Aditi-Inana Kinga
Szerelem börtöne
TARTALOM
Tiszta forrás, avagy a Gyermeki Kacaj
Tiszta
forrás, avagy a Gyermeki Kacaj Gyermeki
Kacaj, Mi a mai nap virága? - kérdezte a Nő a
Férfit. Nem tudom - mondta az unott fáradtan... Most ajándékoztam oda a szemed
láttára... Becsuktam szemem a virágra, és nem láttam kiszáradt
sírunkon semmi mást, csak szúrós gyomot, és néhány kövirózsát... Ránk kacsintott valaki mindig, hogy
határtalan szeretlek, és a többi... - Szeress nagyon! - kérte a Nő. - Messzemenően - mondta. Dühödt volt,
mert bújócskáznia kellett egy istennek a feleség és szerelme, az
istennő között.... illetve felesége elől bújt, ki a gondviselője, és
a szerelme elől futott, vagy feléje futott, attól függött, bírja-e
vagy nem bírja a tűzrakás, a máglya tüzének erejét..., hisz minden
nagy szerelem az örök égés... - Elszáradt a lüktető pinád! -
kiáltotta a temető közepén. - Ugyan, te balfácán! Azt hittem azt
mondod, hogy örök nedves talajon virágzó a pinám... - Messzemenően - mondta. Hosszú félreértések és bújócskázások
előzték meg a temetőbe kijutásuk, és még ott is nehezen találták a
régi, meghitt zöld csendes nyugalmát a sírok szerelmei között, mikor
a Férfi nem a város kisebb és nagyobb női seggeit, nőstény fenekeit
nézte, és imigyen telis-tele volt a város a szerelemmel, de csak
fenékügyben, hisz a nagy szerelem, a nagy égés, az elvágyódás a másik
lényegiségébe, miközben a magunk hullámain a megsemmisülésbe a
nem-létbe! Dehogy! Lenni a másikért, a másik mellett valakivé, hogy
mégis a másik szépségében és lényegiségében telik örömünk úgy, hogy
talán egész más a saját énünk, a maga, és nincs is egy nevező, de jó
azért, ha van. Erre a Férfi úgy megijedt a Nőtől, hogy
előbb halandzsázni, majd üvölteni kezdett, aki, a Nő erre fogta a
temető padjáról, és magához szorította a Férfi táskáját, és elindult,
mert ő nem ül, hanem sétál, de a Férfi is utána indult, és elkezdett
szaladni is, - mint akit megloptak -, és akkor a Nő is szaladt immár
a Férfi elől, együtt a táskájával, míg el nem fáradtak; akkor a Férfi
megmutatni, hogy mégis ki az Úr a háznál és a hazában, jó öklöst
nyomott a Nő szájára és arccsontjára, hogy az fájt, erre a Nő a
legnagyobb avaros poros kis gaz sarokba dobta a Férfi táskáját, és
akkor futott-futott, és a Férfi utána, de a Nő a sírok között, mint
egy gazella, avagy mint egy alpesi bak eliramodott, tudta, hogy a
Férfi oda nem fut utána... Féltette a testi épségét, hisz a Férfi
nemcsak az arccsontjára és szájára csapott egy öklöst, hanem remek
fogással és tudással csavarta ki, avagy szorongatta rém erősen a
kezét, és úgy vágta hátba, hogy talán azóta is nyilall a hát és nem a
Férfi keze, hisz magas, erős, daliás vénember volt lekonyuló
faszával, koszos pápaszemével -, egy vén csataló... A Nő futott-futott, és kacagott az
iramlásban féltve önmagát, mint egy agyalágyult kacagása, amit a
férfi nem bírt komolyan venni, e gyermekded oda nem illő kacagást. - Mit kezdjek én veled, te hülye picsa,
ezzel az agyalágyult kacagással, e gyermekded asszonyi farral? - Szeress nagyon és szilajon! (énekel)
Aki kettőt, hármat szeret, sosincs arra jó világ! Lám én oly sokat
szeretek, mégis de sokat szenvedek... Mi a ma virága? - Margaréta... - Szeress nagyon! - Messzemenően! És kacagott a Nő, mint egy idióta, és a
Férfi menekülőre fogta, de közben arra kellett gondoljon, hogy miként
lőtték ki egymásra az éles fegyver töltényeit a szót, hogy így
kapcsolat-e, vagy hagyják akkor inkább, és hogy az övé is meg nem is,
és hol ezt nem találja, hol amarra nem válaszol... - Vén csatalovam, édes Gorillám, mit
vársz egy Nőtől, ki a Nyugati Világbirodalom minden tűzágyában
meghempergőzött már, mint holmi Kleopátra, de el nem égett, és hiába
csípte a kobra...! Vágysz jelenetekre, féltékenységre...? Tessék.
Mikor átmentem az utcán, a Kedves, és galambok ültek a verebekhez nem
volt ott soha senki, mert vagy jelenetet rendezett, vagy sietett,
vagy volt hova mennie, akkor is csak szerettelek, de hol van az a
nyár, és hol van az a szerelem? Az isteni szent zene: az én
szentségem bensőmből vezérel és elillan, avagy átjár a
transzcendencia; ne erőszakoskodj, édes, légy egy kicsit gyöngédebb,
mert fáradt vagyok nagyon, és fáj, mert erőszakos vagy, és minden
frusztrált kietlen, mit látok, és ember és ember egy ugyanaz, 98, 89
tehát azonos, mégis halomba lövi egymást, és halálra kínozza, és te
mégis azt mondod mindig: buta picsa, de te buta fasz, ha már 98, 89
azonos, és mi a zsenialitás, és miként lesz zseni valakiből? Már azt
választja, mielőtt születik, és annak születik, akként jön le egy
Lélekentitás, ki más nem lehet csak géniusz, ki nem tud mást, csak
szeretni, görnyedni terhei alatt! - Hova sietsz Gorillám, de hát én is
itt vagyok! - ... nézett rá furcsán csodálkozón,
meglepődvén, hirtelen igaznak érezvén az állítást: Hm - mondta. És a
Nő kacagott, és futott-futott immár a temető oldalában. - Nem vagy valami kegyelet-teljes
temetőlátogató! - mondta közönyös lelkesedéssel. - Erre a Nő ismét megiramodott, és
kacagott, mint egy idióta, miközben kedvenceit, magát ismételgette,
megállt, és a Férfi szemébe mondta: az az egy szerencséd, hogy magyar
szöveget író vagy, és én egy magyar szöveget író vagyok! - Egy kóró - mondta, és menekült, mert
el is égett volna a szerelemben, de féltette is a bőrét... A Nő pedig futott és kacagott, míg a
Férfi le nem ült, és akkor mellé bújt, hozzá dörgölőzött, mint egy
kis gyöngédséget elszenvedő macska, és bevallotta, hogy azért vitte
el a táskáját, mert egyébként nem futott volna utána, hisz a Nőért ő
nem futott volna, és milyen jó volt visszatekinteni, és látni, ahogy
fut utána, és tudni azt, hogy miatta nem futna utána, de a táskája
miatt fut, bezzeg a Férfinek nem kellett a Nő táskája, csak ment az
ellenkező irányba, mint ki jól végezte dolgát, miután kicsavarta a Nő
kezét, és beütött neki egyet az arcába és a szájára, hogy kis híján
felrepedt a szája és a kirepültek a fogai, hogy a Nő ne felejtse,
szóval miután a Nő táskája nélkül az ellenkező irányban és
kézcsavarás és ökölcsapás, a Nő mégis, de óvatosan utána ment, egy
ideig tartotta a távolságot: Szívem szerelme, az isteni szent zene,
de légy hozzám egy kissé gyöngédebb, mert fáradt vagyok és kimerült!
De az csak kemény maradt és frusztrált erőszakos ingerlékeny és
sietett, mert látnia akarta a naplementét! Napszállta... a faszom
lekonyulása, gondolhatta volna, de inkább menekülőre fogta, mert ez a
Nő ez agyalágyult gyermekded kacagásával.. És a Férfi mikor végre leült,
bevallotta neki a Nő, hogy a táskáját márpedig el kellett lopnia,
mert csak a táskája után futott, a Nőért magáért sose, és milyen
gyönyörű - mondta a Férfi a Nőnek hazafelé, Te milyen gyönyörű vagy -
vallotta a Férfi a Nőnek e nem kifejezetten, avagy igen furcsán és
öntörvényű mód kegyelet-teljes, de semmiképpen sem kegyeletsértő
Vénasszonyok nyarában, és mert ők tudják, hogy mi a szerelem, és mi
az, ha az egér szereti a sajtot!+ Te meg Én - Na, nem egy fekete macska hulláját
láttuk! - Az Te vagy - mondta a Férfi. - Á, dehogy! Telis-tele vagyok élettel! - Én is telis-tele vagyok élettel, és
sorolta, hogy ne siessen a Nő, mert ő is itt van, és kedvenceit
sorolgatta... Temetőkacaj
2. Tulipán, az itt azt jelenti, hogy sose
mondjuk ki, mit igazán gondolunk; nem mert félünk, csak mert nem
bízunk senkiben! Kicsi ország, de ha nagy lenne, tán a
bizalmatlanság még nagyobb lenne; mégis az ország, ha kicsi is, nem
áll meg határainál, azaz a temető, ha megindul, még frissen lehullt
avarja hömpölyög át határainkon, hisz úgy tanítottad, hogy a
Hármas-határ: a szentség, ha Szentháromság és a bensőm vezérel mégis,
hisz a szív jó tanácsadó, ha tiszta szív, és ha házi úr települne is,
hisz a hatalom ritkán jó barát és ritkán jó tanácsadó, valahogy
elleszünk mégis, vagy nem építünk házat, és nincs hová települni,
avagy legyetek szelídek mint a galambok, és ravaszok mint a róka... - Az én gyerekeim is időt igényelnek,
még ha papírból vannak is, és esetleg papírangyalok a fákon... -
vallotta a Nő. A friss, színes avar hömpölygött, a
száraz, minden nedvességét vesztett pedig zörgött a lábuk alatt,
amint a Férfi, mint egy Isten szaladt a Nő után, és a Nő inkább
babérfává változott a temető eldugott árnyékain a zöld ösvényeken,
minthogy egy Férfi, ha Isten is, rabjává legyen, hisz egy határait
vesztett és csapongásain rendeződő szeles boldog szegények, kik
részben megkapták, mit kívántak, és tán még azt is megkapják egyszer,
miről már rég lemondtak, és amiről még álmodni se mertek, vagy tán
elsietetten mertek róla álmodni, és nekik nem volt szabad sietni,
csak utolsónak megérkezni - - Szeretlek - suttogták egymásnak egy
börtön szépségein, és komolyan gondolták, és komolyan érezték. E szkepticizmus abból ered, ha más
vagyok én, bár 99, 98% azonos, és e két század százalék esetleg
kevéssé is, de mást mutat, de milyen a világ, ha én egy Vegáról jövő
látomás testetlen és lelketlen egy szellemtelen fényáramlat, milyen
akkor egy magyar temető...? - Fogalmam sincs - vallotta a
Szerelmének, kinek filozofálni... Szóval a fizikus és a filozófus, tehát
kuss és fuss a neved... - ezt nem a Gróf mondta, de aggódott a sok
beszéd miatt..., és nem is a temető, de a Démonok, kik kereszteznek
gondolatot, életeket és feszítenek meg téged, ki jó akarsz
lenni, szép és értékes, és a magyar írás... Nemes Fehérek a hajamban, a napok
virágai, és a gesztenyebarna hullámzás, amint az almafaültetvény
törzseit és koronáit beszövi és behálózza a gesztenyebarna hullámzás:
almapüré, almalé, Testvéreim, nosza hát egy galibát, hol a liba
gágogni elfelejt, és mi mégis itt vagyunk együtt, egy fedél alatt,
hogy bár a mézes madzag elfogyott is, és elrongyolódott az összes
esernyő, legyen mégis valami az egymás iránt érzett felelősség által,
és egy nyugodtabb és békés alaphangulaton a kreativitás mezőin egy
álom élete valósággá váljon... A nárcisz itt azt jelenti, hogy kuss,
ha nem szól szám, tán nem fáj fejem sem, de a munka, mi bensőnkből
vezérel, áldás lesz és nem átok, mert szivárog lefelé valami kékség,
vagy átáztunk már ezerszer a lég és vízi kékség eredőjén, hogy
boldogság, de mégsem fenékig tejfel, ha feneketlen, de ha feneke van,
akkor sem! Ezt úgy értsétek, (hogy most már
tényleg ne akarjatok, tehát ne értsetek félre, vagy ami a
legrosszabb, mi megtörténhet velünk, hogy ne kelljen félreértenetek
engem), hogy nem illúzió és nem ideológiai frázisok gyűjteménye,
hanem a mindennapok tapasztalata és egyéniség, mi a bensőmből és a
benső, mi vezérel, de ott vagytok ti is a transzcendencia, a szőttes,
de ha szeretet és megértés, akkor ez a transzcendencia nem a pokol
szűkös feneke, hanem a menny eredőin, ha szomorú határtalan boldogság
is, de legyenek az óráink mintegy rózsaszín gyémánt, mert akkor
viselhető a rajtunk és ránk súlyosbodó ezerszeresen is fájó kereszt,
- fáj, fáj, fáj - - Mindig későn derül ki, ki volt a
szeretet, és rosszkor szivárog ki! - mondta. - Á, dehogy! A szeretet érezhető, de
oly könnyű visszaélni vele... - Talán nem kell a szeretet, mert
idegesítő förmedvény, fölösleges tapadás, és torzító lencse, mi
tévútra vezet, és kínozza csak útjainkon szentségünk...; bár ez mit
jelenthet, ha minden szentnek maga felé hajlik a keze, - tömeg, mi
eltérít -, és mindenüvé sugárzik mint a Nap, és így hatalmas..., míg
nincs egyedül, hisz dolgozik a rút és a rusnya, mert ez az emberi
világ és a természet szelleme; tán létezünk időnként egy isteni
szellemben is... És hömpölygött és zörgött lábuk alatt
az avar a sírok között, és futott a Nő és utána a Férfi, de a
labirintusos szaladgálást már nem bírta, így irányt váltott, a Nő
követte akkor, mert szerették egymást, és soha a véget jelentő szót
ki nem mondták volna határaikat ismervén sem, és szeretvén a másik
határtalan hármas határoltságait is: így személyiség, így egyéniség,
és akkor a Nő újra irányt váltott, be a sírok közé, és szaladt és
szaladt és kacagott az mennybéli édeni Kacaj a Férfi számára
felejthetetlen gyönyörűség, mert oly gyönyörű vagy Kedves, mikor
átmész és a babérfa nő növekszik, de visszajössz mindig hozzám a
kikövezett útra a füves ösvények labirintusos rejtelmeiből, amit csak
Te ismerhetsz a magad számára egyedül, kiismerhetetlen, a Szépség! Temetőkacaj
3. Úgy gondolta, egy fontos van: épp
mindig azt az egyet, akit el kellene árulnod a világ szerint, azt
próbáld meg megtartani és megmenteni, és tán áldás leszel és nem átok
- Jót akarni, rossz lesz belőle; rosszat
akarni, jó lesz belőle! Mit is jelent ez, hogy úgyis mindegy milyenek
vagyunk... Nem - gondolta, ez azt jelenti, hogy a világért se vegyük
magunkat túl komolyan, de hagyatkozzunk rá arra, ami nagyobb,
hatalmasabb és erősebb nálunk, de nem egy behódoló csúszó-mászó,
hatalomvágyó kisszerű birtokvággyal, hanem a nagy vágyakozás, a lélek
nagy szabad élni akarásával, mert az élet él és élni akar, és ki
lenni született és van, az legyen és engedtessék lenni... mégis, mily
nagy az azonosság és mily parányi a különbözőség, és a súlyerő úgyis
egymás ölébe és karjaiba hajt minket, vagy egyszerűen a másság, mi
vonz és nem hagy nyugodni, mert önmagára, ha vágyakozik és
beteljesült, még ott a csábító másik, kiben kedvét leli, ki hiányzik,
kire vágyakozik, kit szeretne maga mellett tudni, ha nem is mindig az
ágyában, de az oldalán, vagy szembe, vagy állni a háta mögött, mint
egy semmisítő támogató... Hol is a határ, hogy én mégis én és te
mégis te, és lehetetlen az azonosság, ha oly nagy is ember és ember,
mégis az alapelem más... A tanító és gyógyító, ki lelkeket ment,
szabadít és a saját útjára ráterel, és nem bírja a tábort! És a
fekete mágia, a varázsló, kinek természet szerint tábor kell, és a
vágyaidra mászik rá és azokat használja ki, hogy uralkodjon rajtad és
használjon téged... Kell-e itt az ördögi, a fekete és a mágia
említése? Talán ezek túl nagy szavak, mint Sátán stb. Mégis a fényhozó más, ha csak magának
bekötni akar egy szolgacselédnek, avagy segít tisztán látni és
eligazodnod, hogy életed teljes legyen... Szűkmarkúak, kicsinyesek és parányi
szívűek, mert a legfontosabb hiányzik a lánglélek és lángelme, ki
sokat lát és nagyot mer, álmodni és játszani is enged... Van a virág és van a bakancs -
sugallod. De a virágot tán nem a bakancsos tartja
fenn? Az igazi probléma, a lényeg ott van, hogy a bakancsos, kié,
kinek a bakancsa, és a bakancsos, a baka, miként és hogyan
gondolkozik: mint az Ura! És ki az Úr és milyen, ha Isten halott...,
és miben rejlik az urasága, azon-é, hogy önmaga ura és önmagán tud
elsősorban uralkodni és másokért felelősnek lenni és felelősséget
vállalni - Beszélni, ha kell, és hallgatni tudni,
ha kell, ez nagy erény lehet, avagy nagy aljasság: mit beszélsz, és
mikor hallgatsz, az nem mindegy! Nem mindegy a hallgatásod gyűlölet,
rombolás, félelem, rabság és tévedsz, avagy szerelem: ostobaság,
ragaszkodás, vágyakozás és tévedsz, avagy szerelem és felelősség és
védelem! Bárhova ment, láthatatlan elektromos
szálak mintha maguknak akarták volna a szemét, mintha egy elnyomó és
őt megfojtani akaró hatalom szellemi fonalgombolyag szőttese próbálná
megsemmisíteni lényegét, az isteni arcot, amely benne és mindenkiben
szabad, és mintha esélye se lenne kijutni e lassan körülötte szövődő
borzalomból, mert van! Hiszen aki nincs, az nem érdekes, arra nem
fecsérel a természet energiát, csak azt veszi célba, és azt akarja
egy fojtogató hatalom, ki van és másféle igazán..., de nem a bőrszín
és még nem is a más kultúra dönt valóban arról, ki a más; a szem
tiszta látása és szenvedelme szerelme valakik, tán a világ és isten,
és igen, a benne magában is jelenlévő és élő isteni arc iránt, mi
szenvedelem, ezért a másik része is, ha levágjuk róla a sallangos
rárakódott nem-létet, avagy egy nyomuló erőnlétet, mi csak egy szürke
kis egér, mert nincs lényege, csak a hatalom használtsága nyomán egy
lökhárító és lökést adó gépkar, mert lényege szerint gyűlölet és
ezért nincs a helyén, ezért nem szeret senkit sem, és megy az
idegeidre is mindenkinek! És akkor elvágta a Nő mellét keresztbe
és hosszába és széltében, mindegy, miként képzeled el, hogy ne
felejtsen, mert tudta, hogy szereti a Nő, mégis el kellett hagyja...,
legalább hulljon el minden csepp vére, ha meggyűlöltette magát és
szerelmét gyűlöletre fordította! És visszajárt falni nem a máját, az
nem elégítette volna ki, hanem az agyvelejét..., hisz tudta az
erőviszonyok 99,8%-ban őt magát segítik, és a Nőnek esélye sincs véle
szemben, ki a világ: lassan úgyis az enyém leszel, mint egy
használati cikk, de addigra eldoblak magamtól, és már nem kellesz -
gondolta a Gyűlölet. Földbe eltaposlak, ha nem kopsz le
rólam - gondolta a Gyűlölet. Az nem lehet, hogy ész, erő, szív,
akarat hiába roskadozzanak ez átoksúly alatt! - gondolta a Szeretet,
és belehalt a gyűlölködők átkaiba, de mint Főnix új életet kapott
saját, avagy más testében, mert tudta a kellő pillanatban, hogy ki és
kik viszik át a Szerelmet! Mindig csak mondtad a magadét, de soha
nem figyeltél rám, mert nem vettél komolyan! Kár. Talán én se
vettelek igazán komolyan; a szerelem egy ködös elvetemült állapot,
hol a vágyakozás és egymás birtokolni vágyódása elválaszthat könnyen
a másik valós nagy jóságától, mert önként érzi a rablánc akarnok
erejét, hogy akar valamit a maga javára, de hol maradok én! A
szeretet óvatosabb, bölcsebb és megfontoltabb, ezért az együttélés
számára kedvezőbb! Nem szakítja szét a köteléket az első adódó
problémánál, holmi félreértés, vagy önző gyermeki játszadozás
önkényes zsarnoksága. Minden gyermekben nagy a zsarnoki önzés
gonoszsága; minden gyermekben nagy az önátadás és vágyakozás
szerelmei önmagára..., de jaj, ha véle visszaélnek, gyermeknek és
felnőttnek egyaránt, jaj! Azt találta mondani nekik, - mert kik is az
ők -, hogy őt, meg maga magát, hagyják békében...; a másik azt
találta mondani, hogy ő lesz a jövő...; erre sem békén nem hagyták,
mert ha nekik nincs nyugtuk, ennek a kettőnek ugyan miért is lenne!
Nem gondolták, hogy ők ketten az áldozat értük, és ők máshol
lennének, nem egy szűkkeblű, kicsinyes egérbirodalomban, hol a lánc
édessége már nem érezhető -, hanem önmaguk lennének, de nem önző,
zsarnoki mód, hanem éppen értük... Ezt nem lehet megérteni a hatalom
és pénz akarnok zsarnokainak, mert ők maguk magukért épp elegek, és
az a másik meg ne próbálja őket szelídíteni, hanem kopjon le, mert
beletapossák a sárga földbe, ha nem nyugszik végre! Soha! Mégis a
ránk bízottak érdeke más, mint a kegyencek és tábora az
erőszakosoknak! A poklukat akarják átörökíteni, és nem bírnák
elviselni, ha valaki abból megmenekülne, kit ők kinéztek, mert van,
és nem az övék! A pókháló elektromos elmeszálai szőtték
tovább hálójuk a kiszemelt áldozat köré, hogy lassan körülkerítvén őt
a háló, egy elmeláz elektromos elmefölénye és technikai fensőbbsége a
hatalma egy pók pontos szúrásra zsákmányul ejtse rég kiszemelt
áldozatát... ...magyar voltál azért... Elmefölény és technikai, katonai,
gazdasági fölény, igen, de itt ők, kikért én felelek... És tán azt hiszed én nem azonos cipőben
járok, mint Te? Engem nem aláznak meg, kik bekötnének, mert egy a
hatalmi rendszer, a globális, a földön, és van ki a hatalom, és van
kin uralkodnak, de ember azért és nem rabszolga, csak annyira rab,
mint ki uralkodik, ki szintén függő e földi örök láncolatban... Mind Pók, kinek nincs benső szabadsága,
ki nem tiszteli a másik isteni arcát, és játszik kiszorítóst, a
nyomulóst, a tapadóst, míg csak egy szürke kis egérke, és sajnálkozik
és sír folyton, pedig hatalma adott, hogy kiszorítják, és ő mindig
milyen üldözött! Van ki üt folyton és rágalmak férgei és kígyói és
hüllői és kétéltűek hagyják el száját, és van ki a védelem! Van, ki
mindig mindennel csak vádol és veszélyeztet, és van egy erős lélek és
szellemi páncél, mi az erény és a tudás és a szerelem! És tán mind eközben a nagy
turbulenciában pezseg és cirkulál a friss éltető vér szíveinken a
Másikért, kit szeretünk, olykor gyűlölünk is kicsit, hogy a következő
pillanatban még jobban szeressük és hűségünk pecsétje még mélyebben
süt, hogy ne felejtsünk, de ez nem fáj, hanem bizsergő kegyelmi
állapot, mert a szándék és a szív titka rejtelmei. A szándék számít
ám akkor is, ha torzszülött lészen is belőle, mert a torz vakarék, a
csúnya, a ronda az is a miénk!, és az isteni erő, mi túlnő mirajtunk
nyomorult, ágról szakadt lyukas gatyásokon, és tán gálába öltözteti
mezítelen igaz szavaink szellemi testét, és már nem mi vagyunk, de
egy kegyelmi álarcosbál és jelenés, - Mester és Margaréta (M.M), és a
valódi gyűlölet, mi mozgat ellenünk nagy egérhadakat, vagy a nagy
ellenérdek (kül- és bel-), mi szintén mozgat ellenünk nagy hatalmában
ki- és elterjedt értelmes patkányhadakat, és nem hagy minket lenni,
míg állandóan veszélyeztetvén érzi nagy hatalmát mindentől, de
leginkább az igaz és szép szótól, mégis meghátrálni kényszerül, és
bedobja a törülközőt, mert mi is vagyunk, és élni akarunk, mert már
túl sok áldozatot hoztunk, de csak folyton rágalom, intrika,
kizsákmányolás, bőrnyúzás, áldozati szerep jut igaz, hű, nemzetéért
áldozatra is kész igaz magyaroknak, kik álmodni bátrak voltak, mit
mások használtak csak, mint játék és retorikai frázis, azt volt kik
komolyan gondolták, hogy lesz, lesz, lesz, mert nem veszhet el, mert
mindig él itt egy szellemi fölény és egy határtalan élet a zsarnoki
szolgalelken, mi pezsdíti a szívben a szenvedélyes és vérbő álmot,
egy isteni fölényt, mi a fenség, a szellemi fölény, a szerelem e
nemzet iránt és felelősség, hogy ne vehessék el ellenségeink tőlünk,
(kül- és bel-), még az egy harmadot is, mi megmaradt, hanem pár, de
nem kevés, magányosan elpusztuló őrző, ki nagy titkokat őrizvén a
szabadság és a szerelem hallgatni képes és bír, - és nem a gyűlölet
és nem a zsarnokság hallgatása -, de tudó tudás, hogy igazságain
megszülethessék a jövő, mi magyar, ki szeret Istent és világot, és
szívesen befogad sokakat, kik jó szándékkal vannak, és keresi
idegenben és hazai tájon is barátait, de erős a kardja és bölcs és
tudós, ha félénk és zárkózott és nyomorult, hitszegő és kontár és
dilettáns is a látszat képei, mit ellenségei megfestenek róla! Mégis tudja, azon múlik, hogy amikor a
világ szerint el kéne árulnia azt az egyet a lajtorján való
felhágásért, akkor nem árulkodik, de őt, azt az egyet mindenáron
megmenteni, és nem feláldozni akarja és tudja! A fekete bárányt, míg
szeme a bárányokon nyugtatja, tudja, mi a világ és benne eligazodik a
fölény szerelme és szabadsága szerint, de néki, a világnak önérdekből
meg nem hajol, mert szívében szerelmei és az isteni szent zene álmai,
mi nem valótlanság, - hisz mi magunk vagyunk -, de nem is
föld-közeliség: a kis parányi börtönök kínzó halálgépgyárainak
kegyetlen és embertelen igazságai, a nagy számok törvényein a nagy
uraloméi, hanem a lángelmék isteni örök áramlatai, messzi az örök
eszmék és örök elmék és ideák és ideálok, a szépség és szabadság és
szerelem, mi az emberi lélek vágya vágyakozása a boldogságra, és
beteljesülése, ha erős és el nem bukik, az örök formalizmus, az örök
formák és alakzatok örök energiáin az éltető erők rózsaszín
kardvirágai!! Lecke,
avagy a vezeték nélküli hálózatok Engem szeressetek, és engem
válasszatok! - mondta Emma, mert Én a szabadság szerelmese vagyok, és
az nektek a biztosíték, hogy mind lehettek, és megteremteni a
hozzávalót megpróbáljuk közösen - mondta, és kacagott, mert miért
kacag a Patak - kérdezte, de a sugárfertőzéses JÁRVÁNY, amely
elborította minden jóra való, szabad szerelmes emberüket,
megakadályozta, hogy megválaszolhassák ezt a kérdést. A Szajré GH vezeték nélküli
hálózataival van megtámogatva, értsd a legfejlettebb csúcs- és
kulcstechnológiákkal... Miből lett a szajré, mikor, mi módon és
milyen utakon, kié, és hova van e nyomán minden és mindenki bekötve,
kivéve ki a Marsra, ezen, ha elgondolkozol, azért még nem kell Marx
Elvtárssá lenned, de a demokrácia helyben dől el: megveted a népet,
irányítható, manipulálható, könnyen megvehető, és befolyásolható
szerinted a NÉP, az istenadta, a tudattalan imbolygása lévén, ha
ilyennek találod a népet, az Istenadtát, akkor miért esküszöl, mint a
világok legjobbikára a demokráciára, mert akkor az aljas titkos
rendszerek ott vannak a legnagyobb biztonságban, mindenféle kontroll
nélkül? A politikai kontroll beépítve, de például a médiától a
tisztesség nem várható el, és a nagytőke áramlatainak sincs határa,
de inkvizítorok előírják, ki bujálkodhat - nagy ökör, régen fő
főinkvizítor, ma .... -, és ki nem bujálkodhat... Nem mintha függő
lennék bármi bujálkodástól, de honnan vették, hogy neki kire van és
kire nincs szüksége a NAP kire ontja és kire nem a sugarait...; a
közlekedőedények természetes mozgásain, ami a természet, a bioszféra;
de egy halál-gépszíjgyár, egy mesterséges gyiloktenyészet a művi
sugárkezelésekkel befolyásolja az embert uraltságainkon, a fizetett
bekötöttségeinken (itt legalább érthető, ki az a MI; az Ember, mi-) - Sírni, sírni, sírni, sírni! (Ady)
Használtak vagyunk kiszolgáltatott didergéseinkben, hiúságainkban,
gőgünkben és tévedéseinkben, miket hajlam, természet, ízlés,
hormonok, gőg és uralmi vágy, sértődöttség, hazugság, a másik kínzása
és megvetése és a meg nem értés irányítanak: a másik minden áron
eszközként való használatának vágya, mint egy csavar a gépezetben - Annyi a gép! Add meg az embernek a
bioszféra méltóságát! - Olyan, mint én; benne van az ördög,
de nem azért, hogy éljen a gonosz eszközeivel mások ellen - értsd
sugárkezelés -, hanem hogy védett legyen a gonosztól, hogy túlélje a
sugárkezelések erőltetett meneteit! - Szabadíts meg minket a gonosztól! -
így szabadít. - Félek! - kiáltotta gyámoltalan,
erőtlen a Magyarok Nemzeti Színházában 2008-ban. - Itt vagyok - mondta oly halkan,
szelíden és gyöngéden, hogy hirtelen megszűnt a félelme, pedig
sugarazták végestelen végig; szellemsugarak lettek volna csak egy
uralmi rendszer fekete mágusai irányított elmegyilka, lehet, de nem
biztos..., inkább mindkettő egyszerre, - elmegyilok és sugárfertőzés
együttes hatásai, az Édes Élet melegágyai: az én férjeim a Kék Golyó
sugárfertőzött rákosai (Fertőrákos) -, egyik megtámogatván a másikát! - Szeretlek - mondta. - Jó, mert a szeretet erősebb a
halálnál. - Mikor meghaltál volt életem
legborzalmasabb pillanata, akkor kihunyt egy időre minden FÉNY, ami
szeretet, és a gonoszság brutális lélekölő, szellemölő ereje
fogságába kerültem, mi mindenre képes - - Ott voltam a szerelemem hiányában, és
Te kiimádkozod magadból a beléd elszórt magjaim szerelmét, hisz a
lelkem szelleme megtermékenyített téged, mi a szabadság szerelme - a
paradicsom -, minden bujaság és kéjvágy nélküli! A lélek szelleme
dimenziói tér és időtlen entitások, érted mi az örök tartomány? Tér
és idő nélküli, de a létezés természetéhez kötött titkos módon, amit
nem vagyunk képesek megfejteni, hol a határ a bioszféra és annak
végső alakzatai - alaktan pszichológia egymást megfogó kezei, és a
puszta - mezítelen csupasz hullámok billiónyi a milliomodik
hatványokon variabilitásai a giga H-n való terjedések között! - Az egyik a médium, a másik az alkotó
kreativitás: és a Teremtő máig ismeretlen, egy Isten, kit, mint
rendezőt kivetítünk, de lehet, hogy csak a minket felülmúló
határtalan ismeretlent látjuk el egy képpel, mert szelídíteni kell ez
ismeretlent! Mégis egy Kép, az Irgalmas Krisztusé, mi számomra az
isteni tartalom, mit annak vélek, mert én a Megtartó vagyok; de a
szeretett Testvérem, ki mint magnetikus összeköttetésben van velem,
talán épp az isteni Pusztító arcát viseli magán, mert a természet
által, vagy Isten ne adja mesterséges úton lett agresszív vadállattá
kondicionálva-- - - Feje körül két angyal, kik
bevonzották a géniuszokat, kikhez tartozónak vallotta magát! Számomra
ők Krisztus követői; nekem ők segítenek utamon: szegénységben és
szeretetben segítőn megtartani próbálni az EMBERT az ő lelki ép és
egészségében...., de ma más világ van, ha van is mi örök, más
kihívások, - a technika és csúcstechnológiák problematikus disszonáns
világai hangzatai között kell az ember lelke szellemének ép
egészségesnek maradni; a töredékek mozaikjai mint egy áradás az
időben, de kiürülnek, és e kiürült pillanatai egy ép és egész
egészség elmealap fenoménjai - - Előidézett olykor az elme összeomlása
és a létezés isteni gondviselő kegyelme az ismeretlen érthetetlen
csoda csodálat csodálkozunk, ha valaki ebből felépülvén kitekint a
vezetékek nélküli számítógépeink közül a szabadságba, ami túlnan van
a kondicionáltságon és a bekötött pénzügyi, vallási, elméleti és
eszmei, azaz földi, értsd horizontális megfontoltságokon, de a
vertikális megfontoltságok nyurga és élettelen Nagy Halál
kondicionáltság érdekein is Túlnan Van - - Így és ennyire szerettelek
határtalan, hogy testedhez nem nyúltam, pedig érezted, hogy testem
utolsó idegi rezdülése és sejtje is megborzongott, mikor illatod és
hullámos gesztenyebarna hajtömeged közelsége megérintett..., de a
tiltás lett a minden, hogy bele csomagoltam magam ezen illatfelhő és
hajzuhatag hullámzó áradásaiba anélkül, hogy átáztam volna, mert
annyira szerettelek, és hogy segíthesselek és tarthassam a kezed nem
engedhettem meg magamnak az ázott kisegér, medve, oroszlán, patkány
és tetű... luxusát!... Az állatkert létezik, a gonosz létezik abban,
ki a létezésre nyitott élő egzisztencia; a szegénység is létezik
mindig, és igen benne van a Bibliában, de a hozzá való viszonyulás
oly eltérő!... - Mit egynek tettek a legkisebbek közül
nekem tettétek! KÖSZÖNÖM!!! Mert éhes voltam és enni adtatok, és
szomjas voltam és inni adtatok, és miután lemeztelenítettek,
lenyúzták bőreim, ti csupasz-mezítelen vérző hús és izomkötegeim új
bőrrel láttátok el és felruháztátok, és látván ez minden jókat, mit
ti tettetek, szétroncsolt elmém új életre elektrizálták az angyalok,
a szentek és géniuszok; látván e remegő vérző hús és izomcsomó
ártatlan, de annál kibelezettebb állapotjának nagy határtalan
szerelmetes vágyakozását, megadtátok, mit kért tőletek, mert ő "csak"
írni akart a magyaroknak, de ennél nehezebb foglalatosság, mint a
MAGYAROKNAK szép jót és igazat írni nincsen e Föld kerekén --- - - Oszt még is Téged választottalak, épp
azért, mert nemhogy 1. barátom, majd 2. kit szerettem, hanem 3. kit
imádtam, 4. majd belehaltam, hogy nem tudlak segíteni, majd 5. most
mégis itt jelen vagyok, mert a választásaink a Földön meghatározzák a
Halott választási lehetőségeit, hogy kikkel lesz együtt, de én mindig
a finommechanika szabad és szerelmetes felét választottam, nem a
gonoszt; és nem a durva anyagit, hanem a szellemi természetűt, persze
azért ki ne csatornázná szívesen a jó tököket értsd tőkét a tököt jó
célokra, a saját szentnyi kezein által maga és mások céljaira, -
hatalom -, mert a cselédleány édesség és finom, kedves-szelíd
gyöngédség hiányában kartelekről kezdett álmodozni - Az élet él, és élni akar - mondta a
gróf, és hagyta magát odakötözni egy székhez, mert akivel így
összekötötte magát, több volt neki a világon bárkinél... Az élet él, és élni akarna, ha hagyják
- mondta a festő és az író, kiléptek az ablakon, mert elvesztették,
akit szerettek, de nem ismerték őt! (A nő erről mást gondolt, hogy
nem szerették, hanem gyűlölték, és semmi nem rajta múlt, de ezek
mindig mindent félreértenek... Lehet a szívedbe három Férfi, attól még
nem jó mindegyik mindenre, csak egy valamire lett volna jó, mert a
szeretet különböző, és mindenki máshol szőtt láncszem, az egyik
férjnek kell, a másik, hogy vidd a terhét, a harmadik szintén ezért,
mert szereted, de ezért fekete rongy kurva kémnek nevezzelek, babám,
ilyet még nem látott a világ..., még akkor sem, ha az egyik háza egy
pszichopata Ház agyonlőtt fejű szédelgőkkel, egyensúlyuk vesztett agy
lúgozottakkal..., kik bekötvén egy halálgépgyár erőt
demonstráló erőszak és titkos terrorhálózatokba, mindenre képesek... Isten mentsen engem ilyesmitől - mondta
a Nő, ki vagy nekem a Magyar Írás, a Szép Szó, és mikor úgy vélte a
Férfinek ma van a szülinapja leszopta, úgy istenesen Isten igazában,
de közölte vele, ebből sem csinálunk rendszert, mert az mind csak egy
kínzókamra: mármint a rendszerek, és amennyiben engedik maguk falain
belül és falaiban áramolni szabadon a szabadságot és a szerelmet,
annyira élhető és boldog rendszerek és az emberre szabottak, ha torz
szülemények is - 1. marad a szar 2. marad a gatya + marad a mumus és Szörny Ella de Frász 1. nincs fasza, azaz faszát a szögre
lehet akasztani, más szóval mankó kell hozzá, tehát egy FASZ MANKÓN
KISZÖGEZVE, de ez még semmi, ha fasza nem egyfelé, hanem mindenfele
lóg, de sehol se bír lovagolni... 2. de ez hagyján, ha végbeléből egy
tágulás miatt folyik a szar, mert elernyednek az izmok... 3. ha hagyja, hogy szerelme
jelenlétében egy árva szamár, de erős, úgy elverje a faszát szikrázó
ostorával, hogy ne maradjon belőle semmi... 4. máris, már másnap ott terem
szerelménél sírdogálni, hogy nincs faszom, édes, de kell a pinád,
azaz értsd úgy, hogy nem bírok élni a jó zaftos és zamatos nedves
picsád nélkül... 5....mert egy baszni való pina vagy...
- ekkor a szerelem röhögni kezdett, és hogy most mit röhög, ha ő
őszinte és szókimondó... 6....baszmegáll...! - kiáltott egy
szögre akasztott fasz... Akkor egy Árva Szamár le akarta vágni
az ujjaikat, de megkímélte őket, nekik megkegyelmezett, mert az
utolsó pillanatban megszánta őket, nagy részvét támadt szívében,
mintha egy feltámadott tenger a népekéi, és érezte, mintha..., hisz a
Nő a Fekete Köpönyege alá önként bebújván oly édesen szopott, hogy az
árva szamár elalélt, megdöbbent, és érezte az idestova három
évtizednyi hűség minden keserűségét felgyülemlett adóját lefizetni
egy szopás nyála csordultig csordult buborékos víz kietlenén, hogy
szeretlek, te drága mostoha - Csak, ha azt kéri és akarja kegyelmed
kend, amit önként és dalolva magam is szívesen adni tudok és akarok,
másképp hosszú, mintásan díszített műkörmöket növesztek, mint egy
macska műmellekkel, és kitépem összes hajad szálát és kikaparom a
szemeid: ez a Szerelem!!! A vastag zsírkréta és az olaj érdekel,
de olajjal csak szabadban lehet, kéne egy kert és festőállvány és
előre kezelt vászon olcsó fakeretre kifeszítve, mi majd a jó minőségű
képkeretbe megyen nyaralni... ...levágták, mint ma született Bárányt,
aztán megpróbálták életre pofozni, ostorozni...., - mikor rájöttek,
hogy tévedtek a csata hevében, ki szellem a véres gázködökben már
egymásra nem ismert, csak vágott és lőtt és gyilkolászott...; hol van
itt a gyöngédség és tavasz? - 2. A szőrös, borotválatlan arcod benzin
szagú, ha nem borotválkozol rendszeresen, és nem használod kedvenc
illatom utána, mi csábít... És akkor a Nő gyöngéden és lágyan
kezelte a Szerelem Faszát, és a Férfi csöndben és szelíden szopta
szenvedélyes lelkesülten a Nő Szerelem Csöcsét, és szinte eltűntek,
eltünedeztek, megsemmisültek, tudomást sem véve egymásról közvetlenül
egymás kezei között, kezeiben és kezei által eljuttatták egymást a
Nyolc Folyó Édene és az Örök Virágzás Paradicsoma kincsei között...
az Otthon édes gyümölcsei és pompás virágai és a pillangók a tiszta
csobogó patakokon szálltak és keringtek a magosban, de nem nyafognék,
és a megsemmisülők és eltünedezők, az elesettek kihúzták maguk, és
mondák: ha már nem juttattál engem a temetőbe, ha már ez nem sikerült
neked, akár szerethetsz is! - kacagott a lány, mint egy üde és friss
paripának a kacagása, ha már halogatjuk a temetőbe járást, mint
másnapos élő holtak, talán megfiatalodtunk, az ifjak, ifjúságunk, és
érezték, ez a köztük megszülető halálos nyugalom, eltünedezésük és
megsemmisülésük a Nirvána határtalan szomorúság boldogsága: és a Nő
kacagott, a Férfi komoly méltóságteljesen hallgatott, és szopta a
Csöcsét a Szerelemnek, és a Nő szopta a Szerelem Faszát, ha el is
fertőzte olykor a száját, mert édes, édes Otthon a Nem-Lét, ha az a
legteljesebb és boldog igaz Létezés határtalan boldog szomorúsága, az
IFJÚSÁG szerelmei a Tiszta Tó napfényes elme megsemmisülése és
eltünedezése, hogy új alakzatokban ismét Szerelem legyen... Invitálta pár Férfi a Nőt a Házába... E Ház vagy nem állt, vagy csak egy
Szellemi Konstrukció volt, hol a Nő nem lehetett otthon igazán, mert
máshol volt a szíve..., de nagyon szerette a Férfit,...de a Férfi
Amerikai volt, a Nő pedig ízig-vérig Hun - Magyar...! A Férfi festeni
akart egy gyönyörű országot indiánok, írek, angol gyarmatosítók,
német puritánok és spanyol hódítók hátrahagyott maradéki között
valami táj által benne lenyomatozott Szépséget, mint egy Angyali
Látványt; a Nő pedig egy haldokló, megcsonkított és állandóan vérző
csonk országnak akart írni, mert érezte a szívében, hogy ő valami,
ami ott, épp e határtalan szenvedés enyhítésére kell ő oda, egy kis
szeretetet és szépség szerelmét adni ott, éppen csak valami angyalit,
de MINDEN ANGYAL RETTENETES!!! A Nőnél az irodalomelmélet
pszichológiai-filozófiai kötetei sorjáztak és főleg irodalom... a Nő
nem volt önmaga, mégis egész volt a múlt szerelmei lévén, de még nem
talált magára... a Férfi inkább otthon volt önmaga erejében és az
akarat intenzitásában, de kedvezőtlen anyagi feltételek miatt a
szülei állandó támogatására szorult, pedig már jócskán elmúlt
harminc..., illetve erősön kötődött a családjához, hisz az
emigrációban erősebbek a családi kötelékek, míg végleg sosem röpülnek
ki igazán a gyerekek, ha a család egy többé-kevésbé összetartó
család...; nos szexfilmek, képek és egy franciaágy társaságában, a
szomszédban, a másik föld alatti szobában, a garázs mellettiben nem
volt más, mint lézengő letakart bútorok, és közepén egy asztalon egy
papagáj kalitkája letakarva éjszakára és kitakarva nappalra. Bár
igazán meglepte a Nőt, mikor a papagáj azt sikongatta, ha megszólalt,
mire a gazdája, a Férfi egykoron tanította, hogy már pedig ő a Gazda
utálja a Nőket!!! Egy kis anyakomplexus - gondolta jó tíz
év múlva a Nő, de közvetlen hatása alatt nem gondolt semmire, de
igencsak furcsállta, és megkérdezte a Férfit, hogy ugyan bizony őt
is-é.. A Férfi nem válaszolt... A Nő gyanakodni kezdett, mit is keres
akkor ő itt ebben a pinceszobában... nagy felálló Faszt szopni akar a
fene, a Férfi anyakomplexusos, - jó tíz év múlva gondolta a Nő -, és
a Férfi már most diktátumokat helyez kilátásba, hogy Te majd ezt, meg
azt csinálod; én meg ezt meg azt..., és nem vitte el akkor már, mikor
kérte a Mississippihez, pedig ott tán megnyugodhattak volna pár
percre egymás karjaiban, és nem folyton a Nő siettetése, a nagy
sietség, hogy maradj velem, és légy a feleségem, maradj a házamban,
de nem volt háza, csak kötelékei, elvárásai és erős akarata a jövőre
nézve, mi a legfontosabb az életben..., de a Nőnek nem volt ott
helye, csak szolgai sorsa... "Majd mész a Fiammal dolgozni!" A Nőnek máshogy kellett volna
megkeresnie ott a pénzét, de megértette, hogy nincs számára ott
hely... Szart volna az apja őt is eltartani, nem volt elég a két
lányát felnevelni, és még most ott élő fiacskáját a nyakán
finanszírozni... ...Vannak az invitálások, és vannak a
sokkal fontosabb rejtett üzenetek, miket nem figyelembe venni
életveszély...! A Nő hazajött, és az Amerikai hamar
kidobta őt részletre fizetett kocsijából, mert az volt neki, egy jó
fajta sportkocsi, oly terepjáró - féle, nem is tudom 6, avagy 8
férőhelyes... ... a Nő haldokolt; a Férfi haldokolt,
évekig haldokoltak a köztük beállított csöndben, de pokolian érezték
magukat egymás nélkül...; hiányoztál nagyon! - mondta másfél évtized
múlva. Hiányoztál te is nagyon - mondta. A megmászott hegyoldalakon
kiomlott vérünk a tenger tiszta levegőjén, a fehér kövek között... -
mondták. Nem lehetett, Te Amerikai, mert én is
szerettem nagyon azt az országot, de itt volt dolgom, bár borzalmas
itt és rettenetes, de ha oly hamar nem dobsz ki, tán néha ott is
lehettem volna veled és te itt velem, de tudnod kell, hogy ez itt egy
csonk -, véres hús- és izomcsomó telis-tele poloskával, hogy értsd
lehallgató készülékkel: a világ fáraóhangya-serege itt vert tanyát! ...mert a Férfi, ha a hatalomban a
közelében lévők is megfigyeltek, tehát rájuk állított megfigyelők
tömege... ilyen a HATALOM, melyet utálok - gondolta a Nő. Nos, e férfi már házas, tehát van házas
társa, de azzal nem elégszik, mert szeretőket tart... a Nőt pedig
behúzza varázslatos szférájába egy nemes vadállati erő, és nem
gondolkozik, ki is ez, mi is ez, de azért a produktumaiban
megmártózik, és bennük elmereng, mint kit kikapcsolnak, hogy a
másikká válj! Ne légy, hogyha nem akarom, csak egy részem, mit én
látok neked, és lázadni ne merj, de majd elintézem, hogy bűneimet
megbocsásd! Nos a Nő szerető lett egy Házban, mit
nem ismert, de mikor egy kis szeletébe belelátott, egy kis morzsájába
beleszagolt, csak lerészegedett, és hányt és hányt és hányt..., és
bár szerette a Férfit nagyon, - a poklok mélyére is elkísérte -, de
egy töredékes Látás egy kis morzsája után is kerülte a Férfit, és a
Férfi a Nőt...; a Férfi nem akarta bajba hozni a Nőt, a Nő pedig nem
bírta a szeretett Férfit ilyen környezetben láthatnia nem bírta
elviselni, közelben nem bírta vinni a terheit, csak időnként látták
egymást..., mert a Nő, ha nyilvánosan fellépett a Férfi csaknem
mindig ott volt, de semmi intim közelség, csak szemeik eget verő
találkozásai kínzás és túlélés dallamin.... - Miért vagy Te itt e Pokolban? -
kérdezte kilenc év múlva a Férfi. - Mert szeretlek - vallotta a Nő. Ördögi táncokon angyali gyermekeim...
egy Nemzet iránt érzett határtalan szerelemem... egy Szent Királyi
védelemben, mi egy áthatolhatatlan Páncél, - mások védelmére
kegyelemből rám ruházott, kíméletlen acélos rácsokból átlényegült,
szent viselet! -, hát látod ennyire szerettelek! Határtalan Szerelmem a milliomodik
hatványokon - vallotta a Férfi. ...voltak évek, mikor tudtam, hogy nem
mozdulhatok, mert ártanék ennek és ennek, és nem árthatok... akkor a
Létezés a nem mozdulás; akkor a Létezés a várakozás és meditáció és
imádkozás, a kivárás, a várakozás, hogy mindent a maga idejében... Rodin: Örök Tavasz És akkor a ráadás a jaj, hogy úgy
semmisülünk, hogy igaz, személyes egy egyedüli isteni arcunk együtt
él lélegzik és virgonc mód boldog egy isteni zenében elmerülő
megsemmisülés boldog szomorú társasága együtt lélegzik az isteni
zenében, de más-más egyéniség a teremtés egyedüli ujjlenyomata, mi
lenyomat az isteni zene történetiségén, még ha örök, még ha
örökkévalóság is, mert lélek és szellem fényes elmében a határtalan
az életre kapott anyagiságon... Miért lenne nekem könnyebb bármivel is,
mint nekik volt? - kérdezte. Még jó, hogy elfutott onnan, amit
édenének vélt, de tudta csak gyűlölet és rabszolgaság, majd siratta
és széppé álmodta a múló idő és gyenge volt élni: "mily jó,
hogy hozzám közelebb nem merészkedett, majdnem megöltem, míg e
pusztulásomban szerettem! Rettenetes egy Rendet ismervén e
hatalom rendjébe mindent belezsúfolni akarhatni; sosem sikerül, csak
bukdácsolhatsz mint egy bicebóca, fő, ha jó a szándékod - Sokszor hosszú időbe telik, míg
szenvedélytelen ráláthatunk letisztult viszonyainkra, hálózati
mezőire, és kitűnik ki-ki volt, ki gyűlölt, ki szeretett, ki
használt, és ki milyen fonálból szőtte életünk köpönyegét - Az igazi Csend beállta az
érdektelenség, a teljes közöny egyfajta motiválatlanság, min tán
olykor még egy emlék fodrozódik izgágán, a lehetett volna, ez csábít,
ez vakít, de nem lett bár édeni menny és paradicsomi lett volna tán,
de a döntő pillanatokban dühödt harc, szigorú merev korlátoltság a
nyitottság és elfogadás hiánya, gyűlölet, dühös harag, türelmetlenség
és meg nem értés, a várni tudás hiánya: és vágyakoztak titkon
egymásra, akarták együtt boldogságuk a sok huzavona kikezdte egymás
iránti bizodalmuk a küzdelmes élet buktatói gáncsai akadálypályája,
és pokoli volt egymás nélkül a másik hiánya, már mégsem lehetett, már
nem volt lehetséges, és tán örökre gyászolják, mit úgy vélik lehetett
volna, de vélik elvesztettek tán együtt még pokolibb lett volna a
pokol beleragadván igazán gyűlöletükben! Jaj, de ha meghal a szeretet
egy pillanat alatt és csak emléke fáj forrón a lehetett volna de csak
a kínzó boldogtalanság marad utána: minden parányinak tűnik a
szerelem emlékezetében, mert úgy kell a boldogság, mint egy falat
kenyér, és míg űzvén hajtjuk vágyakozásunk a boldogságra annál
távolabb fut, szalad, rohan, távolodik mitőlünk a boldogság, mi a
vágy és ragaszkodás nélküliségben rejlik, ha szeretet és jó hatás - Még a végén kiderül, szerelmed egy
hatalom különböző arcai, vágyakozván egy gazdag szabadság és szabad
gazdagság életszeretetére, de ami halál! Mégis e hatalomnak minden kellett csak
a Te szereteted nem - ez nem igaz -, mert a szeretet mindent lát,
belelát a hatalom lapjaiba, amit az nem tűrhet anélkül, hogy be ne
kebelezne, mert kiszolgáltatottá válik, ha látván látják! És míg Te szerelemre esküdtél irántuk a
tieid, a tieidért, a tieiddel már rég hatalmukban őket mások
tartották fogva épp úgy, mint téged! Mégis a szerelem hatása erős vad
és lázító, ha méltóságával visszaélnek és futótűzként terjednek
hullámai! - Izegsz-mozogsz kínodban bennem, hogy
szeretsz tán most először igazán engem, ki réges-rég határtalan
szeretlek, de belevénültem és bele -, megfáradtam! Mondod tudtam akkor, hogy már nem
szeretsz igazán: de igen szeretlek, viszont az éles szemű szeretet
nem tűri, ha kihasználni akarják, avagy hülyébe és semmibe veszik,
mint egy semmirevaló lelencet! Volt ki kevés volt; volt, ki lehetett
volna, de zsarnoki hatalmaskodó akarnok volt, kiből a gyöngédség
mégsem veszett ki egészen, és tán tényleg szeretett, de halott volt
rég, és én így tán a hullarabló, és ki hulla úgy sem nyugszik, míg az
élőt hullává agyon nem csepüli, csapja, nem üti-vágja agyon halálára;
mégis új életre a jó szerető tisztesség, ha semmibe is veszi az élet
és lemészárolja csak árt neki, mint egy kis korcs vakaréknak, mégis
új életre - Kardot nyelvén maradunk feszült és
feszes félénk és jeges és merev - A következő kínzópultra már önként nem
fekhet ki lát, csak ha viszik és ráláncolják - És továbbad, hogy nem bírja ezt az
ostoba hülye libát és ezeket az ostoba barmokat, kiket még nem látott
a világ, és dühödt haragos, de másnap már ereszemen kopogtat a fekete
fogú vágy - És akkor már nem érzel mást csak
megvert megalázottságot! Ki ha valahova nem való ne próbálkozzon
ott! És ha néz rám időnként szerelmes és akkor kezdődik - És nem állítja mindjárt a főzőpult mögé
senki azt, akit szeret! És tudta, hogy végig ellene dolgozik, de
belebukhatott, mert a hatása alól nem bírta kivonni magát, és az
őrök, az őrzők éberen vigyáztak! Az élet elviselhetetlen könnyűsége
éppen az, hogy minden elbukhat egy pár szón, egy-egy döntésen, avagy
mi magunk tökéletlen erőtlenségeinken, mely nincs szeretve! E bukás
minden más akkor csak nem véletlen, emberek vagyunk, tökéletlenek, de
gyűlöletben nem akarunk élni, mert szeretvén lenni akarunk! És Isten
lelkünkben lassan elenyészik alakváltozatain: kisgyerek, bolond
bohóc, vén koldus és a semmi az enyészet lenne már egy végső és
utolsó sértés nyomán. És a szeretet arca is oly elkülönböző
változatos gazdagsága, és akkor a nagyokos bősz tanácsadók
tönkretesznek valamit immár végleg örökre, de jó annak már akkor
végképp végleg a semmibe veszni, semmivé válni, eltűnni a semmibe
elenyészni! Maga ellen nem lehetett nem dolgozni,
mert gyűlölt volt, megvetett, igaztalan és szerencsétlen. Tévedés.
Hazudik! Isten mégis magát választotta, az igazat, a többi seggnyaló
volt csak és talpnyaló, ki hamar lovat vált, ha más a széljárás! És míg megtörtént Európa elrablása egy
dimbes-dombos lankás zöld kisvárosból, hogy a Nőnek ne lehessen
élete, addig ő szeretett, hogy Te élhettél, világot láthattál, és
művelt és okos vagy, míg ő, kit szeretek szintúgy sötét és parázna,
de egy határon túl ha merészkedsz már csak a halálra lesel, és hiába
kínoznál tovább, mert jó lett volna élni, ha az nem tőled függ, ki
kegyeket drágán oszt, vagy büntet ártatlant is kedvére, és elárul
úton-útfélen, hisz az életben gyökeret verni ellenszélben idegen
közegben, új tájakon nehéz annak, kinek szíve másokért is dobog, és
nem élhetne az idegen tájon se ízlése, se hajlama szerint, és
hazahúzza szíve és a kötelesség! (...) - Mi a különbség egy Kurva, - már
elnézést, ez ősi, és mindennél szükségesebb hivatást űzők
pillantásában -, de mégis, mi a különbség egy Kurva és a Szerelem,
avagy egyenesen a Szerelem Istennője között? - hallgat... - Mi a franc bajod van, hogy nem
beszélsz...., beteg vagy? - hallgat... - Megkoronázom magam, mint a Hallgatás
Örök Királyának a társát, akit elvittek a bányába dolgozni, elvittek
mészárszékre, elvitték a bordélyba, piros lámpás házba, mert a Másika
hallgat, és őt nem vállalja, de a másika hozzá ragaszkodik...; az
Anna, de a másik nem Anna, de a Birodalom, mi ha visszavágni készül,
hallgat, ha csak megéli a helyzetet és figyel, akkor is hallgat... az
egyik Birodalom szemben a másik Birodalommal, és közte a gyarmati
szétszórtságban a kényszer szülte hatalmi irányokban az őszinteség
lehetetlensége, mert a hatalom provokál, hogy légy őszinte és késsel
támad hátba, ha ellene vagy az, hát vigyázz, és ne légy őszinte!
Esetleg egyszerre támad hátba az egyik hatalom, és szembe egy éles
pengeélbe szaladsz bele, ha menekülsz, mert szembe csatsorba
felállítva a másik Birodalom katonája, ki titkon kijátszik, és
összekacsint a másik Birodalom katonáival..., a Katonák érdeke
egy..., nem morális kérdés, hanem a lélek állapota és a szellemi
hovatartozás, de mit is keres itt a Szerelem, ha örök: a Szerelem
Istennője? Gyarmati sors, ha reá úgy tapad, hogy
le nem vakarhatja, ha feje tetejére mindig úgy rakják az idegen
elnyomót, a terror zsarnoksága katonáit, hogy elsorvadjon és
haldokoljon alatta, de vagy-e Te e gyarmati lelenc sors
szétszakított, darabokká szaggatott, és egymásnak fordított csonkjai
mócsingjain, ahogy elvéreznek, és kiáltásuk elnyeli a mócsingos
mocsár és ingovány, de nem lehet mégis..., mert sok az áruló és
idegen szívű, kinek itt nincs népe, se nemzete, se senkije! A háború
pedig mindig sok tényezős, és a sugárfertőzött katonák részegek az
idegen és saját belövéseik nyomán, de mégis... Például, ki azt hiszi, ki közé
beléesett, került, meglátta, és rögtön arra következtet, hogy el is
árulja, mert másutt is előfordul, és máshová is beteszi a lábát: így
gondolkozik mindig a hatalmi szűklátókörűség -, és mivel a másik
biztos elárulta már, elárulja a másikat, de a másik nem árulta el; de
aki hallgat, az manipulálható, és az esetleg épp az ellenségeihez
köttetik be, ki egykori szeretőit elárulja, tehát, ki a szerelmét és
a szerelmet elárulja, ki az...? Tán legkevésbé az, kit azzal
megvádolnak - A Hallgató felnéz az égre, és a Föld
mégis mozog, villámgyorsan tengelye körül és kering a nap körül, és a
naprendszer bolygói eltérő szögek koordinátáin bekötve az egész
világegyetembe, és úgy határoznak meg minket, hogy ki-kinek
a saját bolygója árnyékos hatalmából nem mozdulhat és nem tekinthet
ki, még ereje nem engedi, és mindaddig, míg az istenek szeme
tekintetét elzárják önnön maguktól, önmaga, avagy a cél érdekében,
védeni, avagy elpusztítani kívánni a betolakodót, hol így hol úgy az
istenek érdeke szerint, mert ők is mint a szentek, azzal
gyanúsíthatók, hogy maga felé hajolna a keze mindnek, és mint a
bolygók, maguk az istenek, kik tán épp a bolygók istenei, mozgatnak
mindenkit saját elrendelt feladattal, de mi akkor a szabadság? Isten dicsőségére? Nem tudom, ki ő...,
nem tudom... és nem tudom, de mindig őt választottam, de az én
isteni energiáim az igazsághoz és a jóság szépség álmához
kapcsolódnak, és ha gyűlöltem volna is, megfeddtem magam érte, és
békülni akartam rögtön..., de volt kinek a békülés nem volt
érdekében! A Hatalom nem kezd holmi csatornatöltelékekkel, legyen is
bármi a Jóslat! Inkább megtesz mindent, hogy azt a megbélyegzettet,
ki a Jóslat tárgya beletapossa a sárga földbe, de mi van akkor, ha e
kiszemelt, a Jóslat hírhedt lelence és koldusa nem a Sárga Föld,
hanem valami más: mondjuk ezen csillagos ég egésze, mert az
angyalokkal viselős, az Angyalok Csillaga és Szerelmese, ha Királynőt
itt nem is választanak, mert az angyalok szabadok, ha lényegük a
Csillagos Ég egész boltozata, és nincsenek bekötve sehova kényszer és
parancs szerint, de óvatosak egy etikai mérce alapján, ideológiák
nélkül nem ártani mégsem, ha kezük hajlik is, mert szimpátiáik
vannak, és bár abszolút tudatos, mégis érző lények... Van-e az angyaloknak faszuk és pinájuk?
- kérdezte benne az, aki hallgat. Az egymás iránti szeretet az a vonzerő,
mi megtűri maguk közt az adok-veszek szerelmét, hol nem vala Gát, és
nincs bűn és nincs morális megfontoltság ott, hol túl nagy a
felelősség, túl hatalmas a halál és a gonosz kísértése, és itt e
huzatos tájékon csak egymás szeme tisztaságára, felelősség érzetére,
biztos ítéletére számíthatnak az angyalok... létezik bal oldali és
jobb oldali Kerecsensólyom? Nem, nem létezik - Ami létezik, az a korrupt, lefizetett,
maszatoló hatalom akarása, egy izgága ficánkolás, és az ettől való
gyakori és erős veszélyeztetettség, ha a hatalom falai mint bálám
szamara állnak, egymásról tudomást véve megtűrik egymást, és tán
enyhet is hoz hűvösük a forróságban és meleget a Jég Királynő
Birodalmában, tartós és erős esernyőt vihar idején, és árnyékos
árnyaikban nem elrothad a halandó, hanem kivirul, megszépül és
kivirágzik... Vonzódom minden általam ismeretlen,
érthetetlen és fehér folt birodalmai területeihez! - kiáltott. Ilyen
a matematika, a fizika, a programozás: a biokémia ott kezd érdekelni,
amikor az anyag eléri határait, és e határmezsgyén vizsgálják a
semminek kivetett energiamezőkben: a Jövő e határmezsgyéken alakul
majd, mert az anyag viselkedése e határmezsgyéken más, és eddig
ismeretlen, fel nem tárt billiónyi lehetőség nyílik az energetika
számára a már felfedezetteken túl! Mind a mikrokozmoszban, mind a
makrokozmoszban fellelhető e terület a nagyon parányi és a határtalan
méretek birodalmában az anyag eltűnése és megsemmisülése a tudományok
számára még hozzáférhetetlen ismeretlen, de létező energiaraktárak
semmijén, a máshogy létezés léte, egy létlenül is leglevőbb isteni
lét energetikája, a természetben kódolt tudattalan szellemi lét
befolyásoló és irányító, megtartó ereje! Néha a szemedbe akadozik a szemem: és
ott egy isteni tudás, mi szenvedésből és tiszta akarat szenvedélyes
izzásán született, hogy lehess azokért, kiket igazán szeretsz,
igazán, és nem ahová az ellenség kötne be! A tündöklő, ragyogó, egészséges Nap, és
arra gondolt, hogy az a másik nagyon közel, de tán beteg, és mit is
kéne most felvennie, de eszébe jutott, hogy a másik mezítelenül
szereti a legjobban, bár a pináján a szőr megerősödik, ha sokat
borotválja neki nyalásra, mikor úgyse hagyja nyalnia, mert találjon
végre haza és önnön magára, ezért időnként bezárja a mandulanyílását,
főleg, ha elfertőződés következtében kissé begyulladt ott alul, mi
semmi-minden, no akkor hisztis az a másik oly igazán, mikor elvonja
tőle a játékszerét, az édes mostohát, bár az Apostolokra tán épp e
kritikus időközökben árad ki a Szentlélek álma, és borul rájuk és
fedi be őket a Szent Szellem oltalmat adó szárnya, hiszen csak Tiszta
Forrásból: legyen az a Kárpát-medence sokat szenvedett népei között,
avagy krisztusi csörgedező, majd bő és áradó és mindent átjáró és
befogadó, elrendező Patakok fényes és sötét vízgyűjtőmedencéjén a
természet szülöttje isteni szellem fenséges jelenlétén Kelet és
Nyugat között egy Hun-magyar.... Olyan vén vagy, mint az Országút, de
hozzám képest oly fiatal, mint egy a Grand Kanyon felett egyensúlyozó
bohóc a kanyon legmélyebben fekvő sziklarétegéhez képest, mert ez a
Kárpát-medence, ez az indiai és indiánok nevezetű Mi Asszonyunk, ez a
hun-magyar ősiség sziklarétegei, ez az az őskövület, miről beszélni
tetszett! Csak óhajtott! - szedte le fejét dühében a rabszolgaleány,
hogy újra sokszorosan visszaillessze, mert mégis, mi más lenne a
Szerelem, mint ez a Harc életre-halálra az istenek között, hogy
fitten tartsák egymást az örökkévalóban, ki másért mint az Emberért,
az ember boldogulására Istenek alkonya nélkül, hisz úgy dolgozik
teljes bizonyossággal e krisztusi Tiszta forrás mandarinja, ha szól a
dzsessz és a blues, és ő közbe megérti a világot, no nem azért, hogy
az ágyába bújjon, mint valami Kleopátra a minden idők Cézárjának,
hanem, hogy szempontjait értse, kövesse, és figyelembe vegye, mint
mindenütt ott lévő jelen, de máshogy, és szabadon - Miért utálják a pillangót, ki önmagának
és nem másnak dolgozik? Sokat lát a színes éjszakából, szép és
minden színlelés és mendemonda szerint sem az ingoványos piszok
és mocsok szárnyasa, bár erőtlen, az álom ő és a szépség elvarázsolt
gyengédsége, finom gyöngédség és önnön való, ki nektárt szív, mi
közben udvarol és csókokat lehel könnyed nemtörődömsége, ki nem vesz,
hogy ne adna - Miért és mikor zord a mindent
szétszakító erkölcs ahelyett, hogy összekötne? Korlátozza a naiv és bájos, tudatlan
természetet, míg a hatalom természetét mindig megtámogatja,
és kiegyezik vele az öntudatlan szépséges világ és a tudatos etikus
világ ellenében. A rongy lélek, kit te végigrángattál a
világon, te voltál! Mindenki magából indul ki,
kivetülésein: kiket szerettem és felelősnek vallottam magam értük, e
súlyos bilincs, mi becsület és szerelem párosa, hogy ki betéved, mint
vendég és átjárt és közös lett, miként lehetsz annak árulója, ha
Isten, kiről álmodsz és szeretsz, semmit nem gyűlöl jobban, mint az
árulást, de ki ez az Isten? Én a magyarokért vagyok, kik nem
levének jó sorban, és kiket, mint lelenc cédát vélték igazságukban
meggyalázni és használni az utolsó lélegzetig, míg szeretett és
vállalt és küzdeni, harcolni mert. Nem kell azonban fekete pofájú
szájhős, ki lepattan az első bajnál, de nem kell a másokat
mészárszékre vivő retorika sem... halálos a kettős mérce, a
valakiknek mindent lehet, kik bűnt nem ismernek, de mások szemében a
szálkát is kiégetik - titkos hadviselés -, sugártechnika, hogy végre
érts szaros, tetves világ, hogy itt csak egyesek üvölthetik
igazságaik, mások hallgatásra vannak kárhoztatva, vagy, ha szólnak,
mészárszékre viszik őket a titkos hadviselők a háttérből, kik
megbújnak a rettegő, szaros patkányok az elrothadt gazságaikban és
kavarják a szart az újabb tragédiáig, majd mossák kezeik. Van, kiket
nem tévesztenek meg, mert ellene vezényelték ugyan mind, kiket
szeretett, de nem árulta el őket, bár élve vették ki és szaggatták
szét a szívét, és élve ásták be az aranyporos sárga földjükbe! Mégsem
feledte, hogy kikhez tartozik! Többet ésszel, mint erővel! - így
kiáltott a vadvirág. Ki kicsoda és mi mégis mi kinek az érdeke, és
ily könnyen lázítanak egymásnak benneteket, és szíveitekben a
gyűlölet ily könnyen szítható, hogy osszanak és uralkodjanak
rajtatok... A fekete karmestereitek mindig mennyire
tudják, hogy épp kit kell elárulniuk a hatalomért, de ők a következő
elárultak pár pénzeszsák háttéruralmán: csak a nyugati világról
beszélek. Álmodoztam egy égi könnyedségről, egy
földi terhektől szabadult álom lebegő örök imádságáról, mi
a szépség és jóság varázslata, hol egy virágos kert édes illatán a
patakok csobogása és álmom oly erős, hogy hegyeket mozdít, de a
mélyén mindennek a határtalan szerelem pár ember iránt és egy nemzet
határtalan szenvedése, melynek sebeit nem gyógyította senki, és
szenvedéseit sem enyhítette senki, mert mindig mint egy lábtörlőbe
törölték lábukat a választott bűnözők, kik szerfelett jók,
erkölcsösek, igazak voltak mindig! Gondolkozol, mondod és tanítasz, és
beszélgetni oktatsz, de vigyázz, és taníts még inkább látni és
láttatni igazat és valót, míg láttatták nekem, épp miért és kiért
lövik a fejem, de nem hagytam őket mégsem, kiket szerettem, és
elmondtam mindent a sok nagy bajainkról! Én magyar vagyok, és azt mondom: Ne
bántsd a magyart! Nekem őt tisztem elsőként védeni; ha
Isten előtt mindenki a sajátját védi igaz bátran, kígyó okosságával
és griff erővel egyszerre levegőben és egyszerre földerővel, akkor a
kék bolygó nem lesz annyira elhagyatott! Az erkölcsös köntösüktől undorodom a
leginkább ártóknak, kik több milliárd embert tartanak lelki
sivárságban és éhhalálra, megfosztva őket a való tudástól, mi szépség
és önnön igazságuk, nem a másé!!! A saját utadon, ha jársz szűk az és
rettenetes: angyalok és ördögök eledele vagy, mert a lélek szelleme a
lét bizalmas ismerője, hol a halál az öntudatlan, határtalan hatalom,
mi a transzcendens való és nem szűk egyéni léted. Mondod hát, halni kell, és legyél! Lenni, miként? Egy sivatag kiszáradt és
korcs fájaként vézna testű halálfejekkel, avagy erőszak áldozata
mások rabságában, hol azt híresztelik rólad, mi a fogva tartód
érdeke, és hiszi a sok kiszolgáltatott a szolgák! Semmiképp! Ismerd meg önmagad! Fogadd el önmagad! Minden bukásod,
minden álmod, de tudj mértéket és határt szabni saját magadnak, még
ha egyedüli vagy is egy határtalan misztikus lélek, kinek álma van
határtalan és kelepcébe nem zárható, mert a fény ki- és előbújik
minden gombostűfejnyi lyukon, ki másokért van, úgy önmaga - Ki a földön a határtalan szerelem
rózsája, nem gyönge az, de a legerősebb; ha azt leszakítod árva
legény, hozzátapad hajad szála mindörökre, és azzal lényeged, mert ő
a határtalan szerelem rózsája halálában is, földtől eloldott elválása
is a határtalan szerelem rózsája: tiszta kék égen egy bíborpiros
rózsa álma - Fényre várni, várakozni: rabság! Légy
Te magad, ki vagy a kitörő, határtalan Nap! A szorító vaspánt, mit fejedre dobtak
vasporrá lesz, mert az örökzöld erdőt szereted, mi az örökkön való
üzenet: napok hálózatos rendszere és csillagösvény! Örökzöld erdők védelmező karjai - A magyar nemzet védelme az én
becsületem, mert magyarul szólok és beszélek, és nem támadok önnön
véreim ellen, még ha ők nem is hiszik e nemzetet, mert a realitás a
való az, hogy gyenge és erőtlen, mégsem vihetik mészárszékre levágni,
- mert ez a becsületük, hát kiegyeznek és engednek, és nem hiszik, mi
nincs a nemzeti erőt, én mégis hiszem e valamit, mi nincs, hogy
legyen! Mert elhagyattak akkor mindenek... És a vízililiomok a vízen tisztaságuk a
hely szelleme is, de nemcsak az! A tiszta szellemek, kik a vízen járók
tisztaságuk, mert hűek önmagukhoz, saját változásaikhoz is, amint
megnyílik bennük és általuk a létezés, a lét halálai és élete - Vízililiomok, tiszták, és a víz urai ők
a kristály rendezettségében: gyönge fenségesek, a víz mozgékonysága
ők, elasztikus csillagtermészet, mi a mérget is tiszta szépséggé
alakítja. Tüzes lángolás barlangja a szerelmünk
hullása, és a ködös úton, mi eget és földet a víz által összeköt,
hogy e vízpárában harcoljanak az istenek bennünk meghatározván a
földi bajt és jót és gonoszt, de útjaink a tiszta szellemek határain
vezet, mit ők kanyarítanak ki maguknak a létből, mit kiizzasztanak
önnön magukból e pokoli katlanban, mi ezen iszonytató gyorsaságban
forgó keringő tünemény, teremtmény a föld! Ködös tejfehér út mentén a
vízililiomok csoportosulása, mi történt itt e katlanban valaha is.
Éjjel tán becsukják szirmaik, de éjjel mindenki valódi természete
láthatatlan, ki az éjben és nappalban egyaránt küzd és bízva bízik
valakikért - A Szerelem Istennő, ha magyar, bal
csöcsében a magyar bal turul és jobb csöcsében a magyar jobb turul
úgy röpteti őket a szíve dobogása forgó keringő áramlatain, érted
ezt, jövendő, és akkor lehet a fején méltón és újra végre egyszer a
nagy magyar spirituális múlt örökségének koronája, mi az Istené, ki
hisszük nem felejt, mert a legtitkosabb gondolataitok és tetteitek és
szándékaitokat is ismeri az élet álmain - Kóma, koma és a libikóka és a végek és
a végelgyengülés, de túl választásimon, túl égő vágyimon és túl égő erdőségeimen valami
örök itt maradt belőlem és leng lengedez a szépség - sok is a múlt megterheltsége, és
kivagdosom magamból a fájdalmat, de csak égőbb, majd elenyészik,
nyilván így kívánja a gonoszság és a gyűlölet, de én vágyom azokra a
reggeli kávés ébredésekre, és az igaz szerelemre, a lelkemre - túl választásimon, túl égő vágyimon... szerelemről álmodozott mindenkoron - ennyit arról, hogy ne ítélj! mindent elönt a Mag - Dalai árhullámai
- és ha elfekszünk, testünk elenyészik a
közelségen, majd a gyönyör pillanatai és a test tülekedése játék a
civódás, és a túlzó tülekedése lesz idegenség, de Te akkor mégsem
idegen; mégis elolvadni, eltűnni, el tudnék-e végleg jelenléteden? - és egy virágos és gyümölcsöskert
emlékezetében - Fénytörések,
avagy képzelt képzeletemmel Számítok Rád - mondta, és kikacagott az
éjszakába, mert miért is kacag folyton-folyvást a Patak, kérdezi egy
könyvcím, és válaszol, hogy a papagáj nem beszél, de beszélj hozzá,
és ha megszeret visszamondja.... A színezék, mint mesterséges anyag
lehet, hogy kevésbé ártalmas, mint a cián, mi természetes és a
poharamba kerülhet, mondjuk a narancs szíve kellős közepébe, amiből a
narancslé - Magyar, mi is mostanság? Narancs vagyok - mondta, majd halálra
verték megfelelő használati utasítás szerint a körtések és almások,
de a narancs is csak használni bírta a meglévő forgatókönyvek szerint
- Málna és Eper is lehetnék akár - mondta
később. Ha nem hagyományozódik át az előző
diktatórikus fos, akkor nincs semmi, nem lett volna semmi sem....
