Nyelvelmélet és kontaktológia 4
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Benő Attila - Lanstyák István: Megőrzött régiség és kontaktushatás
Csató Éva Á.: Török nyelvkapcsolati jelenségek elemzése a Kódmásolási Modellben
Agyagási Klára - Dékány Éva: Ótörök hatás a magyar osztályozószók kialakulásában
Csepregi Márta: Kontaktusjelenségek az északnyugat-szibériai nyelvi areában
Sipos Mária: Belső fejlemény vagy orosz hatás? A kazimi hanti śit névmás újabb funkciójáról
Szeverényi Sándor - Sipőcz Katalin: Szibériai uráli nyelvek idéző szerkezetei
Speshilova Yulia: Egy feltételezett morfológiai változó a mai udmurt nyelvben
Fejes László: Mari hatás a krasznoufimszki udmurt nyelvjárás magánhangzó-harmóniájában?
Benő Attila - Hegedűs Attila: Román hatás és nyelvjárási jelenség párhuzama egy adott szerkezet érvényesülésében: a hogy törlése a lehet után
Halm Tamás - Bende-Farkas Ágnes: A vaegy az erdélyi magyarban: kontaktusjelenség és/vagy belső fejlemény?
Pelczéder Katalin: A szláv-magyar nyelvi kontaktus vizsgálata a Bakonybéli összeírás szláv eredetű szórványainak tükrében
Piukovics Ágnes - Üstöki Klaudia: Az angol szóhangsúlymintázatok észlelésének és produkciójának tényezői magyar nyelvtanulók esetében: egy próbakísérlet tanulságai
Előszó
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán 2018. november 20-21-én immár negyedik alkalommal rendeztük meg a Nyelvelmélet és kontaktológia műhelykonferenciát. Kötetünk az elhangzott előadásokból készített, lektorált tanulmányokat tartalmazza. E munkák is azt bizonyítják, hogy a történeti változások és a dialektális különbségek hátterében igen gyakran a különféle nyelvek érintkezéséből adódó kontaktushatások állnak. A szerzőink által vizsgált jelenségek változatossága arra is rávilágít, hogy a szókincs mellett az egyes nyelvek grammatikáját is jelentősen befolyásolhatják a más nyelvekkel való areális kapcsolataik.
A kötet első tanulmánya Benő Attila és Lanstyák István átfogó elemzése az olyan nyelvi formákról, amelyek egy nyelvterület jelentős részén eltűnőben vannak, vagy akár már teljesen el is tűntek, egy adott régióban viszont megőrződtek - bár gyakorta megváltozott jelentéssel, illetve stílusértékkel. A fő cél annak vizsgálata, hogy miképpen befolyásolják bizonyos formák konzerválódását az úgynevezett relatív kontaktushatások, amelyek lényege, hogy az átvevő nyelvek kétnyelvű nyelvváltozataiban az egynyelvűekhez képest megváltozik (tipikusan megnő) egy az átadó nyelvben használt nyelvi formára hasonlító kifejezés vagy konstrukció előfordulási gyakorisága.
A második és harmadik cikk elsősorban a török nyelvekre fókuszál. Csató Éva munkájának első felében a kontaktológiai kutatások egyik fontos elméletét, Johanson Kódmásolási Modelljét ismerteti, és példákkal illusztrálja annak jelentőségét, hogy másolás esetén mindig fontos tényező az átvevő nyelv rendszeréhez való illeszkedés. Ezután a török nyelvek néhány olyan tipológiai sajátosságát mutatja be, amelyeket a nyelvcsaládon belüli, sőt más nyelvcsaládokba tartozó nyelvek is könnyen (és ezáltal előszeretettel) másolnak, vagyis amelyek az átvétel szempontjából attraktívnak tekinthetők. Mintamásolásként megjelenő ótörök hatást mutat ki a magyarban Agyagási Klára és Dékány Éva is. A szerzők a mai csuvas alapján rekonstruálják az ősmagyar feltételezett kontaktusnyelvének, a nyugati ótörök ogur nyelvváltozatának egyéni osztályozós szerkezeteit, illetve összevetik a magyar és a csuvas konstrukciókat, miközben egyértelműen kizárják annak lehetőségét, hogy pusztán szókölcsönzésről lenne szó. Végül arra is rávilágítanak, hogy feltehetőleg a mari és az udmurt is török nyelvektől másolta az egyéni osztályozós mintáját, míg három olyan finn-volgai nyelvben (a komi-permiákban, az észtben és a finnben), amelyek esetében nem beszélhetünk számottevő török kontaktusról, egészen eltérő konstrukciók találhatók.
