---

Tartalom

A szerző előszava a magyar kiadáshoz

I. Bevezetés
II. A magyar oligarchia
  a) A török kor előtt
  b) Hány száz évig védte a magyar a kultúrát a török ellen
III. A szimbiózis
IV. A mai Magyarország kialakulása
  a) A latifundium
  b) A nemzetiségi kérdés
V. Bethlen István gróf cáfolása
  a) London és Cambridge
  b) Amiről Bethlen elfelejtett beszélni
  c) Erdély
  d) Horvátország
  e) Ruszinszkó
  f) Szlovenszkó
  g) Összefoglalás
  I. Függelék: Előbb voltak-e a magyarok mai lakóhelyeiken, mint a románok és tótok?
VI. A magyar sérelmek
  A mise en scéne
  Az ártatlanok otthon
VII. A magyarság problémája
VIII. Magyarország a zavarosban halászik
  a) A sajátságos szövetségesek
  b) A köd oszlik
  c) A vásár tárgya
  II. Függelék: A latifundium dolga
  III. Függelék: Az utódállambeli sajtó szerepe
IX. Végszó

Jegyzetek a források és kutfők megjelölése dolgában

---

Előszó

Ismerjük mindnyájan Petőfi János Vitézét.

János vitéz Iluskát szereti, kit gonosz és irigy mostohája kinoz és halálba üldöz. János vitéz bizakodik benne, hogy ki fogja szabaditani a kezéből. De mikor eljön érte, már halott a leányzó, mire méltó haragjában megfojtja a boszorkányt és megy a másvilág felé, hogy meglelje imádottját. Sok hősi kaland után sikerül eljutnia a tulvilágba, ahol is rátalál Iluskájára. Ott, a tulvilágon, életre kelti és azután boldogan élnek, családot szaporitanak - ott a tulvilágon.

Ez a gyönyörü költemény hangjánál, szerkezeténél és tárgyánál fogva remek példája egy népmesének. A pszichoanalizis alapján megállapitható, hogy a népmese a néplélek tudatalatti élményeinek, sóvárgásainak a feltárása. A népmesék alakjai szimbolumok, melyeket tisztán, teljes biztonsággal tudunk értelmezni. Az üldözött kislány az elnyomott, szabadulásért sóvárgó népet jelképezi. Iluska a magyar nép. A mostoha, a gonosz elnyomó az uralkodó osztály - a latifundium. János vitéz maga a költő.

A mesének hát igazi értelme: A költő szereti ezt az elnyomott népet és fel akarná szabaditani mostohája: a történelmi osztály gyülöletes igája alól.

Elgondolhatnék ezt a mesét ugy, hogy János vitéz szereti ugyan Iluskát, de amellett kimélettel és alázatos tisztelettel van a gonosz boszorkány irányában? Ha János vitéz igazán szereti Iluskát, gyülölnie és megsemmisitenie kell a gonosz mostohát. A mesét elgondolni, megfelelő megoldáshoz juttatni máskép nem lehet...

A Petőfi János Vitéze azonban még sincs a népmesék kaptafájára verve. Van benne valami, aminek tán az egész világirodalomban nincs példája. Nem ritka motivum a népmesékben, hogy a hős keresni megy imádottját a tulvilág kapuin tul. A szeretet olyan hatalmas, hogy legyőz minden akadályt és még a halál gyomrából is visszahozza imádottját, hogy aztán még hosszu életen át boldogitsa és ivadékaiban örökletessé tegye boldogságát. Az a hős, aki elevenen tudott a tulvilágba eljutni, elevenen tud vissza is jutni erre a világra.

Petőfinél máskép van. János vitéz eljut ugyan a tulvilágra, meg is találja Iluskáját, el is veszi feleségül, ivadékot is szaporitanak, de a - tulvilágon.

A tudat alól fakadt a költőnek ez az ötlete, valószinüleg ő sem értette meg szimboluma egész mélységét, de mi el tudunk igazodni e rejtélyes bonyodalomban. Igazi értelme az, hogy Petőfi a költő, aki nemzete megszabaditásáért sóvárog, kétségbeesik vállalkozásának a sikere felől, és vele akar pusztulni. Népe megdicsőülését csak a halálban reméli elérhetőnek.

Ez a tudatalatt rejtőző meggyőződés már ifju korában tolmácsolást nyert, vagy 20 éves volt, mikor e témát dolgozta. Tudat alatt már ott élt benne a halálvágy, mert sikertelennek sejtette az életét, nem hitte, hogy Iluskáját megszabadithassa a mostohája keze alól.

Ez nem puszta feltevés, mert ez a halálvágy egyre erősebb benne, egyre tudatosabban nyilatkozik meg. A már megérzett közeli forradalom tudatában 47-ben azt irja: "Ott essem el én a harc mezején stb..." Szeptember Végén és más 48-ban és 49-ben irott verseiben szinte szándékossággal domborult ki halálvágya. Már látta, hogy Iluskának a boldogsága ezen a világon nem lelhető, nem szabaditható ki csak a halálban, gonosz mostohája karmai közül...

Iluska meséje azonban még véget nem ért. Még ma is szenved a nép a gonosz mostoha átka alatt.

Ebben a könyvben szintén tükröződik Iluska tragédiája, ez a könyv János Vitéz harca a gonosz mostoha ellen. Aki nem cinkosa ennek a mostohának, aki igazán szereti Iluskát, annak minden erejével harcolnia kell a mostoha ellen és aki nem harcol ellene, vagy kimélettel van iránta, árulója Iluskának.

Hátha mégis meg lehetne váltani Iluskát, hogy az ezer év óta sovárgott boldogságot még ebben a világban, az élet innenső mesgyéjén élvezhesse?

Nekünk, akik a magyar népet szeretjük, harcolnunk kell az örökös mostoha, a magyar latifundium ellen...

---