---

Tartalom

BEVEZETÉS

1. ELMÉLETI HÁTTÉR
1.1. A fonotaktikai szerkezet mint a hangtörténeti változások mozgatórugója
1.2. A magyar nyelv általános fonotaktikai jellemzői
1.3. A nyelvi jólformáltság és az optimalitáselmélet
1.4. A mássalhangzó-kapcsolatok fonetikai-fonológiai jellemzői

2. A VIZSGÁLATOK FORRÁSAI ÉS A FELDOLGOZÁS MÓDSZERE
2.1. Az ómagyar kori helynevek mint a hangtörténeti vizsgálatok forrásai
2.2. A mai magyar nyelvjárási adatok mint a hangtörténeti vizsgálatok forrásai
2.3. Az elemzett nyelvi anyag
2.3.1. A helynévi adatbázis kialakításának elvei és forrásai
2.3.2. A tájszói adatbázis kialakításának elvei és forrásai

3. A FONOTAKTIKAI SZERKEZETET ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK A MAGYAR NYELVBEN
3.1. A kétnyíltszótagos tendencia
3.1.1. A kétnyíltszótagos tendencia a szakirodalomban
3.1.2. A kétnyíltszótagos tendencia működése
3.1.3. A változás mozgatórugói, okai
3.1.4. A kieső magánhangzók
3.1.5. A változás területi jellemzői
3.1.6. A változás kronológiai jellemzői
3.2. A tővégi magánhangzók eltűnése
3.2.1. A tővéghangzók problematikája a szakirodalomban
3.2.2. A tővéghangzók eltűnése az ómagyar kor helyneveiben
3.2.3. A változás kronológiai jellemzői
3.3. A hangátvetés
3.3.1. A hangátvetés a szakirodalomban
3.3.2. A hangátvetés típusai és indítékai
3.3.3. A hangátvetés kronológiai jellemzői
3.3.4. A hangátvetés területi jellemzői
3.3.5. Szabályos változás vagy asszociációs változás-e a hangátvetés?
3.4. Inetimologikus hangok a szavak szótagszerkezetében
3.4.1. Inetimologikus magánhangzóka szavak végén
3.4.2. Mássalhangzók inetimologikus (és kieső) hangként

ÖSSZEGZÉS
IRODALOM
NYELVIELEM-MUTATÓ

---

Bevezetés

Jelen kötetben a szavak hangszerkezetét módosító leggyakoribb és legjellegzetesebb hangváltozási folyamatokat vizsgálom, elsősorban az ómagyar korra (főként annak korai időszakára) vonatkozóan. Ezek a változások a hangtörténeti kutatásoknak hol az előterében voltak, hol pedig - általában a hangtörténet és a nyelvtörténet háttérbe szorulásától bizonyosan nem függetlenül - a kutatások perifériájára kerültek. Most azért lehet létjogosultsága egy ilyen analízisnek, mert mind a nyelvtörténeti forrásanyag, mind az alkalmazott módszerek terén új alapokra helyezhetjük, illetve kitágíthatjuk a kutatásokat. A tudományterületeknek márpedig időnként feltétlenül szüksége van arra, hogy módszertani és elméleti szempontból is felülvizsgálja a korábbi eredményeit, és azokat lehetőség szerint új szempontokkal egészítse ki.

A vizsgált nyelvtörténeti jelenségekhez a korábbi szakmunkáknál bővebb és részben más típusú forrásanyagra támaszkodtam: az analízis alapjául ugyanis két forráscsoport szolgált. Az ómagyar kor helynévi szórványai azért bizonyulhatnak fontos nyelvi elemcsoportnak, mert koraiak, és ezáltal a folyamatok legkorábbi időszakára nézve is gazdag dokumentáltságot biztosíthatnak, illetve mert lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a tulajdonnevek és a köznevek nyelvi változásainak esetleges eltéréseire is rámutathassunk általuk. E kettősség pedig magának a változási folyamatnak a pontosabb feltérképezéséhez is bizonyosan hozzájárulhat. A másik forráscsoportot - az elemzéseket mintegy kiegészítő jelleggel - az élőnyelvi tájszavak kategóriája képviseli. E forráscsoport ismét csak a lehetőségek tágabbra vonása miatt lehet lényeges: ezek a nyelvi elemek ugyanis nemegyszer korábban lezajlott nyelvi változások nyomait őrzik.

A feldolgozott forrásanyag mellett az elméleti megalapozottság terén is igyekeztem új irányokba elmozdítani a hangtörténeti vizsgálatokat. A hangtörténet hagyományos és eredményes módszerei mellett a modern fonológiai és fonetikai kutatások egyes eredményeit is felhasználom a változási folyamatok pontosabb megértéséhez és bemutatásához. Fontosnak tartom azonban azt is hangsúlyozni, hogy munkám szándéka és jellege szerint is hangtörténeti természetű, s a fonológiai, illetve fonetikai aspektus csupán annyiban kerül benne előtérbe, amennyiben ez az adott hangváltozási folyamat alaposabb megismerését, felderítését szolgálja. Mindebből az is szükségszerűen adódik, hogy az egyes változási folyamatok hangtörténeti szakirodalmát minden esetben részletesen igyekszem feltárni, de egyúttal nem törekszem az esetlegesen kapcsolódó fonológiai és fonetikai szakirodalom átfogó (vagy akár csak széleskörű) ismertetésére. Ez a szál tehát leginkább segédszempontként van jelen munkámban.

Elsőként a vizsgálatok elméleti megalapozását végzem el. Ennek keretében foglalkozom a fonotaktikai szerkezetnek a hangtörténeti változásokban betöltött indukáló szerepével, majd a magyar nyelv általános fonotaktikai jellemzőit mutatom be, külön egységet szentelve a nyelvi jólformáltság és az optimalitáselmélet kérdésének. Kitérek végül a magyar mássalhangzó-kapcsolatok fonetikai-fonológiai jellemzőire is.

A második fejezetben a vizsgálatok alapjául választott nyelvi anyag, azaz az ómagyar kori helynevek és a modern kori tájszavak hangtörténeti forrásértékét tárgyalom. Ugyanitt ismertetem a módszereket, illetve a vizsgált nyelvi anyag alapján felépített korpuszok, adatbázisok jellemzőt is.

A könyv gerincét alkotó legterjedelmesebb, harmadik fejezetben a fonotaktikai szerkezetet érintő hangváltozási folyamatokat részletezem sok szempontot figyelembe véve. Önálló alfejezetet szentelek a kétnyíltszótagos tendenciának, a hangátvetésnek, a tővégi magánhangzók eltűnésének, valamint az inetimologikus hangok problematikájának. Az egyes alfejezetekben kitérek a korábbi szakirodalom eredményeire, ezeket szembesítem az általam feldolgozott korpuszok alapján megfigyelt tanulságokkal. A változási folyamatokat tipológiai sajátosságaikkal együtt jellemzem, s emellett szólok a folyamatok kronológiai és területi jellemzőiről is. Ahol a változás hátterének, mozgatórugóinak felderítésében fonológiai okokkal is jó esélyekkel számolhatunk, ott ezekre minden esetben utalok.

---