Berde Mária
Székely népmesék
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
1. Fótonfót király
2. A vén huszár
3. Az élet vize
4. A mostoha testvérek
5. János, a pakulár
6. A másfél éves királyfiú
7. Seprűkötő Jakab
8. Az igazmondó varjú
Előszó
A nyolc mesét, melyet e könyv népünk kezébe ad, jó negyven évvel ezelőtt a székely nép szájáról gyüjtötte a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság nehány tagja. Sorrajárván a falukat, hozzáértő móddal, szeretettel szóra birták a regemondó öregeket, akik nemcsak hogy ismerték a meséket, de talán kicsit hittek is még a csudás történetek valódiságában.
Ha virágokat gyüjtött volna az a pár lelkes népbarát, akármilyen művészettel is nyomtatja, ragasztja papirosra: szinehagyott váz, hártya volna ma már valamennyi. Ha gyümölcsöt tett volna el gazdasszonyi tudománnyal, avult íze támadt volna eddigre. Csak a hibátlan gabonaszem marad meg hosszú éveken, úgy, ahogy azt hadakozó őseink tették le jólépített várpincéikbe. Mondják, mint nagy csudát, hogy az egyiptomi királysírok többezeréves kamráiból a búza még mindig épen kerül elő és ha el is vesztette mostanára csíraképességét, tápláló ereje megmaradt. Nem tudom, így igaz-é, de még mondának is tanulságos. A tisztabúza nagyidőkig használható, mert azonos marad alkatában a testünket fenntartó elemekkel. Azonban e sírkamrák egyikében egy írott táblácskára is bukkantak, mely az istenesen élt és halt uralkodónak érdemeit így foglalja egybe: "Soha senkinek könnyhullatást nem okozott." A búza ki nem csirázik többé, de vajjon elvesztheti-é csiráját az ige, melyet a táblácskára véstek? Mondhattak, mondhatnak-e emberről jobbat, szebbet? Ma és mindörökkön csak ehhez a törvényhez kell igazodnunk, hogy életünk példaadó és gyümölcshozó legyen: ne szerezzünk soha másoknak könnyhullatást!
A negyven év előtt feljegyzett régi mesék elfeledettségükben is olyan üdék maradtak, mint a ma szakított virág. Jóízűek, mint a friss gyümölcs, táplálók akár a sírkamrában is elevül búzaszem. És csiraképesek, mint a titokzatos táblácska tanítása, mert a lélek kincsei a legmaradandóbbak az állhatatlan világ változásai között. Ezek a mesék ma is megépíthetnek, mint a búzaszem, mert azonosak lelkünk alkatával, szükségeivel. Minket tükröznek, őriznek ők, belőlünk szakadtak és hozzánk kívánkoznak vissza, hogy szálljanak tovább, unokáról unokára. Hitetlen Tamásként bizonyára akad, aki erre a tanitásra így csóvál fejet: "Ugyan ki merit abból valami lelki hasznot, hogy a másfél éves királyfiú többet győz, mint kilencvenkilenc bátyja? Melyik szegény, szolgálatot kereső leányunkból lesz tündérpalota királykisasszonya? Hol az a seprükötő legény, aki furfangjaival százforintokat varázsoljon ki a fösvény nagyurak zsebéből? Hiszen ma már abban az egyszerű mondásban hitel sincs, amit a mesék megsegitett oktalan állatai mondogatnak jótevőiknek, hogy jó tett helyébe jót kell várni. Mert oly hálátlan a világ...
