VÁNDOR KÁLMÁN: COLIBRI

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2021
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitális Tartalomfejlesztési és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-523-0 (online)
MEK-20594

Tom King jókedvű fütyörészéssel állott a Washington Square-on egy öreg, vörös téglaház tövében, amikor felcsendült egy üde, fiatal leányhang:

- Hátha három évig kellett volna várnom! Sokallnám-e? - nevetett fel Tom és csillogó szemekkel nézte azt a karcsú, nagyszerű figurájú lányt, akinek a kezét szorongatta.

- Három év nagy idő, Tom! Ne dobálódzék az esztendőkkel! - kacagott a leány. - Inkább menjünk valamerre, ahol levegőt árulnak, mert ez az árucikk ezen a környéken ugyancsak kifogyott!

Patricia Cold csakugyan gyönyörű volt. Ez most látszott csak igazán, amikor kilépett a sötét kapualjból. Ragyogó szőke haja, hibátlan bársonyos fehér bőre, remekbe formált lábai és hosszú vékony ujjai karcsú termetével arányosan a modern lány szépségideálját adták máskor is, de most, hogy a strandok homokján barnára égett, olyan volt, mint egy csodálatos bronzistennő. Még pedig egy jókedvű, pajkos istennő, aki minden lelkiismeretfurdalás nélkül kész arra is, hogy Jupiter fehér szakállát meghuzgálja.

Intett egy taxinak, gyorsan beleültek s már repültek is kifelé a városból, hogy valahol lombos fák alatt, víz közelében költsék el vacsorájukat.

- Ezt nem lehet így robogó autóban és sivár házak között. Majd a kertben, ahol hold is van!

És közben, titokban, hogy a fiú észre ne vegye, melegen mosolygó szemmel nézte becsületesen nyilt arcát, tiszta tekintetét, szálas figuráját. Négy hét óta ismerte ezt a derék, lelkes fiút, aki a Harrington kávébehozatali iroda íróasztala mellett kereste meg heti negyvenöt dollárját, melyből a világ leggazdagabb emberének érezte magát. Tom ugyanis hasznát vette a háborúnak, melyből Flandriában kapott kóstolót. Megtanulta, hogy kis örömök sorozata az élet, és kár a holnappal sokat bíbelődni.

Amikor Patricia és Tom először találkoztak, a derék fiú pillanatnyilag pofozkodással és bokszolással foglalkozott. Mint utólag kiderült Tom King azon az estén éppen egészségügyi sétáját végezte a néger negyed egyik nem éppen előkelő utcájában. Hogy a séta mennyiben volt egészségügyi, egészségre hasznos, az mélységes titok, mert olyan bűz és mocsok foglalta keretbe azt a tájékot, hogy orvos recepten aligha rendelte volna. Tény azonban, hogy Tom King mégis ott sétált és eközben lett figyelmes arra, hogy az egyik üres telek tövében néhány feketeképű ifjú azzal szórakozik, hogy baseballt játszik. A játék a másik csapat tér felében folyt s az egyik kapus unatkozott. Unalmát tehát oly módon próbálta elűzni, hogy a halomban fekvő kabátok zsebeiben tartott házkutatást. És amit talált azt gyorsan a saját zsebébe csúsztatta át. Amikor a meccs véget ért és Tom derűsen tovább indult, izgatott ordítást hallott.

Tom kíváncsian megfordult. Most kerül sor a kitűnő kapusra. De a következő pillanatban a mosoly eltűnt a képéről. A kapus ugyanis egy ugrással ott termett egy ártatlan kis négergyereknél, aki a játékot nézte, durván odavágta a tumultus közepébe.

- Itt a tolvaj! - kiáltotta. - Láttam, folyton itt ólálkodott a kapu körül.

Tom King arcát elfutotta a düh pirossága. Halk káromkodás csúszott ki a száján és gyors léptekkel megindult a csoport felé.

- Én nem loptam el, én nem vagyok tolvaj - sírt a szerencsétlen gyerek és csakúgy patakzott a könnye. A csirkefogó pedig neki esett és ütötte, rúgta, verte, ahol érte, csakhogy elterelje a gyanut magáról.

Tom King lába alatt egyszerre forró lett a talaj. Nekilendült, odaugrott a néger állathoz és öklével olyat vágott a szeme közé, hogy menten elterült a földön. Egy pillanattal később már csak egy gomolyog látszott, öten is körülvették és a közelharc egyre vadabb és veszedelmesebb méreteket öltött. Tom vitézül állta a helyét, vad erővel osztogatta az ökölcsapásokat, négyen is vonaglottak már a földön és pont akkor, amikor már csak egy ellenféllel, egy Herkules termetű négerrel kellett megküzdenie, egyszerre életveszélyessé vált a dolog. Az egyik néger ugyanis magához tért, óvatosan kést rántott elő és hátulról Tom hátába vágta. Illetve: vágta volna.

De ekkor a levegőbe lendült egy karcsú, fehér leánykéz és olyat vágott az orvtámadó lapos orrára, hogy menten visszafeküdt a fűbe. A kéz után most egy karcsú női láb jelent meg. Ez a gyönyörű láb viszont gáncsot vetett a néger Herkulesnek, aki a fején keresztül sietett mielőbbi érintkezést keresni az édes anyafölddel. Még egy pillanat és egy apró női revolver csöve villant meg a levegőben.

A néger kezek villámgyorsan emelkedtek a magasba, Tom King csodálkozva pillantott a revolver felé, melynek végén egy gyönyörű leány: Patricia Cold állott.

Ismét egy perc és a derék kapus zsebéből elővándorolt a lopott óra. Ami ezután következett az szintén megfelel a verekedés fogalmának. Helyesebben azonban verésről kell beszélni, mert a dolog túlságosan egyoldalú volt. A betört orru csatárok ugyanis neki estek a kitűnő kapusnak.

Hogy ez az ütközet miképpen végződött, azt sem Tom, sem Patricia nem várták meg.

- Tom King, Harrington kávébehozatali - mondta Tom - köszönöm a segítséget!

- Patricia Cold, Long női ruhaszalon - mondta Patricia - örülök, hogy segíthettem.

Tom elszaladt. Másfél perc mulva, amikor visszatért, valami csomagot hozott az ölében. A még mindíg zokogó kis néger gyerek volt. A nagy darab ember pedig észre sem vette már Patricia Cold észvesztő szépségét, csak selypített, gügyögött a néger apróságnak.

- Ne sírj gyöngyöm - gügyögte neki. - Nem enged a bácsi! Hogy hívnak téged?!

- Ejnye! - ráncolta össze homlokát a lány. - Már most mit csináljunk veled?

- Bravo Tom King! - kiáltott fel Patricia Cold és felvillant a szeme. - Barátságunk megpecsételődött.

Ez négy hét előtt történt. Tom megtudakolta, hogy hol lakik s minthogy a lány meg is mondta, nincs benne semmi csodálatos, hogy másnap Patricia a saját kapujában találta.

És nevetve elindultak. Ettől kezdve minden este hat órakor odaállott Tom King a Washington Square-on Patricia Cold kapuja elé. Harmadik nap Tom közölte a lánnyal, hogy úgy véli bizonyos szimpátiát érez iránta. Negyedik nap közölte, hogy reméli nem közömbös számára. Ötödik nap úgy nyilatkozott, hogy kedveli. A hatodik napon ezt módosította. Nem kedveli, hanem szereti. A hetediken pedig, ez vasárnap volt és délután négy órakor, egy rendkívül elegáns ifjú gentleman társaságában jelent meg. Az ifjú gentleman cilinderben és etoni diákruhában volt és Tom King így mutatta be:

- Sam Brown, ifjú barátom. Sam, mert ő mondja, hogy az, Brown, mert egyéb híján a színéről magam voltam kénytelen elnevezni.

Mr. Sam Brown előkelő nyugalommal megemelte cilinderét és az érdeklődésre úgy nyilatkozott, hogy új atyjával meg van elégedve, csak a szag ellen lehetne tenni valamit, mert a fehér embereknek korántsincs olyan megejtően kellemes és jó illatuk, mint ami neki a néger negyedekben már annyi gyönyörűséget szerzett.

Patricia csendes mosolygással nézte a nagy darab fiút, míg a taxi elhagyta már a várost és kint robogott a nyaralók tájékán. Végre az autó lassított és aztán megállt. Árnyas kerthelyiség előtt voltak. Kihallatszott a jazz, táncoló párok látszottak a színes villanylámpák alatt. Tom gyorsan kifizette a soffőrt, azután beléptek a kertbe és egy asztal mellé ültek.