Megértem - mondta, hogy vannak a kakaduk, és vannak a papagájok,
vannak gorillák, de ha én a fényes fehér paripa azaz pacsirta és
csalogány, avagy pillangó, ki álmodik, és álma egyszerre-egyként
vagyok, hát az vagyok - mondta, és elnézést kért mindezért, hogy
ellene a rendőri intézkedések nehezen foganatosíthatók, - ötéves
terv, forgatókönyv és koncepciós per szerint -, mert, ki egyszerre
pillangó, rózsaszín párduc és gyémánt, de benne él a gorilla, a
fekete párduc szeme, mert a dzsungel törvénye ez, és a szerelem,
paradicsomi a szabadság ereje e SZABADSÁG, hogy egyszerre a fényes
fehér ló, a csalogány és pacsirta és pillangó, de milyen álom, egy
kék álom fényes fehér ruhában aranyozott gondolataival: egy pillangó
- Túl kemények - rótta meg érte az író,
minden arany gondolat túl kemény.... Mi kifogása Kendnek egy Arany és egy
Kemény ellen... Kend mindig csak magára gondol a maga biznisz,
bizbaszára, ellenben én mindig magára gondolok, mindig meg megállva,
és álmélkodón meditálok..., álmodom egy Nőről... - Ha a vágyad épp akkora, mint a borral
teli hordó hasa, akkor a bor mind elfolyik és a vágyad teljesedik... - Épületek! - nevetség, gondolta, mikor
mezítelen szeret lovagolni erdőkön-mezőkön, domboldalak füves
lejtőin, tágas mezőkön és réteken - - Szeretlek - mondta, és ahelyett, hogy
lerombolt volna mindent elkeseredésében és kimerült gyűlöletében
elkezdett építkezni terv nélkül egy szeszélyes kedv mentén, hátha
szembejön, kit szeret félúton a szerelem és szabadság pusztulásán... - Milyen küldetésről beszél ez a
rohadék kurva kibaszott kémnő? Nem veszi észre, hogy nem kell!!! - TTT, TTT is tovább él, mint az
áthagyományozott diktatúra, mert egyébként nem lett volna semmi más,
mert semmiből nem lehet világokat teremteni... - Az nem baj, hogy van patkány, egér és
sajt, van mérges kígyó: kobra, és van sárkány, az se baj, de ha én
nem lehetek a magyar szépség, ki jó, szép, igaz és szerény és szelíd,
mint egy őz az a BAJ, de az nagy baj, mert a Magyar Szív hullámzó
pataknyi, folyónyi és folyamnyi hullámzó hulla hullám áradása, ha
nincs, ha nem lehet az BAJ, mert nem marad csak a TTT, azaz egy
rendőrállam, a kalitkáival, börtöncelláival, börtönszobáival és
börtönnyi tantermeivel, hol egyes papok, művészek, tudósok,
tanárok, orvosok és nevelők és művészek... ellen titkos
rágalomhadjáratban és koncepciós perekben valami méregpataknyi
hullámzik az ereinkbe... Nem volt a homlokukra írva, hogy
szigorúan titkos rendőrhálózat tartótisztjei és besúgói mind, míg az
álmodó az ágyaikban izzadott a vágyakozás ígéreteiben a szépre és
jóra és szerelemre! Úgy érezem magam, mint egy vár, mi
bevehetetlen, de folyton mindenki be akarja venni, vagy várárokkal el
akarja szigetelni, hiszen egy Sziget - Szellenthet talán a szabadság és
szerelem is egyet - gondolta, és kitekintett a frissen kaszált mezőre
és érezte a szaglószerve érzékelőin az orrot facsaró kesernyés friss
természet éles illatait, amint szétáradtak a forróságban - - A Nap itt is ott is amott is a mi
házunk előtt is, és nem számít ott sem palota, sem határ, mert ott
nincs határ a szeretet és a Géniusz birodalmában; a Határok a
Rendőrállamok a Rendőr és Csendőr Birodalmak sajátosságai! - Ostoba vagy! Mindenütt van Házirend;
és aki azt nem becsüli, elmehet, ha nem is kapálni, de a sóhivatalba
- - Szívesen kapálok a jó friss levegőn
saját Birtokon, kilátással a Balatonra, és a jó munka után egy
Porsche, mi leviharzik a több lóerő a partra, hol nincs parkolási
díj, hogy örömömben három óra hosszat lubickolok, úszkálok, szinkron
úszok, vízi gimnasztikázok, vízi táncolok, mint egy sellő a nagy kék
barnás-zöldes ócska pocsolyában - kipihenvén a pár órás napi kapálást
a nem forró és tűző nyári napon; sóhivatal? Szent Kinga elejtett
gyűrűje a klarisszák Ószandeci sóbarlangjába - - Mondotta volt Rend és Házirend,
mindig úgy írsz, és úgy beszélsz, hogy véletlen se értsem és tudjam,
hogy mit is akarsz valójában... - Óh, mikor végre elhagynak az istenek,
hogy lehess a magad mag napja, azt a fenséges, hovatovább
felszabadító értést, hogy a lábujjaid kacsintón kandikálnak, és azt
kiáltozzák, hogy szabadok vagyunk, és az ujjaink a klaviatúrán pergő
gyors ritmusú iramain a dallam, a szép szó, a szép írás dallamai
kórusban, hogy szabadok vagyunk, Te Drága Mostoha - - Mondottam, volt a Rend, a Házirend,
mint egy gyémántszerkezet.... - Túl kemény és nem elég elasztikus és
rugalmas, de túl kemény..., és egy Rend mi embertelen és
természetellenes, mit akarsz egy ilyen Rendtől jót hosszú távon?
Szeretem a Természet Rendjét, mi automatikusan kiválaszt, de nem
szeretem a kegyetlen embertelen fagy és jégmezők kristályos, Embert
fagyasztó Rendjei Rendőreit, mert vagy titkos alattomban gáncsolnak,
ha nem használhatnak, mint bedobták, mint ócska rongyot, mert más, és
egy használható ócska kimosott elhasznált és elfoszlott ócska
rongy... Mindig is más, de hát a rágalom a koncepciói az uralomnak, a
használat tervei és fenegyerekei a jégmezők börtönei és hullái egy
halálszíj-gépgyár, mi a természet rendje ellen való gép-rend, egy
kegyetlen és embertelen uralom egy-két központ és ember
tőkekoncentrációin - - A mindenkori hatalom, lom-lom-lom....
a fényes szőttes szöveteinkben az ereinkben a cirkuláló fény kevés,
és azt hallják békabrekegésnek a mocsárból, mi a csalogány dala dalai
a száműzetésben és énekek éneke a szerelemről és fordítva, és
károghatsz vén madár, mert nem ott élsz, ahol a pacsirta és a
csalogány... - A Természet Rendje mi automatikusan
kiválaszt, és a Rendőri Rend mi erőszakos, brutális és kegyetlen és
lemetszi szárnyaid, megcsonkít és tapad és ragad, és nem érti, hogy
Te azt Nem, de minden mást, mert Te egyet sem árulhatsz el, csak
azért NEM.... - És, ha megcsonkítják a Lelked és
elégetik szellemed? - Jaj, csak az ne történjék meg! - Megsemmisülsz, de azok veszik a
lelked szellemét magukhoz, kiket szerettél és választottál: ezért
fontos a szabad választás lehetősége...., és az ellenállás akkor is,
ha börtönben vagy, mert egy jógi Buddha minden börtön kulcslyukán
kiáramlik a Fény, és így a lisztes határtalan, de tudja, hogy a földi
rend lapos, kicsinyes és horizontálisan egy hájas szétfolyó
elterjedtség mindenre rátelepedő rezgő és remegő kocsonyás hurkái,
hol ezernyi törvény, mi beszabályoz és szemeinknek nem ad semmi mást,
csak rácsok tömegét, de túlélhető minden földi rend e rácsok
természete működő rendjei és határai ismeretében: titokban tán él
mégis a határtalan szeretet köztünk a szabadság hullámain a géniuszok
küldetései birodalmai metszeteiben a természet törvényein a hit
kegyelme és a vízen járás képessége dalai műveleti alkotó
rendszabályai nem pont, pont és vesszőcske fejecskéken múlik,
hanem szomorúfűz fényfejünk fénycsengettyű lombjain az unalom
ébersége birodalmain! - Ez a rohadék büdös ócska egy kurva
kém, hogy mindig kicsúszik a kezeink közül!? És akkor tényleg dühösek
lettek..., addig csak eljátszadoztak hol kapitány, hol kalóz, hol egy
moralista erkölcscsősz de inkább inkvizítor, hol egy lefagyasztott,
szétcincált, szétszaggatott egy büdös rohadt, birodalomellenes egy
ócska Kém! - Ezt a Nőt nem, soha nem kötöm be,
mert őt szeretem - mondta, és kihajította előbb Beckó, majd Trencsén,
majd Bajnóc váraiból, de aztán megdöbbenve tapasztalta, hogy a Nő
egyszerre kopogtatott Fraknó, Csákvár és Pápa várainál; akkor végleg
bedobta a törülközőt.... Aztán a Másik, mert mi tagadás volt
Másik is, úgy összevissza csattintgatott az Ostorával,
pergette-forgatta, csak úgy gyöngyözött körülötte a léghullámok
örvényei, hogy ország-világ már azt se tudta, hogy Fiú, avagy Leány,
- ez volt a célja, hogy ne tudják, amit tudnának egyébként -, és a
Leánya bújhatott bárhová is előle, ő biztos, hogy ráakadt az utolsó
váralja utolsó szegleteiben is, hogy megregulázza, rendre oktassa,
avagy, ha másképp már nem megy megmérgezze, mert Ő tudja csak mit
miért mi és hogyan, és a Leány hiába bújt a Világ szoknyája utolsó
redője utolsó fodra alá a pergő és csattogó ostor oda is utána nyúlt,
mert ő tudja, hogy ahová a Leány természet szerint menni akarna az
nem azért rossz, mert erkölcstelen, hanem... - és csak
csettintgetett-pattogtatott ostoraival végestelen végig a Leány
kacskaringós, szűk ösvények tekervényes és labirintusos útjain jelei
maradtak a vérfoltok a fehér blúzokon és ingeken az erős piros rúzsos
csókok, nem volt nehéz a Leányra ráakadni, - ostoba lévén nem
rejtjelezett semmi titkosírás és miegymás, csak mondta mint egy
megáradt PATAK fodrozódó, bugyborékoló hullámzó görgetegei - - Akit Én szeretek - kiáltotta a
Varázsló a Szigeten, az nem mehet be olyan utcába, amelybe befelé
vezet út kifelé azonban sosem, mert egy mindeneket elnyelő zsákutca
egy halálos Szörnyeteg és Szörny - Akit én szeretek csak olyan
zsákutcába mehet be mint a Falevélen az erezet zsákutcái, honnan
egyszerűn létezik visszaút a Főérhálózatba: fény, oxigén víz és föld
körforgásain. Vissza a Természetbe, és ott tanulni az Életet, és mert
az Apa és egyben Varázsló annyira szerette a Leányt, hogy inkább
agyonverte volna, inkább megmérgezte volna, de az Ő Leánya nem mehet
be az ellenség zsákutcájába, ahová út vezet befelé, de ki egy se,
mert mindeneket elnyel ott egy Szörny! Sikerült majdnem csak annyira
szeretni a Leányt, hogy az csaknem kilehelte a Lelkét, és kiadta a
páráját, pedig annyira szerette apáit, fiait, szerelmeit, testvéreit
jobban az életénél, de hála a jó szagú életnek, ők ezt nemhogy nem
tudták, de belőle semmit nem éreztek, nem érzékeltek, így a Leány
megmenekült, mert ha érezték volna, lett volna rá jó ellenszerük, és
végleg eltapossák, azaz kinyiffantják a Leányt közös erőnek erejével
- - Akit Én szeretek - szólt az Apa, az
nem járhat a végső pusztulásba vezető utakon, az nem járhat a
végzetes halál útjain nem lehet a gyilok - Aztán a Leány csak futott és futott és
bújt és menekült, de mert ostobán kacagott és dalolt közben, mindig
eltalálta az Ostor pergő aranyai gyöngyei az árvaságában a nagy
simogatások lidérces riadalmai az árvaságát - - Add, hogy áldás legyek és ne átok -
sivított a Nő. És megtalálta az összes lehallgató készüléket a KERT
fáin és bokraiban, de azt hogy megtalálta őket, azt nagy örömében épp
a lehallgatókkal közölte rémületében nagy iramú gyorsasággal a lóerőn
és fénysebességen - A másik, mert mi tagadás, volt Másik
is, úgy elhallgatott, úgy inába szállt minden bátorsága, hogy szavát
se lehetett neki venni. Ha tartod a büdös rohadt kurva kémmel a
kapcsolatot, szétlőjük a fejedet te büdös tetű"! - különösen
ilyen szavak, hogy egy szó, mint száz, egy se jött ki a torkán,
mintha belefojtották volna, benne akadt lehelet megszegik a szót, így
a Leány úgy egyedül maradt nagy magányában, a fejére húzott Fekete
Csákó nagy Magányában, mint egy orosz, avagy arab, - annak hazudott
-; a fekete sisakban az sötétben minden macska fekete -, melyből ki
se látott, csak egy nagy tejfehér ködöt, a lelkét, inába szállt
minden bátorsága, és elkezdett torkaszakadtából ÜVÖLTENI, hogy
SEGÍTSÉG! Sikolyok sikolya nyomán leszakadt az ég, és
ország-világ egybeszaladt, pedig csak egy Nő üvöltött egy hatalmasat
határtalan FÁJDALMÁBAN - Az Ostor pattogott-gyöngyözött a
Szerelem, hallgatott a megszegik a Leheletet, de lehet lélegezni
természetesen, Te kurva rohadék átkozott KÉM - ezt már nem az apjai,
nem a testvérei, nem a szerelmei - mondták, és akkor lett csak igazán
hallgatás és fogak csikorgatása, hogy senki soha azokon az éjszakákon
ki nem merészkedett az utcára - - De egy nagy lassúsággal szolgál fel
ez a felszolgáló, ki csak elkávézza és elkártyázza nemcsak a lelkünk
szellemit, de az utolsó falatjainkat - kiáltottak a jobbat érdemlő,
jóra való népek. - Egy igaz Ember és megmentem a Népet! - Próbálkozunk a nagy keresésben -
mondták. - Akit Én szeretek, és márpedig
szeretem az egész világot és annak minden egyes kettes.... szegletét
én azt ki nem köthetem, és nem köttethetem... - olyanok, mint a
hosszú szőrű falusi magyar komondor kikötve a láncon; kínjában túrja
maga alatt a földet, amiért is jól elverik!.... Ekkor jutott valaki eszébe, mert a
koncepciós per szerint célkeresztben a puskacső reá emelve, hogy
Mozartot mindenki utálta - - Nahát, milyen hely lehetett az -
gondolta. Találok én itt vajon, ha nem is Igaz Embert, de Valakit
legalább? - Szeretlek - mondta a Nő. - Az Én szerelemem irántad a határtalan
szerelem a billiomodik hatványain mindennél jobban szeretlek égen,
földön és pokolban, és be fogom bizonyítani, de ha még egyszer
feltűnsz váraim egyike környékén, akkor megfojtalak! Megértetted? -
és kipenderítette, hogy mindig vele lehessen - mondta, de mivel
mindenkit szívatott, csak azt nem, akivel beszélt, hát nem beszélt
vele továbbra sem, csak hallgatva imádta, amelybe a Nő belehalt nem
egyszer, sem százszor, de amibe nem halunk bele az megerősít, és úgy
kivirult mindezeket Főnixként túlélvén, hogy nem szuszogó és fuldokló
béna kacsára hasonlított ezentúl, hanem tűzből felröppenő Főnix
átváltozása tárult a szemek elé egy TELIVÉR vérbő harsány kacagásán - - Ne légy oly hangos harsány! - sérti a
fülem oly igaztalan, kérte őt a Nő. Azon az éjszakán senki sem fürdött
vérben, mert senki sem árulta el a várak titkos bejáratait, mégis
nagyokat hallgatott mindenki, így rohadt és igazult és fenségesül
mindenki, tudta sajnos, hogy kié a gyerek és a nagy csendben
jajgatás és fogak csikorgatása és haddelhadd, mert a világcsendőrség
és a világrendőrség mind összeszaladt, a szerencsétlen Nő a Piros
Magassarkújában meg nem tudott mást csak kiáltani, - sikolyok
sikítása -, hogy nem ismerem őt, be nem kötöm, azt hallgatta, és hogy
hagyjál lógva a mindenedet, mert függő sikoly a nevem és segíts édes
istenem, mert szeretem őt, és be nem kötöm, meg nem kötözöm ezúttal,
de írnia kell - mondta. Lett nagy zűrzavar és mennyek
dörgedelmes dörmögése a Rend szózatai hallatszottak az égen, és
közben korcsolyázott a pacsirtamadár, mert bekötötték a csőrét és
benne szorult, beszorult az ének dalai száműzetésében - - Szeretet át -, megváltoztatja
magányodat, és a gyűlöletre, közönyre, szánalomra és árulásra oly
érzékeny bőröd egy borsószem királykisasszonyé - - Van, ki képtelen fogadni a szeretetet
és örök magányra van ítélve..., van kit senki sem szeret, van, ki nem
akarja, hogy szeressék, mert az egyetlen, amitől fél az a szeretet,
mert a szeretet bevilágít és tán áruló is lehet, van, kinek
teljessége napja közepén nincs szüksége szeretetre, mert együtt van a
napban a szerelemmel és annak minden fenoménja szellemeivel - - Mégsem csonkított meg végleg az
nyugati és az keleti központi hazai határok határai a határ mégsem
égette ki lelked szelleme szerelmét a Magyar Dalai dalainak fenséges
illatai áradásait?! - A csókok illatárjain a szívem
cirkuláló dalai dallamain otthonra találtam, míg szükségem volt
gázálarcra és az arany maszk csak arra volt jó, hogy mögötte szabadon
cirkuláljon a fény, bár mérgezte a sok gyűlölet és ellentétes érdek! - Nem vagy egyedül! - Milyen jó! Egy nagy üres űrben a
lövések tengernyi szerelmében élni jó! És mint egy Nap ontotta a
napsugarakat a lövészárkok gyilkos sugarai ellenében, mert szeretlek
Te Drága Mostoha, de annyira nyílok, amennyire lehet, - sebesülések
és vérzések, szív- és elmebaj viselése, kötőfék és kantár,
láthatatlan láncolat, csörgő lánc és rabságnyi tehertétel szíveinken
és kreativitás és megélhetés -, és zártságom a világ függvénye, mert
valamilyen világot, világ beengedek, de valamit lehetetlen! - A külső ablakkeretnél közvetlen a
falban van egy darázsfészek, egy lyuk a falban... ott a darazsak
fészke... de képzeld, nem jönnek be a darazsak a szobámba! - Van ilyen - kiáltott a Nagy
Inkvizítor, de nagyon ritka. És tovább játszott hol kapitányt, hol
kalózt és hol menekülőt, majd fagyasztott hullát, de a Nőt elkapni
mégse bírta, hisz a Nő volt a szeme lelke - átlátott rajta a Nő
gyémánt szemeivel, miután együvé izzadt a Nagy Inkvizítorok
mindegyikével az átizzadt lepedőkön... - Rétegeim vedlem és beáramlik világok
világa, mert a szerelem és szabadság hullámai az agyhullámok
igazságai az örökkévalóság, az igaz Birodalmai, egy almafaliget,
Isten Géniuszainak tündöklő, ragyogó fényszemeiben - Minden mazochista Nő lusta lenne? -
kérdezte önnön magától, de nem találta rá az egyértelmű választ.
Először a szellem nehézkedése, és a szív tetszhalála; a nem lét a
sokak nemléte. Egy mechanikus mozgása a testnek egyik feladattól a
másikig egyfajta kondicionálás következményeképpen egy kondicionált
állat mozgása parányi térben és időben, akik nem választják a
nem-létet (Hamlet), hanem a nem lévők... Soproni Kékfrankos, Egri Bikavér,
Rajnai Rizling, Duna-Tisza közi Ostoros Margaréták és Pálinkái a
Pántlikái helyett - Ilyenkor el se bírta képzelni, hogy egy
világi forgatag karneválján egyszer az egész világ az ő szürke és
lapos, nehézfejű, lassú észjárású és nehézkes leánya segge lyuka
iránt fog érdeklődni, hogy az milyen színű? Rózsaszínes fehér,
barna a szartól és benne, avagy fekete méreg és bosszú pirosa, avagy
a sárga irigység mintázatai jelölik majd sorsát.... Azt az abszurditást már nem is
képzelhette, hogy valakik megállapítják a leányáról, hogy a segge
lyuka ugyan fehér, de tehén lévén mindenütt máshol fekete.... Azt meg világ nem láthatott még, hogy
mindezt egy magát istennek kikiáltó rendezői udvar együttes álmai a
világ, mint a maga érdekei, így vezényelné szíve szerelme szerint
kiszolgáltatott, szegény sorsú, pénztelen művészlelkek
felállított csoportjaik színi játékain - Ha egy Nőnél baszik egy ló,
szemérmetlen erkölcstelenség, ha egy másik Nőnél baszik egy Ló, a
finom érzékiség csillámló habjai az izzadtságaink gyöngyszemei - Vigyázz Te, aki nem jókor vagy itt és
nem kellesz, és miért nem korábban és miért nem későbben és miért
ilyen vagy mert lehetetlen... Nem veszed észre, hogy lesnek faszaink
fénykilövéseire és elménk meleg ágyaira, és a temetőcsőszök
választják le rólunk a lelkeink, kik hozzánk tartoznak? Hol az egyiktől, hol a másiktól
tiltottak el..., majd mérget fecskendezett egyik a másikába, mert
őket magukat mérgezték már akkor egy ideje, és egymásra gyanakodtak a
sugárfertőzöttek, de én akkor még Kislány voltam - A bizalmatlanság állandósult, mert
idegen hatalmak a belügy szívén egymás ellen használják fel a nemzet
erőit oly régóta, hogy a lélek szelleme nem képes kitisztulni a
zavarodottságból, különösen, ha valakik folyton direktbe
beszennyezik, bemocskolják és zavart keltenek hivatás szerűen - Vannak, kik egyenesen másoknak akarják
átjátszani a Hont - A pusztulás - Ő tudta, ki vagyok, és még jobban
szenvedett, de sosem vonított kínjában, de nem is hallgatott; a
jelenléte beszédes volt, és akkor kezdett az ő elméje is megbomlani,
megháborodni, mikor védelme érdekében a nappaliját és a
dolgozószobáját is fegyverekkel, pisztolyokkal, karabéllyal vette
körül, hogy az adott pillanatban biztosan kéznél legyen egy... Az én színészeim, - a titkos gyilok
harcszínterein -, láttam magammal együtt szitára lőni őket..., a
halál oka rákos daganat, de van ki ezt úgy tudta, hogy sosem
diagnosztizálta, csak időben véget vetett neki, az életének, a rákos
daganatnak - ... Úr Isten, adj az igaz Magyaroknak időben egy
Fegyvert, avagy villámgyors és sikeres szívinfarktust! - Te vagy az anyaszült makulátlanság,
az állami terror támogatott szerencséskéje, a Fehér! - Álmaim Nemes Fehérkéi; hol vagytok,
az hol vagy Magyarok Tündöklő Csillaga? Oszt belelátott, hát úgy agyon
kaszabolták, hogy semmi se maradjon belőle, úgy kibelezték a szép
szóban, majd a vonatsínek párhuzamosaira a belek csavarodása, de
képtelenek voltak végezni vele - - Elmondta, mit akar, de nem hitt benne
és nem vette komolyan, és nem akarta őt, csak egy pénzt kitermelő
cseléd dugható lyukát! - Elmondta, mit akar, de a Nő
bizonytalankodni merészelt, és női határozatlanságával igen
elkedvetlenítette és határozatlanná és bizonytalanná tette a
szenvedélyesnek nem mondható, de józan szimpátiája komoly érzéseit. - Nem várhattunk, és nem tehettük
máshogy sem másképp - - Mindig van ezer más lehetőség a
kreatív elmében; a hajlam és ízlés és akarat és a hatalom imádata,
ami döntött egy alamuszi és alattomos kegyetlenségben - - Nem akartunk egy olvasó és írógépet
egy Nő helyett... - ...Ki a Nő? Egy háztartásbeli kurva
cseléd, ki nem szeret, de a HÁZ kötelékeiben pénzért baszik? A
gyerekek pokolra szülése és tönkretétele a Nő? Ne szülj Pokolra
gyereket, Te Nő, nagyobb bűn nem létezik, mint szeretetlenség
légkörében gyereket világra hozni! És nézték közösen a jég mint fagy
szíveikre és keményszik és vastagszik és sima, kristálytiszta
tükrén mint fagy felszínébe az álmaik aranyai, mert elhagyták,
elárulták egymást és nem vigyáztak idejében egymásra... És látták, mikor az akaratuk kissé
megolvasztotta a jeget és a jégvirágokat elolvasztotta, de csak, hogy
utána még vastagabb legyen az őket elválasztó jég - az áldozatok és
gyilkosaik közötti áttörhetetlen dermedt és merev jégfal, a
lehetetlen, és immár egy végső és oldhatatlan jégréteg válassza el az
árulókat is egymástól, kiknek egymáshoz már semmi közük, és minden
gondolatnyi érintés is csak egy kínos és rossz érzetű fájdalom... Akkor védekezz, amíg van erőd! Ne
legyél annyira kiszolgáltatott és meg -, elkínzott sosem, hogy be- és
megtörhessenek céljaikra a gyilkosok! Belenéznél véletlen valaki szemébe,
mindjárt más is leszel..., ha igaz vagy, ha nem vagy rabja sem
magadnak, sem senkinek...., mégis légy hű magadhoz! Minden elméletbéli, faji ellentét
másodlagos e mellett: a pokol érdeke egy a mélyben, és együttesen
dolgozik, míg eljön a kötélszakítás ideje, amikor is az együttes
bőrnyúzás és kínzás egyéb tényezők miatt már nem működik, nem
lehetséges; - mindig eljön ez az idő, hol előbb, hol utóbb -, mert a
gyűlölet hal el, mi mások tönkretételének gyökere és alapja! - . Ja, hogy ő bennünket akart egy
nevezőre hozni, az ördögöket, egy álomért, az övéiért, egy rég holt,
hulla halott hét törzs szövetségeként megszülető álomalakulat por
maradványán elrothadó csonkjainkon álmodott egy nem létező népet
magának? - A népben ott a bestia, egy brutális
állat, és ott a szent...; a szellemi vezetői döntenek milyenségéről:
kimondatlan igazság ez. - Nincs igazság! Nem mondám-e néked
ezerszer, hogy míg csűröd-csavarod, és érteni próbálod igazad, a
fénysebesség kiüti kezedből a maradandó lényed igazságait, mert mint
háborús bűnöst ítélnek el, azt egyetlent, ki nem akar harcolni, és
kipottyantják, mint gyávát az ajtó elé, mert ismervén őket mind, nem
hisz az ő harcaikban, nem gyáva még! Ördögökkel képzeled el a nép javát és
virágzó fejlődését? - Mást se láttam, mint megalkuvókat,
kik olykor az életükért, máskor a jólét reményében elpártoltak
azoktól, akikért felelősek voltak. Lehet nem bírták tovább, mert
felőrölte őket a magányos harc: gyöngyöt a disznók elé..., avagy
megtévesztették őket, kik barátoknak tettették maguk, de szívükben a
mérgezett pokol gyűlölete, és csak pusztítani voltak képesek
hallgatásukkal és beszédeikkel! Olyanok kezében tartottak minket,
mikor eljött a szabadulásunk ideje, akik gyűlölték e népet, és
akiktől mindent ingyen megkaphattak e nép rovására! És mindent
elkövettek e népért munkálkodók ellen. Egymás ellen lázították őket,
könnyen lehetett, hisz a nagy túlerő, az információ a tűz körül, a
technikai fölény és a vagyoni különbségek könnyen tették vonzóvá a
nyomorgók, a tudatosan tudatlanságban tartottakkal szemben az
árulásaik nyomán szépen öltözött, gazdag és vagyonos társaikat. Mit is lehet? - Ősi ellentéte az önsanyargatás és a
korcsosult gyönyörélvezet hirdetőinek, de bennem kioltódik és
megsemmisül minden elektrizált és mágnesezhető ellentétessége e vizes
elektrizált pokolnak, mi másokon oly hamar ítélkezik, szemükben a
szálkát, de magáéban a gerendát sem, de én nem vagyok szabadságát és
egészséges szexualitását kereső autonóm ember ellen! Sőt, szerettem
az erkölcsi nihilben leledzőket is, kik, mint holmi istenek
telepedtek területre, nőre a gyarmatosító gyarmatfenntartók és
kegyenceik, de már ha belekeveredtem a hatalmasok játszmáiba,
hisz nem volt homlokukra írva: "szigorúan titkos szolgálati
tiszt", emberként akartam távozni közülük. Nem árulóként, de
nem is lemészárolt fölösleges áldozatként, de mindig a kicsinyek
pártján, kiknek nincs képviselőjük, és így utolsónak lenni, ki még
mindig futja a köröket, és nincs elég hideg, hogy leszálljon lováról,
nem, mert különbnek érzi magát másoknál, hanem, kik vannak sajnos,
nem méltók és nem barátai, mert kiket ő szeret, kikért ő van, nem áll
azok mellé közülük egy se, mert félti a bőrét! Én is féltem a bőröm.
Mégis megpróbáltam a lehetetlent, mert azokhoz húztam, vonzódtam
lelkem nyomán öntudatlan, kiket itt mindig csak legyilkolnak, kiket
csak bőrnyúzásra készítenek, kik ágyútölteléknek kellenek, kiktől
elzárják a tudást, és el -, visszaveszik a keveset is, mit a szabad
és méltóságban, becsületben leélhető élethez megszereztek, mert
mindig pár kézen osztják szét, miért milliók izzadnak, de én nem
állhatok a pár oldalán a milliók ellenében; én a milliók oldalán
állok egy ravaszdi róka, ki olykor színt kell váltson, hogy ne
mészárolják le fölösleges ártatlanul, ki a nyomorultakért szól, és az
erősekkel harcol: nem az erősek ellen! Az erősek között harcol a
nyomorult milliókért, és azt kell lássa, hogy az erős csak egy
lélekbeteg rab, kit köt ezernyi kötél és rabigába dől saját
vagyonnak, saját szövetségesnek, saját családi, vélt nemzeti
érdeknek! Ha kötött engem bármi is, az erősek iránt érzett titkos és
hangoztatott határtalan szerelem, a szegény gazdagság, de nem
lehettem részese az ő földi paradicsomuknak, mert a lelkem
máshová húzott: kiket halálra kínoztak egykoron hosszú évtizedekig,
és kiket ugyanazon kínzóik kezében hagytak, mikor holmi szabadságról
mázoltak hazug rózsaszín betűket: a nép volt bölcs, ki szólt, és ki a
népért: mentek a tankok, jöttek a bankok, a mélye ugyanaz a
határtalan pokol, kétéltűek és hüllők csúszásán-mászásán mégis
egy-két vízililiom és kivirágzó rét, mező! - Az anyád picsája a Kétéltű - szólt az
Egér. A Levegőben harcolunk egy szilánkosan tört üveg tájékain, minek
üvegszemcséit viszi a szél. "Szélről legeljetek, fának ne
menjetek...!" - Isten mentsen benneteket a szélről
legeléstől! Mi a kísértő más, mint ki szépen szól rózsaszín álom
dallamain, és zsákutcába, szakadékba vezet a füleitekbe suttogó! Az
Isteni Szó a szívünkben a lelkiismeretünk, mi ugyanúgy nincs könnyű
helyzetben, mint az életünk és sorsunk! Senkinek nem adják ingyen a
lelki békét és a szív szabadságát, de akié, azt csak Isten
adományozhatja és veheti el! - Te aztán, ki csak elvesz, de nem ad
semmit, az épp te vagy! - Amit én adok, az nem kell senkinek.
Nem igaz! Amit én adok, azt nem engedélyezik, azt máig nem szabad!
Elzárnak egy pokoli pár négyzetméteren, elválasztván azoktól, akiket
szeretek, és akikkel csinálnám régóta szívesen, de rám aggatnak
látszat barátokat, kik szívben ellenségeim, kik vesztemre törnek,
mert idegenek és más az érdekük; és elszigetelnek mindazoktól,
kiké természet szerint lennék, mert ők mindig, kik levadásztatnak és
tiltottak, így fenyítettek és elfeketítettek, és sötétbe, mert
rabságba taszítottak és hallgatásra ítéltettek! - Hiszem! Mégis, miért nem keresed
őket, kik ők, ha vannak is egyáltalán, nem magad szerelemese vagy, és
kiket csak álmodsz, de nincsenek! - Vannak, de nem engedték, hogy velük
csináljam...; mindig azt nem, ami jó lett volna, azt nem lehetett...,
vagy gyűlölet ellenezte, vagy gyengeség, vagy a lehetőség hiánya,
avagy lelki kórság, nyomorúság, betegség miatt... - ... még a végén kiderül, hogy
mindenki a maga sorsának kovácsa, és maga bassza el, úgy isten
igazán! - Ha Isten halott, halálra szánva
minden, miért élni érdemes, a jó, szép és igaz, és a kedves, szép
gyönyör! Az egymásért legalább annyira élők, mint magukért! Egy
közösségért, egy nemzetért, a közös boldogulásért, de nincs közös
nevező, mert ezt kiölték belőlünk... Isten halott elvével jött az
Ördög él elve, hogy nincs, és nem érdemes, és nem lehet úgysem, és
akkor csak a gonosz marad, az elkeseredett magányos harcosok néma
üvöltése, és a titkon egymás fejére áhítozó disznók a vályúnál az
ördög incselkedéseire fülelvén félelmükben és használtságukban! Te az
vagy, ki nem a rendőri biztosok küldöttei, avagy nem a kínzók, kik
rabszolgahadnak láttatják az embert, vagy egy gépalkatrésznek, és
kiölnek belőle lassan minden emberit, de nem angyallá emelvén, isteni
archoz hasonlatossá, hanem korcs, torz, használt idegroncs
lelenccé, egy szöggé csiszolják, mert az állat benne veszélyes, az
ember túl okos, az angyal pedig rettenetes és lehetetlen, mert az
ördögi csak a lehetséges, egy fennen valóság, egy felülemelkedettség,
mi a gyors fogyasztása mindennek és mindenkinek! A falás kultúrája, a
gyorséttermeké, a fény, mi nem elmélyít, hanem leszakít, mi nem
minőségre megy, de mennyiséget felhalmoz, gyűjt és gyűjtögető; az
ördögi, mi megtéveszt és téved maga mindig és mindenben, banális,
miért, mert haszonra les csak, kényelemre, más kifosztására, és
míg mást ítél meg, saját szíve és arca csak mi kivetül, míg szajház
mást, ki féltékeny egy kurva Úr, ki fél adni, és elrejti kincsét,
mert féltékeny isten ő, és mi leggazdagabbá tehet, nincs meg
őbenne, szeretet nincs benne..., mi nélkül lehetetlen élni, csak
jeges űrbáb leszel nélküle mások törvényei szemellenzős
érdekkövetésén, és már nem is ismered saját érdeked törvényét, mi
boldoggá tehetne, hisz nem látsz mást, de magad legkevésbé, mert
telenyomnak szempontjaikkal, érdekeikkel; mégis a más szeretete,
önszeretet és önbecsülés nélkül szintén pokolra vet! - A dekonstrukció téged egy humanista
emberhez, ki rég nincs vezetett, mert nem bírod a valóságot, hogy
álmod nem való, és nincs rózsaszín ég, csak földi való, és kinek nem
kellesz rég, mit aggasztod arra magad, mért ott keresed igazulásod és
boldogságod, hol semmibe vesznek? Nem vagy tán mégsem, csak mások
árnya és ezért annyi fénytörésed? - A határtalan szerelem, ki mer erőssel
csatázni, és nem tagadja meg sem szerelmét, sem önmagát, de vállalja
a pokoli kínt, az elválást, mert a földi utak szűkös, rögösek és
lehúz a gravitáció, a tömegvonzás, míg a nagy szellem nagy lélek nagy
szíve az égbe vágyik Isten álmán egy teremtő nász a természet
meghaladására, mit szellem alakít, de része is a természet poláris
jellegzetességének e földön a mágnesezhető kétpólusú elektromosság
gyilkos diadalain a lélek tisztasága a sebezhető beteg, de a szellem
is e természetes anyagelv részese, alakító tényezője és uralma alatt
a vizes elektromos anyag, a természet diadalán a szellemi erő
dicsősége szent erő természetből és az uralt természeten az isteni
erő! Álmok energiája nélkül, miként születhetne bármi nagyszerű? Majd
lecsendesül bennünk a szerelem és tán elhal a jelenségek iránt, ha
belátjuk, mily sebezhető-sérülékenyek, és Isten óvjon minket bennük
megkapaszkodni lenne bár ez akaratod szerint, mert elsüllyedsz! Mégis
az ember szociális lény, és szívében a rögös úton tán a
legátkozottabb ördög a legszentebb angyal mellett kíséri, mert ez is
a természet diadala rajtunk, az emberen, és tükörben tisztán látni
arcunk csak a másikban lehet, ha szabadok vagyunk, mert a terror és
az erőfölény, a cenzúra, az elhallgattatása sokaknak
elveszi a lehetőséget mindenkitől, zsarnoktól, uralmon lévő
gyarmatfenntartótól, áldozattól, nyomorult tengődő
milliárdnyi embersokaságtól elveszi a lehetőséget a tisztán látásra,
és megfoszt az igazságtól mindenkit, mi zavarodottság és káosz, az
ördög harci mezeje, hol az istenek halottak, de az ember is élő
halott, ki már nem ura önmagának és viszonyainak, mert önmaga mérgezi
el visszavonhatatlanul végleg környezetét: szellemit, társas-lelkit,
testit, a bioszférát! Peszticidek, ilyen-olyan hullámok, és az
ördögök egyeduralmának abszolút térhódítása, mert a jó elmélet
is gonoszok kezén használódik el, mert csak frázispufogtatás,
szemfényvesztő manipulációs megtévesztés a szép szó kizárólagos
érdekemberek száján, egy virtuális világok hatalmának bábjaként az
ördögi hatalom fenntartására szolgál egy gyilkát soha le nem
tevő, mert gyilkában őt megtartó titokvilág! Az Isten titkaiban lenni engedjétek e
népet, ha magyar, a Magyarok Istene titkaiban, mert úgy lesz Istenhez
és nem a gonoszhoz legközelebb, ha tiszteli és támogatja övéit az
isteni zenében! Kíméljék őket rendőrnők és rendőr
bácsik, kémelhárítók, kémek és verőlegények, kímélje a kínzó brigád,
inkvizíció, kinek több mint másfél évtizede odavetettek engem és a
hozzám hasonlókat, mert szerettem e népet, és felemelni, nemesíteni
akartam magammal együtt, ki egyet sem árult el közülük, bár ellenem
kívánták fordítani őket, mert megtehették, ha kiszolgáltatottak
voltak; és mindent megpróbáltak, hogy eláruljam őket, de csak
szeretetem fejeztem ki irántuk, mikor szemükön törtek és megtörettek
fénysugaraim, és mikor elhalón magukba haltak, hogy újra fel- és
előtörjön valami szerelmetes láz e nemzetért harcolván erős tudóval,
angyal-ördögi erőnek kitéve, és mindig hangot adván, vállalván magát,
odavetvén bőrét nyúzó kínzásnak is, mesterlegényeknek, míg már
ezerszer meggondolja mit, miért, kivel és hogyan! Bölcs lesz - Ha nem szerették kár volt érte, és már
az is és minden odavan, de él az isteni zene, mi szívében e harcos és
termékeny szerelmetes élet alatt és pusztulásban, a halálán
megszületett: a szerelmetes élet, egy bölcs és dacos, igaz, magyar
élet! - Szeretlek - mondta. Nagyon. Csak így lehet bármit is csinálni,
avagy igaz felelősséggel, megvilágosult, tudatosan; még akkor is
árthat az Ember, mert állat és angyal közötti Szörny. Segítő törpe,
és a Sárkány ereje, ha Sárkányfog-vetemény, de nem biztos, hogy a
Sárkány erejével Gonoszt művel... - Létezem egy világban, ami van, és
erősebb nálam; és vagyok én, aki vagyok, és amit gondolok
magamról, és amit mások gondolnak rólam! Lehet teljesen eltérő
képlete egy isteni, avagy ördögi sugallatnak, mert talán még én sem
tudom, hogy ki vagyok, és miről mit és hogyan és miért döntök, és
főleg nem tudhatom, mi lesz a következménye döntéseim áramlatainak,
lásd a káoszelmélet, a Pillangó szárnya repülése-. Mégis, érzel
Engem, ki vagyok..., érzed a sírásom, és tudod, hogy mindenért
fizetek, amint Te is... Talán tényleg nincs egy Isten, de a Természet
Szelleme, mi élteti a lelket és erősíti, avagy összezavarja a
szellemet a transzcendencia, amely Erők között átlényegít
és megsokszoroz kínt és bántalmazást: a rontó virágszakajtók, kik
aztán rátipornak a letépett virágainkra, mint kik jól végezték
dolguk, és ők, kik szépen hízelegvén elcsábítanak, tudván a
legforróbban basznak ki a kocsijukból, hisz minél ügyesebben beszél a
száj, tán annál üresebb a Szív; egy üres határtalanban egy zsarnoki
huzavona a szexualitás kiürült fegyverzetével, mert a Szenvedély
halott és kihalt a sokszoros áruló szívéből; a cinikus és minden
emberi érzés nélküli Gonosz Fény, a Sötétség Lelke, mi ma arat; a
Sötétség a Lélek egy állapota, amelyen a legnagyobb szent lelkek is
keresztülmennek, mert a világ halott, és még nem leltek a lélek
szellemében a Természet tiszta, örök forrásán létező örök folyam
szépség áldotta kegyelmeire.... - Ha egy ezerszer halott és kegyetlen
Világ minden fortélya semmivé vált szemeid tükrében, Te vagy-é
halott, vagy ama Világ, ki semmit nem ad, de mindig mindent elvesz? -
szeretett Rózsaszín Kardvirágom, ki mindenkiért sírtál és aggódtál és
mentél az elhagyatottak után, és álltál a Kereszt alatt, és függtél
velük a Kereszten, hogy legyen kibe leheljék a lelkük szellemét, és a
bűnbakokra ráborulván védted őket, drága Magdolnám a világban, de nem
vagy egyedül, és a bürokratikus, értsd kuss, elgépiesített Csavar -
Világ nem kedvel Téged, mert feltartóztatod az olajozott
működését.... Akkor, már a végkimerülés határán,
bebaszott egy határtalan nagyot, úgy isten igazán ököllel, - amely
erős és magas termetéhez szabályozott mértékre erős, csontos és nagy
volt - ...a Nő felső állkapcsára, hogy az aggódhatott, hogy kiesnek-e
a fogai, vagy felső állkapcsában megmaradnak-e. - Úgy is szép maradsz - vélte, bár
titokban talán féltékeny volt a Nő egészséges fiatal léte fogaira,
melyek kivillantak, ha egészségesen kacagott.... egészséges, ha vagy,
istenhez hasonlatos - mondta. A Nő ilyenkor nem emlékezhetett másra,
csak a templomi Orgonajátékokra (Hesse), Bach, Liszt, amelyek túlélni
segítették a világot, és mely dallamok éterien adtak hírt egy
fenséges, határtalan másik világról, melyben e hangfolyamok
dallamáramlatai harmonikusan szerkesztett isteni rendet
sugalmaztak, - mint minden igaz és tiszta előadó zenejátéka nyomán
közvetített isteni áramlat -, ha az mint sokszor a nyelv maga és
a filozófia nem túlságosan is okoskodó, szőrszálhasogató, lényegtől a
legtávolabb kerülő rész-bibircsók... - Magyarrá úgy válik az Ember, ha bírja
olvasni a magyar klasszikusokat! Például engem - és kacagott a Nő, de
őt nem választhatták, hisz az isteni áramlata átjárta őket ugyan, de
ezt készpénznek vették, hogy van, és nem gondoltak arra, hogy valaha
is elveszthetik, hisz az istenek örök életűek, és nem oda mennek,
hová terelik őket, és hová parancsolják menniük, hanem hová szívük
szerint mennek! - Éreztem a faszomon a klasszikust -
mondta, de támogatni lehetetlen lett volna, egy és ugyanaz a halálos
ítéletükkel... - titkon tán páran tudatosan is megsegítették - vélte
a Nő. Nem állhattak mellé az éppen általuk gyártott és levezényelt
bűnbak és áldozatgyártásban, mert a Nőt korán levadászták azok, kik
azt a Földdarabot, hová ő tartozott 1. mások uralma alá helyezték, 2.
halálra ítélték! E Nő szerelme e saját Földje iránt, mely olyan mint
mindenhol a világ, de lehet, hogy jó pár fokkal jobb, mert sokat
szenvedett, és mindig halálra ítélt, szóval e Nő határtalan szerelme
veszélyforrásnak bizonyult ezen előre, forgatókönyv szerint
rágalmazott, halálra elítélt föld ellenségei számára, és a
megalkuvók, egyszer élünk gyűjtő emberei számára, kik bárkit és
bármit képesek röhögve elárulni és mészárszékre juttatni, mindegy
kit, és mi legyen a következménye... - Túl kellett élni - vallotta a Nő;
mégis volt kikkel nem lehetett túlélni... a rejtett és titkos
gyilkosokkal, kik úgy vélik isten az, ha teljes egészen kiélik a
magukban élő gonoszt és jót, és elfelejtkeznek a Prófétáról, hogy túl
jón és rosszon, valami egészen mást jelent... talán egy szemlélő
tudatos jelenlétet, hol nincs előírva elmélet szerint sem az
aktivitás, sem a passzivitás, sem a jó cselekedet, sem a tudatos
Gonoszt cselekvés, hanem az emberfölötti Ember és nem a féregarcú
Ember alatti, ki bárkit odadob hatalmáért ezen a világon... a hatalom
akarása - mondja. Igen. Van, ki akarja, van, kinek adatik... milyen
hatalom adatik neki azonban? Ez itt a Kérdés. A végkimerülés határán bebaszott a
Nőnek az állkapcsára a temető kacajain, mert a Nő mindig másfele
ment, mint ő szerette volna! - A Szabadság! - mondta a Nő, ami
nélkül nekem lehetetlen még a Börtönök börtönében is élnem, mi e
Föld, mit az ellenségei - belső, külső -, tesznek rabbá mindig, egy
szabad felszínű börtönövezetté, például azok, kik tudatosan
eladósítják, és nyúzzák és nyúzzák a bőrét, mikor már csak véres
izomköteg, és gyilkosokat teszik fejére mindig, hogy rabbá tegyék, és
halálra kínozzák, ha ő más, mást szeret, és nem hódol be a kegyetlen
embertelenség, a lelkeket gyilkoló és szellemeket lemészároló
hatalmaknak! És akkor bebaszott ököllel a Nő felső
állkapcsára, hogy a Nő még két hét múlva is féltette a fogait a
kihullástól, mert mintha egy csonthártyagyulladás következményeképp
fájtak volna a fogai. - Így gyógyul meg végre a kótyagos,
ködös, torz Elméd - mondta az apja. A fogaid is tán megmaradnak, bár
azok nélkül is szép vagy... A Nő joggal fintorgott, és kissé
elhúzta a száját, a kis nevető gödrök alatt és között. - Szeretlek - vallotta az Apja.
Köszönöm, hogy vagy. - Szívesen - válaszolta a Nő. - Féltettünk határtalan, mert parányi,
kis Pöttöm Panna voltál, és erőtlen forgolódtál a legnagyobb
tűzviharban, élvonalban, és nem tehettünk semmit, de Istenre bíztunk,
és ígért nekünk valamit. - A Lelkem szerelme és tudatosságom, és
e magyarázhatatlan szerelem e nyelv és sokat szenvedett igaz
használói iránt, ami vezet, mintha tiszta, igaz szívemből feltörő
forrás tiszta vizű folyama egy Határtalan Szerelem mindenek iránt,
amiben vagyok, de nem működhetek mindenkivel együtt...; ez a
Becsületem és a józan belátásom, mi tán épp ellent áll a hivatalos
útiránynak, de ez egy személyes tartás hadsereg, paripa és kard
nélkül egy magányos harc, egy tartás egy tartam e nyelv szellemében,
mely a szabadság és a szerelem! Ez az én Istenem, e Szerelem, és nem
ismerek más Istent, főleg nem másokat halálra kínzó, hatalmukat
végtelenségig fokozni akaró zsarnokok torz elméleteit! Mégis
tudom és látom, miként működik a Föld és hatalmasságai, és óvatos
vagyok, és nem ítélkezem, de magam számára tudom a helyes irányt, de
senki másnak nem írom elő; mégis kiket nagyon szeretek és
választok.... - Szeretett Rózsaszín Kardvirágom! -
mondta. A vállamról leesett tévé megjavult, a szétlőtt fejű a
zseniális, tehát az Élet szép, és van miért tovább, hisz ezt akár pop
és rockosítani is lehetne dzsessz, funky és blues is, hisz a mini
tévé kezeinkben a világ, ha vigyázunk rá, de kihullik kezeinkből,
ha... - Szeretlek határtalan, ha Pöttöm, ha
Hatalmas, Mester, és én az Igaz Művész, ki nem írhat máshogy csak
szenvedélyes szerelemmel..., mert a cinikus, kiürült kerekek
forgatása méltatlan hozzá.... Boldog vagyok, de hiányzik olykor
valaki, aki nem is tudom milyen... Álmaim világai, hogy létezik igaz
szerelem túl a világon egy nagyszerű művészet, amelynek alkotók és
valós műélvezők a tagjai... A világ nagy omlásai után a szellem és
lélek szakadékai, mert túlcsordult a szerelem pár lélek iránt, de
mégse lehetett egy alkotó, kreatív egység egy fedél alatt: erőtlenek
és nincstelenek, és egy - egy feladatban kimerült belefeledkezettek,
kik szeretet nem lehettek - Azon az estén erősen verte a zuhogó eső
az ablakot, és egy szeretett, de roncs ember iránt érzett köszönet,
egy tartozás - féle, valami becsület-érzés, és egy veszteség
előérzetének félelme: amitől félsz, beteljesedik, hát ne félj..., bár
a sors érezhető, és beteljesedik, de meghaladhatod árnyékod, a
sors mégis érezhető és beteljesedik..., mert csak Te tudod, mire vagy
képes és mire nem, mit kell megtenned és mit nem... Nem tudott még akkor bánni az
elméjével, még nem tudta különböző elmeszinteken sétáltatni a
kutyáit, mikor szerelemre vágyott nagyon, de sosem akarta eléggé a
másikat, mert magát nem birtokolta, és magát akarta, nem mást: a
szerelemben nem csak vágyakozunk a másikra, hanem általa és benne
megsemmisülünk, ha magunk átadjuk, az igaz szerelem... A libikóka
leginkább kilendül, és nincs meg az egyensúly, a harmónia a test,
lélek és szellem szintjén, ami a vágyakozás kisülései és szikrái... Gyengédségre vágyom, és könnyed,
hallgatag melódiákra már mindig is..., de az uralom hágott csak jeges
szelén, mert mindig hiányzott valami melegség és odaadás, a
szenvedély, ami én voltam - Látta önmaga elméje kivetülését, és
látta aurája széltét és hosszát és erejét, és látta mások elméjét és
abban a hiányérzetet és a keresését annak, aki ő a teljes egészben... Lassan gyógyult, miután az éles penge
éle átmetszette a szívét, és kiáradt hullámozván és áradván a vérző
folyam a köveken, amikkel akkor még nem dobálóztak, csak nyugodtak az
életünk útjain... A fekete csápok, a család, de mégis
köztük kellett és lehetett csak annak lennie, aki... Halálra kínozták, de mások is halálra
kínozták, és kiszolgáltatottságot kiszolgáltatottságra lecserélni
nem érdemes..., mégis akkor megölték, mert elvágták az összes utat,
amin addig járt; úgy gondolták, amit nekik lehet, azt neki nem! Ők
élhetnek, ő nem élhet; őt nem illeti meg az a szabadság, ami őket,
mert... Talán tényleg nem illette meg, mert a szabadságot magának
harcolja ki az ember így vagy úgy, lehetőleg, hogy mások szabadsága
ne sérüljön közben..., mégis a nagy hármas halál szellem és
lélekvesztés, és nagy nehézség árán, nagy erő szükségeltetik,
hogy új lelkedre és új szellemedre rátalálj! Milliószor is halni
valaki mellett, mégis ragaszkodni: értelme egy lehet: eljutni a
legrejtettebb igaz valóhoz, egy isteni, mégis személyes archoz, ami
Szent - Mégis, épp ezért nem bántam semmit, de igaz a mondás, amit az
apád meg nem tanít, megtanítja a világ, amely minden csak nem
irgalmas és segítőkész, mert "nem szociális intézmény",
és ezt az mondja, kire milliókat költöttek dollárban: az igaz, a
felelőssége is nagy... - Nem élhetek muzsikaszó nélkül -
mondta ekkor a Nő. Ez volt a lényeg. A muzsika a lélek rezdüléseinek
minden árnyalata - gondolta. Akkor mégis határtalanul borzalmas volt,
mikor kibaszták jó forrón a jeges kocsijukból, mert az érdek, a lélek
minden rezdülése muzsikája minden árnyalata így tartotta jónak a
természet, mi él és élni akar! A félelem a nemléttől, a rossz
közérzettől, a szegénységtől és a szeretetlenségtől és önmagától,
aki még nincs, mert aki nincs, attól jobban kell félni, mint aki van,
mert ki van, annak kontúrjai kiismerhetők, és van és létezik
körülhatárolt viszonyai között. Vagyok. Vagyok régóta, függésünk bár
közös emberi, mégis van, ki semmisülésein újra és újra van és
létezik, és van, ki soha nem semmisül és sosem is létezik - Sötétség és nagy szorongás és nagy
félelem a halálban és a halál közeliség, mikor még nem tudod uralni
képtelen elméd és lélegzeted elmeszintjein sétáltatni kutyáid sem
jelenti a megfontolt uralmat... Bolondot játszatni, ki tűz körül az
uralom, de mégis megérted, ha kibírod, és túléled, hogy milyen a
világ, és ki vagy Te, és mit akarsz és kit szeretsz... Tudtam rég már többször is, mit akarok,
bár mindig ellenem meneteltek álruhában és álarcban..., mégis erősebb
vagyok, mint voltam, de nem önerő ez! Bölcsesség. A természet
láncreakciói kivédhetetlenek, ezért kéne felelősebben élnünk. Az a sötétség és benne a lélek- és
szellemvesztés, és valaki, kit szerettem, de elveszti minden
szeretetteli gyöngédségét, mi a máza csak, és marad valami vadbarom,
bocsánat! Meséljük még az igazságot, az 1001
éjszakát, mire senki se kíváncsi, és mit itt mindig tilos! Arról, ami
nem érint meg és nincs tétje, vagy riogatás felfújt műbalhéi nem
érdemes mesélni! Lassan szabadul talán mindenki, és van,
ki soha, és a szabadság lehet, hogy a legnehezebb, de van, ki nem tud
nélküle élni! A szabadság az önerő létének érzete, a képesség és
benne állás nyakig, fülig egy tudott létben és önmagunk és a másik
tudása: bár lehet, hogy én látom, de ő nem lát, és tudni a természet
rettentő erejét, és ismerni a természetfeletti valamit, de nem tudni
pontosan, mi is az, majd azzá válni teljesen, amit nem tudni, mi is
az pontosan... - a természetet átjáró ismeretlen: Halál... és ami örök..., és miként van jelen,
ami örök, az rejtély, de jelen van..., amint a Halál is, mit szintén
nem ismerünk, csak lelkünk egy-egy annak kikiáltott mását, hogy
haldokoltam, mármint a szerelmem irántad haldokolt, de nem szűnt meg
létezni! És küldözgették egymásnak a videókat,
és jó volt ez így..., főleg, ha a Férfi a Nőt kék virágok tengerén
álmodta meg, látta, és lehet, hogy megteremtik együtt e látomást, de
akkor a Férfi már nem járhatja külön sivatagi útját - És csordogáltak le a folyón
vízililiomok társaságában a hontalanság gyermekei magas aljnövényzet
takarásában..., kik egy hazát álmodtak, és talán részesülnek benne
mindenestül - - Szakadozott, elaggott minden, mit
szerettem, és már nem hinnék semmiben, pedig csak gondolkoztam a világról, és
időnként nem tettem lakatot a számra. - Túl sokat fecseg, és az esze mintha
elveszvén, elektrosokk mágnesezhetősége lévén manipulációnak
lenne kitéve! - Nem vezényeljük katonáinkat tankokban
és katonai repülőket sem vezérelt-vezényelten, de a tűz körül, a
pokol mélyén uralunk mindent, míg uszítjuk ellenségeink, ki mindenek,
egymás ellen: az oszd meg és uralkodj elve hűséges barátunk, mert
ostoba mind, ki király, és ki szerelmes! - Távol álljon mindenkitől, ki uralkodó
a határtalan szerelem, ki eltérít, zsákbamacskát játszik, és
zsákutcába csal, hogy míg szerelmet énekel, lefejezve mind! - Szép a királyság, de sok áldozatot
követel, ha az ellenséges király, de barátnak tetteti magát... - Milyen elven ellenséges egy király? - A nemzeti és dinasztikus uralom
elvén. - Milyen elven lesz ellenséges a
globalista, hálózati tőke? - A globalizmus uralma elvén, a
materializmus, a fogyasztói társadalom és az új technológiák
gépcsavar rabszolgái egy teljesen kontrollált, fojtott közeg, a
börtön szemén a minden és mindenki megvásárolható elvén, és a
kifinomult gyilkolás titkos és láthatatlan fegyverei elvén! - Mutogatott nekik dokumentumfilmekből
és eredeti katonanaplókból készített képregényeket, és
játékfilmek fojtogató, sűrített részleteit az első és második
világháborúból, hogy gondolják meg, kezdeményeznek-e még egyszer
háborút; de megkérdezte, esetleg, talán létezik közöttük egy francia
légiós, avagy a birodalom, - ki persze visszavág, és nem téved soha,
kinek löveti szét a fejét -, katonája, mert akkor tudnia kell
feltétlenül és okvetlenül, hogy csapataink harcban állnak!!! - Szilánkosra tört minden, mit
szerettem, mert a zavarkeltés, a konspiráció ellenségkép teremtő
rágalmai bűnbakot keresnek, hogy még jobban tenyésszen a bűn, - bár
nem érdekel, ha valaki a seggén át műfasszal elégíti ki magát, és a
szar rajtamarad és bűzlik - ..., ha már másban nincs öröme! Fizesse
meg a perverzióját, katona!, vagy essék gyógyíthatatlanul
szerelembe, akkor megtanulja, mit jelent élni: szenvedni és
örülni... Találjon egy jó nőt, ki éppúgy perverz mint maga, és miután
egymás perverz gyönyöreit kielégítették, mert csak így felejthették a
szilánkos, titkos fejlövéseket, mit ártatlanul kaptak, - hol a
birodalom ellensége címkéje alatt, hol mert angolbarát, vagy
egyenesen orosz, hol az amerikai elnök kurvája, amiért a németek
ellensége, mert ne legyen az az amcsié, ami a német és orosz
szövetségé lehet -, persze ezen minden amcsi röhög, ki a némettel az
oroszt gazdasági blokád alá helyezteti, harcoljon csak az
orosszal, míg az elárasztja ellenségeivel, hogy német földön
számoljon le velük, addig az amcsi az orosszal jobban üzletel, mint
valaha, és kis hazám pokoli hatalma nem kétfejű kutya, de egyenesen
sokfejű, talán nincs köztük tán egy, ki magyar érzelmű! Mi lenne, ha
reggel lenne, és magyarbarát? - kérdezte önnönmagától. Soha más nem
voltam, mint magyarbarát, tehát a birodalom ellensége; e birodalomnak
még csak nem is térkép e táj, de a gyarmati sors, mit, ha fenntartani
képes több jut neki, ha itt ő marad, ez már csak természetes! És mi
mást szeret e sorok írója, mint Istenben a szabadságot és
természetet, hagyományt, új, de nem börtönünk falait vastagító, hanem
gazdagságunk gyarapító technológiát, ki ha szabad, megél belőle! - Az olyanok, mint maga, érzelgős
mimózák, kik ábrándokat kergetnek, míg álmodoznak, de a nehézség
idején feladják rögtön a harcot és békét hirdetnek. - Téved. Az ilyenek, mint én az utolsó
leheletükig harcolnak, míg tudják, hogy érdemes, és mikor látják,
hogy esélytelen, akkor igyekeznek megmenteni szeretteiket, és tán
akkor már nem érdekli őket, hogy az eszköz mi és milyen, talán... - Azt mondja tán, hogy addigra hitetlen
és közönyös és nem érdeklik az álmai, mert a pokol mélyére látott, és
tudja, hogy fölösleges bolygatni, mert nagy kutyái harapósak; aki
szerette, figyelmeztette útja során többször, de falra hányt borsó
volt, maga mazochista szerencsétlen! Mezítelen egy szál karddal megy
a pokolnak, és próbálja megértetni a pokoli világgal, melynek
részese vagyok, tán pont azért, hogy magát megmentsem, maga
szerencsétlen mártír és naiv kalandor -, hogy a sok nyomorult, kikért
maga síkraszáll nem gonosz, senkinél nem rosszabb, de a
legszerencsétlenebb! Azt hiszi, nem teszik őket még
szerencsétlenebbé, tudván, hogy senki fiai, hát szabad prédák! Ha maga még él, - úgy tűnik -, csak
azért, mert Isten zűrzavart keltett a fejekben, ki is maga, és az
oroszlán szemben a medvével, annak mélyen a szemébe nézvén magát szem
elől téveszti, és maga tényleg mint egy Patkány, ki mindenből
elmenekül, az összes szoruló hurokból kitalál, nem lehet más mint
isteni kegyelem csillagzatában, hogy mindenkinél előbb érzi a
veszélyt, és nincs félelemérzete jelezni azt; és a látszat csal, de
van, aki komolyan veszi a szavát! - Csapataink harcban állnak! Akiket
maga szeretett nem jobbak egy lyukas garasnál, kik magát szó nélkül
ott hagyják még ma is, nap nap után, mint egy rohadt kibaszott kurvát
az árokparton..., de nem mindenki... az az igazán titkos hadsereg, de
az a maga számára felfejthetetlen szálak szőtt rengetege,
mert ostoba és sokat fecseg mikor nem kéne, és hallgat, ha akar... - A lövészárkok, de a tankok
hadviselése is rég a múlté: az információs társadalom
titkosszolgálatai nem tudatosult sugárfegyver-arzenálja,
önműködő villámgyors harci járművei titokban levadásszák a szép és
tudós főket; hisz nem csak e világi legerősebb hatalmakat kiszolgáló
és belőle gazdagodó és gyarapodó szellem, melynek nyomása és rágalmai
össztüzében összeroppansz, mely elméd összezavarja, és mint satu
összenyom, hanem a kvantummechanika sugárkezelése próbálja célba
venni elméd, és agyadnak ellehetetleníti a tiszta, ép elméjű ítéletet
-, és véleményalkotást, hogy mint egy tántorgó részeg, a mérgező
anyag elvégezze, mit te soha nem tennél a kémkedést - - Maradj végre veszteg, és örülj, hogy
élsz, és ne akard felszabadítani e nyomortanyát! (áldozat hallgat) ... - Végre elhallgatsz és befogod a szád?!
Tán szót érthetünk... (áldozat egyedül marad) Az
áldozat monológja Nincs világi hatalom, ki diktáljon egy
szerelmetes szabadnak, ki hű és sosem felejti, kikért van itt, és mi
dolga itt: küzdeni erő szerint a legnemesebbekért! Nincs világi hatalom, ki a szálakat, ha
össze is kuszálja, becsaphatná a bölcset, ki lát és tud és nem
felejt, de kész megbocsátani annak, ki kéri a bocsánatát! A tiszta szem mi a tiszta lélek tükre
nem homályos tükör, általa színről-színre láthatom, hogy ha téveteg
és szerencsétlen nyomorult is vagy, de jó szándékod és igaz! Fényes páncélok ereje védelmez egy
tiszta légtér, egy szent erő, mi hun és magyar: Attila király hun
csapatai váltott lovain álcázott páncélosok, a lég urai védelmeznek,
és az Árpád-házi női szentek áldozata a szememben, hogy irányt ne
tévesszen e király, és irgalmat és nem ártás törvényét ne felejtsen e
hun király, ki a magyar életért és nem a magyar halálért legyen, és
mindenekelőtt magyarbarát és a hunok fejedelme! Mi lennél, ha reggel lennél?
Hajnalka... És nézi a Föld roncsolt lelkei
szellemeit, kik mézesmázos arccal csak ártanak, de benne a világ
vizei mind el- és lefolytak, és szereti, mert nem tud mást, mint
szeretni, és görnyedni terhei alatt, ezt a rettenetes kín, de
határtalan szomorúság boldogságát is odaajándékozó csodálatos
világot, ha isteni a szemüvege! Furcsa tekervényes az élet - gondolta. Évekig kísérsz valakit a viszonzás
minden jele nélkül, minden kín és jajveszékelés ellenére, mert érzed,
hogy hozzá tartozol! Annak ellenére kíséred, hogy Ő tán egész mást
érez, tán gyűlöl is, mert nem érti szempontjaid, ha azok oly messzire
tekintők, ahová nem lát el csak a dobogó piros szív, mely azonban
kristályba is rendeződik: tehát gyémánt! Tán csak úgy kellett tennie,
hogy nem ért és gyűlöl, mert fallá vált, befalazták, avagy
megkötözték! Nem történhet veled rosszabb az életben, mint
szabadságod elvesztése! - kiáltott. Az erdő hallotta csak a
határtalan magánya sikolyait, a sivatag túl homokos volt a tisztán
látásra, vagy túl köves, esetleg tüzes bozótos: belátta azonban, hogy
az erdő túl árnyékos! Egyedül voltam oly sokáig, de még erőtlen; nem
jött el hozzám senki sem, úgy védett sorsom, hogy csúnyává varázsolt,
gyengévé, és úgy csetlettem-botlottam, mint egy rút kiskacsa! A hattyú! - kiáltotta valaki a
távolból, mit keres az oroszlánok között: nem fél? Máshol a helye;
nem a vadonban, hanem szép fenségesen siklik a vízen. - Az aggódó szeretet, a gondviselés
kegyelmei a Léleké, mi szentség, ha szeret az Istené, bárkit is
szeressen! Mégis a Lélek és a Szellem a testi nyomorúságban, a
megzavarodásban, a kaotikus forgatagban, minden más lehet, mint a
csillagos ég rendezettsége! - Mit is tudod Te, hogy ördög-e mind
valóban, ki azt játssza el a színpadon kiosztott szerepeként! -
üvöltött rá. - Tudom. Megérzem, mint egy borsószem
királykisasszony, hogy ki kicsoda! - vágott vissza hetykén. - Csak az Isteni Szem, mi szívekbe lát! - Tudod Te mennyi a farizeus és
írástudó, kinek csak a pénz és a hatalom az istene, megváltó
ideológiákat karattyol, és mint egy szirén énekel elsüllyeszteni
hajód, de kiimádkozza szádból az utolsó falatot is! - Úgy undorodom az ilyesmitől, hogy
azonnal összehúzódik gerincem körül a bőr az érzetén: a sovén hatalom
szószólói, a gyarmatfenntartók, a provinciák népei agyonverői a
hatalmukért! Mégis, ki Istent szeret, megadja a császárnak, ami a
császáré, és Istennek is, ami az Istené! Istenhez tartozás nem tűr
meg árulást, de védekezik, ha visszaélnek vele és elárulják! Azt is
tudtad azonban, hogy sose árultalak el, és sose foglak elárulni,
azért sok mindent megtehettél velem, mit nem lehet megtenni! -
kiáltotta keserűn. - Szerettelek. Tudod, milyen az, ha
rámásznak az emberre, hogy miért egy kurvát szeret, mikor annyi a
becsületes és egyenes szép keresztény lány! - Ne ítélj a külsőségek után: a
szívekbe csak az isteni szem lát! Befele nézz; a hűvös barlangod
megtéveszthetetlen az entrópia nélküli rendezettség! Mégis, ha
másokért élsz, túlmutatsz önmagadon, és míg az egészet látod és benne
saját szereped, nem mondhatsz le az egész viseléséről a bölcs
belátásban, ha szereped az, hogy az egésszel törődj, és az egészről
alkoss véleményt! Nem vihetsz sokakat mártírhalálra, míg mozgatnak
érdekeid és szimpátiáid; okos légy! Felelős, ha vagy a
sokaságért, míg harcolsz, tartsd szem előtt a sokak érdekét, hogy ne
gyalázatra és szolgaságra juttasd őket, hanem jólétre és szabadságra!
És, ha baj van, ne Te légy az első, ki feldobod őket! Azt sose teszi
az Istenére tekintő Barlanglakó, kinek organizmusa szférái
rendezettek! - Keresztül-kasul át az erdőn viharban,
szakadó esőben patakparton, bokrokon átgázolván tartottam feléd, de
eltévedtem; szorongatva és fojtogatva betegségtől, hullafoltosan
terjedő haláltól, mit fehérre meszelnek, nyomorúságtól és
szegénységtől elgyengülve; és Te csak büntetni tudsz? Mindenkit
másképp kell nevelni; nem vagyunk egyformák: van, kit ütni kell, de
van kit ölelgetni! Nagy hibát követsz el, ha fordítva csinálod, mert
kígyót melengetsz akkor kebleden, és barátodat csapod agyon,
szerelmedet gyilkolod le; - bár sose szeretted igazán, ha legyilkolni
képes voltál, kit igazán szeretsz, annak mindent megbocsátasz -; de
alázat kell ám ahhoz, eldönteni képesnek lenni ki is, mi is a kígyó!
A szimpátiában, vágyban és kellemben nem mindig rejlik a helyes
döntés képessége! A gyűlölet és harag pedig mindig rossz tanácsadó - - Mindig éreztem benned egy
fensőbbséges nagy bölcsességet és tisztaságot, - ezt szerettem, de
vágytam a szerelmedre, a viszonzásra -, egy öreg fény jelenét a
sötétségben egy ragyogó jelenést, mit sose hagytam el, míg ha
szenvedéllyel ragaszkodtam is egy szerelmetes szféra kitörő
napjaihoz; egy Persephoné, ki vagyok, ha Te a sötétség fojtogató
útjait járod, mit én is járok...; nem mert gonosz vagyok, hanem mert
a sok beteg, a hullafoltosan terjedő halál fehérre meszelve, a
zsarnokság büntető gyilkosai egy hallgatást isteninek maszkírozó,
minden szabadságot befalazó hatalmi érdekek kifosztó kíméletlen
kegyetlensége: az abszolút embertelenség; mert "minden angyal
rettenetes", de nem mindegyik kém: ki kém, leszívja szellemi
lényeged velejét, hogy levágja fejed! Olykor mintha köpőcsészék
lennének az angyalok; nem, azok a kémek! Az angyalok vigyáznak ránk
anélkül, hogy érdekelné őket, mit is gondolunk erről, avagy arról a
világ dolgairól; bánthatnak is az angyalok, fejbe koppinthatnak
saját érdekükben, mit istenének hazudnak, valószínű -, de terjed egy
érdekhálózat konspirációs szelleme a pénzhálózatokra tapadva egy
konspiratív, gyilkos fejlevágó szellemi had, kinek elméje erős, de
nem a védelem a célja, hanem a megosztás és a kártyák keverése és
leosztása, a felosztás, mi a hatalmi koncentrációt segíti az isteni
szellem védő, segítő és áldott jelene helyett; mert a szívnek itt már
nincs terepe, ahol minden megvehető, vagy tán mégis; pedig a
legmagasabb bruttó nemzeti összterméket csak egy Szív körül
termelheted, mert egy szív motorja mi úgy hajt mindeneket, a
SZERELEM, mi mozgat minden napot és minden csillagot: az Angyalok, a
Mennyek Királynője, a Magyarok Nagyasszonya... Budaörsön, a Lourdes-i
jelenésben és Csíksomlyón, Héderváron, Krasznahorkán, Máriagyűdön,
Márianosztrán, Máriapócson, Mátraverebély - Szentkúton,
Mátraszentimre - Fallósszentkúton, Máriaremetén, Fatimában,
Máriazellben és Medjugorjeban, a Világ Védelmezője, ki Lélek és
Szellem és nem pénz, de ő se élhet mindig kenyéren és vízen!!! - Éveken át mást se éreztem, mint a
hatalmasok zsarnoki hallgatásában egy kioktató, megalázó és
zsarnoki ostorozást arra nem méltóktól, tudtam én, hogy saruszíjamig
nem érnek fel, kik egy gengszter istent játszanak el a színpadon, de
csak a bankszámlájuk növekedésére lesnek és hatalmuk foglalkoztatja
őket! Én hittem, ha a keresztre néztem! - Én is ugyan ezt éreztem, ha nem is
mindig; volt mikor a fekete csápok úgy tapadtak elmém tiszta vizeire,
hogy gondolkodni se bírtam: egy pokoli mező, min át kell menni -, a
megszállók és érdekképviselőik; azért gyakran éreztem Isten
szerelmét és gondviselő jelenlétét, igen sokszor az ellenfél
részéről, mert az igaz szeretet isteni, istentől való erő! - Ezen büntetők, kik égő vaskoronát
nyomnak a fejedbe, ha képviseled kifosztott, elvéreztetett,
nyomorultul leszegényedett tieid, kiket nem akarnak meglátni, de az ő
munkájukon alapul és nyugszik minden, és tán nem csak ugyanazok, kik
nyúzzák ezt a népet! Bár... - - A Kereszttől mindig riadoztam, mert
az Urat, ki szereti, ne riadozna annak az értésétől, mi ott történt?
