Aditi-Inana Kinga

Drámák,
avagy az örökkévalóság útvesztőin

TARTALOM

Szerelmetes Shakespeare

Cordelia
Cressida
Jago
(nagy dráma és rövid változat)
Kata
Lyukat a hasába
Macbeth
Margaret

Szép Heléna 1. és 2. változat

Apám-anyám idejöjjön
Bohócok
A filozófia topogása
Angyali játszma
Hatalmi játszmák
Testünk keresése

Cordelia

Szereplők:

Lear király
Cordelia leánya
Gloucester udvaronc
Leontes hercegek
Harry
Charles
William

Lear (Gloucesternek)
Fejem felhős, beborult ég nemzetünk egén; ezernyi gondom terhét növeli még, lányomat Cordéliát eladni végül. Sérti jelenléte udvarom báját és esze neszét, mindenki megütközik viselkedésén, túl szabados, pórázt, és nyakán kötelet, pláne bilincset nem tűr. Táncol az istenadta mint egy veszett köztereken, utakon, fogadókban, mint egy szajha, majd ha kikezdenének vele jönne haza az apjához persze sírva: "Segíts!" Betelt a pohár! Udvarom hol ezzel, hol azzal látja róni útjait, hol ez telefonál, hol annak ír, ki nem ismeri leányom szándékait senki; már az urak is panaszosan kérdik, én küldöm-e őt kémek helyett, egyszerűbb, olcsóbb így a kapcsolattartás, mi-egyéb...? Leányom a barátait ugyanis a világ legkülönbözőbb helyeiről szedi össze, miként, csak az Isten tudja. Sosem tanult sem táncolni, sem nemzetközi kapcsolatokhoz nem fűlik a foga. Mégis egész igazgyöngy-hálózatot tart fenn barátaiból, ami sérti az udvar hivatalos diplomáciáját! Elég, kiházasítom, le lesz róla örökre gondom, kínlódjon vele a férje tovább; nyilván nős ember nem lehet a férje, az csak növelné az egyébként is nagy kalamajkát! Jól kell kiházasítanom, ellenséghez hercegi rangban; rád bízom az ügy lebonyolítását, a kerítőket magad válogatod a kiművelt főket az udvartartásból. Szépnek nem kell lennie a jövőbeli vőnek, de ellenségnek, miként házasság útján elűzni fejünk fölül sok más egyéb veszélyt; házasodj Cordelia, háború helyett!

Gloucester
Királyom, kérése számomra megtiszteltetés, leánya legkésőbb egy hónap múltán hercegi kérők garmadából válogathat majd.

Lear
Értesíts mindenről szép idejében, azaz minél előbb, nehogy udvaromban a szálak még jobban összekuszálódjanak e leány miatt! Majdnem elfelejtettem, tegnap egyik tanácsosom egy senkiházi vagyontalannal mezítelen látta fürdőzni a jéghideg, hegyi patakban, majd hangos, hahotázó nevetésük verte fel a környéket, és ruhájuk a parton felejtvén mezítelen lovagoltak az erdő menti tágas, világos réten, miközben azzal szórakoztak, hogy villámgyors vágtában hány csókot tudnak egymás orcájára hímezni; mikor hallottam, azt hittem eláll a lélegzetem is, tajtékoztam dühömben, két hétre szobafogságra ítéltem e leányt, de nem tanul az semmiből, mert már azóta volt újabb csetepaté, patália, a réz-fán-fütyülő, hétszentséges jó Istenit ennek a leánynak!

Gloucester
Tisztelt Felség, kérem alázatosan, nem káromkodunk, a lelke üdvösségét veszélyeztetni egy ilyen csapodár nő miatt, még ha az a leánya is!

Lear
Szégyenlem azonban elmesélni is, amit e tanácsos még megosztott velem. Leányom a férfi hímvesszejét, azaz falloszát is megpróbálta elkapni és meglóbálni a viharvert, csatakos vágtában, tudván biztos, hogy a férfi fejét elcsavarni képtelen! Képzelheti, hogy reám jött a frász, mit kavar ez a leány, és látta-e még valaki más, mert csaptak akkora égzengést, zenebonát, rikácsolást, hogy szinte rengett a föld és mögöttük remegett az erdő a félelem iszonyatában, ebből most mi lesz; de ők csak, heje-huja lakodalom, egy kis faszcsavarás, mert fejcsavarás az angyali közegben mégsem, nagy hahota és kacagás és mindenki mást ehet a frásza a kánya, mert hisz nincsenek ezek egyedül még ha az egek domboruló, kihegyesedő csúcsaira is lovagolnak csatakosan, vagy ázott ürgeként, mit bánom én, miként, de magukból mindjárt filmet forgattatni, no elmennek ám... a csillagos galaxisaikba mindjárt, mert kilövetem őket egy szál gatya és szoknya nélkül az udvarból a legtávolabbi fellelhető csillagig, de biztos nem az Esthajnal, a Vénusz lesz az...

Gloucester
Kérem Uram Királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, de kérlek, ne húzd így fel magad e kis kedves jeleneten, nem ártottak ezek ott másnak, csak a tanácsos irigy szemeinek!

Lear
A férfi nős még ráadásul, nyolc gyermek apja, egy elhasznált vénség, képzelje csak őt el e fizimiskát leányom hamvas fiatalságában kolonc csűr-csavar, ármányos űrnek, mindjárt kitér a hitéből, és elkezd bátran szentségelni és káromkodni, hogy...

Gloucester
Neeeeeeeee...

Lear
...azt a büdös és tetves, lótrágya -, húgyszagos drágalátos kurva kibaszott életbe ennek a tetű leánynak...! Jól mondtam, Gloucester?

Gloucester
Királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, kezdek az egészségéért is aggódni, nemcsak az üdvösségéért!

Lear (kimért hűvösen, nagy önuralommal az önmagából kikelt kiabálás után)
Igaza van, Gloucester, elragadtattam magam fiatal vérem miatt.., szabad, nemesi telivér, mint az apja, lehetnék kíméletesebb, hisz volt kitől természetét örökölni! Várom a jelentéseit a fejleményekről. (Lear el)

Gloucester
Ilyen nőt férjhez adni lehetetlen, inkább apja tudta nélkül biztosítom neki a játszóteret, még árnyékkormányt is felhúzhatok egy ilyen fiatal kis őzgida bájaira, hisz szép a nő, fiatal, és mint hallom vérbő telivér telis-tele energiával, terelhetetlen, szabad, megfoghatatlan, szépség..., várjunk csak, szőjük csak tovább a szálakat, az élet kötelékeit!

Cordelia (nyári kis saruban, áttetsző, hosszú, hajszálvékony, fehér ruhában, hosszú haja vállára göndörödik, egy-két tincse elcsatolva, kedvesen)
Kedves, szeretett Gloucester, miért oly bús és halovány, orcájára mily homály borul, mily gond emészti, mi terheli lelkét, hogy úgy összeráncolja homlokát és mogorva, borongós, mint egy őszi agyonázott délután?

Gloucester
Apja aggódik magáért, hogy tán udvarában unatkozik, és nincs elég gondűző tevékenysége, hasznos elfoglaltsága, kedves szórakozása, és ön, kedves Cordelia meggondolatlanságokra vetemedne tán, udvarában hancúrozik, miközben apja szép formásra igyekszik kikalapálni magát! Véleményem szerint, Isten ennél igazibb, szebb formákat, ritkán metsz húsba, vérbe....

Cordelia
Gloucester, kedves, maga teszi nekem a szépet, udvarol, kedveskedik, rég volt részem hasonló melengető, szép, kedves szavakhoz!

Gloucester
Elszórakoztatni magát a feladatom nekem, nem a széptevés, Cordeliám. Mihez lenne kedve, lángos sütéshez, avagy inkább új egyházalapításhoz, új vallás előhírnökeként vonulna be szívesen a kultúrtörténetbe, avagy az új művészeté kegyed inkább?

Cordelia
Kérdése elgondolkoztató, de mit szólna, egy királynő ne inkább gyermekeket hozna világra, uralkodna és kormányozná javait és országait, tán ez utóbbi feladatokat maga látná el szívesen?

Gloucester
Minden egész eltörött, minden egész darabokban, csak játszadozunk, Cordeliám a töredékek között, az antik és a keleti ókor romjain... vélünk alkotni szépséget, valami klasszikust, és pillanatokra befogjuk egymás fényét is, ha mi visszük majd tovább e fényt üstökösként...

Cordelia
Két év óta háromszorosára duzzadtak és meg is keményedtek a melleim, mintha tejelő tehén lennék, tele van a tőgyem tejjel, szívem, mint a vaj...

Gloucester
Borjúk kellenek, hogy mellei megkönnyebbüljenek...

Cordelia
... maga milyen állatfajta apám farmján?

Gloucester
Játékos, uralkodó típus!

Cordelia (összehúzza magát kismacska tartásába és dorombol)
Háziasított vadmacska szelíd körmökkel, cincogó kisegér, holt fekete kiskutyus, kit agyonütött az áram, de maga biztos szép, fehér hattyúnak lát...

Gloucester
Maga egy személyben apja egész állatfarmján is túltesz!

Cordelia
Ne viccelődjön velem, kérem, maga széptevésben az udvarban elnyerné az első díjat! Hápogni kiskacsaként és tátogni néma halként most nem fogok, de maga elmutogathatna a nézőknek egy viccet, hátha kitalálják...

Gloucester
Kalap: Kígyó Kecskedudában hahotázik..., mikor rájön, hogy nincs, aki a dudát megfújja!

Cordelia
Itt vagyok én!

Gloucester
Mindjárt gondoltam, de nem találós kérdés volt, hanem vicc és nem tréfa..! Magának a baja, hogy egészséges, mint a makk makkok nélkül is!

Cordelia
Nagyon szellemes...

Gloucester (szigorú, de kissé játékos hangon)
Cordeliám, felkötötte-e a szoknyáját, mert különben le találna csúszni; és tudja-e mellei méretét, hisz az önismereti kérdés, még annak is, ki utálja a melltartót, és inkább ocsmányul néz ki bebugyoláltan lepleiben, kendőcskéiben; véletlen se lássa senki karcsú derekát, nagy seggét, vaskos combjait, mint két sült csülök, véletlen se mutogassa őket!

Cordelia (közben jön Charles)
Kiszellőztette-e már apám szobáit, időnként a rothadás bűze terjeng bennük, holmi áporodott végbűz, megspékelve a modern technika egy-egy iszonyatos embert ölő vívmányával! Itt e tájékon nagyon kell akarni, mindent százezerszeresen kell akarni, így is úgy is megrokkanván jut el az ember az éjszakáig!

Charles
Cordelia, kedves szentem, maga itt a földi paradicsom egy kietlen udvarán tevegél, ül a tevén, mint egy nagy lila bőröndön, a Köröndön a kövön és lassan elsivatagosodván lépeget a tevével együtt párhuzamosan a relativitás elméletében viszonyítva a királyi palotához a teve és a maga mozgását, avagy az én ellenkező irányú mozgásomhoz viszonyított tevegélésről szól-e az esti mese?

Cordelia
Charles, maga engem hűtlenséggel vádol, engem az édes-kettes jobbik felét?

Charles
Hajnaltájt időnként összekuszálódik szemöldököm összegabalyodott szálú szemeim felett, mielőtt még a kakas kukorékolni merne, és maga mellettem felébredhetne!

Cordelia
Pssszt, csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja; Charles, maga engem fenyegetni mer?

Charles
Hódolattal fenség, hahn-ság, mezőhegyes, kikerics és fertő------tó, tótágast áll a szemhatárom a horizont verőcénél, kismartonban, esterházán, és lett a vereckei----hágó az hunoknak és magyaroknak sok száz évre és ezer-évre is az nagy veszedelem...

Cordelia
Na ne is mondja, kedves Charles!!!

Charles
Tegnap elvesztettem lyukas gatyámon a foltot is...

Cordelia
Miért tartották, tenyésztették ki Cordeliát? Foltokat a lyukakra varrni, nyílt sebű sebesüléseket ápolni, míg azok behegednek.

Charles
Bár ne számíthatnék magára folyton, az lenne csak a nyugalom, egy szemenszedett pihenő, mikor nyugodtan legelészhetnék és legeltethetném bárányaimat maga nélkül, Cordeliám!

Cordelia
Elunná életét is, halálát is ajándékaim nélkül, amelyek legalább megérintik magát, hatnak magára, mint semmi más! Csalódott, mikor az érméi nem koppannak nagyot templomi persely-lelkem mélyén akkorát, hogy belezendül hét határ...

Charles
Mi tagadás, igaza van, mire van a persely és pár érme?

Cordelia
Fellendülhessen a bombagyártás a birodalomban, és maga meggazdagodhasson!

Charles
Tudtam Cordeliám, hogy maga az egyetlen ember, akire mindig számíthatok!

Jöjjön el holnap velem egy nyolccsillagos szállodába megírni végrendeletem helyett a számadást a bombagyártás főkönyveléséről..., annak örömére, hogy túléltük a meghurcoltatásainkat...

Cordelia
Túl sok volt a baráti kakas, tyúk és kiscsibe...

Charles
Jöjjön el velem holnap abba a szomszédos nyolccsillagos szállodába, és együnk meg egy körömpörköltet a jó mulatság férfimunka volt örömére üljük meg a halotti tort, mert jó pár szeretett emberünk odaveszett mohácsnál és világosnál, kivilágos kivirradtig mi is majdnem otthagytuk a fogunk!

Cordelia
Nyolccsillagos szállodában szemléljük majd a csillagokat, és elmerengünk az élet fenyegető valóságosságáról, mikor dörömbölnek ajtónkon a tatár, a török és a Habsburg...

Charles
Kedves Cordeliám, remélem alszik is olykor, és kipihenni megrázkódtatásait, és él még egy kicsit mindannyiunk örömére! Ha eljön holnap a nyolccsillagos hotelbe viszek altatót, ígérem!

Cordelia
Maga nélkül kedves Charles, kétségbeesésemben, elhagyatottságomban, szomorú csalódottságomban rég itt hagytam volna a siralom völgyét, az árnyékvilágot!

Charles
Cordeliám, igyekszem jólétéről gondoskodni mindig, hacsak tehetem, és időm, bokros egyéb teendőim megengedik.

Cordelia
Holnap csillagvizsgálás teleszkóppal a hold apály-dagály vonzáskörének övezetében!

Charles
Cordeliám maga nekem a Jeges-tenger és Keleti-tenger, de az Alanti-óceán is egy személyben!

Cordelia
Ilyen nagy lenne a seggem két csöccsel?

Charles
Azt mondják szopható, és árad belőle a mézédes tej, a Teje!

Cordelia
Nahát, Charles, maga aztán egy nagy kópé...

Charles
Apja barátja, alászolgája, udvari oroszlán fogak nélkül...

Cordelia
Bátorság!

Charles
Szívem..., ha maga, és hogy mindig megérint a tejföl csak úgy nyalogatható a karéj kenyereiről!

Cordelia
Koppan egy pénzérme most a persely mélyén...

Charles
Sült-kappan...

Cordelia
Túl hangos ez a világ minékünk...

Charles
Cordelia, holnap megbaszom a nyolccsillagos szállodai szobánkban, csak senki meg ne hallja, pssszt...

Cordelia (Leontes jön)
Igen, Charles...

Leontes
Miként van kedves édesapja, Cordelia?

Cordelia
Soha jobban, ha magát látja, soha rosszabbul, ha engem!

Leontes
Miként szolgál a kedves egészsége, Cordelia?

Cordelia
Nem kedves az, kicsattanó egészségemre úgy vigyázzon, mint egy kiszámíthatatlanul lengő ajtó harapófogó szájára...

Leontes
Ide a fogsorát is... érzem a bűzét, mégis kissé megmozgatja már halottnak hitt farkamat, amit maga csendesített le egykoron, mint egykor valaki a háborgó tengert. Rántott polipkarok mellé felszolgálta nekem saját tököm rántott tökszeletekként majonézzel! Ha hallom negédes hangját és látom bájait, mintha visszakapnám e hústorony imádságait a maga jövőjéért, amit én nem tudtam korlátoltságaim miatt beteljesíteni, de azért sikeresen halottá csépeltük egymást, mert kit szívedbe rejtesz, öld vagy csókold meg azt! Szarpép nem, de húspépem vacsorára felszolgálva asztalán!

Cordelia
Elment az esze, drága Leontes, a sivatagi forró nap alatt, mikor nem lehettem magával bokros teendőim miatt; apám foglya voltam-; médialáz, jóga-kirándulások a Vegára, a Tejúton; és oroszlánbarlangban az imádság-kúra, drága Leontes, majd pokolra szállás egy szeretett, kibaszott nemzetért...; képzelheti drága, szeretett, kedves Leontes, mennyire jól éreztem magam apám e megátkozott paradicsomában! Egyébként házi készítésű kókuszos csemegét karikáztam a meleg tejes kávé mellé!

Leontes
Kevés volt magának ágyam a földi paradicsom a csillagos éggel és egy ördöggel, kapott poklot és milliárdnyi ördögöt jutalmul; gondolom legalább nem unatkozott...

Cordelia
Unaloműzőként virtuális galériáiban sétálgattam a weben: azt a sok mezítelen nőt és férfit az több méteres hullámokkal az óceán-parton, és a maga arcán szemléltem kikapcsolódásként a kis gödröcskéket mikor mosolyog, - nekem mosolygáskor épp ott vannak e kis gödröcskék..., de ez minket semmire fel nem jogosít immár -, néha azt kellett látnom, hogy vagy lángerdő a feje, amelybe beleszállt milliárdnyi nap, máskor jeges ár, fagyott hulla volt apámmal együtt, amint rótták a tisztítótűz utcáit..., de nem sikerült szót értenem magával, holmi csönd jég -, avagy tűzhercegét játszott, amelybe csaknem belepusztultam járván az utamat.

Leontes
Azt hittem már nem szeret...

Cordelia
Tudta, mennyire szeretem, de nem voltam jó parti magának, mert egy nőnek nem lehet felesége, - amint maga értésemre adta -, márpedig én nem cseléd akarok lenni egy férfi mellett, hanem a társa! Persze az élet ránk rótta feladatokat el kell látni...

Leontes
Maga is más volt évekkel ezelőtt...

Cordelia
Na ne is mondja, tudja, az apám mellett töltött idő... -! Egyébként munkásságom kezdetén voltam, és zavarodott a túl sok érzetétől, még megalkotatlan a túl sok meg nem született mikor megismertem magát, kerestem az utam irányait, önmagam, és sűrű, sötét erdőbe juttatott a hallgatása, a távolmaradása, de járnom kellett az utamon, így a maga hiányában is -

Leontes
Maga olyan volt, mint egy vadmacska; nem háziasítható, nem feleségnek való.

Cordelia
Törékeny azonban mint egy üvegcipő, amely nem csak lábaim sértették fel, hanem egész testem hasogatott vérző seb volt, azért, amit maga művelt...

Leontes
Ordítottam a fájdalmamban, mert elvesztettem magát; azt hittem, már nem szeret engem!

Cordelia
Minek írogattam maga szerint kis levélkéket az fák törzseire aggatván őket; jó, igaz, elutasítása miatt nem csöpöghettek a szerelemtől...

Charles
Tegyék túl magukat már végre e gyötrelmesen rosszul sikerült kötésen, nem valók egymáshoz és kész; az egyik skorpió-nyilas, öntörvényű szabadságvágy határtalan ösztönszférájával, de ostoba, nem is kicsit, de buta, hogy fááááj; nem becézhetném butácskának azt, aki a saját szerelmét ily módon veszélyezteti és tönkreteszi, holmi sértődés, megbántottsága miatt, és egy önkényes zsarnoki levegőben akarja visszahódítani; ilyet nem látott a világ, ez nem a középkor, és Cordeliának nem egy hím-sovén macsó való, jó adag hatalmi gőggel, soviniszta fölényeskedéssel...

Cordelia
Charles, ápolgatom a virágoskertjét; remélem a kórházi utókezelések után, ha nem is lesz császár, de megbecsült udvari ember; bár időnként hajlamos kissé elragadtatni magát vélt igazában, kérnék magától egy kis önuralmat és irgalmat maga és mások iránt, egy kis lazaság, humorérzék, zene, ki kicsoda..., hisz maga nem pokolbéli, de jól játssza az ördögöt angyala! Ha itt ma korunkban kavarog a szellemek hada titkos vizeinken, már olykor azt se tudjuk álarcaink mögött magunk kik is vagyunk, de azt azért ugye, mégis?

Charles (William jön)
Maga az egyetlen ember Cordeliám, aki engem még itt a földi létben megérinteni tud...

William
Maguk már megint együtt tengnek-lengnek, és lehetetlen bármiféle ágyúval is szétlőni maguk közt a port, ki nem ide való? Milyen hadseregem nekem így maguk?

Cordelia
William, szentem, kegyed az éter, így szent szava, ha minket elér és megsimogat, ránk telepszik és ellep e fenséges báj és kacaj, olykor tömegsír, hullaház a maga közelsége és borzalom és rettenet az emberiség története, az emberi gyarlóság történetei telis-tele horrorral, iszonyatos szépséggel (megjátszott komolysággal szigorúan), kérem szentem, tegye a kezét zsebre, úgy hajoljon királyi keze mifelénk, mint a tavaszi szél, ha vizet áraszt...

William (Harry jön)
Cordelia, megtisztogatta-e már ma reggel a napszemüvegét, elővette-e már szalmakalapját napszúrás ellen bekrémezte-e számomra oly drága testét? Bugyi felkötve-é a poloskahaddal együtt? A szoknya egyenesen áll-e, avagy elfordult már megint a lovaglás közben idétlenül..., remélem a megfelelő lovon lovagol az idén, nem a legmakrancosabb, hasznavehetetlenebb, megbokrosodott gebén. Kiheverte végre halálos csalódásait, betegségeit, hogy a lovak közé csaphassunk, végre?

Valóban oly egészséges immár, mint a makk?

Cordelia (játékosan, mint egy katona vigyázzba vágja magát és szalutál)
Uram, szent becsületem, szent tisztességem határain belül és határain állok az Ön rendelkezésére...!

William
Ez már beszéd, ezt szeretem..., hugicám!

Harry
Cordelia már megint fölöslegesen fecseg, és ténfereg és tevegél a sivatagon; ide azt a karcsú derekát, hadd táncoltatom meg, forogjon és keringjen hullámos hosszú gesztenyebarna haja, hadd vágom le magamnak örök emlékül e gyönyörű hajtincseket! Egy kis enyelgésre a kerti lugasom tárva-nyitva a tisztesség határain belül...

William (halál komoly, rezzenéstelen arccal, minden gúny nélkül)
Harry herceg, hatóköreit túl ne merje lépni, szenvedélyes lábai át ne csusszanjanak véletlenül se az én territóriumaimra, mert megkeserüli, a nő enyém. Nem akarnék magával veszekedni. Én legalább nemcsak elvettem, hanem adtam is valamit neki...

Harry
Az életünk egy halálunk e lelencgyerek adok-veszek kéz kezek közein...

William
Nem akarom, hogy közein Cordeliát csöpögtesse, nem akarom, hogy Cordelia csöpögjön a maga kezein, mint a csap!

Harry
A maga kezének illenének és kellenek Cordelia cseppjei az illatos harmatcseppek kezei közein cseperészni, folydogálni, mint ér dideregni magának tart rá igényt kizárólagosan.

William (ismét határtalan komolysággal, irónia, gúny nélkül)
Igen, kizárólagos igényt tartok rá, mert rá én vigyáztam! Menjen a maga csibéihez!

Harry (Gloucester jön)
Nem tesz el útjából oly egykönnyen..., (nevet és énekel) lugasom, Cordelia, a platános Vénusz-liget tárva-nyitva!

Cordelia
Mindjárt gondoltam, hercegem!

Charles
Mindig ő szeretett engem határtalanul, de mindig máshol jártam.

Gloucester
A határtalan szerelem, amely szeret, mint a Nap süt és bearanyozza sugaraival életünk delelőit, ha már csonkká aszalódunk viharvert kínjainkon..., és ránk telepszik az éjszaka csöndje, az elviselhetetlen, tűrhetetlen magány! Isten akkor cigánykereket vet, előre szaltó, hátra szaltó, és a barátok ott teremnek, vinni egy-egy órára keresztünk!

Lear (távolból kiabál, még nincs a színpadon)
Cordelia, már megint mivel űzi unalmát, milyen egy szedett-vedett társaság van itt? Remélem nem mezítelen?

Cordelia (ijedten, haptákba áll, Lear váratlan hirtelenséggel előtte terem)
Szentséges, drágalátos, jó apám, parancsolatára!

Lear
No azért...

Cordelia
Mint az emberek a sót, édesapám...

Lear
Sót, sót, de azért legyen méz is, cukor is és keserű se legyen annyira hőn szeretett leányunk humora; nem kell özönvízszerű halálfolyam szellemáradata, amely mindent maga alá temet, de egy kis csörgedező patakocska még jól jöhet, akkor nem fúlunk mind a vízbe, de szomjan sem veszünk a sivatagon, hisz féltjük itt mind életünket; kiszolgáltatott az ember és a birodalom!

Járt a dolga után, Gloucester?

Gloucester
Mással sem foglalkozom azóta, figyelek..., szemlélem a terepviszonyokat!

Lear
Köszönettel tartozom...

Cordelia
Édesapám, az álmom a szigeten, az álmom a maga álma is, édesapám?

Lear
Szedje rendbe bozontos hajzuhatagát, szerelmetes leányom!

Cordelia
Tele van az bogánccsal, édesapám! Ki szedegeti ki a bogáncsokat hajzuhatagomból, telerakni e folyamot fehér havasi gyopárral, vízililiommal? (mély, sűrű csönd, Lear válasz nélkül távozik, ott hagyván a megszeppent Cordeliát, aki közönség felé folytatja elkülönülten középen a színpadon)

Apám, e rőt talány, fergeteges Vihar, amely sűrű, sötét fellegeket jelent, égi vonulást égzengéssel, égszakadás-földindulást, villámlás és mennydörgés ő az egeken és földrengés az alattvalóknak, rabság nekem...; ló vagyok az istállójában, amelyet csillagokkal teleaggaszt, de elfelejt állandó és kiszámítható, kellemes, langyos meleget biztosítani zabbal, miegymással; tenyésztett paripa viszontagságos övezetekben, állandó próbáknak kitéve lehetetlen bevetéseken, borzalmasabbnál horrorisztikusabb helyeken, mint az Andalúziai kutyában, mikor a borotva, de lehet az éles kés is vágja, nyiszálja el a szemet! Állandóan zongorázik rajtam, és hol a fekete, hol a fehér billentyűket kéri rajtam számon; hol a keresztekért, hol a békért büntet és tesz nevetségessé, mármint a kotta keresztjei és bé-i, amit lapról olvasok, a sorsom, gisz, fisz, esz, ász... -

Szemlélteti a csillagos eget folyton, és mondja belül a mérték, de jól megver, ha választok magamnak egy csillagot, mert a rendezett fej csillagos mezején kell lépegetnem egy gálában egy kála, egy fejben test nélkül, ahol minden csillagnak megvan a helye... (Cordelia és Gloucester el feltűnés nélkül)

Charles
Még ma Cordeliámmal leszek a paradicsomban, és nagyot fürdünk a Nyolc Folyóban a Tádzs Mahal mellett.

Harry (majdnem neki megy dühében, mint ha eget verő igazságtalanság érte volna)
Tudod, mit viszed te, úgy tönkre tetetlek, ha vinni mernéd őt bárhova is, nem veszélyeztetsz te meggondolatlan ostobaságoddal többé senkit, akire én is szememet vetettem; nem hagyhatom, hogy ágról szakadt felkapaszkodottak birtokomon belül legyenek, csak akiket én oda meghívok és beengedek; mélységesen sajnálom, amit Cordelia maga iránt érez, amint védelmezi, mint egy anyatigris a védencét, kedves gyermekét...!

Charles (komoly marad, határtalan önuralommal)
Nincs most párbaj, mert tiltja a törvény, de gondolhatja, hogy sértését nem hagyom megtorlás nélkül! Kivárok, idejében.

Harry
Nem fogom ölbe tett kézzel várni, míg lemegy a napom díszei sugarai. Régóta szúrja a szemem a viselkedése, de visszafogtam magam; gondolja, mindent megtehet, mert van egy kis plusz a zacskójában.

William
Uraim, kérem, ne üssenek meg rangjukhoz méltatlan hangot, a stílus maga az ember!

Leontes
Rég nem lenne mindez probléma, ha annak idején kezem elfogadja, és hozzám jön Cordelia, de nem jött....

Charles
Szerencsére volt annyi esze, hogy e köteléket maga mellett nem vállalta; távolban is pokollá tették egymásnak az életet, közelben elviselhetetlen lett volna, az egyik biztos belehal; így legalább még élnek mindketten.

Leontes
Apjának nem tetszettem, miként beszélek a leányáról. El tudtam volna vele szórakozni még egy ideig, persze felesége nem lehettem volna..., mert nekem feleség nem kell, csak egy szolga, és ki időnként kirándulni elvisz valahová...

Charles
Cordeliával lehet szórakozni, de nem érdemes.

Leontes
Egyedül érdemes, az érdem apja vagyona, a királyság! Naiv és szenvedélyes egy nő, könnyű az ilyennel elbánni...; sikerült is nekem, mármint elbánni vele! Ragaszkodó, úgy ragad és tapad, le nem vakarható, de mit láthatott bennem is oly kecsegtetőt, hogy mint egy matrica volt bőrömön a tetoválás, a tetkó beleégetve bőrömbe, mégse volt neki elég, beljebb és egyre beljebb, de hova akart jutni végül, a teljes romhalmaz meglátásának kilátástalanságára, a belátásra, hogy minden reménytelen és a körforgás az unalomban, időnként egy-egy kirándulás a gyönyörű kék ég alatt a csipkés sziklákhoz, egy-egy tengerszemhez, és maradunk magunk magánya egy Sziget meghódíthatatlanul, mert a szépség megfoghatatlan, minél inkább szeretjük annál inkább!

Harry
E nőben kráternyi szakadékos, nyílt, begyógyíthatatlan sebek tátongnak, mely mint egy szörnyeteg fal fel mindent maga körül; férfit legelőször, ha első vulkánkitöréseit túléli a szerencsétlen pára...

William
Mégis úgy pályáznak kezére mind, Uraim! Szeretnék magukat elnyeletni, avagy pompeji megkövesedett hamutemetőként megmaradni az örökkévalóságnak, nagyon bátrak, Uraim!

Leontes
Apja vagyonával rendelkezvén már elkerülheted a vele való találkozásokat, egy évben egyszer egy ünnepi asztalnál még kibírható lenne.

Charles
Nőm, mint a pára oszlik el körül körülem, vagyona rozsdás, használhatatlan pár vasköltemény, mégis ő kell nekem!

Harry
Soha, erről biztosíthatom!

Leontes
Ha átszitálom még párszor lelkecskéjét, felégetem szellemét, húsába vagdosom éles késeimmel csurgatni egy kis áldozati vért a birodalom fenntartására, ha e piros nedű lesz vérszerződésünk e nő ellen, élhetővé varázsolni múltunk jelenét, hogy e nőtől végre nyugtunk legyen: ne ossza az észt, ne tapadjon, ne ragadjon, egyszerűen hagyjon minket békén, és nyomja számlánkra a pénzt, ha már végre veszteg marad. Halálos veszedelem e nő apja birodalmára, egy könnyűvérű szajha, meggondolatlan, könnyelmű, erkölcstelen és ráadásul halálos beteg, bolond, sőt apjának kémkedik mindannyiunknál, azt hiszi, nem tudjuk?

William
Nem vihet akárkit, mint mondjuk magát, apja trónjára maga mellé! Megérti, ugye? Ha Cordeliában kráterek a sebek, maga egy Seb görcsös véres hústömegben, elnézést, de így gondolom! Magát a gonosz széláramlatok olyan könnyen felkapják, hogy valahol máshol kitegyék a szűrét -

Leontes
Nem ismerek jót és gonoszt, ösztönösen élek, tiszta az, ki kimutatja érzelmeit.

William
Mutassa meg ezen arcát Cordeliának, bátorság, meg lesz lepődve, de elfogadja majd, maga kedvenc...

Leontes
Én legszívesebben kikötném e nőt kedvenc mély sötét erdőm kedvenc fatörzséhez, és addig ostoroznám mezítelen testét véresre, míg vinnyogna, nyüszítene a fájdalomtól, és minden kívánalmamra pecsétes irat lenne Igennel a válasz!

Charles
Valamiért igen meggyűlölte maga kéjgyilkos e nőm!

Leontes
Magának ehhez mi köze adódhat?

Charles
Közte köztünk közötti légrés és lőrés, a szánalom, a részvét, és hegyen-völgyön heje-huja lakodalom...

Harry
Soha!

Charles
Nőm, ezen örök alkonyi rejtély, e szende őzike tárlat golyószórók ellen felvérteződve, e bölcs tudat szeszélyei örök tavaszi enyhet adó széljárásban; nőm a szívem, mely szívem űrjét betölti! A vigyázz!-ba állás elmenapja, ha tesztelem fenségét, és fekete leplem alá beengedem hullámos gesztenyebarna hajtengerével, hogy megidézze számomra az édenkert gyönyörét!

Leontes (sikítón üvölt)
Legutolsó szajhája a világnak, kurva nőszemély, világbűze a legmélyebb pokolból terjeng az ég felé megfertőzni, megmérgezni az egeket; ő a rohadás az éden gyönyöreiben a rohadt folt a paradicsomban, amelyet ki kell vágni! Fekete rongy, elhasznált lábtörlő sáros bakancsom alatt hazafelé az úton!

William
Menjünk Uraim, elviselhetetlen kezd lenni gyűlöletében! (mind el Leontes marad)

Leontes
Eljátszom nekik, mint gyűlölöm Cordeliát, és ő a mellékajtókon engem enged be, míg ők gyanútlan nézik kék egeiken elvonuló fehér felhővonulást; sikerül majd tervem, mindenkit megtévesztek, átejthetek, ha ravasz, leleményes, rafinált fickó leszek...

Cordelia (kedvesen, gyöngéd bájjal, játékosan)
Hol bujkált, hol maradt oly soká, kedvesem, három éve már, hogy mindenütt keresem, kitörte nyakát tán, volt égi háború, villámlás, mennydörgés, földrengés, világ ostromló ostorozás?

Leontes (meglepetten, kicsit megszeppenve)
Cordelia, kedves, drága szentem, csak nem szenvedett valóban én érettem állt ki tán pokoli kínokat? Ha így lenne magam hasogatnám fel, mint sűrű erdeim fáit szoktam láncfűrésszel.

Cordelia
Elment Szent Leontes az esze a sivatagi forró napokon, a jeges tengerszemek hullámain, kikötözvén több ezer méter magas hegyláncok sziklás kőcsipkés csúcsain, vagy tán famászás közben fejre ejtette egy láthatatlan nimfa, avagy agyából haraptak egy kis darabot a szatírok? Mintha néha nem lenne egészen normális, Leontes, mint egy eszement úgy beszél..., megkorbácsoltatta volna apám magát is? Nem csodálkoznék, én azon edződtem-; csak időnként folyamodik ilyesmihez, mikor ezt látja az egyetlen célra vezető útnak.

Leontes (ártatlant mímelvén)
Szegénykém. Nem lehet könnyű egy ilyen apa mellett királynővé felnövekedni.

Cordelia
Mi könnyű, Leontes?

Leontes (félre)
A maga vére...

Cordelia
Bánkódik, kedves?

Leontes
Mit kapok, hogy ne bánkódjam?

Cordelia
Aranyat, tömjént, mirhát, ha végre nem bánkódik, hanem fürdik kék egek földi friss, zamatos, lédús paradicsomában, nem a sűrítettben, a konzervben, hanem az édenben!

Leontes
Élem világom boldogan élek, amíg meg nem halok, Cordelia!

Gloucester (fáradt, unott, látszik nagyon elege van mindenből, az életéből...)
Kérem Leontes, hagyjon magunkra!

Leontes (kisfiús katonásan vigyázzba áll és szalutál)
Már itt sem vagyok. Üdvözlet apja urának, Cordelia! Uram!

Cordelia
Köszönöm, Leontes.

Gloucester
Szóbeszéd tárgya a maga viselkedése, Cordelia..., sok, egészen különböző férfivel látják, más-más hatalmi körök képviselőivel, és nem tudják ezt mire vélni...

Cordelia
Az apám, a király, ez természetes...

Gloucester
A férfiak egy nőnek sosem barátai, minden férfi egyet akar..., szeretném, ha gondolkozna a házasságon, hogy legyen védelmezője, álljon valaki maga mellett, ne szólhassák meg úton-útfélen.

Cordelia
Nem egy házassági kísérletet tett tönkre maga a hatalom csápjaival, amint rátelepedett szerelmekre, barátságokra, az ember legintimebb szféráira, még ami jó és szép azt is tönkre tenni! Sajnos nem sok építő jót látok a hatalom részéről a világban; nagy a sötétség. Van a terror, és a túl óvatosak, akik hagynak mindent kifolyni a kezükből újra és újra. Nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol egy terrorbrigádra bízzák a fejem, egy olyan országban, ahol titkon minden fontos dolgot ez a terrorbrigád irányít, félelemben tartva mindenkit, aki belelát a hatalomba, és valamilyen módon állást foglal benne...

Gloucester
Keressen és fogadjon el egy hatalmas embert valamelyik világhatalom képviselőjét, és maradjon ott veszteg. Az életét veszélyezteti e mindenütt ott, sehol sem ott, kinn is benn is politikájával, ez a függetlenség, a szabadság; de ma a világ ennek nem kedvez, főleg egy fiatal nő esetében. A maga szellemi szintjén, a hatalomba belelátó, ott markáns véleményt képviselő lénye nincs így biztonságban. Túlságosan bízik az úgynevezett barátaiban, volt szeretőiben, akik csak kihasználják, és félnek magától, hogy elárulja őket, mint apja kémjére tekintenek magára.

Cordelia
Félnének tőlem a barátaim, én áruló, nevetséges, Gloucester. Én magamat sosem árulom el, márpedig, ha valakit szerettem valaha, és akkor most is szeretem, mert nálam az örök! Ha barátom valaki, ami azt jelenti, egy ugyanaz a lélek két különböző testben, ez esetben az árulás elképzelhetetlen. Kinek tart engem, mit gondol rólam és felőlem, Gloucester?

Gloucester
Figyelmeztetem, hogy ne legyen vak, kérem. Maga nem engedheti meg a szenvedélyes ragaszkodást egy-egy emberhez a sajátos hatalmi helyzetében. Lehetetlen elfogultnak lennie és a szerelem rózsaszín ködében látnia a világot.

Cordelia
Kérem, én átlátok azokon, akiket szeretek, mégis olyannak, amilyenek szeretem őket; attól én még nem ők vagyok, de mint két érintkező halmaznak vannak közös metszet-területeink; nyilván halmazok sosem fedik egymást legfeljebb pillanatokra, és akkor is talán akkor a legerősebben, ha a negatív és pozitív energia oltódik, semmisül meg végleg kioltódik a gyűlölet és a szeretet; mert a szeretet és gyűlölet egyaránt függés, függés önmagunktól, függés a másiktól az egymás iránti érzelmi alakulástól, épp ez az, ami ellen prédikál nekem, ha jól értem; márpedig szeretet nélkül a házasság lehetetlen, számomra elképzelhetetlen, a gyűlöletről pedig ne is beszéljek!

Gloucester
A becsület, a hűség és a tisztesség több a szeretetnél is; lehet egy házasság alapja...

Cordelia
Miért ne lehetne mindjárt maga a védelmező lovagom, Gloucester!

Gloucester
Talán feltűnik magának, hogy éppen az vagyok. Mit gondol rólam?

Cordelia
Határtalanul szeretem magát a határtalan isteni szabadságban. (hetykén, peckesen) Miért nem vesz el mindjárt inkább maga feleségül?

Gloucester
Ne bolondozzon, kérem! Az én szerepem mint védelmező, nemes lovagja egészen más, tudja jól; más a szerepem az apja mellett; néha gyűlölöm e rám osztott szerepet, maga után koslatni, magát terelgetni, aki nálam különb és többet lát, szagol, érez tudom, hol ide szögezni, hol oda, hol ide keverni be egy kísérlet, avagy nevezzük próba idejére, erejére, ott őriztetni gardedámmal, oda nem engedni be ezért meg azért; elegem van ebből és rühelem e rám kiosztott szerepet, de csinálom, ahogy lehet magával és maga nélkül, mert csak így tudok mégis talán segíteni magán. Ért engem? Érti azt, aki magát az életénél jobban is szereti, és megjárja magáért a tüzes poklokat is nem egyszer...

Cordelia
Én látom a maga titkos, nagy szeretetét irántam, ami egyként szenved velem, és együtt boldog az isteni zene hullámain, a szférák zenéjén. Örökkön-örökké szeretem magát.

Gloucester
Az életemnél egy a több az örökkévalóságom, annál is jobban szeretem magát; érti ezt?

Cordelia
Hasonló cipőben járok a végtelenben egymást metsző párhuzamosokon.

Lear (az előbbi helyzethez hasonlóan, szinte észrevétlen terem Cordelia előtt, szigorúan, ellentmondást nem tűrő hangon)
Az egész birodalmamban azt híresztelik, azt kell halljam mindenünnen, hogy a leányom egy kurva kém mégpedig az én engedélyemmel, az én felhatalmazásomra, védelmemet élvezvén. Mit szól ehhez? Van mondandója?

Cordelia
Szeretett apám, maga mindennek hitelt ad?

Lear
A véleményére vagyok kíváncsi. A bíróság én vagyok, halljam a védőbeszédét!

Cordelia
Az én birodalmam nem e világból való. Nehéz hallania ezt egy apának, aki király. Ha királyi vonal van bennem, az apostol is egyben, de én főleg az apostoli vagyok. Az isteni művészeté vagyok én, de apámhoz elsőként hű, én azonban mindazokhoz hű kell legyek, kiket az élet az utamra vezényelt.

Lear
Nincs szüksége senkinek irgalmas szamaritánusra, a barátainak végképp nem, jól ismerem őket, meg tudják védelmezni, mert bebiztosították magukat. Védettek. Én inkább leányom magát féltem.

Cordelia
Én is védett vagyok a sajátjaim által, akikhez tartozom: a krisztusi Buddha társasága, szent királyok és királyleányok, szent művészek!

Apám azonban lehetetlen helyzetekbe hoz, és a hatalom központjaiba dug, vagy apácának szobafogságba évekre, ahol én meghalok, mert a légkör ott megfojt engem.

Lear
Egy Buddha minden helyzeten úrrá lesz, ha Buddha.

Cordelia
Ha akar, de nem biztos, hogy természet szerint oda való; csak valami zsarnoki önkény helyezgeti, tologatja összevissza saját akarata, meglátása, és belátása szerint úgymond világot látni, de ha ő az Istené, és úgy csak a világé, és Istenre akarja vetni pillantását, és hogy e pillantásban és akaratában hagyják békén, tiszteljék, még akkor is, ha nem értik tetteinek, cselekedeteinek okát. Ez a másik ember személye iránti tisztelet parancsa!

Lear
Ki valami itt lenni akar, látnia kell ellenségeit. A sűrűjében. És nem lehet-e valaki oly naiv, hogy azt hihesse mindenki rá vár, őt szereti, őt akarja, vele egyet ért, és tálcán kínálja fel neki a babért. Nem, ellenkezőleg. Ha kiemelkedik a fejed, mindenki egyszerre támad rád, hogy levágja, ha nem, inkább lassan kínoztatja elméd titokban évekig, talán épp egy barát által, talán épp én, az apja, mert a hatalom szövevényes ám, kéz kezet mos, és hamar hullik ám a fej, és nyisszantják le a kezeket; világos, kedvesem? Az élet nem habos-torta, nem mézesmadzag, nem cukorka osztogatás utcáink sarkán; leányom megértett engem?

Cordelia
Szívem, melyet milliárdnyi tőr járt és jár át e honért, amelyet határtalanul szeretek, és megtartani igyekszek, de nem mindegy hogyan és miként. Szabadnak szeretném tudni, félelem mentesnek valóban, hol a félelem milliárdnyi fekete csápja nem akadályozza a szabad gondolkozást, és ahol következmények nélkül nem nyírhatják ki titokban legjobb, legméltóbb, legigazabb szerető és szeretett embereinket, holmi status quo védelmében. Nem egy lerongyolódott, nyomorult rabszolganépnek szeretnék királynője lenni; ért engem apám?

Lear
Szeretett leányom, vagyunk és élünk tovább, megéljük szabad létezésünk kínját, poklait, határtalan boldog szomorúságát, míg itt vagyunk, aztán lesz valami más, amiről itt csak képzelgünk, sejtéseink vannak, előérzetünk, megérzésünk, de tudni, megmagyarázni lehetetlen, ezt úgy hívják, hiszünk. Cordelia, szeretett leányom, készen áll?

Cordelia
Igen, szeretett apám!

Cressida

Szereplők:

Coriolanust római, Cressidát görög katonák kísérik a színen (kb. 5-5) a dráma első felében, a második részében a katonák nem jelennek meg többé a színen. A szereplők mögött egy filmvásznon csatajelenetekből, illetve szent ligetek templomairól láthatók képek, filmrészletek (Róma, Trója, nagy görögök...)

Coriolanus (római hadvezér öltözetben)
Erdőkön-mezőkön, úttalan-utakon szétpattan a szívem, szétloccsanó agyvelő a fájdalmam, kín marcangolja elmém udvarának álmai ruhatárát. Mindig nemes célokért hajtott motorom, és szerettem, és semmi mást, világot, embert, Istent, ha nem maradt más!

Cressida (ókori papnő öltözetben)
Cipelem gyermekeim hátamon, mint keresztet, és agyonnyom hiányuk, mikor elrabolják, elveszik őket tőlem. Valami rágalomáriában a gonosz fújja léggömbjeit egy udvari érdek szerint, és kiket én szeretek, nem lehetek velük sosem, mert félreismernek, elárulnak, vagy katonák lévén képtelenek magukhoz venni engem, mert roggyant-roskatagok. Megkötvén kezük-lábuk az alkonyati rab órákon; és csak kínjaik nyavalyáit oszthatnák meg velem; de valami határtalan nemes választ engem újra és újra ezekért az én rabjaimért élhetni meg egy kis szabadságot az én rabjaimért, kiken a lánc csörög, és kifosztva mind a végsőkig, kizsigerelt és megkínzott, kárhozottan az égbe kiáltván átkait.

Coriolanus
Harcmezők árkain fagyott el végtagom és üvegesedett el szemem; a hatalom elvenni készült tőlem mindenem, kicsinyítvén, örökkön csonkítván engem -, ami fontos volt nekem, dicső nemesség, évszázados kiállás egy hazáért. Sínylődtem rabigában, mert több voltam, mint a világ, isteni voltam, a szabadság és a szerelem egy birodalomért. Félreértelmezett, félreértett, mert az ellenség a szívemet rágta, elmémet falta, és enyéim kémjének és elárulójának láttatott engem-; a birodalom szívébe réges-rég beköltözni igyekszik az uralom központjaiból irányított terror, a megfélemlítés, és minden igaz, szép, jó azonnali kikémlelése és elárulása. Minden szent kezdeményezés hamvába holt, mert oly nagy volt a félelem, a kiszolgáltatottság, az agy-mosott csapatok pár jó falatért elárultak mindent, - ily nagy itt a kiéheztetettség, a légszomj, az elégedetlenség és rabság, az öngyűlölet, a szemellenzős szűklátókörűség és a kicsinyesség? Nem számított mi az, árulás, áruló! Ki az, mit von maga után, mert itt már nem értik, mit jelent mindez, mert nincs mihez képest árulóvá válniuk, mert az a valami nincs nekik, amihez képest árulóvá lesz, lehet valaki. Ők egy közöny semmijében élnek, hol csak a hatalom, a pénz, az ösztön az úr, és megtéveszthetők, mert nincs istenük, kiben az alázat erényét a létezés, a lét szépségében gyakorolhatnók. Nincs becsületük. Az lát csak összefüggéseiben, az lát csak a szíveinkbe, megérteni az képes csak, ki maga-magából ki-kilát, a gőgtől nem ittasul, és nem vakul el, a gőg és hatalma nem ködösíti el szemét, nem homályosítja el holmi sértődés nyomán kerekedett mérgezett lázköd.

Cressida
Hazám szilánkjai szúrnak, utolsó morzsáit életének eszegetem a nagy halott, ki imádja az életet, de nem hagyták az istenek élni, mert használni akarták céljaikra, talán mert így szerethette ezt a hazát már csak igazán, hogy áldozata lesz gyűlölködéseiknek, sértődéseiknek, ostoba gőgjük megtévesztettségének, rosszul értelmezett kanos harci kedvüknek; mert a végvár rég nincs immár, hol az én elmém a tét és az elméje annak, kit úgy szerettem. És volt még egy utolsó morzsányi függetlensége e tájnak, amit tán felfalt tévelygése, a zsarnoki önkény szele mindenestül. Én, ki szerettem és hű voltam a szívembe ültetett becsület álmaihoz. Nincs végvárrendszer se immár! Mind, kiket szeretek, mérgezett sugárnyalábokkal lehet nekik menni; elméjét, testét lassan titokban elmérgezni mindannak, ki valamit ért, ér, és ezt nagy vigalom vigasságában, bosszúhadjárataiban, fényes világvég pokolbéli víg-napjain észre sem veszi a hazám, vagy az erőviszonyokat figyelembe véve, Machiavelli és merkantilista elvek alapján meg is támogatja a gyilok gyakornokait, és a hallgatás zsarnoki önkényében tán mindent elkövet az idegennel szövetkezvén leveretésedre, mert itt a hatalom központja szakadt el végleg gyökereitől, nincs ég föld között összeköttetése, nem is nemes vad, ki ég-földet összeköt erős eredetén, és nem ismeri a tiszta felleget. Jaj, minden mérgezett itt már e vég romlásában, hol erőszak az úr, míg fekszünk kiterítve mind, kik valami kiemelkedőt, igaz és nemest tettünk e hazáért.

Szegénység, lerongyoltság, kifosztottság, kizsigerelés, rablánc, rabiga, rabszolgamunka még mindig nem lenne a végső tragédiája e nemzetnek, de az önfeladás, amint nem vállalja magát, amint nem fontos magamagának, amint önmagát hagyja ronggyá ostoroztatni a vele és erejével visszaélők által, amint nincs büszkesége, nincs becsülete, és minden cselekedetével, szavával leverőit, kínzóit élteti! Kompromisszumot a kényszer szül, persze, de amikor önként és dalolva, az ördög megszállottjai egymást mészárolják le: "támad tenfiad kebledre", mert régóta elképzelésük sincs arról, miként lehetne e haza valami független-szabad létezésben, ahol a különböző hazai érdek, ízlés, hajlam, vonzalom megfér egymás mellett tiszteletében, gyűlölet nélkül, színes, szabad édenné varázsolván e hazát. Tehetséges, értelmes, nem csak időt rabló munkán, kreativitáson, egy nyelv, egy ősiség, egy hagyomány, egy történelem örökségén, nyomdokain szerelmetes jelenként. Ember embernek inkább farkasa itt a terror, a zsarnokság, a leveretés, a megkínzás légkörében félelme a pórusokban, az idegzetben, a bőrön a visszaélés nyomai a gerincverésnek, a talpverésnek, az erőszaknak! Ettől nem tudunk szabadulni, a folytonos megalázottság, és leveretés rémképeitől, hogy a haza urai maguk ezen zsarnoki önkény, akik mindig legjobbjaira támad és kiszolgáltatja őket az idegennek; mert itt már rég nincs az erős végvárvédő réteg, akire számítani lehet, hisz itt mindenki mindenkit elárul és kiszolgáltat, és fogalma sincs róla, mit tesz, mit vét a másik ellen! Itt mindig az idegennek kell, akarnak megfelelni anélkül, hogy lenne önképük saját magukról, itt egy zsarolható, idegent kiszolgáló, kényelmességre, vagyonra, jólétre vágyó hatalmi szűk elit öltözködik át folyton fizetett jobbágy és zsellér -, rabszolgahadaival, akik behívják hatalmuk megtartására az idegent, átjátszanak mindent az idegennek, és határtalan kegyetlenségük! Nincs kötődésük a nemzet állagához és állapotához, a megzavarodottságban maguk sem ismerik a másikat, hát a hazát egészében, és elszállnak rózsaszín ködökbe, a megtévesztettség szivárványos kalandjain, mert a kínzás az általános; mindenki mindenkit! Felettes a beosztottat, beosztott a felettest; a bizalmatlanság határtalan; nem bízik senki senkiben, mert itt nemhogy az adott szó, az írás sem véd a kiszolgáltatottságtól; mert nincs itt papír, mi véd, ha van nincs jelentősége, mert itt az ember semmit sem ér! A társadalom romjain dőzsölnek egyesek, és sajtolnak ki a népből mindent. A társadalom romjain, mert itt a társadalom minden rétege önnön ketrecében vergődik, szorong, pöffeszkedik gőgösen a maga falai és határai között, és nincs kapcsolata önmagán kívül; nincs szót értés, nincs rálátás a másikra, egymásra. Az elszigetelt érdekcsoportok egymásnak vájják ki szemét, míg szomjúhozik, éhezik a nép, mert nincs, ki megérintse, ki igaz erőt adna, lelkesítene, szívet adna, amely egységesíteni képes, tenni kész, hogy az egy egységesült álom, egy képzelet, egy kép, a világunk, mint akarat és képzet megszülethessen. Teremthessük végre itt együtt, ki-ki vállalt önmagát! Ne csak egy letűnt, csődtömeg múltra hagyatkozzon, ne abban lásson csak példaképet, újra és újra szakadékba vezényelni a jelent, hanem hallgasson a jelen kiválóságaira, és nevelje őket, tartsa itt meg, és ne elpusztítsa önként még azt is, ki erős, nagy akarattal ezért a nemzetért élni-halni, tenni kész! Ne egymás fejeit üttessék le a porba, hanem gyűlölet nélkül értsenek szót, de az aljas alattomos árulást utasítsák el a hóhért, a kínzólegényt és mindenkori megszállásokat előkészítő útcsináló fenegyerekeit a titkos terrorlegényeket utasítsátok el, és védjétek tőlük e nemzetet, hisz, ha már ennyi erő, belátás sincs, maradt bennetek, akkor kik és mik vagyunk és maradtunk itt!

Coriolanus
Elmentem mindenkihez, meghallgattam mindenkit, bejártam a világot, és a szeretet, szabadság hídját akartam felépíteni a hazám és a világ más részei között. Mindenhol ott volt a zsarnoki önkény gyűlölete kisszerűségében az álmot visszanyesni, visszametszeni, szétdarabolni újra és újra minket, a hazánk, hogy megsemmisítse az egy nagy szent akaratot a rosszindulatú megkövesedett, bebetonozott hatalom, az ellen, az ellenség mindenhol ott fülelt, hallgatózott és félt a számonkéréstől, ezért minden újnak, új kezdeményezésnek gátja volt, csak az volt fontos, hogy önnön magát bármi áron átmentse, utána az özönvíz! (katonák, két szereplő el) Kivetítőn, Ophelia mögött, hamleti korból kolostorkerengők és szökőkutak és egyéb más vizek (tó, patakok, tengerek, óceánok, a vizek meditatív, enyhe morajával), Hamlet mögött korabeli királyi várak és romok, udvarok, ő maga egy királyi trónuson, vagy annak vonzáskörében a színpadon. Amint a két szereplő váltja egymást a színen, H párhuzamosában, X keresztezésében, metszeteiken, azt a kivetítőn a filmkockák is jelzik!

Ophelia (ruhája a kék különböző árnyalatai, a ruha hátulján egy hatalmas méretű nap-virág zöld szárral a középső varratnál és széltében kiteljesedve)
A víztömegek, a víztömegek fojtogatnak, fulladok meg, eláraszt a világ múlt jelene a jövőben, ignorálván immár minden mást, megtartani az utolsó morzsáit önmagamnak az áradatban, az áradásban azt, mi nem a világ. Az özönvíz uradalma, mert itt már semmi sem azt jelenti, amit, mert minden átértelmeződik torzított tükrében, érdekei szerint az elnyomó hatalmaknak, az elnyomásnak: a hatalom akarása nincs tekintettel a valóságra, csak láttatja saját elméje rögeszméit! Ha igazságot rég nem is hisz a világ erkölcsi színezete és a minden viszonylagos törvénye miatt, a valóságra tekintettel kell lennie, ha fenn akar maradni. Mindenem veszélyeztetett: az életem, a szellemem, a lelki békém, a testem egészsége, mert a világ bűnei víztömegei körülzárván fojtogatják érzékenységem, és bőröm tüzel a pokoli katlan, az ember végső veszélyeztetettségén! Kiket szerettem határtalan, méltatlanok voltak, vagy szerencsétlenek, mint én, kiszolgáltatottak megkötözött kezekkel. Eljátszottuk a szerelemben a rabság képletét: hol ő a rab, hol én, hol ő zsarnoki szemszétszedegető, hol én ostorozok, így szoktuk a szerepjátékok kegyetlenségét egy isteni alázatban. Apja bosszulói, dehogy! Tönkretett nemzedékek alkoholgőzös, nikotinmérgezéses, sugárfertőzött, mert sugarazott, szélütött lézengései agyhalálig, szívmarcangoló kínok között, a szétdaraboltságban kiürült szívvel egy halott tárgy csupán már a női szépség, a fényes Nő az Iliász végén, kegyetlen harcok martalékaként.

A szerelem megalázva, kifosztva holt halott hulla már teteme felravatalozva, odadobva egy franciaágyra egyesek kénye-kedve kielégítésére a céda lelenc, nyomorult nő a pusztulásban, a pusztításban, a titkos harcok nyomdokai nyomvonalán a rohadt rohadás és erőszak bálványozott katonái mocskában, avagy egy katona lidérces ösztöne teste melegágyán a birtok birtokában egy holt-halott élettelen tárgyként vonszolja magát Szép Heléna a rabság didergő zsibongó pezsgőfürdő lidérceiben: Vadnyugat lázító didergés alkonyának lesz-e hajnala? És a vágy az erőszakban a halál borzongását a halál, az agónia kínjait átszövő vágyakozás áttetsző leplei a borzalomnak. Az áttetsző halott lelkeink szellemei, amint dideregnek egymáson a kiterített rettenet kiterítettjei a szörnyűségnek, elhasználódott, elrongyolódott lelkünk cafatjai a semmi légző-gyökerein az áramosított manipulálhatóság, kiszolgáltatottság önkényének didergünk egymás bőrén a félelem az árulástól. A test szerelmi vágy fojtogatottságában, mert túlélni kell, ember, minden szörnyűséget, borzalmat, a visszaélés kilátástalanságát, a libikóka előnytelen erőviszonyaiban a megerőszakolt szellemet, lelket, testet is túlélni kell! Egy katona határtalan ösztöne meleg teste, az ösztönös foglalása egy női felravatalozott tetem maradványainak a zsarnoki önkény túlerejében a vágyakozás a szerelemre és a szabadságra, mégis megtartván magunk a becsület zsákutcáiban is!

Hamlet (Opheliának)
Szedtelek volna szét, ha már megszült anyád, és becsületet, jóságot, nemességet nevelt beléd atyád olyan korban, amikor ezzel semmire nem mész! Nem látod, nyomorult, tengődésed a túlerőben, szélmalomharcod egy rég letűnt kor etikája szerint, hogy az az ember nincs, rég nincs már, a van a van az erő, az akarat az ösztön a természeti törvény az erős, a kifinomult, a ravasz, a leleményes, a kicselező cseles, ki átejti világok világát is, hogy romba hulljon az egész, mert neki nem ad kenyeret, mert ő nem lehet boldog, mert ő nyomorult!

Hulljon a férgese, ki nem tud kiállni magáért, segíteni magán, megszerezni ökölharc jogán, az átejtés cseles cselein, igen, ha kell szembeköpvén meghazudtolván bárkit, ha az élet nem adja sohasem önként, mi jár, mi megillet, hát legyen rohadt hulla halom a föld, lesz trágyája, és étke a sok dög keselyűnek.

Legyen a fekete angyal újra, ki tarol vérfolyamokon, hullák tömegén, tengernyi kínon, keselyűk és vérebek között a sok dög hulla romon a kiterített roncs hulla test!

Angyal, te jól viseld el látványát a tengernyi kínnak, míg látsz új jövőt! Ha kell új vértenger a kínfolyam árja zuhatagos kínok vízesés hullása mosson el téged is jóság szépség igazság, mosson el téged is, és rohassza le imádkozó kezeid és pusztulj elmeháborodottként egy zárt börtönszobában üvöltve kínod az égnek, mely nem hallja és nem kell befognia a fülét! Rostokolj, mint egy eszeveszett önmagadban évtizedekig érintés, jó szó, melegség, szeretet nélkül egy üvegkalitkában, amelyre kövekkel dobálóznak nap, mint nap tudatlan méltatlanok és szerencsétlen méltók kínjai átkozók.

Megátkozlak, kit mindennél jobban szerettem égen, földön és pokolban mindennél jobban szerettem, életemnél-halálomnál, az örökkön valóságban mindennél jobban szerettelek! Megátkozlak, te nyomorult, szerencsétlen nő, mert sért szemed, megköti vad, tettre kész ösztönös láz pusztító gyilkos energiáim, megátkozlak és pusztulj, ne légy szem szememen többé, mert tébolyult én bosszúért lihegek én már, és elsöpörlek imáiddal, Isteneddel együtt, ha pusztító haragom útjába állsz, elsöpörni mind, mi engem tönkretett, nem becsült, elárult és kiszolgáltatott megaláztatásnak, gyiloknak, kifosztásnak, lidérces pokolnak.

Légy átkozott, Ophelia, ne tudd e világot, mi ott tündököl szemedben, egy szerelmi álom képzeteként! Halj meg, és kukacok faljanak fel lassan tetemed, és én ujjongón végignézem, de nem bírom látni szerelmetes álmod e világról, te szerencsétlen, nem bírom e szemet, istenek fényével teli elviselni e rohadt bűzben, ahol én pusztítón bosszúért kiáltok önmagamért és enyéimért.

Ophelia (Hamletnek)
Meg- és elátkozott szerelmem szabaduljon a semmis semmiségbe, felhős légbe, légies bárányfelhőkbe rétegzett levegő-égbe szabaduljon, ki pusztító ösztöne foglya ne maradjon e sivár kínzó boldogtalanságban. Meneküljön tengerek sötét tiszta mélyére, korallzátonyok partjaihoz, tengeri csillagok, teknősök, a tengeri kusza aljnövényzet kúszó hínáros nincstelenébe!

Vigyázzon magára Hamlet - Úrfi, és vigyázzon reám, ne elpusztítani igyekezzen! (Ophelia el, miközben Hamlet szól)

Hamlet (Ophelia, majd a közönség felé)
Veszett vagy, mert elveszett, aki nem e világból való, nem boldogul itt. Csak ki szétnéz, és látja, mi veszi körül, ki, kicsoda, aki tudja, hogy hol van, és mennyire ostobák, kicsinyesek az emberek, és megértést, nagyvonalúságot, nyitott büszke, befogadó jó elmét ritkán talál, az árulás viszont ma mindennapi többszörös! Az üvölt leghatalmasabb árulót, ki maga a legnagyobb! (Hamlet el)

Coriolanus (katonákkal jő, monológ)
A gyűlölet, az irigység, féltékenység, a bosszú tarol titkos alattomosan, mert a sértődésnek, sebeknek könnyen alá lehet gyújtani, és hiszékenyek az emberek, ha kis okuk van magukat megtorolni, nem gondolkoznak rajta sokat, és meggondolatlan mennek neki mindennek és mindenkinek, és felejtenek pillanat törtrésze alatt mindent! A nagy erkölcsös bosszulók, az inkvizítor csőszök, a maguknak dolgozók! Nem tudják, mert nem érdekli őket, kit pusztítanak el, és miért, mert megtévesztettek és félnek és nem őszinték, nem nyíltak, még ha velük a másik az is, hanem alattomosan, titokban hátba támadják a velük őszintét, aki viszont árulójukká lesz azután: így egy nagy örök kaotikus romhalmaz a föld. A tömeggyilkosságok társadalmai mérgezett hatalmi hatalom-önszuggeszciói az átörökítésben, amely mérgezi a levegőt, a lég uralmát, és nem tisztul, hát téved és vét mindig.

A társadalom hiszékeny, mint lőporos hordó hangulatában elég egy gyufaszál, porhintés az adott helyen a szemekbe, és már is legyártódnak futószalagon a bűnbakok, a hatalom ellenségei, általában a legkülönbek, kik átlátnak a szitán, belelátnak a hatalom romlottságába és lapjaiba, és tartózkodást, kisebb-nagyobb ellenállást tanúsítanak, tehát nem az ár és az árhullám, hanem az apostol, a próféta, az isteni szó, akiket ma is a titokhadak teszik lehetetlenné! Hatalom, pénz-érdek mozgatta elveik szerint, ahol Isten és ember nem tényező! Finnyásan ma senkinek sem tudsz segíteni! Elfordítanak hol ettől, hol attól, de ez csak érdek ám és hatalom, nem holmi ördög, mert az ördög mindenhol ott van ám a részletekben; tehát a megkülönböztetés fontosságára hívnám fel a nép figyelmét!

Cressida (monológ, Coriolanussal együtt járkál a színen, egymásba ütköznek szinte, mégis egymás számára észrevétlen, majd Coriolanus Cressida felé)
Próbáltam összehozni őket, a nagy különbözőket egy asztalhoz, egy etikai mérce mentén: lehetetlen volt a tisztelet, az emberért. A sátáni angyal egyre mélyebb pokolra vet, Ember! Ne erőszakot, ne erőltess semmit! A szabadság hazája olyan, hogy valaki a pénzügyekhez ért és abban tökéletes, és nyújt minőségi teljesítményt, más az irodalomban, megint más a csillagászatban és kutatásokban. A jó uralom elősegíti mindenkinek az értelmes kibontakozás lehetőségét; de azt már elvárd, hogy másokért és ne mások ellen kamatoztassa tudását, ne romhalmaz legyen általa a föld, ne nyomortanya, ne özönvíz mossa a földet, és ne égesse föl a földet zsarnoki hatalom őrülete, hanem a hatalom az emberekért legyen önkorlátozó, maga magáért is bölcs, jó indulatú, jó emberismerő, tiszta elméjű!

Coriolanus (monológ, mégis Cressida felé)
A titokhad gyakran ármány, vád, rágalom, megtévesztés útján a barát, férj, feleség, volt szerető, tehát a legközelebb lévő által árultat el, tesz tönkre a konspiratív hatalom. Legnagyobb sikere épp az ilyen gyilok; sok legyet egy csapásra! Ez a legkegyetlenebb is; a szeretteid sebei által elárultatnak lenni: egész családokat lehet így tönkretenni!

Messziről jött hatalom azt mond, amit akar, messze lévő hatalom úgy látja, ahogy érdeke megkívánja, nem úgy, ahogy van; úgy láttatja a dolgokat erőfölényében, ahogy az érdeke diktálja, tehát ne higgy mindent el rögtön, hanem gondolkozz, nézz körül, beszélgess, a zsarnoki önkény hallgatását utasítsd el, mert kérdezd, ez mégis kinek az érdeke és miért?

Cressida (monológ, mégis Coriolanusnak)
Tönkretette életem, a hazám életét az elmérgesítő, konspiratív szellem túlsúlya, hogy szinte nincs más! Egy volt és új terrorhatalmak csápjai ma is mindenünnen fojtogatják a szabadság és tudás akaratának jó és biztonságos működését mérgezés, ármány és rágalom nélkül nincs ma társadalom egy rétege sem. Kíméletlen uszító gáncsoskodása ezen hatalomnak, mi értünk legyen, ne ellenünk! Lehetőségeket teremtsen nekünk, nyisson kapukat a nagyvilágba, ne, mint rágalmazottakra, mireánk, a legjobbjaira vadásszon, titokban kínozván mindenkit egy korcs állam maradéki, és mindent elkövet, hogy tönkretegye övéit; így bizony nem kicsik maradunk és merünk lenni majd, hanem megszűnünk majd létezni, mert tudtunk nélkül leszünk mások által irányított bábok a világ színpadán. A valódi művészet, a valódi tudomány, a valódi oktatás, a valódi kultúra, a valódi kritika, valódi külképviselet, tehát a védett, munkáját nyugalomban, békességben a saját portáján végezni tudó és képes, minőségi szakmai elit ezen állandó konspiratív halál mérgezésnek van kitéve, mert minden gyűlölködvén átpolitizált, mert a politika mélyén mindenre képes terror -, maffiahadak harcai irányítanak!

Coriolanus (monológ, mégis Cressidának)
Mindent megtettem értük, a lehető összes csillagot levarázsoltam egy kis csapatnak, de az első problémánál széjjel, szanaszét szaladtak. Akkor mutatkozott meg ki szeretett engem, ki volt igaz barát és ki volt igaz szerető, ki látott és szeretett engem igazán! Nem mindegy, ki, kicsoda. Az első parancs: megérteni kivel állsz szemben, mert úgy kell hozzá viszonyulni, de ne más adja értésedre, szádba, szemedbe, hogy ki az a másik, hanem láss! Nincs egyenlőség, ideológiák diktatúrája van, egy sátáni inkvizíció, mely legalább annyira brutális, mint volt az isteni! Mit tudod te kinek mi az érdeke, igaz-e, tán épp halálosan gyűlöli a másik mását, egy sértésért, mert nem kellett, mert elutasította, vagy, mert zsarnoki szeretője volt, és mint virágot szakította le, mint még száz másik virágot! Ne csinálj butaságot sosem! Sajátjaidat, akik szeretnek, ne pusztíthassa el az ellenség épp önkezeid által! Adódott, ki értette a szót, hogy valamit lehet, valamit nem, hogy mehessen tovább a szekér, mert neki a szekér volt fontos; a sokaságnak csak önnön önérdeke, de az önérdeket a társadalmi jó együttélésben össze kell hangolni a közérdekkel, persze nem az erőszak, a zsarnokság, az önkény, a terror kell, hogy összehangolja, az az ilyesmire képtelen; csak az ellenkezőjére képes. A közjó, mint a levegőben jelen legyen a jó hatalom alkotó és szerető kisugárzása által -

Cressida (Coriolanus felé)
Köszönöm, hogy velem volt szerelmében, hogy egyedül pár barátjával látott engem, míg mindenki más megtévesztetten, avagy önérdekből, félelemből, hogy elárulnám, került, mint egy pestist, leprást, pestisest, és el akart pusztítani engem, kinek kilóg a feje, sokat -, belelátott, és mert nem elfogult és az emberért van, (...) míg tarolt a mákony!

Köszönöm, hogy megmentette az életemet!

Coriolanus (Cressida felé, Hamlet jő közben)
Köszönöm, hogy mikor féltem, mert tarolt a gyilokelme és a sugárfertőzés, ott volt velem a Szobában, a Színházban, mikor féltem, és majd a Sírkamrában, és mikor nem adtak innom, maga oltotta szomjam, és gyönyörűségem volt a tekintete és arca ragyogása. Nem tudtam máshogy, a megkötözöttek, maga és én nem tudtuk máshogy; akiknek megkötötték a kezét, nem tudták máshogy, csak nagy nehezen megmenteni magát és magukat a haláltól, már akik nem haltak bele... Mi is belehalhattunk volna, mert ugyanazt kaptuk, mint akik belehaltak, de Isten rendelése és végzése mirajtunk! Köszönöm, hogy szerethettem. Áldás és békesség ma az Isten, ha nem hintenek sót sebeinkre, és nem provokálnak minket, avagy halott, mert Isten lenne a tiszta elme és tiszta látás, őszinteség, nem ártás, szabadság, önzetlenség és szeretet, békesség, nyugalom, tisztaság és bölcs tudóság?

Hamlet (monológ, közben Ophelia jő)
Nem volt alkalmam nyugodtan szeretni és szeretve lenni. Az enyéimmel holmi reálpolitika alapján rútul elbántak. Erősen figyelték köreimet és barátaimat, és a titkos terv szerint lassan, de biztosan mindenkivel leszámoltak volna; egyiket tetették tönkre a másik után. Nem voltunk közlegények, a királyi sarj vérei, avagy kulturális szellemi nemessége. Mindent elkövettem az enyéimért, amit szenvedélyem, a szív szava és saját utam engedélyezett, lehetővé tett nekem. A barátaid az igazi kihívás, az ellenséggel való harcaidban csak megsegít a sors isteni elrendelés kegye, a gondviselés!

Ophelia (monológ)
A szerelem nem barátság; a szenvedélyes, szerető szív kínjaira nincs orvosság. A szerető szív, ki társra nem találhat, védtelen, mint a szükségét végző vadállat. Az otthon iránti igény, az intimitás, a szerető közösség és egység megélése valakivel, a közelség megtapasztalása a mindennapokban.

Hamlet (monológ, olykor Ophelia felé)
A szerelmet a sors, mint a távoli kedves utáni sóvárgás képzeleti anyagát adta mindeddig, mert az élet szűk ketrece és kényszerpályái meghiúsították a lehetőség beteljesedését. A félelem a közelségtől, a teljes önátadástól, mert a szeretet jelen van ugyan, de a lélek és szellem poklai megoszthatatlanok kellett volna, hogy maradjanak, így az igazi szeretet nem vállalható, mert nem lehet folytonos hazugságban, titkolózásban élni a közel közösségében valakivel, akit szeretsz, és neki jót akarsz; persze nem szeretni, és nem akarni, akit egyébként szeretsz és akarsz, lehetetlen. Királyi, udvari sors átka, ha a szerelmet komolyan gondolod, és nem házastársi cseléd-kurva szolgálót akarsz, mégsem lehet neked az udvar és sorsod tervei törvényei miatt. A szerelem a lélek és szellem teljes önátadása a testi odaadás teljességében. Kizárólagos!

Cressida (monológ, olykor Hamlet és Ophelia felé)
A szerelem kizárólagos az idő rögzítettségében. A szeretet, mint a nap nem az! A szeretet testisége még nem szerelem, de nem kurva még, ki szeretvén testet érint! A szűziesség fontos dolog: lelki-szellemi legalább annyira, mint testi, de a közelség elbírása, mások elfogadása és befogadása, ismerete, az önmaga iránti hűségben legalább annyira fontos, hogy magadból ki-kiláss, hisz csak a másikban moshatod meg arcodat.

Ophelia (Hamletnek)
A szerelem nem barátság; a szenvedélyes, szerető szív kínjaira nincs orvosság. A szerető szív, ki társra nem találhat, védtelen, mint a szükségét végző vadállat. Az otthon iránti igény, az intimitás, a szerető közösség és egység megélése valakivel, a közelség megtapasztalása a mindennapokban.

Hamlet (Ophelianak)
És te mi vagy, ki vagy te nekem, te tébolyult névvel ellátott szereplő, mire megyek veled, nyomorult ringyó, céda, cemende, világ kurvája, avagy kiszáradt vénlány, zárdaszűz? Visszatér az élet végre tagjaidba, a rongyos tetű élet, miután elgázolt a tehervonat? Majd a csalódásaid parttalan áradatába fulladtál bele, és évekig rostokoltál inkább rózsaszín ködökben hazudoztál magadnak, mert rettegésedben nem bírtad elviselni a valóságot; ilyenkor csak az ész, értelem, bölcsesség, erő, akarat és tanult, avagy természetes képességeid segíthetnek tovább az útvesztőben. A szenvedélyes szerelmi lázálmok csak hátráltatnak. A vágy csak fölösleges kötődés, kötöttség, amely a legrosszabbul fizet, ha arra méltatlan iránt érzed, aki nem tud, és nem akar adni semmit, csak kihasznál, vagy gyönyörét szerzi be, a virágtépők! A világ terhét önként és bérmentve cipelni, fiatal Nő, a hátadon, vállaidon, minek azt önként felvállalni! Megváltoztatni gondolod a világot, amely évezredek óta lényegében ugyanaz? Megváltani, kicsi vagy hozzá te is, segíteni, ugyan, tedd meg mi erődből, lehetőség szerint adott, amire képes vagy, és amiben tehetséges, azt add a világnak, de többet ne vállalj, mert fölösleges és értelmetlen. Dobd le vállaidról plusz, lehetetlen terheid, végy levegőt, lazíts és szabadulj fel végre komplexusaidtól, neurózisod, ahogy lehet, számold fel végleg, szedd össze magad és élj, és merd látni magad és a világot olyannak, amilyen, bírd el a látásának terheit, és a való, létező világban rendezkedj be ízlésednek, hajlamaidnak megfelelően. Ne kapaszkodj oda, amely biztos csak összetörni képes, és maga óv magától, hogy menekülj, takarodj onnan! Ne szaladj olyan szekér után, amely nem vesz fel!

Ophelia (Hamletnek)
A szenvedély és vágy vizei szakadékos hullása; a becsület, tisztesség és a szerelem labirintusos útvesztői az életünknek, az álom, amely szívünk látomásába kódolt, elszakadni tőle lehetetlen, hűtlenség önmagunkhoz.

Hamlet (Ophelianak)
A magunk szerelmét!

Az a maga baja, Ophelia, hogy naivan még mindig elhiszi, ez a világ a világok legjobbika, hogy ezen a világon bármi is jobbítható, az ember azonban egyszer csak megérti, hogy önmaga jobbítható! Magamagát kell rendeznie, rátalálnia a szívében lakozó istenére, és ahhoz aztán hűnek lenni, a szívébe kódolt isteni archoz, mert az az ő útja, és azon kell járnia szűk keskeny isteni úton: Buddha!

