---

Tartalom

"Mikorjössztől holvoltálig történt minden": Tér, idő és identitás Bartis Attila A nyugalom című regényében
  Bevezető gondolatok
  A történet és narráció viszonya
  A regény időkezelése
  A narráció kérdései

A szöveg diszkurzív értelemképzése: Név és metafora Bartis Attila A nyugalom című regényében
A történet szimbolikája és a nevek metaforizáló ereje
Az Ödipusz-komplexus tematizálása: Rebeka és Andor kapcsolata
Kitekintés: A nyugalom helye Bartis Attila életművében

Egy magánmitológia kezdete: Metafora és történetképzés Bartis Attila A séta című regényében
Bevezető
A narrátor kérdése
Az elbeszélés tere
A nyelv útjai A sétában
A történet szimbolikája
A narrátor identitása

---

Fülszöveg

Munkám során a kortárs magyar irodalomban egyre inkább megerősödő identitásválság jelenségének feltárását több aspektusból végzem el. Az identitásvesztés közismerten globális probléma, az Erdélyből elszármazott szerzők prózájában pedig különösen fontos szerepe van. Korábbi olvasmányélményeim alapján kitűnt, hogy ezek a szerzők milyen intenzíven kötődnek szülőföldjükhöz, Erdélyhez. Azzal kapcsolatos élményeik mélyen áthatják prózájukat. Történeteik egytől egyig megrázók, a sehová sem tartozás tragikus érzésén túl az új kihívások közti alulmaradást ábrázolják.

Az elemzések során Bartis Attila regényeivel foglalkozom. Az identitás keresés minden ember életének természetes velejárója, amelynek szerepe a prózai művek narrációja során különösen fontos. Az elbeszélés fiktív jellege ugyanis a cselekmények újraélését teszi lehetővé, új interpretációt nyújt számunkra, újjáalakítja a megtörtént eseményeket. Az újjáalakítás során létrehozott narratív szövegnek központi szerepe van az önmegértésben. A narratív identitásba beledolgozzuk előnyös és hátrányos helyzetünket, olyan események is beépülnek az öntudatunkba, melyek traumatizációval járnak. Bizonyos értelemben véve minden önkép fenyegetett identitás, hiszen az egyénnek egész élete folyamán szembe kell néznie az önazonosságát fenyegető kihívásokkal. Az Erdélyből elszármazott szerzők, köztük Bartis Attila, olyan létformáról beszélnek, amely az irodalmi beszédmódon eddig kívül rekedt. Ezek az elbeszélések indirekt módon szembemennek a kilencvenes évek prózájával, hiszen nincsen bennük posztmodernkedés és szinte mentesek az írás divatos önreflexiójától is. Elemzéseim során mind az irodalomtudomány, mind a pszichológia eredményeit felhasználom az identitással kapcsolatos jelenségekre nézve. Azt vizsgálom, hogyan formálható a mélyen átélt élményvilágból és a sorsközösség vállalásából irodalom.

Fontosnak tartom a nyelviséggel kapcsolatos kérdések vizsgálatát, munkámban tanulmányozom az egyes elbeszélésekben megjelenő nyelvet. Leginkább azonban művekben létrejövő identitás kulturális megépítésének lehetőségeire világítok rá, különös figyelmet fordítva a szövegekben jelen lévő mitologikus és szociologikus utalásokra.

Palkovics Beáta 2012-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. Kritikusként és irodalomtörténészként főként magyar kortárs prózával foglalkozik.

---