KÁLNOKI IZIDOR: DIONYSIOS FÜLE

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2023
ISBN 978-963-417-556-8 (online)
MEK-21519

Gyerekkorunkban még alig voltak, ma jóformán minden ember specialista. Az emberi tudás megnőtt, elszélesedett, kiterjeszkedett. Ami tudomány régebben csak apró hajtás volt, gyenge csemete, abból erdőség nőtt, sok ezer szálfa, millió ágakkal, rengeteg mellékhajtással. Füzetekben gyüjtötték valamikor a tudást, s most nem fér bele könyvtárakba.

A tudás nőtt, a fejek megmaradtak, talán össze is zsugorodtak. Aki müvelt emberré akar lenni, már nem képes tudóssá válni. Egy ágazat nemcsak elég, de már sok is a legtöbb agynak. Igy lettek a specialisták.

Ha képet keresek, amely megmutatja a dolgok változását, a vándor muzsikus jut az eszembe, akit kicsi koromban láttam hetivásárokon. Vannak ma is zenészek, hogyne volnának, nagyszerü muzsikusok vannak, világhirüek, de olyan már nem terem, mint az én hajdani vásári zenészem volt. A hátán volt a nagy dob, azt a könyökével püfögtette, odakötött dobverővel. A dob tetején volt a cintányér, azt a lábával "kezelte", valami zsineg segitségével. A két kezében huzóharmonika, a hóna alatt duda, aminek sipja a szájában volt. S a szegény ember egyszerre dolgozott kézzel, lábbal, könyökkel, tüdővel, ököllel és térddel. És ez volt a zene. Amihez ma ötven ember kell. És harminc hangszer. És kóta és karmester. S az egészet ugy hivják, hogy filharmonikus zenekar. Ami szintén nagyon szép. Csak komplikált. És drága. S még nem is olyan mulatságos.

Vajjon ki kezdte a világba dobni a specialistákat? Hogyan keletkeztek, hogyan terjedtek el? Ki volt az ősapjuk? Nyilván nem esik messzire az igazságtól az a feltevés, hogy szinészek közt lettek az első specialisták. Őket a testök formája, a hangjuk, termetük, koruk, arcuk egyenesen rákényszeritette bizonyos szerepkörre. A nagyorruból és szélesszájuból nem lehetett szerelmes hős, a vastaghangú nem tudhatott tenort énekelni, a törpéből nem válhatott levente. S a nők? Már a kezdet kezdetén a természet beosztotta és megszabta a fejlődésüket. Naiva, hősnő, anyaszinésznő, komikus öreg - a létrának minden fokára rá kell lépniök. Persze vannak kivételek, de ezek sohase kedvezőek, se a szinésznőre, se a publikumra. Hiába, a fiatalság még valahogy el tudja játszani az öreget, de az öreg a fiatalt sehogy. Éppen ezért szeretnének az öreg nők naivák maradni. Ez is valami specialitás.

A legnagyszerübbet produkálják a specialistaság terén az orvosok. Igaz, az élet a legnagyobb tudomány, azért van a megröviditésére a legtöbb specialista.

Emlékezzünk régi időkről. Volt egy háziorvos. Egyuttal a család barátja, aki a férjnek üzleti tanácsokat adott, az asszonynak kurizált, a fiuknak pályát választott, a lányoknak kérőt nézett. Ő gyógyitotta az egész családot ükapától a dédunokáig, még a cselédség egészségére is ő vigyázott. Nem volt annyi betegség, hogy neki kétannyi herbateája ne lett volna.

Mi lett a doktorból! Ahány iz, annyi orvoslója. Az idegnek, a szemnek, a fülnek, az orrnak, a gégének, a fognak, a gyomornak, a májnak, a vesének, a bőrnek, a vakbélnek, a szemölcsnek, a szeplőnek külön-külön doktora van, s külön orvosa van a férfinek, a nőnek, a gyereknek. Minden embert harminc orvos kurál, - nincs is többé egészséges ember a világon!

S ahogy a doktorok sokasodtak, elszaporodtak a betegségek is. Amig a doktorok kevesen voltak, a legtöbb ember beérte egy betegséggel. Meg is halt bele, amikor eljött az ideje. Most sok betegség kell és sok specialista, hogy az ember békében élhessen és tisztességben meghalhasson.