Értelmes ember azonban nemcsak a szószerint való dolgokból tud okulni, s az igazságot a képes beszédből, eseményből is kiolvassa. Igy ismeri fel aztán a mesékben népünk életének, felfogásának hű jelképeit. Mind a nyolc rege. amit itt találunk, azzal indul, hogy akár a királyfi, akár a falusi szegényember gyermeke útra kél: dicsőséges próbavetést, vagy szolgálatot, betévő falatot keres. Bizony igy kell tennie ma is a székely legénynek, leánynak, mert korán megtanulja a regulát, hogy ha nincs, ami kell, azért nincs, hogy megkeresse, megszerezze magának. Aztán mert kicsi nép fia, mindig is a legkisebb s a legárvábbik gyermek ő, akinek örökkön nagyot kell cselekednie, keményen fáradnia, éppen mint a mesében, hogy sorsát kivivhassa. Állitja valaki, hogy tőle soha senki nem kivánta azt a csudatételt, hogy aranyhidat verjen a más hasznára, gyönyörűségére? Hogy kőszikla helyébe szőlőskertet varázsoljon s bort szűrjön benne a dúsak asztalára? S hogy nincs, aki ráparancsolna: fogja ki az ördöngös szüle tavából az aranytollú récét? Én pedig azt mondom, hogy láttam tőle ilyenféle, s ha nem nagyobb csudákat is mivelni. Bizony, szertebarangolván épiti ő a világot, de nem a sipszóra jelentkező ördögfiak segitségével hanem csak a maga két kezének és egyetlen eszének erejével. Kőszikla felett kenyerel, irdatlan rengeteg helyén emberi lakóhelyet, Istent dicsérő templomot bűvöl ő magának, s messziben, megszolgált garasaival felrakja a sajátháznak nevezett tündérpalotát, melybe hazahozza a maga Tündér Ilonáját, aki darócban, szőttesben és mezitlábosan is megbecsülendőbb, mint az úri kényelemben heverésző mesebeli királykisasszonykák. Aki a maga portáján, a maga malackái, tehénkéi mellett éppen olyan nagyboldog fehérnép lehet, mint a Fótonfót királyné az aranyszőrű gúlyák, csordák és ménesek árnyékában.
Igy táplál minket a székely népmese, csiraképes sok tanulságaival is. Merithetünk belőlük elsősorban rendithetetlen bizodalmat és jótvárást. Hitet, hogy a tiszta szándék és cselekedet mégsem sziklára vetett mag, akkor kél ki hasznunkra, amikor nem is számitunk reája. Meggyőződést affelől, hogy aki megfontoltan és alázatosan indul útjára, azt még az állat is előbbre segiti, hát még a Nagyisten! Abban pedig valóban örök igazság rejlik, hogy a józan ész, több mint az erőszak, a tisztes szó messzebbre juttat, mint a hányaveti magahittség. Hogy a szótartó ember becsülete fennragyog, a szószegés szégyenben hagy, ez valóságos alapgondolata, mozgató rugója meséinknek, s vajjon számos nemzeti hibánk mellett nem kell-e büszkének lennünk arra, hogy fajtánkat még ellenei sem nevezték soha szószegőnek?
Csak egyet idézek még a léleképitő tanulságokból. A szegény pakulárlegény esetét, akitől a fekete-király nehéz próbatételeket kiván, többek között még azt a szentségtörést is, hogy hozza le hozzá vendégül Krisztus Urunkat és Szent Pétert. És a Megváltó lejön a szegény pakulár kérésére, de mostmár ő teszi próbára a gonosz zsarnokot. És mert az ámulva kérdi, hogyan lehet tőle lehetetlent kivánni, Krisztus igy feddi meg:
- Úgy, ahogy te kivántál a szegény embertől lehetetlenséget.
És eltávozik tőle anélkül, hogy letelepednék a számára dúsan felszolgált reggelihez.
Mélységes vigasztalás világit reánk a meséből! A kicsiny, sanyargatott ember ügyét maga az ÉG fogja pártul, a gonosz gazdagnak asztalához a Megváltó le nem ülne soha!
Forditsuk csak igy, egyszerűbb felére, való értelmére meséinket és akkor megtaláljuk a tündérvilág szépséges álomképei mögött a javunkra szolgáló múlhatatlan igazságokat is.
R. Berde Mária