Ezt követően öt tanulmány foglalkozik különféle uráli nyelveket érintő kontaktushatásokkal.
...
A soron következő két cikk szerzői az erdélyi magyarban mutatnak ki különböző mértékű román hatást. Benő Attila és Hegedűs Attila azokat a - magyar nyelvterületen elsősorban beszélt nyelvi - szerkezeteket elemzik, amelyekben a lehet és egy eredetileg mellékmondati státuszú igealak között nem jelenik meg a hogy kötőszó. Valószínűsítik, hogy a magyarországi köznyelvben egy az erdélyi magyar regionális köznyelvet jellemző, az ottani sajtóban és szépirodalmi szövegekben is gyakran előforduló konstrukció másolásáról van szó, amely viszont feltehetőleg román kontaktushatás eredményeképpen alakult ki. (Ily módon számos párhuzam mutatható ki a kell menjek típusú szerkesztésmóddal is.) Halm Tamás és Bende-Farkas Ágnes ezzel szemben egy olyan kifejezést vizsgálnak, amely a magyar nyelvnek kizárólag az erdélyi változataiban érhető tetten, azokban viszont kifejezetten gyakorinak számít. Ez a háromféle használatban is megjelenő vaegy ('néhány', 'valami', 'körülbelül'), melyet a szerzők a 'körülbelül egy'-ként értelmezhető vagy egy kifejezésből vezetnek le, miközben azt feltételezik, hogy erre a nyelven belüli jelentéstani átértelmezésre mintegy katalizátorként hatott egy hasonló román konstrukció jelenléte.
A szláv és a magyar nyelvi kontaktusának, illetve az e nyelveket beszélő népek érintkezésének feltérképezését tűzte ki célul Pelczéder Katalin, méghozzá a Bakonybéli összeírás szórványain végzett helynév-rekonstrukció segítségével. Ehhez először is kigyűjti a vizsgált anyagból azokat a helyneveket, amelyek valószínűsíthetően magyar névadásból származnak (és így az etnikai rekonstrukció szempontjából nem tekinthetők bizonyító erejűnek), valamint azokat, amelyek esetén nem dönthető el egyértelműen, hogy a magyarban vagy a szlávban váltak-e köznévből helynévvé. Ezt követően tér rá azoknak a helyneveknek a részletes bemutatására, amelyeknél bizonyítható a szláv névadó vagy legalábbis a szláv közvetítés. Munkája végén a szerző összeveti eredményeit három másik oklevél helyneveinek elemzésével, majd a szláv (illetve általában az idegen) eredetű helynevek alacsony arányából azt a következtetést vonja le, hogy a vizsgált területen a 11. század második felében túlsúlyban volt a magyar etnikum.
Kötetünk záró tanulmánya Piukovics Ágnes és Üstöki Klaudia kísérletes munkája, amelyben angolul tanuló magyar anyanyelvi beszélőknél vizsgálták a célnyelvi szóhangsúlymintázatok percepcióját, illetve produkcióját. Előzetes eredményeik arra utalnak, hogy a várakozásokkal ellentétben sem az anyanyelvi transzferhatás (a magyarra jellemző szóeleji hangsúly alkalmazása az angolban), sem a hiperkorrekció előfordulási gyakorisága nem korrelál a nyelvtudás szintjével, ugyanakkor erős összefüggés mutatható ki a ritmusérzéket mérő muzikalitásteszten adott helyes válaszok arányával. A cikk végén a szerzők részletesen tárgyalják a levonható módszertani tanulságokat, amelyek megfontolandók lehetnek mindenki számára, aki hasonló jelenségek vizsgálatára vállalkozik.
...
Pintér Lilla