És kérdeztem őt, de miért mindig az áldozat, a kereszt, miért nem
mutatod meg királyi, ítélkező arcod olykor? Erre nem válaszolt, de
mindig velem volt határtalan szerelme, mert azt akartam, hogy velem
legyen! Egyszerre volt önszuggeszció és a világot alkotó erők
kiegyensúlyozó harcában a megtartó erő a pusztító mellet, mi az
alkotás gyökerei! A világ tudattalan és tudatfölöttes erői, amint
beszivárognak a tudatos szféráinkba, mik átrendeződnek ilyenkor erős
légy, fogadd el új helyzetedben önmagad! Nem a bűnökre lesek én, bár
kínozhat a bűntudat; az irgalom a szó, mi éltet engem: de a jó
pedagógus nem vét a módszerekben, és tudja, hogy nincsenek
általánosan érvényes szabályok! ÉN VAGYOK A SZEPLŐTLEN FOGANTATÁS! -
mondja. - HISZEM - mondom. - Akkor jó! - Barátod vagyok Te erő, mert IRGALMAD
kísért és nem ostorozó, kegyetlen, kíméletlen gyűlölet terrorja
voltál! Voltál a határtalan védelem és szeretet, mi úgy borított és
takart be védőn palástjába betegségben a gyengélkedőn, a
robotolásban, a megalázó munkában, a halálos ágyak mellett, a
megkötözött rabok és az erős szabadokkal való csatáimon, hogy nem
szállt inamba bátorságom kitartani melletted, Te határtalan Szépség
és jóságos ERŐ, kitörő Nap, te a Földet megtartó és védelmező Szent
Lélek Mátkája; az Élő Isten választottja! Hiszem, hogy vagy és van
ilyen!!! Örökre lelkem a lelked nem a bűnbánatban, nem a
böjtölésben, azt mások kirótták büntetésül: nem! Amit én
szeretek igazán benned, hogy tudod csak SZABAD LÉLEK és SZABAD
SZELLEM hordozhatja szívén Isten arcát: és azt is tudod, hogy a Szent
Lélek gyilkosai az igazán kárhozottak, mert ők Isten gyilkosai: ők
azok, kik azért tartják a lelkeket nyomorú szegénységben,
kiszolgáltatottságban, megalázottságban és fogságban, - tudván
ártatlanul -, mert fogni, megkötni, kísérteni akarják a lelkeink,
mint megkötöző fogdmegek, kik csak megtörni és bedarálni akarják
legjobb erőinket, hogy uralmukat fenntarthassák felettünk, és
uralkodhassanak rajtunk! Add, a mi szabadságunk! Nincs
szükségünk gyámokra; csak megbetegítenek, kifosztanak, agyonsarcolnak
és tönkretesznek minket! Adj nekünk felvilágosult Uralkodót, ki képes
a globális rossz ellenében erőt felmutatni, mert csak úgy maradunk
meg, mi, a Fehér Ember, hozzánk méltó életvitelünkben és
kulturáltságunkban, ki Istent tisztel és aranyat csinál még a szarból
is! A Te Lelked ilyen, amelyet szeretek! Határtalanul! Erről
beszélnek a halálos fenyegető rémisztő hidegben a csillagok, és
megnyomorított, megcsonkított, megkötözött lelkünk tartalékai is Te
benned alkotnak újra és újra, ki szívünkben a forgó keringés
turbulenciája! (vége) Kert - gondolta, jó. És benne egy Tó,
álmélkodó, csodálatos varázs... Őszibarack! - kiáltott fel, fehér húsú
őszibarack, de nem a rossz, kásás - féle, hanem a jó zaftos-zamatos
bő levű áldás legyek mindenek számára és ne átok mindenek számára -
kérlelte a nő a nem létezőn is levő egek jó urát, ki úgy jó, hogy túl
jón és rosszon, tehát nem csak ostobán, mert fél jó, nem
megszokásból, nem látszat szerint, farizeus módján, hanem igazán,
mindenestül jó, meggyőződésből, szív és lélek szerint, mert nem tud
lenni más, mint szeretni, görnyedvén terhei alatt... Még várjunk csak, mert tó, tó, tiszta
tó helyett, kő és kő és fekete kő, így védekezik, ki veszélynek van
kitéve, de nem tud róla, hogy veszélyben van, csak tudata alatt őrzi
egy tudattalan emlék láthatatlan hajszálgyökereiben... Tapad és ragad, mert nincs a helyén... Mama, akkor folyt le a lé-zamatos nem
fos, de az őszibaracklé a szánkon, és mi más sem volt mint csak lenni
egy darab fekete kő, mi nem gondol, nem érez, és sebesíteni se
képesek a már rég megbetegítettek és betegek, kinek a z élete
hajótörött roncs romhalmaz kisiklott élet... Sebesíteni nem képesek, mert a sebesült
mint egy darab fekete kő a Nincs, ki csak van, mint egy darab fekete
kő, ész és érzelem, értelem és érzés, gondolat és fájdalom nélkül,
mert csak egy darab fekete kő... így vigyáz rá egy Isten, kiről nem
tud és talán létlenül is leglevőbb, hátha még van is de
felfoghatatlan... Szeretlek... Az őszilébe a szánkon, mi csurog alá az
őszibarack leve, a fehér húsú, mit te szeretsz, és időnként erősebben
fenekelsz, mint kéne...., és az őszi lé az Amerikából levetett és
szuper ajándék pólóinkra mint egy vízesés hullik alá, de megunván
unott lesz az őszibarack leve, és neki a málnabokroknak, mert Isten
szabadnak és szerelmesnek teremtett minket a Mama kertjébe, és
nekirontunk a földi eper ágyásoknak, és mást se csinálunk mint
szüretelünk..., még ha az ropogós cseresznye, korai, avagy savanyú
meggy, körte, avagy alma és netalán mogyoró, dió, mandula, de lehet
olykor egrest és ribizlit, szedret is találni a bokrokon, nem
beszélve a szőlőlugasról, mely sajnos nem is árnyékot adó lugas,
hanem szőlőbokor-sorok; és ha ugyan a lugas ki is maradt a
kerttervező élelmes képzeletéből, nem az árnyékot adó fák, diófák,
melyek koronái elfedik az egész udvart, és szabadon, napos a Kert,
van lehetősége nőni minden gyümölcsnek és virágnak... A Mama virágos és gyümölcsös kertje... Sajnos sosem kérdeztem, mi a kedvenc
virága..., de anyám csak szerethette apámat, mert gyakran és sokat
emlegette a tőle ritkán, de olykor mégis csak kapott virágokat:
orgona gyöngyvirággal, lettem ebből Gyöngyvér, kinek kedvence a
templomi Orgonaszó, mikor átjárja a lelket az isteni zene, és
szelleme el- és kiszabadul börtöneiből... És az esküvőre nem jött mással csak egy
kis csokor hervatag margarétacsokorral! Mi tagadás, Mester és Margaréta, és
mind az összes mítosszal telis-tele lelkünk szelleme! Nyújtom a kisujjam, kell neki az egész
kezem; befogadod házadba, kitúr a házadból; á dehogy! Sok jó ember kis helyen is elfér -
mondta, és befogadott. A Mamának volt egy paradicsomi kertje,
bár tíz gyereket szült, és kettőt korán veszített, mégis talán ő
szeretett ez életben igazán, türelemmel, egészen, odafordulón, nem
izzadtságos, nem áldozatos, hanem természetes szeretettel... Keveredik bennem imigyen e paradicsomi
kert apraja-nagyja, az őszi lé és a tavaszi korai meggy, és a ropogós
cseresznye, az egres és ribizli, és folyik le számon a málnalé, és
már tán sose nyafogok többé, bár.., miért ne, azért van az ember,
hogy sírjon, ha fáj, de nyafogni..., sosem is nyafogtam..., sírni is
csak befelé, mert azok az igazi könnyek a láthatatlan eredők, de
aztán borzalmas lesz egyszerre csak a szív körül, és egy fekete szív
és egy fekete lélek mered rád a csöndben... inkább üvölts, verj meg,
köpj le, ostorozz meg, de hallgatásod igaz legyen, ne egy zsarnoki
csönd és hó és halál... Hallgattam - mondta, mert jobb volt
neked az én hallgatásom... esélyed volt szabadnak maradni, ki szabad
vagy minden ízedben és ízületeiden átjáró áramlatok tisztasága a
szabadság, hogy volt egy-két ember, kit szerettél valaha és
visszajár ennek emléke, ha már nem is fájón, de miért pont őket
szeretted, hogy őket is szeresse valaki, mert nem azt kell szeretni,
akit mindenki szeret... És legyetek ravaszok és szelídek: rókák
és galambok; legyetek erősek, de ki kardot ragad, kardod magad légy
és nem veszel el! Semmi legyen, hogy ne hulljon, és
árnyaink és álmaink semmi-é? A kerti nádas a kis csörgedező patakon
túl, mert akkor már döntöttek és az ítélet megszületett: Bűnös! És egy kígyó, mi tekergett és nem
hagyott békét minékünk, hogy lehessünk tudás, jóság és szeretet túl
falakon és határokon egy isteni lugas oltárainál... Elhagyatott szenvedők, kis fekete
gömböcök a tágas, semmi űrben az üresség nincs gyémántszemein és
a hatalom visszaéléseinek kitéve... az áldozatok és örököseik, kik
mindig a rövidebbet húzzák? Az élet, mi rövid és mi áldozat egyként,
ha bűn, és ha ártatlanság, mert a gyertyánk elég..., ha áruló, avagy
ha lemészárolt Bárány, ki hallgat, de ne hallgassatok, mert van mikor
hallgatni kell, de van mikor cinkos, aki néma, ha beszélni kell! Néma gyereknek anyja se érti a szavát! Sok beszédnek sok az alja..., beszélj
hát, mert felszíne tág medence, tiszta és szabad levegős! ...a magyar írás lassan csörgedezett az
idegek közötti kötőszövetekben, hogy lehessen a szabadság e szeretett
nyelv virágai a paradicsomban..., mert nem pokolbéli volt, hanem
határtalan szerencsétlen és beteg, de ez adta szemének az izzást a
szenvedélyen túl is, hogy ki kellett kerekedni és egésszé válni,
egészségessé, bár elfogultságai megmaradtak, bár ne ítélj, hogy ne
ítéltessél, de rögtön bárkinek bizalmat szavazni merő ostobaság! Kép-képzelet Csipkézett csúcsok hegyén gránátalma
szűk szakadékuk hullajtja magjait. Vérzik a jövendő. Hullnak a
gránátalmamagok. és Mikulás hajnalán fagyott, haránt
vércsík jelzi az árulást, és lenn a Dunán, a Szabadság-híd alatt
siklanak, zavartan tévelyegnek a vízen a kacsák, fagyott szerelmeik
árnyain az igazság léte, miről tudomást venni
nem lehet, növeli körülöttünk a duzzogó sötétet egy fojtogató
vasabroncs gyanánt, és szíveinkben folyamatos a rejtett zokogás
csöndje, egy kígyó fintora és egy kacagó gyermek hullámtánc a halál derekán egy égnek
pödört bajuszú gránátalma a sivatagon gránátalmamagok: szalmakalapról a
búzaszemek jó, zsíros humuszos földbe hullanak boldogságukban kisfiúk és kislányok
kacagnak, hahotáznak, és méteres óceáni hullámokon futkároznak isteni
dallamokon és szférák zenéje ?nem tudnék megbocsátani neked, nektek? nincs mit megbocsátani felejteni kell tudni, de szíveink
egymáshoz láncolva a természet által élet-halálban, és már nem kell
más, mert nincs is más, csak egymásnak vagyunk Mikulás 2018. szeretlek határtalan egy őzike bőg, sikít, artikulátlan
üvöltése riaszt fenevad el messze a rettentő, iszonytató tájékról
könnyed, friss, gazdag vadászmezőkre egy őzike háta gerincében egy balta,
nyakán a nyaktiló, szívét egy kard hasítja ketté, míg kikötözött,
rátelepszenek a szellem élősködő hatalmasságai, - korszellem, jógik
mágiái -, szemellenzős kicsinyes, túl kevés, minden lángelme tüzét
nélkülöző pénzelnyelő zsákok elméleteik, ideológiáik rabjaiként nem mondhatjuk, hogy nem féltünk, mert
féltünk nem csak úgy mondogattuk a farkast,
hanem minden nap szemeztünk és szembetalálkoztunk vele, míg mások
jómódjukban rettegtek: nekünk hiányzott a saját szoba, és
elveszítettük egymást! becsaptak minket, mint egy ajtót, de
nyitva az ablak egy végtelen ismerős idegen felé hullámos-vöröses gesztenyebarna
hajadban havasi gyopár: nemes fehérek - nemes fehér-kék markolászta a csöcseit, míg valaki
sírva és zokogva nyalogatta a picsáját, így élte túl a halált is a
gonosz cselvetései után, míg minden gyertya csonkig égett, de az
éjszaka sötétjén is ragaszkodtak egymáshoz, mert másuk nem volt mint
a másik bőre, és így, olykor érezték az örök hajnalt kitavaszodni a tavasz ébredése kivirágzik egy felhőkarcoló a füves
réten a tó parti sétányon: a világ virágai mind egyszerre nyílnak az
acélváz betonépítmény műanyag ablakain, mert hírül vidd vándor a
hun-magyaroknak, megcselekedtük amit, megkövetelt a haza szorították az égő vasabroncsot a
fejeinkre, golyózáporban, kiket meg kellett érteni, de csak adózni
nem akartak, míg bőreinket nyúzták, és azt mondták, ostoba parasztok,
ködben tévelygő vakok míg mi roskadoztunk terheink alatt volt ki meghallotta sikolyunk és
cselekedett néma gyászsikolyokon, között a sötétség szívdobogásszerű lüktetése
egy fényes-fehér telihold kétségbeesett, ártatlan szerelme
véráramlás és írott technika a magyar nyelvben, fagyott szívek
gyűlöletes, irigy játszmáin, mert csak halottak aztán lement kutyába, hogy
meglovagolhassa a Nő, ki mint egy kislány játszott a hátán, míg ő nem
alulról az ibolyát, de a rojtos gyapjúszőnyeg illatát - mi tengernyi
-, lélegezte be, hogy kibírja élve a makrancos és imádott, bölcs
koravén, irányt mutató géniuszt, - nem volt könnyű, de közben a Nő
mégis meghalt feltámadunk - szólt a Mikulás, és
lecserélte az összes csonkig égő gyertyát új önmagára, és angyalai
gyújtogattak, hogy több fény legyen, és kevesebb néma, befelé
elfojtott üvöltés sugaraztak minket - tán csak mert
magyarok voltunk; gyilkos sugarak voltak: nem az áldott napsugár
kelleme és szerelmük orgiái a kitörő napon
befutják ciklikus köreik, míg megsemmisülésük kiperdül a szabadságra,
és énekel Kritikus,
paranoid skizofrén módszer Salvador D., Foucault, Joyce és Tennessee
Williams emlékének Azok az óriási kövek ott a sivatagon,
azok a szürkés-fehér óriási kövek egy kaktuszokkal díszített
sivatagon - gondolta, és nem vágyott közben a homoksivatagra, de nem
bánta, ha a sivatag időnként kivirágzott. A Sivatagi Szellem egy Istennő, de itt
nem lesz isteni művészet! - gondolta a Hatalmas. A Hatalom, mi egyedül létezik, minden
más porhintés - hirdette a Hatalom. A Hatalom a fénysebesség világában, hol
itt, hol ott: létező felszíni hatalom csak a hangyalét! A
titok-hatalom, mely osztja a lapokat, és kiegyez, jól-rosszul, míg
bőrünket visszük a Vásárra, mert ez az Élet, hogy Piac a Hatalomban! És az Igazság, ha egy Nő is, végképp
Senkit se érdekel, mert az Érdek, a Félelem és a hatalom akarása,
mely mozgat mindent... És ha Én azt mondom, hogy a "Szerelem,
mi mozgat minden napot és minden csillagot?" Régimódi történet lenne az? Jöttek a vérebek, a börtönt őrzők, a
felhergelt gyűlölködők, a megnyitott feldarabolók, a lassú halálra
kínzók és a kövezők! Ne ily halált adj énnekem! Az óriási szürkés-fehér köveken
kiontott narancsos pirosas festék, szerinted nem a kiontott vérünk,
mert Te csak így láttad és másoló vagy egy kritikus realista, de amit
te látsz, az a te érdeked és önmagad kivetülése, a te lelked szelleme
- A hatalomhoz való viszonyod a Sorsod!
Szabadon vagy ellenálló lázadó és megalkuvásra képes, párbeszédet és
közös nevezőt alakító megtartó alkotó, esetleg romboló, vagy mikor
mi, érdek, tetszés és szimpátia szerint! "Érdek nélkül tetszik", hol
van az már! Ki akarsz venni a hatalomból, mikor azt
prédikálod, hogy minden Király ugyanolyan? És a Királyok mindig
veszekednek, hogy ki a Király? Minőségileg, teljesítmény szerint nem
ugyanolyan értékű minden Király! A gyenge király jó időben is mindent
elveszthet, erős bölcs király a legviharosabb időkben is Védelem! A kirekesztő megkövező ugyanúgy véd
valamit, mint a befogadó türelem, de más alapszellem lelkületével,
más érdekkel...; az egyik tágítja, kinyitja szellemét és
megsemmisülésekre, halálokra kész, a másik véd valamit
körömszakadtáig! Mindegyik más jellegű Hatalom: az egyik jobban
kedvez az anyagiságban megmaradáshoz, a másik szellemi Jelenlét
főként. Egy materialista, hasznot termő tőkés világ nyitott
globalizmusa, valójában egy zárt világ, hol felosztják a glóbuszt
uralmi övezetekre... A kultúra mindig csak másodlagos
termék, és politikailag, gazdasági tényezők befolyásolta, tűrt és
támogatott, valamint üldözött filozófiák, - mik birodalomszervezők -,
mentén alakul...., mert az üldözött, legyilkolt, vagy nehezen tűrt is
része a létezésnek, csak katakombákban, földalatti és feletti
harcokban jelenlévő erő: tudatalatti és feletti kollektív tudattalan.
Az erősek nem azok, kik az árral tartanak, de nem is az örök kritikus
lázadók, kiknek a lázadás alapeleme, ők az ördögök! Az isteni erő mindig az, ha kivívod
önmagad igaz és szabad helyét, és nem állsz meg ott, hol csak
megtűrt, nem kívánatos szereplő vagy, de gyengeséged oda mégis
bedarál: mégis, ha hatalmat alakító tényező vagy, vagy üldözött, nem
morális döntés nyomán, hanem a létezés és természet, születés
(öröklött) adta sors és pecsét, bélyeg, kód! A hatalomban jelen
lehetsz nagy erővel és az áldozat is lehetsz határtalan erővel:
szabad döntés! És lehetsz gyenge és így áldozati szerepben és lehetsz
erős, így áldozatként kiválasztott, de csak erős, tudatos, önmaguk
uraié a jövő, az örökség! Hol van itt a kritikus paranoid
skizofrén Stílus? (Salvador D.) Az Árnyék nélküli Asszony... (A.
Schnitzler), az, aki a Valóság, de mi a valóság, egy testi, anyagi
szintre lecsupaszított Létezés? Prédikálhatod a SZELLEM létezését
annak, akinek nincs szelleme, vagy szelleme egy fáraóhangyáé! A
Valóság a testünk és az Árnyék maga együtt: az élet és a halál! Rilke
és Jung szerint a parányi személyes létezés az egész része, de
mennyire tudatosul az egész, és abban milyen szerepet tölt be az
egyén, az kis részben szabad döntés, nagyrészt determinált a jelen
külső és belső tényezői által. Ráadásul, Rilke szerint a tudatos csak
a jéghegy csúcsa, egy háromszög csúcsa, melynek különös szerep jut,
az uralom és uralt, a tudatosság szerepe, mely alatt ott a tudattalan
határtalan, egyeseknek szakadék, ..., minden, ami ismeretlen: minél
több a kérdés, annál több válasz, egyenes arányban annál több új
kérdés merül fel, de nem kell mindig kérdéseket feltenni, de a
tudatunkba csak úgy szabad az ismeretlent átereszteni, hogy erőnk
legyen megállni a lábunkon! A "Mester" szerepe ezért
óriási, hogy miként és mennyire, mit nyit meg, mennyi a védő őrizet,
a leválás milyensége és tempója, és a tudatos felelősség a Másik
iránt! A Gonosz és az Ördög ezért veszélyes,
és a világ, ha az Édent önként taszítja el magától, nemcsak pokolban
fog élni, hanem megsemmisíti önmagát! A lelkek felelős vezetői, a szellem
munkásai nem lehetnének mások, mint az érdek nélkül tetszik alkotói,
mi lehetetlen, de kritikai érzék alapvetően szükséges! A valós,
gyűlölet és elfogulatlanság nélküli, cenzúrázatlan párbeszéd
szükségessége, a tisztelet és odafigyelés, az alakulás képessége, mi
nem lehet némaság, büntető börtön falai! A Létben benne létezés, a benne állás
egy kivetettségben a létezés árváiként? Ki bölcsen bátor, nem marad
Árvácska, de nem biztos, hogy a világé lesz, hanem Fehér, a
tisztaság! A tisztaság mindig hatalom, de nem
biztos, hogy uralmon van a jelen szűk keresztmetszeteiben, a
pillanatnyi téridőben, de "hány hét a világ, te Bolond!" A hatalom, az információ és fényévek
korszakában gyorsan változik, de nem az uralom, és a titkos hatalom,
mi tartós, ezért egyre fontosabb a kémelhárítás és hallgatás szerepe,
a titkos társaságok, de van tanítás, mi kémlelhető! A létezés része a Halál, így az árnyék
is, és akkor uralod önmagad, ha ismered Halálod és Árnyékaid, a
titkos uralmat, ki a valós mozgató, de rejtett és titkos! Te nagy Élő és nagy Halott, mi tán
összefügg! Ki mennyire bátor Élni, úgy kivetett a Halálnak a
Létezésnek, mi nem Önmaga, szűk értelemben! Van, ki Harccal válaszol,
van, ki Szerelemmel, Vénusz és Mars Örök Párosa, de mindegyiknek
Érdeke van, ha hallgat, ha párbeszédet folytat, okkal teszi, az egyik
így bírja elviselni, a másik úgy, a nagy határtalan sebet, amely a
személyes létezés korlátai és határai anyaga. Szenvedélyesek érzik
csak igazán, a nagy misztikus létrajongók kapják az élet
hatalmas megsemmisítő vágásait, mert a minden-semmiben megsemmisülés
vágyában eloszlani akarnak, és nem egy parányi energiaszinten, szűk
korlátok közt létezni! A boldogságot előbb érzi, ki kevéssel
megelégszik, mint az, ki a nagy minden-semmire vágyik, és ütközik,
balesetezik mindennel és mindenkivel az egységesülései útján, mert
maga akar lenni, egy szabad, független Gondolkozó, valami Újat hozni
erre a szerencsétlen, nyomorúsággal sújtott Kék Golyóbisra, a Kék
Bolygóra, melyet szeret határtalan, az egészet, és nem egy szűk,
választott elitet, ki hatalomra tör és azt meg akarja tartani; de a
Föld már csak így működik, mindig újra és újra, ez ennek a helynek a
működési elve: a harc nyomán a természetes kiválasztódás,
Aditi-Innana Kinga, és te mennyire vagy, és miként ismered Saját
Érdeked, és kikért vagy itt, ha vagy egyáltalán, vagy elsöpört rég
egy Vihar, egy Tornádó, és rég Sehol és megsemmisült vagy csak,
melyet az ellenfél és ellenség Árnyéka, rejtett és titkos Uralma rég
felfalt??? A Nagy Halála a Nagy Élete tán a
nagysága lehet másokért. Mi más az Áldozat, mit ugyan nem önként
választott, de a kicsinyekért, kiszolgáltatott nyomorultakért érzett
szeretete erre predestinálta, hisz nálánál kevesen szeretik jobban e
Földet és földi szépséget, az életet, az Embert, e szakadékos Űrbe
vetettet, ki határai közt, de mégis nagyra hivatott, határait tudván
és ismervén és elfogadván, mert a rajta kívül álló létező Akarat, és
a bölcs megtartó Erő, csak annyiban romboló, hogy a Gyerek
megmaradjon, ha ki is öntik a mosdóvizet! Az Ajándék Ló fogai számlálva vannak;
megmérettettél, és reményeim szerint, nem találtattam könnyűnek,
mert Egy volt a Mester, és azon a Pillantás, ha szét is nézett a
Vándorúton, és nem dughatta homokba szemét, mert mindig másokért volt
úton, mikor önmagáért! És talán ez mégis számít, a Szív
Szerelme és rejtett vágya akarata, megtartani egy kisemmizett,
halálra kínzott maradékit, egy hun-magyar örökséget, mi ma ugyan
katakombákban harcol önmaga maradásáért, de létezik, és nem csak
álom, de akarat a maradása, ki jobb sorsra érdemes! És így lehet a földalatti uralom egykor
hatalom, és az árnyék, a halál, valóság és élet, mert az Ember azért
Ember, hogy alakító tényezője legyen a korának képessége és tehetsége
szerint, nem azért, hogy csonkított, fülét-farkát behúzó, gerinctelen
Féregként csússzon-másszon a Hatalom lépcsőfokain elvesztvén Saját
Lelke Szellemét! - Ki-ki-játékot, mire végig játsszák,
nemhogy nem látnak majd semmit, és nem tudnak majd semmit, de magukat
sem ismerik majd, magukkal nem lesznek tisztában! - ujjongott. - Ne légy gonosz! Én benned a
Határtalan Szerelmet szeretem, a lelkem ős-állapotát, az éden
csillámló szerelmét, az éter harmatát... - Elvettek tőled mindened mintegy nem
létező Istenre hivatkozva, és az ő képzelt és játszott hatalmában
fetrengve vettek el tőled mindent, kik a világmindenséget szondákkal,
téged egy egész rendőrhaddal és technikai csúcstechnológiával
kutatnak, és az ellenséget sugárfegyverekkel veszik csővégre,
hogy a méregnek ne maradjon nyoma! A lelked fertőzték, mikor nem
hagytak a szerelmeddel együtt lenni soha, mikor még a szart is
ismerni akarták a seggedben, de megdöbbenésükre egy illatos,
mosott csövet találtak csak sterilen, - míg a háziasszonyok és
jó feleségek védtük seggünk lyukát, mert ez az egy, mi bennünk még
vonzó maradhatott, ez az ismeretlen lyuk -, de örök harcban
álltak, mert szolga-úr viszonyban a lényeg már rég elveszendőben és
vállalhatatlanul, de nem az ő hibájuk, mert az árulás, tán nem is
árulás, ha a túlélés a tét! - Míg kutatják, ki áll mögötted nem más
az csak a Határtalan Lélekerő szerelme, míg az ő Gyűlöletük
határtalan Lélekerő a Gonoszság, - így kerül párba a határtalan
gyűlölet és szerelem; a nem ártás és a mindenért való magáért ártás
szellemei -, és hangyaszorgalmuk földközelben egy semmis és minden
lényegest rég eláruló rendőrállamokban! A rejtett kamerák megfigyelő
egységei mögött lassan elhal lélek és szellem, és átáramlik az
áldozatok lelke szíveibe... - Nem bosszúért lihegsz, úgy érzem... - Hosszú és keserves volt az Út! - Börtöncellák egyik a másika után egy
nyomorúságos övezetben, hol kukacoskodnak, és kikezdik, amit csinálsz
mindig, mert ez marad nekik, mert ki igazán vagy, azt le kell
tagadniuk a túlélésük miatt, és mert ami vagy, az ma lehetetlen,
de nem lehetsz egy besúgó spion mégsem, mert a lelkeden a bélyeg egy
láthatatlan, de létező szellemi erő, mi vonz magához egyre erősebben
szigetel el a közvetlen közel, egy rendőr, spicli-szellemeket
helyeslő és helytelenítő hozzáállásától; kik bár gyűlölik egymást, és
szakadék húzódik köztük jellem, hitélet, istentelenség, műveltség,
világnézeti hovatartozás szerint gyűlölik egymást, mert az egyik a
megvilágosodást és boldogságot, az üdvöt, az üdvözülést az
önmegtartóztatásban és a robotolásban és a szigorú erkölcsök
betartásában látja mások számára, - ritkán a maga számára -, a másik
fennen hirdeti a szabadelvű szabadosságot, a gyönyörök élvezetét, de
agyonveri a szerelmét, ha az másokkal bármiféle kapcsolatra lép, mert
egy fekete csápos szellem, a mindeneket betöltő és átjáró halál, mi
belénk váj és nem enged e Föld, mi kicsinyes energiák hatalmi
mechanizmusain nagy szellemi erők harcai! - Nem ad e Föld a tömegeknek mindig
csak hülyítő muzsikát, és az isteni zene oly ritkán termékenyít meg,
mert elzárva tőle a tömegek és a gonosz, lélek és szellem szerint! - A Föld hatalmi mechanizmusa régóta
egy globális, forgó keringő kilátástalan! - Egy forgó kerék, miből elvágyódsz, de
fog tart; miből, míg elvágyódsz, megsemmisít! Megsemmisülve már része sose vagy és
sose leszel, csak, mint fehér hamu, tejfehér köd a
szellemi tér, mit meglátsz, és benne magad, ha vagy
és voltál és leszel! Kik láttak már rég, tán születésed óta
tudják, hogy terv szerint miként kínoznak lassan halálra majd,
mert nem kellesz és hatalmuk útjában vagy; azóta folyik tán
érted az árverés, hogy kié leszel... - Hol vagy most tán, megérkeztél tán
börtönödbe, mire vágytál a pár Ember mellé, kit szerettél? - Sosem árultam el senkit azok közül,
kiket sorsomban elfújt a szél, de mindig voltam... sokszor egy
mozdulatlan remegés, máskor egy szótlan és hallgatag szóhalmaz, mert
... - Éget-e még bőröd egy isteni erő, mert
nem érted akaratát? - Akivé engem teremtett rég
megszületett, és sokszor újra és újra élve eltemették, mert más volt,
mint gondolták, és amilyennek akarták, de ő ez a teremtménye
Istennek, ez a határtalan magány szerelme egy elhagyatott tájért, kit
mindenki elárul, kifoszt és kizsigerel, mert ez az előírás; mint két
nagy emlő tejelem ezt a vidéket, és kik hozzám tartoznak tán érzik
ezt, és egy lepel borít és egy korona védelmez, mi szellem és lélek
és határtalan, de ellensége a rontás, a rontó erő, mi poklot hoz
minden nap és mérget fecskendez és fertőzést lehel, de én a látók
közé tartozom, kik magukban látják a hangyát, a döglött patkányt, mit
rég eltemettek, és a zöld szemű kígyót, Serpentinát, mint az Angyalok
Királynőjét és az angyalok fejedelmét, mert a Föld Géniuszi Szerelme
ringatta, fogadta szívébe e kilátástalan és kétségbeesett árva,
Határtalan Magányt - Az irgalmasok és a könyörtelenek és a
kegyetlenek, és kik ébresztőt, ha nem is dalolnak, de kacagnak, hogy
besétáltál a csapdába, amibe mindannyian, kik szerettük ezt az
országot, vagy akartunk itt valamit, hogy legyen, és jó legyen, jobb,
vagy, de semmiképpen, hogy ne legyen.... A Jelenlét és a Bőr; a Jelenlét
Fenomenológiája; szabad a bőröd a vásáron, ha kiteríteni próbálják
csak úgyis, mert az isteni álom szépségéről beszélsz a világban - Én az nem lehettem a Démoni..., de nem
adhattam fel önmagam érted egy szolgáló sem lehettem a Szolgáló! - Számít a célirány, hova visz a kocsi;
az időtartam, mennyi időre, az ok, hogy miért ajánlják fel a fuvart,
és a felelősség mértéke, hogy a ruhám valóban foltos lesz, vagy csak
a rágalom láttatja becstelennek... A gonoszságuk talán csak a Vadászat
Szenvedélye a zsákmányszerzés örömén! Nahát, és hagyta az ujjakat..., mert ez
volt az a Nő, kit elébb még kibelezett, ki most őt belezni akar, és
oly dallamosan szopott...; tudta ám a kis huncut, hogy az a Nő ugyan
hozzá nem nyúlna egy ujjal sem, (csak leszopás!), de az ujjak
meghagyva, mert a Hang oly sötét mélyből jött Uram hozzád... megmenekültem tőlük, hát önmagamtól -
ez a szabadság, hogy ne kelljen elárulnom soha se őket!!! A tudattalan kígyói, ha beszélnek...,
de mily nehéz a megkülönböztetés, és a hullámzás az árral mi a
hatalom az nem minden, de van, még ha a Becsület és Tartás és
Méltóság is vagy, mert van Teher, mi alatt nem nő a Pálma, hanem
eltörik... az Ostobaság, az Önuralom hiánya, a Butaság és a Gyűlölet
mi árt sokat és nagyon, de mi is a Gonoszság?... A Gonosz megöli a Szentlelket! A Gonosz
kifacsarja a Szent Szellemet, és odadob egy szemét halomra, de ma már
összekeverik a Hatalom akarását a Gonoszság akarásával? ... Téged elárulni, kihez mindig tartozni
akartam? Dehogy. A szerelmesek addig veszekedtek, míg
rájuk küldték a rendőrséget, de hagyján, mert oly fehér tejszínhabos
és fodros ruhakölteményük - mint hullámzó felhőrétegek egymáson
elcsúsznak a különböző égi magaslatok magasságain -, sehogy se akart
beférni az autópark egyetlen egy limuzinjába se, mert a Szerelem
önmagában a Világnak kevés, nem elég, ezért a tuszkolás a Rend őrei
által a limuzinba, ahonnan a Világ is más és a művészet is, de nem
embertelen Rend, de hogy én a Szerelmemből egy rohadt büdös kurvát,
avagy stricit neveljek, na ezt azért nehezen lehet elképzelni... A szeretett Démonok pedig leheveredtek
az illatos virágágyak közé, és saját maguk által ásott verembe mind,
mert álmaik képsorai a virágos mezőn szerelmeibe estek.... ...és a bódult hallgatásaik körtáncain
megszületett a Nő... - Egy kék golyóbis uralmáért folyik a
harc! - Ha nincs már, mi tartást adna, hol
tudjuk, egyik ember a másikra van rászorulva, és az uralom, mi
megtart, szül éktelen rémdrámákat sorra, hol a halál mérnöki szeme az
Úr! - Mi mást tartottak mindig is isteni
erőnek, mint az uralmat, mi együtt jár holmi rossz magaviseletért
kapott büntetéssel! - Illetve jó magaviseletért járó
büntetéssel, mert az áldozat arra kell, hogy élhessen mindenki más,
amíg egy kicsit is méltó rá. - A szellemi harcaink közöttünk... - Felosztott hatalmi játéktér, hol mi
hat, hát hatalmas, hol a demokrácia azt jelenti, hogy Kuss!, mert az
érdek és erő és hatalom politikája mindig győz a túlerő hatalma, hol
az almákat csutkáig lerágják! - A szellemi harcok köztünk... - Elfelejtődik, hogy minden egy és
összetartozik, hogy egy elektromos vízburokban, mi a lélek szelleme a
világ természetében minden előbb-utóbb kiegyenlítődik áramlatokon, és
a természet megfizet mindenért: a titkok árulásra épített játszmái
önmagába záródó poklok! - Szellemi harcaink során a félelem és
a hatalmi mámor és egy egzisztenciális szükségszerűség a
létharc, uralmunk alá hajtani másokat, és igény, elvonulni egy
nyugodt csücskébe a világnak, vagy megmártózni a történelem nagy
történések központjaiban, hol átjár a létezés, a lét maga: mindahány
egy-egy skorpiófészek és fölötte keringő árva madarak! - A szellemi harcaink, és arra
gondolok, hogy nem beszélünk egymással, mert a szakítás még nem
halál, de lassú agónia kezdete, ha elmérgesednek sebeink az
ellenségeink ütőerein hosszú, rettenetes a kínhalál, de életre
ítéltettünk, - a tőben kivágattunk -; ellenségeink mérgezett képzetei
vetültek ki, ők maguk, amiért minket kínoztak! - Szellemi harcok közöttünk... - A kínzásaik beavatásunk lett, mert
nem Papír volt, de a Határtalan Szerelem, mi nem oszt fel földet
hatalmi központok pártos harcai szerint: Ég leánya, egyesíted
szellemeddel, mit a föld divatja szilánkossá tör-zúz és újra és ismét
romba dönt! - Szellemi harcaink... - Két ember lassan egymáshoz alakul,
csiszolódik, és végül egymásra néz és kiegyezne a börtönőr és a
fogvatartott, mert a hely szelleme és érdeke szerint jóban és
rosszban mind osztozik, ki elszenvedi a kínt és ki megkínoz, mégis
lehetetlen! - Szellemi harcaink... - Olyan a testünk, mint az éles penge
éle, és a szeme ízekre szedte szerelemből a szemet, hogy bírja az
éles pengét és lehulljon, mi szemnek árthatna, és az ütlegek is
testem szféráján elerőtlenedjenek és semmisüljenek végre! - Kínzásuk el nem pusztíthatott, mert
más voltál, mint minek hittek; egy kurva szajhának rágalmaztak, de a
szívbe csak az isteni lát és az ördög, hogy voltál a határtalan
szerelem! Kínzásuk beavatásod lett, mert
szerelemből poklokra alászálltál másokért, hogy lehessenek, és tán
most érinthetetlen és szabad vagy elmében és szívben, hisz elrejtvén
él az isteni energia munkál benned és közöttünk a szerelem fáradt és
megkínzott árvaságban is, és mit másoknak kívántál, tán épp csak te
kapod meg, mert mások köszönik, nem is gondolnak a szabadságra, mert
nem bírják elviselni magukon az isteni lelket, hol a szabadság, hisz
tán csak Te vagy az egyetlen, ki képtelen élni nélküle. Az istenhívő
és szerető érzi öntudatlan, hogy Istenben van részünk egyedül valami
igaz fényességben, a szerelem árnyain is túl, mi mozgat minden
bolygót és minden csillagot! A szabadság a legnehezebb, oda erő kell
és értelem és nagy akarat, még akaratlan és kevés energiával a
felszín felületein marad és a hálózatok csorda, akol, nyáj melegében
- A nagy mélység a sötétség és rettentő
magasság, a szellem magaslatai és mélységei, a kőszáli sasok otthona
csak, mi vonzott, ott egyedül vagy pár magányos társsal, ki tán épp
úgy mint Te kisemmizett és pokoli kínokat él át; és kérded megérte-e? - Kinek sorsa a szabadságot rejti, ki
arra programozott, mert mindig van pár ilyen lélek, ki önként
börtönbe vonulni képtelen, és ha a határtalan szerelem, ki nem ártani
igyekszik, hanem tán mindenki másért van, ki az egészen átlát, és
sorsát, ha nem is látja teljes egészében, de útján végigmegy, míg már
abszurd mód nem kerekezik végeérhetetlen, mert a beteljesülésben a
nyugodt megérkezés, míg lassan átpereg rajtunk a maradéknyi idő! - Szellemi harcaink közöttünk, mire
lehull minden lepel, és kiderül ki-kicsoda volt és van. - ...és járkálok valakivel, ki nem
tudom kicsoda, de ő maradt nekem, és vele felszabadultan kacagok, ha
ez őt bosszantja is, és két Ember, ki az ember fölöttit vette célba,
tán együtt boldog pillanatokra, mert egymás szemében ott rejlik
szabadságuk, mit élni akarnak, és egymást börtönbe dugniuk immár
lehetetlen, és távol is álljon tőlük minden ebbéli csalóka szándék,
hisz nincsenek ott börtönfalak, hol átörökítették, mert tudták, kit
választanak, a Határtalan Szerelmet! Gyűlölték igazán a Nőt; nem talán
azért, mert nem hízelgett nekik, nem kényeztette őket, sem gyöngéd,
hozzájuk simuló macska nem volt, ki mihelyt hatalmat nyer felettük
ujja köré csavarja, avagy kihasználja, rosszabbik esetben megzsarolja
és elárulja őket. Nem; a Nő nemes vad volt: egyenes és büszke, ami a
szívén az a száján, és nem akarta, hogy megtörjék. Hű volt önmagához
és természet, élet és egzisztenciális változásaihoz. - Gyűlölöm a rózsaszínt, mint téged, ki
tudod, hogy szeretlek és alattomban, tudat alatt használsz céljaidra! - Nem tudat alatt, nem is alattomban;
amit éreztem és láttam a fényben mindig elmondtam neked. Lehet, hogy
Te éltél vissza mindennel, amit mondtam neked. Le akarsz koptatni,
terhes neked a szemem, a létem, az írásaim, hogy bennük vagy, mert
szeretlek és ihlető és múzsa Te vagy, és nem tudok arról írni, mit
nem szeretek és nem érdekel; de hazudni a művészetben nem lehet! Nem
tudsz, nem bírsz vállalni, de elszakadni sem tudsz, vagy valakik
összekötnek veled és Te nem bírod; ismered ragaszkodásom, és velem
lehetsz őszinte, vagy belehalsz ezen ócska játszmák játszmáiba, hogy
helyzeted szerint vagy áruló! - Írd meg! - üvöltött. - Írom, amit tudok írni és amit
szeretnék írni! - Tudod Te ez milyen nagy szó? - Szabadság! (hallgattak) - Látja macska, ezért is lehet
hallgatni a határtalan szerelemben; nem csak büntetésből és
verőlegény-féle mód...! Hallgatni a szerelemben, hogy valakit
megmentsünk a szabadságban, és miért, mert mindennél inkább tudjuk a
legnagyobbak, hogy e provinciális gyarmatos nemzetnek leginkább erre
lenne szüksége, és mert látjuk, hogy Magában van az az energia, az a
vágyakozás és az a szerelem, hogy ezt kiharcolhatja magának és
másoknak! - Fő mondatom, mottóm, hogy nélkületek
nem megyek be a mennyországba...! - Azt hiszi, macska, hogy mi ezt nem
tudjuk, a legnagyobbak, hogy magának ez a mottója? Nos ezért, mi
legnagyobbak sem megyünk, nem lépjük át a mennyország küszöbét maga
nélkül! Érti e megdöbbentő tényt..., hogy maga a lángcsóvában terjedő
fény: csak testünkön át adjuk a maga méltóságát és tiszta való igaz
szerelmeit! - Macska a nénikéd! - Hű ebem! Bár a macskának jók az
idegei, a kutya nyugtalanabb. - A kutya függ jobban az Ura
szeszélyeitől; a macska leszarja az Urát, csak hízelkedik, de szabad
öntörvényű vadász háziasított formájában is. - Amint Te! - Nem. Ragaszkodó típus vagyok, de mint
Te szoktad mondani, megmentett az irodalom attól, hogy valójában nem
lehetett kihez ragaszkodni sors szerint, álom szerint,
egzisztenciálisan nem lehetett ragaszkodni, ezért egy egész lufi
hadsereg módján kiszálltam a légüres tér levegőtlen űrjén át
egy-egy szíveikbe! - Hajlamos vagy a nagy szavakra;
nagyzolsz, mint a totális állam! - Úgy is leveszik szavainkat az
elektromos hálóról vagy fényérzékenyek kilesik gondolatainkat
is! Míg gondolnád kurva egy nő, de csak a vágy villamosában keresi
tébolyultan az igazit, az igaz szerelmet, de valamiért sosem lehet:
talán mert végig, húsz éven át valaki mást szeretett mélyen
elválaszthatatlanul, mint egy lelkétől elválaszthatatlan testvért: a
legmagányosabbat, a legszerencsétlenebbet, a legtisztábbat,
a legüldözöttebbet, a legsebesültebb, kompromisszumokra képtelen
tébolyult megrögzültet, elveihez, az időhöz, egy múltról alkotott
álomhoz, a saját lelke szelleme ideáihoz, egy sosem volt, nem létező
múlthoz ragaszkodó ismeretlent! - Már nem szereti. - Őt nem lehet nem szeretnem; mégis
védett vagyok tőle és mindentől már mi vele jött; veled ugyanez a
helyzet! Vannak, kik között nem az számít spicli vagy nem spicli,
macska - egér játékuk látszat csupán az oroszlánkörmök és mutogatása
a háború oroszlánkölykei is látszat csupán; a mély a tekintetük
egysége egy varázslat a vonzóerő mágiája egymás között: meghalsz, nem
szeretsz már? Túl régóta várattalak és vágyad elszelelt, elinalt a
légüres szférák háttérsugárzásán nélkülem? - Tudtam, ki vagy, és tudtam, ki
leszel: és e tudásommal nem éltem vissza, de mindent elkövettem,
hogy támogassalak! - Szeretlek nagyon, mint kutya a
társát..., és nem csaltam soha, hogy ne szerethessek, de nem volt
könnyű, míg hű vagyok magamhoz, hű maradni mindenkihez... érted Te
ezt? - Én ne érteném, mi a darabokra...! És
a hűség! Mégis sok az érthetetlen kis parányi manó, a sok mit
ugrálsz, a sok helyezkedő, de más dolgod van, nem azt figyelni ki
kinek kémkedik, ki hogyan helyezkedik! - Magad eléred az őszinte igaz
teljességed akarhatod csak a másik teljességét; egyébként torz manó
vagy és szörnyeteg, ki másoktól abszolút hűséget vár, míg magának
minden mást megenged! Kurva kémként kínoz ártatlanokat, míg maga
egy strici kém! - Nem mirólunk beszélsz! - A létezésről beszélek! És arról, hogy
nem tudlak megbaszni, és kudarcok sorát élem meg melletted, és mintha
ezt élveznéd... a kudarcaink sorát! - Nem; kár, hogy egy kíméletlen,
kegyetlen, könyörtelen hatalom, mi ural mindent és benne kell
helyezkedni, mi megnyomorít és megbetegít mindenkit, és ki nem hódol
be, de ellenállást tanúsít, vagy újra mondom, hű marad önmagához még
változásaiban is, az szív nagyokat, ki a szív!! Az egyenes őszinte
szép szó ellenségévé tesz sokakat, mert rávilágít talán egy
provinciális pokol viszonyaira, mert az édent kívánja nekik, nem
azért mert áruló az a szép szó; de ők csak megutálni képesek gyűlölni
és kínozni a Fényhordozót, ki nem áll be közéjük, mert más! - Poklainkat, mi mi vagyunk, hogy ne
kívánnánk annak adni, ki szeret, érezze csak, ha szeret minket; ha
minket szeret, tudja kiket is szeret; ne magát és álmait és ideáit
szeresse ahelyett, hogy minket, és tudja értékelni, mit érte teszünk,
és próbálunk egy kis szerelmet átmenteni e Nemzet ostoba eltékozolt
múltja jelenében, ahogy lehet, mert ahogy nem lehet, úgy nem lehet;
az csak újabb tragédiáink számát növelné; egy újabb nemzeti tragédia
esetén már nem biztos, hogy megmarad ez az ország! - A hatalom és visszaélései száma nagy;
sok a tönkre tett, megnyomorított, halálnak odavetett! Túl erős a
zárt, individuális sikerhajhászás, a minden áron való túlélés, a
mindenre képesek abszolút szabadsága fölénye, mely visszaél újra és
újra hatalmával, ami számomra azt jelenti, hogy az első kis
ütközetnél, az első kis konfliktusnál, egy kis balesetnél máris a
másik árulójává válik, akit cserben hagy, elhagy, megvádol,
rágalmaz, kicsinál, tönkre tesz anélkül, hogy tudná mi is a való, az
igaz! Odadobja a halálnak a rábízottakat, a másik csapatban
harcolókat, míg magát kimenti minden ütközeti frontról a tűz közelség
és értesültség nyomán. Ezt nevezem úgy: visszaél hatalmával! - Távol álljon tőlem minden ilyetén
viselkedés, de a félelem nagy Úr! A kényszerűség, a szorult helyzet!
És, gyűlölöm rózsasín virágait, hálóköntöseit, papucsait, topánkáit,
cipellőit; gyűlölöm, hogy felelőtlen eregeti szavait és mondatait míg
mások elszenvedhetik a következményeit a maga szavainak, mert
őket baszkurálják, hogy maga ki tulajdonképpen, és vihetik a
keresztjét, a magáét, pedig van nekik is elég, higgye el; a maga
rózsaszín felhői, hol mindig süt a nap és állandóan kellemes a
hőmérséklet, béke és egyetértés ragyogja be országunk egeit; a
döglött ló és lovak pedig csak alszanak... - A világ mint akarat és képzet; ha
álmodni sem merünk mást soha immár, tényleg oda veszünk mind egy
szálig, ha a gondolatrendőrség álmainkat is ellenőrzi immár, és
azonnal lecsap, mihelyt meglátunk egy rózsát a kék égen és
pillangókat az azúrban! Különben is mindig beszorít a Falhoz
testemet, pedig a szemeink csókolóznak az üres légtérben... - Örüljön, hogy csak a falhoz szorítom,
hogy értsen már a szóból, hogy kik vesznek körül mindannyiunkat, és
nem, mint egyesek akarták, hogy falazzuk be magát, de a szavaink
elszálltak, és maga megúszta a malterozást; de lebegtetik
az ügyét! A nem megbízható kategória! Bizonytalanság veszi körül;
kibasszák mindenünnen, hogy sakkban tartsák, és kémkedjen nekik. - Lehetetlen. A sustorgás: "Mondtam,
hogy kopj le rólam Te rohadék!" - Mások is vannak. És nem eszik forrón
a kását! Van ki akarta és akarja magát mindennél jobban; olyanok is
vannak, kik nem akarják, hogy maga lekopjon; épp ellenkezőleg, azt
szeretnék nagyon régóta, hogy lehessen, és kibontakozzon,
kiteljesedjen és beteljesedjen az élete a szerelmetes egy boldog az
Édes Élet! - Mondták, itt az lesz, amit ők
akarnak, és én azt hittem, az a jó független, szabad élhető élet a
köznek is; a közteherviselés a szó legnemesebb és legszebb
értelmében; lehet, hogy tévedtem, bár e tájon mindig sok a magyar
ellensége, és nagy a nyomás a nemzeti kormányokon! Ki a rábízott
magyar nép érdekeit mindennél fontosabbnak tartja a betű és a
gondolat és eszmék elméi szerint, és nem a proletárok és nem a tőke
egységét segíti elő, bár a világáramlatok figyelembe nem vétele
és az azokra való jó reakciók hiánya tragikus lehet egy nemzetre
nézve! - Mindig elszáll, és mindig e Nemzet a
Témája, kit, kivel e Nemzet csak kibaszott, elkurvásította,
eladta, elitta és elkártyázta magát, és a nagy álmodóit mindig! Mit
vesztett el itt e nagy erős hűha ragaszkodás! Mit vár el ezektől, és
mit szándékozik még adni ezeknek? Gondolja hálásak lesznek ezek
valamiért életében, vagy halála után? Nevetséges az örök hajszolása
az élet rövid élvezete helyett. - Nem hajszolom az örök világát; az
örök vagyok magam; velük vagyok régóta: az égi haza, az örökkévaló
társak között! Az életem ez, hogy velük vagyok; imádság, írás és a
mindennapok szürke unalma; időnként maga eljön hozzám és az
bearanyozza e szürke hétköznapokat; valójában azok is rózsaszín
percek mikor mi együtt vagyunk az örök pillanatain: akár a lepedőm
szarozza össze hosszú csíkokban, akár nyavalyog, sajnáltatja magát,
akár zsarnok épp, máskor gyámoltalan gyermek, ki mozdulni sem bír a
kicsit is ismeretlen tárgyak között. - Nem tudok figyelni most magára; a
bélműködésemmel vagyok elfoglalva! - A hajnal és a reggeli kávé jótékony
és kellemetlen hatása főleg nem alvás után! - Mindenre van válasza? - Két lábon járó tünemények vagyunk
mindketten: oldódó olvadékony jégtömbök patakzó szerelme, elasztikus
hajlíthatóság, és olykor zsarnoki gyémánt kemény kontúrok, mikor
Nemet mondunk, vagy azt, hogy nem megy... - ... mindig talál valamit, min
fennakadhat: egy sértődés, egy fényérzékeny követelés maga, kitől ha
elmegyek, mint egy kudarcsorozattól jövök el... - ...ezt igazán sajnálom, de maga
nyomul a testembe, ha az zárt és elszigetelődik; és maga zárul be és
ellök, ha nyitott nedvező vágy érzékenysége ölelné és csókolná, falná
a testét... nem bírja elviselni a szerelmemet, a harmóniát, vagy
tényleg egy kéjgyilkos maga? - Lehet, hogy van benne valami, hogy mi
elzáródik és menekül, az kell, mi tálcán kínálkozik, azt
visszautasítom; beteges, megnyomorított, nyomorék törpe lélekre
vall... - ... rosszul viselem bezáródását épp
akkor, mikor kitárom mindenem; rosszul viselem, kellemetlen
érinthetetlensége nagyon, és már nem akarom, nem elég nekem, nem jó
de romboló és pusztító: a beteljesülő harmóniára vágyom: a
szerelemre: az igazira! - Értem; az vagyok magának: a szerelem,
a beteljesülő, de most ilyen voltam: éreztem, hogy nem fog menni és
el se kezdtem, bele se kezdtem; nem volt ezúttal próba sem, mert
éreztem a kudarcom előszelét... - ... sajnálom, hogy nem hoztam
lázba... - ... vén vagyok és fáradt és üres és
megalázott és cserbenhagyott megcsalt, elárult, kit maga is odadobott
ezerszer... - ... sosem vállalhatott engem teljes
valómban; azért nem vállalhattam én sem teljes valóját! - Nem csaltam meg ezen az éjszakán sem
álmaimban, sem gondolataimban, sem cselekedetem árulásaival! - Sértő az ezen az éjszakán! - Ezen éjszaka már hosszan tartó és
határtalan és mi ketten töltjük be, mert egymásnak maradtunk, azt
hiszem! - Gondolja? Hiszi? - Több annál, de nem szeretem a
kizárólagosságokat szóvá tenni. - Lényeg szerint hiányzott reggel a
gyöngédsége, mindennél jobban hiányzott, hogy megérinthessem és
megérintsen: mire nem volt kapható, mert mint egy bezáruló kőtömb
feküdt az ágyam mellett, de én magát nem megmunkálni akarom, hanem
hogy szeressen: a múzsa, ki az életem pezsgőfürdője és lelence - - ... ezt bízza rám, hogy miként tartom
meg magamnak, miként hatok magára, és miként érem el, hogy szeressen
engem! Érzi az örökkévalóság, az időtlenség arcai tekintetét, mi én
is vagyok és a követük magához, ki mindenem: a magáról régóta
dédelgetett álom, mert tudom, hogy maga az, kire szükségem van, és
az, aki valaki számomra, akit Én valakinek tartok! - Mit akar tőlem? - A mindenség teljes ürességét a semmi
térközök leheleteink vágyakozásain sóhajai: a hüvelyének
remegését a viseletes vén csataló, egy gorilla faszára, hogy
vágyakozzon rám, amint én vágyom magára, még ha gyakran sikertelen
vagyok is; a kor vasfoga! - Csalódott vagyok, ha sikertelenségét
a korával magyarázza... - Nem is azzal, hogy maga ne tenne meg
mindent; maga, ha semmit sem tesz is ragyog és gyönyörű! Mármint
nekem. Nem a sarki fűszeresnek, nem egy eltört üvegből kihulló
fahéj-szórásnak és vasreszeléknek, hanem nekem... én tartom
gyönyörűnek, mert szeretem magát, és én szeretem régóta, egyedül; fel
tudja ezt fogni ennek minden következményével? Nem érdekel az sem,
hogy a hatalom lekoptatná, elszigeteli, agyonhallgatja, és halálra
kínozta, ami alól és sem voltam kivétel..., ha tudni akartam magáról
és a közelében lehetni! Az érdeklődésem maga iránt a
foton-érzékenység: érzem és maga is érez: össze vagyunk csomagolva
egy helyi értékbe... tán engem érzett, mikor hazatért! - Reményeiben sose csalatkozzon! - Akkor kezdek magával, mikor remélem,
hogy sikerül...., ha nem remélem, mert tudom, képtelen vagyok, akkor
nem próbálkozok; hogy magának ez nehéz, az élet nem mindig csúcsra
pörgetett gyönyör, nem mindig gyönyör és kellem; néha a hiányban és a
megvonási tünetek térközeiben, mikor szemeink egyesülnek és szét
immár sohasem válnak: hisz magának mondta, hogy együtt fogunk
uralkodni 40 évig! - Nem vettem komolyan! - Én igen, mert az üzente maga által,
aki nekem menedék, és ki be nem csapott soha és be nem csaphat...! - Az isteni választottak igaz uralmában
hiszek csak, kiket Isten lelke és szelleme jár át és lelke lehelete
lelkendezik, lelke lebeg a vizek felett! - Jó!... - Gondolja megint a szép sok szavaim, a
himnikus, fennkölt és nemes szavak! - Egész másra gondoltam... - ... mire gondolt? - A pinájára, hogy milyen isteni, pedig
én csak meglehetősen jó nőkről álmodtam, de a maga pinája isteni...
egy álomtenger, egy lázkatlan, egy tűzoszlop, egy erdőtűz, felhevült
akarati mag ereje vágyakozása a legnemesebb, a legértékesebb iránt!
Elfogadja bocsánatkérésként e vallomást bezárulásaimért,
elmenéseimért, mit olykor kissé tragikusabbnak él meg mint ami, hisz
valójában már nem is tudnék elmenni, ha akarnék se, késő arra már,
túl sok minden történt miközöttünk! - Nézem, próbálom függetleníteni
magamtól; próbálok függetlenedni; - volt, ki azt mondta maga az, kit
ő rögtön kidobna -, ki maradna akkor már nékem - gondoltam, és
kitekintettem egy elképzelt rézkarcolat képzelt éjszakába maga
nélkül! Borzalmas lehetne... a vágyakozásom intenzitása fel
akarja magát falni mindenestül... Fél ettől? - És maga fél még tőlem? Az én
szörnyetegeimtől? A kegyetlen zsarnoki énemtől, ki kárörvendő,
ha látja sebezhető vágyakozását, mert önnön magát látja, ki másnak
kívánja látni magát, mint ami, és más kíván lenni, mint ami:
fiatalabb, magához méltóbb akarna lenni, de mégsem bírja se átadni,
se veszteni magát! Inkább olykor bosszúállón, kárörvendőn tekint
vágyakozására és bezárul, de retteg a csukott ajtója láttán, ami
mögött maga kiterítve fekszik a legkegyetlenebb és leggonoszabb
álmaiban és nagy indulati hevülésében magára töri az ajtót a kilincs
leszakításával, és maga nem érti, miért lélegzik fel oly
megkönnyebbülten, mikor egy perc múlva viszontlátja magát, hisz az
ajtót csak felületes nemtörődömsége csapta be, és újra ismét
kinyílik... mert rettegek, ha tán már nem nyílna ki többé, ha azt
találná mondani, hogy e tragikus elmenéseiért ne is jöjjön többé... - Nincs erőm már, se akaratom ezt
mondani magának! - Nekem még kevésbé! - Magához öregedtem...! - Egyformán vének vagyunk, azért
strapáljuk le egymást még jobban oly régóta... tán ez is a szerelem,
amellett, hogy állhatatosan törtem magára a csukott ajtaját, ablakait
és faltörő, nem kosként, de Isten Bikájaként viselkedtem, magát, mint
az isteni lényt nem elveszteni e Földnek, hanem mindenestül e
Földnek adományozni magammal együtt, hogy legyen valami isteni
lehelet könnyebbsége, egy kis isteni lehelet frissessége, egy kis
isteni nász, mire vágyott e Földön nemcsak az Ördögök Tenyészete, kik
szintén nem állnak távol tőlem... ki légyen a nyitott létezés
varázslata a mindenre képes abszolút szabadság, mi tudja, mivel
tartozik, és mit követel!!! Érti szerelmem? Álmodjon most velem, mert
ő halott, tudom, itt van köztünk és egységünk ő; de most álmodjon, -
pontosabban szólok, hogy meg ne ijedjen: álmodjon velem is egy
kicsit: ezt szeretném, a szatír, kinek gyönyöre a maga teste lelke
szelleme, mit néha úgy gyűlöl, hogy inkább eltemetné magát élve a
föld alá, mint őt ápolgatná, vezetgetné, szeretgetné és gondját
viselné, mint egy elmeháborodott vén pöcs, ki szerelmes és e szerelem
elfoglal már mindent látása mezőin, hogy ne létezhessen, és ne
lehessen magán kívül más, hisz magát akarja forró láz tüzesen minden
erejét és gondolati zsenialitását összpontosítván magát akarja
diadalra juttatni, és maga által kapni még egy kis esélyt a pulzáló
élet forrásán elidőzni még egy kicsiny parányit az örök mezőkön, mert
aztán ki tudja mi lesz és hová kerülünk, ki mi ki hová kerül ki
kicsoda micsoda fája fáját az örök mezőkön! Maga azt mondta e nemzet
géniusza, és én a kísérője; ám legyen! - És akkor ő ott volt közöttük;
beárnyékolta őket, mint életében, és a kísérője a szerelme ezúttal
kisajátította a szemét ismét egy-egy pillanatra, hogy a köztük lévő
kötelékeket immár szakíthatatlanná tegye, mert mind ketten erre
vágytak immár mind ketten egymást akarták forró lángok hevülésén...
az egymás iránti szerelmet, el távol messze minden kínzójuktól a
szerelem kötelékeibe, és akkor megérintette a Férfi szerelme dudáit
tőgyének bimbóit mi kivirágzott hajnalra kivirult virradatra - - Ne ijedjen meg attól, amit most
mondani fogok... - - Hallgatom... - Határtalan szeretem... - Határtalan szerelmem! - Egészségesebb, mint a makk;
egészségesebb, mint a Makk túl 56-on immár szerelmünk diliház-edzett,
szerelmünk börtön-edzett, szerelmünk túlélt minden agóniát az összes
hajszál kifinomult árnyékait miköztünk, hogy legyen és lehessen, ez a
szerelem! 2017. 09.24. 14h 28p - Ülj Kedves velem szemközt, de
ne gondolj másra, mint én reám! - kérlelte Dionüszosz lázálmát, egy
folyton álmodozó Nőt. - Kedves atlétatestű, görög isteni
alkat, ki gyöngéden szól, és időnként becéz, hogy másnap a pofámba
verje a nagy öklét, és felrúgjon, mint egy gyenge lábakon álló
faszéket... - Fogd be a szád legalább az egyszer,
édes, kedves istennőm, Te glóriában egy gránátálma telis-tele
fáraóhangyákkal... - mondtam neked, kedves isteni alkat,
hogy ki folyton álmodozik és ábrándozik, az beszélhet is időnként,
mert jó időben szólni és jókor hallgatni, és mert olykor cinkos, aki
hallgat.... - Kedves istennőm, isteni hajnalsugár
és esthajnalcsillag, mondtam, hogy nézz csak egyszer egy évben a
lábad elé is, a többi milliárdnyi alkalommal nézegetheted a
csillagokat...; Te hátha túléled így is, ez másnak mégsem lehet
követendő használati utasítás! Szívem szerelme, lelkem Iluskája! - Álmodoztam, szeretni való isteni
alkat karjaid között, de mennyit! És közben időnként lángok martaléka
lettünk, és megtörtek és eltörtünk, mint tiszta kristálypohár, ha
Dobó kockáznak mi vélünk, mert biz annak végeredménye nem
bizonyos..., csak végvára... - ...Ne engedd hát, hogy játszanak
tevéled, nincs akkor dobálózás, de van gyökeresedés egy talpalatti
föld rögében a szenvedély útjain, hová a szíved vezet, mert a hang
mindig hallható, csak Ember legyen a talpán, jó erős, ki állja a
viharokat a szűk úton, mi szívünk szenvedélye...; kevesebb
álmodozás, szűkebb horizont, több megvalósulás és
megvalósíthatóság... - Szűk horizontnak híg a leve, és kicsi
a keresztmetszete - az igazi érték az álomé, melyben rejlik a legtöbb
energia, ha értelem vezérli és terelgeti, megszületik a nagy mű, az
élet álma! - A Sziget álmai lesz a Szépség
alkotása, ha kibírja az Ember a maszkabált, az álarcos menet
érdekszféráinak, a maszkok, a látszat jelentéseit! A Lét, a Létezés
isteni és ördögi csatamezői menny és pokol házasságait! - A gyermekeimnek, miközben megszültem
őket, sorra nevet adtam: Klára, Attila Ágoston! Szélvész iramban, bár
nem álltam mindig a Vészt, időnként meg- és belezavarodtam... - Ki az, ki mindig állja az idők
borzongató, viharos játszmáit láthatatlan, isteni erőknek! Merj
játszani! Merd kitalálni magad, ki is lennél a rettentő zivatarban,
ha már bőrig áztál, és saját vulkánjaid kitörő üzenetein elégtél nem
egyszer, de túlélted a parányi földi mezt, parányi, csöppnyi
játékban.... - Szólíts, hogy szólhassak hozzád!
Kacagj ördögi mód diadalmas szabadságban, és ölelj meg forrón, hogy
karjaid közt elolvadjak, és akkor ne élj vissza hatalmaddal, hanem
úgy nevelj föl, hogy óriás lehessek a semmiért egészen! - Ülj szembe velem, de ne ellenkezz,
csak figyelj, és bízz bennem, de légy eszeden! - Szabad vagyok, még mielőtt karjaidba
zárnál, mert másképp nem ölelsz meg úgysem, tudom... - Mi a szabadság? - Van, ki azt mondja, egy elmeállapot,
és igaza is van...; egy tudatos erő és öntudat, mi kimozdíthatatlan
önmaga állandóságából; egy vállalás és becsület a játékmező és
szabályok figyelembevételével: az igaz, való választás lehetősége! - Szeretlek egyre jobban, aranyvirág,
arany virágzat! - Szeretlek az arany testünk gyönyörei
borára, mit mindannyiszor lehajtunk, ha egymás szemébe nézünk, és mit
ott megértünk, a csonkokig az izzást, mi elrémiszt és kínoz és
romokba dönt, hogy a következő pillanatban romjainkból
felépüljünk újra és ismét! - Ha szemembe nézel, és leszel csak egy
szem, gyönyöröd mégis az egekbe lódítom, akkor leszek és vagyok
boldog, hogy istennőm lelke szellemét bearanyozhatom, míg élvezi, mi
szép bennem, jó és igaz! - Az én atlétatestű, isteni
teremtményem, ki gyönyört ad, míg gyönyört követel, és játszunk
egymás lélekhúrjain, ha egymásra nézünk, és nem éppen valaki más
foglal magába, ha bezár..., ezért döntögetjük rőt falainkat, hogy
lehessünk egymás szemei, a másik aranya, kit szeretünk, - mert kicsi
nekünk ez a ház, és kidöntjük az oldalát -, a magunk világát, miben
bezáródik minden, mi a hagymahéjak lefejtésekor a lehelet áldásai... - Dáridó, hejehujahaj, rózsapír és
rózsás ujjú, orchidea arcú hajnal! - Ha szembe ülsz velem, de nem
ellenkezel, és gyönyört okozol idestova másfél évtizede
múlhatatlanul, akkor teljesedjen be rajtad minden szép és jó, igaz
álmom, mi való! - Hegyen-völgyön lakodalom,
hejehujahaj, dáridó, és ne fuss el előlem, te leány, ha vágyam
polipkarjai, mi észveszejtő, ha fojtogat és bezárni jő! - Szabad vagyok, és ölelésed csak
szabadon fogadhatom, mert másképp méltatlan lennék és vagyok
tehozzád, ki a szabadság fenegyereke! A szerelmünk csak így lehet
teljes, a beteljesülés, melynek szimbóluma: arany virágzat
megrökönyödve egy bestia elvetélt álmain élénkülvén... - Ha szembe ülsz velem, és eljátszol
gyönyöreim hangzatain, látni fogod az arcom... - Elrémiszt rettentő arcod lánglelke
szelleme, mi lángba borul arcom gyönyörén, ha a teljes
átszellemültség, mi a megsemmisülés a kikapcsolásaink hajnalai a
gyönyörben... - Drágám, ülj szembe velem, de ne
ellenkezz, és légy eszeden, míg semmisülsz, és vagy mindenem,
ha kikapcsolod és lekapcsolod magad, és el- és betölt a mindenség
semmijén szelleme - - Kedvesem, mintha egy Szigeten
feláldozottan vagyunk játékosok egy álomért: katonák, az értelem, az
álom és az isteni szent zene, mi átjárja, hogy igazuljon, a világot - - Beteljesedik... Kinézett az ablakon és várta a
szerelmet, és arra gondolt, ha valóban kurvának akarta volna eladni
valaki, igazán, nem csak azok kik így kívánták "megmenteni",
akkor a legnagyobbat tévedtek ezen a világon. Egy apáca, könnybe
lábadó szemmel, ki romantikus és az ablakon kitekintőként várja a
nagy szerelmet és nem vár mást az élettől..., de nagy hatalmas szemét
mereszti mindenkire, ki átlag fölötti, és mintha az Istenben lenne! A képzelete túlburjánzó, mert a piros
magassarkú annál magasabbra emeli a Föld fölé, minél nagyobb ott a
káosz, az anarchia a mocsárrengeteg és fertő és ingovány... Két évtized után értik meg sokan, hogy
az kit gyűlöltek, csak szerelmet érdemelt volna, de csak a szív lát
jól a szív, amely szeret; a gyűlölet és beteg szív, a használt és
elhasznált szív a fáradt és züllött nem lát jól, szeme homályos
mintha kék hályog lenne rajta. - Szentem, Margit szívem, szentem,
Klára szívem, szentem, Attila szívem, szentem, Miklós szívem... Kinga
és Erzsébet!! - Mi jó dolga volt egy kis ideig már
sokáig miután három napja nem evett se nem - - Miután megalázták és szép ruhába,
mint egy mezítelen kurva kibaszott ócska fekete rongyot beöltöztették
gálába, mert ő más volt igazán -; a szeretete öltözött, ha kellett,
de lemeztelenítette magát, ha bajban tudta és látta az
övéit! - Szentem, kérdezte tőle az író, mi a
kedvenc időtöltése? - Szentem, az író miként válaszolhatna
erre mást, mint mindenek, minden üldöztetés ellenére, minden kínzások
kínzása ellenére - kitalálták, kém, kitalálták, szajha -, nem!;
minden más volt; e két fogalom mit takar, az ő nem volt soha, csak
valami beteges képzeletük - - Sajnálom, hogy csak kínozni tudtak,
de szeretni nem! Talán én is ilyen voltam és én váltottam ki
belőlük! Sértődős lehettem és könyörtelen, á dehogy - kiáltott a
Másik; - Te szívem tünde teremtmény, á dehogy, magad voltál az
irgalom, a pár emberrel kit minden után is szerettél, de a többiek
egyszerűen nem léteztek számodra: ennél rosszabbat, nem tehet ember,
mint nem venni tudomást a világról, nem tekintettel lenni a világra,
nem figyelni se emberre se világra! - Borzalmas ez a világ - szólt az apáca
tekintetű: erről hallani és ezt hallgatni folyton, tragikus
kínszenvedés, büntetés kirovása arra, ki álmait és önmagát és
barátait: a klasszikusait szereti. - Szerettem én sokakat az úton... jaj,
bár ne csak kínozni bírtak volna, bár ne csak félre érteni és
elárulni bírtak volna - gondolta, de nem merte kimondani hangosan az
apáca tekintetű! - Elértem, ahová vágytam, a magyarok
szívéhez; a Magyar Klasszikusokhoz, a magyar próféták a nagy
magyarokat szeretők és értük aggódók hajlékaiba; de jaj, mennyi
gyötrelmes gondolat kíséri e jelenlétet! Mennyi elfuserált,
elcsépelt, kisiklott harcos gondolata a Szerelemnek, ki csak túl
félénk, tán kicsit gyenge szívű? - Álmai nem engedtek túl sok más álmot,
és ebbe belehalt: a minden egész darabjaiban! E darabokból a hőn és
állhatatosan szerető szív se bírt egészet kovácsolni!? Kellett,
dehogy, vagy mégis; jó lett volna, de kinek és minek az egységét az
igaz jóság és szeretet, az igaz barátság és szabadság hűségét; de
jaj, túl sok a büntető és túl kevesen a sokat és igaz mód ismerő...;
sok a megkötözött, a rab, az elme fogoly - a Marionett! - Szentem, mi a kedvenc időtöltése? - Az imádság és az írás! - Amióta szentem ezt a füleimbe
sugdosta, kit apám küldött, azóta minden áldott nap írok, vagy
imádkozok, vagy írok és imádkozok, imádkozok és írok minden áldott
nap! Az egésszé imádkozást darabjaimból; az egészséget
betegségeimből: Te Hellász, kit imádok! Te Hun - Magyar Salamon
Ágoston Attila, A Fiam, természetesen! Az Én Fiam, ki másé!? Ő is szerette az
a vadóc vén csataló... - Múlt lenne az örök? - Nem, örök az a szem és
a magáé nem egység az már túlmutat azon! - Mi mutat túl az egységen? - Együttes szenvedés, együttes
beteljesült vágy teljes hűség és mégis a szabadság megsemmisült
határtalan szerelme, mert tartozol valakihez... csakhogy maga oda
tartozik, ahová én, nos, ehhez mit szól? - Imádkozzál és dolgozzál; mi mást
szólhatnék, drága szentem...! Ne hagyd, hogy csúszómászó
aljasság és alattomosság kiimádkozza belőled a még nagyobb szentet! - Mondja, hogy a Fia Esterházy Attila
Ágoston; a leánya... Klára egy vén csatalótól, ki időnként meg tudja
baszni, de a nőnek már nincs méhe, tőgye van: mekkora dudái vannak és
mily kemények és lógni mintha mankó támasztaná ki őket oly egyenesek!
Szerelem első látásra? - Mindig. Súlyra szeretek a Férfiakba!
Sok isteni szikrát látok a szemükben, azaz sok angyalt, nos, mindjárt
beléjük szeretek, kik aztán nehezen tűrik, hogy egyikből se szeretek
ki soha: kevés Nő van ilyen... igen! - Én mindegyiket szó nélkül eltűrtem
magának! - Nem volt más választása... - De igen... nem szeretni Magát.,.. de
az lehetetlen volt, mikor édes két szép kék jóságos tekintetét mi
tudó mégis könyörületes és irgalmas, énreám vetette, mint jó apostol
a hálót halfogásra! - Tisztelem mindenki szabadságát,
kivéve, ha szerelmes vagyok belé, akkor néha lehetek kicsit tán sok
és terhes, de Áruló sosem! ... Más, okos és számító nő szerint
egyenesen ostobaság az első pillantásra szerelem... kiismerni,
megbízni, elvárni, követelni és tartozni! - Talán maga sosem akart tartozni, adós
maradni, ezért azokhoz vonzódott, kiknek nem volt mivel tartozni, így
nem lehetett lelkiismeret furdalása, hogy az álmai adósan tartják;
ellenben, ha nincs mit köszönni és maga mégis hálás folyton, hát jó
kislány... - Én folyton azért voltam hálás, amit
kaptam az élettől ténylegesen; az érzelmeim heves szenvedélyes
tüzeitől álmot, megbocsátást és állandó szerelmet! Ha nem volt kibe
szerelmesnek lenni én annál inkább kreáltam magamnak álombéli
rózsaszín hálóköntöst! - Látja, az angyalai a férfiak szerelme
szemében maga iránt: ezt szerette magában, ha magát, de folyton ki is
akarták ábrándítani magát azok az angyalok, hogy térjen észre és
lásson világot! Ki az áporodott elme és szoba rothadt és fertőzött
bioszemét múltjából és a tudatalattija túl erős uralmából a
tudatos elme uralmára önmaga felett, de maga ragaszkodott a szerettei
a kínzóihoz, mert nem mert élni, tudja miért nem, mert a maga fajta
fekete romantikusnak, telis-tele komplexusokkal, - azaz lekötött
használatlan energiákkal, agyterületekkel, lefagyasztott
géniuszával és megkötözött lábbal és kézzel és a nyomorultakhoz való
őrült zseniális ragaszkodásával -; maga átkozott, világ megváltója
típusú szerencsétlen, ki azt hiszi, magán múlik itt valami is, és nem
más mindenki ítél magán is! És el is ítéli ártatlanul, és utána böfög
egy jó nagyot, mert jól végezte dolgát; vagy maga azt hiszi a Magyar
Szent Korona tetején trónoló Világ Királya a maga Krisztusa ítél? - A szíveinkben igen! Érti? A
szíveinkben! Az enyéimmel, ha vagyok... a ragyogás; akkor is ott
vannak a ragyogó tekintetemben, ha éppen nem gondolok rájuk és nem
veszek tudomást róluk! Ért engem, mi az én szerelmem e Nemzet iránt
és egy-két emberért? - Torzszülött, agyonsebesült,
tönkretettekből szentek... kiráz ettől a Hideg! - Engem a kínzástól magától ráz ki a
hideg!! - Meg tudom érteni, maga azok közé
tartozik, ki inkább évekig kínlódik, és végignézi a másik kínlódását,
csakhogy azt hihesse még szeretet él a szívében és a világban... maga
ostoba ragaszkodó! - A ragaszkodásaim a lelkem, a ragyogó
tág szemem tekintetének fekete aranya táguló és szűkülő pupillája:
egy Vitrin!!! A lelkem szőttese e ragaszkodásaim filmekhez, zenékhez,
képekhez, zenékhez, pillanatokhoz és szerelmes percekhez... ez lenne
a gyengém? A lelkem, hogy nem vagyok lelketlen; a semmibe vetettségem
és az elmém, mi átszűr a létet és kitér boldogan a megsemmisülő és
eltűnő határok és korlátok a megsemmisülő abszolút nincs és abszolút
van tartományaiba bátran tart és enged, de ne legyen örök e nincs e
levegőtlen tér, hol tényleg mindenedtől megfosztanak, hogy mindent,
mit Isten már adott, vissza kéne adnod? Szerelmed e lélek
tartományain és a lelkek kézen-közön, mert ki akarják ölni szívedből
a szerelmet, de nem hagyod!!! - Lehetetlen, mert vannak, kiket arról
ismernek meg, hogy szeretik egymást! - A Keresztények! - Ugyan dehogy! Kik szeretik egymást! - Mikor maga imádkozott, én boldog
voltam a maga szférájában, mikor írt ujjongott magában a lelkem! - Így érzek én most látván magát, az
egészséges védekező képességét, az egészséges akaratát, hogy nem
tudták megtörni és bábbá degradálni, holmi hatalmi kények és
gyönyörök - kéjgyilkosok -, működtetett marionettjévé; ezt
megakadályozni sokunk első rendű dolga volt, ha már segítséget kért! - Érzem régóta a lelkét, érzem a
szellemét magának, mintha Isten lelkét lebegni a vizek felett! - Imádom, bár csak Istent imádjuk!
Azért! Érti már hova tartozik? - Érti már, kiket nem árulhatok én el,
hogy az maradhassak, aki vagyok! - Azokat, akiket én se árulhattam el
soha, hogy az maradhassak, aki vagyok! - Inkább a halálba ment? - Igen. Sokakért; magáért elsőként a
bűnök bocsánatára! - Régóta kísért és beárnyékolt... - Egy hatalmas gyökérzet volt maga a
szememben, kivenni bárkinek is azt onnan merőn ostoba próbálkozás a
Lelkem volt Maga és a Szellemem egyben, mégse lehetett nekünk,
kettőnknek együtt a testi jelenlét, isteni akarat okán, mit magáért
tettem és világosan láttam: így helyes; nem gyötört a távolléte, mert
annyira egy voltam Magával és annyira szerettem, hogy nem volt
köztünk határ és választóvonal! - Kihez engedett, ki szerelme a testem
akarta is szeretni a Szatírt a szőlőhegyen a Bor szülötte a Bacchust,
ki maga kicsoda a Bach a Patak, és én ki voltam a Niagara-vízesés, és
lettem holmi elektromos felhőrengeteg, rendezett dzsungel... - Másokért lett az..., azért az Istené:
Psalmus Hungaricus; ha elfelejtelek: sosem feledek, sosem
feledhetlek, ki legközelebb voltál... - Már elengedett? - Soha! Ki szeret, mindig időben jön
segíteni! Ki árt, mindig rosszkor jön! Ki terhes, keresi magát és
viszonya tisztázatlan énhozzám?! - Terhes voltam valaha? - Ha magához méltatlan piszlicsáré
dolgokról kezdett volna velem diskurálni! - Sajnálom; nem akartam volna! - Így volt teljes; így volt emberi is
nem csak holmi nagy szellemek találkozása, nem csak holmi istenek
játszadozása egymás útvesztőin...; miután jön a spirituális kinyílás
és kibomlás, hirtelen a rettenet és a határtalan a fény, mi elsöpri a
józan személyiséget, de ez áttörés a nagyoknál az árjáró az ajtók
mögé és a tisztesség, mi ide juttat az Isten közelébe; aljasság ide
be nem léphet... csak a karakteres, bátor erős kiállás... - Túl ragaszkodó vagyok, mindig
kellett, ha csak egy álom, hogy szerethessek valakit! - Jön mindig, különböző formáiban és
árnyalataiban és alakjaiban, akit, és akiket szerethet! - És akkor felüvöltött a Nő a szexuális
gyönyör és a fájdalom keveréke e nagy nyomás hatalmában; - mert a
magyaroknak marad a matematika -, és a Férfi faszát úgy fejte kezei
elméjével az érzékenysége zsenialitása, mintha egy szent tehene
tőgyét fejte volna, és ahelyett hogy szívében megmozdult volna egy
gyermek, a hüvelye kezdett remegni és mintha elélvezett volna a
szeretett Férfi közelében: "Furcsa e Szerelem miköztünk!"
- mondta és méhében megmozdult egy gyermek: Attila Ágoston, Assisi
Szent Klára! - Anyád, ne üvölts! - Holnapra világvégét jósolnak! - Tudósok, avagy egy hülye? - Matematikusok és csillagászok is
tudhatják egy bolygó görbület ívét egy másikhoz viszonyítva,
hogy közeledik és ütközés és megsemmisülés.., de nem mondják, tán
féltenek minket, esetleg félhessünk... - Én már nem félek semmitől... lelkeink
csak jobban elszabadulnak.. - Láncos kutyák....2017. Szeptember 22.
Emlékképek! Emlékezés technika! - Nem csak szürkeség, nem csak
szürkület volt, nem csak üldöztetés, mert szerettük egymást... - Nem foghatunk mindent a szerelemre! - Nem bizony, de nélküle ki nem bírtuk
volna az egy szent igaz! Mert nem tudtunk mást csak szeretni
görnyedve terheink alatt; és megírjuk, mert már éreztük a nagy
szerelmet felénk csörgedezni, áradni ömölni és zuhogván aláesni... - A szerelem tébolyai rozsdás
éjszakákon..., hogy nem vagyunk egyedül, de a szerelem intimitás, és
meghal, ha nem vagyunk egymáséi, mert a szerelem kizárólagos és
birtokolni akar, és hiába tudod és okoskodsz, hogy a másik szabadsága
és nem vagy erőszakos, és a másik kiteljesedése; mégis ha hagyod
útján e nagy szabad önmegvalósításában, hol marad a szerelmed, ha
ilyetén lemondasz róla, vagy kíméletből, vagy mindegy mi okból, de
lemondasz róla! - A vitrin... - A szőttes... - Egy hálózat a lelkünk az én a világ a
tudattalan és belelóg szellemünk egyre inkább a tudattalan világ
tartományaiba, így a Buddha mibennünk beteljesedik a sors csomagja,
amelyért lejöttük, hűek voltunk mégis terelgetett a csábító,
hajlongtunk a túl erős szélben, hogy meg ne törjön minket! - A házat a virágos kerttel akartad
máshol adni nekem, mert Te nem voltál rá alkalmas és lehetőséged se
volt, de miért nem mondtad, hogy ott maradj, mert itt halálra vagyok
ítélve, szemed miért vonzott a halálos ítéletre vissza, ha nem bírtál
el...! Se velem, se nélkülem, és kurválkodtál, és nem én tán, hanem
Te...: mégis, ha mélyen szeretsz két embert, de máshogy, és nem lehet
lemondani egyikről se, mert az árulás, és egyik se bír el tekinteted
és ki jő már addigra megkínzott vagy az élet semleges normalitására
túl beteg és az egész darabokban, a másik pedig kis óvodás megérteni
mindent, mi benned zajlik és felelni tudni érted és mindenért, hisz
kispályás és fogalma sem lehet, miben vagy a partner, mert csak egy
gyerek, mégis hozzá is köt szereteted a szenvedélyes ragaszkodás, de
nem bírod vállalni, mert félsz, a lényeged veszik oda a lelked a
megalkuvásban és a másikak végleg elhagyásában, kik aztán
kényszerülvén, vagy kedvvel, sátáni kacajjal vígan dobnak ki az
éjszakába, vagy hiszékenyek, hogy maradhassanak a hatalomban kaphatók
mindenre a rágalmak további kifestésére! - Szentnek mutatod magad szívesen, de
senki mellé nem voltál képes odaállni, mert vártad a minden fehér és
rózsaszínt, de az nincs: az életet, a valót sosem merted vállalni
senki mellett! - Nem volt rá mód, nem volt vállalás,
nem volt készenlét: szeretni a másikat! Mindig minden más fontosabb
volt! Katonáskodás, karrier, művészi pálya, csak a szerető jelenlét
hiányzott és a kiszolgáltatás, a közös kiszolgáltatottságunk volt
nagy! - Mégis mennyire szerettünk egyesek és
gyűlöltek másikak: talán neked a gyűlöletükre inkább szükséged volt
mint a mi szeretetünkre! - A huzavona szeretet belehal
intenzitásaiba, főleg ha nem mer őszinte lenni és becstelen a
szándéka, mert titkos és rejtett rossz ravaszságot a szerelem
átvilágít és nem viseli a csűr-csavar számító alkudozást,
kötélvonást! - Elégtem, beleégtem szerelmeimbe
mindannyiszor; nem öngyilkos voltam, hanem nem lehettem a
szerelemben, mert én magam megsemmisültem volna... A félelem, a túl
erős ragaszkodás, szenvedélyes kötődés lángjain megsemmisülni, a
pusztulástól való félelem, ha a szerelem nem beteljesíteni igyekszik,
hanem a fekete fogú vágy incselkedik, mi pusztító harc és életellenes
hatalompróba a birtoknak tekintett tárgyon... És mégis erős a
kötelék, mely, ha nyomasztó elvágjuk..., mert a szabadság mindenek
felett való igénye a teljes embernek, de aztán teljes egész a másik
hiánya, a másik, főleg, ha lelke szőttesét pár ember csomózza és a
csomók kicsomózásán, kioldásán születik meg az én világa az üres
tejszínű halál az élet forrása... Tudnod kellett, nem lehet, hogy nem
érezted, mennyire szeretlek, és mégis kínoztál...! Nem hiszem, hogy
nem tudtad volna, e szerelem képtelen az árulásra, lehet, hogy ezt
használtad ki oly bátran vakmerő oroszlánosan kurválkodással
vádolván, mert tudtad, az aljasságaidnak nem lesz következménye, mert
e szerelmes nő mindenről hallgat majd, mint a sír, és tán gondoltad,
azt érezted, bármire képes lennél, ha mégsem.... Kevés ember van,
kinél azt érzem, mindenre képes... Te olyan vagy: abszolút szabad
lelked és abszolút szabad szellemed abszolút szabadon tartod
lelked szellemét, és nem félsz a következményektől; vállalod önmagad
mindenestől: mégis azzal vádollak, hogy felfelé óvatos vagy, és
eltűröd, hogy ugráltassanak, a gyengébb félnek bátran odaütsz és
verekszel; nékem az ilyen verekedés megvetendő és lehetetlen;
erősebbekkel szívesen harcolok, de kihez tartozok, a Názáretihez,
valamit nem enged! Egyikért feláldozni és beárulni a másikat a
haszonszerzés és siker vágyálmain: lehet, ezért voltam terhes nektek:
és kívántátok bár ment volna bárhova csak el, ne lett volna gondunk
reá! - Hazugság! Nem engedtünk elmenni, mert
nélküled nem bírtuk volna, de az a másik se bírta nélküled, és így
kínoztuk egymást halálra, míg látva Sok hűhónkat egy Nőért a Halál,
ki véli betéve tud mindent, - persze a szeretet legyőzi a halált -,
úgy vélte a Halál odacsap pontos mérnöki tudásával, avagy összelő
minket, hogy már elég legyen a sok különcködő szabados lepke álom
perpatvarokból, és lásson való világot a csürhe, az érzelmes
hun-magyar, hogy mi fán termő nyílvessző az élet itt e tájon, hát
lőttek is mireánk, és szuggeráltak belénk a manipulátorok sok jó
hűhót semmiért, hogy értsünk már a szóból, mert mi az ártatlan
szerelmesek a hű álom fattyú kurválkodók legyökeresedni, megkötődni a
Földön a Föld rögeiben a hangyás utakon földközelben! - - Mennyire szeretlek, Te átkozott
mostoha, kire, ha tekintek, elolvadok, elázok és jégtömbjeim oldott
elfolyó patak langyos vize lesz, mert lángol a szerelmem e titokzatos
rejtély iránt mi e Nő! - Szeretett emberem e tájon! Egy
állatkerti kérdés és válasz tekinteteink aranyozása mikor erősödsz
bennem a hited, ha írok és vágyakozom Rád a szerelem Krisztus
koporsója ég s föld között! - Egy hatalmas férfié e mancs és nem
medvetalp mi pinádat facsarja ki magának, de átkozott, mert szomja
nem oltódik, csak növekszik a zaftos és zamatos nedves nagy pina
szféráján... - Az átkozott szerelmesek Dante
poklában: és ha lehúzol egeim magaslatairól poklaid mélyére és nem
húzhatlak ki, mert Te ott érzed jól magad és oda húzol le magadhoz az
átkozott tűz poklába? Mire megyünk akkor mi ketten, kik láttunk
isteni árnyak boldogságát! - Erős vagy túlságosan is erős az
isteniben; míg nem csábítód ki szeret, de kihívód és beteljesítőd
egy kalandra, hogy teljesüljön valami előre álmodott tudat a fehér
pillangó halálainkon a sikolyok kín és fájdalma nélküli szerelmetes
boldog és békés jelenlét árnyainkon! - Védtelek hallgatagon és őriztem
magam! - Hallod ki nem mondott gondolataim? - Igen! - Félsz tőlük? - Nem! - Félek azonban a Rám gyakorolt hatásod
hatalmától, hogy már késő, és nem tudok, mert nem akarok elszakadni
tőled: veled akarok maradni örökre, mégis félek e láncos kutya
állapottól, e szerelmetes igától, hogy szolgáljalak és Te cserébe
fizetségül a köznek vissza mond tekintetem pillantásai árnyait,
mint egy gyönyörű papagáj ékes nyelvei! Érzed, mennyire
kiszolgáltatott vagyok és alámos kis és nagy halálaim érted
érzelmeim labirintusaiban teérted minden egy klasszikus háló
foglyaként benned és ők és én és mibennünk ő benne egymásért a köz...
