---

Tartalom

A Vak Macska belső ügye
Csibe
Ágylakók
Rózsi és Rózsi
Gyereknevelés
Katalin-est munkanélküli uraknál
A megfagyott ember
Csibe csipog
Mikulásra leesett a hó
Pesti kislány falun
Egy kislány siet a ködön át
Féltékenység
A pengő lángot vet
Vendégek
Hurcolkodás
Csibe levele
Kiüt a fekete vér
Csibe színházban volt
Látogatás a multba
Cigánybál
Rembrandt

A kiadó jegyzete

---

Utószó

A Csibe Móricz Zsigmondnak első olyan műve ebben a gyűjteményes kiadásban, amely eddig könyvalakban nem jelent meg.

A novellák javarészét a Pesti Napló közölte 1936 őszétől 1937 nyaráig. Kettő közülük a Pester Lloydban jelent meg, egy (Csibe csipog) a Szép Szóban, egy, a leghosszabb, "kisregény" alcímmel Az Est 1937-i Hármaskönyvében (Pesti kislány falun), kettő pedig (Csibe színházban volt és a Cigánybál) kéziratban maradt meg.

Hogy maga az író is önálló kötetnek szánta ezt a novellasorozatot, tanú rá az a hagyatékában talált lista, amelyen megjelöli a novellák sorrendjét is. A kiadó dolga sem lehet más, mint hogy egy kötetbe sorolja ezeket a novellákat, amelyeket a főhős, vagy ahol ő nem szerepel név szerint, legalább a környezet azonossága kapcsol össze; de különben is mindegyiket az írónak egyazon szándéka fűti át, hogy azoknak az életét mutassa be, akik a város peremén laknak.

Egy még eddig ismeretlen Móricz-művet adunk át a nyilvánosságnak, illő tehát, hogy elmondjuk fogantatásának és keletkezésének körülményeit.

Móricz Zsigmond 1936 nyarán pesti, fővámtéri lakásából átköltözött Budára, ennek is arra a fertályára, amelyet a népnyelv régtől fogva Lágymányos szép nevével illet. Ez a Lágymányos egy közigazgatásilag pontosan meg nem határozott terület: átmenet a Gellért-hegy déli lejtőjén virító kertes villanegyed és a Déli-vasút töltése mentén egészen Kelenföldig és Dunáig húzódó, ritkásan beépített, üres telkektől ásító, jórészt gyári munkások lakta proletár-negyed között. S ahogy területileg átmenet az úrinegyedből a proletárba, lakói szerint is az. Házai régi bérkaszárnyák, köztük újak is, úgynevezett "társas-házak" és sok földszintes kicsi ház. Javarészt kispolgárok lakják: kistisztviselők, altisztek, nyugdíjasok, de gyári munkások is, akik éppen a nagy bérkaszárnyákban zsúfolódtak össze. Itt, Lágymányoson, ismerte meg az író, vagy mondjuk helyesebben: itt választotta ki magának a sok közül Csibét, a kültelki proletárlányt, a nagy elbeszélőt, aki aztán elmondta neki az életét s ebben egyúttal vallomást tett a kültelki proletár-sorsról is. Németh László Móricz Zsigmondról írt könyvében nagyon helyesen állapítja meg róla, hogy "egy másik Joó György ő, egy másik nagy kibeszélő, akit csak hallgatni kellett. .. Csakhogy Móricz Zsigmond nem volt fagyos riporter, aki kiszedi »kútfőiből« az anyagot és továbbáll. A mások élményében ő elmerült, lelkében újra átélte: a maga szenvedéseként viselte".

Való igaz: a Csibe nem egyszerű riport-sorozat, hanem egy majdnem kerekké szerkesztett nagyarányú regény megannyi töredéke. Írói szándéka szerint pedig még ennél is több, mert Móricz Zsigmond ebben a könyvben nagy, részletes, de ugyanakkor összefoglaló freskót akart festeni egy olyan világról, amelyet ugyan eddig is ismert, de csak elvétve s alkalomszerűen vallottak róla novella-hősei. A városi proletársorsról írandó könyvével ki akarta egészíteni a falusi proletárság minden rétegéről írt számtalan elbeszélését és regényét. De ugyanakkor egy időszerű kérdéshez, a városi proletárság kérdéséhez is hozzá akart; szólni, hiszen Csibe történetei az akkori jelent festik.

