Riedl Frigyes hagyatékából
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
I. A magyar sors. Uj magyar élet.
II. A háború.
III. Az emberiség jövője.
IV. Nagy-Magyarország. A Nyugat délibábja.
V. Zsidókérdés.
Előszó
Riedl Frigyes 1918 októberében vagy novemberében fogott e munkához. Kár, hogy csak vázlatát készitette el. De e vázlatból is kivehetjük, hogy mi volt a főgondolata, hogy mily módon és mily irányu munkásság által hitte lehetségesnek a letiport magyarság felemelkedését.
Tudnunk kell, hogy Riedl, aki az embert Isten szerencsétlen, boldogságra nem született teremtményének tartotta, az emberiség erkölcsi haladásának törvényszerűségéről komolyan meg volt győződve. Még e század első éveiben is azt hitte, hogy a nagy háboruk korszaka be van fejezve és Európát többé nem fenyegetik oly háborus válságok, aminő a porosz-francia háboru volt. Ez a hite némikép megnyugtatta Magyarország jövőjére nézve is és ezért a magyar belpolitika aggasztó válságait nem látta oly sötét szinben, mint barátai.
De az annexiós válság óta e hite megrendült. Mind jobban nyugtalanitotta a külpolitikai helyzet és lelke mélyén fel volt háborodva az ultimátum politikája miatt. Azonban bizott a német erőben és egészen az 1918-ik katasztrófáig azt hitte, hogy a háboru nem fogja lényegesen megváltoztatni az európai erőviszonyokat.
Annál mélyebben dulta fel lelke nyugalmát a katasztrófa és gyötörte a gondolat, hogy lesz-e feltámadás e szörnyű bukás után? Hogy meneküljön a kinzó kétségektől, hozzáfogott e munkájához.
És munkája nem maradt meddő. Egyetemes jelenségek okainak és következményeinek elemzésében gyakorlott elméje a nemzeti élet nagy problémájaként állitotta fel nemzeti szerencsétlenségünket és vizsgálata közben reménység rügyei fakadtak szenvedő lelkében.
Abban a reményben adjuk át e töredéket a nyilvánosságnak, hogy a nemes lélek gondolatai visszhangot keltenek és kétségbeesés helyett bizalmat ébresztenek a magyar jövő iránt.
Adjuk a kéziratot ugy, ahogy reánk maradt.