Ophelia (Hamletnek)
A vágy vizei mostak át, a szenvedély lyuggatott át likacsosra holt halott fekete kő lelkem izéporrá törte a szenvedély villámaival a villám-csapott, kit fény tördelte, morzsolta fekete kő törmelékeit, pora, hamuja egy esengő, a semmi légző-gyökerein szorongó elárvult lélek kivetettsége a nincstelenségbe. A lélek, mint lehelet a kiszolgáltatottság, az áramvonalas létezés hullámain, amelyek csapdossák ez árvaság kilátástalanságát, kiúttalanságát. Az állandóan ostorozott el -, és be nem fogadott érzékenység, mindenhol seb, mindenütt sebes, mert nem szeretett, csak visszaéltek vele, mert lehetett, mert megtehették, egy kihasznált lélek kínos védtelensége. Kínos, ha nem lelsz elfogadásra; ha úgy akarnak, hogy nem akarhatnak; ha úgy szeretnek, hogy nem szerethetnek, mert ezernyi más elkötelezettségük van, és akiket teljesen egészen szeretsz már jóval azt megelőzően felfalta az élet ezernyi csalódása, megpróbáltatása, szeretetlen kivetettségben! Lengedező, elárvult, lelenc, elrongyolódott, kisemmizett, megsemmisült és megerőszakolt lelkek az űr-úr semmissége légző-gyökerein. A szenvedélyes szerelmek, a vágy, a vágyakozás, a teljes odaadás kilátástalansága a semmiért egészen kilátástalansága, amely közelebb visz önmagad szíve magja közepébe, de el is pusztít, felfal mindenestül minden mást, és a szenvedély árja, áradása, árhulláma elmos, megsemmisít, ha elég erős nem vagy.

A víz, a túl sok víz terrorja az áramos létezésben, és felforr, felrobban az elme idegi hormonális eszköztárán a túl sok a spirituális vonzás, vonzalom a rendezett cigánykerekező, ugrókötelező, ima-malmozó Szellem vonzásában a szenvedély lángtenger, vágytenger, tűzerdő forrong e lávamező a szenvedély, az elemi részeg ösztönösség titkon telis-tele félelemmel, de határtalan bájos szépség, erotikus túltengés!

Ugye értem vagy, nem ellenem, amikor választok valami határtalan szépet, amely a jövője felé tart még az elején az útnak, de benne a zsenialitás csírája a tobzódó szépség-alap, a szenvedély-alap, amely elfogadásra, szeretetre, szenvedély kizárólagosságára vágyik, mert ő a teljes egész kizárólagosság: egy egységesült szív, még ha ez sokszorozódik is a mindeneknek, mint futószalagon szívei, ez egy egységesült szerelemvágy szenvedélyes sóvárgásának részeges elemi ösztönös vágyakozása az útján a szépség ihletettségében, a nem kis -, és nem középszerű, hanem a nagyság, a nemesség vonzásában.

Hamlet
Távol még a rendezett bolygólét elme e vágy szenvedélyes láva tűztengerében még oly távol!

Ophelia
A szépség ihletettségében segíted-e a választott szeretteimet, avagy elkövetsz mindent ellenük, mert a beavatás, a mágia, a mágikus út, az utazás, amely másokért történik, lehet borzalmas is, kegyetlen is, kíméletlen, ha ki vezet mindeneket, az gonoszság, pusztító akarat, mi rejlik a szíve mélyén egy gonosz virágszakajtó, virágtépő, de lehet tán segítő mégis, szeretet-szellem, szerelem-lélek, ki utadon felszabadít!

Hamlet
Bár Isten útjai kifürkészhetetlenek! Ember tervez, Isten végez, és olykor épp a szívjóság, a szív jóindulata okozza, idézi elő félreértések tragikus sorozatát, és produkál tragédiát, mert e szeretetét nem tudja kimutatni; ki kell tudni mutatni, mert egyébként olyan mintha nem létezne, sőt fekete fogú vágy vicsorító farkasává válik, és e vadállat széttépi a szerelmest, a szerelmét! Elfojtani nem lehet a lávatengert, mert az maga magát égeti föl, idegrendszere erdejét, erdői esnek áldozatul a fortyogó tűz -, lávatengernek: erdőtűz, maga a téboly!

Cressida (feléjük)
Nagy szenvedélyes, óriási lelkek, ha bírják e spirituális, szellemi kihívással együtt járó nyomást, a gyilkos elmék jelenlétének okádó tűz -, lángcsóváit, gyilkos elmék, kéjgyilkosok gonoszságot kisugárzó gőzölgő páranedveit, - egy kis modern sugárelmélet vívmányaival megsegítvén a gonoszság katonáit: alkalmazott tudomány: hullámok gyártása és felhasználása, sugár -, sugárzástechnika!!! Ha e nagy, óriási szenvedélyes lelkek kibírják mindezt és urai lesznek a sötétségnek, urai az éjszakának valakikért, akkor megmenekülnek, és nagy áldás lehetnek az emberiségnek, mint művész, spirituális vezető, akár politikus, ki nem fölégeti a világot, hanem védelmezi!

Coriolanus
Cressida útja sem volt egyszerű!

Cressida
Finoman fogalmazott; iszonyatos rettenet és borzalom volt az út, a Cressidáé, mi Opheliáé!

Ophelia (magának, maga elé)
Minek vegyen virágot Hamlet, ha akar, de nem akarhat; Hamlet minek vegyen virágot, ha szeret, de nem szerethet, mert más dolga akadt, sok, súlyos, nehéz dolog: az elköteleződött felelősség, becsület és tisztesség évszázados tartozások lerovása kötelezettségei dolgai valakikért!

Hamlet minek kérné meg Ophelia kezét, ha nem kérheti meg a kezét, mert az ország ügyei, családi ügyei, becsülete, a lélekszellem kötelezettségének dolgai, amelyek nem tűrik meg a szerelmet, egy Nő kegye keresését, hajszolását és annak kielégítését, a szerelem mint eltűnés, feloldódás a nagy egészben és beteljesítését, mert Hamlet e beteljesülését nem Ophelia karjai, combjai, öle fészke melegében érheti el, hanem a nagy elmék áldozathozatalának, őrizlek szívem szeme látásában!

Hamlet (kegyetlen csípős gúnnyal)
Melyik a kedvenc virága, Ophelia? Kitaláljam?

Ophelia (szomorú csendes önfeladással)
Ki nem találhatja Hamlet!

Hamlet
Árulja el nekem!

Ophelia
Ophelia sosem volt, sosem és sosem lehet és nem lészen áruló!

Coriolanus
Mi az, ki az áruló? Viszonylagos annál, ki önmagához hű. Ki miként hű azonban önnönmagához! Hű egy szabadságharchoz, azaz a szabadsághoz? Hű szerelméhez, hű lelke szelleméhez, hű egy párthoz, vagy egy fajta öröksége hagyományaihoz, esetleg egy haza iránti szeretetéhez hű, amely mindenét elveszi csak, de nem bír adni semmit, amely nemzetért mindent fel kell áldoznia, de az nem tud adni semmi fontos és lényegest, sőt elfordul tőle, és kínozza, nézd, másnak milyen jól megy és gúnyolja gőgösen. Lám boldog, te miért nem tudsz azzá lenni! Bűnös lennél, te rohadék nyomorult, ide a penitenciát, rójad le útjait magányos kivetett árvaságban, míg már csak a csonkjaidon jársz és üvöltesz a fájdalomtól, ne félj, megátkozod akkor te is a hőn szeretett hazát, akinek a csillagos eget hoztad le az égből, de ő gyilkosok bankszámláit szereti inkább és jobban, nem az erényt, nem a tisztességet és becsületet, nem a tehetséget!

Esetleg te egy párthoz vagy hű, és lelkiismeret-furdalás nélkül e pártért bármi embertelen, kegyetlen, kíméletlen aljas-alattomosságra képes vagy, avagy egy államhatalomhoz vagy hű és ugyanúgy megtetetnek veled mindent a másik más ellen, mert nagyon más, de közben hangos szócsöveken üvöltöd, ordítod a levegőegekbe: Szeresd a másik mást!

Ha azonban a Keresztény Európában kiüldözöl valakit a világból is, kultúrából, mert az agyalágyult, félkegyelmű Krisztus szavait, ha nem is készpénznek veszi, de őrzi szívében irgalmas arcát, és elsősorban ahhoz hű! Valami túlságosan emberi etikus mércéhez hű. Nem erkölcsös, nem dogmatikus, nem katonai parancsolatok uralma alatt él, nem katonai parancsolatokhoz hű, de a természetbe írt létező társadalmi együttélés évezredes kényszereinek írott, avagy íratlan szabályrendszerét nem kívánja mindenáron negligálni, holmi világfelforgatásért, amely tömegsírrá változtatná a kék bolygót a pusztító angyal rabjai és munkásai által! Megadni nevét magának az Újnak, amelynek kín, kínzás és tömegsír a neve a kék bolygónak immár!

Hű vagy e természeten alapított, alapult és felépített társadalmi alapszabályokhoz az emberi együttélésben? E katasztrófa, de gyönyörűség űrben, amelynek létezés, lét és semmi a neve, te mihez vagy hű, és minek vagy elárulója? E viszonyrendszerben mi az árulás fogalmi kategória-rendszere? Avagy hű vagy egy hazához, fajtához, míg tudod, hogy embertelenség és kegyetlenség útjára lépett maga és mások ellenében az önzés és kínzás és terror útjaira! Hű egy trójai görög papnő a göröghöz, ha e görög az övéit kínozza, terrorizálja, és ki akarja szorítani saját hazájában a hatalomból úgy, hogy idegennel szövetkezik e kivéreztetett, agyonkínzott Trója ellen? Hű-e a trójaiakhoz, ha ostobák és kegyetlenek és ártatlan görög embereket semmisítenek meg, mert nem tanulták meg a megkülönböztetést!

Cressida
Minden fajtában van féreg, patkány, kismalac, disznó, kaméleon, kolibri, játék-mackó, róka, őzgida, szarvas, hattyú, sas és sólyom, valamint antilop, zebra, leopárd, párduc, tigris, oroszlán, sárkány, delfin és bálna! Ki kicsoda!

A megkülönböztetés erénye és képessége ezernyi maszkok és álarcok ráaggatván, ráragasztván arcainkra, és szíveinkbe látni szem nem képes, csak az, aki szeret, de nem vakon, rózsaszín ködökben, kipárolgó szenvedélyes gőzök-gázok felhőiben szeret, hanem őszintén őrizvén szemeinket, láttatván ki kicsoda, és nem félni, rettegni, ha láthatjuk, ki kicsoda, hanem merni látni a valóságot, mert jaj elvész minden, ha hazudunk önnön magunknak is félelmeinkben saját árnyékainktól, önnön gerjesztett, szuggerált, önszuggeráló rettegéseink minket legyilkolni kész gyilkoló árny árnyékain! Saját rossz akaratunk, irigységeink, féltékenységeink, hatalmaskodásaink, gőgjeink rettegő árnyékain!

Cressida: Cress-ida, biztonságos közlekedés Gárdonyi lelkem, cross-over, át, keresztül kasul az árnyak tengerén, lelkeinken a stílus! Töredezettségeinken, töredékeinken valami klasszikust hagyományainkon visszacsempészni angyalok útján, angyali erdőn, - minden angyal rettenetes -, valami túlságosan is emberit prédikálnia az emberért!

Hamlet
Szeretlek angyalom, ott tartottunk, mi Ophelia kedvenc virága, és el nem árulhatja ő mi lészen kedvenc virága, mert államtitok, ki csavarhatná ki azt belőle, nos, jelentkezni!

Ophelia
Szeretett Hamlet Úr, virágaim bája és illata kegyei kegyére kegyeit szomjúhozom, vágyak kegyeire szeretett Hamlet Úr epekedő, sóvárgó virágai a szenvedélyes vonzalom vonzódásának epekednek!

Hamlet
Jaj, ne epét, az epe sok volt, Ophelia!

Ophelia
Illatozza virágaim üdítő üdvét, és a legigézőbb, fenségesebb illat a leginkább enyém a mag közepén, mi enyhet ád tűzforró sivatagi napon egy árnyékos, hűvös védelem ez illat varázsa. Varázslatos kábaság kábulat igézet ott néha lazíthat, leheveredhet, pihenhet, elaludhat, akkor én őrizem, én őrködök szívem varázslatos igézet magán, Hamlet, és ott kipihenheti magát olykor néhanapján szabad napjain.

Maga Hamlet tudja majd egyedül, melyik ez a virág, mikor beszippantja édes, áldott, áldásos, kegyes illatát, és megkönnyebbül, mint még soha. Ez illat lelke szellemében nem lesz az árulásnak nyoma sem, amint tiszta lelkiismeretem teljesen ármány szövevényes csapdasorozatain akadályversenyek, lovas díjugrató versenyek cseles csapdás sorozata végtelen számsor sorozatán látni fogja, remélheti álmaim illatát érezhetvén lelkem szelleme illatát, egy kék virágot és megálmodhatja, elképzelheti kedvenc virágom illatárban!

Hamlet
Könyveimen egy szürkésfehéren hullámzó gránittojás és azon könyveim -

Ophelia időben takarítja el, söpri le börtöne utolsó tégláit is, mert Opheliával sem lehet mindent megtenni, amint Hamlet - Úrfival sem lehet mindent megtenni! Hamlet szíve máshol van, mint erőszakos megbízói ráaggatott hadai és képviselőik aggatni szeretik szívét, kik jaj, úgy tapadnak, úgy ragadnak, úgy hízelegnek és úgy akadályoznak titkon minden jót, szépet, igazat és újat, mert sosem szerettek igazán senkit és semmit, csak mindent és mindenkit kihasználtak! Hamlet azonban, ha elárultatik, megrántja, felhúzza vállát és fingik egyet, köpök, szarok rá - mondta!

Cressida
Coriolanus elárulta-e Cressidát holmi vélt állam -, avagy családi érdek mentén, és Cressida elárulta-e Coriolanust szívügyei, szerelmei ágas-bogas, milliárdnyi idegzet agytekervényei elágazó becsülete imádságos áldozat, papnői életében, elárult-e valaha valakit, sohasem! Tiszta lelkiismerete állítja, sohasem!

Coriolanus
Szív fara, feneke, a segg szíve, amint látom Cressidát ropni, rázni, riszálni csípőjét, amint él hal a táncért, és gondolom az értelmét, az elméjét is ide e gyönyörű női báj kellemének e túlfűtött erotikus kipárolgó vésznek rendeli alá, és szeretkezni úgy képes, mint egy szent, ismervén a Káma Szútrát, mint hagyományos átörökített klasszikust! Elméink, szellemünk szeretkezése a fénytesteké hullámzó gyönyörűség az édenben, a paradicsomi üdvözült állapot fenségében angyalok gyönyörűség kertjében voltunk mi is Árkádiában a halálon túl a határtalan szerelem üdve birodalmában!

Cressida
Szerelmében végleg elhagytam a világot, - visszatérni idejében -, amelyet mindig szerettem, de sokat ígért, keveset adott, az is volt keserű, adott volna inkább semmit!

Coriolanus
Világ nélkül, világtalan, azaz a világ emléke emlékezete nélkül Cressida, ki már nem világ, hanem Cressida, nem lenne Cressida, nem lenne jó papnő!

Cressida
Coriolanus szerelmében végleg bezárultam a világ számára; úgy szemlélem örök szeretett szent szellemeim társaságában a világot, a papnő a világért lesz újra világ isteni szerelmében!

Magunk szerelmét éljük meg, adjuk, ajándékozzuk, és őrizzük szféráink köreit tisztán, ép, egészségesen, és az imádság: Szabadíts meg minket a gonosztól!

Coriolanus
Szeretett Cressidám, egymás szerelmében egységünk, tehetségünk, képességeink, hitünk kikezdhetetlen isteni minőségét adjuk, ajándékozzuk a világnak, mely gonosz által kikezdhetetlen e hit, mert örök, isteni minőség, és átlátja a gonosz agytekervényei mégoly szövevényes szőttese hálóját, cseleit! Nagy túlerő ellenében is így diadalmaskodik, igazságában megdicsőül, mert a lélek erős, csak a test erőtlen, szellemem lelke örökkön veled, Cressidám!

Cressida
Coriolanus, az örök tavasz szerelme mégis, ami mi vagyunk!

Coriolanus
Mindig is azok voltunk, tudatosodásunk különböző szintjein olykor haraggal dühödten, néha még ádáz gyűlölettel is viseltetvén egymás iránt, mert nem tették könnyűvé minekünk, és borzalmas terheket cipeltünk az úton; az út rettenetesen, iszonytatón nehéz volt! Látja, felismeri-e már Cressida álarcok, maszkok mögött a valódi létezés kilétét, látja-e a szívet a farsangos álarcos forgatagban? El bírja-e már viselni az egészet?

Amikor Cressida rám ordított kikelvén magából, hogy én még is mit képzelek, hogy ilyen áruló meg olyan, és hogy merem én ezeket meg azokat elárulni, és hátat fordítván sziszegte, hogy ilyen-olyan áruló, akkor tudtam már, hogy ő az, aki élni-halni kész lesz majd egyszer e hazáért!

Cressida
A fekete vadkan dallama kiismerhetetlen a halál-szövevényes dallama foszlányain, a fekete zongorán, mert az élet szeszélyes, a világ felgyorsult, és fénysebesség gyorsaságban változik, változhat a hatalom.

Ostoba, érzékeny bika ne légy azonban bikamód komor, ki sérülékeny sebezhető-sértődős, de tükörbe nem néz, avagy e tükör mindig homályos, és e sértődős ostobaság magát mindig becsapván kidumálja az ő rettentő rettenetes igazát, amely soha nem hibázik, soha nem vét, nem vétkes, és úgy támad másokra folyton, mint holmi csatár a tűzvonalban, mert neki ki vannak az idegei, és úgy neked még inkább ki vannak az idegeid, mégis neked megy, neked ront, lehord a sárga földig és szapul a végtelenségig, hogy jaj, míg kedvesen... Neki megálljt nem parancsolsz!

Coriolanus
Rólam beszél, Cressidám?

Cressida
Dehogy. A fekete vadkan a halálgépezet üvöltő halálfejei gépezete fejei kiismerhetetlenek a tudott és ismert pontjai ellenére kiismerhetetlen a halál birodalma és olykor percről percre változó szövetségei, még ha nem is kell árulásnak lennie itt nem ütné is fel fejét az árulás!

Coriolanus
Bírja-e már Cressidám, elbírja-e ezen egészet, életet, halált és a semmis létezést, ahol nincs semmi, csak e semmis létezés, hisz ha van valami, máris nem lehet a semmi, legfeljebb feloldódás, eloszlás e van létezésében!

Kiemelkedő feje ki kilát-e már? Szíve szépsége megbocsátott-e már, a fekete energia és anyag, amely talán nem más, mint halálhullámok szellemtengere energiája magához vette-e már mindez, ezen örök egész örökkön valósága, és szeretett Cressidám bírja-e már ezen egészet, amelyben olykor igazán meglepődünk ki kicsoda a sok álarc és maszkja alatt valóban, a valóságban a valódi énje mi? Van-e egyáltalán valódi énje a független nemes gáz léte van-e, vagy csak hajlítható fénysugárnyaláb, torziós inga, vagy van mégis énje, magja, autonóm személyisége, akarata, és létezésre ráhagyatkozása úgy van-e, hogy szabadul az isteni arc minőségében, mert csak az szabadul, ki földi kis energiamező léttől függvén függőn kapaszkodván a létezésbe erős és nemes, ha kell arisztokratikus erényes erős szellemiség e földi létből ki-kilátni az örök haza búsulván és örök haza szívének csillagaihoz.

Cressida
Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, ki életét adja barátaiért! Könnyű mutogatni, hogy fekete, és a molyok falták fel, és kiaszott test kiszáradt vénsége, de áldozatot hozni mindvégig rendületlenül valakikért szeretetből, mert oly terhekkel lenni viselős, melyek másnak elviselhetetlen, bírhatatlanok lennének, ezért vállalhatatlanok, elutasítottak, hisz elpusztítanák a hordozót; csak a választott viselheti el, ő is nehezen, de akkor azért ő a választott, mert egyedül ő viselheti el e terhek kínjait egyedül ő bírja el, azért ő kapta! Más rögtön összeroppanna, belerokkanna, belepusztulna már a látomásba, már a vízióba is! És e látomás, e vízió el se képes jutni hozzá, mert az elme gondolataiba, tudattalan képeibe fel sem vetődhet, nem képződhet képzelet, mi befogadható lenne, mert nem választott, de annak lenni tán kín, rettenet, borzalom szépségét jelenti még ha vannak időnként kellemes hozadékai is, mert keresztviselés, kereszthordozás lesz, lenne majd nagy dicsőség, még csak nem is feltétlen, mert halálodban is gyaláz olykor sokáig a kisajátító jelen jövője!

Coriolanus
Cressida megbocsátotta-e már, hogy csak pokoli jelent kapott apja szerelme ellenére is és vihart?

Hamlet
Miként felejthettem az éjszaka viharvert virágszálát saját éjszakám viszontagságos és viharos csillagzata alatt sorsomnak rokon lelkét? Nem felejtettem el soha! Titkolni szerelmemet, titkolni muszáj volt, hogy az ár, mi mossa, el ne sodorja végleg, de tudtam, hogy végül megmenekül szerelmem, mert teljes egészében magára talál, ezért olykor kegyetlen és kíméletlen is voltam vele, de csak annyira, hogy vállain terhemet elvigye, el bírja cipelni, hordani azokat a köveket mind a mázsás hátizsákot, akkor is, miután elgázolta a tehervonat a csillagos ég alatt, mert folyton azt bámulta, ezért kicseszett, kibazilikázott a földi sorsa vele!

Cressida
Nézz időnként a lábad elé is és egyenesen előre, Ophelia! Hátra csak akkor nézz, ha a múlt úgyis jelen és a jelen jövője, mert a lelked szelleme időtlen valóság és örök, az örök esetén pedig nem beszélhetünk visszanézésről, múltról, időről se beszélhetünk, egyáltalán nem.

Ophelia
Miként felejthettem volna el minden öntörvényű magam keresése útjain, szenvedélyes viharos és kitörő vulkanikus énem, ami annyira magára vágyott, másik felemre, a sérült agyonsebesítettet, ki olykor gonoszat beszélt, de szívébe láttam, mily gyámoltalan, szerencsétlen és hű, jó, igaz kiszolgáltatott nyomorúság lakozik ottan, e másik hű, jó felem, miként felejthettem volna én, természetesen sosem felejthettem Hamletet!

Hamlet
Vízbefúlástól, özönvíz mocskából tisztán és üdén kikeveredett-e, kivált-e Ophelia, az égi nő?

Coriolanus
Bírja-e, elbírja-e viselni szeretett Cressida az egészet végre ez álarcosbál súlyos súly-fölöslegét a fekete kőcsillagokat, és beteljesíti-e papnői küldetését, miután azt hitték égi kurva is talán az istennő Vénusz-Aphrodité?

Cressida
Cressida mindig jó volt, hű és igaz fenség, és az éjszakák hosszúak voltak; nagyon elhagyatott volt a sűrű sötét éjszakákon börtönök hidegén a hallgatás zsarnoki önkényén elárvult és elkeseredett az úton a sötét éjszakákon falták elméjét a tehetetlenség és kilátástalanság, szeretetlenség elhagyatottság démonai a sűrű, sötét éjszakákon egy felfalt elme didergett az Esthajnal árnyékában főnixmadárként újjászületni hajnali harmaton örök tavaszok kikeleteire!

Hamlet
Esti mese után lett sírkamra didergő éjszakája a rózsaszín köd csak túlélni kellett a nyomorúságot, az ezerszeres halálokat az ezeregy éjszakán is világított az Esthajnal harmatos hajnal virradatra, ki világos virradatig virradatra is őrizem a szemedet, őrködtünk így eleget örök tavaszok kikelet virradatai hajnalaira!

Ophelia
Hullámzó fényes áradatok fejemben a csillagos ég rendezett viszonyai és ezernyi nap ontja fényét és melegét szeretetem felfalt levegőég!

Cressida
A szerelem ligetein megágyazok a fényes természet és szellem örökkévalóságának, az áldozat, a szeretett papnő, és hattyúk körtánca!

Jago

Szereplők:

Rikkancs
Shakespeare Úr nyomán készült e mű, bárki, avagy mindenki nagy-nagy örömére. Ki ide hallgatna, bátornak kell lennie annak, de homokba is dughatja fejét. Tudnia kell, ki érteni, szagolni, látni jól akar a nagy számok törvényét, hisz satuban a Fej és lökdösi jobb, bal, gyötri ezernyi Fal-Labirintus! Megtalálni, ki szeretné végre a rózsaszín gyémántot, mélyre kell a Föld gyomrába leásnia, és jó szaglása nyomán a labirintusból kijutnia. Itt nincs most Theseus, ki minket elvezetne fonalával Minotauruszig, kivel inkább leöletnénk magunk, mint egy szőre, haja szálát akár megsebezni volna módunk; nos rajta hát, mielőtt bárki ide hallgatna, avagy homokba dugná fejét, hogy ismeri, avagy nem ismeri a Nagy Számok Törvényét! Nem ismervén e Törvényeket ripityára zúzza itt majd fejét Jago, Emilia, Othello és Desdemona. Nem várható itt tragédia, hisz mi ma az emberi lélek-szellem e puszta-sivár kék bolygó határban. A posztmodern kor utódjai egy információs kor elektromos felhőiben és ködök dzsungelében, hol adatfolyamok hullnak alá reánk az égből, és gyarmatosítja az ember az eget, mit számít itt akkor, ha valami nagyon fáj! Ne számíts itt már tragédiára, de jól figyelj, és olvass a sorok között, és halld, mit beszél ma Shakespeare Úr, hogy nem zsebben babák, de Desdemona zsebében elfekszik Jago, és Jago zsebében Desdemona. Buddha Úr nyomán átjárják egymást az égi és pokoli lelkek mindenestül kiismerik egymást a világ lehelet-szőttesén. Ha valaki nem vigyáz, székek között zuhan az nem egy szépen csiszolt, lakkozott Pad alá, de Szakadék mélyére az nyomban aztán, ha nem vigyáz, hogy mit beszél, kinek, mit és miért, hisz legjobb barátban, szeretőben is ott rejtőzködik a jövőbeli esetleges legnagyobb ellenség, de vigyázz az ellenségedre is ám nagyon, mert tán halálodig ő lészen legjobb barátod! Ezen Isteni Elv bölcsességét úgy vésd füleidbe, ki ne törölhesse onnan füledbe ültetett bogár, se árnyékos völgy, se távoli horizont, ameddig a szem ellát... -

Ha mindez ijesztgetés, rémisztgetés után nincs még drága nézőközönség a gatyád is telis-tele, és úgy döntesz, nem menekülsz el azonnal e kis, kopár, kietlen helyről, úgy fogd meg a színház egész világszéked karfáját, legyen ez mankód tenéked e hely, hogy eligazodjál, ha mocsaras, sáros, lápvilág is e hely, ne hagyd becsapni, leigázni magad, maradj a helyes, neked egyedül kikövezett utadon, még ha kis ördögök potyognak is folyton-folyvást mindenünnen rád fejedre az égből, tarts ki akkor is álmaid és szíved útján, és csábítsd el az összes kis ördögöt tenmagad kedvedre..., de ne felejtsd, van ki csak úgy csábul, hogy sosem kell igazán neked! Kösd föl jól a nadrágod e zivataros, viharos helyen, hol a falnak is füle van, a barát ellenség és az ellenség barát, mert a Természeti Törvény nem teszi könnyűvé kiigazodni szíveinken se okost, se ostobát, és összekuszál mindent, jót, igazat, gonoszt, csalfát, galád tüzeket a Szivárványos Szemű Hajón, ahol föl s alá szaladgál szemeinkben gonosz ördög és rossz manó, Angyali Csábító, Ördögi Szerető, Isteni Társ, Segítő Kísérő, Démonok Hada, a Nagy Pusztító éles késeivel, az nagy nyomuló teste rád mászó hatalma túlerejével az egész Szellemvilág... Néző, jól figyelj hát, legyőzi-e, kiteríti-e Jago Othellot és Desdemonát? Kurva kém lesz-e itt Desdemona, kit eladni így igyekeznek, majd elpusztítani is így igyekeznek, mint a világ kurváját, egy kurva kémet, egy némbert megismerünk-e mi itt? Lesz-e itt finom ebéd, rántott pulykamell és hagymás krumpli finom savanyúsággal: kovászos uborka és csalamádé egy hőn szeretett nemzet asztalán? Találunk-e itt fehér egeret, ki valójában fekete macska, avagy gorillát, ki dzsungel mélyén is jól eligazodik, de az oroszlánok gyűlölik a bűzét, így elkerülik. Imádkozó sáska lesz-e Desdemona, avagy hattyú, ki végig hű, tiszta és makulátlan, tollai fehérek? (el)

Jago (Othellonak)
Vigyázz nődre kifoszt végül mindenedből, ott maradsz csupa-szár, csupa-szál lábbal gatya nélkül!

Othello
Jó, csodás és nagyszerű, hogy engem épp e Nő foszt ki! Édesanyám, szerető feleségem, só és markotányos nő e Nő, ki ellen szólsz, Jago, az egyetlen, akitől sohasem féltem, és bíztam benne, mint senki másban. Elkaparnád tőlem, ki engem szeret, mindenkit istápol, ápol, szeretget, mégsem, nem hitték el neki, hogy jó és igaz, elhittem én, és élve nyúzlak meg, ha baja lesz nőmnek...

Desdemona
Csodás az éter, ha csalogány énekel, finom ebéd lesz-e nemzetünk asztalán?

Jago (mintha a többiek ott se lennének)
Kiiktatni köreimből bárhogy is, de kaparják ki, ássák el élve, húzzák karóra, törjék kerékbe, mindegy, az eszközök megválogathatók, de takarítsák el innen e rohadék Nőt, ki szétzilálja terveimet! Ne hagyják békén, ne hagyják veszteg, míg csak szeme lángjának egy kis parázs hamukupacát is érzékelhetem, létezik addig ő, kit gyűlölvén szeretek, és eltaposni nincs hatalmam. Nem ért, nem tanul, nem ír a feledésre, rég beforrt sebeket tépdes fel ezen álszent nő, ki nem harmónia, hanem haramia; nem ír, nem jegyzetel, útjáról folyton letér, zsákutcákban vesztegel, ki tudja meddig várjak rá még, kis kádban fürdik, míg szentségében tetszeleg, zivatarom mossa el ez imádkozó fergeteget! Cseveg-fecseg, csivitel ellenem, míg házamban én tűröm meg. Használható, de törékeny, mint tojás-héj, tojáséj egyenes, hajlíthatatlan gerinccel: vagy eltörjük neki végleg, vagy a lehetetlen: így fogadjuk el. Ütheted, rúghatod, szóból nem ért, világ végén is túlra elűzöd, mint gumilabda visszapottyan fejedre kő-költemény, mint a sír olyan, amelyben élve te szentségelsz és kárhoztatod sorsod, hogy őt adta tenmagad mellé. Kedves vagy hozzá, csábítón szelídíted, gőggel, pöckösen hagy ott, fordul el; fekete fogad néki megmutatod, halálsápadtan retteg és hetedhét országon túlra menekül, és meglepődik, hogy ott is ott vagy... - Kiiktatni bárhogy, eszközök megválogathatók: picsatömés, faszbedugás, kibaszás mindenünnen, minden ajtón és minden ablakon, de csak a csöndben szólj, nem fáj fejed; ajtók csukódnak károgó vén madár, vészmadár végleg végre világváros végbűzben tessék vigyázni, ide a csöndterápiát, he-he-he, ne tudja ez Imádkozó Fenség, hol van, ki-ki ne lásson, ne legyen ki megszólítja, ki hozzá szólni merjen, ide Sötétség a Palástom, fedj el sötét éjszaka, védj fel híveid közé, e Nő pusztuljon, addig éljek Én! Menjen sétálgatni mély, sötét, pokoli erdőbe, nem lesz sok napsugár, se térerő így negyven után; bezárhatják felőlem egy rablókkal teli múzeumba is, lényeg az, hogy féljen a kicsike, hi-hi-hi, ha-ha-ha az Sötét Erdőnek ezer ága-boga... - Miért nem marad már veszteg? Nem érzi nyakán a tüzes zabolát, a lángoló nyakörvet? Játszani, tanítani egyként képtelen, imádkozik reggeltől estig szobájában meditál, gondolja szájában sült galamb a manna és beszáll hozzá ablakon a pártitkár, a kritikus és a színházigazgató, még levegőbe szagolni se dugja ki orrát, úgy hiszi így jól tájékozódik: szaglása rossz, pocsék, és az úton ő így igazít, szemén bár nincs nyolc dioptriás szemüveg mindent ködfelhőkben, homályosan lát, ide a beleit, pajtás! Fáj neki mindig valami határtalanul fááááj, baráti fülekbe sugdos akkor, így kerülgetvén, kerülne ki engem, ki rajta agy - fúrok, didergek hajnaltól éj-tejfölig, és kizárna mégis minden jóból e Kárhozata Elősegítőjét, ki levesét úgy megkavarom, ízeit maga-maga évekig nyálazgathatja, nyalogathatja, mire rájön talán, mi mire volt jó nekem..., hogy elszórakozzam éjjeleimen, betömni sötét űrjeim agg szakadékait rőt Palásttal, mindenkit így téveszteni meg, míg ki nem nyírom e Nőt, csábító ellenfelem... - Elgáncsoltatom egyszerre egyként, hogy feltűnő ne lehessen nyomorúsága!

Rágalmazni, besározni, szétcincálni, megkövezni, lehetetlenné, tönkretenni, szféráit imigyen hatalmam képviselőivel sugárnyalábokon manipulálni, összezavarni, értsen végre szót közelemben, mit lehet és mit nem; rabszolgák, szolgák, cselédek, jobbágyok, munkások, parasztok, kereskedők, iparosok, értelmiség, királyok mind ide Ti véletek e Nő pusztuljon, mert gyűlölöm illatát e párolgó, áhítatos közhelyt, ki mindig újra és újra beleköp levesembe, hercegeket választani ritkán, de beházasodni mégis lehet; e nőt megsemmisíteni semmi drágaság, kincs, pénz nem túl sok nekem, hisz egyszerű emberből is lehet olykor gengszter, avagy haramiavezér, máskor miniszterelnök... avagy Jago -

Desdemona világos rózsaszín ruhát, halványszürke selyemtopánkát és világosszürke selyemsálat visel. A Szivárvány Havasán erdélyi népdalt (szövege nélkül) dúdolja, míg keze félősen játszadozik sáljával. Kissé bizonytalan, mintha attól tartana most egy újabb szörnyetegét a teremtésnek vezényli a Sors őellene.

Desdemona
Didergő sötét, rossz álmom volt. Férjem mellett feküdtem égő, szorongó, hatalmas vággyal, de ő halott volt, hisz régóta nem engem, egy másik nőt szeretett, és titkon e szépséggel szőtte Új Álmait a jövőnek, és rám se hederített, fitymált, ha szóltam száját húzta el, hízelkedőn karját megsimogatom, azonnal elhúzta azt; édesen fecsegtem, gyöngéden kacagva nagy, vajákos füleibe, idegesen mordult egy nagyot; játszván haját meghuzigáltam, hogy forduljon már felém is ide, nézze, lássa hát mennyire szeretem, de ő csak reám förmedt dühödt haraggal, hagynék végre békét már neki. Ijedten, verejtékezvén forgolódtam ágyamban, és láttam magam véresen agyonvagdosva, agyonhasogatva sikoltván egy rettentőt ugrottam ki az ágyból nyomban. Kegyetlen álom, szállj el emlékezetemből, törlődj ki magad! Éjszakáján a Nagy Időnek új álmot is látok édeset: férjem simogatám, mint szokása, becézget, Arany Virágom, Illatos Virágszálam, Tündöklő Liliom, Bíbor-szép Rózsaszála a Teremtésnek, Tündérszép Ilonám, Édes Mátkám, Aranybogár... hol van a Papucsom? Nevetek én erre oly nagyot, akkorát, hogy megremeg alattunk a Föld, fölöttünk az Ég is... - Keblemen férjem azonmód édesedik, túrja hajam, melleim, és hahotázva játszadozik: Teste, Aranyom, mézes tej, tejes méz, tejfölös pitypang, joghurtos kalács, mákos csiga és ezerjófű; bőre fehér, selymes tapintása, felfalom, Édesem, mert imádom Magát. Fordul akkor megint a Sors Nagy Szerencse - Kereke, és jön nagy áradat, lesz csatazajos Zivatarban korai Alkony és mély, szívszorongató, öldöklő Fájdalom, mert a Szerelmünk Teste hullája holtan és haloványan partra kidobván a véres hullámok taraján hullámzón megtaláltatik. Sötét könnyek mossák az arcom, ezer tőr járja át szívem, e rőt romhalmazt ez álom után... Othello ekkor fölébred, kedvesen szólongat: Mátkám, virágszálam, édes volt-é álmod, e csalfa, hitegető Vén Gyerek, szép volt-é éjszakád, a Fekete Nap? Nem hallasz tán, Te kedves, szép Gyerek, kedves, szerelmetes, Drága Nőm? Indulatos volt válaszom: Hajnalra virradt felettünk az ég, a Kakas kukorékolt, szerelmünk reggelén csókokat leheltek a habok, a madarak csiviteltek...

Jago (félre)
Hazudik neki a hitvesi ágyban, így csalja meg...
Jó Reggelt, Desdemona!...

Desdemona
Jó Reggelt, Jago Úr!

Jago
Szép a hitvesi sálja, Desdemona!

Desdemona (félre)
Régóta taszít valami e közelségben, de részvéttel szeretem férjem munkatársát e csellengő-kallódó lelket, kit kitaszít minden, mi él, és mi nem létezik, mert a semmi sem otthona ezen Lélek-Űrnek, amelynek légzőgyökerei sem tartják sem pokolban sem égben ezen otthontalanságot, ezen végső kivetettséget, e határtalan magány égető jelenét, e rettenetes borzalmat is megtartom én ezen istentelen arcát, a teremtés űrjét a kilátástalanságnak...

Jago
Annál jobban szereti a Testet, az életet, a bőrök pulzáló, vibráló, pezsdülését Sötét Fensége Jelenésén, e forgó keringő nincstelent. Alakul e határtalan, amint maga meghúzza határait, és egyúttal elűzi a legyeket, a szorongató, félelmet keltő szemeket a konyhamézről -

(félre) Férjrabló! Fasz-szopó Desdemona! Büdös - mocskos - mosdatlan Én, kit készségesen mindig leszopnak gépiesen, ahogy kell precízen, hogy érzelem a gyönyör pontos szolgáltatását ne zavarja meg..., csak zavart keltő Átok mindig az érzelem, amit Maga iránt érzek, Kedvesem! Hiába kisebbrendűségi-érzés, ön-leértékelés, az önbecsülés hiánya, lelki függés, kiszolgáltatottság a szerelmeiben e Nő manipulálhatatlan, vezethetetlen, nem lehet becsapni..., ezért gyűlölöm Én... (Desdmonának) Túl van-e már mások főztjén, mi sosem jó annak, ki jól főz?

Desdemona
Sosem ízlik mások főztje igazán annak, ki jól főz? Miként gondolhatta, hogy elárulom, kiket lelkemnél jobban szerettem?! Örökre szeretem a másik mást -

Jago
Mekkora egy marha maga, nem félti agancsát, hasát, gyomrát e Szerelem - Semmi? Baszhatja magát nélkülem, ha minden kibaszott utcasarkon megáll, és évekig ott rostokol prédikálván várván egy arany madarat; a részvét ködében csak célját veszti, fáj és elalél e ködben hosszan bolyongván gyenge lesz szíve és rossz idegállapota lelkiismerete. Minden kibaszott utcasarkon kíván csak szülni, kedvelt, elfogadott utcasarkon már nem; kristálycsillámos, bársonyos palotákban unatkozik csak, elveszetten szorong ott, nincstelen hagyja magát évekig bealtatni, ostoba marha maga...

Desdemona
Szívem a tekercs, a babér, a mérleg, a kard, a jogar és az aranyalma; Kék Palást borít... szeretem a vízisízőt, ki tud óceánnyi hullámzáson is úrrá lenni, a sárkányrepülőst, ki léghullámok hátán tanúsít önuralmat, és már nem kísérti senki önmaga üdvözült magjának közepén - Azt szeretem, aki őrizett és védett engem, aki hű volt, míg mindenki kitért előlem, kiszolgáltatott, halálra ítélt testem elsivatagosodott, lassan elvérzett, halálra fáradt a kínzásokon az alvilág titkos vizsgálati börtöneiben, pedig csak szeretet volt a lelkem lombos erdők aljnövényzete. Világ kitaszítottja voltam valami kegyelmi szentség áldott, örök, irgalmas jelenlétében. Szeretem a motorcsónakost!

Othello
A postás sokszor csönget...

Desdemona
Őrizem a szemedet...

Othello
Aj-aj, tudom... világok pusztulásán, mint éji vad érkeztem meg hozzád, és várok riadtan veled.

Jago
Sosem nőnek ki e szentimentális kalamajkából, melynek Szerelem a neve? Nem félnek lángtengertől, egek csupasz szikláitól Fekete Sasok étkéül odavetve, a szenvedélyes eksztázist követő csömör betegesen fájdalmas üres űrjétől sem félnek ezek? Nem elég nekik, hogy én nyomom-szorítom gázhalmaz-állapotukat összeszorítván őket, összepréselvén minden levegőjük; nem félnek tőlem, ha lazítom a szíjat, a kantárt rajtuk, hogy széthullanak, megsemmisülnek a képtelen, üres semmis űrben is megtartja őket a Szerelem? Mi célból? Mire jó nekik e fertőző, ragállyal, betegséggel teli fekélyes, függő létezés? Mire maradnak itt, szülik, reprodukálják e borzalmas földi porban négykézláb-araszolásuk, miért lázadnak ellenem, ki e beteges fertő ragály, az életük megsemmisítésére jöttem? Szeretik e csúszó-mászó araszolást porban-mocsokban, lápos mocsárban, rabszolga-járomban megbéklyózván bilinccsel lábon és kézen? Mily gőgös is egy szerelmes pár egymás labirintusában tévelyegvén, sápítozván egymásnak negédes szavakat, a hívők, kik, mint istenekre néznek egymásra, és sérti mindenki más és minden más köreik. Az ember szégyelli szinte magát mellettük, mert levegőt mert venni feszengni kénytelen! Mint omolnának össze azonnal, ha kicsinyes hatalmi harcoknak esne áldozatul szerelmük, avagy egy csúf, fekete lovag kikezdené szerelmük az első lehetséges kis fekete folton, makulán, amely mindig adódik valahogy, ha nem, kell a rágalom..., egy elejtett levél...

Desdemona
Féltékeny-e ő is rám, ki tud engem?

Othello
Meg tudja-e bocsátani, hogy oly sok minden pörög-pereg ujjaimon megtartani és megújítani?

Jago
Nocsak, a hatalom mániákusa, a Tér, az magas légtérben Szeme, de Én is ott vagyok, a pusztító-romboló ösztön, melynek Gyűlölet a neve. Gyűlölök minden isteni teremtményt, a létezést, a létet -

Desdemona
Láncunkra vert poklunkból elég volt..., ki a friss, szabad levegőre!

Othello
Felülemelkedhetünk végre beteges-sebes önarcainkon?!

Jago
Iszonyodom ezen élhetetlenektől, kik széllel szemben pisálnak mindig, ajtóstul rontanak a házba, fejjel mennek a falnak...

Desdemona
Szeretlek, de nem becsüllek sokra magadat mindig tőlem függővé tevő, hajlítható, de nem alakítható szellem.

Othello
Antagonista, az örök ellen; kritikus, pusztító-romboló, máskor a teljes-tiszta gonoszság szelleme.

Jago (félre)
Talán hosszabb kantáron is engedhetem őket; rövid kantáron virgonc - eleven ellenállásuk föllármázhatja a környéket. A munka engedélyezett nekik..., fizetésük csekély, minimális legyen, ha jól érzik maguk, ellustulnak, és újra ismét sokat mernek... lázítanak, lázonganak munka helyett...; rövid kantáron tudják már, mit szabad és mit nem, a hétszentségit nekik... - Jól viselkednének, jár nekik jutalom, jármukból kihágnának kegyetlenül büntetek...; mindig hű voltam hozzájuk...!

Desdemona (félre)
Tudjuk mi azt, mikor, miért, miben...

Othello
Shakespeare Úr! Idegenül, világtalan, nem e világból e világon mégis szeretni szeretvén, mert a fájó szív gyötrelmeit a közöny nem enyhíti. Jöttem e Nőt szeretni, ki gyilkos lapjaikba belelátok...

Jago
Nem lehet folyton teli pohárral a kézben rohangálni, megnyugvás is kell egy kicsinykét; (cinikus, erős gúnnyal), megosztván csak szívem, állhatok mértékkel rendelkezésükre záros határidőn belül ketreceimen előre-szaltó, hátra-szaltó, halálkanyar, toronyugrás, korlátozott szabadság korlátoltsága...

Emilia
Taszítja mindig valami bennem őt, akit szeretek. A vágy szabadulni akaró rúgkapálásában csak erősebben szorul rám a hurok. Dobogó, lassan elhaló szívem bilincsben, és rendezetlen, uralhatatlan az ismét felerősödő szívdörejes szívdörgés zavart-zavaros, nem egyöntetű, össze-vissza ritmusán szívritmusom képletre nem írható.

Jago
Testem, e természeti tünemény szövi e kötelékek szálait, ideg -, fonalgombolyagból e szőttes-; mozdulnál kötelmeimből rossz irányba gőgös önelégültségben, ha gonosz mód árulásra vinne a lélek, tévútra a test, ellenségességre, ellenállásra a szellemem rég betörte e kiszáradt gebém a lápon, e mocsaras téridőben, hazátlan világon, léggyökereken sem függ otthontalanság nőm, feleségem hamiskás hízelkedése, zavart nevetése, zavarodott mosolya mégis gyönyör-egekbe lódít, mert szeretem. Undorát leplezi, hogy nehezére esik a velem való csínom-bánom, mégis egek gyönyörével ajándékoz meg a leples, elleplezett szeretkezés; ilyenkor maga a fekete sugárzó Nap mezítelen, nem a szárnyas oroszlán Velence karneválján ő a világ-csúf boszorka - parancsolatomra természetesen, hogy szokja a létet, a létezést mellettem, kit el nem engedhetek, mert szeretem a magam ilyetén módján a Csúf - Szerelmetes Lovag, ki hatalmát élvezi a másik felemen, kit sosem vállalhat igazán, miként rabként, rab madárként készséges az, és mégsem, nem menekülhet, hisz lassacskán megszokik, ha nem kíván teljesen összetöretni, ha akarván akar hullások hullásain összetöretni, hogy maradjon belőle valami...

Emilia
Rémséges rémétől, az árnytól, sosem szabadulok... Perverz vágyaim, kisiklásaim, girbegörbe útjaim végterméke ő, e roggyant, halálos, kiszáradt, vén gebém a lápon, ingoványos talajomon szereti főztöm; ideig-óráig megbékélek sorsommal, majd didergő viszolygás pengeti feszített idegszálaim e gyászzenét a mániákus depresszió ingadozó kedélye varázsol ideggyöngyöket a rettentő borzongás...

Jago
Maradékain falatozni, csonkjait elásni, majd szebben mint volt újraszülni, új életre kelteni, romjain meghempergőzni, megalázni őt, a sárga földbe beletaposni, ha nincs kedvére e hedonista, perverz önkény; e gyönyöruralom kénye-kedve képzetei tárgyaivá degradálván őt, e Nőt kivetülései tárgyaival együtt használni, elhasználni e lelenc-céda, cemende ringyó, elektromos közpicsát, a feleségem; lelenc-céda általa gyártott, szült ádáz, kurva lelkét, amely mind jobban elvágyódik tőlem, annál édesebb a maradási kényszere, a kényszer, amely által mellettem halódik, nélkülem élni nem tud, nem lehet már neki.

Emilia
Sajnálja, hogy nem lehet itt most velem, mert érzi többlet-energiáim duzzadását, erősödő testem vágyvizeit, szétterpesztett lábaim vízözönét, pezsgő forrásaim vízeséses-vízhullásos csörgedező patakjait felé áramlani -

Jago (hízelkedvén hozzá dörgölőzik)
A mindenit, kedvesem, ha a tiszta, illatos faszt szereted, az enyém meg húgyszagú és rajta több éves ondómaradék töredezetten rászáradva, hát mosd te le, és felfallak én, rózsavízzel kimosott picsád, eperillatú csiklód, málnaízű aljad lyukait kinyallak én, de faszom te mosod, te illatosítod, édes, undorodva, hisz fehér és lila akácillat lengi be szobánkban gesztenyevirágzás, míg tartom fejed, magamévá mindenestül így teszlek én, birtokterületed enyém, legerősebb szagú vizelettel én pisállak körbe, megérted? Tedd már szét végre tetves csikóm a lábad, szentem, feszülhessen csak átlátszó, áttetsző, mindent áteresztő friss és eleven közpicsád, kis, szőrös aljnövényzet-pinád, hadd nyaljam ki felejthetetlenül, aztán zárd be az ajtót és dobj ki mindenkit, mert egyedül tartok rád igényt, az otthont akarván veled. Másrészről lepattanok, és bottal ütheted árnyékom nyomát -

Emilia
Túlzásokba esik mindig, ha egyensúlya pillanatokra kibillen...

Jago
Elhallgass, te Nő, sírba viszel, kiszolgáltatva mindenkinek, ha ütnek egyet fejedre, folyik belőled az árhullám, mint ondópatak minden arra csellengő mit ugrálsz léhűtő, senki fiának, gonosztevőnek; mi közöd hozzám tulajdonképpen, te nő....; a nagy semmi minden tettlegessége semmi-seregével hajadonfőn az éjszakában a tettlegesség..., forró agyvizeim lehűlt, kihűlni vágyó elcsendesülése, megbékélése. Sírba viszel, te nő, alászállt poklaira, harmadnapon rázárják a poklot a pokoli és mennybéli seregek, hogy többé ne tudjon ártani, mármint én, nem a Názáreti -

Emilia
Repedései résein beszivárog, iramlik a mindeneket, bel -, külvilágot kikezdő, dermesztő jéghideg üres űrszél tobzódó matematikája törvények alkalmazott technika művészetén -

Túlzásokba esik mindig, ha...

Jago
Elég! ... - (félre) Régóta undorodik tőlem, az adja gyönyöröm, hogy teljes rajta uralmam, a gyeplő szoros. Gebém szellemuralma fényhálóm fényszövet csomópontjain valós hatalmak, én vagyok országom e gebe, és e nőt, a feleségem tönkretehetném pillanat törtrésze alatt minden vállalkozását, de vágyódom rá, mondhatnám szeretem, így készséges ám, ha undorodik is, mert bebiztosítottam magam, ez ám a házasság, a ház, amelybe út csak befelé visz, ki sohasem, ez a gyönyör, ez a háziúr uralma, ki csak válogatott házibarátokat tűr meg, míg kénye-kedvére üt, ha valami nem tetszik neki; a nő nem menekülhet, mert bebiztosítottam magam minden árulása ellen, és megkötöttem örökre, mert kellett nekem, szükségem volt rá, nem volt könnyű eset -

Gyönyör partjain napsugár heverőm és a bíbor ostor készenlétben időben megleckéztetni e nőnemű gebém, - húzd meg, ereszd meg -, illatos lószőrme-bőrén világok világa és egy ország legel rafinált házam önkényén rókák csókjai, és enyém e nő, mert rózsaszínes mellbimbóihoz én értek, én, édesen becézgetem, tente-tente, elaltatja altatódalom, ha sok és nem kell és nem bírok vele fáradtságtól elcsigázott, elalél vállaimon az édes, akkor nem tevegél, és új, gyönyörű nap virrad ránk Isten halovány, sápadt sárgára szőtt egén -

Desdemona
Ajándékba kaptam egyszer mézes-málna likőrt, maga volt a paradicsom, a sűrített, de nem konzervdobozban, hanem az éden előérzete, a kísértő gyönyörűség.

Jago (erőteljesen)
Hogy jön ez ide ez égi hang velem kapcsolatban, mikor a pokol fényéről, világán beszélek én.

Desdemona
A mézes-málna íze keseredne meg, emléke szürkülne el a létezés örökmozgó szájában!

Othello
Az éden emlékezete fájó visszfény; az éden emlékezete fájó, csalóka visszhang pokoli vég, ha közel új világok reménye -

Desdemona
A pokolból elég!

Emilia
Iszonyodom-e a világtól, undorodom-e emberi állapotomtól? Korcs vagyok-e, emberi korcs? Mihez képest lennék korcs, egy képzelt, ideális, e földi, valós szférában sosem létező virtuális, illuzórikus, vágyakat gerjesztő, felcsigázó, de beteljesíteni sosem képes világ és rendszereihez képest? Vágyálom, valóság, álomvágy, álomgyár örökkön meghasadt lelkünk-szellemünk hasadékaiban a téboly földi háza. Telis-tele testem sebekkel, mégsem viszolygok, iszonyodom ettől a világtól, amely kényszerű otthonom, de a közöny nem lételemem mégsem, a világ fáj nekem; gyógyír a szépség, jóság, megértés nyomán az igazságok megtapasztalása. Vizsgálati fogságok metszetein a hűbéresek maszkjain áttündököl a hűbérúr arcai - Eluralkodik-e rajtam is a kiszolgáltatottság, a kizsigerelő ki -, és elhasználhatóság, megvehető lehetnék magam is?

Jago (félre)
Azt hittem elég lesz kisujjam pörgő legyintése és a zsebemben lesz e céda-cemende örökre enyém lesz, máig rengeteg bajom van vele, csak teste enyém, mert elvágyódásában mindenhol ott van csak itt nincs, megkötözni nem lehet, alkalmatlan arra, hogy tisztelje a fennálló hatalmi viszonyokat -

Emilia
Mintha cölöpökön létezésem egy ház űrjén bolondját járatták velem senki-fia fogdmegek, és parancsra történt a máglyarakás, míg dobáltak egymásnak a rideg, kőkorszaki, avagy jégkorszaki játékmezőn egy fehér piros pöttyös labdát titkos lég titok-emberei, egy háttér hagyományozó hadai dalait. Zsebeld be, és tedd el mélyre így mesémet!

Jago
Ha nem tartod a szád, kiölik belőled szemed utolsó életszikráját is, míg tisztelik a másik mást és térfelét e fogdmegek; a mesékben tán győz a legkisebb fiú, de jaj annak ki vadállatoknál erősen körül-hugyozott, a másik terepére támadón átsiet, hát még ha nőt rabol...

Emilia
Törik agancsod imigyen, míg móresre tanít a létezés ketrece, megtanulod a leckét, miként írja át a tőkekoncentráció a filozófiát, amely már nem a teológia, hanem lesz a materializmus, az anyag szolgálóleánya, a haszon, a tudomány és a hatalom jól megalapozott bástyás erődített végvára. A mindenkori hatalom védelmi erődítményei. Csonkított, csonka Azúr... -

Jago
Havasok kietlen szikláihoz viszed bőröd hiába a vásárra, nem fogom szó nélkül hagyni Prométheusz-játékod, te nyomorult. Sasoknak adod imádott, szeretett májad, kikötözvén átkozott magányod szereted?

Emilia
Hatalmas űrben, mint fogselyem szálai a fogdmegek; a létezés házában befogadtam, elvegyültem és kiváltam. Szorongató hatalmi rendszerekben, az öldöklés angyalai között is, ördögi-mennyei bábjátékosok vég vigalmán is a bomlás gyönyörei martalékaként is az értelem szabad gondolatait követem, mi teszi az embert?

Jago
Jöhetnek az oknyomozók: Sissy, Diána, Virginia, Agatha, Shakespeare, Poirot...

Emilia
Agancsaimon, a semmi leheletén máglyarakások meggyújtván gyulladnak és hamuvá ég szellemünk a megszállók túlerején...

Othello
Térfelemen a kompromisszum és a kölcsönös jó szerződéskötés: az ideális játékos megköt úgy, hogy észre sem veszed; a határait, önnön magát igazán, igaz mód jól ismer ő, behatárol önként, önmagát önként korlátozó korrektség, partnerek a lét mezején...

Desdemona
Hol gyűlölet az Úr, és e Gyűlölet Úrnak gyermekei, ott hiába akarnál Szerelem Hídját kifeszíteni a két part között, még gondolatod gyökereinél megsemmisítik azt a már befészkelődött, honos otthonlévők..., az elhasznált, tönkretett, megbetegítettek..., mert kisujjnyi a legyintés és ott az árulás!!!

Jago
Tudjuk dolgunk fertőmocsár, a túlélés törvényei; nem szól szám, a fej homokba dug... -

Emilia
Kisujjlegyintésre még őrzi belső szabadságát a pillangó szárnya még nem mozdul; e földi szférában a látszat mindig csal... ki most barát, lehet holnap áruló, majd újra barát, ellenség öntudatlanul is dalolhatja a haza dalát... -

Desdemona
Ki képes e kalap fény-szőttes rejtelmein valaha eligazodni, a titkos háttérmozgatók szerepein...

Emilia
Tán minden kínzások után valami nagy, erős, igaz, szép és jó szabadság van itt készülőben valakikért, mert túl sok volt az áldozat... -

Othello
Nevük hatalmának meg- és fenntartása beszélteti őket, másuk már nem maradt; láttatnak valós és képzelt ellenfelet, hízelkedő kaméleonok fotonos álruhában. Olykor Fidelio a neve e szereplőknek, míg agyonüti őket jobb és a bal, mit olykor, mindig elengedek, szemlélni széles horizont távlatában a történteket, a létezés egésze hat mindannyiunkra, abban benne állván kell viseljük, élnünk és válaszokat adnunk ízlés, hajlam és szív-szellemünk szerint, hisz az személyes karakterünk, de létezik-e Othello és Desdemona, avagy csak Jago gonoszsága furfangos cselvetései áldozatai ők, egy zsákutca, szűkös szemellenzős szemhatárán; kilát-e Othello és Desdemona Jago abszolút földi térnyerésén marad-e nekik is hely a Földön, avagy csak az ég rózsaszín ködben, mert ott élnek még istenek, az istenek a rózsaszín égbe vissza -, elvonultak; a földi tér Jagoé végképp eluralta ő, elfoglalta végleg gyarmatosította leosztott lapjaival? Megvetik-e a halott istenek újra lábuk, és lesz-e Prométheusz, ki elhozza a tüzet, és áldozatot hoz az emberért? Hátha nem gyilkolják le egymást fölöslegesen, ha még nem ég a ház és a város... Természettörvény működik szerintük, ha kifosztás, ha rablás az úr, de felülírják a hatalmasok, ha Szerelem; szabad vélemény-nyilvánítás tökéletes elszigeteltségben a Hét Toronyba bezárva, a másik más elhallgattatván brutálisan elagyabugyált, megrendezett balekok kiábrándult, halálos fáradtsága balesetei, halála, míg élet szikrája csillámlik benned és ezek rád vetik tekintetük, hagyj fel minden reménnyel, e szikrát kiverik belőled e pokoli helyen addig vizsgálgatnak, figyelgetnek, szemezgetnek.

Shakespeare Úr, mit is akarhat egy író, ha Orwell?

Szarpéppé vertek sok szeretett emberemet halálbrigádok terrorcsapatai, mire rájöttem honnan fúj a szél..., kergetőzhettem volna, kergethettem volna hiányzó farkamat a hierarchia lépcsőin föl s le, mint Jákob angyala; a Karácsonyban még jó, hogy nem a Sátán érdekel..., de lehet, hogy szeretet híján csak ő vesz körül...!

Jago (félre)
Sárga földbe taposom e Förmedvény Nevét is, úgy szétcincálom, szétmarcangolom, ízeire szaggatom őkegyelmét..., szerencsém van, nem tudja, hogy hallom!

Emilia
Ne várj itt karaktert, az elektromos felhők terében, hol nivellálódik, elszürkül minden a globális tömegmédia, az információ kora tömeggé hajlít görbe hátad embermilliók. Érzed a hurkot szorulni nyakadon, vágyad, ha más irányba mutat! Az elektromos felhők terében elmék jégkorszaki tűz-pokla tüzesen tüzel és szőttest alkotnak az egy létezés terében a gonosz és a jó szívűek szét -, elválaszthatatlan harcuk ezernyi érdeke bizonyos szinteken; a szétválásuk, ha végleges, nagyon égiek, avagy nagyon pokoliak, addig a harc marad egymás kicselezése cselgáncsa, cselvetése, egy angyali-pokoli birkózás színtere! Szív magjában a vágy, a hajlam utadra elvezet a nagy létezésben mi a szereped? Vagy tanító, gyógyító, ki lelkeket ment, avagy pusztítasz, elgáncsolsz, másokat tönkreteszel inkább szívesen? Magadat, sorsát látod-e csak sikerre vinni, avagy másokért cselekszel és hozol áldozatot mindig, míg szeretni tudsz, megharcolsz magadért, avagy sivár, holt-halott jeges lelked kiszolgáltatva mások kénye-kedvén, kénye-kedvére, mert félsz csak és dideregsz, és egyáltalán nincs benned vállalkozó-kedv, mert a gonosz, beteg, haldokló, nyomorultak szőttese úgy vesz körül, úgy nyom agyon, hogy lélegzethez se jutsz, ki se látsz a nyomorúságból. Ez húz le, ez teper le, még mielőtt léptél volna egyet magába zár, ellep végleg e szürke sivárság, a nyomorultakat csak regulázni, ráncba -, rendbe szedni képes gonosz, kizsákmányoló, automata gépies uralom, és épp erre számít, ezen dolgozik, így akar megtörni és megdolgozni...!

Desdemona
Ó, megszállottság, botor botütések, botorkálások gyönyörei... joggal féltette tőlem a hasát nebáncsvirágom a mimózától édeni dalát Ophelia..., míg a betegség, haldoklás, nyomorúság, kulturálatlan-műveletlenség, szeretetlen-jeges meg nem-értés, tiszteletlenség, pokoli ordibálás, üvöltözés fekete csápjait a végső pusztulásnak kellett imává édesíteni, mert Desdemona az ég, az égi nő, és csak oda vágyott az isteni zene isteni dallamai között feloldódni megsemmisülvén eloszlani köztük formába önteni e csillagok közt önmaga hallását hangzását, a nevét...! Tökéletesen oldódni, tökéletesen köttetni, tökéletesen kiválni végül!

Othello
Drágám, virtuális terepen eltérünk a húsvér ember bőre igazságaitól..., a rózsaszín űrvilág üres terein gyomorra megy, velőkig hatol a hideg...

Desdemona (lassan, de határozott nyugalommal a színpad közepére megy és a közönség felé fordulván, de a semmibe tekintvén imádkozik)
Vigyázz Uram ostoba múltamra mindenestül mindenkire, ki benne lett légyen a Te akaratodból! Szenvedélyes könnyűvérűséggel, csapodársággal, céda cemende naivsággal ne vádolj meg engem; szorongásaim, félelmeim legyenek a Te irgalmas, engem becsülő kezeidben; kérlek Uram, szeress, és ne mindig csak üss-vágj, hisz nem apád, kegyelmezz nekünk! Irántam való becsülésük ne legyen más, csak önmagukra való vágyakozásuk, a Te lelkükbe pecsételt saját arcaikra a teremtés szivárványos arcán félelmeik szorongásain saját arcaikra vágyódásuk, míg az rád tekint; ne engedd őket, hamis, pokoli arcaikban tetszelegni megtévesztetten; ne pusztítsd el őket végleg, Uram...! Szabadíts meg minket a gonosztól!

Emilia
Azt mondják, a politika nem, csak a gazdaság fontos; akkor miért költünk milliárdokat a politikára, mégis mindig... - Jó politika a gyökereken él és növekszik; mi a gyökér? Minden ember asztalán legyen kenyér, só, bors, malátakávé, és robotolás után az idegek felfrissítő pihenése. Jó politika csak színes, több szintű és rétegű, több irányú tőkekoncentráción működhet, egyébként zsarnoki uralom. A verseny így garantált a szabad tudomány, művészet, vélemény-nyilvánítás lehetősége -

Desdemona
Rezzenéstelen, repedések nélküli kő, jégcsapok kínzó fájdalma Isten iránti vágyakozásom, így értem el a halál, tudatos csöndem szabadságát..., amely éteri boldogság határtalan szomorúsága és nagy, erős kínok terepe a legfenségesebb orgonamuzsika lelkem színtere a csöndben!

Jago (félre)
Kihasználhatjuk. Hűséges kutya-típus, de szajhának kiálltjuk ki, úgy fog védekezni, siránkozni, rikoltozni, hogy ő nem, hogy jó lesz hallgatni, és kiszolgáltatottságában majd megfelelni akar nekem..., mint hű ebem... Jagot felülmúlni sosem lehet!

Desdemona
Dolgok-szavak viszonylagosságához közöm a közöny e világ semmis kötött áradatához köt határtalan szeretet, míg a semmi ágán gyökerezem..., magamat így engedem el lenni világok világa, még ha fáj is e nagy, vad rúgkapálás, e fenemód átszüremkedés lényemen, így oszlik, bomlik el és lesz a mindenség kódolt rendszere...

Desdemonát itt Jago le-, ki nem terítheti, hisz Jago agytekervényeibe Desdemona belelát, és hallja egy gyilkos ösztön gyűlölete ádáz parancsolatait -

Jago (félre)
Addig nem engedjük magunkhoz, közelünkbe, míg úgy nem visít fájdalmában, mint az újévi malac a kíntól és a hiánytól...

Emilia
Elég vagyok önnön-magam halmazai metszeteivel eljátszadozom, míg ő becsmérel, megaláz, képzelődik és úgy szeret, hogy észre sem veszi, mennyire külön utakon járok én.

Desdemona
A Szerelmetes Vak Asszony hallgatag, ha visszanéz, ha nincs ínyére társasága; máskor árad belőle a nyelv zseniális géniuszai zavarában, néha részvétében, személyes önelleplezésben, takarások, fedések árnyékain töredezik, töredezett beszéde, máskor áradó égi szózat...

Othello
Olykor szent a csönd és csak a cella szent, mert mindenütt máshol árulásra lel, ha legel...

Jago
Egészen idáig azt hittük, azt szereti, ha erősen, mindig rajta vagyunk, és ki se lát belőlünk.. . -

Desdemona
Mi lehetett a kirekesztés és száműzetés, a kegyetlen-kíméletlen megszállás és ellenállás, a valódi gáncs forrása...? Rágalom? Megtévesztés? Parányi csúsztatások fény-szőttese? Szerelmek világa ellenében a hatalom összezár...

Jago
Volt egyszer hol nem volt egy Nő, rúgkapáló, szétszóródó, határait nem ismerő Fenség, fele se tréfa: feleség; tán drágakő, ugyan, elektrizált megvezethető, megszerezhető, becsapható, becsapott engedékenység; vágyai egy szerelem-emlék maradványai.

Emilia
Apám lelenc lelkét mindennél jobban szerettem e semmis világon tévelygő, elkallódó lelket légző-gyökereken, e tönkrement-elpusztult, pokolra szállt lelket,- lemegyek érte én, onnan őt kihozni -, de halálra váltam, nem maradhatok ott magam, telis-tele sebekkel az arcom gyémántszemének miként mutogathatom, idegláz gyöngyei gyönyörei elárasztott a mindeneket elpusztítani akaró Gonoszság minket, voltam a Jóság diadalmaskodni csak szerelemmel lehetett... -

Othello
Győzni, dehogy, túlélni is nehéz itt, úgy vigyázz!

Jago
..., hogy mit rinyálsz..., ringyó...

Desdemona
Ott kell a gyógyító, hol sok a beteg.
Azt kell szeretni, kit senki sem szeret.
Hol sok az elfojtott kín leosztott lapokon süvöltő szél
a túlrendezettség rágalmain, ott biztos az üvöltés, a sikoly... -
Elfojtott múlt nyomán, ha nem vagy őszinte a tükörben biztos a megszállás.
Csillagok és Napok hullajtják magjaik, szeretem, ki szelleméhez az útján hű tudott maradni.
Csillagok és hulló csillagok, kik egymásba hullnak, míg szeretkeznek.

Emilia
A színpadon egy belvárosi bérlakás szobakonyhája egy szűk, ingatag, bármikor dőlni, kiszakadni kész vaskorlátos szűk folyosóján állok, és az érzet, hogy zuhanok a belső udvarra, miközben apám áll ott egy piros-fehér biciklivel és fekete aktatáskával a kezében; életem legmegdöbbentőbb pillanata, mindez az enyém...

Desdemona
Jön Shakespeare Úr és kendőm helyett gyűlöletében csak a legyezőmet kéri, és megmutatja foghíjas, csuda szép Száját, tar fejét, és kérdezi, hol a csizmám...! Ez ám a felkiáltás, nahát!

Mi minden tervet kijátszva csak imádtuk egymást, nos, mutassuk meg nekik, miként nem ellenség, kit szokás annak nevezni a mi utcáinkon, a mi sorainkban.

Othello
Mindig fogja tudni, kedvesem, hogy védelmezze még legelvetemültebb ellenségét is, hisz annak jólétén tán milliók élete függ-ő, mint szeretetem.

Desdemona
A mindenség semmisség teljességét tapasztalom meg szerelmünk kiteljesedésén. Magának nemet mondani csak ritkán lehet, akkor meggyőzöm.

Othello
Azt hiszem, igen, bár én, a mór még mindig nehezen fogadtatom el magam bizonyos fehérek között. A hiba mindig bennünk az elégtelen tudat, a szív fogyatékosságai, például a félelem..., fagyasztottan, megkötözötten rejtegetjük adottságainkat, elménk zárt osztályait...

Desdemona
Jaj, mit látok, milyen jelenést a világ végén mi e vízió, csak nem egy elsüllyedt anyahajó?

Othello
Nem lesz ott csak Isten, ki hirtelen kezet csókol, avagy pofán vág... -

Desdemona
Hány hét a világ, te bolond..., ki bírod húzni végre gerinced, kit sosem szerettek, csak mindig vertek arra méltatlanok és méltók..., és körbe mersz nézni végre félelem nélkül abban a kis faluban, amelyet régóta már mindig csak megaláztak, kifosztottak, kizsigereltek, elárultak, de sosem szerettek, ha valaki szeretett nem bírták elviselni szemét...

Jago (félre)
Véletlen sem azt olvasta sosem, amit én adtam neki, olyan is ez a Nő!

Desdemona
Szívem labirintusos útjain a rejtelem csillámló, örök tavasz napsugarain, simogató rejtélyein megálltam a fényben kék palástban, és gyűlölték bennem a mást, és gyűlölték bennem egymást, amely számomra mindennél borzasztóbb volt; a szeretteim egymás iránti gyűlölete...

Jago
Felkínáltam e nőnek mindenkit seregemből a fehér, a sárga, a vörös rózsát; egy se kellett neki. Hatalmas gyűlölet kerekedett szívemben letiporni őt, mert én sem kellettem neki. Szagolja végleg ez égi nő alulról az ibolyát, ha égi gyönyörökre vágyakozik, és nem kell neki a földi mennyország, e földi paradicsom! Ha e nő szemét az üres űrön legelteti maga elmejátékait kivetítvén Istent hisz, hol csak ő van, magát nézegeti, maga hempergőzik rózsaszín lázálom ködeiben, és arra vágyakozik, kinek nem kell, kinek nem engedem, hogy övé legyen, arra vágyakozik, vágyódik reggeltől estig szüntelen!

Othello
A kis faluban ott hajlong Shakespeare is tekercseivel nem messze Attilától a folyóparton.

Ki barátnak mutatkozik, megfojtana tán egy kanál vízben csupáncsak levegővételedért, mert más szeretsz és mást hiszel, mit reklámozván helyes lenne szeretned imigyen megtámogatván a tőkekoncentrációt, amely nem sírba dönt, hanem hódítón előre visz! Tán van, ki titkon szeret és imádkozik, de az önkény pallosa nyakán és nem léphet, nem tehet semmit igazán, úgy szeret a csöndben, hogy érzi minden pólusod életét, és szerelemmel életre kelti, életté leheli, fecsegi azt az óvatos bőbeszédű, ki olykor hallgatag, máskor síri csönd, és rágalmazzák titkon, hogy ő ellened, de te tudod, ő a te párod, a határtalan szerelem- Bár itt a szőttes fényszálai csudamód összegabalyodnak érdekek, szándékok nyomán, mégis a szemek árulkodók, és időnként egy-egy szó elég, egy pillantás, hogy hulljon és rommá összeomoljon a sátáni, pokoli építmény, mely számodra a Hét Torony, a rabság; de ott a rejtett-rejtőzködő isteni beavatott titokhad is, ki titkon érted imádkozik, hogy sikerüljön álmaid minden tervei, de vigyázz a gyűlölködőkre, még ha belőlük is áll már csak a világ; a gyűlölködőknél sosem lelsz szeretetre, és a gyűlölet elrongyolja, szétszaggatja-szétcincálja szőttesed, a lelked szellemét; lennél dionüszoszi isteni talány hát szüld meg eksztázisodban, értem való szerelmed imádatában gyermekeid!

Desdemona
Ki lennék én? Ki kicsoda? Vagyok a mitológiai menekülő, ki babérfa, hullámzó aranykalászos búzamező, eperföld, aljnövényzet rejtelmes titkok buja sűrűjében vagyok egy színházi kellék: A Jogar.

Othello
Mire vár Othello és Desdemona, milyen Új Időkre várnak? Az ő naiv, tiszta hűségük, e tisztaság, e szerelem földi szálláson barátot nem lel. Szerzőt esetleg.

Emilia
Ha a nő Kaland, ha a nő Kacaj, ha a nő maga a Kihívás, ha arcán üde ragyogás a szerelem, akkor szívünk mélyén kicsírázik szabadság és szerelem, épül békénk fellegvára corvinákkal, függőkerttel, lovas parádékkal, de megromlik minden kötés, ha alapja csak önös érdek, önérdekű számítás: szerettelek mindig, ha érezhettelek nagyvonalúság...; ha nem szeretsz, ha nem figyelsz rám, ha nem hiszel bennem és nekem, biztosra veheted, hogy elvesztesz, ha csak gonoszság él szívedben. Lovagolunk csillagok és napok között űrséta függő szabadságunk kötelmein a jelenlét örök fényes sötétség, ártók és segítők. Táguló házunk a világegyetem, levegőnk hígul, máskor sűrűsödik a földszféra peremén.

Desdemona
Gyomromig hatolt a jéghideg és agyonkínzott a birtokon belüliek részvétlen, közönyös és érdektelen, újra és újra belém vájó halálkarmai, a rágalom mindenünnen. Hisztéria, lázadás nem gyógyít, nem lesz egészséges öntudatod vállalkozása.

Emilia
Sorsom útjain is nehéz eligazodni; tükörben megmosni arcom teljességét, míg mint hálóban vergődő halnak rángatják áramvonalas testét, hogy szeme üvegesedjen, élet szikrája se maradjon abban.

Othello
Irgalmatlan, hatalmas erejű düh és gyűlölet kerített hatalmába, amely ízekre szedett; egy nő szerelme lecsillapított, és újra megszülte testem, és lettem titkos, ellenséges, titkon gyűlölködő, hazug-alattomos, kétszínű, igaztalan, gerinctelen, őszintétlen, titkon ellenem és nőm ellen áskálódó, ellenséges hadak temetője, minden ellenségem legyőző Szent...

Jago
Unom e hozzám nem illő társaságot, unlak, ember: cselekedni jót és gonoszt szabadon és bebiztosított büntetlen ez lételemem érdekei kiszámítottsága; gondozom, ápolom birtokomon növekvő hatalmam, amely vízválasztó a szemek között.

Desdemona
Használja gonosz számítás tömegek nyomorúságát, elnyomorít és kizsigerel, míg szétlövik fejét, szelleme testét égetik az igaznak, így nem lesz, ki védje az unott embert. Halálfélelem, halálhörgés, siralom, a halál állandósult közelsége átjárja lelkeink Krisztus ítélőszékénél. Téboly és gyűlölet megtapasztalása határélményein beköltözik szíveinkbe a szabadság dalai a megfeszített védőszárnyai alatt a mindenség semmijén nyitottságunk.

Jago
Segíteni! Na persze, majd segítünk mi, de abban nem lesz köszönet; meghurcoltatás, megalázás, kipenderítés, kizárás lesz a kóborkutya-lét. Feldarabolás, megkínoztatás. Legjobb esetben inkvizíció, szemkinyomás, mert semmit prédikált, a gyilkot a csőcselék, de mi gyártunk Anti-Buddhát, Embert, ki fél, ki féljen, mert mi itt vagyunk, kinek más kenyere ne legyen csak a szorongás, a gond és az aggodalom! Ha én nem vagyok, Desdemona rég halott!

Desdemona
Ha Jago nincs, én hetedhét országon is túl vagyok már; mégsem bánom, hogy épp Jago miatt kötött sorsom a csend valakikért! Semmi ágán ül szívem, én egy nagy fehér hajón, motorcsónak, vízisí, lakókocsi irgalmatlan jéghidegben, lelkek útvesztőin, egy nagy álom kezein.

Emilia
Céda-léha rongylélek, szemétkosár, lábtörlő én lettem volna, vagy csak határtalan szerelem egy faluért, és álmaimból ki se láttam.

Desdemona
Édes, kedves rózsaillat megmentett a haláltól, elaltatott bodzaillat, így éltem túl gyilkosságot, gyönyör ágyán mély álmom volt Csipkerózsika álma töltekezett tudatalatti-tudatfölöttes szférákban.

Emilia
Isten és Ördög által megbélyegzetten sosem vesznek komolyan, ez a hosszú élet titka; ha komolyan vesznek, rég agyonütnek. Szem-őr csapataik hatóköreiből kicsúszom mindig álmaink nyomán legyen hegyen-völgyön lakodalom, nemulass mulatozás.

Desdemona
Dühkitöréseik közepette látom magam a tükörben és újjáteremtem létezésem...

Emilia
Napjainknak önkéntes adománya, amelyet nem uralhat senki más; mérgezett-gyilkos nyilaik visszapattannak róla. Az egyetlen szűk ösvényen járván meglátjuk sorsunk diribdarabjait.

Jago
Jéghidegben, a nyolcadik égben is üvöltöm a Dühöm, terjesztem terjengősen fagyott kő-szemed körül, jól látod, gáncsoskodó híreim; agitátorok egész hadát vertem bilincsbe terjesszék rágalmazó, agresszív érdekeim a tömeget megtéveszteni. Szemsugaraid hullámos hullámzását, ha érzem önvédelmi fegyverem ez...