Gonoszság volna a doktorokat bántani. A többi mesterség se másmilyen. Százféle technikus van. Más épiti a házat, más az utat, más a vaspályát, más szedi rendbe a vizeket. Vannak szinházak, templomok, kórházak, bankok épitésére külön szaktudósok s aki stabil kazánokat tud konstruálni, annak fogalma sincs róla, milyen legyen a mobil gőzkazán. Aki villamossághoz ért, nem foglalkozik a gőzzel, a gőzös mit se tud a viz hajtóerejéhez, ez viszont nem törődik a földgázzal, vagy az olajmotorokkal. Ahány csavarfajta, annyi mérnökfajta.

A piktorok is szakmákba sorozódnak. Tájkép, arckép, csatakép, genrekép - mind külön kezelőt kiván. A világtájak szerint is csoportosulnak a piktorok, sőt az évszakok szerint is. Mások festenek északi képeket, megint mások délieket, exotikusakat. A tavasznak, a nyárnak, az ősznek, a télnek piktorspecialistái vannak. Aki nyárfát tud festeni, az mindég nyárfát fest s a jegenyének is megvannak a maga szakfestői. Sőt olyanok is vannak, kiknél a fák fajtája bizonytalan. Ezek mindenféle fát festenek, de egyikről se tudják, hogy miféle. Ezek is specialisták, mint ahogy a lónak, az ökörnek, a juhnak is külön-külön piktorgárdája van.

És a költő? A költő is specialista. Kémregény, keleti regény, északi regény, detektivregény, házasságtörési regény, fantasztikus regény, szentimentális regény, romantikus regény, - mind külön szakosztályok. Az egyik poéta csak balladákat ir, a másiknak erotika az eleme. Határvillongás nincs. A humornak épp ugy megvannak a szomoru képviselői, mint ahogy a nyomornak külön e célra berendezett szakavatott lantpengetői akadnak. Rendesen pirospozsgás arcuak, jóltáplált testüek és automobilon járnak.

Specialisták! Még az egyszerü munkást is megfertőztették. Egy életet él végig akárhány vasesztergályos s nem csinál egyebet, csak anyacsavarokat. Van szabó, aki csak gomblyukakat varr, asztalos, ki csak fiókokat csinál, napszámos, aki csak szenet tud hordani, buzát már nem. Találékonyság, ötlet, invenció, önállóság, vállalkozó kedv, minden nagyobb emberi érzés kivált ezeknek az életéből, de - ugy mondják, - többet produkálnak és többet keresnek. Sokkal többet keresnek? Lárifári. Az állam, a társaság, a tőke, amely többet ad a munkáért, mindjárt gondoskodik róla, hogy a többet is elvegye. Nagyobb a kereset, nehezebb a megélhetés. Régen a két korona napi kereset volt kevés, most a husz korona napi kereset az, ami nem elegendő. S marad a lelket ölő specializált munka: az anyacsavar, az örök gomblyuk, az egyforma ládafia, a poros szeneszsák!

Az isten előtt se vagyunk egyenlőek. A lelkek pásztorai közt is vannak specialisták. Az egyik hires gyászoló, minden temetésre őt viszik, a másik harcias, a harmadik bárányszelidségü. Politikusok némelyek, mások lelkes téritők, megint mások tanitók vagy gyógyitók. Izgatásra külön papok vannak, békitésre megint mások. Van, aki vizet prédikál, van aki bort iszik. Az ilyen kettőt néha egyesitik is.

Igazság csak egy van, jogvédelem százféle. A fiskálisok közt is van annyi specialista, mint az orvosok közt, mivel hogy az igazságnak és jognak is van annyi betegsége, mint a testnek, az idegeknek és léleknek. Van, aki csak kriminális ügyekkel foglalkozik, van akinek a kereskedelmi jog a szakmája, van aki csak biztositások körül kereskedik, a közigazgatásnak is akadnak specialistái, nemkülönben váltónak, bankügyeknek, börzének, szabadalmaknak, vasuti szállitásoknak, biztositásoknak. Még külön csirkeprókátorok is vannak, ezeknek a sommás kereset a mesterségük.