- jaj, belebonyolódom siralmasan nyomorult kilátástalan vonszolódó
érzelmeim, megvert oroszlán vagyok, ki szeret egy céda lelenc
nyomorult nyomorékot, ki szentnek képzeli magát, és így hatása egy
szentség árnyéka!!! A világ és én, mint akarat és képzet, nesze
neked! - Mindig megtalálod a nyavalyogni
valód! Szerencsétlenebb vagy, mint én! Nyavalygásaid, szorult
szerencsétlen szorongásaid nyomasztó légköre nélkül nem tudsz
létezni... - Baszni akarlak! - Közel vagy, mi beremegtet hüvelyem
vágyakozását! Tudsz szeretni egy kicsit még mindig, mindenek után? - Viccelsz velem, nem érzed szerelmem,
nem érted mit mondok neked? Süket, vagy hülye vagy sebesült
gyógyíthatatlan! - Kikérem magamnak, hogy betegséget
emlegess a jelenlétemben! Nincs mit gyógyítani rajtam, csak a halál
árnyéka mi elkerülhetetlen mindannyiunknak! - A hajszálam mi árnyékot vet rád az
életet adó nem a halál! - Tudom! Nem szeretnélek annyira, ha
nem az örök élet bugyogna és pezsegne benned és általad! - Kell a pinád túl mértéken felüli
immár vágyakozásom teutánad; borzalmas méreteket kezd ölteni, félek,
megölsz és megöllek, mert elhagyni már nincs lehetőséged, de bírsz-e
engem tartani, ki céda voltál és akadály- és gátfutó egy csapatban,
hol egymásnak adtunk át mint akadályoztatott lelenc menekültet! Ki
leszel és lehetsz még nekem, miután egyedül maradtunk az élők között,
mert a halál távoli rejtelmei már se téged nem fog meg se engem! Csak
mi fogható és lélegzik a viruló és remegő húsodon érzem tobzódó
szellemed és lelked frissességét mi határtalan gyönyörűség!
Ennek tudatosodása mi levesz lábamról és mit el nem ereszthetek
immár e kötődést e láncaim e köteleim, mik veled csomóznak egy
lehetetlen megmaradásra, ha nem sikerülne, előbb végzek veled,
ígérem, nem maradok itt én sem!!! - Magányom, mit érzel, az intenzitás,
mi átjár, mint huzat a házon, miután mindkettőnk veszteségei oly
nagyok és kiszolgáltatottak vagyunk a hatalom hálóin, jól látom -
mondod, de ha kihagynék valamit, kijavítasz, még az is, ne feledd! - - Az elutasításod, mit már nem viselnék
el egy elhúzott kezed egy mozdulatlan tested, egy hátat mit néznem
kéne az arcod helyett! Ezt már nem tehetnéd meg következmények nélkül
velem érzed mi rab vagy érzelmeim hálóján, és tőlem, kitől nem vártad
egy kisemmizett vénségtől kapod meg mire vártál a szerelmet, de
kell-e tőlem is? Na, mondd, bátor vagy-e? - Mindig vállaltalak! - Lehetőséged volt kitekingetni,
elhúzódni, félreállni! Már nem biztos, hogy így el bírnám viselni, és
téged benne! - A kis ház a virágos és gyümölcsös
kerttel mit másnak oda nem akartál volna adni, ha engem is vele kell
adni! Nélkülem vihetnek mindent, de engem nem adsz immár senkinek!
Remélem, mindenki megérti és Te is! Zsarnoki? Igen. Túl régóta várom
szerelmed és túl kiszolgáltatott lettem benne és általa, mert
védtelek és szóltam és futtattalak, mint egy strici egy kurvát, hogy
felébredj és láss, no, nem csodát, de a szürke hatalmi nyomort mi az
ember ha bátor vagy látni a rózsaszín felhőiden túl mi való! A pinád
belezem ki minden egyes csavarintás facsarásával, de nem elégítelek
ki időnként, hogy vágyakozz rám még inkább! Gonosz csalárdság,
számító rém rémség és rémület, hogy a vénségem mi ki nem elégül
hagyja neked a kielégületlenséget, hogy érezd mit én nélküled, ha
bennem a fázás és didergés a nincstelen be nem teljesülés a gyönyör
kielégítetlensége, hogy menekülök mellőled, hogy meg ne semmisüljek!
Most jön majd csalódásod, hogy már a faszommal is fukarkodok
önvédelemből, hogy ne ázzak ronggyá és ne égjek fel melletted, míg
szerelmünk hevülése... - Ismerlek, és testünk remegései
egymásért képek sorjázásán, mint gyöngyök az isteni zene áradásán a
nagy szabadság rejtek -, tévútjain és zsákutcáin! - Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
és ... - Rejtelmek, ha zengenek..., és benned
sokakra és önmagamra végre ráismerek és feltekintek rabságomból! - - Szeretlek, mert lényeglátó vagy és
kevésből is a legdrágábbat adod vissza! - Izzadt lepedőnket! - Is! A pillantásom adod vissza a
kínzót a tébolyultat, a gőgös fennhéjázót, ki tudja, neki mindent
lehet és meg is teszi, de titokban, és nem kérkedik fennen
hatalmával, hogy elvegyék tőle; és nem dobja a gyöngyöket a disznók
elé, hogy mint moslékot falják fel, és nekimenjenek a
gyöngyök szülőinek! Nem vagyok naiv és túl sokért felelek, hogy
hőböröghessek folyton és panaszkodhassak, és kikotyoghassak másokra
veszélyes részleteket, és közben dicsekszem folyton, hogy nem árultam
el soha senkit, és mindenkihez hű voltam; ők vajon miként látják?
Mikor vergődtek és nem voltál könyörületes Te sem gyöngéden
odahajolni és csókolni és becsukni az ablakot mikor a szakadó eső
áztatta a szőnyeget és elnyeltük mind sikolyainkat! Kérkedsz
szentségeddel, hogy Te makulátlan, de mi mind elárultunk téged!
Hazudsz, Te rohadék céda kit imádok, hazudsz Te rongy fekete átkozott
didergés; hazudsz, mert én ismerlek, mert szeretlek! Nem árultunk el,
de megtettünk minden tőlünk telhetőt teérted, míg Te kényeskedtél és
lazsáltál és pihentél; valóban mi átkozottak vagyunk és így ezen
alapállásból kellett átmenteni valamit a hazából, a hazának átmenteni
közben valami szerelmet is, de Te mit mentettél át, pár szöveget?
Gondolod, ha már nincs magyar ki él, olvassa majd más műveid
zseniális fintorgó fondorlatait a zsákutcáidnak kimagyarázásait, hogy
gyáva voltál mindig vállalni igaz magad, mert rettegtél szenvedélyeid
érzelmi hevületétől; nem csodálom, meg tudom érteni, de akkor ne
mást vádolj, hogy kidobott mikor Te húzódoztál hónapokig és
választásra, döntésre alkalmatlan vagy, mit ráadásul erénynek tartasz
és hűségnek becézel! - Nem bírtatok szeretni engem; más
dolgotok volt! - Mindenkinek sok dolga is van!!
Kéreted magad? Milyen alapon? Nyavalyás! El kéne neked valóban egy
ráncba szedő zsákutca! - Csak zsákutcákban ténferegtem, de sok
szép dolog is történt, míg nem láttam csak tejfehér ködöt és egy-két
arcot, kit szerettem évekig egyiktől a másikig másiktól az harmadikig
vissza a kettőre majd jön az egy az egység nevében! - Most is csak kérkedsz tébolyult
széthullott szétesett darabjaiddal a múltad szétszóratásával! Istent
férfiben keresni merő tévelygés! Isten különben sem szociális
intézmény nem segítő övezet és nem is rafinált cselező futballpályán
egy bíró, persze én sem tudom kicsoda ő! - Bár láttalak volna jobban benneteket,
vagy szabadultam volna tőletek árnyékotok hatalmából, vagy
segítségetekre lehettem volna, de én csak az erős és rettenthetetlent
a gőgös érinthetetlent a másikat pátyolgató leereszkedő
szavaitok nyomán bírtam ítéletet alkotni magamban, hogy nem lehet,
mert nem kellek és nem szerettek igazán, nekem pedig csak arra volt
szükségem, de arra nagyon! - Az minden, amit Te a csak szócskával
illetsz, és kiérdemelni kell, de elvárni mi jogon? A testek könnyen
összeállnak egy éjszakai vágányos találkára, de a lelkek és a
szellemi rokonság a szerelem-szőttes egy rejtelmes rejtély! - Találkáink találkái, a találkozások
új fejezetei és rejtelmek, ha zengenek, és talán még túléljük egymást
kik még élünk és nem kínozzuk egymást, bár szeretjük és segítjük is
titkos pillanatainkon innen és túl! - Boszorka! Halálos métely mi hatásod
mindenekre! - Hosszú gesztenye vörös hajában a
nemes fehér az alpesi gyopár-láz és egy hűség egy szeretett
nemzet iránt, pár férfiszem által kitekintő az örökkévalóság üres
semmi mindenségébe könnyes szemmel egy emlékezés filmkockái a lázas
rejtelemnek, mi emlékeiben is fájdalmas nyomokat éget, mibe majd
belehalt és hamuvá égett a szenvedélyes láz és érzelem hevülésén, de
megalázni nem szabadott volna, nem lehetett volna, mert így lett
mindenki vesztes! Nem ismerik a női lelket, mi összetör egy rossz
szóra és gyanús mozdulatra mi csak kiszolgáltatottabbá tesz, a
láz hevülésén, mi a szenvedély, a szerelem éjszakája, míg majd
belehaltam, haltunk, voltak, kik szórakoztak! - Nem számít más, Te számítasz és a
tieid önmagadnak! - Ez igaz!!! Amíg a szem ellát az
enyéim! Nos? - Mire megyünk immár agyonkínzott
agyonsebesedett életünk vére fogytán elhullván ezerszer? - Megpróbálunk menni még valamerre és
jutni még valamire! - Szükséged van még segítségre, folyton
támogató mankót keresel magad mellé, hogy elviseld magányod? - Egy tágra nyílt ajtón át áramlásom és
bezáródik és kinyílik ismét, minek létezés a neve és mind itt kik
szerettek és kiket én határtalan mindenek fölött és túl és innen
életemnél jobban szerettem! - Nem volt akkor hiába semmi, ha nem
vagy egyedül és itt vagyunk, a szeretet, mi kísér, de néha a
könyörtelen, mi ébreszt, e szerelem; az áradó magyar nyelv zeneisége
az isteni zene!!! A minden angyal rettenetes, és szemeinkben ezernyi
angyal válaszol neked és győzni, á dehogy mint mondtam neked túlélni
az minden, de túlélni velem fogod a határtalan szerelem a határtalan
szerelemmel! AMEN! Szeretett Hercegnőm? Mi a kedvenc időtöltése? - Jelenlét! Hazafelé,
avagy egy Élet képei, avagy a Napszerkezet 1.
Árvácska és Liliom a kertben Miután jobb vaskos combját a bal
hurkás, már majdnem hájas combjára tette, megnyugodva figyelte a
világ egy pár megszentelődött képét.... Miért is szentkép? Megtartó
ereje, éltető és kibontakoztató, igaz ereje van, mi megérinteni képes
és hozzásegíteni a lélek nyugalmához, békéjéhez, és valódi küldetése,
feladata elvégzésében megsegíti az embert - A magyaroknak akartam írni mindig -
gondolta, és felhúzta a szemöldökét. E mozdulatában a szőrös
bőrpamacsnak rejtőzködött egész élete: kételyei, szerelmei, hitek és
csalódások. Nem is olyan könnyű a magyaroknak igaz mód írni -
gondolta. A világ a hatalmi intézmények fáradt és poros, poshadt és
rothadó félben lévő kultúrpolitikájának sivárságán a géniusz mindig
életveszélyben van. Hamar feltűnik, hogy igazán más, és ez nem valami
szexuális normálistól eltérő másságot jelent, hanem magát a másságot.
Az eredetiségnek egy lángözön tengerét, egy izzást, amely egy
szentségi erő, - fehér izzás -, ami, ha megérint, alapjaiban
változtat meg, mert a természet megszentelt állapotában leledzik, és
nem az írás fontos hagyományozó szerepéhez, de az élő lélek
elementáris jelenléte, mi kisebb halálok és újjászületéseken át töri
a rákövesedő, számára hazug rétegeket, hogy elérje a tiszta forrás
csobogó eredetét, amely a lelkünk szabad ostora a világnak. - Szerettem határtalanul a világot! -
kiáltott fel Árvácska, de naiv, szűzies lényem a becsületes, szerető
harcban mindig alul maradt a lesben cselezők erőszakossága mellett. - Vadállatoknak sem való hely ez! Nekik
szükségük van a természet szabad reakcióinak megélésére az ösztön
örvénylő forgatagaiban! A mérgezett természet őket is elmérgezi, mint
az embert. A gonosz, mi éli világát egy gépesített, bürokratikus,
megfigyelt és alkatrészesített embergyárban, hol az információ
természete titkos érdeke és hatalma szerint rendezik be a világot egy
ördögi elme tervezett világlátása szerint, amely a pénz
koncentrációján alapszik, mi beavatottaknak uralható, máskülönben
uralhatatlan, és így mitizálható és az ember érdeke ellen való ördögi
műveletek terepe. Mit akar e vadállatoknak sem való helyen egy Őzike,
ki folyton vérveszteségtől szenved és árva, mert nincs, ki a lelkét
befogadja, ha lenne is, az idő az, mi sosem érett eléggé, hogy
átölelhesse... - Az időben mindig jelen lévő, ami nem
idő és nem a beteljesült pillanat, hanem egy titkát fel nem fedő örök
minőség, amit kegyelem által kiérdemelni lehet - vélekedett Árvácska,
és agytekervényeiben már nem járta végig a világ összes múzeumának
tengernyi forma és színvilágát, színteremtmény forma-változatait,
hanem elidőzött harmadik szemében egy-két képnél. A szentség -
gondolta, de sosem akartam szent lenni, szabadság szerelmében és
szerelem szabadságában szerettem volna élni! - Ez a szentség! - kiáltotta Liliom, és
mérges volt szívében Árvácskára, aki mindig úgy időzik el a fogalmak
közötti rések vérmes veteményein, hogy a lelke is kárát látja,
elszilánkosodik a retorikai, mondattani útvesztők okos és kifundált,
ravasz képződményeiben. - Add át magad annak, mi körülvesz és
átjár a valóság, mitől ne félj, de legyen egy páncélozott szobád,
hová a valóságból visszahúzódsz! Nem kellenek valódi páncélok! A
lélek és a szellem ereje a valódi páncél, de ki méltó és ki érdemes
való önmagának a békéjében a tervezett és tudott, szántszándékos
ártás nélkül elidőzni? Csak a szent. Az egész hat mindig egyszerre; a
szem iránya mi alakítja körülötted az életet. Mégis, aki dudás akar
lenni, pokolra kell annak menni! - ismételgette egyre hangosabban,
dobpergéssel felérő, szívbe markoló, elemi erejű diadalt érezve. - Borzalmas a pokol; egy gonosz elmében
egymást falják fel a paradicsomra is méltó emberi áldozatok. A gőg
zártsága, az hatalom- és uralomvágy, a másik eszközként való kezelése
igaz ismerete nélkül. Az isteniben ott a pokol ismerete, de nem él a
tudatos gonoszságban; a pokolbéliben ott-e vajon az isteni ismerete,
és mit tartunk mi isteneknek, a világuralmat? - kérdezte nem
Liliomtól, hanem önmagától Árvácska. Már mindig is a magyaroknak
akartam írni; egy szerelmetes álom határtalan szerelme e nemzet iránt
megakadályozza, hogy megundorodjam a való természeti
állapotaitól, amiben leledzik; azért van egy-két maszk mögött
meghúzódó, rejtett erő, amitől undorodom! Ez erő hatalomvágyó,
kéjsóvár és kicsinyes és mindeneket megrontó, elpusztító erő a
tisztulástól való rettegés és a tisztulás iránti vágy hiányában
leledző kis szív és kis lélek számító halálgépszíj-gyára! Egy aszott,
kiszáradt inkvizítor törvény szelleme az élet szent lelke minden
áradása és megmutatkozó kiáramlásának gyilkosa! A pontos
kiszámítottság precíz gépszíjgyára az élet természetes és magától
megszentelődő jelenlétének félelme és hiánya egy mindent beárnyékoló
Halál - Szem az Élet szeme helyett. - Így nem lehet élni, csak a lassú
haldoklást, mit rád mért ez ördögi inkvizíció elszenvedni! A lassú
haldoklást, mert élvezik a kéjgyilkosok, hogy lassan megy ki belőled
az élet, lassan leheled ki lelked, amelyet vélik, ők irányítanak, ők
terveznek és ők tartanak fogva. A lélek szabadsága áramlásának a
másik lélek és szelleme ereje és hatalma szab határt, teremti meg ez
állandó titkon csatározó erő a világ gátjain határait és leosztott
lapjait: erre holmi erkölcsi mázolmányt ráfesteni merő hiteltelenség
és igaztalanság az élet harcaiban. Az etika, az más. A fényben
leledző egymás közelsége, mi szúrhat, fájhat, nyomhat, kínozhat
folyton csak kín lehet, de nem érted mi a szülője és oka e kínzás
miértje mi csak sokára érted meg, de lehet határtalan szerelem
vonzalma és édes közelsége árnya is. - Kötözött lovak kínja, ha körbevesz,
megöl az a kín mindent egy szabadságra születő nép szívében! -
kiáltott Liliom és paripájának nyergében átvágtatott nyolcadik
bérleményébe nyolc csodálatos, zöld füves domboldalon át Árvácska
szoknyája alá, mert tudja, hol a kapocs - - Liliom, álmodtam egy nemzetet
határtalan fényben láttam a szívembe karistolva térképét. - Az élet álom! - kiáltotta Liliom, és
megparancsolta Árvácskának, hogy ébredjen a valóra. - Ébredj a valóra! - és mikor Árvácska
a fellegekben járt, csúnyán megcsúfolta őt a szerelmében,
amennyiben Árvácska napba nézett és megvakult, vagy folyton egy
csillaggal, a Vénusz, Esthajnal Csillagával csevegett, és a földre, a
lába elé nézni rest volt és túl büszke, mindannyiszor elgáncsolta
szerelmében, mert nem akarta, hogy Árvácska hülyén és elvarázsolt,
belőtt állapotában haljon meg. - Ha már meg kell halni, lássunk
mindent, mi van; úgy is meg kell halni. - Álmot is látni kell - háborodott fel
Árvácska. Az álmunk a lelkünk drága kincse, mi erőt ad továbbélni és
tovább vonszolni erőtlen testünk kínjait, az eltékozolt lehetőségek,
a kisiklott életek emlékét. Az álmok valóra válnak, de az idő
csigalassúságú és átkozott örökség tiszta álmainkban villámgyors
képek víziói rendezettsége mellett. A vízió az eszményített,
átszellemült Kép a lelkünk szelleme! - Vigyázz akkor e drága kincsre, és ne
vesd a porba az út mentén, de tudj a lelkeket uraló sivatag
terméketlenségéről, és a gonoszság térnyeréséről! Veszett csatából is
kijöhetsz győztesen, ha képes vagy tanulni hibáidból, és
szemedről lekerül a hályog! - Álmomban jártam virágok között, és
elcsevegtem az illatokkal, és szóra bírtam a hallgatást, mert
borzalmat és rettenetet sejtettem meg benne! - Vízililiomos tavak rendszeréről egy
csodálatos kert békéjét álmodom neked - kiáltotta büszkén Liliom és
homlokon csókolta Árvácskát. 2. - Nem is olyan könnyű a magyaroknak
írni - vélte Árvácska, és megijedt, mikor Liliomot rosszkedvűnek,
idegei tűrőképességének határain találta, ki ivott és lézengett egy
aljas sivárságban, ami körülvette, de hiába menekült nem bírt
szabadulni tőle, mert az mindenüvé követte, mindenütt ott volt - A
foglya volt e pokoli közegnek, de mindent megtett, hogy édenné
varázsolja e poklot maga és mások számára is. - Patakok hűs áradására, csobogó tiszta
vizeire vágyom kacagó gyerekekre és vidám hazára, hol a szomorúság új
öröm előcsarnoka, amiben ha leledzem, lassan eláraszt a béke és a
nyugalom, a csönd - - Isten mentsen minket a terror
csöndjétől, a félelem, a bizalmatlanság a rágalmazások és
gyanúsítások koncepciós perei csöndjétől! - süvített Árvácska, mint a
szél. - Egy kislány naivitása viharos erejű
orkán benned, mi magával ragad mindannyiunkat, de mekkora kárt okozol
majd? - A lassú elkínzásunk, ki okozza, míg
röhögi a szerelmesek kínhalálát, hol valaki párra sose találhat, mert
keresztbe tesznek neki - - Hagyod szótlanul, hogy szerelmes
mellednek éles kardokkal és éles késekkel rontsanak, és nincs rá
szavad? - Komolyan gondolod, hogy a levágott
Bárány beszélgethet a gyilkosaival? Még ha szót is próbál érteni
velük, azok elkerülik érthetően, joggal... - A Csöndünk sikolyai beszélnek
kínjainkról; a virtuális világban a kínok eljátszása a gonoszok jó
léte - - Tán régóta láttak bennem egy rájuk
veszélyes "ellenséget", ki az örökkévalósággal kokettál,
mert oda tartozik: az értelem, mi álmodja a jóságot és emberséget az
igaz tudást és szabad áramlását - Tán ezért követnek, és le nem veszik
rólam pillantásuk, tán ezért, hogy komolytalan játszmáik
főszereplőivé tesznek, mint egy elterelő hadműveletet, míg jaj, tán
ki nem húzzák alólunk az utolsó egy harmadot is mindenféle
gyűlöletkeltés, vád, vádaskodás, rágalomhadjáratok közepette - - Míg komolytalan játszmáik részese a
haldokló, addig kényszerű áldozatán teremhet virág! - Rühellem, ki maga gyáva az áldozatra,
de remek az áldozat kiválasztásában, hogy maga javára fordítsa végül
áldozata halálközeli energiáit; egy szóval vele gyilkoltasson! - Szeretem a szemedet, én szeretem a
dalt, és szeretem azt, aki engem akar... - Szemezgetem az életem, a szemed
szántása magjait - - Mindig tudtam, hogy itt a két tojás
egy tojás a három az egyben: a Szent Lélekben! - Mégis úgy terebélyesedtem e kis
tojásrántottától, hogy gótikus lelkem barokkos pompája barokkos
testet ajándékba kapván hizlalt - - Mi kívánsz lenni Tubicám, egy
hurkapálcika, min nincs mit fogni, avagy egy gebe csontos csontjai
nyomjanak a párnás dombok helyett? 3. - Ki tartozik hozzám, azt az Élő Lélek
dönti el, és nem lehet előírása semmi törvénynek, se intézménynek, de
még nem is egy eszme, mi minket összeköt.... - Micsoda hát...? - vágott Liliom
szavába Árvácska ingerült és feszült állapotában. - Az élet és álmai; a sors és
feladatai, a láthatatlan útelágazások visszatérő döntéskényszere
kínjai: a keresztutak éjszakája a valódi természet útján, és nem egy
virtuális művilág kietlen sivatagán a rágalmak mérgezett halálain az
eljátszott sikolyok művi paradicsomai - - A rohadt paradicsom! - mondta, ki
kell vágni. - Szeretem a paradicsomot a lédús
savanykás édességet a szájamon alácsurogni az édeni eredőt... - Szeretlek - mondta, ki kicsodát? - Én a Magyar Nemzet vagyok. - Épp azért... Imádlak... - Istent imádjuk... - Épp azért... 4. - Esküszünk a Magyarok Istenére hát
mind ki költő a néppel tűzön-vízen át a grófi szérűn és a bárói száj
tűztengere óceánnyi vágyakozásán: egy kis Amerika - - Egy kis amerikai sport, a pokol
kezelése... államok államai a nagy fényességben! - merengett
emlékeiben, és kitekinteni merészelt a fülledt és levegőtlen szoba
ablakán egy kis friss levegőért - - Egyik kutya, másik eb... - Főnix, hattyú, oroszlán, ez ám a
béke, pajtás, ha a pacsirta fejünk fölött hajnalt dalol, és a
melódiák varázslata édes és nem keserű, jó és nem gonosz! - Javíthatatlan álombéli kukorékolás! -
mondta, és lehajított móresre a szakadék fenekére, de onnan is
kitaláltam minden őrszemet elcsábítván kijátszván - - Ez ám a Játék Varázslata! -
hümmögött, és mielőtt újra visszalökhetett volna a szakadék mélyére,
hosszú karjait körém kerítette, - kerítés -, rabjává tett, és
hurkapálcika lábait kulcsolta körém: kulcs -, és lemeztelenítette
magát, hogy ne féljek tőle: - Ez ám a Szerelem - mondta; minden más
csak ámítás, csellengés és torz vigyor! - Ágyamban jártál egy testetlen való
árnyék: a Szerelem! - És ki ágyamban járt a test valója is
árnyék, ármány és szerelem! ... 5. - Mind, kiket szerettem eljőnek
hozzám... 6. - Az isteni költészet, az isteni zene,
az isteni művészet, az isteni bölcsesség szeretete... - Feküdj le! Mezítelen akarlak látni -
szólt Árvácska. Liliom ahelyett, hogy eltűrte volna
Árvácska lemeztelenítő pillantását, félelmében és szemérmetes félénk
dühében, egy morcos morgás állandó szenvelgései között félrelökte
Árvácskát, hogy az agyrázkódást kapott, és még hetek múlva is fájt a
feje..., de sebaj - gondolta Árvácska, ha e Liliomot szeretem e
gutaütött rémséget, e béna fagyasztottat, e mezítelen, pőre idegzet
elhagyatottságát, e kínjai közt vergődő pusztulást, e hajótörött
veszteglőt a habok között, - a mindenségben el vagyok veszve -
kiáltott, és mindig mindenben ezen elveszettségéhez próbált hű
maradni, így ha csábították volna is nem tette könnyűvé a közeledést
senkinek az elveszett, mégis szerették, de megmenteni, annak reményét
feladták.... - Már nem kell megmenteni! - üvöltötte
Árvácska, már meg vagyok mentve, és rácsapta volna ezerszer már
Liliom orrára az ajtót, de az ezt nem bírta volna elviselni, ezért
Liliom nem hagyta, hogy Árvácska akár csak megpróbálja is az orra
előtt betenni az ajtót, avagy netán azon végleg kipenderítse!
Valójában Árvácska szíve volt túl magányos és ezért még mindig együtt
voltak árvák időnként, mikor tényleg nem csapták egymás orrára a kapu
helyett az ajtót... - A gyermeki léleknek nagy tér kell és
való jó elfoglaltság az időben, máskülönben elkövül, megkövesedik,
mint egy ráncos korai vénség! - kiáltotta Liliom, és az épp akkor
kiszáradt és vénlányos Árvácskát kihajította az ajtón. - Majd ha elárasztod vizeid áldása a
Medencét, akkor visszajövök hozzád! - Nélküled hogy is lehetne áradás -
vigasztalta Árvácska Liliom magányát. - Olyan vagy mint egy kis malac ki túr,
és mégis folyton az egekben hordja az orrát... - A Férfin alant, és ... 7. - Hurkapálcika a lába, giliszta, avagy
féregnyúlvány a fasza, a tökei vérvörös duzzadtak az vérdús
érhálózaton, a teste, mint egy gorilla a városi dzsungelben, a karjai
hosszúak, a lábai is hosszúak és hurkapálcika vékonyak, a segge,
mintha nem is lenne, egy tojássütő serpenyőhöz hasonlatos, amin ha
sokat ül bőrkeményedés nő, mi alatt a segg csont és bőr, de a hasa
mégis mint egy borral teli hordó hangos, ha büfög, - mézízű borral
teli -, mit ő nem iszik, csak Árvácska, mert Liliom ilyenkor hallgat
és meditál, míg Árvácska ír és Liliom jó búzát arat - - Gyűlölöm az ilyetén játékaid -
dühöngött mérgében Liliom, és ilyenkor félelmetes volt, hát Árvácska
félt tőle. - Szeretettel közeledtem hozzád, de Te
elrontottad a játékaimat sorra mind - - Nem akarok játszani. Túlságosan
hiányzol; ha veled is vagyok, ha nélküled is vagyok, mindig Te
hiányzol! Nem bírok rajtad osztozkodni, fáj; még ha én megosztott is
vagyok a kényszerűségeim okán... - Nem gondolod, hogy nekem is lehetnek
ilyetén kényszerűségeim... És dobolt, dobolt volna Árvácska Liliom
teli hordó hasán, ha ő ezt felettébb nem gyűlölte volna, mert inkább
azt szerette, ha a nem létező faszán csüng, függ, és függőn rajra
ragad - 8. Időnként Liliom felvette a Kankalin
nevet, és hódító útjára indult... Ilyenkor félt csak Árvácska igazán,
hogy egyszer tán tényleg nem láthatja viszont Liliomot. - Olyan Nő kell most, ki egy ernyedt,
lekonyuló, lompos és bozontos fasznak egy mankón is jó; nem olyan
csacska, ki csak gótikus katedrálisok tornyaiba bajusszal tud
beleszeretni - sértegette Liliom Árvácskát, kit halálra sebzett, de
Árvácska már másnap visszavárta, és Liliom már másnap visszajárt,
nála járt, nála hált. - Nem bírom nélküled! - húzta föl
bozontos szemöldökét, mint egy festőpamacsot: beszorultam - vonított,
mint egy kivert kutya. Ekkor Árvácska boldog volt. 9. - Lehet, hogy nem bírom nélküled én, de
nem merem bevallani - borzongott Árvácska, és elillant Liliom orra
elől, aki ezért úgy megverte, hogy évekig nem bírta kiheverni. 10. Liliom mérges volt öregségére, hogy egy
vén roskatag fasz, és csak álmaiban tudja úgy isten igazából
megbaszni az ő Árvácskáját - 11. - Pont, pont, vesszőcske, készen van a
fejecske, rövid nyaka, nagy pocakja, készen van a Török Basa -
hergelte Árvácska Liliomot, aki fel is paprikázódott a paradicsom
helyett, és a sokadik pohár bor után lehajtotta a sokadik kis pohár
skót whiskyt, és úgy, olyan pontosan, ahogy volt, nekirontott
Árvácskának, hogy az elélvezett. (Részletektől kíméljenek!) - Mikor elmész, látom a harmadikról a
kopasz fejed, amint rózsaszíne tövis nélkül kipiroslik az őszülő haj
alól; a mámoros fiatalság és a pusztulás verseng egymásért, és nincs
megállás, mert épp elmenőben - - A mindenkori elválások örömei és
szégyene - korholta Liliom Árvácskát, és attól fogva sosem ott hagyta
el a házat, hogy Árvácska még véletlen se legeltethesse szép szemét
kopaszodó fején. - Termékennyé teszel, és azt mondod,
hogy impotens vagy és mindig másokkal is baszok - emlékezett
Árvácska, és mérges volt Liliomra, aki úgy véli, amit szabad nagy
ökörnek, azt nem szabad a kis ökörnek, és még inkább és mélyebben,
rémült kétségbeesetten szerették egymást, és úgy lapult hozzá a
testéhez, mint deszkarésbe, üveglapba; a bőrük szinte perzselt, és
azt hitték elégnek:- Megtalált a társam, aki méltó, a tűz fölött, a
tűz körül, a tűz alatt és mögött, de együtt is égünk hamuvá? -
kérdezte riadtan Árvácska, amiért Liliom azonnal úgy lehűtötte, hogy
hónapokig melengette a testét másokkal... 12. - Nem tudod, hol végződik az én és hol
kezdődik a te? Az egység. Az egység halmazai metszetein egymásra
nézünk és dalolunk tovább... - Az egész látása nem a mindenkivel
baszás története vigasságai - húzta el rosszallóan száját Liliom, és
szerelmében és indulatos részvéttől átitatván kipenderítette
Árvácskát, az meg úgy szűkölt magányosságában, hogy Liliomnak öröm
volt ezt látnia, de Árvácska milliószor e játszmába belehalt... Akkor tudta, hogy hol végződik a te és
hol kezdődik az én - 13. - Az úszómedence siralmai... egy Nő
szenvedélyes falása, ki retteg, hogy teherbe ejted..., miért, nem
szeret, vagy hosszú, magányos útjára éppen akkor indul? Mit tudhattad
akkor - dünnyögött Liliom, és e szenvedély évekig ébren tartotta
érdeklődését minden más Nő iránt... 14. Váratlan egymásba zuhant két test, és
magja megtermékenyített - 15. Az volt a vég és a kezdet, de körök
körök hátán és szürke mind és lapos korong, mi sosem gömbölyödik, de
Árvácska úgy határozott, hogy Gömb lesz, és szeretni fog...; akkor
kezdődött a pokoli út. Volt bőven, kit szeretni, de nem voltak
szeretők, csak számító júdások, aljas, kis faszok - - Húzd el innen a nagy picsád, míg nem
késő! - kiáltott valaki Árvácskára. Ekkor életében először
depressziós lett Liliom, a házát el nem hagyta volna, - a székét
meghagyták -, ekkor végképp nem merészkedett egy ideig az utcára... - Gyere, drága Pöttöm Panna, hadd
dugjalak el a zsebemben, ha túl nagy is vagy.... Ekkor Pöttöm Panna "Árvácska"
megnyugodott..., és Liliomot várta, hogy az hosszas huzavona után
újból leterítse, és seggéről álmodozzon piros magassarkújában,
miközben hull a hó és kisiklanak a villamosok, de Árvácska teste
meleg és szerető és ömlik a whisky az asztali jó - - Úgy tudnál élvezni, ha vennék egy
műfaszt, és a seggedbe dugnám, mintha egy Szépfiút a Filozófus? - Dehogy - sértődött meg Liliom, és
arra gondolt, hogy tényleg soha senki nem baszta seggbe még
képzeletében sem, csak ez a Nő, ez facsar ki mint egy citromot, és én
e Nőt mint a citromot - - Ez ám a Szerelem - viccelődött
Árvácska, és mint egy szelídített vadmacska dorombolt a Férfi mellén,
és miután lefeküdtek, testük összeért, és ércesen kulcsolódván simult
és olvadt egymásba és elélvezett - - Szeretlek - kiáltott Liliom és
felhasogatta Árvácska mellét, hogy az ne bízza el magát, és soha el
nem feledje őt; Liliom nem bírta volna ki, ha elveszíti végleg
Árvácskát, hát úgy hasította a mellét diribdarabokra, hogy a
gyógyulás eltartson több mint másfél évtizedig... 16. A folytatást senki se ismeri
pontosan.... 17. A Hetedik Te magad légy - üvöltötte, és
tömjénfüsttel kifüstölt minden oda nem valót, és aranyat hozott és
mirhát - 18. .... Hazafelé,
avagy egy Élet képei Salvador Dalínak 1. kép Dalí Úr, a Lovagom, ki égetett
pecséttel írt, ír és írni fog a szívemre, megállt az ablakban, és
arra gondolt, hogy nem kell neki ez a Nő, mert ez a Nő naiv, egy
holt-halott hisztérika, ki nem tanult mást csak üvöltözni, és a
másikban a szálkát, de magában a gerendát sem venni észre, mégis
vonzotta valami e Nőben ellenállhatatlan erővel, mintegy mágikus
varázslat eredményeként, mintha szerelmi bájitalt itattak volna
velük... Haragban vagyok az Apámmal - gondolta,
mert a Hős, ki végre sutba dobja az apját és anyját és felnő végre
érett emberré lészen; erre jön ez a hisztérika, egy Sárkány
toporzékolni tudó dühével, és okádja felém a Szavakat, szépeknek
annyira nem is, de jóknak se mondhatók, de olyan intenzív erővel
hömpölyög egy áradata a szóknak, hogy engem is, ki ura magának
egy-egy pillanatra képes volt leteríteni, hogy nagyobb erővel térjek
ismét magamhoz erőben, erőnek erejével, mert mi nem vitás e Nőhöz erő
kell - Dalí Úr, mint ki jól végezte dolgát,
mielőtt még arra gondolhatott volna is, hogy becsukná tán az ablakot,
mert ez a Nő nem fésüli az ő jelenlétében a loknis, hosszú
aranyhaját, és hajóit nem énekli szakadékba, üzent a legközelebb élő
rendőrtisztnek, hogy tartsa e Nőn a Szemét, de annak fogalma sem
lehet semmiről...., miután letette a Kagylót, és abból hirtelen
igazgyöngyök gurultak elő, és látta az ő Gáláját a Csendes-óceánon
vergődő és hányódó kagylóból Vénusz-Aphroditévé átalakulni, megbánta,
hogy bevonta a rendőrtisztet, de késő bánat, gondolta, mikor a Nő
beviharzott hozzá, és azt találta mondani, hogy Áradás és Árvíz van,
és neki elsőként kell a gátra kifutnia, mert a homokzsák kevés, az
erő kevés, és ezen daliás Úr imái nélkül, amit meg tudott érteni,
semmire se mennek a Honvédők, és mindent elmos a szürkésen gomolygó
mocskos Duna árja! Eltakarodsz már tőlem, Te Ebadta Hunja,
kell nekem, gondolod, a gátvédő, homokzsák szerep, mint egy
díszpinty-imádkozó! Erre az ő Gálája úgy megszeppent, hogy tíz évig
nem mert menni Dalí Úr tájára sem, hiába integetett az a levegő égen
át, és küldött cuppanós csókokat az éterben, és suttogta kedvesen a
fülébe, hogy Istennőm, úgy imádom, az az istenverte Nő csak azt
válaszolgatta, hogy Istent imádjuk! Épp azért - mondta Dalí Úr, de
mit sem segített, mert az ő Gálája folyton egy virágos kertről és kis
házról ábrándozott, és nem foglalkozott mint egy Istennőhöz illik, -
pedig tudvalévőn az volt -, az Ég Uralásával, mert mint minden Nő
mindig más kell neki mint ami van, és ő, az ő Gálája a szabadság és
szerelem bajnoka nem akart uralkodni! Utálok minden hatalmat -
mondta. Téged szeretlek határtalan, és ekkor Dalí Úr ahelyett hogy
Testét végigcsókolta volna olyan állati hatalommal esett neki a
Nőnek, hogy az eredmény az lett, hogy Testét megcsonkolta, szemét
ízeire szétszedegette, - így végre látsz majd -, haját milliméteresre
vágatta, hogy a szerencsétlen úgy nézett ki mint egy koncentrációs
tábori szökevény, hiába kérlelte a Fodrász fél órán át, hogy ő ugyan
ezt a hajat le nem vágja, az ő Gálájának kísérletező kedve lévén
akkor éppen Assisi Szent Klára szerepét alakítván, úgy gondolta, hogy
ha már nem kell Dalí Úrnak, akkor a világ összes pestisesét, leprását
neki kell meggyógyítania, nohát, gondolta Dalí Úr, kedvemre való e
hölgyemény, úgy tud játszani, hogy pillanatra se tudhassam róla
levenni szemem, ami pedig a tehetség kész bizonyítéka, és miután az
egész belváros azon röhögött, hogy Dalí Úr kibújt a Krisztus
Szoborból, és az ő Gálája elé vetette magát, és a Világ összes
Kertjéből a legkülönbözőbb illatú és színű virágokkal kedveskedett az
ő Gálájának, az úgy megijedt e váratlan csodára, hogy elkezdett
sikítozni, hogy Félek!, és kiszaladt a Belvárosi Templomból. Dalí
Úrnak pedig már a futás gondolatára is inába szállt a bátorsága, és
bedobta a törülközőt, mielőtt még mély letargiába eshetett volna, és
azon gondolkozott, hogy hogyan tovább e Szent Klára Magdolnával, ki
egy véle a Keresztjén, de megijed a hódolat virágaitól..., és ekkor
majdnem becsukta az ablakot, de egy váratlan meleg fuvallat
megakadályozta őt ebbéli igyekezetében, és karosszékébe zuhant..., és
másnap arra a megnyugtató érzésre ébredt, hogy Halott!, és ez minden
dolgok legigazabb rendje halottnak lenni, de arról az ő Gálájáról
csak nem tudta levenni a szemét; egy delejes vonzásban daliás szemeik
folyton egymásba akadoztak és csimpaszkodtak, és nem tudtak
szabadulni egymástól... 2. kép Gála Klára Gravida halott! - üvöltött
Dalí Úr fájdalmában a nyolcadik égben, és tizennyolc évre üvöltő
oroszlánná változott, mintha az egész agyát kikanalazták volna egy
eszement agyonrázott, agyonütött, agy rázkódott, egy megzavarodott
elméjű gáláns és daliás Úr üvöltött a nyolcadik égben mennydörgőn és
csendes hallgatagon. Én öltem meg - mondta, és mosolygott, és látta
Gálát csonkjaiból új életre kelni, és hogy ezután minden rendben
menjen ráküldött négy fehér köpenyes műtős orvost, kik mindent tudtak
életről és halálról, és ahelyett hogy Gála szívét visszaadták volna
az életnek, kioperálták és rácsok mögé dugták... egy istennő szíve
börtönben volt az aznapi világhír az istenek birodalmában, de az
istenek tudják, hogy mi az emberek birodalmában egy élet, az istenek
birodalmában 10 -28dikon másodperc, és hagyták lassan elvérző, annál
hevesebben dobogó szívét a rácsok mögött elsorvadni... Gála Klára Gravida egy halott, nem
létező Istent szeret, és minket, kik az istenek vagyunk fél vállról
vesz és magát sem tiszteli, így míg józan belátásra nem tér addig a
börtönben marad. Gála Klára Gravida ahelyett hogy
bevárta volna szíve lassú elhervadását, és az agónia, a lassú
kínhalál egeket is fel -, megrázó kínjait elszenvedte volna vagy
átmászott egy fénysugár követeként a kulcslyukon, vagy egy hatalmas
női mellet formázó dobogó vörös kősziklává, - dobogó kővé -,
változott, hogy a szíve ilyetén dobogása hallatán egy örökkévalóságig
nem alhattak az istenek, ezért elrendelték Gála Gravida szíve
szabadon bocsátását, mert az istenek a Gála Gravida felől érkező
zajok és fergeteges lárma és fülsüketítő robajtól már nemhogy aludni
nem tudtak, de lélegezni se immár, mert Gála Gravida szíve folyton
minden őket, az isteneket szolgáló egérlyukból, patkánylyukból,
pokoli gyűrűből feléjük lihegett eget verő ocsmánysággal egy kísértet
hangján hódítván és csalogatván, hogy szeretlek benneteket! Az
istenek e Gála Gravida szívétől úgy megrémültek, mert az
mindegyiküket lassan de biztosan kifárasztotta, felőrölte és jó
étvággyal bekebelezte mintegy kannibál, és folyton kacagott jóízűn,
mint egy kislány és azt suttogta, hogy szeretlek benneteket! 3. kép Szeretlek benneteket! - kiáltotta Gála
Gravida, de kopjatok le végre rólam inkvizítorok és rendőrtisztek és
maffiózók és a világ összes halott ügynöke, egy halálgépgyár rendezői
és fogaskerekei kopjatok le végre, vagy hozzatok sok kazal virágot
Dalí Úrral holnap kötendő esküvőmre! - üvöltött Gála aranya, és
miután ezt kiáltotta mély meditációban körüludvarolta a világ összes
rendőr-maffiózóját, inkvizítorát és fogaskerék halálos ügyintézőjét,
hogy Dalí Úr el se bírta képzelni, mi ütött az ő hőn szeretett
Gálájába, de állta a sarat, és próbált lépést tartani a
történésekkel, mert a világ rendje, hogy a fehér kígyó a fekete kígyó
farkába harap, de ez még csak egy rendőrállam és én ÉLNI akarok és
levegőt venni, hát Gála asszony végigcsókolta a világ összes
rendőrtisztjét és inkvizítor-maffiózóját, csak úgy dőlt a lé, a Pokol
aranyai árasztották el akkoriban a Duna-medencét, mikor Gála asszony
a Hun-magyarokért túlélni akart minden kínzást és megaláztatást és
perpatvaros pokolt és csúsztató intrikát és rágalomtanyát, és a szíve
dobogott, hogy fellármázta és felrázta az egeket a Tudás népét
uralomra juttassa a Fény városát! Mikor pénze nem volt, hónapokra
visszahúzódott tisztulni a környező hegyek erdőségeibe és futott és
futott, míg üvöltő fekete oroszlánok kísértették, de megtörni nem
bírták, és bár a kutyákat is ráuszították, az összes rémesen
vicsorító átokfajzat megszelídült Gála izzadt bűzén: magukra
ismertek, és mély, életre szóló barátságot kötöttek vele; Gála
Gravida így élte túl az udvari intrikákat az erdőségek lomjai közt
időnként összekacsingatott egy-egy Nagy Úrral, mire ezt az Úrinőknek
elbeszélve mindenki az utolsó szajhának és kurva kémnek tartotta az
Úr és az Úrinő mind Gála Gravidát; egyre forróbb lett körülötte a
levegő, de nem értette, miért.... 4. kép New Yorkban már csaknem egy éve nem
álltak az ikertornyok, de megmaradt ott egy árva kereszt, és még nem
jött létre Emlékpark az áldozatok tiszteletére, de virágokkal és
levelekkel emlékezett ki-ki a szeretteire, amikor egy Nő csak futott
csak futott galériából ki és be, képektől képekig, és heteket töltött
Szépművészeti Múzeumok képzőművészeti tárlatain és írta fejben a
művét, miközben titkon örült, mert egy Férfi úgy lihegett körülötte
mint egy kiskutya, de a Fasza épp akkor állt föl New Yorkban az ég
összes energiájának hevességével, mikor a Nő a műalkotásokba
temetkezett és fölöttébb járta volna végig New York összes bárját,
pubját, kis kocsmáját, ahogy tetszik, mint e kisfiú faszát nyalogatta
volna, bár nyalóka ide vagy oda szerette, mert jó íze és jó illata
volt, de ne most - üvöltött rá Gála asszony a Kisfiúra, nem látod,
hogy mással vagyok elfoglalva, és mikor az a New York öble szigetei
között imbolygott, és egy párra meredt, kik ők voltak, és megkérte a
Nőnek a kezét, a Nő évtizedekre a Szabadság-szoborba költözött (New
York és Budapest) közt ingázva, és le se vette a szemét a kisfiúról,
holott az már rég máshol játszadozott, és csak időnként érintette meg
a kis New York-i kaland eltévelyedett útjának emlékei égető
zivatarként vagy parázsló oroszlánsörényként a szívét... Nem érted meg Dalí Úr, hogy áldozatok
vagyunk kivetve a Duna-jegén, és nincs, ki tehetne róla, hogy így
alakult, de elkávéztuk, elbarikádoztuk, elhallgattad és
elhazudozgattad, és nincs bocsánat csak nálam, de az kevés, és nem
menekülhetsz, és nem menekülök már, de kezeidbe sem haldoklok többé,
miután úgy feküdtünk, mint agy-halottak a Duna jegén, és a Nép
Koronás királyt kiáltott.. 5. kép Miután Gála asszonyt a Varázsló
darabjaiból végre újra összeillesztgette a csonkhoz a fejet és
karokat és combokat és lett újra Több Fény, és olyan volt mint egy
mozaik, vagy egy montázs e Mary Shelly Frankenstein, és mindenki
fellélegzett, hogy mostanra jó illatok szövetkeznek majd a hazáért, a
kisfiú azt találta írni, hogy Gála Gravida őt végleg elvesztette most
és holtáig őt fogja visszasírni, mert ugyan már úgy törődni véle
senki se fog immár, mint valaha ő törődött, és ez mint egy hatalmas
kardvágás volt Gála Gravida szívének egyenesen irányítva, hogy ő mint
egy tetem egy hulla halott azonnal elterült, kidőlt, és évekig
mosolygott mint egy agyalágyult, de senki se bírta egy szavát se
venni mert csak menekült és menekült és mindenkiben ellenséget
szaglászott, mire a kisfiú látván mit tett, hol hátat mutatott egy
fekete elhasznált, rongyos agyonszakadozott szürkés Rongynak, Gála
Gravida Dulcinea Beatricéjének, hogy az hátha újra szerelemre éled
iránta, vagy meglátogatta, és míg a Nő idiótán mosolygott, és szavát
se lehetett venni, csak Halál Uramat, Halál Uramat ismétlőn
hajtogatta, addig a kisfiú egy másik Nővel smárolt a Taxi-Park kellős
közepén, hogyha Gála már halott, legalább ő le ne maradjon semmiről -
így és helyesen gondolkozott. Gála vére lassan csordogált, és vérében
nyomot hagytak az istenek, és Aditi-Innana a szerelem, a harc és a
termékenység istennője virágaival hintette telis-tele Gálának elfolyó
vére patakjai mentén a sírhalmait, egy egész hun hadsereg maradéki
támadtak fel vércseppjein a Szent Asszonynak a Szerelem Istennőjével
rokon szent céda cemendének..., mert Csaba királyfi
csillagösvényen... 6. kép Chicago belvárosában egyenes gerinccel
álltak a fehér vitorlások árbocai, míg Gála Gravida, ha nem képek
előtt írt, hát kegyetlenül szenvedett, mert szívében három Férfi, más
néven a világ Három Legnagyobb Ördöge volt és fekete praktikájuk
gyakorlataként kémeket küldtek Gála Gravidára, ki mit sem sejtőn
elárulta, hogy Három férfi él a szívében, nos e Három Ördög
összefogott, hogy jól megleckéztesse Gála Gravidát, hogy mért nem
csak egy, de egyek legyenek én bennem, gondolta Gála Gravida és égnek
fordította szemét, miközben a három ördögfi egymással, avagy egymás
ellen szövetkeztek Gála Gravidáért vagy ellene és ezt így két
évtizedig, hogy a Nő nemcsak szépen megőszült, de bibircsókos lett az
arca és inkább egy rossz mostohához és vén boszorkányhoz hasonlított,
mint frissen ficánkoló pisztránghoz a hegyi patakokban..., akkor
valaki elkiáltotta magát, hogy Hazaáruló, mármint a Nő, Kiszáradt
Vénlány, nos akkor volt csak nagy a tűzvihar és támadás, mert
mindenki ripityára szétlőni igyekezett a fejét, mint megérdemelten
egy kurva tetű kémnek, mintha nem minden második pajtás az lett
volna, csak épp a Gála Gravida törte máson a fejét: a Magyaroknak
akart írni! Kiszáradt Vénlány! Erre ő mintegy Őzike kizárólag az
erdőkben biciklizett, és az őzek és szarvasok, vaddisznók
kicsinyeivel sereglettek hozzá, és a kerecsensólymok és sasok
szélesre tárt szárnyukkal hasították a levegőt - így védvén Gála
Gravida lelkét, míg ő menedéket lelt az erdei tisztásokon és
ösvényeken és a templomi orgonazene tiszta hangjain, de ha az
orgonaművész Férfi volt az úgy tett mintha Gála Gravida rögtön
helyben ha nem is elcsábítani, de leteríteni akarta volna, pedig az a
nyolcadik mennyországban lakmározott az angyalaival, és rá se
hederített holmi orgonaművészi lélekre, ha hullt rá az égi manna, a
Liszt a Felhők Zsákjaiból.... 7. kép Gála Gravida akkorát üvöltött, hogy nem
csak az összes ég minden angyala felé szárnyalt, hanem a poklok
minden ördögei összesereglettek szövetkezni ellene, de hiába
fenyegették meg, hogy hagyd már abba, ő Gála Gravida csak üvöltött,
hogy kínja fellármázta az egeket és a poklokat, hogy minden ördög és
minden angyal egybeszaladt, és úgy ölre mentek, birokra keltek
egymással, úgy egymásba olvadt egy Nő miatt a sok lélekszellem, hogy
már a Gála tejfehér ködében senki se látta ki kicsoda ez volt ugyanis
a Menny és a Pokol házassága, vagyis az Elvesztett Paradicsom angyali
és ördögi harcai, hol a nagy dulakodásban mint egy szivárvány olyan
volt az ég, senki nem volt leválasztható a másikról, és különben is
milyen kis rezgéstartományon, a spektrum mily kis tartományán látunk
színeket is egybe mosódva, mert minden eggyé lélegzi magát a nagy
dulakodásban szétválaszthatatlan, és mire e nagy elvegyülésből
kiválsz, Te Gála Gravida olyan vagy, mint egy Tört Tükör, mely
darabjai újra és újra összeállnak a szívedben színről színre látni
nem az álmaid kivetüléseit, hanem, ha elég bátor vagy a valóságot - 8. kép Dalí Úr az ő Gálájának még véletlen sem
egy almaültetvény összes almáját negyedelve magyarázta el kedvesének,
hogy mennyi is tulajdonképpen az Idő, hanem az almaágakba körteágakat
oltott, és az újonnan világra jött termést lehallgattatta. Hát nem érted, amit én a Nagy Csönd
hallgatásán pantomim mutogatok neked, hogy Kuss a Neved, és ha már
más vagy mint én fogd be a pofád, vagy én fogom be neked? 9. kép Az almaültetvény almái idővel rögtön
megsúgták DalíGálának az időt, mihelyt tudni szerették volna,
ilyenkor egymásra mosolyogtak, kuncogtak, mint egy kisfiú és kislány,
és elszaladtak a világ végére örömükben, amit mások menekülésnek
fogtak fel... Az almaültetvény fáira aggatott,
függesztett órák úgy megnyúltak, mert az örökkévalóság emlékezetében
is egy perc néha csigalassúsággal múlik, míg máskor egy hét is
száguldván rohan, hogy utol nem éri senki... Egy lopva rajtakapott pillanatban a
Kert fái alatt Dalí Úr egy Fehér Lepedőbe csavarta az ő Gáláját, hogy
az lélegezni se bírt, levegőt sem kapott, így senki nem hallhatta,
amint a Nő sikít és süvölt, hogy Levegőt!, én Attila király itt
vagyok...!, talán jobb is így, mert biztos az Őrült naplójában
képzelték volna magukat, nem egy szerelmes pár át- és agyonizzadt
lepedőjébe belecsavarván maguk kutatván a hun-magyarok rótt, azaz
rovásírással írt szent iratait... 10. kép Olyan vagy, Gálám, mint egy vörös
bömbölő múmia, és karjaiba vette agyonkínzott testét az ő
Gálájának..., miután éhhalált és szomjan egyként haltak a
sziklasírról el nem hengerülő kő barlangjában, mint Aida
rabszolgaasszony... Istennőm, hol a stukker - kiáltott föl, olyan a
házam, mint egy lövöldetér, nincs más, mint megkövesedett tyúkszar és
szitává lőtt Fej..., miután az elgázosított és elmérgezett légtérben
mindenki a barátját fejezi le, így a végeredmény épp ugyanaz,
mintha ellenség az ellenségnek, de miért egymást kaszaboljátok le -
kiáltott a Magyarok Nagyasszonya, Gála asszony, és kikacsintott a
bús, viharos felhőjű egek közül... 11. kép Ha Dalí Úr mérges volt, vízbe fúltnak
csúfolta szerelmét, és elnevezte Bánk Melindájának, vagy Hamlet lett,
és az őrület vizeire kergette az ő Ophéliáját..., akkor az egész
Udvar évekre attól lett hangos, hogy Gála megőrült... 12. kép Eltelt milliárd éjszaka és az azt
követő éjszakán nem várta meg Dalí Úr, hogy Gála újra üvöltsön egyet
és paranoiás skizofrén gyanúsan kórházba kerüljön, hanem ráfogta,
hogy szerelme, Gála asszony most nem a Százak vizeiben, hanem
egyenesen a Föld valamennyi hullámába megmártózni igyekszik, így a
hullámzása el fog tartani még egy ideig...; világ-szőttes ide vagy
oda, mikor a házak sorra imbolyogni kezdtek, és már senki se tudta ki
kicsoda a sok szitára lövöm lövedéktől a fejében, azaz a fejek oly
kótyagosan imbolyogván gurultak, hogy a házak belső udvaraira eső
emelet korlátjai is mind az udvar felé kezdtek bedőlni és
beszakadozni, hogy ott már élni nem lehetett... Apám házának szerkezete egy
aknamező..., mert apám vagy hátat mutat, és nem törődik velem -
panaszkodott Gála Dalí Úrnak, vagy dülöngél, vagy fogja magát, és
kiugrik az ablakon előlem, vagy a kezét húzza vissza, ha meg akarom
fogni, vagy mindenáron el akar rabolni, pedig nem is szeret, hanem
titkon gyűlöl....; hisz sose akart gyereket, nemhogy egy Gálát, ki
port nem töröl, de porba ír, és nem érti, hogy nem kell senkinek,
mert neki se kellett már, és a Jó büdös Istennel el nem hiteti ebben
az életben, hogy ő a Nap, és hogy jól jár vele valaki is, tehát
kell... Gála teste ha nem is bedarált sonka, de
nem is feltétlen a Bazilika Kupolájába ki- és megfeszített Ura és
Istene, és nem is a Gótikus Katedrálisok Tornya, így hát Dalí Úr
megnövesztette bajuszát és az égnek fésülvén pöndörítette, hogyha nem
is mint egy hústorony fallosza meredt is az égnek, hanem mint a
magyarok bajusza, és kardot rántott, ha kellett párbajozott, és
díszmagyarba öltözött..., mert Gála az ősi Hun - Magyar Nemzetnél
jobban senkit és semmit nem szeretett..., ezért ha csak tehette
mezítelen ült meg minden paripát, és hosszú hullámos gesztenyebarna
haja lobogott utána a tűző napfényben, vagy a hallgatag telihold
fényén... 13. kép Mondjátok - üvöltözött Dalí Úr, van
ennél idiótább, hülyébb és elcseszettebb, szerencsétlenebb és
nyomorultabb, azaz elbazilikázottabb Nő ezen a hét heted országon,
mert lemegyek akkor én érte az Alvilág mélyére a Fehérlófia, és Gálám
helyébe ültetem a Felhőkbe, hadd lógassa lábát, azért a Nőért én
Gálát lecserélem, csak mellettem lehessen örökké, hogy én felügyeljem
minden szava borsát és minden mondata fényét és sóját, nehogy rosszat
tudjon írogatni rólam... 14. kép Dülöngélő házak beomló emeleti
kerítései között egy-egy töklámpás, és a belső udvaron Dalí Úr pödri
bajuszát, és míg apja el is fordul és csak hátát látja folyton és
visszahúzott kezét és a tőle való menekülését, egy bicikli, egy
aktatáska az iratoknak, és Gála hölgyike kislány nem hisz a szemének,
de örömkönnyeket sír édesapja mellkasára, kivel madarat lehet fogatni
örömében, és akkor apja nem megy se piálni, se pszichiátriára
látogatni, se hangversenyre, se templomba, se a város összes
kocsmájának útját nem járja be aznap, hisz ez mégis a főváros és sok
a kis kocsma, hanem feje Gála mellkasára esik, és sír.... 15. kép Egy nyomorúságos szobakonyha nem messzi
a magyar történelem egyik szimbólumától a Terror Házától, és a
sivatagi hosszú és pipaszár lábú elefántok, és égőnyakú zsiráfok
árnyékában Gála megküzd a Zongora billentyűzetén lelke isteni
dallamiért és egymagában egy szál karddal és mezítelen nekimegy a
Terror örökségének, és bár összezár a pokol és bilincsei kezén lábán
és fejében a fekete csápok, miután mégis eleresztik már a fehér
csápok sem érik el, csak az isteni zene dallami kergetik egymást a
klaviatúrán egyik szólam hömpölyög át a másik szólamba, egyik patak a
másik patakba, és lesz folyó és folyam, amely a tengerbe ömlik a
folyam torkolatában: ezt fesd meg Dalí Úr az Ártatlanság Múzeumába,
mert úgy szeretlek süvít Gála.... 16. kép Miután Dalí Úr Gála agytekervényeit
mind kannibál módjára kikanalazta, kirándulni hívta Szerelmét,
leheveredtek a zöld pázsitra kankalinok és százszorszépek között
pacsirta és csalogány dalára pillangók szálltak és táncoltok a
fényben egy genetika által megrajzolt koreográfiára, és Dalí Úr akkor
úgy megdugta, dugaszolta az ő Gáláját, mint egy Vadállat, hogy a Nő a
zsarnoki terrorja alól sose akarjon többé kitörni és máshová
elmenekülni, és Gála készakarva maradt hát... az Ostor ott lógott
bekeretezve a Szoba falán, és elég volt, ha Dalí Úr Keresztre nézett
és Gála rögtön énekelt, és az Ostor hallgatott mozdulatlan..., így
szerették egymást.... 17. kép Hol az a fékevesztett, pokoli, férges,
és agyonszakadozott Cipőm! - ordítozott Dalí Úr, és Gála szemét, ha
ilyenkor ellepték a könnyek, szívére ölelte a Nő buksiját, és mindent
azonnal megbocsátott, és néki minden megbocsáttatott... A kerti ház udvarán a diófák alatt
henteregtek egy kicsit, hogy a hancúrozástól és hempergéstől csak úgy
hulltak rájuk a szőrös férgek a fákról, ilyenkor Gála, mint egy
kislány körüljárt a kert szegletén és minden virág fejét ujjai közé
fogva leszakította a virágok fejeit és nagyokat kurjongatott hozzá és
hahotázott, ráült egy hintalóra és kiperdült örömében a világok
világa összes világaiból is, mint egy búzaszem, mely jó földbe
hullik.... Dalí Úr ezen időt arra használta fel,
hogy meditálván nézegette a Csendéletté összerakott frissen szedett
és megrakott gyümölcstálat, a gyümölcsökön a vízcseppek mint az
igazgyöngyök, és Gála fejét képzelte hozzá, jó nagy dudákkal,
értsd Gála álló csöcseivel az Ég felé, mert ez az állás az Ég felé
párhuzamosa kötötte össze őket egy balos keresztet egy jobbos
kereszttel, kéz a kézben, nem pártokra kell ám gondolni, hanem
ecsetek és csöcsök párhuzamosaira a kézben mint a keresztút
napjai metszik egymást a végtelenben, ami nagy baromság Dalí Úr
szerint, bár négyszögesített körök voltak DalíGála heppjei, pedig
szintén nagy baromság..., és mire mindezt végig élték és gondolták és
elmélkedtek, úgy felforrósodott a homlokuk a koponyájukon, hogy
kénytelenek voltak egymásba elvezetni hőháztartásuk mint egy télen
állandóan fűtött kazáné örök hevülésük egymásba elvezetni.... 18. kép Mit akar tőlem? - üvöltött rá Dalí Úr
az ő Gálájára, és ezért Gála asszony úgy megsértődött, és mint egy
mimóza megszeppenvén összerázkódott, hogy azt találta mondani Semmit,
és évekig nem látta aztán Dalí Urat, - nem akart terhére lenni -, és
félt, nehogy azt gondolja róla a daliás, hogy egy ragtapasz, mi nem
kopik le soha, és ragad, mint a kosz... Ekkor történt mégis, hogy Dalí Úr
házába Gálát becsalogatta, és szép lassan komótosan kevergette a
vajat a mézzel, és kente a kenyérre, hogy mihelyt Gála hahotázni
kezdett azt mondta neki édesen és kedvesen, hogy megcsípett a hülye
kígyó, az pedig bosszúból Dalí Úr kopasz fejére loccsantotta a
reggeliző csészéjéből a pár korty maradék tejet..., ilyenkor Dalí Úr
halálos nyugalomban mint egy agy-halott ücsörgött tovább a reggeliző
asztal mellett, és se szó se beszéd, de megtáncoltatta az ő Gáláját,
és örömében nagyokat kurjantott a fejében közlekedő tengernyi
biciklis és autóstoppos és autóparkos láttán, akiket ő irányított,
miközben Gála táncolt és énekelt, hogy rengett belé a Ház és
kicsinosítom, kidőlt, bedőlt, ütött-kopott, hát itt vajon, ki
lakhatott, ez bizony az én házam és mától fogva a Tiéd is, így szól a
Rigócsőr királyfi meséje Domján Edit mesemondásában... 19. kép Dalí Úr feje tetején a pár hajszál
ilyenkor kedvesen danolászott, mint szarvasagancsban az információ,
és madárcsőrben az ének.. A Ház mint egy Elvarázsolt Kastély, és
benne a labirintusos folyosók, amint tekergőztek benne a kislányok és
kisfiúk, és örömükben sikongattak, vagy félelmükben sikítottak, mikor
eltévedni látszottak, ilyenkor Dalí Úr, ki nem kedvelte a gyerekeket
maga is egy kis gyerek lévén kényeztetésre és anyaölre vágyott,
mágikus tükröket tologatott a gyerekek elé, hogy azok rémületükben
tótágast álltak, cigánykereket vetettek a tükrök egymásba eső
vonalain, és az utak úgy csúsztak ki lábuk alól, hogy öröm volt
nézni... ilyenkor volt Dalí Úr gonosz, és féltek is tőle a gyerekek
nem mint egy törperegimenttől, de mint egy gonosz varázslótól... A Kínok Házában, hol az Embert
mócsingos péppé verték, és halálra kínozták ártatlanul, csigára
húzták a gerincét, vagy a büntető zárka fél négyzetméterére zárták,
na poklok poklai el véletek, és ne vezessetek rosszul, de szóljatok,
ha már most én vezetek..., de a magyarok házai, jaj ne legyenek
mindig a terror és a kínok házai... 20. kép Jaj csak Gálát biciklizni ne kéne
tanítani, mert akkor rögtön Porschét, avagy Mercédeszt akar... 21. kép Szex no kommentálva... A Halál azonban mint egy Fekete Felhő,
mi fojtogatja az embert és el nem hagyja, mi mintha állandó tűzben
égetné az elmét idegtépő, fülsértő hangfoszlányaival, agyat sértő
mátka, ki halálra kínoz, ha élsz, zivatarjain, mit ereje produkál... ... és a két halott DalíGála imádkozott
és elterült, vagy fülsüketítőn veszekedtek, és egymásnak estek,
ugortak, egymásnak hátat mutattak, és gyűlölködtek, tán mert
megijedtek önnön erős érzelmeiktől, hogy azok megsemmisítik őket, így
inkább, ezt megelőzvén öngyilkosok lettek, nehogy a másik
ölje meg őket -; mégse bírták egymást elveszteni, és köréjük
sereglettek az ég angyalai, a forrásokon feltörő vízsugarak
táncoltak, a madarak énekeltek, a sivatag kivirágzott, mert Dalí Úr
az egeket ment gyarmatosítani, hiszen nem bírta elviselni az
ismeretlen ismerőst, a Halált az Élet ellen, és kikergette magából
összes tudattalan felettes, ismeretlen szellemeit, hogy legyél, és
elűzte magától átkozott tudattalan lelkét -, akkor megnyugodott, mert
maga volt, de nem egyedül, hanem mind vele volt kiket szeretett....,
de még mindig nyugtalan volt, ha Gálára gondolt, kit életénél is
jobban szeretett... ... és még Gála olvasott és írt, Dalí
Úr nem lehetett soha se tudni mit csinál, mert életét titokba
burkolta be..., és csend és hó és halál, és friss hótakaró a temetőn
és a telihold árasztja a fényét - 22. kép Más is maradjon mint Lövöldetér, Gála
úgy döntött, hogy életben marad, és a lövedékek, a spionok és spiclik
között olyan jól lavírozott, hogy hol az egyiket kötötte be
szerelemmágiával, hol a másikat; így éldegéltek Dalí Úrral.. A szerelemmágia a legveszélyesebb, mert
a lövedékek között nem alszol el, a szerelem elaltat, azt sugallja,
hogy már a készbe értél, nincs semmi dolgod ezen a világon: mégis
kinek csak a mágia része van, és nincs szerelme, hamar lebukik; előbb
utolérik mint a sánta kutyát, mert felfújt lufija, - rövid ideig
tartó vágy, akarat, sekélyes érzelmek, érdekek mezején -, gyorsan
leeresztődik külső nyomásra, az érdekek és érdeklődések változó
alakulása lévén; a szerelem a legistenibb adomány, és csak a bennünk
élő istenarc adománya a tiszta víz forrásán belőle megszülető Élet:
olyan lett testem szelleme mint a Nap ontom ugaraim, és az veszi
mindig ki rászorul, leginkább látom is, máskor csak érzem, hogy
veszik, de nem tudom, kik.... a Nap nem maga irányítja sugarait,
hanem sugárzik, és van befogadója..., ha van..., mégis nem véletlen
az, ki is fogadhatja, de rejtelmek zengése körüle, miként és hogyan
is van ez a szellemek fizikája nyomán... valami adok-veszek
mobilitása van, és a valódi értékek és érdemek mentén történik, és
adott szellemi erő, ki értesül jelenlétéről, kinek muszáj... a
természet és a kegyelem és az isteni gondviselés törvényei szerint... Egy ember neuronjai lehetséges
kapcsolódásai száma több mint csillag az univerzumban, tehát egy
ember minőségi értéke egy lóversenyen legyőzi a csillagok
lehetőségeit... például szerelme mérföldek távolságában is
megmentheti szeretteit a szerelmével, és elpusztíthat valakit
gyűlöletével...; a gyűlölet és szerelem, a gonoszság és szeretet
harca törésvonalai mindig a legfontosabb törésvonal lesz az emberiség
életében, mert a legelemibb az akarat energiája mentén... az érdekek
és erőviszonyok, az értelem hálózatai erre épülnek rá, az ember
ösztönlény marad elsősorban intuitív, tudatlan megmagyarázhatatlan
vonzalmakkal és taszítások választásaival és kötődéseivel gyűlölet és
szeretet mind kötőerő, és így szerveződik mély és tudatlan, ha kell
hormonális állati ösztönök alapjain a történelem: talán efelől
érthető meg a karma, és amit egynek a legkisebbnek, nekem teszitek
példázata... semmi nem vész el, amit a másik iránt érzünk és
cselekszünk: lenyomat marad egy leheletnyi finom hálózaton a
szellemünk az emberi szellemi láncolaton erőnlét, a lélek és szellem
sajátossága szerint... és folyamatosan alakítja a szellemek rendjét,
akikhez tartozunk, akik felé fordítjuk tekintetünk, akiket szeretünk,
gyűlölünk.... az egész egységéért, a másikért mi nem felelünk... a
magunkét kell rendben csinálni, és minden megy úgy is az elrendelt
úton, mert máshogy nem lehet... mégis felelősek vagyunk egymásért...,
és ha ezt nem tudjuk visszaüt ránk előbb mint gondolnánk: ez a
természet etikája, amit őseink tudtak... még az ellenség szabadságát
is tisztelték: csak az uralkodó körüli törzsfők, az Udvar, ha kell
tartottak rabszolgát; minden ellenséges rabul ejtett katona
"szabadként" betagozódhatott a katonai demokratikus
rendbe... 23. kép A természet amint a beavatottak rendje
hierarchikus: mégis ez a leginkább problematikus kérdés mára. Az első
természeten létrejövő második természet az ember által létrehozott
ipari környezet kitermeli harmadik, azaz virtuális természet adta
sajátosságait és törvényei, amik ugyanúgy visszahatnak az emberre és
viszonyaira, életére a társadalomban mint az ipari környezet... nem
lehetünk naivak, hogy a háborúk, a termelés és minden emberi
kapcsolat minősége és sajátossága napról napra gyorsabban változik
mint mi követni tudnánk... erre rátelepszik a bizalmatlanságból, a
titkosszolgálatok mindent átszövő rejtett uralmából adódó hatalom és
félelemkeltés a fennálló technikai lehetőségek segítségével, és a
100%-ban eltorzítható kapcsolatok, amiket nem segít meg a hallgatás
filozófiája, mert szellemeink iránt alázattal tartozunk, és
jelenségek könnyen félremagyarázhatók még a szavak is, mert épp a
fennálló viszonyok miatt a sikeres nagy szellemek nem mutatják ki
valódi érdekeiket és taktikai-stratégiai terveiket: a tűz közeli
értesültek pedig mindig manipulálni tudják a kicsiket..., és nagy
szellemek játékszerei könnyen lesz az ember... a naivitás, a rossz
helyzetismeret, a felelőtlen beszéd és tett és cselekedet mind
káros ... a szabadosság is a szabadság helyett: az első egy felületes
kiszolgáltatottság az adott helyzeteknek, az utóbbi a legnemesebb
rendezettségből történő cselekedetek és tettek viszonyrendszerei... A beavatottak rendje is hierarchikus,
ezért fontos, hogy ismerjük pontos helyünk és önmagunk és a másikat
az úton..., és ne ártsunk, legalább tudatosan ne, ha lehetőség van,
segítsünk! A gyerekcipőben lévő szellem is mutatja
már fogait, mégis vigyázni kell rá, mert sok veszély leselkedik rá: a
manipuláció lehetőségei technikailag 100%-osan adottak, és a szellemi
térben örökkön jelen lévők; mégis, mire egy nagy tehetség megmutatja
valós szellemét és abban megerősödik, a legveszélyesebb szűk ösvényen
jár, tehát a befolyásoltságainkra nagyon rá kell kérdeznünk, hogy
mifélék és milyenek... Az ön- és emberismeret, - a bizalmat
senkinek sem szabad automatikusan rögtön megadni... a testiségünk,
szexualitásunk is lehetne okosabb, bölcsebb alapokon, hisz kötődést
jelent -, mégis véd minket a teremtésben jelen lévő rend, amely
megengedi a káoszt is a rendezettségen belül... 24. kép A zavaró szellemek mellett ott vannak a
segítő szellemek (akár egy jelenségen belül); mégis a nagy
szellemeknél mind ismerjük a Pokoltánc fogalmát... aki dudás akar,
lenni pokolra kell annak menni; miért? Amíg az ördögi erő nem részed
ki vagy szolgáltatva neki, és kijátszhat mind a szellem ki bírja és
használja... a természet része az ördögi csábítás és hízelgés a
könnyű műutak felkínálása, melyek nem a tieid, a gyönyörbe és
kábulatba veszés, az eksztázis a legvonzóbb ezek közül, mégis
jelenlétük fontos a spirituális fejlődésben; elutasításuk
ostobaság... kiszárít és megöli a lényeget az élet nedveit szárítja
ki; ma már elenyésző az a szellem ki ellene mond az ördögi erőnek,
minél inkább farizeusi jó szövege egy szellemi erőnek, talán annál
kevésbé mond ellent az ördögnek!... a látszat mindig csal...; ki
poklát prezentálja szabad attól... Minden az uralomról szólna, sem igaz
okvetlenül... az önuralom, mi elengedhetetlen... az elme és a szellem
uralma...; a szellem azonban a legfinomabb jelenség és talán az elme
hullámai gyorsabbak a fénynél..., és komplexitásában
verhetetlenek...; a Gép csak irányított feladat elvégzésében ver meg
minket... az elme szabadsága elengedhetetlen, hogy az ember
gépiesítése korlátozott legyen... nagy ördög mellett közvetlenül az
égben talán egy nagy szent is áll: ez is a természet rejtett törvénye
az elektromágneses anyag dualitása elrendezettsége okán, amire minden
hullámtechnika épül..., - bár a szellem nem anyag, vagyis nem ismert
anyag -, de a természet része, pld. az autonóm személyiségben, ki szabad
igazán, e nagy ördög és nagy szent kvalitásai együtt jelen vannak
benne, de hogy ki kicsoda, azt a szabad akarat dönti el; mégis e
szabad akarat részben programozott a természetben, részben élő a
kegyelem és a szabadság minden pillanatban, de erő és választás az
előfeltétele, tehát eleve elrendelt és szabadság együttese valóban,
mindegy karma vagy mi szerint, hogy ki mit választ a lehetőségei
közül, és mi a szerepe az egész univerzalitás színpadán: van ki
különböző ördögi praktikákat eszel ki, és másokat a barátság felszíne
alatt halálra kínoztat, van ki minden áldozatra kész másokért, de ez
a szellemi valóság, együttlét és együtt áramlás során sokszor nehezen
választható szét, és a játékmezsgyén az idő terében is változik,
gyakran az egyén se ismer önmagára, hisz öntudatlan viszonyok adta
helyzetekben is változik, ami az embert illeti, állat és angyal
között, mert az angyal abszolút tudatossága is szerepére korlátozott
csak az Isten művében... 25. kép A Hullám Természete az enyém - kiáltott
Gála; minden hullám (infravörös -, ultraibolya...) sajátossága
szerint használódik fel sávszélességen egymás közvetlen közelében
sokféle különböző dologra - Az Ember különböző hullámhosszokon és
rezgésszámon isteni eredetét mutatná, de ez tudjuk kis korlátozott
spektrumon érvényesíthető... még kevesebbet bírunk a
hullámkülönböződésekből, mint egy HARDVER, amin az elektromos
felhő biztosítja a másolatok készítésével az eredet, az agy
védettségét, egyfajta frekvencián az anyagterelést a kódok nyomán: az
anyaghasználat funkcionális, de az információáramlás az információs
korban a legfontosabb mind a katonai mind a pénzügyi hadviselésben,
az űrkutatásban is... a szerelmi hadviselésben is (rossz szájízzel
mosolyog) egyszer kihallgatták, hogy három férfi él a szívemben,
utána 16 éven át nem heverte ki e titok kifecsegését... ezt a titkom
ugyanis nem javamra fordították, de felteszem nem is a szeretteim
javára! - Óvatosan a telefonokon átvitt üzenetekkel és szellemeink
maszkban!!! hírvivései irányain is óvatosság... Van, mikor egy
szellem meg se mozdulhatna adott helyzetében, hogy ne ártson, ha ezt
felméri ésszel, nyugton marad: nagy intelligencia kell hozzá, és nagy
tehetség a csapatban való együttműködésre, és tudni, csapaton belül
is ott sokszor az ellendrukker....!!! Főleg ma, amikor a csapatok
leginkább nagy ördögök körül alakulnak; tán így volt ez mindig is!
