Témaválasztási dilemmák a neveléstudomány határterületein
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
BEVEZETŐ
BERZSENYI EMESE: A FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NEVELÉSÉNEK TÖRTÉNETE
BIRÓ ZSUZSANNA HANNA: EGY OUTSIDER KARRIERJE A NEVELÉSTUDOMÁNY TERÜLETÉN
DR. LAKI TAMÁSNÉ: MESE A SZEGÉNY VÁNDOR KUTATÁSÁRÓL
KÁTAINÉ LUSZTIG ILONA: NEVELÉSSZOCIOLÓGIAI KUTATÁS A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSRÓL
NAGY GYULA: EGY KÖNYVTÁROS KALANDOZÁSAI A NEVELÉSTUDOMÁNY TERÜLETÉN
SIMONFI ZSUZSANNA: DILEMMÁIM A DISSZERTÁCIÓM TÉMAVÁLASZTÁSA KAPCSÁN
SZARKA EMESE: RETROSPEKTÍV ÉRTÉKELÉS
TÓTH TAMÁS: A PEDAGÓGIA ELRABLÁSA
Bevezető
2019 szeptemberében egy konferencia szervezésébe kezdtünk a Wesley János Lelkészképző Főiskolán "Témaválasztási dilemmák a neveléstudomány határán" címmel. Olyan, az elmúlt 10 évben sikeresen megvédett disszertációk szerzőit kerestük meg, akik témaválasztásukat tekintve a neveléstudomány határterületeire "tévedtek". Arra voltunk kíváncsiak, hogy a határátlépések, "határsértések" milyen tudományos dilemmákat, konfliktusokat idéznek elő a tudományos közösségeken belül. A következő orientáló kérdéseket tettük fel a téma kapcsán:
- Milyen dilemmák, konfliktusok övezték a témaválasztást?
- Mennyire támogatta a doktori iskola a témát? Ez volt az eredeti téma, vagy menet közben alakult át? Ha igen, mennyit változott, milyen belső viták, érvek-ellenérvek merültek fel?
- Akadtak problémák, nehézségek a szakirodalmi tájékozódás közben? Tudott hasonló, megelőző kutatásokra támaszkodni?
- Mit gondol általában a neveléstudomány jövője szempontjából a határterületeken született kutatásokról és ezek hazai megítéléséről?
- Milyen egyéb reflexiója lenne arról a kutatóműhelyről, doktori iskoláról, amelyben a kutatásait végezte?
Azt gondoltuk (és gondoljuk most is), hogy a határterületek kérdése - a határok kijelölése vagy azok áthágása - fontos eleme a neveléstudomány fejlődésének, jövőjének, így az erről szóló kutatói reflexió sokat elárul az adott közösség működéséről. Ráadásul egy ilyen körkép, amely rendhagyó módon több önreflexiót tartalmaz, mint adatot, fontos forrássá válhat a tudományágunk fejlődésének kutatásában, megértésében. A konferenciát végül nem sikerült megszerveznünk, de megszületett néhány esszé, melyeket most e rendhagyó - tán önmagában is határterületi - kiadványban adunk közre.
Az itt közölt esszék a témaválasztási és határterületi dilemmák személyes olvasatait adják emberközeli, problémafelvető, és izgalmas módon. A szerzők önreflexiói arra hívják fel a figyelmet, hogy a doktorandusz lét lényegénél fogva egyfajta krízishelyzet, ahol a tudományos dilemmák mellett gyakran a legbanálisabb kérdések vezetnek kutatói válsághoz és revelációhoz. Berzsenyi Emese esszéjében konkrétan fel is teszi ezeket a kérdéseket: "De mi legyen a súlypont? Hogyan fogom beszerezni a szükséges, főleg külföldi szakirodalmakat? Hogy lesz ebből neveléstudomány?... Nyelvek, könyvek, korok... káosz! ... Mennyi a sok? Mennyi az elég? Mikor kell még keresni, mert kevés?" És ezek a kérdések még égetőbbek és sürgetőbbek, ha a kutatási téma határokat feszeget, esetleg új területre téved, hiszen ez esetben kevesebb kapaszkodót találunk: Kátainé Lusztig Ilona esszéjében olvashatunk arról a helyzetről, mikor még megfelelő mennyiségű szakirodalom sem áll a kutató rendelkezésére.
Mindazonáltal ezen krízis- és határhelyzetek új utakat taposhatnak ki diszciplínákon belül és főképp azok között, ami kicsit arra is rávilágít, hogy a tudományköziség (interdiszciplinaritás) nem valami olyan dolog, amije a neveléstudománynak "van", hanem amit "csinálunk", amit határsértések hoznak létre. Nagy Gyula egy olyan akadémiai kontextusból meséli el doktorandusz létének történetét, amely kifejezetten támogató volt a "határátlépések, határbontások és határsértések" kapcsán, felismerve, hogy a határterületi kutatások - írja Nagy - "egyértelműen tágítják a tudományágon belüli szereplők gondolkodási horizontját. A kutatók ezeken a témákon keresztül inspirálhatják egymást, egyúttal akár az újabb nézőpontokon és módszereken keresztül fejleszthetik saját, a neveléstudomány szűkebb területén belül maradó kutatásaikat." Hasonlóan nyilatkozik az tudományköziség fontosságáról Laki Tamásné, aki a tudományos bezárkózás veszélyeire, valamint a nyitás és a párbeszéd szükségszerűségére hívja fel figyelmünket: "Ha egy tudomány fél és bezárkózik, kínai nagy falat épít. Ha ki meri nyitni a határait, ha vállalja a párbeszédet, akkor egyre fontosabbá válik, egyre többen felfigyelnek rá... Éppen a neveléstudomány kipróbáltságát, szükségszerűségét és használhatóságát bizonyítja, ha a határain megjelennek kutatások, ha mások is hozzá szeretnének tenni a saját tudósain kívül."
