1949. december 28-a volt, Debrecenben talán csütörtök, pontosan nem emlékszem, az öröknaptárt pedig pár éve eldobtam egy kórház kapujában. Közgazdász, újságíró, előadóművész, szociológus, dramaturg, művészeti becsüs. Szakmák - a papírok sorrendjében. Fontosságban mindegyiket veri az apa megnevezésű foglalkozás (Samu, hatéves).

Bölcsészdoktor lettem az elmeegészségügy (elmebeteg-ügy) szociológiai kérdéseiből. Egyetlen munkahelyem volt a munkakönyv szerint: a Magyar Rádió. Utolsó munkám: A Szabó család szerkesztése és forgatókönyveinek írása, de előtte s mellette riportok százai, hangjátékok, rádiós-tévés műsorvezetés, hangos vasárnapi publicisztikák, dokumentumdarabok. Nem volt unalmas, de ennyi azért életigazolásnak kevés, jól tudom. Időnként nemzetközi elismerések (PRIX EUROPA, PRIX ITALIA), egy dokumentumfilm fődíja Oberhausenből (Bagóhegy boszorkánya, 1980), és közben rádiós, tévés, könyvkiadói nívódíjak tucatjai, Erdei Ferenc-díj, Puskás Károly-díj stb. De vajon ment-é ezek által a világ elébb?

Valamikor mozgalmas "társasági-tagsági" életet éltem: Szociológiai, Pszichiátriai, Bibliophil. (alelnök), PEN Klub, MUOSZ, Művészeti Alap. A baráti társaságok lefedték a festőpalettát. Ma már szinte csak a család a társaságom, s a Magyar Hegymászó Szövetségnek is már csak együttérző megfigyelője vagyok, pedig valamikor az Első Magyar Mount Everest Expedíciónak is tagja voltam (1996). Azóta félkészen áll a könyv, a magyar hegymászás történeti szociográfiája.

Megjelent írásaim? (Több tucatnyi szociográfiai cikk, tanulmány, művészeti dolgozat mellett:) Egy nap boldogság (Szépirodalmi, 1979), Családi kripta (Szépirodalmi, 1980), Téboly, terápia, stigma (Szépirodalmi, 1983, 1984, Magyarország felfedezése sorozat), Végtelen a tenyérben (Múzsák, 1987), Fekete oltár (Interart, 1989), Kalandok Keleten (Interart, 1990). Azután csend. Írás-csend. Zajos időkben fel se tűnik.

Verseket körülbelül azóta nem írok, amióta nem népi táncolok (1974). Állítólag nincs szoros összefüggés, de mintha mindkettőből egyszerre "kiöregedtem" volna. Habár mostanában újrakezdtem a verselést, meglepő módon: egy kórház "mélyén", s most egyre teremnek a sorok a papíron. Talán a tánc is újra rám talál? De vajon melyikhez ki húzza a "talpalávalót"?

A most megjelent novella - két másik kíséretében - még az Everesten született, azokban a "nehéz napokban". Talán így megbocsátható...