A jazz éppen egy tangóba kezdett. Patricia ekkor úgy érezte, hogy egy nagy férfikéz símul lágyan az övére. A fiú felé fordult. Egy pillanatig mosolyogva nézte, aztán odabiccentett.

- Patricia - mondta elfogódottan a fiú. - Valamit szeretnék magával megbeszélni!

- Nézze, kislány, ma bent voltam az öreg Harringtonnál és szóltam neki, hogy negyvenöt dollár nem a világ!

- Úgy látszik, nem. Legalább is úgy látszott, mintha csodálkozna a közlésemen. Megmagyaráztam neki, hogy ilyen jóravaló fiatalembernek, mint magam is vagyok, legalább ötvenöt dollárt illik fizetni.

- Patricia! Én sokáig számoltam és kiszámítottam, hogy ez bizony egy hónapban kétszázhúsz dollár. Kétszázhúsz dollár pedig sok egy ilyen magamfajta fiatalembernek. Nem is tudnám beosztani. Arra gondoltam, hogy megkérném, segítsen nekem. Úgy gondoltam, hogy maga otthagyná azt a ruhaszalont, eljönne velem valami papféléhez, aztán eljönne a lakásomra és - ott maradna!

- Ejnye, ejnye! Dehát ha már megtörtént, mit csináljak. Nem igaz? - Szép csendesen magához vonta a lány remegő kezét és nagyon melegen, hosszan megcsókolta. - Kislány! - nézett fel rá csillogó szemmel. - Mondja meg nekem, volna kedve hozzá? Lenne az én feleségem?

Patricia hallgatott. Mikor a hallgatás kicsit hosszúra nyúlt, lassan felemelte a fejét. A leány szeméből akarta a választ kiolvasni.

A leány szemét azonban nem találta. Patricia kitágult szemmel, összeráncolt homlokkal valahova a távolba nézett. S ahogy Tom a szeme irányát követte, egy másik asztalt látott. Az asztal mellett pedig egy nagyon elegáns fiatalembert.

- Rögtön, Tom! - a szeme ismét a másik asztalnál volt. - Rögtön válaszolok. Előbb azonban legyen olyan kedves, menjen a telefonhoz, hívja fel a B. 33-55-66-ot és mondja meg, hogy Patricia Cold izeni, azonnal jöjjenek ide, nagyon fontos.

Pontosan két percig tartott a telefonálás. Azután Tom King kilépett a fülkéből. Első pillantása az ellenfél asztalára irányult. Az asztal üres volt. A férfi nem ült már ott, a második pillantás saját asztala felé irányult. Patricia nem ült az asztalnál. Gyors lépésekkel odasietett. Az asztalon ott feküdt a leány kézitáskája. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem ment hát el. Biztosan ismerősre akadt, akivel beszélnie kell.

Leült és várt türelmesen. Elmult tíz perc. Egy negyedóra. Aztán félóra is. Kezdett ideges lenni. Hol az a leány.

Egymásután teltek a negyedórák, a közönség egyre gyérült, szállingóztak vissza a város felé.

Megszökött a válasz elől? Megsértette valamivel? Vagy valami szerencsétlenség! Az Istenért, hol az a lány. Már az ajtó előtt volt. Fáradtan felemelte a kezét, hogy autóért intsen.

Ebben a pillanatban egy ököl villant meg a szeme előtt, az állkapcsán egy ütést érzett, aztán hangtalanul végig bukott a földön. Tom King elvesztette az öntudatát.

Hajnal felé szemezni kezdett az eső és Tom King arra ébredt, hogy csuromvíz a ruhája. Tom King egy árok mélyén feküdt és ahogy az állkapcsát megmozdította, nyilaló, éles fájdalmat érzett. Egyszerre eszmélni kezdett. Riadtan felugrott.

Most már tisztán állottak előtte az események. Patricia eltünt s amikor ő éjféltájt kilépett a kapun, leütötték. De ki? És miért? A pénze megvolt, semmije sem hiányzott. Miért ütötték le?

Gyorsan a fülkébe lépett és járműért telefonált. Azután kiállt a kapu elé, hogy megvárja a taxit. Hajnali négy óra volt. Talán öt percig várhatott, végre tülkölés hangzott s a távolban feltünt a jármű.

Egy órával később Tom King ott állott az ajtaja előtt és azzal bajlódott, hogy bedugja a kulcsot. Mielőtt azonban ez sikerült volna, kinyilt az ajtó és fekete arcocskából egy aggódó szempár ijedt tekintete meredt rá.

Tom bement a fürdőszobába, pár percig élvezte a meleg víz simogatását, de aztán egyszerre elkomorodott.

- Hogy leboxoltak, azt nem bánom! - mormogta. - Biztosan az a néger fickó lesett meg, akinek a kezéből Sam-et kiütöttem. De hogy Patricia itt hagyott.

- Csak nem fáj a gyomrod, Tomy bácsi? - ijedt fel a gyerek és Tom megrázta a fejét.

- Idejekorán te is megtudod. Ráérsz még vele! - mélységes szomorúsággal egyetlen falásra bekapta az egész vajaskenyeret, aztán nagyot sóhajtva átölelte az öklömnyi kis néger nebulót s a szeme fénylett. Lehet, hogy valami tükör tette, de az is lehet, hogy könnyek voltak.

- Nekem egyszer volt egy labdám. Egy másik gyerek el akarta venni tőlem. Én azt a gyereket úgy pofonvágtam!

- Csakhogy az nem olyan egyszerű ám, kis öreg! - magyarázta Tom - képzeld el, hogy nem a labdát lopja el tőled a másik gyerek, hanem mondjuk a kiskutyádat.

- Próbáld elképzelni mégis. És ezt a kis kutyádat elveszik tőled. Te utána mész, leboxolod a tolvajt.

- Na! - folytatta Tom. - De mondd csak nekem, mit használ, ha le is boxoltad a tolvajt, amikor a te volt édes, drága, egyetlen szerelmed, akarom mondani kutyácskád még sem akar hozzád visszajönni, hanem a tolvaj mellett marad?

- Vissza. Mert megszokta már a gazda szagát. A kutya mindíg szagra megy. Néger kutya jó szagra megy, fehér kutya rossz szagra megy.

Isten tudja, mi történhetett, hiszen nyilvánvaló, hogy Tomtól kutyát nem loptak el, de tény, hogy azonnal eliramodott. Meg sem állott Patricia kapujáig.

- Kérem mister, - kérdezte alig forgó nyelvvel - hányadik emeleten találom meg miss Patricia Coldot?

- Miss Patricia Cold? - csóválta meg a fejét. - Ilyen nevű miss ebben a házban nem lakik. Nem is lakott.

Tom maga sem tudta, hogyan jutott ki a kapun. Szédülten támolygott a Fifth Avenue forgatagában, míg egyszerre csak azt vette észre, hogy ott áll a rendőrfőnökség hatalmas épülete előtt.

Talán itt! - ötlött fel benne a gondolat. - Talán itt megtalálja a címét és felkeresheti Patriciát.

Aztán egyszerre bent állt egy hatalmas teremben egy szikár rendőrtisztviselő előtt.

- Kérem, felügyelő - mondta kicsit zavartan - egy hölgy iránt érdeklődöm. A lakáscímét szeretném megtudni.

Tom King még magához sem tért meglepetéséből, amikor máris egy cellában találta magát. Még hozzá nem is egyedül, mert a cellának volt már egy lakója. Abban a pillanatban aludt éppen. A priccsen a fal felé fordult s a rácsos ajtó csapódása sem zavarta meg édes szendergésében.

- Ez aztán sikerült - mormogta - Patricia eltűnt, engem leboxoltak, Harringtont megüti a guta, hogy ma nem voltam irodában, sőt valószínűleg a fizetésemelést is visszavonja s a végén engem is lakat alá tesznek. Csak tudnám, hogy miért?

A kérdések csak úgy kergetődztek agyában. Ki ez a Patricia Cold? Hogy a leggyönyörűbb, legédesebb kislány, az bizonyos. De miért hazudott? És, ha nem lakik abban a házban, hogyan van, hogy mégis mindíg onnan jött ki? Feleletet azonban nem talált. Talán félóra hosszat ült így gondolkozva, mikor egyszerre vakító világosság támadt benne. Amint kimondta Patricia nevét, azonnal letartóztatták, a leányt tehát jól ismerik a rendőrségen.

- Gangster! - sikoltott fel benne a fájdalom. - Bandita ez a gyönyörű lány és róla úgy látszik azt hiszik, hogy a banda tagja!

Szeme előtt szörnyű képek száguldoztak. Azok a karcsú ujjak talán már öltek, gyilkoltak is! Azok a gyönyörű lábak vérben gázoltak s azok a melegtekintetű, szép szemek, melyekből ő a mennyországot akarta kiolvasni, a pokol tüzét sugározzák.