Esetleg mind ellendrukker, csak egy segítő..., vagy egy sem, mégis -;
ma már a rejtőzködés, a terepszín a létezés alapvető része és csak
Isten lát szíveinkbe és ki szeret, módjával... ennyit a paranoiás
kritikai módszerhez..., mégis ha kifecseged titkaid az is egy rajtad
túlmutató terv része, és alakítja, ha bonyolultan is a jövőd - 26. kép Apám, meséli Gála a Dunai hajós folyton
a nagy vizek áldozata volt, vagy a szerelemé, vagy lelke gyűlöletéé,
vagy az alkoholos italoké..., tehát a szex, pia és nők apám ennek az
áldozata, de nem árulom el melyik Apám is éppen. A Nőket gyűlölni
legalább akkora fogság, mint imádni őket, elhiheted egy Nőtől, kinek
Gála a neve... Apám gyakran volt darun, és folyami és
tengeri hajókikötőben, én is imádom a vizeket, de nem Száz Víz
vagyok, hanem Milliárdnyi Víz az éjszakák és nappalok örök
váltakozásának örök vizein: a teljes víz a csillagjegyek szerint is
hullámzó áramlása és áradása vizeinknek mind csillagjegy, mind az
aszcendens szerint; állítólag a kínai horoszkóp szerinti évem se
rossz, mert a Patkány bármennyire undorító, sok hasznos tulajdonsága
van: nem véletlen vagyunk mi emberek annyifélék; a Patkány
legfontosabb tulajdonsága, hogy minden lehetetlennél
lehetetlenebb helyzetből is kitalál, és életben marad; no erről ne
többet, hogy Gála miként is maradt életben Dalí Úr közvetlen
közelében annyi éven át, de a legfontosabb, hogy határtalan szerelem
-, vágy - és akarat -, energia-többlettel rendelkezett mint mások;
mellesleg nem maradt le Dalí Úr mellett fantázia dolgában sem; olyan
dolgokat látott meg puszta lehetőségként és valósított meg, amelyeket
mások elképzelni se bírtak, vagy túl finnyásak voltak az adott dolgot
illetően..., márpedig az életet azért kaptuk, hogy éljük és ne
haljunk, és ne ártsunk... Apám, a Dunai-hajós sokszor volt a
rongyosra szakadozott idegrendszer megsemmisülő végein a semmibe
tartottság a védtelen pucér idegzet szorongása az ismeretlen
árnyékában; mégis mindig tudott ember maradni, ha időnként sok is
volt az alkoholos víz benne az egyéb vizeken és az imbolygó hajó maga
volt apám a hullámzás és minden tartozékai..., ha nem lett volna
hullarészeg a fájdalom, a veszteségek sorozata, a reménytelenség és a
kisiklott élet érzetén biztos nem éli túl a két uszály alatti
átúszást az örvénylő vizeken...., mégis a humora az emberszeretete, a
kedvessége, hogy mindenkire volt egy kis ideje és jó szava, mi
megvédte sok mindentől; Gála erősebb, magasabb vizeken és egekben
nyomja az ipart, de kimértebb is épp ezért és talán ezért időnként
szögletesnek tűnik... Apám, a Dunai-hajós úgy volt a
Szerelem, hogy könnyen megégtél a közelében, mert a Szerelem jön
és megy, a legmélyebb nyomot hagyja, de aztán másnak adja, amit
tegnap neked; mégis, ha igazán szerelem, nem múlik, és el nem hagy
soha, még ha testben rég eltávolodik, avagy halott.... visszajár,
miközben átváltozik olykor gyűlöletté még néha mintha vége is lenne
és elszürkül, elvész, majd egy más élethelyzetben újra megtalál...,
mint a hagymás krumpli a proletárnak természetes, egy kitelepítettnek
nem az, de a Szerelem az más... aztán, ha Apám szerelemmel tanítja,
hogy a paprikás krumplit hogyan is, és az legalább olyan fontos a
teremtésben mint az angyalok és időnként a Portörlés, akkor egy
Apának minden megbocsátható, főleg ha a Leány is a Szerelem - A mély, nagy, örök gyűlölet a világ és
helye iránt a legnagyobb betegség, és csak egy nagy harc utáni igaz
Érzés gyógyíthatja, mert a nagy gyűlöletet nem semlegesíti holmi
példabeszéd a szeretetről: a nagy szerelem és áldozatkészség valakik
iránt talán az egyetlen mi azt semlegesíti: borzasztó körülmények
között rettenetes helyzetekben, mikor hajszálon áll és bukik sok
minden, - mondjuk a hatalom csúcsain -, kevéssel is rengeteget
árthatunk másoknak és magunknak, egymásnak... Apám, a Dunai hajós, ha kikötött
szigetein, és elmélyedt egy-egy szerelmetes arcban mindjárt
megkönnyebbült, mert átjárta a világ iránti szeretet, de ha nem bírta
tovább üvöltött, hogy Segítség!, de ezt így is kell, mert élni kell,
nem halni, és néma gyereknek anyja se érti a szavát, néha... 27. kép Dalí Uram Koronás Uralma, ha szerény
lehetek, Én vagyok. Gála Mit jelentett volna neki a kód: papa11? - Á, dehogy! - válaszolta, mert
kérdezték. - A szerelem! De ez nem hordja kint,
fehér ingére kivarrva szívét, hogy mint egy nemzeti színű kokárda
hangzó szózatai minél hangosabbak, annál kiürültebb nem létező
sallangok, hanem minél inkább üldözik annál hallgatagabb, de nem
gonoszabb, hanem létezőbb! A szíve mélyén valakik emléke él a
csöndben: egy daliás termet, büszke és magas homlok, egy átizzadt
lepedő lelkesedése egy álomért, az elhagyatott árvák megsegítőjeként,
kik szabad prédái ügynököknek, láncos kutyáknak, szabadságot üvöltő
hierarchia láncszemeinek: mindez nem elítélendő zagyvalék, de volt ki
úgy védte a kicsinyeket, az árvákat, a nőket, kiket szabad prédának
tekintettek, és mindent szabad volt megtenni velük - vélték, mert
holmi kurva kém fekete rongynak állították be őket az ellenséges és
mindenre képes és mindenre kapható gyűlölet fenegyerekei! Gyerekek a
javából! A mindenre kapható, a mindent elhívő, a bármit végrehajtó
eszközök mások kezei használati tárgyaiként! A félelmükben semmire
vissza nem kérdező, semmit nem kérdező magukat csonkítani kész áruló
gyermekek, kik szabadságuk és laza sértődött tudatalatti
szabadságvágyukra hivatkozva követik el a sors programját, mindent mi
a szabadságtól oly távol áll: Sorstalanság! - Mit is? - kérdezte a Nő. Csak a
szerelemem láttam irántuk. És a harcos energiát, hogy megmutassam
nekik, köztük vagyok, és velük az utolsó napig egy harapó csók, mi
remélhetőleg néha áldásnak is tűnt számukra, nemcsak átoknak...,
mi életükbe elvegyült! - Maga azt kapta mit mi: együtt
voltunk! Egy különbséggel, hogy maga még él pár kis különccel
átmenekíteni mit még lehet, a szerelemet, ha maga az, hát azt!... A
szerelemet! - Mi más - gondolta a Nő, de nem merte
hangosan kimondani, nehogy illetéktelen zavaró tényező meghallja a
totális államok tartozékai közül! - Megtettem mindent, mit tehettem, hát
tiszta a lelkiismeretem? Úgy vélem, igen, mert tiszta a
lelkiismeretem! - Jó - kiáltotta, de nem szívszaggató
és szívfacsaró fájdalmában ezúttal, ha e Nőhöz hasonló nyomorult
tengődő hívőre esett a tekintette, kin minden tekintet mint lézer
átlengett, átviharzott, mert szitává lőtték korábban, mert
megtehették büntetlenül, mert nem tartotta semmi őket a viharban az
elhullt sárga árva nincstelen és senkije semmije sincs leveleket,
mikbe belekapott a viharos szél és örvénylőn forgatta a nincstelen
kietlen elhagyatott tájain a sikolyoknak: ilyenkor nem akart az lenni
ami, hanem ők mind egyszerre akart lenni és átadni nekik mi ő volt:
hatalom, erő, uralom, és kőszikla-talány mindeneknek az isteni
rejtett bujdosó rejtelem szerelmetes igazságai, mit saját gyámoltalan
vergődő sehonnai és senkije sincs semmije nincs kifosztott árva maga
emlékein tanult meg és gyűjtögetett, hogy ki szereti részesüljön
bölcsessége szerelme szférája minden csókjai áldásából, a tekintet
gyümölcsöző virágos kertjeiből, de jaj itt a hízelkedő árulónak, ki
azt hiszi e hallgatag talány vak és beteg és rég kihullott minden
isteniből, mert az erőszak óvatosságra intette és az okosság bölcs
lépései megtételére kérte, de minden árulástól mentes maradt, amit
feltételeztek róla, de szívébe csak az láthatott, ki szerette, és ki
szívébe látott az szerette, és ők tudták, hogy szeretik egymást
és ki közel és ki távol és ki a legtávolabb a csókok özöne mezején az
áradásos szerelem a tekintetetek között a próbálkozásaink egymásért
dideregve a túlélésért, hogy a kínzás még elviselhető legyen a
kiszolgáltatottság imáin a megtartó erő az aljasság az alattomos
mindenre képes erők ne mossanak el végleg mindent, miért élni
érdemes! Nem számít itt sok minden: értsd, nem az számít, ki kinek a
kije, hanem miként éli meg és miért és mit cselekszik a szerepében!
Siránkoznak, hogy nincs gyökér, mikor a szabad egészséges szellemink
légzőgyökereit mérgezi saját fennálló hatalmaink mágnesező eltérítő,
a totális államok uralma paradicsomai felé, mely a szellemi
elcsökevényesedés, a testi puhány erőtlenség és uralhatóság
megvezethetőség és megvehetőség! A fogyaszthatóság és fogyasztás uralma
és a tőkekoncentráció uralmi központjai az alkotó és hívő, a látó
ember ellen, értsd, mit tesznek a Birodalom belső ügynöke erői
ellenünk; ők ássák alá hatalmuk fenntartásáért minden csírázó új
spirituális mozgalom megszülető újjáéledését, legyen az bármilyen
gyökerű, mert a szellemi erőnlét és a testi erőnlét nem kell a
rabszolgatartó választott uralomnak! Már ne csodálkozz így a fehérnépnek mi
az Ősi Európa veszte jóslata, ha a kreatív alkotó erő ellenőrzött
lefülelt, elhallgatott, és a gőzünk úgy terelődik az aljasság és
alattomosság a mindenkori fennálló uralom csatornáin úgy mérgeződik,
mert elmérgezett a túlerőben mi az elektromos álmaink képzelgései a
világ, mint akarat és képzet elvén és szellemünk elektromos kódjai
feltöréseiről van szó. Így nem lehet megtartani: szellemileg
egészséges szabad nemzetekkel lehet, kik bölcsek, és látják
valós helyük és lehetőségeik és helyzetük a világban, de azokat
megtartják, megerősítik, és nem adják ajándékba másoknak eladván
semmiért mindenük, mert túl olcsók, mert nincs önbecsülésük, csak
szaros félelmük, mert nincsenek barátaik nincs nemzetük semmijük
nincs csak szaros életük egzisztenciájáért a félelem! - Küzdj e félelem ellen és tárd fel
okait és dolgozz e félelem ellen és megmented a Tieid; ennek nem
ellenszere a múlt hitei szavai nem erő mi táplálja azt; a félelem
legyőzésével feltámad spirituális erőink a Szent Szellem és Lélek
árnyain, de addig önmagunkkal van dolgunk! Nemcsak mi mit vétettünk!!! ELLENÜNK MIT VÉTETTEK!!! A kettő összetartozik a múlt
feldolgozásában, hogy megszabaduljunk nemcsak a bűn árnyékaitól,
de a minket megsemmisítő akarat árnyékai aljas alattomos bármire
képes minket semmiért egészen kiszolgáltató ádáz erőitől!!! Megijedni a fénytől minő ostobaság! És
vakondokokként bebújni földalatti vájatokba, hogy ne bántsa szemünk a
fény! Mégis éjszaka aludni kell, és ki kell élvezni a sötétség
áldásos teremtett jellemzőit a haldoklás és újjászületés ciklikus
visszatéréseinek: csókjaink áldomásos és talányos rejtelmes rejtelmei
útján a vállalások - Miként mennyire szeretlek! Miként mennyire határtalanul szeretlek! - A viharszemű gyöngyhajú Leány - és
apja akkorát vert a fenekére, hogy bíbor lett, mint a remek színű
pünkösdi bazsarózsa! - Már megint keveri a szezont a
fazonnal; a szerelemnek sem bocsátható meg mindez! - Ami összetartozik; és ami nem! Ehhez
tartsa magát, maga szélütött tökkel ütött népség egy személyben! - A csótányok és kukacok a felfújt
lufikon - mondta volt valaki bár nekem ahhoz közöm se volt bár része
vagyok az egésznek: lufiknak és Isten minden túlélő furcsa
szülöttének legyen az Búvár Kund hazáját veszteni nem akaró dalia
vagy egy szaracén szarmata! - Már megint bekavar mindent levesébe!
- rótta meg az apja, de a Leányt ez csöppet sem zavarta, ha jobban
tudta minden apja minden apjuknál, hogy ezúttal e nemzettel nyerni
fog és nyerni akar, és se utána se előtte özönvíz nem lehet! - Apám... tudja, hogy a Fekete Leples
dalia magánál még szebb ezért se magát se Fekete Daliát nem hagyhatom
éppen és imigyen a Husztra és az építkezés! - Apja ekkor haragos lett a leányra, de
nem mutatta ki, mert túlságosan szerette e leányt a szíve mélyén és
az a Fekete Leples Dalia belül csupa Fény volt! - Magának ez is az is maga, átkozott
Leány - morgott magában, mint egy Mosómedve, de a Barnamedve nála
erősebb lévén rálépett a körmére, amit aztán a mosómedve levágott, a
körmeit, hogy ne legyen sebezhető sérülékeny pontja, mint más antik
hősöknek, pld. a sarka, vagy germán hősnek a hátára esett levél, mi
nem ért varázslébe nem mártódott. Ott találta őket a méreg, hol
védtelenek; de ezek a forgatókönyvek gyanúsan egy szörnyszülött
tervei, ki mindig rontást hoz az emberi fajra ahelyett, hogy
szerelemet és szabadságot, értelmet és a Jó Szellemet! - Leányom, fene egye a maga összes
Ikertornyait egymáson álló faszait egymáson, és fene egye a maga
összes Fekete Leples Daliás faszát, kit időnként maga öntöz és
vigasztal és ápol és gondoz, mintha egy növény lenne, ki a maga
rózsavizére szorul! - Apám azt hiszi, minden forrás, mi
élő, kiapadhatatlan a szeretet nélkül? Nem kell az érintés, még ha az
elektromos felhők viharai összes kódja járja is át informatikai
agyának tekervényeit mintegy világgépezet világegyenletét a viszonyok
arányai számmértékében arányszámait! - Leányom, csak egyszer fognád be a
szád! - Apám, meghalna a remény a Földön
akkor! A Szeretet Szava végleg kihalna itt e Gyarmaton, mi a Vég... - Leány, kösse föl a gatyáját és kösse
föl a mi gatyánkat! - Igenis! - suttogta a Leány. - Félünk még? - kérdezte az apja,
szorongunk még, érzik, akik azon élnek, még érzik szorongásainkat,
kik azon híznak, mint zsíros kukacok nagy hulláinkon! - Nem kívánok másnak se félelmet
helyettünk átplántálva félelmeinket, mik vannak csak áthelyeződnek,
hanem bánni kell tudni velük, míg szeretjük egymást! Ciklikusan, mint
egy kerékpár kerekei forgásaiban ősi félelmeink a világkerék
gerjesztett pszicho-horrorja! Hol egyik fél hol a másik egymás ellen
uszított félelmek és ki közel a tűzhöz a pusztító és bábozó a nevető
a végén! Ki lenyúlja a busás hasznot! - Az izzadt lepedőnkön láttam a szemét
és láttam a lelke rejtelmeit és a jövőt ki lesz!... - Jaj, miként bírta el! - Sehogy... belerokkantam, majd
elárultak, belehaltam a féltésbe és magam nyomorú siralmas sorsába! - A leghatározottabb szerelemmel mondom
apámnak, hogy sajnálom! - Fel a fejjel, mert vagyok! - Hol? - Mindenütt jól, de leginkább otthon! - Szívemben? - Is! - Emlékeimben? - Is. - Hol még? - Mindenütt jól, de leginkább otthon! - Hol az otthona? - A szeretet és a halál birodalma! - Nem mindegy! - A szerelmetes halál és a halálos
szerelmek birodalma... - Az függő birodalom... nem akarok
függni senkitől! - Éppen ez a lehetetlen és a bölcsesség
úgy élni, hogy tudván tudjuk: függünk! Sokaktól... nemcsak a
hatalmasoktól; tán a leggyengébb kiszolgáltatott árváktól függünk a
leginkább, mert az ő sikolyuk az égig elérnek! - Szerelmetes Apám, de borzalmas volt! - Mindannyiunknak borzalmas volt! - Képzelje kedvesem, ha nem lenne miért
siránkoznia, kiapadnának könnycsatornái után hüvelyei és a
Kárpát-medence folyóvölgyei a légköri általános felmelegedés
következtében! Én vagyok, ki figyelmeztetem közös korlátainkra, és
boldogságainknak mi minden vet gátat és mi miden akadályoz! - Szerelmeinkre - kiáltott a nedves
nagy picsa és átkarolta szerelmeit és emlékeiket a gyászos szürkeség
uralomra erőszakosan törő ártalmas, ki ha én nem átkozott alattomos
legényeire! E Nő, ki nehezen felejt, de tanulni
képtelen és uralmi ösztöne vágyai az egek felhős fodrozódó széleit
veri, ha nem kap a hatalomból, mi néki immár kijár és övéinek! - Nos, félre az ostobaságokkal! Még a
sírban sincs nyugtunk egy-két élhetetlen magát nem vállalni képes
túlméretezett emberi szörnyszülöttől - kiáltottak az istenek és
felkapták fejük a sírból, hol pedig oly békésen pihegve elpihentek:
kik lármázzák fel múltjaink egeit! - Bár főztél volna mikor kértem, és nem
sebeid nyalogattad volna folyton kis kertes házikókról telis-tele
virággal álmodozva! Jó olajos bő paradicsomos lecsót erős paprikával
és minden jóval benne! Akkor bezzeg írni akartál mikor írni kellett
volna akkor kertes házat, mikor tanítani kell, írsz, és így tovább, a
kiszámíthatatlanság gyönyörei a nők között elveszőben... ki jelen
csókol, az nem kell, ki kimúl, az már hiába kell, Te szélütött
sebesült agyonkínzott nyomorult seggfej! - Rossz a maguk bioritmusa. Akkor áll
fel, mikor a nő vadászik, és akkor konyul le, mikor negédesen, mint
kis házi cicus bújik: a maguk hormonális tervezett készletével éppúgy
lehetetlen számolni, mint a mi véreres végbeleinkkel és szíveink
vérellátásával! - Maga egy lehetetlen matróna -
kiáltott apám. Megint rávetette pillantását egy szerelmes tekintet,
szempár, de jaj, megint késő annak, jaj de eljár megint ennek a
matrónának a szája, hogy ne lehessen semmi az egészből, mert
valójában minden intimitásra képtelen! - Ha nincs intimitás, meghalunk; ha az
intimitás nem tisztel úgy annak bennünket, mi mik vagyunk, hanem
folyton visszaél tekintete tudásaival, hát az ördög vitte el azt az
intimitást! - feleselt apjának a Nő, a Leány, kivel saját belátása
szerint mindig mindenki csak játszott és visszaélt, mint macskák az
egérrel! Kund Abigél! - Apám csak ne azt szidja ki oly
annyira szerette - kiáltott most már a leány is, ki inkább nagyokat
hallgatni szeretett, ha csak ki nem hozta valaki sodrából és nem
vadállati nősténnyé provokálta, hogy szeretteit támadta folyton
semmiért egészen, míg ki támadott, volt annak a fején bőven, és túros
a háta, hogy róla lakmározni lehetett volna, pedig kiéhezettek
semmire nem kapnak jobban, mint egy túrós hátra! Ilyenkor a sivatagos homokos, de nem
buzi, csöppet sem perverz szexualitású, de igencsak az élet ezer
gyötrelmétől és fájdalmas veszteségei között megnyomorított férfiúi
szívek csábító hódítóiként szerepelt e pár női kötelékes hálózat a
szigetek szapphói címmel az évkönyvek lapjain! - Már megint hová merül el szép szeme
világa! - rótta meg szigorú apja rőt szigorral és szigonyát a távoli
kedvesek szívébe kilőtte figyelmeztetéséül, hogy a leányáról pedig
minden alattvaló emberi férfi teremtmény szemét levegye! - Igencsak megharagudtak ezen isteni
teremtett lényekre ezen férfiúi teremtett halandók, és bosszút állni
összefogtak az istenek ellen, akiknek tudva lévő emberi teremtmény
nem árthat, de sikerült ártani az őket szánni tudó tündérleánynak, az
istenek leányának, ki úgy szánta ezen emberi fajta szenvedő és
kínlódó, kínjában üvöltő népét, hogy vélük üvöltött évekig, és nem
bírta tekintetét levenni róluk, ezért aztán meg kurva kém fekete
rongynak kezdték el becézni, még szerettei is! - Én ki inkább elégtem vágyakozásomban
Te utánad, mint könyörögtem volna a tőlem elhúzott kezedért! - Te szerencsétlen, nem vetted észre
mily nyomorult, éhenkórász csavargó vagyok én, mit akartál épp tőlem,
te szerencsétlen! - Mindent tőled akartam! - A mindent megkaptad a szerencsétlen
testi nyomorúságot nem osztottam meg veled a haldoklásom nyögéseit a
végbeleimen és számon kihányt maradékaimat semmi áron nem akartam
veled, kit szerettem megosztani! - Az is kellett! - Vettem észre; le nem vetted rólam
szemeid pillantása tekintetét; itt az egész; most boldog vagy? - Igen! - Miért? - Mert azzal és azokkal vagyok, akiket
szerettem! - Nem hányod el magad, hogy milyenek is
ők valójában? - Mindig is tudtam milyenek, de nem
tudtam, hogy kicsodák mégis, mert oly gyönyörű volt tekintetük súlya
rajtam áldott és átkozott, hogy szabadulni ezen tekintetektől
lehetetlen volt... - Tente baba tente, szerelem ez vagy
Te? Az álom és ébredése a keserű hajnal fekete Teje? - Gonoszkodsz? Gonosz lettél? - Nem vagyok gonosz; de időnként
ébresztőnek gonoszkodok egy kicsit. Ébresztő! - Érted már, hogy ha mi se lettünk
volna nem lett volna senki és az mit jelent? - Részben; de nem lehetek elfogult a
másik szempontjai iránt! Mégis a határtalan szeretetem mindig a Ti
pártotokon állt, az önmagam ellenében! - És most? - Hiányoztok; a távolodók... - ... közelebb vagyunk, mint
bármikor... - ...nem érzem, oly leheletnél
könnyebbek vagytok, mintha itt se lennétek, mégis itt vagytok az
árnyak a halál mi szerelem! - ... magad fogalmaztad meg a teljes
átlényegülésed a feladatra a megsemmisült átlényegülés a határtalan
kontúrjait vesztett mindenségen feloldódott leégett és átlényegült a
szerelemmé! Mi is ezek vagyunk és így vagyunk együtt a szerelem! - Kemény dió! - A világ táncaira gondolsz, a feltört
kemény dióra, a bélre, mit kiettünk gerezdjeit lassan agyi
tekervényeink faltuk fel egymásért aggódva, egymást átkozván
dideregve, egymást imádván pokolra kívánván őt, majd imádkozva őt a
mennybe! - Te átkozott, Te drága! - Hiányoztok! - Te nekünk mennyire nagyon! Annyira
egyek, hogy már nem lehetne jobban és minél inkább átlényegülten
egyek annál megsemmisültebb kontúrokkal falak nélkül, a határtalan
szerelemben az édeni nyolc folyó vidékén, valami édeni éteri
békességes szerelem oltalma alatt a géniuszok isteni birodalmában, az
isteni minőségben, mely az a fajta szép, mi nem lesz soha
felmosórongynak se elegendő televény! - Na, ez, a mi lányunk! - kiáltották
örömmel és megkarcolták az egeket áldásért a világra! - Gorillám, büszke leszek, ha faszát
még egyszer jó keménnyé felállítom, és nem fekszik mellettem reggel,
mint egy kidöntött nagy hórihorgas Fa - - Én is szentem büszke leszek magamra
nem különben, de kegyedre a leginkább, ha maga iránt szentem szent
szerelmem álló faszom kegyeit záporoztathatom, kacsóját a kellő
tisztelettel szép tiszta habosra nyalogathatom, és míg éteri tündéri
kacsóit nékem a szerelmetes és minket soha többé el- és
szét nem választható nászra felém odanyújtja, addig Gorillája áldásos
imákat epedőn kiáltja egész közelről magának: - Istennőnk!
Megmenekültünk: maga és mi mindannyian! Megjött az esze ezeknek! - Gratulálok - kiáltott az apja. - Én is - kiáltott az isteni Kedvesek
Körtánca. - Köszönöm; van miért, mert bennem bár
nagyon veszélyeztetett és célkeresztben voltam is, mégsem és nem, nem
győzte le se a világ se a halál se a határtalan gyűlölet szerelmemet
a szeretteim iránt! És megtartottam testvéreim is e szerelmetes
nászok árnyékain kézen és közön a határtalan szeretetben! - Tudtam, hogy magával sikerül, maga
nélkül pedig nem sikerül az én álmom! Ezért kellett minden áron itt
tartanom, minden áron! Ha dolga végezetlenül ment volna el örökre
boldogtalan lett volna és én is! - És most? ... - Az álmom egy ugyanazon nemzet büszke
jóravaló boldogulása volt, hogy e nemzet kihúzza magát végre és
boldogul önnön erejéből kit nem mer gyűlölni se vádolni alaptalanul
senki többé, mert tart tőle annyira, hogy rágalmazni nem meri! Ez
volt az álmom! A Hattyú-szívem szabadsága nincs a
Fekete Leplem alatt; sem a turulos bába ki gyermekeit segíti életre
azúrnak... - ... és most? - Tudja már a választ, ki magában
dolgozik és ismeri a kérdést és a választ! Egyiket még nálamnál is jobban
meghurcolták talán, mert ostoba volt, de fellengzős, gőgös, és téves
ítéletű: az is lehet, hogy mindenkinél hercegibb életmódot
folytathatott árulásai nyomán, az is lehet, hogy erényei
következtében élt hercegek módján: bár az erény önmagában
kiszáradt vénlány, mint a falazó mondaná: ugye? Mégis a falazó
szívében és a leány szívében mindenki másnál nagyobb szerelem volt,
de ki nem mutathatták több okból sem...; különben is ne fuss olyan
szekér után, amely nem vesz fel; nekik fontosabb volt pár befektetés,
és a biztos külföldi partnerek, mint az övéik?! Minket pedig nem
engedtek egymáshoz közel, hogy szerethessük egymást; a leányt nem
engedték azokhoz, kiket szeretett; elválasztották a szeretteitől,
elszigetelték módszeresen, hogy uralkodhassanak rajta... És az aranyleány! Ismerek valakit, Arany Jánosnak hívták:
így talán arany és nem vas, de Wass; erről mégis inkább az jutott
eszébe, le nem pattanó kínzói azt akarták eszébe juttatni, hogy akkor
ott egyszer igaz se volt, a vőlegényjelölt félének azt mondta, hogy
neki nem kell a pénz, de az együttes szellemi fejlődés lehetősége:
Igen, és a forróságot nem bírván, gondolja, fél évet lehúzhatnának
együtt, majd utazhatnának; és neki egy lakókocsi is megtenné, míg ő
fest, és a nő ír a magyarságnak magyar nyelven: ilyesmiket - ja, vagy
ez valakiknek nem tetszett, mert kisajátították az írás és a
véleményformálás és véleményalkotás jogát a fizetettek. A többi, hogy
ne haljon éhen, ennél többre tartották a leányt, és azt akarták,
maradjon békén a seggén ott a földi paradicsomban, de a szíve a
leányt a szerencsétlen foglyokhoz hazahúzta szabadítani! - Itt
kezdődött el a tragédia -, mondott az az aranylány a
vőlegényjelöltjének ezt is azt is, ki azonban tapasztalatlan, ostoba,
gőgös, üres fejű, hiszékeny, megtéveszthetőbb volt mindenkinél, mert
a tapasztaláson, az élet nagy megtapasztalásán, bár 32 éves volt, nem
ment át, burokban tartották!!! Utálta is a nőket, mint harsogta a
papagája: kár, hogy a Nő meg naiv volt és mindezt nem tartotta
vészterhesen komoly dolognak! A papagáj szavait, hogy a szerelme
utálja a nőket: nem akarnak dolgozni!!! Csakhogy ez itt a legnagyszerűbb
minőség értelmében és érdekében akart dolgozni a férjével együtt:
erre az együttesre nem volt a vőlegényjelölt sajnos képes: magát
akarta csak; a másik jó lesz cselédnek! Tűz volt a szereleme; ő pedig csak víz:
lassú víz, partot mos; a teljes tűz, mi elég és feléget mindent és
gyors égésű: a természet is tiltotta ezt a frigyet, mégis a szív
valahogy mindkettőjük szíve halálos beteg volt és lett attól
fogva, hogy elválasztották őket a hatalmas véleményalkotók! És egymás
varázslatos közegében éltek: gyűlölet-szerelem légkörében: az egyik a
köteléket szerelemnek, a másik gyűlöletnek nevezte: mindegyik
önmagából indult ki; az érzés betöltötte és magával ragadta őket:
sajnos hosszan tartó perverzitás volt az övék, hogy a valós élet elől
meneküljenek a valós élet lapos szürke unalma elől az álmok
birodalmába a szuggerálhatóság, a báb-jelleg a nem szabad
önrendelkezés, a nem autonómia irányaiban! Mégis megmenekültek:
erősen ragaszkodtak az életük álmaihoz! Egymáshoz!!! Az egyik a
festéshez, a másik az íráshoz! Napszerkezet,
avagy a Bálna Leánya A szeretetet nem lehet kiérdemelni! -
kiáltott, és elviharzott az éjszakába, mert mondták, hogy egy
Villámhárító, de nem volt semmi és senki más, mint ki vágyott az igaz
szerelemre, egy virágos kertre, hol nincs Pénztárca, nincs számolás,
ki mennyi, mi mennyi, de érezhető a szeretet... - Az igazi szeretet a legritkább! -
kiáltotta, és jól elverte érte a Nőt, hogy mi jogon meri
feltételezni, hogy őt szeretheti, avagy szerethető egyáltalán?! - A Hatalom és Halál, csak ez és semmi
más? - döbbent meg a Leány, és nagy ürességet érzett a szívében. Az
Apámat keresem; az ő szerető, de elveszett Lelkét. A Semmi rojtjain
és áramos kisülésein szellemünk csillagai. - Jobb lenne, ha Attila is Sört inna,
és nem kutatná folyton a Csillagok Titkait. - Tán már nem is szeretlek, mert nem
engedted magad szeretni! - Összekevered a másokon való Uralmat
és Uralkodást a Szeretettel. Mindig oly jól tudod, ki mire való, ki
milyen Kurva, ki-ki, kit, hogyan kell megbüntetni, és azt, hogy hol
az Igazság! Tán ennél tényleg szimpatikusabb, ha valaki kételkedik,
de megtapasztal, míg nem enged közel magához, és nem ítél, nem
ítélkezik, de nem tagad meg, de érez, míg átengedi magán a valóságot! - Kipróbálnak a Mesterek, de kit
Szabadnak neveznek tán a leginkább Rab a Hallgatás és a Titkok
mintegy Katonai Rend Hierarchiája szövétnekén. - Mindig Szabad akartam lenni, de nem
mások kárára, hanem egy Segítő Szellem! Mások rajtam akartak
felkapaszkodni a Szabadságukba, és lassan és észrevétlenül
tönkretettek, mert az Élet Nedveit, ha kiszárítják és lecsapolják, ha
egy Sivatagra kivetnek, és nincs körülötted a szerető Élet, csak a
Hatalom Konspiratív Vesszőző és Verőlegény Mesterei, az a Pokol! - Sokakat szerettem határtalan, két
Embert az Életemnél jobban, de nem elég, ha Te Magad szeretsz és vagy
a Szeretet, az kevés, a szeretet légkörében kell éljél, és nem egy
alattomban gyilkoló hatalom halálgép gyárban; sokakat szerettem
határtalan, és sokakat nehezen felejtettem. - Az adok és kapok világa, és miként
alakulnak a strigulák ebben a rendszerben, nem tudom. - Egy Villámhárító és egy Elmegyár, egy
Elmét áthelyező förmedvény, tán egy Kém, tán Ördög, tán Angyal, de mi
lakozik szíveinkben? - Fontos, hogy mi lakozik szíveinkben,
ha nem tudjuk kimutatni, és nem is akarjuk kifejezni, mert ez a
filozófiánk, hogy rezzenéstelen arccal, szenvedély nélkül
végigjátsszuk, avagy végigharcoljuk az életet, mert
elkötelezettek vagyunk valami mellett, mert a Szív halott, de kell a
Hatalom! - Nyavalyásan fojtanak el mindent,
aminek nem látszik rövid távú haszna. - Elfojtják, amitől Félnek, de a
Félelem jelenléte nem Szeretet; az Más... - A Szeretet, ami úgy juttat el
Önmagadhoz, hogy nem Vádol, és nem Erőszakoskodik, és nem akar meg-
és összekötözni, hanem Szárnyaid bontogatja, mint Segítő Szellem, míg
az Ártó Erő tombol... - Talán ez a lényeg, az ártás és a
segítés szelleme; mégis tán az árt legtöbbet, ki segíteni akar - - A szellem annyiféle: színváltós; az
Irónia eltakarja, ki és mi nincs, de azt is, ki nagyon is létezik; de
ismeri már a világot, mely folyton alattomban hátba támad, mégis tán
őt esetleg az Irgalom elasztikussága élteti maga és mások felé - - Te vagy az egyetlen, kitől elfogadtam
egy kis időre a megkötözöttséget, mert az Élettel töltött fel, mert
szeretetből fogant; annyi a Gyűlölet Börtönőrei, az Érdekek Védői, a
Katonák! - A lelki sebesült sérüléseit
meggyógyíthatta volna egyszer valaki, de csak egy légi iszony, egy
űrbáb, egy köpőcsésze szörny volt, telis-tele rejtett és frusztrált
gyűlölettel - - Régóta azt hitték, hogy felfaltak
mindenestül, de azt kell lássák, hogy élsz, mint egy folyam hömpölygő
hullámaid és kacagó benned egy patak... - Majdnem megölték Bennem a Gonoszság,
a mindenáron Hatalom és mindenáron Pénz Mesterei az Isteni Szent
Zenét, mely szeretni képes...; borzalmas volt felébrednem - Akik mindent csak legyilkolni,
agyonverni és szitává lőni képesek... Akik mindeneket csak megalázni
képesek... Akik mindent csak tönkretenni
képesek... Akik mindent csak boldogtalanná tenni
képesek... - Állt egy Nagy Fasz egy Szobában, és
én alig kaptam Levegőt! - Kiadták a Parancsot, akik tudják
mindig, ki kurva és ki nem, hogy másszon Rád, mert az ellenség Nője
voltál; de mindig a Szerelem kínhalála lett belőle, mert nem vagy
akárki és ők nem akárkik! - Szoptam le verejtékes, ocsmány
Faszokat tisztára, kik maguk tisztának hazudták, csak hatalmi szálak
szövétneki voltak: nem csomózom, hát csomózzátok! Nem! Nem a
Faszaikat össze, nem a Pók, ki faszaikat behálózza, nem egy Híd, bár
a Magyar élni szeretne! - Kerecsensólyom Csőrei, mi szíveinkbe
vájnak, de torzított és mérgezett és súlyozott (Tömeg) és
gázfelhőkben és sugárfelhőkben szellemeink, ezért legyetek óvatosak,
körültekintőek, mert a csatazajos viharban lemészároltok
mindenkit, mire már csak egy hulla halom vagyunk magunk; nem, nem egy
Temető, mert ott tisztelik halottaik és imádkoznak értük; nem Temető,
de egy Hulla Halom! - A Kerecsensólyom, mi én vagyok, és
egy ragadozó, egy Érdekelt Látás, de egy Segítő és Gyógyító és
Szerető Szellem, de megmérgeznek és elszigetelnek minket a rágalom és
ármány, a koncepciós perek szülői, kik ránk másznak, ránk tapadnak,
hogy tönkre tegyenek minket, és egy börtöncellává alakítsák a
Földünk, mert az információk birtokosai és azokat eltorzító,
csúsztató, maguk halálai... - Egy börtöncella összelőtt lakói
megérzik és tudják, kiben, mi lakozik, ki, mit, miért mond, míg a
szíve egy szakadék hasadékai, de ott valami más is szól és más
beszél, maga a létezés beszél az ellentét, avagy a sok más, más
valaki - - Áteresztő képesség, emanáció, és a
befogadás és a kizárás... - A befogadás és kizárás, a halogatás,
a szeretet és félelem, a reménység és félelem egyénre szabott,
arcainkra, és finomra hangolt a hatalom, a katonai parancsuralom,
céljaink, energia háztartásunk függvénye, és ha lett légyen
Villámhárító, hát az volt a Dolga..., mert ha Ő is gyűlöl és
gyűlölködik, ha ő is mindenkit elárul, és lefejez, és kilök és
kitaszít, és nem őrzi, mi van, a valót, hát a nagy Tragédia tán
bekövetkezik a végleges Pusztulás és a Megsemmisülés, mert ami Nincs
annak Bokrai véznák és kikezdi azt az ellenség, mert a Gondolat, az
Álom és a Képzelet oly Való, és egy Irgalmas Arcban nem kárhozik el a
Lélek - - Az akasztott Ember a szívemben; oly
nagy rajtunk a szellemi nyomás, oly rettentő a Pokoli Sivárság, mert
egy kamatos kamat árulásai, egy határtalan kizsákmányolás, egy
embertelen és kegyetlen zsarnoki Rend, mi tisztára akarnak mosni, kik
TISZTÁK - - Kődobáló Inkvizítorok mindig
nagyrészt FÉLELEMBŐL cselekszenek, de a félelem nem lát tisztán,
ezért a pusztulás kezdete hordozója, ezért törekedjetek nem félni!
Remélni, nem muszáj, de bízni és létezni szükséges; aki létezik
egyszerre nem létezik - - Az egész az övé, miből arca kisimul - - Az egész mindig mozgásban, de van, mi
elnyugszik, nyugvó övezet és örök minőség - - Istent, kit nem tudom, ki kicsoda,
mégis imádtam, mintha szívemben egy iránytű - - Túl agyhalálon érzem szerelmedet, mi
nem a világ, és nem is én vagyok - - Túl agyhalálon is tovább él az
örökkön való minőség, mint egy test nélküli, fizika nélküli, tehát
mágneses elektromosság nélküli, téridő nélküli, elme nélküli egy örök
dimenzió, hová minden út befutó, de nem egy matematikai és nem is
erkölcsi törvény, de a szívben egy iránytű, mire figyelj, és a lelked
üvöltő parancsszavát el ne hallgattasd, mert akkor halott vagy!
Egymásnak ellent mondó parancsszavak a lelkedben, keresd a megoldást
a kompromisszumok, a megegyezésre való készség és nem az
erőszak és nem a korlátoltság mezején, hanem a csönd békéjén,
viharfelhők villámain is figyeld e lélekiránytűt és izzadd ki a
megoldást magadból, de vigyázz, mert sok a nagy és erős Gyűlölködő
Ellenérdek, ki elpusztításodra les tán évszázadokon át, mert nem
vagy népszerű Lélek, mert követelsz magadtól többet mint másoktól,
mert tudod, semmit sem adnak ingyen, de a Te Követelésed édes és
szeretetteljes, könnyű Teher a jó akaratúaknak! - Egy Szentségbe Beöltözés más, mint az
Átöltözés, de a második színlelt színei mögött is megtörténhet a
szentségbe beöltözés, mert az utak különbözők, de ne legyetek
átkozott elkárhozottak - - A Test, mi melegségre és védelemre
vágyik, de ha a Lélek halott, és a Szellem csak árt és sose segít - - Van mikor nincs megoldás, az a
megoldás, hogy nem választhatok, mert akkor magam árulnám el! - Kimozdította őket a gyűlölet,
kifordította önnön magukból..., valami lehetetlen PER által - - A magyarokat meg kell büntetni,
mondták, pedig szerelmetes szabadsága befogadta az egész világot, de
a Férj egy gazdasági, katonai összefüggés-rendszer, a Feleség pedig a
Férj maszkja, holmi erkölcsi törvények mögé bújt, mik meg se akartak
lenni sértve... - Napszerkezet; ha büntetni akarják a
magyart egy gyűlölettel súlyozott gyarmatosító Világrend árnyai,
akkor lenni szeretnék a határtalan szerelem szabadja e Magyarságért:
egy sváb-szász, szlovák és szerb és horvát, de elsőként Magyar! - Áldás lenni és nem átok! - Add, hogy áldás legyek és ne átok! - Ha meghal a Szeretet, de legyen
mégis, ki átviszi a Szerelmet! - Tisztul, erősít, megőriz, megszentel! - Szeress, ha bírsz, miután mindent
elvettek Tőled, mit kívánsz? - Azt az Irgalmas Szerelmetes Arcot,
kit végig szerettem, míg mindent elvettek tőlem a semmiért mindent
egészen... - A büntetést elrendelők manipulatívak
és ritkán igazak, és egy láthatatlan hatalmi erőtérben fecsegnek
ostobaságokat; egy szót, mi Ige meghallanak, és kiforgatják, úgy
kitekerik, betekerik, hogy rá se ismersz már önnön való
értelmedre..., de a 99 egyéb Szót meg se hallják, de hallják, több,
tudják, de agyon hallgatják, mert a Hatalom idegi labirintusos
ráncain tekereg a kígyózó Fény és a Félelem, mely blokkol minden
valós tudást - - Mikor sikítottam Érted a rettentő
Hiányodban, hol voltál Te akkor...? - Haldokoltam.... - Ha mondod, hogy szükséged van Rám,
ott vagyok nálad mindig... - Így haldokoltam... - Milyen és hol van Halálod? - Itt vagyok... borzalmas vagyok még
neked, vagy már a bársonyos érintés...? - Megsemmisültél, mintha nem lennél... - Szeretsz még? - Mindig szeretni foglak... - Én öltelek meg? - Igen. Mégis élek, de időnként nagyon
fájdalmas a szorítás a szívem körül, mintha milliárdnyi darabra
hullnék szét egy energikus szellemi világok terei, mi hirtelen
összeomlik, mégis egy szerelmetes erő, a géniuszok szerelmes ereje
megtart engem egy életre, mert határtalan szerettelek Téged és ezt a
Világot... - Légy bátor megsemmisülni és újra élni
a Szemeim Szerelmén... sose tudnálak bántani! - És ha én más se vagyok csak a
bántás?... - Ugyan, dehogy... - Sajnálom - mondta a Grófnő, hogy maga
is e Pokolban kényszerül helyt állni, ami a Föld és fogaskerekei! -
és üvöltött egy hatalmasat. - Nem lehetek a Magáé - folytatta, de
mindennél inkább a Magáé leszek..., ért engem, Szerelem? Magvetők és maghullatók: az első
csoport a Van Gogh - féle, a másik csoport az Esterházy-féle - És a virágszakítók, az ártatlanság
megrontói ..., azok az ördögök, a tudatlan, kegyetlen gyermekek, kik
nincsenek felelősségük tudatában, és a hálózati tisztek... - Haldokoltam - mondta. - Sajnálom a végtelenségig - riadozott. - Iszonyodom mindentől, mi körülvesz,
csak Tőled nem, kit mindig akartam... - Én is akartalak, de rengeteg dolgom
volt még Önmagammal és a Világgal egy Isten iránti vágyakozásban... Csak nem akart sikerülni a szerelmesek
és az ő és ő és ő és ő végső elszigetelése, hogy Uralkodhassanak
rajtuk - Mintegy Szélvész Kisasszony - mondta,
de tudta, hogy e Szélvészkisasszony, ki szeretetre méltó, és hogy ezt
értésére adja, ízekre szedte a Szemét, hogy az lásson.... akkor
vesztette el szeme világát, mit a Szerelem mindig idejében, a kellő
Pillanatban visszaadott - Így szerették egymást - Így valakinek, a Krónika szerint, nem
szabadott házasságra lépni, mert nem árulta el se őt se őt se őt, de
azért okolásul megírta, mit érez, és a nagy nyomás alatt
üldöztetésben, börtönévei alatt szövetkezett, akivel tudta sose
árulja el, és kifinomult lett minden árulás és elárultatás ellen; így
állt Őrt - Férjhez ment egyszer, kétszer,
háromszor, de nem árulta el se őt se őt se őt, így állt Őrt
szegényen, szabadon és szeretetben - Elárulták, kinek Szeme ragyogott, mint
egy Drágakő, és messzi elsugárzott, és hírét vitte, hogy élnek itt is
Emberek, és hogy Ne bántsd a Magyart! Elárulták, ki nem akart egy Király
Katonája se lenni, mert Istent kereste az Isten iránti nagy sóvárgó
vágyakozásában próbált a közelébe kerülni, és elviselni az Embert is
elpusztító Ragyogását az isteni Erőnek - Elárulták, mert úgy gondolták, többre
tartja magát másoknál, pedig csak kisebbségi érzése gátolta, mert nem
volt önbizalma - Elárulták, rohadék kurva kibaszott
árulónak és kémnek titulálták, pedig határtalan szerette a Szép Szót
és mit ez takart: Magyarság - Elárulták, és végül mind az Ő
Szakadékába hulltak bele: de több mint egy Igaz Ember volt itt a
Gáton, a Vidéken! TESTVÉREM - mondta, és ... Egyet sem árult el azok közül, kik
valami folytán betévedtek az életébe, az aurájába, de látott, írt és
meg -, elszenvedett, mert nem lehetett nem dokumentálni a saját Szeme
Érdekét, mert túlságosan szerette ezt a vihar vert, villám csapott
fát, mi a Magyarság, e szelleme végső elvékonyodó és elfogyó életét - Mi a becsülete? Nem árulta el a benne Üvöltő Szelek
csipkézett és feneketlen mélység Szakadékait: a Testvéreit, de
mindenhol rámásztak és lehallgatták a katonák, a rendőrök, hogy
elválasszák szeretteitől - Mi a Lényem? Jelenlét - mi egy
szférában csak őrködik, máshol szeret és vágyakozik, valahol
iszonyodik: Elmegyáraktól iszonyodom, de legjobban szeretem a Szent
Uralkodókat és a Szent Művészeket, a Zseniális Mestereket! - és
kikandikált az ajtón. Köszönöm, hogy megóvtad őket tőlem, és
mégis jobban szerettél engem náluknál! Ki a szeretet és ki a gyűlölet és ki
érdek és ki haszon és ki több mindennél...? Nehéz eldönteni. Várj,
míg könnyen elválaszthatod a búzát az ocsútól - Túl agyhalálokon, túl minden téridőn
egy másik dimenzió tán mi átjár és alakítja a téridőt és anyagot az
ismeretlen, mi a Fekete Anyag és a Fekete Energia: Fehérre mosták,
kinyalták a seggem, bőröm volt már montázs és mozaik és foszlányos
összevarrt, de hol is lakik az Úristen? A Nap, egy Napszerkezet, Napsugárzás,
és összeomlik a Géplélek, és leomlanak, megolvadnak a Gépkarok, mert
én szeretni tanultam - Hány Hét a Világ, Te Bolond? Halálra kínoztak, mégse ... Szerelmes vagyok egy Irgalmas és
Szerelmetes, Gyógyító és Tanító Arcba és Zseniális Társaságába, ki a
Lelkek megmentő Üdvözülése és nem kárhozata - Szabadíts meg minket a kínzó Gonosztól! Isten, e Szó, mit, valamit, kit ismerek
élményeimen által és szeretek, de nem tudom, hogy a jelenségei és
történései mit is rejtenek, ki kicsoda Ő: egy Örök Rejtőzködő, ki
néha egy kicsit megmozdítja a fátylát - Szeretni görnyedvén terheim alatt! Telis-tele érzésekkel, de nem elfogult,
és nem ítélkezik, de óvatos a végtelenségig - Nem, csak létezik Karitász, és talán
egy kis Jó Cselekedet közelebb visz valakihez, és távolabb
valakitől... A Kilátó - Szegleten egyszer ott állt
az Amerikai Elnök is, hát biztos, hogy az Ördögök Ördöge azt suttogta
a füleibe: Harmadnapra Tiéd lesz e Föld és választottaidé, mert a
Magyarokra bizony rájárt a Rúd - Szaladt és szaladt, és vagy az
Erőltetett Menet fel a Hegyre a lövedékek között, hol medvét, hol
oroszlánt, hol gorillát sugalmazva megszálló ördögi erőktől, hogy
csoda, ha nem vetette alá magát a sziklákról, ha nem is a pogányok
által készített szöges hordóban gurult is alá, kik mégis csak szerető
szövetségesei voltak olykor egymásnak és e Nőnek: a Magyarok Istenére
esküszünk stb. - A Margit-sziget miért is lehetett a
Nyulak-szigete, azt nem tudom, de mintha Apám egy varázslóvá alakult
volna, és azt kérdezte, hogy megtanítson-e elméből, avagy szívből úgy
Isten igazán lőni - - Elment a Maga Esze? - kérdezte a
Leány, de Apja ezt úgy értelmezte, hogy a Leányt mindenestül egy
Fekete Varázsló Köpönyege alá bevette, és ki se engedte onnan több
mint egy évtizedig... a Leány, ha pillanatokra mégis kiszabadult, hát
az első volt, hogy levágatta derék alatt érő csodálatos
gesztenyebarna hullámos hosszú haját milliméteresre. - Úgy nézel ki mint egy Koncentrációs
Táborból most szabadult! - mondta a Leánynak, és nem látták egymást
újra egy évig. Használhatatlan - mérgelődött ilyenkor, de nem tudta
nem szeretni ez árva szerencsétlen nyomorultat; mennyit kell még
ennek szenvednie, mert folyton Szabad akar lenni, de hát az a
Legnehezebb! - mérgelődött ilyenkor Apám, és nem kívánta, de tudta
ilyenkor, hogy a Leánya szabad lesz, és másokat is szabaddá tesz,
mert az Igazság tesz szabaddá benneteket, és időnként olyanokat
mondott a Leánynak, hogy annak nemcsak a fülei álltak ketté, de a
haja, mit pár milliméteresre vágatott és az lassan növekedett, már az
égnek állt, és egész testében megborzongott - A Leány évekig járt a Szigetre, és
csacsogott egy Szenttel, ki szólongatta, így-úgy; de miután ezt
elújságolta Nemzetének, megszállták az Ördögök a Szigetet, de azért a
szent Erő is csak ott maradt és ott is fog maradni: - Tarts meg
minket Magyarok Nagyasszonya, Mennyek és Angyalok Királynője! Egy
magasra nyúlt Ördögféle, ki tán Angyal, kivel a Szigetre tartott
egyszer éppen, és ő kicsúszott a Jégen, a térdét beverte, de a
bokáját szerencsére nem ficamította ki, de volt valami mindenkinél
inkább szeretni való ebben a magasra nyúlt Ördögfélében; a Leány
szerette! A Leány, miután az Ördögféle kicsúszott
a Jégen előkapott egy Tőrt, és imigyen szólongatta: Állj, ki vagy,
Apám, a Tied? - Elmész Te a Jó szagú Úristen büdös
valagába! - kiáltott a Jégen Kicsúszott, de a Leány ahelyett hogy
elszaladt volna, szerelméről győzködte, és ápolgatta, aggódott érte,
és miután az másodszor is elesett aznap, amennyiben megbotlott a
lépcsőn, kibicsaklott a bokája, és kicsúszott a lába alóla, miután
nagyot ünnepelt, és jól beivott, a leány hazakísérte, mert oly
ingatag volt, hogy a Leány támogató kezei nélkül bizonyosan nem jut
tovább - - Mindenkit csak segít ez a Leány, kit
szeret! - dühöngött Apám, mert ez sokszor erősen megnehezítette a
Dolgát, és Harci Esélyeit a Lövőtéren és a Vérmezőn... Attila ide,
vagy oda, mégis az Attila úton esküdött életében csak egyszer
Széchenyi István Gróf Uram, kinek úgy meggyűlt a baja mindenki
mással, mert előbbre járt Élete esze kereke koránál e Tájékon száz
esztendővel! Ennél nagyobb baj és szerencsétlenség nem érhet, Te
Leány, mint Törpék között Hófehérke álmodsz magadnak egy kis
Szabadságot! A Szigeten úgy keringtek és szálltak a
Sirályok a magasban, és a Nő mellett nagy tömött sorokban úgy húztak
el a Hídon, hogy szárnyukkal érintették arca magaslatait: - Apám, a
Kerecsensólyom, látja jobb és Bal felől a Szabadság-hídon, bár Apáink
megaláztattak és legyilkoltattak és kifosztattak, de a szívem és a
tudattalanom jelei, hogy együtt, de a szív ultrahangjai szerint ki-ki
a magáét, hogy a Szekér tovább mehessen! - Szeretlek - mondta az Apjának, a
Grófnak és a Testvéreinek; az Anyja túl közel volt hozzá, neki is
mondta egyszer-kétszer azért... - Szeretlek - mondta a Gróf, Apám le is
írta, de nehéz volt éreztetnie, mert csatazajos és viharvert idők
jártak, és mindenki az Ő fejét tekintette a Céllövő Tábla belső
körének, mert jót és szépet és igazat kívánt a Magyarságnak, de a
kiválasztottak kiválasztottai a "Magyarokat meg kell büntetni"
(Sztálin), harsogták, nem, Trianon nem volt büntetés a Magyarságnak,
csak a kisebbségi jogokat kívánták más nemzetek számára
érvényesíteni; akkor miért Csatoltak el Színmagyar Hatalmas
Területeket is e Magyar Hazától? De. Megalakul, mert megalkotjuk, míg
pusztítanak, és megtart minket tudatalattink Géniuszai e Nyelv
Nemzete iránti Szeretet - Mezítelen, pucér-csupasz Angyalaink és
Ördögeink és házasságaik egy militarista-pénzhatalmi bürokratikus
Kuss Világdiktatúrában: Világ Proletárjai helyett Világ Bankárai
egyesüljetek - Egy gesztenyebarna hullámos, térdig érő
Haj és benne a Nemes Fehérkék - - Eggyé kívánod imádkozni az Ördögöket?
- üvöltött Reám Apám, mikor minden türelmét elvesztette, és idegei,
ha nem is pattantak el, de pattanásig feszültek. - Békétlen Ördögöknek nincs Hazája! - Nincsenek békés Ördögök! - pattant ki
Apám dühödten. - Egy Cél érdekében, talán. A szajré! - Te Marha - kiáltott, azt hiszed, a
Nép-Nemzeté lesz, nem egy megerősödött Ördög-Sereg osztozkodik rajta? - Túlélésre játszunk, Apám! Egy Ördög,
egy Angyal; hátha így megmentjük, mi Drága minékünk, a Hazát; ha egy
Ördög és egy Angyalt játszunk, tán már úgy összekeveredünk, hogy ha
segíteni nem is sokat, de ártani se lehessen sokat! Apám elhallgatott
- - Az őrizés hallgatása! - Nem mindegy, hogy őrizetben vagyok,
vagy szabadlábon! - Viselkedj Szabad Emberhez méltón - - Sosem terveztem életem mások
pénztárcájára, nem nyúztam mások bőrét, de keményen megdolgoztam
tudásért, művészetért, és valaki kísért utamon, nem hagyott magamra,
egy Segítő Erő a Tengernyi Gyilkos Erő mellett, de egymás mellett
lévén, közel egymáshoz e két erő, nehéz széjjelválasztani! A Megtartó vagyok, de biztos, hogy
páraknak nehéz lehet az Én Jelenlétem, az Én Szemem - Én sem tudtam máshogy, mert mind
kinyírták volna az enyéimet, kiket én szerettem! Így is, Te Rohadék! Nem, így Nem! Csatolom a Választ - Így kell - szólt Apám. A Szívem egy Irgalmas Arcban és egy
Királyi Testben régen elnyeletett, de ott Jó helyen van - Szeretlek - mondja Apjának, a Grófnak
és a Testvéreinek. És az Ördög Hegedűse a szigeten Nagy
Energiájában úgy megtáncoltatta a Leányt, hogy ott a szellemek
emelkedtek, szálltak a magasban és felfújódtak gőgjükben, majd a nagy
űrbe összeomoltak mondván: A Magyarok Nagyasszonya kipipálva! A Nénikéd és az Apád Büdös Nagy Faszát!
- mondta erre a Magyarok Nagyasszonya, és úgy megtáncoltatta az Ördög
Hegedűsét, hogy az hanyatt vágta magát, de kölcsönösen csókokat
leheltek a habok és bókoltak egymásnak a Hegedűs és a Leány, és mikor
a Leány a Telivér Paripájára felpattant, és hallotta a Magyarok
hajdani vágtatását végig a körgyűrűn és a Hegyek körgyűrűjén akkor
még hangosabban dobogott a Szíve: - Édesapám, hol a stukker? Mégis,
ha Apja a kezébe is adott egyet, az összes többi puskát, karabélyt,
tőrt, lándzsát és bunkócskát és kötelet elzárt a Leánytól, és akkor
az a Leány a Paripán vágtázván a Duna-parton a Teli-Holdat látta a
Parlament tetején díszelegni a Vörös Csillag helyett: Az Úr azúr
Fehér Ostyakör Szent Teste vigyáz Mireánk minden Magyarokra, mert
Minden Magyar Felelős Minden Magyarért, de az hol is vagy, Magyarok
Tündöklő Csillaga?! Napszerkezet,
avagy a Bálna Leánya tovább folytatódik... - Szeretlek - mondta, azért vagyok itt. (hallgat, és eltelik 10 év) - Tíz éve nem láttalak. - Haldokoltam. - Én is haldokoltam, mégis látni
szerettelek volna. - Nem volt jó ötlet; nem akartalak
volna hullán látni. - Túlságosan szerettelek, egy ölelésem
tán élővé varázsolt volna... - Nem minden helyzet csomózott
szőttesét oldja fel szeretet...; tán csak a VÉG, mi nem jő el mégsem,
mert halálomban is Te szeretsz tovább... - Ha kínoz Téged a Szeretetem, én
kanalazom ki, és falom fel élő szívem... - Azt adja csak neked az Élő Isten... - Ne nézz Rám, gondolj másra akkor... - Nem bírok..., Téged látlak, a Kedvenc
Leányom, de gyenge voltam, és felfalt a kötelékek áldatlan
hullámai... - Az Élet, mint egy Halálgépgyár, de ne
kínozd magad! - Halálra kínoztalak, és másokat, hogy
lássátok az én helyzetem kínjait, hogy ne legyek annyira Magányos - - Hittél valamiben Másokért, és
tűzzel-vassal gondoltad megvalósítani a Jobb Világot, mert annyit
szenvedtek Itt hajdanán... - Rosszabb. Meggyűlöltem mindent és
mindenkit, Téged is - - Nem bírtam elviselni a Beteg Lelked,
csak a Távolból, de úgyis nagyon nehezen, mert én is a Halál
Szakadékába zuhantam miattatok, aki az Életért jöttem, és szerettelek
Benneteket, de nem értettétek, hogy nem hagyhatom Egyiket sem oda a
Másikért... - De igen, értettük, de nem bírtuk
megoldani az Élet szintjén, csak titokban lehetett volna egymásra
kacsintani a tűzviharban..., jeleket nem szabadott volna hagynunk... - Jobban szerettelek az Életemnél; Őt
is jobban szerettem az Életemnél, és valaki lehetett volna az életem,
ha meg képes érteni, hogy Ti vagytok nekem, és nem csinálhatok úgy,
mintha nem lennétek; de aztán mind magamra hagytatok... - Nem igaz; végig Veled voltunk
titokban, és vigyáztunk Rád, de nem lehetett a látható és hallható
szférában, mert mindenhol ellenségeink, hogy levegőt se lehetett
kapni, mint egy börtöncellában szabad lábon is, és nem akartad
megérteni, hogy NE..., ne keress minket... - Nem bírtam nélkületek; Te se bírtad
nélkülem... - Ritka pillanatokban engedtem
vágyódásomnak, az óvatosság... - Majd szeretni akartál, de csak a
Testem kötni meg... - Rosszabb, a lelked és szellemedet is
uralni akartam, de Te inkább ellenségeidhez is elmentél, csak
szabadnak érezhesd magad, pedig a tanulóidőt jobb lett volna nálam
eltölteni, ki vigyáz Rád... - Éreztem rajtad egy mohó birtoklási
lázat, egy foglyul ejtés igézetét, és ennek kellett ellenállnom, mert
a szabadság szerelmese vagyok... persze aztán jöttek a négyzetméteres
börtöncellák mindenütt lépten-nyomon, bárhova mentem, a megfigyelő
házi őrizetek polgári munkának álcázva - Rád voltam bízva? - Jobb, ha én kísértek el a
haldoklásban, mint ki idő előtt megöl; én eljuttattalak közben
önmagadhoz...; tudtam végig, kivé válsz, azért nem hagytalak... - Borzalmas volt... - Nekem még rettenetesebb, de csomó
útra nélküled nem léptem volna, mely előrevitt...; megszállott
voltál, de mikor ép tudatodnál, mindig a legzseniálisabb gondolataid
neked voltak, és titokban mindig építhettem ötleteidre, járásod
lépéseire, szemed pillantására... - Féltél tőlem? - Pillanatokra megborzongtam a
ragaszkodó lényed határtalan szerelmetes vágyakozásától, hogy miként
lehet így élni? Tudtam mégis, hogy ilyen a természeted, és pár ember
fontos csak igazán, hogy beteljesítsd sorsodat, de velük nem szabad
egy tér alatt összezárva lenned, mert lenyesik szárnyadat, és
elfojtják benned a lényegedet, a szabadon szárnyalás és az álmodozás
energiatöbbletét, amely prózai életben halálra van ítélve, míg fel
nem nősz, mikor is az Álom elfér a prózai élet szüneteiben, és
húzódik rejtetten mindenben, amit csinálsz... - Kínzó fájdalom volt a szűk ösvényen a
szeretteim nélkül járni, mire tán már nem is lettek a szeretteim,
mire beteljesítettem a Nagy Álmot - - Nehéz szeretni Testközelben az
örökkévalót, de ki mégis elvisel így, az hozzád való...; nem kell
összezárva élni valakivel egy lakásban, hogy a Tiédnek mondhasd, és a
szíve mélyén Téged szeressen igazán; majd megérzed, ki szeret, ki a
börtönőröd, és ki gyűlöl, és miért; fogod érezni... ezt nem könnyű
elviselni és megérteni a nagy érzékenységnek, de ha már felnőttél,
menni fog... kéz a kézben a Kisleány, a Honleány és a Felnőtt...
Bocsáss meg, hogy szerettelek, és majd nagyon meggyűlöltelek, de nem
bírtam nélküled, mégis nélküled kellett, mert más utakon kellett
járni... - És most is gyűlölsz még? - Igen... - Ez szörnyű! - Most sem bírom nélküled, és most is
nélküled kell, mert más utakon kell járni... - Mit tehetek Érted? - Semmit! - Az lehetetlen... - Igen, nagyon! - Mit tehetek? - Semmit! - Az lehetetlen... - Én is Téged! ... - Ha szeretsz, még nincs VÉG... - Nincs jelentősége; nekem másból volt
több: bölcsességből, körültekintésből, óvatosságból... - Szerecsenmosdatás! - nevetett a
Kislány. - Jó vicc... - Te mondtad, hogy láttál Engem, és
Szemedben őriztél a nagy kínos és titkos magányodban: a hallgatás
lehet szeretettel teljes és óvó-védő, de lehet kínos és érthetetlen,
lehet gonosz mód, mi megtör, megaláz és bedarál, mint húst
gépsonkának... - Bocsáss meg, ha mindez egyszerre volt
a Nagy Hallgatás, mert nem lehetett máshogy, hogy sikerüljön a Nagy
Színészi Teljesítmény, mely végül sikerült... - Falu végi kurta Kocsmában egy világra
szóló Nagy Játékos, mert ide küldetett szívvel és lélekkel, mert az
itt élőkért érzett felelősséget, de Disznók közé keveredett... - Az Apád Jó Büdös Faszát, én aztán
nem... a Látszat mindig csal... egy szűk, zárt helyen megférhet a
világ legnagyobb Ördöge és legigazabb Embere... még egy bőrben is,
mert mi a szívben lakozik azt csak az Isten látja... - A legnagyobb Szent és egy brutális
Inkvizítor... - Talán... - Füstös ködfelhődet Ember ki nem
bírta... - Az Ember felettit... - Nem várhatsz csodákat mindenkitől? - Te mindenki vagy? - Igen is meg nem is... - Akkor tudod, hogy az egész egy
szeletétől, mozaikkockájától, mit várhatsz, és ezt jó, ha komolyan
veszed... - A virsli Faszoddal, mit tehettem? - Levághattad, felkarikázhattad, és
mint Polipkarokat rántva kisütve felfalhattad: Jó étvágyat! - Így is szeretted e brutális Nőt? - Is... - A Színész, kiről senki se tudja, ki
is valójában, mert minden szerepét tökéletesen alakítja, de nincs az
Énje látható jelensége! - Talán nincs is Énje, csak a szerepei
együttese, és az elfolyó élet keveredése és kiválása, a kevesebb és
több Hatások rendszerbe szervezése az Akarat útján! - Talán többen már nem élnénk, ha csak
Rajtad múlik... - Biztos... - Köszönöm! - Lehetett szeretnem és gyűlölnöm
Téged, aki tudtam több Nálamnál Nő létére, kis pisis Óvodás létére,
ezzel nehéz volt bánnom; egyszerre éreztem egy imádattal teli függést
és rajongó ragaszkodást és egy elutasító morc, morgó megvadult medve
dühét, és egy Sátáni Gyűlöletet olykor... - Jaj, az elmém, jaj, a bőröm... - Ne mondd, ha ezt tudom,
végigcsókollak szerelmemben milliárdnyi hatványain... - Még jobban meggyűlöltelek volna
féltékenységemben az adományozót, hogy szánsz, és Tőled kapom, amit
Én akarok adni... - Úgy emelt volna a csókáramlat Hozzám,
hogy észre se veszed... - Nem szerettelek annyira, nem tudtam
megnyílni annyira... imádattal vegyes rajongás nem mindig igazi
szeretet... - Kár... Csókollak Én, a Halott, milliószor, kit
választottam, dédelgettem és kínoztam is igen, de hallottam és láttam
mindig Isten angyalait közben, azért mertem..., hogy lehess és
legyél, mi lenni akartál, és mit oly kifinomultan láttam meg épp
Tebenned, hogy azzá lész, mit álmodtál... - Az Álmaim teljességét még Te sem
ismerheted... - De igen; megegyeznek az enyémmel - 1. Poklom összejátszik az egyet
kifárasztani, megalázni, betörni! Megrontani mindeneket megkötni,
bekötni rendszereibe, hogy használhasson céljaira: a lelked és
szellemed kell! A Szentlélek elleni bűn a
legnagyobb vétek! Mezítelen a paradicsomban halálra kínoznak
méltatlanok. Hibázz, arra várok, hogy
elkaphassalak, megfoglak te tetű, te nyomorult, rohadék nő... Irtóztak a kacagásomtól; kikérték
maguknak, megtiltották csaknem a nevetést; megkérdeztem börtönben
vagyunk-e: hallgattak... Lelkességed, lelkesedésed, szíved és
szellemed benne a műben, és elárasztanak a gépesített gyilkosok. Gyors halál túl jó lenne neked -
vélik, és sebeidbe a sót lassan szórják a méreghintők a
rágalomhadjárat során. A pokoli ház: a gyors halál túl jó neki; hol
ez nem tetszik benned, hol amaz, de ők kalapálnak még egy kicsit a
sarlózás előtt; így nagyzolunk! 2. Feláll a faszom; le kéne szopja! Bebújtam egy hétre egy
könyvtárszobába; üres. Embert nem akarok látni; az ördögöt
legkevésbé. Angyalok jöhetnek. Mutogatom az utcán, hogy áll a
faszom egy nő után, és mással szopatom le, amit maga állított fel! Járom New York utcáit bárokba ki
és bárokba be a honleány, a művész, a filozófus, a nemzetét szerető
lidércnyomás! Eszik és iszik folyton táplálja a
madarakat, imádkozik és böjtöl, mikor vesz levegőt? Mi tartja
elméjét egy-egyben? Hülyébe vesz, maga nem hívő,
türelmetlen; az álmomba beburkolom, magának akaratom nem számít,
amit én mondok és látok, az nem számít, az csak gyűlölt és
bepiszkított, rágalmazott lehet, mert semmi más vágya nem maradt,
csak, hogy tönkre tegyen? Bőröm pórusain érzem gyűlöletét, míg
hízelkedik, míg én lélekszakadva menekülök, mert rám akarják húzni a
fekete sipkát! Világ kurvája kurválkodik, nem
tudja, mit akar, és mindenkit tönkre tesz maga körül! Álom, jöjj sietve szemem
védelmére, miként leledztem elhagyatva az nagy szerelemben
egyedül a világ ellen! Nem bírtál fél évnél tovább tüzem izzását a
nemzet szerető védelmében, önmagamról látott álmom. A nap sugarai
pezsdülése minden irányban melegít és szeret, de áruló nem lesz
sosem: suttog titokban, de lenyomatokat hagy a fehér bőrfelületen! Rossz tanácsadói voltak,
virágszakajtók, ócska fasztenger! Mindenki magát látja csak a világ
tükrében. Maga a minden-ellen az idegeimre
ment, a ravaszkodó, ki ha én nem, magát minden nehézségből kivonni
akaró; a nehézség én vagyok, és nem kerül el! Elhúzódott az
egzisztenciális zavarodottság hosszú évekig a megélhetési
kilátástalanság... Teher a vállaimon a ne legyél,
avagy ne az legyél, aki vagy: hadd csinálja mindenki azt, amiben
tehetséges, jó és szép igaz; ne akarják mássá formálni, hagyják meg
magának! Nyugodt békességben sürgetvén elmerengők... A pusztítás, a pusztulás, a
kínhalál; rombolni, gyűlölni jöttem; a kéj imádata enyém, ha függ
tőlem a kéj, megölöm azt is, a kéjgyilkos, mert a függetlenség
lételemem; így tökéletesítek minden erőset; és legázolok minden
ostoba gyengeséget és makulát és szivárványvárást; én vagyok, hát
számoljon velem, ki lenni akar! Tiszteletben tartani a másik mást,
maga azt hitte, feláll a fasza, és magáé a világ a kéj csúcsán
beteljesült a vágya ölt hát, a fölöslegest! Haldoklása fő oka a homok
szemeiben, a vágya mindig rossz irányba tévedt maga agyonsebesített,
megcsonkított nyomorék! Tisztességesen nem árultam
zsákbamacskát sosem, nem titkolóztam, de kértem mindig koldultam e
nemzetnek jobb létéért, hogy lehessen élet és boldogság, szabad
hűség e táj! Pusztulása fő oka a túl erős
akarás ragaszkodása már erőszak; a világ egy cselédesített, láncra
vert szajha, mit okoskodik és ábrándozik üdvözítőről, magát mentse
meg, ha tudja, ha hagyom! Maga lelenc árva szamár, nyomorult! 3. Megeszem, felfalom, betöröm,
megtébolyítom, meglovaglom, a világ összes üdítőjét magára locsolom
én, a szféra-erő! Gyűlöltem már magát percekre,
órákra is maga elhasznált hústorony, megtöretett, részben elveszett,
átkozott lélek! Mindenki használt, mindenki
elhasználódik; maga azért gyűlöl, mert én magát használtam kedv és
időtöltésemre házi cicának betanítván: ezért fizetem. Hústorony
vagyok én magának? Disznófejű Nagyúr és egy
Hústorony! Vonzom magát, mint Mágnes a
Hűtőajtót vonz engem, mint a világ fekete lyuk szakadéka -; erre áll
fel a faszom, a maga szerencsétlenségére! Nem gondoltam volna magáról, hogy
szamaritánus és mazochista. Hiányzik a gyerek, maga olyan,
mint egy gyerek; ma már a gyerek se gyerek, de nekem maga kell ez a
gyerek! Aljasságaim egy hústoronyra emlékeztetik, de maga nekem
virágszál, édes mézbe kevert vaj! Sok baj van magával, de maga
nélkül nem lenne semmi itt, amiért érdemes lenne már! Tudom aljas is
vagyok, mit is nem érez, tudom... Megtört használtsága aljasságával
egy párban jár velejáró következmény, ne alázzon meg többé, mert
meggyűlölöm magát! Nem tudom megígérni; kedvem telik
a megalázásában! Én sosem vagyok aljas. Azért nem való e világra; néha
lehetne az, így kész öngyilkos-alany! Készülök a halálomra! Úgy hiányolja, úgy kell magának,
hogy szeressék, és ha mégis... világ végére is elüldöz magától azt,
aki szereti... A szeretet csak akkor elviselhető,
csak ha egészen, csak ha igazán, egyébként borzalmas förtelem
legalább annyira, mint hazámat állandóan ócsárolni hallani! A
szerencsétlen minden vérét elfolyatott! A hullámos gesztenyebarna hajába,
mint sörénybe kapaszkodván lovagolok magát magamon hajtván! Nem a
halott ruhája, maszkja kell, hanem a halott! Szeressen, mert
kinyuvasztom, kibelezem, kitaposom a szuszt is magából... Távszerelem... Mit tudott szeretni rajta? Mindent; a halott alkot az élő
lélek bennem! Nekrológ... 4. Elveszett és lehetetlen egy alak
csak egy szimfónia írása mentheti meg... 5. Nem kérte meg a kezem sosem; hogy
is adhattam volna! Ki oly tébolyultan elveszett, hogy
egy lángmezőn akarna sétálni, egy óceánban békésen
szuszogón meg -, lepihenni! Egy tébolyult viharban megtekerődzni,
megforogni! Mégis a sarkamban van folyton... Nem kértem meg a kezét, nem hoztam
virágot, mégis tojásokon jár a házam közelén - Megmosott fejtetőmön a nap sugarai
kivirágoztak kamillák és margaréták, kardvirágok és árvácskák;
babérköpönyegbe bújtatom szerelmeimet! Vágyva vágyakoztam érintésük
nélkül is szféraegyesülésem! 6. Nem szeretem magát, sőt a
legtávolabb áll tőlem ezen a világon, miután már többször megalázott
és gyűlölnöm kellett ezért. Nem baj, hogy nem szeret; fő, hogy
az enyém... Csak a testem körvonalait látja. A lelkét bevonom, a szellemét
lefoglalom, baszom magát az ítéletnapig; csiklandozom a picsáját
fogom, és észre sem veszi, mert nem hencegek, nem hepciáskodok,
nagyszájúskodok, leszakítok, letörök csak egy virágszálat, de
gondozom is, ápolom egy üvegbúra alatt elnézegetem magam
kedvtelésére innen is onnan is, minden irányból, minden irányban
meghosszabbítom azt és annak lehetőségét, akit szeretek... Gyűlölöm magát a kegyeiért, miket
szűkösen mér; nagyon rövid a kantár és a szabadság kancája nem
szereti, ha ülnek a nyergében... kénytelen leszek ledobni magát! Nem marad senkije csupán a pucér
rossz híre... tőlem nem fut el egykönnyen, megértette? Nem foglalkozom vele; meglátjuk...
sok lúd disznót győz, és nekem mindig marad és van választási
lehetőségem: a választás! Ezúttal nem biztos, maga
betegségek legyőzője; próbáljon megszeretni engem! Maga görcs-szféra-teremtő Rossz és
Nagy Testvér, ki mindent lát. Táncoljon velem, feloldjuk
görcseit!Táncoljon velem esőben, fagyban, zivatarban, forró sivatagi
nyári napon, fagyott alpesi legelőn, havas alföldi pusztán,
felégetett földeken, belvizes rónán, táncolja el velem keringőit,
oldja fel görcseit énbennem járja végig velem a világ összes
nagyvárosa bárjait, kiskocsmáit, falusi vendéglőit, és a tóparti
vendégházakban sorra végig lepedőnkön a didergés, hogy szeretem, és
maga nem szeret, sőt gyűlöl, mégis velem tart, mert nincs más
választása immár... Táncoljon velem az esőben, de tilos holmi
esernyő, ami nincs, vagy széttépi az első nagy vihar... bírjon el
engem, a Görcs-Szféráit, edződjön, nem árt... A Házában azt csinál, amit akar -
mondja. Félek, valakik rendezett tudatosan nem hagynak a saját
házamban! Lemeztelenítem, hol van otthon;
majd a világ legdrágább keleti kelméibe öltöztetem nyugati
modellekbe szabván, míg megparancsolom a keleti meditációt, ha nem
akar is leszop időnként, előtte rendben, megmosakodom... és
illatosodom, talán bűzlök is majd olykor, ha úgy tartja kedvem, vagy
úgy akarom... Aki cselédesített kurvát gyárt,
vág formába, házába, egy felmosórongyot, portörlőt kap ajándékba... ... a maga legzseniálisabb szikrái
kellenek nekem; azokon dolgozom naphosszat-éjjeleken a Szerelem, tán
az Ördög Szerelme; ha már géniusz, nehezíti a teret, és kivágom,
mint rákos daganatot a tér egyszerűsödése, átláthatósága okán, és
mert rühellek másokat susogni a fejem felett! Táguló tereket, ne szűkülőket, a
nemzet érdeke a kiművelt emberfő-sokaság nemcsak matematikai
képleteket lát, nemcsak bikini és melltartó együttest! Ismerős e hang... véltem már
hallani; végre, valahára kilát pápaszeme mögül és nagy fekete
sátor-esernyője alól... Tán maga is már a zsarnoki önkény
cári-császári pódiuma mögül! Elegem van az ördögi körökből... a
virágszakajtó halálba űzőktől, a kéjgyilkosokból a kis lábujjamtól a
fejem búbjáig elegem van a gonoszságból, a pofacsősz legényekből! Az ábránd, az álom vagyok én is
földön csúszva..., ha beszélek, a pofacsászár odaragadok mindenekhez
levakarhatatlan... Kis gömböc, mackó, Micimackó... Eljátszadozunk? A szabályokat én
szabom, én írom, maga lehet benne a kreatív Talány, az Elme
ruhatára! Havasi gyopár, Őzgida és Sün -
Dísznő! Élet - Halál - Parti: táncol
velem, játszik velem? Maga Részeges Fenegyerek...
büszke, beesett-szemű Vénség rogyadozó, már ezerszer összeomlott,
mert omlasztott... A Párja; az igazi... Szórakozunk
egy kicsit, eljátszadozunk, mert volt szó és szépség... ... aki szeret engem; olyat adjon
nekem! 7. Mondja maga mindig halálraítélt
félkegyelműeket, sorsukra hagyottakat szeret? Mondja maga semmi más
csak mazochista és szamaritánus? Csűr-csavar üresség, egy kis
Machiavelli: pragmatizmus és gyakorlati ész. Én az esztétikai érzék vagyok. Rothadó rohasztó lélegzete
elviselhetetlen... ...megtanulja majd elviselni, bár
maga sem egy szelíd, gyöngéd jó őzike... ... ki hű és igaz egyben mindig jó
próbált maradni! Brutális vad szabad gonosz hadd
lehessek olykor én, ha maga Madonnám az áldott jó (szopás) beszarás,
beszari jégre futás! Hadd legyek a meleg kályha, a téli bunda, ha jő
a fagy... ...bortól roskadó lehelete... ...szerencsétlenségtől,
nyomorúságtól roskadó maga: foghíjas zárka, elmebörtön... ....tükörbe néz, maga magát
látja... Nem vitás, ezért köszöngetek át a
túlsó partra: időnként átdobálok egy-két virágcsokrot, és
elhordom a sárga földig, hogy tönkre teszi magát, és sose lássam
többé! Aztán visszasomfordálok lassan az eresztékeken a csörgedező
patakocska; szeretem magát régóta. A magyar nyelv géniusza. A magyar nyelv géniuszát, a
Krisztusát! Anyegin Tatjánát. 8. Kegyetlen vagyok és aljas, de élni
tudok önnönmagammal a tudatalatti szféraparancsolat
szabadságom foton-áramlatok választásai. Jéghideg hatalom levakarhatatlan
kontroll-szeme irgalom és szeretet nélkül a halálgépgyár precíz
műszerész parancsolatai. Kiszámított gúnyos cinizmusa rendezett
szeme működésén: kötni és bevágni. Engedjen lennem zsarnoki apja, ki
vagyok és ki voltam, kihez ragaszkodott, ne vessen el engem,
magamagát! Tegye a dolgát, és leválik minden más, még az én ócska
hangom zavaró hullámai is: a hatalmam kiélveztem maga fölött,
hogy tanuljon hatalmat, az mit is jelent. Ingó és ingatag fedél. Tanuljon mértéket és
önkorlátozást: ismerje meg végre önnön magát, mit is akar, ki maga,
és csinálja a dolgát, akkor végre eljut önnön magához a határtalan
szerelem, és megtalálja az övéit; lehullik róla a bilincs, kinyílik
a zárka. Tán még az is lehet e zsarnoki pofafrász-arcban találja meg
végleg önnön szabadságát, aki önnön maga; mélyedjen el, úszkáljon
abban! A zsarnokság jéghideg
kontroll-ragtapasza lényegisége megfagyaszt mindent elmérgesít
közelében: add a kiművelt és szabad emberfők sokaságát! Járjon arra, amerre valóban szíve
szerint járni akar, még ha elutasításra is lel ott! Boldog,
kiegyensúlyozott és elégedett csak saját szenvedélye útját követvén
lehet. Polaritásaimon túl ott a pillanat
szentsége, ahol én vagyok a szent befogadó! A nagy picsa... ... az mit jelent? Zaftos, szerelmetes, a határtalan
szerelem; a szenvedély: a nagy szent befogadó! Az isteni zene szerelmetes szíve;
halálom óráján kiesik a könyv a kezemből, és szól tovább a zene
angyalok és géniuszok hullámain művészetem... És mindig ott a pillanat
szentsége, ahol épp maga van...? Én is elmondtam, mit akarok, a
semmit és mindent is; úgy látogatott legyek a minden semmije...,
mert csak a nincs annak van bokra, mert csak a nincs az a világ, ami
van széthullik darabokra! Megrázza magát, és azonnal leveti
magáról gyalázatát, a rágalmak megaláztatásait majdnem gyilokra
menőt! A főnix minden tűzviharban
megfiatalodik, újjászületik..., közelebb önnön igaz magához! Az ördög szerelme ügyeskedésén a
nap kivirágzik, virágba borul, ha hű, szép, jó és igaz... az
égboltot mi tesszük a segge alá az ördögi menet, hát becsülje meg
önnön lehetőségeit, és hozza ki magából, ha van mit... Az életre
nevelő adományos lehetőség mi magunk vagyunk! Maguk tán a tiltás és tagadásom; a
letiltásom kínzói: lassú halálba kínzó kiüresedésem maguk; élettől
és szerelemtől, a szeretettől eltiltó maguk, kik mindezért csak
cseléd-kurva munkatábor szerepet kínáltak fel. A szabadság felé vezető út
mindenki számára járatlan, szűk, zegzugos, kavicsos, kővel teli
ösvény a tévedés milliárdnyi lehetőségével; kockázatos, félelmetes
és veszélyes vállalkozás, de félni mégsem szabad! Egy bérenc és
jobbágyszerepben egyszerűbb átsodródnia széles tömegekkel a jól
ismert, bejárt hatalom útjain a foglyok, a rabok! A szabadság
öntörvényű dalai azonban, az más! Virágszakajtó kéjgyilkos
hatalomszolgák lennének sokszor a szabadok! Mi a jóságnak intünk nemet, ha
gonoszságunknak nemet int a Föld polaritásain hatalmunk jogszerű,
sőt fizikai entitás: mi a gonoszság mesterei vagyunk. Találni még a jóság angyali
mestereit? Félek, életük a veszélyeztetettség katakombáiban!