Hogy ez a terv mennyire tudatos elhatározás volt benne, bizonyításként emlékezzünk meg egy cikkéről, melyet a Szép Szó József Attila-emlékszámába írt. (Nagyon fáj. Szép Szó, 1938. jan.-febr. szám.) Ebben az erősen lírai megemlékezésében, melyet közvetlenül József Attila tragikus halála után írt, elmondja, hogy akkor egy éve (tehát éppen abban az időben, amikor Móricz a Csibe-novellákat írta), a költő felhívta telefonon, hogy szeretne vele beszélni. Az első találkozón Attila nem jelent meg, elkésett, s a másodikra, hogy ne kelljen hiába várni rá, "hasznos időtöltésről" gondoskodott. Ugyanoda és ugyanakkor hívta azt a fényképészt, akit "külön aknán bocsátott le a mély kútba, ahol a Csibe-problémák rajzottak". Éppen az első szállítmányt hozta ebből a világból... József Attila, mikor megérkezik, ebbe a képcsomagba néz bele rémülettel és azt mondja, hogy "ez az én életem ... én »csibe« vagyok, apátlan-anyátlan árva, ebből a mélységből származom, és emiatt nagyon nehéz is nekem az élet". Attila vallomása után az író elgondolkozik a proletár-sorson és többek között ezt mondja róla: "A proletárgyermek ott nyüzsög az utca porában, mint pondró a hordóban, a napon. De a proletárgyermekből nem lesz pillangó, csak proletár: elrontott emberi példány. Mert a proletár nem valami egységes típusa a társadalomnak... a proletár a félbenmaradt lény, akiből nem lett se paraszt, se gazda, se gyári előmunkás, se gondterhes kereskedőfőnök. Aki elért valahová, az már nem proletár, azt meg lehet nevezni műfaja szerint: éjjeli portás, vagy szén- és fakiskereskedő, vagy bádogos, vagy valami, aminek neve van, mert neve után adót fizet. A polgár ott állapodik meg, az adófizetés az ő stigmája. De a proletár, az a semmi... Most: ez a Semmi, ez megválthatja-e magát? Hogy lesz némely semmiből Valaki?" ... Ahogy Attila tovább vall neki, úgy látja, hogy: "A proletársors nem eresztette ki markából. Egy magasabb társadalmi szinten is a mélybe szorítva éltette... hogy egy pillanatra se szűnjön meg benne a tudat, hogy ő nem jogérvényes jelölt az úri huncutság síkján ... Számomra ebben a beszélgetésben úgy alakult ki a költő lelkisége, hogy ő egy síkra vetítve éli a két létezést, a nincstelen elsodort proletárét és a diadalmas költőét".

Egészen valószínű, hogy éppen József Attilának ez az őszinte vallomása (elmesélte neki egész életét) ösztönözte később az írót arra, hogy Csibe gyermekkorából - amikor még Csőrének hívták, - regényt írjon, hiszen a két gyermek sorsa - állami árvák falusi nevelőszülőknél - teljesen egyforma. Ez a regény az Árvácska, mely szervesen nőtt ki a Csibe-novellákból.

Ennek a regénynek a látásmódja, mondanivalója és hangja mélységesen tragikus. Ehhez képest a Csibe aránylag derűs idill. De ezt a derűt maga a főhős árasztja szét környezetére, azokra, akikkel együtt élt, akik közül kinőtt. Mintha az író azt akarná példázni életével, hogy a proletár-sorsban is van egyéni megváltás.

Láttuk, József Attila tragikus sorsából azt következteti, hogy nincs. Ahogy azonban Csibe életét figyeli, hiszi, reméli, hogy mégis lehetséges, hiszen ennek a fiatal lánygyereknek ösztöne ép, derűlátása természetes, egészséges és biztató. S hogy mennyire megvan benne már az osztályöntudat is, világosan kitűnik vidéki barátnőjénél tett rövid látogatásából (Pesti kislány falun). "Csodálkozása" a neki annyira szokatlan zsírosparaszti életen nemcsak naívságából fakad, hanem a városban szerzett tapasztalatából is, ahol a kispénzű, küzdő proletár, minden baja ellenére, okosabban és emberibben él. Megvan benne a szegényember közös sorsának éber vállalása, az egysorsúak összetartása. (Hurcolkodás.)

Összefoglalóul: a Csibe Móricz Zsigmond hatalmas írói művében külön, új fejezet.

Megíratásának ideje (és formája szerint is) az író két vallomástevő nagy regénye, A boldog ember és az Életem regénye közé esik. Jelentősége ezeknél nem kisebb, még akkor sem, ha "anyagából" nem regényt írt, hanem egymással összefüggő novellákat. Ha közéjük számítjuk az Árvácskát is, együtt: monumentális.

S abban is új és különbözik Móricz minden más művétől, hogy eddig is gazdag nyelvébe, bár igen csínján, de látható élvezettel beolvasztotta azokat a stíluselemeket: fordulatokat, szavakat, melyeket a pesti, kültelki csibésznyelv kínált fel neki. És ő ezeket nem külön hitelesítő jegyekként aggatta rá elbeszéléseire, hanem csak ott használta, ahol jellemeznek is valamit: helyzetet, alakot, egyszóval azt az egész szövevényes életet, melyet egy lágymányosi proletárlány "csipogott" el neki.

---