- Ó! Biztos! Biztos! - ordított fel és egyszerre ott volt szemei előtt az a jelenet a négernegyedben, ahol Samet megmentette és a néger fickókkal verekedett. Milyen biztonsággal lépett fel ott Patricia.

Mint a kísértet hangzott fel ebben a pillanatban a néger káromkodás, mely Sam megkínzója száján szakadt a horogütésre.

Tom ijedten kapta fejét a priccs felé. S a priccsen ott ült a derék néger, a kitűnő base-ball kapus! Egy pillanatig egyik sem tudott szólni, csak nézték egymást meglepetten. De a következő pillanatban Tomnak az állkapcsa jutott az eszébe és az az ütés, amit ez a fickó az elmult éjjel adott neki ott az országúton. A szeme egyszerre szikrázni kezdett.

- Te csirkefogó - sziszegte és a keze a magasba lendült. - Neked revans kellett? Leselkedtél rám? Leütöttél orvul?

A néger, akinek élénk emlékezetében volt még a négy hét előtti csata, szűkölve húzódott a fal mellé.

A következő pillanatban elcsattant a fekete képén egy pofon és felsivított a néger.

- Mi van itt? - dörrent meg az őr hangja a rács előtt. - Majd adok én rögtön verekedést!

- Ez a gyalázatos fickó az éjtszaka leütött az országúton! - méltatlankodott Tom.

- Ne hazudozz fickó! A néger már második napja lakat alatt van! És most szedelődzködj, megyünk a felügyelő elé.

A felügyelő egy pillanatig erősen a szemébe nézett, aztán elhangzott a kérdés:

- Ez nem vicc! - förmedt rá a felügyelő. - Mit tudsz a Colibriről? Hol van a Colibri?

- Hát akkor ajánlanám, hogy ne tedd magad hülyének. Nagyon jól tudod te, hogy a Colibri jelen esetben nem egy madár! Nos! Hova tettétek a Colibrit? Megöltétek vagy fogságban tartjátok?

- Az Isten áldja meg felügyelő - szólt Tom. - Én minderről semmit sem tudok. Én egy békés ember vagyok, aki gyanutlanul eljöttem ide, hogy egy lány lakáscíme után érdeklődjek.

- Úgy van fiam. Alibi látogatás a rendőrségen. Nehogy rád terelődjék a gyanú.

- Ezt a levélkét fiam, ma reggel hozta a posta. Gyengül a szemem, nem olvasnád fel nekem?

- Néhány óráig gondolkozhatsz van-e kedved önként vallani. Majd éjféltájban párnázott falak között fogunk érdeklődni az elhatározásod felől! - Intett az őrnek. - Külön zárkába a fickót!

- Ez sikerült öreg fickó - veregette meg a saját vállát Tom, amint egyedül maradt a cellában. - Csak tudnám mi az az átkozott Colibri!

De a saját sorsán nem sokat töprengett. Nem csinált semmit, előbb-utóbb csak kiderül, hogy valami tévedés történt, aztán az útjára eresztik.

Más volt az, amitől nagyon sajgott a melle. Patricia. Hogy ez a jobb sorsra érdemes, kedves kislány, gonosztevő. Tom nagyon keveset foglalkozott a világ dolgával, heti negyvenöt dollárral a zsebében úgy érezte eddig, hogy mellőzhető a gondolkodás. Most nyomban csunya átkozódásba tört ki.

- Hogy a fene ette volna meg azt is, aki a háborút kitalálta - szitkozódott - ha ez az ostoba háború nem lett volna, akkor ez a kislány sohasem lett volna Gangster.

Dühösen járt fel-alá cellájában. Odakint már este volt, a folyosókon villany égett. Maga sem tudta mennyi ideig robogott két lépést előre, két lépést hátra. Egyszerre csak egészen sötét lett. Eloltották a villanyokat. Ez pontosan abban a pillanatban történt, amikor Tom egyszerre felkiáltott.

- Nem! - kiáltotta Tom - nem hagyom el! Becsületes asszonyt csinálok belőle.

Ebben a pillanatban, de az elhatározástól függetlenül oltották el a villanyokat. Mintha pontot akartak volna tenni egy gondolatmenet után.

Ekkor történt, hogy egyszerre csak meglepetten ült fel Tom a kemény priccsen. Szeme az ablakra meredt.

Az ablakon a rácsok között ugyanis két villogó szem merült fel. A következő pillanatban pedig halk pisszegés hallatszott.

- Ki az? - aztán meglepetten leesett a szája. - Sam! Hogy kerülsz te ide éjnek idején?

- A szép néni háza előtt. Láttam, mikor kijöttél a kapun, de úgy siettél, hogy nem értelek utól. Láttam, mikor bejöttél ide és én kint vártam rád! Nem akarnak kiengedni?

- Azzal te most ne törődj. Szaladj haza és feküdj az ágyba. Egyáltalán büntetést érdemelnél, amiért utánam jöttél.

- A szép néni. De te már nem voltál otthon és ő nem várhatott. Én utánad szaladtam, hogy megmondjam neked!

- Sam mindíg igazat mond! - jelentette ki komolyan a gyerek. - Sam azt hiszi, hogy a szép néninek valami baja volt!

Tom odahajolt. A rácson benyult két kis meleg, fekete kéz és magához húzta Tom arcát.

- Csacsi vagy, Sam! - súgta Tom szeretettel. - Megmutatom neked, hogy nincs igazad.

- Tyűh, az anyád! - horkant fel. A feje úgy nekiszaladt a falnak, hogy azt hitte, kettéreped. A két keze pedig a ráccsal együtt valahol az udvarban volt.

Tom kábultan állt a cellában. No tessék. Reggel még semmi baja sem volt s ebben a pillanatban szökevény lesz. Még inkább megerősíti a gyanút. De eszébe jutott Patricia és hatalmas lendülettel a párkányon volt.

Két huppanás és Tom King egy Sam Brown nevű igen tájékozott gentleman társaságában a néptelen utcán állott.

- Bravó! - bólintott Tom. - Talán bizony nem is elsőízben csinálod végig?

- Nem! - hagyta rá Sam. - Egyszer már voltam itt. De nem egyedül. Akkor tanultam meg a rácsot.

- Egy négert - válaszolt Sam. - Nagyon jó néger volt. Samnak mindíg megsimogatta a fejét. Jó néger volt.

A rácsos folyosó felől zavaros hangok hallatszottak. Tom gyorsan ölébe kapta a fiút. Néhány gyors lépés következett a következő utcasarkig, aztán egy fütty. Az autóstandról egy taxi gördült eléjük. Beugrottak.

Sam belenyult a nadrágzsebébe. Kivett hat gombot. Egy darab spanyolviaszkot, egy darab kötelet, hat szöget, három golyót. Azután egy összegyűrt papirszeletet.

Tom elolvasta, aztán gyorsan az órájára nézett. Féltíz mult nyolc perccel.

Végre a taxi nagyot zökkent. Ott álltak a Broadway és 34. utca sarkán, a Mc. Alpinnél. Hét perccel voltak tíz óra előtt.

- Te itt maradsz a kocsiban! - kiáltott Samnek s már hatalmas lépésekkel sietett a lift felé.

- XV. emelet! - kiáltott a boynak s a lift már zúgott is. Hatalmas, előkelő bérpalota emeletei surrantak el a szemei előtt, aztán a boy kitárta az ajtót.

Rögtön a lifttől jobbra megtalálta az ajtót. XV. emelet 34. szám. Oldalt kis márványlap húzódott meg:

Tom King keze a csengő után nyult, de eszébe jutott, hogy nem kell csengetni. Az ajtó gombjára tette a kezét. Kicsit megnyomta. Valami pattant s az ajtó nyitva volt.

Tom fejcsóválva lehajolt a földre és egy apró bádoglemezt vett fel. Ez a két ajtó szárnya közé volt dugva, hogy - ne záruljon.

A hall sötét volt. A lépcsőházból ugyan szűrődött be valami fény, de meg kellett állnia, míg szeme a homályhoz hozzászokik. Kint búgott a lefelé ereszkedő lift s a hallban lassankint kezdtek kibontakozni a körvonalak. Tom King elég tágas négyszögletes helyiségben állott. Már látta a tárgyakat, a bútorokat. Halkan, elismerően csettintett a nyelvével.

Tom igen halk, diszkrét zenét hallott. Valami meleg, érzéki tangó hangjai szűrődtek a becsukott ajtók mögül.

Elfogódottan megnyomta az egyik ajtó kilincsét. Az ajtó kinyilt. A villany itt sem égett, de a szemben lévő felhőkarcolón narancssárga fényreklámok voltak és a szobát is megvilágították.