A tudományköziség tehát határfeszegetések, határsértések terméke, melyek azonban rizikós vállalkozások, ugyanis könnyen marginalizálhatják a kutatót, pláne doktoranduszként. Biró Zsuzsanna Hanna egy sajátos "outsider" státusz kihívásairól ír, és a tudományos közösség befogadása és kirekesztése között kötéltáncoló kutatói pozíció nehézségeit teszi láthatóbbá: "Ebben a feszültségben kell léteznie egy outsidernek, akit az adott tudományos közösség befogad, amely minden olyan helyzetben, amikor a saját nyitottságát, adaptációra való képességét kell igazolnia, szívesen hivatkozik is az outsidereire, de valójában árgus szemmel figyeli őket, nehogy gyengítsék a közösség integritását." Biró arra is rámutat, hogy az "outsiderség" a tudományos intézményrendszer számára is kihívást jelenthet, mert az "megkérdőjelezheti a szervezeti egységek (tanszékek, szakok, tudományágak) elhatárolódását, és gyakran szembesíti őket azzal, hogy az adott szak vagy doktori program nem lenne »életképes«, ha nem fogadná be a más területekről érkezőket." Biró a tudományterületek és a hozzájuk tartozó intézményesült gyakorlatok hatalmi dimenziójára hívja fel a figyelmünket, ahol maga a döntés, hogy mi számít határterületnek is hatalmi viszonyok függvénye. Hasonló "outsider" pozícióról és az azt átszövő hatalmi struktúrák kártékonyságáról ír megindító szövegében Szarka Emese, aki doktori védése megszégyenítő és rendkívül problematikus opponensi gyakorlata ellenére - vagy épp amiatt - mégis amellett érvel, hogy a határsértés viszi előre a világot és a tudományt, hiszen a határáthágás a hatalom és a hozzá kötődő érdekek megkérdőjelezéséről is szól: "Amikor valaki a határokon belül van, az egy langyos közeg, de mihelyt a határokat feszegeti vagy azokat átrajzolja, vagy öszszemossa, olyan területre téved, ami érdekeket sért, akkor ott fölforrósodik körülötte a levegő."
A határok kérdése tehát egy hatalommal és érdekviszonyokkal átszőtt ügy a tudományok világában is. A neveléstudomány perifériája és centruma, határterületei és "központi kérdései" közötti hatalmi viszonyt és feszültséget teszi jól érzékelhetővé Simonfi Zsuzsanna írása, amelyben a szerző egy sajátos tudománytörténeti átrendeződésre világít rá. Simonfi szerint az egykor meghatározó filozófiai, antropológia kérdések mára a neveléstudomány perifériájára szorultak, helyükre pedig az empirikus pragmatizmus válaszai kerültek. Simonfi szerint azonban "a neveléstudomány valódi kérdései nem feltétlenül azokban a diskurzusokban jelennek meg, amelyek most annak erőterében állnak... Ezért talán érdemes lenne megkeresni az alapvető, de nem mindig szem előtt levő kérdéseinket, és újragondolni a neveléstudomány számára a »periféria« jelentőségét." Hasonló centrum-periféria konfliktusra hívja fel figyelmünket Tóth Tamás, aki amellett érvel, hogy a Simonfi által leírt tudománytörténeti átrendeződés nemcsak marginalizálta a nevelés lényegi kérdéseit, hanem ki is üresítette magát a neveléstudományt. Tóth arra mutat rá, hogy a tudományköziség úgy forgatta fel a neveléstudományi mezőt, hogy az elvesztette identitását, önmeghatározásának képességét: a neveléstudomány nem határterületi, hanem - Tóth véleménye szerint - maga a határterület: "maga a tartalom nélküli liminális tér: saját határai, keretei immár nincsenek, pusztán teret ad más diszciplínáknak és diskurzusoknak saját gyarmatosított területén, azaz a »társtudományai« által létrehozott űrben, ami persze e társtudományoknak sok pénzt is jelent."
Szerkesztőkként úgy látjuk, hogy egy igazán sokszínű, rendhagyó, és izgalmas esszékötetet sikerült összeállítanunk, amit Témaválasztási dilemmák a neveléstudomány határterületein címmel adunk most közre. Abban reménykedünk, hogy a kötettel sikerül kedvet csinálnunk ahhoz, hogy mások is a neveléstudomány határterületeire tévedjenek.
A szerkesztők