Tartalom

Bevezetés

Az 1664-1711 közötti félszázadot nevezzük kuruc korszaknak. Kezdetét a vasvári béke adja, amelyből megtudta a nemzet, hogy az uralkodóház nem akarja felszabadítani az országot a török uralom alól. A császár leghívebb emberei is elpártolnak tőle és a nádor vezetése alatt összeesküvést szőnek. Céljuk a török segítségével kiszorítani a Habsburgokat Magyarországból. A titok idő előtt kipattant, a résztvevők szigorúan bűnhődtek s a haza még nagyobb nyomorba jutott. Ez alkalommal (1670) volt az első kuruc felkelés I. Rákóczi Ferenc vezetése alatt, de ez csakhamar megszünt. Szuhay, Szepessy, Petrőczy és mások azonban elmenekültek a császári területről és Erdély határszélein folyton fegyverben álltak a német ellen. 1678-ban Thökhöly került a bujdosók élére és a török segítségével jóformán az egész ország a kezébe esett. A kuruc király pártfogója azonban Bécs alatt döntő vereséget szenvedett. Az udvar az európai közvélemény nyomása alatt kiverte a törököt Magyarországból s mikor a török Thökölyt elfogatta, a kurucok is tömegesen a császáriakhoz csatlakoztak. A magyarság ez önkéntes meghódolását azzal viszonozta Bécs, hogy valódi rémuralmat hozott be, úgy hogy a nép visszaóhajtotta a török igát. A hamu alatt nem hunyt ki a szikra. Csak 1697-ben kötöttek békét a szultánnal s már 1699-ben Tokajon egy uj kuruc felkelés próbálkozott. Ugyanez évben volt zendülés Eszéken, 1700-ban Veszprémben, 1701-ben az Ebergényi-ezred lázadása, 1702-ben Tiszaujlakon, 1703-ban Kőszegen. Ugyancsak 1703-ban bontott zászlót II. Rákóczi Ferenc s rövid idő alatt elfoglalta az egész országot. 1705-ig folyton emelkedőben volt hatalmas a végső hanyatlás csak 1708. után következett be. 1711-ben elhagyja a fejedelem hazánkat, hova soha többé vissza nem tért. A szatmári békével záródik be a kuruckor.

E félszázados küzdelem költészete a kuruc költészet. A kor lelkének kifejezője. A küzdelem szabadságharc volt, szabadságot hirdet a költészet is. A szabadság ellensége a császár, a németek, részben a katholikus főpapság; ezek ellen fordul gyülöletével és megvetésével a költészet is. Ha azonban egyfolytában olvassuk a kuruc verseket, úgy találjuk, hogy nem állanak egészen egy színvonalon az események jelentőségével és magasztosságával és bizonyos erőtlen bágyadtság érzik rajtuk. Ebből az következnék, hogy a kuruc költészet nem volt mégsem méltó kifejezője kora érzésvilágának.

Ez a következtetés igaz is, nem is. Ha u. i. nézzük, hogy mely versek tesznek ránk ily kelletlen hatást, rájövünk, hogy a tudákos költés termékei. A népies versek ellenkezőleg teljesen megfelelőek a kornak. A baj csak az, hogy aránytalanul több tudákos versünk van, mert ezek szerzői sokat gondoltak versük megőrzésével, míg a nép dalai csak véletlen feljegyzésekből, egyes versgyűjtők buzgalmából maradtak ránk, vagy korunkig éltek a nép ajkán s csak a 60-as, 70-es években lettek lejegyezve. A kuruc elbeszélő verseknek csak negyed része népies.

A kuruc lyra értékesebb az epikánál. Ennek oka valószinűleg az, hogy a zivataros időkben hiányzik a kellő tárgyilagosság iróban és olvasóban. S a mennyiben van is elbeszélő költészet megérzik rajta az izgalmas idők lyrára hajlása. Igy a kuruc elbeszélésekben nagyon is előtérbe nyomul az érzelmi elem. Nem annyira elmesélik az eseményeket, mint érintik, gyakran csak mintegy magyarázatául ilyen vagy olyan érzéseik megnyilatkozásának. Határozottan hátrányára van ez a verseknek, de annyiban előnyükre is, hogy ezáltal el van kerülve Tinódiék okiratos szárazsága.

De ilyen körülmények közt érdemel-e önálló tárgyalást a kuruc elbeszélő költészet? Nézetünk szerint igen. Mert minden fogyatkozásuk mellett is sok érdekes dolgot találunk e versekben. Nehány ballada a magyar népköltészet legszebb gyöngyeihez tartozik, a Gyöngyösinek tulajdonított kuruc eposz egyike az irodalomtörténet legizgatóbb problémáinak s a többi versben is nem egy felötlő dologgal találkozunk.

Tárgyalásunk menete a következő lesz. Műfajok szerint haladunk s azokon belül időrendben. Ahol szükség lesz rá alfajokat is különböztetünk meg, de óvakodunk a tulságos elaprózástól.

A fő műfajok a következők:

1. Eposzok.

2. Krónikák.

3. Históriás énekek.

4. Balladák.

Tárgyalásunkból azonban kizárunk minden olyan verset, amely keletkezését vagy megjelenését tekintve a kuruc korba esik ugyan, de a kuruc eszmékkel és érzésekkel közössége nincs. Ezért nem ismertetjük Gyöngyösi műveit, melyek pedig mind e korszakban jelentek meg; Thaly Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok című gyűjteményében megjelent összes epikaiakat, sőt Adalékaiból is néhányat, azután Erdélyi Pál kurucvilági kötetéből az eddig ismeretlen elbeszélő verset (Lehet-e istenem ... 166 1.); Beregszászi Pál históriáját, Alpestesi Balog László Sárkány kölyök okádását stb. és több folyóiratainkban szétszórtan megjelent kisebb verset. Habozva vettük fel Kőszeghy Pál Bercsényi házasságát is. Nagyobb szabadságot veszünk az epikai költészet határkérdéseinél.