A minap két honatya diskurál a képviselőház folyosóján. A nevök sehogy se jut az eszembe, de nem is tartozik a dologhoz. Az egyik egy karcsu, hórihorgas, alighanem balpárti. Csak annyit tudok róla, hogy specialista vámkérdésekben. A másik kövér, tömzsi, de jókedvü. A kormány embere és specialista nemzetiségi ügyekben. Mondja a vékony a vastagnak:

- Ugyan öregem, nem ajánlhatnál nekem egy jeles ügyvédet? Specialista legyen válópörökben.

- Nem. Eszem ágában sincs. S egyelőre bajos is volna, mert még nincs feleségem.

- Barátom, az előrelátó ember előbb ügyvédet keres a válópöréhez, csak azután házasodik.

- Ellenkezőleg. Senki se keres válópörös ügyvédet. A barátai keresik s még inkább a felesége udvarlói.

- Tudok egyet. Kitünő ember, elismert tekintély. Kelen Tibornak hivják. Megállj csak, a lakását is megmondhatom: Andrássy-ut... a cim nem jut eszembe. Azt hiszem a Rózsa-utca sarkán lakik. Nézd meg a telefonkönyvben.

... Válópör-specialista. Hát ilyen is van. Érdekes ember lehet. Milyen sokat tudhat. Mennyi sok izgató történet lehet az aktaszekrényében. De jó volna vele megismerkedni. Érdeklődjünk iránta.

Jó memóriája van a legtöbb honatyának. Főkép olyan dologra, amit nem ő igért, vagy amit nem neki kell megcsinálnia. Kelen doktor csakugyan az Andrássy-uton lakik, a Rózsa-utca sarkán, csinos bérpalotában, az első emeleten.

Aki be akar hozzá jutni, csönget az iroda ajtaján. Itt egy legény fogadja az érkezőt, csokoládészinü egyenruhában. A felsőkabátból kihámoznak bennünket, kalap, bot a fogasra kerül. Illedelmes kopogás után megyünk tovább. Egy tágas szobába, ahol négy irógép előtt négy csinos kisasszony ül. A következő szalonszerü szobában csak egy ur ül, a helyettes, szintén doktor, de még nem tette le az ügyvédi vizsgát. Igen kedves, roppant előzékeny fiatal ember, csak szörnyümód el van foglalva. Iratcsomók feküsznek előtte, ezekben egyre turkál s hol a kisasszonyokhoz szalad ki, valamit lemásoltatni, hol a principálishoz fut be, valamit, vagy valakit bejelenteni. Igazán dolgozni csak a legritkább ember látta.

A belépő elé már előre kiáltja az udvarias "jó napot" s mindjárt hozzáteszi:

- Néhány percnyi türelmet kell esedeznem. Az ügyvéd ur el van foglalva. Kliens van nála.

Az ügyvédbojtár erre egy névvel felel. Egy állandó névvel. Akárki legyen is az ügyvéd urnál: férfi vagy hölgy, kliens vagy látogató, ő mindig ezt a nevet mondja:

Történnek nála csudák a világon. A bojtár ur ebben a pillanatban igazat hazudott. Csakugyan Prodán Szvetomir kapitány van az ügyvéd urnál. Nagyon szerényen ül egy szék szélén, ami oda van állitva a nagy ügyvéd hatalmas iróasztala elé. A doktor ur szórakozottan tárgyal a kliensével, csak ugy félvállról diskurál vele, mint akit nyolcad- vagy tizedrangu ügyfélnek itél.

Az ügyvédek praktikusabb emberek az orvosoknál. Nem mondják ki, hogy egy-egy tanácskozás vagy vizsgálat tiz koronába vagy huszba kerül. Náluk nincsenek szabott árak, náluk alkalmi árak vannak. A gazdag ember fizessen sokat, győzi, a szegénynek olcsóbban csinálják, vagy még inkább elküldik egy más fiskálishoz. A módosat sokáig tartóztatják, hogy nagyobb legyen a kontó, a szegényebbel hamar végeznek, vagy be se bocsátják.

