---

Tartalom

(nem tudhatom másnak az életem)
(életünket üres manírokkal)
(két sors egy törzsbe fonta gyökerét)
(mellém lépek árnyékod eltűnik)
(meséljem el mit csináltam eddig)
(zárt tér homlokom szkarabeuszok)
(éjszaka van a világ sötétebb)
(elnéma lettem lassan biztosan)
(fuss vélem világgá rejtezz engem)
(barátod jó barát így jó okkal)
(rohanni innen el azt akarom)
(elúszik nézzük: bádogkoronám)
(talmi cincogás kicsavart szavak)
(mássá változott másolt életem)
(nem hiszel nekem jövőtlen érzés)
(időm fölös törmeléke vagy perc)
(várni kivárni már csak ennyi kell)
(gyanakszunk egymásra hisz olyan szép)
(nem vagy itt tudom mégis érezlek)
(fekszel nem akarsz gondolni sem rá)
(hangok ízek illatok foszlányi)
(ne lássam arcod ébren s álmomban)
(színház az egész világ kedvesem)
(hamis gyöngyöket pörgetnek feléd)
(talmi bolond én esztelen őrült)
(incselkedsz vélem te kemény combú)
(az első s egyetlen pillanatért)
(a fontosabb vasúti vonalak)
(ahogyan hangod akad elcsuklik)
(két galaxis egyszerre robban szét)
(vállamra hullott kedvesem haja)
(felkelő nap fürdeti fényében)
(hangod a hangod melyik csillagé)
(házat épít hitének ki szorgos)
(pupilláid tükrözik vissza a fényt)
(szorongat minket torz képmutatás)
(menoteszt pozitiv alig értett)
(még itt sem vagy már vitázom veled)
(megváltoztattál új hitet brongat)
(burokkal együtt tyúktojásnyi vagy)
(ne hidd el sorsod szebb kötéssel vár)
(friss vér haldokló szívnek ereknek)
(mosolyogtál rám álmomban apa)
(vonásaid őrizem arcomon)
(egyetlenem a verset keresem)
(megértettem: vonzó szivárványbolt)
(kitörni vágytam s betört e szándék)
(lehullnak lassan az apró csodák)
(lezúdult millió pillanat míg)
(futnak perceink múlnak óráink)
(végül magához szoktat az idő)
(verseimben élsz már mindörökké)
(hallgatnám de hallgat hűs éjszakám)
(távoli utódom ha olvasod)
(kettőt szeretek téged s önmagam)
(olvasd e versben fogantál újra)
(örökké szeress ennyit akartam)
(kezemre szállt egy kósza katica)
(átcsap rajtunk szerelmünk tengere)
(locsogtok mint csacska hullámai)

---

Fülszöveg

1981. Szonettszerű hosszú hónapok, zabolázó korlátok közé szorított zabolátlan érzelmek gátlástalan legbenső pillanatai. Ott mutatván legerősebben gátlásaikat - szerűségüket. 1981: az év, amelyben az itt olvasható írások - s még vagy kétszer ennyi - születtek, rohamtempóban felskiccelve, mint ahogy ráexponál valamire a fotós, szinte futtában, majd megy tovább, halad az élet nyomában, s halasztja a film előhívását, s így tesz sokáig, talán túl sokáig, de teszi ezt mindaddig, amíg s mert az élet halasztja őt. Mert az élet halad, s aki a nyomába szegődik, nem állhat le még az exponálás előtt fényt mérni, fókuszt állítani, mélységet élesíteni, jobb szöget keresni; s még kevésbé zárkózhat sötétkamrába, fixíroldatokat keverni, s tűnődni tálkák fölött: alá- vagy föléhívjon-e a kép megmerítkezésének? És 2019. Az év, amikor a megsárgult - nyomdát addig soha nem látott - kéziratlapok előkerültek; immár csak mesélve valamiről s mesélve a sokkal többről. Az agy fotoshopja persze nekiállt ezt-azt igazgatni rajta, a valahai gyors tempó ráncait retusálgatni, tompa éleibe önbizalmat köszörülni, de a valódi kihívást, eldöntendő kérdést az jelentette: nem jobb-e úgy hagyni mind, éppúgy, ahogyan megszülettek, sietve, sebbel-lobbal; elvakart sebbel, lassan kialvó lobbal. Végül ilyenné lett az emlékkönyv - formálódtak, sorjázódtak lapjai, de gyöngéikhez, bizonytalanságaikhoz ragaszkodtak. S talán igazuk is van. Minden ettől lesz olyan. Élet- s szonettszerű.

---