- Úgy látszik, ez a kislány nem Gangster - gondolta - hanem valami olaj- vagy halzsírkirálynak a lánya s csak azért mondta magát dolgozó nőnek, hogy meg ne ijedjek.

Innen már erősebben hangzott a zene. Tom King az egyik ajtó alatt fényt látott beszűrődni. Óvatosan az ajtóhoz állt és rászorította a fülét. Hangokat hallott. De a beszélgetők nem lehettek a szomszéd szobában, még egy üres szobának kellett közben lenni.

Először egy férfihangot hallott. Kétségtelenül fiatalember hangja volt, azután egyszerre akkorát dobbant a szíve, hogy a kezével kellett kifogni, hogy ki ne ugorjon. A második szobából ugyanis gyöngyöző kacagást hallott, s ezt a kacagást Patricia ajkáról ismerte jól.

Hatalmas teremben állott, melyet középen üvegfal választott ketté. Az üvegfal most nyitva volt és azon túl egy állólámpa színes, hangulatos világítása mellett ketten ültek. Tom csak a hátukat látta. Patricia meztelen, gyönyörű háta villant a szemébe. A leány derékig dekoltált estélyi ruhájában egy puffon ült, két gyönyörű karját karcsú ujjai a térdénél szorították össze. Hátradőlve kacagott.

Közvetlenül mellette nagyon elegáns férfi ült. Mélyen a leány arcába hajolt. Tom döbbenten kapott egy szék után. Ez a férfi ült tegnap éjszaka ott a kerthelyiségben a másik asztal mellett.

- Hallgasson rám! - mondta és Tom hallotta minden szavát. - Úgy élhet, mint egy királynő, ha én rám hallgat! - Keze a leány karjára csúszott és a hangja rekedten súgta - csak egy kicsit szeressen! Vagy bánom is én, ne is szeressen, csak a szeretőm legyen.

Tommal forogni kezdett a világ! Hát ezért a lányért fájt az ő szíve? Ennek akarta felajánlani az életét? Ennek a lánynak, aki rongyos ékszerekért annak dobja oda magát, aki megkívánja.

Patricia mohó szemekkel esett az ékszereknek, tíz ujjal túrkált bennük, aztán valamennyit a táskájába zárta. Újra a hangja hallatszott.

Patricia szeme becsukódott, a szája kéjesen megvonaglott és a két karját kitárta:

- Oh, - hördült fel a férfi, átkapta a karcsú leánytestet, amíg a szájára tapadt, kezével a meztelen hátába markolt.

A férfi odarohant a vasszekrényhez, két hatalmas tálcán villogó brilliáns garmadáját öntötte újra Patricia ölébe. A leány felcsillanó szemekkel túrta fel a brilliáns halmot, mely ölében dudorodott.

Tom King belesápadt az undorba s a szégyenkezésbe. Megrázkódott, azután fordult, hogy itthagyja ezt a házat.

Patricia egy vékony gyűrűt nézett, melyet már felhúzott az ujjára. Csodálkozva kérdezte:

- Csak ezt az egyet nem! - mondta rekedten a férfi. - Mást mindent, amit csak akar.

- Hiszen ez egészen értéktelen! - próbálta rábeszélni a férfi. - Pár dollár az egész, minden kis irodistalánynak ugyanez van. Konfekció!

- Azt akarja, hogy a magáé legyek és ilyen értéktelen kis holmit is megtagad tőlem?

- Nézze - magyarázott a férfi - nem akartam erről beszélni magának. Kedves emlék nekem ez a gyűrű. Egy lányé volt, akit nagyon szerettem. Meghalt. Halott ujjáról húztam le, hogy eltegyem magamnak.

- Tudom! - mondta a lány és gyönyörű karjaival nyujtózkodva kellette magát. - Már máskor is mondták az urak!

- Ismerek egy kedves fiút - mondta. - Tegnap felajánlotta, hogy a Fifth Avenuen egy palotát ajándékoz, ha a barátnője leszek. - Azt hiszem ma éjtszaka meghallgatom. Az övé leszek.

- Nem engedem! Senkié sem lesz! Csak az enyém! Te gyönyörű! - vad erővel magához rántotta.

- Kérem Patricia - a férfi hangja most erélyes volt s az arca sápadt - azt a gyűrűt vissza kell adnia!

Patricia szeme jéghideg volt. Karcsú kezében megremegés nélkül csillogott a revolver.

- Vagy úgy! - kiáltott. - Hát azért kell a gyűrű! Most már tudom ki vagy, bestia!

- Három! - csattant a hang. Ebben a pillanatban egy dörrenés és egy ordítás:

Tom pedig, aki Patricia kezét felütötte, irtózatos erővel megcsavarta a lány csuklóját, hogy a revolver kihullott belőle.

Két revolver meredt rájuk. A férfi kezében csillogtak. Gúnyosan nézte őket.

- Lám, lám, miss Patricia Cold - gúnyolódott. - A maga fajta leány okosabban teszi, ha mellőzi a szerelmet. Vagy, ha nem tudja, mondja meg őszintén, hogy kicsoda.

A revolver csövét egy pillanatra sem véve le róluk, az íróasztalhoz hátrált, ahol a csengő állott. Ráült a csengőre. Vad berregés hangzott fel.

Tom kénytelen volt tűrni, hogy kezét-lábát megkötözzék. Mikor kész volt, felkapták és a pamlagra dobták.

- A leányt törülközőkkel kötözzétek, a kötél nyomot hagy a testen s az éjtszaka, amikor ruha nélkül fogok gyönyörködni őnagyságában, nem szeretném, ha a szépérzékemet kötelek nyomai megzavarnák!

- Mert úgy-e nem kell mondanom kicsikém, hogy még ma éjjel a szeretőm leszel!

- Köszönöm fickó ezt az élvezetes éjtszakát, amit a menyasszonyoddal fogok eltölteni!

Az ajtó becsapódott. Tom King és Patricia Cold egyedül maradtak. Tom a pamlagon, Patricia pedig a kis szalondívánon feküdt összekötözve.

- Szégyellheti is! Biztos vadat ütött ki a kezemből! Még pedig igen nagy vadat.

- Nem restelli, hogy így beszél? Azt hittem, hogy csak a körülmények áldozata, de úgy látszik züllött a lelke mélyéig!

- Mondja Tom! - kérdezte aztán. - Maga még sohase gondolkozott azon, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen?

- Sajnos. Tudom! - keserűen dobta oda a szót. - Gangster! Bandita! Ez a fickó pedig most elcipel magával a rendőrségre és nyakig benne ülök én is a mocsokban.

- Nem kell félnie, nem viszik a rendőrségre... Egészen máshova visznek bennünket. Hallott már maga valamit Jack Quick-ről, a banditáról?

Tom hirtelen laposakat kezdett pislogni. - Detektív? - dadogta - maga detektív?

A fiú egy pillanatig bután a lányra nézett, aztán egyszerre ragyogni kezdett az arca.

- Patricia! Igaz ez? Nem gangster? Nem bandita? Mindez játék volt? Trükk? Detektív-trükk?

- Az volt, Tomy! S amikor megvolt a madár, amikor megvolt a bizonyíték is, a gyűrű, hogy Hedda Silvert ő hurcolta el, maga kiütötte kezemből a revolvert.

- Hát, ha valamit ki nem találok, alighanem rossz vége lesz. Magát nem sajnálom, mert magával hamarosan végeznek. Lepuffantják vagy leütik, aztán vége. De engem fájdalom életben hagynak egyelőre, hogy Jack a szenvedélyét kiélhesse velem. Engem csak akkor ölnek meg, amikor muszáj lesz már. Mert hogy jószántukból és többé az életbe vissza nem kerülök, arra mérget vehet! - megrázkódott. - De nem is akarok. Miután ennek a banditának az áldozata voltam, nem tudnék tovább élni!

- Egyelőre semmit. Talán egy autóban úgy kerülünk egymás mellé, hogy valamelyikünk a fogaival ki tudja bontani a másikat. Most csak nyugodtan beszélgessünk. Nyugodt idegekre van szükségünk, nagyon nem szeretnék Hedda Silver sorsára jutni.

Tom megrázkódott. Hedda Silver elrablása, mely két héttel ezelőtt történt, egész Newyorkot megdermesztette. De, hogy valójában mi is történt, azt a tetteseken kívül csak egy ember tudta: Patricia Cold, aki titokban hónapok óta ebben az ügyben dolgozott.

