G. Komoróczy Emőke (sz. 1939) irodalomtörténész a hetvenes évek kezdetétől foglalkozik az avantgárd jelenségekkel. Mint fiatal tanár, Győrben 1974-75-ben az Ifjúsági Házban Kassák Kollégiumot vezetett; 1974-ben doktorált az ELTE-n újabb magyar irodalomból, s disszertációja egyik fejezete Kassákról és a század eleji magyar avantgárd mozgalmakról szólt. 1979-2001-ben az ELTE Tanárképző Karán XX. századi világ- és magyar irodalmat tanított; kandidátusi értekezésében (Kassák és a magyar avantgárd mozgalom, 1989) már az újabb avantgárd jelenségekkel is foglalkozott. Tagja az MTA Köztestületének, az Irodalomtörténeti, a Hungarológiai Társaságnak, valamint a Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztályának.

A ma már "legendásnak" számító nyolcvanas évek (új)avantgárd hulláma szervesen kapcsolódott a kassáki klasszikus avantgárd, valamint az annak eredményeit továbbgondoló párizsi Magyar Műhely szemiotikai költészeti vonulatához. A Magyar Műhely szerkesztői 1980. jan. 4-én mutatkoztak be első ízben nyilvánosan az FMK-ban a hazai érdeklődő közönség előtt; ekkor adták ki a jelszót: "Nyitás a vizuális költészet felé!" Aminek természetesen rejtett üzenete volt: ha nyíltan nem fogalmazhatjuk meg mondandónkat, akkor keressük meg a burkolt kifejezési formákat, amelyekbe kevésbé tud belekötni a cenzúra. Így kezdődött el a szemiotikai költészet felvirágzása a hazai irodalmi életben - s tartott egy bő évtizeden át. A honi avantgárd törekvések összefogója s a Magyar Műhellyel való kapcsolattartás koordinátora Petőcz András volt, aki 1981-től a Jelenlét c. egyetemi folyóirat szerkesztőjeként, majd a Médium-Art szamizdat füzetek kiadójaként nemzedéke "szellemi ellenállásának" egyik radikális szervezője volt, és egészen a rendszerváltásig az is maradt. Mint a korszak "fiatal irodalmának" jelentős reprezentánsa, egy évtizeden át meghatározta az (új)avantgárd poétikai arculatát; mígnem a kilencvenes évek folyamán (nem utolsósorban a félresikerült rendszerváltás nyomán) kialakuló ironikus posztmodern eklektika háttérbe nem szorította azt. Alkotói világképek, stílusok, irodalmi irányok azóta is váltják váltogatják egymást; ennek ellenére úgy tűnik: az avantgárd hagyomány ma is él, és mindmáig termékenyítően hat.