Tartalom

Előszó

Henri Poincaré, az utolsó évtizedeknek egyik legnagyobb természettudósa, nemcsak az elméleti fizika, az égi mehanika, a hajszálcsövességtan s a matematika terén alkotott újat és maradandót. Átfogó szintézisre törekvő gondolkodása nem elégedett meg azzal, hogy tudománya határain belül mozogjon: meg akarta ismerni e határokat magukat is, tisztába akart jönni a természettudományok, nevezetesen az exact (matematikai) természettudományok értelmével, ismeretértékével. Igy Poincaré szükségszerüleg eljutott a tudományos megismerés módszertani problémáihoz s mint minden területen, amelyen dolgozott, itt is az uj, eredeti gondolatok és ötletek dus áradatával termékenyitette meg az iskolai tudomány szikkadt talaját.

Poincaré nem irt filozófiai rendszert; még csak összefüggő ismeretelméleti és módszertani elméletben sem foglalta össze gondolatait. Könyveiben ("Tudomány és feltevés", "A tudomány értéke") mindig egyes alapvető természettudományi kérdéseket tárgyal módszertani, logikai, ismerettani szempontok alapján. De ezekből az egyes elemzésekből világosan kialakul általános felfogása. Poincaré a modern természettudósoknak ahhoz a tipusához tartozik, amelyik kritikailag tudta nézni saját alkotását. A XIX. században elterjedt mehanikus materializmusnak, a természettudományi dogmatizmusnák kritikájában Mach mellett Poincaré munkált a legeredményesebben. Megdönthetetlen, időtlen, abszolut igazságnak hitt természettörvényekről s elméletekről kimutatta, hogy nem a valóság örökérvényü lényegtörvényei, hanem feltevések, a tudomány munkahipotézisei, konvenciók, megállapodások, amelyeket a tudomány munkaeszközül használ a kutatás folyamán s eldob, ha helyettük jobbakat talál. Munkaeszközök, instrumentumok: ezért nevezték Poincaré felfogását instrumentalizmusnak; megállapodások, konvenciók: ezért hivták konvencionalizmusnak.

Poincaré két értekezése, melyeket e füzetben talál az olvasó, végtelenül tanulságosak, mint a természettudós gondolkodásának jellemző termékei. Megmutatják, hogy a természettudomány, mint ilyen már csak azért sincs hivatva a tárgykörén kivül eső tulajdonképeni filozófiai kérdések eldöntésére, mert ezek nem is érdeklik, mert kivül esnek a természettudományi fogalomalkotás által feldolgozott területen. A materializmus filozófiai problémáját a fizika Poincaré szerint már csak azért sem oldhatja meg, mert a fizikus számára ez nem is értelmes probléma. Nem igen tudom, mondja Poincaré, mit értsek materializmus alatt - de megmondhatom nektek, hogy mint fizikus, milyen szerkezetűnek látom azt, amit mi, fizikusok anyagnak nevezünk.

A természettörvény időbeliségéről, fejlődéséről szóló előadás szintén mély betekintést nyújt a természettudományi fogalomalkotás szerkezetébe s főleg abból a szempontból nagyjelentőségü, hogy a természettörvények időtlenségét oly élesen körülhatárolja, ezzel lehetővé teszi, hogy a fejlődésnek, az időbeli változásnak alávetett, mert lényegileg muló, fejlődő, változó valóságokra vonatkozó társadalmi-történeti törvényeket még sokkal élesebben elhatároljuk a természettörvényektől, mint az eddig lehetséges volt.

Poincaré ragyogó világosságu és szellemességü gondolkodásának az összefoglaló tájékozódást óhajtó olvasó számára megvan az a hátránya, hogy nem rendszeres s a problémákat sokszor csak hiányosan tárgyalja, ugy amint azok számára kutatás közben adódtak. Igy a materializmusról és az anyag szerkezetéről szóló előadás épen a legismertebb ismeretelméleti kérdések mellett egyszerüen emlités nélkül elhalad. Hogy ezt a hiányt pótoljuk, a tájékozódást kereső olvasó számára célszerünek véljük a függelékben Bertrand Russell fejtegetéseit "Az anyag természetéről" közzétenni. A kitünő angol matematikus elemzése részben kiegésziti, részben érthetőbbé teszi Poincaré aforisztikus gondolatmenetét s lényegében Poincaré egyik nagyobb könyvének ("A tudomány értéke") gondolatmenetét foglalja össze.

Fogarasi Béla.