Nyelvelmélet és diakrónia
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
Kiss Jenő: A nyelvi változás elméletének néhány kérdéséhez
Cser András: A hely nélküli nazális fejlődése a latinban
Kiss Sándor: Heterogén változások egységes keretben: a kései latin ige kategóriái
Domokos György: A kötelező alanyi névmás kialakulása az északolasz dialektusokban
Eitler Tamás: Az angol V2-es és V3-as szórendek versenyének komplex szociolingvisztikai elemzése
Gugán Katalin: A nyelvtörténet vargabetűi: a tagadás és a tagadás szerinti egyeztetés története az ugor nyelvekben
É. Kiss Katalin: Az ősmagyar SOV-tól az ómagyar (T)(Q)(F)VX-ig
Bácskai-Atkári Júlia: A komparatív operátor esete a mondatbevezetővel. Szintaktikai változások a magyar hasonlító mellékmondatokban
Tóth Ildikó: A -t képzős igeneves szerkezet használata az ómagyarban
Nádasdi Péter: Egy vonatkozó szerkezet a nyelvemlékek tükrében
Gerőcs Mátyás: Aspektus és igekötő. A mondat belső időszerkezete a kései ómagyarban
Hegedűs Attila: A magyar igeragozás kialakulásának történetéhez
Hegedűs Veronika: Ómagyar anaforák, reflexivitás és a kötéselmélet
Kálmán László - Rebrus Péter - Törkenczy Miklós: Ingadozás és diakrónia
Horváth Laura: Aspektusjelölés kései ómagyar és középmagyar kori szövegekben
Juhász Dezső: Rendszertörténet, kronológia, területiség. Egy nagy ívű tendencia szerkezetéről és mozgásáról
Bevezetés
E kötet olyan nyelvtörténeti tanulmányokat gyűjt egybe, melyek nem csupán felmutatnak bizonyos nyelvtörténeti jelenségeket, hanem valamely közismert elmélet alapfeltevéseire és módszertanára támaszkodva a megfigyelt jelenségek törvényszerűségeit, a változások kiváltó okait és az elméleti tanulságokat is vizsgálják.
Egyes tanulmányokban az elméleti megközelítés, például az univerzális grammatikának nevezett hipotézisrendszer segítségül hívása valamely korábbi nyelvállapot ismeretlen részletének rekonstruálására, mai szemszögből váratlan szerkezetének magyarázatára szolgál. Ilyen Cser Andrásnak "A hely nélküli nazális fejlődése a latinban" című fejezete, mely a latin con- morféma coallofónjának kialakulását magyarázza a fonológiai jegyek hierarchiáját gráfokkal modelláló generatív fonológia keretében. A nazális ~ zéró alternációt abból a feltételezésből vezeti le, hogy a con- végén hely nélküli nazális mássalhangzó áll, amely jegygeometriai okokból magánhangzó előtt nem tud megvalósulni, ezért törlődik.
...
A kötet tanulmányainak másik része a nyelvi változások magyarázatához hívja segítségül a nyelvelméletet; a nyelvi változások kiváltó okait és korlátait igyekszik a nyelvelméletekben megfogalmazott univerzális elvekre visszavezetni.
Két tanulmány általában foglalkozik a nyelvi változások okaival. Kiss Jenő "A nyelvi változás elméletének néhány kérdéséhez" tanulmánya amellett érvel, hogy a nyelvi változásokban grammatikai, biológiai és társadalmi tényezők egyaránt szerepet játszanak, és e tényezőket mind hasonló adaptív dinamika, a biológiából jól ismert homeosztázis, belső önszabályozási mechanizmus jellemzi.
Kálmán László, Rebrus Péter és Törkenczy Miklós a változás motorját az analógiában látja. "Ingadozás és diakrónia" című fejezetük alaptétele, hogy a nyelvi változásokat minden ismert esetben ingadozások kísérik, és a változás nem más, mint az ingadozásokon belüli arányok folyamatos eltolódása. A "kivételes", vagyis kis létszámú csoportokra analógiás erők hatnak a nagy létszámú csoportok irányából, a nagy, rendszeres csoportok "magukhoz vonzzák" a kisebb csoportok tagjait.
A kötet két fejezete ősmagyar kori nyelvi változásokat rekonstruál. Gugán Katalin "A nyelvtörténet vargabetűi: a tagadás és a tagadás szerinti egyeztetés története az ugor nyelvekben" címmel a mai obi-ugor nyelvjárásokban megfigyelhető, valamint a legelső ómagyar nyelvemlékekben található tagadó szerkezeteket vetíti egymásra, és univerzális diakrón elvek, mechanizmusok és tipológiai általánosítások segítségével igyekszik rekonstruálni azt az ugor alapnyelvi állapotot, melyből mindkét változat levezethető. Az ősmagyarban feltételezett változásokban kimutatja a Jespersen-féle negatív ciklus egyes stádiumait, és szerepet tulajdonít a tagadószót a tagadás hatókörének bal szélére mozgató ún. "tagadás előre" elvnek is. A nem tagadószónak a némi határozatlan névmásból való eredeztetését egy német párhuzammal támasztja alá.