Desdemona
Ki érne fel tiszta rezgéseim szivacs-mezején szemsugarak hullámaihoz a kaméleon démoni, színes álruhákban az önös érdek számítgatása kevés az én térfelemen.

Jago
Augusztus 8., szeptember 8., mehet még egy nyolcas bele, mindent, ha tud, jó lesz vigyázni vele!...

Emilia
Mikor alkottál gyilkos sugarak között szerettelek, becsültelek.

Jago
Meg kellett enni, felfalni a sajtot, mert elkezdett romolni...

Othello
Ő van itt. A szemlélődő, megfigyelő Játékos a mindenes, közönyös, komoly Úr félelem nélkül, ki boldog -

Desdemona
Édesen, ha rámosolygok, nem mosolyog vissza, szíve mélyén őrzi szemem és szeme titkát, hogy Boldog és nem buldog, vad-vadóc kis ördögöm és az uralom-isten vadvirága, el ne pusztíts, rám ne lépj!

Othello
Elememben, az alkotás elemében vagyok én; ír a nőm, ír sebeimre, írmagja itt marad örökre, várom öröme, boldogsága beteljesülését, ott leszek minden sikerénél, lépésénél...

Jago
Én is...

Emilia
Jago, ne istenülj!

Jago
Rég megistenültem Shakespeare Úr nyomán!

Emilia
Ez a kisgömböc-had, úgy tűnik, nem akar megállni, csak körbe pisálni, és ülni a Magány trónusán a csillaglehelet: Szeretet az Isten!

Othello
A kis falusi átok, átokfajzat átkozott fajom, kis ördögök útjaimon; nem gyűlölet, nem szerelem, maga a semleges kellem, a magyar nyelv virág-bő, virág-dús pogány tavasz orgiája: Virágbőség!

Jago
Betörni, gyorsan elillanni a hatalom útvesztőin, bottal se üssék nyomát; térfelemen a titok, hogy édes álmot aludtál; míg a nagy bőségben jól becsaptalak, a hatalomból kiebrudaltalak úgy isten-igazából a pofonok sorscsapásai alatt. Bár aludhattam volna jól a gyilkos ködfelhőkben... -

Othello
A tizenkét dühös ember lehet 19, lehet egy híján húsz, mégis egy kanál vízben fojtogatják egymást!

Desdemona
Azt mondom Jagonak: Mindenszentek; azt mondja te rongylélek, te céda-cemende; azt mondom: e kis falu iránt érzett szeretet; azt mondja, mi a hétszentséges, rohadt faszról beszélek, és hülyítsem a vénkisasszonyomat, de ne ütet. Azt mondja: maga egy rohadt, kibaszott egyházi kém; mondom neki, hogy Anton Bruckner szimfóniák katedrálisai és Dalí égnek álló bajusza, mint a gótikus katedrálisok tornyai...

Emilia
Kalapod van, az a baj; fújja a szél, az a baj. Fejeden van az a baj; jól elagyabugyálnak...

Jago
Egy nagy vízgyűjtőcsatorna-medencébe beszorult madár-csontváz rajta a tollakkal, kit érdekel mindez már...

Emilia
Végignézte a verdeső haldoklást, a hosszú agóniát, én a csontvázát, és akkor kezdte nagy titkát mesélni, miként lopta-rabolta el tőle az egyház az ő gyermekét. Azóta rühell minden egyházat, engem egyházi kémnek nevez ez az idióta, szerencsétlen-nyomorult, bosszúból- Ennyit a logikáról, a jóérzés azt mondatja, hála az egyháznak, kakukkfióka felnevelve... - így szerettük egymást!

Jago
Növekvő népességszaporulat, fejlődő orvostudomány nyomán hosszan tartó haldoklás, holt halott lelkek testben kísértése; meghosszabbított betegség ideje a megkínzott létezés haldoklása!

Emilia
Árnyam rácsokon és kerítésen a levegőtlen présben... -

Jago
Elektrizáltuk, ionizáltuk, paralizáltuk, így manipuláltuk: képek, hangok, szellemek akarata nyomán a virtuális másvilág a másik világ legyártásával foglalkozunk, természeti törvényektől függetlenítjük elektromosan fertőzött szellemünk gyarmatai a mediális tér pokoli érdekek egein. Az értelem, ez az elektromos víz áru csupán e villamos hálózatban a hatalom szeme mindenre rátelepszik a rágalom a sugárfelhő áramos útvesztőin, és zsarol, csonkít, fenyeget, megfélemlít..., mindez én vagyok -

Desdemona
Elmém egészséges és gyönyörű...

Jago (félre)
Rátelepszem, megbetegítem, visszaszorítom, ellehetetlenítem, agancsát tördelem, rettegj tőlem, te Nő, mert titkon gyűlöllek én; és mint tudva levő, mástól ne félj csak a gyűlölettől, mert az életed mérgezi meg, veszi el örökre... -

Emilia
Kijátszanak egymás ellen mindenkit, ha más hajlamuk, természetük, hitük, hajuk, szemük színe, ha más, vagy bizonyos értelemben más sors jutott nékik osztályrészül... -

Jago
Ő csak tudja... - hahaha!

Desdemona
Templomi búcsú vigalmi vigasságai közepette egy kislány rózsaszín kabátjában egy fehér nyakkendős rókát keresett. Elkezdtem feltúrni a kirakodó pultot és nagy sokára megtaláltam az egyik kis kosárban a Rókát. Szemeit lecsukva tartotta a róka, ki meditált, nem aludt, nahát, gondoltam, így vigye az ember bőrét és kisleányát a vásárra, hisz a tűzkeresztségben, a csatamezőn az ellenséges táborok megmaradtak, kiválóságaik szeme meredt rám az alkonyatban. Territóriumuk megtartván kimerevített, könyörtelen öldöklő angyalok szemeikben, mintha már nem lett volna gyűlölet a tűzkeresztségeim után izzó lángelmém önemésztő gondolatai lázködökben... A személyiségem fényes arca ragyog erőszakos-öldöklő, őrző és megfigyelő angyali csatamezőn elszigeteltség egy fényes szövetben szemlélődő erőszakosság, jóságos közöny, úgy tetszik, ahogy tetszik..., boldog magány angyalok között.

Jago
Te rohadék, imádkozó sáska..., a sárga földbe beletaposlak, elcsavarom fejed, elveszem játékmező-térfeledet, összezavarom környezeted kapcsolatrendszereit... -

Emilia
Egy inkvizítori hatalom láncai, madzagjai, kötelei; Hét torony börtöne sugárzás-felhőjében móresre tanítani, alakítani, kalapálni, büntetni, nevetségessé tenni, míg semmi sem marad belőlünk... - gondolja ő; beteljesült fényes arcunkban az istenek játékain túl visszafogottság, mintegy a határtalan gyengédség mondatja, légy, ami vagy, így akarlak, így szeretlek, így, érdek nélkül tetszel nekem...

Desdemona
A Szerelem-Energia anyagot szül és újjáteremt szellemedet, naplovas elmém magam vagyok ostora; a teremtés egésze előtt meghajtom fejem, de szenvedtem, kínoztak oly sokat..., kegyelem lévén a sivatagos űrben megtisztulok...

Emilia
A hatalom, mint taktika és stratégia: napfényes horizonton az erős fényben, szemeinkben fekete, kis bogarak. Machiavelli, és marad rágalom és marad provokáció, ha a cél szentesít minden eszközt a hatalom szeme játéka színterein -

Magad légy egy beteljesült pont médiuma egy sziget rejtelmes-titokzatos vad aljnövényzetében; égbe-légbe, üres űrbe kapaszkodó, villám-csapott fekete ágak agancsai, az egészséges lombos fák ligetein örökzöldek...

Kezdek határtalanul undorodni, amint beléjük látok... -

Jago
Monds, te magadtól is undorodsz?

Ez vagyok én igen, ez, az uralkodni képes; ha kell, neki megyek az egész világnak, ha megtámad, és akasztani akar bűnösen, akár ártatlanul, gáncsolok, ölök, gyilkolok, pusztítok én, nem vagyok áldozat-típus. E függő tereken ez üres űr teremtésben van minden, mi szem-szájnak ingere: impotens virsli, felvágott, fasírozott és főzelék-szem, debreceni, gyulai, téliszalámi és unicum..., és én itt teremtem sivatagos virtuális elme világaim, és a semmis üres űr birtokom terepén megtévesztek, érdekeim sorába állítok minden embert, ez a hatalom...

Othello
Elmém gyakran csak egy görcs-golyó, amely mély alvás álmában oldható, avagy jógában az uralt lélegzés görcsfolyóvá válik az emlékezés, avagy fertőzött, oxigénhiányos környezetben a vonzalom fordul önmaga ellen, amikor visszafojtom lélegzetem kín- és fájdalom közegében görcsközpont idegrendszerem, egy görcsös elme a világ közepe, így ragad rám féltékenységem egy helyzet, egy sziget...

Desdemona
Izgága világban szemük gátol, akadályoz, visszametsz; kicsinyes, fukar, szűkkeblű hatalomszem, amely kegyetlen megbélyegez a rágalom nem egy állócsillag nyugodt békéje. Intés nélkül megint hallgat a prófécia, hallgat, úgy szab mértéket, ruhát, alább ne add, ne csapjon be olcsó recept étele gyógyszer, amely ellened fordul, kifordít magadból, megmérgez és fegyvereid téteti le, hogy átgázolhassanak rajtad véres, ostoba feneségek téridőd terein..., csoda, ha jó ideig nem bírtam zongorázni... -

Emilia
Halálra kínozták az elmém, mert nem korszellem szerinti, és nem hatalomérdekű, hanem kortalan, időtlen; a tűzvonalban be -, összezárult, és becsempészett minden transzcendenciát egy félve felismerhetetlenségig agyonbonyolított nyelvezetben, ha már cenzúrázott, és egy szűk elitnek, de mégsem gyártok szűk, korlátolt rabszolga-elméket csemegézni hatalmas szemeknek... - Pedig e földön minden hatalom függő és viszonylagos, kikezdhető és rákérdezhető, ki, miként, miért, hogyan, mennyi időre osztja le lapjait rejtély..., de a nyolcadik is Te magad légy...

Jago
Titánnő! Lázálmodban beszélsz, gyilkolsz le kentaurokat, kik titkon ellened szövetkeznek, kiiktatni, megsemmisíteni téged, miközben vizet prédikálnak és bort isznak, míg intenek türelemre...

Desdemona
A nő, ki mindig egyedül, magányában, egy férfi távolában szülte meg gyermekeit, az örökkön-valóság magjait hullatta téridőkbe egy tudatos szem akarata, mint spermaáramlat termékenyít meg, vagyok a szülés és mégis mindig szabad. Ki viseli gondjaim, míg felnevelem gyermekeim, szerelmetes Nap-terjedelem?

Emilia
Maffiózó érdekvilág; a hatalom csak ideig-óráig cincálhatja szemeink lázát, téboly-szerelmét!

Othello
Lovam lakásom, szemem a házam, országom temető, de lehet még virágos kert, tébolyom a létezés: egy szerelmetes Shakespeare!

Emilia
Rendszám, pálinka, telefonszám, kémjelentés; ki kicsoda?

Jago (félre)
Egy tündér -; pillantásod elég egyszer, hogy örökre tartson tőle bárki, és csodálkozik, hogy rettegnek tekintetén. Kirekesztett, elutasított, megtagadtatott, száműzött testi-lelki-szellemi viszontagságaiba megtöretett ugyan, de nem halt bele, hisz mindenhol én figyeltem, vizsgáltam, tőlem menekült lélekszakadva, ki titkon szerettem, hát aprókat fizettem én, hogy vergődjön, kínlódjon árnyékomban, míg élek, figyelvén fizetek és szeretek én, börtönömbe én így csaltam őt beljebb egyre beljebb, mert akartam, hogy lásson engem, ki kilátok... -

Desdemona
Táborok zsivaja, ellenséges elmék iróniája, ellenség rágalmai akadályozzák Othello elméje tiszta gondolatát, beszűkíti a horizont-elme lényegünk örökzöld csatazaját -

Édesapám, mint az emberek a sót! -

Othello
Világok pusztulásán, mint éji vad érkeztem meg hozzád, és várok riadtan veled...

Desdemona
Egy legyilkolt, agyonkaszabolt nő voltam akkor már rég barlangom cellájában egy só-szobor, ki visszanézett, mert ott volt a lelke szelleme elásva, de nem leszek 12 dühös ember között a mérleg nyelve! Emésztettem a múltat és jövendőt, időtlen súlypontjait a termékenységnek.

Emilia
Titkos szálain a létezésnek huzigálja szemeink szálait egy mozgató mérnöki tehetsége jelentős, pontos, kimért, jól működő a hatalmi viszonyok ádáz fényesség tisztességén -

Ki meri megjósolni a játszma végét, mikor eljövetelének idejét ő maga sem tudja, csak Isten? Vannak a leigázók és a leigázottak, és mélyül, elmélyül a világ pokoli arca..., mielőtt itt van és itt lesz, akit szeretek; tiszta vallomásom, egy arctalan pokol, a lényeg testetlen minőség, és elillan a keserűség és határtalan boldogságom szomorúsága a rágalomhadjáratban a létezés semmijének uralkodó trónusom muzsikája a tiszta gondolat teremtő alkotásain.

Jago
A hétlovas, hétszentséges, hétkerekes, hétmotoros, hét rosseb nyavalyáját neki, mit okoskodsz.., mit filozofálsz!

Emilia
Mi az mi hozzám köt, hogy követsz, és nem szállsz le rólam!

Jago
Nő, a saját fegyveremmel versz meg: a becsületem, ha...

(félre) Kemény a fejük, mint a tök, és eljátszadoznak a miérttel és a hogyannal; ocsmány, ócska fasz vagyok: csak! És; na és!

Emilia
Kacsingató hitegetésnek épeszű, normális nem hisz; szabad ember nem csábul el, de üvöltésünk átszakította az egeket, kiszakítván belőlünk a félelem nyomán bénaságot és merevséget.

Jago
Szomjas voltál igazán szívem a művi sivatagon...

Emilia
Locsolja ki-ki a maga virágait...

Jago
Oda tettelek, ott maradj, édesem, már végre helyeden, gyökeret vert kedves, kis virág, és ha pár évig nem locsollak is maradj ép, üde, eleven, szép egészség, örök hajnal és örök tavasz, az élet... -

Figyelmeztettelek, ez egy kibaszott hely, hát akként viselkedj, nem tettelek még eléggé tönkre, nem pofoztalak agyon, és tapostalak a sárga földbe bele -

Emilia
Tönkretettél volna, ugyan minek...

Jago
A humuszos, zsíros föld lételemem a határtalan gyűlölet, és benne az árulás díjazott, a legkedvesebb; sötét szakadékos űröm nyel el minden szép, jó és igaz kezdeményezést, mert a földön az Úr én vagyok...

Othello
Világi rend intézményesülése önérdekű, önhatalmú pénz -, hatalomszagú langyos pocsolya!

Jago
Téged, ki kérdezett, te rohadék, bekormozott fattyú, ki az én szamárlétrámon kapaszkodtál fel?

Desdemona
Szerelmem tűzben acélosodott e világért a rejtett-rejtőzködő szeretet-elv isteni leheletén gyöngyszemem ír a feledésre, gyógyul a gyilkos kín marta seb e rettenetes borzalomban, hol a határtalan gyűlölet szférájában minden fotonom fáj... -

Othello
Levetettük hátunkról a gonosz gyűlöletet, a szentség közel; hallom, mikor fürdesz...

Desdemona
Zuhanyzom e Rend megkötözötten egy Medence, egy Szakadék... -

Othello
Átörökíteni a határtalan szerelmet, e nyelvet -

Jago (gyűlölettel)
Neki segítség kellett...

Desdemona
A kozmikus leves e méhlepény vizében hamar megtapad egy új élet reménye, amint egy két hónapos csecsemő a test-melegben élvezi a vérbő, nedves, zaftos állagát az új közegnek, és kiszívja a nőből, mint a csírázás földből, vízből, levegőből az életenergiát, nem gondolván vele, hogy e nőt megköti örökre a magányos kínban szült véres húscafat...

Othello
Ragaszkodj hozzám testszférám sejtanyaga, és e kozmikus levesben leszel vízililiom és tündöklő rózsa!

Desdemona
Gyámoltalan, védtelen árvaság egy fűszál, egy árvácska voltam gyilkos ködök, felhőrétegeken a határtalan magány..., rügyezés a borzalomban, mimóza, fagyöngy és gyöngyvirág, egy talány...

Othello
Téridő foglyaként a test sors terhét míg cipeli, a múlt szállja meg öntudatlan a küzdőtér, e lét színpadán ellep özönvíz, maga alá gyűr az öntudatos, fényes térerő; elvegyülsz, majd válj ki magad e rejtelmes titok, melyen égetett bélyeg a kín, a múlt, a hatalom, a fájdalom e milliárdnyi szálon függő leheletnyi létezés kicsinál, ha becsap és megvezet, kitérni előle, menekülni nem tudsz, ha sorsoddal ide leszülettél. Törd át köreit az áteredő bűnt, légy egy autonóm, szabad entitás, mely csalogat, de nem csábít, nem hiteget senki mást, de illata, míg jó és erős a jelenben beteljesít múlt jövőjét a szívem e létező esőben a lét kegyelmén az áldás légy a száműzötteknek, és csábít, csalogat, elvarázsol, megigéz szenvedésben e szenvedély múlt, jelen, jövendő szerelmén a tudás maradása a szerelem...

Desdemona
Jó lesz egy kis séta a metsző, éles jéghideg téli napon...

Othello
Nem engedhettelek a jeges árnak, özönvíznek, ahol mindenki mindenki ellen és levágni a másik fejét igyekszik; edződni a négy fal között, mikor zuhog az eső, és minden utca, tér sáros és latyak; lassan tudnod kellett, hol vagy és mi hazánk ez ármány és ritkán szerelem...; ne jobbra, ne balra nézz a szíved közepén a válasz, ha az Istené.

Jago
Gondolkodjanak csak a milliárdnyi törvény paragrafusain, megfúrom és lefizetem a gazdasági és politikai intézményeket, akár egy kém, hogy kifolyjon belőlük az élet, a spermaáram, a velő, ki mer vállalni a felszínen engem a Fő Fenomént, ki mindent kikezd és aláás titokban minden új kezdeményezést... a sugárfertőzés, sugaras gyilok, uszítás és rágalom...

Othello
Jago, azt ne mondd többé, ne politizáljak, ha te mindig arra beszélsz, ahol a kincses-fazék, és én az elvek tengerén fuldoklom a semmiért egészen valakikért, egy álomért, mert nincs ott valami rendjén a maffiáid terén, ahol mindig minden elvész, semmire mégy, és sosincs elég káposzta, és éhes és fázik a nép fél, szorong, kezdeményezni képtelen, ha kiemelkedik, csavargatják a fejét, míg szeme kidülled, vagy ezt nem várják meg, mert veszélyesnek ítélik és levágja fejét, no, nem a szentháromság, de valami más..., mert fél itt az úr mindig az újtól, mi szülhet más vagyont, de én a való versenyért vagyok, hol nincs a kivételezetteknek előny és extra haszon, amely agyonnyom; lehessen elég tehetség, munka, szorgalom, jó akarat ez átoksúly alatt elérni önerőből itt valamit...; a munka ne rabszolgamunka, cselédmunka legyen a semmiért, hanem becsüljék meg és legyen elég jólét és pihenés mindenkinek -

Lassuló, ki elgondol e semmi mindenséget, lassú és elnehezül világ testén egy gyémántszem. Barokkosan árad a lét szerelme a gondolat e lét maga önmagában már meglévő szunnyadás, örök, aluszékony álmot, aluszékony, alvó tudást. Halálos gyilok ellenében, így lettem halála.

Jago
Tökéletesen alakul a teljes mártíromság -

Desdemona
Utamon vagyok a maradás rettegése oldódott bizarr talány. Bocsáss meg nekem, ha tán rossz a hírem, de meghurcolt a világ, egyesek gyűlölete...

Othello
Meghurcolt a világ engem is, a fattyút, a feketeszenet, a fekete párducot, de szabad akaratom szuverén józanság, míg tengődöm a csillagos ég közepén egészen, majdnem elgázolt egy tehervonat, ami te is lehettél volna, kedvesem..., de szíved ezeregy jójába beleláttam én a rágalmak hálóján át, és védtelek és szerettelek. Érted mindent megtettem én, ahogy lehetett.

Szeretem, nem csinálom tovább, mert szeretem, csinálom.

Desdemona
Az élet útját add nekem!

Jago
Világ áramlatain lovagolok, de e nőt soha meg nem értem.

Othello
Egy csodás fekete pejlón lovagolunk éjsötét égen mind; e nőt tőlem Jago el nem veszi soha; Desdemona e Jago-i sarkon csupán imádkozik egyet, hogy lásson világokat. Szeretett Desdemonám maga itt a szerelmetes létezés egésze, amely mindent átölel, és én nem hagyhatom elpusztítani magát. És Shakespeare Úr tanít most és mindörökké, és megmutat, ábrázol, levezet folyamatokat, így szól a kisemmizettekért, így ábrázolja a világ lehetetlenségét, de mégis lenni kell...

Desdemona
Érzékelem távoli illatát, és lehullik minden álarc... -

Emilia
Kálvária-járás -

Desdemona
Akváriumban aranyhal, üvegburában elhaló virág, nagy álom kísértett; szeretem az embert, Istent és a világot. Megsemmisítenének, ellenállok. Több is veszett...; minden magyar felelős...

Emilia
...semmiféle világpusztulás...
...semmiféle éji vad...
...semmiféle riadt várakozás

Desdemona
A naptermészetű Kleopátra kurva lett, mert nem volt párja, bár a test eltörpül a lélek és a szellem katlanában, mikor a Föld maga szeretkezik -

A naptermészetű Kleopátra a legnagyobb fenséges férfiakkal szeretkezett, így lett egy nemzet örökéletű és örök hírű királynője -

A Jó Hatalma egyesítsen minket, és az úton tartsa meg egyéniségünket!

Othello
Kapunk innen is onnan is, míg megalkuvásaink a küzdőtéren is mi magunk vagyunk. Osztozni nőn, férfin határainkat elfogadván inkább, mint agyonpüfölni egymást. Hold és Nap honol az öldöklő kastély érdekein, képviseletünk az egész töredékében a teljesség.

Desdemona
A Föld arcában a legjobb értelemben vett alázat, a legőszintébb önismeret és a másik és a maga határai tisztelete nélkül nincs igaz érzés, nincs szerelem.

A Földanya tükrében irgalomban való észlelése a tökéletes női uralomnak.

Jago
Használja ki mindenki, ha ennyire hű! Jól meggazdagszunk kiszáradt kígyóbőrein; övé a zártság klausztrofóbiája: dolgozhat, megengedjük, de vizsgálati fogságban; mozgástere erősen korlátozott, hahaha...

Emilia
Föld gyors forgásán láthatóvá lesz a katonaság kidomborított mellkasa a téboly szövétnekén az elnyomás, a megtartás, a rontás, a visszaélés, a kárhozat, a diadal, a győzelem. A pénz elfolyása a szövétneken pár csomóponton.

Othello
Elcsigázott, csalódott végkimerülésünk a nemzet ügye végső fáradtságunk...

A hatalom szemében a fogva-tartó és fogvatartott perspektívája közelíthet, egybemosódik, egységesül, újra szétválik..., a szabadság rákérdez az emberi egzisztencia, az emberi méltóság mibenlétére, mikor és miért a fogó, csavarhúzó, kalapács minden rendelkezésre áll fúrások és szögelések ritmikus ütemén egy ajtó-mágnes teszi be nálam az ajtót, vonzások és választások...

Emilia
A szürke fejben elrejtőzvén a piros és a fehér, klaviatúra regiszterei kóddá alakulnak fémhuzalokon át a lenyomat szoftveren és hardveren; formatált beágyazott agya logikai rendszerein függvén miként tárolódik az infó a hardver labirintusán; mentődik, tárolódik a tömegáru vonalkódok számregiszterein.

Desdemona
Bolygó -, csillagrendszerek fogvatartottjai, foglyai börtönőrökkel szeretkeznek a Börtön - Tér megtapasztalásában, és vágyuk, vágyakozásuk képzetei képzelgései a szabadság irányába mutat... -

Jago (félre)
Orgia, kínzás, máglyarakás, te kurva rohadék, ki széllel is kefélsz, te elektromos céda, te tetű, te finnyás patkány, skorpió és vénlányos halálos didergés, ki mindig széllel szembe pisál...

Desdemona
Napfivérek, napleányok őrzik szemükben a szabadság álmát...

Emilia
Kiütéses didergés, borzongás, libabőrös iszony, az győz, ki tönkretesz, míg valahol nyugvópontra jutsz, otthonodra, ha lelnél, kiebrudalnak onnan is.

A szabadság szeme meghagy saját törvényeid hálójában szabadon növekedni, hazatalálni...

Jago
Kimondtam, hogy szabad a nő, és azonmód meg is bántam...

Folyton-folyvást lebecsültek, és nem vették észre, ki is vagyok, azontúl, hogy öreg...

Emilia
Én észrevettem, és menekültem tőled, de már késő volt; kerestem volna még, hátha rálelek valakire, ki csak az enyém -

Jago
Te szerencsétlen, addigra már minden egész eltörött: miszlikre voltál szaggatva, én darabokban!

Othello
Gyűlölvén imádni, osztva-szorozva-hatványozva-gyökvonásban is a határtalan szerelem viszonzást, ha nem is kizárólagosságot vár, nem, mint a szeretet, amely szabadon hagy növekedni, kurjongatni, szanaszét röpdösni ide-oda a szabad ég alatt.

Desdemona
A szív titkai háló mindentudó, ki szeret, becsapnod lehetetlen, ki parancsol a mi szíveinknek?

Emilia
Mindenkit én szeressek? Szemeik szobámban kimerevítvén őrizem, és várom több évszázados fenyves medvéit...

Jago
Telis-tele szobám holt-halott, hátukra fordult katicabogarakkal, üveg alatt őrzött tűre felszúrt pillangókkal, mert hatalmamból kifolyólag mindent megtehetek, visszaélhetek, kegyelhetlek, majd hullán doblak el, ha kifárasztottalak, kiélveztelek, és már semmire sem megyek, vagy jó nekem, hát tudd a helyed és tarts mértéket, bűzös fertőmtől tartsd távol neved és helyed!

Othello
Az szeret, ki szeretni tud, nem ki nem. Fehér egerek helyett jöttek feketék, a fehér egér fekete macskává változott.

Jago
Úgy játszottam mindig velük, mint macska szokott egereivel. Titkot soha sem tartottam, így figyelmeztettem, ki is vagyok, hogy távozzon idejében mind, ki finnyás és félti a bőrét.

Othello
A tetemre hívásakor kiderül, ki a gyilkos, ki a szerető -

Desdemona
Tett, teendő, kendő és bendő, várakozás belátással; igazán nagyot csak a szabad alkot, azért...

Tudományuk a fekete sapka...

Othello
Várattalak, lehess, ki lehetnél, hogy edződj és láss való világot, hisz elvész ki naivan fátyolos, ködös egekbe néz, és nem ismeri a következő lépést sem, az felbukhat az első lába elé útra kirakott ellenséges kőbe. Zseniális isteni szál gondot visel és vigyáz ránk, még ha zsenik vagyunk is normalizál, az elméleti ész karon fogva jár a gyakorlati ésszel.

Jago
A halál, a háború, az éjszaka, a túlélés természeti törvényei a léleké, a szellemé egy ciklonban felülírják a békés társadalom morális törvényeit.

Emilia
Ráerőszakol a hatalom morális törvényét a szolgasorsban élőre, és minden saját kihágása, visszaélése esetén hivatkozik a természeti törvényre.

Othello
Shakespeare, Te Géniusz, sok a hulla a színpadon! Mi az oka ennek? Fel nem foghatom.

Természettörvény, hatalmi együtthatók nyomán, avagy a fekete energia maga a gondviselő szőttes, és nincs véletlen, csak az ismeretlen...

Áll, avagy mozog az élet a téridő függvényében a szellem megtörik a prizmán és csillagok törvénye fényszálakon, fény huzalokon túl jón és rosszon, túl a tíz parancsolaton, mert a csillag-etika: felelősség, értelem, tudás, cselekvés, nem-ártás, végképp nem egy bosszú ketrecének rabja megkötözött hálózati színtéren -

Isten labirintusában ne vedd le válláról keresztjét, az ítélet jogát, miként ki kicsoda..., mert a hatalmi piramis titkos és láthatatlan hierarchia használ és megtéveszt, ha láttat, ezért tarts távolságot, légy belső szabadság és erény -

Jago
Bölcs ficsúr, de a ravasz róka én vagyok, ki addig csűr-csavar, míg kitalál, kikecmereg, kilát..., ha áll a bál -

Emilia
Szellemek fizikája transzcendenciában a metafizika; világi hatalmak csatamezején fekete mérges pókok, ha szőnek, hálóznak, eljő a Mikulás a gondviselés, légy bármelyik térfelén, az átjárható, mint mondotta volt: "hullajtván magjait az ellen asszonyaibé"!

Othello
Szellem hol ide, hol oda köttetik bé, míg lesz a nemesgáz kötetlen belső szabadság, áldás!

Jago
Lógván lóg a hatalom elhasznált fasza kémfunkciós szerelmes fasz, alkalmazott matematika a logika és aranygyapjas titkos belső tanácsos, az ám, a Mann; íme, a globális pénzügyi arisztokrácia-lufi is azonmód tágul és terpeszkedik... -

És utolsó pillanatban mindig elillanok a kulcslyukon -

Othello
Önnön magamért leszek viseletes, viselős -

Desdemona
Szívem száműzetésben félhold árnyékain túl és innen, pénzkibocsátások, tőkeáthelyezéseken túl és innen fuldokolván az Urak egymás leöldöklésiben.

Emilia
Nem tudhatom, mióta számolják szakállas, dzsungel pinám szőrszálait a kefelevonataimnak: egy tudományos fantasztikus (sci-fi) képzelgő képzelgéseim nagyot mondásait, mikor a Vak Asszony, a Szerelem visszanéz, és tátva marad a szája, azonmód sóbálvánnyá változik, mégse repül a sült hal, a sárgarépa a nyitott szájába. A Mikulás vízzel fő, olajban, hamuban sült pogácsát vendégtarisznyába bele hullámzó hullámain a vándorlásnak Isten szent ege alatt kigabalyodik, kigombolyíttatik az Ember. Vagyok én svábos horvátos szlovák és szerb magyar szívvel a világok világa. Imigyen belegabalyodik az isteni fonalgombolyagba belebonyolódik a geopolitika, ha hosszú hullámos gesztenyebarna hajam kiengedem és átsző a világ akarati és képzeleti fenoménja. Egyeseknek meglett beszervezési aktája a számmal, másoknak nem; hisz valakik szövik e világi rendet. A lélek tisztasága, szellem és szabadság...

Jago
Hatalom gőgje, pénz- és halálgyár, a világ egy ködösítő, ionizált, elektromos kábítószer torzít és manipulál érdekei mentén, lefizetés nyomán vagyok -

Desdemona
Kipécéz a világ rád -, beléd szagol, rád mászik, beléd tapad, esetleg leszel üldözendő..., hajszálérhálózatom szőttesén a krisztusi lehelet, remény.

Emilia
A Szerelem Vak Asszony visszanéz és tátva marad a szája, ez csak egy markotányos-nő volt, kit mint egy rongylabdát dobálták a katonák a csatamezőn egymás közt szomjuk csillapítani, bakancsaik legyen ki olykor lehúzza helyettük sebhelyes, bűzös lábaikról, és róluk számot adjon, dokumentáljon..., amíg csak a szív lát, és szeret a benső, mint pacal, amelyből lesz pörkölt -, szemeiknek marad láthatatlan e szerelmetes benső nő; szemeik kereszttüzében egyrészt túlértékelik, másrészt lebecsülik, ha verslábai nyomán méricskélik a bíbor-szép, hét mérföldet lépő csizmája nyomát, lényegét úgy sem lelhetik. Túlértékelték, lebecsülték a kötelező verselést, de miben is rejlik, rejtőzködik a Szépség, és mi az Esztétika: Gondolatok a Szépről. Versláb, harangláb, gondolatritmus, ítélet-ár(hullám), rigmusok, ritmusok, acélos ítéletek... ne halj meg Könny - Ár, réz-pénz, írj még és szeress!

Desdemona
Szánalmas, mikor ízeire szedik a napot és csodálkoznak, hogy nyalábja is tüzel, míg boldogságot kíván és áldást lehel; nem tudják zsebre vágni, rakni, kínjában felölti a Fekete Palástot eljátszani a Velencei Karneválon a Fekete Szárnyas Napot. Angyal és Ló.

Emilia
Szeretnék egy országot, ahol nem terror-brigád halálosztókra, nem közmunkára, nem agyon - robotoltatott dolgozókra és kitántorgó fiatal munkanélküliekre építene.., lehetne olykor spirituális semmittevés, a jólét iparát, ne a betegség és nyomorúság iparát ide; értsd zálogházak, az arany -, ingatlanfelvásárlók hazáját -

Othello
Széttrancsírozott, ízekre szedett Nap: Ozirisz, Dionüszosz, ki lesz Hórusz egy elme elsiratni egy Nőt -

Emilia
Üldöztetvén volt a Nap, míg valaki közbeszólt: mit művel ez a halott!

Jago
Anyám kései mindig életlenek voltak, csak nyiszálni lehetett velük; én szeretem az éles kést használni, legyen éles vágni tudni! -

Pokolbéli víg napjaim piros bogyók bokrai bugyogók, egy kendő... -

Emilia
Elmegyek majd innen, ha már nem érdemes, ha oly vén leszek, mint az aszfaltozott hadiút, tejfölös csatamezőn verejtékező, csatakos, lihegő-fújtató ló, egy széjjel-szaggatott ballonkabát; de bánnám akkor is, ha egy harmada sem maradna meg, hát egek harmincadját ide! Üsd-vágd nem apád, libabőrös hideglelősen mondom fáááj!!!

Desdemona
Rózsaillat, tűzliliomillat rózsaszín selyem - Vár a magyar érdek!

Jago
Ki a faszt érdekel a szürkésfehér gránittojás, a kék bolygó!

Desdemona
Éjszín-fekete selyem éjjelen rózsapír, rózsa-báj nem baj, de éteri jó, fehér hamum hullása hegyen-völgyön lakodalom, hazám egy temető!

Jago
Sikered titka az ilyen nőnél, egy hű, tiszta fasz hűséges ragaszkodása húgyszag, rászáradt, töredezett ondópatakok nélkül, avagy édeni-éteri örök ondópatak dús, határtalan folyása.

Fiatal kedveseknek öregecske férjei.

Emilia
Bocsánat az Undor szólt, az iszony, a furkósbot, bunkócska, drága Zarathusztra, romjainkon Szerelemtánc, tündérek-lidércek szíveink integet a Béke Fejedelme, nincs hová, csak önnön mag maga magába menekülnie...

Desdemona
Apám sírjáról a sok méteres ágú erdei fenyőt belső udvarom kertjében hamuvá égetem.

Othello
Messzire ki -, eldobták a bumerángot, visszahullván elvágta a nyakuk, jöttek éles késekkel, használati utasítások nélkül borotvaéles penge-kés nyiszálja szemeink üde-harmatos szerelmét halál -, terrorbrigád, maffiaérdek.

Jago
Titok-Kád kódokon a szarszag terjengős, terjedelmes -

Othello
Munkahelyem így lett Shakespeare Úr a Fenegyerek -

Minden megtapasztalt embertelenség kiált bennem, mint egy hulla temetetlen, súlyos, ragályos járvány, himlő pestis, a matematikussal aláíratják lehallgatását, így tulajdonképpen beszervezik-; kémelhárítás -, kész csonkítás!

Jago
Döghúsról a légy, le nem szállok rólad az ragadós átok...

Othello
Hideglelős Úr Völgye, Szabadegyháza, Kuss és Csönd, az öncenzúra!

Jago
Pokolbéli víg-napjaimon fenem késem a mészároslegény töke megnyirbálására...

Othello
Kard, ki kard...

Emilia
Élve elföldeltek egy nőt, miközben ködösítettek -

Semmiért egészen...

Jago
Önrendelkezés helyett elhasználódott álruhákban igyekeznek a paradicsomba, míg őröl mindent átszitál a világkerék -

Megbüntetni, kiközösíteni, elszigetelni, kigúnyolni, nevetségessé, tönkre tenni, megkínozni mindenkit, ki velem nem fúj egy követ! Csúnya-ocsmány arcuk nagyító alatt szemlélhetem orrukon a bibircsókokat.

Othello
Hű, ki mindig is voltam, életem a barátaimé!

Desdemona
Szívhangok hullámain mosakodom csillagos ég gyémántszerkezetében. Ki a világkerékből az imamalom csörömpölésén! Nehezen virulhat igaz szerelem vizsgálati fogság jeges tüzein!

Mióta figyelhetik ujjbegyeim érintéseit, leheletem irányultságát, a nedvesség okát?

Jago
Pinával és fasszal nem lehet kormányozni!

Othello
Ármány, hazug vádaskodás és rágalom sem megoldás a másik legyilkolása, megsemmisítése sem.

Jago
Rég rúgtam itt labdába, mindent elkövetek...

Emilia
Lefagyasztották idegvégződéseim elektrizálván ionizálták..., így manipulálták...

Desdemona
... nem lehetett egészséges, fényes agancs a nirvánában...

Jago
Mindjárt tudtam, biztosra vettem, hogy ez nem fog tejelni!
A drámát magát ide Desdemonát -
A rettegésben mind egymásnak ugrik, elagyabugyálják egymást!

Emilia
Basáskodó cézárevics...

Desdemona
Boldogítani, jobbítani, gyógyítani, szépíteni, aranyozni, igaznak lenni ezen a világon...

Othello
...nagy spirituális harcokban...

Jago
...pusztítani, gyilkolni, rombolni...

Desdemona
Lefagyasztott virágaim bakancsaik alatt; világ tenyerén katicabogár fekete pöttyei elszunyókáltak az éjszakában...

Jago
Visszanőtt szűzhártyája, míg én halásztam és vadásztam rá...; borommal, míg én itattam, másé lett e mátkám. Almafához kötött lovam más nyergelte és vágtatott el vele...

Desdemona
Ködtenger a poros úton mégis elszórtam virágaim...

Emilia
Közöltem Urammal, hogy büdös a fasza..., mert ritkán mosakodik...

Jago
Undorodik aljas-alattomos árulásaimtól, de hozzám van láncolva, nincs más választása...; zöldségevő, főzelékfaló, én a húsán falatozom; pinája gyöngyvirágillatú segglyuka hol bodza, hol eper, sosem felejtem el... Csonkolt vagyok, torz pofa, béna kezem paralízises...

Othello
... szférám falják fáraóhangyák..., a megtévesztés...

Desdemona
Takarít, főz, imádkozik, tán érződik szerelme ereje...

Othello
Desdemonát e város sosem veszítheti, csak energiája átalakul szerelme hullámcsapásain...

Jago
... nem érti, hogy nem kell a nője, csak hülyítem mind a hatalomért..., nem fog tejelni sosem!

Othello
Tejel ő, ha szépen becézik, ha édesen suttognak fülébe negédes szavakat, ha a simogatás mind egy napsugár, mely rendezi a kalászokat...

Jago
Üldözendő, ha én úgy akarom, ha az az érdekem!

Desdemona
Tisztesség, megértés, elfogadás, tisztelet, irgalom nyomán lesz itt virágos -, cseresznyéskert...

Jago
Érdekem, ha úgy kívánja, hazudok és kinyírlak téged is, Desdemona, mit veszíthetek, ha nyerhetek sokat!

Emilia
Bohóckodás, cukorosztás, maszk, álarc, álruha, feneketlen mélység, szakadék fölött kötéltánc...; győzteseké az igazság monopóliuma, hatalom -, gyönyör -, pénzelvűség rég felülírta a parancsolatokat -

Desdemona
Szívemben szépség, jóság, igazság maradok szabadság és szerelem!

Jago
Kizsigerellek, kifosztlak én, a zsarnok, így biztosítom uralmamat.

Emilia
Lakásom egy bíbor csoda-száj - heverő esteledvén lepihenni.

Jago
Közös a gyönyörvadászat a gyönyöradományozók között a kulturális hagyomány virágai leszakítása -

Emilia
Önsorsrontó öngyűlölet gerinc-vesztettsége -
Rózsák és fegyverek; bakancsok és virágok.

Jago
Lövettem és követtem, míg fájdalmában ordított a kín... -

Emilia
...kis- és középszerűség mocsári lápon -

Jago
...átlyuggatom halálszöveted..., míg az ellen nőit kúrom, elfenekelem -

Emilia
...élethalálharc; kiszolgáltatott vagy, ha tejelsz.

Jago
... a gáncs gáncsa gáncsoskodik...

Othello
...míg szenvedtél nem tudtunk segíteni, mert mi is roskadoztunk vállalt kötelezettségeink terhei miatt.

Jago
Hol az egyesült, egyetemes szív, lélek-szakadtan jőne segíteni!

Emilia
Vérfolyásos asszony önkéntes mártíromsága...; Trianon milliárdnyi sebe vérzik bennem.

Fehér lovak ficánkolnak, egy fehér ménes lovai, - fehér suhanás - fehér ménes vágtázik minden irányban ki belőlem... -

Borzalmak rettenetén elhull az igaz, a természet furcsamód kiegyensúlyozza az ittlét viszontagságait, árvaságom, és forog-forog tovább a létkerék, de én már nem forgok benne és általa tovább, mint hálójában a légy; kolibri, pacsirta, csalogány hullajtja a nyolcadik égből (n)eszét -

Desdemona
Egyet sem árultam el közülük, ha vádaskodtak, rágalmaztak, szidalmaztak volna is, kiket úgy szerettem -

Jago
Halálos, kiszáradt vénség: vizsgálati fogságot érdemel, különös kezelésben részesíteni, mert átlépte küszöböm, birtokaimra tévedt. Eltéríthető, mágnesezhető irányítható az egy egyesült hatalmi Céda: a világ kurvája; elcsábítja hangját a haláláramlás pokoli kínjai! Férjrabló, ki élni akar! Kotnyeles, minden lében kanál, fősodorban, szócsöveken jár el a szája, minden lében füredőzik semleges, tiszta vize közöny-imáit morzsolván, az egyesült-elektromos Céda!

Desdemona
Szeretetem imádsága lényegített át mindent, ami megérintett szeretet, avagy gyilok, avagy kíséret, a bölcsesség szó-szólása...

Emilia
Kémnek bélyegeztek meg: kurvásítani, cselédesíteni, mert gyűlöltek..., ki hallgattam titokban a szívem hangjait, hangjaira..., a szívem!

Jago
Felégetem rövid pórázon elnyert szabadságod is, ha elárulsz engem, megérzem...!

Othello
Süt, tűzött a Nap leánya felégette minden bőrét egyiket a másik után a Földön -

Desdemona
Napharmatos napdara, kié a szívünk, amely szabad, és a gondolat fényszemében az imádság, ki kicsoda...?

Jago
Telerakjuk a Földet börtöncellák fizetett szemekkel... -

Elmeölő, bénító sugárnyalábokon hanghullámok támadják az agy önpusztító központját a fül mögött, gyártjuk az emberi elmét, pusztítsa el önmagát -

Emilia
Virágos Esthajnal volt ezeknek mucsa-bál, fércmű a Sátán karácsonya, de csak a kultúr-hatalom maffiaszeme igyekezett megtörni minket... -

Jago
A Nagy Inkvizítor a rabszolgatartást megalapozván kiáltja: "Megszületett Földünkön az Égi Rend!"

Othello
Megcsonkított filozófiád, amely kísérletező emberi szellemet kizár...

Jago
Kiismerjük félelmeik rejtett vágyait, álmaik rendszereit, támadjuk ragaszkodásaik szívügyeit, így sodorjuk őket téboly poklai öngyilkosságba... -

Az üres Olymposon döglött lovak bűzlenek; minden pálya enyém a Földön...!

Othello
Paradicsomból kiűzetvén elgáncsol a halál, és pörkölődik bőrünk a napon istenek parazsán, elfojtott tudattalan libben-lobban a láng...

Jago
Kesztyűs kézzel bánik ocsmány, impotens falloszokkal, hogy utálom benne e sápadt-sápatag természetet, az irgalmas könyörületet... -

Desdemona
Forró medencém szerelme forródrótjain eljut az információ gyűjtőfogházak szegényeihez piros szíveink láncain zsarnokság a hallgatás macskaköveken!

Othello
Fényóceánon lebben egy egyetemes énjén átszüremkedik a sajátos Maga...

Mítoszainkban a szabadság tündérfátyla és játékos rendszabályok irányított manipulációja: vég a szövegtest szíve zár-számadásom a teljes-tökéletes magány bezárulásom fényszövetben e pulzáló-élő angyali fénytest -

Desdemona
Vivaldi Velencéjén a Fekete Szárnyas Nap maszkjában csatornabűzös katolicizmusom: társasjátékok léptei.

Othello
Ki éjjeli sötétségét őszintén feltárja, nem marad a rabja annak;
a sötétség a személyiség határait törli el, és teremti újjá az embert
a szerelem fénytengerében!

Jago
Most kezdődik még csak el kálváriája... -

Emilia
Nem vagyok én vízválasztó idegen vizeken,
nem csak úgy létezhetek, hogy választok...

Jago
A markomban vagy, ha beszélsz, szétlövöm a maradék agyad is..., megértetted? He-he-he -

Desdemona
Isteni, szent zenét, muzsikát, dallamokat kalapomba, maszkjaim, álruhám alatt... -

Othello
Bebocsájt, ha kérem, borzongok a gyönyörűségtől..., igen -

Desdemona
Elborított az idegen, ki sem láttam belőle; szerettem a világot,
így kirajzolódott tekintetemben, miként gyűri le enyéimet!

Jago
Rendészeti eteti, kit akar, mit akar, ki közel a tűzhöz, ki hatalom, ki leláncolt rég a vég!

Desdemona
Szerelmetes szellemem szövetépítő sejtjei hívja szabadságom akaratát, vadvirágod vagyok világ, mezőn nyíló vadvirág: idomíthatatlan, mert szabad.

Othello
Szétszedték ízeire furcsa, érthetetlen szemét, mégse bíznak benne, csak rettegésük lett mélyrehatóbb, erősebb... -

Kiáltom mindenünnen, hogy mennyire szeretem, hol nem vágják le érte tököm, és nem vájják, vésik ki szívem...

Jago
Agyonfertőzött bűn mocsara beteges önszuggeráló üldözési mánia köde tarts meg engem a színpadon lételemem -

Desdemona
Rejtőzködők hangolása sikeres, de sosem hangolhattak mások önmagam ellen, megmentett ettől Istenre szegezett tekintetem, a hangvilla "a" hangja és abszolút hallásom -

Jago
A démonit, a békétlent, az aljas-alattomost, a csalárd-galád árulást, a titkos cinkosságot, a mocskos víz természettörvényére cölöpözünk, barátaim cölöpözünk; kéz kezet mos -

Emilia
Az idegen, mit oly szívesen fogadok be, ez építi, gyarapítja, mozgatja szellememet -

Jago
A démonit, az ördögi gonoszság, embertelenség szellemét, leigázó megsemmisítést, kiiktatlak, én a gyakorlati én taktikus stratégiáimba, ha nem passzolsz a hasznosság elvén -

Desdemona
Az élet él és élni akar; és véres, ostoba feneségek törnek az élet szabad léte jogára -

Jago
Nehéz ide betörni; égi céda katedrálisokat alapoz, épít, égnek csigává csavart bajuszokon -

Othello
Nem mocsári béka; kiválóság falloszait szereti a választottakat e Nő, mint napnak sugarait!

Bőröm a vásáron megítéltetett, könnyűnek nem találtatott; nem semmi -

Jago
Nem kell szelleme oly más, nem a világias közdolog haszonelve -

Othello
E veszélyeztetett Nőt, ha védem, megtámadott birtokaim határain verem vissza ellenségeim.

Jago
Szerelmük kocsijában mi voltunk a lehallgató készülék csíp a csiriz; szerelmük: rendszerbuktató veszélyforrás!

Emilia
Titokhad támogat, öl, gyilkol titokban érdekei szerint!

Othello
Széles hátamon vittelek át a másik partra, úgy szerettelek!

Emilia
Mindig van újra és újra, ki igazat megsegít, és feltölti lángelme űrjét szabadsággal, szerelemmel -

Othello
A jóság, szépség és egészség lakodalmaitól nem kell félni, az sosem áruló!

Desdemona
Fényóceánon csillagos oltalom hajlam mozgékonysága fényesít kiművelt emberfők szemét e borzalmas-rettentő, tetves csodaszép, gyönyörű világon... -

Jago
Játszom a határtalan szerelem vérnarancsaival, mégsem tudok ráállni én az erős szellem játszom gyengeségeikkel, hibáikkal, sebhelyes arcuk zsarolhatóságaikkal -

Othello
Az istenek halottak, a lélek él!

Jago
A múltat dekonstruálom, ha hatalmi viszonyokra rákérdezek... -

Bebetonozott hatalmi viszonyok között szabad-e játszanom, szabad-e rákérdeznem?

Desdemona
Elmém a fényes agancs ripityára tört az elnyomás, a zsarnoki terror ideje alatt.

Állandó veszélyeztetettségben voltam ujjongó szabadság zsarnoki rabság harapófogójában, bilincsében -

Jago
Mindenestül felvásárolni őket, lényegük írmagja se maradjon meg -

Emilia
Kisszerű, fukar, szűkkeblű irigyek a birtokon belül, de nem dugják ki orruk a következő faluba se, így lehetetlen szociológiai tanulmányt írni egy Valami Amerikához, avagy Valami Európához valahol... a szíveinkben -

Desdemona
Bolondját, ha járatták velem, de ki ismerte szellemem határtalan szerelmét, a jóság, szépség, igazság imáit, mikor más nem volt csak máglyarakás, cselédesítő kurvásítás móresre tanítani! Édes rózsaálom, altató lefagyasztva éltem túl Csipkerózsika álmom a tűzvihart, mert volt ki szeretett Engem!

Othello
Azt hitték belehalok a vágyakozásba e nő iránt, de gyönyöreim tündöklő patakja e Nő öle... -

Desdemona
Azt hitték elárulom Párom a Férfit!

Othello
Vonzás és választás, szellemi vonzalom párosított itt minket, mit gyűlölet el nem pusztíthatott! Három hatos, avagy három nyolcas mindegy annak, kinek száma nincs!

Desdemona
Túlélte megkötözöttségét; túléltem ízekre szétszedett szemem; hullajtja magjait a szabadság és szerelem, hűség és áldozat az örökkévalóság gyémántszemein a csillagok fényessége bennünk a törvény, amely magához láncol az életért -

Jago
Jago kész, így vagyok e mű, tökéletes!

Desdemona
Elvégezhette a feladatát Othello, olyan békés, nyugodt, tiszta a lelkem!

Jago
Elvégezhette feladatát Emilia, Othello és Desdemona, olykor, néha napján nyugtalan vagyok!

Emilia
E gyémánt-gyöngyszem, amely apám öröksége itt én vagyok.

Jago
Ha időben rád nem vetem szemem, és kezem rád nem helyezem, belefekszel az első holt vágányon rostokló elfektetett vonatfülkébe -

Emilia
Ott már otthon lettem volna, és nem lett volna a nagy fene igyekvés hazafelé...

Desdemona
Otthon hol vagyunk?

Othello
Shakespeare Úr szemében, az Úr szövegeiben, az isteni zenében, az isteni Nap örökében, a megvilágosult Buddha-gyönyörökben, szerelmünk tündöklő-ragyogó fényességén a hűség lángoló szemében, a mágikus tükör nélküli létezésben látom az arcod ragyogó-tündöklő fényességét -

Desdemona
Látom az Úrban ragyogó-tündöklő arcaitok tündöklését -

Othello
Szerelmem, itt van, megvan, végre örökkön-örökké itt, kit e világon mindennél jobban szeretek, és ha szenvedett és ellenállt, nem értett is mindig elfogadott, meghallgatott és szeret engem!

Desdemona
Mily tágas és bő az örök pillanat, ahol örökre szereti egymást Othello és Desdemona. A cím Jago, de legyen az utolsó szó Othelloé!

Othello
Szerelmem..., Desdemona...!

Jago

Szereplők:
Jago
Katona
Othello

Jago
Az elvetemült nőt széttrancsírozott darabjaiban hozzák elém, de úgy, hogy felismerjem: szemeit verjék ki az állához és szája a nyakát hátulról kapja be... azt neki -

Katona
Meggyűlik a baja az ellen párttal, ha a nőnek egy hajszála görbül!

Jago
Nem tudja majd az ellenpárt, ha külföldi útján tesszük számomra kedvessé a nőt: vágják és férceljék! Nyomokat eltüntetni! Az a nyomorult egy kurva Nő hol angolszász, hol bajor, máskor frank, időnként újlatin; de legszívesebben halálos ellenségeim kurvája, azaz birodalmi ellenség: hun-magyar, ki hun-magyar ősnyelvet beszél, mi ragasztó nyelv és sok nyelvvel a múltból rokonítható: nézzen utána az online-keresőben! Szerencsére e népek nem akarnak birodalmat építeni, ha-ha-ha! Akkor gyűlne meg csak igazán a bajunk! Kínaiak, oroszok, Korea, Japán, nos még egy Hun Birodalom a nyilasaival; az kéne csak: így se tudja az egyik merre jár a másik az magas ködökben, elektromos felhőkben... az keresőkben...

Katona
...hát még szíveinkben!

Jago
Ne szóljon közbe...! Az rőt bíbor és bársony erdőkben, az kalandos magaslati fennsíkokon és hegyvidékeken, és ürülékeinkben... Most miért nem szól közbe?

Katona
(Hallgat) Tangózzunk!

Jago
Normális? Küldetése a Nőt, mint Birodalmi Ellenséget tönkretenni! Maga ismeri igazán a gyenge pontjait és szenvedélyeit, erogén zónáit töviről-hegyire... járjon sikerrel! Jutalma nagy lészen...

Katona
Részemről a szerencse a Nő erogén zónáira ráragadni!

Jago
Ne vigye túlzásba a munka kellemesét; jöhet kutyára dér és teherautó!

Katona
Határidő?

Jago
Kitoloncolás megszervezése mintha a Nő akarná a külföldi utat egy hónap... vágás és fércelés két hónap hazahozatal élve, de más emberként egy hét, az összesen 3 hónap és egy hét= Szentháromság!!!

Katona
Úgy hírlik gyermeki Nő, de enyhe kis púppal, mégis szíve vaj, oly jó, nos késnek való; elméje gyémánt keménysége rózsaszín hullámokkal. Vigyázni kell vele!

Jago
Melyik küldetésnél nem kell vigyáznia, maga barom? Kinek nem táncol élete borotvaélen miközöttünk?

Katona
A magáé: maga védett...

Jago
Gondolja? Téved.

(Katona el)

Jago
Kinéztem e Nőt magamnak: csak enyém lehet, hát a magamévá nevelem...

A Katona tudja mit értek a szók titkos mivoltán... vágja méreteimre a Nőt és fércelje szépre kezelésében a világnak, míg csak nekem... mit is jelent ez? Belülről elrothadhat nyűgje és sok baja okán oly nyomorult lehet tengődése, hogy rám fanyalodjon; hisz ő kell más egyéb nem!

A mágia az ő szemeiben mi életben tartott évtizedek óta, és ki más élte és élhette meg e titkos frigy éltető nászait a fekete leplek ultra vörösében; senki más csak én!

Szikrázó szemei mikor lángcsóváit lövellik az édes csacsogásnak, mit én mindent visszájára, azaz ellene kifordítok a Nő rontására, hogy végre rátehessem ocsmány kezem szentesítő pecsétjét! A Nőre, kire oly régóta vágyok, akit szeretek a magam tékozló és rafináltan agyafúrt módján! Mégis figyelem, ha kitekintő a Nő, mert elmém szálai, mint finom érhálózat pókhálója kell elméjét fogja magamnak, elméje éteri kisugárzásait poklaim feneketlen mélyeire, ki ha önmaga igazán az enyémre rezonál, és nem halhat meg, míg eltaláljuk egymást folyton és újra a negatív és pozitív éter szálláshelyein..., de mit beszéli ki Jago titkait a mágikus szerelmi nászok mindent feledtető és rejtő fekete búvóhelyeinek mi egy Köpönyeg!

(Othello jön)

Othello
Jago, be jó, hogy itt talállak! Elmém égő szenvedély egy kietlen sivatagi tájon, mi ha néven kéne nevezni, minek is nevezzelek, Desdemona, ki két hónapja tőlem eltávozott. Nem a halottak országába, hanem, mert az élet rövid, sok életet sokakkal leélni, és ha a férfi megtermékenyít, csak akkor férfi igazán; a Nő csak akkor Nő, ha befogad, mint a persely: pénzt, a fű harmatát, a láz oxigén-dús levegőjét, de a Nő, ki szeret, mégsem jelentkezik, pedig ha tétova is telis-tele ígéretekkel, ha a szólás igaz, de nem, és mégsem jelentkezik...

Bár volt vele némi incidens..., ki nem vetett már rég arra fátylat, újra kezdeni az égi valót..., hogy az egyet nem értés ráncai a szerelmetes egységben kisimuljanak, és egy két furcsa és érthetetlen jeladás, mit ki a jelek rendszerein tévelyeg, fel nem érhet..., mégis megfejteni kész egészen hallgatása aranyát a titkos valót: szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szívből, igazán... -

Jago
(magának) Ki voltam egykoron rég, igaz se már, e rongy, ki ma Othello, sebezhető, el- és kitéríthető, mágnesezhető, magát mindenki másnak kiadó lélek, ki ma Othello, ki még bízik másban, de nem magában, mert nincs központi magja, mi szárba szökne, szökellne, és nem, mégsem ismeri Jagot Othello. Édesen lágy kedvessége mögött enyhe lenézés és megvetés, mit Jago kisstílűségén érez. Jaj, de megleckéztetem, hogy folyjon ki szeme és üvöltsön kínjában, amint Desdemonát elveszti, mert ő, a Nő az enyém lesz, hisz Othello, ki szenvedélye gyengeségein elolvad, és feledvén célt, mi férfit férfivá érlel és útján megtart, hogy női csalfa csalétkek útjáról el ne téríthessék, még óvatlan Othello és tapasztalatlan, éretlen kisfiú, ki zöldfülűségében könnyűnek találtatik, és e drága kincset igazán fel nem éri...

Othello
Szóltál, Jago, várnám tanácsaid, hogy megvilágítsa elmém, mi szerelem örvénylő káoszának és a hiány ködös éjszakájának fogságában tombol a szeretet lény, Desdemona nélkül..

Jago
(magának) Szeretnéd igazán, mélyen őriznéd titkát szerelmednek, és titkon szőnéd köré hálód lassan, de biztosan, hogy szabadulni már ne tudjon a halacska, ha végül visszavonhatatlanul kivetnéd rá...

Othello
Szóltál, Jago...?

Jago
Az ajtó csikordult, míg járnak ide s tova gondolataim, miként is tarthatnád meg szíved választottját, de egy a baj, mi nagyobb mindeneknél, hogy nem méltó e Nő, és jobb, ha elfelejted, ha magadtól eltaszítod e Cédát, e rongy lelket, ki e Nő..., ki, hogy felejtse magányát, és a létezés súlyait hátáról levesse, és lazsálhasson kedvére, ki nő, míg nő e nő, ha nő, és dolgozni nem akar, és hogy ne kelljen, hol angol tisztekkel, máskor oroszokkal, majd ausztráliai bennszülöttekkel tréfálkozik, és ha a tréfái jól sikerülnek, egy kis móka után nagy a fizetsége... egy ilyen, minden hájjal megkent, de valójában rozoga egy gebe nő kell teneked?

Othello
Jago, Te ezért meghalsz...!

Jago
Mit mondtál, szóltál, Othello?

Othello
Csak a döbbenet hangjai, mik elverték harangjait, visszhangoznak füledben!

Jago
A megdöbbenés helyett megvetésed lenne illendő, mit e nő iránt érezhetnél bármikor is! Ne keresd többé! Fátylat reá! Az éjsötét éjszaka lepleit borítsd reá, hogy ne jusson eszébe kurválkodni többé, és választás elé többé ne állhasson, mert megvesse mind, ki számít e cemende naplopót! Száradjon el élve, hogy ne kelljen senkinek, és a bírósági perben, ha meg is, tán nem kövezik hétszer hétszáz halált is haljon, és sírjon vissza mindenkit, ki ágyába valaha is hempereghetett!

Othello
(magának) Ki ez a szörnyeteg, kit eddig nem ismertem, ki ez, kinek negédes bűbáj arca tévútra vinne ítéleteimben, ha nem ismerném, kit szeretek...

(Katona jön, Jago megy)

Katona
Jago akar engem becsapni, hogy övé legyen Desdemona, ha enyém is lehet?

Othello
Ki ne szeretné Desdemonát, de Jago, e szörnyeteg, hogy nem sötétül el az égi nap sugára, ha Jago szemeit Desdemonára veté?

Katona
Vetné-e szemeit? Hálóját veti rá, és eszközeiben nem válogat, de csalatkozni fog, mert ha szöktetem már meg is tartom a Nőt mi jussom, a munkadíj: a bérem!

Othello
Desdemona ily vonzó lenne mindenkinek, de nem nekem, ki egy ismeretlen árva szűzről merengek, ki szelíd és félszeg és álmatlanul forog párnáján várván a fehér lovon a HERCEGET, ki jő, mihelyt késő, mert előbb nem jöhetett, hogy álmodozni, merengni, mi e nő fő célja tovább lehessen!

Katona
Sok munkát kinek adott, azé legyen a Nő, ki el nem bújik az egyetlen értő szem elől, ki szeret igazán, csak azé lehet! Szöktetem a Nőt, de maradok magam is vele!

Othello
A hálátlan, hogy felejti a drága szép szókat, mik érdeméül felírattak... -

Katona
A szép szók használatukban nyerik el értelmük és érdemük nincs! Mégis míg métely a hízelgő szó édes, mint a méz!

Othello
Szökteted és többé el nem engeded e Cemende cefrét, mi must?

Katona
Mily vicces, míg száraz a torka, ha a Nőt mégis én szöktethetem!

Othello
Megszabadultam...

Katona
Mi túl korán sosem lesz késő, hanem épp idejében...

(Jago jön)

Jago
Lelenceiken vetésem, és ki nem kel semmim, míg ura önnön magamnak úgy nem vagyok, hogy mindenki más szeme, mint egy spirál-galaxis csillagrendszere nem lesz rendezett az örvénylő galaktikus szelek viharán, mit Jago produkál egy szélörvény automatikus szélgyártó gépezetén.... -

Kata

Szereplők:

Rikkancs
Hazátlan, egyszer rég, igaz se volt már, jobb sorra vágyott egy leány: bejutni egy öregedő párhoz; jók legyenek, amint ő jó, legyen ott nyugalom és békesség, szeretet, jó szerencsében.

Shakespeare Úr küszöbén, mintsem sejtvén egy leány, szeretett egy nemzetet és nyelvét, pár pernahajdert. Ebből kerekedik az nagy sötét felleg, hatalmas perpatvar, óriási hajcihő és csetepaté, igen nagy kalamajka, világra szóló rettenet és borzalom, mert e leány naiv és jóhiszemű volt, azt hitte mindenki jó, szép, igaz, és érte, ha kell a világ végére is elmegy, elfut!

Kleopátra, ha sokáig tetszelgett volna is tükrében, nem kellett volna neki annyi idő, mint e leánynak, felismernie a viszonyokat, amiket jobban ismert ő persze bárki másnál, a hatalmat, - ezért szúrt szemet -, csak az istenért nem akarta ezt a hatalmat kiszolgálni, és elfogadni sem, mert a szabadságot és a szerelmet kereste...

Helyzetjelentés. Gyarmati sorban a kis haza talán mégsem, Kleopátra tükörben, Julius Cézár fekete, Antonius abortusz miatt nem született meg. A kis hazában kicsi minden, csak a leosztott lapok hatalmasak; érdem, tehetség, teljesítmény nem mindig érdemel jutalmat. Adj hálát tehetségedért, Isten adta, nem jár még fizetség is érte. Ha nagyon ugrálsz, úgy leverik itt derekad alatt veséd, májad, léped, szóval mindened, hogy eleged lesz örök életre, és örülsz majd, ha még egyszer labdába rúghatsz, avagy megfújhatod a kecskedudát. Kéretlen, kreatív, életünket bearanyozó, spirituális pihentető gyógyírért nem jár itt fizetség, csak a munkának nevezett fölösleges semmittevésért, avagy eladnak olcsó cselédnek büntetésből, hogy tanuld meg, mi az élet!

Képzeljük el, ha Kata, mert így hívják a lányt, nem is a bugyogójában hordja ugyan a lehallgató készülékeket, azaz a poloskát, de az mindenütt ott van csak itt nincs!

És most kezdődjön a leányszelídítés! (el)

Kata
Hazátlan, nyomorultul tengetem életem, a jég felszínén biciklizem, elégedetlen vagyok mindennel és mindenkivel, mert magamat nem szeretem, magamat nem becsülöm, magamat semmire sem tartom, pedig kéne, mert létezem. Belefeledkezem minden út menti fába, és évekig rostokolok ott, nézvén a csupasz falat, és festek rá virágokat. Járom az erdőket unalmamban, szitkozódom a fákkal. Az egyik túl vén, a másik unalmas, a harmadik nem mosdik egy hónapig, pedig füstöl mint egy gyárkémény, a negyedik folyton csak filozofál, nagy terveket sző, politikai új rendszerében a mennyország a földre leszáll, ahol angyalok és ördögök mind az ő emberei-; a jövő rendszerének az övé mellett esélye sincs, mert mindenki más örökre megkeserüli, hogy lejött ide, itt van e kék bolygón, és majd meglátják, írmagja se marad senkinek e földön, mert vagy kiirtják, vagy leveretik, vagy száműzik, vagy egzisztenciális csődjében teng-leng, éhen hal! Az ötödik a mézesmadzagot húzogatja, és szól imigyen, így feleségem, úgy szerelmem, titkon folyton ígérget, de semmit sem ad, úgy ad mindent, hogy semmit nem vált valóra. A hatodik hosszú pórázon tart, hogy azt hidd szabad a pálya, szabad vagy, de mihelyt kidugod orrod a kötelékek köreiből, lecsap rád, még jó, ha nem fejedre vág, és ott veszted életed, a taligád, mi nyomodban a nyom! A hetedik, te magad légy! És Te, Nő, kösd fel a szoknyád, mert a férfi házi-macskát, házi-kutyust szeret, ki kedves, becéz, főz, mosogat, de mindez kevés neki! Legyél vállalkozó, gazdag, menedzser, vezér -, avagy főigazgató, mert minden férfi igénye hatalmas! Lehetsz akár bandavezér, kapitány a csatamezőn, ha számládra jön a lóvé, és eltartod a férfit, férjed őkegyelmét: hisz te sosem dolgoztál! (Bastard jő)

Ne felejtsd, legyen egész ruhatárad: minden alkalomra valami új báj és kis háj, kis kék topánka piros bolyhokkal, lehet cseresznye is rajta!

A spájz, jó, ha telis-tele van: málnalekvár, barack -, meggy- és cseresznyekompót legyen friss és finom, ha éhes a férfi, hát enni kapjon! A férfi nem vegetáriánus, hát legyen frissen sült töpörtyű, sonka és szalonna, csípős és tüzes paprikás szalámi!

De a férfi válogatós! Hagymás krumpli, ha van, kell rántott pulykamell, avagy borjúmájas! Rizibizi, ha jó falat, sír a férfi a tökfőzelékért. Töltött paprika, töltött káposzta mind az asztalon az egész lakodalom, sült krumpli kell neki és disznótoros. Gyümölcstál vigyorog az asztalon fenséges kompótokkal és puding, a férfi hiányolja a sajttálat!

Mielőtt a felsorolásba belefáradnék, elalszom inkább végleg egy kis tó partján egy mérgezett hajnalon, miután a lakomán jól belaktam, miután a narancslé kiömlött a lépcsőn a fehér szőnyegre, és valaki ezért sápítozott, sipítozott, siránkozott, valaki nyugodt maradt, mert fente rám a kését!

Bastard
Nálam maradsz szentem a paradicsomomban! Itt a csillagos ég oly alacsonyan, hogy az ember leánya szép csillagos fejét beleverheti az ég boltozatába; itt ihat-ehet kedvére csillagport, fellegeket, teleszkóppal szemlélheti az egeket.

Sivatagomba jössz te, kísérsz te el engem, hol édes a méz, a vaj fehér, finom, jó állagú pedig én vagyok! Sok a tej, mert a víz kevés, kaktuszok hosszú karjain elrejtőzködvén; sok itt az aloe vera vaskos-húsos leveleivel, és te itt élsz majd velem a Sivatag Szelleme, a Sivatagi Istennő! A nyár forró, negyvennyolc fokos, elég egy kis lenge, áttetsző lepel a testeden, alatta tanga-bugyi sem kell, de egy kis saru a poros sivatagi, forró hullámokon. A terepjáró zárt ablaka mögött védett vagy testemben, bennem, ha házam kicsinek találnád, angyalom. Megcsodálhatod a sivatag virágait, színpompás öltözetük, a kaktuszok méteres karjait, mind egyenként több száz éves; így ölel át évszázadok ereje-veleje és mocska, az őstörténet! Indiánok, cowboyok, bevándorlók az egész vadnyugati vad kelet. Tél nincs a föld e táján; az ég mindig kék, az időjárás kellemes, az idő tiszta, száraz, tökéletes. Időnként egy-egy vihar hajtja a fellegeket, borzolja az idegeket!

Itt kell maradnod velem.

Kata
Zöld erdőbe vágyok napsugarat enni, gyöngyharmatot inni, csevegni, dalolni a madarakkal. Mezítelen lovakat megülvén vágtázni, leengedett hajzuhatagomban bújócskázni nimfákkal a fatörzsek ágai közt dalolni tenger-szép éneket a szirénekkel, sellőkkel játszadozni a hűvös, áttetszőn tiszta, kacagó patakokban. Jeges vagy és kíméletlen, könyörtelen és nem figyelsz rám, nem értesz meg engem, nem érted, amit szerelmemben kéretlen kérek tőled, mert szeretném, ha élhetnéd az életed kibontakoztatván a tehetséged, de én is ezt szeretném, a szellemi fejlődést! Pénz nekem nem kell. Elélek veled, ha kell, egy lakókocsiban. Tar fejed, jaj, csak jeges ár vagy forró katlan, ahol a gonoszság könnyen ver tanyát, és engem megkínoz csak; mert a nap leszállt a földre, mikor szerettük egymást, de szét -, elváltak a fehér utak, és a kínok az égbe kígyóztak, hogy elvesztjük egymást a megbocsáthatatlan miatt, mert valaki áruló volt, és eljátszotta, hogy barát, de csak elbocsátó szép üzeneteket írogatott!

Bastard
Nem ítélsz jól, de meg fogod bánni, mert elveszted azt az egyet, aki igazán törődik veled és szeret.

Kata (félre)

Fél évig érdekében állt egykor törődni egy nővel, akivel jól elszórakozott, mint vadmacska egy gazellával, de lehetett antilop is -

Időnként rántott polipkar-szeleteket ettek sült krumplival, amit a srác fizetett, de aztán megkérdezte, igényli-e a nő a taxit, mert mehetnek gyalog is!

Bastard
Elvesztetted az összes hitelt érdemlő igazolványod a világban, és nem tudtad miért!

Kata
Nem a sivatagot választottam, de el -, betemetett a sivatag... Viszolyogtam a vadmacskától, nekem varázsoltak virtuális körmöket!

Bastard
Felfaltam lassan bensőségeid, hogy észre sem vetted, én vagyok, ki fal; jól esett, mint a lépes méz, ha csurdogál le az ajkaimon és rájönnek a méhek.

Kata
Fene az ízlésed!

Bastard
Megfúrtalak porhintéssel a szemeikbe szórtam a hamut, mert nem kellettem neked!

Kata
Tévedtél. Kellettél. Lehettél volna Föld férjem, a Szerelem Hídja a két szeretett kontinens között; köztem és közted, de te magadból ki se láttál! Én akartalak, láttalak és szerettelek, de voltak álmaim, amikben te nem hittél, bennem nem hittél, és valójában nem is tetszettem neked. El kívántad csak űzni unalmad egy háziasított macskával, egy cselédesített kurva némberrel, amelynek asszony a neve, de én többet kértem tőled: a szellemi fejlődésem lehetővé tételét, hogy engedj fejlődni magad mellett! Te ettől megijedtél, úgy kellett ez neked, mint púp a hátadra. Dolgozni, persze, hogy eljártam volna, de a környezet idegenségét eleinte oszlatni kellett volna, nem növelni a kezdeti nehézségeket, és a várakozást az égbe srófolni, és aztán nem adni semmit, mert nem tudni és nem akarni adni semmit, csak ezt nehéz volt őszintén bevallani! Megértésen alapuló közös otthonról kellett volna gondolkozni, avagy várni, míg az körvonalazódik, de Te egy cseléd cédát akartál a házadba, nem egy nőt és nem egy feleséget! Én neked nem voltam jó parti, de ezt nem voltál elég tisztességes bevallani, inkább eljátszottad ország-világ előtt, hogy én, kurva némber elárultalak! Szenvedéllyel ritkán szeret úgy valaki, mint én szerettelek, ezért lehetett velem visszaélni, mert azt hitted mindent megtehetsz velem! Tudtam végig, mit művelsz, ki vagy, mert szerettelek, azért láttalak!

Bastard
Elárultál engem, mert az ürességben ezerfelé oszlott szíved, és én csak magamnak akartam azt! Kellett neked a nemzet, kit gyilkoltak, mikor nálam voltál; épp azért, mondtad, mert gyilkolják őket!

Kata
Ha szeret az én népem legjobbjai engem e tündöklő, édes és fergeteges nemzet, ha szeret engem, és mögöttem áll egyként, akkor sikerül tán azt az ellenséges sorfalat szabadon, szeretetben belökni végre végleg ajtóm a színház folyósólyára betörni végre, és átütni a közfalat, felvétetni engem az örök hazába.

Bastard
Megbánod még ezerszer Katám, hogy színházat választasz függönnyel, és egy medencét hegyekkel tar-kopasz fejem vízgyűjtőmedencéje helyett, és eltaszítod ölelő karjaim jeges forróságát, álló hústorony igézetem, a falloszom töke neszét és eszét!

Kata
Örök szeretetem, ami nő növekszik, és a nagy kalapon, a szalmakalapon a forró nyárban lesz egy örök, elpusztíthatatlan virág!

A szeretet nem változik az időjárással és nem hal el hasam, melleim mérete miatt, meg nem szűnik, és meg nem botránkozik, ha egyáltalán szeretet volt is valaha, és mindent nem kell megbocsájtania, csak amit meg kell, mert meg lehet, amikor nincs mit megbocsájtani! Szabadság-szeretet és útkeresés!

Próbálgatjuk egymást, mi, a férfi és a nő, míg vagy feláll a férfi fallosza, és azt hiszi övé a világ, vagy szereti a férfi a nőt, és a nő azt hiszi övé a világ, de kiderült, amikor hamar be- és elborult, és sötét fellegek jöttek mindenünnen, hogy ez nem is egy férfi, hanem egy tar-kopasz fejű vadmacska erős, hegyes karmokkal, ádáz, kaméleon természettel, ki csak arra vár, hogy műtőasztalán te legyél a kismacskája, egy áldozat. A pillangó, amelyet vitrinébe, mint egy emléket könyvek lapjai közt elrejt a sorok között valami susmogást, eldúdolt dallamot.

Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak, mint ment át rajtam a világ és azonmód a tehervonat és úthengerei!

Bastard
Láttam Katám széttrancsírozott testét vérben fürösztvén, és a testéből kint a beleit, amint régi telefonzsinórokként átszövik a katonaság árkait, amint folyt a vérpatak, és nem szántam, és nem könyörültem, nem irgalmaztam, mert nem kellettem, mert nem engem választott, a hús-vér való lehetőséget, hanem egy talán sose volt, sose lesz álmot!

Kata
Kellett. Köszönöm a lehetőségeket, amelyeket felvázolt, de én is kértem magától valamit! Nem értett engem, nem hitt bennem, álmaim fel sem foghatta egy parányi fekete kalap elásva valahol a föld peremén egy óceánnyi hullámzásban egy hínáros, zúzmarás fekete kalap odavetve valahol sziklacsipkéken a teremtés viszontagságos éjszakái zivataros-fergeteges viharainak, hogy tisztelhetett volna, mikor ágyba akart csak vinni parancsra, az első szóra, és még meg sem ismert engem, felkiáltott "megvolt"! Akkor szeretni tanultam, és alkotni egy cellányi szabadságot betonrengeteg csupasz-sivár falai között!

Bastard
Láttam lidércként, éjek éjjelén kísértettem és fúrtam, hogy elárult, pedig én árultam el minden lehetséges utcasarkon, hadiúton és frontvonalon. Hittek nekem, mert tiszteltem a hatalmi rendet, amit maga állandóan sértegetett, és sose fogadta el! Nem volt nehéz kicsináltatnom, letiltatnom, a csönd mérgezett börtönfalait varázsolni maga köré, ki oly ostobán hitt az emberben!

Láttam kiterítve kínban fetrengeni, üvölteni a hiánytól, minden jó hiányától, az én hiányomtól sivár magányában, de ez a maga kínja a határtalan gyönyörűség volt nekem!

Láttam elporladni élve, mert élve én ásattam el! Élve befalaztattam. Láttam kígyók, skorpiók között, mert én vetettem oda, hogy értsen a szóból. És tanulja meg a leckét, móresre!

