Zajongó korban élt, amikor a többség fennhangon nyilvánította a véleményeit, és még az összeesküvők is lármásak voltak. Az angol sziget legelső brexitje folyt éppen, római katolikus helyett menthetetlenül anglikán próbált lenni a hajózó királyság, vallatások és kivégzések közepette egy majdnem polgárháborúban. Az izgága közönség csak úgy tódult a sikeres színházakba, új meg újabb daraboknál zajongani, melyeket a politikai cenzúra éberen ellenőrzött. Tetszés volt a cél, hirtelen csöndeket vagy megdöbbent morajt teremteni a nézőtéren.

William Shakespeare íróként ezt a szakmát sajátította el, hogy a Globe Színházban a legkiválóbb színészek révén alkalmazza. Kitűnő mesterember vált belőle, meggazdagodott, de közben mintha ő maga eltűnt volna a verssorai mögött, mintha ott sem volna a drámai helyzetekben meg a szerepekben elharsogott szavaiban.

Aztán még az utókornak is láthatatlan maradt a maga személyében. Kutatói találgatásoknak a tárgya lett. Nevezték avoni hattyúnak, költőnek, cukros szavú Willnek, nekünk csak egymásnak ellentmondó adatok maradtak a magánéletéből, közéleti szerepléséből pedig a nagy semmi.

Ügybuzgó rajongók a családja, a nevelődését befolyásoló korabeli feszült politikai helyzet felől próbálták becserkészni a Shakespeare nevű fantomot. Ugyanis az apja a dokumentumok szerint félreállított városi köztisztviselő volt, aki valamiféle betiltott katolikus szervezkedés tagja is lehetett. Talán azért menekült Londonba az óvatos William, színházban elbújni ott, ahol is a száműzött figurák kedvelt szereplői lettek. És még hosszan lehetne sorolni az utókor találgatásait.

A világnagy színpadi költőről egy egyébként jól dokumentált korból csak árnyképünk maradt. Olyasfélék, mint például: "a korszak zengő tombolásában magányos hős a maga elfojtott véleményével" vagy "pökhendi arisztokraták kétszínű bizalmasa mint haszonélvező alkalmazott", "óvakodó semleges véres leszámolások idején" és így tovább.

E színdarab szerzője mégis megpróbálta megjeleníteni őt, köré pedig az első angol brexit valóban is élt szereplőit. Ő is csak a legalább kétértelmű dokumentumok alapján tehetett kísérletet, azokat viszont a saját élettapasztalatai szerint csoportosította, jobban mondva: rímeltetett. Nem pontosan ismételt, hanem rímelt.

Bereményi Géza