Nyelvelmélet és diakrónia 2
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
Bende-Farkas Ágnes: Minden valaki - Az ómagyar kori vala-kifejezések értelmezéséhez
Dömötör Adrienne: A hogyki és társai: egy sajátos kötőszófajta az ómagyar korból
Egedi Barbara: Határozottsági ciklus a magyarban
É. Kiss Katalin: Milyen volt az ősmagyar mondatszerkezet?
Hegedűs Attila: A birtokviszonyjel - Egy terminológiai probléma leíró és történeti megközelítésben
Kálmán László - Forró Orsolya: "Lökött" korlátok nyomában. Rejtélyes mássalhangzó - magánhangzó interakciók a magyar elölségi harmóniában
Kiss Sándor: Nyelvi szintek kölcsönhatása a latin esetrendszer leépülése során
Koós Eszter: Az assurément határozószó fejlődése a francia nyelvtörténetben
Simon Zsolt: Birtokos szerkezetek a kizzuwatnai luviban: kontaktushatás vagy belső változás?
Varga Mónika: A szövegkoherencia tényezőiről boszorkányperekben: a referensfolytonosság kérdésköre
Bevezetés
E kötettel második ciklusát zárja a PPKE BTK-nak az elméleti és empirikus nyelvészeti kutatásokat egymáshoz közelíteni igyekvő kiadványsorozata. A sorozatban Nyelvelmélet és dialektológia, Nyelvelmélet és kontaktológia, Nyelvelmélet és diakrónia címmel évente követik egymást a tanulmánykötetek. E kötetek a hasonló elnevezésű konferenciasorozat előadásainak legjavát adják közre lektorált, átdolgozott formában.
Kötetünk - a sorozat korábbi köteteihez hasonlóan - olyan tanulmányokat tartalmaz, melyek empirikus eredményeiket valamely közismert elmélet alapfeltevéseire és módszertanára támaszkodva mutatják be, és a megfigyelt jelenségek törvényszerűségeit, a változások kiváltó okait és az elméleti tanulságokat is vizsgálják.
A tanulmányok többsége magyar nyelvtörténeti jelenségeket vizsgál. Három diakrón mondattani írás mellett a kötet morfématörténeti és hangtörténet tanulmányt is közöl. Újdonságnak számítanak a történeti szemantika és történeti szövegtan témakörét képviselő fejezetek. Két írás romanisztikai (késő-latin és kora-francia) morfológiai és szószemantikai vizsgálatokról számol be. A luvi birtokos szerkezetet vizsgáló tanulmány egy i.e. 2. évezredi kis-ázsiai indoeurópai nyelvben lezajlott változás tisztázására vállalkozik.
A második ciklus lezárása után érdemes megvonni bizonyos tanulságokat. Kialakultak-e a párbeszéd formái akár a műhelybeszélgetések során, akár a megjelent tanulmányok alapján? Oldódtak-e az idegenkedések a hagyományos nyelvészet képviselői és a strukturális szemléletmódot képviselők között? Hozzájárult-e ez a hat kötet az elmélet és az empíria közeledéséhez? A szerkesztők úgy vélik, mindhárom kérdésre többé-kevésbé igennel felelhetünk: a konferenciákon s majd a kötetekben szereplő szerzők, a tanulmányok gondozásában résztvevő lektorok ezt az óhajtott közeledést szolgálták, azt tehát, hogy a magyar dialektológiát, kontaktológiát és nyelvtörténetet kiragadják a partikularitás, a bezárkózás veszélyéből, elméleti látásmóddal egészítsék ki. A PPKE Elméleti Nyelvészeti és Magyar Nyelvészeti Tanszéke a továbbiakban is feladatának tudja a szemléletmódok közelítésének elősegítését és határozottan képviseli ennek szükségességét.