Láttam katonák karjain céda, cemendeként, rongy lélekként gyönyörök rabjaként, felejtvén magát! Dühömben világgá kiáltottam, hogy e rongy lélek a világ kurvája, egy rohadt kurva kém e rohadék nő, kíméletet, irgalmat, kegyelmet nem érdemel! Titkos bírósággal vallattam magát, - de inkább mostantól tegezem újra -, eléjük állítottalak, hogy szitává lőjenek, mert nem kellettem neked. Szajha voltál, katonák mocska, út menti salakanyag, lábtörlőm sáros bakancsaim alatt, céda rongy cseléd, ki minden utcasarkon odaadja magát, a sallang. Ettelek volna meg, adtam volna idegeid rongyait is kukacoknak! Gyűlöltelek! Minden porcikád gyűlöltem! A bírósággal cselédesített kurvának ítéltettelek, hogy dugjanak agyba-főbe, lehessen rajtad a máglyarakás, - jó kurvát találni ma már nehéz -, ennek semmi sem lehet kevés, hogy észre térjen, kit utasított vissza, de nem értettél semmiből, te rohadék, ami őszintén szólva kissé elbizonytalanított, zavarodottá tett, megzavarodtam!

Kata
Túlerőben lévő zsarnok volt maga a szerelem kocsijában, ki poloskákat helyeztet el, így foszt ki mást, önmagát, és utána mindent számon kér a mit sem sejtőn, ki szeret. A zsarnoki túlerő nem arathat, ritkán szakíthat szerelemvirágokat az egyensúly nélküliség, amikor kibillen a libikóka, egyiket a szíve lelke szelleme szolgálja, a másikat a poloska, fáraóhangya-had, nem ugyanaz. Egyik a fekete pókok hálós hálózatában érzi jól magát, a másik az angyali-ördögi fényhuzalokon! Világváros-vég kietlenén épül egy s más, felhúznak arra egy vegyes karra, avagy egy zenekarra egy birodalmat!

Bastard
Mit beszél! Ezért meglakol. Rágalom.

Kata
Honnan szedte volna a titkos információkat, kedvesem?

Bastard
Kinyíratom, ha beszél! Nem szégyelli magát! Mindent elkövettem mindenen túl, hogy megmentsem magát; hisz maga úton-útfélen prédikál aranyhalakról a nemzetének, és nem lát ki tetves ketrecéből! Egyedül a világ ellen, szívem, lehetetlen, ha mázsás a túlerő, kell a túléléshez, nem a nyeréshez a taktikus stratégia, (megvetően) maga nagy stratéga! A szája akkora, mindenkit veszélybe sodor az nagy kereplője, az oktondi, ostoba némber, ki hallgatni nem tud, de ostobaságokat fecsegni mindenütt, igen. Elefánt a porcelánboltban!

Megtettem mindent magáért, hogy a csillagos eget leszállítsam magának, elérhetővé tegyem kéznyújtásnyira, de maga lusta kinyújtani a kezét, helyette kényeskedik, rágalmaz, ellenfeleket dicsőít, róluk zeng himnuszokat, és becsmérel, hogy rágva nem raktam a falatot a szájába, és elkezd rettegni, félni a csillagos ég alatt, - maga akarta -, mely oly közel, és időnként valóban beesteledik, akkor aztán mindenki hibás, csak maga nem, a szent! Szőttem pókhálóját fekete pókok hálózatának megfojtani magát, megmérgezni, ellehetetleníteni, kinyíratni akartam! Eltakarodtam a közeléből, távolról integettem, figyelmeztettem, sugdostam fülébe negédes szavakat, semmi nem volt elég magának, - megint magázom -, hogy óvatos legyen, üde, szép, derék, ápolt-gondozott, fegyelmezett, pontos, ahogy a csillag megy az égen, annál inkább nem!

Kata
Azt tiltotta el tőlem a barátság álorcája és a pokoli, kínzó gyűlölete leplei alatt, ami számomra minden, a szabadság lelke szellemét!

Onnan száműzött folyton-folyvást onnan űzött el messze, ami a szívem rejtett kincse, a szívem dobogása: a nemzetem!

Bastard
Felvágták nagyon a nyelvét, a keservit; kinyírták volna a saját hazájában. Hálás lehetett volna egy kicsit, hogy kimentettem a skorpiófészekből, hadd lásson világot! De nem, szemrehányás illet meg engem, hogy kidugta orrát a kicsike, és kiszagolhatott a bűzös nagyvilágba, mert ott aztán nincs ám dínomdánom lakodalom, kivételezettség, ott helyt kell állni tudással, rátermettséggel, szorgalommal, leleménnyel, el kell tudnia adni magát, ha tetszik, ha nem. Ott kiderül, mire megyek nélküled, mert nélküled kellett!

Kata (közönség felé)
Ne gyűlöld a nőt, ki téged odaadón, szenvedéllyel szeret, de követel is, és keresi őszintén önmagát! Őszinteségéért, ha tisztességes és becsületes, és elmondja neked, mit, miért és kit szeret, és kit nem és miért, és ő kicsoda, értékeld azt, és ne élj vele vissza, mint egy kém, ki kikémlel, hogy kifosszon és tönkretegyen; és ne vagdoss róla sallangokat, ha rajta nincsenek! Ne varázsolj köré Csönd Börtönét megtörni és megbüntetni elszigeteltségében megrágalmazván a nőt, mikor hű ő és szeret, de járja útját, látni akar, mint mindenki más, játszani szabadon veled és melletted, épp azért, mert szeret téged, de figyel is, te vajon szereted-e! Ne büntesd őt azért, mert nem olcsó, fekete rongy neked, hanem figyel rád és jót akar, hogy az ő terhe nélkül megtalálhasd a jövőd, és vágyott sikered elérd! Ne dobd ki az első rossz szóra azt, ki addig mindig őszinte volt, csodálásig szeretett, szomjúhozta és falta ajkaidról a szót, és türelmes volt veled. Ne felejts el minden jót azonnal! Ne hagyd magad becsapni rossz tanácsadók által! Ha szíved szerelmes, és szíved egy nőé, elég bátornak kell lenned vele szót érteni, és ha hibát követtetek el, egymástól bocsánatot kérni; de ha már nem szereted mégsem, ne veszélyeztesd az életét azzal, hogy hűtlenségi pert, mint fekete zsákot húzol fejére ahelyett, hogy vállalnád önmagad érzelmeit és sorsodat. Ha máshová is sodor ez a rövid és kemény élet ne légy irgalmatlan, könyörtelen, kíméletlen azzal, ki téged szeret, hogy így halálra kínozd, hanem érts szót vele! Ha szeretsz egy nőt, légy vele kedves egy kicsit, gyöngéd, hízelegj kicsit, babusgasd, kényeztesd, suttogj fülébe negédes szavakat, hogy elolvadjon, és azt érezze, ő a világ közepe, mert te szereted; ha őt akarod, végy neki egy szál virágot legalább, és kérdezd meg, ő mit szeretne, és talán veled együtt így, avagy úgy, lehet-e? Ne másnak mondd, hanem neki, mert néma gyereknek anyja sem érti szavát, és a hal néma és tátog, de a vízben kibocsátott elektromos hullámaival értekezik és érintkezik; vagy álcázod csak e nő iránti barátságod álarc csupán, hogy máshol észrevétlen lecsaphass rá, csaphass ellene nagy patáliát, mert szíved mélyén gyűlölöd, hát, ha lételemed a harc és békétlenség, talán túlélnek mások, míg te boldogtalan leszel.

Ha egy kicsit is szereted a nőt, légy türelmes egy kicsit, az Isten áldjon meg, és ne félj, és ne rettegj, hogy talán mást választ és elvesztheted, mert a félelem a szakadék felé vezető út sarokköve. Mégis, a szerelem ilyen: rettegünk elveszíteni egymást, de akkor ezt mondd szerelmednek, és ne mást, ne dobd ki őt semmi esetre se elbocsátó szép üzenettel, mert abba, ha ő igazán szeret, belehal, te ostoba nagy Ász! Ha tudod, mert mondta, hogy fél év múlva elmegy, és te mégis ágyadba viszed, akkor csak kicsit légy türelmes, mikor elmegy, és ne hidd, hogy ő téged átejt, hűtlen vagy rosszakaratú veled, ha előtte érezhetted, mennyire szeret, és őszintén eléd tárta kétségeit is, és azt is, ő mit szeretne!

Ha szeretsz egy nőt semmiképp ne űzd ki őt a világból, hanem játssz vele ezen a világon szabadon és szeretetben, cselezd ki, szaladj utána, fogd meg, de ne rettegnie kelljen tőled, hanem édesen borzongjon érintéseden, hogy kívánjon újra ismét; rúgj neki gólt, és nevess rajta édesen, de engeszteld ki, mert ő gólt kapott, és te voltál a jobb, és talán holnap még jobb leszel, de édesen markolászd meg akkor, hogy hosszú még az élet egy visszavágóra; de eszedbe ne jusson a nőt, kit szeretsz halálra kínozni, mert az azt jelenti, mindennél inkább gyűlölöd te ezt a nőt, és ő nem tudja ezt mire vélni, hisz határtalan szeret téged; ne kínozd halálra az istenért, ne rajta bosszuld meg addigi összes kínod ne rajta verd le eltékozolt, ostoba, kisiklott és hajótörött múltad, hanem vele próbálj meg feledni! Legyen nőd ír a feledésre! Ne rettegést és félelmet varázsolj köré, hanem szeretetet! Légy egy kicsit ravasz, és okosan, lassan észrevétlen környékezd meg, hogy aztán már meg ne szökhessen tőled soha! Légy jó stratéga és jó taktikus, légy rálátással önmagadra és nődre! Bízz magadban, és el ne veszd a célt szemed elől, ha szereted valóban azt a nőt, ne legyél önmagadból kifordítható, kimozdítható, de aztán, légy figyelmes, és építs a tartozik és követel elvére, és tartsd meg a nőd, ha igazán szereted, hisz neki is ez az érdeke, és az élet ezernyi lehetőséget ad majd húzd meg ereszd meg játékos elvén egymást egymásért kicselezni, hogy édesebb legyen újra a vágyakozás cselvetései igézetében, de bízz magadban és a szeretett nőben! Úgy forogj tengelyed körül a szépség legyél te magad, de ostort akkor használj, ha valóban kell! Ne egy őzike szerelmét próbáld ostorral szelídíteni meg magadnak, és ne egy hattyút kiálts világra, mint kém-kurva árulót, hogy elárult téged! Nehogy másnak, ki tán épp riválisod higgy, ha megvádolja valamivel nődet, hisz messziről jött ember azt mond, amit akar, és talán nődre vágyakozik, és érte fáj a foga neki is, hanem óvatosan tapintsd le, tapogasd le az igazságot! Légy bölcs a szerelmedben! ( Bastard felé)

Sajnálom, hogy mindig csak a rosszat volt módjában látni! Bocsásson meg most már nekem mennem kell! Ha véletlen látta volna igyekezetem is, kiengesztelni magát, mikor maga vérig sértett, és megalázott engem többször is, annak örülök, de nem kaptam visszajelzést, nem éreztem szerelmét, hogy kiengesztelődni akarna, így nem maradt más hátra nekem csak a gyász, elszenvedni a szerelmetes magányt, és még párszor, néha szólni magához.

Bastard
Takarodjon a szemem elől, sose lássam többé! Érezni fogja, hogy vagyok, garantálom. Azt hittem mehetek valamire magával, de már látom, hogy nem! Takarodjon! Itt van még? (dühödten járkál, míg jön Malvolio)

Malvolio
Láttam Kata távozását!

Bastard
Nagy örömünkre! Igaz? Gyűlölöm ezt a nőt. Segíts e nőt betörni, e nő fejét összelapítani, összenyomni, összetörni, kipréselni mindenestül. Agyabugyáld el, ásd el, falazd be élve, vedd el feleségül, majd dobd ki másnap, és ne értsen az egészből semmit a kicsike, miért és mi ez az egész, miért teszed mindezt vele; orrolj meg rá valamiért, mikor ő szende, ártatlan szemeivel pislog rád a szerelmetes őzike! Ne legyen valódi ok kibaszni vele, ok nélkül húzd az oktalant deresre, törd kerékbe, égesd meg a szerelem máglyáján, amely neked csak unaloműző játék; tervezetten baszd ki e nőt végleg köreinkből, mert nem ide való! Leckéztesd meg, hogy sose felejtsen!

Malvolio
Nem értem egyrészről e nagy bizalmat irántam, másrészről e nagy gyűlöleted a nő iránt!

Bastard
Átadom neked. Gyönyörforrás ez a nő, élvezni fogod minden porcikáját, minden leheletét, minden fogást rajta, csak el kell játszanod, míg a gyönyörtől édes, átázott lepedőd, a húzd meg, erezd meg játékot! A lényeg, hogy évekig ne lásson ki belőled, ne lásson kék eget, avagy higgye azt, te vagy a Buddha tiszta, kék, mosolygós ege, míg használd ki, üsd-vágd, időnként alázd meg kíméletlenül, nézd ringyónak, vedd semmibe, tekintsd levegőnek, agyabugyáld el, ostorozd meg, vágj rá akkorát, hogy szikrákat szórjon a szeme, éheztesd ki, szomjúhozzon rád, mint walesi hercegére, és ne lássa ocsmány pofád, mert essen, mint mély kútba szerelembe! Értsen már e nő, vagyis ki se lásson mibelőlünk, ne lásson kék eget, megértetted?

Malvolio
Minden terv szerint alakul majd, nem fog ki rajtunk a kicsike, ízibe gyerünk, nem enyves a kezünk, nem ragad hozzá semmi, hajrá gazemberek!

Ha csűr-csavar, ha mit sem ér az élet csak tengődés,
kell valami értelem a közhelyek tengerén.
Egy Nő kell legalább, ki nyugtot, ha nem is ád,
elszórakozunk vele némiképp.
Forogjon hát a szerencse-kerék, és
láz-agyunk álmain a sors képei:
e Nő már holnap ott legyen
ágyunkban meghempergőzni!
Ha csűr-csavar, ha mit sem ér az élet
tengernyi kín-keserv, legyen egy Nő, ki nem felejt,
hogy hempergőztetek, kiizzasztottátok egeiteket...

(Malvolio, Bastard el, Leontes jön)

Leontes
Jaj de nehéz házasodni!

Van kalapom azért, nincs kalapom azért, fekete palástom azért, fehér azért, kék a szemem zöld kell, fiatal vagyok, hát éretlen, és kell a ravasz vénség; vén bölcs és ravasz vagyok, kell a fiatal erényes jóság! Tapasztalatlan a szerelemben, pedig be jó lenne tudni, hol a kapocs a szoknyán, leszakítani azonmód. Vagyok mégis analfabéta a szerelemben; ha túl sokat tudok, nem elég egy fejkendő, bár szerelmem még lehetne egy egység is az alföldi rónaságon! Ha számolok, írni kell, ha tervezek és számítok, úgy kötni kell, ha festek, nő kell, ha nő kell, nem festek, ha oroszlán vagyok, gorilla kell, ha kiskutyus, fekete párducra szomjazik a nő, ki tud ezen eligazodni?

Kis hazám bús egén sűrűsödik az sötét felleg,
gyere babám, édes rózsám, hadd szorongassalak meg!
Szűk lenne néked a perpatvaros fekete palástom,
imádkozz kék égben kék-fehér palástot!
Csípne fáraóhangya-sereg, csak azért, mert engem szeretsz,
szoríts erősen magadhoz, hadd boruljak a szívedre...!
Űzz el minden bánatot, kín-keservet, hajtsd bánatos fejed
az ölembe, szeress nagyon, szeress nagyon!
Bánatűző angyalom, kincsem, bogaram, kincses sziget!

Kata (jő)
Kerek erdő közepében virágot ültetem,
arra járt minden éjjel, könnyeivel locsolgatta kedvesem.

Leontes
Bánattenger csöppjei szálljanak ajakid gyöngyharmatos virágaira!

Kata
Bánat, bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken, ha harmat vagy, én virág leszek.

Leontes
Harmat leszek, ha te napsugár vagy, csakhogy lényink egyesüljenek.

Kata
Az én bánatomnak nincsen vigasztalása; szeretlek lánggal, hévvel, gerlemadár szerelmével, határtalan szenvedéllyel.

Leontes
Tele van az én szívem is keserű bánattal. Tele van a sötét égbolt ragyogó csillaggal.

Kata
Mit ér nékem csillag ragyogása, hogyha az én bús szívemnek nincs vigasztalása.

Leontes
Fekete szem éjszakája, hány csillag gyúlt ki reája!
Megirigylik az emberek, süsd le inkább a szemedet;
akkor sötét éjfél támad, és nem lelnek Rád többé,
kik gyűlölnek és elveszejtenének.

Kata
Mikor eszembe jutsz, tele van a lelkem friss tavasz énekével, zsongó kikelettel;
mámoros illatú orchidea melegével, és a csillagos ég határtalan szerelmével.

Leontes
Nagy a világ, de van közepe: az én rózsám fekete szeme.
Ez a világ semmire se jó, ha nincs kislány énnekem való.

Kata
Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál, nem szereti helyét, el akar bujdosni.

Leontes
Tejbe fürösztöm a rózsám, ha felkel, törülközik piros rózsalevéllel.
Fehérebb is az orcája a hónál, pirosabb is a hasadó hajnalnál.

Kata
Vékony héja, vékony héja van a piros almának, szép szeretőmnek göndör a haja, és aranylik.

Leontes
Göndörödik jobb válláról a bal vállára, bal válláról a jobb vállára göndörödik a haja.

Kata
Bánat, bánat, de megettél, engem jobban mindeneknél.

Leontes
Bujdosik az árva madár, minden erdőszélen leszáll.

Kata
Én is bujdosok egyedül, kedves rózsám, nálad nélkül.

Leontes
Bujdostam én is a vadakkal, sírtam a kis madarakkal.

Kata
Elment a madárka, üres a kalitka. Azt üzente vissza: Visszajő tavaszra.

Leontes
Visszajő tavaszra, búzapirulásra. Ősszel majd aratunk.

Kata
Dalol-e víg nótát a pacsirta, boldog dallamot énekel-e a csalogány?

Leontes (énekelnek)
Szántottam gyöpöt, vetettem gyöngyöt, hajtottam ágát, szedtem virágát.

Te jössz, Katám!

Kata (gondolkodik)
Sudár magas, sudár magas a nyárfa teteje, halvány sárga, de halványsárga annak a levele.

Leontes
Kerek erdő közepében sétál egy madár, kék a lába, zöld a szárnya, jaj, be könnyen jár.

Kata (nincs ének)
Bujdosik az árva madár, egyik ágról másikra száll.
Hát az ilyen árva, mint én, hogyne bujdokolna szegény?

Leontes
Ég a szeme, mint a tűz, ez a kislány gyöngyöt fűz.
Gyöngy vagy, szívem, gyöngy vagy, gyöngynél is inkább gyöngy,
fagyöngy, gyöngyvér és gyöngyvirág.
Ezüstnél, aranynál nekem kedvesebb, jössz-e már?

Kata
Bánatfa levelébe el vagyok temetve.
A szerelem útján bujdosik az elmém.

Leontes
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, miért nem virágoztál minden fa tetejen?
Az én szívemnek hozzád van vágyása.

Kata
Nincs édesebb, mint a méz, ki mit szeret, arra néz.
Kevés ma már az igaz szerető.

Leontes
Tündöklik annak gyémánt orcája, ragyog szép csillag módjára.
Szivárványos az ég alja, vigasztald szegény, árva szívem!

Kata
Csillagom, révészem, vígy által az üres űrön!

Leontes
Át is viszlek a Dunán, aranyszőrű paripán, megcsókollak a partján!

Kata
Zöld a kökény, de igaz is, majd megérik idejére, úgyis rajtam a világ nyelve.

Leontes
Kis angyalom, világos kék a szemed, megöl engem a te gyönyörűséged!
Szabad-é nekem a babámhoz járni?

Kata
Árva madár vagyok, nem anya szült engem.

Leontes
Igaz szereteted hamisra ne fordítsd, el ne árulj engem, meg ne tagadj engem!

Kata
Szerelembe, a verembe véled estem.

Leontes
Állj kezemre, járj kedvemre, mert ha Isten összerendel, mi tanultak leszünk.

Kata
Jobb az álom, mert nyugodalom, a szerelem szívfájdalom.
Könnyebb kősziklának lágy viasszá válni, mint két édes szívnek egymástól megválni.

Te jössz, Leontes!

Leontes
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár tengernek zúgásával.

Kata
Fogolymadár, a szerelem rab madara vagyok tengernyi bánattal.

Leontes
Rab vagyok, a szerelem-tömlöcben térdig vasban vagyok.
Gyöngyharmatos hajnalon, Katám, tudsz-e még engem szeretni?
Sápatag napokon, mély, sötét éjjeleken kiterítvén voltunk egymáson a pecsét!
Tudsz-e még szeretni, Katám?

Kata
A gyomrom kell-é, avagy szám, tüdőm, illatom, avagy
hullámos hosszú gesztenyebarna hajam a havasi gyopárral?

Leontes
Minden kell, mi tiéd, mi téged illet, mi téged regél, mi téged lehel lehelet lelkendezik, ha csókolóznak a habok..., enyém leszel, Katám?

Kata
Lidérces hosszú utazás, érintés, csók nélkül,
a távoli kedves elhúzza kezét, mert nem kísérheted!

Leontes
Érintésed kezeimen, mint bugyogó forrás patakjai csörgedeztek
erdőn-mezőn, mikor szerettelek! Fellegnyitogatót ide, rongyoljuk el az egeket.

Kata
Borzalmas zártság, tűz ketrece, iszony és rettenet,
agyhalál, felperzselt föld, mikor nem voltál velem.

Leontes
Nap lázában égtem, kivénhedt testem éjszakája
égett a jeges felszín alatt szerelmem áradt a hullámok görgetegén.

Kata
Görcsös idegláz, rettegés a szerelem éjszakája, azt hinni már nem szeret,
ki a mindenség szerelme egy testben a szerelem lelke szellemei.

Leontes
Kétség gyötört, éles kések hasogattak, kínom üvöltése fellármázta az egeket, hogy elveszítettelek, de te nem hallottad; a fájdalmam üvöltött, a nincstelen szorongás marcangolt, a rettegés megbénított, a rettenet lefagyasztott, egy borzalmas tűzhalál jeges zártságon; üvöltöttem, hogy szeretlek, te édes mostoha!

Kata
Virágaid nyiladozván haldokoltál évekig kínzott agóniád, mégse felejthettél,
kísértettél, nálam lengedeztél, gonosz voltál, hogy ír legyen fájdalmaidra.

Leontes
Miért nem őrizett gyöngéden, ápolt-gondozott, vigyázott engem az én mátkám?

Kata (közben jön Malvolio)

Miért nem őrizte szemem, miért hagyott szótlanul tűzviharban, lángtengerben,
jeges áradásban, csipkézett sziklákra miért vetett ki engem, miért nem gondoskodott
arról, kit szeretett, miért szolgáltatta ki a hallgatás, a csönd zsarnoki önkényének?
Miért nem tartott meg engem? Miért dobott el, utasított el nyomban az első rossz szóra,
mikor én türelmes, körültekintő és óvatos voltam, hogy ne sérüljön, ne romoljon, ne rothadjon meg szerelmünk?

Malvolio
Rontani csak azt lehet, mi romlandó, mi rontható, igaz szerelem megronthatatlan.

Kata (Leontesnek)
... Elefánt volt a porcelánboltban, akinek megy az expressz-vonata!

Malvolio (mintha leckét mondana fel)
Igaz szerelem nincs időhöz kötve, az igaz szerelem örök, nem változik, múlhatatlan, nem múlik el! Elkapkodni merőn ostoba és fölösleges dolog, gyanús, ki siet a szerelemben, az rosszban sántikál. Két lélek szelleme, ha eggyé gabalyodik, nincs idő, mely ezt a gombolyagot kioldja, szétszálazza! A szerelem, mint a türelem rózsát terem!

Leontes
Szerettelek Katám, ország-világnak volt ez szóbeszéd;
kihűlt, felforrósított sírgödör volt ez nekünk, te ne tudtad volna?

Kata
Szólt hozzám egy szót is miután csúnyán, örökre kidobott engem egy sértés nyomán
egy sértődésért, pedig vérig sértett, mert a lényegemet utasította el, engem nem értett,
és én bedühödtem és féltem, mert sokakat, de mindegyiküket máshogy szerettem,
de valakikért felelős voltam, felelősnek éreztem magam..., de szerelmes magába voltam,
és jó lett volna tartozni egy igaz felemhez...

Malvolio
A sors kibogozhatatlan kisze-kusza szálain az élet szőttese olykor felég,
és jámbor, kegyes, bölcs, oktondi, naiv mind jégre lép -

Leontes
Terhemre van maga fogadatlan prókátor, Katám, nem kéri ki magának?

Kata
Az élet szép és élni akar! Gyöngyélet, víg élet, soha több, soha jobb nem lehet! Boldog, aki szeret és viszontszeretik!

Leontes
Égnek a kezeim. Tündöklő napfényes téli táj zúzmarás fákkal, deres aljnövényzet haláltusával,
emlékeim fagyasztják fél felem gyógyíthatatlan a múlt nyílt sebei
be nem forrnak, nem hegednek, gennyes, olykor felserkenő véres csaták lázas nyomai
testen a sebek a hegek, sasok vájják ki, a fogdmegek... -
Egymás húsába beletépünk, dúlnak a csókos ütközetek.

Kata
A szerelem halála, a tengernyi kín, az élet agóniája, a várakozás, a mézesmadzag;
reménnyel kecsegtetsz, hol nincs remény!
Virágos tengerem eladom a tavasz beköszöntével, hajnalhasadáskor, mikor
hátam mögött állsz majd, nem szúró -, lőfegyverrel, de édes ölelésed, mézes ajkad,
tested jó párát lehel, mert tested a jóság! Illatos virágos mező vagyok akkor a farsangi bálon.

Leontes
Szerelmem mennem kell, sürget az idő; egyedül voltam mindig, ha körbe is vettek sokan; gondolj néha rám, és látogass meg engem, hol a horizont a földet érinti, hol az ég a földdel szeretkezvén összeér, és csókokat lehelnek a habok a napsugarakon, és csordogál patakom.

Kata
Holdfényes éjjelen csak szerettelek;
forró nyári nap égető hevén csak szerettelek.
Síri csöndben szemem szálai szedegetésén, Isten leheletén,
és a sírboltban az éden, az isteni zene hullámain
örökre végleg egyek lettünk, mert csak szerettelek!

(Leontes el, jön Bastard)

Bastard
Ez lenne a választott, nevetnem kell; ellent mondok én;
nem tudja, mi egy költemény, mi fán terem a bibliográfia!
Sokkal inkább én, ki mégis egyedül elverek fegyverbe állított hadakat,
kiolvastam világkönyvtárakat, bejártam a világ nagy múzeumait,
és a legnagyobb kiadóknak sikerrel dolgoztam e világon,
és gyűlölöm e nőt; ha ő kap kegyeket,
kivarázsolom ezen országból az összes tetves legyet, amit
megvallhatom, nem lesz könnyű dolog, mert itt minden lépes méz és cukrozott gyümölcs!

Malvolio
És királynője úgy tapad, mintha csirizzel, vagy mézzel lennék megkenvén -

Bastard
Könnyűvérű nő, forgószínpadon magát mezítelen mutogató riherongy! Seggét riszáló, melleit lengető, lebegtető, délibábokat hajkurászó nő, kinek épp az nem kell soha, amit én rakok elébe tálcán felkínálva, fene az ízlését! Arca tiszta seb, mit folyton elvakar, nem titkolja őket, nem fedi el őket, hanem vélük hátba csap, úgy hízeleg, mint holmi Oscar-díjas filmrendezéssel. Ha kísérleteznék vele, az új, általam kitalált és kreált szituációban és a helyszínen, mit tesz és milyen, mint a jégcsap olyan, hogy nyalogatni maga lenne a kín, hát próbálnám szilánkosan törni, úgy megszúr, mint bögöly, avagy cecelégy. Légy ember a gáton, ha kibírod és túléled e mérgezett ringyót, e bári táncosnőt a forgószínpadon, ki az első pillantásra a kulisszák mögé lát, és csap olyan patáliát, csinál oly perpatvart: mindent átrendez pillanatok alatt, hogy a színész kapkodhatja a fejét, mint mérgezett egér és kísérleti patkány, mert e nő nyomban megérzi a bűzt, ezen édes talányt, a bűzét minden rágcsálónak és patkányféregnek, mit e nő félvállról vesz, és fitymálja, gőgösen lenézi rendezésem kivitelezését, szeme látja a szemem, és orra kiszagolja bűzöm!

Kata
Átkozott, vén, milliárdnyi ránccal árok-arc, csetlő-botló esendő vénség, maga vén oroszlán! Mi köze hozzám, miért gondolja, hogy ezen a világon rólam feladata a gondja ítélkezni és baráti álarc leple alatt, melyet a világ felé mutat folyton megkínozni engem, nyúzva bőröm, mint a vágóhídon!

Bastard
Egyszer kapná össze magát, és mutatna valami nagy mutatványt, mire is képes, de nem!
Szorong, idétlen, kiesik szerepéből, mert tudja, hogy figyeltetem.

Kata
Az Isten áldja meg magát, csodálkozik? Fénysugarakon, ha a pászta pásztáz, ugyanazok-e?

Fél tőlem, hogy beteljesül a jóslat, és itt gyűlölet helyett szerelem lesz a híd a nagyvilágba, a szeretet lesz az összekötő kapocs, mert átlátnak végre a szitán, hogy a szervezett gyűlöletkeltés e haza ellen, mégis kinek az érdeke? E nép elszegényítő lerongyolása, mégis kinek az érdeke? Nem bántom magát, de jól ismerem.

Bastard
Álmodozó maga, délibábos kisleány, ki a hatalmasnak gáncsot ád, és elvárja, hogy védelmezze és szeresse magát és hazáját, maga baromi jó husáng! Mennem kell, sok, elég volt ennyi magából megint jó sokáig! (gúnnyal) Nem vagyok elég jó magának, borba, pálinkába és nőbe ölöm bánatom! (el)

Malvolio
Mondja, mit képzel maga, szépségét, gyönyörű fenekét ily sihederekre pazarolni. Bastarddal is mi dolga volt? Tán nem a kémje? Könnyű maguknak, holmi világegyház, walesi hercegek támogatottjaként, de mit szóljak én, engem itt ki támogat, holmi szakadékos medence vízgyűjtő-területén, hol minden fal alattomos és körbezár, kit eltemet, arról ne is szóljak, akit élve befalaztak! Én kivel tartsak, melyik úr szolgájának álljak be, lélegezni képesnek lenni, élni tudni? Mert itt nagy a szmog, és levegőt venni, lélegzethez jutni, nehéz!

Kata
Miről beszél? Szenvedtem sokat, megkínoztak sokszor, mégsem vagyok léghiányos, még ha olykor nem veszek levegőt is, inkább visszatartom a lélegzetem, hogy lehessek magam, mérgezés nélkül; na ehhez, mit szól, ezt miként értelmezi, maga filozófus értelmiségi...

Malvolio
Gúnyt érzek ki szavából, sért engem és köreim, ne érintsen engem, utálom, ki tapad, ragad, nyomul ítéleteivel, precíz kijelentéseivel, azt biztos nem választom, de kibírálom, kiértékelem a világból is.

Kata
Ki beszél itt választásról?
Kit, miért és minek?

Malvolio
Ne adja az ártatlan szüzet!

Kata
Nem tudom, miről beszél!

Malvolio
Azt tudom, hogy gyönyörű és illatos, és vágyom az ajkaira mimózám, nebáncsvirágom, maga visszavágó!

Kata
Mondjon le róla!

Malvolio
Soha. Csak a képtelen képzelet nélküli képtelenségünk, alkalmatlanságunk szab korlátokat.

Sugárzik magából valami feszült, pokoli tűz Katám, amely mintha folyton az üdvözülésre várna, sajátjára, és üdvözíteni másokat.

Kata
Eljárok egy Madonna képhez, mert oly csodás ott a virágbőség, a virágillat, és oly gyönyörű a kép, mintha szólongatna. Három éves korom óta képtárakba cipelt a keresztanyám, ki a szépség öntudatlan rabja volt; nemesi vér csordogál fattyúvonalon ereinkben; egy katonatiszt: őrnagy, avagy kapitány!

Malvolio
Nem mindegy.

Kata
A családfa-kutatás nem tudta kideríteni. (nevet)

Malvolio
Katonákat együtt temetik a rangjukkal!

Kata
Maga aztán felvilágosult.

Malvolio
Kartotékadat; külön tudomány. Évkönyveket rejt minden falu tanácsháza és város levéltára.
Katonatiszt, ide vagy oda, de megsegítette-e a Madonna?

Kata
Elbeszélgettünk gyakran.

Malvolio (erős gúnnyal)
Igen, ne mondja, például miről, kék ég rózsaszín fodros fehér felhőiről?

Kata
Mi másról?

Malvolio
Akkor kivételezett választott mégis, és én magát választom!

(a lány seggéhez kap, és erősen vonja-húzza magához, Kata kapálózik, és erővel eltaszítja magától)

Kata
Mit képzel, kérem, hol van és kivel?

Malvolio
Nem vagyok a walesi herceg, de maga tetszik nekem, (visszafogja magát kicsit, de nem szégyelli) a Madonna bizonyára kecsegtette minden jóval. (röhög)

Kata (szelíden, halkan)
Erről nem beszélhetek. Csábítón édes volt mindig a virágillat, egy erős, jó, megvesztegethetetlen hatalom, amely őriz sokakat, kik hozzá menekülnek fájdalmukban és gondjaikkal elébe járulnak, kérik gondviselését: bűnösök tehozzád járulunk, és kérjük irgalmadat, de kegyes, kedves jóságoddal sosem élünk vissza!

Malvolio (gúnnyal)
Sosem. Édes, mézes málna, lédús barack csöpögős szavakkal elvarázsolta egy rég halott, kit éltet az emlékezés! Az egyházi maffia szelleméltető kémcsapata mindig holmi Madonnára hivatkozik! Gyűlölöm őket, persze titokban. Zártabb, megtörhetetlenebb szekta ez a kétezer éves egyház, mint bármi más.

Kata
Keresztényüldözés volt és van is! Mi okból és mi jogon épp e kétezer éves Egyházat kívánná megtörni, még ha olykor el is vész benne épp a lényeg, a spiritualitás, az Istenben levőség képessége, mert túl világi? Mi maga, faltörő Kos? Mi dolga velük? Én saját lelkem transzcendenciájáról beszéltem. Én, egy virágos szentkép körében, aki úgy imádkozik, mint még soha senki.

Malvolio
Mi dolga itt a világon?

Kata
Valami hasonló. Nyitott, figyelmes várakozás egy titkon álmainkba kódolt, érezhető valamire, ami a jövőnk, az öntudatlan tudás hatalmas terhével rajtunk! Tartunk valahová, de nem tudjuk merre, érezzük hajlamunk vonzalmát, az erős kísértés és ördögi kínzás ellenére is, de nem tudunk mást, nem vagyunk képesek másra, mint tüzes jégviharban, az elmefagyasztóban, szellemégetőben, fekete csápok börtönében, a kínzó szeretetlenségben, a meg nem értésben, lelkünk nyomán megmaradni a szellemi ösvényen megtenni a következő lépést!

Malvolio
Szabadulni valóban csak az szabadul, ki megérdemli; fogja tudni, mikor és mennyire következik be szabadulása, és mitől szabadult meg akkor végre! A szabadság a legnehezebb, és akik szerették nagyon, és annak akarták tudni mindenestül, ebben biztos lehet, tudom, mert égen, földön, pokolban mindennél jobban szerették és szabadnak akarták! Úgy mondják mások, maga nagyon eltökélten erőlködik, erőszakos, akaratos és nincs magában semmi szeretet!

Kata
Mindenki magából indul ki, saját félelmeit, görcseit, sebeinek vérfertőzését vetíti ki a másikra, önnön elméjéből ítélkezik, ítél meg másokat, látja a világot és helyezkedik el benne. Rosszindulat, rosszakarat, szeretetlen értetlenség, az nem művészet, az könnyű, annál nincs könnyebb, levetni magadról a hétmázsás terhet, de valakinek azt a terhet mégis kell majd cipelni, valakinek e teher alatt kell élni, és levőhöz jutnia újra és újra, szuggerált manipulált gyűlöletet gerjesztő téridőben! Érti ezt?

Mikor valaki megrázza magát, és sok mindenről nem akar hallani, nem akar foglalkozni vele, aztán csak azt veszi észre, hogy ráégett a ház!

Malvolio
Senkitől ne várja el, hogy szeresse a hétmázsás terhet!

Kata
Ne rakja senki másra a hétmázsás terhet! Annyi terhet rakjunk egymásra, hogy még vinni tudjuk, és ne roppanjunk össze alatta; ez a politikai realizmus szlogenje lehetne.

Malvolio
Én magán helyezkedek majd úgy el, hogy gyönyörűsége teljen bennem, és ne mázsás teherként élje meg létezésem! A gyűlölet mérgétől, a manipulált sugárfertőzött tértől is megóvom én, úgy őrizem, hogy észre se veszi majd, csak ezt... (újra próbálkozik, seggét fogdossa és oly szenvedélyes erővel szorítja magához, és egyben tapad a nő szájára, hogy az gyengeségében kapálózik ugyan, de áldozatul esik a férfiúi túlerőnek, és mint vaj a késen úgy oszlik el a pengeélen! Nagy nehezen mégis kikecmereg a szenvedélyes ölelésből, de látszik nagyon meg van döbbenve, alig bír magához térni.)

Kata (elhaló hangon, gyengén)
Kérem, ezt többet ne ismételje meg!

Malvolio (teljes fölénye, határozott, magabiztos akarata látszik rátelepedni a nőre, leigázni, kifacsarni belőle mindent!)
Mindig újra és újra, egyre többször és inkább!

Kata
Elbizakodott, sokat merészel; ki maga?

Malvolio (csábítón kedves gúnnyal)
Meg akar ismerni? Csak lassan a testtel, nem rontunk ajtóstól a házba, különben sem feltétlenül egy kiskutya kell, talán inkább egy vadmacska! Lassan, mint egy könyvet lapról lapra kiolvas majd, mert azt akarom, hogy kilásson a könyvemből, hehe. Boldog vagyok, hogy felkeltettem érdeklődését! Azt is mondják, nagyon tud szeretni, le akarom tesztelni, melyik mondás az igaz!

Kata (elhalón)
Nagyon magabiztos!

Malvolio
Szerelmes csábító! Szerelmetes szaglászó, akit elfog a gyönyörűség, a gyönyör előérzete, ha magára néz! Látott már karón varjút károgni? Megmászta már lelke a Himaláját, látta már a Dalai lámát álmaiban? Mit szól a szentség erotikájához, a szent szexualitáshoz, a spirituális gyönyörök erotikus lázálmaihoz..., illatosabb, mint a Madonna virágai!

Kata
Maga aztán csak tudja!

Határtalan szerelemben jártam be egy szigetet keresztül-kasul, minden zugát, bokrát, fáját jól ismerem, maga, ha ott kísértett, mindig elesett, felbukott a saját negyvenötös lábába...
Nem kedvelem a színészt, aki a gonoszra esküszik, mert az szórakoztatóbb, és azt élvezetesebb eljátszani az ördögi virtuozitást igénylő, gonosz szerepét...

Malvolio
Nem tudom, miről beszél!

Kata
Kvittek vagyunk.

Malvolio (gúnnyal)
Arra befizetek. (ismét erővel magához húzza a nőt, kezeit hátra csavarja, erőteljesen tartja a nő testét és a szájára tapad, szinte támadást hajt végre, aki elalél karjaiban) Soha sem menekülhet, mert ez az a bilincs, mert megbízóm más, mit rejt a szívem!

Kata (elkeseredetten)
Nem tudom, miről beszél.

Malvolio
Nem baj, szívem! Most mennem kell. Látom még a héten, és nem baszom meg akkor sem, de maga gyönyörű lesz, nem, mint aki rózsalugasban ébredt fel...

(cinikus és szabad gyönyörben dúdolgat valamit, míg kifelé siet a színről, ott hagyván a megszeppent, magát ráncba szedni, kisimítani igyekvő nőt)

Kata
Megzavarodok, azt hiszem, ez ingatag talajon sorsom akarata ellenében visszafele hajt,
mint rossz vízimalom, szélmalom; nálamnál erősebb hatalom készül leigázni ismét,
pedig az előző pofonokból még észre sem tértem -; lehet ez ugyanaz a hatalom csak más fenomén; Madonna, sziget, virágbőség, egy fekete méh, segíts meg!

Lázálmaimban szaladtam fényes, csilingelő, milliárdnyi fajtájú virág közt egy határtalan mezőn, ahol csiviteltek a madarak, és mint tébolyodott rohantam, ki a világból, hogy lelkem szellemére leljek, míg nem fürödhetek mezítelen anyanyelvem virágos mezején, világhatalom gazdag, földi paradicsomában, az édenben -

A szabadság és ártatlanság megtestesült gondolata! (Kata el)

(Malvolio és Bastard beszélgetvén jön)

Malvolio
Elalélt karjaimban. Váratlan, gyors siker, nagyon akartam a nőt!

Bastard (éles gúnnyal)
Mondtam, hogy nem fogsz unatkozván tengni-lengni, tengődni e nő mellett, és nem fogsz csalódni benne, megmondtam, hogy garantált a gyönyörűség, a pezsgőfürdő!

Malvolio
Ostoba, vallásos liba; levettem a lábáról holmi buddhista szöveggel!
Már most a kiszolgáltatottam. Érzelmére hatván fogtam meg, őszinteséget mímelvén.
Ősi, bevált csábítási mód, az őszintén rafinált; e spirituális picsákat valójában a legkönnyebb elcsábítani, mert áhítoznak valami atyai melegségre, ha-ha-ha!
Meg fogja kapni atyai melegségem!

Bastard
Tudtam, hogy benned nem fogok csalódni! Váratlan mégis, hogy ily hamar bekapta a horgot.

Malvolio
Mást is beszippantott volna e fekete űr tele imával, ha odaadtam volna már ma neki; kicsit kiéheztetem, váratom, hogy égjen a vágytól és emésztődjön, míg rám sosem találhat!

Bastard
Adj aztán neki eleget, hogy égjen az ostorcsapások szelídítő, szédítő ereje alatt, véresre sebesedjen, annál jobban kívánjon; játszd el Jupitert, de ne mutass a lepel mögött meg semmit, ne húzd el kicsit se lepled, ne lásson mögé; a maszkod, jól arcodra tapaszd, fel ne ismerhessen, hogy magad vagy az ördög férfiúi jelmezedben, hahaha.

Adj neki, adj, e nő mindent megérdemel, ennek semmi büntetés sem sok, mert ostoba tyúk, ki sokat tart magáról, és úgy erőlködik hiába, hogy azt nézni rossz!

Malvolio
Meglesz barátom, minden szép sorjában meglesz.

(Leontes átmegy a színen énekelvén, a másik kettő tudomást se vesz róla, mint holmi félkegyelmű bolondról)

Leontes
... csillagos ég merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám.

Bastard
Sürgős dolgom van, hív és vár a kötelesség! (el)

Malvolio
Behülyítek mindent és mindenkit, míg magam malmára hajtom a vizet, saját gyönyöröm számít, az élvezet; az élet rövid, használd ki minden percét, szeresd a nőt, ha hagyja magát,
használd az ostort, de őszintén simogass, szívre, lélekre odahass, érts szót, kommunikálj,
ne értsd a nőt, ha ez nem érdeked, és magyarázd ki magad, hogy neked mindent lehet, mert egyedül te vagy, ki igazán szóba jöhet...

Kata (fáradtan jön, alig vonszolja magát, mintha vérszegény lenne sápadt, és úgy fullad, mintha a vashiánytól alig lenne oxigén a vérében, majdnem összeesik)

Malvolio
Szerelmem; áldott, imádott Madonnám, tündérem, bogaram!

Kata (durcás, mogorván kicsit hangosan, erősen)
Mire föl sajátít ki retorikájában?

Malvolio
Filozófus vagyok.

Kata
Könyve: A csábítás filozófiája!
A gyönyör filozófiája! Negédes csűrcsavar.

Malvolio
Mindkettőt magáról írtam. Tudom, mégis értem ég a vágytól, míg a vágy tüzein sütögetem kicsiny, parányi lelkecskéjét -

Kata
Túlzás a maga leggyakoribb stilisztikai eszköze és a gúny.

Malvolio (gúnnyal)
Magáé pedig az imádság, amint basszák a papok.

Kata (megdöbben)
Szégyellje magát, maga szerencsétlen nyomorult! Álruhás szörnyeteg, nagy orrú, nagyszájú ördög!

Malvolio
Az egyetlen, amit sosem élhet majd át, hogy én szégyellem magam; vigyázzon, hogy mit beszél, és mit mond, és meddig megy el a sértegetésemben, mert nem állok jót magamért, még ha időnként kedves is vagyok.

Életem legboldogabb pillanata lesz Madonnám magát mezítelen, derekát előre meghajtván, seggét, mint egy nagy virágú dáliát kiteríteni! Éjszakámnak sötétségét a maga magas sarkú papucsában virágozni látni, és tudni, hogy egymásra vágyakozunk, és nincs ott már senki más, csak mi ketten lehetünk az uralom az éjszakán a szerelem...

Mennem kell, vár a kötelesség!

Kata
Milyen ocsmány egy fráter; tapad és rámenős. Nem számít neki, hogy viszolygok tőle, és kiráz a hideg, ha számra csókkal rátapad, ha hozzám ér. Szája bűzlik, csókja nyálas, fogai sárgák és lepedékesek, mindig ételmaradéktól részegek; általában bűzlik a másnaposságtól, avagy büfög, és érezni, hogy mit evett az elmúlt órában, rájátszik erőszakos nagy-hatalmúságára.

Segíts tőle szabadulnom! (el)

(Bastard, Malvolio és Warwick jön; utóbbi nem is titkolja, hogy ördög, sőt ez lételeme, de vonzó, sportos elegáns öltözetben, jó testalkatú, izmos ötvenes férfi)

Warwick
Házam tetején az égbolt sötét, nincs házamon egy rés, ha valaki oda betalál, karjaimban lel halált, ki onnan nem engedem!

Bastard
Cselgáncs, boksz, birkózás, túrós csusza és görkorcsolya és gyors-korcsolya hosszú éllel és nem borkorcsolya, de nem is sör, hanem focimeccs a javából, de lehet, hogy te vesztes leszel, pajtásom!

Warwick
Időnként nem tiszteled a maffiatörvényeket; a hierarchia abszolút tisztelete első parancs, ki mekkora terepre lát!

Mi van azzal a kurva, kibaszott nővel, még mindig él? Gyanítom elveszem magától az ügyet, mintha védelmezné szeretett kis csibéjét: kopasz csirke, vadlúd, kendermagos tyúkocska...

Maffiatörvény második parancsolata, a parancsot tökéletesen, makulátlan végre kell hajtani!

Bastard (hetyke könnyedén)
Igenis Uram! A parancs a lassú kínhalálra ítéltetés, hogy kínjában üvöltsön fájdalmában, míg azt se tudja mitől és miért.

Warwick
Folyton beleköp levesembe az a nő, lehet, megváltoztatom a parancsolatot!

Bastard
Várjon még azzal, jobb lesz lassan betörni, megdolgozni, hogy ki se lásson belőlünk. A barátait ellenségként, árulónak láttatni, barátnak az ellenfelet, így törni és tömni meg, mint kis libát, ha gágog és jár a szája, levegőt se kapjon!

Warwick határtalan cinikus gúnnyal borzalmas hangon énekli

Nem jól fogták a nyakát, a nyakát, a nyakát; elgágintotta magát!

Fejét veszem, ha gágogni hagyja megint. Szervezzen neki nászutat, mit bánom én!

Bastard
Ki se lát majd mibelőlünk, tudta nélkül megtört, betört szolgaleánnyá tesszük, velünk fog cseresznyézni, de mérgezett lesz, mit neki kínálunk fel, parancsára, lassan ölő méreg -

Warwick
Látom nálam tanult politikai gazdaságtant! Lassan féltékeny kell legyek, mert túlszárnyal engem. Megtanítsa ám a kis libának, mint szopják a faszt, mi a Káma-szútra, mi egy szerződéskötés, hogy ott kihágás nincs, nem lehet, mert fejedet veszik!

Sietek, vár a kötelesség! Ne merjen ellenállni parancsolatomnak, és a nőt védelmezni! (el)

Bastard
Bekeményít a főnök; nehéz lesz kimenteni a nőt a kezeiből, majd kitalálunk valamit, látod, mint dicsért, igaza van, ha dicsér. Ő sütkérezik diadalában, gőgje vakítja, nem látja a trónját kicsúszni alóla! No, sebaj! Annál jobban és könnyebben élek én!

A nőt nem ismerem, de gyűlölöm és kicsinálom, megsemmisítem, megmenteni, jaj, dehogy! Az én levesembe is mindig beleköp. (mind el)

Bolond (mint rikkancs)
E sivár kietlenben, amelynek kék bolygó a neve, de kevés ki boldog, inkább melankolikus, és oly nagyfokú a boldogtalanság, egyik a másiknak gáncsot vet ahelyett, hogy a tiszteletet megadná, és segítene másokon. Sebeit és sértődöttségét itt oly sokáig cipeli az ember-állat, és fájdalmában azt hiszi, joga van a kapott sebeket ezerszer, százezerszer megtorolni, de nem veszi észre, hogy minél inkább torol, bosszút esküszik, annál boldogtalanabb, mert húzza le a sár, az ingovány, az ős-sátáni kacaj! Vigyázz, ember-állat, ha kedves az életed, legjobb, ha óvatos vagy mindenkivel! Bizalmat ne szavazz senkinek, még ha a szimpátia túl nagy is, mert az a te szimpátiád és a te vonzalmad a más iránt, a te vágyad tán az ismeretlen idegen iránt, és vagy te tán a másiknak büdös némber, visszatetsző barát, a világ kurvájának nevez tán, hát tarts távolságot, a másik bel -, külvilágához óvatosan érj, hisz esetleg titkon úgy vág ki onnan, hogy alig éled túl, ha túl is éled! Mindezt érdekedben mondom ember-állat, ki szenvedsz folyton, de a boldogságot keresed; tarts távolságot és ismerj kíméletet, légy irgalmas, fejed azonban ne tartsd önként nyaktiló alá, légy ravasz, láss világot, tudd, hogy amit látsz, a saját szemüveged lelkén szüremlik át, és a másik a világot egész máshogy látja; ezért beszélgess, érts szót, kommunikálj, ne hagyd, hogy a zsarnoki önkény csöndjét megszállja egy ördögi sereg sátáni kacaja, és minden más egyéb kedves barát! Verd meg jól a nőt, ki rajtad sebet ejt, és tán úgy véled ártott neked, elárult, és kurvának állt, hátha becsapnak csak téged, hátha rosszul ítélsz, lehet, csak a kényelmed beszél, mert túl komplikált a nő, akkor mondd meg neki, én egyszerűbbet keresek és punktum, de ne szajházd, ne mondd, hogy kém és utálja a földi paradicsomot! Tán épp ő szeret igazán, ha látja előre a vészt, a bajt és figyelmeztet, mint Kasszandra, míg mindenki más pecsenyéjét sütögeti boldogan, homokba dugván a fejét; kellemetlent lerázni magunkról könnyű, míg esetleg ránk dől, fölég a ház!

Egyszóval légy bölcs, türelmes, őszinte, ki vállalja mégis őszintén harcait, kard ki kard! A nőnek tán ostor kell és pofon, akkor tán vall, de lehet, hogy nincs mit, és egészen más kell neki, és kiderül fölöslegesen ütötted-verted halálra, és most te kell érte utólag tartsd a hátad, mert mindenki mindent visszakap, főleg ha igaztalanul megvádol ahelyett, hogy két egyenest lekeverne, szóval pofán teremtené a gyanúsítottat, adna neki egy frászt, és az vallana, hogy nincs mit! Itt ma az alattomos, alamuszi titokban ártás tarol, terjeng, terpeszkedik és terjeszkedik, hátba szúr épp az, kiről nem is gondolnád sosem. Ember-állat, nőj fel hát végre önnön magad dolgaihoz, a gondot kerüld el amennyire lehet, még ha el is lep ádáz fergeteg, elektromos felhő adathalmazokkal -, te láss ki mindebből, még gondja legyen az embernek a lelke, a szelleme, azt megmenteni, még ha fény -, információ -, nano korszakban is élsz, és kiutazol majd nászutadra a világűrbe, látni e kék bolygót, az élet színterét a naprendszer és a tejút más viszonylataiban, akkor is tarts mértéket és a szellemvilágban el ne kallódj gonosznak magad kiszolgáltatva, el ne vessz! Ember-állat, viselkedj jól! (el)

Leontes (jő)
Katám, édes Katám, tengernyi kín temet el engem;
ábrándozom rólad hegyláncokon, tengereken, hogy ki vagy te
és ki vagyok én és mi ez itt tulajdonképpen -
Nem vagyok én Nietzsche, se Szókratész, se Platón:
ők sem tudták, mégis kicsodák is az istenek, mi is az az idea pontosan,
ha már biztos, hogy valami van, mi is az a van, és mi e lét és semmi egészen a hajszálgyökereken!
Lenni inkább, avagy nem lenni, de a nem lenni még nem biztos, hogy semmi,
ha valami és valaki van és a te nem létedbe belemar, kitérhetsz-e léted elől egyszerűen
a halálba, nem csak egy másik, halott létbe költözöl, mert úgy könnyebbnek hiszed
önmagad létezése elviselését! Létezhet-e semmi, ha van a lét és létezésünk szelleme?

Mit jelent, mit tanítanak a bölcs iratok? A létkerékből szállj ki ember! A bicikli kereke ne pörgessen téged, se a malomkerék! Imamalom, ha pörög, tarts ki lelked álmai szellemében, ha minden ellened összeesküszik is tán jel ez, hogy jó úton jársz, hol más nem...

Mit jelent árnyékod átugrani, karmád odavetni imádságban, áldozatban és jó cselekedetekben az imádott nőnek, avagy szellemeknek, avagy az isteneknek, avagy Isten Fiának?

Légy önmagad, míg eloszlasz, feloldódsz egészen e lét-semmiben, e semmi-létben, majd add át magad felejthetetlenül a másiknak, a soknak! (el)

Kata (jő)
Bejártam az egész világot, a mély sötét erdőt, de nem találom szerelmemet!

Falják májam a sasok, míg vagyok sziklacsipkékhez kikötözve. Szellemek étke vagyok, amint eloszlok a nem-létben, hogy legyen! Szeretteimért fellármáztam az egeket, a tengereket! Keveseket szerettem igazán, de őket mélyen, rettentőn, iszonytató borzalommal, nagyon, hogy lássak hazát, embert, zenét, filozófiát, képző -, szépművészetet és költészetet!

Malvolio (jő)
Hiányzott, majd belehaltam a maga utáni sóvárgásba!

Kata
Képzelem.

Malvolio
Kérem, ne kezdjünk mindig mindent elölről, tudja miért és mire kell nekem, a szerelemre! Minden férfi egyet akar. Ne álljon ellen se félelemnek, se vágyakozásnak, éljen meg engem önmagában, velem élje meg a nagy durranást, a nagy őt! Ezt akarom, ezt kívánom magától, hogy semmisüljön meg karjaimban, ölemben ne legyen, ne akarjon lenni, bízza magát rám és daloljon borzalmában és jó kedvében, hogy e szatír, mint nimfáját szereti magát és tiszteli, mint egy istennőt, akiért kiáll és prédikál minden utcasarkon és terítéken!

Kata
Mit akar tőlem? Nem érzi viszolygásomat, hogy nem kell nekem, más az ideálom, mást gondolok az életemről, mást képzelek, nem a maga gyönyörelvű, hatalmi érdekember elveit vallom. Én bennem inkább egy angyali kórus, egy költő és lírai zenész, egy zeneszerző veszett el!

Malvolio
Angyalseregnek sok lenne egy másik angyalsereg! Angyalsereg ördögsereggel küzd meg a létezés kiszolgáltatott módján. Legyen az angyalom, míg én ördöge leszek, és így meghódítjuk a fellegeket! Mi baja az élvezettel, ha a gyönyörben átszüremlek magába, és úgy érezhet bőrén, pórusain arról szerezhet tudomást, mit szó soha meg nem oszthat!

Kata
Miért olyan bátor, tán mit meglátok magában, elutasítom.

Malvolio
Hátha nem lesz módja elutasítani, mert van, és épp ez van magának, az ellentéte, amit bevonz. Hátha bezárom poklomba, mert imádom édenét, amihez hű és belőle ki nem lát, mint én poklaimból! Tán épp a kémia, a szellemek kémiája, hogy így egymásba hullik két emberfia! Tán sikerül úgy magamhoz láncolnom, hogy az ég átjárja a poklot és poklom édenét. Nem akar tán üdvözíteni egy szerencsétlent? Legyen őszinte ez egyszer magához és vállalja vonzalmát, szerelmét, vágyakozását éppen énirántam!

Kata
Úgy tapad, ragad hozzám, kérem, oly erőszakos, hogy szinte levakarhatatlan!

Malvolio
Nem érti, épp ez az, hogy nem szinte, hanem levakarhatatlan vagyok, ragadok magán, mint a kosz, és legyen jó hozzám, hogy ne kelljen magával kellemetlenkednem. Ha kedves, jó, áldozatkész hű ebem, ki gyöngéd és édes szavakat sugdos fülembe, boldoggá teszem, megalkotom és ápolom a Gyönyörök Kertjét Nyolc Folyójával magának és felépítem a Tádzs Mahalt, de ha makrancos, engedetlen és nem engedelmes fellázítom én a poklokat is maga ellen! Én vagyok, aki ha egy nőt akar, az nem térhet ki előlem bármennyire is igyekezzen, erősebben hajtom igába, járomba, hogy tőlem nem menekülhet!

Fogadja el szerelmemet, megmentheti sok mindentől!

Kata
Nincs kedvem menekülni és nem kell senki mentsvára.

Malvolio
Hátha mégis.

Kata
Ki van zárva; maga nincs, de be sincs eresztve, úgy gondolja rám telepszik erőszakkal, mint egy hústorony egész testével és felfalhat engem? Úgy gondolja, ha fenyeget, ha leteper, a fénynek nincs kiút, kitérő ádáz zsarnoki önkényéből?

Malvolio
Magának nem lesz. Másnak sincs. Ami van, vagy tudattalan elural, vagy tudomást veszel róla és uralod. A létezés játéka, hogy báb ne te legyél, hogy játszhass, és ne veled játszanak! Érthető? Játszik velem? Eljátszadozunk egymással kutya-macska barátságot holt-halott unalmunkban, időnként kioldom a fűzőjét, hogy kiáradjon édes lehelete, egy folyam, egy patak a felduzzasztott víz gátja, ha átszakad! Ezt akarom!

Kata
Uralni a szellemem testét, amely magának nem uralható, legfeljebb szerethető, tisztelhető, ápolgatható, szeretgethető, ha hajlok rá, és elfogadom magányomban magát.

Malvolio
Itt folytatjuk; ne meneküljön, fölösleges; megszállottan követem majd a lelke és megszállott lesz bárhová is menne, ott leszek magával, mert szeretem; sóvárgó vágyakozásom láthatatlan, leheletnyi hajszálerek szőttesébe szövi magát testem szelleme szférája felfalja és megtébolyítja majd, ha nem vesz komolyan, ha félvállról vesz engem, és ha nem szeretne tán mégse, vagy elutasítani is merne! Látom még a héten; gondolkozzon, és ajánlkozzon fel önként és dalolva, hogy szeretni fog, csókol lágyan, gyöngéden és édesen szolgál, máskülönben tönkreteszem, mert megtehetem. Túl sok energiát fektettem magába semmiért egészen, most már hálát kell rebegni és szeretni engem, máskülönben harc, de aztán magának lesz nemulass! (el)

Kata
A létezés zsákutcája minden e férfivel, ki lát bennem valamit, mi érdemes, ha szót fecsérel. Nem szoktam én férfiúi jármot, igájából kipenderülök, mert én vadvirág a mezőn ontom illatom fűnek-fának, de férfi önkényét, zsarnoki szeszélyét nem viselhetem, mert meghalok!

Ha kell, haljak út mentén kivetve forró napon egy búzaszem, mi nem hullhatott jó talajba a világ kegyetlensége miatt; ha kell, haljak kínhalált, mint kivágott farönk agyonhasogatva, ha kell, fulladjak e férfi poklai özönvizébe bele, de lelkem szabadsága az enyém, és jut nekem a madarak étke szabad ég alatt számkivetetten minden madár elsírja majd sorsom az égnek, minden virág nekem illatozik a szabadságban, amely szeretni tud e férfit is, de úgy tán, hogy nélküle, és úgy nélküle, hogy vele, ha már a létezés zsákja olykor, mint a kecskeduda hasa, amelyből ki nem kerülsz, csak hangok formájában - (el)

Leontes
Katám, édes Katám, hogy fel nem lelhetlek, bárhogy is keresselek a környéken! Madár, ha zeng, nem ad hírt terólad, róka, ha tyúkot lop, nem árulkodik terólad; kereslek, kereslek, meg sem is lelhetlek, míg e bendő létezésben kezedet újra nem érinthetem, hogy soha el ne engedjem többé, leheleted harmatos csókjait élvezhessem, és ajkaidról hallgathassam az üdv szóáradatát; Katám...!

Kata
Leontes...!

Leontes
Katám...!

Lyukat a hasába

Herceg és udvara

Szereplők:

Beatrice
Benedick
Claudio
Herceg
Leonato
Kikiáltó

1. felvonás 1. jelenet

Kikiáltó
Az országban kihirdetik, egyik a másikának a hasába lyukat nem beszél, mert a lyukon át elfolyik nemcsak a lőre, de a pénzfolyó, és ha a hasában lyuk, nincs ott megemésztendő eledel, és ha a lyuk a hasban, és nincs ott eledel: éhen hal mind a hasba macskát és egeret és medvét és farkast és oroszlánt és vadkant és turult belebeszélt éhenkórász, tehát ha éhen hal, mert a hasban a lyuk, akkor azt jelenti kimúltak mind lárifári: megdöglöttek volt!

Kiterültek, hidegre lettek téve őkegyelmék: tehát az országban ezúttal főparancs!

1. Macskát, egeret, kutyát, patkányt, csótányt és oroszlánt és medvét és így tovább folytathatnám, sőt ráadásul még két fejű sast a másik hasába beszélni TILOS!

2. Ha egy nőt egy férfi szeret, nem küldhet neki Elbocsátó szép üzenetet azzal a céllal, hogy a Nő így majd ugrik azonnal: ugyanis halálos ostobaságot cselekszik őkegyelme, mindegy milyen meggondolásból cselekszik is a hercegi sarj szülött!

3. Mégis, ha ilyen otromba tanulatlan, műveletlen és ostoba volt is, és a pokol szakadéka legmélyére taszította e kegyetlen és könyörtelen lépésével szíve választottját, ne elmeorvoshoz folyamodjék, hanem a megbántott szerelméhez; és térdeplő állásba kérje bocsánatát, hogy tévedett, félre értette a hercegi sarj a leányzót, hogy néki a hazája persze, és ott a sok nyomorult, főleg két Nagy Fogoly Őkegyelme, akiket nem hagyhat a hercegi sarj kis kegye egyedül szabad prédaként mások eledeléül!

4. Ha minderről nemcsak a hercegi család, de a Gróf, a tartomány Jó Ura tudomást szerez, és nem átall intrikálni a szerelmesek ellen, de összefogja a helytartó minden szálait és úgy összegubancolja - megtartani a leányzót-hercegi sarj -, hogy nemcsak csomósak lesznek a szálak végestelen végig, de nem lesz sehol immár csomó mentes szakasza az szálak rejtelmeinek: csomó csomó hátán: rejtély rejtély hátán így rejtelmek, ha zengenek: így Ármány és így Szerelem!

5. Ha egy Szerencsétlen Tartomány fázik, éhes, szomjas, zsarnok ül rajta, és félelmében nem beszél, mert nem beszélhet, akkor a világ jóravaló fele összefog e Szerencsétlen Tartomány, ha nem is felszabadítására, de megsegítésére, hogy a hullahegyek immár elkerülhetőek legyenek, és ne kelljen a lyukban éhen és szomjan halnia e Szerencsétlen Tartománynak!

6. Ha az üldözöttek és menekültek maguk kérnek irgalmat a gyilkosok elhasznált kezeinek, lábainak és tüdejének..., akkor kötelező irgalmat tanúsítani!

Beatrice
Egyik a másiknak adja át a kilincset; az egyik náthás, a másik influenzás, a harmadiknak magas a vérnyomása, a negyediknek aranyere van és vízszeres a lába, az ötödik hülye is és pénze sincs, a hatodik soha sehol sincs, a hetediknek magas a cukra: és képzeld el mindezt egy személyben, kit szeretsz, kire vágysz, és ki sose jön jókor, vagy mindig épp akkor jön, mikor kifulladnál nélküle és bezárulna az ajtó és hiányozna a pi a pin kód nélküle elhalna és nem működne: képzeld, hogy egy és mégis adja át a másikának a kilincset, de Te nem kapkodod fejed, hisz te vagy már ez egyszer egy! Azt hiszi a parasztja végre élve eltemet, amire készül régóta, oszt egy csali és ráharap és máris a zsákutcában a horogra harap..., és kit temetni jött, virul az pár házzal odébb!

Claudio
Ki ostoba oly nagyon, hogy semmiért egészen, mindent odaad, míg füllentgetnek némiképp keserű nénikék és öregedő lócsiszárok, és ő szeret és szeret és kiimádkozzák szájából nemcsak a macskát, de az egeret és még a csótányt is...

Leonato
Hercegi sarj ide vagy oda, ha máshonnan és máshogy kéne szólnia neve kietlen sivatag, mert útlevelében a név nem mutatja ki mit ér és mi a kék vér, stílusa meg oltári inkább parányi nőegylet kis kórusa mi fennen kukorékol...

Beatrice
A kakasom, ki hajnalt jelez, a hattyúm meg éjszakát; míg bennem lángoló a büszke nap, addig vélik lemosták végleg arcomról nemcsak a mosolyt, a ráncokat...

Leonato
Ostoba egy nőszemély ki utcák végén álldogál, ácsingózik évekig, és azt várja, az utca végleg megváltozik, de be az utcába végképp nem merészkedik...

Claudio
Minden szerencsétlent megsirat, minden gyámoltalannak ölelő karját kínálja, és csodálkozik, hogy anyámasszony katonáitól vissza semmit kapni nem fog...

Leonato
Ő a puccparádés Nő, kinek bőven van mit osztania, minél szerencsétlenebb egy flótás, minél lyukasabb a gatyája, annál inkább vonzódik, mint egy páva, ki e szerencsétlen flótások mellett bőven élvezheti kitárulkozó színes tollas szárnyait.

Beatrice
Kiről a szép szó az elszállingózó, ki nevet jókor, ha mindig nevet, és mikor rácsukják a rácsos ajtót, a virágokat ontja magából és számolja a szirmait, míg a nedűnektárt szívja...

Claudio
Ki oly balfácán, ki oly eszeveszett barom, hogy sikere előtt elárulja magát; leveti leplét és egy csúfondáros gonosz arc gyűlölet nélkül néz vissza rád..., ki évekig kínzott ki a világból, mert Te szeretted Te agyalágyult!

Leonato
Ki oly tökkelütött barom, hogy ugratja magát és pattan, mint, kit mérges kígyó csíp meg el a határról..., míg máson nem jár az esze, mint egy nő valagán és be és kinyíló rózsás ajakán, ha nem mondanánk a mandulanyílásán...

Claudio (gúnyosan)
Jössz Te szívem szerelme mily régóta nem láttalak csak képzelgek Te felőled rózsát, kankalint, díszrózsafát és egyéb ékességet...

Leonato
Tudsz így beszélni órákon át töltsd meg lélekkel szellemmel és históriával és kész a modern történet; de egy ritmusra eljárni sokaknak bír a szája, de hiányzik a tüdő, mi ha átlélegez, rejtett gondolatokat csomóz, mint határtalan fellegeket, és álmokat sző szőttesébe a határtalan érzelem mely elringat bébit és felállít koldust és ápol nyomorultat és belerúg egy vadállatba és elgáncsol egy inkvizítort és kipenderít egy zsarnokot!

Claudio (gúnyosan)
Szívem ékessége, Te bazsarózsa és virágzó nádszál, ha lenne lelkem, eltörném derekad, ha még mindig vágyni és várni mernél énreám, kit rég lekoppintottalak, azért lett nedves a pinád, míg hüvelyed nagyra tágul...

Leonato
Lelki söpredék Te, szellemi törpe szottyant ponty ki poronty, ki gúnyt űzöl minden nemes érzelemből, de titkon rabja vagy annak, kit gúnyolsz... minél, annál!

Claudio
Kinek nincs barátom, kinek nem is lehet vallott gyöngéje, hogy a szája nagy, míg szíve ráncos, de mégsem bír meglenni egy női valag nélkül; és mert nincs egyforma két női valag, rejtett szerelme valaga, ha hízik is ezerből, sőt millió fenékből felismeri, mert szagra megy, és illatra a játék, és ha titkon szeret, szaglása annál jobb...

Beatrice
Claudio, ha illatokról és szagokról cseveg, feje nem jár máson csak politikán, rajtam vagy újabb bosszúhadjáratán.. minél inkább mondom én, minden bosszút felejt ő, annál inkább kérkedik következő terveivel, mi rózsát nem ígér csak újabb sivatagot, hisz kibírni rózsakertben annak ki homokot és kövecses grádicsokat szeret, meg engem...

Claudio
E tévképzetnek a betege Beatrice, hogy mindenki szereti, mikor alig várja mindenki, hogy tőle megszabaduljon; e csalafinta játék odavezet, hogy Beatrice képzelete segíti a túlélést és örök klasszikus ő, míg agonizál mind ki közelében levegőért kapkod...

Beatrice
Előre mind, aki költő, hajrá mind, ki nép és szeret, nem szeret, előre egy álomért ki nép a nép, hát adjatok neki, hisz nem azt kap, mit megérdemel, hanem mire belőletek nagy okosok telik! Kell nektek Nagy Inkvizítor; kell nektek választott nép; kell nektek gonosz rendőrőrmester, és kell titeket őrző-védő zsarnok... de a nép nem titeket érdemel, csak erőtlen és gyenge titeket levetni magáról!

Leonato
Beatrice szokása mindig olyasmit mondani, hogy ki él, annak kinyílik a bicska a zsebében és bicskáját zsebéből kivéve Beatricének nyomban nekiront; ki halott pedig kijön, feltámad sírjából is le- és kiteríteni e nőt... mégse elég se élő, se halott, hogy befogja kis rézfán fütyülő pofáját...

Claudio
Beatrice ilyenkor sértődötten hallgat...

Leonato
Képzeld el, ha nem hallhatnánk Beatrice hangját felvételről legalább, azt hinnénk az életet levették a napirendről, mindenki elhallgatott immár teljes a hó csönd és halál állapota...

Claudio
Beatrice ki így ki úgy egy felfújt léggömb mit mi eregetünk...

Beatrice
... mit te eregetsz az nem egy léggömb minek Beatrice a neve, hanem a de capo al fine helyett a fingkoncert, melyet, ha te rendezel, háromszáz évig büdös lesz a tartományi vidékeken!

Claudio
Beatrice addig hiszi, csak én szeretem, és érte élek, míg ki nem szárítom végleg nedves hüvelyét, és nem paradicsomi édent varázsolok számára, mit titkon sokszor megpróbáltam, de valódi sivatagommal telepítem nedves hüvelyét felszárítani, ha mindenképp én kellek neki, és nem ért a szóból...

Beatrice
... szívemnek virágszála drága Claudio, terhes vagyok én neked, míg gyermekedet sosem hordhatom immár, bár köztünk ilyesmi szóba sose került; úgy érzed magad, mint egy rossz kertész kezei között, kit nem szeretsz és egy kanál vízbe fojtanál inkább, mint hogy tovább foglalkozhatna veled...

Claudio
... szívemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája, a tó tiszta és eljár a szája, de jobb, mint a néma hal, ki csak tátog és elrohad bévül, mert inkább okádj, mint elmérgesedjen a belsőd és idő előtt belehalnál... Kit szeretek, és óva intek és figyelmeztetek, mennyire, és hogy koldus királyi gazdagon vagyok..., a szépség koldusa, de neki Beatricének, ki a szépség koldusa éppúgy, kell egy zsák krumpli legalább, ha nem is dollármilliók...

Leonato
A pénz mi eltörpül a szépség és a szerelem az isteni minőség a képesség nagy garanciái mellett...

Beatrice
Lelkem fivérei, kik ugrasztotok által az akadálypályán és kinevettek olykor minden jóra való törekvést mi én vagyok, de részt vevő és szánó szánakozó szív a tiétek mi összerezzen egy rossz szóra, ha más ejti ki Rólam, Beatricéről és nem fivéreim..., mert nekik szabad mindent, de bárki más merészeli, lesz halálos ellenség..., miért?, kérdezhetné bárki...

Claudio
... ezt a nyulat a bokorból kiugrasztani; ez a csali, ki ha ráharap, éles fent késsel találja szemközt magát másnap...

Leonato
...vannak kötelékek, mik az idő nyomán oly vastag szövésűek és oly elszakíthatatlanok mintha az évezredeket kívánnád kimazsolázni az évek egymás utáni mókáit és kalandjait egymásból. Mi sziszeg, és mi zizeg a bokorban...

Beatrice
Mily negédes zene, jámbor és szelíd cimboráim, ha szólal bennünk a szabad zene és ujjainkon pereg a billentyűzet a zongora billentyűi és úgy vagyunk szabadok, ha időnként egymás ujjai közt lelünk nyugovóra, hogy mi hűek vagyunk és voltunk... mindig!

1. felvonás 2. jelenet

(Benedick jő, nem látja Beatricét)

Benedick
Hol az az átkozott nő, ki tönkreteszi életemet, ki hülyébe vesz és gúnyt űz belőlem minden jóravaló házban, és kinek neve lepra pestis és hínáros dzsungel, rőt iszalag liános förmedvény...

Leonato
Sok ily nő van a világon, ki nő nem ilyen az már a feleségem lenne, ki hű lenne házias és takaros, ápolt és jó kinézetű mintha a divatlapból lépne elő...

Benedick ... kire én utalok, mindnek az ellenkezője: ápolatlan, gyűlöl öltözködni, a férfit megveti, ki csak gyönyöreit szolgálja, ki fizessen, ha kell, és legyen, ki szállítja, addig hízeleg, míg nincs, mit ennie, és nincs hol fejét lehajtania. Ha megkapja, elszáll, mint a fergeteg, és másnál koldul fedelet a feje fölé... Olyan tilalmat nem látott az ég, mint én varázsoltatok e nő fejére, mint szabad prédára, ki szabad, mint a madár, ha rá lőni kell...

Claudio
Fickó, nagy gyűlölet él a Te szívedben, és gyanítom ki ellen; átmentünk rajta mind, de térj nyugovóra, pihend ki magad, és lásd be hiába fened késed, mert tompa lesz e nő nyakán, avagy kicsorbul éle kardodnak, ha vág, és nyelved, mely most éles, kénytelen elhallgatni, ha e nő nyelve kezd el beszélni, melynél élesebb e határtalan határban nincs ..., mert nem hogy a nyelve, annál csak az esze vág élesebben...

Leonato
A legnagyobb vész ma gyűlt fejünkre, mikor a viharfelhők az égen összesereglettek, és összenő, mi készül rég összenőni, mi összetartozik, mert e nő határtalan szíve immár határtalan lelke szellemével egyezik ki, és ez oly erő, mi szavaiba türemkedik, hogy nincs, ki véle tisztességesen a versenyt felvehetné és győzne...

Benedick
Tisztességtelenség, erénytelenség, de erény e nő mellett, ha végre nyakán a sáros bakancsom és kiálthatom: Hurrá!

Claudio
Felpattan e Nő, és veted immár a hátra szaltókat az égen, melynek sose lesz vége és kiáltod: Segítség!

Benedick
Fellármázom az összes poklokat és egeket, gyűjteni hadsereget e Nő ellen, ki nemhogy kifiguráz, de álmodik folyton és terjeszt valótlant, és mi álma, véli való, és kérkedik ki ő, míg tisztességes erényest a sárga földig lehúz. Véli keresztény, veti a kereszteket, de csak hasznára les, és törtet ő az élre, hogy mindenki rá les, élvezi csak titkon, és fintorog, fityiszt mutat, míg esz érte a fene, hogy valaki lepuffantja. Ő meg csak kiabál ki államtitkokat, birodalmi fegyvert, birodalmi katonák neveit, ha nem, hát történeteit, mert ő emberbarát és védi a nációt, a nemzetet, a hazát: ennyit még Nő nem ártott, mint e kotnyeles, közénk csöppentett rettenet, egy káosz borzalom véli a förtelem, hogy nem áruló, de kikotyog mindeneket...

(Beatrice a többiek felé pszt!-t int, és lelép a színről)

Ki e Nővel az mind ellenem, ki nincs ellene az nincs velem tehát ellenem...

Leonato
... figyelmeztetlek barátom, agyadra megy a Nő; fekete bogár füledbe ültetve; beleágyazod magad, mint holmi sírba egy temetői emlék... e Nő sírja mindent elnyel és ránk szárad vére, mit, ha mi kioltunk az ég lesz ellenünk...

Benedick
...barátnak mondod magad, míg e Nő mellett fecsegsz és feleselgetni mersz nekem...

Leonato
...barátom figyelmeztetlek csak, nem akárki, koldus gúnyába egy hercegnő ki küzd császárnő fejekkel maga mögött, rossz fát teszel a tűzre immár, ha ellene szót emelsz; messzire lát és hall mindeneket, térj nyugovóra, vagy fogadd magad mellé és áldott leszel... Hitesd el, hogy szereteted, fogadd bizalmadba, és legyőzöd ágyadban, mikor zihál a vágytól... minden Nő ilyen, és ezt akarja, titkon erre vágyik, hogy egy vadállat sarokba szorítsa és kitapossa utolsó szuszt is belőle vagy félholtra verje!