Kijátssza őket még a törvény is a gonoszság, a törvények álarca
mögött megbújó gonoszság; a fehér inges bűnözők, az titkos gyilok,
az alattomban gyilkolás fenegyerekei! A tömeg kisszerű butasága
segíti a mindenkori gonoszt a jót eltiporhatni. Mindig másokkal, mással
foglalkozik. Tegye a dolgát bátran, és húzza ki magát, legyen
büszke, határozott! Valami összességben számoltatunk el hullámzó
erők a természet részein függvén elágazón semmijén a
határtalanban egymás kezein és arcain; a megaláztatások és kínzások:
egy lereteszelt égi koporsóban levegőt ne kapj! Ami nem maga,
válassza le azt, ami maga ragadja meg, és tartsa meg örökre! Nem segíteni kellett volna; hagyni
szeretetben növekedni, hogy lenne, lehetne maga... becsülni,
tisztelni önmagáért, nem agymosást végezvén kalapálni, szögezni
rajta!... Békén hagyni, önmaga lenni volt
tiltott, tilos; nagy feladat: az átnevelés a hatalom mindenkori
arcára, mások önző szabásmintáira alakzatosra bevágni! A magyar labdával dobálózni a
hatalom mezőin... 9. Ki akarom baszni e Nőt a porondról
örökre, mert utamba áll; kell neki birtokom fensége - Állok a világ
tetején, én az ördög, a kísértő, és piszkálom, babusgatom simogatván
csipkelődöm, miközben időnként ismeretlenül jókat belerúgok e Nőbe,
miután kikémlelem és belebetonozom útjaim fenségébe... azt suttogom
közben: szeretem magát, én és senki más, mint senki más;
váltogatom arcom érdek szerint lelke fenoménján..., és elmérgezem,
hogy észre sem veszi, megtartván a hatalmat, amely kell neki,
hazudván: mindenki őt kívánja a porondról kiütni, de benn tartom
én... ...és az isteni szent szellem és
lélek ránk úgy vigyázz, hogy általad maradok valóban a porondon
én... Bekapott, elnyelt és lenyelt
Szivárvány-szférájú vigyázzon velem, szabadságát harsogom én,
és cselédsorba rabosított hulla-kurvának odavetem láncain csörögni
az ítéletnapig! Kiterítem e Nőt picsájánál fogva, mint minden
normális férfi a nőt, ördög az angyalt, pozitív a negatívat! Táncol a lelkem a csobogó áramló
tajtékos zúduló zuhogó Patak formáiba, és alámossa a
zsarnoki álnok alattomos kocka fafejűt; útban legyen mindig éppen a
jó hatalma a tapasztalás és tudás a tanítás és gyógyítás az
emberért? A hatalom beárnyékol: a nem-én hatalmát nem félem,
magamévá teszem és játszom, táncolok, nyomulok, visszavonulok,
sarokba állítanak, kiböjtölöm a szabadulást... E Nő, ki dob és megdobott jó
párszor tűzben és szélviharban tarlóégetés csupán; nyomán nem hullt
felégetett földembe a mag, átkozom az átok e Nőt, mert nincs
magvetése spermatengeremen, mégis ő dobálózik velem, hány, mint
hullámok hátán örvénylő szeleket. Te Nő, de melyikünk térfelén fog
végül majd pattogni a labda és az majd mit jelent, ha tétova tova
határtalan nagy űrünk nélküle nem marad majd más, mint szolganépünk
a cselédség rabigába hajtva kivel játszom, kockázom én, és nem lesz
akkor már ellenfelem... Nem kockázik Isten, de
variabilitások milliárdján illeszkedik a Rend, és határtalan nemcsak
űrünk, de az emberi butaság és gonoszság határtalan. Elrejtőzködik a
nyugalom és béke passzivitása vigalomban a mérték mértékre
eksztatikus aszkézis, ujjongó szenvedélyes odaadás, visszavonultság
meditációin a szerelem illatos szféráján az erdei őzek tomboló
vihar erején egymás melegén; kicsap a biztosíték elviselhetetlen
feszültségeken a vissza -, elfojtott aktivitás kiáradása hullámain
terelgetett önfegyelme útjain a nagy munka büszkeségét, amely
gőg nélküli az élő lélek és szellem egyenesíti egymás gerincét: itt
vagyok, és várlak a száműzöttet, kit szeretek e tündöklő ragyogást,
békességhozó lángelme fényességét, a szerelmet az enyhet adót!
Játszik, zongorázik valaki rajtam a megbocsáthatatlan, mint egy
ördögi kísértő megmozgatja szféráim vizeit becsvágyam szenvedélyein
a mozgatott fehér és fekete billentyűkön a rejtelmek rejtélyeit
rejtekét! Megbocsáthatatlan, mint kicsapó biztosíték ilyenkor a
picsám áradó áramlás rettenetes borzalmai, de megtudom, megérzem, ha
valaki igazán szeret engem, avagy összerakosgatván egy egység
picsafasz a kísértő gyönyör a porondról kiütni kíván engem, mint
sokakat a lét: csipkézett alpesi csúcsok éles metsző hasító hűvös
levegőjén fekete sólymok társa, erdők tünde lidérc-ledér
isteni-angyali lénye a létezésem... Megmozdult, feloldódott e Nő, ki
hol isteni küldött, hol ördögök társa, ki többeknek leány, sokaknak
talány, mert több apa egyszerre nemzette és véle gyermekeit egy
mélyen fortyogó tűzhányó állandóan kitöréssel fenyegető pereme
mentén egyedül szült, hozta világra gyermekeit határtalan kín
sikolyait visszhangozta a környező vidék! Felmentettem
lelkem-szívem-szellemét az zsarnoki hatalom-házból az szerelmetes
szobába egy nemzetért! Mondják neki: Havasi Gyopár; és
nem értik, hogy veszthették el pár hónap alatt, kit egy életre meg
kívántak tartani; ostoba úrhatnám emberek! Legkedvesebbjét nevez meg engem,
úgy hülyít gebéjét, így ostoroz az összeomlásig tanít móresre, majd
mint egy kedvest becéz, kikémlel, majd újra porrá aláz; a kantárt
húzd meg erezd meg mondja így ural az idegláz, és szeret mindeneknél
jobban, majd mint macskát kihajít ajtója elé mondván nem kellesz,
maradj csonka a megcsonkítottak között Te kurva Nő mindent
elnyelő, mélyben fortyogó tűzhányó kitörése kiszámíthatatlan
idegesítesz a házamban Te fekete Méh, mely ismét elnyugszik, elhal,
újra elcsendesedik, és lesz szelíd, gyöngéd félénkség az áldozati
bárány hatalmam tervei akarata szerint Kő szépe, másnak a Világ
Kurvája egy idegesítő Téboly e Nő egy Pokoli Medencében, a Halál
Völgyében egy őskövezet, egy őskövület, ha szabad és öntudata van: a
Magyarok Nagyasszonya nyomasztó felirat, és kirobban ajtónk elé egy
Nagy Vadmacska tombol és inni és enni kér, mert semmis és szürke
minden, legalább Te táplálj lidérc televény telivér, mert itt ülök
és lógatom a lábam a világ tetején Te kárhozott, Te drága.... - Itt ülök a világ tetején e
mindenünnen kibaszott szerencsétlen magyar nővel, mert őt
tönkretenni most én vagyok soron egy egyesült együtt idegtéboly
medence fortyogó láz-pokol! Innen ki nem dobat nagyszájú
hőscincér, gőg-vezér, mert én is kellek nemcsak maga a hősök
csillaga! Bár kellett volna maga és nem én,
de későn jött rá a hős költemény drámai csapat mit vesztett, hogy én
kellettem és nem maga... ....maga játszi játszván Rómát,
míg vagyok világok világa, de játszom magával, mert játéka felüdít
és kiporol egy porosodott múmiát a hosszú haldoklás mély elmérgezett
kínzó kínzás sebeiből kirángat friss szerelem és szenvedély mezőire,
míg becsapni hiába próbál! Kileheli úgyis a lelkét a magyar
nyelvben élő nemzeti géniuszát a Margit-szigeti írónő, apáca
honleány a szenvedély szerelmetes hullámain, míg ostorozom és verem;
kiverem a valódi és igaz szelleme lelkét, a szívét áporodott
testéből belőle a magyar jövőt! 10. Magamért és művemért dühödt én és
értük, értetek, hogy foglyul ejtenek, kerék alá vetnek, tesznek,
megkínoznak, kibeleznek, kitapossák beleim is mértéről mértékre a
cselédesített rabosított igát a rabigát levetem, és felforgatom a
megalázott lázító alávetettséget: a zsarnoki bélkitaposó házakban
levegőt veszek! Jó lesz, ha állítgatod elme
energiaszinted, hogy ne vibráljon illetéktelen rosszakaró, avagy
betörő rajta és benne. Ha a Duna-deltában raboskodik is szabad lehet
isteni érintésre: hisz hol a test nemzőképességének ereje a
szellemihez képest! Mily jó nekem e parti maga-magával, mily jó
nekem! Tiszta vizű csobogó forrás a lélek
mélyére csak a szeretet láthat; morajló szürke zavaros vizekben a
hatalom mozog. Futni és szaladni, menekülni csak az képes, kinek
elméje nincs lefagyasztva -38 fokra! Bőröd, ha lenyúzom, ha a sárga
földig, porba alázlak, ha nincstelenné, semmivé teszlek, hogy
nélkülözhetetlenné váljak, ha jő a baj, mit okozok, fogadsz-e végre
engem? Nincstelen szerelem ekként
lakolsz, ha rád mászik az űr az erőszakos, ha dalolsz kiszippantja
életerőd velejét, így lesz társad jó ismerős, mégis maradsz magad
magadnak, ki főnixként védett elmebélyeg ősi fa kérge helyett
az új gyűrű bent egyre beljebb egy ősi nyelv szívében, amelyért
feláldoztál mindent; ő tanított, gyógyított, mert bölcs volt
tapasztalt és tudós mégse szerették sosem, ellenben Te, te átkozott,
te drága... Tiszta, elméleti, gyakorlati és esztétikai ész szabta a
csillagos eget őbenne etikusra: ne ölj, inkább táncolj velem és
szeress! Világ kurvája, ettelek volna
meg..., te rohadék! Nincstelenné teszlek, visszaélek utolsó
leheleteddel is, kurvásítlak magam használatára éjjeleimen;
agyonpecsétellek a tetkó lesz rajtad az égetett bélyeg-sorozat, mert
hiszek az áldozatban, de téged áldozlak fel az ártatlan vakot, ki
önként hoz folyton áldozatot másokért, e vak, akinek vakít benső
fénye és így ingerel folyton gyilokra a Nap a közönyöm, az
egykedvűségem. Kurva nem volt ő, csak, de
bizonyára várta a Nagy Szerelmet; az csak nem jött, nem érkezett
meg...; áruló sem lehetett, mert utolsó leheletéig védte övéit, hű
volt és becsületes: nyílt lapokkal játszott, senkit be nem csapott
soha, azért használták ki oly sokan, de ő élni akart amellett, hogy
áldozat, és nemzetének kíván hűséget, becsületet, nagyvonalú egymást
segítő támogatását a gáncs helyett! Ha szeretsz az se baj, hisz
vágy-hattyú vagy láng- és szerelemtengeren. Pucérra vetkőztettél,
mert szerettél, és szerettelek, hát vetkőzöm, szívem, mert
szeretlek és szeretsz a történelemhattyú örökkön-valóságod is
megosztod velem; lepled kardoddal vágod ketté, így adsz menedéket;
koldusként etettél mint koldust a határtalan szerelem mint egy
örökmozgó gömb egy matematikai ujjgyakorlat neked szám-, halmaz- és
játékelmélet osztasz és szorzol és a legbonyolultabb harcszíntér
játékmezején napsugaraid nyomán rendbe állnak a katonák; nem
észveszejtő éjek csatáiba vezényled őket, de a dicsőségre! Díszőrség
zenére táncol és lépked, segíteni az agyonvert, leláncolt
emberiségnek! Kicsinyekre hallgatsz és meghagyod gyermekeim az Éj
Királynőjénél, kiket tőlem jogtalan ítélettel és rágalom önkényével
elválasztanak, távol tartanak, átnevelnek, ellenem fordítanak,
kiforgatják önnön magukból őket; én én vagyok és maradtam, bár
lőttek belém egy-két üvegecske mérget, mégis megmaradtam - 1. kép A nemzetközi szállodalánc aulájában
ült, és várt. A vendégek szótlanul mentek el mellette. Mindenki
rejtőzködött, és senki nem fedte fel magát. Eleinte semmit sem látott
csak a testen átszüremkedő arany nemességét, vagy a tehertételek
nagyságát érezte a másik vállán. Megszállottan szerette azokat,
kik egy hatalmas kővel a vállukon jártak-keltek a világon. Rühellte a
könnyű lézengést, az ide-oda hányódó, semmiben nem gyökeresedő
lelket. Megérezte az emberek súlyát; minél súlyosabb volt, van, annál
inkább hajlott rá, hogy szerelembe essen. Miért is vonzotta
tudatlanul a mások terhe könnyítésének gondolata? Magának remélt így
enyhülést? Nem. Nem látta magát, nem tudatosodott benne, hogy ki is
valójában. Salvador, ah, dehogy. Sose gondolt ilyesmire. Egyszerre
csak ott volt szívében a hirtelen és nem várt, tehát váratlan érzés,
a szerelemé. Egyik szerelem nem zárta ki a másikat. Megszállottan
próbálkozott a lehetetlennel: egyik szerelmével megszerettetni a
másikat, hogy mint egy égi paradicsomban mind együtt legyenek, és
együtt munkálkodjanak az emberiség, de különösen egy agyonsújtott,
kizsigerelt, kifosztott, el- és agyonhasznált, agyonkínzott nép
javára, ki a magyarság.... Ötszáz év üldöztetés belföldön és külföldi
megszállás hol innen, hol onnan. - Mi is vagyunk! - kiáltották. - Miért nem vigyáztatok rám akkor, és
miért nem öleltetek szorosan magatokhoz, hogy el ne rabolhasson
tőletek senki, ki nem én vagyok! - Mi is ki vagyunk és ki voltunk
szolgáltatva a másnak! Ugyanazon az úton vonszoltuk magunkat hasonló
terhek alatt, de nem láttuk egymást. - Én láttalak benneteket. Sajnos,
megöltétek a Szerelmemet, de mégis szerettelek titeket, mert nem
tudtam máshogy élni; mégis, valami megtört bennem, és véressé zilált
arcom felkaristolta az összetört tükör darabjai. Ti voltatok az
okozói, kiket a legjobban szerettem! - Próbálkoztunk, de nem voltunk abban a
helyzetben, hogy várjunk rád, míg elkészülsz; nekünk is el kellett
készülnünk, és jártuk külön immár útjainkat. Talán azt hiszed, csak
neked volt fájdalmas az elszakítottság tudata. - Én mindig vállaltalak benneteket az
úton; ti nem akartatok megismerni! - Nem volt belőled mit vállalnunk. - Irántatok érzett szerelmemet nem
vállaltátok, mert máshol csillogóbbnak tűnt minden; ti nem
szerettétek az én terheimet; én többetek nagy terhét egyszerre
szerettem, és ti összefogtatok ellenem. Féltetek tőlem, hogy
sokat látok, és vesztetekre leszek? Ti elmondtátok, mit akartok? Én
is elmondtam, mit akarok. Ti nem akartatok egy író és olvasó gépet,
rendben; de rögtön szajha egy rohadék kurva kémet akartatok bosszúból
belőlem gyártani, az kicsit túlzás; nem? ..... 2. kép Eltűnik minden egyszer, mi volt az
élet, és nem marad más, mint a tartozás! - gondolta a bárpultnak
könyökölvén, még pillantások ezreit érezte magán, és tudta, hogy a
pillantás, éppen akkor kié, mit akar és miért a pillantás. A
leginkább az elnyomás, hatalmasok elnyomó szemét érezte magán és azok
képviselőiét. Ritkán, mint a fehér holló érzett magán szerető szemet,
talán ezért vált ez élmény foglyává mindig újra és újra. A látók! -
amint az őszülő barátnő, a mákos hajú mondta. Sokan vannak a látók; a
legtöbbjük öncélú hatalomimádó, a maga császára. Sokan vannak, kik
egy letűnt diktatórikus hatalom kiszolgálói árnyékában osztozkodnak
az örökségen és tovább viszik kiszolgáltatott, kisemmizett,
megnyomorított és kifosztott uralmi rendszerük, és mindenhol
rejtetten tovább mérgezik a valós újrakezdés lehetőségét. - Nem engedték a valós és igaz
újrakezdést! Tán nem is lett volna kivel, mással! Zsarolták
képviselőit, és olcsón tovább fosztogatták ezt a népet bel- és
külföldön! Egymásnak uszítani legkiválóbb képviselőit a tűz körül
lévő megkötözött zsarolhatók által, kik dolga volt olcsón
kiszolgáltatni, ami még volt. - Ráülsz a Piros Császári Székre? Ki
azon ül mártírhalált hal itt. - Félek. Kiment az egyik, és itt van
helyette ezer másik. Tankok és bankok rendszercseréje. - Olyan ez a kor, mint az inkvizíció
kora. Elégetik a hatalomnak nem kedves szellemi tanokat és
képviselőiket; ma már egész sugárkoszorú arzenál áll rendelkezésre
mindezt titokban hajtani végre; az állambiztonsági bástyák mindig van
mire hivatkozzanak; valahogy mégis mindig e biztonságiak a legnagyobb
veszélyforrás a nemzetre nézve a zsarolhatóság miatt. Úgy működnek,
mint egy birodalmi szolga a saját tartományuk ellen; így maradhatnak
hatalmon! Aztán elviselhetetlen lesz a jelenlétük, fellázadnak
ellenük, de kiterjedt a polip karjai a Csápmezőn, a fákat tőben
elmetszők csapata... egy skorpiófészek, egy patkányok országa! A
sziszegésük lassan mérgezi el szellemed, ha nem vigyázol, észre
sem veszed, mert a pszichotikus tér a lég a legek hada egy fertőzött
és mérgezett tér, ahol nehezen szabadul ki él, tiszta, józan, nem
korrumpálható és egy jó értelemben, magán túlmutató, éltető szelleme
van! 3. kép A bárpultos, ki keverte a koktélokat,
és elsőrangú mutatványosa volt mesterségének, elképzelni sem
bírta, mit ül ez itt fehér, aranyszálas selyemruhában és fehér
körömcipőben, ha rá se néz senkire; vagy elbújik a pillantások elől,
vagy leperegnek róla azok. - Mi a fasznak ül ez itt? - kérdezte
magától, mert őt piszkálták, hogy ez a rohadék nő mi a faszért
ücsörög itt. - Jól érzi magát, e hely aurája vonzza,
ihletet ad neki, a zene, mi kiváló, és a szemek, mik gurgulázó
ketrecek rácsai foglalkoztatják. Kiméri földje tartozékait. A
Földmérő a földműves helyett. - Próbálja úgy kitenni innen, hogy
nyoma se maradjon! 4. kép - Természeted az eszméd - szólt a
bárpultos, és megigazította csokornyakkendőjét. - Isten mentse magát az én eszméimtől!
Egy fekete kő lustaságából erednek. Mozdulatlan, nehézkes, de
ragaszkodó. Mozdíthatatlan és rendíthetetlen. - Nincs fekete koktél! - Adjon egy feketét, jó erőset! A nő, ki terhére volt a láthatatlannak,
de a bárpultos kedvelte e kiismerhetetlen rejtélyes szépséget, ki
önmagában hullámzott, mint egy örökkévaló lehetetlen hullámok hátán
az időtlenségnek, és az idő, mint viaszos bőrről úgy pattant le róla
a vízcseppek pillanatnyi időszaki uralmai, mintha nem látta volna, mi
veszi körül. Időnként mintha e nőstény bőr jelenséget egy határtalan
szeretet védelmi övezete vette volna körül, mi belé költözött, és a
sajátjaként hatott volna aztán. - Megszabadultam minden szín
összességétől és a színtelenségtől is. Úgy hatnak a színek, mint
mikor a fény törik meg az anyagon. Egy fénygömbben élek, mégis, ha
igazán vagyok, e fénygömböt sem érzékelem: a leginkább levőség, a
leginkább megsemmisültség! - mondta az Idegen. - Ennyit a lenni és nem lenni
téziséhez? - kérdezte a bárpultos. - A szeretet, ha igent mond a létére,
másokká válik önkéntelen és ez megsemmisülése, mi valójában határait
vesztett világok világa, a fény, és a fény nélküli, a világtalan - A
gyűlölet, ha nemet mond a szeretetre tönkreteszi maga körül az élhető
környezetet! - A szeretet láthatatlan, és a
tévelygők sosem ismerik fel idejében, csak nagyon későn, a szerelmet! - Sorsunk árnyékain botladozunk az
időben, és mire átlépünk apánk és anyánk, a nemzeti örökség, a világ
időszerűsége árnyékain roskadozunk egy éjszakában betegen és
magányosan, és már azért nem találunk egymásra, mert addigra
sokszorosan halálra sebeztük egymást. - Nem lehet a fénybe megszületni az
árnyékok terhei nélkül? Nem lehet mérsékelt jómódba születni világi
elköteleződés nélkül? Nem lehet alkotni és szülni a világ kötelékei
rabláncai, madzagjai nélkül? Akkor nincs is szabadság, mert a világ,
ha adja a kisujját, az egész embert kívánja cserébe! 5. kép Egy koldusruhában rongyai között
rogyadozott lelke meghasonlott, szakadozott rongyaira és halálán
volt, és csaknem végleg kilehelte lelkét, és összeesett, mikor
ránézett a Nő és életre keltette barátaival együtt, mint egy angyali
szférából megérkező védelem kitárt szárnyai hűvös életet adván a
tiszta elme valós szegényeinek.... - A magyar uraskodók, kik csak
uraskodnak, mert nem urai semminek, csak a harácsolásnak, rád
másznak, rád telepednek, hogy megfojtsák, eltérítsék, kifacsarják
vagy elrabolják benned a mást, de le nem veszik rólad tekintetük egy
pillanatra sem. Teljes megfigyelés alatt, szünet nélkül. - A kelet-közép-európai paranoiás, mert
ha nem is üldözik, de olyan nyomás alatt tartják, hogy viszonyai
eltorzulnak: a természet szerinti közösségeitől elszigetelik,
megrágalmazzák, mérget csöpögtetnek a jóízű italokba a szeretet
kötelmeire! A barátokat egymásnak uszítják, mert ismerik a
viszonyaink, vonzalmaink, sebeinket - kiterjedt spicli -, kémhálózat
segíti őket ebben -, így a kelet-közép-európai paranoiája jogos, de
torzított viszonyrendszereiben sokszor másra gyanakszik, mint akire
kéne, már csak azért is, mert itt hazugságaink határoznak meg minket,
és mi való igaz, láthatatlan, kimondhatatlan! Így könnyen
megtörténhet, és meg is történik, hogy esetleg barát, családtag
rohaszt meg, kit választottál és mindennél, életednél jobban
szerettél az ad el, az döfi hátadba a kést... félreértés, sérelem,
sértettség okán - 6. kép A bárpultos egy idő után észrevette,
hogy a börtön szeme, mely a pártok, a külföldi hatalmak, a pénz és
egy szóval a világ szeme ott kísért a bárpult és a fehér selyemruhás
nőstény között. - A levegő közénk állt - kiáltott.
Ekkor érdemelte ki a Nő első pillantását, mi rajta ragadt mint egy
ragtapasz, és mintha elméjébe belepecsételődött volna. - Segítség - kiáltott, de mint mindent
itt a nagy hazugságok országában ezt is félreértették. - A Hét Vezér magyarjai - gondolta a
bárpultnak támasztva fejét a selyemruhás, és szíve hallhatón nagyot
dobbant. Ezt a bárpultos félreértette, és lelke egy elszólás
hanghullámainak koncentrált gyöngyeiben nyert méltó kifejezést, mi
méltósága szerint bogarat ültetett az aranyszálas fülébe: - Imádlak! - Az lehetetlen - válaszolta a Nő. Az
elhanyagoltság és agyonhasznált kizsigereltség kifacsart citromát nem
szereti férfi, mert a lócitromra emlékezteti. - Maga normális? - kérdezte a
bárpultos. - Jöjjön hozzám feleségül! - Bárokban ücsörögvén mit sem kezdhetek
már az impotenciájával, ha elterelő hadműveletként folyton ki is
nyalja kiviruló rózsáim hasadékai fölött egy csikló csikóit. - Ekkor ott helyben a bárpult előtt a
Férfi óriássá növekedett, és a fasza nem hogy felállt, de úgy
tornyosult, mintha a világ összes tévétornyát és felhőket karcoló,
legmagasabb tornyait egymásra tették volna! A Nőstény vérbő Paripa, telivér léte
ellenére úgy megrémült és akkorát sikoltott, hogy mind összefutottak
a rémülettől, az összes szem; - volt is ott akkora haddelhadd,
csetepaté, akkora csatatérré változott a bárpult aulája, akkora
kardozós változattá, hogy patakokban ömlött a vér, mindenki a másik
fejét kívánta egy vágással lenyisszantani, és emlékeit immár teljes
nyugalomban újra elrendezni, mint a hadszíntér győztes ura! - Hol fér ez el? Hol van ennek a helye
a kontinenseink között? - kiáltott újra egy borzongató rettenetest a
Nő, és újra egymásnak mentek a hadszíntér különböző sátraihoz tartozó
Urak. A kardozás különböző hangokkal töltötte
meg a légteret: cintányér, dobpergés, fa- és rézfúvósok - Fuss, te
rohadék, büdös kurva kém! Te áruló patkány, elrothadt húscsomó, te
ocsmányság, hol van, ki most segítsen?! A Nő másfél évtizeden át haldokolt a
bárpultnak rogyván megvető pillantások között, hol mindenki úgy
hallgatott, mint szar a fűben, de a levegő hangzatos volt a különböző
igéktől: vigyázhattál volna magadra, hisz ez egy kurva kém; egy
rohadék áruló, egy nyomorult bestia! A Nő nem akart hinni a fülének, hogy mi
történik, el se bírta képzelni, mi e változás oka, és a nyugalomból
és békéből miként lett ekkora patália, mikor egyszer csak úgy tűnt
neki mintha a világ összes katedrálisa orgonazenéjének dallamai
harangok kongó bongásává átalakultak volna és mind az ő mellét
gyógyítaná, de behegedt sebét újból feltépte egy karvaly, avagy egy
sas csőre! Egy arany kalitkában szólt az isteni zene és a Nő sebe
lassan gyógyult, a seb beforrt és lassan a heg is eltűnt, és mire
nyoma se látszott a seb hegének sem, a roncsolt szövetek is
megújultak, egészségesen kivirágoztak mellei, mint hajdanán! - Itt vagyok! - mondta a
csokornyakkendős bárpultos. - Nahát! - kiáltott a Nő, de oly finom
gyöngéd szelíden, hogy el ne riassza a bárpultost, és ne mondhassa rá
a szitokszót, hogy normális lenne. - Drága géniuszom, Te Salvador, ha én
vagyok a Gála, a múzsa, Te pedig a katedrális boltozatában az
áldozat, és zsiráfok vonulása a sivatagon és üvöltő oroszlánok és az
én gerincemre építed középkori lovagi várkastélyod mire megyünk akkor
mi, kik vagyunk a világégés után felégett zsiráfnyakunk
szörnyetegeivel együtt a démoni egek paradicsomai? Hol vagy akkor Te
nekem? - Itt vagyok. Nem látod? 7. kép A bárpultos, mikor mint egy jó rendőr
kedves volt a Nővel, és az vesztére mégis panaszkodott, mindig
ráfázott. - Rendőr Uram! - viccelődött a Nő;
nekem a Piros Magassarkúm az egyedül fontos, de abba mindenkit bele
kell vegyek, aki oda tartozik. Ha valaki, ki oda tartozik, és abból
mégis kizárják, nagy áldozat az, mi nem Rendőr Uram malmára hajtja az
a vizet - Mikor olyasmibe kívánták belerángatni,
mi ő nem volt, és nem akart lenni, határtalan félelem kerítette
hatalmába, és a múlt démonai akarták őt hatalmukba keríteni,
elrabolni... e gyilkos szellemek árnyékában
végigélte, miként hurcolták meg, kínozták, és tették tönkre, és
gyúrták egy embertelen masszává nemzete legjavát! Akkor a bárpultos megérezte, hogy ez a
Nő szereti, és mikor ő néz majd halála előtt közvetlenül a pisztoly
csövébe, e Nőre fog gondolni, és e Nő akkor is szeretni fogja, mint
Zrínyi Ilona Munkács várában raboskodván! Bevilágítja a Poklot határtalan
boldogságom szomorúsága! - Ki a faszt érdekel - rivallt rá a
bárpultos; nem veszi észre, hogy mindenkit tönkretesz maga körül,
mert óvatlan és nem körültekintő, nem elővigyázatos és nem vigyáz, és
azt hiszi egy személyes nemzeti, felmentő sereg, és vele semmi baj
nem történhetik; tudja meg hát, hol van, míg védem is magát! És ezzel
pucéron a Feneketlen Tóba dobta - - Jöjjön, basszunk egyet. Szembeülünk.
Nézem és maga néz. - Nem érzem közel magamhoz; olyan
vagyok, mint egy szexuális tárgy és használati cikk; távol van és én
kiszáradt medence a patakzó vízesések, csermelyek, folyamok és folyók
vízgyűjtő területe nedvessége helyett. Olyan ügyetlen, és csak
magának akarja folyton a gyönyört! Irigy, fukar, féltékeny,
bosszúálló és rátarti gonosz és számító, és úgy vigyáz pénztárcájára,
ha teli is van, sose költsön másra, csak magára! - Kell pénz, Te kis kurva? -
mérgelődött, és bosszúsan nézett a lányra. Azért ücsörögsz itt oly
hallgatagon, hogy minden évszázadban csak egyszer nyitod szóra
ajakad, hogy ki ne derüljön, hogy várod, hogy nyitott szádba
belerepüljön egy sült galamb, avagy a Kis herceg egyenesen kijöjjön a
meséből érted a Rózsájáért? - Várom, hátha végre lesz egy Nemzetét
szerető, és érte minden áldozatra kész lovagi Alvilág, kinek minden
tagja szívében egy imádott Nő éled valóra, és nem egy strici kurvája
hempereg; és ráadásul e magyar, nemzetét nem gyűlölő és nemzetét
ingyen és bérmentve, olcsón ki nem szolgáltató, azt el nem áruló
lovagias alvilág azért másokat se gyűlöl, de arra még csak gondolni
se mer, hogy a magyarok legádázabb ellenségeivel a sajátjai ellen
álljon hadi sorba mint holmi lovagias ügy! Az ilyen már megengedhetetlen -
süvöltött a Nő, mert nem lesz országunk; elillan az, mintha sose lett
volna, és beolvad a környező szláv és germán tengerbe! - Hadd nyúljak legalább a pinádhoz,
hogy ne kiszáradt sivatag legyen, hanem virágba borulhasson! - A maga bajusza úgy áll égnek, mint a
gótikus katedrálisok tornyai - vélte a Nő. Ellenben, a maga ernyedt,
kókadozó és hervatag fasza úgy sorvadozik, mint egy polipkar. Tudja
milyen a polipkar? - kérdezte a Nő, de nem várta be a választ, hanem
kijelentette: a maga fasza olyan, mint egy kókadozó és ernyedt
hervatag polipkar, amely feszes kötötten izmos, mégis elasztikus - - Ne karikázza fel, és ne rántsa ki és
ne tálalja fel, mint a világ legfinomabb csemegéjét! - Chicagóba épp ezért volt érdemes
elmenni! Zárt pénztárcák, de remek, kirántott polipkarok
felszeletelve és panírozottan kisütve, rizzsel tálalva, fenséges
eledel... Irónia - - Még valamiért megérte odautazni -
vágott a szavába a bárpultos. Valaki elméje eljátszotta Cézár és
Kleopátra történetét, de Cézár e játékban egy tökkelütött seggfej,
hibbant, agyalágyult rémség, Kleopátra pedig egy imádkozó sáska,
egy zárdaszűz; sebaj! Feltámadunk! - kiáltotta a bárpultos, és lassan
feléledt, halálából feltápászkodott, és az ország újra építkezett,
akkora volt a zaj mindenütt mintha a pokol mélyén lettek volna, -
acélrudak felszeletelése, betonlapok kiverése, vasfűrészelés,
fakivágás stb. - Rád küldöm a rendőrséget! - kiáltott
részegen és sértett, sérült lelke mélyéig megbántva a bárpultos. - Két embert az életemnél is jobban
szerettem! Te a beteljesedés vagy; ő, ki testben kísér! - üvöltött
fájdalmában a Nő, és a szilánkokra tört tükrét elméjében próbálta
eggyé álmodni, ahogy mindig is egynek képzelte, de az álom
paradicsoma csúnyán megbukott a realitások brutálisan kicsinyes, meg
nem értő és konspiratív játszmái között! - Rohadék kurva kém! - visszhangozta a
gyűlölet-alvilág. - De mi lett a Nővel?! - rémülten
sikongatott a bárpultos, elalélt a sikolyok között, mintha szerelmes
lelkei halálán sárkányokat eregetnének ellenségei harsány röhögések
kellős közepette! 8. kép - A pisztolyom itt rád fogom! - A bajusza az égnek, a fasza
hervatagon, mégis mennyire szeretem. A pisztolycsöveit betéve és
kívülről fényesre tisztogatva ismerem. - Úgy vigyázzon! - Minden rendben. - Amíg én zongorázom, ő őrzi a rendet! - Mégis ez egy embertelen REND... - Azért zongorázom az isteni dallamokat
és Mefisztó-keringőket, drága kicsi unokám! - AHA, akkor én is zongorázom,
nagypapa..., és kilovagolt a csillagos éjszakába, és miután pár
kastélyban szerető légyottra ment, és a szerelmes ölelő karokban
meghempergett, kik nem vártak és nem akartak semmi mást csak ezt az
átizzadt ingek és blúzok csókjai egymásba fulladását és zuhanását és
szemeik egyesülését, a csókokat lerázván magáról a csókok varázsát,
és ismét józanul kilovagolt a csillagos éjszakába. Óda a szerelmetes
magányossághoz! - Te mindig áldás voltál és nem átok,
de nem vagyunk egyedül, és oly gonoszul csapkodnak a tenger hullámai! - Megmerítőzünk, hogy bőrünk, mint a
hullámok egymásba hullámozzanak a hulláink, míg élünk és meg nem
halunk a hullámok hátán a pezsgőfürdő mi is lehessünk! - Te átkozott leány - kiáltott ilyenkor
a bárpultos. - Szeretlek nagyon - vallott a Nő. 9. kép - Tán el akarsz küldeni? - kérdezte a
Nő. Terhedre vagyok? - Miért kérded ezt? - Megfordult a fejemben. - A mezítelen testeddel akarom
feltörölni könnyeim, és világ végéig elérő hajaddal kívánok takarózni
örökre, miután hajad sátra mindig és mindenkoron védelmébe vett és
kiállt értem, és kiáltott akkorát, hogy ránk zuhant az egek összes
rétege csillagaival és létráival, mégis kibírtuk, és az életünket
jelentette e nagy kurva sikoly! - Olyan a szerelem és benne a
szerelmes, mint egy verőlegény áldozatának lenni a börtönrácsok
mögött. Sose voltál verőlegény, ki mások veséjét verte le és tökét,
faszát, benne az üvegcsővel verte szét a börtönrácsok mögött? - Szerelmem, maga normális, vagy
elvesztette józan eszét, míg eljátszotta Opheliát, Melindát,
Kleopátrát, Tejét és világok világa, Angyalok Királynőjét? - A világhosszú hajam lova dús farkához
volt erősen odakötözve - 10. A Nő, miután szerelme illatos bőrébe
dörgölőzött és az rákiáltott, hogy Te Macska, ő rögtön ellenkezett,
hogy ő márpedig az ő kutyája...; nekem nem lehet kutyám, csak macskám
- panaszolta a bárpultos. Erre a Nő Piros Delfinné változott és az
óceánig vonszolta magát hol vidáman ficánkolt a habokban - így állt
bosszút szerelmén. Az meg már nem értette a Delfin ultrahangját, de
minden egyéb más nyelv is összezavarodott körülötte. - Őrület ez a Nő! Segítség! - kiáltott
a bárpultos, és Delfinné vonszolta magát a naplemente narancsos
sárgás rózsaszínű málnáin, eprein, gránátalmáin, cseresznyéin,
meggyein és gurult-gurult a görögdinnyehegyeken, tojásföldeken,
virágos mezőkön a Szerelméig! - mondtam, hogy szeretlek - súgta a
Nő, és belepirult a vallomásba így csöndesen, szelíden és
szerelmesen. - mondta... - húzta el a száját a
Szerelem, azért vagyok itt; és versenyt úsztak ultrahangjuk isteni
zenéjére a Delfinek, hogy ha van kik mindent el is rontanak a rontók
és ártók, a gonoszság mesterei azért mégis legyen itt valami szép is
jó is igaz is, mi Embernek való a bioszféra áldásos hűvösén és édes
melegén a Földanya karjain a védelem és megtartás védelmező erőin a
szeretet örökítése. - Ki viszi át a Szerelemet? - ez volt a
fő kérdése a Delfinek szerelmetes csatározásainak miután és mielőtt
hullájukat kivetette az óceán víztömegeinek és áramlatainak felhajtó
ereje. - Ráaggatom e lábujjakra az összes
keserűséget, szomorúságot, fájdalmat és szenvedést, hogy vigye el az
ördög! Te pedig itt maradsz mégis tán nekem, ha már megfáradtunk,
megtörettünk és megbetegszünk, hogy szerető árnyainkon élet lehessen
ne halál! 11. - Az én Piros Magassarkúm nem süllyed
el a Mocsárban! - húzta ki magát büszkén és peckesen a fehér
selyemruhás aranyszálú, és bevilágította a Poklot mindenki
megkönnyebbülésére és megelégedésére, hogy tudjuk végre; Ki
kicsoda! Voltak kik megrökönyödtek először, de megállapíthatták maguk
is, hogy kevésbé félnek. A hajuk égnek állt a rémülettől! - - Tisztul a levegő, már kevésbé
mérgezett és fullasztó áporodott - süvöltött a bárpultos, és mielőtt
jobb homlokába belelőtte volna a minden pisztolyok pisztolyának
egyetlen golyóját, kipenderítette egyetlen szeretett szerencsétlen és
nyomorult kisleányát a Bárpult mellől! - Csak nem gondolta édesapám, hogy én
stricik, spiclik és alvilági sihederek rózsaszín gyémántja óhajtok
lenni, én a magyaroknak akar sok szép szókat! - Csak így tovább, dördült el a
fegyver, és apja biztos lehetett volna végre nyugalmában, ha nincs a
leánya, kit az életnél is jobban szeret, és az nem vette volna a
fejébe, hogy ő minden Magyarok Mennyei Királynője, Mozartja,
.........- ja, és az összes szép szó mind ő egyben legyen, az összes
szép Férfi mind ő legyen az összes szép nő is mind ő legyen és
tükröm, tükröm fene vigye a leányt, dühöngött az apja, csak nem marad
veszteg, csak nem nyugszik, csak nem tér nyugovóra... - Nyughass! - kiáltott, de nem bírta
kilőni szeretett leányára a töltött fegyverben neki szánt golyót,
mert úgy szerette. Úgy beszélik, csoda történt, mert apja időnként
megjelent a kihalt tájon, hogy golyóit szép leányokba és szép fiúkba
ürítse, de ez már más történet sikamlós szálainak összecsomózása... - Hiúságok hiúsága - - Édesapám, beszorultál egy csónak, egy
fehér vitorla egy kastély és a porszemek közé? - Súgott az örökkévalóság, a Géniuszok
Rendje; így könnyű volt - kacagott a leány. - És Te hittél, Te szerencsétlen? -
kérdezte Apám, és örömében kacagott és kacagott, és úgy imádta e
szerencsétlent, kit leányának kellett immár neveznie, hogy nem bírta
abbahagyni az áradó szép szót a magyarságnak APÁM... - Persze, hogy hittem, hogyne hittem
volna, édesapám, és szélesen, lassú hallgatag mozgással úszott az
uszály a Vén Dunán hátán a Vén Hajóssal, ki úgy lerészegedett azon az
éjszakán mindenek örömére, hogy ha nem is kurvákat, de szép lányokat
hozott az uszályra megünnepelni a leány sok szép magyar szavát sóval,
borssal, virággal és világgal és a csillagos ég sötétsége minden
virágaival, és nagyokat kurjongatott, miközben királyi vodkát, kubai
rumot, spanyol bort, német sört, skót whiskyt az Angol Királynőben
koronázatlan királyként szavalt, de időnként kitekintett a partra, és
látta, hogy a leány csak futott és futott és örömében kurjongat, hogy
édesapám, maga Indiai Ékkő és Indián Festőecset nagyon le tetszik így
ám részegedni, míg az dühödt mérgesen förmedt rá: - Eredj a dolgodra
te józan Vészmadár, de a lány csak futott és csak futott tovább
szaladt a parton apja keserűségére azt énekelvén, hogy egy Nemzetközi
Hajóállomásom volt nékem, a MAHART, és miután a Birtokom elvette, a
garaton leöntött, de így szép az élet, Édesapám! Ekkor az apja
dühében és hulla részegen kikötött Budapest partjainál, és úgy
elfenekelte e Vénlányt, hogy az rögtön virágos mezővé változott, amin
apja legnagyobb megelégedésére leheveredett, mély álomba merült, és
azóta is az igazak álmát alussza; - örömleányok táncolnak rudakra
rácsavarodva, és ő harisnyájuk fodrai közé nyomja a bankókat, hogy
mindenki lássa, csak a leánya pénzelése TITOK a világ előtt, de
visszajár riogatni és meglocsolni a leányt, a virágos mezőt, a gésát,
a fekete leányt ...., ki kedves a szívének, mert tudta, mi lesz, mint
a jós, mert álmában olykor megjelent az Ember formájú CSEND... 1. rész Nem gondolta azon a szép verőfényes
napon, hogy a fia, akit annyira várt és akart és jövőjének tartott és
élete folytatásának, éppen élete eltitkolt szerelménél ad neki két
Éjfélt! A nő csak nézett, fintorgott egy kicsit
és a férfit nézte, még mindig kissé elfojtott vágyakozással ezen
Éjfélt, és mennyire igaza lehet a fiúnak, aki majd már talán három
éjfél lesz, mert mi tagadás magunk adjuk tovább, ha vettük a
bátorságot kiterjeszteni magunk az éjszakában a verőfényt - Végképp nem gondolta azt sem, hogy a
titkolt szerelme másnap újra összeáll az ellenfél tábora nagy
kutyájával, kit a Nő kidobni már rég nem akart; túlságosan
összenőttek és bőrük pórusai egyszerre egyként jelezte a forróság
enyhülését, a kiábrándultságot - mindenből, egymásból tehát és az
egészből -, a jégverem -40 fokos fagyasztott állat állapotait. Nem! -
kiáltott a Nő, és elterült a gyönyörű színes, mezei virágos zöld
mezőn. - Mit nem? - kérdezte a vén Kandúr, kit
a Nő szerelemből és féltésből időnként vén Gorillának, máskor a
tartótisztjének, időnként pedig Dionüszosz papjának vélt a sokszor
szétszaggatottnak a sokszor szétszaggatónak. - Maga Vén Inkvizítor! Azt hiszi nem
szenvedtem el minden sértést a maguk alárendelt, mégis büszke és
arisztokratikus fajtája miatt! Magyarok! Nem kiáltottak rám, azt
hiszi, mindent: kígyót, békát, macskát, tengeri papságot és sáraranyt
- - Maga vén és rossz kurvám, azt hiszi
nem mentem bele minden sületlenségbe a maga megmentéséért, mert
segítségért kiáltott, és azt se mondta köszönöm, csak nyavalygott,
hogy fáj a lába; és ha már nem figyelek magára többé, hanem végleg
elfordulok, mint egy rossz kurvától? - Kedvesem, az lehet, hogy én rossz
kurva vagyok, de magának vagy büdös a fasza vagy nem áll fel, és mind
emellett a gatyája szaros, mert aranyere van, és így kíván hódítani a
háttérben összebeszélt erotikus játszmáiban; a másik pedig úgy kíván
hódítani, hogy nem adja oda magát annak, akit szeret; attól az egytől
mindig megvonja magát: így biztosítja be magát a semmiért egészen
játszmáiban, mert más lehetetlen a helyzeti különbségek miatt, amint
viszik vállukon a hazai ügyek keresztes sorsát. A Nő, akinek a lovagja alig kihúzta a
lábát, fogadta a másik lovagja hódolatát, és a közösülés fájdalmaitól
akkorát sikított, mert több volt az kiáltásnál, hogy a sikoly
Budapestről egész Kiskunmajsáig hallatszott - Beleremegett a kis
falu. Egykor a széthullás borzalmas fájdalmai okozták e
szerencsétlenséget; inkább dokumentálom a hazai tisztes állapotokat,
mint pszichiátrián a zárt osztályon kísérletezzenek velem, hogy hű
vagyok és voltam-e! Elmesélte a lovagja kisleányának, hogy
a nyugat keletnek csúfolta a kelet nyugatnak és így tovább, és hogy
nem könnyű, mert hol az a baj, hogy túl forró, hol pedig, hogy jég
merev - Mégse gondolhatják, hogy elvesztettem
annyi szeretett nemes férfiút és nem fogom meggyászolni őket
sírhantjaikon elzokogván a rekviemet! Nem találok új embereimet, kit
hasonlón szeretnék, mint kiket már el kell temetnem, és elengedni a
nagy hiányt, a semmiben, mit a halottak töltenek be, és nem a rájuk
való emlékezés, hanem ők maguk. - Benned nem esik csak szét; Te tartasz
össze minket, amennyire lehet, ahogy lehet - kiáltotta a Lovag nagy
felismerésében. - Te vagy akit sosem hagyhatok, és
akihez minden viszonyul a halálos élet stációin; miért, nem tudom;
választottalak, és a hűség kutyái mezőin ha vakkantanak
visszhangozzák a Te neved! - Írhatsz, amíg élek ki nem adják, mert
ne érints engem, mert méltatlan vagy - A Nő hallgatott és a szemeibe nézett
mereven. - Most mit koldulsz már megint? -
kérdezte. Úgy gondolod, megkönyörülök rajtad megint, de érezte
rosszabb történt, ez nem irgalom, életében először érez melegséget ez
iránt a furcsa és kiismerhetetlen, de érdekes és vonzó, de számára
megközelíthetetlen Nő iránt. Egy piros ördög nem hagyja, hogy végső
egységbe összeforrjon a Nővel. Elvesztené a szuverenitását, a hitét:
ő prédikált folyton ennek a nőnek, hogy ő így nihil és úgy nihil és
üresség és az élet útja, és nem a fellegek, de ez a nő maga a
semmiség mindene lehelet kacagása maga a mindennek a semmisítése a
megsemmisítő kacagás! - Az érintésedre vágyakozom - kiáltott
A Férfi, miközben visszhangzott bennük a kislány vidám tánca a tűz
körül, hogy meggrillezlek Apuci; a kisfiú rákiáltott a testvérére. Te
kis Boszorkány! A Nő távolból is nagy szeretetet érzett
e kislány iránt: nyomorék - kiáltotta az univerzum! - Tessék? - kérdezte a Nő. - Nyomorék - kiáltotta benne a részvét
immár és az univerzum egésze. Fájdalmas volt a szeretett Férfi
leányát nyomoréknak tudni! - Mesélünk egymásnak... én egy mondat,
Te egy mondat és én egy mondat és Te folytatod. Benne volt a kislány,
és rövid fél órán belül megírtak négy, furcsa sallangokból
összetákolt történetet inkább, mint mesét. Mondatok nem jellemezték
csak utalások, de minden megvolt, mi a mesékben: zenélő varázserdő,
fekete alagút, sötét lyuk, mi birtokol és fogva tart, szabadulás egy
kincses szigetre, melyről ismét elnyel a víz; egy kettészelt gyík, mi
új életre támad és herceg, ki focilabdával elsüllyeszt egy hercegnőt,
ki majdnem vízbe fullad, és azon panaszkodik, hogy nagyon szeret
egy-két embert, de nem talál el a szívükig; de lesz kísérője a
világon át az utazásain új emberek és új tájak ismeretében, de nem
fegyverhordozó lesz az, mert az édesapjának, aki Lovag nem tetszene,
ha halasztaná saját dolgait másokért és így tovább! - Hiányzol - mondta a Férfinek a Nő, és
a Férfi felbátorodván, mint egy nyársat, - amin elébb grillezték -,
hogy bőre összesült a Nővel, tehát, mint egy nyársat forgatta meg
faszát, mi épp a Nő hüvelyébe illett, és felült, majd ördögin
suttogta benne a Piros Ördög, hogy szóba se jöhetsz számomra Te
sallang! Majd elszállt belőle ezen Ördög és ismét Férfi lett. - Elbasztam megint; bennem ezen ördögi
erő, mi nem hagy közeledbe érjek... - ...bennem ezen gátlás, mi nem enged
közeledben feloldódjak, mert Te nem akarod, mert Te a kontúr vagy, az
Illem és a Viselkedés: a Keret; de én a Kert szabadságára vágyakozom,
mégis Téged sosem hagyhatlak: egy hűség, egy erő lök feléd minden
kudarcaink után is - - Nem engedlek közel magamhoz és mégis
a legközelebb vagy hozzám a világon; az ember, ki számít még nekem
ezen a világon egyáltalán valamit, a gyerekeimen kívül, kik Én magam
vagyok, még ha látod is miként tör a Fiú apja örökségére: azért jött
a világra, hogy legyen egyáltalán ki örökségére tör, érted, ki Te
engem személy szerint szeretsz és csak a személyest látod bennem,
hiába tanítlak a személytelenről, mi több - - Egy Nő, ki szeret egy Férfit, látja
mi megy át a Férfin, mi befolyásolja, mitől függ, minek adja meg
magát egy Nőért egy Nemzetért egy Eszméért egy Hitért, ahogy lehet,
de mégis a Férfi a Férfi marad a Nőnek; és a Nő a Férfinek még ha az
egész egyesült világi ocsmány undor, - gyűlölöm olykor a világot, mi
átlátszón kínoz, foszt ki és romba dönt milliókat és csak a szenvedés
növelésére képes; akkor utálom a világot - üvöltött a Nő; sértette
rikácsoló hangja a Férfi érzékeny idegzetét! - Kuss! - suttogta. - Szeretlek - mondta a Nő. Boldog
voltam veled és kölykeiddel, és hiányzol nagyon. Érdekes a pedagógiai
gyakorlatod: a kacagásod, a gyerekeid szolgálata, - a Fiad mint
legjobb tulajdonságod említi: Szolga! - a szigorúságod keménysége
amint lehordja a Fiút pár könnyéért a sárga Földig, nesze neked
modern pszichológia és az elfojtás tana! - Utálom benned, hogy könnyen törsz, ha
valami nem sikerül és máris ott vannak a könnyek! - Mások is ott voltak! - Érzékeny ember vagy - mondta a Nő, az
ilyennek a legnehezebb önmaga maradni idegen szemek jelenlétében.
Megjegyezted? A Fiú hallgatott. Zárkózott lett és
merev, sértett és sértődött: megközelíthetetlen. A Nő nehezen hitte,
hogy ez a kisfiú kacagott nagyokat fél napja a szeretet négyesében,
köztük, e sötét, magányos és zárt, szinte gőgbe hajló büszkeség
érinthetetlen és befolyásolhatatlan kihívó hallgatásával, a fölény
megvető tekintetével egy zárt aura üres, gondolatok nélküli
hallgatásába zárva: lövöldözős játékban gyors és futballban, de egy
nagy és vén Gyermek melankóliája nehezíti benne a mozdulatait amint
maga elé bámul a sivár kietlen világba: ez nem is volt igazán jó -
mondta. A minőség számít nem a pénz, de a lótás-futás, az izzadtság
és a verejték, mi folyik le arcunkról a munkánk során a forródrótokon
a 40 fok közeli hőségben elsivatagosodunk és sivár lesz a Táj -
gondolták a felnőttek. - Úgy gondolod, én nem tudnék a
pinádhoz nyúlni, ha abban látnám a sikerem betetőzését? - Rég elpusztítottak volna, ha nem
állok ki újra és újra Te érted, de látták benned, mi lesz a jövőben a
szereped és akartak és hittek nekem, hogy nem vagy akárki, bár minden
ellenséges csűrcsavar rád tekeredik, és azt hiszed, engem megkímél
tán minden ellenséges csűrcsavar? - Kit kímél itt ma bármi is Idám -
kiáltotta a Férfi ritka elérzékenyült hangján. - Nem vagyok Ida; Kinga a nevem. - King - Kong, avagy Királynő! - Ha már a szerelmes pár a legvégén! - Mi lesz, majd kialakul, nem kell
elsietni semmit! - Minden a Szerelem - mondta és
kétkedőn fanyar fanyalgón a Nőre nézett cinikus és óvatos vigyorával,
ami alig változtatott az arca ráncos jövőképén. - Csak a szerelmedben hinni, borzalom
lenne... - A szuverenitásod melyhez úgy
ragaszkodsz... - ... ha az se lenne, mi lenne immár! - Mi tartasz kedvenc tulajdonságodnak? - Természet szerinti adottságok
határoznak meg, tulajdonságok nélküli lennék; a tehetség és akarat
vezérelt azon az úton, amin járok; nincs művi módon kitenyésztett,
erényes jellemzőm. Ha valami, az a Humorérzék, ami nélkül már nem
lennék! - Az istenek jellemző tulajdonsága a
humorérzék - mondják, kinek nincs humorérzéke, még az ördögi
minőségben leledzik. Mégis fájt a mai behatolás, az ilyet nem játssza
meg a Nő; elhallatszik egész hét határon túlra! - Azt hittem ezen túl vagy; kezdők
fájdalmánál... - Szüzet kaptál, mert úgy vigyázol rám,
mint Zsuzsannára a vének! - Kecskére káposztát - és nevettek
harsány hangosan; a Nő úgy bújt belé a Férfi bőre alá mintha nem
akarna létezni többé csak a férfi oldalbordájaként, de... legrosszabb
esetben ott az éles kés - mondta. A földön ágyaztak meg, és nem értek
egymáshoz. Forró kályhában érezték egymás közelségében maguk; mintha
sütögették volna őket valóban nyárson sütés, grillezés. - Mindig szerettelek - mondta a Nő. - Ez az egy szerencséd! Meg kéne
öljelek, jobb lenne ölesselek, de nem maradna már akkor tényleg
semmim! És nem lenne kár érted! Nem kell érintselek még a közeledben
se kell lennem, hogy benned megforgathassam a faszom! Tán rég nem
szeretlek, de túl nagy az elkeseredettségem, a kiábrándultságom... - Azt mondta makrancos, bár ezen rég
túlléptünk, mások szövegeit szavalja nekem, Te más vagy; nem szoktál
ítélkezni és bíráskodni fölöttem csak tán titokban sújtasz le rám. - Meglehet, ha nem bírom tovább, hogy
megoldhatnám ellentéteim pazar zűrzavaros fergetegein az életem
kilátástalan boldogságát! - Tesztelj le tekinteteddel pásztázz
engem! - Hasadban két skorpió agyonszúrván két
hegedt piros seb kinő belőle két kardvirág. - Kibelezlek a hasfelmetsző, de
beleiden azonnal sűrű erdő települ virágos mező; érzed a leányom béna
hátát a gerinc halál kanyarjait, a púpot, melyet nem annak hazudok,
mert csak az izomzat vándorol a szabadság útjain... agyon tudnálak
verni, hogy nem engedsz el és nem bírlak végleg elengedni, hogy
mindig egymásba visszahullunk a fény és sötét az űr és a teljesség a
pusztítás dühe és a jóság isteni bölcsessége az irgalom és a
könyörület... - ... bölcsesség az isteni szeretetben
- olvassa a kislány. - Nézd meg ki írta! - kéri a Nő. A
Férfi nézi meg. - Most szellemem úgy jár majd át, hogy
műveim nem kell olvasd; más dolgod van - mondta a Férfinek a Nő. A
Férfi riadt volt fájdalmában, és pillanatokra képes volt vágyakozni e
furcsa és számára teljesen érthetetlen nőre, aki nagyon közel! - Gyere közelebb olyan messze vagy -
suttogta a Nő. - Messze? Egészen benned vagyok és
kibérellek magamnak, mint egy régi, de kényelmes és megszokott
lakást. - Közelebb gyere! - Nem félsz, hogy felégsz egyszer
végleg; nem félsz, hogy egyszer már nem menekülsz tényleg meg a végső
tűzhaláltól? - Gyere közelebb! - suttogta a Nő. - Nem kellesz, értsd meg végre, nem
kellesz! Nem hagysz végre magamnak? - Hagyjalak végleg? - Egyikünk se viselné el végleg
teljesen a másik nélkül! - Akkor miért bántasz folyton? - Nem bírom elviselni sokszor, ami van,
és ha bántalak, enyhülést érzek kínjaimon! - Szeretlek! - Tudom. Ez az egy szerencséd, Te rossz
kis kurva dög... - Elhagyjalak végleg, azt akarod, hogy
ne ragaszkodjak hozzád egy elkeseredett furcsa és titokzatos
vágyódással? - Már régóta lehetetlenné vált e
lehetőség; milliárdnyi csápom eresztettem beléd és mérgeim, de Te
szebb tündöklőbb és igazabb vagy, mint bármikor korábban és szépülsz
romjaimon; elviselhetetlen... - Leigázott lovad voltam annyiszor és
mindig újra... véresre verted kínodban, amiért leigázni képes voltál;
és most..? - Ha már annak a harmadiknak azt mondod
büdös a fasza és szaros a gatyája nem a Kurva vagy ki voltál, hanem
egyenrangú...! - Rólad kérdeztelek, nem a harmadikról
és nem a határtalan szerelem billiomodik hatványairól! - Nem tudom mi lesz... - Majd alakulunk tovább az Élet
folyásán - vallotta a Nő. - Ha esélyét adjuk a szívünkben tengődő
a lelki szellemi életünknek. - Igen - - Meg kéne öljelek, de akkor már
tényleg nem maradna semmim! - Végig vezettelek a Sziklatemplomon és
a Gellért-hegyen, őseink hegyén, hogy ne hagyd, Sólyomszem, a
Szivárványszem sem hagyta, bár de borzalmas és fáradtak vagyunk! A
titkos és valódi szellemi szerető erő számít, mi a Szent Korona és
semmi más; és ha már ez se akkor az erő mi kilendít a semmi ágán a
mindenség virágai közepébe, hogy szeretlek... - Mindenségem a faszom benne egy Nő
hüvelyében régóta és épp beleillik, de ezt a tényt nem bírom
elviselni többé távol e Nőtől, ezért megteszek mindent, hogy közel
legyek! - Talán a Szerelem illata csapja el
orromtól a Fasz bűzét - kiáltja a Nő, mint egy kisleány. - Még egy kislány? Ha kettő kifizetve
és elfogyasztva, jöhet még hozzá egy nagyra nőtt harmadik kislány ki
mostanság gyorsabbra vette a futása iramát mégse menekül! - Jaaaj! Tán egy sötét lyuk lennél mi
falni készül és birtokolni? - Haaam! - Áldozati kehely! - Áldozati kehely! 2. rész - Elmész Amerikába kiadnia műveid? - Úgy járni, mint Wass és Márai
fejükben a kilőtt golyóval? - Nincs garancia se így se úgy - mondta
a Férfi a Nőnek. - Tán maradhatok is a hun - magyar,
mint India egy kígyóval a vállán... fő az óvatosság lefelé és felfelé
a lépcsőn el nem esni és vízszint fölött maradni kérem! - Nem vagy akármi - már nem csak a
kurvám, tán leányom... egyenrangú! - Kerekasztal lovagjai! Megszerettem
ezt az ajándék papucsot; Japánból hozatták, egész könnyű fa a talpa,
rajta kis gumitalp a kopogás és kopás ellen, de kissé nyomja az
ujjaim közét a színes virágos bíbor ruhaanyagból a pánt - annál
jobban szereti - mondta. Tán érezték a gyerekei a szeretetét, és azt
is, hogy jó helyen őriztetnek, mert egyedül maradtak az idegen nővel
ahelyett, hogy köröket futtattak volna velük a városokban. Ott
akarták hagyni még a csomagokat... az apjuk diplomatikusan
félreértette őket, és litániákat szavalt a plusz kézipoggyászról,
hogy meg kell egytől szabadulni! - Hová mész? Merre tartasz? Nem látlak.
Mindegyikőtöket szerettelek; arra vártam, melyikőtök szeret igazán... - Mi meg arra lestünk, Te kit szeretsz
igazán. - Legnagyobb vétek várni a semmiért
egészen-t és közben elfelejteni gyengéden szeretni kit a sors
érdekessé tett útjainkon. - Jó és hű férj és házastárs - mondta,
és közben a Nő arra gondolt potyognak-e most a csillagok az égből, -
augusztusi csillaghullás - mondta. - Rátapadtál a faszomra, nem tudlak
levakarni róla! - Miért jössz hát, küldenek? - Is...! - Miért jössz hát? - Mert itt vagy és én itt vagyok... - ...gyűlölsz, mert csak játszadozni
akartál velem kissé és én nagyon szerettelek hát nehezen húzod el az
irhád? - Sose húzom már el az irhám! - Miért? - Lusta, esendő és túl fáradt vagyok
hozzá... és Te itt vagy! - Jaj! Valaki az utcán szidja a kurva
isten faszát! Eszterházy Gróf a Kerekasztal Lovagja és egy Báró a
Kerekasztal lovagja és ... szeretlek a magyarság nemessége maradék
foszlányai az arisztokratikus méltóság tartásának! - Ne képzelődj a kilesett adatok
alapján, mert mások is képzelődnek akkor és nem marad más csak
elfertőzött tejfehér ködünk a sok ábrándostól!!! - Minek képzelsz Te engem? - Épp ezt mondom, hogy nem képzelődünk
nagy harcokat fejeinkbe, mint holmi Sherlock Holmes és Agatha
Christie! - A szaros gatyás pöcs ki lehugyozza
vécéd - mondta. Kár, hogy ezt Homérosz kihagyta a szórásból, vagy
rosszul fordították. - Megnézhetem, hogyan pisilsz? - Irányítod? Megmostam szappanos vízzel
a faszom és a seggem... időnként rád is gondolok. - Erotikus játszmákban, ha a Nő
szaglása kiváló időnként kell szappanozni is - - Erről beszélek... láttam ma egy 19 év
körüli hullát egy lányt... a Sziget-túladagolása! - Rettenetes... - mondta a Nő; nem
mondjuk a gyerekek előtt. Gerince egyenes és szeretem - Egy hulla fülbemászó összeaszalódva a
gyerek pólóján, egy kis hulla légy, avagy legyecske a mosogatóban - - Elég ebből - kiáltott valaki neve
nincs személy. - Nincs semmi más csak a nevem -
mondta. A név, amely meghatároz; és minden más! - A legjobb helyen laksz, és gyönyörű
vagy, ha leengeded a hajad... - ... köszönöm - mondta. - Gyönyörű ez a nő - suttogta a
szellemeinek, de a Nő, akivel örök érvényűn össze lett kötözve
hallotta ezt és elpirult szégyenletében, mert kissé kövérkés
teltkarcsú termetére gondolt. Meglepődött mikor a Férfi szemeit
seggén és lábain és mellein érezte nyugodni... miközben mondta a
Férfi a magáét: rég lezártam veled mindent; nem létezel, nem kellesz!
Érted... - Tudom... - De ez a hazugság; mint az is, hogy
kifejlesztjük mi légtáncosok, hogy ne féljünk a magasban -
megtámadták hasam skorpióit, kinőttek behegedt piros sebeiből a bíbor
kardvirágok - vallotta miközben látta a Nő kiforduló belei helyett
vízililiomok és rózsák. - Fene vigye el e Nőt és csapjon belé
az Isten nyila! És a Fia pedig ne merészeljen könnyezni, ha úgy is
érzi meg kívánják törni valakik esetleg - - Idegenek között is érvényesülj! -
mondta. - A Fia elhagyta a cipőjét és
visszalépett érte pár métert, hogy újra felvegye: a nyílt utcán
kiabált és üvöltözött vele az apja és gesztikulált mindenféle fenyítő
mozdulata próbálta a fiút ráncba szedni! - Elég belőletek! - mondta. Itt hajolok
meg előttetek. Beteg a lányom. - Virágos rózsaszínbe öltözött a Nőm
kit szeretek ki az enyém régóta titokban; egy egész almafa-ültetvény,
de nem szereti az almaszószt a Nő igen - mondta. Egy almafa-ültetvény
az ég idegzete, és hogy az ő Nője egy közönséges kurva lenne, azt
azért kikéri magának, ha ír hát írónő, ha szeretkezik szerető, az ő
felesége! - mondta. - Az egérpadon Erzsébet császárné -
hűha mondta szerencsét hoz. - A kutyák boldogok természet szerint
is Maci-Laci hiányzik egy szőrmók... ő a kedvence pedig semmit nem
lehet vele csinálni, csak döglik egész nap a távolban, mint a nyáj-
és határőrző pulik, de persze a Német juhász rendőr kutya az aktív
erős mozgékony és rendet tart a többiek közt, a buldog a menhelyből
kit csak simogatni lehet mert szeretetéhes nagyon! Hátára hemperedik
és lábaival kavar a légüres űrben... én is odatehetném a pinádhoz a
kezem, ha attól várnám a végső sikerem diadalát! - Keresel még valamit rajtam kívül? - Mikor megjöttél rögtön bevertem a
fejem, de semmi hulláról nem akartam hallani... az élet rövid és a
végtelen élet elviselhetetlen lenne a személy szerintit értem... egy
másik dimenziót érzünk, de nem tudjuk pontosan, mi az, mit érzünk... - Gyűlöllek... - Miért? - Mert szerelmes lennék, de nem lehetek
szerelmes! - Akkor légy Férfi, és a fűszálon egy
kicsi él és nagyobb leszel a világ tengelyénél... - - Te csak tudod - mordult rá dühödten a
Férfi. - Mindegyikőtök szerettem és vártam és
figyeltem, hogy engem ki szeret igazán! - Mi ugyanígy cselekedtünk - mondta. - A hülyeség, mi idevezet. - Rátette kalapjára a Nő kalapját, majd
a kislány kalapját a Nő kalapjára. A szekrényében elérte a legfelső
polcot: szenvedek - mondta. - A gyerekeim szeretik ezt a Nőt és
hiányzik nekik: maga a pokol, amit érzek; mást se hallok csak ennek a
Nőnek a nevét, kit örökre törölni és felejteni akartam, és most is
csak fénybe elárasztani, majd otthagyni, mint egy rossza kurvát; vége
- - Lehetetlen - mondta. Az igazi örök! - És lehet az igazi egyszerre száznak
is igazi és örök? - üvöltötte, mert akkor le kell vonnom a
tanulságot, és tovább állni, másrészről... - Mi szegény szerencsétlen lovagok! -
kiáltotta a Nő és elsomfordált, hogy holnap új erővel szeresse és
vonzza én vonzódjon és ragaszkodjon. 3. rész - Nem maradtunk csak egymásnak
csak szólok, mert így terveztem és így akartam, hogy ne legyen zavaró
tényező - Amikor ugyanis a kedvesét és volt
titkos szerelmét sokszorosan, a többedik alkalommal úgy Isten
igazából kibelezte, és nem látott mást csak vízililiomokat és
rózsákat; és nem volt ott egy szegfű sem, minden híresztelés dacára;
a Férfi tudta, hogy a Nő nem rajong a szegfűért és tovább hitt a
Nőben, de megjátszotta határtalan dühét, mert tudta sokan gyűlölik
kedvesét. Egy éves volt csak, mikor ajándékba kapott a
keresztanyjától egy vörös szegfűt, - minden mellékjelentés nélkül
immár 1973-ban -, csak azért, hogy széttéphesse, így élvén ki romboló
és szétszaggató ösztönét! - Nem megbízható - mondta az ellenfél,
mert mindenütt ott van; értsd, nem használható! És nagy fülébe
folyton, mint fülbemászó másztak a hírek, de semmi másra nem, mint
saját érdekeire használta fel őket. Ismerte az érdekelt köröket és
metszéspontjaik fedőövezeteit; ez volt a dolga - fenntartani a Rendet
és megpróbálni helyben tartani a lehető legtöbbet. - Egészben látni és nem elfogultnak
lenni az elemzés és az új konstrukciók elvein; a fontos azonban mi
célból, mert lehet elpusztítani sokakat a végrehajtó hatalom
által.... - Irgalmas szamaritánus - mondta
megvetőn. - A részvéttől vérzek el az ember
iránt! - Én játszom az emberrel és figyelem;
magát most nem bírtam figyelni a zártság zavara és egy ködfelhő réteg
nehezedett rám, hogy elfeddjem valódi kilétem és jövetelem okát.....
de lehetetlen, mert valami egész más történik, egy Napban égünk
mindketten maga és én - mondta; az indítóokok mások, amiért ott
vagyunk: köszönet, hogy vezetett a pokolban - Zongorázik immár
könnyen a létezésen, ahová igyekezett a fejébe és nem lett közben
áruló pedig szorongatott minket mindig a 100%-os túlerő hatalma, mi
mindig időben vált át más lóra, de a Nap mindent lát a helyezkedő
ügyeskedőket: maga az irgalom a nagyság iránt, de a bezáruló megvetés
a kisszerűség és aljas konspiránsok iránt: szeret-e annyira, hogy
bennem, ha ez utóbbiakat meglátja, meg tud bocsátani?! - A távolságtartás a Napban és a
tisztánlátás, ha egyek is vagyunk, és onnan elkalandozunk útjainkon,
de erős a kötelék és bonthatatlan; az árulás megengedhetetlen; az
óvás és a féltés a jóra való intés, jóra befolyásoltság adott: és
léteznek a kényszerek és hitek! Érti, hogy minden magáért volt, hogy
maga lehessen és őérte, hogy lehessen, aki lenni akar; én csak
tehertétel lettem volna, mert én is akartam valamit - mondta a Nő és
szomorú volt. - Úgy érzem magam, mint egy hadirokkant
- vallotta be a Nő. Ez volt az utam, bár lehetett volna könnyebb és
szeretettel teljesebb is, de a sértődés gonoszsága és verőlegényei
erősebbek voltak, mint a megértés és a szeretet; az odafigyelés
és a szeretet akarása! Megálltak a pénztárca ügyeinél és az
elfeketedő szív gyűlöleténél, de nem láttak a másikból semmit, ha
mégis csak befeketítették és csúsztatván rágalmazták egymást. - Olyantól várta mindig ki sose tudja
adni és nem kellett attól ki adta volna - válaszolta a Férfi. - Nem volt ki igazán adni tudta volna;
mind ezernyi szállal kötődtek az élet pókhálóiba szőtt legyek gyanánt
a függéseik; így látom. Nem volt hely a szíveikben vagy nem volt elég
erős és nagy és megértő ez a szív! A tüzek gyors lobogású röpke
röppenései, avagy a fekete fogú vágy és fekete szív gyűlölete
pusztító hatalma. - Higgye el egy páran megtettünk
mindent magáért, amit csak bírtunk; azt hiszi csak maga kapta a
sorozatlövéseket? Nem. Ki él még és ki nem a Halál szóródásának
kegyes és bájos tánca: tán ki meghalt, végzett már, és mi még itt
maradtunk cselekedni, de nem nyugdíjas állásokban azt garantálom
magának. - Számomra rettenetes és borzalmas bár
szép és igaz is volt. Inkább éreztem elhagyatottságot árulást, hogy
megtagadtak az első nehézségnél, éreztem inkább a tőlem való
elfordulást, sőt tiltást, mert figyelmeztettem a bajokra, és magányt
és szeretetlenséget, hogy egymást öli mind ki számít! - Maradt volna magának, hisz képtelen
volt a valódi befogadásra; őrizte a semmijét egészen. - Téved; magam voltam a szerető
befogadás a semmiért egészen odaadása a másik befogadása és önmagam
akarása e mellett még semmi voltam csak éreztem a jövő termékenységét
a gyermekeimet a születés lázas forróságai idejét a szerelmeimben, de
mindent megtettek ellenem, hogy ne sikerüljön az álmom, mert nem
szerethettem, kiket szeretni akartam, és elválasztották tőlem őket,
és a vágott sebek túl mélyek voltak, hogy másfél évtizedig hol
sebesebben, hol elhalóbban vérezzek, de mégis azokat szerettem és
azokhoz ragaszkodtam, kiket választottam, még ha talán nem is voltak
méltók; de szerelmemet nem kötöttem azok orrára, kik nem hittek
bennem és nem szerettek; tartottam önmagam felé, hisz másokban csak
részben oldódhattam fel, mert méltatlanul bántak velem, mert engem
csak úgy akartak, hogy lényegemet tagadták és megsemmisíteni akarták
azt; ez ellen lázadt bennem az én létezése, lenni válni valakivé
ellentéteim és a szeretett másik fél által. - Ezen összekuszált szőttes felfeslett
szálain hol az igazságtalanságra építik mindig a jogrendszert és a
manipulatív hatalom megfélemlít és ellenséget gyárt és egymásnak
ugrasztja azokat, kik szeretik, avagy szerethetnék egymást természet
szerint ott nehéz eldönteni ki szeret ki ellenség ki árt és bénít és
romba dönt, az az, hogy ki kicsoda - - Az eszmék dichotómiája foglyai csak a
vízfelszín sodrása áldozatai kiknek mindig félre kell érteni: az
arisztokratikus erény mit keresni nagyítóval kell! A mélység és a
magaslatok egysége megtapasztalását az erény és erő fenegyerekeit kik
nem aljasok és nem vadállatok mégsem - Nem érted, hogy minden azért
volt, hogy Te lehess és én lehessek?! - Minden egész eltörött; minden egész
darabokban... ez, mit jelent, felfogtad, Te Drága? - Nem lehet, mert a tükör összeáll, míg
állok vele immár tán örökre a Napban... ellenérzése nagy irántam még
mindig; egy diszharmónia szeretetlensége a hatalom árulásaié, melyben
részt vett és a félelem, mert fizetni kell úgyis mindenért, de én az
vagyok, ki a szenvedést enyhíteni kívánja, nem, ki növeli a bajt! A
spirituális erő, mi segít engem jelenlévő a krisztusi és buddhai nagy
szépség és Napenergia! A kalitkából kirepülő gyönyörű madár a
boldogság, mi kiárad általuk az emberiségre, és kérd erősebben
hathatós oltalmát a nagy hatalmú őrangyalnak, hogy az a páratlan
dicsőség Európában a Magyarok Nagyasszonyáé a Nagyboldogasszonyé
legyen - - A krisztusi jelen immár az ősanya a
Földanya irgalmas lelke az Ég asszonya dicsősége és a Szerető Lélek
közöttünk! Érzi-e már egy kicsit legalább az Úr szerelmét? - Igen; érzem egy kicsit önmagamban.
