---

Tartalom

Az én kis barátomnak
Elüljáró szavak
Az elveszett paradicsom
Igazságos osztozás
Az első jó barát
Azt találod reggel, mit este eltettél
Apám, nem mondtál igazat
Szép muzsikaszó
A vidám nappal és a szomorú éjjel
Az emberiség jóltevői
Összetartozunk!
De jó, hogy volt tél
Madár akarok lenni
Hogyan kell az Istent szeretni?
A legelső levél
Ki győz?
Az otthon
A szenvedély
A tegnap, ma és holnap
Mások helyett is!
A kis masiniszta
Mi férfiak
A mi örökkön szép
Napimádás
A nap mindenkire egyformán süssön
A szundikáló virágok
A jó választás
A hős veréb
Le nem mondani!
Levél a kis Jézusnak
Száradó karácsonyfa
Szilveszteri mese

---

Előszó

Jövendő... A legtitokzatosabb, a legvarázslatosabb szó. A legérdekesebb fogalom a földön mindenek között. Akármennyit tanulunk, akármennyit tudunk, ennek a szónak mélységeibe be nem látunk. Akármennyit akarunk és merünk, ennek a fogalomnak valóságait meg nem szerezhetjük.

Mi éljük a rég eltávozott embereknek, a rég elmult nemzedékeknek jövendőjét; mi kapjuk meg azoknak a másoknak legértékesebb és legtitkosabb kincsét. És ezekben a kis rózsaszirom ábrázatú teremtésekben, a mi gyermekeinkben, a mi jövendőnk áll előttünk.

Mennyi ezer és ezer ok a szeretet megiratlan törvényei mellett, hogy foglalkozzunk velük, a mi földi halhatatlanságunkkal! Ők azok, a kik összekapcsolnak bennünket a legködösebb távoli időkkel, azokkal az emberekkel, kik az általunk faragott kövekből raknak otthont, kik az általunk írott betűkből tanulnak tudást akkor is, midőn már az öreg föld is közeleg pályafutása végéhez, hogy megtérjen enyészni valamely hatalmasabb csillagnak vagy a feneketlen űrnek kebelébe. Ők azok a lánczszemek, melyek az utolsó emberhez kapcsolnak minket is, az utolsóhoz, kinek meg lesz az a hatalmas tudata: befejeztem az egész emberiség czélját; - én vagyok a legutolsó azoknak a miriádoknak sorából, kik itt jártak és keltek, küzdöttek, alkottak, - kiknek pora egy új bolygót alkothatna...

Ezek a picziny emberek a "jövendő". Micsoda lelkesítő gondolat a jövőnek munkásait, a jövendő nagyjait, dicső alkotó szellemeit formálni! Dagad a szívünk a büszkeségtől, hogyha belenézünk a könnyes vagy mosolygó, égszínkék vagy mélységesen barna szemecskékbe és elgondoljuk: te fiam, talán nagy ember léssz, ki milliók sorsát igazgatod, - ki talán ezreknek és ezreknek mutatsz új utakat... Te meg piczinység, - talán anya léssz, a világot átfogó, multakat és jövendőket összekapcsoló szeretetnek szimboluma...

Ezek a kis emberek a legüdébb költészet és a legragyogóbb igazság örök forrásai. Csodálatos paradox kapcsolat: költészet és igazság; mintha e kettő kizárná egymást. Pedig így van, ezekben a kicsi lényekben e kettő találkozik. Minden, a mit mondanak, akarnak, tesznek, csupa igazság; hiszen az ő lelküket még senki és semmi sem homályosította el, ők még nem tanultak, ők még nem csalódtak. És minden, a mi lelki világukban vagyon, romlatlan és eredeti, tehát szép is - és ezért csupa költészet.

"A gyerek"... Megreszket a szívem a boldogságtól, mikor ezt az édes szent szót leírom. Megjelenik előttem a formálható emberi lélek egész hófehér szépsége, melyet derűsen besugároz az istenadta szeretetnek csillogó meleg fénye. A gyerek a ma és a holnap költészete. Az ő kis szobájában van nekem kelet és nyugat. Az emberiség bölcsője: újonnan teremtett ártatlanságában, melyet még el nem fonnyasztott az élet zúzmarája. Az emberiség egész haladása: abban a jövendőben, melyet ő, a gyerek, fog átélni, alkotni és mint multat új jövendőknek átadni.

Én kicsiny fiam!

E néhány lapon lejegyeztem egypár perczet életedből, mely neked szép, nekem meg legszebb volt. Ezek csak parányi naplótöredékek a mi kék egű, mesebeli tündérszigetünkről, de ha férfilélekkel fogod valaha olvasni, fogsz benne kincset is felfedezni szívednek.

Néhány percz van itt megrögzítve abból a három esztendőből, melyet rózsaszín rovással írt bele az idő az én életem könyvébe. Az egyik fejezet abból az időből való, mikor ébredező öntudattal elkezdtél gondolkozni és a hároméves apró ember hozzáfogott első felfedező körútjához. Befejeztem a jegyzeteket akkor, midőn mint hatéves fiúcska megkezdted az első betűvetést. Ebben a három évben minden eredeti, minden a Te lelkedből fakadott. Később már tanítanak és akkor sokat idegenek szemeivel fogsz látni...

Én nem kívánom, hogy mindazokat az eszméket kövesd, melyeket én általam, az én szavamból és az én életemből ismersz meg. Új idők virradnak; új eszmék hajnalodhatnak és az én szívem érzései akkorra már kihültek, az én elmém gondolatai akkorra már elfakultak és én nem akarom, hogy a lelked szárnyalását a szeretet bilincse bárhogy is lekösse. De azokat az igazságokat, melyeket ebben a kis könyvben lejegyeztem, te önmagad fedezted fel akkor, mikor még nem tanított senki, azért ezek igazságok, melyek önmagukért létező, maradandó igazságok. Ha követed, az egyenes utat járod.

---