Benedick
E Nővel mindent megpróbáltam; nem fog ezen semmi! Ha ma harmat holnap vas; de mámor holnapután és azt követő napon alabástrom! Ha végre úgy hiszem, megvan, és nem szabadul tőlem többé mert én rakom kezeire a bilincset magam, kiszalad az utca közepére és telekiabálja, hogy Hóhér, és a Hóhérnak kötelet!

Leonato
Rosszul próbálkozol..., rossz végén ütöd a Nőt és a vasat mikor nem meleg, hanem megvártad míg kihűlt, mert forróságában elolvadtál volna közelében..., mint mindenki más, csak nem mered bevallani magadnak sem!

Benedick
Honnan ismered ily jól?

Leonato
Átmentem rajta, és átment rajtam és szeretett és szerettem! Óva intelek, vigyázz vele, és ne égess magadra mélyebben vörös bélyeget, mint már égetett veled a sors, mert óvatlan voltál! Szuggerálja az egész világ, hogy így és ne máshogy, hogy eddig és ne tovább, de ő, mint falra hányt borsó megy fejjel a falnak, és hiszi jó irány...

Claudio
...tán így menekülünk meg mind - véli az eszement -, és lehet, hogy neki van igaza, mert boldogok a lelki szegények; és nékik és rajtuk könyörül, hát így mirajtunk... Várjuk ki a végét, mert az igaz, hogy ő nélkülünk a mennyországba nem megy, mert nem engedjük... (röhögnek)

Leonato
Markunkban mind, ki szerette volt, és hasába a lyuk, melyen el és kifolyik immár e Nő, ki fellegeket búcsúztató -

(mind el)

2. felvonás

Beatrice
Hercegem, panaszkodni nem szép dolog, és árulkodni meg egyenest förtelem, és Jó Hercegem elvesztené a Jó jelzőt neve elől, ha egy árulkodónak ki nem vágatná a nyelvét, mégis nem bírom tovább, Hercegem: én bedobom a törülközőt, mert vadállatok közé nem megyek én többé készakarva nékik prédikálni, falják fel maguk és falják fel népük, és népükkel falassák fel maguk, de én többé ezeknek nem prédikálok!

Herceg
Én, ki nem létezek, csak ha rá Jó okom van, és kit Rám bíznak, cserben nem hagyom azt; főleg, ha tudom jóra való, törekvő, még ha nem is hiba nélküli, de eltúlozzák hibái számát, nagy erényeit mindig elfeledve...

Beatrice
Nem értik ezek, kinek szívét már egyszer széjjeltépték a keselyűk, azzal ne játszadozzanak, mert megüthetik bokájukat... főleg, ha többször vágták éles fent késük pengéjét fájó szíve remegő beteg húsába...

Herceg
Nehéz ma minden és mindig nehéz volt mikor ember embernek farkasa, és szóból nem ért az ember, mert könnyebb sértődöttet játszania, mint belátni hibáit és tenni a másikért is valamit, ha fejünkön a diadém elmozdul...

Beatrice
Csak az a vég csak azt tudnám feledni... a gonoszságot a szemük sarka szája szegletén... mikor a gonosz szónak hisznek, és engem megnyerni úgy igyekszenek, merő fölösleges minden cselekedetük, de elhülyítenek a jótól minden málészájút is -

Herceg
Mi tévő lenne málészájúakkal?

Beatrice
Mit tegyek, ha vagy gonosz, vagy málészájú, vagy koravén, halálra sebesített katona, kinek egy űr van a szíve helyén, egy feneketlen űr és szakadék, melybe csak én nem hullhatok bele, ki szeretem...

Herceg
És ő, ki mindeneken túl szeret... nem hullhat saját szakadékaiba bele, mert akkor elvesztek nemcsak maguk számára, de minden más..., mert hőbörögni lehet, de belegondolni abba, ha ma ő holnap amaz megint hóhérkézen, és kész a szalámizás; így is már sok a hulla a hegyeken...

Beatrice
Kiterültünk végig a hegyeken, és lógtak beleink mire rálépett az ellen, míg folyton panaszkodik, hogy kirekesztik, de ő folyik minden csapból a mai napig! Nem mintha csapból kívánnék folyni, Hercegem! Az egyik idehúz, a másik oda; az egyik pénze ott, a másiké amott: ez a szabadság, és rendjén így lenne, ha tűrné egyik a másikát, és nem tyúkszemére lépne folyton így nagyszerű szabadon, de mérget esznek és tesznek ki egymásnak minden útszakaszon, és a hullabűz immár mindenkit mérgez, és a rohadás ha belül, nem kell a külső fenyítés és népvándorlás, hogy hulljon a férgese, mint mondják, kik erősen fogalmaznak, nem tartozom közéjük - csak idézet -!

Ma is úgy jött az egyik, mint kit mérges kígyó csípett halálra egyike azoknak, kit legjobban szerettem; érti ezt, Herceg, mert én nem; vagyis értem, de belegondolni borzalmas abba, amit immár tudok!

Herceg
Nem tud maga semmit, kedves Beatrice, eddze a szívét, mert gyenge még, mint sápadt kór, de hogy szeretik, érzi már, és kitartó, és hű, jó e világi sarj.... ki igyekszik a legjobbat adni és a legszebbet megalkotni magából!

Beatrice
Mi haszna, ha célba nem ér Beatrice jóságos és szerető szava, ha kiforgatják és gonosszá teszik folyton a szép és jó szót...

Herceg
...ki ezt megérti, nem beszél többé folyton és fölöslegesen, hanem a gyémántkötésekre rálel, ha megleli, felleli őket...

Beatrice
... a gyémántkötések is hazugak és saját érdekűek...

Herceg
... igen, természetesen: ezt hívják úgy, hogy magány! Óda a magányossághoz minden élet, és ki szeret egyedül önmagában és önmagával elidőzni nincs annak, nem lehet annak nagy problémája, jaj annak, kinek önmaga jelenti a nagy terhet, mert ha belenéz önmagába kígyók és skorpiók tekeregnek egymásba...; mit lát Beatrice önmagában?

Beatrice
Angyalokat és ördögöket! Minél inkább önmaga Beatrice annál inkább lát angyalokat és minél távolabb önmagától, annál inkább ördögöket! Mégis a világ olykor minden erejével üldözi az egyént, a személyiséget, a magát, és kimozdít önmagadból; ha ezt tömegesen teszi meg a rábízottakkal, akkor halálosan veszélyeztetett egy civilizáció!

Herceg
Tanulság: önismeret és egészséges önszeretet és önmagunk vállalása annak, kik is vagyunk!

Beatrice
Fivérem Nap, Nővérem Hold; ha írok, se vagyok, se kém se hulla...

Herceg
Tengelice napsugár csak akkor egerész, ha muszáj, ha a kedvem keserű szól a csalogány és megvigasztalódom, még ha már régóta nincs is babám csak a magány!

3. felvonás

(Beatrice és Benedick eltérő irányból elgondolkozva jőnek, és egymásba botlanak a színpad közepén)

Beatrice
Mily régóta keresem, és fel sem is lelhetem, de panaszkodni ne legyen szavam, mert még végül kihúzom a gyufát, de csak nem gyullad..., mert erősen, ha nyomom, eltörik nyomban, de lazán, ha áll kezemben, és simítva húzom, nincs rajta elég nyomás, lángra gyulladnia, mert annál szikárabb farost, mi ezúttal kezembe akadt szálkás és kemény egy köteg rost és más semmi, még sincs minden út kereszteződésén...: nem törhetetlen mégsem, és Isten óvjon bárkit attól, hogy törni merje..., mert jaj annak, ki riadót fúj újabb ostoba rémálom kezdetére, egymásnak uszítani sok kiváló embert! Bosszút, ki forral először, hulljon az az üstbe kívánom, ki kardját végszükség esetéig nem őrzi meg élesen hüvelyében, és az én hüvelyemmel foglalkozik túl sokat és fölöslegesen, ne legyen annak immár kegyelem!

Benedick
Miről beszél maga kelekótya szószátyár, istentelen némber? Tudja, én egyáltalán ki vagyok?

Beatrice
Párszor elképzeltem magamnak egy méteres hullámokat csapkodó tengert és óvakodtam tőle; vártam elcsendesül, de csak sértődősen vonszolta vállain mintha egy keresztet, egy fekete rongyot, mintha gyászruhát, az eget!

Benedick
Maga egy szerencsétlen nyomorult hórihorgas nőszemély egy költemény, kit mindenkire ráerőltet, hogy legyen fogadója..., mint egy agyonkínzott és nyújtott ló az egekbe..., ki vágyik...

Beatrice
Jól kiismeri magát, bár egy csendes kis csónakra vágyott, de rossz csillagzat alatt, mert minden jóra való ösztönét önmaga ellen fordította...

Benedick
Maga beszél?

Beatrice
Én, ki magát nagyon és sokáig nagyon szerettem... maga akarja gonoszsággal birtokolni az én szívem, nem tűnt föl magának, hogy az egyetlen mit nem lehet, és nem tud, mert lehetetlen éppen ez egyetlen lehetetlen az gonoszsággal bírni, birtokolni az én szívemet... maga nyomorult! Minden máshogy lehetett volna, hisz a magáé volt... a szívem, ja, hogy mások is éltek benne, és maga ettől megijedt, mert nemhogy ráncos volt, de nem is volt szíve csak egy kirakatpert folytatott ellenem és önmaga ellen, ahhoz kellett használatra egy festett és pasztell-szív, mit még az előtt eltemetett, hogy az enyémről fogalmat alkothatott volna magának! Maga volt a taxi, ki engem kidobott idő előtt, halálos veszedelembe taszítván engem és mindenkit a házam táján; megbocsátható? Nem foglalkozom már rég vele: ocsmány e szó és feltenni, mint kérdést a másik félnek ki ártott: nem keveset, sokat nagyon: és közben játssza az eszét, hogy egy Nő tönkretette az életét, ugyan; és gyűlöli ezért e Nőt: ugyan! Mit várt hallgatásáért e kései szavakat?

És mit várt a másik, ki mire tönkretették megtalált engem, de csak kissé meglengetni terhét egy kukacnak, egy főtt virslinek: kesernyés szavak, keserédesek, de igazak, bár mit számít mindez a szarkasztikusnak, ki tudja: élj, és ne dumálj, de a sorba nem kényszerít senki beállni!

Benedick
A szíve, kell az a csupa romantikus elhasznált érzelmesség a fenének...

Beatrice
Na azért, mert ott nem járna ily módon sikerrel..., de mégis, mi köti hozzám maga eget verő szerencsétlenség, mi én vagyok magam...?

Benedick
Kérdésében a válasza...

Beatrice
...eget verő szerencsétlenség... kopogni az ég ajtaján..., meghajtom fejem a Miasszonyunk Bölcsessége előtt, hogy annak idején szétválasztott minket, mert ha szerencsétlenségünk így is az eget veri, mi lett volna, ha mi egymáshoz egész közel vagyunk, egymás tyúkszemén taposván...

Benedick
...így vagyunk nagyon közel egymás tyúkszemén...

Beatrice
...mit tegyünk egymással, ha meg nem fojt, és le nem vág idő előtt?...

Benedick
... Tényleg nem tudom...

Beatrice
... Én sem ...

(Benedick megcsókolja Beatricét, mint még senkit soha)

Benedick
Régóta félek, mint maga, de kimondani... gyalázat!

Beatrice
Gyógyulás, mihelyt kimondja az ember az nagy bátorságában, máris megszabadul egy nagy adag félelem forrásától... ugye érzi, Benedick?

Benedick
(hallgat)

Beatrice
Kérem, ne hallgasson többé, de ha jól esik magának így, hát hallgasson! Megtanultam immár együtt élni a hallgatásával... én szeretek csiripelni, mint a kis madarak; talán azért lenne vészterhes és örök a hallgatásom!

Benedick
Maga az egyetlen kinek hazudni lehetetlen, mert mint a röntgen a szeme és átlát rajtam...

Beatrice
Bocsásson meg, Benedick, egy ily szörnyetegnek!

Benedick
Bocsásson meg kérem egy ilyen szörnyetegnek!

(hallgatnak)

Benedick
Kié a maga szíve, ha én minden akaratom ellenére nem birtoklom?

Beatrice
Ki szívét osztja szét, azé a Remény! Szeret maga engem? Másként mi jogon követeli az én szívemet?

Benedick
Szeretni, mit jelent; elaggott szó az utcasarkon, ha magára néztem...

Beatrice
A látszat csal, maga tévedett, nagyot, nagyon és sokszor, tán sokan dolgoztak azon, hogy megtévesszék... más, maga képtelen szeretni tán, vagy elviselni az én szerelmemet, és ezt elviselni lehetetlen így inkább Kurvát kiált, mert kisebb a kín, mit érezni kénytelen... mit okoz másnak, másra mily veszélyt hoz, nem érdekli...

Benedick
Poklok poklát jártam végig....

Beatrice
... mindannyian... azért élt és élvezett is egy kicsit, mint mindannyian!

(Benedick szorosan átöleli Beatricét, kinek szinte eláll a lélegzete megrökönyödésén attól, hogy a Férfinek hangosan ver a szíve majd kiugrik a helyéből... )

Beatrice
Remegett akkor a hangja.... azt hiszi én nem voltam tele félelemmel? Elveszteni! Mikor maga e szóra szőtt rímet: elveszteni, mikor életem legnehezebb pillanatában voltam, és érezte sebezhetőségem és alávalón döfött és levágott azonnal, mint egy bárányt, míg rímet faragott az elvesztettél szóra! Azt hitte kémnek dobtak a nyakára, maga szerencsétlen sebesült! Ha kémnek dobtak volna is nem tudtam róla!

Benedick
...sok víz lefolyt....

Beatrice
... volt itt már minden mi szem szájnak ingere..., kik a barátaim voltak korábban nem hiszem, hogy bármikor is maga ellen, vagy bárki ellen környezetében bármit terveztek volna: legfeljebb baráti közeledést!

Benedick
... tán nem mindenki...

Beatrice
.... számomra akkor minden mást ezután csak borzalom lenne hallani..., és borzalmas félreértések egész szövevényes szüleménye: a barátaim, mint maga is éppúgy foglyok voltak egy gépezetben, nem gondolja, hogy nem szülői minden kifacsarodott elmeszülemény gondolatnak?

Benedick
...lehet...!

Beatrice
... biztos..., bár ki a szülője minden elmeszülemény gondolatnak?

Benedick
...jó kérdés...

Beatrice
...hideg van nagyon és fázunk...

Benedick
Gyere, hadd öleljelek meg!

Beatrice
Nem inkább megölni akarsz?

Benedick
Nem dolgozom többé ellened! Tán eltesznek láb alól és kinyírnak, mint ki nem fejezte be és nem végezte el mivel megbízták, de nem!

Beatrice
Szegény Benedick és szegény Beatrice a hatalom foglyaiként! Mégis, mert még mindig szeretik és szánják egymást nem valók habarcsnak a kőműves kanálra..., a falba nem való ki szeret, csak ki halott... mily borzasztó, ha élő lényeket oszlopoznak be, míg úgy beszélnek, mintha a világ legelőkelőbb, legnemesebb és legerényesebb emberei lennének makulátlanok bűn tévedés és hibák nélkül, kik királyokat húznak csőbe és királyokat ejtenek át a palánkon! Én undorodom a királypukkasztóktól, tudod miért Benedick, mert sok millió ember életével játszanak a mindentől elrugaszkodott és nekik mindent lehet királypukkasztó istenek! Csak hogy engem a milliók és a milliók sorsa érdekel, Benedick, és megvetem a sehonnai legényeket kik felülemelkedett nagy felelőtlen szabadságukban tömegeket vezetnek a pusztulásba, ha kell "királypukkasztásnak nevezvén" mindezt!

Benedick
Hülyék a királyok mind és rosszindulatúak! - vallják az istenek, hisz hatalmuk számít csak birtokaikon. Sajnálom, hogy jó kedvünk imígy rossz kedvünkre fordultában...

Beatrice
Miért ne lehetnénk szomorúak, ha kedve szegettek vagyunk! (hirtelen vált, kihúzván magát és nagy lélegzetet véve) Szeretni valók az istenek, ha az ember pártján vannak és az emberért!

Benedick
Ki most, melyikünk az ember és melyikünk az isteni fele?

Beatrice
Ha kiölel és kicsókol a világból verés és gonosz tekintet nélkül Benedick, az istennő isteni fele épp ő, ellenkező esetben nemhogy nem isten, de embernek sem mondható elme, de vadállat!

Benedick
Gyere már édes Beatricém, hadd harapdáljalak édesen gyöngéd vadállati tekintetemmel össze és vissza -

Beatrice
Összezavarnál Te engem, és vissza; addig éljél!

Benedick
Összezavarni, ah dehogy, kisimítani, drága Beatricém! Kisimítani!

Macbeth

Szereplők:

Elítélt
Macbeth
Szabad ló

Macbeth
Mi a faszt akar itt ez a Nő, nem látja, hogy nem kell senkinek? Nem érti, hogy összemorzsolom, mind ki csak ráveti tekintetét a segítés, és nem az ártás szándékával? Nem érti, hogy régóta élve elásattam, élve befalaztattam, tartani holmi légi égi várat?! He-he-he..., mert ellenem szólni, tenni és cselekedni merészelt, ellenem, ki mindeneket kezeim közt aprítok, morzsolok, porrá zúzok, és lisztté őrölök...

Szabad ló
Most már értem, miért aprítottak bárhová mentem forgó koronggal acélrudakat, lézerfűrésszel miért vágtak betont? Miért üvöltöztek mindenütt a megrendelt bérlő szomszédok, és miért kopácsoltak éjjelek évadán...

Macbeth
Azért szabad, mert értett a szóból...; ennek a Nőnek semmi nem elég! Birodalmamban mindent lehet annak, ki engem elfogad, abszolút uralmam parancsosztó jogát: a pénz diktatúrája helytartó szavát; a globális uralom évszázadokra megalapozó és kiteljesítő uralmát...

Szabad ló
Ki nem érti az idők szavát és fejjel megy a falnak, nem tanult meg időben kesztyűbe dudálni, ki orkán erejű szélben szembe mer pisálni és azt hiszi, eltalálja a szemem, ki ciklonban zúduló víztömegek alatt holmi esernyőben reménykedik és biciklizik: éjjelek éjjelén mezítelen, annak elment a józan esze, vagy öngyilkosjelölt, de arra vár, hogy más húzza meg a ravaszt, mindenesetre élni, életre képtelen...

Macbeth
Hozza már "Védencét", hol van az a Nő, kit gyűlölve szeretek magam, mert hatása alól kivonni magam képtelen vagyok, és míg egyik szemem a világ folyásán, a másik őrajta!

Szabad ló
Legyen elnéző, sokat szenvedett! (gyönyörű nő, erősen piros rúzs vastag ajkain, kissé kurvás benyomást tesz, de isteni kisugárzása még toprongyos szegényesen is elbűvöli az ellenségeit és barátait)

Elítélt
Hol van már a tavalyi hó?
Mennyi a lyuk a molyos elkoptatott, leheletvékony ruhán?

Macbeth
Hülye kígyó csipkedi, vagy az én gonoszságom kezdte ki a józan eszét, hogy játssza a bolondot?

Elítélt
(hallgat)

Macbeth
Ne hallgasson, bassza meg, mert kiveretem magából: akit küldök magához, azzal legyen kedves és jámbor, és tanuljon szolgálatot!

Szabad ló
Tanuljon mindenki egy kis szolgálatot! Istennek, ami az Istené, Császárnak, mi a Császáré; ki ördögre les az ördögök ördögét, ki Istenre, az istenek Istenét; ki mindkettőre hát a létben tekergő és tévelygő szerencsétlen szabadúszó a létezés mély vizébe dobva -

Macbeth
Ki rám veti tekintetét és úgy szolgál kizárólag engem birodalmamban, szabad és jómódú csak az lehet, mert a szavazat, mit megveszek fehéren és feketén adott, ott egy Svejk elmehet kapálni!

Elítélt
Tó, tó, tiszta tó, melyből az életvize árad...

Macbeth (érthető halkan és fenyegetőn)
Nem azt mondtam, hogy énekeljen: gyűlölöm a zenét, mi semmi más, mint egy homályos interferencia: hullámok katyvasza! Azt mondtam, hogy ne hallgasson! Engem mindenki mindig csak félreért? Ha kérdezem, ki kicsoda, arra nem figyel senki, mert csak a havi kamatos kamat érdekli, rajta van-e számláján; mit számít ma már, hogy ki kicsoda, ha azt még a csíra kibontakozása kezdetén én mondom meg!

Szabad ló
Kérdésben benne a válasz, ki bátor hős erény szülötte!...

Macbeth
Az csak az ki annyira vitte, mint jó magam!

Szabad ló
Természetesen, ki kérdőjelezte meg... e mindenek által harsogott állítást!

Elítélt
Nem vagyok sem papnő, se fejedelem: cigánykerekezek magamért és másokért szélütött éjjeleken mint sült és rántott csibemell mélyhűtött varázsban, égetett olajban! Egy hattyú!

Macbeth
Ki a fasz maga? Pofa be, és mi a túrós gyümölcstortát akar éppen tőlem, ki azt nem ismerem!

Elítélt
Álmodtam egy gyönyörű Nőről kietlen és lefagyasztott téridőkben, széjjelszaggatott téli éjjeleken, nyári forróság hevén a sivatagi forró homokban: ki én vagyok a legjobb kivitelben...

Macbeth
Miért hozzám fújta akkor hát a leggonoszabb verziójához a szél...

Elítélt
Bolygóvonzás, és kikerüljük a fekete anyag a galaxisok fekete lyukait, míg az elektromosság mágnesessége az anyag szellemi kitevői nagy nyomás alatt egymáshoz rántanak minket.... kapálni!

Szabad ló
Boldog, ki a szellemei anyagától is szabadult, egy gyermeki önmegvalósító ártatlan akarat tisztaságába megérkezett, és mer élni mindenek hullámzásán, mégis egy aggastyán bölcsességével a romlatlan természet szívében, hol az én ösztönösen másokat is akar maga köré, mint szociális lény, de nem eszközként méricskélvén, mint tárgyiasított szögecsekre, hanem élő szabad lényekre tekint rájuk!

Macbeth
Miket fecseg maga itt összevissza, mintha nem is az enyém lenne! Nem ismerek magára..., túl sokat beszélne otromba sületlenségeket, még fejét vétetem, vagy véletlen elgázolja egy autó, vagy mérget reggelizik egy édes hajnalon, avagy lassan mérgezem el kínok kínjai között... Ért a szóból, vagy mindig elfelejti maga is az értelmét a jó atyai szónak?

Szabad ló
Akaratára felség magamat ajánlom!

Elítélt
Ha valakit kémnek kiált ki a Felség, mindegy igaz-e, vagy nem; első hadművelet: elszigetelni: a hallgatás burka; első fejezet levezényelt, és nem tanult belőle: második hadművelet: száműzetés szigorú kontroll alatt; ha nem idomul, harmadik hadművelet lassú titkos horror és thriller áldozati főszereplője lesz a delikvens...

Macbeth
Mit pofázik, maga átkozott agyalágyult, agyament?

Elítélt
Alkotok önnön magamból, míg üveggolyókkal játszom, és egy levél tengelyén, mint éles pengén egyensúlyozok mások tanító szórakoztatására!

Szabad ló
Elszigetelés ellen ajánlott fegyver: az áldozat magát ne szigetelje el; törje át a gátat és a falakat, mint egy buldózer, majd az elöntött árterületen eresszen gyökeret mindenhol és mindenki szíveiben! Legyen erős és egészséges, gyorsan növekvő lombos erdő kietlen és sivatagos életünk alkonyán!

Elítélt
Ha valakit kurvának kiáltanak ki, mindegy az, hogy évekig szűzi és imádságos élete őrködött vizeken és szeleken, és csak nyomorultakat szeretett, fillér nélkülieket: a szellem igaz embereit, ördögeit és isteneit, az élet szőttesébe szőtt hősöket és bölcseket, kikről előre tudta, tőlük se biztonság, se anyagi, se gyöngédség nem várható: talán az áldozatnak minderre nem is volt szüksége! A szellemi fejlődést akarta mindenek előtt a megszállott marhája, Isten rabjai: egy Nő!

Szabad ló
"Mindent Istentől kell kikönyörögni!"
                                             Goethe

Macbeth
Ki az?

Szabad ló
Látja magának csak ez a baja, de nagy baja! Kérdésében benne rejlik a válasza, de van-e ki meri meghallani minden ajtókon dübörgő válaszát, ha mindenki csak fogoly a játszmák csavaros menetén, és megszelídíteni a makrancost nem sikerült, és a csavar nem illik a menetébe, mert hiába gyilkolják le újra és újra a szabadság és szerelem, a bátorság hullámzó magjai áramlását, csak szebben, erősebben, egészségesebben és igazabban, élettel telin, bő vérellátott testtel énekel az a pacsirta, dalol az a csalogány, és a megszállókat lassan kikezdi az egykor megszállott szabad énekei -

Macbeth
Téved, mert minden az én birtokom itt...

Szabad ló
Téved...

Elítélt
A kémek kémje ki kicsoda? Mi a titkos, rejtett célja, a ki nem mondott? Mi számít az eldugott elme zugaiban a valószínűség-számítás integrál és differenciálegyenletekben a véges és végtelen számok sora...?!

Macbeth
Takarodjon innen, szemét se lássam magamon többé, maga walesi bárd ír sört lefetyelve, takarodjon, de a maga csapatát tartsa pórázon, és ne merészkedjen hugyozott térfeleimre, mert nem állok jót magamért, megértett engem? (gúnyosan) Maga walesi bárd, mert nekem jóval több lombos erdő harsogja majd, mint magának a nevét, hogy éljen Macbeth! Tudja miért? Mert a pokol legmélye mi ural ma mindent, és megégetik az angyalokat, ha nem tudják helyük csak a mennyboltozat csúcsán a tű foka! -

Elítélt
Minden mi időleges elenyészik, de örök a harc az Emberért!

Macbeth
Győzni én fogok! ...

Elítélt
(hallgat, de erős fényt vetítenek rá)

Szabad ló
Túlélni mindent a mágikus tükörben egy nem valós, de virtuálisan kiszámított és megszerkesztett mérnöki gyárban, hol az élet, mi nem számít, csak egyedül az élet nem, mert a halálgép zakatol füleinkben, és kisiklanak sorra a villamosok, míg párhuzamosaink, mint égnek feszülő lovak kereszteződéseiken a választásaink lehetőségei ízlés, bölcseleti irányzat és a szív szenvedélyei szerint -

Macbeth (gúnyosan)
AMEN -

Margaret

Szereplők:

Helyszín: tárgyalóterem, királyi palota kertje

Warwick (Warwick, Hastings, Hotspur a színen)
Határainkat biztosítani e nő ellen, ki sző ellenünk összeesküvést, lázít, minket megkerül és kikezd, folyton levesünkbe köp; néki hízelkedünk, és mégis elhárítja közeledésünk, finnyásan nékünk ellentmond, minket nem fogad, rögzült az időben, nem tisztel minket, a hatalmat, hatalmas Zeusz által választott és megtartott családokat, úgy képzeli szeretet hídjaira épül jövőnk, mert naiv kislány maradt és erre a naivitására, úgymond szeretetére gondol alapozni jövőt! Körbe-körbe mind a világban szórjátok, hintsétek el a gyanú neszét és eszét, magjait, e nő veszélyes kém, és jött a nagy szabadoknak ártani, szabadokat járomba, igába hajtani; mert saját akaratát próbálja másokra erőltetni, mondja a kicsinyekért, de senki nem kér belőle, csak nem veszi észre.

Hastings
Rég gyanús e nő ahogy tapad, hogy szalad át egyik országunkból a másikba, majd vissza sietve, és kiválóságaink nem hagyja veszteg, sütés-főzés helyett, melyet utál, a fakanál nála nem forog s kering és nem dukál, de mint egy veszett amazon elrontja minden szövetségünk, mit nagy nehezen megkötöttünk, szerződéseinket fel kell bontsuk miatta, miután már aláírtuk, mert izgága e nő, nem marad soha veszteg, így akarván megbuktatni minket.

Hotspur
Még ma indulok szétszórni hatalmunk magjait, e nő kedveltségét aláásni, mérges homokot szórok kedvencei szemébe mérgezett port hintek, hogy maguk a szerettei kötözzék meg, üldözzék ki a világból is, az fáj majd neki igazán, így övéivel együtt tesszük tönkre, semmisítjük meg, terveit ássuk alá! Sok legyet ütünk majd így egy csapásra.

Margaret (fenséges, szinte föld fölött jár, míg a színpadra jő)
Maguk mind egybe, mily nagy öröm, hogy együtt láthatjuk, mit kíván hazánk, barátság és hív jóság! Összefogni mind a nemzetért, ha sok is a különböző érdek, de legyen perspektíva, legyen taktikus stratégia, ne füstbe ment tervek, de tudomány és találmányait piacra juttató marketing, szép csomagolás, hozzá jó reklám, szép szavak, a kiválóság, műveltség, a kiművelt fő jelentse itt a tőkebefektetést!

Uraim boldogság magukat így együtt látni, így van remény, hogy nem gyűlöli egymást a múlt vetés és jövő virága, hogy a gyerek megmarad, ha a fürdővíz kiloccsan is. Az aljas alattomosság eszközeivel tudom maguk nem élnek, tudom, jól elkerülik mind, mi hamis. Igaz, lejárt történetünk már, hogy egymást hátba döfni jó, hogy a hivatalokban felbontatlan levelekkel volt tele a szemétkosár, hogy minden új vállalkozásnál ott volt, aki azt aláássa és kikezdi, hogy maradjon minden a régiben! A régi és új leosztott lapok nevethessenek és röhöghessenek; maradjon meg hát régi és új leosztott lap, senkinek ne kelljen félnie búra alatt és vitrinében, üvegkalitkáknál kővel ne dobálózzanak, de teremtsék meg a lehetőségét minden újnak, nem a régi ellenében, de vele együtt; a sok kis kreatív kezdeményezést karolják fel, támogassák meg! Ne féljenek, hogy felnővén, megerősödvén magukra tör az új! Kell a körforgás, az új láz, a ház, és ki fél magának ássa a sírját időnap előtt, hisz a félelem a szakadék felé a kikövezett út; lázadna, és kiforgatná önöket talán a múlt jelene mindenükből, szavazzanak bizalmat, adjanak lehetőséget, egy-két ravasz, beugratós kérdés és látod ki az, ki megtalált. Legyen sok jóindulatú, jó emberismerő hatalmunkban, kire mi bízható, és az Isten megáldja magukat! Az etika még nem a tíz parancs, még lehet valaki kujon, futkorászhat szép leányok után, lehet vedelni is, ha fáradt a katonaság és kétségbeesett, elcsigázott, üres sivár és kietlen a táj, mert mindenki mindenki ellen és a barátját sem ismeri fel az ember, mert annyi a félreértés, hisz sok a mérgezett egér, sok a mérges porhintés hatalmaskodni, hatalmat megtartani, az uralmat másokon gyakorolni, fenntartani!

Barátot találni kész lehetetlen, mert ha hű és jó, nincs tán szimpátia, ha túl erős az érzelem, jeges lesz a felszín a rettegésben a másik elvesztésétől, a megszégyenüléstől való félelem.... Emberanyagot gyúrni, ezen agyagból valódi Embert formálni kész képtelenség, reménytelen vállalkozás, meg se próbálnánk itt e téren...; mégis itt kell kidugni orrunk és kiszagolni a levegőbe, lábunk az utcára kitenni. Tervezni kell, alkotni, hatni, gyarapítani, ha már nem is kell a kőtábla, a tíz parancs, ha túl vagyunk azon, mi jó és rossz, mert átmentünk sok poklokon és egeken, éden tengerén, láttunk ezernyi napot, holdat, és szemléltük a galaxisokat, hogy legyen hová kitekinteni módunk, ha szívünkből elég, mert úgy fáj... Ha értelmünk kevés és összezavarodik, és képtelen felfogni, mi folyik körülöttünk, ha felénk kissé hosszabban áramlik mások dühe és haragja mint vártuk, avagy elképzelni akár képesek lettünk volna valaha is, a nagy megzavarodás, mi jutott nekünk az elvegyülés nagy kavarodásában és harcain, pihenjünk egy kicsit, merjük kipihenni magunk, lazítani! Bár autonóm, önálló személyiségünk szabja is törvényeit, ha nincs is tíz parancsolat, de ne árts, ha nem muszáj, az fő parancs! Az együttélési kényszer a társadalom fő parancsolata, hogy segítsd a másikat, ne gáncsold, és életét ne mérgezd, ne tedd tönkre, de gyógyítsd, tanítsd, ha van rá módod!

Warwick
Naivsága lenyűgöz, mint mindig! Gondolja, prédikálhat a hatalom megszállottjainak? Kérhet hűséget egy nemzetnek ott és annál, kit egy mágnás támogat? Gondolja, akinek fogják a tökét nála hatalmasabbak, annak jó, az nem rezel, nem ugyanott van és él, mint maga? Haladhat egyszerre egyként két párt fej-fej mellett, hogy egymástól ne rezeljenek, és titkon ne a másik fejét kívánnák látni másnap reggel munkaasztalaikon?

Ez nem a földi mennyország, ha arra vágyik, vágja föl ereit, vagy tartson kis kápolnájában külön pap barátot, kivel beszélget a teológiáról; itt harc éltet mindent és szimpátia, erosz és thanatosz dolgoz meg sokakat nem csak magát, de más nem siránkozik annyit éjjel és naphosszat, és nem prédikál, és nem kiáltozik folyton, hogy segíts, mert fáj! Képzelje, ha mindenki sikongatna éjt-nappallá téve, mert megtehetnék sokan; a bosszú, a visszavágás húzza meg határaink irányait; ha van, ki fizet minket ritkán valamiért, akkor valaki ellen, ha valamiért fizet rögtön lesz konkurencia, hát az ellen... -

Hastings
Nincs Isten, nincsenek istenek, erő, energia, harc, rafinált furfang, agytekervényeinkben összeállt kollektív memória, a kapcsolat idegsejtjeink között lehet zseniális alakzat, amely kipattan fejünkből egy új elmélet, egy új teória, amely leigáz milliókat; a hatalmi szálak eledele a föld és ráhúzza a farizeus az erkölcsi mázat, míg ki- és lebeszél kezdeményezéseidről, hogy nincs remény és ne higgy, de higgy magadban, hogy e szőttesből kilátsz, amelynek élet, létezés a neve...

Margaret
Borzalmas közöttetek, e bebetonozott medence-katlan trianoni megkövesedett félelem-szakadékában, hol mindenki mindenki ellen és bíznod senkiben sem lehet. Az ellen hozzád legközelebb a hitvesi ágyadban fúr meg, a barát fejében támaszt vér-vihart, vértolulásos tébolyt, szülőddel, rokonsággal, testvérrel árultat el! Befurakodik az ellen bőröd alá, abba, ki véled egy, így pusztítani el téged! Borzalmas itt közöttetek, hol pogánynak vagy sápadt, halovány-vérű katolikus, kiszáradt vénlány, ördögnek egyházi kém, kereszténynek vagy pogány, nácinak zsidó, zsidónak náci, izraelitának vagy a babiloni szajha, muzulmánnak ismét keresztény! Hatása elérhet bár sok mindennek, a létezés, ki vagy a szent befogadás, de kiválsz te aztán, ki katolikus, de nem dogmatikus, ki keresztény, de kiáll élete árán is a palesztin életért, ki megveti a zsidó soviniszta önkényt, de egy ártatlanul üldözött zsidóért tűzbe megy, és védi a testvérnél, és pogány mód keresztény, ha a fényes természetben oldódik fel, táncol és angyalként szeretkezik, gyakorolja időnként a spirituális erotikát, ha módjával is űzi, el nem utasítja, és pogány, ha megért ateistát, hedonistát, nihilistát, és vallja, hogy bárki szabadon élhessen és lehessen, és vallhassa ami, ki, ki kicsoda, mert egy mit gyűlöl egy az önkényt, a zsarnokságot, az erőszakot, az aljas-alattomos árulást, a gonoszság konspirációját, amely gyűlöletből, semmiért, csak az ártásért, pusztításért magáért, avagy hatalomvágyból megsemmisíteni, kinyírni igyekszik bárkit is, ki van!

Hotspur
Maga a hatalom gyűlöli a hatalmat, amelyet gyakorol?

Margaret
Az önuralom, az öntudat, az önismeret, az álom és a hozzá vezető úton az egyén sajátos akarata mozgat tengelyed körül forgat, míg keringsz napjaid körül!

Hotspur
Azt mondták szeretethiányos, elpusztítani hát egyszerű módszer magát, ha elszigetelik végképp azzal, hogy egy kurva kém, így minden jóérzésű ember hét mérföldre elkerüli. Az ellen ezt kihasználhatja, és szerelmet sziszeg fülébe, így ejti rabul, és töri meg végképp, hajtja uralma alá, az más kérdés, ha tényleg éppen magába beleszerelmesedik, ezen a világon nincsen semmire sem garancia!

Margaret (Richmond jő)
Ha útban vagy hatalom a hatalomnak, hamar rád süti a legádázabb bélyeget, hogy mint pestist kerüljenek a tisztességes emberek. Az ellen hatalma meg ne lásson téged és szerelmedet itt többé, de hát itt vagy! Mondják, megvédi az Isten az ő választottját.

Richmond
Mérgezett sugárfelhős ködben nehezen!

Margaret
A zsarnokság és önkény varázsoltat köréd mély sűrű sötét hallgatást és tiltást, csönd vegyen körül, hogy belepusztulj a légüres térbe, mi körbevesz; barátaidnál, rokonoknál, szerelmednél rágalmaz meg, messziről jött ember azt mond, amit akar! Nos, imádkozz, Isten megvédi választottját, kit keresztre feszít a világ! Az imádság az isteni fénylő arc tisztasága, egységesült ereje bennünk. Szabadíts meg minket a gonosztól! Magam bolygók rendezettsége önmagam életéért és másokért, együtt lenni szeretteimmel egy álomban a tűz körül, holmi indiánok gyanánt, és védeni, ami még megmaradt, a hazát, ha kiterítve vagyunk is zsarnokok között, az önkény nehezíti életünk a rothadás tönkreteszi a folytonos temetés és az erőszak; elmém a határtalan szeretet és nyugalom szintjére emelni egy nemzetet, barátot, társat, szerelmet és az ellent, ellenfelet, ellenséget is. Ide egy Grófot a világ magyarságáért, kit szeretünk, minket megtartani, ha félkegyelmű és bolondok Grófja is ő, ki megtart, hogy kibírjuk köreinkben! Nem kell a nyomorúság, a rabszolgamunka, életünket kizsigerelő és tönkretevő ádáz és ellenséges, zsarnoki légkör a munkahelyeken, hol a főnök nem segíti, - mi dolga lenne -, hanem tönkreteszi a beosztottjait, így bírván csak elviselni önmaga poklát és kínjait, mert kínozzák őt is, hát kínoz ő tovább, így összeáll, felfűzvén a lánc, az enyhet adó, de ne rablánc legyen, hanem diadém, nyakék, valami kegyes, szeretettel teljes nagy, kegyelmi ajándék, áldás mindenekre; és kell a jó pihenés, a lazítás, a művelődés, a jólét és egészség, a jó befektetés, a kreatív energia, a szabad élet szeretetben, egyetértésben kell a jó, építő vita, az imádság!

Hotspur
Ha imádkozik is még nem száll szájába sült galamb, ha tanít is etikát nem cseréli le a génállományt, ha oktat, gyógyít, tanít is hagyományt, átad örökséget, az évszázadok lenyomatait, az áteredő bűnt miként kívánja törölni, delete?

Richmond
Ha van egy jó telivér fekete lovam, magam vagyok az egész ország, ráültetek mindenkit és kilovagolok a világűrbe a csillagok közé, kérdés, érdeke-e egy másik telivérnek, nekiszáguldani az enyémnek, az én lovamnak, avagy vágtázunk párhuzamosan az éjszakában, míg meg nem virrad és lesz hajnal.

Ha van egy fekete lovam és rajta az ég minden csillaga, ha benne angyali és ördögi sereg támogat, avagy ellenez, ha e fekete lovam szférája nem csak a földi, globális tér, avagy a földi csatakos csatatér, de világok világa, hát e fekete pejló szférámban felépül nem csak a végvár, de a hét határos határtalan vár, palota, üdülő, sok fürdő, sok pihenőhely, kutatóközpont és elektronika, kozmetika, kávézó, cukrászda és lovarda, tenisz -, focipálya, színház, mozi, függőhíd és lakópark, és telepítvén sok ezernyi új fa, park, erdő, és kiépítvén ezernyi híd a szellemek között, a szeretet és türelem, megértés, elfogadás, a kreativitás hídjai!

Hastings
Maga bajnoka az épületeknek, megszállottja az építésnek maga kőműves, mit szól, ha én a rombolás híve vagyok, hogy pusztuljon, aminek pusztulni kell, és folyjon vér, hogy tisztulni tudjon az állott vér, és legyen szabad tér az újnak. (Margaret el)

Richmond
Nem hiszem, hogy tisztít az ilyetén fájdalom, hogy kínozván bárkit is, jobb lenne a világ, főleg, ha szörnyetegek és bestiák kínoznak ártatlanokat az erő és a hatalom, a fölösleges és értelmetlen bosszú színpadán az ártatlan méltán érezheti a bánásmódot méltánytalannak, és forral értelmetlen bosszút, mely lesz méltatlan, elhibázott, fölösleges, még fordítják végül önnön maga ellen a tervét. Téves bírósági ítéletek nyomán, életeket tesz tönkre a bíróság, növeli a kínt, a bajt, a szerencsétlenséget a világ potrohán, és több, nem kevesebb lesz a gonoszság, és nyomában a teljes sivárság, kiábrándultság; ne ítélj, hogy ne ítéltessél, főleg, kit nem ismersz; miként mered, mi alapján mered megítélni?

Diana (és Alice jön, hercegnői termet)
Filozofálnak kérem már megint, mikor én felöltöttem menyasszonyi ruhám, és körbefutottam benne az erdőt milliószor, körbetáncoltam a tereket, illatoztam a virágokat, és pillangóként szálltam fejeik között az elmém... Szerettem pár hímneműt, ki beporzott igencsak a mítosz, a mitikus misztika és a valóság. Patakokban mezítelen megmártóztam, ha jéghideg is volt, ujjongva ugráltam, táncoltam a tavakban, minden folyóba többször belesétáltam megnézni, hogy valóban ugyanaz? Óceánnyi téren elfeküdtem és nem akartam, hogy kimentsenek, szaladgáltam őzek nyomában és szarvasokkal, kik érezték szagom, követték illatom, kisugárzásom páráit, mert úgy szerettek, nem féltek tőlem... Párát leheltek a habok.

Alice
Évekig sétáltam és meditáltam egy szigeten a sors fonal gombolyagom kicsomózni képesnek lenni, tán imádkoztam is, de koncentrálni nem voltam képes igazán, mert fekete csápok, fekete napsugarak, mint sólymok, sasok karmai, rossz banyák és boszorkák, gonosz emberek tépdesték elmém testét, idegrendszerem. Apám itt e sziget átok-folyamában, ezen átokverte sodrásban lelte halálát e mocskos hullabűzös vízben! Mindig újra és újra az évszázadok alatt nyomorult volt itt az élet tengődött csak, világra jött itt az ember idejekorán lemészároltatni, meggyalázva, megrokkanva poklokon át a sírba szállni, megrokkanván idejekorán sírba szállni az évszázadok alatt és sírni, sírni, sírni, mindenkit el -, megsiratni kevés volt a könny -

Hotspur
Gondolod csak élet, gyönyör van és nincs halál, kín, önámítás, nincs gyűlölet és öngyűlölet? Nincs ármány csak szerelem? Nincs pusztító és pusztítás, csak jó és álmodozás?

Hastings
Gondolod, nem gyűlölhet valaki annyira, hogy darabokra szétszakít, hogy a boldogtalanság elveszi valaki eszét, gondolod, ha nyomorult és tengődik a nép, érdekli a köz és a haza, csak amíg tele a hasa, és meleget érez egy közelségben, ha elég e kevés neki, tán nem rombol, éget fel mindent dühében, haragjában, gyűlöletében?

Gondolod nem kihívás lenni magad és elérni, amit akarsz, és érezni szabadságod, hatalmadat; ajtót mutatni valakinek, vagy beengedni, valakit kijátszani és fejét elcsavarni!

Gondolod nem élvezet eljátszadozni valakivel évekig, és néz fel rád, mint istenére semmiért, és te becsapod, kijátszod, ahogy kell; nem ismered a cselvetést, a cselezést, az önérdek erejét, hogy a téren egyedül önmagadért játszol, és tán valaki elkísér oldaladon.

Gondolod e rafinált önérdekkeresés nem alkot-e többet, hoz a konyhára a hazának, mint bármi köz ideája, ha erős vagy önmagadért és alkotsz az önnön tengelyed köré spirálisan csavarodó energia, amint kering a napok körül!

Hotspur
Milliárdnyi sebem nem heged, elfedem, takargatom. Sebhelyes testem rendezetlen útvesztő, káosz és a fájdalom, a boldogtalanság életben tart, átugrálni árnyékaimat.

Warwick
Margaret elment, és gyűlölöm, hogy nincs itt, mert nem tudom uralni és kínozni többé, nincs hatalmam felette, nincs rálátásom többé.

Diana
Margaret jó mindenkihez, maga a jóság és a szeretet, de épp ezért gyűlölik, mert nem tudják se tönkre tenni, se uralni, mert több perspektívából látja a helyzetüket és őket. És átlát a szitán. Vannak kedvencei, de kivételezni sosem, van a legkedvesebb, de őrzi a lelkeket!

Alice
Összeesküdött már mind közösen dühében, hol ezt fájlalták, hol amazt!

Richmond
Lelkek őrzése nagydolog, fennkölt és nagyszerű, de élet-adta határaink szűkössé teszik életünk lehetőségeit.

Margaret (be, Warwick ki)
Parányi és szűkös köztetek, mert nem nyitogatjátok a fellegeket; évszázados csatatér ez itt köztetek, mert lusták vagytok kényelmesek, úrhatnám és közönyösek. Ha császári szék adott alattatok, elszálltok magatoktól, hogy lennétek istenek, rohadtak vagytok magatok, és másra kiáltjátok, - önnön magatokból kiindulván -, hogy rohadt, árulók vagytok! Szolgáltok császárt, cárt, ilyen királyt, olyan királyt csak a tieitek dobjátok mészárszékre -

Ha császári székében valaki szeret, csak ad, vigyázza bárányait, juhait, épít jövőt, hagyományoz és tanít múltat, a bárányokról, juhairól gondoskodik, tanítja őket, jó irányt mutat, kineveli a főt, olykor vezényel egy kis csapatot, csak nyitni akar, hogy nektek legyen pénzfolyó, azt rágalmazzátok, azt bosszuljátok, az ellen vagytok vezényelhetők az első szóra, mikor kissé elsötétedik. Mi az bennetek, mi nyugton nem marad, mert uszít, rágalmaz, mérges port hint, és csírájában folyt meg mindig minden rendkívülit, egyszeri teljesítményt és újat, mi az a félelem mi rátok telepszik, mily rettentő mérgezett köd a gyűlölet és évszázados gyilok, hogy ti mindig terrorbrigádok által vagytok szétszaggathatók, miért vagytok naivak, túl jók és hiszékenyek, finnyások, jó szívűek, és más érdekek által irányíthatók? Mi az bennetek, mi tán végleg megtöretett, hogy nem álltok ki egymásért, és nektek bűnbak kell és áldozat; én nem kérek áldozatot! De úgy moralizáljatok, úgy legyél itt e földön farizeus, hogy terrorbrigád fekete kocsi hálózatával itt félelmet ne gerjesszen, és ne ártatlanok gerincét verjed, mert ártatlan, gyámoltalan, és senki nem védi meg, de te eladod cselédnek, rabszolgának mindenüvé, miért, mert nem hiszel benne, de én hiszek, de benned nem hiszek te nyomorult, ki csak olcsó munkaerőt látsz az enyéimben, és prédikálsz az enyéimnek rabszolgamunkáról mint mennyországról!

Mi az itt mi lehetetlenné tesz minden nagy művet és elgáncsolni próbálja csak ezernyi manó, banyafrász, hivatalnoki frász, pszicho-terror? Miért fenyegetsz te engem mindig, te nagyvilág, mert én magyar vagyok, nézd meg már egyszer mit kaptál te innen: számítógépet, az elektronika atyját, atomfizikát, nagy, világra szóló művészeket. Gyűlölsz, mert volt hajdan egy Attila, kit testvérként megtagadsz, mikor neved Hungária, Hunor és Magor, Nimród fiai, és nyomsz engem átkozott lenyomat, mert nem tetszik választott nevem, de, ha én magyar vagyok, és ezeknek utódja, Hunor és Magor, az szép két dalia, és Nimród a Nagy Város építő, hol volt tudomány, iskola, írás és szöveg, kőbe írt lélek és szellem-lenyomat? Ha én ez vagyok a szabadság fejedelme lóháton a vágta, vágtatás a sík pusztán, terepen a szabadság éneke madárdala, a madárcsivitelés!

Miért ütöd Mikszáth, Móricz fejét, te nyomorult, mi benned a hatalmi kényszer uralni és leigázni folyton engem, csatatérré változtatni terepem, és nem hagyod az istenért se nekem az élet és nyugodt építkezés jogát, mert ki -, felvásárolják, megveszik itt az aljas-gyilkos, alattomos ösztönűeket, kik bármire képesek, azaz bármire kényszeríthetik őket; miért nem tanulsz ebből és véded önmagad, miért dugod homokba fejed, hogy házad is fejedre égetik? Miért hagyod, hogy újra és újra éket verjenek közétek, mely pár év múlva áthidalhatatlan szakadék lesz, mert van itt és másutt elég, ki dolgozzon ezen!

Mi az mi benned engem folyton rágalmaz, kínoz és ütlegel?

Gyűlölsz, mert volt Attila? Én, nem gyűlöllek, mert volt ilyen cár és olyan császár, mert volt Sztálin és volt Hitler és volt Cortazár és...?

Megcsonkolsz, büntetsz engem egy háborúért, mikor én egyedül nem akartam, és azt hiszed, igazad van. Évszázadokra kiszolgáltatod enyéimet zsarnokok önkényének odavetve idegenek uralma alá válogatott kínzásoknak, megaláztatásnak, a gyalázatnak, és értük nincs, ki szót emel, és feltár, és megmutat a nagyvilágnak azt a pokoli katlant, mi ott volt és részben van!

Mi jogon hívod Te ezt az elvéreztetett, kivéreztetett, agyonkínzott földet orosznak, vörösnek, kommunistának, miért támadsz tenfiad kebledre, de miért választod a parányit, mert félted jogtalan kiváltságaid és hatalmad? Miért támadsz az én ízlésemre, gondolataimra, szeretetemre, ha az mást szeret, mint te és mást képvisel? Támadtalak én egyszer riherongy nagyvilág, hogy engem megkínzó terrorbrigádot teszel a fejemre, és még vádolsz is engem, hogy én lennék a terror, kell neked az utolsó bőr, mit lenyúzhatsz rólam? Érted én miről beszélek, te riherongy nagyvilág? Milyen gonoszt üldözöl itt, te tetves? Milyen gonoszt? Ki a gonosz, te megátalkodott farizeus inkvizítor, ki Krisztust is kinyírod, mert te a gyilok vagy és a hatalmi érdek, nem a megbékélés, tisztelet, a másik elfogadása nem te vagy te vagy, ki rám terrorbrigádot raksz folyton és támogatsz, hogy neked több legyen, még több, mit innen még kivihetsz! Értesz engem, mit mondok én neked és mivel vádollak ezúttal én? Te zsarnoki önkény hallgatásába burkolózol, a mérgezett egerek csöndjébe bújsz, de én túléltem csöndedet, mikor ellenem uszítottál, rágalmaztál minden utcasarkon, mert meg akartál, be akartál törni ismét, leigázni engem, nem hagyni egy csöppnyi friss levegőt beszívni, szippantani nekem, mert holt-hulla rohadék tested terült-terpeszkedett rám és még én szerettelek, te tetű nagyvilág és nyitni, csak jót akartam! Te csak gyarmattá rendezni akartál, számodra ez a rend, de én a szabadság rendjét akarom ide, érted te ezt nagyvilág? Hol egyik csapat megfér a másik mellett egy asztalnál, - és ők valóban mások is, és nem ugyanaz a csapat különböző mázolmánnyal -! És nem akarja gyűlöletében, mérgezett köd zavarában, a megzavarodottságban, - mert mérgezett port hintesz te szemébe -, legyilkolni egymást mégsem!

Az aljas terrort ülteted nyakamba folyton, nem akarom, hogy engem uralj, uralkodom én magamon! És az egyik a másiknak folyton a fejét venni mégsem akarhatja, ha te békén hagysz!

Hanem a fej azért van, az angyali-ördögi sereg, hogy egymásba áramoljon, de mi jogon teszel te rám szemellenzőt, hogy ne lássam se jobb felem, se bal felem? És mit finnyáskodsz, ha én a valódit itt megnevezem, vagy te épp zsarnokát használod ellenem, míg névleg a gonoszt üldözöd, te farizeus, ki mindig folyton-folyvást Krisztust feszíted meg; de én Őt szeretem, de ő irgalmas ám! Fogd be te a pofád, ha én látom és szólok, hogy te velem már megint mit csinálsz, és ásod a sírom? Tudom én, hogy a jobb oldalon az ördög 19, a baloldalon az ördög egy híján húsz, de miért az Istent nyírod te itt nagyvilág folyton, ki a béke, szabadság, szeretet, megbékélés, építés?

Mi elavult, kiürült és semmit sem ér, nincs már érdeme, az se pusztuljon, de ne öntesd ki velem a gyereket a mosdóvízzel, ha nem tudod itt ki kicsoda, hogy akarsz itt jót és uralkodni?

Miért fájok én neked, ki téged csak szeretett, világ, de ha elvétetted a sulykot veszélyeztetve életemet is figyelmeztettelek, hogy felégeted újra világomat!

Én, ki mindig megismerni igyekezlek, és szeretlek téged nagyvilág jobban, mint magam, miért fájok én neked, ha szeretlek Anglia, de magyar vagyok és nem támadok hű leány nemzetem kebledre; ha szeretlek Germánia, de cselédnek, szeméttárolódnak ne tekints, és tiszteletet tanúsíts, azt elvárom tőled, hogy megharcoljunk az elvek mezején, gondolkozzunk közösen az életünkről, mely közös, és ne önkényed fogdmegjei hasogassák testemet a zsarnokság útvesztőin. És én szeretlek Oroszország, de te pokollá tetted életemet mint Szovjetunió, sivataggá a földem, és uralmad alatt elszabadult itt a pokol és kínok kínját kellett kiállnom, és mai napig ha Krúdy a magyaroknak ír egy szigeten, a szomszédban valaki döngeti, kalapálja, fűrészeli az acélrudakat!

Az elmém gyilkosai, a láthatatlan titokhad, ki rágalmaz és uszít, szítt ellenem!

Kérdezed világ, miért taposódik itt el csírájában mindig minden, mert te támogatod fejem fölött itt a gyilkosokat ellenem! Itt előre kikémlelik, ha jön valaki, ki mer, ki új, ki szeret és magyar érdekű, és egész fizetett titokhad mozdul be és meg eltenni őt láb alól! Rá mászik arra azonmód a konspiráció, és betömik a száját, mert nincs joga szólnia, de dühös lesz, ha szabadságot prédikálsz, de csak választott egyeseknek, mert a befogott pofa mögött az egész világon gyűl, gyülemlik a düh, és forr, forrong a nagyvilág, de aztán robban ám, és feléget megint mindent, mert nő növekszik, ha elfedik a bajt!

Mit akarok én? Egy országot, mely végre nem gyűlölet színtere és nem csatatér! Hol elősegítik a nagy vállalkozást, és nem gáncsot vetnek neki! Hol támogatják a tehetséget, és nem addig konspirálnak ellene: "kurva kém", hol egyházi, hol angol, hol orosz, csak épp az nem ami, mert magyar az érdeke, azért konspirálnak ellene, érted ezt nagy világ, de túléltem mérgezett csönd hallgatásod, zsarnoki önkény erőszakod, ki kikémleltél, kihúztad belőlem, mit gondolok, majd titokban próbáltál megsemmisíteni, mert nem tetszettem neked, de ne akarj leigázni, betörni engem, hanem értsünk szót nagy világ!

Olyan országot, hol a tehetség támogatott legyen akár jobb, vagy baloldalon, keresztény vagy ateista, katolikus, avagy protestáns, globalista vagy nemzeti: e szivárványos sokszínűséget akarom ide, a szabadságot! Ne kelljen kötelességszerűen hol ezt fújni, hol amazt, és a háttérben mindig az aljas alattomos gyilkolja a kiválóságokat! Nem akarom, hogy egyik testvérem uszítsd pénzzel a másik ellen, de mindenki vállalhassa önmagát, és úgy építse csapatát! Ki J. S. Bachot szeret, hozza ide őt, ki Shakespeare-t, hozza be őt, ki geológus kapcsolódjon a világhoz e vonalon, ki atomfizikus amazon, és te ország, adj nekik terepet, és találmányoknál pénzt és lehetőségeket! Ki szemedre veti, hogy tengődik, szenved, kínlódik a nép, és elvándorol cselédnek, mert nincs munkája, de munkanélküli segélye se, ne gyűlöld meg érte te botozó úr, hanem azért vagy úr, hogy próbálj változtatni ezen. Értesz engem?

Ha valaki nem azt az ördögöt kedveli, kit mindenki elvár, mert hatalma nagy és terrorban, félelemben tart sokakat, és megfizet, és mozgat világhálózatot, mert lassan évszázada a hatalomban, és jön más, és monda: ez sok kínt, halált, nyomorúságot okozott, és megsemmisített sokakat, hát korlátozzuk kissé hatalmát, hogy ne zsarnoki önkény legyen, de lehessen itt valóban fejlődést elősegítő Szabad Verseny, mit mindenki prédikál, de titkon a kivételezettség támogatott, a gyarmatosító tőkekoncentráció, a lapleosztás, a világfelosztás, az új arisztokrácia, az új előjogok kifundálása és támogatása. Épp a szabad verseny ellen mindez, ha pld. valakinek nem kell adóznia, mikor mindenki más adózik!

Érted miről beszélek nagy világ, vagy növeled a zsarnoki önkény csöndjét körülem és nem akarsz hallani és válaszolni, tudom, hogy ki hatalmas többet kap és ér el az, de ki többet kap, többért kell feleljen, és kérd rajta számon, amit prédikál! Ha prédikálsz szabad versenyt, titkon ne a globális tőkekoncentráció arisztokráciáját támogasd te politika, mert ő lefizet, és félsz tőle, mert ő ültetett székedbe. Politika támadja a politikát, míg a maffia, a globális tőkekoncentráció megint felégeti, az új gyarmatosítás a világát! Erőszakkal, zsarnoki gőggel támadsz rám, mész neki mindennek ahelyett, hogy megismernél, és szót akarnál érteni velem, de te finnyás vagy velem egy asztalhoz leülni, mert ki vagyok én te hozzád, te az úr, én a kibaszott cseléded, ki levegőt se vegyen!

De becsaptak, nagyvilág, a terrorbrigád, mert én szerettelek!

Ne légy farizeus, nagyvilág, hogy gonoszt kiáltasz rám, mert én más ördögöt kedvelek esetleg, mint kivel te engem megsemmisíteni igyekszel, tán olyan ördögöt kedvelek, ki engem megvéd itt és szeret. Oly ördög álljon mögöttem, ha már nagyvilág ragaszkodsz az ördögökhöz, ki itt lehetővé teszi az elmélyülést, a valódi vitát, az imádságot a tehetségek komoly, pontos, fejlődést elősegítő munkáját! A Gála feje lehessen itt végre, a bolygók és csillagok rendezett ege, ne egy óramű és halálgépezet csavarozott finommechanika rabszolgatartó rendszere; nőj fel ehhez! Nihilista szélső balos ördög ne bántsd a magyar arisztokráciát, polgárt, parasztot, mindenkit, mert magyar... folyton, kit elvéreztettél és tönkretettél; oly országot szeretnék, hol nem gyűlölet, uszítás, agyonsebzettek köpedelme, hanem a kreativitás ereje, energiája, az isteni mívesség, és nem kéz kezet mos kedvezményezettek maffia országát! Demokrataként fogadd el a nép választását, véleményét, értsd meg, mi miért, és vond le végre a tanulságot! És demokrataként ne a nép alól vedd ki az utolsó széket támogatva ultramilliárdost! Tégy a népért, de az alap, hogy választását elfogadd, győzd meg őt tisztességes fegyvereiddel, hogy a te álláspontod igaz, de ne tisztességtelen aljas alattomos, mindent szabad, mindent lehet mérgezett sugárfelhők eregetését, ne a titkos gyilkot, a balesetezést, a koncepciós pert, a rágalomhadat! Legyen ez országban oly erő, ha ilyet cselekszel, rád verje a bilincset, ne az ártatlan áldozatra! Ilyen az az ország, amelyet én látok, hiszek benne és szeretek egy ilyen Európát! (Margaret el)

Hotspur
Margaret a nyűhető, a hordozható, a vízhatlan, az elnyűhető, tologatható, áthelyezhető Csodabőrönd, hűűűű..., jaaaaj...!

Richmond
Politikus, ha visszavár, tótágast áll a hét határ, ne a politikát váltsd le, hanem a titok-gyilok-hátterét, a globális pénzügyi maffiát, a politikus meg politikusnak nem vájja ki a szemét és a politikus véletlen sem korrupt, de a haza, nemzet szolgálóleánya, szolgáló-fia!

Alice
Az isteni elv a világban, ha jő gonosz és szövődik a rágalom, ha mérgezett ködben mérges homokot hintenek szemeinkbe, - ami lényeges a szemnek láthatatlan -, de a valódi igaz láttatódik mégis a kisujjamnak! Milliárdnyi emberi szféra közül egy is több információ, mint égen a csillag, hát, még ha összeadódik ez ember milliói, lenne már egy isteni elvnyi produkció, egy szellemi vegyipar a világban.

Diana
Időnként bejön ligetembe egy-egy idegen, megérzem azonnal. Találkozok a szerelemmel, első látásra tudom, ő az! Szeretek valakit, nem múlik egyhamar; milyen az a szeretet, amely borult ég alatt azonnal kimúlik. Milyen az a szeretet, amely nem hisz bennem és nem tisztel és meg nem ért, és fel nem fogja az istenért, mit beszélek, de kiforgatja minden szavam, és áttükrözteti pórusaimat, megállapítani, hol van a makulám; értsd, kiéget a világból, de még élek, ide vagyok teremtve és kell élnem azok és olyanok között, kik adottak, kiket körém, nekem adott ez az irgalom.

Hastings
Mindennek szemet huny, mert gyenge idegzete, mindent eltűr, mert harcolni gyenge, mindent megbocsát, sőt mindentől eltekint, mintha meg se látná, mert sápatag és sápadt valamit is karakteresen képviselni!

Diana
Irgalom, megértésre, békességre törekvés, a szeretet, egy egység, amely lehet kőszikla, alapzat, még nem karakter nélküli személytelenség! Tán csak megfontolt, bölcs kedvesség, felelősség az egészért és nem felelőtlen hőzöngés, aztán utánam az özönvíz, avagy felégetek mindent!

Hotspur
A nők százada rajtunk! Összefog fejünk fölött a humanizmus az elektronika és nanoipar és informatika a fény korszakában!

Alice
A világ valami szellemi fény-szőttes, hagyományozott örökölt örökség, angyali-ördögi had egy cirkuláló körforgás kifutni belőle megsemmisülés, tán nem is lehetséges: mint eloszló pára tán a vég leheletünk!

A sebeid, sebesülésed sötétség produktumába ne fulladj bele, még ha e sebzett tudattalan olyan is, mint egy aknamező, amin jársz.

Diana
Tudatos elmém, vagyok a fénnyel átitatott szellemi test, a ráció az értelem, az elme vezet, de sebzett lelkem, az ösztönszféra külön életet él, és másképp irányítható, másként uralom, másként vezetem, hogy ne robbanjon föl az aknamező!

Alice
Mondja, a Halál fiai, kik sebzettek, és semmi nem sikerül nekik, mert ezen aknamező, ha nem is robban fel, de benne a sötétség úgy cirkulál, hogy defektes tőle minden mi az ember, sikertelen, mert nem bízik, nem biztos önmagában nem hisz, nem vállalkozik, nincs önbizalma, mert nem szerették soha igazán, nem látták a jóság és szeretet szemüvegén át! Lehet valaki sikeres és mégis tele sebekkel! Az egész világot elnyervén a saját lelkének kárát vallani- Hát légy szabad, és merj csuda dolgokat!

Hotspur
Lady Macbeth, III. Richárd, Ophelia, Titus Andronicus és Rómeó és Júlia! Csuda-csuda dolgokat!

Diana
Kiszaladtam a csillagok közé, amit számon kért rajtam az udvar, majd elütött egy tehervonat, mert sok volt a problémája, mégis itt vagyok újra! Nem árultam el senkit, de árulók vádoltak meg ezzel, szerettem valakit, de sosem érintettem, de szelleme beárnyékol!

Alice
Embermilliók elméje összeadódik, mint egy isteni elv, mérték, csoda való, hogy viselem el, ha már egy férfi szexuális vágyakozása, sóvárgása kipenderít nyugalmam békéjéből. Akaratom, mint marad az én akaratom, ha sok kis más akarat dögönyözi, nyomja egyik a másikát, és így mindegyik determinált; az én akaratom úgy vigyázom! Egy férfi a saját akaratával mellettem kiterítve fekszik, kidüllesztett mellkas erős akaratával imigyen fekszünk kiterítve a rothadásban, a rohadásban, az erőszak legyeivel e rohadáson, és a testvéreim mind az erőszak, és a temetés, és a nyomorúság és a halál!

Hotspur
Ki rakja gerincemre az ötezer tonnás fekete kőcsillagot, hogy így fekszem kiterítve ellapítván, összepréselvén, összelapítván, kibelezve, hogy lóg ki a nyelvem hegye az erőlködéstől?

Hastings
Nem haraptad még el a nyelved, hogy még mindig beszélsz?

Hotspur
Vagyok a Szabadság-szobor imigyen, azért szeretnek ennyire engem, mindenki támogat a szabadságot, így vagyok szabad!

Diana
Szeretett férfiakkal feküdtem egy zárt sziklasírban élve eltemetve, nem vártunk mást, csak a halált, így negyven után, mérges gőzök-gázok rágalomhadjáratában...

Hotspur
...elvesztettem, kit szerettem a mátkám, mert nem értett a szóból, és nekem ment a gyorsvonatom! Féltem, hogy mást választ és én lemaradok; a félelem beteljesült, de a mátkámnak nem volt mást kit választania csak a sátáni kacaj! Pórul mégsem jártam, de a mátkám megbolondult, majd kurva kém lett, a katonaság volt rajta a máglyarakás, amolyan markotányos nő!

Diana
A fogdmegek, a terrorbrigád, a halálgyár, a rozsdás ipari létesítmény, a rozsdás gépészeti katlan üvöltő halálfejekkel megölte a Csodálatos Mandarint, a szépséget, a vágyakozást, a vágyat, a szerelmet kiölte belőlünk...

Alice
... miénk az álom, ezen édeni ketrec, figyelj szeretvén, békében és nyugalomban egy emberarcot, és visszatér beléd a szépség, a jóság és a szerelem!

Diana
A Kékszakállú labdázik tán Gála bolygók és csillagok rendezett ég fejeivel!

Hotspur
Csillagos mátkám!

Hastings (gúnnyal)
Úgy várom, jössz-e már, hogy végleg elkísérj..., (kopogón, mint az a sors), mert nincs elég és nincs soha, ez a fekete zongora; mert nincs elég és nincs soha, ez a fekete zongora! És volt hova, ez a fekete zongora! És volt hova....

Diana
Láttam akkor azt a nőt a határtalan szerelem egy fokán, és akkor megnyírta a haját egy szent pár milliméteresre; hullott-hullott az a gyönyörű hullámos gesztenyebarna hajtömeg, a fodrásznő percekig tiltakozott, hogy le nem vágja, de a nő hajthatatlan volt. Volt kinek tetszett, volt kinek nem. Mások egy rabnőt véltek látni benne. Az élet rabság az idő fenomenológiáján; tartunk a vég, a végső pont felé, és ez a pont, a halálunk, a ránk kiszabott idő beteljesedése. Minden, ami addig történik szükségszerű, és az időnk, míg töredék, önmagunk hiánya tudatával öntudatlan jelentkezünk a személyes időben! Hajtunk folyton a halálunk felé, mint egy tébolyult!

Hastings
Ki ezt tudja rég halott, és azokkal van, kivel halott távol és közel!

Hotspur
És mi lett azzal a rabnővel?

Diana
Folyton gyászolt és siratott valakit, akit határtalanul szeretett, akire sóvárogván vágyakozott, míg önmagában őrizte-vigyázta őt és őket, - ez lett teljessége, a határtalan szerelme beteljesülése -, élni tudott már, és szeretni önmagát! Addig azonban katonák teste melegítette őt a jéghidegben egy máglyarakás, az erőszak rothadt íze volt az ünnepi eledel a sivárságban.

Shakespeare-t skandálta a kiszolgáltatottságban, mert álma a szépség isteni művészete!

Hotspur
Láttam egy éjszakán egy nőt, akit a Sátán kínzott válogatott kínzásokkal, hogy megtörje és igájába hajtsa, de ez a nő ragyogott-tündökölt a határtalan fényességben a teste körvonala; és akkor a gonoszság visszavonult tőle, mert elkezdett félni! A nő neve volt Irgalom. És én akkor határtalan vágyakozásomban szeretkeztem azzal a nővel a fényben! Ez volt az a szeretkezés, ami után nem csömörlöttem meg, hanem a vágyam megsokszorozódott.

Hastings
Fényben szeretkezni, oktalan ostobaság, rémítő, borzalmas gondolat! Érezni a nő közelségét, amint elolvad közeledben, eloszlani, bomlani kezd benned lenni a megsemmisülés, mert meg akar halni benned, hogy ő te lehess; ez a vágy legfelső foka, a másikká átlényegülés, az odaadás szentségi fokozata, és pengeélen táncoló bizalom, amely újra és újra megerősítésre vár. A vágyakozás feszültségének kisülései, a görcsök oldódása, a feszültség eloszlása a közelség örömében a gyönyörűség! És akkor abban a pillanatban születik valami új!

Alice
Megmondták angyalaim meddig fogok élni!

Hotspur
Milyen angyalok, miként értsem ezt?

Alice
Életed-halálod a létezés egy pontján átitatódik fénnyel, tudatosul tudatalatti és tudat-felettes éned olyan arányban, amelyet még el bírsz viselni. Szeretnék az isteni zenében meghalni!

Hotspur
Nem akarásnak nyögés a vége.

Diana
Ismertem egy nőt, akit úgy akartak megkötni ízlésének nem megfelelő hatalmak, hatalmasságok, hogy ráküldtek egy ördögi angyalt e nőre, hogy bármi áron csábítsa el; a testét nagyon hamar megkapta, de a lelke szelleme oly távol volt, mert mindenhol ott volt csak épp a testben nem.

Hastings
Erre azt mondják általában, hogy kurva!

Diana
Szerencsétlen, kiszolgáltatott, gyámoltalan, agyonsebzett az ilyen nő, nem kurva.

A férfi az erotikán azt értette, hogy ő megkapja az abszolút gyönyört a lehetséges minden úton-módon, mint holmi háremúr, mert neki az jár, de a nővel nem törődött. A nő kielégületlen maradt mindig, így a csábítás látszólag sikerült csak, mert a nő szűz maradt!

Hastings
Erre azt szokták mondani, hogy szűzkurva!

Diana
Aztán ez a férfi elkezdett határtalan vágyakozni a nőre, és megszerette. A nő a múltja miatt, a kielégületlen múlt miatt hárított, menekült, kikerülte a férfit, lehetetlenné tette a találkozást, végleg szabadulni akart a férfitól, mert nem kapott tőle semmit. A férfi üldözte sóvárgó vágyakozásával és szerelmével. A nőben lassan mocorogni kezdett újra valami a férfi iránt érzett szeretetében, és körvonalazódott egy megoldás a halálban, mert minden egész eltörött és minden egész darabokban. A férfi úgy volt, hogy lényegében nem volt, de a vágyakozásban egy egység voltak ők a szeretetben és köztük, velük ott volt mindig a határtalan szerelem, mely túlmutatott rajtuk!

Alice
Tragikus történet.

Diana
Az élet. A végtelen történet.

Az erotika, a vágy feszültségének kisülései az alkotásban; két elválaszthatatlan szféra, energiatömb a vágyakozásban, sorsuk beteljesülése felé, egy kódolt jövő és múlt. A hiány és tébolyult vágy betegít, ha nem tudod megértetni és megszerettetni magad. Az igaz szeretet úgy fogad el, titkon úgy őrzi a lelked, amit meglátott és megértett, hogy kibontakozásod gyengédséggel, erővel, szigorral támogatja. Ritka az ilyen szeretet. Anyánál is ritka. Férfi és nő között, ha ez megvan, az a csoda! Egy ilyen közösségben a szexualitás lehet olykor heves együvé tartozás, máskor kitörő vulkán, a feszültség oldása, olykor a nem most, a most nem; az elfogadás és elutasítás izgalmas vegyüléke, amely pusztító, ha nem a szeretet a mozgatórugója, hanem a másik fölött való minden áron való uralom beteljesítése; építő azonban, ha szeretet mozgatja, és a magához való hűség, mert a hűség erény, a maga és a másik iránti hűség!

Alice
Egyszer egy férfi félelmében attól, hogy elvesztette szerelmét, hogy az már nem szereti, - nem is tetszett neki igazán ez a nő, nem is hitt ebben a nőben, de fejébe vette, hogy jó cselédje és kurvája lehet ez a nő -, megírta neki az Elbocsátó szép üzenetet, és az elolvasása pillanatában megölte a szerelmét! Egy elbocsátó levél az igaz szerelmet megöli, egy kurva visszasírja magát, hogy félreértetted, nem úgy gondoltam, csak én így hittem...

Diana
Az intim viszony, a szerelem sérül leghamarabb; a szenvedélyes, úgymond romantikus nagy, heves érzelmek szerelme telis-tele félelmekkel, esetleg a másik elvesztésétől, egzisztenciális, életvezetési stb., de a félelem kikövezett út a szakadék mélye felé, a negatívumot beteljesítő jóslat. A rózsás köd, a vakság nehezíti a másikra való figyelést. A szenvedélyes szerelemben egy nő ha megnyilatkozik, neki mi az élet, neki mi a fontos, azt komolyan kell venni, az azt jelenti, a férfi méltó, hogy a nővel életről, talán közös életről gondolkozzon. Negligálni, semmisnek venni a nőt magát, akaratát, pusztítással egyenértékű és a szeretet ellentéte a gyűlölet melegágya!

Alice
Minden jó kapcsolat a feloldódás, eloszlás, megsemmisülés, egymás értése, az odafigyelés és valami plusz kell legyen a kémia, a hormonok, a vonzalom. Egyszerre képesnek lenni egymásban megsemmisülvén feloldódni, és koncentráltan önmagának megmaradni...; a közös, érintkező valódi egység és a nagyon is külön egyedül megélt magány... ki-be kell tudni lépkedni az egyik és másik életmód terein. Más egy erős szexuális feszültség kitörései két ember között pár szenvedélyes szeretkezésben, és más a lélek és a szellem mély, tiszta, erős kölcsönös szeretete; megint más egy meglévő erős vonzalom és erős taszítás, mi egyszerre hat, és valami jeges keménység, félelem, egyfajta rejtőzködés, mi megakadályozza az intimitást és az együttlét boldogságát -

Diana
Más az is, ha két ember együtt van egy egész életen át a másik tiszteletében, szeretetében, de különösebb szenvedély nélkül élnek egymás mellett, és becsületes tisztességben leélik életüket egymást támogatva jóban-rosszban.

Alice
Éreztem egy ember iránt erős vágyakozást, de valami bennem mindig ellenállt, az önvédelem; sosem volt teljes az önátadásom, mert az az ember is ezernyi töredék volt lelke szellemében volt a valódi üresség. És határtalan szerelemben egy voltam szerelmetes lélekszellemben valakivel, akit sosem érintettem, csak a szemem látta, és ő sosem érintett csak a szeme, de ez az egység több volt és örök és a legtöbb, amit valaha hús-vér férfi iránt érezhettem bármikor! A határtalan szerelemben egynek lenni a minden, az angyali örökkévalóság szerelme, amikor angyalok szeretik és átjárják egymást, szerelemben szedik szét egymás szemét, még közelebb lenni önmaguk isteni arcához, a létezés szívéhez; itt egyszerre van jelen a minden angyal rettenetes kíméletlensége, a szerelmetes kegyetlenség, de a határtalan gyöngédség is, a határtalan szeretet! A gyűlölet kegyetlensége pusztít. A pusztítás magáért való akarata megsemmisít, viszont a határtalan szerelemben minden megbocsátható, mert határtalan szerelem! Vág, mert az sallang, nem azért, hogy eszközeként uraljon; azért fűrészel, csiszol, mert még kevés, de látja mi lesz, a jövőt, és nem, hogy saját céljaira csavarként használjon! Ez az, a szív látása, amit szem nem lát, csak isteni adomány, az áldott kegyelem!

Diana
Mindig ilyen szerelemre vágyok... -

Alice
Az isteni éden, a paradicsom szerelme!