Prodán valahol a középen lehetett. Nehezebben jut be és hamarább kerül ki, mintha milliomos volna, de tiz percet mégis csak benn lehet a szentélyben.

Winter ur (minek titkolnánk a nevét?) csak belenyul a nagy aktaszekrénybe s első fogásra kiveszi.

- Vannak, főnök ur. Öten. És Gábor igazgató ur is telefonozott a bankból, hogy nemsokára itt lesz. Ő lesz a hatodik.

- Mondja meg az uraknak, hogy rögtön sorra kerülnek. Csak egy-két percnyi türelmet kérek.

- Láthatja kapitányom, nagyon sürgetnek. S ez igy megy egész délután. Tehát állapodjunk meg gyorsan: fönntartja-e keresetét, vagy visszavonja?

- Ez az éppen, amiben nem tudom elhatározni magamat, mio caro dottore. Föntartani is szeretném, visszavonni is óhajtanám.

- Nagy hiba ez az ingadozás, signor capitano. Igy nem lehet válópört vezetni.

- Si, si. Én ezt érzem. De nem én kezdtem - az asszony kezdte az ingadozást.

- Csakhogy nincsenek bizonyitékaim. Nulla documenti, signor dottore. S az asszony tagad. Rajta is csiptem bizalmas sétákon az udvarlójával - letagadta.

- Már próbáltam. Az asszony elcsábitotta a detektivet. Talán éppen Sefcsiknek hivták.

- Akkor nincs más hátra, föntartjuk a keresetet. Holnap megsürgetem az ügyet.

- Ne tessék megsürgetni. Nem olyan sietős. A dolognak tudniillik van egy kis mellékbibije.

Az ügyvéd szépen metszett, keskeny ajka kissé megrándult. A hangja szigorura vált:

- Figyelmeztetem kedves kapitány, hogy ezek a kis mellékbibik magának nagyon sok pénzébe kerülnek. Az örökös keresetek, tanácskozások, sürgetések, visszavonások mind költséget jelentenek.

- Hisz éppen itt van a mellékbibi: a költségben, vágott közbe a kapitány nagyon élénken. Ha válunk, akkor én fizetem a költségeket, io pagare s nekem nincs pénzem. Ha ellenben kibékülünk, a feleségem fizeti s neki van pénze, mert virágzó masamódüzlete van.

- Nem, signor dottore. Ez kissé korán volna. Várnunk kell, mig a költségek felszaporodnak.

- Nem értem magát, kapitány. Igazán nem értem. Elvégre mégis a kettejök pénzéről van szó, amit kár elpocsékolni.

- Signor dottore nem ismeri a feleségemet. Abból az asszonyból harapófogóval se lehet pénzt kivenni. Csak a válókeresettel.

- Valamit én is keresek rajta, nevetett Prodán. - A visszavonásért jutalék jár. S mondhatom, ez a kis mellékkereset a főkeresetem. Már egész csinos kis összegecske van a takarékban: csupa válókereset, hehehe...

- Ezért inditott már vagy tiz válópert a felesége ellen? Ravasz kópé maga, kapitány!

- Csak ötöt, ügyvéd ur: cinque. Azt hiszem, tiz körül már meg is állhatunk.

- Hogy megnősüljek. Már van valakim, akinek én fogok masamódüzletet nyitni.

- Furcsa ember maga, Prodán. De most nem haragszik ugy-e, ha elbocsátom? Még sokan várnak.

- Már magam is menni készültem. De a héten még eljövök egyszer-kétszer, ha megengedi. Sürgetni az ügyet, hehehe...

Prodán ur az első szobában igen melegen bucsuzott az ügyvédbojtártól, a másodikban pedig sorra kezet fogott az irógépes kisasszonyokkal, sőt minden áron kezet is akart csókolni, ami ellen a leányok visitva tiltakoztak. Csak azután ment haza Prodán ur. Ha ugyan hazament.

Az ügyvéd magára maradt. Le-lekapott a háta mögött álló kandallóhoz, mintha vizsgálgatná, elég meleget szállit-e a gőzfütés, azután megelégedve visszahajolt az asztala fölé és csengetett.

Winter ur, az ügyvédbojtár, mintha várta volna a csengetést, gyorsan berobogott.

