---

Tartalom

ELŐSZÓ
BEVEZETÉS
(HIPO)TÉZISEK

A (MAGYAR) PRÓZA SZÖVEGHAGYOMÁNYAI ÉS AZ ISKOLA A HATÁRON
A premodern ízlésirányok szövegképző tradíciója
A modernség szöveghagyománya
A rövidtörténet és az anekdota műfaji tradíciója
A visszaemlékezés mint prózaforma
Az Iskola "politikai", "ideologikus" olvasatának lehetőségeiről

A REGÉNY POÉTIKÁJÁNAK FŐBB VONÁSAI
Nyelv, történés
Hallgatás és megszólalás; szó és szó nélküliség; rész és egész (Iskola, Buda)
A műfaj
A kompozíció poézise
Narratív szintek és rétegek (Továbbélők, Iskola a határon, Buda)
Temporalitás a határon
A regénytér poétikai interpretációja (Iskola, Buda)
Valóság és fikció reflexiója mint olvasatképző viszony
A szöveg szimbolizálódása

HIPERTEXTUÁLIS JELENTÉS- ÉS SZÖVEGKÉPZÉS
A regényegész képszerűsége - Esterházy Péter "rajzlap"-ja
Hipertextuális jelentésképzés, szövegalkotás és komponálás az Iskolában
A Buda első évtizede: a posztmodern szövegképzés kiteljesítése felé - a kétpólusú recepció hullámverése közt?

BEFEJEZÉS

FÜGGELÉK
Recepció, kanonizáció, kultusz (1993-2003)
Vezér Erzsébet: Irodalmi paródia. Kottlik Géza: Alreálisták a határon

FELHASZNÁLT IRODALOM

---

Fülszöveg

Ottlik nemcsak elolvastat velünk egy könyvet, hanem megtanít bennünket új módon olvasni. Az Iskola bevezető része jelzi, elárulja, hogyan működik az Ottlik-szöveg. S főképpen azt árulja el, hogy a lényegről úgysem tudunk - legalábbis a megszokott módon, szavakkal - beszélni. Valaki ugyanis vagy érti, vagy nem érti a másik embert. A szó kísérlet, a megértés luxusa. A regény egésze ezért aztán nem mást tesz, mint kibontja, közérthetővé teszi a mások számára érthetetlen kódok jelentését: uszodalépcső, "Trieszti Öböl", Davos, szombathelyi országút, tanszerláda, szerecsendió, Tulp tanár anatómiája, "a szabadság enyhe mámora"...

Bébé és Szeredy arról dünnyögnek, miközben látszólag a fekvőszékekkel vannak elfoglalva, hogy a kettejük között megszokott (szó)-jelentéseket a végtelen - de legalábbis negyvenezer évnyi - időben hipertextuálisan kutakodva tudják csak újradefiniálni. Barátjuk, Medve Gábor segítségével.Mert ha ama bizonyos, Gábor feljegyzéseit, kész szövegét (?) tartalmazó iratcsomó megvan (és megvan), akkor lehet esély arra is, hogy "minden meglegyen", s ezért legvégül majd a válasz is megszülethessen Szeredy kérdésére. Ehhez más nem is szükséges, mint az időben szépen, lassan, de határozottan, rákövesült foszlányonként lefejtve a rétegeket, visszamenni 1923-ba. Az ősi eredettoposzok (határ, iskola, égbolt, víz - és "aki nézi mindezt") poétikai feldolgozása által ekként teremtődhet újjá a létezés - amúgy eleve adottnak tetsző - temporális világa egy regényben; de csak abban a regényben, amely "nemcsak szól valamiről", hanem inkább maga a "valami".

---