Hastings
A vérbő hús-vér remegést, a csikló gyönyörűséges rángatózását, a makkom fitymája és heréim borzongását, a nő vágyának kiszolgáltatott rettenetét, hozzám tartozni, részemmé válni, kötődni és eloszlani bennem; érezni és megtartani a nő rezgő rezzenéseit, tartalmait, szelleme szenvedélyét!

Alice
Az erotika teljes hiányában is létezik e vágyakozás a szerelmetes szellemek között. A szellemi rokonság, a szellem lényegi azonossága esetén fölösleges az erotika, az egységesülés vágyának ösztönös mozgatója. A teljes elfogadás, az azonosság a járulékos különbözőség dacára, a fenomén különbözősége azonos szellemet rejt el. Az önátadás is fölösleges itt már, hisz egy a kettő lényeg szerint teljesen egy, csak a figyelem fontos!

Diana
Soha semmi nincs véletlen, egy fontos, értő pillantás legkevésbé sem!

Ha valaki Krisztusról ír, azért ír róla, mert ő a lényegéhez tartozik, mert ő a mindennapjainak része, nem azért, hogy önmagának holmi reklámot csináljon. A szív a fontos, hogy miért írsz!

Alice
A krisztusi Buddha, és a Buddha-Krisztus, a Magyarok Királynője, Nagyasszony vezetett és védett utamon, tanácsot ott kértem és kaptam, és a jövőt részben kinyilatkoztatták nekem.

Diana
Ha valaki küzd önmagáért, és állandóan, terv szerint egy másikat, a hatalom által támogatott sikerest dörzsölik az orra alá, és ő állandóan üzenget, hogy lám így kéne, nem úgy, most ezt csinálod rosszul, holnap azt, de csak a hatalmi önkény, valami zsarnoki fölény, amelyben így tetszeleg, mögötte a hatalommal. Volt, ki a hatalomban a mártíromságig hű maradt a széphez, amely érdek nélkül tetszik! És nem hagyta magát megvezetni semmi áron, persze ez a legnehezebb, önmagad képviselni, önmagadhoz és a másikhoz hű lenni és maradni az elnyomásban, az üldöztetésben, mert a szépség iránti szerelem, a szépségről a gondolat, az esztétika nem a hatalom tőkebefektetésének a törvényei szerint működik, és az igazság sem aszerint alakul, csak egyfajta érdek, mi reprezentálódik általa. Nem az a veszélyes, ki érzi a sátánit és ír róla, figyelmeztet, hanem ki titokban, titokhálózatokban kivitelezi és cselekszi a gonoszságot, hát tudd tényleg ki kicsoda!

Alice
A zsarnoki önkény hallgatásában akarsz elpusztítani, megtörni engem, és évtizedekig vizsgálod Istené vagyok-e, te inkvizítor, és Isten figyelmeztet, jelt ad, jeleket, az enyém ő, és te inkvizítor, annál inkább kínzol, hátráltatsz, nyomsz, préselsz egy satuban, mert gyűlölöd Istent, hogy egy elmeháborodott nyomorultat választ, aki még azt se tudja, mi fán terem egy bibliográfia, hát ki vagy te akkor inkvizítor, ki lelkeket Istenhez vezet, vagy magad vagy, ki a legnagyobb bűnt követted el éveken át, mert a Szentlelket ölöd és káromolod; magad vagy tán a Sátán, te inkvizítor!

Felőled Isten rég elpusztult volna valóban, de védte az, akié!!!

Diana
Ismertem egy nőt, maga volt a határtalan szerelem; nem szexuális energia volt ez elsősorban, ez a platonikus erotika, egy vágyakozás messzi kilőtt nyilai, egy álomban rögzült határtalan energiatömb, amely kivetült bizonyos férfiakra. Aki szerette Istennőnek becézte, aki gyűlölte a világ kurvájának, pedig tizenkét évig nem volt férfivel, mély meditatív, kontemplatív, ha kell imádságos élete miatt, abban a korban, amikor az emberek úgy váltogatták magukon a másik testét, mint egy papír zsebkendőt!

Alice
Ismertem egy nőt, kit nem lehetett becsapni, mert hallgatott, látott és érzékelt! A lila fejűek esküdtek a lila fejűekre, a sárgák a sárgákra, a szürkék a szürkékre, a kékek a kékekre, a pirosak a pirosakra, a feketék a feketékre, a piros-fehérek a piros-fehérekre és így tovább! Nos, e nő nem csinált titkot abból, hogy ő a piros-fehér-zöldekhez húz és miért, de odadörgölőzött mindenhová, mert nyitott volt, kíváncsi, világot látni és ismerni, az életet megtapasztalni akarta, nem holmi örökös zsákutcában le s föl járni, kivénhedvén, kiszáradván benne ott megöregedvén rostokolni. Nos, hát ennek a nőnek nekiment az összes fejű egyszerre egyként úgy, ahogy voltak mindenestül. Egymást gyűlölték e színes és fekete fejűek nagyon, de most minden gyűlöletük, dühük, haragjuk erre a szerencsétlen nőre zúdult, áramlott, mint egy áradat, özönvíz! E nő kapkodhatta a fejét, mikor hol kém-kurva, hol szűz-kurva, hol kiszáradt vénlány... volt. Bűnbak. Nem is ismerhette meg senki igazán, mert valami gyűlöletkampány miatt csönd-kalitka, holmi vesztegzár, a csönd börtöne magas falai, mint várerődítmény vették körül, amin igazán csodálkozott, hisz csak nézelődött, szemlélődött a világban, és nem ártott senkinek sem. Persze nő volt, és ha szeretett és szerelmében megbántották az nem esett jól neki, sőt ezernyi tőr járta át a szívét fájdalmas kínjaiban, de árulóvá nem lett sosem, és megvetette a bosszút, mert irgalmas természetű volt, és tudta, majd az Isten lassú malmai..., és az ocsú a búzától talán olykor elválaszthatatlan, ha valaki, csak az Isten képes rá! A nő szemlélődése egy szerelmetes álomban gyökerezett, innen hajtott ki mindene: a tehetsége és a nemzete iránt érzett határtalan szeretete. Nem, mint fényképész járt-kelt a világban közönyösen, hanem egy szenvedélyes szív pumpálta át naponta újra és újra tisztuló és megújuló vért! Kém, jaj dehogy! A kötözött, titkos szolganép, ki hatalmasok akarata és parancsa szerint bárkit tönkretesz, ha olyan helyzet adódik; persze a tisztességes kém, ha van ilyen egyáltalán, van, megvédi az ártatlanokat. Bár ilyenek lennének! Látók. Mérgezett, manipulált sugarazott gázködökben erre kicsi az esély. Nos, e nő szánta a színes és fekete fejűek táborát, a világot, mert titkon azok ugrasztották őket egymásnak, akik a legközelebb lévén a tűzhöz élet-halál urai voltak, mondjuk ők rendelkeztek a beszervezési jegyzőkönyvekkel, és egy terroruralom átmentői voltak, avagy fő pénzügyi befektetők!

Diana
Fejedelmünk Shakespeare -; állatom a hattyú, ki ég és föld között az összekötő huzal és kapocs, hosszú a nyaka és fehér tollazata, megbuktatnál kész akarattal?

Alice
Fád gyökérzete nemzet erős, nőj és növekedj ezen erős gyökérzeten, ha beteg, gyógyítsd, ha támadják, verd vissza, mert ez a feltétele, hogy túlélj minden gyilkos fergeteget és ármányos-szerelmetes vihart!

A határtalan szerelem sosem lesz áruló sem önmagához, sem máshoz, de véleménye van magáról és a másikról, ezt megosztja, és nem titokban rombol, gyilkol, pusztít, megsemmisít és tönkretesz.

Diana
A határtalan szerelem, amely rombol, pusztít és sírba tesz... Nem iszonyodom, undorodom, borzongok jobban semmi mástól, mint az árulástól, mi még hazug, aljas-alattomos is és titokban támad, döf hátadba nagy-kést, mert nem őszinte sem magához, sem máshoz, mert mérgezett egér, azaz megtévesztett! Egy folyamat tekinthető az egyik perspektívából valakivel való kísérletezésnek, az elmével, mint winchesterrel, egy másik perspektívából viszont próba!

Ismertem egy nőt, akit egy egész nemzet szelídített, pedig őzgida volt, akit egy egész nemzet kémként üldözött, pedig hattyú volt, akit egy egész nemzet meg akart regulázni, pedig ő magát és nem mást tartotta egy cellában a legszigorúbb rendszabályok szerint; persze lényeget és nem a felszínt érintő rendszabályok voltak ezek! Isten, nemzete és a világ iránti szeretete volt határtalan!

Alice
Virtuális csőd-világ, mert elszakad a valódi szótól, a szemkontaktustól, mert szeretetlen jéghidege hatalmi szálak szőttese, és könyörtelen, kegyetlen, nincs benne irgalom! Míg papol, csak haszonra les, kihasznál, kizsákmányol, beléd vájja a hatalma csőrét, és lassan szívja el életnedved, agyi lázad forró vizeit robbantaná be, mert enyhülést nem ad csak gyűlöletet, önkényes, zsarnoki provokáló perpatvart, patáliát!

Hastings
Eljátszom a jópofát, és hátba szúrlak kis babám, ez ma ilyen egy világ, ha útba vagy sittre dobatlak nem vitás, ha megtehetem, ha nem, azon vagyok, hogy megtehessem!

Nem érteném a dramaturgiát? Én alkotom meg magam a költői sűrített csinnadrattát, amely az én drámám formája a lelkem szelleme hevén egy folt!

Alice
Egyszer mondtam valakinek ez és ez géniusz, és én vagyok a párja, idővel látható lesz majd; azt hiszem később mindent elkövetett ellene, mert hatalmas lehetett, de a szája bűzös volt; elutasítottam az ágyát, mert nem szerettem őt, és tudtam, bár vagyona, mint a tenger, mint a pelyva, sosem fogom tudni, megszeretni, jó lett volna!

Hotspur
Ha félsz, hogy valaki vagyok, valaki leszek, és nem szeretsz, és rettegsz, hogy sikeres leszek, és nekem is sikerül, mert titkon mindig csak elárultál aljas-alattomban engem, és most minden karmod behúzod, úgy görcsölsz, hogy elhomályosul mellettem fényed, hát elférek, nekem nem voltál útban, bár a gyilkos, aljas gonoszság, a sugárnyaláb-köteg nem esett jól egyikünknek sem, kik itt éltünk és értünk valamit, szólni merészeltünk, és megkaptuk a magunkét, mert útban lehettünk, hol ennek, hol annak, hol ez félt, hol az, de lenni kell, ha van!

Érted-e már hol vagy, tudod már ki kicsoda és kinek mit, és hogy lehet, és van, mit lehet, de van, mit nem, mert letarol az úthenger!

Hastings
Gondolom, így is, úgy is! Félreért ez, hízeleg amaz, ez azt akar tőled, ez amazt, és te mást, és te épp ez, és így, és nem más, ezt kedveled ezért, azt másért, és így tovább...

Hotspur
...ezt így mentenéd, azt amúgy, ezt így szereted, azt amúgy, és értsd már meg, hogy nem kellesz!, de van, kinek kellettem és tetszettem, hát, ami van, az legyen és lehessen!

Hastings
Nem tetszik neved, mert ez és ez eredeted, mindegy ám jobb fácán vagy bal fácán, ha tótágast áll a határ, és fejed lövik, mert hol ez nem tetszik, hol amaz, és nyakadra teszik a hurkokat, mert ki tűzhöz van e világon legközelebb, - értsd nála van minden beszervezési jegyzőkönyv -, - értsd örök szenvedélyben hal el a szíve -, az úgy csap be, ahogy akar, széllel, ha szól a hadd-el hadd rágalmaztat haj aj, aj!

Hotspur
Kit szerettem, édes lelkem, volt egy-két rossz tulajdonsága, azt is imádtam, de néha értük őt elfenekeltem, így jobbnak gondolt, mint voltam én, és ő lett még jobb, kit imádtam én a szerelmemet, míg ki nem terítettek minket, aztán imádtam csak igazán még jobban, életemnél is jobban, az örökben örökkön-örökké tovább így...

Alice
Egyszer egy pokoli tanyán, hol tiltva volt tőlem a babám, megírtam neki örökkön-örökké..., úgy azonnal megszabadultam, de még előbb kivették a méhem, hogy már csak az elmém szüljön, onnan pattanjon ki Athéné, Hungária. (Margaret közben bejön)

Hotspur
Mi e kis csevegés tanulsága? Most azonnal megosztom veled!

Margaret él, örökkön él; Warwick is él, örökkön él, te pedig Ember próbálj e kis sárgolyón, ha fergeteges is a zűrzavar, a szélvihar, és fejed is veszik egyhamar a türelem szószólója lenni, az örökkön-valóságban megsemmisülvén is körvonalad fényességét szeretetből áthagyományozni.

Kiosztottuk itt farsang időn a szerepeket, hogy elmondjuk neked, mit akartunk; volt ki gonosz szerepet kapott, volt ki édes szellemeset, volt ki költői szemérmest, volt ki anyai, merész bátorságot, ki hazájáért, ha kell halni kész, így védvén a hont...

Margaret
Engem idéz hevét és nevét anélkül, hogy azonnal itt ne teremne, ki maga itt a tanulság, az lehetetlen. Pórnép, ki nem vagy te alja nép, csak, kik téged kéne szolgáljanak, az urak vannak híján az alázatnak és tisztesség nélkül. És ezek az urak másutt szolgaleányok és szolgalegények a hierarchia létrafokain; így hát te úri szolgalegény, ne üsd-vágd a papot, még ha nem is vagyok a hittérítés, mint olyan, de vallom a példaadás lehetőségét! Ne rágalmazd az egyházat, bár elutasítom a középkorra emlékeztető titkos világias inkvizíciót az ártatlanokon és bűnösökön; mégis szolgálóleány és szolgalegény, hited, hajlamod, vonzalmad, sorsod, elméleteid, filozófiád és urad ne tegyen szemellenzőssé! Ne legyen érdek és hatalom szerint hallásod szelektív, ne legyen érdek és hatalom szerint látásod szelektív, ne szólj érdek és hatalom szerint igaztalant, mert apácák bőrén csikkeket nyomtak el bűnözők, és papokat hitükért csonkítottak meg, majd kar és láb nélkül szemétdombra hányták őket! Fogd fel azt is, bár az arisztokrácia mindenhol ezen a világon az volt, ami, de mégis, országok vezető rétege, kit mikor kivágtak... -, elvették itt mindenét ingyen és bérmentve, és válogatott kínzásokon ment keresztül, hogy aztán mireánk eljöhessen a Kánaán! Nem jött el. Egy egypártrendszer terrorja jött el egy belügyi titokhad zsarnoki önkényével, amely tudva lévő nem szerette sem a nemzeti papságot, sem a nemzeti arisztokráciát, sem a nemzeti parasztságot, sem a nemzeti színészvilágot, sem a nemzeti, nemzetéért aggódó, azt féltő értelmiséget és művészetet sem! Mert e terror-rendszer internacionalista volt, nemzetközi kommunizmus! Nem éltetek én provincializmust, sőt óvlak és őrizlek benneteket a félelemtől, de elsőként a nemzeti érdeket éltetem a világ magyarságával közösen, egyként, ha különböző is színe szemlélete az jó, amely nemzeti érdek csak úgy érvényesül, ha e kis porfészek világra nyitott, erős és egészséges gyökérzetén tudatos, nem gyűlölködik és koronája, mint a csodafiú-szarvas világ-agancsa, ha ki is huny minden éjjel, de felgyullad lángelméje minden hajnalra!

Hotspur
Utóirat: volt ki próbálkozott, hogy ki író lehessen gróf is, és ki gróf lehessen író is...; valahogy ilyen nyomon...

Alice
... a szépség, a jóság nyomdokain; az igazság, hol megtörik a prizmán, szemünk sebein...!

Diana
... és a gázködök igen, de Aphrodité az örök iratokban itt hagyta lábnyomait, kiket szeretett, becsült és miért...!

Szép Heléna

Szereplők:

1. felvonás 1. jelenet

Királyi Palotában

Hercegnő
Fegyvert s vitézt módjával éneklek, míg fejem földi, és gyémántos koronám; testem bájaival élek én s keresem a szabadságom és a szerelmet. Szívem útjai követhetetlenek, mert nem köt meg semmi világi. A gyászos határokon tiszta szellemem a szép, jó és igaz egyesít határok nélkül igaz jó barátokat; nem ismerem az illemet, ha a természetesség ellenében kordába, ketrecekbe zár, mert a mezők virágait illatozom szívesen és az erdő fái árnyékában lovaim váltva vágtázom tengerparttól tengerpartig. Falakba be nem malterozhatnak, mert átugratom a falakat, mint kis és középszerű akadályokat: az akadálypályát, mit nehézre terveznek bátor, tiszta szívvel lovaim váltva, teljes egészen, gyors vágtában minden variációban és minden lehetséges pályaszakasz-kötésen kiismerem én, ki Istent, embert válogatás nélkül szeret; így nem veszít szem elől hazát sosem, melyhez mélyen és igaz mód hűségesebb mint óceán és tenger és a sziklás partvonal, mely örök otthona. Ott hagyta a legtöbbet, mint adhatott a szívét az emberek szívében az egyet, mely nem eladó és megvesztegethetetlen és drágább mindeneknél még az agancsos koronájánál is, mely lőtt sugárkoszorúban olykor megzavarodhat -. Magányom a nagyság a nap világa, éjjel távoli csillagként ragyogok a vagyok felszíni fényhullámzását ellenség el nem érheti, de a rokonra kacsint akaratom a szépség és jó erősen addig kacsint, míg meg nem barátkozik végleg, és testté lesz a szellem teste, amelyet vállalok az Esthajnal Csillagát fényesen ragyogván hajnalt elválasztván a sötét éjszakától, mert ismerni a fény sötét horizontját csak lakosa ismerheti.

Királynő
Szentem, már megint csillagokban jár és elbukik az első két fa között kihúzott kötél-akadályon, a mit természetesen én húzok jól tervezetten lábai elé; ha esik is csak puhára, hogy ne sérüljön, kit úgy szeretek, mint leányomat, bár vérem őt nem terheli.

Hercegnő
Anyám, egy az Isten, mit számít a vér és a törzsi rokonság is mit segít, ha méregkeverők aláássák mind a jó szándékok térnyerését, mert a rosszindulat oly bőven tenyészik az emberi szívekben a gonoszság oly erőssé gerjesztődik a hatalom vizein, mert az érdek szeme oly éles a kisszerű helyezkedő mozgolódók jólfésült új ruhái oly jó színben fényesen láttatódnak, mert kimért mozdulataik és a megtévesztés technikáit a pazar agy értelme szikrái mérnöki-pontos kisülései a rendezettséget láttatják, de csak kicsinyes érdekeik egy kis ház családi fészke határáig terjed képzelőerejük. Távolabb látnának, nagyot álmodnának, ezernyi falba ütköznének, inkább falaik mögé behúzódnak. Sokszoros, egymásra rétegződő akadálypályán kell egyszerre versenylóként futniuk, célba mégis sose érhetnek, mert valaki mindig kihúzza eléjük két fa közé a kötelet, és örülhetnek, hogy nem nyakukon csomósodik-.

Királynő
Leányom, örüljön, hogy árnyékomban ismerheti meg e rétegződő akadálypályákat, ki tudom, mit bír még elviselni, és engedek a briliáns cselvetések és csapdák intelligensen szőtt nehézségi fokán, ha már nem is a teste, de lelki-szellemi ereje fulladozik a mocsári békák és teknősök bűze illatárjában; élesben akar mind a szép jóval szembesülni, mit ember hord szívében: gaz árulást, tengernyi aljas gonoszságot?

Hercegnő
Biztos jól választott, anyám, mikor kék, tündöklő két szemét reám vetette? Nem gondolja sosem, hogy csak vesztegel, míg én a szerelmet és szabadságot keresem, és Ön az udvar nehéz fegyverzetű, páncélos ruhatárát, az illem bő fodros fűzőit adatja rám, hogy a kifundált szorító helyzetekben csaknem eláll a lélegzetem a félelemtől, a megalázottság és a szégyen foltjai, amint szemérmemet kikezdik?

Királynő
Mániája, hogy falak és határok nélkül akarna élni, de ízlése és géniusza vonja maga köré, szívem, a legmagasabb és bevehetetlen kőbástya falait, melyeket bombázóim megremegtetnek ugyan, de le nem omlasztják; legyen hát, tiszteletben tartom géniuszát, de maga a lába elé, háta mögé és úgy körkörösen is lát, ha kell, mert udvarom nem tűrheti a szerencsétlen botladozókat, mert tragédiába sodorhat a béna kacsája esetleg sokakat. Sosem bánom, hogy hálómba tévedt, sajátjaimért nem aggódtam annyit a szeretet keménységével, és senki botladozásán nem kacagtam annyit, kínjai bár időnként sírba vittek, ha szívemre rátelepedtek, és kénytelen-kelletlen újraéltem ifjúságom rémséges tévedéseit a női szív kacskaringós mihaszna poklát. Mit tud választottam arról a mihaszna távoli Nőről, ki nem különben sok vizet zavarván természetesen a maga nagy védence, kit míg mindenki mint balszerencse hordozóját akár a pestist távolról elkerül egy szerencsétlen nyomorultat -, ki idekap- odakap, mert nem leli nagy szenvedélye otthonát semmiben, mert szűk néki mint magának, kedvesem, a létezés ketrece, és benne a ketrecek rúdjai a rabság hírvivői -, ki nem lel hasonló szenvedélyességre senkiben csak a kisstílűség kisszerű érdeklesőkre és ketrecében vergődik, önmagában a tébolyult, mert nem lelt még rá saját szenvedélye formájára önmagában renddé ékesíteni és megélni azt; e Nőről mit tud Szép Helénáról, ki, mi tagadás érdekel, kit átkoz katonaságom a tehetségtelent, a kiszáradt vénlányt, a világ kurváját, mint sokszoros kémet, ki befoghatatlan, mégis a csiszolt üveglencsének megkínozzák, mint a férfira halált hozót, és ő csak mosolyog és rohan tovább, senki sem érti hová, kit hülyébe vesznek de boldogan kiáltja: szeretlek benneteket! A Nő, kinek mind, aki számít nem titkolja, hogy gáncsot vet, mert nem elégíti ki e nőt semmi sem, mert magát akarja és magára vágyik csak a Nárcisz, de öngyűlölő, mert narcisztikus hajlama még nem lelt istenére, ezért bosszúból átgázol mindenkin, ki magát isteníti, nos átkozzák, besározzák bosszújuk határtalan, de míg megbecstelenítik ő imád mindent, mi kiválóság és nemes és határtalan, hát szerelmében így hull el mind ki aljas regulázó, szelídítő szándékkal szemét a rakoncátlanra reá veti, ki mondják hűséget nem ismer, és mint bugyogóját váltja a férfit mint holmi markotányos nő a katonai táborban, mely úgy ismeri már, nem, mint rossz pénzt, de a világ kurváját; de őt nem köti más, mint álma egy jobb világról! Úgy véli, energiával tölti csak fel a jobbnál jobb, nemes művelt és tehetséges intelligens katonáimat, persze ő szabad, hisz senki nem kérte feleségül, ki igen, az is csak cseléd-kurvát csinált volna belőle, amit ő letesztelt és hamar erről megbizonyosodott; kémeim révén e nőről mindent tudok, és úgy él képzeletemben, mint a női nem alja és tündöklő magaslata egy istennő a javából!

Hercegnő
Látom anyám, rajtam, választottján kívül akad még kedvence, mégpedig rakoncátlan védencem!

Királynő
Hétpecsétes titkom zárja hűséglakat; a szeretet, mi köztünk él e földi siralomvölgy kazamatáiban.

Hercegnő
Felség, bennem nem csalódik sosem; elébb fal fel medve, és tép darabokra oroszlán, tigris, párduc, míg lassan elmérgeződöm udvara illatárján!

1. felvonás 2. jelenet

A királyi palota nagy területű erdőkkel borított parkjában

(Aeneas - Menelaos)

Aeneas
Mi tagadás, a csönd a vastag falú börtön foglya -, Heléna, a titokzatos nő, kit a táborban senki se érti már őt, maga sem tudja, mit akar; elutasít mindenkit magától, mint alkalmatlankodót majd üvölt a hiánytól. Hullaként tengődik, betegség emészti, szerelem láza veri, ki se lát zavaros fejéből a megzavarodott. Kicsit ellátjuk a baját, hisz túl magasan kezdte hordani orrát, mit, mi katonák, kik engedelmességre vagyunk nevelve, ki nem állhatunk, ha nő néz le ránk fentebb magas lováról, hát megszelídítjük, hogy szilaj vad csikó helyett szelíd engedelmes kancánk legyen nekünk! Tudod Te is, ha táborunkban valaki nemtetszésünk kiérdemli, kapálózhat, ostromolhatja kapuink, zárva maradnak; a rossz hírverés ellen az ítéletnapig harcolsz, le nem mosod magadról, a gonosz porhintés benn ragad a szemekben kimoshatatlan hosszú évtizedekig, és élve elássuk, ki velünk dacolni mer, mert a rossz híre csak száll, és a birtok közös lévén gúzsba lesz kötve mindenütt, mi hol otthon vagyunk.

Menelaos
Gyűlölöm e nőt, ki tönkretette életemet, ezért ítéleted gyöngéd kellem, jóságának tűnik nekem, ki lassan kínoznám élete végig, és ne tudja, ki ellensége, ki teszi tönkre életét torz és beteg megalázott lelkem minden rút kegyetlenségét e nőn élném ki, csak hogy megszabaduljak emlékétől is, hogy kitöröljem emlékezetemből is, kit szerettem, de mert elhagyni képes volt, határtalan gyűlöletem; túl jó lenne neki egy röpke halálos ítélet!

Aeneas
Kegyetlenséged, míg rajta kiéled, gyűlöleted nem lesz kisebb, de foglyul ejt örökre, mitől szabadulni igyekszel.

Menelaos
Nőmül választottam, hízelegtem, bújtam, kedvében jártam, mindent megtettem érte és megpróbáltam, de ő nemet ismételgetett csak, mert célja és vágyai távol voltak tőlem...

Aeneas
Ha ezt tudtad, mégis mire számítottál?

Menelaos
Bíztam józan ítélőképességében, hogy jó ajánlatom visszautasítani nem állhat érdekében.

Aeneas
A képzelet nagy úr, ha álmodik a való -

Menelaos
Szerettem, mit senkit még soha, miként lehetett oly ostoba engem sutba dobni és átgázolni rajtam? Dühödten elutasítottam, és poklom minden sötétjét rá kiárasztottam: kívántam, dögöljön ocsmány kivetett ebként, és szemében éles késekkel játszottam én, hogy ő öngyilkos legyen a mihaszna, míg éles késeimmel én játszottam el királyok véres harcait... Mit csinált? Vihorászott a telefonban, hogy ettelek volna meg Te Dög Nő!

Aeneas
Heves gyűlöleted, pedig sok éve már, hogy nem hallod hangját, és nem tudsz róla, véle nem találkozol, ideje lenne csillapodnod; a nő tény és való tenyérbe mászó, mert sok energiáját szétforgácsolja hullámokon fodrozódik, de mélysége nincs, magából nem ad csak mindent visszatart jobb időkre, melyek sosem jönnek el; így veszt el mindent, és csúszik ki minden és mindenki kezéből a jelen pillanat, amely sosem kell neki, mert szép szeme távolba mereng; az örök vesztesek lehetetlen álmuk foglyai. Úgy gondolja, mi azért vagyunk, hogy őt szórakoztassuk; minden egyszerre fentebb kell neki, de adni nem tud, és nem akar semmit, csak sorra mindenkit kifoszt, és csodálkozik, hogy a sárba pottyan! Nem csodálom, hogy gyűlölöd, én kerülöm épp ezért, mint leprást és pestist a szúrós árvacsalánt, mert fertőz és ragálya, mely tapad levakarhatatlan; ő azt gondolja, így gazdagszik meg, míg tönkreteszi magát, mint sorsüldözött, mert nem kímélem, ha róla jót kéne nyilatkoznom nyomdafestéket nem tűrhet a ráokádott szitokszövegem! Szeretni e kiszáradt vénlányt, ki adni nem tud, de titkon mindig mindent mindenkitől elvesz, ki mind fagyasztott csirkemell tipeg-topog szellemi körökben és égbe álmodja magát, de porszemnél többet nem ér, még ha tán leszopott volna, vagy széttárja combjait önként lett volna pár jó éjszakám!

Menelaos
Boldog lehetsz, hogy teste gyönyörétől nem kell szabadulván menekülnöd sivárság sivatagáról a nap sugárzó gyönyörei nélkül!

Aeneas
Vesztegzárt neki! Ki sose jöjjön riogató szellemei gumiszobájából; védeni tőle minden férfit és nőt, hogy nyugta legyen a globális világnak! E nő, mint egy számítógépvírus egy adatrabló ki kifoszt, de halált megvető bátorsággal hallgat, ha kérdezed és beszélgetni akarsz vele, gőgösen orrát fenn hordja és ismételgeti: "Egy szárnyas lóval nem lehet elbeszélgetni" - és hallgat! Ki nem ismerheti őt senki, titkait őrzi, önnönmagát védi hűs szellőtől, nagy vihartól egyaránt. Mit akar így a Jó Isten se tudja, ha száján lakat, és sosem nyilatkozik, de szófosása van, ha hallgatni kell, mert a sír csöndje borul valakire. Halált ostromol a hullagyalázó temetőrendező, mert halni képtelen a lassú élete végéig tartó agóniában, de élni nem tud a tehetségtelen, a jámbor jó és szép, mert bátortalan, félénk és hol van, ott nem lát lehetőséget, csak hol sír zárja el tőle a kibontakozást ott dúl-fúl az erőszakos és buzogányával ott ütné be a császár kapuját, hol bámul rá vissza a halál, de hiába üti-veri nem érez a hulla már, de a tyúkagyú ott csókol, hol már semmit se várhat, hisz mit akarhat egy halottól, még ha határtalan szeretett is és viszontszeretik, mit akar a haláltól, hogy kit megölt visszajár-; nem mindegy neki, ki és miért okozta halálát, miért döglött ki túl korán a rab; tán épp ő döntötte ki és tette el láb alól a sivárság szörnyetegeit: nem mindegy, ha hullák már? Tán csak túl mélyen voltak az élet sűrű szövet sűrűjében és nem lankadtak élni és halni folyton. Ő persze nem él, az élet nem elég neki; halottakkal halni akar; nem fél, hogy végleg magukkal rántják a feneketlen mélységbe, és letaszítják dolga végezetlen? Szeret pár embert határtalan és élet nem elég, hogy kiheverje elvesztésüket, hát élet ez, ha leragad és nem lép tovább, mint bumeráng a kályhához visszajár, majd ha jő végül mégis eljő a halál majd, akkor ott lesz és átjárják egymást a rokon egymáshoz az örökkévalóban tartozó szellemek, de míg él élni kell, és nem finnyásan az életet kerülni és néki hátat mutatni holmi alkotó halálért!

Akhilleusz és Agamemnon jön

Akhilleusz
Hullaházba a Nőt, ide vele, hadd belezem ki mindjárt; már megint mosolyog, míg mi dögrováson egymásba halunk a máglyarakáson.

Agamemnon
Ne siesd el, mert sorsod fullánkja lehet, hisz ha ártatlan bántasz tetteidért kíméletlenül megfizetsz, mert mindig mindent visszakapunk adott alkalommal.

Aeneas
Apja tehet róla, hogy ilyen, hogy férfi fallosz nem elégíti és férfi husáng nem köti; tőle nem tart, az nem zabolázza; Istennőt neveltek belőle, alább nem is adja a rút kiskacsa már rögtön hattyú és nyaka eget verje, és az ég legtávolabbi sarka rétegeiből hozzon ambróziát a földi tehetetleneknek, mert ki megfogja a dolog végét, nem kell annak manna és ambrózia!

Menelaos
Tévedett apja, hogy nem voltam elég jó neki, és tőlem elhalászta és életem elbabrálta a leánya kokett jelene, majd megvonja magát: dolgozni nem akart, háztartást utált; ujja köré így csavarni akart, de nem tudott. Megmondtam neki, nálam feltételei is vannak a maradásnak: elhordta irháját, elhúzta belét csak a hátát láttam. Apja megszívta, mert ellene lázítottam saját hadseregét; ellensége volt bőven; oly biztosan tudni vélte, ki barát, ki ellenség! A megkülönböztetés erényét oly jól bírta tudni, hogy míg csapatát építette, az ellenfeleinek rútul alá tett, és túl messzire ment, hogy az ellen egy kanál vízbe fojtotta volna meg: titkos anyagokat dolgozott fel nevekkel az ellen táborából nem volt ott megállás, ha titkon, vagy tudottan is őt lőni lehetett egy ostoba hadvezért, ki nem látja át az erőviszonyokat, és mindent egy lapra tesz fel: véle a piszkos munkát elvégeztetik, majd odadobják jól lakni az ellenséges csőcseléknek a baráti kéz jeleként: így tégy fel egy lapra mindent Jófiú, azt jól teszed, ha tartod szád és szándékaid ki nem fecseged, hanem mélyen elrejted célod szárnyaid alatt, és egy-két jelét adod csak valós vágyaidnak, és idejében jelét adod az arra méltó fogékonyaknak, mert minden titok mi napvilágra kerül, halál fészkében megsemmisül, és e botcsinálta hadvezér, ki istennőt látott egyszülött leányában, így téve örökre tönkre engem, vonván el tőlem az égiek gyönyörét! Úgy befeketítettem az apját úgy besároztam máig nem tudják, miért halt szörnyű és keserű halált oly korán, ha-ha-ha- Ne legyen leányának se könnyebb mint nekem, és mája legyen szörnyű sasok étkéül, és ne leljen vigasztaló szóra, ne légyen ki hozzá szólni mer, ne légyen ki befogadja halálán, ha legyengült és elalélt és alig áll a lábán. Mindent megtettem volna érte, de rest dologtalan élni mellettem nem lehetett; istennői ambícióin csak röhögni tudtam, és hazájáért érzett nagy szerelme, és érte hozott nagy áldozata nem, hogy nem hatott meg, egyenesen ingerelt és idegesített.

2. felvonás 1. jelenet

(Hercegnő és Agamemnon)

Hercegnő
Fegyvert s vitézt mégsem tán, de éltető szerelmet és szépséget, szabadságot, a tánc eksztázisát, az isteni zene dicsőségét istenek ligete oltárainál hirdetem én!

Agamemnon
Kedvesem, ki mindig a jobbik részét választja, és nem vesz tudomást a rosszabbik rosszról, mi körülöttünk dúl-fúl és a tarkónkra lő titkon és tudottan. Naiv szentje istenének források patakjai összefolyásánál barlangi éjszakákon néki mindig a legkülönbek kellenek, de ma nékik élete rossz lyukas garast, egy pengőt nem ér kiszolgáltatva fűnek-fának a hatalomban kötéltáncosként egyensúlyoznak mélységes szakadékok felett sokszor csak a pazar egzisztenciáért! Adná kissé alább az udvarnál keresne kicsinyhitű, kisszerű, nagy léha egzisztenciát, és ne vágyódna folyton a kalandos lehetetlenre; még egyszer beverik fejét, és kibicsaklik a bokája, hisz nemcsak én vagyok a világ, ki szeretem becsülöm és becsülete, ha csöppet is sérülne, mert sértik, és nevét beszennyezik, kardom rögtön nyelénél megragadom és elragad bár a hév gyorsan lehiggadok, ne lássák a bennem tomboló düh viharos örvényét, hogy észrevétlen szúrhassam hátba a magát kellőképp nem tisztelőt, mert úgy féltem én e nem e világra valót!

Hercegnő
Mivel érdemeltem ki vitézem nagy kegyét a sorsnak, hogy magát mellém így eleve elrendeli, hogy aggódó szeretetében tobzódhassak, míg fürdőt veszek áldásos nagy ihlető szemében.

Agamemnon
Tisztjét, rangját, érdemét királyi hadvezér nem felejti, és becsülését időben fejhajtásával kimutatja, de titkát őrzi rossz, méltatlan szemektől, míg a terepet felméri, ki mit tart, vél a szeretett lényről, benne mit lát, és aszerint tervezi hadműveletét: cselez, tervet sző, cselekszik, a matematikai logikai teljes eszköztárát fegyverként beveti, ha kell megmenteni szeretett kedvesét...

Hercegnő
Kérem, ne túlozzon, tisztjét és rangját kérem, ne felejtse, ha szemem ragyog is, ha magát meglátja örömében, és tündöklik arca tekintetemben.

Agamemnon
Tudván tudva tartom tiszteletben, és úgy vigyázok magára, ne érhesse szó a ház elejét, de időnként rajongásom elsuttogom, hogy szétvesse, romba döntse a köztünk létező falakat!

Hercegnő
Szeretem határtalan, és minden vigaszom álmom az élet, a nem létező magával; a párhuzamos metszetén, a semmi ligetein a lehetne így is, de nevetségesen ostoba ötlet, mégis a sors kérdéseire adott válaszaink gyöngyként felfűzvén a sors szálain összeköt minket a szűk tér és a ránk kiszabott egy idő -

Agamemnon
Megróni kéne kifakadásaiért a hisztis tébolyát egyoldalú ítéleteiért, a szemellenzős látást szimpátiája rabjaként és történelmi elfogultságát; a nagy uralom szelei vitorlájába hajt mindenkit, ki oda örömmel megtér, odavágyik és védettséget élvez, hol szeretetünket élvezi a nagy szív lángolásán jut ennek is, annak is kis meleg otthon hol békés nyugalmában lehajtsa fejét. Finnyáskodván nem jut messzire, és óvni se tudja az alattvalót, és megmenteni se képes senkit, ha hátát mutatja a nem tetsző jöttmentnek, ki hátba döfi, mert kiderül róla nem az, akinek mutatja magát, és halálos sértésként idézi fel újra és újra vágyott hercegnője háta gyönyörűségét, és gyönyöreitől megfosztottan kipenderíti birtokairól örökre. Legyen körültekintő és óvatos, jó emberismerő, ki jól és időben ítél, de hátát ne mutassa senkinek, ki nagyra tör! Koldusainak is bőven adjon, és ne aludjon át éveket, még ha fájdalma kínjai az egeket ostromolná is!

Hercegnő
A maga intései nélkül hová is lennék jó mackóm, ki ha táncol időnként tigris, fekete párduc, majom, avagy hattyú, csalogány, ki énekel gyönyörűt hajnalok hajnalán, és pacsirta, ki erdeinkben felüti a nyári erdei zenekar zenebonáját.

Agamemnon
Ne túlozzon kedvesem, érdemem, hogy feladatára felkészítsem és felneveljem, míg szemem árnyékában úgy viseli majd el a létezés kínkeservét, hogy tőle ne függjön mégsem, mert szeretetem, mi szabadságát biztosítja az egyetlen, mit életébe valódit kapott!

Hercegnő
Úgy vélem igen. Szeretete drágakő az ellenséges hadszíntéren, hol szívét arcát, célját és szándékait maszkok mögé rejti a bolond félkegyelmű, a tetetett együgyű, míg mások tomboló részeg dühének átkait meglopván mély zsebébe elrejti, időben halászni ki onnan: hisz a részeg árulást sejt ott is és gyűlöl határtalan imbolygó szenvedélye hol határtalan szerelem övezi, de téved, mert megtévesztett, becsapott, hiszékeny és minden aljasságra rávehető valódi terepszemle nélkül, mert megszokta és tudja, mindegy mi a való, az van, mit híresztelnek, porként elhintenek; a rossz hírkeltés az mitől legjobban félni kell, mert kitörölhetetlen ül meg, lappang, elül az emberi fülekben, attól tart tehát a szélhámos csaló, gaz, és fülét-farkát behúzván fújja a köz diadalát méteres hullámok hátán, tengeráramlatokon a nagy szelek dallamait hosszú éjszakákon, mert őt nincs, ki megvédje, ő mögötte nem áll egész katonaság. Kit véd itt bárki is, csak nagy magányunk ad a hűvös űrben egy kis nyugalmat, a béke otthonát, hogy bátran helyt álltunk minden vész idején hűn társainkhoz, kiket utunkba vezérelt a sors, és nem lettünk árulója senkinek, míg ha erről regélt is az egész látóhatár, mégse még akkor se, kik regéltek is csak elkerültettek!

Agamemnon
Kis bölcsességem csillaga az égen a napnak sugári...

Hercegnő
...tisztjét, rangját, becsülésem elfelejtené hízelgő szava, mely pecséttel elzárja szívem útjait, és a nem lehetséges szakadékaiba lerántja?

Agamemnon
Imádott csillaga az égnek, nem vagyok én se fából, se vasból; a közelében mit érzek nem vehetem számra aranylón a maga tündöklő ragyogását, melytől megvakulnék, ha meditálni szemem újra és újra le ne zárnám, hogy lássak tejfehér köd semmijén csatamezőt és hadszínteret, csak hogy magát látni ne kelljen fényét, mely gyönyörűség nekem, de olykor lángmező, vízözön és rosszabb mint minden harcmező, mi roppantul nem kellemes!

Hercegnő
Tán ítéletnapig nem tudom leróni önnek tartozásom, hogy él, létezik és van nekem!

Agamemnon
Kinyitván elméjét megbékél szívében a múlt kínjait, ha már megemésztette, és mindenkinek megfizetett, mit kényszerűség, a sors magára kelletlen kirótt, összeszedi magát, erőit összpontosítja, és nem véti el útjain a nagy célt nem veszti szem elől, hisz tehetsége ott szunnyadt évekig ellenséges tűzben lefagyasztva gyűlölséges szemek kereszttüzében viharos 1001 éjszakákon.

Hercegnő
Fegyvert s vitézt nem éneklek, de sorsom diadalát, hogy lángerdőn, vérmezők tűzviharán önmagam isteni arcába megérkeztem hova mindig vágytam, örökre készülődtem, és nem hagyott békén a kihívás hangjai a szív mélyén nagy álmom egy nemzeti valómról!

Agamemnon
Királynői a vízió, a látomás kerete, melyet nagy szíve, erős lelke és gazdag értelme betölt.

Hercegnő
Ne sértse királynőm, kit anyámként szeretek, és királynőmként tisztelek a bölcset, míg élek -

Agamemnon
Mily nagyon szeretem magát kedvesem, de számon lakat, értelmem fagyasztott, ha szerelmemre gondolnék maga iránt a tévelygő koldus nagyúrra magamra tekintek, ki rosszban sántikál, és a tilosban jár. Megbékélek magam.

Hercegnő
Béke útjainkon! Szenvedéseink kísérje feledés, nyugodalmunk segítsen jó útra másokat, míg kikezd a gonosz sors nyeső vágó, gyilkos kései mindent, míg gyémántjainkon éle kicsorbul és porba hull. Itt jön védencem, a rossz hír mágnese a szépséges nő, a királynő titkos kedvence: Szép Heléna, szíve a szívemből, lélektől lélekig.

2. felvonás 2. jelenet

Heléna
Szeretett Hercegnő, kinek bálványozott kísérője én, sötét sorsom zegzugos sikátorain, katakombák áporodott magányosság nedves agyonázott zárt börtönei évtizedének az üldöztetések és a meg-nemértés gyilkos idején.

Agamemnon
Szép Heléna, legyen szent a béke, ha tudván tudva hibáztunk, és elcsesztünk sok való lehetőséget a nagy harcok idején mérgezett ködökben megzavarodtunk, és lilának láttuk a zöldet és feketének a bíbor szépet, és saját magunkra zártuk a rabság vaslakatját szívünk tagadván meg, mert nem lehetett szívünk, hol pisztoly az úr és a töltény gyorsan repül, - fejünk el ne találja egy se -, szükségeltetik gyors helyzetértékelés és tervezés és helyváltoztatás, hogy fogunk ott ne hagyjuk a golyózáporban. Egyedül van mindenki, és kínoz bár minden a szükség, a nyomorúság, az idő aranyfoga ítél, és az élet szelleme a halál árnyékába vegyül eggyé lesz Istenben mihaszna miértünk a sors küzdelmeit együtt vívni meg.

Heléna
Félek a nagy titok-jelenben, hol mindenki másnak tetteti magát, mint ami, kivéve a hadvezéreket, kikről tudván tudva hová köttetnek, de még ők is nagy egy irányultságukban titkon máshová húznak, hisz az élet felszíne a hatalom, az erő és erőszak táborokba oszt mindenkit, de a tudattalan és tudat fölöttes egy ugyanazon tér lakója, és onnan táplálkozni oda rákapcsolódni Istentől egy természeti joga, és érdem szerint jut oda, és lesz nagy teljesítmény, vagy apja szerint azzá fő, mi lesz, amivé tetszik, teszik oda, ott helyét miként állja meg.

Agamemnon
Apja hadvezérként is védtelen, egy idegenből jött Kém, kivel vigyázni kell, rá kell állítani, lassan meg kell törni, és át kell nevelni mint majd később leányát, mert kikért hazatért, a kiszolgáltatottak voltak itt kisebbség, szegény elnyomottak, a nyomorúság foglyai..., kik szellemük szelének ideáin gyökeret verni mégis tudtak, és adódott pártfogójuk, kapni vékony szeletet a társadalom, a rút kis haza szeletéből; oly szektásan ragaszkodtak hű embereikhez, csapatépítésről nem gondolván; apja, ki nagyot látott, és nem akart egypólusú országot, bebetonozott hatalom leosztott lapjaival a nyitást kívánta a világ felé, de nem a mindenre képes, zsarolható letűnt birodalom hatalmi kiszolgálóival, kik parancsra tettek tönkre bárkit koncepciós per nyomán nem létező ítélethozatallal.

Hercegnő
A hatalom élesben mindig így működik, és működött bárhol és bármikor; ma a technika fejlettsége, az ember elértéktelenedése az információs világkorszak gyors röptén a rabszolgatartás jelene a globális tőke árnyékában - mondja diktatúra van már rég a gazdaság és pénzvilág diktatúrája az egy glóbuszon. A harcok gépesített tömegpusztító fegyverei a tömegek korszakában, de nem lázadnak, a súlyuk van csak jelen, hisz a mágikus hatalom erős elméi gyűjtik a fejeket, ha tetszik halásznak, és a halak rákapnak horgászbotjaikon a kívánatos kövérkés zsíros kukacokra -

Egy ország annyiban lesz nyitott, amennyiben van tartós tartása tartama s így hatalma, hogy amíg nyit, nem fél és retteg, hogy leigázzák és elsodorják, nem vádol, hogy kém mindenki, ki idegenből hazajött hazája fia, hanem óvatosan engedi be, de jó hiszemben, jó érdekében együttműködik. Ugyanis van hová épp csak ő általuk juthat el egy nemzet, mert velük múltjuk okán szóba állnak, míg mások szóba se jöhetnek múltjuk okán nincs beléjük vetett bizodalom, és az első kanyarnál kiütik őket, még küldött megbízottjaikat is- Azzal lehet főzni, ami van, még ha az idegen is és borzalmas undorító, mert nem lehet szimpatikus kedvenc mártírokra egy ország sorsát építeni, de példájuk, sorsuk nyomán szívünk járhatja útjainkat.

Heléna
A túlerő, mely nem tűr meg mást sosem, és addig veri az idetévedt mást, míg kiveri belőle az utolsó szuflát, ha idejében vissza nem tér a hátországába, ha az egyáltalán valaha mögötte is állt, és nem magányos harcosként az utolsó mohikán, az utolsó szamuráj járta a becsület útját -

A hatalom, a túlerő, ha változóban is a széljárás egy ízlés, egy szimpátia nyomán, a tartozás és zsarolhatóságok kényszerén értsd: eltüntetett, kicsempészett akták nyomán a pillanatok kényszerén ez lehet védettség helyett halál később, évtizedek múltán, ha előkapnak valakit tán nagy teher, mert már másutt jár ő maga az élet és a természet, az Isten ideje szerint: Antigoné példája örök a hatalom és az isteni törvény ellentétes mivolta, és egymásnak feszül a földi hatalom építményében a szellem és lélek nagy álmai és gondolatai az eszmény és ideák a szépség birodalmaiban, de nem leszünk a kéj és harc lelketlen ösztön állataivá a szépség és etika intései a lelkiismeretünk intő kacsintásai nélkül? Az Ember lázad csak, ki ez "isteni birodalom intései" nélkül nem tud élni!

Hercegnő
Fegyvert s vitézt nem éneklek, de becsülök minden el nem hülyített, nyíltszívű művelt, szeretet energiában lakozó katonát, ha kiürült, fásult semmis is a létezés.

Agamemnon
Apja a túlerőben megkötötte a maga kiegyezését, és ráállt a forgó kerékre, amelyet magával is tudatott; részben értette is; minden tettnek a következménye egy folyamat részeként értelmezendő, de a túlerő lassan el -, felemészti az ellenállást, és minden megy a súlyerő, a tömegelv útján tovább, a kiemelkedő személyiség egyéni teljesítménye marad egy álom emléke csupán a csalódás rossz ízével a szánkban, és győzedelmeskedik a hatalom szelében vitorlát bontott ügyes harcos, avagy csak ügyes élősködő, ki vizet nem zavar, félni tőle nem kell, nem oszt, nem szoroz; ilyenekre van a hatalomban szükség, avagy a hatalom kiváltságait élvező és a hatalmat kiszolgáló kiválóságra, ki mihelyt ráosztott szerepéből kilép, mert már benne nem hisz, kegyetlenül kinyírják, mert nem egy nemzet felemelkedése itt a cél, hanem a hatalom körömszakadtáig való védelmező megtartása és pénzesítése. A kiskatona, ki kötött szigorú rend tagja, és felettesének betenne, hülyébe véve őt: az ilyen kiskatona ritka, és tán pont az értelmest és érdemest gátolja, teszi lehetetlenné a jó értelemben vett hierarchiában, ha a hierarchia feje érdemes, de alatta a mocsár fertője, és mind mi jó végrehajthatatlan, véghezvihetetlen, mert csak a konspiráció méregevői az agyi mérgezett agy mosott értelem érdemében az örökös harc katonai hullái egy játéktér egy feladatára szakosodott gépek csavarok egy szerkezetben. A méregevő és méreghintő polgári foglalkozás fedőnéven konspiratív katonák, de nem harcosok, csak minden új, friss szélnek gáncsot vető, hatalmat bebetonozó leosztott laposok. Szeretett nem lett sosem apja a halálos ellenség táborában, amelyet tűzzel-vassal ugyan nem, de személyisége és tartása jelenlétével provokált és kihívott; a leánya védtelen, ártatlan, de mert a leánya apjához húz és az ellenséges tábor, mely barátnak tetteti magát, de titkon gyilkolván életére tör, mert a lelket és a szellemet kívánja megölni, míg falat étket odaveti hetykén!

Hercegnő
Apja, a kiegyezés megpecsételéseként magát idegenbe adta, gondolta jó lesz ott sorsa, hisz a nemzet kebelén lesz ott távol idegenben, de hamar tudta, a lég kémei jelentése nyomán, mit beszél az ellenség, mit tart a leányról!

Heléna
A jégvirágos kősivatag rendíthetetlen és igazukban ostobán makacs kisszerűség urai a képzelt becsület hülyéi! A legrosszabb, ha Nő olyanba szeret, ki benne és álmaiba nem hisz, hazáját megveti, vagy épp a Nő feljebb valósága ellen burkolózik a Csönd Hercege palástjába, azt veti magára, és míg vádolja szerelmét tönkreteszi árulásával. Nem, ki hallgat, nem erős személyiség, hanem ocsmány titkot takargat, vagy árt, vagy így véd, vagy halott. Ne tudta volna azt adni, ahogy Te élni akarsz, ha ezt közli idejében, lehetett volna nekem is hozzá szavam, de néma gyereknek anyja sem értheti szavát, és mire esküdött a diplomácia gyilkos ellenfelek között, ha nem is elhárítani tudni a bajt, de tompítani, késleltetni, avagy siker esetén felszámolni, sőt boldog egyetértést kieszközölni; hisz ott a hallgatás mögött lehet megtermékenyítő, éltető szeretet, de lehet gyilkos konspiratív gyűlölet gyilkos titokmunkái cselező cselvető csapdaállítói! Szolgálhatsz egy hatalmat, míg szereted ellenséged és mindent megteszel, hogy megmentsd, mert színes életünk szivárványos virágkoszorúi! És mikor az egész eltörött és nem lehetsz hű a részhez úgy, hogy a másik részt el ne áruld, de te nem lehetsz áruló, így egy részeddé se leszel, míg benned az egység egy szent szigeten újra összeáll, és szenvedélyed otthonra talál abban, mi arra méltó újra az életbe onnan visszatérni, amely tán már felfogni képes, megérteni álmaid a valót, és ereje is van ezt képviselvén melletted kitartani! A szerető gyöngédség hiányzott mindenünnen a nagy akaratok a hatalom akarása nagy energiája ütközetein! A gyöngédség, mely a legerősebb a semmi oltalmazó, boldog megsemmisülése karjaiban hol a sötétség nem a gonosz, nem egy negatív princípium, hanem teljesség a beteljesülés boldog szent és áldott szabadult üdvözült halál, melynek nincsenek karmai és vércsecsőre, sem nem hiéna, nem dögkeselyű, de nem is pelikán; az üdvözült és szabadult létezés a szabadság szeretetében, mert az szabad csak, ki e létkerékben nem kötött, oda úgy hat, hogy elhagyta rég a létezése térfeleit, de nem sosem lett elárulójuk, de kreatív újjá szülőjük a szeretetben igen, átlátván, megemésztvén az egészet a semmiben csak teste foglya még, mely ha a lélek erős a test még erőtlen is lehet.

3. felvonás 1. jelenet

(Heléna egyedül)

Heléna
Kérded Szerelem tőlem, hogy szeretsz, de ki kicsodát és ki vagyok én? Elmeséljem e furcsa szivárványos ostoba talányt az életem e rejtelmes mágikus varázst; egy bicebóca egy csetlő-botló, de jóságos, jó akaró természet otthonát a szívem e mély pokoli kínok kősivatagát, elmém sivárságát a krízishelyzetek szakadéka mélyén az éles kések játékát szemem zivatarát. Elmondjam neked, kit szerettem határtalan, de itt hagytál Te is tán idején, de rám ruháztad szerelmed na csináld tovább, most mutasd meg mit tudsz majd meglátod a keresztemet, mely tiéd, mert csak a sikert a diadalt láttad, a poklát nem ám, lenni egy szűk kör foglya, mely hatalmi monopóliumaként másba kényszerít és másnak láttat, nem enged pillanatra sem, kihez szív szerint és írás szerint jutni akarsz, a vert hőzöngéses mérgezett porhintés, méregkeveréstől hozzámig a szememig, hogy ne lássalak! Láttál, mégis láttalak! Más volt az írás eszménye, más az idea, a szellem és más a Gróf, a hús-vér, a hatalom foglya, a realitások, a gyakorlati ész, a mindennapi politika és a betevő falat? Más; igen más, szerelem! Mégis jól vigyáztam: a matematikai logika egész rendszeréből ezt-azt kikevervén, összegyúrván a logika, a tiszta ész törvényszerűségeit a halmazelméletet alkalmazva a magas intelligenciát a gyakorlati észen át szűrvén a mindennapokra vetítvén, hogy maga drága árvacsalán szabad legyen, és az, ki lenni akar -

Ki vagyok kérded tán egy tébolyult, szélütött skizofréniás paranoid?

Közép-Európában, Te ne tudnád, ki kicsit is kiemelkedik a sokaságból, tán csak szenvedélyessége által, már rokkanván juttatják el az éjszakáig; mondjam megnyomorított ez az ország és megkínzott ilyen-olyan kiválóságai, képviselői bekötvén ide és oda, hogy nincs két ember, ki egyet akar, a megértés, a gyöngédség, a meleg odaadó szeretet hiánya, a jóravaló jó akaratúság hiánya, a nemes kiválóság hiánya, valaki hiánya, kinek nincs mása csak szerelme e nemzetért és a géniusza a tehetsége, ki magamagát másokba belerúgás, elgáncsolás, tönkretétel, árulás nélkül képviselni képes, és eltűri és becsüli a másik esze járása eltérő véleményét megfontolja, és beépíti önmagába a jó értelemben vett befogadás, mert nem a hatalom kötelmei, nem az erőszak, nem a kizsákmányolás rabszolgatartása a bebetonozott múlt hatalma leosztott lapjain, hanem a józan belátás, a nyitottság, a valódi tehetség és teljesítmény, mely kiküzdheti jó sorsát e tájon kikaparhatja magának a gesztenyét anélkül, hogy szétvernék és szétlőnék a fejét. A vágyakozás, a béke, a nyugalom, a megértés, a szeretet szigetére vágyakozom én, és olykor tébolyult, őrjöngő hisztérika, ha kiket szeretek, azokban kell legnagyobbat csalódni; de irgalmas és belátó vagyok, és nem hiszek bosszúban, mely láncra ver és megköt és nem hagy szabadulni! Nincs titokban bosszú nálam és a körforgás része csak és tán azt bosszulod, ki szeret mindennél jobban, csak megtévesztenek!

Ezt akarod hallani? Ki vagyok én a Másik, persze részben az eltörött egész darabjai összeállnak az üdvözült boldog örömben.

Ember vagyok, 97, 8% a faji jellemző, ki ha elhagyják kínlódik, ha nem értik és nem szeretik, ha üldözött biztos nagyon magányos, ha rab hát nem szabad, de és törekszik rájönni mit miért mert ki kicsoda és ő maga miért van e világon, és amit tud, amit akar, hogy ő ez és nem amaz és ő márpedig ezért van miért hát oly küzdelmes rögös, magányos pokoli egyedül az Út?

Lennék apáca, míg másoknak a világ kurvája; lennék filozófus és írónő, míg másoknak egy rohadék veszélyes kém; mindenki egy hatástörténet folyamatában tevékenyen aktív és a legnagyobbak egymást csókolják meg a kék pillangók, még ha a tiszta forrásban isteni arca tükröződik is legott a magyar nyelv ősiségén benne áll a létezés hírvivő-üzenet postaszolgálatában!

Kijelölt helyem a hagyományban, de mint nap sugarai sokfelé világítanak, mert nem egy korlátolt ideológia foglyaként, hanem a határtalan szerelem örökkévalóságában kapcsolok össze sokakat az örök delelőn angyali-ördögi létezést a menny és pokol házasságát, de szabadultam mindabból mi lenne tudatos ártás, türelmetlenség és el nem fogadás, de jaj annak ki elárul még mielőtt ismerne, hisz neki se ártok; kötve volt kezének lehetősége, de az aljasság, az árulás, a mások tudatos kínzása és tönkretétele számomra elfogadhatatlan, még ha kényszerűsége is sokaknak mások megnyomorító és megbetegítő megsemmisítése.

Jaj, a fogság vizslató szemei, jaj, hogy munkatábor ne legyen egy egész ország! Az emberek közérzete, mi számít; zöld parkokat, fákat, fürdőket és jó egészséget a szolgáltatások rőt és bíbor évszázadát! Kiváló éttermeket, kávézókat, cukrászdákat, zenés mulatókat, kultivált kocsmákat és művelt sörözőket! Az egészség szolgálatára épült ipart és kereskedést; a mozgás lehetővé tételét: az úszást, futást, kirándulást, a kozmetikai masszőröket... Egy nemzetet, mely egészséges, imádkozni tud, gondolkodni és nem üresfejű, de elméjét, ha kiüríti ott a létezés: és meditál, hogy boldog sikeres és gazdag legyen, tán ne legyenek milliói, de szellemben, lélekben tudásban gazdag: ne visszatartsák a kisszerű, kishitű elit vezetők tudósok a tudást, hanem áramoltassák és tegyék hozzáférhetővé; a tanárok ne lelket öljenek, de a szellemet művelvén elősegítsék fejlődni a jövőnek a mindenkori ma kihívásaiban a legostobább gyereket is.

Látod e vágyakozás vagyok én: csökkenteni a szenvedést az emberek között, és növelni a világosságot, a fényt, a tudatosodást, hogy sokan mesterei lehessenek életüknek és életművészek legyenek, ne rabszolgák; látod e szeretet vagyok én, így vagyok a határtalan szerelem így is a nemzetemért, a világért az Isten iránt érzett szerelemben, ki nem személyválogató, de sokszor malmai lassan őrölnek és nem érted mi, miért az évszázados elnyomatás a rabság, hogy felépítesz nagy nehezen valamit, majd föld színéről levakarják! Hogy az Istennek nem hagyják e nemzetet önsorsáról rendelkezni, mintha mindig gyámokra szorulna, és valóban gyámság alá helyezik, és elfelejti, majd újra kell tanulnia az öngondoskodás autonómiáját az egyénnek és kisközösségeinek is a szabadság aurájában bátran, jó akarattal önmagáért és másokért cselekedni!

Látod ez a vágyakozás is én vagyok, egy jobb nemzetért, hol a leleményesség, a tehetség, a szorgalmas munka kifizetődik és élni enged, míg élni szabadon mer önmagaként vállalva saját magát!

Ki vagyok én? Évek hosszú során rágalomhadjáratok elviselője ártatlanul, mert kiket szerettem nem voltak akárkik! Pokoli kínok kiállója vagyok én elhagyatottság sötét évei nyomorúságos tengődésében sem felejtettem álmom a szépség szabad művészetét ez ősi istenek nyelvén: hun-magyar! A vérem kárpát-medencei, sváb és tán egészen német-alföldig elér bennem a cirkuláló vér, és miért az ükanyám katona tiszttől megesett csordogál bennem is egy kis nemesi vér, de ha e szégyent rosszul kommunikálta a családi hagyományozás lehet, hogy nem is katonatiszt, de izzadt és fáradt és életunt alföldi parasztlegény nagy álmokkal, erős akarattal és izmos izzadt bűzös testtel, melynek ellenállni nem lehetett, ha az élet oly kaland nélküli sivár talány, színtelen unalmas unt unalom és állandó robot!

A kiválóság, a jó értelemben vett nemesség szeretője vagyok én; de apámat az élet tönkretette, elpusztult mellettem idejekorán, hát él bennem egy elárvult elhagyatott, nincstelen szeretethiányos kisleány, ki szakadék fölött a kötéltáncos egyensúlyoz a benne élő géniusszal, hogy le ne zuhanjon végleg idejekorán, de bevégezze miért itt van elvégezhesse feladatát, hogy áldás lehessen és ne átok és boldogítására mindenkinek, ne szomorítására; hozzon kis vidámságot, értelmet, humort és színt e szürke lapos életbe, melyet az ember tesz pokollá, de az Ember az égbe emel!

Apám és e nemzet pokoli múltjai örökségeként e szellemi térben nem a hatalom kegyeltjeként, de az itteni emberanyag genetikai állománya él bennem ellentéteimben küszködvén az elnyomatás és nagy szabadságszerető látók és értők és a félelem és szinte a széthullásig viaskodó szétszakadó és széteső démoni árnyékvilág lélegzik bennem üdvözülésre várva a személyes és az általános, a szenvedés pokla és a kínzás évei itt hagyott feldolgozatlan emlékei után él bennem egy démon az élő megkötözött istenül a szabadítás és a szabadulás útvesztőin a tudatosodás formateremtése nyomán: az isteni művészet!

Ki vagyok? Megírtam 2006-ban a Vagyok című verset és Árpád-házi Szent Margitnak dedikáltam; nem lehetek finnyás, hogy csak római katolikusokkal érintkezem! A betegnek és szerencsétlennek van orvosra szüksége, de a szívem tudja, kire van a szívemnek szüksége! Finnyás nem lehetek, mert nem tudok akkor segíteni senkinek, ki fulladozik, vagy égő házban segítségért kiált, de még menthető! Nem mutathatok hátat egy fél országnak, csak mert akkor kizár, hová én tartozni akarok és tartozónak vélem magam: Magyarország koronás-angyalos Kossuth-címere!

Mégis, mily jó innen néha kimozdulni még ha máshol ugyanaz a hatalom néz is velem farkasszemet, avagy olvasni egy második, hallgatni egy harmadik nyelvet, mely élmény, maga a felszabadulás, főleg ha még negyedik, ötödik, hatodik és hetedik nyelv is van, és így minden megvan és így tovább és felérünk mi magyarok is a csillagos égig, mert zene és matematika, mi ősökig ősök úgy parányik ezen ősrégi nyelven logikai sűrített képi idegenségünkben.

Gondolnád elágazó világagancs szabadsága lennék egy életfa gyökérzete és lombozata az élet vizeinél? Nem tévedsz akkor sem, ha mondanád hét halált halt szörnyetege a szétszaggatott, de szerelemben újjá éledt mindannyiszor! Vélnéd tán a tiszta forrás bugyborékolása vagyok egy isteni üdvözült arc, de még teste itt, hol Te már test nem, de asztráltest vagy!

Egy nap sugarai szóródásban bevilágítják a szellemi teret; és hold ki más napoktól kapja fényét, és így egy szőttes világuk a tudás világánál!

3. felvonás 2. jelenet

(Aeneas jön, még Heléna kissé hátrább húzódik a színpadon, és a nézőtéren többször is végigtekint, de nem tolakodón, inkább figyelmes, érdeklődő kíváncsian.)

Aeneas
A titkon szeretett nő úgy tűnik nem az, mint akinek sokan gondolták, és nem az, akinek én tartottam. Hallomásból és hallgatásból nem ismerhetsz meg egy jégburokban, jégpáncélban, jeges lepelben melegedő kis Hölgyet. Bevallom sokszor alá tüzeltem és befagyasztottam mint jó katona az ellenségnek, de be kell látnom nem ismertem a kisasszonyt, és változunk az időben; ki fiatalodik, ki vénül, ki marad örökre semleges lapos, érdektelen halálunalom. Tudtam, hogy e nő nem akárki, különben nem vesztegettem volna rá rőzsét és jégkockákat, de úgy tűnik több, mint kinek álmomban is láttam; jó meglepetés is éri olykor az embert! Tudós, bölcs, tiszta tekintete úgy jár köztünk szabadok között, hogy míg kardot ragadnánk szenvedélyes dühroham bikái, oroszlánjai esetleg gorillái és egymásnak rontanánk, ránézünk e kis hölgyre, és inába ugyan nem száll bátorságunk, de eltépelődünk a miként és a hogyan tovább összefüggéseiről -

Hallomásból volt e nő az ellenséges tábor kémje és világkurvája e nő volt bolond szélütött és kiszáradt vénleány. Mi volt nekem? Egy átkozott, ki kikémlelt, belenézvén szellemem forrásai szellemáramlataim áramlataiba, és azt mondta, mert szeretlek; még véletlen sem mondta vágyakozom, mert akkor vehettem volna a bátorságot, hogy dűlőre vigyem a dolgot, igen vagy nem, egy megfelelően jól sikerült, avagy kudarcot vallott baszással, de mintha e rút boszorkány ettől tartott volna, hogy kudarcot vallunk és mindkettő végleg máshová penderül, próba nem lett, csak a fehér kísértet kísérete elviselhetetlen egy csupa mozgás, csupa aktivitás férfiemberének; e nő, ki megleste szerelmeim ismerte mind mint hű barátnő szexuális őrült víg végnapjaim kalandos kalandozásait, mint "barátnő", ki szeret; Isten mentsen meg férfit az ilyen halovány sápadt és megértő, vértelen szenvedély nélküli kísértő kísérőtől!

Ettem volna meg idejekorán, de mászott bele éveken át szellemem vérkeringésébe lelkem sötét űrjén, mint jelen nem lévő, ki vágyam igazán soha nem mozgatta meg egy hűs idegenség kimért próbálkozásai kapcsolt össze minket menekülvén a magány elviselhetetlen démoni szakadékos poklaiban mind inkább lelkünk sivatagán a szívünk űrjén.

Mondják lezárták a titkos vizsgálatot a nő ellen, mi szörnyű volt fordulatos és igen hosszadalmas, mit levezényelnek mindenki ellen ki gyanús a hatalom peremén és magjában; most azt mondják nem kém, de világi életében körbevették, belehelték, lihegték a kémek; - apja hadvezér, csodálkozni ezen nem lehet -, de szívott az biztos eleget apja miatt, ki a bársony felleg és szitáló permeteg. Nyilván nem egy kéményseprő, egy utcaseprő, egy hentes, avagy egy szakács, de nem is egy kukta leánya, bár ez mind tündöklőn ragyogó foglalkozás, de volt köztük egy kakukktojás! A kakukktojás én lennék és lennék ő a rút kiskacsa felnővén gyönyörű fehér, vékony nyakú hattyú a posztmodern személyiség elmélete szerint a világ vagyok részei az egészben; hahaha és a semmi vagyok a megsemmisülés, a feloldódás, a befogadás és eloszlás a szigorú kontúros keretek nélküliség, keserédes hűs mihaszna egy őskövület, és az élet, emberré válás forradalmán túl egy angyal ördögi mezben -

A titkon szeretett nőre visszatérve, nem kém, de egy förtelmes sápatag kis liba, félénk és ijedős, gyenge és árva és ráadásul az apja gyászhuszárja!

Eladható bárkinek, magára nem vigyáz; ágyba bújik bárkivel, és nem nézi ki az, ki háta mögött áll és rá szuronyt szegez, vagy virágszállal könyörgőn éhezik, fázik, didereg és kuporog.

Útjába e nőnek, ha jót akarsz magadnak, ne állj; ez mostanra jól bevált filozófiám! Ki ennek a nőnek keresztbe tesz, másnap már kínok közt fentereg, avagy keresztre szegezik őt magát, de nem ám a filozófiát; miként van ez és hogyan azt tudják csak az istenek!

Heléna
Hallom kedves Aeneas, mily édesen verselsz, de úgy motyogsz, szavad ki nem vehettem, csak ritmikus báját hangod bársonyosságának; ily mesterét a nyelv zeneiségének csak babérkoszorú, lepel, saru és az istenektől teljes védelem illeti meg.

Aeneas
Nem túloz kedves nő, egészen megijesztett; azt hittem árnyát látom csak hangzó rózsás ujjú hajnali kikeletnek; majdnem belebetegedtem e látvány pazar gondolatába, hogy egyszer csak emlék marad elenyésző árnya...

Heléna
Ellenség, avagy barát-e Aeneas, szeret, vagy nem szeret? Mondhatnánk mindegy is a bársony fergeteg mit zenél, mit sóhajt, miként ellenkezik, ha újra és újra visszajár egy fekete köpeny árnyéka... Mindegy-e, ellenséges táborból jő-e Aeneas? Szeret, nem szeret, nem ugyanaz a tábor, de megköveztetni nem fogom sosem!

Aeneas
Mily édes gondolatok ragadják el kedves kígyózó emlékezetét, ha meglát!

Heléna
Látja ezt teszi vélünk tér és idő, mondhatnám az anyag alkotta tér és az anyagot meghatározó téridő -

Aeneas
Ne mondja kis fizikus filozófus nővérke egy szépség!

Heléna
Mi a kedvenc időtöltése, drága Aeneas?

Aeneas
Képzelgőn magát látni, mint húgot, kedvest szeretőt, anyát, feleséget azt ne!

Heléna
Jó házasságban, ha jó a legjobb, hogy egyszerre eszik a fokhagymát és a babot!

Aeneas
Látom a házasságról jó képzetei vannak -, mi lehet idill idillikus játék lábbűz, izzadtság és sikító rikácsolás végeérhetetlen üvöltözései! Egyetlen földi férje siratja azóta is, hogy horga a maga testébe egy véletlen pillanatban beleakadt; fáj azóta is a horgászbotja, és maga azóta is menekül egy szűz vénlány. Mi mindent tehet emberekkel a házasság?

Heléna
Látom, kedvenc időtöltései között van másokat ugratni, kihívón provokálni, csapdákba csalni és jól kicselezni majd öngólt rúgni.

Aeneas
Ha a kapunkban maga kerepel: egy csalogány énekel, pacsirta dalol, dolgozik egy hangya és virágport gyűjt a méhecske vagy épp vérével táplál engem egy pelikán..., tudja a posztmodern személyiség...

Heléna
... meséljen még drága Aeneas!

A mesénk hősei nem gyászhuszárok, de edzett kedves, jóravaló férfiak, hősök és katonák: arany ászok; e mesében a múlt legyen jelen kísértő kísérő és úgy összekeveredjen tér és idő, hogy hol királynő van akadjon hercegnő, és hol király lógjon, ki fordítva szeret, mert kedve itt mindenkinek beteljen és ideje kedves legyen, hogy kedvére tegyen!

Aeneas
Egy nőt, ha elgáncsolnál százszor is csak erősebb lesz, és erejét titkolván elbújik maszkjai mögé, hogy mikor előbújik, rémülj meg vagy szeresd, de közönyös ne merj maradni, mert a nő rosszabbul nem tűr semmit, ha szeret egy férfit, de az rá se hederít, kikaparja annak szemeit és heregolyóit is kifacsarja!

Heléna
Rossz tapasztalatai vannak kedves Aeneas a női ön- és egyeduralomról!

Aeneas
Hol egyeduralkodó? Piramis boltozata egy eldugott zugában, tengeralattjáró kis kocsmájában egy virág termőjén porzójában, a szememben, a ruhatárában felhők fodrain netán a szívemen?

Heléna
Költői egy fenség maga dalárda, ha hazatalálna szíve, hazahúzná nem éppen hozzám, de kurta kocsma piros orrán az illatár!

Aeneas
Elfáradtam szellemességeink nyűtt bizarrságán, ha adna egy csókot, míg átölel, isten tudja, tán elolvadnék, hogy később párologhassak, és soha sem is kelljen károgjak többé -

Heléna
Elszállt a nyár átadván helyét az örök tavasznak, a kiszúrt szemű büntetett rab visszanyeri szeme világát, a koldus meggazdagszik, a gyámoltalan megzavarodott elme kijózanodik -

Aeneas
Szerelemről zengjen éneket a meg- és összezavarodásról!

Heléna
Józan maradok ezúttal én, ha maga mély verembe is esne átkozott gyötrelembe, miért nem virágoztál már eddig is?

Aeneas
A világ összes autópályáját újra aszfaltoztattam magáért; légi kémeim áthúzatták a levegőeget légi huzalaikon, hogy menekíthessem a háború forgatagában, míg le nem nyugszanak a kedélyek: maga még életben legyen, mikor végre vége lesz már tébolyult sikolyaink idejének; nem elég örök tavaszi virágzás ez magának?

Heléna
Szörnyűséges állapotomban, mély gyászaim kellős közepén minderről nem tudtam én, hogy van szerető emberem a gáton?

Aeneas
Hajók közötti örvények mély forgatagaiból emelkedtem ki szentélye ligetein hol szolgált szigetére hol folyton bőrig áztam; bár tudna szeretni engem a viharoktól edzett komolykodó sarlatánt, autodidakta rejtőzködő életművészt, bár ha tudna kicsit hinni bennem, mulatozhatnánk!

3. felvonás 3. jelenet

(Előbbiek és Menelaos jön)

Menelaos
Kikbe ütközik a halandó, ha kitévedne véletlen a kis város zegzugos utcáiba mintha bíborpiros lenne a felhő, ti nem úgy találjátok?

Felvetett tegnap az ár a nagy hullám hátán nem a rémült ijedelemtől siklottam tova, de a kaland gyönyörétől felizgultam, hogy magömlésem legyen megtermékenyíteni a tengereket a nagy kalandos Odüsszeusz, ki hazatalál!

A nő, kit, ha itt szagolok nem otthon, de kénköves poklokban érzem magam, de csönd, mert meghallhatják, és mi lesz terveimből!

Heléna
Kedves Menelaos, mily régóta hallgat, és nem tudom okát, mily régóta nem vehetem egy rossz szavát sem éteren, se tetten nem érhetem mire készül, ha nagyon elfoglalt!

Menelaos
(hallgat; Heléna kedvesen hajával csiklandozza, hízelgőn, de nem tolakodón simogatja, játékosan vakkant)

Heléna
Játszik még mindig parancsra tán, avagy készakarva netán halott immár végleg, avagy játszik csak Néma Leventét?

Menelaos
(mint oroszlán ráüvölt, mint medve ráförmed)

Heléna
Játszik édes szívem csönd Hercegét, de én szeretném ha beszélne még, félek ocsmány geci titkát rejtegeti csak, hogy gyengeséget rejt e nagy hallgatás, hogy egykor régen nem bírt felvállalni egy vélt ostobát, mert nem hitt benne és terhes volt nagy álma, melyben még kevésbé hitt, csak gyűlölvén, még a gondolatát is elvetette -

Menelaos
(nekimegy a nőnek, fojtogatni kezdi, kezét bilincsbe hátra fogva tekergeti; Aeneas kimenti a nőt a dühödt férfi karjaiból)

Heléna
Megőrült igazán, mi történt? Nem értem. Rá sem ismerek magára! Kimért és jégvirágos sivatagos volt szerelme mindig, de édesnek éreztem, mint a mézet, mert szerettem nagyon. Menelaos, maga úgy kíván szabadulni, hogy megöli szerelmét, a fényes magot, mert az nagy hatással van a szívére, magára? Nem tudja, ki a szerelmet önként kigazolja, mint ártó növényt szívéből azt elragadja a sötét mag átka és étkéül lesz az ártó gonosz szellemeknek és belepottyan a lélek szakadékába?

Menelaos
Gyűlölöm magát, mert tönkre tette életemet; elhagyott engem, de mégse szállt le rólam, és nem értette, hogy VÉGE, mert megalázott, kifosztottnak éreztem magam, hogy uralkodni kíván érzéseimen rajtam egy nő, de én gyűlölöm a nőket, és rajtam uralkodni egy sem, engem csak szolgálhat! Jól láttam azonban maga azt sose fog; túlságosan tudja, mit akar egy nő, ki hazájáért felkelő lesz, forradalmár, mily nevetséges, közönséges és megvetendő; nem is hittem a maga nagy álmaiban, és elmondtam világosan én mit akarok; maga is elmondta mit akar; a két akaratnak nem volt halmazai metszete. Én megértettem, felfogtam mindent mit mondott; mit akart még akkor tőlem, tán cseverészni? Gyűlöltem igen, hogy többre tart egy koszos álmot: (megvetéssel) hazája felszabadítását, nemzete jobbra fordulását egy művészetéről szőtt álmot mint engem, ki ott vagyok magának a hús valót! Elmondtam, hogy gyűlöli azt, mit én nyújtani tudok, és elment azokhoz, kiket szeretett.