Bár kiáradhatna akadálytalan immár szerelmem lángoszlopain az imádság
gyémántgyöngyei egy Nemes Fehér Asszony szerelme e nemzet iránt! - Határtalan szerelmem maga iránt a
billiomodik hatványon... hal engem odalent és idefönt? - Igen!!!! 4. rész - Nélkülem és még pár ember nélkül rég
nem léteznél, Te vadbarom - vallotta a Férfi sok-sok év után a Nőnek.
Az oktondi nagypofájú kisleányok és kisfiúk, hogy mennyit ártanak
naiv és hiszékeny ostoba lényük által, az felfoghatatlan, és
csodálkoznak, ha korán halnak! - Már nem lesznek akkor kisfiúk és
kislányok, hanem élő halottak és koravének, ha elég erősek...! Mégis
az édeni mezítelenek játékai és testközele összehasonlíthatatlanul
kellemesebb, ha őszinték és szeretet él szíveikben, mint a
fekete fogú vágy gonosszá lett mesterei! - Már megint mennyben és pokolban
gondolkozik! - kiáltotta a Férfi. - Nem. A szívem érzései gondolkodnak,
mint általában minden embernél. A szimpátia és az előítéletek
hormonális zavarai vezetnek tévútra, de sokszor borsószem
királykisasszonyok helyett fotonos érzékenység határozza meg
döntéseimet. A halál szeme hallása irgalmat kíván meg nem áldozatot! - A halál vonatában nem akarom látni
többé! - Ez nem kívánságműsor, hanem a
természet, amelyet minden fényes pogány, mint maga is tisztel, ha
mást nem is maga nihilista nirvána hívő a jelenlét mindenkori lakosa! - Bocsásson meg nekem, ha harcom
kíméletlen és kegyetlen volt egy fekete párducé a fekete fogú vágy
dalnokaié! - Az erő és akarat, a tehetség utat tör
magának; aki nagyon szeretett mindazokat igen sajnálom! - Túlélt mindannyiunkat a szerelme
idült hülyeségeivel? - Nem gondolja, ha szeretet van köztünk
és megértés az jobb mindeneknél, ha szót értünk egymással? - Elégtem múltkor maga mellett érintés
nélkül is; így nem lehet élni! - Én is túl éber voltam, nem bírtam
sokáig! Túl éber tűzkatlan és működő kazánház tiszta és követhető
gondolatok nélkül! Fagyhalottak és tűzhalottak vagyunk egymás
mellett, mégis... - Jól őrködtünk tán mindenek mellett és
mindenek ellenére? - Bár mindenkire áldás lehetnék, és ne
lenne kire átok, ne lenne soha kinek ártani kéne, avagy a természet
láncai átokba ne csomagoljanak minket! - Elvesztettél! - kiáltott a Férfi.
Sose lehetsz Te az enyém! (hallgatás) - Gyűlöllek! - mondta a Férfi. Az
egyetlent, akit különbnek tudok nálamnál, azt gyűlölöm, mégis vonz a
halálod, tán épp mert gyűlöllek; és gyűlölöm azt az életet, amelyet
csak a vonatodban lehet megélni! (hallgatás) (megrázza a Nőt) - Élsz még, vagy hulla vagy?! Beszélj!
Ha végre egyszer megduglak jól Isten igazán akkor élő leszel vagy még
inkább halott? Ha nem vagyunk páran, kik tudják merre meddig hány
méter, és miért zörög a haraszt, és hol lakik az Atyaúristen már rég
lehelete megszegett és szeme fennakadt volna magának! Van még
szuflája, vagy feladta rég és befejezte? (hallgatás) (a Férfi megcsókolja tüzes vágyában a
dermedt Nőt) ( a Nő gyöngéden végigsimít a Férfi
arcán és mosolyog átszellemült arccal egy beavatott nagy tengerkék és
tengerzöld tiszta szemeivel) 5. rész - Macska, mindenkinél jobban
szeretem ezen a rohadt tetves kibaszott világon - kiáltotta a Férfi. - Igenis - cincogott a Nő. Miként van,
és hogy szolgál az egészsége? - Remekül. - Nahát - nyávogott a Macska. - Nem túl jól - bőgött egy oroszlán, a
Férfi. - Miért? - kérdezte a Nő. - El tudja képzelni, Macska, hogy
becsapnak és kibasznak velem évtizedek hosszú sora óta, ami az
életem? - Nem kell hozzá képzelőerő! - Képzelje el gyöngéd és szelíd
Vadmacska, hogy végre a sok oda nem ítélt díj helyett kapok a szép
szál nád deli külsőm erőnek erejével egy jobbára díjnak megfelelő
összeget egy szerelmesnek magát okkal és célzatosan álcázó nőtől, és
fél óra leforgása alatt eltűnik a pénz a nappaliban lepihenő jómagam
oldalzsebében nyugvó pénztárcával együtt. - Látja, sosem tudom meg sem a
játszottnak hazudott szerelmét, se a kedvenc támogatójáról nem hallok
soha semmit sem a pénzről, ha a szellemei nem akadékoskodnak és nem
teszik láthatatlanná pénztárcáját a pénzzel együtt! - Maga nem csak Vadmacska, de Bolond
is, főleg, ha beszélni módja van! - Csínom Pali, csínom Jani... - 200 000 FT - - Sajnálom! - Látom. - Igen, nagyon sajnálom, és meg akarom
győzni, hogy így van, tehát most Sherlock Holmes és Agatha Christie,
és megtaláljuk azt a pénzt! - Hagyja már, dehogy... - Eltűnt az a pénz, vagy megvan az a
pénz, avagy csak így akar tesztelni engem hűségem állhatatossága,
avagy állhatatlansága felől? - Pénztelen vagyok alig hozzám dobtak
egy kis köteget, máris! - Tán engem kellett volna dobnia, hogy
megtarthassa azt a pénzt, és a szerető szellemei inkább elvarázsolták
zsebéből a pénztárcát a pénzköteggel együtt! - Tán égette volna faromat a papírköteg
imigyen... - Jó lenne, ha meglenne a pénz és nem
sietné el az új cipő vételét; kell a lábának egy kényelmes és
egészséges jóra való cipő! - Van Gogh! - Másfajtára gondoltam ezúttal! - Nahát! - Kezdődik a Holmes fejezet...
(gondolkodik kissé, majd hadarja villámgyorsan)...a felesége jó
szaglású, tehát ha főz, az ablak nyitva van; jó a hallása, tehát, ha
a betörőt meglátja a folyosón elkezd kiabálni, hogy "segítség"!
És rázárja saját magára a konyhai ablakot, hogy a nappali ablakán
magához a Férjhez távozzon a betörő, és ott garázdálkodjon, mert
tudja, ott lapulhat a szeretőtől kapott támogató pénzköteggel
együtt... A feleségnek jó a látása, ezért feltétlenül észre kell
vennie a folyosón a pénzkötegekkel távozó és előtte pár perccel
besurranó betörőt, és nagy kő esik le a szívéről, hogy
megmenekültek...! A feleség igen okos, ezért arra gondol, hogy Fia
iránta és a házasságuk iránti részvéttől mozgatva öltött farsangi
maskarát és egy betolakodó képében elcsente a tévedésből a szunyókáló
Férfi oldalzsebéből kieső pénztárcát a kúszó-mászó surranó Fiú
egyszerűen elcsenhette a földön nyugvó, véletlen és tévedésből az
oldalzsebből kieső pénztárcát... míg az apja szuszogott egy kicsit a
félhomályban...! Megmentettelek a nagyobb gazságok elkövetésétől
- vélte a Fiú, aki apja ellen sose volt hangolható, mert mindig tudta
mi a legjobb az apjának! - Kedvesem, ne menjen el! Se Macska, se
Egér, se Vadmacska, se szelíd Őz jelmezében kérem alássan, ne legyen
krimit író Nő! Inkább valljon nekem, hű társának a következő
Jelmezeiről! - Maga egy szemen szedett piszkos
Gondolat! Egy riherongy Hímringyó és Mártír, akit Én szeretek....!!! - Igen, azért lett a magáé minden
pénzem, de ne merészelje elkótyavetyélni, se elinni, se elherdálni,
se eltékozolni! - Drágám, kinek tart maga engem? - Egy kis pitli, egy kis picsám és kis
kurvám a javából, akibe szerelmes vagyok... 6. rész Pöttöm Panna nem gondolta milyen nehéz
feladatra vállalkozik, mikor elbújt a Férfi mögé, hogy védelmezze
levelei által! - Huss, repülj el innen, és hagyj békét nekem -
rikkantott haraggal a Férfi, mert a földbe döngöllek, ha nem hagysz
nyugtot nekem. A levelek és csókok szálltak mégis a légáramlatokon,
bár a félelemtől megfagyott még a levegő össze páratartalma is. - Legyen tartalma, azt akarja? -
üvöltött a Férfi. Legyen rövid, egy mondattal szólva Só és
Világosság? Mért mégis fossa a szót, hogy csak a fing bűzölög
ahelyett, hogy Szép Szó illatozna? - Stílusosan, ki így, ki úgy -
válaszolt Pöttöm Panna; mostanában mindketten barokkosan kezdtünk el
fogalmazni, és az abszurd groteszk helyébe egy absztrakt
végeérhetetlen szürreális lépett a határtalan szerelmünk zord,
mogorva és fenyegető álorca mögött, hogy életben maradhassunk még egy
kicsit és pár évet! - Elhallgass, Te Boszorkány, Te vén
Szipirtyó, Te Sárkány, Te kiszáradt Vénlány Sivatagaival! Halálba
kergetsz mindannyiunkat a fecsegéseiddel, Te igazságos ahelyett, hogy
szerető és ép és egészséges szép és édes élet! - üvöltött a Férfi,
amiért Pöttöm Panna jónak látta kereket oldania az éjszakába. - Visszajössz azonnal Te Világ Kurvája?
Azt hiszed, ennyit beléd fektettem, kínomban hét halált haltam, és Te
egyszerűn úgy gondolod, hogy kiröppensz az ablakon és kereket oldasz
az ajtón át, hát minek tartasz Te engem, világ utolsó Bolondjának? - Világ utolsó Vén Bolondja, ki magát
Bölcsnek titulálja úton-útfélen, ezért neveti ki háta mögött a fél
világ, időnként az egész! - Elhallgass, Te egyedül, ki sírba
viszel, ha már rég ott nem vigadok éltemet! - Kedves Jó Uram! - A Szép Szavad járásait, hogy nincs
közük a Járásokhoz csak a rózsaszín felhőrétegek szakadásihoz! Pöttöm Panna ekkor gondolta úgy, hogy
egy fekete pamut kombinéban egyedül bebarangolja nemcsak Európát de
Indiát, a Távol-Kelet félholt Birodalmait és odaköszön minden siheder
rokonnak ki emberféle a közeli éjszakában! - Mit akarsz, mondd végre! - üvöltött
ekkor már a Férfi, bár inkább sustorgás volt ez Pöttöm Panna fülében. - Rég elmondtam, mit akarok, de az
senkinek az ég s világon nem állt érdekében, ezért nem szabadott
megértenie, illetve félre szabadott értenie a rabszolganő szavát a
telektulajdonosoknak, kik egymás ellen nem kevésbé uszítottak,
mint a váratlan betörő Rabszolgalány ellen! - Bújjunk ágyba - javasolta a Férfi;
elfedjük kissé és elfelejtkezünk rövid időre gondjaink milliónyi
számáról! Pöttöm Panna, ha szeretett nagyon, ha
gyenge és erőtlen volt nagyon, ha katasztrofálisan magányosnak érezte
magát és széjjeltépdesett világ szerencsétlenének tartották mások is
nemcsak ő saját magát, ha elhagyatott volt és mélypont alá fagyott a
jégtömbök között, akkor egy-két férfivel ágyba is bújt, ha nagyon
szeretett! - Kinyalom a pináját minden éjjel, hogy
sose felejtsen, és meghúzom a nyakörvét, mihelyt el akarna hagyni,
hogy eszébe se jusson többé, a bőrszíj oly erősen vágjon a nyaka bőre
húsába! Pöttöm Panna ekkor idejét látta
villámgyorsan hadarván felsorolni közös gyermekeik címeit, hogy kissé
megszelídítse és kiengesztelje a Férfit, akit szeretett! - Kérem Uraságod nem dohányzik, nem
nőzik, félelmében nem hadar és nem hallgat többé nem tudathasadásos,
hanem egészen önmaga test és lélek és szellem harmóniája egy öreg
lélek szellemé ki önmagához hű és szabad és a világba végre végleg és
maradandón megérkezett, bírja a kínszenvedést, ha elágazó
útjához ér a nehezebbiket és hosszabbikat, görbe és kanyargós szűk
ösvényt választja, és nem siratja folyton a nem választott
kényelmesebb, kellemesebb, mégis a nem választott, tehát nem a saját
útját, hanem megrázza magát, és végre ember lesz, ki leveti hátáról
nemcsak a rossz és csintalan pajkos hancúrozó és rosszmájú gonosz
gyerekeket, hanem elbaszott élete minden nyűgét és bántalmát,
kínkeservét és az emlékezés, a múlt jelenét is! - fejezte be a
barokkos alcím közös gyermekeinkhez nótáját Pöttöm Panna, akit
mindenki szeretett, mégis nehezen volt érezhető! - Szabad végre és önmaga egészen? -
kérdezte a szerelmes Férfi. - Talán próbálok friss és tiszta
levegőt beszippantani, és próbálgatok egy kis szabadságot -
válaszolta a szerelmes Nő, Pöttöm Panna, ki mihelyt ezt kimondta
eltűnt a barokkos alcím közös gyerekeinkhez nótája áldozati kehely
mint méhlepény vérrel teli mélységes magaslatain - 7. rész - Teljesen hülye vagyok, azt gondolod,
hogy nem látom mit műveltek: világ kurvája és agyalapi mirigy,
távhipnózis és autópark és ha jobb hát bal, ha bal hát jobb, csak
autista és anarchista és nihilista bajkeverő zűr - Úr vagyok Én, ki a
védelmező Mama a határtalan szerelem? - zokogott a Nő, és kilendült
az ablakon. - Na végre! - kacagott álmában a Férfi. - Csak a kötéltáncos próba: épp
balettozom a spiccen! - Idült hülye maga, hogy még mindig
próbálkozik, azért lehet csak az Én Szeretőm és senki másé ezen a
világon, mert épp hozzám illik egy lyukba fúrt szög! - Elmegy maga a jó illatos picsába! -
szellentett a Nő. - Szerelmetes Istennőm, éppen ezért! -
és nézett felvillanyozott szép tiszta arca nagy kerek szemeivel, és
hódolattal meghajtotta a leghosszabb hattyúnyakát, míg kacagott a
verőfényes napfogyatkozásban. - Mackóm, Medve! - sikított a
hüvelyébe behatolás fájdalmában a Nő. - Gilisztával etetem a gyönyörvágyát,
gyöngyvirágom. - Tudom, Medve, de tudja, hogy azon a
délutánon örökre kedvet kaptam magához testestől-lelkestől és
szellemestől, és szűken, a maga túlérett teltkarcsú kövérkés
felsőtestére egy fehér ing fölé egy fehér blúzt húztam... - Tudom, szerelmem a billiomodik
hatványon, tudom, beszélő szűz szobraink - kiáltott a férfi, és
belekacagott az éjszakába a verőfényes napfogyatkozás gyötrelmein. - Most még ír? - Ha írónő ír, ha tanárnő tanít, még
lehet attól egy kurva rohadt dög is de nem foglalkozása a kurva kém
még ha így is szólongatták évekig! - Jéghegyek közé zártak, majd
megbüntettek jégtömbökkel, mert eljegesedtem... - Megtanulta, mit jelent a fejben a
bolygók állásának és pörgő forgó keringésének rendjei? - Gálát jelenti Dalí fejében egy
Madonna és Amerigo Vespucci ki halott és feltámadott! - A képeket, avagy a szövegeket szereti
jobban? - A skálából a dallamokat... - Zártak, mint a börtön rock a
szabadság, kreativitás és ihletettség nélkül... - Nincs itt már a kutya sem fekete sem
fehér csak a hangja, Te is hallod, Beckett, még mindig? Az áramos
síneken a kutyatetem szép balzsamozottan és heverünk kiterítetten a
borzalomban, de kit szerettünk nagyon, folyton visszajárnak, pedig
utálja az életet, mi az áramos síneken zajlik; igaza van, mert az nem
élet, hanem az a halál, de az életet a halálra ráadásul kapja és mint
talált tárgyat visszaadja bármikor. Szeretlek, Te Édes Mostoha! - Gyűlölted a jegességet, mert így nem
lehetett jegyesség? - Mint gondoltad, hogy ki határtalan
szeret, megelégedhet belőled a kutyának odavetett morzsával? És nem
kell neki a semmi egészen? A lelki beteg, ki sosem vállalja magát:
milyen egy ország egészsége kit mindig lefejeznek és kitakarnak és
agyonsebesítenek? Légáteresztővé lőttek mindannyiunkat ki
számított; volt ki életben maradt, volt ki már rég halott. Másfél
évtizede csak gyászolok valakit, mert egymást nyírjuk ki: ez az én
valóságom!!! A szabaduló madár a kalitkából nem hagyja magát
becsapni! Egy szerelmesnek, ha azt mondod elvesztett, megölöd... egy
kurva kapálózik utánad... egy szerelmes nem kapálózik, de tán egészen
mégsem bírta nélküled. Kurva és strici szem mindenkiben kurvát és
stricit lát mert magunkból indulunk ki a forráson a patakok....!
Érted? Ki életkrízisben van, annak nem segít semmiféle Elutasító
Csúnya Üzenet se Szép! Érted ezt?! - A Gyertyák így is úgy is csonkig
égnek, minek ugrálni és futkosni? A szerelem a legsebezhetőbb
legsérülékenyebb, míg szerelem nincs tárgyilagos semleges látása a
világra; ja, hogy neked az kell, hogy egy Nő egy Férfi két lábon
álljon a Földön, míg az száguld a tengelye és a Nap körül. - Egy világ mi Te lehettél volna omlott
össze a Szép Elbocsátó Üzenettel... kár, hogy csak kínozni tudtál!
Miként hiányzik a gyöngédség mindannyiunknak, ha vannak istenek, most
már ne csak haljanak! - A szív és betegségei: mindenkinek
beszélsz és mindenkivel csak azzal nem kihez a közöd a mindenség! - A pozitív és negatív energia épít
ezentúl tekintetét, ha a szív bezárul, és az értelem mérlegel... - Szerelmesnek lenni hosszan és
boldogtalan kutyasorsnál is rosszabb ellátást kapsz mégis a
géniuszhoz ott vagy legközelebb! Válasszatok! Lassú haldoklásaim
felérnek világháborús kínok ezernyi vágott és szúrt lőtt és nyilazott
kínjaival! - Milyen otthon az, ahol nem lehet
dolgozni, horkant föl mérgesen az író és kitakarodott a határokon
kitavaszodni az újdon szült hajadonfős éjszakában...! - Ha a szív mérlegel, és az értelem
kivirágzik! - Akkor az otthon tán csak egy félelmes
menedék, mégis, jobb, ha mérlegel... - Még ha úgy semmit, avagy nem sokat
ér? - gondolta és elhúzta a száját. Tévedtek volna? Dehogy. A hatalom
félti a bőrét. Minél vékonyabb a bőre és rozogább, annál
kegyetlenebb, maradibb; minél sebezhetőbb és sérülékenyebb, annál
zsarnokibb... - Nahát! - horkant fel az író. - Értesz engem? Felszabadulás! - Az unokái még kis gyerekek, és
nyugdíjba készül, és jó lenne még élni egy kicsinykét - kiáltott és
felülemelkedett helyzetén, hogy pár év múltán felemelkedjen, mint egy
Páva szétterjesztvén hosszú tollas szárnyait és valaki végleg
felnőjön boldogságára titkon védő szárnyai alatt! - Szeretlek! - Mennyire nagyon szeretlek! - Mogorva törpe, ki vagyok, nem tud, és
nem akar adni semmit, de számítgat és araszol, hogy kifosszon végleg
és elgáncsoljon, hogy fel ne állj többé, avagy elégessen, hogy ne
lehess többé, kikerget a világból, de ott jó, mert mindenütt jó csak
a legjobb világtalan... - A szeretteim ellen hoztak be az
életembe, Te mogorva törpe, hogy tönkretegyék szeretteim? És
elgázoljanak engem? - Sokat akar a szarka, úgy esik
szakadékba... - mondta mérges és dühödt gyűlölettel. - Miként gondolod, hogy a minden és
semmi megelégszik a kutyának odavetett ételmaradékokkal? - És ő ezt akarta, írni ezeknek! -
mondta megvetőn. - Igen. Valóban nem hálás feladat,
mégis... - A Piroska és a Farkas játszmáiban
időnként pedig én vagyok a Farkas és ő a Piroska. No és aztán, ha így
menekülünk meg mindannyian? - Maga egy sült Barom! - Egyet ne kérjen, hogy megváltoztassam
szellememet! - Hajlítgatom eleget! - Lássuk a medvét, az életünket! - Mérges dühödten felvilágosított, hogy
tudja, mikor kell rendőrszerepet alakítania...,, és egy kicsit többet
engedek meg magamnak! - Tűz kettőnk közt ki ég el? - Fagytunk eleget; nosza hát, most már
éghetünk is csonkig is akár, és felkacagott, hogy ne legyen túl
rémisztő az éjszaka! Ez egy ilyen Nő... nem ért nem tanul tapad és
ragad és számról le nem vakarható és túros a háta! Jöjjön hozzám,
éljen velem! - Megint lógni a levegőben, pedig maga
nem szereti a levegőben lábukat lógató nőket! - Ott és akkor velem és mellettem van
és lesz és nem a levegőben.. - Homokszín selyem hálóing, leengedett
hosszú és hullámos gesztenyebarna haj... fehér magassarkú, és
időnként feszül a mellem és néha lóg... Erőszakkal döntést kicsikarni
egy Nőből lehetetlen, de a gyöngéd szeretet mindent elérhet, ha nem
kísért az erőszak is, sok mindent elér - mondta, és a hosszú
éjszakákon erőszakból is lehet kölcsönös szeretet idővel, ha a
jellem, a karakter, az érdeklődés és a hajlam azonos, hasonló...
Isten ígéretét nem felejti, de kicsinyes haszonelvű gondolatok az
élet mikéntjei a nagyvonalúság és a bőkezűség a ritka isteni
tulajdonságok egyikei! A szív sebei és betegségei a vérfolyás és a
vérátömlesztés: nyílt sebeikre a sót; ott állnak rá sebeinkre. Ott
állnak ránk, ott vagyunk megtörhetők. Ne legyenek nyílt sebeink, mert
elmérgezik azonnal... - Megtört emberek és rabszolgák
kellenek ezeknek - kiáltott. Nyomni, kit gyűlölök, nyomni, kit
szeretek mivé alakul a szar ha a kádban állva nyomom ki magamból nem
a gyereket, és a Nőt elrabolták tőlem!!! Rosszabb. Megölték -
sikított, majd üvöltött mindenkivel, ki hozzá mert szólni. Aszociális
- mondták. A Nagy Fekete Férfi azt mondta akkor az
örökkön Buddházó kábítós lufieregető Nőnek, hogy olyan boldog volt
mellette, de nem akart, nem volt szabad erről a boldogságáról
tudomást venni...! Kár - válaszolta a beszívott Nő, és még azon az
estén azt írta, inkább kérdezte a Nagy Fekete Férfitől, hogy ezer
puszi hány másodperc, vajon tudja-e? Ha rátapad a számra, és történjen bármi
is le nem jön onnan, és el nem választható a számról, akkor egy puszi
is egy örökkön valóságig tart - mondta; minek még oda +999, ha már az
egy puszi is az örök birodalmába sorolódik; utaljuk hát mint
szívügyet a végtelen számok tartományába, mert számolgatni lehet
mit hoz a jövő, miként lesz kellemesebb, kényelmesebb, de a szív útja
a szűk és keskeny ösvény sem egyértelmű sosem, mert van, hogy maga a
szív útja is elágazik, és akkor?... - A Tudathasadás elkerülhetetlen -
válaszolta a Nő, ha a szív darabokban. A tudathasadás mértéke
különböző lehet. A világ egy feldarabolt szívet kapott ajándékba, mi
magyarok büntetésből kaptuk e megtört szívünk a Trianon Palotából!
Nem kell mindig siránkozni, hanem lenni kell és szeretni kell azt,
ami van - mondta a fejét fogva, míg a Nő egy szerelmére gondolt és
összeszorult a szíve. A rémálmai, a remegései, a korai betegsége és
halála, de jó volna élni még kicsinykét - mondta, de itt csak
rokkanva lehet eljutni az éjszakáig! Derűsebben! -
kiáltotta, hisz szeretem és maga... vonszolom sorsom, a páratlan
műremeket, és nem tudok szabadulni vérfolyásos testem
végelgyengüléseitől! Túlságosan hosszan és értelmetlenül
szeretni, ha nincs is kit, fölösleges! Mindig van kit szeretni, ha
bőséges vérellátása a szívnek. Ha magára nézek sírok! - vallotta a
nőnek. Miért? Csak. Miért? Magában látom kikristályosodván arcom
minden tragikus szakadékát, kilátástalan elkeseredettségét. Fusson
egy dalárdába! A végtelen számok birodalma - válaszolta, és miközben
elhúzta a száját, kipenderült az ablakon. Táncolt az akarat és a
szív, míg a szem látott, és a szféra tudományt és művészetet dalolt. Lekopjak magáról végleg? - kérdezte a
Nő. Isten mentsen tőle, hogy lekopjon rólam, édes! A legborzasztóbb,
amit egymással csinálhatunk; a mézesmadzagot húzogatjuk egymás orra
előtt; míg szörnyeteg vagyok, maga meg egy áldozati kehely? Esetleg
maga egy Sárkány és én vagyok az áldozati kehely. Hagyjuk! Mégsem
bírjuk egymás nélkül, mert van, ahol már senki sincs, csak mi tartjuk
ott a Hazát! Rossz, ha valaki meg se próbálta soha megtalálni önnön
magát! Gyerekkel láncolni lelket és szellemet? Lehetetlen. Mindenem
leláncolta és megkötözte a gyerekeivel, mert jobban szerettem őket,
mint az enyéimet; mindennél jobban szerettem őket, mégsem tudtam őket
megmenteni és célba juttatni, talán mert maga nem szerette őket?!
Megölték magát a gyerekeivel együtt, gyenge lett volna? Nem!!! A
túlerő volt hatalmas, mi mindannyiunkat elsöpört. Isten ajándékba ad
valamit, majd összetöri az eszközét, mert túl közel van; talán újra
és ismét magához felemeli. Ha van Isten, magát nem nélkülözheti egy
pillanatra sem! Látja ez mind a mi szerelmünk maga iránt! Nincs
egyedül, makimajom, kedves medvebocsom? Drága Hattyú! A fehér
kesztyűs, fehér hosszú nyakú Nőm! Ugye, milyen egy borzalmas ország?!
IGEN!!! Azt hitte ott majd nem kínozzák meg? Annyira szerettem őket,
de csak kínozni és kinyírni tudják egymást. Maga most is szeret, mert
maga a szeretet; de a természet okos, és a gyűlölet rátelepszik a
szeretetre. A cinizmus felülemelkedettsége lélekölő, de már érzi a
melegséget is, egy új élet kezdetének lehetőségét! Bizalom és
önbizalom!!! Legyen napja másoknak is, amint nekem a nap tüze
rajongása volt; akkor érdemes élni, máskülönben nem érdemes! Hol
ezért ejt rabul, hol amazért. Soha el nem múló rabja vagyok -
üvöltötte és vágyakozón a szemébe nézett. Kinek a lelke az enyém,
kinek a szelleme rokon; ki kínzott, de együtt üvöltött velem
fájdalmában, ki közel nagyon és ki megsemmisült és mind kit
szerettem, de minden szeretet más! A CIA és a szeretet mindent lát! Mi is
a KGB utódja? Béküljünk meg kiáltott félelmében a harmadik erő. Az
álmokat a félelmen túl a valóság öli meg. Majd nem lesz bennem
bosszúvágy, ha az egyet, amit kérek, megadják nekem, ha azt
látom, hogy van ki bő kosarakkal kap! - sikítván kiáltott és
egymásnak ugrasztotta őket, mintha a parlamenti angol képviselőket
látta volna. A világ csak idejében nyaktilózni képes! - sikított.
Maradtál volna annál a semmirevalónál! Nem értetted, hogy távol
akarunk tartani magunktól, hogy neked ez nem való, hogy védenénk,
mert úgysem bírod elviselni ezt a poklot a bíbor pecséttel a
szíveden! Nem fogod csinálni soha mit ezek elvárnak tőled, mert
egyiket sem árultad el kiket szerettél és ezért látsz sokat és ebben
rejlik a határtalan szabadságod! Döglöttél volna meg idejében mivelünk!
De akartad az isteni művet, mit csírájában a szívedben hordoztál
régóta, és nyomasztott a lelki teher, hogy szellemmé lehessen; mégsem
tudtad mi bajod, neked miért nem lehet a normális életet, mint
mindenki másnak? Csak. Válaszolt a szíved, és követted a zegzugos
utad. Áldozat! - szitkozódott, és kiszaladt
az éjszakába zabot hegyezni és kukoricát morzsolni. A mi jelünk a
Kereszt! Jaj, ne már! Azt a ketrecéből kiröppenő madarat, és
végigtántorgott irgalomért a főváros minden kocsmáján. Szeretem -
vallotta égető vasak nélkül is a Nő. Magam is szeretem határtalan! Szívemre ment a kávé; elkávézták
elpufogtatták a jövőt! - vallotta. A faszomra megy! Rég rossz. Ki,
hogy érti; a szerelem megy a faszomra és nem tudok miatta baszni,
mert a szívügyek elválnak a szex ügyeitől, avagy csak úgy
lehetsz enyém és maradhatsz enyém, ha fel bírod állítani a faszom!
Vágyni bírok Rád, érted? Elmesélte, hogy küldött S. B-nek egy
igen erős kecskeméti szilva, avagy barackpálinkát, ki mint mesélték,
beszopta, és részegen nekiment a radiátornak, és beverte a fejét igen
nagyon! Erős egy magyar, mint a pálinkája; becsüljük meg, azzal a
többi pálinkát a testőrje maga öntötte ki a lefolyóba! Ez erős magyar
később tébolyába szerelme különböző ízű pálinkáját öntötte a
lefolyóba azzal, hogy üldözi a CIA és a KGB utódja az angol a román a
szlovák a szerb és természetesen a magyar ... titkosszolgálatok! A
diliház túlélői szeretik az erős magyar pálinkát - vallotta a Nő, de
hozzátette, legjobb példa arra, hogy valaki jót és kedveset akar, de
a lehető legrosszabbat teszi; még ki rosszat akar és jó lesz a
végkimenetel! Isten útjai kifürkészhetetlenek! - kiáltott fel.
Kicsoda az a maga Istenük, kitől el nem szakadnának óvó intéseitől,
miközben szabadnak titulálják magukat!? Nem tudom, ki az Isten; nem
tudom mi fából és mire való, és létezik-e egyáltalán, de szabad
vagyok benne és nem függő, bár ... majd később visszatérek erre...
most mást! Mily nagy dolog egy Úrnak, ha van egy
elválaszthatatlanul az övé egy Szolgája! Úr és Szolga kötött párosa;
de maga más, mit kit, mint szeretőt és leányt magamnak felneveltem,
és mikor kész lett a szemembe kacag és kinevet a szerető és a leány
az apját, és kalandozik csetlőn-botlón tovább az éjszakáin! Mit várt,
eltűnik a köztünk lévő 27 év és a vele járó fáziskülönbségek?
Minden szerető jóindulatunk mellett előbúvik kis huncut lyukain a
természet bosszúja; az egyetlen mi le tud győzni, amiben hiszek, a
természet! Látja mindannyiunkat móresre tanítja és megalázza, hogy
tanuljunk alázatot: a természet! És most mi lesz, lélek-szellemre
megy és szívre mi elviselhetetlen magának? Folyt. Köv. A
természetfölöttibe csap át a szellemek egységesülő terében a
titokzatos villámok elföldelése kategóriáin nem öltözök át veled nem,
veled nincs kirakat csak berendezés a bele rakásai: tán minden más
kirakat... á dehogy! Én a kirakat és minden mást mit csinálsz beleid
kirakatai; én a segged látom, az arcod, a dudáid, persze azokon ott a
ragyogás az átütő szellem ereje, amitől immár másfél évtizede csak
megvakulok, és időnként megbosszulom, hogy mérföldekre taszítalak
magamtól, feltéve, ha hagyod. Eddig én is taszítottalak a mérföldek
távlataira; mára már nem! Már nem bírlak elengedni; már nem bírnám
nélküled elviselni: ez a z igazság minden más köret és kerete az
életemnek! Megittak minden bort hajnaltól éjfélig
jól mulattak, és hazatérvén a Nőt jól elverték: Te engem nem tudsz
elverni - kacagott a Nő, mert azt se tudod, ki vagyok és mikor
születtem. Jobban ismerem az életvonalait a tenyerén, mint maga, és
nem akarom elverni csak kicsinykét, hogy maga lehessen egészen! Mint
kit bekebeleztem kínzó vágyakozásban, majd, mint egy gyönyörű
rabszolganőm, a Kedves ott állt előttem és ragyogott a Szeme a
szabadságának és vágyam növekedett, de faszom már nem volt hozzá csak
tököm feszengett keményen vérdús forróságban! Miért szalad el
mellőlem, mikor szeretgetem? Tegyek pajzsot a faszom elé, hogy ne
háborogjon és ajzódjon fel, mint egy nyíl érzésre maga mellett mégis
puhány marad mégis kis virsli puha! Rossz, ha felpattan mellőlem. Nem
bánom, hacsak vágyakozunk és fekszünk egymás mellett, mint két
magányos: egy apáca és egy szerzetes a világban szótlan, kinek minden
szó mit kimond nagy erőfeszítésébe kerül! Szerette volna azt mondani, hogy már
nem szeretlek, de tudta ezt lehetetlen kimondani! Hazugság! Egyre
jobban szereti ezt a kis vakarcs vakarékot, kit kikapart a szemétből
kedvére és kedvtelésére és mi lett belőle egy ragyogó szerelmes
zseniális szempár! Az ő, ki befogad, mint a persely! Nem baj, ha néha hideg is van kint, ha
a fejben rend uralkodik, az melegséggel árasztja el a szívkörnyékét
és mindent! - A mézesmadzag húzogatói megint csak rá
akartak állni és mászni a hatalom ki csak tönkretette és kínozni
bírta őket! Mindannyiszor mikor végre kicsit fellélegezhetett és élni
próbált: de ezúttal sikertelenül, mert már nem állhat közéjük!
Túlságosan szerették egymást és túl erős volt a túlerő mi összelőtte
őket egy egységre! Az isteni alkotás a szeretet szabadságában: béke
és bizalom Isten áldomása! A diliház túlélői, kik majdnem
összerogytak a vállukra nehezedő teher alatt: őket befogadta; míg az
energiára kapcsolt egér- és patkányfélék lepattantak róla: a
túlápolt, túl szép, de hamis külső máz hatalmi láncszemei könnyűnek
találtattak az alkony éjszakáin! A teherhordók azonban súlyosak
voltak és megszerette szíve őket. A látszat mindig csal, a szív
látása élni enged; ki nem akarja életed: az gyűlöl! BOLSEVINCHI - kiáltott a Nő.
BOLSIVINCHI - kacagtak hahotázva mindketten, majd hamar
elkomolyodtak, hisz e kategóriák rég leváltak róluk, nem érdekelte
őket, de egykor ők is ölre mentek miattuk! Az autisták szemei
halmazainak metszetei az más! - kiáltott a Nő, és mennyire gyűlölöm a
vasúti kocsik életét a síneken! - Nem csodálom! Az nem élet; az a
HALÁL! Az elbaszott, kisiklott, tönkrement és tönkretett élet, melyet
élni sem elég okos, sem elég bátor és bizakodó, sem elég egészséges
és álomban gazdag nem voltál! A magasan repülő álmodók gyűlölik
egymást mikor a Földre lehuppanva megütvén maguk egymás szemeibe
pillantván látják egymást - ez a Halál -; kik nem voltak elég bátrak
szeretni, és csak kínozni és használni, tönkretenni egymást nem
voltak restek; erejük csak ahhoz volt kínjaik között! Elverjük a Habsburgokat a Török-mezőn?
- kérdezte a Nő és kacagott, mert ez is olyan, mint a BOLSIVINCHI! Az
utazók védőszentje Szent Kristóf! HERMÉSZ! - kiáltott. Jó. Ez is az a
kategória! - kiáltott. És a kurva egy rohadék kém az a Nő! Nem. Az
már egy más kategória - vallotta. Nem ismerik a jó és rossz fogalmát.
Kár! Létezik pedig. Bár míg túl jón és rosszon a géniuszok és a
szépség és az isteni lakik, addig a jó és rosszon innenin az árulás,
a hűtlenség a gonoszság! Az előbbi emberfölötti; az utóbbi
emberalatti, főleg, ha félelemből és érdekből való a természetelv
diktátumaként a megélhetés boldogulására!! Érted, mennyire nem
mindegy! Hallgattak. Isteni birodalomban minden nap isteni; a
géniusziban minden nap géniuszi a gonoszság birodalmában minden nap
ördögi! JAJ! Mégis mindennap áldást kell kérni a boldog és hű és
áldott maradásra az erőnlétért! - Géniuszi Nap, kurva egy rohadt kém,
avagy művész, írónő, ki olyat tud írni, mit más nem soha!? - Mit akar
tőlem? - Semmit - válaszolta megvetőn és sértődötten a Nő. - A minden
semmit; értem. Az más taktikus stratégiát igényel, mint egy díj, egy
könyvkiadás, avagy egy pozíció! A szeretet minden semmije veszélyes,
de azért érdemes élni még egy kicsinykét! Bele ne törjön a tejfoga a
kőszikláimba! - kiáltott és figyelmeztette a Nőt, hogy magason a
korlát és a kötél, és nem zuhanunk! Az élet nem minden és nem semmi;
a szeretet olykor az; de az élet egy egzisztenciális helyzet
bonyolult mátrixai halmazi metszetein egy sűrű szövésű hálózat
fonalain nincs minden és semmi, aminek bokra van, hanem egy sűrű
szőttes összecsomózott fonalai szálai vannak szétbogozhatatlan
együttesként, és a nihil itt a vég, ami megtart a teljes-üres Semmi -
Űr. A nihil hívők és nihil propagálók számára is a véget jelenti, de
az életért vagyunk! Ismerem magát; maga is, még ha az élet egy
alkalmazkodó szürke semmis kisszerűség langyos leheletei, hol kik
elégtek lángcsóvában ezerszer, kielégületlenül kell tengődjenek és
borzalmasan érzik magukat a kevésben, az elégtelenben, míg maguk is
kevésnek és elégtelennek érzik a levegő uralmában a levegő uraiként! Már nem tudja csőrét belevájni
határtalan ellensége, ki tán szerette egykor egy pillanatra, mert
lepereg róla az energiára kapcsolt darazsak végtelenei szelíd és tudó
szférájáról! Braille-írás a Facebook-on: tátá
tititá! Hiányzik a szinkópa és a nyolcadok és a tizenhatodok! Az
angyalok és a bárányok hallgatása; amiről hallgatnak, az hiányzik!
Hallgattak boldogan a látás mezőin és szívüket a szeretet melegsége
árasztotta el! Jobb, ha kicsit hideg van, ha a fejben
Rend uralkodik, és nem szaladgál a ködben, mint egy turbósított
habosított energiával teli Gyerek! - kiáltott és becsukta a z
ablakot, hogy hallja teste dallamait és a lelke szelleme
rezgésszámain... nyugi, azt csinálom, ami a dolgom - kiáltott. Nem a
farizeusok és inkvizítorok és nem a Gengszterek Rendje: nekik is van!
Rontás rendjei és a tanítás és szeretet rendjei! Egy forráson
enyhítem szomjam mi az ég, hová nem kell kopogtatni, mely nem tart
senkitől és semmitől, mert minél többet ad, annál többet kap -
vallotta a tapasztalat! És mikor a rózsából nem tudott megélni, rövid
időre kezébe kapta a kapanyelet, és dokumentálandó és megtartandó
lefűzte róla a fényképeket; ha Rilkénél nem is, magánál életemnél is
jobban szerettem a halálos barokkos túltengést! Én meg a maga
szellemét a magam beteljesüléseként szerettem határtalan; így voltam
én EMMA! A szeretet ott kezdődik, hol vallani mersz, bármi legyen is
a következménye!, ha megnyílni mersz az önbizalom és remény szeretet
kiterítettségén is. Veszélyes, de élni csak ezért érdemes. Úgy érezte
leáll az agya, de újra beindult, mikor nem élősködtek rajta az Urak a
papok! - Igaz a matematikai tétel, hogy a párhuzamosok a végtelenben
metszik egymást? - kérdezte tőle a Nő. - Mekkora baromság -
válaszolta neki az író és azt találta válaszolni, hogy a teremtésben
a paprikás krumpli ér annyit, mint az angyal! Mégis hiába mondtuk,
hogy tévednek magával kapcsolatban, nekik tévedni volt csak joguk,
nekik tévedni kellett! Magáról! Érti már maga ostoba tyúkocskám;
kukorékolt a Kakas. Nem oroszlánok azok, inkább vérebek; maga meg egy
szerencsétlen kiszolgáltatott, és folyton eljár a szája! Idejében
persze, hisz maga nem ostoba csak kik azt vélik magáról! Áruló lenne,
ha az élete a tét, kit mindenki odavet a halálnak, ha védi az életre
és szabadságra való jogát, mint egy piros-fehér leples sarus fáklyás
Hölgy aranyműves szépen kidolgozott és megmunkált arany pajzsával és
arany áldozati kelyhével az égi sasok és kerecsensólymok eledelével
táplálkozván az áldozat ki mégis életben maradt, mert voltak kik
határtalan szerették és mindent elkövettek a túléléséért! Mindent, az
életük veszélyeztetése árán is, mindent! A szeretet és a szexualitás
gyönyörközpontjai máshol élnek az agyban. Elmesélte a legerősebb
szexuális élményét: seggbe kúrása egy Nőnek, kinek szájában egy másik
baráti Fasz szopogatva, ki feji a Nőt, mint Szent Tehenét! A
Szív Segédigéi - és grimaszt vágott, ha e Nőre gondolt, kit jobban
szeretett az életénél; mégis más sínpáron az agyban a szex és a
szerelem útjai kisikló vonatokon és megélvén őket! A Fekete Listás
Herceg, és hahotázván kacagott bele az éjszakáiba! Kis herceg! Ha egy
ír zseniális művészre, ki ráadásul franciára vált rátapad az angol
szellem szeme, nincs mit csodálkozni: az egyik lesz a figyelő szem, a
másik a dokumentáló, ki az egészet látja és szereti: Ki kicsodát
játszik már megint? - kérdezte a Nő. Igen. És képzelje, ha ez a z író
magyar és rátapad a világ szeme és ő dokumentál és az autista
halmazok metszetei tartalmát is dokumentálja, mert a szellemi tér
érdekli igazán, művészete erről szól, mint az életről, mert a hatalom
játszmái a szellem birodalmában érdekli, a marionettek huzigálását
figyelmezi, mert szereti hazáját, Istent és a világot; ezért
dokumentál, mit lát, ha figyelik! Párhuzamos cölöpök, párhuzamos
tartóoszlopok a nagy szellemek a végtelenben metszik egymást az
angyalok és ördögök átjárják egymást, a vonat kisiklik, mégis a lélek
és szellem tisztasága, és ízletes legyen a paprikás krumpli: - Látja
szerelmem a billiomodik hatványon? Nálam ilyen stiláris kérdés a
matematika, melynek végtelen számsorai és e halmazok számok korlátolt
birodalma, mely logaritmusok láncain létrehozza a második természetet
és kiaknázza szelleme a természeten magát, mégis nem fedi, nincs
metszéspontja a számok halmazának az emberi érzés és szellem halmazi
metszeteinek, a paprikás krumpli íze a szánkban és a szerelem érzése
a szívben áldottá, avagy átkozottá tehet minket. Érti? Számok
rengetegén gondolkozni más, mint maga a számok közötti tengernyi
huzavona és taligás taszigálás a mátrixokon a számsorok érvényességi
mezőinek és értelmezhetőségének kijelölései: a végtelen a
csillagos ég bennem e rend és az erotika etikája és határtalan
szerelmem e szívben a végtelen érzése a képzetem a végtelenről!
Másnak nincs viszonyítási alapja a végtelenről a végtelenre
vonatkozón - állítja; csak végességeket ismer! - Gondolkodási
rendszerek eltérő elméletein nyugszik a fogalmazások különbségei -
közölte hetykén. Maga a végtelen érzése bennem! - Mi magunk vagyunk a
végtelen e lélek-szellem, mi nem metszi a számok halmaza és végtelen
számsorok halmazait, az egyik is szellemi tartomány másik is mi túl a
természeten természetfölötti és mégis a természetnek a természeten
annak alávetett! Furcsa egy tünemény az élet! Furcsa tünemény a mi
kis furcsa szerelmünk! Velem éli túl! - ígértem. És még valaki ígért
magának valamit. Beteljesül! - kiáltott és kacsintott az üdvözült
éjszakáin, míg részegen tántorgott haza és azt hitték boldogtalan, de
szívében a szerelme szemei gyönyörei a szeretkezések álomképei után!
A vágyálom igéi! - miket maga ír, nem a szerelemé! - Maga hazudós.
Hazudik!!! - Lehet. Könnyebb így elviselnem a hiányát. - Az más!
Kúkori, kotkoda; tojásból lesz a CSODA! - Maga HATTYÚ - kiáltott, és bevallotta
az írónak, hogy mennyire fáradt és mennyire szereti. - Miért nem
tőlem kérdezted a párhuzamos tételét? - Az álca álorca a hatalmat
rejtette és a külső máz volt szerelem! Oda mentem, ahol a máz és
álorca volt a hatalom, de a szívben a SZERELEM lakott; úgy ki voltam
éhezve a szeretetre; azért. - Értem, és zokogott. Szeretsz még? -
Mindig - vallotta a Nő. - Mit szeretsz bennem? - Mindent - vallotta a
Nő. - Jó! - Igen! - Nem akarom, hogy itt legyél -
vallotta a walesi Herceg, de azonnal, hogy a Nő eltávolodott utána
szaladt, mert a Herceg nem bírta a Nő nélkül az életet. - Huss! Hess
madár! - tréfálkozott ilyenkor a Nő. - Fekete Listán vagyok maga
miatt, Herceg, és ha bajban vagyok, sose áll ki mellettem és értem,
hanem elmegy egy könnyű, de mindennél értékesebb prédával! - Semmi
köze hozzá! Az én szabadságom; maga szeressen semmiért egészen, és én
megbocsátom hűtlenségeit! - Érzem a lelkek minőségét! Az éles
kések játékait, a figyelő agyi szippantókat, a lopó tököket
és a kis kukacokat a lufikon szférámban! - Jó hogy, és na és! Mi
másért ragaszkodnék magához és maga hozzám miért ragaszkodna?! Míg
kínozták a tébolydában a dilist, a Testvér mindent, mit tudott,
megtett magáért; az ellenség pedig maga ellen tett meg mindent! -
Mindenki magának akart. Széttéptek. A szellem fenomenológiája
változik, de a kőszikla a szabadságunk! Kényszerítik hozzám, és
magának ez borzasztó és rettenetes! - Ellenkezőleg. Semmi kényszer el
nem választ magától immár. Védi sátram, mert látom a szívét!
Megremeg? Nem. Mindegy. Fontos, hogy látom! - A semlegesség és
erőviszonyok elvén mindenki előttem csapta be az ajtót és kiáltotta,
hogy kurva kém ez a rohadék nő, és a kávét meg kell szűrni, és a
ködben csetlő-botló ne beszéljen, és ne oktasson ki minket az uralom
szavairól! És a természetelv! A szeretet féltésből nem engedte, mert
tudta: korai; a gyűlölet másért nem engedte! Mégis hálás volt, mert
maga elűzte a nyomorúság szenvedéseit a boldogságunkkal! Az Akadémia
egy Nő: és II. Lajos nem hagyta el csapatát, inkább halálba ment, és
E. nem hagyta el övéit, és... de távol a kínzó hatalmi gépezetektől
és mindenhol jó egyéb más helyt, mert e rabság huzavona méretre
vágott csiszolt csavarok korlátolt uralmai láncolata rabság, még tán
Isten, ki nem tudom ki, mégis ha létezik is tán a szeretet és a
szabadság Őkegyelme! - Határtalan szeretett Nő a billiomodik
hatványain csak velem éli túl - és üdvözülten mosolygott, kiről már
leperegnek, és messze elkerülik a mérgezett darazsak! Kék pillangóm -
mondta és ahelyett, hogy becsapta volna orra előtt, kitárta az ajtót
és friss jázminos lehelete árasztotta el őket. A virtuális világ katyvaszában, hol
néha azt se tudod ki kinek a kije az információk torzítása nyomán és
miatt: a mindenki mindenkit megtéveszt elvén az ördögök angyali
göncben igen vigyáznak modoruk és jóravaló színezetükre, míg az
angyalok nem adnak jóságuk színlelésére mert általában isteni
ügyet szolgálnak, és ördögi mez színezetét ölthetik mások
megviccelésére a csatamezőn, avagy a magyar író mondaná a
futballpályán: "Időhúzás tizenegyes! - szólt és átöröklődött a
jövőbe egyenes gerinccel, és a nemzete megmozdult, és a szíve talán
végre hazatalál, bár mindent elkövettek ellene egyesek, hogy haza ne
találjon, de páran nagyon szerették őt, és tán a nemzete szívébe
hazaköltözhet mégis, annyi idő után..., mert az időhúzás mégis csak
tizenegyes - vallotta a magyar író, és megsimogatta a talált lelenc
kis leányos buksiját, ki már tudta, ki ne mutassa valós érzelmeit
sose, mert biztos visszaélnek minden őszinte rohamával, mert őt már
csak a legnagyobb ördögök találják meg! És megfogta a Magyarok
Nagyasszonya A Mennyek Királynő Asszonya kis szobrát és arra gondolt,
hogy Magyarország ilyen Királynő mellett csak lehet majd a jövőben! Teste, mint megfeszülő kifeszített
hidak erőviszonyaik között az éjszakában - ez aztán az igazi áldozat,
és elhúzta a száját. Akit én igazán szeretek azt sosem hagyom
cserben, mint a Nő sem, de nem kötöm mások orrára, hogy kit is
szeretek igazán! Legyen hű másokhoz és magához, van, mikor van
megoldás, van mikor nincs; ilyenkor rá kell hagyni a jövőre, az
időnek az időre választ adván a sors kihívásaira, a sors mikéntjeire!
Magyar az kinek fáj Trianon és fájok én is! Onnan tudtam, hogy maga
magyar, hogy mind Trianon mind én fájok magának a magyarok Grófjai és
bárói, no, parasztjai és a nép-nemzet úgy mindenestül fájt magának;
onnan tudom, hogy maga magyar; és hogy nagy művész, azt máshonnan
tudom, de művész művészt szembe nem dicsérhet, mert még elbízzák
maguk, és Isten dicsőítése kevésbé lesz kiemelkedő a nyomasztó
kisszerűség árján! Értem - válaszolta, és elmosolyodott, mert
szerette e Bölcs és ősz férfifejet. Tanítson és írjon! Magához az méltó! A
másik elképzelni sem tudta, hogy egy maroknyi barát nyerhet, ki
szereti e piócás egeres és patkányos rohadt kibaszott hazát és
országot! Elnézést - gondolta a Nő; másokat idézek. Egységet akartam,
de nemcsak az ördögök egységét; mert ha kiegyezel érthető mód
ördögpajtásaiddal a hatalom biztos birtoklására; egy dolog. Mégis a
szívet, ha kihagyod, és szempontjait nem építed bele művedbe,
veszélyezteted azt, mert a szív elmérgezvén elmerengvén is többet
lát, mint más sok halandó együttvéve, mert szíve a szerelem több
energiát is pulzáltat hajtat át rendszerein! És azt találta mondani,
hogy köszöni szépen, hogy hagytál magamnak maradni és szabadon
megtisztelhettem az erőseket. Így hajlítgattak, hajlongtak előttem,
de meg nem tudtak törni! És ő erős nagyon, és tud vigyázni magára, és
nem hagyja, hogy kiterítsék a szívügyek, még ha olykor emiatt
nehezebben is megy a munka! Elmék vagyunk, és nem kartoték adat! Vannak a hatalom emberei és Isten
emberei és az ördög emberei - hatalom-szellemek, isteni szellemek és
sátáni szellemek: minden angyal rettenetes és minden ördög gonosz? -
Nem tudom - válaszolta az író. - A hatalom korlátolt mindig? - A
hatalom szellemi szintje korlátozott: magát korlátozza. Túl közel a
Földhöz, a hangyaseregekhez. - Fájdalmas. - Nem tűnt fel, hogy nem
válaszolok? - Muszáj volt írnom magának; nem létezett más; maga és
Én! - Félek már mindentől - és zokogott. - Túl magasan a
finommechanika kiszámíthatatlansága, és ez a táj nincs biztosítva:
örökös átjáróház! - Most nagyon vigyáztunk. Sem én nem vagyok nekik
megbízható se maga, de milyen jó így! Képzelje, kik lennénk
megbízhatóan; állandóan megfelelni holmi parancsadónak - mondta és
kitekintett az ablakon. - Körbevesznek a halottaim, és nem lelek
mást, kiket úgy szerethetnék. - Szeretni mindig lehet. - Új ember ez
itt mától; eddig is Isten embere, de most már másra van szükség;
Isten embere lényege ugyanaz, de más lehet a feladata Istentől élete
folyamán többször is; e feladat a szívben lakik, és az élet hozza!
Menekülni és újra menekülni, aztán szemükbe nézni, és nem menekülni
többé! - Egymástól, ha menekültünk okunk volt rá, és ha újra kerestük
egymást, mert nem bírtuk egymás nélkül, arra újra okunk volt! És ha
már nem menekülünk, arra ismét okunk van. - Volt, ki nem lévő
hatalmát féltette tőlem; volt ki engem féltett a hatalomtól, mert
ismerte és tudta, pokla nem nekem való és ki akart menekíteni
idejekorán: de én szerettem őket éppen, és nem használt sem
elriasztó, gonosz arcuk, sem verés, hogy takarodjak tőlük! - Ha
minket szeret kegyed, hát jöjjön, de aztán amit lát nem lesz
leányálom; én az álmaiban, szép! Látni a poklot valóságosan, és engem
benne, akit épp megfojtani készül a pokol: ezt akarta látni, ebben
akart élni, ezt szerette? - Pár embert szerettem életemnél jobban
ezen a világon, és értük ezer halált haltam és billiónyi tűzvész
belém égette hamvait. Vén vagyok és fáradt. Őket szeretni nem volt
nyugodt sétalovaglás! Mégis ki parancsol szíveinknek, és ki lát
szíveinkbe? - Isten, ki tán létezik a felfoghatatlan! És kinek Isten
megvilágosítja elméjét, hogy gyarapítsa a háza lakóit, mikor igen
csak megfogyatkozóban vannak; ahogy lehet, úgy! Látni akarni mi
rejtőzködik; nem gondolja, hogy sok esélyes játszma lehet abból, mit
meglát, ha nem szabadott volna látnia! - Ki szeret, nem gondolja,
hogy nincs joga látni azt, akit szeret, sőt 100%-ban biztos benne,
hogy minden joga megvan rá: látni! Ami örök abba mindig beleégünk
Isten szemén: a Szív segédigéibe - - Egymásba égünk bele billiószor
az örök úton, Isten szemén a Szív! A szeretet az marad a múlt jelen
jövőnek is szeretet! A gyilok sem csak az emlékezetünkben rejlik, az
elfojtott tudattalanba lenyúló csápokon mit tudatosít a géniusz,
hanem a gyilok jelenlévő a múlt jelen jövőben! A lenyomat az
életterünkön, mi a Föld; az átörökített reflexeinkben agyalapi
mirigyünk hordalékaiban; miként ölel anyánk, beszél hozzánk, simogat
meg... és átöröklődik mi lényeg a gyilkos szelleme! És kihívja a
szerető szellemet párviadalra. Aztán a hatalom korrupt szellemlelkei
kik használnak mindenkit és mindent céljaikra, ahogy csak lehet! -
Kinek nem tetszik a munkahelye, váltson! - Hová? Rosszból a
rosszabba? Egy ország olyan, amilyenek a munkakörülményei! Sokszor
nincs munkahely, nem hogy váltani! - Károgó varjuk vagyunk és
igazunk van ebben; de ha lehetőséget kapunk, álljunk ki
magunkért, hogy csak szerettük egymást, míg mások legyilkoltak
minket! - Mindig tudtuk, hogy maga a jövő, de borzalmas volt; nem
maga, a környezet; ha úgy tetszik, mint maga fogalmazná meg: a
szellemi tér!!! - Már megint a munkásőrökre gondol, kik már rég nem
dolgoznának, ha békén hagynák őket! - Csak a maga álmaiban; ők azok,
kik maguknak mindig jól számolják ki, mennyi fizetés illeti meg őket.
Másokat pedig fillérekért dolgoztatnak, és nem veszik őket
emberszámba. Gazsuláltatják őket a fillérekért, hogy behódoljanak az
őket megillető fizetségért is! Mintha az nem a munkájuk bére lenne.
Látja ez egy ilyen ország! Ahol mindig mindenkivel visszaél a hatalom
szeme csápjai; az átörökített korrupt hatalom. - Mindenhol ilyen,
gondolom. - Nekem azonban ez fáj, mert ez az enyém! Érti, szívem? -
Est, éjszaka, hajnal és nappal a szíveinkben! - Szeretem, és ezzel
éli túl! - Igen.
Gyermeki Kacaj...
Lecke, avagy a vezeték nélküli hálózatok
Szerelem legyen...
Szerelem legyen... (2. változat)
Szerelmetes emlékezés
Tiszta forrás
Turul nemzete
Túl vágyimon
Fénytörések, avagy képzelt képzeletemmel
Drága Mostoha
Fehér kalap
Fénytörések, avagy a Számadás
Isteni rend
Isteni szemüveg
Jelenés
Kert
Képek vonulása
Kritikus, paranoid skizofrén módszer
(L)élek
Sólyom
A szerelem börtöne
Szerelmetes Agónia
Sziget
Vitrin
Hazafelé, avagy egy Élet képei, avagy a Napszerkezet
Csábítások
Hazafelé, avagy egy Élet képei
Kód
Napszerkezet, avagy a Bálna Leánya
Az ördög incselkedései
Piros magassarkú
Találkozások új fejezetei
avagy nem vagy valami kegyelet-teljes temetőlátogató,
azaz Temetőkacaj 1.
- Szerintem sosem szakítunk, hisz
az én pinám el nem múló virágoskert, és a Te faszod, a lekonyuló, vén
fasz, épp mit én szeretek... miért? Csak. Na és.
Ha Isten velünk, ki ellenünk,
mindenki..., bár nem tudjuk, mit jelent az Isten, és nem, mit az
Ember, és szkeptikusan szemléljük érzékeink útjain feltáruló világot,
hisz mást lát egy hangya, egy elefánt is máshogy egy oroszlán, mást
az Ember, és van-e Angyal egyáltalán, ki megint egészen máshogy, az a
lajtorja, és már Istenről ne is beszéljünk, vagy egy 21. század végi
fizikusról, kuss, érted a neved -
Ki kicsoda? - kérdezte, és rá pár
napra kómába esett; természet szerint, vagy a gyilkos és embertelen
kegyetlen gyilok- és haláluralom a háború okozójaként, mert ő lett a
bűnbak, ő volt a Fej, a Fej halott, nincs senki, és tarolható, és
lenyúzható az nyolcadik ING -
- Nem maradt belőle addigra semmi!
De nem akarok sírni; tudja?!
Mily Édes az Élet! És kacag a
Patak, de érzed, ha szereted, hogy a kacagó Patak csak egy Maszk a
túlélésre, de azt is érzed, ha a kacagó Patak a szabad és a szerelem
kacagása: Nem lehetek a szolgátok, ti kínzó gépesítők - mondta.
Természet vadvirága vagyok, nem a tíz parancsra esküszöm, de nem is
ellene, hanem azon túl van a Paradicsom és kacagott a Patak. A
paradicsom lehet Rohadt Paradicsom a betű szerinti törvénytartás
esetén, de nem lehet Rohadt az a Paradicsom, ha mindvégig hű, de
mindenekhez hű, kikhez küldetett, kik betévedtek a szférájába, mert
az egészért felelős, de nem, mint egy vezeték nélküli hálózat egyik
gépe a másik géppel, hanem ezeken létrejövő kreativitás, a belőlük
létrejövő több, ami nincs beletéve, de hozzáadódik. Mégis e hozzáadás
nem az egyre több rádió és egyre több vevő halmazai metszetei miatt
van, hanem az ezeken való túlnan miatt...
Mert bizony, hogy az Édes Élet az,
mikor egy gyermek a szíveden..., de nekem e magyar szók
variabilitásai halmazok metszetein, - GH vezeték nélküli hálózatai
gépjein túl -, a gyermekeim, és mindazok, kiket hozzám elvezérel
a sors, lett légyen pedagógus, és megfordulok itt-ott korosabb
és mozgássérült... gyerekek között is; gyerek az gyerek, de a
paradicsomi állapot egy gyöngédség, mi nem akar, nem vágyakozik, nem
semmi mégsem, nem megsemmisült mégsem, valami Édes Jelenlét, úgy
van jelen mintegy jótékony alap, amin minden alkotás bőségesen és
gazdagon mint a paradicsomi állapot tenyészik!
- Virágos és gyümölcsös kertté,
lombos erdővé, tisztás ligetekké varázsolom sivatagjaid, a Lelked
Sivatagát, Teréz, mert túléltem isteni gondviselés szerelmese a
sugárkezelést, és éltetnek mártír és vértanú apáim tengernyi sokaság
emlékei... Hát ezért jöttél mindig D.? Hogy nemet ints nekik, de ők
sose értettek, mert nem Te voltál naiv és Kislány, hanem Te voltál
egyedül hű mindenkihez, bár a túlélés az úton sokszor kínok kínjai
által, de tovább vezérelt, de attól még hű maradtál, de ők magukból
indultak ki, az ő hűtlenségeikből, és hitetlen félelmeikből, az ő
árulásaikból, mert nem Te voltál mindez, ez csak a rágalom és vádak
sokasága volt ellened, hogy megtörjenek és bedaráljanak, mert az
hiszik egy rendszer csak akkor működik, ha csavarok az emberek
kiürített, használt agyai, de nem, mert ember egy embertelen és
gépesített világban élni nem tud, mert a lelke és szelleme sikolyai
rendszert dönt hamarosan akkor, mert az ember egy kreatív autonóm
lény már jó ideje, és ha nem hagyják tömegesen, megbetegszik; persze
eltartják a gyóntató papok után ma a pszichológusok és
pszichiáterek tömegeit, bár ők betegek gyógyítása helyett
foglalkozhatnának szellemi és lelki jólétünk bővülő terei és annak
használata működtetésével és gondozásával...; abból is meg lehetne
élni, de mi nem lennénk betegek, hisz milyen ufókra számítotok? A
szerelmetes Ufók mi vagyunk! - így, de ők, jaj, oly kretén hülyék az
ő sértődött és korlátolt gőgjeik hiúságain a mindenkori fegyverkezés
körülkerített kertjeik melegágyain -
- A Grundalakzat a vezeték nélküli
hálózatok egymással kommunikáló számítógépei virágnyelven és
madárhangon, de ha alkotok, egyedül vagyok. Az én egyedül valóságom
nem egy lekerített én-imádat, egocentrizmus, hanem az Öröm, vagy
bosszúság, vagy félelem, vagy tagadás, vagy veszélyeztetettség
érzete, valami impotenciája, inkompetenciája, képtelensége,
lehetetlensége, vagy egy álom simogató édes élet paradicsomi
jelenléte, másként, ellentétes érdekűeknél kínzása, hogy a Másik
létezik, de ez a Másik, mintha félne valamitől, és rejtőzködő
hallgatása olykor egy fagyasztó, hát akkor nem mint egy faltörő kos
kell viselkedni, és neki menni, hanem 1. ki kell törni a
fagyasztóból, és mindenfelé másfelé, de arra nem tanácsos, * (persze
lehet, sőt biztos, hogy minden kivezető utat elállják a sarokba
szorítók, mert használni akarnak a hozzáférési pontjaidon-vezeték
nélküli hálózatok számítógépei -, és miként lesznek hozzáférhető
pontjaid? Erős, gyors, alhasi vágások nyílt sebein, erős, gyors
mellkasi vágások nyílt sebein, aztán mehet a sózás, értsd, a jeges
útjainkon, mert mi a magyar most, tán már nem, ha jól értem a
virágnyelvet és a madárdalt tán már nem csend és nem hó és nem halál,
bár most is látja a kitárt ablakon a Citadellát, az Andrássy út 60.
múltját, de Sissy mezítelen lovagol az Andrássyn, de ez titok, nem
látja senki, mert a hullámos gesztenyebarna hajba úgy tekerednek és
gabalyodnak, hogy az egész Kárpát-medence Test láthatatlanná válik
velük együtt, mert Testem a Kárpát-medence! - nemcsak mondta és
kiáltotta, hanem leírta és a szélrózsa minden irányában továbbította,
azóta üvöltött a kíntól a kínzások nyomain, mert a német és orosz
szövetség egy amerikai arccal kínozta alfa sugarak bénító manipuláló
képmutogató rémisztő embertelen, azaz emberi fülnek és agynak nem
való hullámokon, szellemi erőszak zsarnoki egységével; az angol,
amerikai és izraeli és orosz egység pedig egy orosz arccal kínozta a
szellemi-lelki terror erejével, no nem holmi Óz, a nagy varázsló, de
lehet egy ugyanaz a mágikus szellemi fölény pár elmegyára, de mi a
magyar most? Én vagyok!... Nos és a sarokba szorítók biztos azzal
lőnek össze, akitől már jó előre eltiltanak; lásd az ördögi mű
bajnokai a gonoszság mesterei, és mily édes a lelküknek, mikor az
egymástól eltiltott szerelmesek, avagy elhagyatottak ordítanak, azaz
üvöltenek a fájdalomtól és a kíntól, majd miután egymástól őket,
a szerelmeseket elszigetelik, tilos beszélniük egymással, azzal
vádolják őket ország-világ előtti nyílt perben, hogy hűtlen
kurvakémek) * 2. édes álomba szépelegni, tetszelegni, babusgatni,
altatódal da capo al fine, ezúttal nem fing, tehát nem fingattak ki,
bár nem szándékozom ezzel próbálkozni mások esetében -
No nem ez volt a Lecke, mit ő
megtanult, mást kívántak neki megtanítani, aztán megtanult valamiféle
Mást is, de továbbra is egy paradicsomi isteni bőn termő Kertről
ábrándozott szabadság szerelmében, hol nincsenek határok, csak miket
az egymás iránti szeretet, könyörület és türelem, a békesség angyali
szárnyalásán szül és éltet -
Az élet él, és élni akar - mondta a
Gróf Siddhartha Hercegnek, és száműzte őt az országból -
Azt hiszem, szeretlek - mondta...;
de hát 12 év óta messzemenően szeretsz - csodálkozván bámult rá a Nő.
A Temetőt miért is szereti az
Ember? Határtalan halálos nyugalma miatt; nincs ki zavarhatná Isten
teremtményét, de csak akkor, ha Kedvesével csalinkázik kar-karöltve a
csodálatos magas és egészséges dús lombkoronájú fák árnyékában, és a
legbékésebb nyugodt és csöndes helyen egy padon a két test szinte
szétválaszthatatlanul eggyé válik...; nyomás alatt, ellenséges
táborok és hadak harcai közben...; és álltak a Bocskai úton, az egyik
a jobb a másik a bal oldalán, és csak hömpölygött a kocsisorok árja,
míg ők pirosat kaptak, és látta a Nő, amint magába roskadván ül,
ücsörög a padon, mint holmi gorilla napszemüvegben, és rettegett,
hogy felszáll az ellenkező irányba egy buszra, és elvesztheti végleg,
és eltűnhet a szeme elől, és tán meghal, és nem látja többé..., de
csak hömpölygött a kocsisor, és nem ám a Csendes-óceán hullámain a
hullák oszló-foszló bomlása, hanem a hullámok, mik végképp nem
csendesek a méteres hullámok sziklaparthoz csapódásakor..., és álltak
a Bocskai jobb és bal oldalán, és hömpölygött a kocsisor, és a Nő
rettegett, hogy a Férfi felszáll egy ellenkező irányba tartó buszra a
gorilla napszemüvegben, és elveszti szem elől, és nem látja többé: -
Azt hiszem szeretlek - mondta furcsán kurtán, mintha szégyellené ezt
a tényt...; - Azt hittem 12 év óta messzemenően szeretsz - furcsán
kurtán csodálkozott a Nő...
Évekig rendszeresen jártak a
temetőbe, miután a Nő szíve egy nagy darabja már ott nyugodott, de
ünnep volt számukra a nagy dús egészséges lombos fakoronák társaként
halálos nyugalomban szelni a Halálos Nyugalom Kertjében szerelmük
lázálmait... - Látom, hogy kipattan fejedből egy új gyerekem, egy
formatált alak, kit én álmodok meg és megalkotok... ezért szeretlek -
mondta a Nő, mert melletted megálmodom önmagam valóságát, és
szerelmes vagyok az isteni lángelmébe, kinek tulajdona az isteni
zene, mi téged és engem birtokba vesz olykor - mondta a Nő a tört
talpú, szakadt bőrcipőben tengődő isteni szerelmének...; és álltak a
Bocskai jobb és bal oldalán, és a Nő rettegett, de a Férfi túlontúl
határtalanul szerette őt, a Nőt...
Az vagy nekem, ki lennél... egy
Buddha Gésa rózsaszínű leplein egy fényes álom, mi valósággá
válik; ki a faszok illesztékei közötti résben mindig elpárolog, és
forró gőzt hagy maga után egy medencei pokoli katlanban, mi
kibírhatatlan, de még mindig a leginkább kedvemre való - vallotta a
Férfi, pedig a Nő nem világított a szemébe, mint holmi titokember
kínzó kihallgatóként...
Rendszert váltani: mint a szaros
gatyát -!
És akkor azt találta mondani a
Szerelmének, hogy az nem lehet, hogy...
Szerelme ekkor ijedt csak meg
igazán...; most ez mit jelent, azt hogy a busz angolosan "basz"
- és nem gázol el több magyart, mert magyar voltál azért -, tehát az
angolos busz baszik mégis tán megállni, akkor tán nincs több baszás,
persze csak a magyarok között, mert magyar voltál azért, és halálra
vagy ítélve, pedig nem vagy erkölcstelen sem, hát még nem etikátlan,
hisz csak elméd kipattanó szikrái baszódnak egymáshoz a nagy nyomás
alatt, ahol a Pálma törik, tehát a Nő -
A Férfi -
Légy, Édes, gyöngéd a faszomhoz,
Te, aki engedelmes és aranyos vagy, Aranyvirág, egy isteni dal dalai
a végtelenségig...
Szopós malacod, ha vagyok szoptató
Tehenem nem Teheránban, de ott is...
Úgy nézel ki, mint egy Tejelő
Tehén...! egy várandós kismama; erre úgy megbámulta a mellettük
elmenő tiszta feketébe öltözött Rocker kinézetű hölgyikét kicsiny
édesded gyerekével vitatkozván, hogy a Nő úgy érezhette, nem kell már
a Teje, csak le kéne már ezt a tejelő tehenét cserélni egy
rockerre...
Azt hazudta, a lépcsőn felfelé
gerjedő gerjedelem kerítette hatalmába, a hatalmas szerelemnek, de
mire ágyba bújtak már nem bírt vele szeretkezni; mégis a Nő épp akkor
oly édesen bírt szopni, - pedig ebből rendszert csinálni lehetetlen
-, és ő oly édesen szopta a Nő csöcsét, hogy akár szeretkezésnek is
beillett, különösen, mikor a Nő oly gyöngéden vette a Faszát
kezelésbe: a makk fejét oly nyálözön sikamlósan gyöngéd finoman,
mégis időnként erősebben lehúzta a bőrt, és tartotta erősen fogva a
rút és ráncos elfeketedő vöröses faszát, a csillagait, hogy az
impotens és vert agyonostorozott fasz is alig bírta ki anélkül hogy
elélvezett volna, de sajnos csak nem sikerült-!
Ez a szerelem!
Festeni akarok, mint egy ösztönös
Géniusz; szeretem a színeket, a formákat és a perspektívák mentén
eltologatott alakzatokat, miközben az árnyalatok és hangulat
varázslatos és fogva tart...
...miután elmondta, hogy milyen
termálfürdőket szeret, hol nagyokat lehet úszni és van vízi masszázs,
a másik elment egyedül..., megijedt, hogy amaz jól úszik! -
... a másik megörült, hogy amaz jól
úszik, és bekötötte házias fejét fehér pöttyös piros kendőbe, és
keszkenőt ajándékozott neki...; nem bánta volna, ha az írás miatt ő
is kap pár óra kedvezményt...! -
Szeretlek - mondta, határtalanul
szeretlek, és nem akarlak, lehetetlen elveszítselek, mert akkor már
utánad halok én...
Kínozta ávós orosz, CIA-s Moszatos,
az Angol, a Német, de rövidebben: észak - dél - kelet-nyugat a világ
a szívében az elmét: magyar voltál azért, te, rohadék...
... a világ kiheverhető,
elfelejthető, levethető, mit levedlesz, ha vetkőzünk, szívem, miután
belénk, húsunkba és testünk idegeibe mart és vájta éles csőrét a
történelem és korszelleme, mi tán mégsem vagyunk, és akkor lábát
keresztbe vetette és tökén a fasz és makkja kikandikált a keresztbe
tett lábai között...; miután a lány ezt megemlítette, elszégyellte
magát, és szétvetette lábait, tedd vissza, annyira szép volt... sima
makkon egy ráncos és elfeketedő vöröses aprócska hús és nem káposzta
-
Macska! - kiáltott, de a Nő ezzel
mit sem kezdett...; időnként rázta seggét a macskaköves út, ha arra
tartott régi városi kerékpárján...
A Sziget ereje: miközben kínozta ez
meg az, volt ki bemutatkozott, miután meglátta, volt kit meglátott,
de amaz nem láthatta, és volt kinek szerelmetes árnyékában
növekedett, de ezt nem lehetett eltitkolnia, mert örömében ujjongott
és világgá kiabálta..., hogy szereti valaki nagyon, és akkor egy
Apáca ereje..., és elhullt az ollón a hosszú hullámos gesztenyebarna
hajtömeg, mert egy Apáca csak, ki szaros gatyád kimossa, de minek és
kinek...
...széttépték volna az egyharmadot
is; megsemmisült volna az egyharmad is...!; kellett valaki, ki
EGÉSZET álmodott határtalan szerelmében a hun-magyar nemzetet, ki
szürke szamár a ködben úgy vész el, ha menekül, és nem áll a lábán
egy nagy önmagára találásban önmaga gyökérzetén egy nagy belső erő,
mit a Szentség fénybogarai védnek, mint áthatolhatatlan páncél az
érinthetetlent, mi, kik felöltjük a Szent Koronát és a Palástot, kik
ha mernek és szeretik egymást és békességesek kis helyen is elférnek,
de egyet se tagadnak meg az övéik közül...! Légy Férfi, és a Fű kinő
utánad...
... és álltak a Bocskain, a jobb és
a bal sáv között középen a csenevész fák között a poros és koszos
gazban, és a Nő ráeszmélt önmagára és a Férfira, ki fejjel magasabb,
szemben vele napszemüvegben szemét rá, a Nőre vetette, és csak ennyit
mondott: -....!
Tejelő Tehene az ártatlanságnak,
édes drága Aranybogár, mint szopós malacom, akár egy kismama, kinek
én a szopós malaca!
1. A nem megmosott Fasz elfertőzi a
számat, ha szopok! Érted?
Megeheti a szerelmedet a fene, és
elvitte az ördög, ha varázsillatok és italok kellenek..., és
levizelte akkor a vécédeszkát ráadásul, és faszán az aranyló
húgycseppeket beletörölte a Nő frissen mosott törölközőibe, mert mint
mondja, ilyen a szerelem!