- Hedda Silver, mint bizonyosan tudja az újságokból, az ötödik áldozata volt a banditának - mondta gyorsan a lány. - A mult év elején történt az első eltűnés. Magda Brocklin, a dúsgazdag cipőgyáros leánya résztvett az Alpin álarcosbálján. A gyönyörű leányt hajnali két órakor még a táncteremben táncolni látták. Félháromra nyoma veszett és két hét mulva véres ruháját a tengerparton találták meg. A ruha mellett kis papirlap és egy név: Jack Quick. A nyomozás nem tudott eredményt produkálni.

- A második egy filmszínésznő. Lya Car. Pompázó vörös szépség, a filmek ragyogó vampja. A Park Avenuen épült palotájában adott álarcosbált. Kitűnő hangulat volt, Lya Car mint bajadér jelent meg, egy kis aranyöv és a keblén két aranykosár volt minden öltözete. Néhány perccel éjfél után a vöröshajú bajadérnak nyoma veszett. Hat hét mulva a Hudsonból halászták ki bajadér kosztümjét, melyen a vegyvizsgálat vérnyomokat talált. A nyomozás ismét eredménytelen maradt.

A harmadik eset Palm Beachban történt, a milliárdosok telelőjén. Lili Revillon, az ismert szenátor leánya volt az áldozat. A különös déli szépség ruhátlan holttestét az East side-en találták meg egy régi ház kapualjában, ahol csupa orosz zsidó lakott. Revillon tömte a pénzt a rendőrségbe, de a tettes nem került meg.

- A negyedik ismét színésznő volt. Megint álarcosbál, eltűnés és néhány hét mulva véres ruhák s a név: Jack Quick.

- Az ötödik volt Hedda Silver, akinek eddig sem holttestét, sem ruháját nem tudták megtalálni. A hetedik - ha valamit ki nem találok - én leszek.

- Én is remélem! - mondta nyugodtan a lány. - Nekem ugyanis egy előnyöm van a szerencsétlenekkel szemben. Én tudom, hogy erre a sorsra szántak.

- De igen. Tudja azt, hogy mindegyik esetben feltűnt a bálon egy rendkívül elegáns férfi, természetesen maszkban s az áldozat eltűnése előtt vele táncolt. A hatalmas vonzóerejű férfi úgyszólván egy forduló alatt elcsavarta a kiválasztott szépség fejét és a hajnali órákban eltüntette.

- Le. Úgylátszik, engem gyanusítottak az ötszörös széplány gyilkossággal. - Egyszerre felkiáltott: - mit ötszörös! Hatszoros gyilkossággal!

- Igen, igen. Amíg maga ezzel a banditával bajlódott, egy hatodik gyilkosság is történt.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és útrakészen a szobába lépett Jack.

- Bocsánat, hogy ilyen hosszú ideig kellett várakoztatnom, gyönyörű Patricia. De tudja, én szeretem az alapos előkészületeket.

- Csak néhány perc türelmet kérek. Azonnal itt lesznek az embereim s aztán indulhatunk. Nagyon szép az éjszaka, telihold van, azt hiszem, nagyon fogják élvezni a kirándulást. Ó, már itt is vannak, indulhatunk.

Tom összeharapta a fogait, hogy csikorogtak. Jack jókedvűen felnevetett és két ujjával befogta az orrát, hogy ne kapjon lélekzetet. Tom erőlködött, amíg bírta, aztán csak kinyílt a szája. Jack egyetlen mozdulattal beleszorította a narancsot.

Patricia jól tudta, hogy hiábavaló az ellenállás. Sokkal jobb, ha csak betömik a száját és nem kábítják kloroformmal. Minden ellenállás nélkül szétnyitotta a fogait és hagyta, hogy a férfi a fanarancsot beszorítsa.

- Okos kislány. - Megveregette az arcát. - Szinte kár, hogy a végén meztelenül fog úszkálni a tenger alatt. No de addig van még időnk.

Tom ordítani szeretett volna, ütni, rúgni. De nem lehetett. Az egyik inas magára kapta a magával tehetetlen férfitestet, a másik Patriciát vette az ölébe, aztán elindultak.

- Jer! - mondta Jack. - Az erkölcsi érzéküket ne bántsa, hogy egymás mellett fognak feküdni. Álmodják, hogy már megesküdtek.

Amikor Tom King tíz óra előtt hét perccel kiugrott az autóból és Sam egyedül maradt, filozófus nyugalommal hátradőlt a párnázott ülésen és előkelő helyzetéből figyelte a fényreklámok játékát.

Az idő azonban múlott és a soffőr aggodalmasan nézte az óráját. Mát elmult egynegyed tizenegy, aztán fél és utasa még mindíg nem jött. Tom King a priccsen töltött nap után nem volt olyan megnyugtató jelenség, hogy aggódása a fuvardíj miatt oktalannak lett volna mondható. A soffőr tehát kiszállt a kocsiból és aggodalmasan a bejárat felé indult. Ott szaglászva álldogált egy ideig, aztán fejcsóváló sétát kezdett. Mikor már tizenegy felé járt, odament a kocsihoz.

- De én nem érek rá ennyi ideig álldogálni. Fizessen ki, aztán ha tovább megy, vegyen más kocsit magának.

Sam nem is válaszolt a soffőr bizalmatlanságára, méltóságán alulinak érezte.

Sam, aki előbbi életéből emlékezett arra, hogy a finomság szobrát a legritkább esetben mintázzák taxisoffőrökről, méltatlankodva felkelt és elindult a kapu felé.

A néger portás vigyorgó képpel nézte cilinderes fajtársát. Sam azonban rendkívül előkelő volt, mondhatni rezervált.

- Tizenötödik emelet! - mondta kurtán és már bent is állott az elevátorban. A lift indult és Sam megállapította, hogy valahogy sokkal kevésbbé fárasztó, mint a gyalogjárás. De amikor az ajtón a lakásba lépett, a szája mégis tátva maradt.

Az előszoba egyik falán ugyanis hatalmas, kiterjesztett szárnyú sast látott. A sas ugyan ki volt tömve, Samben mégis rendkívüli tiszteletet ébresztett. Eleinte alulról szemlélte tágranyilt szemekkel, azután, minthogy meggyőződött róla, hogy a helyiségben nem igen járnak, széket tolt a falhoz, felkapaszkodott rá s így közelebbről csodálta az egykori ragadozót. Sajnos azonban a beható vizsgálatra kevés ideje maradt. A szomszéd szobából lépteket hallott, majd beszédet is s a léptek határozottan közeledő tendenciát mutattak. Sam gyorsan leugrott a székről, de fájdalom, a sas szárnyát elmulasztotta elengedni, s így nem üres kézzel, hanem egy sasszárnnyal érkezett a földre. Sam tapasztalt ifjú volt és így tudta, hogy a közeledő léptek tulajdonosai azonnal ellenséges hadmozdulatokra vetemednek, amint a szituációt felfedezik.

Kis szíve úgy vert, mint az ébresztőóra, de az agya sem pihent. Villámgyorsan búvóhely után nézett és ilyent talált is rövidesen. A hall közepén hatalmas bőrönd állott, melynek egyik végében takarók voltak. Csak egy pillanat telt el a felfedezés óta és Sam már a bőröndben kuporgott, még pedig a takarók alatt. Onnan figyelt hegyezett füllel, hogy mi történik a külvilágban.

Először is ajtó nyílását hallotta, azután a nehézkes léptek a láda felé közeledtek. A pillanat kritikus volt: felcsapták a bőrönd tetejét? Néhány másodperc mulva Sam nagyot nyekkent. Valamit rádobtak s ez a valami nem volt éppen légies. Ismét néhány másodperc és újabb terhet kapott. De ezt már nem dobták, ezt óvatosan helyezték el. Hangokat is hallott, de az izgalomban nem értette őket. Azután újra csapódás, a bőröndöt, mely szekrénynek is elég nagy volt, bezárták.

Sam óvatosan lapult, érezte, hogy a nehéz alkotmányt káromkodva fölemelik, érezte a liftet, végül azt vette észre, hogy autón van s az autó indul.

Óvatosan kikecmergett a teher alól s a fejével megpróbálta feltolni a bőrönd fedelét. A fedél engedelmeskedett. Egy pillanattal később a kis nyílásban fekete szempár csillogott ki az éjtszakába.

Látta, hogy hatalmas túraautóban van s a soffőr mellett még egy férfi ül. A Fifth Avenuen robogtak lefelé a Washington Square irányában. Látta a Waldorf Astoria szédületes pompájú éttermeit.

Az autó elszáguldott a Washington Square diadalíve alatt, befordult a Macdougal Streetre, aztán a Greenwich Village-en át egyre sötétebb részekre értek, végül teljesen elmaradt mögöttük a város.