Heléna
Menelaos, akkor régen, a felhőket karcoló városban maga küldte azt a kémet, kit én véltem egy utcai érdeklődő ismeretlennek, kinek véltem, tetszettek bájaim, de később gyanút fogtam, hogy maga akart titokban szívembe belelátni, engem kikérdezni, és tán ez lett mindkettőnk veszte és még sokaké: ha titka van egy nőnek mit rejteget, nem biztos, hogy ellened, tán érted, életedért és mások életéért, de ezt Te nem értetted; nem gyűlöletes ellenségességből rejtegettem titkomat.

Menelaos
A kém szerint magának három férfi élt a szívében! (dühödt csalódottan)

Heléna
Azóta jóval több férfi van az én szívemben, mert talán nincs egy se a semmi mindene.

Menelaos
Mit akart akkor tőlem? Szívem sötét fergetege megfojtaná magát még e minutában!

Heléna
Mindent. Szerelmes voltam magába; mégis tartoztam magamnak és másoknak. Nem maga volt az egyetlen, kitől kaptam valamit az életben. Maga elutasítással próbált engem szerelmessé tenni, de én szerelmes voltam, maga barom! Az elutasításával megölt, és lehetetlenné tette a szerelmünk kibontakozását. Mondják, ha ráakadsz az igazira, csak ő számít se étel se ital se feladat se érzett vélt felelősség. Nem értette, hogy magával maradni könnyű lett volna! Én a nehezebbet választottam, mert tudtam, sorsom nem maga mellett teljesül be, de tudtam azt is, hogy odaát pokoli nehéz lesz, mégis egyre nem számítottam, hogy maga oly könnyen leráz magáról, hogy elhagy oly könnyen, és nem vállal majd engem és belőlem semmit, hogy maga nem szeret engem, de mint embert sem tisztel, hanem mint fekete rongy kurvát hordoz végig engem a világ tekintete előtt, hogy csak hitegető szép szavai csavarták el a fejem, de én tudtam a válaszaiból, hogy minden más lesz maga mellett az élet csak édeni nem, kértem mégis időt, hogy láthassuk, valóban szeretjük-e egymást, de csak kurva hízelegheti vissza magát elbocsátó szép üzenet levelére két hónap múltán! Üdvözlő lapjából csak a halál gyűlölete áradt; mi voltam én és fontos maga nekem, de gyűlölt úgy miként lehet, ki szeret valóban igazán azt öli meg, akit szeret: egy ilyen elbocsátó levél! Félt volna, hogy nem szeretem már, félt, hogy elveszt engem, és maga akarta elvégezni a vérontást, a kéjgyilkosságot, rossz tanácsadóira hallgatott, - ha elzárja az energiát, majd kapkodja magát a nő, és szerelembe esik, de nem esik ki szeretett, és így ölte meg-; magának szándéka ez volt. Terhes lett a lány, no, nem magzatot hordott a szíve alatt; magának lett terhes a nő, mert elvárásai voltak elsősorban önmagával szemben, és nem is szerelmével. Egy idegen környezetben rád telepedő férfi erős akaratával agyonnyom, ha a te akaratod nem fontos neki. A maga engem elnyomni igyekvő zsarnoki akarata, mely bennem nem hitt és engem nem akart csak egy kurva cselédet. Ha magamért nem harcolok, ki harcolna értem; maga határtalanul gyűlölt mit nem értettem; és elpusztítani akart, nem harcolni értem. Nem is kívántam ez utóbbit, de hogy mint egy leprással bánik, és mindennek elmond, az több volt a soknál, több a sokknál, mint nem fair -, enyhén aljasnak lehet titulálni. Hitt gonosz nyelveknek, kik mindkettőnk vesztét akarták, és eljátszották gonoszul magának, hogy én az egyik vesztőé vagyok, nekem, hogy maga a másik vesztőé és belőle ők húztak hasznot és szerencsét a mi kínunkból, míg eljátszották, mint gyűlölik egymást a két játéktér és játékmező, és valóban gyűlölték egymást, mert a történelem viharai és mély szakadékai osztották meg őket, de mindkettő játéktér egy ugyanazon két vesztőre és intésére lesett, nézett, mert függő volt tőle!? Maga hallgat, és gondolja erős személyiség? Én gyengének tartottam, ki az első nehézségnél, megpróbáltatásnál és viharnál meghátrált és továbbállt; a maga csöndje nem a szereteté volt olyan is a maga csöndje a határtalan gyűlölet zsarnoksága egy diktátori hatalom képviseletéé egy pribék csendje! Tán azt hitte nem szeretem; szerintem tudta mennyire szeretem, és hamar pontot akart tenni a dolog végére, de én nem a pontot akartam, mely a halál, hanem a szerelem folyamát!

Menelaos
A jóslat szerint azé a nemzet és tere kié a Nő, ezért a nagy harci fosztogatás!

Heléna
És nem gondolta tán Menelaos, hogy nagy negatív kampányával veszélybe sodorja a Nőt, aljasok kezére juttatja, kik kínozzák őt évekig, mert visszaélt hatalmával a férfi, és olyat híresztelt, mi nem volt igaz?

Menelaos
Kinyaltam a maga picsáját, míg nálam járt; mégse volt jó semmi?

Heléna
Jó volt minden; boldog voltam magával a legboldogabb életemben, de időre volt szükségem eldönteni felesége lehetek-e, mert számomra az esküvő egy életre szól; nem akartam elkapkodni, és a nagy álom visszatartott. Tán már azért kevertek egyesek maga mellé, mert másoktól akartak elválasztani, hogy a jóslat beteljesülését megakadályozzák; higgye el, csak jót akartam mindenkinek, kit szerettem, és nem gyűlöltem senkit, de megtartója vagyok egy nemzetnek! Személy szerint magát gyűlölvén imádtam, mert visszaélt szeretetemmel, és ördögi valóját angyali gúnyába bújtatta mindenki mást megtéveszteni, de engem nem tudott, mert átláttam magán, mert határtalan szerettem. Jól csak a szívével lát jól az ember és a dalia!

Aeneas
Közbeszólhatok? Minden itt ez csak nem daliás, ha valaki arra készül rút csúful megüti bokáját. Kicsinyes, számító, elkorcsosult tömeg les itt pénzre, gyönyörökre, míg teljesen elaljasul, mert a becsület ismeretlen szó, mi régen megtartott sokakat szélviharok, tengeráradatok, hajótörések idején is!

Heléna (Menelaoshoz)
A szellemi fejlődés lehetőségét kértem csak magától, azt se bírta nekem garantálni, az egyetlen ez volt mit tényleg nem adhattam fel még magáért sem; és jó lett volna, ha nem csak fél évig bír szeretni, és oly hamar kifullad, kidől, és máris szíve elfeketül. Én évtizedekig, a távolból is szerettem egy-két embert, még ha testben nem is lehettem velük. A szeretet nem tűnik el mégsem, időben részesedik belőle, kinek kell, hiszem azt. Míg gyűlölt engem határtalan, bár okát nem adtam én, de tudom már mi fájt magának!

Menelaos
Kérem, hallgasson! Ingerel, idegesít, fáj, kínoz, terhemre van beszéde, melyet szabad emberként nem tisztem hallgatni, ha nem akarok!

Heléna
Nekem pedig nem tisztem eltűrni tovább, hogy mint fekete hulla rongy világ kurváját végigvonszol a világon, egy írónő apácát, ki élt s halt másfél évtizedig nyomorban, üldöztetésben, kiszolgáltatott kitaszítottságban egy nemzetért, és küzdött önmagáért!

Menelaos
Legszívesebben tőlem el a világ legtávolabbi sarkába száműzném, és lassan kínoznám halálra, míg szufla van magában, úgy gyűlölöm, hogy meg bírta vonni magát gyönyöreim kénye-kedve viharosztagától! Gyűlölöm, hogy ott bírt hagyni engem, és tönkretett!

Heléna
Téved. Magamagát tette tönkre; nem rajtam múlt semmi sem! Elrontottuk, sutba dobtuk szerelmünk nagy lehetőségeit!

Menelaos
Vártam volna meg, míg önként mást választ, kiteszem magáért a lelkem, majd a tőrét szívembe döfi, hogy másé lesz önként választása szerint?

Heléna
Az élet ilyen kockázatos: mégis hallgató várakozást szakító levél nélkül is játszhatott volna, ha annyira szeret, tudja én mennyit vártam, és folyton mindenre vártam, mert várattak, míg másoknak mindent rögtön ölükbe pottyantottak?

Aeneas
A parázs indulatok vitájába beleszólnék: minden nagy teljesítmény a megvesztegethetetlen tiszta, de nem makacs gondolatok és érzések szülötte gyakran a keresztutat járván nagy áldozatok árán születik meg, például, mikor egy fehér út szerelme elágazik, és a kín energiája az egeket vérvörösre festi, míg a kiontott vér a földet áztatja!

Menelaos
E tébolyult, míg kínoztattam csak mosolygott; miként ingerelt vele azt hittem szent, avagy érzéketlen, menyire gyűlöltem!

Heléna
A mosolygó maszk kín idején megment sok mindentől; önbecsülést ad és erőt, hogy az úton le ne roskadjunk keresztünk súlya alatt végleg és legyen erőnk megtenni a következő lépést! Érti, hogy is dőzsöltem én apám hatalmas árnyékában, még maga azt hitte?!

Aeneas
Mindannyiunknak borzalmas volt!!!

Heléna
Mindig van felelős, ki az életet másoknak borzalmassá teszi; nem ördögi cselvetés, mi magunk tesszük elviselhetetlenné magunk és mások számára az életet. A pokol köztünk és szíveinkben, mint az éden is; uralkodni másokon nem a gyűlölet, a megalázás és a másik alávetése az egyetlen lehetőség; lehet másokat kényeztetni is a gyöngédség és a szeretet hatalma ez!

Menelaos
Miként szerettem volna, de ott hagyott, és nekem azt mondták maga az apja kémje, és ő eladta magát egy jobb partit keresvén magának?

Heléna
Maga oly ostoba, hogy másoknak mindent elhisz, ki vagyok a hatalom közelében tűzkeresztben örök célpont, és nem engem kérdez meg szerelmét, és ezt velem meg se beszéli ezen eget verő baromságot és vádat? Ezért dacol évekig, és nem szól hozzám?

Menelaos
Mondták, halálos veszélybe sodrom magát és magamat, ha a kölcsönös ide-oda történő kémtevékenységünknek nem vetünk véget! Mit tehettem volna, hullánkat lássam viszont a hetedik, tán a nyolcadik égből testünkre alátekintvén?

Heléna
Maga ily könnyen hagyja, hogy sarokba szorítsák, és nem győződik meg mi a való? Maga azt hitte apám kínozza magát, és engem ki kínzott tán apám, és ugyan miért, lettünk volna a hatalom útjában mindketten a falban a lyuk a szerelem?

Menelaos
Nekem azt mondták...

Heléna
Mindig azt kell halljam, ezt mondták, kik, nem tűnik fel magának mindennek kétséges az igazságértéke?

Menelaos
Elég! Mondták, hogy maga apját és apja nemes patkányait jobban szereti, mint engem!

Heléna
Valóban? Ez aljas rágalmazás, és ármány a szerelem ellen! Higgye el meg tudom különböztetni a nemes patkányt a valódi nemesség és kiválóság emberétől, de az aljas rágalmazóé bárki volt is nem leszek sosem, hisz skorpiófészekbe nem ül az ember leánya!

Menelaos
Kivel évekig együtt volt épp ő az?

Heléna
Mily jól informált, és ha megint becsapták, és mindenkit átejtettek, mert a látszat csal és csak a szív látja mi a való, hátha éppen ő védett évekig, mert szeretett, míg mindenki más került mint leprást, mint ki elkapta a pestist, és senki nem állt szóba velem, mert hitt a rágalmaknak; hátha ő miatta élek még én, mert jól játszotta el a gaz szerepét a sok gaz között mint egy védelmezőm? Nem tudja, Menelaos, hogy míg fecseg a felszín, hallgat a mély, és rejtőzködik Isten és igazsága főleg, ha nagy a túlerő, mert istenek bár nem haltak, de rájuk jár a rúd....

3. felvonás 4. jelenet

(Előbbiek és Akhilleusz, ki már egy ideje jól látható a háttérben, hallgat és figyel és gesztikulál, de észrevétlen marad a többi szereplő számára.)

Akhilleusz
Nemes patkány ide vagy oda, fut kinek nincs otthona, bár legyen is bora lova jóízű fakó!

Heléna
Drága Akhilleusz, mily régen nem láttam magát, úgy hiányzott ez édes humor, velős hozzászólás, mint aranyfoltos húslevesünk csontjából a velő, ha előtte kiette más arra méltatlan.

Akhilleusz (száját elhúzza nem tetszőn, de büszkén méltósággal)
Kedves Heléna, maga mennyire hiányozhatott nekünk az tudja csak, ki meg képes különböztetni egy lángerdőt és egy ostoba lángelmét egy kellemes tengerparti fürdőzés után elnyalt fagylalttól. Ért engem, szívi, hogy, ahol maga jelen, ott búza nem terem, ott az erdőtűz oly biztos, mint mikor a kocka a hatos oldalára esik, a pontokat rajta megszámlálom és valóban hat, de lehet hatos szám is rárajzolva!

Heléna
Ne bűvészkedjen maga ártéri erdő, ki mindig vízben áll és gyorsan mozog, ha éppen nem fagyott be! Ide nekem a bűvös kockáját, és varázsoljon egy kis élhető világot!

Akhilleusz
Maga mindig az életről beszél, mely a halálhoz, mint párja hozzátartozik! Gondolja a kín kimetszhető a világból csak a maga két szép zöld sárga kék szeméért, és szelídíthető minden és mindenki a maga békés és nyugodt világáért mind ki ördöngösen dühös a maga kék zöld sárga szivárványos szemeire...

Heléna
...mindenki úgy véli, én lennék a rákos sejttenyészet? És mindannyiunkon egy zsarnoki gaz csönd hercege csücsül? Én ugyanazt kaptam mit azok, kik már nincsenek köztünk, és isteni csoda csak, hogy még élek én. A halottainkat nem én tettem el láb alól, nem én növeltem a stresszt a végtelenségig; én is abban kellett éljek a halottak élén!

Akhilleusz
Hajlamos mindent túl dramatizálni, azért hoz mindig bajt a fejére maga krimik forgatókönyveivel a párnája alatt él mozog és lélegzik.

Aeneas
Ne untassuk magunkkal magunk, pláne ne ki kívül magunk a hasadékainkon túl; szenvedünk, míg ártatlanságunkon a tükrünk tört szilánkjaiból újra összeáll!

Akhilleusz
A bölcs kerecsensólyom, a nyilas vitéz filozofál, míg a frász eszi az oroszlánt félelmében az erdőtűztől, és édesen siklik egy hosszú nyakú fehér hattyú vizeinken mit se zavartatja magát rőt pereinken!

Menelaos
Gyűlölöm e hattyút, e fenséges fölényt és isten bizony kitekerem a nyakát, - hattyúmell kirántva -, avagy úgy belekeverem pereinkbe, hogy ne lásson többé tiszta kék eget sosem csak perpatvaros szürkeséget és még véletlen se tejfehér ködöt, de sötét magánzárkát!

4. felvonás 1. jelenet

Királynő
Ellenségemmel csak elbánok valahogy, de táboromban a civakodás és viaskodás elriaszt. Egy rémült királynő, ki hallott már ilyet. Kiküldöm mindig időben kémjeimet, természetesen védelmükre, és kicsit saját testem épségének megőrzése végett; jobb így közérzetem, kevesebb rémálom gyötör, a skizofrénnek mondott tüneteim gyöngébben jelentkeznek, ha nem szakadok el teljesen a valóságtól... már amennyire kém és bárki lehet hűbb emberem is megbízhatóbb, a legjobb a poloska -, de a beszerelés, továbbadás továbbmondása és a siránkozás, hogy nem bízik bennem a saját királynőm, még hátat fordít legnemesebb hadvezérem épp azért, mert kémkedek utána pedig mily természetes is ez, ha álmaim szebbek és könnyebbek és én magam jobb leszek a bizonyosság tudatában, hogy szeret a népem-! A nem alvás kínjai mintha pörzsölnének egy égő rost tüzén, mintha férjem, ki horkol mellettem egész sötét lelkével telepedne belém, legyilkolni bennem mindent mi jó még csakhogy minden titkom kifacsarja, mert ő az uralom társuralkodója és a felelősség ugyanúgy övé mint enyém; sokszor mást lép mint én határozok, a levesembe köp és elgáncsolja jó embereim, hogy előnyhöz jusson! A királynő saját ágyában sem lehet biztonságban, mert másnak hisz a férjem mint én, mással szimpatizál mint mondjuk én, és én szeretem, ha valakiből sugárzik a hűség, a nap ragyogása fénysugaraitól tündöklésében az egyénnek megvadulok és megvakulok, ő, a férjem a földön áll két lábbal a realitások embere oly számító, szűk kis agy parányi kis fekete pont szív, és nem érti, mért mindig az válik be, mit én érzek és látok jónak és nem, amit ő- Nem mindegy, hogy valaki a nyolcadik égben csücsül-e, és szelleme az ég kegyeltje, és onnan súgják neki az információt, vagy naphosszat tanácskozik, és nem tudja eldönteni előbb mondja-e a mondatban az alanyt, avagy az állítmányt vagy a határozót és ezen ül, fekszik, guggol naphosszat napra nap és éjjel is bejár hivatalába az akták közt kutatni! A női ösztön, a híres intuíció, a női lélek finom érzékenysége messze veri a férfi lélek és szellem gőgjét a perverz kalandor szellemet ezúttal is bocsánat minden hű férfi alattvalóimtól, kit Istentől kapván, hogy óvjam, vigyázzam, mi lehet jobb dolog-e végeknél?

Táborom civakodó viaskodásai ingerelnek, mert fölöslegesek; hol marad a nemes erény, az összetartozás, az összefogás egy nemzetért a szent elődök oltárainál és a hősök emlékoszlopa emlékezete hiába lenne teleírva a bíbor ligetekben?

Ellenségeimmel elbánok valahogy, de táboromban a széthúzás riasztó! Már nem tudhatom, ki kinek a kije, mert kémhálózatokat sejtve helyesen ugyan - rejtjelesen beszélnek; nem tudni melyik mondatot gondolták komolyan és abban is az oda nem való szó alatt mit értenek, illetve melyik mondatot vélik, tartják ironikus értelműnek, avagy véletlen elmeszüleménynek, esetleg játéknak; én neveltem őket így az önleplezés a legelemibb hadi fegyver, de már magam zavarodok bele a tökélybe, ahogy kiműveltem őket, ha királynőjük nem érti már őket, esetleg ellene esküsznek föl éppen, szerveznek tán épp akkor mikor nem értem őket, királynőjük ellen akkor szerveznek zendülést.

Halálosan fáraszt az uralkodással együtt járó mihaszna körültekintő óvatosság, lehetsz itt bölcs, hol mindenkinek mást jelent mi az erény, mit jelent a becsület és miért is mozog a Föld, mi célból?

Egyik esküszik a matematikai logikára, az alkalmazott matematikára; a másik szerint tágul a világegyetem, a harmadik közbeveti nem egy, de párhuzamos világegyetemek húrok elrendeződésein a multiverzumok. Egyik állítja ősrobbanás, mert a világegyetem zárt rendszer, nő az entrópia, és ha örök lenne, rég felforrt, elolvadt volna a hőmérséklet növekedésétől a hőtan törvénye szerint; a másik állítja a téridő az anyag és energia örök és ciklikus világkorszakai -

Ismeretlen fekete anyag és fekete energia 78%-a lehet, hogy ily arányban nyitott a világegyetem, és a hullámok színskálán vélt eltolódása tán nem is a téridő távlatait, de egész mást jelent!

Fárasztom csak saját magam, hogy kérdések megválaszolása újabb kérdések özönét veti fel, hogy a világ újra és ismét sokszor elágazásaiban megismerhetetlen, és én a parányi kis Nő itt gubbasztok egy néppel, és holnap tán fejemre esik egy másik galaxis!

4. felvonás 2. jelenet

Agamemnon
Királynőm, tán nem érzi jól magát?

Királynő
Agamemnon mindig jön, ha nem kéne jönnie, és sosem jön, ha jönnie kéne!

Agamemnon
Nem értem felség, más sincs fontosabb, mint kedvére tenni, óhaját teljesíteni és őrködni, vigyázni.

Királynő Mégis mindig egyedül vagyok és magányos; nem enyhíti senki a magányosságom kínját, és nem fejti meg helyettem senki a rejtvényt, nem reszeli meg a kulcsot megfelelőre, hogy nyissa a zárat.

Agamemnon
Pontosan épp ezért maga a hőn szeretett királynőm és nem más. Rosszkor jöttem, gondok gyötrik, meditál, tán imádkozik, mint mondja ily szinteken a legfontosabb két teendő épp elméjét kiüríteni, mikor Agamemnon, az átkozott fajankó, a lúdtalpas talpnyaló betévedt sérthetetlen szférájába...

Királynő
...gúnyolódik velem már legkedvesebb leghűbb emberem is! Mit szóljak akkor a katonáim között dúló fejetlenségről, érzelmi kicsapongásoktól túlfűtött ostoba szenvedélyek oktalan fékezhetetlen kicsinyes bosszújától, hogy fáj a fejem és világfájdalom gyötör már csak, ha rá is gondolok! Katonáim észbeli kapacitására méltán büszke vagyok, intellektusukra ők is a legbüszkébbek, de ártatlanul egymást fojtanák egy kanál vízben.

Agamemnon
Emberek, nem angyalok, és az ördög ily teremtményben - állat és angyal között - könnyen tanyáz.

Királynő
Mióta lett a spekulatív metafizika híve, az ezotériáé, úgy tudtam a szigorún bizonyítható tudomány híve, mely rögtön az anyag fizikájában alkalmazást nyerhet, és ha jól jár a királyi kincstár pénzre váltható majd az tőkésíthető amely kibocsátható, hogy visszaszerezzük gyarmatainkat.

Agamemnon
Királynőm gúnyolódik?

Királynő
Látom, jól elsajátítottuk az álcázás, mint legelemibb harci fegyver technikáját, a királynőt még leghűbb kedvence is kiismeri! A hű kedvenc, ki időnként királynője szigorú utasításai ellenében cselekszik, mert tudja, ott jobb a terepismerete, hát majd eldicsekszik feje döntése eredményeivel. Rákiált. Azt hiszi nem tudom, mikor ellenem dolgozik és mást csinál a tilosban jár mert magának van igaza, de a királynője én vagyok!

Agamemnon
Felség, a bölcs királynő maga, mert még nyakamon a fejem, és elég hosszú pórázon tart, hogy hallgatólagos engedelmével az ilyesmi szolgálataimba beleférjen.

Királynő
Látom, ismeri ízlésemet, fő, ha elhallgatjuk mindazt, mint mikor fejünknek kéne fájni egyébként -

Agamemnon
Isteni királynői feje egy istennőé felség, és imádja népe még ha hallgat is, mert nem akarja zavarba hozni hízelkedéseivel, hisz királynőnek elpirulni tilos a régi etikett szerint amit ön királynőm a hagyomány részeként mint szent és sérthetetlen irat előírásait betart és követ!

Királynő
Még megrémülök valakinek így kiszolgáltatván lenni, mint királynő!

Agamemnon
Túloz felség!

Királynő
Álmodoztam arról, hogy lehessen társam, magányom kivel megosszam. Kiszolgáltatva én magának, Agamemnon, rúgkapálva kellett volna tiltakoznia!

Agamemnon
Bocsásson meg felség!

Királynő
Megbocsátok, de elég a tréfából, belefáradtam a viccelődéseinkbe ironizálásainkba; mi van azzal a tébolyító szélütött szeles borzalmas Nővel, kit a Hercegnő kegyeimbe felvétetni igyekszik nagyon, de nehezen állok rá, mert az a Szépség már most sok fejfájást fogcsikarást okozott udvaromban a ledér ribanc, mint mondják, de csak egy naiv szerencsétlen! Híre csak rosszabb egy parányit, mint a valóság! Jellemző, hogy a hercegnő őt favorizálja a perverz tetszés és szimpátia beeszi magát lassan az udvar mindennapjai körforgásának forgatagába, és a szeretet szenvedélye ellen mit ér józanság, józan belátás és bölcsesség, a hercegnőnek igaza van. Mit ér az én könyvekkel rakott palotám kiolvasva mind a köteteit, ha e nők a hercegnő és e szépség kibontja aranyhaját és eltáncolja az angolkeringőt majd a bécsit majd a francia táncokat sorra mind a szvitek tételeire és közben édesen mosolyognak és elalél láttukon a padlás.

Agamemnon
Királynőm téved.

Királynő
Tudom hű jámbor, én alélok el, de palástolnom kell, mint sok minden mást, e patáliát! Ha lefejezem e két nőt szívem költészetét és isteni zenéjét kell száműznöm velük.

Agamemnon
Mégis jó hírrel is szolgálhatok. Csitulnak az ellenségeskedések bősz és gonosz szenvedélyei e Nő e Szép Heléna elég jól keveri a kártyacsomagot, és a lapokat, melyeket leoszt mindjárt a kártyapakliba visszarakja és újat oszt, így senki nem unatkozik, senki nem tudja már ki kicsoda, mit miért és hol is lakik az Úristen -

Királynő
Szép Heléna lenne a legjobb játékosom, a legelemibb alakoskodó ribanc, a legzöldebb kaméleon leghűbb emberem oldás és kötés maga lenne, hogy ébren tartsa táborom, és míg megtartóztatja magát, védje a tábor jó erkölcseit; úgy hallom mostanában inkább apáca mint markotányos nő!

4. felvonás 3. jelenet

(Előbbiek és a Hercegnő)

Királynő
Szép napot Hercegnő! Hat-e táboromban a pszichológiai harc felszított szenvedélye amint mágusaim a gyengeelméjűek agyába kissé kivetülnek bepecsételődnek, hogy mentsük, ami menthető?

Hercegnő
Ne legyen cinikus, drága jó királynőm!

Királynő
Ilyenre is csak maga kérhet fejvesztés terhe nélkül; közönyös se vagyok, nemhogy cinikus, de sztoikus muszáj lennem magukat sorra mind elviselnem és kihevernem magamat és magukat Isten irgalmába ajánlván!

Hercegnő
Mi minderre esendőségünkben bőven rászorulunk.

Királynő
Sivít e még kínjában, hogy fájdalma az egeket veri e nagyeszű kéjgyilkos kalandor, nagyvilágot látni akaró, Menelaos? Megbékélt-e már a sorssal, hogy egy kisstílű és kisszerű szerencsétlen, hogy gyorsan nagyot akart markolni, oszt a semmit markolászta csak, mert ki kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli; megalázkodni nem, csak egy kicsit hajlékonnyá lenni szerelméért! Szerelem az ilyen, ugyan önimádat, vagy még inkább tán öngyűlölet, világundor, világcsömör és a Másik gyűlölete; mit vétett a természet, hogy ily szörnyetegeket hord a hátán?

Hercegnő
Egy rémséges rém, egy fagyasztott hulla szerelmével együtt évekig, ahelyett hogy kissé közlékenyek, kicsit őszinték lettek volna magukhoz, hogy ez van: túlságosan megszerették egymást, és akkor mi van, na és, hát egybe kelnek mégis és potyoghatnak az ördögök, nem ők, de ők minden ördöggel elkezdtek cimborálni, és egymás ellen uszítanak éjt nappallá téve világok világait!

Királynő
Rémséges. Egy kősivatag fagyottan. Egy forró homoksivatag szélviharban. El se lehet képzelni kellemesebbet!

Hercegnő
Az a szerencsétlen Nő, a Szép Heléna meg küldözgeti virágait fűnek-fának udvarunkban csak épp nem szerelmének; lett ám virágos mező a homoksivatag: a férfi úgy utálja, gyűlöli egykori szerelmét, ha meghallja is a szőr feláll a hátán; még hogy majd ő futna nő után, meg rajta próbálna nő uralkodni, de nem veszi észre szerencsétlen gyűlöletében a nő negatív előjelű hatalma rajta, ahelyett hogy jéghideg vízzel lehűtenék forró testük és kipihennék végre tébolyuk a félresikerült szerelem Rémét, és békén hagynák egymást vagy egy csók és más semmi az örökkévalóság!

Királynő
A hercegnőt igencsak kedvelem agya fogaskerekeiért, melyek oly hasonlón járnak, akadoznak és vesztegelnek, mint az enyémek, de mindig fáziseltolódásban, így tökéletesen kiegészítjük egymást, nahát, ekkora meglepetést Isten kegyelmességében!

Miként viszonyul a kedves szerelmes párhoz Akhilleusz és Aeneas?

Agamemnon
Királynőm, ez számomra is rejtély; véleményem szerint Szép Heléna bájai alól egy férfi se vonhatja ki magát, vagy gyűlölik, vagy szeretik! Aeneas baráti hangot üt meg mostanában, szerintem érdeke fűzi az ügyhöz, de még nem fejtettem meg micsoda! Tán pályázik a nőre és úgy véli e szerencsétlen le nem üti már kezéről a nőt oly eltorzult csúf ütődött egy fráter lett, megkísérlem gondolni tán az ő keze is benne a kettő agy- és fagyhalálában, mert hol Aeneas érdeke beleszól a sors játéka szőttese csomózódásába ott ő kíméletlen és kegyetlen; katona nem más és nem akármilyen egyéniség.

Királynő
Ismerem, a szeme se áll jól, bár mindenki ennyire tisztában lenne önmagával, érdekeivel és akaratával, és agya lenne hozzá, mit akar megszerezni -, nem lenne ennyi földönfutó szerencsétlen a föld hátán ennyi agyonsebesült, agyonkínzott torz fegyenc -

Agamemnon
Akhilleusz, a bölcs bohém virgonc betyár játssza a bolond szerepét elvenni mindennek az élét és lenni a bohóc, a tréfamester egy személyben!

Királynő
Elfáradtam, hagyjanak drágáim magamra, ledőlök kissé pihenni, megemészteni az egészet, és új terveket kovácsolni a jövőnek; szórakoztassák még egymást a palotaszárnyban tovább, ha kedvük engedi.

4. felvonás 4. jelenet

Agamemnon
Szépséges virágszálam, nehezen bírom maga nélkül. A királynőt kedvetlenül, nyomott hangulatban, nem a szokott mód, kedvtelen egykedvűn találtam, de elméssége tündöklő és stílusa szellemes, kiegyensúlyozott vad és egyszerre alázatos, engedelmes Istene előtt; a szavaink mögött a rejtelem, titkaink a sejtelem a téridő szövetében a királynő ragyogása egy szóval a régi!

Hercegnő
Nincs, kit nála jobban szeretnék!

Agamemnon
Nincs, kiért többre képes lennék, és nincs magánál Hercegnő, kit jobban szeretnék.

Hercegnő
Tiszte és becsülete...

Agamemnon
(Két karjába zárja a nőt erősen fogva tartja karjai bilincsében, miközben megcsókolja a Hercegnőt, ki próbál kapálózni, de a túlerőben, egy katona karjaiban gyenge teste semmire se megy) Szeretem Hercegnő!

Királynő (hangja a színpadon túlról, de udvara szereplői nem hallják)
Na végre!

5. felvonás 1. jelenet

Akhilleusz
Nem szűnik a tábor csitulni, mi is történt valójában Heléna és Menelaos között; tiszta, mint a vakablak: a jóslat szerint nagy lesz Szép Heléna, és kik tartanak tőle a kártyapakliból ki kívánják keverni; Menelaos, jó balek, úgy tűnik, hát bekeverik e rémséges, hallgatag Nő mellé, ki Nő, hát érzi: hiányzik valami, és próbára teszi magát és Menelaost, és látja már mindenki világosan virradatig, hogy az első próbát sem állja ki az első akadályt is leveri. A nagy galiba mégis óriási, mert Heléna szereti határtalan e könnyen megtéveszthető, megvesztegethető és megvehető bolondot, a jól szervezett kártyajátékot, a jól szervezett darabot elrontván önkényesen, de egyáltalán nem engedelmesen maguk kikeverik, és a csönd zárkáját vonják maguk köré, de minderről ő és Menelaos mit sem sejt az égi haragról, mi reájuk zúdul, mint égi mennydörgés, villámlás, égi háború! Keverné magát a kártyapakliba Heléna vissza, de a rút, torz Menelaos megmakacsolja magát: "Ha a nő egyszer elment, többé be ne tegye ide a lábát!", persze az igazság abban áll, hogy e magának való jégverem ember meg sem ismerhette jól Helénát a rövid időben, mi rendelkezésre állt, csak falloszával volt emberünk elfoglalva, feláll-e, nem-e, hisz addig nőt nem látott, nővel nem hált sosem, ami önmagában felettébb tiszta dolog, nem hoz az emberre bajt és ő sem másokra, és el nem csökevényesül, meg nem csonkítja, meg nem betegíti, el sem is rontja magát és a mást, mondhatnánk szerencsés egy ember, de nővel ily tapasztalatlan; mire végre felállt neki, és probléma véle nem volt már és Heléna megkaphatta volna a neki kijáró valódi figyelmet, ki is ő, mit akar, hogyan is lehetne jól együtt, addigra emberünk úgy vélte nagy a világ, és az egész világ az övé, mert a fasza egyszer felállt, és úgy vélte érte sorba állnak a nők, és ő minden ujjára kap egyet: persze, ha Menelaos életcélja ez, minden bizonnyal eléri, és lesz neki sok kis Helénája, hogy öröme teljes legyen, beteljesül a sors, nem lehet panasz és nincs gond. Jaj, de Heléna oly szerelmes, nem hagyja békén e zord barátot, a srác pedig annál inkább sem; már eljátssza a világnak, miként szenved nagy magányában elfeketülő szíve, de ő ilyen világ kurváját vissza nem fogad házába sosem! Máskor Helénáját az egekig malasztalja, mintha elment volna az esze, meghibbant, avagy elmeháborodott, lágy fejű lett volna, majd gyászolja évekig, de a csendet nem töri meg a dacos katona mintha távirányítottan működne hol így hol úgy, avagy kötné egy szerződés, egy fogadás! Ismét eljátssza a világnak, hogy ő Helénája nélkül tönkremegy egészen majd, hogy ő a világ legnagyobb halottja, mert a legdrágábbat veszítvén el imádott Helénáját! Ismét hátat mutat a nőnek, és mint egy fekete rongyot viszi vállán az új híresztelések szerint. Mindenki jól mulat, jól szórakozik, mik is a valódi érzések, mi lakozik a szívben, csalódás, kiábrándultság, kín, fájdalom, hiány és vágyakozás; ilyen lenne a szerelem, ha megtébolyodott, ha cselvetés és csapdaállítás eléri célját és a szerelmesek jól megjárják, és maguk esnek bele! Persze Menelaosnak jól jött karrierje számára a hírveréses: hol lázadás, hol szerelem, jól esett, hogy a Föld mozog tengelye körül és szállnak a hírek nyomán tőkésíteni az árulást, hisz talán unta, és meg tudjuk érteni ez egész Heléna sztorit, és szabadult volna a saját maga szőtt pókhálóból, ezen éltetett hírhálóból, mi nyaka köré csavarodott immár, de ha a kutyáknak koloncnak odavetsz egy darabot, kell nekik az egész tested, e Heléna meg jön újra és újra mint egy primadonna, és szerelmet liheg füleibe, miből oly elege szerencsétlen Menelaosnak, de fogja a háló, melyet önként szőtt és csomózott, és minden más kell neki, csak e nyelve kint és elhanyagolt, lihegő nő szerelme nem! Kéne neki siker, pénz, hatalom e hírverés is csak azért, hátha minden más ölébe hull! Mit kezdene egy kiivott kupával, melyet újratölteni fölösleges, avagy csak ő maga tudná újratölteni; magát inni nem kell nő, ki egy levetett rongy; mit hozhatna a konyhára, ha világkurvája baszni mégsem lehet, mert apja védelme árnyékában tetszeleg, az életet nem ismeri, és még egy autó sem ütötte el, át sem is ment rajta a buldózer, bezzeg ő az edzett férfi, bátor hős katona, a kemény élet nevelte, mit kezdene nála és vele e rózsaszín nő anyámasszony katonája, kire ha rálehelnek, avagy rámordulnak összerezzen mint egy mimóza, ha rákiabálnak berohan a sarokba zokogni, és évekig várja a vigasztalót, de csak nem tesz senki szájába sült galambot; évekig várakozik, a hegyekbe kirándulgat várván a megváltó üdvözítőt, majd teleordítja e nő (gúnnyal), Szép Heléna a világot a szóval, mi néki az Ige: "Segítség!", és a saját tehetetlenségét, mint az országa kisipari cégérét reklámozza; főzni szeretne legalább, és jól állna kezében a fakanál, avagy legalább időnként széttenné a lábát vonzó ínycsiklandozón, és ne csak kacérkodna!

Aeneas (ideje a háttérben hallgat és figyel, és mikor erős hangján megszólal megijed kissé Akhilleusz)
Mily régóta tart e móka, mi cseppet sem szórakoztat ez unalmas sztori, miről le nem tudunk mászni mint játszótéren a mászókáról, mert úgy beleszövődtünk mindannyian magunk szerepét túlértékelvén nagy feneket kerítettünk a rém unott történetnek, melyből ki se látszunk, de benne vagyunk nyakig a szarban, még sincs se nő, se ágyú, se paripa, se hadvezér, csak nő a nyomorúságunk és gyűlöl Menelaos, míg Heléna boldogtalan; azt se tudja most már senki, hogy eszik-e vagy isszák, mit kevertünk e kalamajkát! Ki tűzhöz legközelebb volt a hatalom központjában úgy keverte lapjait, hogy neki magának a legjobb legyen; összezavart mindent, úgy összecsomózta a szálakat, hogy mindent vigyen a végén ő nevessen, és mindenki más csupasz seggel nyalogassa sebeit mint büszke nemes férfi, hős és hadvezér. Oly nagy a fejekben a megzavarodás, már azt se tudják ki anyjuk ki apjuk, de ki kezdet kezdetétől átlátott a szitán és irányított mindent csendzárkát, próbát majd elrendelte a büntetést a kegyetlen kíméletlent, hatalmában sütkérezvén elvétette a sulykot a cselszövő és ármánykodó cselező, ki maga malmára hajtotta a vizet, tán mert maga is szerette Helénát, és tudta, más nem, csak ő szereti, és így járt pórul a végén mindenki! Ármány és szerelem, cselvetés és csapda állítás, ha kicselezel is engem, legalább légy boldog és tedd boldoggá, kit szeretsz, mert az nem járja, hogy engem megrövidítesz, álmaim kilesed, és minden eszközzel megakadályozod, majd csak ártani tudsz vesztő és tönkreteszel világszépét, hősi katonai tábort és magadat legutóbb!

5. felvonás 2. jelenet

Menelaos (csatlakozik az előbbiekhez heves berohanással a színpadra, feldúlt)
Rettegek e Nőtől, kit mikor mint elnyűtt használt inget, mely semmire se jó magamról levettem egy sápítozó siránkozó mimózát, egy sikító süvöltő pokoli hárpiát, ki egy senki volt nagy álmokkal, mára meg mi is lett; egy női Buddha, ha éppen más arcot nem mutatna egy primadonna, akkor évekkel ezelőtt világ utolsó szajhája, egy céda, cemende, kit mindenki megvet, kizár és sötét zárkába elreteszel, kitől minden feleség félti a férjét, bár utóbb kiderül neki férfi egy se kellett, mert nemzetéért vezekelt, hát hiába volt oly sok asszonyi féltés -, és ő különben is azt szerette, ki látogatta fittyet hányva minden szajhásító, kurvásító, szolgásító híresztelésekre, mára a Királynő kegyeltje, mert nagyra nőtt e céda cemende, kit a Királynő régóta figyeltet és elnyerte tetszését, és nem sokára tán szentté is avatják, mint nemzete Áldozatát, - egy szent életű apácát -, és mire vittem én vagyok tán szép, de egy katonai fegyenc! Mennyire gyűlölöm e nőt, ki adni bármit rest magából, mert fél a szerelemtől magát kicsomagolni, magát lemeztelenítvén kifordítani, de pellengére vitetem, nyársra huzatom, addig ügyeskedem, míg végre tönkreteszem csak azért is!

Aeneas
Ne oly gyorsan a testtel, fickó! Lehűtselek? Forróságod feléget körülötted mindent; agyad ég, mert gyűlölvén szeretsz, de ostoba fajankó, Nőd megölelni képtelen, Te sértett fenegyerek.

Akhilleusz
Mit szőttél Te, és mi tovább szőttük e mesét e bíbor szép históriát, mi lett jó nagy kalamajka, - ki se látunk belőle -, de unjuk és téged öcskös megvetünk, ki még egy Nőt se tudsz úgy magad mellé venni, hogy ott tud tartani és onnan el ne kívánkozzon máshová ismét, mert erre sincs erőd, hogy harcolsz hát ellenséggel, ha egy nő is kifog rajtad, mert szíved gyenge és magad vagy egy kis anyámasszony katonája, egy szoknyákba bújó szoknyapecér! Egy felületes vízfelszín a látszat, mely a felszínen messze elhullámzik és híre kél, de ostoba és alattomos számító hullavezér!

Menelaos
Látom fordult a széljárás, és a Nő, ki kikupálódott, és támogatója akadt, hálójába csalt mindannyi nagyurat, és most rá esküdöztök, mint tegnap még énrám, de fordul újra a széljárás és nem leszek akkor hiszékeny és ostoba már!

Akhilleusz
Örömmel halljuk, hogy benő a feje lágya, és nem lágy tojást főz naphosszat, hanem a mi fejünk; lesz újra ne mulass, és egy nőn osztozkodás, perpatvar, kalamajka és huncut rafinált, füllentő hazárdjáték zsírozás!

Aeneas
Jó mulatság, férfimunka volt, már akinek, bár se paripa se fegyver!

5. felvonás 3. jelenet

Heléna (csatlakozik az előbbiekhez)
Csillagos égen a legfényesebb csillag, nap-szőttesben magam is nap vagyok; elszenvedtem ez életben mindent, mint mindenki más; se különb, se kevesebb, de az örökkévalóság ciklikus világkorszakok egyikén a szerelemistennő papnője, ki álmodott egy kék pillangót, és kit a kék pillangó megálmodott. Roskadozott terhei alatt; nem született se kastélyba, se palotába, a hatalom hozzá nem volt kegyes, apja, a nagy álmodó húzta mindig csak a rövidebbet, mert embert és Istent szeretett, és nem vállalt el aljas műveleti lebonyolítását; a leányt is így veszélybe sodorta, mert mint az apja volt, annak halála után lett ő, a leány a gyűlölet, a düh, a harag célpontja, ki pedig mit sem ártott!

Menelaos
Ne mossa magát tisztára folyton minden rút szennyeséből, undorít ez önimádó öndicséret amint magát, mint egy rossz főpap tömjénezi, és mi átkot szabadít el a világon észre se veszi.

Heléna
Nem békül kedves Menelaos, nem unja még e vad pörét, melyben úgy hajtja malmára a vizeket, de tán nincs is igaza; ez sosem fordult meg a fejében?

Menelaos
E Nő e minden rosszat érdemlő....

Aeneas
...lassan a testtel Fiú; elé azt a kardot!

Heléna
Karddal nem vív itt meg e színpadon, kardját nem csörgeti meg értem senki ezen elrozsdásodott éle hiányzó pengét!

Aeneas
Adok én magának rozsdás kardot! Ne hergeljen, ne vonja fejére dühödt haragom, mert lekaszabolom itt ezt a félnótás hőbörgőt most már én...

Heléna
...kedves Aeneas, maga nem kaszabol senkit se, ha tán esetleg engem nem akar!

Aeneas
Egy menet, lássam ért-e a kardvíváshoz! Sebet nem ejtünk, vérre nem mehet, egy játék lesz csak kockázat és tét nélkül!

Menelaos
Rendben. (vívnak jó pár percet)

Heléna
Elég. Rossz nézni magukat e kardvívó kakasokat, kik ölnek, mert ölelni nem mernek; jobban félnek a szerelemtől, mint a legelvetemültebb pokoli csatától!

5. felvonás 4. jelenet

(Agamemnon és a Hercegnő jönnek; mikor a harcosok meglátják őket, abbahagyják a kardvívást, és hüvelyükbe teszik kardjaik)

Agamemnon
Országomat egy Nőért? Milyen egy eget verő ostobaság! Van lovam, Hercegnőm és palotám.

Hercegnő
Nincs azonban, és nem is lesz köszvénye annak, ki most itt hadakozik értem, pedig nem leszek az övé -

Agamemnon
Részemről a szerencse, hogy engedi őrizzem, óvjam és féltsem és vidáman elszórakozzunk hízelkedéseimen, és a maga elutasító kézfogóin, mégis én fogom a kezét és mást nem akarok, csak hogy velem túléljen minden égi háborút, az Elveszett Paradicsomon is túljusson élve és ne ijedezzen, ha angyalt ördög kémlel, angyal pedig ördögöt; ez a természet rendje és így a mérleg egyensúlyban, az angyal ördögi álruhában is angyal marad, az ördög pedig angyali álruhában is ördög! Arra tanítanám, mihelyt egy szem magára rátekint, és ön hercegnő mélyen azon szempárba beletekint, tudja ki kihívója, és aszerint bánjon szeretőn, avagy rútul el vele!

Hercegnő
Szeretett Mesterem, kedves Agamemnon miként hálálhatom meg szerető szolgálatát és igyekezetét, hogy folyton a közelemben lehessen és élvezhesse a velem járó kiváltságokat és kedvezményeket, a rengeteg főfájást, gondot és aggodalmat magunk csábítván el arra mi tilos és veszedelmes!

Agamemnon
Tudni hol a határ, és addig bárki szabadon elmehet, és e határon e festett kontúros vonalon bátran cigánykerekezhet, kedvére hahotázhat és előre szaltó hátra szaltó kacaghat nagyokat, de túl ne lépje határait, mert lenyisszantják fejét arra érdemesek és érdemtelenek...

Aeneas
...olcsó bölcsesség, ha ritka a leves az asztalon nincs hús, se kenyér és a lég hagymaszagú!

Hercegnő
Minden kötelezettségünk a nép jólétét elősegíteni, ha már a Szent Korona hercegnői koronájába bevétettünk mintegy kupolájába a nyolcadik égnek!

Akhilleusz
Rétegződik látom nemcsak az egek a rőt fellegekkel, de a hatalom és minden és mindenki a helyére kerül hová való, és hol kedvére lehet, és jól érzi magát! Remélhetőleg nem látunk se terrort, se kínzást, sem ámítást, de lesz nagy vigalom és hét országra szóló lakodalom, ha van ki oly bolond, hogy nővel összeköti sorsát!

Aeneas
Isten őrizzen katona minden ballépéstől, de leginkább őrizzen meg az élet mentesen minden tévedéstől, hogy nőre bármit építhetsz, bármit alapozhatsz; az olyan, mintha homokra homokvárat építenél nagy kínszenvedéssel, és pillanat múlva elfújja egy nagyobb és erősebb szél.

Menelaos
Egyet értesz látom velem barátom, hogy jól megütöttük mind a bokánk; gondoltuk e Nő aranybánya, de csak egy árva rongyos rossz vén banya, ki naphosszat kerepel, de hasznot nem hoz ellenben az idegeinkre megy, és nemcsak kifoszt mindenünkből, de lerongyol mindenkit, kire, ha nemcsak vén, de gazdag is, elszáradt is, lelenc is, elhanyagolt is, kedvet kapok és el- megragadom, ki se engedem kezeim közül e harapófogóból! Mégis inkább elrabolom, rosszul tartom, tönkreteszem, ellehetetlenítem, míg szövetségesnek tüntetem fel, bizalmatlanságot és viszályt szítok saját táborában. El -, lerongyolom magam, táborában kiéheztetem, hagyom had szomjúhozzon, míg oly készséges nem lesz mint egy kezes bárány alázatos és engedelmes!

Heléna
Miért nem arra koncentrál kedves Menelaos, aki van, és ami van ahelyett, hogy nézi a vízözönt, a vízesést, és megmártózik tengerárban, míg agyontépdesi a szél, és megtépázza szélvihar!

Menelaos
Mily bölcs lett a kicsike, és hogy fennhordja az orrát, azt hiszi neki minden sikerül, de nem ám, ha én tartom rajta kezeim, és ellátom újra és újra a baját nem is sejtvén ki tesz néki keresztbe, és rúg akkorát a seggébe, hogy hazáig meg se áll!

Heléna
Kedves Menelaos, mennyire irigylem magát boldogságáért, mely e keserű epét eszi e zöld fikát, hogy nem üli meg a gyomrát!

Menelaos
Megölöm ezt a nőt egyszer véletlen egy tört pillanat részeként örömömben, hogy milyen rég nem láttam, és hálát adok a tragikus sorsnak, hogy újra itt okvetlenkedik és magozza cseresznyém, mi az én fámon terem és meggyemből levest kizárólag magának és övéinek főz, mert én köszönöm nem kérek belőle; félek, újra elmérgez vele, amit már nem hevernék ki újra!

Heléna
Mily tragikus sorsa kedves Menelaos, hogy a fáról le kellett másznia telis-tele egy kosár cseresznyével és meggyel, és maga hoppon marad, mert nem bízik jó indulatomban.

Akhilleusz
Oszt lerázza a meggyet-makkot, Te meg babám szedjed - kapkodd ...

Menelaos
.... (száját nem tetszőn elhúzván finnyáskodik, gúnyos gunyorosan) a rózsás kötényedbe!

Akhilleusz
Pontosan! (Akhilleusz és Aeneas táncra perdül, és énekli az előbbi dalt heves gyors pergős tánc!)

5. felvonás 5. jelenet

Királynő
Mily határtalan szerelmünk boldogsága, hogy mindannyian ide megérkeztek és összesereglettek fogadásomra, hogy éltethessük a ki nem hunyó Napot, mely életet ad a Földnek, mely bőségesen termi gyümölcsét, és a zöld vegetációt energiával látja el, mely enyhet ad minden bajunkra és bánatunkra a reménység élhető oxigén-dús levegőjét, mit bátran ritmikus szakadatlan lélegzünk be s ki, míg önmagunkról és másokról elgondolkozunk, és kifejezzük irántuk mélyen élő és éltető rejtett határtalan szerelmünk...., hogy míg eláraszt bennünket a bú, gond és aggodalom e világért, és saját nemzetünkért, családjainkért mindig legyen irányt és utat mutató képzeleti gazdagságunk az álom, hogy az értelem világánál kihámozhassuk belőle a mindennapjainkat bearanyozó Szerelmet -

Szép Heléna

Szereplők:

Agamemnon
Akhilleusz
Hektor
Heléna
Menelaos
Mester
Paris

1. felvonás 1. jelenet

Mester
Megírtuk együtt Szép Helénát, kik egymást szerették, de erejük nem volt elég megtartani egymást. Ez a legnagyobb fájdalom és kín, mi embert érhet, ha kit szeret, nem találja meg hozzá a jó utakat, és tán mely utakon őhozzá igyekszik az egyetlenhez, kit szeret, az egyetlen út melyen őt elveszíteni képes, mert férfi és nő hiába az emberi faj egy azon szülöttei, más húron pendülnek, más tapasztalatokat szereztek az elmúlt időkben. És a szerelem különben is egy rettenetes és ostoba jószág, mert egekbe emel, és boldoggá tesz, de sérülékeny és sebezhető; minél erősebb és nagyobb a szerelem annál törékenyebb, mint egy porcelán elefánt a kerti kút káváján nagy szélviharban; lehet-e, hogy e porcelánfigura épp nem egy kőre esik, de puha homokba, ez még el is képzelhető, hogy túléli és megmarad. Mégis igazán boldog csak akkor lehetsz, ha szeretsz, és viszont szeretnek egy azon erővel, mert a legborzalmasabb, ki szeret, de viszont nem szeretik; ennél az állapotnál nincs kiszolgáltatottabb érzés, mert elveszi lassan erőd, kiszívja véred és kevesebb leszel a semminél is. Talányos az is, ha valaki szeret, és le nem vakarható; nem szabadulsz tőle az istennek sem, és nem tudod mire vélni, miért is ragad ő e halálosan idegesítő egy zavar! Mi kéne, ha volna, kérdik ilyenkor, és bizony a szerelemben sokféle helyzet elképzelhető és való. A fekete fogú vágytól Isten óvjon meg mindenkit, ki igazán szeret, mert a fekete fogú vágy szeret is, de nem is szeret, mert a szerelmet lebecsülvén más sokkal fontosabb neki, de közben tönkreteszi szerelmét, mert szabadulni tőle nem tud, de boldoggá sem teszi a választottját, mert az derogál neki, hogy valakiért "feláldozza" önmagát, és teljesen szerelmének odaadja magát, mert más a dolga az életben! Védte nőt sokáig szemérem, nevelés és oktatás, magából ne mutasson semmit és kívánatos marad, mert lassacskán sem lesz kiismerhető, de leginkább nincs is semmi sem, ami megismerhető lenne, csak a szép máz! Ma már egy nő cseveg, de lehetőleg mindig akkor, mikor nem kéne, és mit nem is úgy gondol, mint ahogyan mond, és hallgat, ha beszélni kell, és beszél, ha hallgatni. A férfi pedig elkorcsosult és ahelyett, hogy dicsőíteni kívánná, imádni szeretett védencét, kit óv és őriz bármely viharban, kihasználni akarja, mint egy kurva házi cselédet, házi szolgát! Ne általánosítsunk azonban, mert az emberi természet, a hajlam, az örökítés, a neveltetés, a sors kit mivel vert és áldott meg, mássá formál nőt és férfit, másképp alakul személyisége az élet viharában és változik is. Lesz, kit vadmacskából szelíd háziállattá nevel a jóindulat, avagy a sugárkoszorú, míg titokban a legelvetemültebb hatalmi érdek mozgatja a szálakat és a valamire való vadmacskákat, de lesz, kit hiába vesz semmibe az egész világ is parancsolatra, mert tudja kicsoda és maga-magát nem veszi semmibe, se mint egy nemzet tagját, se mint személyiséget, ki szívében rejtetten hurcolja mindenüvé álmát, mi egyben feladat.

Kezdődjön el történetünk, melybe lassan belecsöppensz te is néző, és leteszed mindennapi terheid válladról, hogy láss furcsa hősöket, sok szerencsétlenséget, nagy patáliát, miként hiúsul meg egy élet boldogsága tán örökre, de erős, széttartó akaratú egyéniségek szétforgácsolódó élethelyzeteikben is úrrá lesznek a nehézségeken; mert tartozhatsz fűnek-fának, kinek ezért, kinek azért, és meg kell adnod tartozásod! Megismerhetsz itt kötést, mi felbonthatatlannak tűnik, ha az nem is valóság, nem valódi érzet benned mégis oly erős, pedig nem vezetett oltár elé senki sem, de kézfogót is csak a lég tiszta magaslatain adott. E szellemi kötések a legerősebben kapcsolnak, fűznek eggyé rokon, vagy épp ellentétes világokat, mi e természetben közvetlen egymás mellett találhatók, egymástól elválaszthatatlanok és csak karakterük lesz kiforrottabb egymás társaságán; ki a rontásban, a másik a szerelmetes segítés vágyakozásában lesz erősebb! Persze az ember és a nagy szellem önmagában hordja árnyékos és megváltatlan pokoli részeit, melyek újra és újra véressé agyonsebzik mindahányszor szeme e részekre rátekint. Főleg, ha e szellem foton érzékenységű és mimózatest, mert átment rajta a világi hadseregek egész regimentje, mert rossz helyre született, kissé magasabbra nőtt, és nemcsak erős viharban, de ágyútűzben is kapkodnia kellett a fejét!

Még előfordulhat az is vele, hogy az ellenséges széljárás kedvezőre fordul, mert a különböző érdekek leheletfinom összehangolását már úgy végzik el, hogy tudják számolni kell vele, mert túl nagyra nőtt, hisz határtalanul szeretett, de folyton visszaéltek vele, könnyűvérűnek titulálták, pedig mélyen és igazul mindig szeretett, de rögös útján nem segítették, de hátráltatták az istenek, hát sok minden miatt kellett fájjon a feje, és nem tudta kimutatni oly gyöngéden és jámboran érzéseit, mint azt megélte és szerette volna, mert az egzisztenciális harc sokaknak minden erejét felemészti.

Mégis ember, küzdj és bízva bízzál, és ne hidd, hogy éveid számával csökkennek esélyeid, mert lehet, hogy nem koravén vagy, de lassan érő típus, és mélyről jöttél, mélyről indultál, vagy lelki sérült sebesültként élted már gyerekkorod, és sebeid gyógyulása, ha egyáltalán bekövetkezik, tán évtizedeket vesz igénybe, és így szükséged volt időre, hogy tisztán láss magad és a közösségeid viszonylatában. Mégsem adtad fel, mert erős vagy, ember, és hordoztál egy álmot a szívedben mások szerető csókjai nyomán!

1. felvonás 2. jelenet

Hektor
Gyűlölet lángjában él szívem, mert halálosan megsértett egy nő, és azóta is sért minden hang, mi kijön a torkán. Tetszett nekem, megosztottam vele álmaim, kedvtelésem, elmeséltem csalódásaim, miként hagytak cserben, és mily sötét és fekete a szívem; felszítom a lángot e nő szívében, és érzem mennyire szerelmes. Helyesli álmaim, bólogat nagyokat, haját igazgatja, de nem szól, nem beszél, elrejti szenvedélyét, mely úgy izzik koponyáján, de úgy véli, eltitkolhatja. Évekig találkozgatunk, élem a katonaéletem, ha jő a nő elszórakozok vele, de e nő nem hagy nyugodni, és lassan beszivárog egyébként is túlsúlyos vérkeringésembe. Sok lenne azt mondani megszerettem, de nem hagyott nyugton állandó jelenléte egy csöndes testben élő kísértet, kinek sok hasznát nem veszed, de mintha mindig szemrehányást tenne, hogy nem kaparom ki borzalmas helyzetéből, pedig úgy szeret. Mégsem vehettem még szavát, mit szeret, mit lát a világból, mivel foglalkozik; aztán csak megunja a várakozást e nő és továbbáll, mintha én tehetnék róla, hogy nem kötött ki az ágyamban; oly sértődött, még neki áll feljebb, hogy inkompetens egy balfácán, tán impotens vagy homokos lennék én? Egy nő, kivel szót nem értesz, de vonz valami benne, mégis lefagyaszt közelsége ahelyett, hogy oldana és kötne, és te is fagyasztod őt: egy vonzalom, melyen átok ül. Most, hogy tovább lépett, és ezzel kérkedik kihívón büszkén és kacéran, de tudom nem marad meg ott, mert titkon engem szeret, de sületlen és éretlen jószág, ki testével bánni nem mer és nem tud, tán nem szereti fizikumát, és legnagyobb baja épp ez, mert aláássa önbecsülését és magabiztosságát, hisz nőnél a legkegyetlenebb és biztos kudarc, ha testének nem ura, és azzal nincs barátságban, mert mire is kell férfinak a nő valljuk meg őszintén: szimpatikus lelke sugározzon át jó illatú, kellemes tapintású bőrén; ha megszólal kellemes hangján ne mondjon sületlenségeket, ne legyen alpári és ne legyen közönséges sem; jó illatú teste finom bőre simítása felejthetetlen ír legyen a feledésre, könnyebbülés és mentesülés, ellazulás. De ez a nő nem az én faszom fogdossa, nem azért igyekszik, hogy azt meghódítsa, hanem máshol csillapítja vágyát és oltja el tüzét. Tönkreteszem e nőt, mert idővel rólam túl sokat megtudott, de örömöm nem leltem benne, írt sebeimre nem hozott, máshová vitte, mit én lassan felépíteni véltem benne a magam gyönyörűségére. Tervem lehet bármilyen kegyetlen, és a kín, mit érezni fog nem érdekel, közönyös bár nem lehetek iránta hisz határtalan gyűlöletem, ezért kell cselekednem ellene, szabadulni; a természet, ha élő, hat mozog és aktív; csak ha halott mozdulatlan. Paris jő; ő része terveimnek.

Jó Paris, jó hogy jössz, és itt vagy. Mi dolgod tenéked Helénával? Tudod, hogy rajta tartom szemem, mert fontos nekem, és a távolból oktatom, nevelgetem, hogy köztünk is, kik tartjuk a hon sorsának szálait kezünkben, elboldoguljon, és megállja a helyét; próbálom e szellemi erőtérbe beemelni.

Paris
Őszintén szólva semmi dolgom vele, és nem akarok tőle semmit, de kicsit eljátszogatok vele iskolásdit, tűzerdőt és lángmezőt, mint jó katona és a hon fia egy számára nem közömbös honleánnyal, ki kicsit butuska, ki csak kissé tehetségtelen, de ez a bája, mert oly akarattal és erővel van megáldva, ha bevonz szférája, szinte elemésztődsz. És tökéletes kis játékmacskának, mert édesen dorombol, ha simogatod, de ha kicsit belerúgsz már is járja útjait egyedül és csöppet sem kedveszegetten, kissé bohókásan, mint hullám odacsapódik mindenkihez, de az életerő egy őserő mely benne él és nem hagyja nyugodni, de férfihez komolyan kötődni képtelen és alkalmatlan. Úgy vélem túl nagy sebeket kaphatott már apjától is és közvetlen közelben nem hiányzik neki a férfi, nem, de szívesen hullámzik velünk együtt akár évekig is, - amint tapasztalataim ezt igazolták -, de nem vár el semmit, hát tartható a szabad élet, mely katonáknak való, és nem vonhat felelősségre senki, ő bizonyára nem, ha a vágy szele időnként erre és arra is kimozdít. (Gunyorosan nevet.)

Hektor
Látom, sok bajod nincs a nővel; nem túl igényes, nincs túl nagy elvárása, esik, ahogy puffan, zajlik az élet, időnk temérdek, és mily édes a felszíni vizek fodrozódásán megtisztogatni időnként lemosni arcunk verejtékét, testünk izzadtságát egy női hús és vér lázas körforgásában elmerülni és felfrissülni, ha kidobható és mellőzhető, de újra jön, ha kívánatos!

Paris
Kedvemre van a nő, nem tagadom; simulékony teste, amint körém fonódik levakarhatatlan, szinte testemmé válik határtalan odaadása, belém ivódik mindene, sejtjeit érzi külön bőrszövetem, és szíve pulzálása dobog fülemben erei duzzadása csillapítják szomjam mint egy vérszívónak, ki mindent úgy akar, hogy semmit nem ad, és semmit sem felejt; mert e nővel lehet mindent, érted, e nő érted mindenre kész, és jobban szeret az életénél, és tágra nyílik mint egy virágkehely, mihelyt van miért, és azt veszem csak észre, csatakos lepedőnk a szerelem vizeinél. Alábbhagy vágyam, rögtön megérzi, nyafog kicsit, szeretsz-e, szeretsz-e még, és olyan lesz, mint egy anyátlan kis jószág, jóravaló és kiszolgáltatott, sebezhető és sérülékeny, hogy úgy kell bánnod vele, mint egy hímes tojással, egy porcelán kutyussal, ha nem akarod elveszíteni, netalán tán hátat mutasson, és végleg becsapja maga mögött az ajtót, ami megviselne nagyon.

Hektor
Irigylésre méltónak tulajdonképpen nem tartalak; érzékeimre sose hatott e nő sosem hozott lázba, nem remegtem meg tőle, nem lettem libabőrös még csak nem is tetszett nekem, így nem volt mi bemozduljon.

Paris
Sose fájjon e miatt fejed; ízlések és pofonok! Különben sem örülnék egy azonos súlycsoportú versenytársnak, ki katona és játszani szeret, ha e nőről van szó.

Hektor
Mégis kedvelem e nőt; évekig voltam vele jó barátságban, mára kedvünk egymással kissé alábbhagyott, de nem szűnt meg egészen.

Paris
Nem sértjük hát egymás térfelét, halmazainknak nincs közös metszete; én testét élvezem, te szellemét edzed és lelkével kacérkodsz, ha jól értem, de férfi és nő között ez miként lehetséges fel nem foghatom sosem.

1. felvonás 3. jelenet

(Heléna és Paris)

Paris
Tündöklő gyémántom, ha erre jársz, görcsbe rándul szívem, miként is bírtam ki, hogy eddig is nem láttalak.

Heléna
Cicáztál hát, és gondolod, nem látom féltékeny szemükben, hogy minden okuk megvan a féltékenykedésre? Te lázálom, mit véled együtt kell álmodjak, te szerencsétlen idegzsába, korcs, rémálmaiban fetrengő és remegő, szárnyit lenyesett vitéz gúzsba kötve egy torzszülött tele sebekkel, ki anyád miatt, ki síró-rívó hisztis és panaszkodó, rád támaszkodó tehetetlen tehetségtelenség, egy házi úrinő, gyűlölsz minden nőt, kivéve engem, mert ismerlek érzékenységem okán, és tudom, mi kell neked és szeretlek annyira, hogy nem megyek az idegeidre, és nem azt várom el tőled, mit adni képes sosem leszel, és nem akarlak azzá tenni téged, mi nem tudsz, és nem akarsz lenni.

Paris
Nem is tudom mivel érdemeltem ki e szép felszínes, de bájos külszíni külcsínt tevéled, mely csillapítja vágyaim és eloltja tüzem, míg újra felizzik, lángra lobban a következő látásodig, aztán tán végleg kialszik.

Heléna
E lángot lángom csak hevíti, felforrósítja, míg el nem fojtja egy oxigénhiányos vérbő remegő hüvely, ha nem már éjjelek éjjelén virrasztok melletted figyelvén mint vergődsz rémálmaidban, és míg gubbasztok ágyadnál, és a tetőteraszt veri a zuhogó eső, elhal vágyakozásom, és tőled messzire, a világ végére is elszaladok; de te értesz hozzá miként csalj csapdádba, zárj el kelepcédbe, míg megtanulom, nélküled már levegőt sem vehetek, nemcsak az éltre nem gondolhatok.

Paris
Bocsáss meg szívem, nem vagyok akárki, és ki kedvemre, nem engedem el egykönnyen, még ha nagy árat fizetek is érte! Jut eszembe, míg én lepleimbe próbállak becsomagolni, hogy nálamnál fogva tartsalak, és magamhoz láncolván akár megkötvén is itt tarthassalak, addig téged mi köt, vonz és hajt Hektor felé?

Heléna
Régi jó barátság és hűvös kimért vonzalom, mi éles pengéivel könnyen vág, metsz és alakít!

Paris
(Hirtelen haragra lobban csaknem eszét vesztvén mintha idegrohamot kapna; Heléna megdöbben, eddig nem ilyennek ismerte; olajozottan felszínes kimért kapcsolatukban nem ilyen volt a férfi, aki bilincsbe hátrakapja a nő két kezét, és nem engedi szabadulni mélyen szemébe nézvén)

Mit képzelsz magadról? Hány felé kódorogsz? Gondolod, mindent lehet, mindent szabad, játszadozol velem, szórakozol, nincs benned szégyenérzet, nem szégyelled magad egyáltalán, mégis mit akarsz, merre tartasz, hová mész? Mindenbe csak beleszagolsz, mindenbe csak beleütöd az orrod, de tovább állsz, ha kedved fogytán tovább maradni?

Heléna
Megdöbbent e hang és e viselkedés köztünk nem volt házasságkötés, és Hektort előbb ismertem, mint téged.

Paris
Még neked áll feljebb, és e kihívó, érzéketlen közömbös hangon szemrehányást teszel nekem?! (erősen megpofozza, de nem engedi el kezét)

Heléna
Engedj, félek tőled; erre nem szolgáltam rá! Kedvedre tettem mindig, nem kértél többet, nem akartál mást, és én nem erőszakoskodtam!

Paris
Meghiszem azt, most már tudom, hogy volt okod rá. Takarodj! (Heléna zavarodottan távozik, de félelme alábbhagy) Egy rossz ringyó, egy koszos, éretlen kamasz, egy foszlott némber, ki még keresi magát, de nem, még, már nincs is, hisz tengődik áldatlan darabjaiban nincs súlypontja, mi összetartsa ezért mindenfelé kileng darabjaiból, és nem elégíti ki semmi sem; merre jár, ott vész el még jobban. Nem tehetek róla. Még valóban fel nem nő e nő, és nem lesz az, ami valóban ő, amit látok, kivé lesz, ha felnő, addig kudarcok sorozata várja...

1. felvonás 4. jelenet

(Heléna és Hektor)

Heléna
Fuss, szaladj Hektor, eszét veszti Paris; rá sem ismerhetek, mint egy fenevad nekem ront, oly illetlen és szemérmetlen levetvén minden jó modort és illemet, és mint egy utolsó utcalánnyal bánik el énvelem, ki erre okot nem adtam. (Hektor nagyot nyel, gúnyos mosoly ül el arcán) Azt vette fejébe, épp az árt meg neki, hogy én véled találkozgatok -, még a végén beveri a fejed! Aggódom érted, ki tudja, mit hoz ránk, ha ki- és beszámíthatatlanná válik.

Hektor
Beveri a fejem nekem, azt ugyan nem; hol lennék én akkor, azt ugyan nem!

2. felvonás 1. jelenet

Hektor
Egy felfuvalkodott hetvenkedő nő, ki úgy véli sok vizet zavar; egy katona nő miatt nem veszti fejét senki; bár ha a nő a férfi levesébe beleköp, az egyszerűen lepuffantja, mint egy kínjaiban fetrengő mérgezett csikót. Mit mozog harcszíntereinken e nő, mit akarhat? Terhemre van, mert sokat tud rólam, mit bánok már, hogy oly sokat fecsegtem, úgy kiadtam magam. Titkaid nőre ne bízd, mert holnap nem tudhatod, titkaid kinek a fülét rágják, és gyomra nem tudja emészteni tán! Összeveszejtene engem Parissal, megosztásunkon töri a fejét, cselvetést tervez, hogy mindent ő vigyen, ármányt sző, nem felejtvén szolga gyökereit; nekem e nő fabatkát sem ér, hogy harcos társam, királyi vérem magam ellen kihívjam, no, azt nem, de e nő utamban áll. (észreveszi Akhilleuszt) Ellenfelet látok jönni, nem barátot, mégis most legjobbkor jön ez edzett csataló! Állj meg ott! Köreimbe ne tovább oly heves iramban, mit akarsz tőlem, Akhilleusz?

Akhilleusz
Tőled semmit, te bajkeverő, ki véled, mindenkit becsaphatsz, de engem át nem ejtesz a palánkon, nem versz át, rútul be nem csapsz! Mit mesterkedsz és legyeskedsz a nő körül, ha adni semmit sem adsz? Királyunk kérdezi a bölcs Agamemnon, és vélem tudni én, mik szándékaid; én is, ki legjobban ismerem Helénát, és tudom nincs köreitekben becsülete, sőt emésztődik, kínlódik köztetek, kik elaggasztjátok, kiszárítjátok, elsivatagosítjátok, gondoljátok véle bármit megtehettek, mert nincs védelme, kihez folyamodjon. Szívünkben ezért gyűlik harag és a méreg elül csontjainkban, és félő te leszel áldozata. Ragaszkodunk a nőhöz, hogy baja ne essen, titkon óvjuk; tudj róla, ha egy haja szálának baja esik, ízekre szedetünk szét vadállatainkkal.

Hektor
Tévedni emberi dolog, de hős, kin sok múlik és sokakért felel, magának ilyet meg nem engedhet! Vádaskodásod az egeket veri, és bosszúért kiáltanak isteneink! Heléna köztünk több mint gyanúsan viselkedik, mindannyiunkhoz lassan köze lesz, behízelgi magát köreinkbe, testünk pórusain liheg, szemünkbe lehel, és nincs biztosítékunk, hogy holnap nem árul el!

Akhilleusz
Kellett a nő nektek! Mire számítottatok? Megtagadja a királyi vért, mi csordogál ereiben, és most gátat vetnétek szenvedélyeinek, hogy zátonyra fusson élete?

Hektor
Nem amazont akarunk hadseregünkbe, hanem kezes bárányt ki ír sebeinkre, hűsíti forró fejünk lázas gondolatait, gondjaink mérsékli, aggodalmunk csillapítja, segítőkészen alázatos szívű, használható nőt kívánunk, olyan nőt, ki nem keveri saját lapjait a kártyapaklinkba, hanem semmiért egészen, önként áldozat könnyíteni az életünket, mi gyakran teherként nehezül a vállunkon. Heléna, kit rajtam számon kérsz minden, de nem ez! Élni akar, de nem szerényen meghúzván magát, de felveri az egész világot, és szárnyait bőszen teríti ki fölénk, mintha nőuralom lenne udvarainkban, hadi csapatainkban. E női árnyék felettébb idegesítő rajtunk, mi irritál, hogy a bicska kinyílik a zsebünkben, és olykor kevés tart minket vissza attól, hogy kinyírjuk e nőt, ki körénk, mint folyondár testünkre, lelkünkre rátekeredik, és kész megfojtani, ha nem vigyázunk, de fojtogat az bizonyos.

Akhilleusz
Múltkor még nyoma sem volt haragodnak, mely mostanra harcba hívná az isteneket!

2. felvonás 2. jelenet

(Menelaos jön és előbbiek)

Menelaos
Miként van nőm, ki oly könnyen elhagyott egy kecsegtető álomért, pedig kitettem érte szívem minden rózsaszín gazdagságát! Lett volna valóban már régóta Paris kegyeltje, míg az én ágyam melegét élvezte, és én gondoskodtam róla? A csalárd áruló és hitszegő, ki ellenséges táborban kelleti magát, adja el bájait, kacérkodik és hepciáskodik, hogy pusztulna el óriási kínok közt, hagyná el mindenki, maradna önmagára egyedül a sötét lidérces éjszakában, és ne lenne ki rajta könyörülne és befogadná, hogy rettegné semmivé magát, és remegne a jéghidegben a félelemtől, mi venné el eszét, ha ágyam biztos melegét egy távoli kalandos jövőért, mi oly bizonytalan, képes volt feladni.

Akhilleusz
Csillapodj Menelaos, Heléna áldozat és túsz ellenfeleinknél, hogy míg lehet és nem késő, enyhülést hozzon sok bajunkra; köztünk a rejtett, titkos háború elfojtott, keserű indulatait, mely, mint a lőporos hordó tán egy szikrától berobban, általa, női érzékenysége, elemi ösztöne intuíciói, egységbe kovácsoló, egységet teremteni akaró képességei által mérsékelni tudjuk.

Hektor
Növeli csak, nem csillapítja sok bajunk.

Menelaos
Én is amondó vagyok; maradt volna a kályhánál, mi meleget adott neki, becsülte volna a jeges hideg patakot, miben felfrissülhetett: otthonom, és ne vágyott volna kétes, de inkább rossz hírű szerepétre, a világhódító utakra, világmegváltó álmaival.

Hektor
Visszadobnám neked, mint egy elhasznált fekete rongyot, ha visszafogadnád! Egy rongyossá szakadozott, agyonhasznált felmosórongyot, melytől már csak minden koszosabb lesz nem tisztább és nem fényesebb, vagy mint egy mocskos és bűzös zsebkendőt, melybe egész regimentem beletörölte izzadtságát, vérét, piszkát, ürülékét, vagy mint lábtörlőt, mit leheletvékonnyá koptatott az idő.

Akhilleusz
Ily terhedre, ha van, add vissza Helénát, nálam mindenkor van és lesz becsülete.

Hektor
Még mit nem, úgy véled fejemre estem? Kikémlelte soraink, csapatunkba befészkelte magát, majd rossz fát tenne veled tüzeinkre? Nem. Egyértelmű a válaszom, azt hiszem.

Akhilleusz
Egy nőtől félsz, rettegsz, ki katona vagy ahelyett, hogy megdugnád, hogy sose szabaduljon faszod emlékétől, és lassan nélkülözhetetlenné tedd számára magad, hogy nélküled az életet elképzelni se tudja, mint a levegő járd át őt, pillantásodon alakuljon és edződjön, olvadjon el, ha kell semmisüljön, hogy erőd tegye készségessé és érje el, mit akar, hogy egy szent nimbuszát és glóriáját vonván képzeletében alakod köré.

Hektor
Bízd rám, miként tartom foglyomul, miként kötözöm magamhoz e nőt, kit mások is épp annyira kötnek; mint irányítja őt semmiért egészen egy szempillantásom, mely harcedzett erős, de nem erőszakos, de ismer időt és nem siet, de nem is vesztegel sosem, de kivárja az idők szavát és parancsolatait, mert nem gondolja percig sem ő szarta a spanyolviaszt, hogy oly fontos lenne maga, de míg hagyja szabadján az áramlatok tova hullámzó áradatát, védi magát az ártól, átlátván hullámain tovagördül uraiként ezeknek!

Akhilleusz
Míg te vársz, mások nem vártak; és tudták, ők fontosak, mert ők szarták a spanyol viaszt! Egyet ne felejts, ha a nőnek egy haja szála is meggörbül, ízekre szétszedetlek, és figyelni fogom mesterkedéseid ezentúl.

Hektor
A nőnek baja nem lesz, ha jól viselkedik köztünk, és a háború oka nem lesz ő maga.

