---

Tartalom

I. Bevezetés. Czél kitűzése
II. Az őskor szellemi élete
III. A középkor
IV. A renaissance kezdete
V. Mátyás király mint a renaissance embere
VI. A renaissance hatása
VII. A reformáczió korszaka
VIII. Pillantás műveltségünk főáramlataira a XVII. század óta
IX. Jegyzetek

---

Bevezetés

Az óczeán első pillantásra végtelen, mélységében mindenütt nyugodt, mindenütt egyenlő víztömeg. Pontosabb vizsgálatok azonban kiderítik, hogy a tenger fölszíne alatt különböző áramlatok kanyarognak, hogy a tengerben is óriási folyamok hömpölyögnek, melyek medre - maga a tenger. Ez áramlatok mindegyikének megvan a tulajdon iránya, a tulajdon gyorsasága, a tulajdon hőmérséklete, megvan neki a maga chemiai minősége és a maga állat- meg növényvilága. Távolról jön és messzire megy: mélységes árja különböző égöveket szel át és különböző világrészek partját mossa.

Így van ez műveltségünk fejlődésében is. Benne is találunk ellenállhatatlan áramlatokat: eszme-folyamok szakadnak benne, melyek távol partokról hozzánk kanyarodtak, hol enyhébb éghajlatok tavaszát, hol idegen világok parti jegét hozván magokkal. Mint a tengeri térkép a tengeri áramlatokat, úgy mutatja irodalmunk története szellemi fejlődésünk áramlatait; különben irodalomtörténetünk nem volna egyéb könyvek történeténél vagy időrendbe szedett életrajzoknál. Nincs modern nép, nincs modern irodalom, mely elszigetelten fejlődött volna; minden irodalom elfogad hatásokat, földolgozza nemzeti egyénisége szerint és ismét, tovább vezeti az impulsust. A XIX. század tudományos kutatásának ép az képezi egyik fő sajátságát, hogy ki iparkodik mutatni a különböző kulturák kölcsönhatását, az eszmék e geographiáját - ha szabad magam így kifejeznem.

Hazai kulturánk minden korszaka szoros kapcsolatban van az általános európai művelődési mozgalmakkal; erős áramlatok sodra özönlik felénk, de valamint a tenger fenekén édes vizek is fakadnak, úgy bugyognak ez idegen eszme- és érzésáramlatok alján hazai talajunk forrásai.

Mikép alakították át külföldi hatások eszméink körét, mikép gazdagították meg érzéseinket, annak jelképes analogiáját hazánk növényvilágában láthatjuk. Azok a növények, fák és cserjék, melyek ma Magyarország typikus képéhez tartoznak, melyek nélkül Magyarországot el sem tudjuk képzelni, azok két-három századdal ezelőtt nagyobbrészt hiányoztak floránkból. A búzát ugyan még a kőkorszak koldús-szegény őslakói hozták be ide; a szőlőt több mint másfélezer évvel a római legionáriusok nemesítették először, de az Alföld legjellemzőbb növényei újabbak. A tengeri példáúl Nagy Lajos korában még nem eresztette nálunk selymét, hiába hivatkozik reá Aranynak Toldi Miklósa, Benczével szemben, a Toldiban, melynek meséje a XIV. században történik:

Hajh! be zokon esik most hallgatnom téged,
Hagyd el, kérlek, hagyd el e fájós beszédet.
Máskor a tűzhelynél tengerit morzsolva
Itéletnapig is elhallgattam volna.

Az akáczfa még nem hullatta Mátyás korában virághavát; nem bólintgatott feketén az eperfa lombja; halkan mormogó forrást még nem árnyékolt be "terebélyes platán"; a burgonya még nem hajtott gyökeret az Alföld homokában; a dohánytermelés is csak a XVII. században terjed el: 1614-ben Bethlen Gábor még nem tud mit csinálni egy pipával, melyet a török pasától ajándékba kapott. Szóval, Magyarország természeti képe megváltozott négy-ötszáz év alatt, sőt megváltozott némileg talaj-alakulása is, mely alapja a növényzetnek.

Így jöttek hozzánk bizonyos eszmék és uralkodó hangulatok is, bizonyos időben. Kolumbus amerikai útjának hatása megérzik a XVI. és XVII. századbeli írók művein ép úgy, mint egy alföldi határ vegetatióján. Az idegen eszmék és érzések, melyeket a földrajzi fölfedezések kora szült, betódulnak az agyvelőkbe és innen a magyar könyvekbe ép úgy, mint a Kolumbus fölfedezte világrész növényei: a tengeri, az akáczfa, a dohány, a burgonya, gyökeret eresztenek a magyar Alföld homokában. És miként az idegen világ növényei most már magyar talajban nőnek és benne idomulnak, magyar embernek virágoznak és neki termik gyümölcsüket: úgy gyökereznek meg, változnak el és gyümölcsöznek a mi kulturánk érdekében az európai társadalom nagy szellemi impulsusai. A középkor, a renaissance, a barok korszak, a fölvilágosodás százada, a romantikus ízlés bizonyos szellemi meg érzelmi égöveket, bizonyos közösséget alkotnak néhány emberöltőre Európában, melyből Magyarország is kiveszi a maga részét. Hogyan gondolkodtak és hogyan éreztek a régmúlt emberei, azt irodalmuk mutatja, hisz egy irodalmi mű, mintegy ereklyeszekrénye a korabeli érzéseknek és fölfogásnak. Ha értelemmel olvassuk, lepattan a szekrényről a zár és ime! szemünk előtt az ősök lelki kincse. Irodalmi jelenségeink révén akarunk mi is vizsgáló pillantást vetni a múlt magyar szellemi élet fő irányaira; csak néhány alapvonást akarunk megjelölni, csak annyit, a mennyit példáúl egy tengerész, útazásairól beszélve, gyors czeruzával belerajzol a tengeri mappába az áramlatokból, melyekkel útközben találkozott.

---