A sötétben Sam kezdte bizonytalanul érezni magát. Tom King jutott az eszébe. Didergősen visszabújt a kofferbe és szeméből az ijedtség könnye kezdett szivárogni. Sam a zsebkendője után nyúlt, de félúton hirtelen megállott a keze. Sam Brown, aki csak a kellemes négerszagot kedvelte, szimatolni kezdett. Valami ismerőset érzett. Honnan ismeri ő ezt a szagot.

Ebben a pillanatban halk nyögést hallott. Mi az! Nincs egyedül a bőröndben? Gyorsan kutatni kezdett a zsebében. A spárgák, szögek, bélyegek gyors egymásutánban vándoroltak a másik zsebébe, aztán köszörülésféle hang hallatszott s a bőröndben egyszerre egy öngyujtó lángja lobbant.

Sam először is egy női lábat látott. Elkezdte tapogatni. Mindíg feljebb kúszott, aztán csak kiesett kezéből az öngyujtó. Ez akkor történt, amikor két fejhez érkezett el. S az egyikben Tom, a másikban pedig a szép néni fejét ismerte meg.

Újabb fintorok következtek és Sam úgy látta, hogy a felnőttek rendkívül buta emberek, akik nem tudják, hogy bizonyos esetekben mit kell tenni. Vékony ujját bedugta hát Tom szájába, beleakasztotta begörbülten a narancsba és kirántotta.

- Tyűh, az anyád! - hallotta Tom kacskaringós káromkodásának a legelejét. - Téged a jó Isten küldött.

- Nem! - mondta Sam, aki szerette a korrekt dolgokat - engem a taxisoffőr küldött.

- Gyorsan vedd ki a narancsot a szép néni szájából is! - hallatszott az utasítás és a készséges ujj már a lány szájába hatolt. Tíz másodperccel később Patricia hangja hallatszott.

Sam odatartotta s a bőrönd mélyén Tom egy pillanatra féltékenységet érzett. Sam csokoládé képén csók csattant el. - Ehhez mit szól? - nevetett Tomra Patricia. - Azt hiszem, kincsesbányát szerzett, mikor ezt a kis fickót magához vette!

- Úgy látszik, - bólintott Tom - ma már a fickó másodszor szabadít ki a legkellemetlenebb szituációból!

- Sam! - szólt a lány. - A rossz bácsik mindkettőnket megkötöztek. Bontsd ki szépen a köteleket.

Sam már dolgozott is. Először Patriciát szabadította ki a hurokból. A lány vidáman nyujtózkodott.

- Patricia! - súgta Tom. - Nálam van revolver és van egy boxer. Egy-két percig pihenünk még, aztán munkához látunk.

- Bravó! - mondta Tom. - Én a revolvert magának adom, Patricia, nekem elég lesz a boxer. Szép óvatosan kimászunk a bőröndből, én hátulról leboxolom azt a "másik bácsit", maga pedig revolverrel kényszeríteni fogja a soffőrt, hogy visszaforduljunk! All right?

- Ennek a banditának van annyi esze, hogy nem ül ezen az autón. Mi tehát két gazembert a maga terve alapján be tudunk szállítani a rendőrségre, de huszonnégy óra mulva következik a megtorlás. Nekünk a banditát kell elcsípni.

- Tehát a revolvert adja Samnek. Én meg fogom megint kötözni magát és megkötözöm magamat is. Előbb azonban megtanítom arra, hogy egyetlen mozdulattal hogyan tudja magát kiszabadítani abból a kötözésből. Mikor mindez meglesz, szépen visszafekszünk előbbi helyzetünkbe, Sam pedig visszabújik a takaró alá. Ha megérkezünk a kastélyba...

- Idejekorán rájön még, Tom. Szóval megérkezünk, a bőröndöt felviszik majd valami szobába és bennünket szépen kicsomagolnak. Sam alkalmas pillanatban egy szekrényben helyezkedik el és ha szükség lesz rá, jelentkezik a revolverrel. Néhány őrizetlen perc a mi számunkra is akad és azt arra kell felhasználni, hogy fegyvert és - bizonyítékokat szerezzünk Jack Quick ellen.

- Téved, Tomy! Jack Quick e pillanatban még a Kaucsuk-Compagnie igazgatósági ülésén tanácskozik.

Két perccel később mindketten újra megkötözve feküdtek. Az utolsó pillanat volt, mert a bőrönd zökkent, az autó megállt.

Patriciának igaza volt, a kaucsukkirály Long Island-i nyaralójának kapuja előtt állottak.

Érezték, hogyan emelik magasra a bőröndöt, hallották a cipelkedők halk szitkozódását, aztán Tom tengeri betegségre gondolt. A bőrönd ugyanis ferde helyzetet vett fel és lépcsőkön imbolygott felfelé.

Végre ismét helyreállt az egyensúly, a ládát a földre eresztették és a tetejét felcsapták.

Egy pillantással meggyőződtek, hogy mind a ketten megvannak még, aztán morogva becsapták maguk mögött a szoba ajtaját.

Patricia érdeklődve kidugta fejét a ládából. Gyorsan körülnézett, azután megelégedetten bólintott. A fal mellett hatalmas szekrény állott.

Sam fürgén kimászott a bőrönd takarója alól és besurrant a szekrényajtón.

Patricia egy mozdulattal kibújt kötelékeiből és már a szobában tájékozódott. A szobából egy ajtó nyílt. Óvatosan lenyomta a kilincset. Pompával berendezett hálóterembe lépett. Innen már nem volt tovább kijárat. Gyorsan kinézett az ablakon. Rácsok zárták el.

- Hogyan tud ilyen nyugodt lenni? - kérdezte Tom. - Hát magának nincsenek idegei.

- Nem ütjük le! Csak a revolverrel megadásra kényszerítjük s ha ő már meg lesz kötözve, majd csak megtaláljuk az utat visszafelé. Utóvégre revolver lesz az ő zsebében is, két fegyver pontosan a tízszerese egy fegyvernek. A legkitűnőbb kulcsnál is jobban nyitja az ajtókat.

Ebben a pillanatban éles reflektorsugár vágódott be az ablakon, autótülkölés hangzott. A bandita megérkezett.

Mintha megdermedtek volna. Tom is, a lány is ugyanazt a képet látta. Jacket, amint mohó szemmel, állati vággyal a másik szobába cipeli Patriciát. De a dermedt mozdulatlanság csak egy pillanatig tartott. Az ajtó előtt a lépcsőn hallatszottak már a közeledő férfiléptek.

Összeszorított fogakkal, kezében a magasba lendített nehéz székkel állt az ajtó mellett.

- Isten segíts! - mormolta és hallották, amint az ajtóba bedugták a kulcsot.

A szék kihullott Tom kezéből, amint megfordulva a kezüket felemelték. Hátuk mögött a hálóterem ajtajában elegánsan, ironikus mosollyal állott a bandita. Kezében csillogott a revolver.

- Az anyád! - kezdte Tom, de nem jutott tovább. Hatalmas ütést érzett és mint egy zsák esett végig a padlón.

- A misszel csak barátságosan! - hallotta Patricia az utasítást s a férfi, aki csalétekül az ajtón lépett be, vigyorogva kivette Patricia kezéből a boxert.

A lány és Jack Quick egyedül voltak a szobában. Tom öntudatlanul feküdt a földön.

Azután a szem felcsillant, fellobogott valami nyers, állati láng, felkapta a tehetetlen, magárahagyott lányt és megindult vele a szobája felé.

Mikor elfoglalta helyét a szekrényben, még nem érezte, de mikor a levegőtlen sötétségben főni kezdett, Sam szeme is kezdett lezárulni. Eleinte hősiesen küzdött az álom ellen, vitézül szorongatta zsebében a revolvert, de csakhamar lebillent a feje, Sam elszunnyadt. Egy dobozon ülve bóbiskolt, hol jobbra, hol balra billent, míg egyszer a billenés hátrafelé történt. Sam kis háta a szekrény hátsó falának támaszkodott. Minthogy így kényelmes volt a pozíció, Sam már öntudatlanul egész súlyával nekitámasztotta testét.

A kitűnő támaszték azonban hirtelen csúszni kezdett hátrafelé és Sam arra ébredt, hogy a fejét kegyetlenül beütötte valamibe. Két szeme ijedten villant és a következő pillanatban messze szaladt tőle az álom.

Az ajtón kibukfencezett egy másik nagy szobába. És ez a szoba mindenképpen alkalmas volt arra, hogy Sam érdeklődését felkeltse maga iránt, de egymagában nem lett volna elegendő arra, hogy Sam kötelességéről elfeledkezzen. Volt azonban valami a szobában, ami a reményteljes ifjúnak régi gyöngéjeként szerepelt.