... és világ ide, világ oda, ott
állt rózsaszín lepleiben és bíbor, virágmintás japán papucsában egy
Gésa Buddha (Siddhartha Herceg!) fenséges gyönyörűségében, immár
letagadhatatlanul, megkerülhetetlenül és érinthetetlen
pusztíthatatlan árvaságban az örökkévalóság boldog szomorúsága egy
elsivatagosodó, rettenthetetlen világ pusztulásán és felemelkedésén
egy koronás leples védettség és védelem...
A Házába hívta meg, mint feleséget,
de a Nő egész volt, és Társat akart, egy házas társat talán, de ház
az nem volt, csak egy ablak nélküli földalatti szoba, hol a francia
ágy pár kép a falon és a tévé állványos szekrényében szexfilmek
sorjáztak...
Egy Férfi, ki itt e Csonk -
Országban a véres vizelet, és az agyonlőtt elme elkábított és agyon
manipulált, tehát mosott Feje, ki nem ura magának, de oly nemes mégis
mint egy Oroszlán, az állatok királya, mert ha éjszaka be is lövik,
nagy erejében nappalra kiürül belőle a méreg, és tiszta szemmel lát
és cselekszik; nos a Nő egy ilyen Férfi ágyában, ha az szerelem is
nem életbiztosíték...
A Házad bár egy
pszichopata-együttes, hol a ház csak a külső falak látványa, mert
maga számára falakat nem ismer, csak más köré húzza fel folyton; de
ha más köré építed a falakat, azokat börtönfalaknak érezheti, mert
mindenki maga magából, ereje, látása akarata, szerelme, avagy
gyűlölete által találja meg jó esetben a saját körvonalait, mi
életben tartja, nem viszi pusztulásba, de nem is árt másoknak, míg
börtönné se lesz a tudott saját határvonal; hisz az égben bál van, és
nincsenek falak, de angyali - ördögök... és emanációjuk...
...a gyerekeim - vallotta a Nő.
Van egy kis lakásom, hol időnként
megsemmisülök egy Férfi karjai között, és az a Határtalan
Boldogság...
...mert az élet él és élni akar...,
és ha létezel, lenni kell..., de magadért és nem mások ellen...,
érted?
...halálainkon, ha a Szent Erő és a
Bölcsesség elragad magával, és ha Isten velünk mindenki ellenünk is,
meglátogat minket éjszakáinkon egy Aranyfürtös Angyal, kinek arca
viaszos és holt fehér, de ereje beborít, mint halotti lepled, és
lassan az új megtermékenyített magokon kitavaszodik, ha erős vagy, az
örökkévaló Élet!
Borzasztó volt látnom a macska
féltékenységét fuldokolni a cigarettafüstben egy idegzsába és
idegbeteg vergődését körülvéve pisztolyaival látni pusztulását, kit
úgy szerettem egy céllövő bajnokot talán egy jógit az nagy harcában,
és közben látni tébolyultan, mit vesztettem, és mi vár még rám...
Ki az áruló? Van értelme e
kérdésnek a titokhadak sugárkezeléses mezőin? Nincs, és mégis...
...és akkor azt találta neki
mondani, hogy úgy viselkedik az ágyában, mint egy rabszolgatartó a
rabszolgáját méricskélve, miután dicsérte a rabszolgalány fenekét,
combját, pináját és csípőjét...., pedig a fogaid még meg se néztem! -
méltatlankodott helyeselvén a mondottakat. És nehogy le találja
szedni a fejét egy rabszolganő! Mindig leszedtem! - kiáltotta
csöndesen, hogy sokszorosan adjam vissza egy Nietzsche Úrnak, ki
közel, de beteg, és én, e rabszolgaleány, mennyire is szereti e
Nietzsche Urat, és írt ma e rabszolganő, a címe "Tiszta
forrás", a Heidegger Úr értelmében, de nem úgy hogy a nyelv
háza, hanem a Létezés Háza egy Buddha Úr megsemmisült semmi-mindene
és minden semmije egy bartóki vágy a betűk dallamain!
Halálos ágyainkon, - mikor nem
lehetsz magam és magad - kiírom a faszodban remegő zsibongást és
zsibvásárt a birizgáló lelkeink tisztítótüzű parazsán -
Túl választásimon, túl égő vágyimon
szabad futkározása ujjaidnak a virággal teli klaviatúrán, mint
matematikai rendszereken belüli halmazmetszetek sorain a számok és
függvényeik az állandók és érvényességi területeiken a transzformálás
-
Félek, hogy egyszer csak eltűnsz és
nem érezlek többé, és végleg egyedül maradok, de olykor
Azok a kávés ébredések az
elmélyült, imádságos reggeleken, mikor támad a múlt, és újjá
rétegeződik elmozdulásán az évek a pillanat szőttes-mintázatain
hangulat és fáradtság, az elég volt érzése, avagy a jöhet még
érzésein -
Megszánsz, ki szánsz, - mi szánók
-, a kivert kutyát és a vert lovat a ciklikus körein a magánynak,
hogy nincs rokon, és hazudni már nem lehet, mert a választottak
kevesek voltak -
Mi köze a matematikának a
sugárfertőzöttek félelmeihez, és a táncoló medvéhez mi köze
képzeletem aranyló gyöngyeinek a fehér lepedőn a köreimen ücsörgő
gorillának,
A darázsfészkek újból és újbóli
települései mint sugárfertőzöttek elméjében az OM mormoló dudorászó
dalai -
A Szent Szellem Lelke, ha bizsereg
másféle pezsgőfürdő mint a sugárfertőzöttek viszkető bőrén a
vakarózás és véresre vakart sebei -
A cserben hagyásos gázolás, hogy
lesz erkölcsi feddhetetlenség -
A magára hagyatottság, a lélek a
szakadék szélén, és ordító pofája, mert eszközzé nem lehet, ki
Mégis a szorongás, mégis a
fájdalom, a szívbe szúrt tőr és a felhasított mellkas, és mit se lát
senki a haldoklásból, ha kire tartozik nem láthatja, mert okozója: a
gyilkos -
És látta halottait, Égi
Hercegeknek, csúszó-mászó férgeknek és patkánytanya vendégeinek:
És látta halottait, amint a sas és
a sólyom csőre hasogatta szívét, de nekik csak egy űr volt a helyén -
azért -
És kényszerült a szúrt sebeken
lassan elvérezni, - lassan kínozták halálra -, úgy szólt az űr - Úr
parancsa, és szeretném a nagy késsel agyon hasogatni magam, mikor
annyira FÁJ, hogy elviselhetetlen -
És akkor már a cinikus vigyor
lepereg sokunkról, ha el is ér szívemig a gonoszság, de KÁR volt -
És míg a nagy késsel - a
disznóölővel - fogadlak közömbös marad arcod, majd egy nagy vastag
boros üveg rád irányított csövét, mert voltam és vagyok, de csak
megölni nem voltak restek, csak azt tudták, csak arra maradt erejük a
hulla-halomra kivetni: úgy hitték így lesznek ők boldogabbak,
sikeresebbek, több jut majd nekik, előbb érik el céljukat, avagy csak
a rettegés és a félelem és a szorongás, avagy mivel is érdemeltem ki
ekkora gyűlöletet, és semmi megértést, és semmi belém vetett hitet,
ha én mégis a szeretet és a bennük való hit és beléjük vetett bizalom
voltam, és egybe akartam tartani őket, ők ellenem mégis, megölni
engem, és hullámon ülni halotti tor nászát, mert a nászhoz késő, mert
végidő és csak hullagyalázás van, és rövid idejű a gondoskodás, mi
csak a szíved és lelked használja el -
A cserben hagyásos Gázoló, ki volt
az erkölcsi feddhetetlen, ki nem méltatott semmire, holott tudott
engem, de nem szeretett -
Én szeretni akartam, de kettő közül
mindig csak az egy kevés, és a jég lassan olvad, és addigra
A csúszó-mászót, ha keblére ölelte
nem maradt más annak csak ez az ölelés, és a bajban levőkhöz, de csak
éles kések játéka volt és kardcsörgetés, de a szív űrje, míg élt az
enyém, majd halott vagyok, majd élt újra de bezárult, ha nem boldog
pillanatainkon a gesztenyebarna hullámzó hajtengeremen, mikor
szerettelek és szeretlek...
... és mint boldog szerelmes
elkapsz egy boldogot, - jaj, nem buldog -, de a temető oly tengernyi,
hogy félek ellep téged és engem...
- félni nem szabad, mert a
vesztőhelyre vezető út első jele a félelem, hát még a rettegés, de
szerettelek.... -
...és úgy szeretem a tested, a
magas növésűt, és a kis izmos pocakod, ha lábaim alatt domboldala,
...annyi mindent jelentettél már,
és nem szűnik az alakváltozás, hol két lélek istenül a szerelmi
vágyakozásban egy szigetnyi álmodozásban óceánnyi vágyban...
Te múzsa, ki módjával szőrös, és
vitéz alkat, a magas növésű, a gyönyöreimen én már nem elhalok!
Te Múzsa, de a szűzhártya reggelre
mindig visszanő, azok a reggeli ébredések kávéink feketéjén...
Te múzsa, én már gyönyöreimen nem
elhalok, de elalélok, de a szűzhártya reggelre mindig visszanő, bár
elhagyom tán végleg végre a múlt lidérces ciklusait az alkotó tavaszi
csivitelésben
Te Múzsa, a szerelmi boldogság
madárdalai, és a temető, ha megindul, tán mi leszünk a gát -
A papagájok sosem szeretnek, csak
bizonyos dallamfoszlányok ingerlik őket, mert az erő hatalma, amivel
kimondják e dallamfoszlányokat a szó ereje és hatalma, hogy mindent
elrendezni akar és képes a saját hatalma és ízlése szerint, ez
ingerli a papagájt, és ezért mondja, amit mond, hogy átvegye a
hatalmat a szó és a lelkeink felett -
Papageno és Papagena, papa papa jaj
de kár, hogy nem édesapa csak egy fösvény inkvizítor, avagy rendőr!
Tévedni emberi dolog - mondta és szellentett egyet, mert szellenteni
jó, és szabadság-szerelemnek legalább így esélye van a túlélésre...
Miket beszél ez a tanórán: nem
papagáj, el nem mondja kétszer ugyanazt, így óráján minden másról is
szó van, mint a tananyagról, mert kreatív ember színezék nélkül nem
biflázza fel az anyagot -
Érted, hogy is van ez?
A Birtokadományok örökítése,
áthagyományozása diktatórikus rendszerből, - lúgosítva és savasítva
teljesen, hogy ott mi van, semmi nem marad, és ellenálláson új
csöndes és rejtett titkos egyen hatalom, a terror épül, a pénz
diktatúrája, fontos hatalmi központjaival irányítva az Új Birodalmat
a választott, uralkodó fajokkal....,; a diktatúra mindenestül tovább
éltetődik a közigazgatása, a tőke és az emberanyag és a lassan és
titokban kialakuló diktatúra titkos megtámogatásával: a Szajré csak a
fontos! - Márai Sándor.
Semmiből nem lehet világokat
igazgatni és teremteni...
- Micsoda egy küldetés - harsogta,
és bebaszta az Álom előtt az ajtót, mert nem szerette a hülye
álmodozó, merengő messzi tekintőket, kik elbuknak, az első lábuk elé
helyezett kőbe, mert fennen hordják az orrukat, gőgösek és nem
ismernek senkit és semmit, végképp nem Istent és a világot, hanem
belső zűrzavaruk ostoba vágyait és vágyakozásait vetítik ki a világra
-
Isten mentsen minket minden
kurvától! Nem lehetett tudni, csak sejteni, hogy kiket neveznek
kurváknak és kik valóban azok...
- Téged választottalak - mondta, de
még sokat kellett tanulnod, mert merengő Laurákkal a jó Isten sem
megy semmire, de a legnagyobb és legbiztosabb bizonyossággal tudtam,
hogy Te vagy, ki várja a Fehér Lovon a Fényes Herceget a Fekete
Fejűek Birodalmában, és nem érti, hogy sose jön el, mert ő az maga,
és a vágyakozása csak, ami másokra kivetül az önmagára való
vágyakozása, és ezért úgy meggyűlölik, mert a parányi kicsiségüket
meglátják arca tükreiben, mint az Elvarázsolt Kastély tükörtermeiben
a torzító tükrök lenyomatai, hogy ilyen törpe és apró szétterjedt egy
horizontális lapos sivatagnyi hely lennék, vagy egy nyurga, nyalánk
égimeszelő, kinek nincs kiterjedése?
Apám furcsa egy állat... volt, és
nem kendőzött se a szívén, se a száján, mégis borzalmas és
elviselhetetlen a szeretetlenség és a gyűlölet egy kilátástalan
robotolás levegőtlen, elhagyott és elhagyatott, a terror letarolta
nincstelen és senkié másé csak a gyiloké, a terroré és egy minden
kegyetlenségre képes és hajlamos hatalom által megszállt övezetben,
egy részlegen...
A dunai hajósban több volt a
folyadék, mint a Dunában, de édes volt akkor nézni a fodrozódó
hullámok taraján az álmok képein elidőző forgatagot; erősebb
széljáráskor pedig a sebes iramú egymás hegyére és hátára törő
tarajos hullámokat. Otthon vagyok! - gondolta az ittas szédelgő a
mámor örvénylő tölcsérein. Ilyenkor nem ártanak a viharos habok, mert
egy vagyok velük: ami kívül az belül -
Egy mazochista Nő trehány lusta és
nehezen húzza fel a cipőjét, - gondot okoz a befűzése -, hát még az
útnak indulás: inkább hátra, avagy hasára fekszik - eget, avagy a
földet vizslatva, magyar -, és azon gondolkozik, hogy a csontjai és
agyi érhálózatának a meszesedése, a vére sűrűsödése és oxigénhiánya
milyen arányban áll a lustaságával, és az mennyiben függ a rárakódott
plusz kilók tömegerő eltérítő súlyától, és mennyiben lesz egyre
nehezebb a lelkünk viselése és hordozása, a cipőink befűzése és
bekötése az útra indulásaink előtt, és az érelmeszesedés
előrehaladott állapotán mennyit segít a lustaság mérsékelt
gyakorlása, ha időnként jógázik, tornázik az ember, és mennyire nehéz
lelkünk viselése, ha az egy hármas hulla-halom, nem azért mert
bűnösök vagyunk, hanem mert sok a tűz körüli gyilkos, akik arról
vannak meggyőződve, - mert az kell nekik, ami a miénk -, hogy mi
vagyunk a világ legádázabb és legbűnösebb nemzete, ellenben ők a
ma született bárány színtiszta fehérsége -
Az álarcosok mindent elkövetnek...
Az álarcosok maszkjait, mint
sugárfertőzöttek kapjuk lelkeink emlékeit -
A maszk a hipnózis, a manipuláció,
az uralom fenntartása és beszennyezése, függés és fogva-tartás
fenntartása, fejeink egymásnak uszítása, a kiemelkedő és
szabadságáért küzdő ellenállás fejeinek, hatalmi okokból... Hol van
itt már a kommunista? Csak a Szajré, és csak a diktatúrából
fennmaradt terrorláncolat továbbélése, a láncainkat rángató és azt
csörgető külügyi belügy és belügyi külügy és a megszállásunk és
kiszolgáltatottságunk állandósága -
Kár, hogy Őt ez az Ország egy
cseppet sem érdekli..., mert akit szolgál és támogat az mindenképp
itt akar kiskirály lenni, sugárfertőzött véreink elmérgezett
életein... a sorozatgyilkosságok árnyékában, a halomba lőtt
tömegeken, a megkínzottak sikolyain és fájdalmaink tébolyult
tudathasadásán; ilyen rég volt, hogy mindent felejtettek, de bár
lenne múlt, de jelen a rejtőzködő, alattomos gyilok -
Gyászoló Nő, aki vagyok, mert
mindig azokat gyilkolták le, akiket szerettem, a különbeket -
Kémjelentés: A sugárfertőzöttek
erősen manipulálhatók egyfajta tudatátvitellel: a kín úgy teljes,
hogy a módosított tudatállapotban szeretteik kínozzák őket a mámoros
kábító odavarázsolt sugárfelhőben, így mint Uszított Vadak
támadnak épp szeretteik, egymás ellen -
Tisztulj meg minden nap
sugárfertőzött mivoltodból, és mozgással küzdj az erek és csontjaid
elmeszesedése ellen!...
Nehézkes szelleme egy fényparipa
gyorsasága hullámokon. Vannak, kik az erősebbnek azonnal
behódolnak. Én kizárólag nálam erősebbekkel tartom etikusnak akár
vitatkozni is ... Egyébként kár a gőzért, de vannak, kik a
csúszást-mászást, gerinctelenséget az anyatejjel szívják magukba,
annyira elválaszthatatlan tőlük, ha erőt éreznek, azonnal rátapadnak,
mint tapadókorongok, piócák, - poloskák - lepik el az erőseket!
Úgy szerettelek, de nagy bajban
volt pár ember, akit az életemnél is jobban szerettem...; persze ők
kikérték maguknak, hogy szeretni mertem őket, mégis a közelükben
kellett lenni, de nem úgy -
- Fekete - mondja.
- Elmondta, mit akar, szerette és
hitt benne, de tévedett, mert arra, mit szeretett volna senki sem
volt alkalmatlanabb!
- A szeretet nem az, mikor azt
érzed, lenyesik szárnyaid és rabbá tesznek és kínoznak éveken át -
Országom egy Temető, és Csőszei
idegenek, és azt lesik, kinek a magja és mikor termékenyít meg a
Szerelem, a Harc és a Termékenység Istenasszonyát, a Magyarok
Nagyasszonya árnyékában -
- Szabadíts meg minket a Gonosztól!
Ha túl poklokon, hát túl a gonoszságon sosem választottam ártani, de
szeretni tudtam mindig a megzavarodó bolondulásokig, hogy édes legyen
kijózanodni a keserédes savanyú tej, amint csurog alá lelkem ráncai
redőin apáim tragédiái halálaira, és egy szabad és boldog és
harciasan békés Új Magyar Szerelmeire üríthessem poharaim az isteni
zene békés fegyvertelen harcosai, zseniális testvéreim között -
Sok rossz van, de legnagyobb rossz
a Rabság és a Pokol: vigyázz!, mások iránti szeretetből is kétséges
pokolra alászállni, de egy hívő tekintet, mi egy isteni rendben
gyökerezik, sok mindenre képes önmagáért és másokért, de biztos, hogy
az egész Pokol ellene fordul!
A Pokolbéliek egymás ellen is
szalajtottak, mert ott mindenki mindenki ellen, de az onnan
szabadultak a leghalálosabb ellenségeik!
- Nem hiszek sem inkvizícióban, sem
kegyúrban, sem farizeus írástudónak - mondta a szív szerelme, és
elaludt, mert bealtatták. Nem önmaga akarása álmosította, bár idővel
megtanulta, hogy ember tervez, és mindig más lesz, mint amit
elképzelt és tervezett!
Mindig megvan, hogy kit kell
elárulni, és akkor lehet!
- Még a kedvedért sem fogok
nyomorogni a másért, mert magamért vagyok felelős és senki másért! A
te döntésed, hogy játszod a mindenkori áldozatot, és azt hiszed, hogy
különb vagy másoknál, de csak egy szerencsétlen zárt nyomorult,
mindenki lábtörlője és odavetettje, hogy uralkodjon rajta bárki és
rúgjon csak bele bátran, ahányat csak tud, te rohadék, te, ki
mindenkit csak kifosztottál, de mit is adtál te az egészhez
hozzátettél valamit, ami valakin is segített, és nem inkább az rombol
le mindent, és gyilkol le tudat alatt mindenkit, ki élni mer, és
réges-rég továbblépett rajtad, mert haszontalan ringyó vagy, egy
nyomorult és átkozott némber, egy cseléd, ki magamagától vonja meg a
jó falatokat, odatolva a másik elé, mintha neki tilos, mérgezett alma
lenne minden élvezés!
A Kert, de benne egy fekete kő, ki
nem észlel és nem lát és nem gondol, és nem érez, mert akkor csak
halálos halált és szeretetlenséget, konspiratív szeretetlenséget
kellene éreznie, hol mindenki tapad és ragad, de éppen ezért nincs a
helyén, és nem teszi a valódi valós dolgát!
A nádas a kert végében túl a kis
csörgedező patakon, hol egy nagy szarvasagancsot találtam és behoztam
az egy szobámba, mi más nem lehet csak szerelem és szabadság, hol
emlékezhetem egy kertre vízi madarakkal, kócsagokkal, gémekkel,
teknősökkel és a rókák hajnali járásaira, kinek a hangja csak akkor
borzalmas, ha befogják és nyüszít rettentőn: ki is szabadítottam a
rókát, de nem is az én veteményesemet túrta fel..., de mikor az én
veteményesemet túrta fel, akkor is kiszabadítottam, miért, csak...,
mert szabadság, Isten a neved!
Az Elárultatás Kertje az önműködő
Szellem és Természet része a Félelem és a félelem vért izzadása, mert
miért hagytál el engem? Sosem hagytalak el, de nem értettél, és
kidobtál gyümölcsöző, szép virágos kertjeidből..., mert volt, kit nem
hagyhattam, bár nem ismertem, és nem tudtam ki, de éreztem kurtán és
furcsán, hogy tartozom neki, megmagyarázhatatlan érzés volt, és tán
nem is igaz, csak egy illúzió, mint délibáb a forró pusztán, mégis...
Nem kértek belőle, mert egy rohadék
fekete kém...! Mindenki magából indul ki - gondolta, de nem merte
tovább gondolni... ezt jelenti a szabadság demokráciájában élni és
nem egy kiszolgáltatott országban... egy-kettőnek kénye-kedvére...
Egy bili a vizeletnek, és valami,
mi mégis összetartja ezt az országot a szemek kereszttüzein és
oltalmat jelentő árnyékain...; egy-kettőt szeretett, mégis elhagyta
rég, mi a viszálykodás, bár sebei még nem gyógyultak be teljesen, hát
elfogult is volt kissé...; ha ment is mindenkihez, nem a
hatalomért...; volt egy egészséges tiszta szenvedélye és szimpátiái
és álma víziói, hogy ember embernek nem farkasa és találhat szeretett
nemzetének barátokat...
És akkoriban úgy hagyta el száját a
sok szép kedves szó, mint a Mama kertjében hajdanán folyt le
csordultig az őszibaracklé, az eper- és a málnalé, és felszaladt a
fára, hogy ledobálja öccse ölébe a ropogós cseresznyét, a korai és
késői meggyet, hogy lesz és legyen, mert néma gyereknek az anyja érti
a szavát!
Akarat és
képzet
képzelt képzeletemmel szeretlek
Két csipkézett, szakadékos csúcson
egy gránátalma jövendő, égnek pödört bajusszal.
Kacsalábon forgó Palotába tévednek
égnek ágaskodó lovak, és hallgatásuk felőrli egy láthatatlan
malomkerék, mert féltek egymástól, hisz maguk rabságától féltek e
kacsalábon forgó, cirkuláló fergeteges halálkanyarok kacskaringóin
hullámzón kék
egeken, hullámzón kék vizeken gördül tova egy gránátalma és
elhullajtja nemcsak vérét, de magjait
A Mester pedig számomra a
valóságban Egy, de sokszínűség, ki Életet és Embert és Lelkeket
határtalanul szerető Fenség, és nem azok romlására, hanem azok
szabadító, gyógyító igaz tanítója, vállalván saját útját, egy
bizakodó hit, ki akar egy lehetetlent, hogy az lehetővé válhasson, ha
az az ő Érdeke!
"Mert mit ér, ha az egész
világot megnyeri is, de a saját lelkének kárát vallja?!"
És ha tán én meggyógyultam,
valakinek, ez Egynek, de sokszínűnek a Szerelmében, hát add, hogy e
gyógyulás másoké is lehessen, és levegőtlen, büntető zárkában ne
maradjon tán senki sem környezetemben! És a háló hálózata, mi
érzékeny Hullám hullámain az Édes Érintés!
Szegénység és nincstelen
eszes-értelmes, érző kisemmizettség, de lenni kell mégis, és tán nem
a hely számít, hanem hogy Te ki vagy: mennyire szabad, független lény
és nem egy sérült és agyonsebzett roncs, egy komplexusok keveréke,
egy neurózisok tömkelegét tároló edény -
Egy fuvaromat megszerveztem -
döngette volna a mellét, de inkább szégyenkezett, mert sok mindent
gondolt közben...
Nem létezett a Nő; az élet egy
szorongásos tekergés a szaros és büdös utcákon, és rákacsintott a
Démoni Társa, kit szeretett, de túlságosan szerette és tisztelte
ahhoz, hogy leszophatta volna, és a Nő nem létezett, de e nem - Lét
oly hatalmas, mint egy mélytengeri víztömegek alvó és halott
kiterjedése..., és tapadtak, ragadtak és egymástól el nem bírtak
volna szakadni, míg a falról nézett rájuk egy Ostor helyett egy
agyonszaggatott, átlyuggatott ing...: Én az nem lehettem, a Szerelem!
Ránézett a Nőre, és elkezdett
félni: túl közel van, és sokat lát és sokat tud..., és mindenáron meg
akarta kötni egy szomorúfűzfához, vagy megbetegíteni, mert akkor nem
ugrál annyit...
- Mindegy neked, kinek a kocsijába
bújsz be a frissen mosott és vasalt menyasszonyi ruhádban?
Autópark, autótemető... elhasznált,
használt autók,...és dobjuk le láncainkat végre, ha lehet: a
láncainkat, mit a félelmünk és a szellemi pókhálók szövése körülünk a
világban való lét és hatalma sző körénk: írhat nekik..., de azért
mégsem egy hajóroncs, ki itt a magyaroknak írni akar, ugye?!
A Nő, a Nő..., és nincs más, csak
gonoszok rágalmai között, kik nem ismernek, de van bennük valami
ellenállhatatlan báj és vonzerő: az erős akarat és határozottság, mi
talán csak szolgaság, de lehet, hogy önnön maguk szféráját tömik
meg zsákmányolt fejeinkkel...
Mennyire szerettelek...
És feküdt a Nő az éjféli elalvás
előtt..., és akkor már nem bírta, hogy ki is ez tulajdonképpen, és
mert ugyan dehogy szerette, csak nem bírta, ki is ez, és nekiesett,
felnyitotta gerincét..., és ott feküdt egy felhasított nyitott
gerinc, és nemhogy üvöltött volna a fájdalomtól, hanem kielégült a
szeretett Démon érintésén, és nemhogy összeomlott volna, hanem
gerince kivirágzott és megerősödött, hogy keménység, de nem
törékenység..., és erre határtalan düh kerítette hatalmába, és
kibelezte a szó szoros értelmében és szétmarcangolta, hasogatta a
melleit... a Nő hasa és gyomra helyén egy nagy lyuk volt már egy
fekete holt halott üreg, és akkor végzetesen belehabarodott a
Nőbe, mert az felállt és bebújt a Fekete Herceg Fekete Köpönyege alá,
és mikor az megparancsolta, hogy szopja le, az a Nő úgy szopott, hogy
az maga volt nemcsak az Íliász, de az Odüsszeia, az Isteni színjáték
és a Világ megannyi Galériája összes szobrával és képével... egy
Büdös Rohadt egy Kurva csak mondta később emlékezetből, mert a Nő
másnap mást ugyanolyan szenvedéllyel leszopott volna... Jó egy kis
kurvává tettek!... a Nő másnap kissé nyugtalan lett, mikor
bekopogtattak az ablakán, mert mit is akarhatnak, hisz mit is jelent
szeretni a világot, mint Leszopni, ha a Világ egy Büdös Kis Kurva, és
mindenki így csinálja: Mozart: Cosí fan tutte, de vagyok más, mint
hogy úgy szerettelek...., de ez minden, a Határtalan Szerelem, és
Paris almáival dobálózom a Paradicsom kertjeiben, mert úgy
szerettelek, de Te, Világ, csak visszaélsz mindennel és mindenkivel,
ha a férj bólint levágja fejed a feleség, a fiatalnak a hatalom, mert
be kell törni a csikót, hogy a Világban kell élnie..., mert ha nem
érti, nem marad semmije...
Vége - mondta, és a Nő elengedte,
mint egy lufit!
Bejött, és szétverte Ostorral a
Másik faszát, hogy az Őt, a Nőt szereti-e? Majd elválik..., és
mielőtt levágta volna annak minden ujját is, a széttrancsírozott Nő a
mélyből szólt Uram hozzád: ha hozzá mersz nyúlni, kibelezlek, és
akkor igazán ki leszel belezve...
...és elsírta magát, és látta egy
véres csonk hús és izma csak megnyúzva poloskásan... tán nem bírjuk
mégsem egymás nélkül..., ezért a folytonos tükrözés és az elfolyás
egymás kezein... és üvöltött a fájdalomtól, de nem érzett fájdalmat,
bár nem volt gépesített gyártó futószalagon...
Tarts távolságot a gondolataidtól!
Egyszer egy helyen majdnem megölték
bennem az isteni szent zenét; akkor meghaltak, kiket szerettem..., de
másokat is szerettem, és ők még élnek..., (és szól a zene!)
A Gonosz megöli a Lelket; a
végsőkig kínoz semmiért egészen, és míg mindent elvesz, nem ad
semmit, de ha erős vagy, elvezet önmagadhoz... - kiáltotta, és
elszörnyedt.
... és látogatta egy Sólyom, ki
fenséges és büszke, ingerlőn gőgös is és kihívó...
Az isteni szent zene mint lélek és
szellem a lét megtapasztalásából mint forrás tör elő és folyik a sok
kis patakocska túl jón és rosszon testünk agyagedényeitől függetlenül
-
A Nő széttrancsírozott teste és
összeszaggatott mellkasa a csőrök vájásán és a forgatott tőrök
döfésein minden nappal kivirágzott, és valaki megcsodálta ezt a
Szépséget -
...és látogatta egy Sólyom, ki
fenséges és büszke, ingerlőn gőgös is és kihívó...
(hallgatás)
....
...
...
...
Őseid hegyét ne hagyd Sólyomszem,
Szivárványszem!, ultraibolya -, infravörös... hullámok hátán is a
kommunikáció, és különböző frekvencián ha legelteti is az Univerzum a
nagy Halál elméit, és elmosódott színárnyalataikon egymásba és
összecsókolóznak is a habok és hulláink összekoccannak is, és jégbe
hűtött pezsgőt nyitva koccintanak a pezsgés agyi hullámain mint
angyalok kezeskednek a jövőről...
Hallgattak...
És lassan a Kert kivirágzott a
nyolc folyó vidékén, csak ők hallgattak tovább; így hallgatják agyon
egymást, mint bűnbakot az ellenségeiket az ellenpárt szócsövei; így
vonulnak ki halálra a Világ legszebb Parlamentjéből, ha a Másik
beteszi a lábát...
Dalí Úr ha Gálát időszerűtlennek
tartja, akkor Gála vár...
Gála ekkor szemeit az égre vetette,
és elméje bár milliárdnyi darabra hullott és agyát ripityára lőtték,
ezért ott feküdt a város szívében felravatalozva, és jöttek rá a
darazsak, a legyek, azért a Szent István Bazilika még ma is áll, és
Gála az Árpád-házi szentekhez:- István, Imre, László, Erzsébet,
Margit, Kinga, Hedvig és Piroska imádkozott -, míg a légteret
ellepték ördögök és angyalok, és a Bazilika kupolája alatt oly nagy
dulakodásba kezdtek, hogy már azt se lehetett tudni ki kicsoda, nos
ekkor Gála asszony úgy vélte, ha homokba mint strucc nem is dugja
fejét, de kivár, mert az ocsút a búzától, és különben is szeretett az
mindenkit, volt kit kényszerből, - erőszak, vágy, magány és elnyomás
okán, volt kit igaz hű szerelemmel -, de míg cseveg, semmiről mesél
és regél a felszín, hallgat a mély, és szíve titkát és titkait soha
senkinek nem fecsegte el, így nem sejthette őket senki, mert akik
gyűlölték, vagy szerették úgy is tudtak mindent, minek hát a sok hűhó
semmiért...
Ekkor a hunok k. e. 8. században
Belső-Mongóliában éltek, rovásírással írtak sziklákra, selyempapírra
ecsettel, és katonai demokráciában együtt döntöttek sorsukról, míg
hadakoztak fejlett kézműiparuk volt, fő jövedelmük az állattartásból,
de mellette kereskedtek, és gyönyörű geometriaalakos és állatmintás
művészetük volt -
Dalí Úr rémüldözött, mikor Gálája
mezítelen egy szál karddal nekiment a Pokolnak, és a Pokol mélyéről
kiáltott, Uram hozzád, hogy szabadíts meg: Segíts! Segítség...!,
akkor Dalí Úr nem volt ijedős, de minden haja szála égnek állt, és
természetesen, mint az Úr Lovagja hajadonfőtt és mezítelen kard
nélkül kihozta Gáláját a Pokolból, hogy, hogy csinálták, senki se
tudja, de a világ összes autópályája bedugult, éktelen lárma és
jajveszékelés hallatszott, de ők, DalíGála megúszták pár horzsolással
és égési sebekkel...; de amit mindezek után Gála Hercegkisasszony az
ő Dalí az Úr Lovagjától kapott az nyomdafestéket nem tűr, de Gála még
évekig az eset után vagy remegett és ijedezett, vagy sírt, vagy hátra
szaltókkal vágtatott az egeken és őrült magányában csak ordított és
üvöltött, az istenek hiába szánták Dalí Úr haragja határtalan volt a
billiomodik hatványon...
Ez a SZERELEM...
Gála azután évekig imbolygott
biciklijével magányosan végig, keresztül-kasul a világok világain, és
várhatta Dalí Urat, mert az vagy kardoskodott, vagy csatába ment,
vagy festegetett, vagy nőzött, vagy piált, hát Gála egyedül
imbolygott... nem kellesz, nem érted - üvöltött rá Dalí Úr, és
azonnal leteperte Gálát, és évekig foglyul ejtette, hogy tudja is meg
az a Nő végre, hogy merre is lakik a magyarok Jó Istene -
Az Erotika pedig mint a Hajnal
fénysugári, avagy vágyakozás villámcsapási az éjszakában, mi eléget,
vagy egy hullámmozgás két lélek és szellemtest között, mi egymást
folytonosan átjárja és megtermékenyíti, vagy erőszak bilincse, hogy
el nem engedlek, és nincs erőd többé elhagyni engem...
...ha Dalí Úr kirúgott a hámból, és
esetleg nőzött, azt Gála mindig tudta, de ezt Gála iránt érzett
határtalan szerelmében cselekedte meg, és a szálaik még sűrűbb
szőttessé szövődtek a mintázatokon...
egy elárvult csónak kettőse, egy
sivatagi rózsa a kék égen, és ha holt vagyok is veled,
szerelmem...., ha tested nem is egy katedrális, de egy
vágóhídról szedegetem tagjaid és illesztgetem össze..., de remélem
nem lesz baja a magyarnak..., és fekete papírra ákombákomokat, a
fehér fény - és fehér elektromos betűket írogatod egymásra, hogy a Mű
teljes legyen egy Nemes Fehérke, Havasi Gyopár -
Másért nem felelek, de felelős
vagyok érte tudás, hit és erő szerint...
A Jungi fehér és fekete mag
uralása... talán a fehér és fekete mágia uralása is körülöttünk,
mikor a magam világát újra és újra elrendezem, nő az információm
önmagamról és világomról és csökken a Hő a termodinamika törvénye
szerint..., így a túlélés lehetősége...
Gála gyakran bújt szerelmetes
arcokba és energiákba, mert a képzelőereje és fantáziája is segítette
ebben, és mániákusa volt a szabadság és szerelem kettősnek; a hatalom
túlságosan sosem érdekelte, sőt tisztességtelennek tartotta, mert
mások szabadsága számára szent volt... az önuralmat azonban fontosnak
tartotta, és így ha az másokon lévő uralommá is vált, a természet
törvényének tartotta; ki többet kap, ki erősebb, többekért felel, és
többért tartozik felelősséggel...
Gála egy Föld körüli tánc, és feje
a rendezettség, bár folyton előbújik az Ismeretlen, és újra rendezzük
világainkat nyomdokain a tejfehér ködnek, az átlátszó nincs
bokrain...
Apám, a Dunai hajós tánca, és a
szerelmes Nők csöpögtetik feje búbjára a jó hideg tejet... (Gála)
Gála határtalanul szereti a
Hun-Magyar Nemzetet és annak nyelvét...
A Szent Korona a teljesség... a
világi és egyházi földi uralom... valaki erejében és ereje által, ami
rajtunk túlmutató erő... köztünk, de eredete ismeretlen... az
áldozathoz, a miénkhez és Krisztus Áldozatához nagy köze van..., de
nem az áldozaton van a hangsúly, hanem az Ember és a Világ iránt
érzett nagy Szerelmen, ami okán az áldozat csak hozzárendelődik, mert
a nagy Szerelmest mindig elkapja a világ és a történelem gépszíja,
akarja, avagy nem, mert a nagy teljesítmény már születése bölcsőjénél
feltűnik a bölcsek szemében, ismeretükben, és kitudódik, és
megkezdődik a csábítás és hajsza a legnagyobbakért... Gála kitartott
a hun-magyarság iránti szeretetében bár végig egyedül volt, ha titkon
segítették is mások...
A Szent Korona egy Test és
különböző tagjainak más és más a dolga, mit jól kell elvégeznie, és
nem a másik dolgával törődnie, bár e közösség lényege a szolidaritás
egymás iránt: a nehéz sorban élőkért, a tehetségesekért és a közös
vagyont gyarapítókért egyaránt -
És miután ezt Gála megértette, Dalí
Úr nemcsak mindannyiszor megitta a frissen fejt tejet, hanem úgy
megdugványozta az ő Gáláját, hogy annyi volt a termés és oly
gyönyörűn kivirágzott a Sivatag, a Szerelem Sivataga, hogy öröm volt
nézni, miként ontja sugarait a Nap, de vigyáz arra is, hogy senki
napszúrást ne kapjon...
Talán ezért faggatták, és várták
csak várták a Varázsló halálát; az utóbbi lehetetlen volt. A varázsló
rég halott volt, de kit szándékozott hol békává, hol kurvává, hol
kurva kémmé varázsolni: ő élt és élő volt, és megfogadta, hogy
annyira szeret valakiket, hogy sose halunk meg! Őértük, sose halunk
meg! Mi, kik szeretjük egymást, azért élők! Az élet
kiszámíthatatlan, mint Isten, kit senki sem ismer, olyannyira,
hogy csak magunk tudattalan és tudat fölöttes holmi szellemi és
szexuális csúcsra pörgetett pillanatai a beteljesületlen teljes hiány
telítettségében érzünk át valamit mintha az istenit: mégis ki olyan
bátor e kissé szögletes kerekké, oválissá teremtődött koponya zárt
határtalanságában ítéletet mondani hol ateizmusra halált kiáltani,
hol az Istent félőket üldözni, kínozni, hogy csonkított testük míg
üvölt a kíntól és a szerelem a testvér hiányától, addig mások e még
élő heroikus csonkokra köpnek és elnyomják rajta cigarettacsikkjük
végeit!
Mit jelent e kódbúvár kódmagyarázó
kódhalász vadász gyűjtögető népségnek a papa11: a pápát; tévednek;
apámat, jobb útra tértek magyarázataikkal: mégis elképzelni egy
dülöngélő holtrészeg szorongó apát a szerelmetes agónia állandó kóros
állapotában és ezt mint a kód eszméje mögött lapuló bálványt
feltételezni merő ostobaság volna!
Apám örök: de ki a tetű ennek az
apja: ha A. C. az apja az az angol kémszolgálat világra kiterjedő
hálózata; ha ellenben B. H. az apja, akkor az U. S. A. világméretűvé
duzzasztott milliókat, ha nem milliárd emberfőket és trillió
dollárban mért pénzösszegeket fordít a világ uralmi helyzetének
biztosítására, nos, most találjátok ki, ki lehet ennek az apja, ha
egy kurva csak és mindig más férfitől pottyantgat a világra egy
fattyú kölyköt; mégis apja csak egy rohadék gengszter lehet; azt
akarom megkaparintani: a ki kicsoda játszma labirintusos ösvényein!
Még ti ki kicsodát játszotok, addig
én pár szál legénnyel kiimádkozom a cseresznyéskert összes szál
cseresznyéjéből a magokat!
Miért, mert határtalan a szerelmem
ez iránt a nő iránt!!!
Nő növekszik; ellenségem lenne
bárki is, ki ismer, tudja egy Buddha nő szótárából hiányzik a szó:
ellenség!
Csókok árján és vizei áradásán
érezzük, ki szúr, ki tapos, ki üt, ki nyom, és ki szeret, aztán
valahogy elboldogulunk a szívünkben élő isteni áldás rejtekútjain!
Nos, a gyűlölet, mivel kezdeni nem
igen tudunk semmit, főleg, ha a csótány - féle mindig a legkülönbet
gyűlöli, ki viszi keresztjét másokért, és nem csak leszakítja az
uralom édes gyümölcseit... mégis e tájon, ki uralkodik, veszett
kutyává varázsolják, ha nem vigyáz, és mindent elhisz, amint a halott
varázsló a fekete bogarat füleibe ülteti, avagy a macska szájába az
egeret teszi, avagy amelyik vérebet ráugrasztja a macskára és így
tovább..., amelyik vérebre ráuszítja az oroszlánt, és amelyik
oroszlánt a varázsló édes álomba segíti, míg a halál uralmát
tökéletesíti, minek a kicsiszolt szabadsághoz semmi köze, de a
totális államok simulékony, súrlódásmentes álmához közelítőt elérni
szíveskedik...
Mi a megoldás; kedves olvasó el nem
keserítlek én, de nincs megoldás e szögletes kerekded ovális fejűek
között, de azt se mondanám, a kihalásuk lenne az egyetlen megoldás,
mert akkor én se írhatnám e jelentést neked, mi azonban nem
kémjelentés, de a hűség és a szerelem okmánya egy-két emberért, ki
élt a Földön hozzám hasonló bátor kackiás legény és leány, kik csókot
röpítettek egymásnak téridőkön által egy talpalatnyi földért, mit
annyit borított vér és veríték!
Leány, húzd ki magad az Istenért,
ki van vagy nincs neked eldönteni nincs jogod, oszt tedd a dolgod, Te
furcsa tünemény kibe eregette füstjét, láza verejtékcsöppjeit és
tüsszentése nyála sikamlós gyöngyeit a meg nem fogalmazható ki
kicsoda!
Európa, Te vén, Te okos, ki a múlt
magyarázataival ki nem elégíthető nőszörny szülemény el nem
csábítható a régmúlt köveivel az Új Élet kell neked, de élet a múlt
kövein új meggyőződések az abszolút zene az abszolút matematika
a kiszámítottság és a legzseniálisabb megmagyarázhatatlan
géniuszi ihlet lázas örömujjongása!
Az abszolút tudomány a szellem
abszolút teljesítménye a természetfölötti tapasztalat a fizikán túli
a metafizikai a fizikáról gondolkozás, hogy van-e gondolataink és
hiteink és a párhuzamos találkozó metszeteken a gyöngyök
zsibvásár pergő csókjainak, a negédes szerelmek párás és ködös és
hamvas halovány párás eregetéseinek, a hangos fingoknak van-e
fizikája és az mi? A szellem fizikája érdekel téged, a Széchenyi
Istvánra nehezedő feltételezett nyomás és a végső golyó és Mikes
levelei? Képzeld, hogy titokban egy Eszterházy különítmény vezette ki
Törökországba Rákóczi Ferencet bosszúból; Széchenyi István
különítménye pedig Angliába Kossuthot, hogy ne szabaduljanak a
tehertől, megérkezvén a megsemmisülésbe, illetve a könnyebbségtől,
amit vállalkozásaik, nagyhangú felelőtlen hőbörgéseik okoztak az
országnak: A hét teringettét virágzó Sehonnaiak Pálcája áldja meg e
Nő minden vállalkozását, kit szeretek, hogy holmi köpcös szobrokba
szerelmes, ha már mindig szerelmesnek kell lennie, még ha nincs is
már kibe, mert minden létezőt ki volt elfogyasztott régen, hát
magával dolgozik, ki szerelmes, és holmi kő oszlop bálványimádójaként
megálmodja egy sok csillagos kék özönt, egy Új Európát, ki régi
hitekkel nem elégszik, de hit nélkül elpusztul!
Krisztus Urunk, de nehéz az magyar
és az sárosi az pataki és az cseszneki Kereszt és az út! Egy
ingovány; mennyi idegen akarattal, hogy ki se lát belőlük az ember,
csak az írásaiba menekítheti szabad és saját vélt akaratait, amelyek
beteljesülésétől csak az Isten óvja meg, mert a csöndzárkában
megfosztották minden szótól, de a billentyűzet várja az előre és
ismeretlenül is elítélt sorokat, és Mihály és Mikes napján
az Ember! Az szerelmetes az magyar és világsors!
... Szántottam gyöpöt, vetettem
gyöngyöt, hajtottam ágát, szedtem virágát..
Kihúzta magát édes kurva kém
rongyom?
Elviheti magát is az ördög, ha így
húzza el a nótám... kiáltott a leány és befurakodott a Gorillája, a
Medvéje, az Oroszlánja a Szent István Apostoli Miseruhája a Szent
Király Palástja alá és oly melege lett, hogy hirtelen az
Északi-sarkra kezdett vágyakozni...
Mekkora szerelem! Egy csók és más
semmi, de a csókok vannak, és hirtelen olyan örömujjongás kerítette
hatalmába ezen szerencsétlen és folyton csak kiszolgáltatott és
űzetett és üldözött nép és nemzet kiváló, no nem cölöpjei, de
oszlopos tagjai iránt, kik még sírjuk mélyéből is feltámadnak, ha itt
e nemzet tagjai a fájdalomtól és kínjukban üvöltenek, mert nem
találják egymást és maguk, mert körös-körül vannak véve halálos
ellenséggel, bár e szó nincs a buddhai nő szótárában, ezt csak úgy
tapasztalja, miután majdnem ezerszer kiontották élete meleg véreit,
mert szeretett, csak azért, mert őket szerette e szerencsétlen
üldözött sorsú és űzetett menekülő menekülteket a világ minden táján
szétszóródott, nélkülöző nagy okos szószátyár tudósokat, kik nem
mindig rózsás virágzó adományokat köpnek ki a világra szülötteit, a
pszicho-horror gyermekeit, a tudatosan elmérgezett szellemi, azaz
légi övezetek hadi ütőképes kilőtt töltényein a robbanásokat!
Hiszek... a természeten és az
emberi szellemen túlburjánzó több-ben, egyfajta igazságban, mi
láthatatlan diadalmaskodó erő, és féken tart mindeneket: elsőként
engem, egy láncos kutyát a hitében!
- Isten rabjai? - kérdezi.
- Mindenre az képes, kinek nem
maradt semmije csak az öntudata mérgeivel!
- A hűség a csókokért a csókok
iránt mi visszatartott elárulásaiktól, de nem a dokumentációtól!
- Közel! - kiáltott és
belebugyolálta a szerelmetes szféra közelében egy álomba magát, hogy
túlélje a borzalmat mit látott, de úgy gondolták, neki nem lett volna
szabad látnia...
Ez lehet a jövő alapja a kölcsönös
emberi félelmeink és e félelem gyökerei feltárásainak alapja, és mit
tudunk mi az Ember tenni minden valós veszéllyel ahelyett, hogy nem
lévő veszéllyel riogatnánk magunk még plusz a veszély árnyékait
szabadítani saját magunkra!!!
AMEN!
A Mikes és Rákóczi és Esterházy, és
kiöklendezett álmai fergetegeiből a vágyakozása egy szerelmetes
szabad és intelligens szféra iránt, mi nem büntet, mint egy ütődött
kínoz untalan, mit sem sejtve az alárendeltjei kik is, mert vagy
félelmükben hallgatnak vagy megalázottságukban, mert vagy
becsapták őket, vagy hazudtak nekik, vagy túlságosan átlátnak
egymáson; de a lényeget, mit pedig a szájukba rágnak, nem értik
mégsem, vagy tompák, alvó szögek a jéghideg homokban egy feladattal
plakátmagányban ázó éjjelek, vagy tompa ostobák és hiszik, mily tudó
intelligens isteni lények, de csak árulásra képesek, odadobni másokat
a halálnak, halálra kínozni másokat öntudatlan tudatlan, míg nem is
ismerik őket, és fingjuk nincs az egészről, de saját félelmeik,
fájdalmaik, kudarcaik és torz fekete fogú vágyaik foglyai ők, míg
maguk lángja tüzein égnek el, hisz oly erős bennük a vágyakozás, a
szerelem tüzei, hogy maguktól ijednek meg, saját árnyékaiktól, mert
az a legnagyobb és legpusztítóbb erő, önmagunk árnyéka(i)! Nem, mert
tudathasadás, hanem mert nem vagyunk egyedül - mondta és a játéka sem
nem lehet monológ, nem egyszereplős, hanem sok szereplős, mert
másokról tudomást nem venni, arról ami van merő ostobaság - mondta.
Provincializmus, a rosszabb májú mondta gyarmat, nos, magadra ne dobd
még egyszer önként a vizes lepedőt, ha áramlik a közeg, de ne burkold
magad fekete lepelbe se önként, ha van más lehetőség, mert süt a nap
és a színek a fény csalóka visszaverődései csupán; létező a fény!!
Miként szeretlek!
Te édes mostoha!
És akkor arra gondolt, hogy annak a
férfinek, kire pedig vágyott, nem állt fel sokáig a fasza, de nem
aggódott emiatt csöppet sem, nem azért mert hülye volt, és nem
értette a Férfi természet agyafúrt és zegzugos kiismerhetetlen
rettegett életét, hanem mert más érdekelte...; de megrémült mikor a
Férfi hímvesszeje hirtelen, nem várt pillanatban akkorára dagadt és
mint a Világkereskedelmi Központ képviselője két ikertornya egymás
tetején magasodott volna, akkor megijedt, inába szállta bátorsága, és
meg sem állt nemzete gyarmata szívéig, míg hajtotta orkán erejű
vihar, csalódás és halottá remegték magukat, egymást, míg összelőtték
őket halomba a fekete csuklyásoknak tartott pogányokat!
Természethívő pogány ős-hitűek -
ezzel lőtték ki őket a világból is, és még mindenek után csak azon
csodálkoztak, hogy az egyik pinájának a lyuka lett akkora, mint a
Csendes és az Atlanti-óceán együttvéve viharokkal és
tengeráramlataival együtt, a másiknak meg a fasza, nem holmi
ikertornyok egymáson képeire hasonlított, hanem valami elektromos
felhők adathalmaza kódrengetegére, mintha a lövő legények minden
adathalmaza kódvonulása tengeráramlatai adathalmazai vágy lett volna
fájó fejük tengelic szemei gyászain az újjászületés, a
szétszakítottságok sikolyai után az Új hazát hitei szabad gyermekei a
hűségnek és a szerelemnek, nem mintha ősi fényhitű hithű pogányok
lettek volna, de ami igaz az igaz, hogy valakik visszaéltek velük,
mindenestül, mert álmaik delein és hajnalain szerettek, hittek és
alkotó szerelmeik árnyain szemeik tekintetet csókjaik üde gyöngyein
megmerítkeztek a gyűlölet pokoli éjszakáin és a hajnalok édes
határtalan szerelmein!
- Szerelem - kiáltott a Nő és
beviharzott a déli délceg daliás ablakon!
- Amen - üvöltött apja a leányra és
elsimította ősz haját magas homlokán; no azért maga tévelygő
sehonnai... -
És akkor az a szerelmetes
hun-magyar írás szférája egy író emlékezetében végleg elnyelte a
Leányt, mi megsemmisülését önként választotta e magyar nyelv
szerelmetes árnyékain feloldódni és megsemmisülni végül...
Milyen áldozatokba kerül ez, ha előre tudta volna, biztos nem
vállalkozik e sorsot beteljesítendő a szűk ösvényen végig és
végestelen végig járni, még ha ellenkező irányba is mozdul a
futószalag, és ő megy szikár testtel hívőn, mezítelen kimerevített
büszke mellkassal kidüllesztvén melleit az éjszakában: valakikért,
akiket szeret!
Még ha a káosz kaotikus és az
áteredő bűn torzított lelkei szellemi és a világ bűnös árnyékai
tévelygéseire is ítéltetvén megy szikár büszke, kimerevített
mellkassal a szíve útjain, és nem felejti soha egy pillanatra se
kiket szeret, még ha azoknak sincs másra se ereje, se hite, se
kapacitása, csak kínjukban elátkozni, milliószoros halált kiáltani rá
és ezerszer is megátkozni és saját halálos kínjaikat örökítvén
átlényegülni neki beléje a kínzásnak a kínjaikat, akkor is nem
felejtheti őket, kiket szeretett árva maradékait egy bátor és
hűséges, jóra való harcos és tudó nemzet utolsó bátor maradékainak,
hogy az írásai hitén új hitekre, új természetre feltámadón életre
találjanak a jóravalóság a hit a szeretet a béke és igaz álmaik
valóságain, a szabadság árnyain!
- Úgy nyomult, kedves Gorillám,
mikor zárt voltam, mint egy zárdaszűz, és most impotenciájába
záródik és burkolózik, mikor nedvdús pinám lédús nedvei ezernyi fehér
őszibarack - ültetvény nem holmi száraz és kiszáradt
vénlány-gyapotmező, hogy kész siralom magára tekinteni!
Szánalma minden szerelmével nézett
erre a Nőre, és megdöbbent, mert nem gondolta, nem is képzelhette,
hogy bármit is életében szeretni fog; semmiről sem bírta elképzelni,
hogy szerethetné, - ő, mint egy ekkora ördög, ki számít, nyomorúságos
fillérjeit rakosgatva egyiket a másikra; tehát semmiről sem bírta
elképzelni, hogy valaha is szeretni fogja, de Nőről aztán végképp
nem, így ezen érzés, e szánalmas tekintet szerelme e Nő iránt -
miként igyekszik ily szánalmas igyekezettel, és mi táplálja, mi ad
neki erőt; nos nem holmi saját nemű iránti vonzalom, más szóval
mintha leszbikus lenne, avagy homokos a Sivatag a sivatagi Festőecset
és a kialvó aurája és vadállatok a szemében; nem mindez nem
akadályozta, de egy Nő - túl kevés a nyomorúságos lelke feltörekvő
uralmi igényeihez: mi van akkor, ha épp egy ilyen agyonnyomorított,
de öntudatos és ambiciózus nővel akasztja össze bajszának minden
szálát vesződséges szerelmek között éktelen gyűlölet harcos
csataeszközök éles csattogtatásai kellős közepette, hogy reng és
remeg belé nemcsak a tartomány, de e széles nagy határ minden
határtalan lelke szellemével együtt!
- Félre ostoba képzelgéseinek, maga
gyászhuszár, ostoba fajankó, kinek, ha azt mondják, nem kell a pénz
csak a szellemi fejlődés, bosszúból úgy ásatja el élve szerelmét,
hogy csak a pénze kellett neki, ami nincs, és azért hagyta ott, mert
nem akart dolgozni!
- Lányom a maga tetemre hívásai!
Nos, e szerelmes nőstény még a holt
isteneken kívül a sivatagi ragadozókat is képes volt a női nem iránt
szerelemre ébreszteni, persze a női nem választott egyedei iránt
csak!
- Ó, a teringettét, húzta ki magát
végül az isteni Leány, és kezébe vette az ügyeit: Mit nekik
teherautó, ha a Kárpátoknak vadregényes tája, és minden elkóborolt
medve embereket és fiait falja fel éhes félelmében!
- Ó, Te ki inkább elégtél bőröd
rejtett zugaiban, mintsem hogy hozzám érj illetéktelenül a rád
bízottra!
Szerelme áldásos sivatagos
bojkottjai és lidérces labirintusos zegzugos ösvényein nyomorultul,
de mégiscsak megmenekültünk új életre, új halálokra!
A Fekete Leples ekkor mélyet
lélegzett fennen hangzót, és tüdejét friss éteri levegő járta át:
És a Leányt, kire régóta vágyott
elborította Fekete Leple mindenestül apástól anyástól s daliás
hercegestül és gorillástól és medvés vadkanos turulos mindenestől,
szarvasaival és őzeivel sas madaraival együtt, csak azért mert az
égtől ez a Leány volt néki párjául kiszemelve az Apja és isteni
Kedvesei által a bú feledésére, az öröm hirdetéseire!
- Sikerült, Gróf, sikerült az
álmom!
- Mi volt az álma, mert nekem egy
nemzet egészsége és boldogsága, és mit legjobban szerettem a világon
értük imádkozni mikor mérgezték az elmém a gyűlölet emberei!
A Fekete Leples, ekkor történt,
hogy mélyen a Leány szemébe nézett: - Jó, megkegyelmezek, mert tudom,
hogy az, és az volt végestelen végig, kinek állítja magát és kinek
tartják, kik szeretik! Azért tudom, hogy így van, mert én szerettem
végestelen végig és nem szűnő mód egyre jobban., ki az én szívemért
és szellememért harcolt, míg másokat lesett, kit szeretett szintén,
de már ... elfáradtunk magyarázkodni másoknak és magunknak is!
Nahát, ficánkolt örömében egy hal a
Csendes-óceáni partokon mégis fehér és piros lesz az Hunok országa
Magyarország!
Árpád-sávokon nácik és bolsik,
komcsik és tőke-multi globalizációs csinovnyikok nélkül! Nyitott, de
nem ostoba, nem önsorsrontó, nem olcsó, de tartása legyen és büszke
az a Nő, kit én szeretek - mosolygott huncut mód a Vezír és kacagón
megjegyezte a kedvese után szabadon:
- Elverjük Török-mezőn a
Habsburgokat?
És szerelme a daliás fehér húsú
őszibarack-ültetvényes a nagy fehér kandúr leánya balettcipőjében
kitáncolt az eregetett lufik között nagy vígan a hajnali telivér a
Zefír éjszakába nyelvtörők nélkül szabadon kísértvén és kis zsarnokok
között balettcipőjében betáncolt nemzete szívébe egy-két számú hármas
kórtermek és kápolnák templomok imasarkai zugai után a tantermekbe és
hatalmasat kiáltott a rosszalkodó kis ördög fiakra, hogy messze hét
világra elhallatszott: ELÉG VOLT!
- Tudtam, szólt a Gróf, tudtuk,
hogy maga viszi tovább a szerelmet, de hacsak egy röpke pillanattal a
kész előtt jelentkezik, valóban visszavonhatatlanul tönkreteszik, és
a tragédia bekövetkezik immár végleg, regenerálhatatlanul...!
Mégis olykor, mikor sokat írt,
gondolkozott, avagy nem sportolt eleget, az övéi nem az övéi voltak,
mert nem engedték nekik, hogy az övéi legyenek; kicsik voltak, nem
tehették, parancsoltak nekik is, és csak ímmel-ámmal
ragaszkodhattak hozzá a felszíneken: akkor kimerült, mint egykor az
apja, de ahelyett, hogy azt mondta volna halkan csöndesen és
szelíden: - Fáradt vagyok! Üvöltött a hozzá legközelebb álló szerető
szerencsétlen - önmagával -, mint egy fába szorult Féreg, hogy mégis
mit képzelnek róla, hülye ő, és nem tudja, mi folyik körülötte? Az
egyiknek kurva, a másiknak kurva kém a harmadiknak fekete rongy kurva
kém: másfél évtizedig tartó meghurcoltatása utózöngéivel, valaki
hülyesége, téves ítélete, hiszékenysége és becsaphatósága
miatt történt; esetleg zsarolhatósága miatt, mert már a kezeikben, az
ellenség kezében volt mindannyiuk, az életük....
Halottaim mind elmentek, halottaim
mind itt vannak: a határtalan szerelemben!
Ez a 2017-es Mihály-napi (Babits,
Vörösmarty) temetőlátogatás -
Mindannyian
odakerülünk pár év ide vagy oda, de a lelkünk békéje, mikor megértjük
mi miért történt: lassan de biztosan elszólják maguk, kik már nem
bírják se idegekkel, se akaraterővel fenntartani a mocsaras ingovány
állapotát! Úgy hívják szakszóval, mint tudjuk a történelemből:
szivárogtatnak: " A CIA és a KGB mindent lát a Nagy Testvér!"
Orwell
Aztán a hatalom birtokosai úgy
üvöltöttek vele, a Nővel, hogy őket ugyan már ne akarja
felszabadítani, de addigra egy romtemető volt az ország idegen tervek
és érdekek szerint eladósítva!
Látja, magának
ez volt a Mihály-napi temetőlátogatás -
Maga olyan,
hogy még a sírból is kiimádkozza a szeretteit, kik vagy végleg
elviszik magukkal, vagy megsegítik életében, mint nem akármilyen
Fát, egy nem akármilyen Fából való Teremtményt!...
A kislány a
nappalimban dús lombú koronás fák között hintázik... tudtam, hogy
maga viszi át a szerelmet, de féltettem határtalan...
...
- Tarts meg Engem!
...
- Grófnő! - szólt Beethoven, és
látta, hogy zseniális Művész, és hogy Ő is az, de neki mennyi minden
más is van: Napóleon, és a Fogaskerekek -
...
A maghullatás a Jó Földbe, Jó
Termést hoz, és terméséről ismerszik meg a Fa -
...
Ült és látta magát... szférájában
sok kis csirke, tyúkocska csipkedte auráját, a Hajnalt a sok éjjel és
Este után - (Esthajnal)
Ült és látta magát..., amint
Hatalmas Gépkarok csőrei vájtak volna belé, végleg elpusztítani,
szúrt sebei nyomán lassan elvéreztetni -
És látta, amint e Hatalmas Gépkarok
lassan lehanyatlanak és a Géplélek összeomlik, megolvadnak a kar
csőrei a napsugarakon, mi teste aurája -
És látta, hogy a Szeretett Lélek
meghal, és ő nem akarta, hogy az meghaljon, mert nagyon szerette: Nem
akarom, hogy meghalj! - mondta, és feltöltötte jó illatú energiáival,
hogy lehessen az a Szeretett Lélek jó illatú Energia -
- Szeretlek! - kiáltotta.
Jaj, a Rendőrnők és Rendőrök szűk
agyú, kötözött korlátoltsága: Rendőrtisztek legyenek a
legintelligensebbek - mondta, e kőszikla alapra lehetne építeni, és
ne legyenek aljasak, az aljasság kizáró ok kell legyen a
rendőrtisztin, és vadállat és verőlegény és szadista végképp nem
lehessen Titkosszolgálati Tiszt végképp ne -
Tudta, hogy megadtak volna neki
mindent, ha őt és őt és őt és őt is elárulja..., épp ez volt
lehetetlen, de azért megírta, amit a bőrén érzett, sokakért...
Valaki rajta kezdte pályáját, hogy
lehet ellenálló Szerelmeseket két hét alatt Kicsinálni...
Ült és látta, hogy darazsak a
szférájában, de hol is vannak a Pillangók, virágról virágra?
Aztán látta, hogy a Darazsak mindig
visszatérnek betömött fészkükre jóval azután, hogy az már
használhatatlan. Hol a Szabadság, és hol a Szabad Levegő? El
mindentől, mi csak egy darázsfészek bír lenni: legyen az bármi és
bárkik -
Mint a Nap...
- A Magyarok arra valók, hogy
ingyen kiszedjük belőlük az infókat, majd kíméletlenül elbánjunk
velük - mondta a Király a Császárnéra sandítva nagy szövetségükben és
kiházasító nagy kedvükben -
Mindenkit, kit szeretett,
kiházasított a halálos, gyilkos ellensége, de nem adta meg magát -
így állt őrt, és nem árulta el továbbra se őt se őt se őt -
Elárulták, ki a libikókán keveset
nyomott, és gőgösek voltak, és kibaszták az ajtón, pedig ki keveset
kap kevéssel kell elszámolnia -
SZAKADÉK és mint egy NAP úgy
sugárzik -
...
Mi az örökkévalósága?
A Mag Maga a Becsülete -
Az elme világba borult egy Világfa
Szarvasagancsa!
Mily Nehéz a Szellemeket
szétválasztani a Ki Kicsoda elvén, mert átjárják egymást és
összeérnek metszeteiken; manapság összelövik őket -
Látom Halálod: Megsemmisülésünk -
Viszik, viszik az Idegenek és a
Halál katonáink -
TEHERAUTÓ - Nem csökkentették, csak
növelték terheit a Gyűlölet és a Hatalom és a Pénzhatalom képviselői
-
Ne kényszeríts választani, ha én
nem választhatok: a Te vitrinedben is ott sorakoznak a kitűzött
Pillangók és a Szép Nők egymás mellett: nem választottál, csak
bekebelezted és lenyelted mindet! Add, hogy én Áldás legyek és ne
Átok!
A Szűk Ösvény borzalmai, és
szabadul a Szolga, mert már semmit nem képesek kitalálni ellene a sok
ármány és szerelem, rágalom és Koncepciós Per után, mert azt hitték,
hogy belelátott a Lapjaikba és árulójuk lesz, pedig csak egy Kislány
volt, ki szerette Őket; miután lőtték, természetesen már belelátott,
de áruló nem, csak alkotó lett, hisz nem lehetett akkor már nem látni
őket -
Ki vagyok én? Nem mondom meg. Egy
elmém létrafokai, hol szaladgálnak az angyalik és ördögi lelkek és én
egy finomhangoló ki- és beeresztem őket egy hangolóval szabályozva,
miből, mennyit kinn és benn... több az intuitív és ösztönös a
tudattalan bölcsessége, mint az okoskodás számításai, de a tudatosság
és értelem és az elme képzelete elvégzi feladatát -
És akkor gondolta, hogy táncolni
kéne egy nagyot, hogy táncra kéne újra már egyszer perdülni és
fordulni, és betérni egy kis kocsmába, és ott körbenézni -
A Bálna Leánya -
Úgy véli, hogy talán a Kutyák a
jutalmazás nyomán tételeznek fel valakinél jó tulajdonságokat -
Ott állt a Gellért-hegyi
kilátó-szegleten, és nézte a Tóth Árpád sétányt, ahol
végestelen-végig húzódik a vadcseresznye-sor és rózsaszín virágai
elbűvölik az ott sétálót minden tavaszi áprilison: ott boldog voltam
párszor úgy hajtottam valaki vállára a fejem, mintha megérdemelné, és
mintha vigyázna rám: szeretlek még mindig - mondta, de össze vagyok
zavarodva, és most ezt még meg kell írnom, hogy tisztábban lássak, és
ne tévedjek! Használni akarsz csak, avagy Szeretsz-e Édes egy Mátkám,
Szent Bogaram?
...
Mikor beköszöntött a Tavasz
időnként, és utána a Nyár, és minden második nyarunk a Futball
Világbajnokság aranyozta be, akkor hol a Szigeten, hol a
Parlamentnél, hol a Szabadság-téren, hol a Belvárosi-templomnál, de
megesett, hogy a Bálna előtt nézte, miként lő vagy nem lő passzot,
avagy gólt az Arany Csapat, Puskás...
...
Sebeim Sebei, elhullott, megkínzott
Véreim hullása, Te Árva, Szeretett Nemzetem, de mennyire Szeretlek,
Te Csonk, Te véres hús- és idegcsomó!
Túl sok a seggfej, és kevés a
lövedék - mondta.
A Leány csak azt látta, hogy milyen
Nehéz is a Magyar Érdeket képviselni, és Magyar Írónak lenni, de csak
nem adta fel -
....
- Ha elszigetelődsz a sok
jóságoddal és pár jóval, mi haszna, ha a nyomorúság és a
nincstelenség, az elhagyatottság és a törődés hiánya szedi
áldozatait, a Lelkeket az ártásra, a bosszúra, a hallgatás
kegyetlenségei -
....
Szerelmem a billiomodik hatványon,
mindennél jobban szeretlek Égen, Földön és Pokolban!
...
A Szívem egy Fény - Gömb, és nem,
nem Sarlósnak, és nem, nem Aratónak jöttem, engem is majd learatnak,
de mit, az nem mindegy -
...
Színház az egész Világ; és én a
Nemzet Szívén, és Te?
A Szabadság-hídon a két
Kerecsensólyom között a Szent Korona és egy Királyi Palástba burkol
valami Szent Erő mintegy Miseruhába; a Szent Jobb egy Aranyalmát
tart, a Szent Bal egy Jogart!
Szentek Ligete a Gellért-hegyen a
Gruber-medencénél, és onnan a Tóth Árpád sétány és a Magdolna-torony,
és körgyűrűben a Hegyek a Templomtornyokból és a Nemzeti Galériából
való kilátás -
(hallgat)
- ... a halálod közelsége bennem,
és halálom közelsége benned fáj neked?
(hallgat)
- Szeretlek nagyon. ...
(hallgatnak)
- A víz vagyok, amely hullámzik
örökkön, és iszonyodom minden végtől, ha szeretek...
(hallgatnak)
- Sokkal jobban szerettelek, mint
Te engem -
(hallgatnak)
- Mégis, hogy képzelted, hogy
szeress Engem - morgott dühösen.
(hallgatnak)
- ... a bennem élő Ördög mindig
szembe nézett Angyalaiddal, és a benned élő Ördög mindig szembe
nézett Angyalaimmal..., így vigyázott Ránk a fennen való, mert nem
vagyunk tökéletesek, Sem Gépek... az írásod nem gépies, hanem
szerelmetes, ezért az Igaz Út...
(hallgatnak)
- Mi volt a leggyönyörűbb az
Életben?
(hallgatnak)
- Gyűlöltem az Istent is, hogy
Neked az Én Szellemem is Börtön..., tudod, ez, mit jelent, hogy
imádsz, és érzed, hogy kevés?
(hallgatnak)
- Elég erősnek érzed már magad,
bízol végre önmagadban, tisztában vagy végre az értékeiddel, a
tehetségeddel, az adottságaiddal és a lehetőségeiddel, és nem mész
fejjel a falnak, és nem mész olyan szekér után, ami nem vesz fel, de
együttműködsz békében és szeretetben azokkal, kik körülvesznek, de
érzékenyen, mert egy Házban és az Egyházban is igen, megvan minden,
és annak az ellenkezője is elszórván elhintve a jó és rossz Magok a
jelenségek folyamának áramlatain.
....
A hallgatásaink - gondolta. A
felosztott Birtok, melynek mélyített út barázdái egy helyen
csomósodnak mint a pókháló a szövő pók körül; e koncentráció jó
lehet, ha jó a hely, de veszedelmes romlás, ha rossza a hely: túl jón
és rosszon kétféle szellemi erő létezik az egyik ártó, a másik segítő
szándékú; az egyik szélsőségesen individuális és önérdekű, a másik
szociális; lehet azonban a legnagyobb magányosság a leginkább
szociális: a másokért lenni önmaga teljessége, ez a szeretet; a jóság
és gonoszság katonái végzetesen összekeverednek a nem kizárólagosan
fehér és nem kizárólagosan fekete világban a menny és pokol
házasságának világain az intézményesülés hatalmi érdekszférái
eszmékbe csomagolva - merengett és megborzongott, mert a szálak
végzetesen összegabalyodnak, és a gonosz érdeke az oszd meg és
uralkodj, vinni és tarolni mindent! Egy szálon fut a világ valóság
szerint - gondolta félve, hogy a pénzfolyók egymásba ömlenek egy
vízgyűjtőmedencében magukba folynak vissza: a szellemi világ
láthatatlan uralma más; de a Hatalom mindig és mindenütt jelen van -
- Pár kép szabadsága adja elmém
játékos-elasztikus varázslatait, a magyar szép szót! - gondolta a
rejtélyes nőstény és kitekintett az ablakon, mely egy platános parkra
nézett, de nem szólt. Aki titkon szeret engem, az megkapja e
szabadság erőit, mi áramlik, mint nap ontja sugarait, és a szép szó
csak járulékos kiegészítője! A napsugarak oda áramlanak, ahol szükség
van rájuk. Aranyrudakon cölöpözött rácsos börtönök szavaiba is
áramlik, de ki szeret, az itt van most velem.
- A látók az emberiségért fontosak
- mondta. Míg a világ vagyonának 89%-a pár száz ember kezén, addig a
többi tevegél egy elsivatagosított, információs, gyarmatosított
fénykorszakban, a virtuális világ gyarmatain, egy szíveinkben elhalt,
mert embertelen és méltatlanná vált világon, hol egymásnak uszított
az őz, nyúl szarvas és telivér a vérebek között és a skorpiótanyák és
patkányok szóözönein a pénz diktatúrája, érdekvédelme: de a magyar, a
szerelemes magyar szót, a szerelmes Delfint, ki fog védelmezni?!
....
A hegyek domboldalai ahol
összeérnek egy nagy lovasroham lovasai kiáltása verte fel a völgy
csendjét.
...
Ekkor történt, hogy a bárpultnak
támaszkodó Nőre pillantását vető egyik kuncsaft vagy ügyfél
bátorságot merített a kihangosított párbeszéd sikertelenségén, és a
kisiklott villamosát sínre tenni szándékozván, a Nő szépségéből
hasznot kovácsolni próbálván, a Nőnek rontott, mintha ajtóstul a
házba.
A Férfi, ki házasodni akart még az
imént, most inába szállt a bátorsága, és miután a FASZÁT levágta, a
NŐ mellének rontott, és kardjával kettéhasította, de nem szólt egy
árva szót sem többé a Nőhöz, hanem kilovagolt a halála a csillagos
éjszakába, mintha egyetlen menekülő, és hosszan, torkaszakadtából
üvöltött...
- Túléltük a kardozós változatot!
És nagyon hiányzik a csokornyakkendős bárpultos - mondta a Nő.
....
....
A Nőnek ilyenkor rémálmai voltak,
izzadtságban hempergett és folyton beszélt álmában.
- A pisztolyom! - kiáltotta a
bárpultos, és a Nő belenézett a pisztoly csövébe, és megborzongott.
- Veszélyben van, hát azért is
szeretem - kiáltott a Nő. Olyan, mint egy angyal, ki a szenvedő
emberért nekimegy egy kardal mezítelen a pokolnak, mint egy megkésett
Szent Mihály a Sárkány torkának.
- A pisztolyom! - riadt föl
rémálmából a bárpultos, és a pisztolykiállításához szaladt, és miután
külön-külön mindegyik csövébe belenézett, úgy gondolta, még valakiért
egy ideig itt marad, de csak lélekben és szellemben, és az
öngyilkosság helyett kitántorgott Amerikába.
- Olyan ráncos az arca, mint a
rögös föld oly öreg, mégis minél öregebb annál inkább hiányzik.
...
A bárpultos halálának és e halál
ezer rémséges szörnyetege réme sötétségének démonai szívükben
legyőzetett megnyert harcaikon mikor szerették egymást -
- Bajban van a bárpultos! -
kiáltott a Nő, de nem jött ki több és más hang a torkán, csak, hogy
megfenyegetett téged is, és engem is, mert megmondtam, hogy a barátom
vagy...; tán félreértette, hogy is érthette volna, mi kettőnk között
van. Ég s Pokol! De te sem értetted, mi közte és köztem van. A
veszély nagyságát nem éreztük, nem tudtuk, hogy a baj óriási
körülöttünk, köztünk és bennünk..., és ezért nem számoltunk a bennünk
lassan felgyülemlő sötétséggel, és a félelemmel, amely megeszi a
lelket; nem tudtuk, hogy hol vagyunk, hogy ez egy rettenetesen
borzalmas álságos álnok alattomos és hazug hely, hogy itt az
igazságok csúsztatások és torzított minden a hatalmasok szája íze
szerint itt állandóan hivatalosan félnek, tán árnyékaiktól, míg kik
félnek valóban lassan titokban levadásztatnak!
...
Ekkor történt meg, ez idő táján,
hogy a Nő hibbantan táncolt mezítelen Európa minden városának
közterein, mégse vitték el, mert szerette őt a Rendőrőrmester, és ezt
mindenki tudta csak a Nő nem, de azért minden nemzetek hadi népe
beleszerelmesedett e gesztenyebarna vörösesbe átjátszó hullámos hajú
Nő mezítelen táncaiba, időnként több száz méteres mélység fölött
kifeszített kötélen.
- A kötéltáncos - kiáltott a
Rendőrőrmester. A szerelmem pedig sosem múlik, csak átalakul és
hatványozódik.
Ekkor történt meg, hogy e vörösesbe
hajló gesztenyebarna hullámos hajú Veszedelem mezítelen
lovagolta végig Európa minden erdejéhez tartozó összes Kastély minden
tulajdonosának összes ágyában meghempergett, majd örökre lehunyta
szemét.
Ekkor történt meg, hogy e hullámos
hajú Veszedelemnek elege lett a világból, mint parázna, ravasz
kicsinyes csőcselékből, és attól fogva csak a nemes fehérkéket
számolgatta a kolostor kerengőjének hűvösén, miközben időnként
egy-egy géniusz szemével keringőzött egyet-egyet. Ezek a műveim.
Világtalan keringők lángelmék társaságában!
- Na azért! Ott a helye a zárdában
- förmedt rá mérgesen a Rendőrőrmester, és örökre ráreteszelte a
kolostor romjainak vaskapuit.
...
- Nagypapa, az Isten áldja meg, mit
művel az én drága jó apám!
....
- Add, hogy áldás legyek és ne
átok!
....
....
- A látók és a beteges, rémképeket
látó, fenyegető és riogató képzeteiktől megszállottak, a vizionáló
szentek és művészek és a látók.... e finom szálú enyészetben, mi
elméink hálója, hol a tiszta képzet és mi a torz és beteges és mi
elnyomott félelmeink elrothadt sebei tébollyá fokozódó félelme, ha
nem beszélhetünk, mert agyonütnek minket, ha nem tetszőn
beszélünk?....
....
- Még mindig nem találtál haza, te
rohadék?
...
- Gyönyörű! - kiáltott a Férfi a
tengerparton futkározó és kacagó gyerekek látványán, amely olyan volt
a messzi távolból mint egy színes műanyag gyöngyökből fűzött
nyaklánc.
- Gyönyörűségem! Te, Bálna leány -
suttogta mámoros szerelmesen a Férfi, és lábujjai ágaskodó mozgása
jelezte, hogy szabad....
12.
...
- Szemeim drágalátos pora virágai a
hamum mi beborít, kit határtalan szeretek, ki határtalan kedves az én
szívemnek, de a játékok játékait el kell játszani, hogy békén
leheveredhessünk a zöld pázsit virágos mezőinkre: Ez jó mulatság,
férfimunka volt, és betette maga mögött dolga végeztével a kaput;
beengedték! Majd még egyszer visszanézett óvatosan, hogy vissza ne
hulljon a világba, és megkérdezte: Akarsz-e játszani?
- Hála telt szívvel rebegek
köszönetet, drága édesapám!
És mind az egek és mind a földek de
a poklok is azt a nótát dúdolták, hogy a Szerelem erősebb a Halálnál,
és hideg, számító, rendező rendőr fejeinken, mi szigorúan titkos és
számol, kurvákat futtat, poklokat bevilágít... győzedelmeskedik a
Szerelem, mi erősebb a Halálnál, és hulláink Főnixmadara új Márciusok
tüzeit dobja a világra, hogy a Szerelem Tiszta kacajára kiperdüljenek
szemeink a napvilágra, mert Attila szerint, a Szerelembe belehal, aki
él, mert úgy kell a boldogság mint egy falat kenyér, és akkor a Hajó
Orrára készített a Szobrász egy Piros Magassarkút, mi el nem süllyedt
a Mocsárban, mert tudta mi lesz hajósa mint a jós, és álmában néki
megjelent Emberi Formában a CSEND, a tigris és a szelíd őz a mennyek
és poklok házasságain -
Végeérhetetlen
8.
rész
9.
rész