Ma már széles körben elfogadott az a nézet, hogy egy-egy nyelv változása során nem a felnőttek grammatikája módosul, hanem az anyanyelvüket tanuló gyerekek sajátítanak el a korábbi generációk grammatikájától némileg eltérő nyelvtant. Egy-egy változás leírásakor arra keresünk választ, hogyan lehetséges az, hogy a szülők generációjának grammatikája által létrehozott nyelvi tények alapján a következő generáció a szülők grammatikájától különböző nyelvtant rekonstruál. É. Kiss Katalinnak "Az ősmagyar SOV-től az ómagyar (T)(Q)(F)VX-ig" című írása azt a kérdést vizsgálja, mi válthatta ki az ősmagyar kor folyamán az ugor alapnyelvből örökölt igevégű mondatszerkezet igekezdetűként, pontosabban (topik)(kvantor)(fókusz)VX-ként való újraelemzését. A cikk szerint a változás elindítója a jobboldali diszlokáció egyre gyakrabbá válása. Amikor a jobbra kihelyezett összetevők aránya elért egy bizonyos arányt, a beszélők új generációja már őket tekintette alaphelyzetűeknek. A Halotti beszéd és könyörgés mondatai már az igei kifejezés VX alapszórendjére engednek következtetni. A XII: század végére az ige előtti mondatszakasz funkcionális tartománnyá alakult át; a korábbi SOV mondat kettős, alany-topik funkciójú kezdő pozíciója tisztán topikpozícióvá, tárgy-fókusz pozíciója pedig tisztán fókuszpozícióvá vált.
Bácskai-Atkári Júlia tanulmánya, "A komparatív operátor esete a mondatbevezetővel" azt mutatja meg, hogy az ómagyarban a hasonlító mellékmondatokat a hogy vezette be, és a komparatív operátort a mint képviselte. Később a mint értelmeződött át mondatbevezetővé, és a komparatív operátor felszabadult helyét vonatkozó névmással (amennyi, ahányszor, amilyen stb.) kezdték kitölteni. A Jespersen-i tagadó ciklushoz hasonlatos relatív ciklus játszódott tehát le.
Hegedűs Laura "Aspektusjelölés kései ómagyar és középmagyar kori szövegekben" című írásának elméleti keretéül a grammatikalizáció-elmélet szolgál; a cikk az igekötők aspektusjelölővé válását és ezzel párhuzamosan az igeidőrendszer egyszerűsödését elemzi és illusztrálja az Úriszék 1582-84-ből való peres iratainak példáival.
Több tanulmány a funkcionális nyelvszemlélet talaján állva a nyelvi rendszer fonológiai erózió, külső hatás vagy egyéb okok miatti megbomlásával magyarázza a nyelvi elemek újrarendeződését. Kiss Sándor "Heterogén változások egységes keretben: a kései latin ige kategóriái" című cikkében a latin igeragozásban a IV-VIII. század között bekövetkezett változásokat, többek között a praesens perfektum kifejezésére grammatikalizálódó habeo + befejezett melléknévi igenév szerkezetet, a modális jelentésű habeo + főnévi igenév szerkezetet és a szenvedő igeragozást részben felváltó visszaható és detranzitivizált igealakokat elemzi. A változások mozgatórugóját minden esetben az explicitségre való törekvésben, az optimális egy jelölő - egy jelölt viszony újbóli elérésének szándékában, a nyelvtani formációk és a jelentések közötti összefüggés világosabb érvényre juttatásában látja.
Hegedűs Attilának "A magyar igeragozás kialakulásának történetéhez" című írása az alanyi és tárgyas paradigmák kialakulását magyarázza funkcionális okokkal, a jelöletlen alanyt és tárgyat, továbbá a határozott és a határozatlan tárgyat megkülönböztetni akaró kommunikációs igénnyel.
A kötet tanulmányai módszertani érdekességekkel is szolgálnak. Juhász Dezső "Rendszertörténet, kronológia, területiség. Egy nagy ívű tendencia szerkezetéről és mozgásáról" című írásában a romániai magyar nyelvterületen, azon belül is főleg a Mezőségen a középső nyelvállású rövid magánhangzók körében megfigyelhető tendenciaszerű nyíltabbá válási folyamatokat rendezi kronológiába (zárt ë > nyílt e, o > a, ö > nyílt oe), majd ezt leképezi a nyelvjárási formák és részrendszerek területi megoszlására. A a földrajzi és az időbeli távolságok között korreláció megbízhatóbbá teszi a történeti változások rekonstrukcióját.
Eitler Tamás tanulmánya, "Az angol V2-es és V3-as szórendek versenyének komplex szociolingvisztikai elemzése" két szempontból is újat hoz a magyar nyelvtörténeti szakirodalomba. Egyrészt újdonságot jelent következetes szociológiai nézőpontja, annak részletes vizsgálata, hogy a különféle társadalmi tényezők (például nyelvjárási terület, nem, társadalmi helyzet) milyen részesedéssel befolyásolták a késő középangol és korai újangol korban végbemenő szórendi átrendeződést a kijelentő módban álló állító főmondatok ún. V2 szórendjéből az ún. V3 szórend irányába. Másrészt újdonság az általa feldolgozott nyelvtörténeti korpuszok statisztikai elemzése, a többváltozós lineáris regressziós elemzés és korrelációelemzés.
É. Kiss Katalin