---

Tartalom

HÉJJAS IVÁN PARAMILITÁRIS VEZETŐ KÜLÖNÍTMÉNYÉNEK TEVÉKENYSÉGE ÉS AZ ELLENÜK LEFOLYTATOTT ÜGYÉSZI VIZSGÁLAT
Bevezetés
Héjjas Iván különítményének tevékenysége a Duna-Tisza-közén a fehérterror idején
Az események háttere - az Ébredő Magyarok Egyesülete és a hozzá kötődő paramilitáris alakulatok szerepe a fehérterrorban
Váry Albert koronaügyész-helyettes nyomozói tevékenysége, illetve az általa hátrahagyott nyomozati jelentés mérlege
Héjjas Iván, a Duna-Tisza közi fehérterror fő felelőse, egy radikális különítményparancsnok utóélete

FORRÁSOK
1. A kecskeméti rendőrfőkapitány jelentése gróf Ráday Gedeon kormánybiztosnak a Héjjas Iván főhadnagy különítménye által elkövetett bűncselekményekről - Kecskemét, 1919. november 27.
2. Héjjas Iván főhadnagy jelentése az I. szegedi vadászzászlóalj parancsnokságának Rosner rendőrfelügyelővel történő verekedéséről - Budapest, 1920. április 16.
3. Héjjas Iván vallomása a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága előtt a szolgálat közben katonaruhás egyének által agyonlőtt Soltra József rendőr ügyében - Budapest, 1920. november 17.
4. Váry Albert koronaügyész-helyettes összefoglaló jelentése a fehérterror Duna-Tisza közén zajlott eseményeiről - Budapest, 1922. június 20.
5. Drozdy Győző felszólalása Héjjas Iván és különítménye bűntetteiről - Részlet a nemzetgyűlés 226. üléséből - 1924. január 22.
6. Részlet a Magyar Királyi Belügyminisztérium radikális jobboldali titkos szervezetek felfedése tárgyában készült bizalmas jelentéséből Héjjas Iván Alföldi Brigád nevű, 1926-ban állítólag még mindig működő paramilitáris szervezetéről - Budapest, 1926.
7. Vitéz dr. Héjjas Iván tanúvallomási jegyzőkönyve a Budapesti Királyi Törvényszék vizsgálóbírája előtt a bűnpártolás vétsége miatt korábban elítélt Kiss Gábor Jenő ügyében - Budapest, 1940. március 21.

A KÖNYVBEN ELŐFORDULÓ FONTOSABB TÖRTÉNELMI SZEMÉLYEK ÉLETRAJZI ADATTÁRA
FORRÁSJEGYZÉK

---

Fülszöveg

Az első világháború utáni forradalmak kora, majd a tanácsköztársaság bukása utáni zavaros, polgárháborús időkben, 1919 nyarától kezdve a szegedi ellenforradalmi kormányt támogató katonai és félkatonai fegyveres erők, elsősorban a Horthy Miklós későbbi államfő által vezetett Nemzeti Hadsereg és hozzá csatlakozó, formálisan annak alárendeltségébe tartozó milíciák országszerte követtek el súlyos atrocitásokat. Ez a paramilitáris erőszakhullám részben válasz volt a tanácskormány hasonlóan erőszakos, elnyomó intézkedéseire, részben az egyes egyéni eseteket csupán a személyes bosszú, a vesztes háború miatti bűnbakképzés pszichózisa, illetve nem egyszer pusztán az anyagi haszonszerzés lehetősége motiválta. A vörösterrort felváltó fehérterror 1919-től egészen 1921-ig tartott, illetve utóhatásai különböző súlyos, politikai indíttatásból elkövetett bűncselekmények formájában még 1922 és 1923 folyamán is érezhetőek voltak, a terror tehát a trianoni békeszerződés aláírását és a magyar állam közjogi rekonstrukcióját követő időszakra is áthúzódott. Az új magyar kormányzat a konszolidáció első éveiben csak lassan, vonakodva lépett fel a különböző fegyveres csoportok önkényes garázdálkodása ellen. A főként frontról hazatért, számos esetben poszttraumás stresszben szenvedő, túlfűtött nacionalista érzelmektől hajtott katonák és hozzájuk csatlakozó civilek kegyetlenkedését eredményező, elsősorban a Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván különítményparancsnokok nevével fémjelezhető paramilitáris erőszakhullám eseményei közül is kiemelkedik a Duna-Tisza közén, illetve részben Budapesten 1919 és 1921 között zajló cselekménysorozat, melyet a Héjjas Iván főhadnagy alárendeltségébe tartozó milicisták követtek el, amely összesen körülbelül 3-400 ember életét követelte, és amelynek ügyében ugyan számos hatósági vizsgálat is indult, de a tettesek érdemi felelősségre vonása végül elmaradt.

---