Ugy látszik rászorult az előszóra. Nem tagadom. Akadnak majd, akik a fejüket csóválják, mondván: nem exakt empirikus, nem is logikusan rendszeres, szóval nem "tudományos". Igaz, nem "a tetszés törvényeit vizsgálom". Azt állítom (másokkal egyetemben), hogy a művészet metaphysikai ösztön megnyilatkozása és transcendens jelentőségű, és megpróbálom (nem másokkal egyetemben) ennek egy magyarázatát adni és egyes problémákon megmutatni, hogy hol és hogyan támad az a hatása, mely még az elfelejtett metaphysikai húrokat is megreszketteti bennünk.

Tehát "eine Aesthetik von Oben" - mondaná Gustav Theodor Fechner kicsinylően. Az. Mert ha már tudomásul veszem, hogy kelt a művészet ilyen érzéseket, akkor azoknak magyarázatához nem jutok el az optikával és physiologiával dolgozó esztétika segítségével, csak úgy ahogy empirikus természettudomány sohse vezet filozófiáig, vallásig. Az örökre nagy ugrás marad. Még pedig - salto mortale!

Akadnak majd, akik a fejüket csóválják, mondván: ez mind csupán szubjektiv impressio - vagyis nem tudomány. Erre nehezen felelek. Hiszen sok, túlságosan sok a citátum ebben a kis értekezésben, de azok részben psychologiai adatok a problémáim különféle formában való megnyilatkozására, részben pedig vigasztalások. Vigasztalom velük az olvasót, de mindenekelőtt magamat, hogy az ötleteim talán mégsem üres képzeletjátékok, ha van rokonjuk másban is. Mert kinek van erre kritériuma az első gondolat izgatott megsejtésében.

Simmel azzal vigasztalt meg egyszer, hogy "Es ist bezeichnender für das Denken und es ist ein positiveres Dokument des Menschen, das was für ihn, und von ihm denkbar ist - als dass wovon er glaubt dass es sei". Nos hát legrosszabb esetben még mindig használható psychologiai adat maradok, mert igaz élményeim, amiket írok.

De akad majd, aki csóválja a fejét, mondván: Sok a feleletlen kérdés benne, nagyon rapszodikus és nem teljes. Igaz, nem csak akkor kérdeztem, ha felelni tudtam rá. A tudományban csak a kérdések halhatatlanok, de mulandók és változók a feleletek. Wilde Oscar mondta valakinek "Il y a t'il deux espèces d'artistes; les uns apportent des réponses et les autres des questions". És néha száz év mulva jön a kérdés a felelet után. Értelme ennek, hogy ami véletlen, semmit jelentő konstatálás volt, megfejtéssé, feleletté válik a kérdés révén.

Ami pedig a rapszodikusságot illeti és hogy nem teljes? Igaz-e, számtalan pontja vagyon a körnek, hárommal mégis meghatározom. Ezekben a gondolatokban alig van több a szükséges háromnál. De hogyha az a néhány mégse szubjektív psychologiai adat csupán és talán kedve is támad majd valakinek egyszer egészen kirajzolni utána a kört, akkor... akkor majd azt mondjuk Wilhelm-Meisternek: "Du kommst mir vor wie Saul, der Sohn Kis, der ausging seines Vaters Eselinnen zu suchen und ein Königreich fand".