Mindannyian okkal, és céllal születünk erre a gyönyörű világra. Életünk: akár egy színdarab. Melyben a főszerepet mi magunk játszhatjuk el. Minden díszlet és kellék kezünkbe adatik, amire csak szükségünk lehet. Hogy miként felelünk meg a szerep elvárásainak; nos, ez már csak rajtunk múlik. Végezetül mérleget kell úgyis vonni, s el kell számolni a részletekkel.

Tapasztalataink, mint gazdag kincsek maradhatnak nekünk a játék végén, ha tanulni tudunk azokból. De súlyos, durva sziklaként húznak a mélységek felé, hogyha nem értjük meg az általuk hordozott tanításokat!

Kumra drámája is erről szól. Hiszen, olyan képességekkel kezdi szerepét játszani, melyek által igazán jó, boldog emberré, s végül másokon is segíteni képes bölccsé válhatna. Ő mégis más utat jár végig. Tudja a jót, mégsem cselekszi.

Döntése súlyával pedig már csak akkor szembesül, amikor késő. Visszafordítani már nem lehet az eseményeket. Kumra az útján jár mégis, azonban mérhetetlen nagy kitérőt kell tennie, a végső célja felé haladva. S éppen akkor tapasztalja meg, mennyi segítője volt végig a játék során, amikor szerepében zsákutcába jut.

Csupán akkor veszi észre, hogy ragyog a Nap, amikor felemeli fejét, s felé fordul végre.