Ez a színdarab 1909. április 30-án bukott meg a Nemzeti Színházban. De a "bíráló bizottság" a huszonkét éves kezdő első irodalmi és színpadi próbálkozását, melyet Alexander Bernát "fedezett fel" egyhangú tetszéssel fogadta és a sajtókritika is tehetséget és igéreteket állapított meg benne,

"AZ UTOLSÓ NAP" című második drámámat a Nemzeti Színház biráló bizottsága már csak megoszlott véleménnyel, másodszori olvasásra, (kivált Ambrus Zoltán heves ellenzése mellett) csak nagy-nehezen fogadta el, úgy hogy három esztendővel megírása után kerülhetett csak színre. A sajtónak akkor már kialakult és egységes véleménye volt rólam: hogy tehetségtelen, affektált és tudákos teoretikus vagyok. "AZ UTOLSÓ NAP"-ot Ady Endre és Lorsy Ernő kivételével a kritika legázolta. (Legkíméletlenebbül felfedezőm, Alexander Bernát támadta meg.)

Azután írtam "MISZTÉRIUMOK" című három egyfelvonásosomat. Ezek már csak a Nyugat egy matinéján kerülhettek színre a sajtó legdurvább csúfolódásai mellett. (Csak Stephani Elza a Pester Lloydban írt máskép.) Végül legutolsó drámám a "HALÁLOS FIATALSÁG" már egyáltalán nem került magyar színpadra. Ezt már a Nyugatban is megtámadták és Ambrus Zoltán (most mint igazgatója a Nemzeti Színháznak) kijelentette, hogy a "HALÁLOS FIATALSÁG" "gyerekes dilettánsmunka" és hogy ő ehez fogható "szomorú sülyedést írónál még sohasem látott."

A "SZÉLPÁL MARGIT" most egészen új alakban kerül olvasóim elé. Hat évvel megírása után újra írtam. Meg akartam menteni jó matériáját avval, hogy lehántottam róla a túlfiatalság sok éretlenségét és ízléstelenségét és kemény magvát élesebben kirajzoltam sok szétfolyó és fölösleges hangulat-impresszionizmus alól. Mostani alakja tehát jóval haladottabb stádiumot jelent a folytonos sülyedés egyenes útján, melyet a kritika nálam megállapít.

Budapest, 1918. szeptember 27.
BALÁZS BÉLA.