem lapjaira karddal és vérrel irott hősköltemény. Hiszen ez a szabadságharc tele van legendás lelki nagysággal, magasztos önfeláldozással, a hősiességnek és vitézségnek csodás tetteivel, tüneményes dicsőséggel, tengernyi fájdalommal és éjfekete gyásszal.
Ennek a dicsőséges és gyászos szabadságharcnak rég elmult idejéből, kuruc vitézekről, nagy Rákóczi Ferenc katonáiról mondok mesét.
Ezek a kuruc vitézek az érsekujvári várbástyákon hadakoztak és az érsekujvári határdülők pázsitos mezőin, illatos rétjein, kopár tarlóin és hantos barázdáin száguldoztak paripáikon és vivták véres csatáikat. A harc elmulta után Érsekujvárott telepedtek meg. Ott élték le életüket és ott temetkeztek el. Emlékük felett ott még nem halt meg egészen, de már haldoklik a hagyomány.
Ifju koromban, egy félszázad előtt hallottam a róluk szóló, ma már több, mint kétszáz esztendős hagyományt. A mult évszázad első évtizedeiben az akkori nemzedék még élénken emlékezett arra a hagyományra, de két évszázad egymásra torlódó eseményeinek rétegei annyira behordották és elföldelték azt, hogy a köztudatban ma már nem él. Csak néhány, kicsi számú, öreg ember fáradt emlékezetében, ott is egyre homályosabban rémlik még. És csak a régi anyakönyvekben és levéltárak megfakult, régi aktáiban vannak még nehezen kiásható nyomai.
Hiszen a régi, egykor világhires bástyák is eltüntek! Csak néhány rom, néhány ormótlan darab sötétlik még belőlük, amelyeket már alámosott, de még el nem sodort az idők folyása. Ezek a romok mintha a multat virrasztanák s komor némaságukkal mintha a régi dicsőségről beszélnének.
A várnak egykori széles vízárkai szintén eltüntek. Helyükön utcák vezetnek és házsorok állanak, vagy kertek díszlenek.
A régi érsekujvári temetők helyén is ma már sétakert terül el és lakóházak vannak.
Kétszáz év alatt a családok elszaporodtak és elszakadoztak az ősi törzstől. A családnevek és utcák nevei is megváltoztak s az uj nevek feledésbe sodorták a régieket.
Hiszen a haladásnak és a fejlődésnek legelső dolga az, hogy eltakarítja az útban lévő, régi romokat. És ha a multnak értékes maradványait megőrzi: akkor ez nem is kegyeletlenség, - csak rendes menete a folyton megujhodó életnek.
Amint a legutóbbi évek eseményeit és Érsekujvárnak szinte amerikai méretekben haladó fejlődését szemlélem: meg-megjelennek előttem a városnak régi képei, történeti multja és ennek emlékei. És - magányos óráimban, álmatlan éjszakákon sokszor eszembe jut az ifju koromban hallott hagyomány. És mintha ez a hagyomány a szivemen kopogtatna. Mintha szóllongatna, hogy ne hagyjam kihalni egészen. És mintha sürgetne is, hogy siessek a megirásával, mert már nem sok időm van hozzá. És ime öreg koromban megtörténik velem, amit a francia közmondás mond: hogy az ember mindig visszatér az első szerelméhez. Mert ime én is visszatérek az első szerelmemhez, a költészethez, csupán azért, hogy mesébe foglaljam a szivemen kopogtató régi hagyományt.
Azt beszéli ez a hagyomány, hogy történetünk hősei, a kurucz vitézek az érsekujvári várban katonáskodtak és az érsekujvári dülőkben száguldoztak paripáikon. És amint kutatom a történetüket: megjelenik előttem a hires érsekujvári vár hatalmas bástyáival és fülemben csengenek a város utcáinak és az érsekujvári, Isten áldotta, buzatermő határ dülőinek nevei.
Olyanok ezek a nevek, mint a történelmi patina. Őrt állanak Érsekujvár multja felett, mintha arra vigyáznának, hogy az a mult feledésbe ne menjen. És ha történeti időrendben egymás mellé sorba helyezzük ezeket a neveket és megkérdezzük, hogy mit jelentenek és mit mondanak nekünk: akkor kibontakoznak előttünk Érsekujvár nagy multjának és történetének körvonalai. Megtudjuk, hogy Érsekujvár közel két évszázadon át hatalmas vár volt és történelmi jelentőségű eseményeknek volt a szinhelye.
...
Folyton velem járt és hosszú életemen végig kisért engem ez a hagyomány. És én életem alkonyán csak azért vettem elő régóta félretett tollamat s azért irom meg ezt a könyvet, hogy egy koszorús költőnk szép tanítását követve a régi fénynél uj szövétneket gyujtsak, hogy az Érsekujvárott élt és ott eltemetkezett kuruc vitézek egyre homályosuló emlékét fölelevenítsem és hogy az a hagyomány, amelyről kívülem már csak igen kevesen tudhatnak, ne menjen egészen feledésbe.
Azért ez a könyv talán nem is regény, talán csak korszerü képek és egymásba kapcsolódó események sorozata. Nem is lép fel a regény igényeivel és én csak azért cimezem regénynek, mert más nevet nem tudtam neki találni. Nem is akar más lenni ez a könyv, mint: emlék a multból - emlék a jövőnek.
Érsekujvár, 1928. január 28.
A szerző