Egy fehér cica volt a szobában. Sam pedig zsenge gyermekkora óta ellenállhatatlan kényszert érzett, hogyha macskát lát, annak meghúzza a farkát.

És most a macska farka ott billegett kényesen Sam felcsillanó szeme előtt. Lehet-e ennek ellenállni? Sam ravasz taktikával barátságos érzületet mímelt. Leült a szőnyegre és halkan rákezdett a régi dalra.

A macska eleinte gyanúperrel nézegette Sam fekete képét, aztán lassan közeledni kezdett. Végre ott állt Sam előtt, érdeklődve félrehajtotta a fejét s megnézte a fekete arcot. Sam nagy lélekerővel fékezte mindeddig bűnös szenvedélyét, akkor azonban nem birta tovább. Fürge kézzel a macska farka után kapott. Sajnos, a macska még fürgébb volt s a szoba másik végéről, az ajtóból nézett vissza gúnyosan a csalódott macskafarokvadászra.

- C, c, c! - kezdte Sam újra a nótát, a macska azonban nem mozdult. Sam erre közeledni kezdett. A macska viszont hátrálni. Egyszerre csak a macska kint volt a folyosón, Sam pedig az ajtóban állott. Nem állította ugyan határozottan, de az az érzése volt, hogy a macska röhög rajta. Gúnyosan röhög rajta. És ezt tűrheti-e olyan önérzetes és komoly gentleman, amilyennek Sam Brown volt ismeretes. Rajtaütésszerűen nagyot ugrott a macska felé, de a kísérlet ismét kudarccal végződött. A fehér macska eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Sam azonban nem az az ember volt, aki egykönnyen feladja a harcot. Lábujjhegyre emelkedett és útnak indult, hogy a macskát megtalálja. Lapulva surrant a folyosón, nesztelen lépésekkel lopakodott egyre előre, míg egyszerre jónak látta, ha megáll. A folyosóról ugyanis egy ajtó nyílott és az ajtó mögül hangokat hallott. Ezek a hangok pedig valamiképpen ismerősök voltak.

Nem annyira a kíváncsiság, amely rút hiba, mint inkább a tudásszomj volt az, ami Samet arra késztette, hogy a kulcslyukon betekintsen.

A szobában két férfi állt és Sam elégedetten állapította meg, hogy ismeri őket. Az egyik a soffőr volt, a másik pedig, aki az autón mellette ült. Sam azonnal tisztában volt vele, hogy ezek kötözték meg és gyömöszölték ládába a szép nénit és Tom barátját.

- Mit cicázik annyit? - mondta az egyik. - Ha a nő kell neki, hát tartsa meg, de ezzel a fickóval jó lesz mielőbb végezni. Nem szeretnék miatta villanyszékbe kerülni.

- Mióta így megbolondult a nőkkel, se éjjelem, se nappalom. Mindenkit eltávolított innen, éjjel-nappal dolgozom! Ekkora ház és kettőnknek kell minden munkát elvégezni! És milyen átkozott munkát! A fene ette volna meg, valahány nyavalyás vászoncseléd a világon van!

Sam két nagy karbunkulus szeme villogni kezdett. Óvatosan megfogta a nehéz, megvasalt ajtó hatalmas kulcsát és nagy lélekzettel kísérletet tett, hátha rájuk tudja fordítani. Kis képe vigyorgásra húzódott. A kulcs zajtalanul, könnyen fordult. Elégedetten megnézte mégegyszer a vastag ajtót és foglyairól már meg is feledkezett.

Nagy gonddal a macska keresésére indult. A folyosó kanyarodott, majdnem körbe ment, csak kicsi részét látta egyszerre s a macska, úgy látszik, mindíg a hajláson túlnan lépdelt. Egyszer csak a folyosó végére ért. Ott két ajtót látott. Megpróbálta az egyiket. Zárva volt. Megpróbálta a másikat. Ez kinyílt. Sam fejét kezdte csóválni. Hát már megint hogyan került ide az a furcsa szekrény, amelyikből kipotyogott?

Még egy utolsó pillantást vetett hátrafelé, nem tűnik-e fel valahol egy macska, amelyiknek meg lehetne húzni a farkát, aztán ismét elfoglalta helyét a szekrényben.

Egy darabig csak üldögélt, aztán, hogy a szekrényajtón fény szűrődött be, megint csak eszébe jutott a macska. Hátha erre szökött ki?

Óvatosan kidugta a fejét. Aztán a szája nyitva maradt. Egészen más szobát látott, mint ahonnan a szekrénybe bújt Ebben a szobában pedig egy idegen férfi volt s ez a férfi megfeszített erővel viaskodott valakivel. Sam éppen kényelmesen el akart helyezkedni, hogy a küzdelemben gyönyörködjön, amikor hirtelen azt látta, hogy az idegen férfi győz s akit őrjöngő dühhel a pamlagra csap, az a - szép néni. Patricia!

- Hát, ha tudni akarod, - kiáltotta őrjöngve a férfi - igazad van! Rydell, a milliárdos és Jade Quick bandavezér egy személy. Én vagyok az! De ezt rajtad kívül soha senki meg nem tudja! Most a szeretőm leszel és amire hajnalodik, azzal a fickóval együtt úszni fogtok!

Sam kis szíve nagyot dobbant és a következő pillanatban egy vékony hang hallatszott:

- Nézze bácsi, mi van nekem! - szólt vészjóslóan és kezében csillogott a revolver.

Halk szitok s a hatalmas férfi eszelős dühhel a kisfiúra vetette magát. De ugyanakkor egyetlen ugrással talpon volt a lány, egy nehéz görög korsó a levegőbe lendült és irtózatos erővel Jack Quick fejére sujtott.

Jack felordított, egyet fordult maga körül, azután eszméletlenül végigvágódott a földön. Másfél perccel később pedig betömött szájjal, megkötözve feküdt. Patricia már ekkor Tom Kinget élesztgette, aki jókora ütést kapott s nehezen akart e világra visszatérni.

Félórával azután, hogy Sam Brown kilépett a szekrényből és revolverét Jack Quick koponyája irányában megcsillogtatta, a közlekedés motoros rendőreinek hirtelen igen sok dolguk akadt. A Fifth Avenue, a Park Avenue s általában a milliárdosok utcáiból veszett tempóban száguldó, minden közlekedési szabályt félrerúgó automobilok indultak a Long Island felé. Ugyanekkor autó indult a Broadwayről s egy másikon az American Film Corporation elnöke és rendezője is száguldott veszett tempóban ugyanide. Az csak természetes, hogy ezúttal fütyült saját rendszabályaira a rendőrség is. Riadóautója hatalmas készültséggel száguldott a Rydell-palota felé, ahonnan telefonon mindannyiukat Patricia Cold hangja szólította.

A divatos night clubokból speakeasykból kiözönlő közönség meglepetten nézte a robogó rendőrséget.

Kint a Long Island-i nyaralóban ezalatt Tom csillogó szemmel gondolt a holnapra, amikor Patriciát oltár elé vezetheti. Legsürgősebben a kezét szorongatta volna, de a lány most nem volt mellette, a palota átkutatására indult.

Jack Quick alias Rydell, a milliárdos még mindíg öntudatlanul feküdt és töltött revolverrel Sam virrasztott az álma fölött.

Végre a város minden részéről szinte egyidőben érkeztek meg a kapu elé az automobilok.

Az első Mr. Revillon volt, az ismert szenátor, akinek lányát az East side-en találták meg holtan, ruhátlanul. Közvetlenül utána érkezett az American Film Corporation elnöke, akit Lya Car, a híres filmsztár ügye érdekelt. A harmadiknak Brocklin, a dúsgazdag cipőgyáros futott be. Az ő Magda lánya volt az első áldozat. Max Silver, az utolsó áldozat édesapja feleségét is magával hozta. Ez az autó együtt érkezett a rendőrség riadókészültségével. Pár pillanattal később utolsónak ért a kapu elé a Broadway Színház autója. Smith felügyelő, a rendőrségi készültség vezetője az izgatott szülőket, barátokat a bejárat előtt visszatartotta.

- Első a rendőrség! - kiáltotta. - Nem tudhatjuk, milyen odabent a szituáció! A rendőrség nem engedheti, hogy bárki is az életét veszélyeztesse! - ingerülten tette hozzá: - Miss Patricia Cold a gyermekeik életét úgysem tudja visszaadni, a gonosztevőt pedig ráérnek a tárgyaláson megszemlélni. Leghelyesebb volna, ha mindannyian visszafordulnának.

Tom King csak arra ébredt álmosságából, hogy az ajtót hirtelen felszakítják, négy rendőr nekiugrik és úgy lefogja, hogy mozdulni sem tud.

