---

Tartalom

Zselicki József arca

URAM

TENGERIDŐ
  Az ismeretlen katona sírjánál
  Volt úgy...
  Hogyne volnék...
  a hang
  szabadság
  Ima
  Ezen a napon
  POGÁNY
  ANTAL
  jön
  piros, fehér, zöld
  farsang
  VERECKE
  a szó
  kezüket
  itt
  Utak
  HÍR
  tengeridő
  vihar
  Nagyszombat
  akarom
  Rokonom, csillag...

TEGNAPELŐTT
  tegnapelőtt
  nyelvtan
  Mese
  szerelem szerelmes
  Szerelem
  ...most...
  Gyermekkor
  Tavasz
  part
  miattad
  ne viruljon
  kezem se...
  Átok
  Ha
  ne legyen
  hol van
  ne
  ha vársz
  comedia
  reggel
  NE SIMÍTS
  Elmentél
  akkor ...
  körbetáncol
  csak
  Fenyegető
  Téli dal
  tiszta szívből

MEGINDULTAK FELÉM
  Még most is...
  1989. március 15.
  (Kong az este...)
  Mondóka
  Egy festő ismerősöm születésnapjára
  születésnapomra
  Megindultak
  Öregség
  ballada
  Sírfelirat
  Már megint...
  barátom halálára
  Tóth Lajos emlékére
  Mindörökre
  TUDOM
  eget

ISTEN IDENÉZETT
  A MESTEREK
  egyszer
  ha mozdul
  Játék
  nem maradt rám
  megdörrent
  csárdás
  amikor
  fázni
  ünnep
  hamisan
  fütty
  hajnalok
  HŐFAL PARTJÁN
  Álmodni, aki tud...
  Napkelte
  NE TÉRJ!
  jog
  Zápor
  hit

---

Előszó

Ha ránéz az Olvasó valahol a költő képére, kemény és elszánt arcot lát. Akár sötét, akár fehér haj és szakáll keretezi.

Ilyen arcaink és képeink mindnyájunknak vannak. Az egyiken az ifjúság színes mezején virítunk, a másikon, ha életünk szerencsésen úgy alakította, bölcs arcunkat hagyjuk utódainkra.

A költő arca azonban valamiben mégis különbözik a többiekétől. Nem lázas tekintetében, vagy akár valamilyen más feltűnő jelben. Inkább talán egy sugárzó szilárd lelki eltökéltségben, amelyről azonnal látszik, hogy nem megingatható.

Erre az eltökéltségre ma is nagy szüksége van Zselicki Józsefnek. Pályájának kezdetekor, a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek fordulóján még inkább. Ahogy a "rajban fölrepülni" kívánó magyarországi Kilencek, kikezdve a pártállam irodalompolitikai monopóliumát, úgy a saját útjukat kereső kárpátaljai Forrás tagok is hasonló kísérletbe fogtak. Azzal a nehezékkel, hogy nekik az ideológiai terror mellett viselniük kellett a kisebbségi sors számos terhét is. Zselicki ebben a rajban a legtehetségesebbek közé tartozott. Versei merész és a korban szokatlan képi erőt sugároznak. Hitet a költészetben és önmagában, hitet abban, hogy magyar közössége érdekében képes hasznos munkára. Hiszi, hogy: "nem vagyok kisebb semmi csodánál."

Erre a hitre nagy szüksége is volt. A költői csoportosulásnak nehéz próbákat kellett kiállnia. A publikálás lehetőségének hosszú esztendőkre szóló teljes megszűnése, a partvonalon kívűliség helyzete, s így értelemszerűen az objektív kritika hiánya is. A folytatást az idők enyhültével ki-ki a maga habitusa és lehetőségei szerint oldotta meg. A kikényszerített áttelepülés, a megélhetésért vállalt dekoratőri munka, és más, a költészettől hatalmas távolságokban lévő tevékenységek közbeiktatásával. Zselicki József végig a tanári pályán maradt, Dercenben és Nagygejőcön tanított. A versírással sohasem hagyott fel, erről mostani kötete is tanúskodik. Az is árulkodó azonban, hogy a hetvenedik évébe lépő költőnek csupán ez a harmadik kötete.

Ez a szám arról tanúskodik, az elnyomás minden eszközével rendelkező hatalom hogyan tud derékba törni egy üstökösként induló költői pályát.

De arról is, hogy a buta, szellemileg korlátolt hatalomnak sohasem lehet igaza a költészettel vívott egyenlőtlen és reménytelen szellemi harcában.

Aki figyelmesen nézegeti a költő arcát, fürkészi a tekintetét, s talán személyesen is ismeri, hamar rájön, hogy a keménység és az elszántság mögött a szemeiben szüntelenül ott csillog egy nehezen meghatározható derű. Az a fajta életigenlés, amely minden ésszerűséget meghazudtolva nehezen múlik. Hiába a közösség elnyomása, hiába a személyére szabott elhallgattatás. Vagy el sem múlik, mert ez a Költő felnevelő és kibocsájtó közege jobbik részének a mindennapok küzdelmeiben is megmutatkozó életelve.

Lehet tehát a szívósság és konokság esztétikai értelemben is meghatározója egy költői pályájának? Zselicki József életútja ezt bizonyítja.

Versei főként a múlt század hetvenes évei kisebbségi harcainak a lenyomatai. Nélkülük kevesebb lenne a tudásunk akkori küzdelmeinkről, szegényebbek lennénk.

Őrizzük gondosan a tudást, nagy szükségünk van rá ma is.

Tóth István

---