Tartalom

Fülszöveg

Már az ELTE bölcsészkari szakdolgozatomat is dráma és színház témában írtam Szomory Dezső színdarabjairól. Később a disszertációm a Vígszínház háziszerzőiről szólt Molnár Ferenctől Harsányi Zsoltig. Jó néhány színház nélküli év következett, amikor középiskolában tanítottam magyar nyelv és irodalmat, illetve etikát, közben a Tanítóképző Főiskolán óraadóként 20. századi magyar- és világirodalmat, beszédművelést, leíró nyelvtant.

A 2000-es évek közepén visszatértem a színházhoz, mert mindig is ez érdekelt legjobban. Évekig tevékenykedtem a Móricz Társaságban, 2005-től tagja vagyok Madách Irodalmi Társaságnak, ahol évente tartok előadást Madách színpadi műveiről, a Tragédia színháztörténeti problémáiról, Németh Antal rendezéseiről. 2007-től rendszeresen írok színházi kritikákat a KLÁRIS című folyóiratba, ahol 2011-től a színházi rovatot is vezetem. Számos színháztörténettel kapcsolatos tanulmányom jelent meg különböző fórumokon, emellett 2014-ben megjelentek színházi kritikáim (Körkép színházi estékről, Uránusz K.), 2016-ban a Herczeg Ferenc-kalauz című monográfiám (Kairosz K.), 2017-ben pedig Csiky Gergely írói életműve című kismonográfiám (Kölcsey Egyesület, Arad).

A színház szeretete, a fővárosi színházak működéséről olvasott számos szakkönyv, tanulmány, kalauz, emlékezés keltette fel bennem a szunnyadó érdeklődést egy-egy igazgató működésének közelebbi megismeréséhez. Közülük eddig Németh Antalról, Paulay Edéről és Bánffy Miklós intendánsról írtam rövidebb-hosszabb elemzéseket, ennek kapcsán jutottam el Ambrus Zoltán színházigazgatói korszakához, amely időszak számos tragikus történelmi eseménnyel terhelt, de Ambrus személye adja meg mindehhez a kulcsot. Ambrus, a kávéházi író, fordító, a par excellence elméleti ember, aki a művészlét társadalmi helyéről, ellehetetlenüléséről, érzelmi válságairól ír regényeket és novellákat. A színházat kívülről, kritikusként figyeli, évtizedekig a Nemzeti bíráló bizottságának tagja. Ebből a pozícióból általában nem szoktak igazgatók kikerülni, kivéve őt. Megpróbáltam felvázolni, hogyan birkózott meg az elsősorban író és irodalmár egy ilyen nagy horderejű feladattal. Előbb írói tevékenységébe pillantok be, s csak mindezek után következik a Nemzeti Színházban való öt év, ami egy Ambrusnál gyakorlottabb, fineszesebb, és a színházi munkamód teljes fegyverzettel ellátott képviselőjét is komoly erőpróbára késztette már számos alkalommal, és próbálja legyűrni mindazokat a mai napig, akik e posztra kerülnek.