- Meg vagy, bandita! - ordított diadalmasan Smith felügyelő. Tom elképedve ismerte fel a rendőrtisztet, aki reggel lefogatta.

- Már megint az az átkozott Colibri! - hördült fel Tom. - Értse meg, hogy én semmiféle Colibrit nem ismerek!

- Nem? - kiáltott a felügyelő vésztjóslóan. - Hát majd felfrissítjük a memóriádat. Vigyétek! - kiáltott oda a rendőröknek.

- Kezeket fel! - süvöltött ekkor egy hang és Smith felügyelő egy szakasz rendőr élén ijedten emelte magasba a kezét.

Huszonhat férfi riadtan nézett a másik szoba irányába, feje fölé emelt kézzel. S ott az ajtóban villámló szemekkel, kezében mennykő nagy revolverrel Sam vetette meg a lábát.

Patricia állott a bejáratnál és elképedve nézte, hogyan áll felemelt karral huszonhat marcona rendőr egy nyolcéves kis fekete emberke előtt.

- Nos, felügyelő - fordult a leány Smith-hez - ez a derék fiú nem azonos a banditával!

- Tyűh, a mindenségét! Maga jó kis kellemetlenséget csinált itt! Ez nem Jack Quick, a bandita! Ez Rydell, a kaucsukkirály.

- Ami egyet jelent - bólintott a leány. - És hol hagyta az áldozatok hozzátartozóit?

Tíz perc mulva izgatott emberek ülték körül a hatalmas hall nagy asztalát. S az asztalfőnél Patricia Cold állott.

- Hölgyeim és uraim! - mondta. - Jack Quick, aki gyermekeiket elrabolta, e pillanatban már ártalmatlanná téve, rendőri őrizet alatt van. Jack Quick, alias Rydell, a kaucsukkirály.

- Igen! - mondotta nyugodtan Patricia. - Ő rabolta el gyermekeiket. Leányaik valamennyien ennek a szatirnak az áldozatai lettek - rövid szünetet tartott. - Áldozatai lettek de - valamennyien élnek!

Kitárt egy ajtót; felzaklatott, boldog zokogásban ott állott Magda Brocklin, akinek véres ruháját megtalálták, ott állt Lya Car, a diadalmas filmsztár, ott állt a Broadway kis színésznője, ott állt Heda Silver és ott állt Lili Revillon, akinek meztelen holttestére az East side egyik öreg házának kapualjában akadtak rá.

Percekig tartott, míg az egymásra talált szülők, barátok és gyermekeik viharzása lecsillapodott.

Smith felügyelő, Tom és a rendőrök mind bambán bámultak Patriciára, aki mosolyogva állott a boldog hálálkodók gyűrűjében.

- De hát mi történt itt? Hogyan lehet? - lelkendeztek és Patricia csendesen mondta:

S a meglepetten, ámultan hallgató emberek között Patricia csendes mosolygással beszélni kezdett:

- Magda Brocklin iskolatársam volt és meghívott arra a bálra is, amelyen a tragikus eltűnés történt. Láttam azt a férfit, akivel azon az estén táncolt. Az arcát természetesen nem láthattam, mert álarc födte. Akkor lett számomra gyanús az az ember, amikor a második eltűnésről szóló újságokat elolvastam. Lya Car ugyanolyan kinézésű férfival táncolt egész este. Mikor Lya véres bajadérjelmezét megtalálták, biztos akartam lenni a dolgomban. Elmentem a művésznő Park Avenue-i palotájába és két napig kutattam valami után, egy darab selyem vagy bármi után, amelyre valaha a művésznő vére cseppent. A zsebkendőn lévő vércsepp és a bajadérjelmezen talált vér összetétele nem volt azonos. A bajadérjelmezen talált vér tehát nem volt Lya Car vére. Ekkor már sejtettem, hogy Magda Brocklin is él. Valaki mindkettőjüket fogva tartja s hogy a vizsgálatot félrevezesse, hamis nyomokat produkál.

Lili Revillon eseténél ismét megjelent egy férfi, akinek a leírása hajszálnyira egyezett azzal, akit egyszer láttam s akiről egyszer már pontosan olyan képet rajzoltak a tragikus riportok. Mikor a mezítelen holttest előkerült s a szülők agnoszkálták, egy pillanatig meginogtam teóriámban. A holttestet megvizsgáltam. Olyan állapotban volt, hogy arról valakit agnoszkálni lehetetlen. Csak szülők tudják. Én tudniillik olyan szülőt még nem láttam, aki meg tud állni gyönyörű, fiatal leányának oszlásban lévő holtteste előtt és tárgyilagosan tud vonásról-vonásra menni. Tapasztalat igazolja, hogy inkább belenyugszik és megnyugtató vizsgálat nélkül agnoszkálja. Nyomozni kezdtem. Rövidesen bebizonyult, hogy nem járok rossz nyomon. Az a holttest egy orosz emigráns leányé volt, aki zenekarban játszott. A halott nem Lili Revillon volt. Hallgattam róla, mert csak így tudtam célhoz érni. De azontúl ott voltam minden álarcosbálon, melyen az előkelőségek és a művészvilág leányai résztvettek. Ott voltam, amikor a második számú művésznőt elrabolták. Sajnos, elkéstem, ezúttal az eltűnés a szokott időpont előtt következett be. Láttam a banditát, amikor Hedda Silverrel táncolt. Alkalmas pillanatban revolvert szegeztem a mellének, de a revolver csütörtököt mondott és a bandita leütött. Mire magamhoz tértem, Hedda Silvernek nyoma veszett. De belém idegződött már a bandita járása, kéztartása, fejhordása, minden mozdulata. Arcát sohasem láttam, de tudtam, hogy a mozgása alapján bármikor halálos biztonsággal felismerem.

Egy nyári kerthelyiségben felismertem. Megértettem az erejét. Hipnotikus szemei vannak. Azt mondják, elég csinos vagyok s megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét. El akartam jutni a fészkébe, bizonyítékokat akartam, hogy ártalmatlanná tehessem. Sikerült. Már az ujjamon volt Hedda Silver gyűrűje, már revolvert szegeztem rá - most mosolyogva Tomra nézett - és valaki, aki a szituációt félreismerte, lefogta a kezemet. A többi már az én ügyem volt. Jack Quick, illetve Rydell, a kaucsukkirály ártalmatlan s önök visszakapták leányaikat, akik egy őrült áldozatai voltak. De életben vannak - s ez is valami.

- Én huszonnégy óra hosszat nagyon sokat beszéltem és most este harcoltam vele. Ha olyan nőt lát, aki nagyon hat az érzékeire, ellenállhatatlan kényszer alatt cselekszik!

- Üldözési mániájából következik. Folyton üldözőket látott, akik a nőket el akarják venni tőle. Elvette a ruháikat, az ékszereiket, mindent zár alatt tartott, nehogy valami külső emberhez kerülve nyomra vezessen!

- De hiszen magának akarta ajándékozni az összes ékszereket! - kiáltotta Tom.

- Igen! - válaszolta Patricia. - De az mind az övé volt. Csak egy nem. S azt nem is adta. A hölgyek ékszereit nem a városban tartotta. Azokat itt találtam meg a Long Islanden.

Az éjtszakában néhány perccel később ismét autók száguldottak. De ezekben boldog emberek ültek. Csak a rendőrségi autón volt csend. Rydell remegő szájszéllel, hülyén maga elé meredve motyogott.

A kaucsukkirály Long Island-i palotája kiürült. Patricia Cold és Tom King taxiban robogtak a város felé. Az ölükben Sam Brown kis képe feketéllett. Aludt, mint a tej.

- Hogyan van, hogy nem lakik a Washington Square-on s mégis mindíg onnan jött ki?

- Nem. De sok mindent tudni szeretnék. Mindenekelőtt, ki volt az, akinek velem telefonáltatott.

- Mert olyan szám nincs. De magát el kellett távolítanom. Akar tudni még valamit?

- Muszáj volt. Felkutatott volna és huszonnégy óráig nyugodt fejjel kellett dolgoznom.

- Félre kellett vezetnem a rendőrséget. Nem szeretem munkaközben a hivatalos kollégákat. Azután meg - átölelte a nyakát - azt akartam, hogy ne jöhess segítségemre. Féltettelek a banditától! Azt akartam, hogy csak akkor légy mellettem, amikor már ártalmatlanná tettem. Egy perccel korábban érkeztél és ebből származott minden komplikáció.

Tom King és Patricia a taxi mélyén egymáshoz símultak. A leány felnézett a nagy gyerekre és a száját nyujtotta. De Tom rákiáltott:

- Az is én voltam. A rendőrök és gangsterek hívtak így. De ezentúl csak Mrs. King akarok lenni!