3. felvonás 1. jelenet

Heléna
Futok a boldogság után, de folyton csak egy kelepcébe jutok, mely hamar rám zárul, és fojtogatni kezd. Küzdök magam és mások szabadságáért, de nincs ki ölbe vesz, nincs ki pajzsát rám borítván védene, ki vagyok, csak kiszolgáltatva az elemeknek, rút időknek. Bízok mindenkiben, szeretek, jót akarok alkalmazkodván hozzájuk alakulok, de mégse veszejthetem magam, mégse jó mit teszek, mindig másra vágynak, nem engesztelheted ki a bennük dúló elégedetlenséget, sértettséget nem édesítheted meg számukra a bennük felgyülemlett tengernyi keserűséget, melynek okozója nem te voltál, de haragjuk villáma azon csattan, az kell elföldelje, ki szeret, és vélik ezért könnyű nőnek, ki semmibe vehető, és véle mindent lehet, rángatható, huzigálható, elnyűhető, használható, nem kér érte semmit, és sose nyújtja be a számlát; valóban nincs is számla, nincs szerződés hol szerelem a tét az ingyen adományozás: egy ajándékozó adok és kapok önkéntes játszma, mi jó szerencsével egekbe röpít és boldoggá tesz, talán egy boldog életet alapozol, építesz fel rá, de lehet, hogy tönkretesz tán egy kis félreértés, parányi árulás nyomán az érdekek összeütközésén a sérülékeny nagy szerelem porrá válik, porszemekké zúzódik a sors vaskeze ütései alatt, és bottal ütheted a boldogságod lábai nyomát. De fel a fejjel! Királyi sarj nem hullik szét, nem omlik össze, nem omladozik, még ha az élet kegyetlen, és néha labirintusából ki nehezen találunk.

3. felvonás 2. jelenet

Hektor
Miként érzed magad kedves Heléna, ha rád nézek édes vagy mint a méz, jó illatárban lengedezel mintha virágoskertben körülvenne jázmin, akác, rózsa, tulipán, tubarózsa és gyöngyvirág, és lágyan gyöngéden, könnyed lépteiden kondulna minden harangvirág.

Heléna
Kedves Hektor, mi ütött beléd, hogy virágnyelven beszélsz te hozzám?

Hektor
Mint sebzett vad hajszolom magam erdőkön át, és nem lelek nyugodalomra, míg lassan vérem elfolyik, és vagyok csapolt csapolatlan, mert nem jutok el szívedig, bárhogy igyekszem lángra lobbantani, érzem, nem hagyod.

Heléna
Egy Hektor az én szívemre pályázna, ki előtt egy ország hajlong, és lesi jó indulatát, az én szívemre, ki vagyok idegen e földön, még ha mára otthon is vagyok az otthontalanságban?

Hektor (dühödten)
Hülyébe veszel, hogy mindig hárítasz, ha közelednék hozzád, és hiányzom és keresel folyton, ha nem látsz egy ideig. Mit akarsz hát tőlem?

Heléna
Úgy gondoltam barátok vagyunk.

Hektor
Férfi és nő közt nincs barátság!

Heléna
Van. A miénk.

Hektor
Idegesít e barátság, túl szabad vagy, és mire kellenél, ha nő nem vagy, kitől számon kérhessem, ha ég a ház, vagy elagyabugyálhatnálak, ha rossz fát tennél a tűzre, vagy kedvemre bármikor elkaphatnálak és szolgálatomra kényszeríthetnélek.

Heléna
Mindenki megbolondult? Nem értem. Valami átok ül ezeken, mi összezavarja a jól bevált és működő kapcsolatainkat, és sebet okoz, mi aztán felsebez? Mi lennék, az áldozat nem tölti már be szerepét, nem hatékony, ereje fogy, és egymásnak ugrik mi összeugrasztható a bizalmatlanság érzésén és a gyűlölet szenvedélyén? Egy őzike vagyok csak, kit levágtak, hogy élni ne legyen módja, de az istenek az önkéntes áldozatot szeretik csak -

Hektor
Mindig túlbecsülöd magad, túl magasra teszed a lécet, hogy aztán porba hullj, és évekig fel ne állj, ki se láss a bajból; minden egyszerre kell neked, és ezt nevezed szentségnek; elképzelhető, míg minden után kapkodsz, belepottyansz a sárba, avagy oly szaros leszel, hogy bűzlesz hetedhét országon is túl, és a bűzt nem tudják, - oszlik-e végre -, mire vélni e rothadt romlás bűzét; vagy bemocskolod önként magad, vagy hagyod mások mocskoljanak és sározzanak évekig a rontók, a rontás legényei, mert megvédeni magad a világban és az életben eligazodni képtelen vagy! Hiányzom, kapálózol, ha vagyok nyögvenyelős vagy, és lehetnél nő is mellettem, de csak rút béka, kiszáradt vénlány hárpia és hőbörgő lázadozó, lázongó, ki vagy. Nem érek veled semmit, semmire nem mentem és megyek veled, pedig biztosítottam a lehetőségeket.

Heléna
Köztünk sosem volt szó szerelemről.

Hektor
A csábító ne lettem volna, úgy véled?

Heléna
A gyöngéd szeretet hiányzott hullámhosszán kedves szavad egy simogatásod egy szál virág pár kedves szó kíséretében.

Hektor
Mily érzelgős és silány vagy; kis apróságokkal hódítható szíved, és mit évek alatt tettem érted nem hatott rád semmi sem? Ki vigyáztalak, és gondod viseltem, lelked óvtam gonosz szelek összecsapásain ki aggódván féltettelek, és az össztűzből kimentettelek?

Heléna
Állj! Ne tovább!

3. felvonás 3. jelenet

Heléna
Katona, legyen-e nő, avagy férfi, ma már nem kardvívásban kell bizonyítson, hogy elég gyors-e, és kis bemozduláson is érzékel-e ellenséget, avagy barát, ki közelítene, legyen bárhová is bekötve, mert a hadszínterek fölött létezik egy másik világ, hol az istenek törvénye él és ők sújtanak, avagy jutalmaznak! Bár nem érti senki, de Heléna ide tartozik; de katona is, ki egy csapatban harcol, és e kis csapatért bármire képes akár hit szerint, akár becsületi ügyben, vagy csak hogy ne legyen belőle áruló, esetleg mert egzisztenciája oda köti egészen, mert az fizeti, aki éppen. Heléna mégsem illik egy csapatba sem, mert szabadsága mindenek fölött való, de ki vele kapcsolatba lépett jó szándékkal, árulója annak sosem is lett; bár az istenek Helénát a saját fegyvereik által vigyázzák, de ez erő nem e világból való, nem pénz, bár pénzből élünk, nem vagyon, nem biztos egzisztencia, de lelkierő és képzeleti látás, hogy ha Heléna csupasz mezítelen is áll bíróság és a vének előtt se látják, mert szemük érdekei elhomályosítják a látást, és az istenek terveit ez érdekek miatt nem láthatják, melyek, mint szürke hályog borul a szemeikre! Heléna, ha még értelme van földi létezésének ezért él, hogy e földi falak, határok fölötti országról regéljen, bár lövöldöznek rá, kik olcsón vélték magukénak mindig erőszakkal és agymosás lévén gondoltak belőle egy másik Helénát gyártani, de a légy hű magadhoz elv szerint ez nem sikerülhetett, tán mert minden táborból a kiválóságot nagyon is szerette, így látta a lövő felek érdekeit és taktikus terveik stratégiái hová vezessenek, de e nő belátta, bármennyire is dolga itt a kiszolgáltatottakért szót emelni, van mikor hallgatni értük több és jobb, mert van mikor a szó semmit sem ér, kiforgatja az erőszak, de a hallgatás mindent rejt, avagy semmit; és belátta, ha nem segíthet a nyomorultakon miért is beszéljen, ha a túlerő csak őt és övéit veszélyeztetné a sugárkoszorú kereszttüzeiben! A képviseleti szerep addig él, míg a saját és családi és baráti élet nincs veszélyben!

A hallgatás mindent rejt és semmit, minden belefér: eltakarhat nagy galádságot, elfedhet hatalmi koncentrációt, lehet félelemből, de hiszékeny megfélemlített ostobaságból is. A hallgatás birodalmaiban minden lehetséges, mert mindenkiből gyárthatsz érdekeid, hatalmi látásod szerint bármit; rágalmazhatsz, ármánykodhatsz, szőhetsz összeesküvést, koncepciós pert koholhatsz bárki ellen; bárki lehet világ kurvája és kém, hisz a félelem a hatalomtól táplálja a csöndet és a hiszékenységet; a sötétség polipkarjai, erős karmok, éles hegyes csőrök vájnak elmédbe megakadályozni a tiszta gondolatot, mi az ember éke és a nemes kiválóságot bedarálni egy gépezetbe: nevezd ezt karaktergyilkosságnak, a legnagyobbak semmibe vevésének, büntetésének, megtörni akarásának, hogy minden mást gyárthassanak belőled, csak az ne lehess, mi lenni akarsz, ami vagy, és mire Isten lehelete a lélek predestinálta.

Bekötvén lennél egy csapatba, van ott bizton legalább egy áruló, ki más öt csapatot is szolgál még; főleg, ha lehallgatva egész királyságod és főembereiddel azt tesz a világ, mit csak nem átall, és elég csak a hírverés, hogy kém vagy, a kémelhárítás akként kínoz meg; de ki terjeszti ezt rólad, az tudja már, te természet szerint kivel szimpatizálsz, és azoknál ás el élve először, ott terjeszti a kort, és gerjeszti a közvéleményt ellened, mi leginkább érdeke; ismerd ez örök hadviselést a titkok hatalmai birodalmait, és ismerd és óvd meg tieid, mert lopják katonáid és kényszerítik őket tán épp ellened! És ne feledd, a hiszékenység, melyet csak az érdek, a félelem és kényszerűség táplál és tart fenn!

A világnak voltam kurva kém, tehetetlen és tehetségtelen; ha valamit akarnál még tőlem itt világ, hát hagyj önmagam lehetnem, mert ha erőszakkal kívánsz belőlem mást gyártani és oda bekötni engem, hová természet szerint nem vagyok való becsületem és hírem nevemért, a pár jó hű emberemért fogok ott a helyen lenni lázadó tehetetlen, tehetségtelen, csetlő-botló béna kacsa, fagyasztott csirkemell, ki szót emel: királyok, kik tették ezt velünk?

Mondják, sokat akar a szarka és nem bírja a farka, de ezt a legkülönb embereinkre mondják; ebből is láthatod, ma nem az ember számít, mit hangosan kiabálják, nem a szabadság, egyenlőség és testvériség, de nem is a demokrácia, hanem a pénz diktatúrája egyedül, ami igazán számít: a globális nagytőke érdeke és ennek hadviselési technikai fölénye! Az embert semmisíti lassan a technikai képességek fölénye több szektorban! Fontos, hogy tieid mindennek ismeretében legyenek, mégis egy ilyen világban kell éljetek, és úgy védd őket, hogy nem vagy elfogult szemellenzős, nem gyűlölet él szívedben, de tiszta szívvel látsz, mert ha sikeres lenni akarsz nem lehetsz részrehajló, de nemes befogadó, ki elkeveredik, hogy kiválhasson!

4. felvonás 1. jelenet

Hektor
Heléna nem vált be, nem jött be számításunk, érdekeink nem képviseli, de bárhová kerül ég az erdő utána. Csonka nagy beteg erős életakaratában van valami, mi folyton önérdeke ellen fordítja; a skorpió mérgét másba nem tudván, önmagába lövelli.

Mester
Nem érti mára sem a nagy számok törvényét, hogy a tömegerő meghajlít, és ha törzsed nem akarod megtöretni, hajolni kell; mindenki nem lehet mártír, nem lehet áldozat, kell, ki rafinált dörzsölt számítón tovább vigye ügyeink és gördítse szekerünk a jövő felé.

Hektor
A politika világában nem érvényesítik az etikai törvényeket, de az erőiét, és az erő könnyen erőszak lesz és nem a humánum szolgálata; míg Heléna csöppnyi világában magának valón ablakán olykor kitekint a mi és a túloldaliak védelmében úgy véli mindent lát, pedig csak minket, kik időnként eljátsszuk a rossz rendőrt, vélt láncain húzni egyet, hogy értsen, ez itt nem játék, de számít minden mozdulat és következményei vannak a kimondott szavaknak és a cselekedeteknek, és van, ki semmit nem bízhat a véletlenre.

Mester
Heléna rózsaszín "isteni" világában nem létezik véletlen, ott minden az istenek terve szerint alakul, ezért a nagy óvatosság fölösleges! Bár az istenek törvénye szerint alakul, hogy van ki óvatos és van ki túl merész, míg gondolja bátor! Nővel ne kezdj katona, mert őt szíve vezeti és szíved akarja, mással nem elégszik; nem akarván ismerni a kötelesség, az áldozatosság kötelmeit és tilalmait.

Menelaos
Mit meg nem tettem e nőért, és mit meg nem tettem volna még, de makacs és éretlen, hülye liba, ki néha tán félelmében könnyen beszél, majd hallgat, mint a sír. Lehet az is, hogy lát olyat, mit én sosem, és ajkai ezért mozognak olykor, míg máskor nem; ilyenkor kéne megölelni vagy jól elverni vagy megbaszni kedv szerint, de jó nagy fasszal az bizonyos, hogy lehessen az a tetves jövőbe kilőtt nyíl, avagy nyílzápora isteneinek!

Mester
Van benne valami természetfeletti lángelme szikrái által felszított képzelet, mely nem hagyja nyugodni, mi belelát a titkos tervek szőttesét összetartó erők fényes gondolataiba, és azt szövi tovább zseniális gondolataiban önérdek szerint, mely véli országa érdeke, mert képes látni az erőviszonyok finom hálói rejtett hálózatát, így képes kibaszni mindenkivel, hogy él, mikor rég halottnak kéne lennie!

Menelaos
Védik az istenek a szép nőt, avagy az istennőt, ki közülük való, csak ők ismerik fel!

Hektor
Lehet, változtatjuk a jelszónk, min ez állt: pusztuljon Heléna; mottónk lesz ezentúl: Helénával nyerjük meg titkos háborúnk! (mind el)

4. felvonás 2. jelenet

Heléna (Agamemnonnak, de a közönség felé fordulván a király nincs a színen jelen)
Királyom, a terv teljesítvén, a béke biztosított; láncra nem kell veretni senkit, a bizalom garantált!

Bugyogómból kiszedhetné végre poloskáit, ha rég agyon nem tapostam volna őket mind, mert csak ártottak volna az ügynek, melyet sikerre vinni csak nekem adatott az istenektől rafinéria, dörzsölt tökély, míg ápolatlan csetlett-botlott egy árva magány volt rejtett tökéletesség, megmunkált rózsaszín gyémánt!

Apám-anyám idejöjjön

Szereplők:

Apám
Anyám
Te
Én

Anyám
Az Istenért, ne ajtóstul rontson a házba kegyelmed, Uram, hagyja szépen az ajtókeretben, de azért most kivételesen bejöhet!

Apám
Fele se tréfa, asszony a neved, hát én utoljára nem nevethetek, rögtön, azonnal, elsőre és mindig nevetek én; nagyon nehezen értesz, nehéz az agyad, hogy kormányzunk el így kis lélek-világokat; félre a szőke hajjal, ha barna is -, bolond, aki szomorú itt, boldog, aki engem lát, addig védve a hon, és nincs tragédia, még ha minden színpadán a világnak halomban áll, ha nem is a hulla, de a szennyes és a vasalnivaló, a megöntözni való virág és az aratás, és nem hármas a halom és nem zöld a hármas halom, hanem a világ összes színpadán halomban áll, mondjuk ki végre, mit oly nehezünkre esik is kimondani, hogy a világ összes színpadán halomban fekszik a hulla-rom, rom-kert, rom város rom-liget, végvárak helyett romok és belvíz, apály-dagály és áradás, tán özönvíz itt e hely, de ne siessük annyira el e hon védelmét, hol annyi a sas, sólyom, hattyú és kereplő kerepelő leány és legény, ki védi a hont-; az imamalom imádságos kereplő teknő és nem temető, hanem gyöngyharmatos élet, fel vigalomra lakodalmat ülünk a ház bajnokára, hogy itt vagyok e rémséges toron a saját torom, és akarom e nőt!

Anyám
Apjuk, mondtam és kértem dideregve, egyetlenem, ne ajtóstul essen a házba, hanem szépen, lassan araszoljon kend, mert egyébként meg találnék ijedni...

Apám
...én meg téged csípni, ugye fájt, hát ne kiabálj, hanem nyisd ki azt a kiskaput a combjaid között, és telihold fejed elmécskéjét, mit imádok a határtalan vénség és acél országa...

Anyám
A gyerek jelenlétében ne fajtalankodjon, ráérünk, ha nincs idehaza...

Apám
Hol a gyerek, a réz áldóját neki, megfojtom, hogy gyönyöreim útjába áll folyton az a gyerek, ki innen ajtóstul a nagyvilágba...

Anyám
A gyerek valahol az iskolában piheni ki most a tegnapi múlt évezredek fájdalmasan tragikus emlékeit...

Apám
Helyes anyjuk, a hun-magyar istenfáját rézágyúját hétáldásos fügefás nyavalyáját annak a gyereknek, hogy folyton a nyakamra jár és hág oszt kifut a puliszka és elforr a fekete! Nem megmondtam neki, hogy a magyarok történelme Nimróddal, Hunorral és Magorral, a Kínai Nagy Fallal, a hun-magyarok ott-itt betöréseivel kezdődött volt az nagy harcosok dicső fejedelmei egész arcképcsarnoka koponyámban immár egész hont foglaltak, nem pár elsikkasztott milliót...

Anyám
Üres területek voltak szabad vágtára és szabad dalos szerelmetes életre állataik között és asszonyaik gyönyörűségére; a harc volt a túlbuzgóság többlet-energia kicsordulása nő, állattartás, aranymívesség, vadászat, halászat, gyűjtögetés, fegyvergyártás és fegyverforgatás harci edzettség játékos öröme pótléka. A lovas parádék, a lovas játékok és harci edzettség párját ritkította!

Apám
Ma jól elverem a gyereket, és magát asszonyom megtanítom védekezni; jobb, ha én verem mint az idegen, mert én idejében abbahagyom, mikor a gyönyörtől épp kielégült. Értettem?

Anyám
Ajtóstul szánkázik megint édesem a jeges talajon...

Apám
Elő a konyhakést, felkaristolom az jeges tálat, a talaját, hogy évszázadok alatt nem tudta felmelengetni a Hunok Fejedelme az Magyarok Asszonyát, hogy így folyton bezárul a határ és kirekesztődik a Hun Hon Fejedelem az Ház Magyarok Nagyasszonya által! A Magyarok Nagyasszonya nem lehet finnyás, mert a hunok ivadékai nagy pogány szabad lovasok, szabad legények és megtorolják, ha bántódás éri őket, vagy előbb vagy utóbb, és a Magyarok Nagyasszonya senkit meg nem tud védelmezni imigyen, ha finnyás, hogy a férje az a testvére, és az büdös hol a piától, mert részeg, hol az izzadtságtól, mert halálra dolgozza magát Isten, nemzet és család oltárain, hol a vértől csatakos, mert helytállt a csatamezőn, hol a kuruc ellen, hol a labanc ellen!

Anyám
A Magyarok Nagyasszonya várvédő, honvédő, őriz ő szemet, szívet, kurucot, labancot egyre megy, csak tótágast ne álljon a határ, hanem legyen áteresztő képessége igen nagy! Ott áll a Magyarok Nagyasszonya a budai vár fokán, mint a cövek és őrködik, le sem hunyja szemét, mint az ég, mit képzel, finnyás lenne ő, kinek épp magától még gyereknevelésre sincs ideje, nemhogy finnyáskodni, gyereket nemzeni, ha szűz és nem finnyás! Az áldóját magának, karistolni a Magyarok Nagyasszonya jegét!

Apám
Élezzék a disznóvágáskor használt késeket, bemutatom asszonyomnak legújabb bűvész-mutatványaim egyikét, miként udvarolom körül az nagy segge udvarát, két szép szeme kökényeit, a réz-pattantyús Rozáliáját neki! Illatosítsák azokat a rózsákat tejszínű szemeim dicséretére! Mi dolga magának, mondja csak, csillagos lufijaimmal erőnk szerint a legnemesebbekért?

Anyám
Kipróbálni rajtuk a disznóölő késeket, jó élesek-e? A lufik tartósak-e, ha dolgunk küzdeni e világon erőnk szerint a legnemesebbekért!

Apám
Jól van fiam, ezúttal életében először jól beszélt és igazat, azt a hazudós némberit magának. Erőm szerint hasogatok szíjat a hátából, ha mindjárt nem ehetek egy jó körömpörköltet a hagyomány szerint kín nélkül csak jó csípős erősen, Erős Pista nélkül az éden mégsem sűrített Paradicsom, hanem erény, hogy a némber, női állat jól főzzék, de keveset egyék, hogy keskeny maradjon a dereka!

Anyám
Hol tanul kend ilyen jól böfögni, és károgni, mint varjú, ha bab nincs is csak a fingás a da capo al fing...

Apám
Mióta ily csípős kegyed nyelve, aranybogaram, aranyvirág? Hol csiszolják ily hegyes csípősre a paprikát, miért nem teszi inkább levesembe? Mióta ily csípős és éles kegyed nyelve csak fingani marad erőm halmokat...

Anyám
Megint magát dicsőíti, hogy teste, ha kiterül, olyan, mint a zöld hármas halom Magyarország, és fejéről leesik véres koronája, a szent korona egy másik imádott fejére...

Apám
Mióta így enyelgünk, könnyen bemelegedünk; ha kihúzza azonban a gyufát, nem üt magába a frász, hogy mikor csapja agyon a villám! Behúzok inkább egy jó nagyot magának, hogy örökre ki-be húzhassam..., és ne akarjon kihúzni a konnektorból!

Anyám
Áramos lennék szívem az örök áram és a konnektor épp magához illő a dugójának bedugaszolni átlyuggatott testem űr és szörny-sebeit, kincsem Kincső!

Apám
Távszerelem agyhalála lesz virágos kert, a közelség merevített lemezei is feloldódnak egyszer a kiszolgáltatottság egymás karjain a vágy vizei sodrásában feltört jégrétegei a távoli kedvesnek!

Anyám
Tudván tudta mindig, kinek mit köszönhet, és köszöngetett...

Apám
Nem kálát szeret maga, hanem kókadt, hervatag rózsaszín kába kankalint, ki varázslatosan szereti a maga örök üdültetését!

Anyám
Rózsabokrom összeszurkálta kezeit, és összevérezte a tüskék nyomán véres kézzel összemaszatolta a zongora billentyűit, majd torkolt, lehordott engem, hurrogott, miért nem használta a zsebkendőmet még jobban, hogy elrongyolta volna magának, kénye-kedvére teljesen!

Apám
Hol a disznóölő kés, hadd szegezzem a szemének, hogy ne lásson többé, szétnyiszálom szemeit, és utána mindenét, hogy ne lásson semmit, ne érezzen mást csak sajgó kínokat tetteim nyomán hatalmamat magán, hogy csak engem szeressen, akkor túléli, máskülönben nem! Túlélés minden, mondtam én! Ne merje számon kérni, ha nem élem túl, akkor végeztem, magával soha sem, mert a vágyakozás oly erős, csak akarja magát kedvesem!

Anyám
Az ostoros sihederét magának, apjuk!

Apám
Kókadt roskatagon a férfinép igyekszik megfelelni, és eljutni a tiszta forrás vizeihez! Egy óceán terül eléjük, krizantém és margaréta.

Anyám
Apjuk, miért vannak mindig többes számban, a mi?

Apám
Lepattantunk.

Anyám
Az állambiztonságról?

Apám
Kedvesem, magába nem érdemes befektetni, mert többet árt, mint használ. Ha segíteni nem tud, maradjon a tojásain kotlani!

Anyám
Ne veszélyeztessen kedvesem, drága az életem Isten előtt.

Apám
Maga mellett édes elállatiasodik az ember; túl magas mércéje az a Szent Korona, még végül leesik egy kiszáradt gebémről, és feloldódni a magyar nyelv rejtett, ős zugaiban egyszerűen felháborítóan nagyvonalú, nem gondolja, a mai parányi viszonyaink között. Drága szívem maga azt hiszi, hogy ha mezítelen bevonul a római légiók központjába, szűz marad? És aztán tőlem várja, hogy mint feleségemet védelmezzem, mert maga ezt biztos nem így képzelte el, hisz maga édesem a krisztusi Buddha és él-hal nemzete jólétéért, jobb létre fordultáért. Én értem, de rajtam kívül, maga szerint ezt érti valaki, hogy maga egy porfészekért és megsebesített katonáiért otthagyta a földi paradicsomot, amely áldozatokat követel ugyan nem keveset a fekete sisakjaiban. Egy-két öngyilkos, egy-két kábítószeres, jó pár milliós pszichés beteg. Édes szerelmem, máskor mezítelen eszébe ne jusson a római légiók központjába besétálni, inkább az oroszlánbarlang, ott nagyobb biztonságban lesz!

Anyám
Alakzataimba belebeszélik Kleopátrát, Sissyt és Diana hercegnőt, közük hozzájuk szívem a tenger és lelkem az óceán és szellemem Shakespeare.

Apám
A nagyzási hóbort Háry Jánosa, nem voltam elég magának én sem, a gróf, kellett magának világbajnokok parádéja is; a sírba visz szentem, de a gyönyörűséget maga mellett a gond aggodalmat nem adnám semmiért ősz hajszálaimat!

Anyám
Szerelmem, tündöklő csillagom, a Magyarok Nagyasszonya, tudja, kuruc is, labanc is, de leginkább a Nap - Energia!

Apám
Féltem magától a bőröm egészségi állapotát, ha elrákosodik, kedvesem, a maga napjaitól, hiába kenegetem utána tejes bőrápoló krémmel.

Anyám
Ne vedeljen annyit, szívem, mert minél több viskit, vodkát, pálinkát, sört, bort iszik, annál több napenergiára van szükségem magát egyensúlyba tartani a mérleg nyelvét az Igazság Istennője kard éle pengéjén a nyakam tekintetében. A maga egyensúlyérzéke megromlott egészségi állapota alkoholos gőzökben-gázokban támogatásra szorul, egy mankóra -; kedvesem, én minden vagyok azonban csak mankó nem; azt meg rossz nézni, amint maga imbolyog, mint gólyafos a levegőben, amint szédeleg, tántorog, a lábán nem áll meg úttalan útjain dülöngél egyik kis kocsmából a másikba; nem gyerek már, nem felelek magáért...

Apám
Maga vén szipirtyó, a sárkány, kiszáradt hüvely, mit gondol, sivatagi árvacsalán vagyok én, a maga szárazságának százalékos arányát mérlegelni napról nap tesztelgetni, hogy épp mennyi homokot tárol a szemében, és a fejében mennyi a lila gőz? Mégis kinek képzel maga engem egy párás ablaknak, amelyen senki ki nem láthat, avagy egy vízszintmérőnek, avagy villámhárítónak, avagy lufit eregető vásári mutatványosnak, avagy cukrokat osztogató bohócnak, avagy tán kötéltáncosnak? Maga a több tonnás fekete kőcsillag sajátos nemzet-felfogásával engem egy pillanatra nem hagyna a kötélen táncolván megmaradni, hanem a sárga föld leges legmélyére a pokol fenekére leinna és letáncolna táncos lábaival a pokol fenekére, és víg kedvében hahotázna víg végnapjainkon, halotti toromon, mert örökre egyek vagyunk...

Anyám
Drága paranoiás édes szentem, mit képzel rólam, hogy nem elég, hogy az összes szaros szennyesét velem mosatja ki, a párbajozás utáni sebeit velem nyalogattatja, ráadásul engem tesz értük felelőssé, a véres foltokat is én kell dörzsölgessem órákig, mert folt nem maradhat hófehér ingjein diplomáciájában! Mindez hagyján, de velem olvastatja fel a klasszikusokat, amiket kívülről tud, és üt, ha hibázom a hanglejtésben, a hanghordozásban, avagy vétek a szövegben! Nem vár tőlem túl sokat? Nem teszi túl magasra a lécet? A gyerek igája is az én igám, maga időnként elfenekeli, lehordja, kiabál egyet, beszélget, míg a gyerek fejére önti a maradék tejét, ha már nincs tojás; a bútorain álló vastag porrétegbe írja Arany egy-egy verssorát, időnként végigrohan vele a város fő intézményein, hogy magával lásson világot! Veszett fejsze nyele maga!

Apám
Édes, drága szentem, ha én nem volnék e széllel-bélelt, imbolygó lengedezés maga és a világ között, édes szentem, maga rég elásatott lett légyen!

Anyám
Hagyja a gyerektől terrorizálni magát heccelni, szívatni, kiforgatni mindenéből, játszadozni magával szentem, hol kutya-macska-barátság, hol fehér egerek, hol fekete párduc és fehér nyúl, hol hattyúk vonulása a Balatonon, hol őz és szarvasgím, hol fácánkakas és fácántyúk; a gyerek magára minden péntek délután három órakor árulót kiált és maga eltűri tőle, mert ő a maga imádottja, nekem nősz nagyra szentem! Tőle bezzeg mindent szó nélkül eltűr, mert ízig-vérig olyan, mint maga, magát látja benne tiszta tükörben tisztán, nem homályosan. Apja és leánya!

Apám
Nem szó nélkül tűrök tőle mindent, hanem úgy ostorozom őt, hogy az ostor nyele nincs a maga orrára kötve; a nevelési irányelveim jók, kérem nem beleszólni, a fenséges, jó apa minden felelőssége és kötelességérzete enyém.

Anyám
Azért hurcolja ideje korán végig a világon, mint holmi aranyat érő műtárgyat, avagy egyszerű kiállítási tárgyat, lottónyereményt, máskor, mint egy babát, majd bábut, majd sárkányrepülőst, majd cselédlány-szajhát!

Apám
Tanulja az életben betöltendő szerepeit időben! Nem vagyok a Wales-i Herceg csak egy grófi rang vagyon nélkül, és szarutollas, pehelypaplanos belső titkos tanácsos alászolgája, ahogy maga nevezi!

Anyám
Maga meg a rangja, meg a neve, meg a családja, azt a leányt is megbolondítja a maga történelmi becsület, hogy is híják tiszteletteljes tartásával, az egyenes gerinc -

Apám
Mit kezdene egy púpos, avagy gerinctelen féreggel? A képzelet, a fantázia egekbe röpíthet, ha van egy kis realitás érzéke is még össze se töri magát földre leszállván. Maga sohasem álmodik, maga két lábon járó szocialista realizmus! Nem bizsereg a bőre naplementekor, mikor szürke és rózsaszín csíkozású az ég alja? Mindig kimért, pontos, száraz matematika-szabálygyűjtemény maga?!

Anyám
Maga beszél a matematikáról nekem, mikor a leánnyal rébuszokban fecseg mintha madárhangon, delfinként ultrahangon, viszi hátán, mint bálna utódját sós vizű óceánban, engem meg esz a fene, mit művel magukkal a matematika, mint holmi szabály-, tétel-, rendszergyűjtemény, mert úgy váltogatják a halmazokat és közös metszeteiket, hogy azt ember nem követheti...

Apám
Akkor meg se próbálja, szentem, követni, mert megártana a gyomrának, idő előtt gyomorfekélyes, gyomorrákos lenne, tönkretenné a mi kedves logikai csűr-csavar családi közegünk idegrendszerét, olyan lenne, mint egy idegroncs, idegbajos szélütött, ha valaki valamit nem bír, jelen esetben a matematika, azt nem kell erőltetni!

Anyám
Árt itt pár könyv megjelentetése az egészségünknek..., egyesek félnek, kérdezgetnek és bizalmatlanok azóta, hogy a gyerek túl szabad. Tartsa rövidebb pórázon! Köztéri tébolyult táncbemutatóitól hangos a belügyi külügy folyosói.

Apám
Ezzel se foglalkozzon szentem, mert árt a szépségének, és nem ért hozzá, a gyerek meg pláne nem, előtte tiltott övezet a szakma! Én meg nem tartozom oda, csak dörgölőzöm, hogy a tanácsaimmal befolyásoljam a szakadékos zuhanások, és mennybéli megérkezések véges kimeneteleit, hogy zsákutcákból maradjon vészkijárat!

Anyám
Szeretem, hogy így aggódik mindannyiunkért!

Apám
Valaki csak legyen már e szabad hét határon az Óperenciás-tengeren is túl nagyfiú, e rohadt, tetves kibaszott földön, ha lehet, legyen más, legyen egyénisége a nagy kollektivizmusokon legyen személyisége, egy egységesült, kiváló egyén legyen!

Anyám
Mit kér enni? Paprikás krumplit angyalokkal, savanyúság, és puding? Avagy hagymás krumpli és a többi ugyanaz?

Apám
Pucolja ki szentem a cipőm, átázott és sáros lett a múltkori mocsaras-ingoványos divat-bikini nézésben.

Anyám
Nem elég, hogy megint engem pucoltat, holmi diplomáciai körútja végeztével, avagy szünetében, hanem elvárja, hogy félrenézzek, ne lássak, mint egy szemellenzős semmit, avagy mindent lássak magából. Büdös a lőrétől és a pálinkától.

Apám
Mivel engesztelhetem ki, Göncöl-szekér? Kárpát-medence? Pusztai út? Poros út? Négyökrös Szekér?

Apám és anyám a színpad hátsó felében egy asztalnál ülnek, némán beszélgetnek, gesztikulálnak, de nem túlzó erősen, teljesen természetesen.

Én
Apám, akit határtalanul szeretek, néha olyan, mint egy vén dög, máskor, mint egy vén pöcs. Időnként zseniális, máskor agyalágyult, olykor idült terrorista zsarnoki önkény az egész apám, úgy ahogy van. Az államigazgatásban, mint egy félkegyelmű mozog az intézmények közötti párbeszédek útvesztőin, a diplomáciában, mint egy albatrosz széttárt szárnya a sós vizű óceánok, tengerek felett szálldos, repül akadálytalan, és mivel a kelleténél több nőt dug meg jártában-keltében, ezért olykor, időnként megpróbálják ellenséges hatalmak szétlőni a fejét, amiért halálra rémültem már párszor, és igencsak aggódom apámért. A szerelemben nemhogy nem tehetséges, áldott képességekkel megáldott világfi-ficsúr, hanem egyszerűen idióta, szerencsétlen, agyalágyult félkegyelmű, aki megvárja, míg kiimádkozzák szép lassan, évek hosszú során várakozásában melengetett szerelmét a zsebéből, a kezei közül, avagy az inge ujjából. A szerelemben olyan, mint egy megkötözött rab; jobban fél szerelmétől, mint bárki mástól a világon, mintha szerelme maga lenne az ördögi sár, a démonok hajója, avagy a bolondok zárt osztálya. Retteg a szerelmeitől, ezért hosszú pórázon tartja, és titkos magánnyomozókkal követteti őket mindenhova, hogy kíváncsiságára fény ne derüljön! Időnként megmutatja szerelmeiről készült fotóalbumait, amelyekben nem találsz idétlen, gyűlöletes, okádék helyzetekben készült felvételeket, hanem mind a váratlan gyönyörűség, a szépség, a mágikus varázslat pillanatfelvételek tüneményei, így szól a lesipuskások megbízatása, a többi negatív megsemmisítendő! Kérés, parancs, értettem.

Anyám kellemetlen egy figura; hideg kontrolláló rendőrnő figurája, folyton ellenőriz valamit, hogy minden szabály és parancsolat betartatott-e, nincs-e váratlan kihágás, folt a szoknyán, plecsni a ruhatáron, szakajtó a fürdőkádban, és így tovább... maga a báj bájosság az anyám. Ő nevel. Jó a stílus- és szépérzéke, borzalmas a humorérzéke, olyan, mint egy várbástya börtöncellája, ahol mind foglyok vagyunk anyám, apám és én! Anyám imádkozós fajta, minket is erre biztat, irgalmas szamaritánus, és részvéttel, olykor malaszttal is teljes, a karitásznak ingyen dolgozik, és nagy humanista, ezért utálja az állatokat, bűz, szőr-szag miegymás; a férfiaktól, úgy ahogy van iszonyodik és undorodik, apámtól olykor nem borzong és nem iszonyodik, ilyenkor van az édes-kettes csemegézés fügéből és datolyából a franciaágyon elvégzett cirkuszi, jógamutatványok után, ilyenkor hangos a hét-határ és a Hármashatár-hegy, melynek tudjuk nincs határa. Anyám kémkedik apám és én utánam, amit persze tudunk, így ha a gyanú és vész-, veszélyhelyzet fennáll, és tótágast áll a hét-határ, félelmünkben mindig csivitelünk, avagy madárhangon cseverészünk egymással, mint delfinek ficánkolunk, ugrálunk nagyokat és ultrahangon értünk szót, a matematika szabály- és tételgyűjteményeit alkalmazva: ez a mi titkos kódolt nyelvünk, anyám ehhez nem ért. Apám időnként üvöltözik anyámmal, mikor apám azt hiszi, anyám el akarja hagyni. Apám a világ semmi kincséért el nem hagyná anyámat, mert mindennél jobban szereti őt, csak nem tudja kimutatni. Anyám apámnak friss vizű forrás, csörgedező patak, friss vidéki tanyasi levegő a pusztán. Pusztai ember az apám, alföldi tájat szeret. Nos, ha fél apám az elhagyatottságtól anyámmal üvöltözik, aki ezt már megszokta. Én szeretek halkan, csöndesen beszélni, mert apám mindenütt ott van csak itt nincs most, hála az Istennek.

Apám ekkor akkorát üvölt a leány háta mögött, hogy az jéggé dermed, és az apám karjaiba belehullik, aki ént jól megrázza, talpra állítja, és ad neki két jó nagy pofont. Én katonásan haptákba vágja magát, és szalutál, majd mélyen meghajol apám előtt.

Apám
Nos, azért, jól van, no!

Te érkezik nagy lendülettel, Én kedvese.

Te
Apja Ura, én ezt a leányt szeretném kikérni magától egy kis játszadozós enyelgésre!

Apám
Csűrje-csavarja meg aztán azt az enyelgést, nehogy a csomók hamar kibogoztassanak, oszt aztán a labirintusos nyelvleckéknek hamar végük szakadozna az egymásba kígyózó csavarodáskor!

Te
Úgy megcsavarom kend érdekiben, ha hazahozom rá se fog ismerhetni!

Apám
Vigyázzon a lányomra maga szélütött, széllel-bélelt barom, mert úgy elhajtom innen, hogy a leányom bottal ütheti a maga nyomát, mint a tavaszi szélnek. Oszt lesz aztán sírás-rívás, jajveszékelés, víznek zuhatagos áradata. Ne úgy beszéljen róla, mint egy kocsis a kocsmárosról, hanem mint édes virágszálról. Ne hordja le őt a világ utolsó, szemenszedett kurvájának, hanem gyöngéden szeretgesse, ápolgassa, dédelgesse, ha kell verje meg, engedélyezem! Na, vigye már! Terhemre van szerelmük jelene. (Én és Te el)

Apám
Anyjuk, hallotta e gyászjelentést?

Anyám
Viszik a leányt, pedig még meg se született! Feltöretik a tojáséj éjszaka minden szakértelem nélkül a naivitás a szerelem természetéről...

Apám
... túlzásokba esik szentem, a próba erősíti a szabályt, így lassan minden megszentelődik, avagy elkárhozik. Az Isten malmai lassú őrlése és a szerencsekerék, mint imamalom; elkaphatom a szoknyáját?

Anyám
Mondja tőlem sosem fél?

Apám
Az egyetlen teremtménye az Istennek, kitől sosem féltem. Sem az első pillanatban, sem áradásban, sem tűzviharban, sem sivatagon, sem pusztaságon...

Anyám
...azért vagyok még maga mellett ez a nagy határozott magabiztossága, mint fehér márvány karjai teste hűvös biztonság nyugalma, amire szükségem van és semmi másra nincs.

Apám
Jó a szemem: ki kicsoda, ki mire jó, ki mire való, és csak arra próbálom meg hasznára és hasznomra bevetni, de arra, mire, ha partner feltétlen párba állunk; nem vagyok az erőszak híve. Ez a sikerem titka.

Készséges vagyok azonban mindenkin segíteni, ha módomban áll. Ez is a sikerem titka. Rühelem az erőszakot, kivéve a szerelemben! A szerelemben alkalmazom, mert ott előjön, előbújik, kitör belőlem a vadállati ösztön és a tébolyult részegség, a vak tántorgó.

Anyám
Ne mondja...

Apám
Jöjjön kérem, elmegy a gyorsvonatom. Elkaphatom a szoknyáját? Jöhetek?

Anyám
Kopogtatás nélkül bejöhet hozzám...

Apám és anyám lemegy a színről, Én és Te a színpad másik felén be.

Te
Édesapja Ura nem állhat engem.

Én
Rosszul érzi, Kedves, kedveli magát, de én kell szeressem.

Te
Mondja kedvesem, a mézeshetek után maga is vén szipirtyó, kiállhatatlan hárpia, banya-frász, vén boszorka, házisárkány lesz, azzá válik majd a kezeim között és combjaim szorításában, avagy megmarad csurdogáló lépes-méz, édes-kés liliomillatom nekem.

Én
Szeret-e majd engem, mint senki mást egy életen át lesz-e figyelmes pártfogóm, ihlető partnerem, élénkítő fenegyerek, az élet virágzása lesz-e nekem vigasztalás, béke, nyugalom, szeretet és házi áldás, avagy síri sötét éji ködös agónia, egy élő halott tengődés és vonszolódás egy megerőszakolt, felaprított hulla gyanánt, avagy lesz nékem maga örök tavaszi szél szerelem áradása.

Te
Minden madár társat választ, virágom, világom...

Minél előbb, úgy Isten igazából meg akarom dugni magát! Kíváncsi vagyok.

Én
Na ne mondja, és még mire kíváncsi?

Te
Miként változik a szeme szivárványhártyája, ha dühös és haragos, milyen, ha álmos, ha korán kel, ha főz, takarít, mos és mosogat, elég prózai? Nos, lírai, kíváncsi vagyok a szemei miként lesznek nedves, homályosan fátyolosak, ha elélvez, vagy ha épp viccet mondok, és nevethetnéke támad. Kíváncsi vagyok arra is, ha szűk, rövid szoknyácskában, magas sarkú cipelőben rója mellettem a macskaköveket, mint holmi cicus egy fekete kandúr mellett, kíváncsi vagyok, milyenek a szemei, ha féltékenységemet úgy altatom félelmemet csillapítani, hogy elveszthetem magát, hogy bedobom az első csipkebokorba rózsának, hogy ég majd utána piroslik a maga csipkebokra Isten lángjaitól.

Én
Miért nem aggatja mindjárt telis-tele havasi gyopárral, nemes fehérrel az Alpok csipkézett láncolatát az én utánam való sóvárgásában, miközben felszarvazottnak öltözik, és teleüvölti a világot, hogy a szerelmem egy szajha, de nevezhetem világ kurvájának is.

Te
Kedvesem, a világ, mint akarat és képzet!

Én
Kedvesem, ha rám gondol, édes álma legyen és gyöngéd képzelete, és ne engedjen meg magának őrült és tébolyult, homlokát kiverő féltékenységi láz jeleneteit!

Te
Már most olyan velem, mint egy idomár, ki addig futtatja a vadállatot a szeme előtt, míg az megszelídül és várván várja a cukorkákat holmi betanított és elvárt, rögzült és rögzített rituális feladatsorok teljesítésekor.

Én
Az élet maga ez, kedvesem. Ne hazudjunk magunknak. Idomított vadállatok mi, nyelvben, emberi értelembe zárva társadalmi elvárásoknak felelünk meg természeti alapokon. Ciklikus körforgás rituáléi, és beleképzeljük a szépséget, ha másképp nem vagyunk képesek létezni, álmodunk.

Te
Gondolja, kibírja velem, míg a halál el nem választ?

Én
A halálban tengődünk mióta magával együtt...

Te
Kedvesem, jöjj velem, ez a harc lesz a végső, a mi harcunk...

Én
Félek is, de vágyom is a maga közelségét. Furcsák lesznek a hétköznapok. Nem tudom elképzelni, hogy eresztek le magasfeszültségről, miként leszek képes lazítani, hogy a jeges felszín alatti feszültség oldódjon, és ne villámok cikázzanak köztünk a tehetetlen kielégíthetetlenségben, ha nem tudunk őszinték lenni egymással.

Te
Olyanok a maga dudái, mint tőgye a szent teheneknek. Kemény, feszes és duzzadt mintha mindig csordultig lenne tejjel. És szemeim fennakadnak a nagy gyönyörűségtől látván, hogy ki maga: egy egész angyali kar mond köszöntést, zeng hálaéneket, énekel dicséretet az Istennek a maga szemeiben, de én ezer ördögé vagyok, kedvesem, mire megyünk így ketten?

Én
Mióta ismerem egyszerre érzek határtalan bizalmat maga iránt, érezvén egészen biztosan, hogy maga az enyém, nekem van rendelvén elrendeltetése, ismerem démonait, fekete lelkét az ördögi megszállottságnak, de látok egy határtalan jóság és szeretet szívét telis-tele folyton vérző sebekkel, kínok és fájdalmak folyamait magában áramlani, és látok ebből adódó szenvedélyes keresés tobzódását, további csalódások nyomán a sátán ördögi kacagását hallottam többször feltörni mint vulkán önnön magából. E szeretet-jóság szív viszont legalább olyan erős magában e lágy gyöngédségre, feloldódásra való képesség és hajlam, mint az ördögi rafinált kicselező, másokkal alattomban, titokban kibaszó és elbánó leleményes harcos római légió! Egyszerre érzem e határtalan bizalmat, magabiztos tudatosságom, hogy mi ketten egy egység valami furcsa pár, de rettegek is valamiért magától, van valami, e démoni erő, amitől megijedek, és felhúzom mindig a nyúlcipőt, és jó nagyot szaladok a világ végére távol magától lélekszakadva menekülök, de maga akkor is és ott is ott van...

1. változat

A számozott változatok egymás utáni számsorrendben adandók elő. Apám és anyám megjelenik a színen, mikor Te egy kis színes műanyag karikát forgat ujjai körül.

Apám
Futtatta-e kancáját eleget a virágos mezőn tavaszi áradáskor, hajnali kikelet harmatos illatárjában ezernyi énekes madár adott-e koncertet maguknak, futtatta-e kancáját eleget?

Te
Keveset futtattam, mert hamar elfáradt...

Apám
Méteres hógörgetegekbe megfürdette-e, dögönyözte-é mezítelen, hogy utána egy forró kád vízbe beledobja, tágítani az érrendszerét, pezsdíteni vérét a szeretkezéshez?

Te
Kegyes vagyok, mert kancám mindig hamar fázni kezd, és gyorsan égeti bőrét a forróság.

Apám
Kiverte-e testéből az összes mérget, amelyet beleszitált az idő, hogy egészséges embert kapjon?

Te
Vertem én, ha nagyon muszáj volt.

Apám
Átszitálta-e lelke-szellemét, kiszitálta-e belőle az összes homokot?

Te
Lisztet szitáltam, ha lelke szellemével volt dolgom.

Apám
Miután feldarabolta, diribdarabjait átrostálta-e, mielőtt újra összeragasztotta, fejét többször lecserélte-e már, kikanalazta-e bensőségeit, hogy új életre keltse újra? Törődött-e ennyit vele?

Te
Igyekeztem szívem indulatát lelkem szerelmével és szellemem előrelátásával csillapítani, és választottam hűn kísérni távol és közel!

Anyám
Rózsaolajjal illatosította-e gyönyörűségére, pehelypaplanos ágyban vigyázza-e majd magányosságát, teste bársonyát kényezteti-e megfelelően, lelke szellemétől elűzi-e az ártó szellemeket őrizvén nyugalmát és békéjét az áldott szeretetben örökkön-örökké?

Te
Szerelmem e nő iránt határtalan és szabad, fenséges uralkodó démon, amely őrizni fogja és védeni egy örökkévalóságon át ezen erős fényes uralom a szeretet birodalmában.

Anyám
Leányom kész vagy-e felölteni menyegzői fehér ruhád?

Én
Igen, anyám.

Apám
Tudtam, ha végre végleg Istenében lesz, és megérkezik oda, ahová mindig is tartott és vágyott a magyar nyelv szívében végre végleg feloldódik teljesen, a magyar lélek és szellem gyökereibe megkapaszkodik e világfa, akkor már mindig otthon lesz önmagában, és nem hűti le magát újra és újra fagyott hullává, fagy halottjává, akkor már nem lesz öngyilkos többé, mert megérkezett Istenébe, és a bizonyosság, hogy felvétetett, és kikönyökölt a szeles csillagokba erőt ad neki az élet elviselésére, és már nem kell menekülnie attól való félelmében, hogy még csírájában fojtja el, fojtja meg a rá nehezedő élet szépsége kezdeményeit.

Én
Nem veszhetek el álmom kitaposott útján feloldódni a magyar nyelv rejtett, ős zugaiban, míg nem fürödhetek anyanyelvem virágos mezején, világhatalom gazdag paradicsomában, nemzetemért.

2. változat

Én
Kedves, ha egy férfi fasza, mint egy hústorony feláll, és én vagyok ott, meg maga, azaz Te, akkor arra gondolhatok, hogy vágya e testlélekszellemnek szól. Nincs rá azonban biztosíték,- a tapasztalat szerint, hogy kihúzom a lábam a térből, mert utam most magától, ha rövid időre is, de elágazik, hogy kedves, a maga fasza más térben ne állna fel éppúgy hatalmas méretekben más nő teste lelke szellemén. Nos, ezért, mert az egy hústorony, és erre is áll, arra is áll, mert már csak ilyen, az élet nedve az élet tiszta forrásain, és hát tehet maga arról, hogy bejön ez is meg az is a szférájába, nem..., de az biztos, kedvesem, ezért a maga fejecskéjét valakiknek szétlövetni, bűn..., mert Isten malmai lassan őrölnek, és lassan választja szét az ocsút a búzától. Én nem ítélkezik, mert irgalmat kér, nem áldozatot!

Szabadíts meg minket a gonosztól!

Te
Ha nincs velem, hogy szeressem, hiába dugnám meg szívesen magát, ha távolba vágyik tőlem, a messzi horizontra kapaszkodik fel tőlem, előlem, nem várhatok magára az ítéletnapig, míg végre elvégezte feladatát, és ráér egy kicsit engem is szeretni. Nem vagyok jó magának eléggé, nőbe, piába, dohányba ölöm bánatom...

Szabadíts meg minket a gonosztól!

Én
Kedvesem, nos ha nem tudta hova dugni, mert én távolba menekültem és szaladtam a maga álló hústornya elől, hát nem tudta hova dugni, mert ki se látott belőle, és miután az végre felállt, mert hosszú volt a jeges tél, a fagyhalál, és évekig váratott a tavasz magára, és megjelentem én, ki megnyírattam, megkopasztottam, hogy szép legyen nekem, aztán hogy végre felállt, és maga udvarolt, aztán mégse én kellettem, mert engem nem tudott vállalni, mert az úgy sok lett volna egyrészt, másrészt nem voltam jó parti sem, és egy nőnek nem lehet felesége - mondta. A szellemi fejlődésem nem tudta maga mellett elősegíteni, mert az úgy sok lett volna, úgy nem tudta volna végigcsinálni, amit magának kell, én meg úgy nem, hogy maga mellett maradok, látja mégis itt vagyok, hisz ajánlkozott, mert hosszú volt a sorvadás, hosszú a tél nagyon., hosszú és lidérces az elhanyagoltság, az elhagyatottság, a nem elfogadás, a szeretetlenség, a párját nem találja fejezetek hosszú sora; akkor jött két másik női arc, és pár rossz tanácsadó, és rágalomáriák hatoltak fülébe, és megmérgezték lelkét, mert a méreg eljutott a szívéig, és mert én nem voltam könnyű eset a pályám és álmom első lépéseinél, és jött két másik női arc, és megmozdult a hústorony az égnek szalutált, és vége imigyen lett egy szerelemnek, egy szerelmi történetnek ily banálisan lett vége, hogy a méreg elérte a szívet, de a szív még mindig él!

Te
Ha maga áll a teremben ma is feláll a faszom az a hústorony!

Én
Baszhatja, ha egyszer megöl, aztán kinyír, aztán megaláz, aztán kidobott a tizedik emeletről, aztán tüzes kemencébe dobott, majd jeges áradásba, amíg szerettem magát, és most dicsekszik, hogy a maga hústornya egészséges, amikor én esetleg végre meg találtam halni, akkor maga fel akar engem támasztani, mint holmi hullarabló, netán hullagyalázó halottkém!

Te
Akkor valaki véletlen belenézett a tükörbe és azt találta mondani, lehet, hogy mi vagyunk mérgezett egerek nem ez a nő!

Én
Máskor kedvesem annak mondja, hogy elvesztette magát, - akivel pedig mélyen és igaz módon törődött -, aki már soha többé nem fogja érdekelni; akihez még bármi köze is van, ostobaság annak mondani, mert ha az magát igazán szereti, megöli a szerencsétlent. Azt hitte volna, hogy már nem szeretem? Maga pontosan tudta, én mennyire szeretem, de maga kimutatta a lelke valóságát, hogy nem tud, és nem akar adni semmit a kéjgyilkos, ki kínozni tud, mást nem sokat!

Te
Elrongyolódott lelkem szeretvén magát, elfeketedett szívem szeretvén magát, elsivatagosodtam, kiment belőlem az élet, szeretvén magát, üvöltöttem a kíntól, hogy elvesztettem magát, halálomban vágyakozásom megtalálta magát, és most, hogy maga újra él, és visszatér magába az élet, és talán belém is, hát újra mondom, szeretem magát, és ha a teremben van feláll a faszom egy hústorony mérete nagysága talán elér magához fennhangon szerelmem vágyakozása egy kemény, méretes hústorony!

Én
Maga perverz egy állat, én pedig, mások szerint, egy szerencsétlen nő, szerintem tragikomédia!

Te
Szerelmem, folytatjuk?

Én
Szerelmem.

3. változat

Én
Én a krisztusi Buddha típusú egyén, él-hal a nyomorultakért, összeszorul a szíve, ha az utcaköveken, avagy a betonozott sugárutakon, avagy az aszfaltozott tereken hugyos szarukban elfekvő emberek tengődnek a kilátástalanság és lelki elhagyatottság mimózái a kivetettség nincstelenségében az elhagyatottság, félreismertség lázgőzös ködeiben...

Te
Maga egyházi kém, nem mindenkinek jut egy Wales-i Herceg, azoknak itt mit ajánl?

Én
Maga lenne kedvesem a Wales-i Herceg?, mert egyébként nem tudom, miről beszél. Én két évig közmunkán tengődtem, mert írni akartam, amit írtam nem tetszett a maffia-államnak, az állam maffia részlegének, részének, holmi terror-maradvány belügynek, mit tudhatom én pontosan kinek nem tetszett még, és valaki össze-vissza rágalmazott, uszított ellenem, miközben barátságot színlelt. Milyen Wales-i Hercegről beszél, holt volt ő akkor vajon maga szerint? Nekem könyvem itt pénzért nem jelent meg, díjazásban, szeretetben nem részesültem, de üldöztetésben, állandó titkosszolgálati megfigyelésben igen, szabad helyre nem engedtek dolgozni, csak holmi kémelhárító központokba; ennyit a szabad vélemény-nyilvánításról! Ki megírja, hogy mi való, mit lát, és az nem a fősodor, nem a diktált irány, máris áruló, akkor mi a szabadság, és te is más vagy te sem vagy más szlogen, a szabad vélemény-nyilvánítás ez!?

Te
Áruló lenne mégis, ki kicsoda? Védelmezem, amíg tudom, és maga felébred hét álmából, nem lesz könnyű az ébredés, de ott leszek maga mellett segíteni, elviselni a szövevényes életakarat fenoménjait, az ökölharc mindenki mindenki ellen elvét a természettörvényt, és hogy mennyire ostobák, mennyire hiszékenyek, mennyire hülyíthető vezethetők, manipulálhatók az emberek.

Én
Páran tán természetes szövetségesem nekem, kik látnak, tudnak és hisznek. Túl sok volt az áldozat terror-, maffiacsapatok és ezektől függő belügyesek, hatalomban trónolók miatt, mert ha előírtak nekik valamit, ők tízszeresen hajtották végre azt félelmük dühödt gyűlöletükben...

Te
Hiszi még mindig, hogy itt valami jobb lehet, hogy itt valami változik és változtatható, hogy lesz itt szabadság és Szeretet Hídjai?

Én
Mi kell építsük, másként sosem lesz, mert mi örökítjük át e gyűlölet-szerelmet, és tán irányítható a terror-maffia-halálcsapat is! Szeretünk jó, új, igaz, előrevivő, fejlődést elősegítő reménység, és tán elkerülhető, hogy az új kezdeményezéseket már gyökereinél vágja el és a tavaszt csírájában fojtsa el az akadályozó, minket kínzó múlt Erői -

Te
Legyünk óvatosak és bölcsek, tegyük meg, mit megtehetünk, és legyünk alázatos visszavonulók ott, ahol tiltó, tilos, tiltott táblákkal körülvéve a horizont, a szemhatár; ott vonuljunk vissza.

Én
Tán végleg lepattan rólunk az Állambiztonság, és teljesíthetjük spirituális feladataink, szellemi kiállásunk igaz becsületessége őrizhet valami nagyszerűt, szép, jót és igazat!

Te
Tán segíthetek, ha figyel rám.

Én
Tán figyel rám, és szeret engem annyira, hogy képes lesz segíteni egy új, természet szerinti, szabadságon alapuló szövetséget megkötni, ahol én is magam lehetek torzulás, tiltás és cenzúra nélkül!

Te
Tetszik nekem, ahogy küzd magáért, nem hagyja el magát és védenceit, a megnyomorított nyomorultakat, a mindig újra és újra kisemmizetteket!

Én
Szeretem magát, aki bármiért is, de kísért utamon, még ha talán nem is voltak feltétlen jók és igazak a szándékai. Talán tényleg szeretett és vágyott rám miközben voltam rab madár úttalan-utakon, tövises bozótos rengetegekben kivert kutyaként próbáltam túlélni idegen rabság közegében, mert nem találtam, nem leltem rá enyéimre, elszakítottak tőlük engem, nem engedtek hozzájuk, a rosszabb, hogy tán az enyéim nem is léteztek!

Te
Nem gondolja, hogy a magáé végig én voltam az egyetlen, aki magáé?

Én
Ha ez így volt, az kiderül számomra idejében.

Te
Maga kis naiv csitri, akit én szeretek, és megmentek bármi áron, az egyetlent, aki még nekem megmaradt, akit tisztelek, szeretek és védelmezni akarok.

Én
Tisztelem és szeretem, ha szándékai tiszták és igazak, mert én tiszta vagyok és igaz.

Te
Ámen.

Én
Ámen.

Te
Szabadíts meg minket a gonosztól!

Én
Szabadíts meg minket a gonosztól!

4. változat

Én
Cipeltem keresztem évtizedekig, évszázadokig, sosem köszönte meg senki, csak sebesedtem, csak sérültem, és szereztem újra sebeket a tengernyi árulás közt elhagyatva, kivert kutyaként. Ez a hazám és sorsa. Ez a nemzetem, amit mindennél jobban szerettem, és mindent fel kellett áldoznom, hogy megvalósítsam álmom, de itt, ki nagy sorsra vágyik, rokkanva jut el az éjszakáig, hosszú volt az éjszaka, nagy a sötétség, kevés a fénysugár, az is gonosz lett a tengernyi kíntól ezen a tájon.. Sok az ellenség, sok és nagy a félreértés, tengernyi ármány és rágalom, kevés a szeretet, kevés a megértésre, békességre való törekvés, ezért nincs sehol nyugvópontra jutás. Rendezni végre közös dolgainkat nem lenne kevés, de beszélgetni és barátkozni nehéz azzal, ki már előtte elárul, mielőtt találkozott volna veled, és megismerhetett volna.

Te
Küzdj, erőd szerint a legnemesebbekért!

Bohócok

1. jelenet

Bodul
Fogd meg a rossz faszom, édes! Elkótyavetyéltem idestova 72 éven át; mindig használtam, de idő hiányában az időtlenségre. Az idő, mint egy börtön foglyul ejt a tér. A szemét, ha elérem e téridőnek, megnyugszom, de ha már nem tudom seggbe kúrni e rossz teret és rossz időt a rossz faszommal, piszkosul szenvedek: én a gyönyör-hajhász élvezet-mester, és tököm, ha kemény is, és faszom impotenciája lelkem kínozza is meg, gondolja, jobban szeretem majd a fasz helyett a lélek epekedését, és a maga szellemét, bizonyára, hogy nem. Csak a halálban ölelem, de nagyon és szorosan.

Godul
Magával akar vinni a halálba, kedvesem?

Bodul
Rég együtt vagyunk a halálban, és már sohasem engedem.

Godul
Miért?

Bodul
Hozzászoktam magához, és ez rosszabb, mint ha háromezer évig csak a zuhogó esőben kéne állni a szabad ég alatt, és lassan nem vagy, nem leszel más csak víz.

Godul
Segíthetek?

Bodul
Háromezer évig tartja fölénk zuhogó esőben nem létező esernyőjét, ki ronggyá ázott rég, nem érti, hogy semmi nincs, mi biztosíték lenne, lehetne!

Godul
Gondviselés van; a személyest add nekem; és az isteni elv jóra való lehetőség jelenlétéről a világban nem szabad lemondanunk, mert élve maga-magunk ássuk el.

Bodul
Mindig fenséges nyelvet használ és idióta maradisággal.

Godul
Siránkoznék éjt álló nap, hogy nemcsak fekete a létezés, hogy nemcsak gonosz van, még ha engem is legyőz és bedarál még egy kis fénypontot se hagy, létezik akkor már a teljesen sötét világegyetem?

Bodul
Miért ragaszkodik annyira a maga fénypontjaihoz? A ragaszkodás a legnagyobb rabság.

Godul
Nem vagyunk egyedül és a szeretet az isteni elv: e szeretet hiányzik és hiányzott mindig, ami nélkül nem tudok élni!

Bodul
Nem szeretem. Sosem szerettem. Nem tudok szeretni.

Godul
Én szeretem magát tán elég ez; és szeretett valaki titkon engem is határtalan a billiomodik hatványon, és megindítja újra és újra bennem már emléke is Isten áramlón hullámzó patakjait zuhatagaival, vízeséseivel, mert én is szeretem őt. Érintésére elmozdulnak lelkem szelleme létezése rétegei és árad bennem tova az édesvízi hullámzás az Isten szerelme. Érti ezt? Fel tudja ezt fogni?

Bodul
Nem, és újra nem.

Godul
Ez az alkotás. Mikor alkotok, megnő bennem a szeretet. És hatalmas vagyok az én egem csillagaival. Alkotás nélkül magam vagyok a szorongás nyomasztó levegője.

Bodul
Nézze ezt a zöld alma nagy frottír törülközőt, úgy bebugyolálnám ebbe legszívesebben, hogy sose lássam többé. Maga e szín bűvöletében; én a fekete bűvöletében.

Godul
Kár, nagy kár, hogy nem tud szeretni engem!

Bodul
Faszság! Tulajdonképpen miért függne a maga felé áramló szerelemtől? Nagy fölösleges függés lenne, nem gondolja?

Godul
Nem, nem gondolom, hanem a határtalanban a beteljesülést, ha engem szeret, szereti világok világát, engem, és ezzel együtt a fényt és benne minden lakosát, és a sötétség fénypontjai mátrixát -

Bodul
Meg akar keresztelni, avagy együtt, megkötözötten akar velem áramolni a világegyetem űrjén kirekesztve minden másból? Ez a dantei pokolra kerültek szerelme?!

Godul
Fényes pogányság. Tudós szeretet.

Bodul
Hiányozna magával a sötétség, ami személytelenít, amelyben oly könnyen el tudok tűnni; semmi pénzért ki nem adnám magam senkinek, ki önként meglát átható tekintete ragyogó fényével bevilágítja sötétségem lelki és szellemi alakzatait az más: nem tudom megakadályozni, pedig mindent megtettem már a megakadályozására. Ki, ha éppen maga világítja sötétségem szerkezeti vázát, mi kellemetlen és gyűlölöm is érte, de elfogadom: maga egy természeti kiegészítő rajtam egy kokárda. A kis kurvám.

Godul
Mindig lebecsül, és határtalan nagyot bukik a szerelmemben.

Bodul
Igen, de mindig előbb felállok, mint maga, ki a földön csúszik - mászik a szívsebei miatti betegségeiben elfolyó állandó vérzései gyengítik, folyton agonizál, állandó halálközelségben egyensúlyoz a maga légtornász kötelén 28 m magasban a föld szakadéka fölött, míg én a sötétségben eltűnő elnyelem a fényét és szembe megyek magával, ha kell, magára taposok, magába rúgok, elgáncsolom ezerszer is, ha kell!

Godul
Annál erősebb a fényem, mi újból bevilágítja életét, mely az enyémhez kötözött. Nem mintha lóversenyen futnék a maga lova ellen-

Bodul
A sötétségben, mitől maga egy dialektikai gondolkodás foglyaként tán fél, benne milliárdnyi fényalakzat rejtőzködik, de nem mutatja meg magát, elnyelődik, mint a sikolyok, mint a hangok, mint a szellembeszéd, és nincs igényem ennek még a töredékét se papírra vetni. Lusta vagyok és fáradt, és unom. Maga minek ír?

Godul
Szeretetből mások iránt, főleg e nyelvet anyanyelvként tudó és beszélő használói iránti szeretetből, és mert nem tudok mást, mint így létezni. E felé tartottam egy köves, szűk rögös úton -

Bodul
Mindig a maga nagy szavai!

Godul
Nem mondanám, hogy parányi kis fekete pont lélek és parányi kis fekete pont szellem lenne maga, ki nem kívánkozik megmutatkozni; nincs oly halott, amit maga mindig újra és újra meg ne mozgatna az élők iránti szánalomból, vagy ki maga is élő, miért teszi?

Bodul
Szeretetből maga iránt.

Godul
Hűha! (nagyot nyel)

Bodul
Fogja meg a rossz faszom, édes!

Godul
Azt mondja, jó szívvel jön...

Bodul
Igen; én igen.

Godul
A maga tekintete engem érintő és átfedő árnyékoló takarása tekintetemen ír... a múzsa és egy írónő! Ez esetben a múzsám egy piros ÖRDÖG, aki lusta!

Bodul
Ahogy tetszik fogalmazni kegyednek. Tőlem akár holnap hamuvá lehetne ez az egész kóceráj, melynek univerzum a neve. Nem gondolja, hogy mekkora sületlenség is ez emberi faj minden kínja nyomorával és aljas kegyetlenkedéseivel a hatalmi gőg mámorában a sok kis fekete bogár, ahogy említi a fáraó hangyasereg! Kicsim! Ezért aggódik és fájlalja a szívét maga annyira?

Godul
Én mindig azt az egy embert látom csak, akinek épp megölik a lelkét a gonoszok; épp azt az egy embert látom, akinek elégetik a szellemét a gonoszság mesterei; én a krisztusi Buddha - Nő, a Názáreti vagyok az anyjával és a Magdalai Máriával a KERESZT alatt az Istentől viselős, ki szereti a világot, az embert, és borzalmas számára a gyötrelmes szenvedései kínlódása, és tanítani és gyógyítani jött, hogy évezredekre enyhítsen kissé a világ kínjain; de a Názáreti nyelve kicsit megkopott, elavult már, és küldi géniuszait élettel beteljesíteni az ő örök művét az Ember iránti szeretetből. Érti ezt a borzalmat már, ezt a borzalmas, szívből elfolyó, anyaméhből áradó, testből folyó lecsapolt vértengert? Kezdi érteni is, kiismerni a lázat, mikor angyalok szárnyai érintésén újra huzalozzák a tested az örömhírért, hogy még ne halj meg, még itt maradj, mert még küldetésed van, mit nem fejeztél be, amit vállaltál, hogy egyenesen ide e pokolba lejössz értük, és még nem mehetsz el innen, még az angyali sár-sereg itt tart; és telenyomhatnak a mérgeikkel, mert az isteni küldöttek kitisztítanak belőlük..., és tested machinálják, megszerelik, mint egy gépet, hogy még ne menj el, még Te maradj közöttük, mert akarnak téged, TÉGED, egyedül téged, hogy adj nekik még önmagadból, igazán önmagad, a szerelmed nekik, mert kiszáradt, cserepes ajkaikkal szomjazzák az igazságot a lapos és kilúgozott semmis szürkeségben az alpári kegyetlenség kicsinyes fukar, parányi ráncos szívek és lelkek birodalmaiban; ki ismeri a Nap adományozó nagyszerű erejét a semmin? A fehér porát a lábon a lerótt kilométerekkel maga mögött hagyott Isten Birodalmával a kereszt éjszakáján elhozni pár embernek az isteni minőséget -

Bodul
Hány óra van kedvesem? Zöld uborka, sárgarépa, görögdinnye, avagy tökidő?

Godul
Légy, aki vagy!

Bodul
Fogja meg a rossz faszom, édes!

Godul
Úgy hírlik, jó szívvel jön...

Bodul
Igen; én igen.

Godul
Valaki veszélyben, de megmenekül!

Bodul
Igen.

Godul
Láttam egy világszépét átható tekintetemben, mint skorpiók, pondrók, férgek és kukacok tanyáját a lelke szellemét ragyogni; maga a leggyönyörűbb Nő a világon.

Bodul
Jól csak a szívével lát az Ember, ha az egy tiszta szív; ami igazán lényeges a szemnek láthatatlan. Mondja már végre, hogy túl sok ez magának!

Godul
Nem mondom, mert magát szeretem, és még akiket régóta szeretek és választottam! Miként lehetnék sok maga magamnak. Természetesen sok vagyok maga magamnak, magának még több vagyok, mégse hagy már el soha már, mert a szokás hatalma nálam megtartja, és a lába bűzét is elviselem, és nem tagadom meg hordó hasától az ölelést, ahogy maga sem az én felnyisszantott alhasi tájam ölelését...; talán ez az elfogadás testestől-lelkestől az a sötét ég, amin kis parányi fények a csillagok, de e kettősünk a sötét éjszakai ég egésze a parányi fénypontokkal mégis relatív, mert ténylegesen óriásiak a mi szemünk távolában, mégis képesek vagyunk őket érzékelvén befogadni.

Bodul
Fogja meg a rossz faszom, édes!

Godul
Úgy hírlik, jó szívvel jön...

Bodul
Igen, én igen. (Fogja az imént említett zöld alma színű frottír nagy strandtörölközőt, és kezdi hengerelvén és tekercselvén belecsomagolni a társát.)

Godul (halkan sikongat)
Nem kapok, édes, levegőt --------, ne oly szorosan szorítson e gúnyába bele, hagyjon lélegezni kissé, egy kis lélegzetnyi szünetet is!

Bodul (kitekeri)
Újrakezdem a tekercselését! Segítsen, hogy elviselhető maradjon a magára aggatott gúnya szűkössége! Úgyis kitalál mindegyikből, még tényleg el nem vágom az ereit együtt a magaméival!

Godul
Maga ráncos szörnyeteg; úgy hajt, mint edző a rábízott sportolóit!

Bodul
Üveggel vágom le fejét, ha nem lesz jó kislány, és nem engedelmeskedik az ÜGY érdekében a kettőnk megkötözött kettőse érdekében, ha nem lesz jó értelemben tevékeny. Sokat tettem magáért! Túl sokat. Nem szeretek veszteni. Örök győző vagyok, még mindenkivel elhitetem nagy vesztes mivoltom és siránkozásaimmal rátapadok és kiszipolyozom, míg nevetek az örök jól ellátott, jól táplált. Maga más egy kicsit... Próbálgatom régóta, hogy ki is és milyen is, mit is akar tulajdonképpen! Nem könnyű eset maga. Én szelíd vagyok és se gonosz, se jó, közönyös, botor, lusta egy élvhajhász abszolút tudatosság, ki hülyének tetteti magát, és bukdácsol, míg elgáncsol mindenkit idejében, hogy felállván őt lássák, csak ő reá tekintsenek a bárány ártatlan tekintetével! Na, ehhez mit szól? Hatalom?

Godul
Nem bírnám elviselni, hogy reám feltekintvén imádjanak!

Bodul
Nem kell imádatuk; tartsanak tőlem és tiszteljék szempontjaim.

Godul
Amit adott magából mindig megkapta tőlem...

Bodul
Ezért kivételes és kivételezett a párosunk!

Godul
Sokat elnyel önnön magából...

Bodul
Ami nem prezentálódik, nincs; amit vágy, szerelem és egy másik éhes gyönyörű szempár fekete tekintete nem hoz ki belőlem, az nincs...; mi haszna, ha múzsa, ha nincs a megálmodó vágyakozója, ki formába öntse? (bővebbre tekercseli)

Godul
Kizárta magát a zöld alma tekercsből...

Bodul
Korántsem. Én oldok és tekercselek.

Godul
Tekercseljen úgy, hogy maga is a zöld alma belseje legyen; onnan más a világ.

Bodul
Lehetetlen. Más a szerepem. Maga a vágyakozó álmodó, én a műszaki kivitelezés: a tekercselés szomorú melója...

Godul
Próbálja meg, édes, innen belülről, velem szemlélni egyszer a világot! Tekercseljen úgy, hogy magát ide mellém beleérti...

Bodul
Komolyan gondolja e sületlenséget?

Godul
Igen.

Bodul
A játszma, a játék a bohóckodás kedvéért?

Godul
Beleélhesse a bőröm alatti világba magát és ott lehessen, ahol én akarom. Nem akarja kipróbálni milyen?

Bodul
Egy pillanatig sem viselem el majd.

Godul
Próbálja ki játékos bohóckodásból!

Bodul
(kitekeri az előzőt és újra kezdi a tekercselést immár kettőjüket a zöld alma belsejébe.)

Godul
Szűkös így a létezés kettőnknek. Képzelje el szívem, hogy van ez az egész világegyetem, és mi arra vagyunk örökre ítéltetve, hogy együtt járjuk és húzzuk köreinket, mint a vadlibák át meg átszelvén újra és újra a világegyetemet: ez a kis csoportosulás mi vagyunk!

Bodul
Rettenetes! (hitetlenkedik) Képzelje el mégis, hogy ez a kettős az egész világegyetem. Milyen is akkor? Úgy, szűkös tán?

Godul
Megérezzük, mikor szűkös, és lazítsunk rajta, és mikor túl bő szorítsunk rajta?

Bodul
Megpróbáljuk? Meg akarja próbálni játékos bohóckodásból?

Godul
Félek.

Bodul
Mitől?

Godul
A kudarc lehetőségétől.

Bodul
Én nem félek.

Godul
Miért?

Bodul
Nagyon ismerem magát.

Godul
És el tud fogadni fingások között lábbűzével, ápolatlan és izzadt testtel?

Bodul
Egy játékos bohóckodás erejéig igen; míg a zöld alma törülközőben együtt tekercselvén összezárva vagyunk. A test börtöne, ha börtön csak, nincs értelme; ha áldásos közelség két test összezárva egy vízhatlan sátorban azt nem kell csak egy játékos rövid bohóckodásra redukálni, többet ér. Érti?

Godul
Miként ne érteném pont én?

Bodul
Na azért.

Godul
Megérek egy misét, gondolja?

Bodul
Sok misét megér. Leszünk még párszor egy vízhatlan sátorban együtt. Kevésbé fél?

Godul
Igen.

Bodul
(közben folyamatosan hengereli maguk ki és be, majd látványosan megunja és eldobja a törülközőt, amely alattuk, mint mező... mezítelenek tényleg; gyorsan felkapja a törülközőt és felöltöznek, újra ledobja a törülközőt, ezúttal a ruha marad) Na végre! Ettől is megszabadultunk: mind a mezítelenségtől, mind a zöld almától!

Godul
Heveredjünk le a friss zöld pázsitra és napozzunk! (leheverednek és szorosan bilincsesen átölelik egymást.)

Bodul
Tőlem nem szabadul, mert én szeretem igazán!

Godul
Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj! - sikítván kiált, majd hangtalan sikoltozik, sikít még egyet-egyet.

Bodul
És most jön az állatkerti jelenet az Öt Tavak édesvizű vidékén, akarja?

Godul
Jól úszom négy stílusban.

Bodul
Akkor vitorlázunk távolban egy fehér vitorlán, akarja?

Godul
Semmit sem akarok jobban.

Bodul
Jöhet erős szél is viharos zivataros csatazajos háromezer évnyi zápor?

Godul
Félek.

Bodul
Ne féljen! Itt vagyunk, a Sátor!

Godul
Szeretem.

Bodul
Én is. Milyen régóta már!

Godul
Mennyire?

Bodul
Messzemenően.

Godul
Mindig ezt mondja!

Bodul
(vállát rándítja)

Godul
Mondja még egyszer!

Bodul
Messzemenően. Hallotta? Messzemenően!

Godul
Nem. Mondja még egyszer!

Bodul
Nem mondom. Mondja maga!

Godul
Határtalan...

Bodul
Akkor jóóóóóóóóóóóóóóóó...

Godul
Igen, akkor jó!

Bodul
Akkor felkészülhetünk az állatkerti jelenethez! Készen áll?

Godul
Igen, szerelmem....

Bodul
Akkor jó!

2. jelenet

Bodul
Megcsípett maga engem egy mérges kígyó angyali mezében!

Godul
Én lettem volna, biztos benne, oly sokan szövik hálójuk a világegyetemben, mint pókok az angyali hálót...

Bodul
Nem pók maga, hanem egy viperafajzat, ki folyton megmérgez és halálra mar!

Godul
Én lennék az? Miért van még mindig itt?

Bodul
Még mindig maga a legjobb!

Godul
Téboooooooooly, hogy így igaz és maga a legjobb a vén, a szegény, az egy impotens virsli, a darált hús-pép!

Bodul
Vigyázzon mit beszél; könnyen tanul, és nehezen felejt: Elefánt!

Godul
Vércse, ha sikongat; pióca, ha vérem szívja; skorpió, ha mar!

Bodul
Maga se egy pelikán, csak azt terjeszti önnön magáról; azt szeretné hinni, hogy vérével táplál bárkit is; én etetem titkon tekintetem áramlatain, és fizetése is tőlem, belőlem van...; így menedzseli magát egy pelikán, de súlyosan téved! Maga csak maga magát szereti, és ha mégis nagyot bukik tönkreteszi lassan és biztosan azt, ki elgáncsolta! Meg is érdemli az, mert még így sincs jobb magánál!

Godul
Én lennék mindez? A velencei szárnyas oroszlán? Az égnek feszülő, ágaskodó LÓ, ki nehezen tanul és könnyen felejt? Egy méhkasban a méhkirálynő?