- Kissé sok az öt, amikor nincs itt senki. Ezentul csak hármat mondjon. S apropos, ennek a Prodánnak emelni kell a taksáit, ötven százalékkal. A mai tanácskozásért irjon be neki ötven koronát. Nem szeretem, ha valaki többet keres rajtam, mint én rajta. S még egyet, Winter ur. Telefonoznia kell. A két Sefcsiknek. Hogy nézzenek föl ide. Valami dolgom van velük. S most csak Gábor urat bocsássa be. Ha más valaki jönne, nem vagyok itthon. Végezzen ön a kliensekkel.

Nagyon csinos a Kelen doktor fogadószobája. Elegáns, tágas terem. Az egyik sarokban, a fal közelében hatalmas iróasztal. Faragott, velencei munka. Mögötte a kényelmes karosszék, ahol az ügyvéd ur elhelyezkedik. Trón se lehet diszesebb. A falba beépitve gyönyörü kandalló. De nem igazi, csak a központi fütéshez való radiatort takarja el. A falak mentén könyvszekrény, aktaszekrény. Ezüstnek, aranynak se lehet különb hajlékot épiteni. Kanapék, karosszékek, dohányzó, pálinkaszék egésziti ki a pazar butorzatot. Nagyon jó mesterségnek tetszik a válópörök intézése.

Hanem azzal a bolond központi fütéssel, ugy látszik, baj van. A doktor ur minduntalan föléje hajol, nézegeti, vizsgálja. Mi lehet vele? Elvégre október van, szelid ősz, ilyenkor még füteni se szokás.

Kelen doktor egy pillanatra megnyugszik. Az asztalán heverő iratok után nyul. Lapozgat bennök. Larisné contra Laris. De a másik percben már megint a kandalló fölé hajol. Az arcára harag ül és düh, földhöz csapja az iratokat, felugrik. A lakásába vezető ajtó felé indul. A fele uton megáll. A keze lehanyatlik, a feje lekonyul. Lassan, mint a megriasztott gyerek, visszafordul s megy vissza az iróasztalához. Leül és a tenyerébe temeti az arcát. S ujra a kandalló fölé hajol. Mindig lejebb. Egészen leguggol a földre, szinte belebuvik a kandallóba. Háttal van az ajtó felé.

Az ajtó halkan nyilik. Gábor Károly lép be. A bejelentett barát. Jól táplált ur, elegáns, pirosképü. Olyan embernek látszik, aki igen gondosan szokott táplálkozni s akinek igen kevés baja volt az életben.

Mosolyogva lép be, de hirtelen meghökken. Ugy látszik meglepte kissé, hogy nagyhirü, kitünő barátja egymagában földön-mászósdit játszik. Köhécsel, hogy észrevétesse magát.

Most már fölugrik Kelen doktor, s elkezdi a földre dobott aktákat összeszedni:

- A pose csakugyan furcsa. S ez magyarázatra szorul. Nagyon sok dolgom volt kedves barátom. Délelőtt is, délután is. A sok tárgyalás, a nehézfejü emberekbe való belebeszélés ugy kimeritett, hogy itt ültőhelyemben elaludtam. Éppen egy aktacsomó volt a kezemben, tanulmányoztam, Larisné, contra Laris, amikor elnyomott az álom. S az akták szétszóródtak. Most össze kell szednem.

- Magyarázgassam, hogy munkaközben szundikáltam? Inkább magam szedem össze az aktákat.

- Értelek öreg cimbora. Mi már abban a korban vagyunk, mikor az ember néha-néha elszundikál. Aki fiatal, sokszor ok nélkül felriad az álmából, a vénecske sokszor ok nélkül elbóbiskol. Voltaképen ilyenféle okból jöttem most hozzád.

Kelen doktor szépen leültette barátját egy karosszékbe s maga is visszatelepedett a helyére.

- Kissé nehéz elmondani. Sőt nagyon nehéz. Egyet mindenesetre meg kell igérned.

- Hogy én nevessek kedves barátom, ahhoz nagyon jó vicceket kellene mondanod. Mi már nem nevetünk olyan könnyen, mint hajdan.

- Igaz. Az emberek lassan-lassan elfelejtik a nevetést. Ezért is bukik meg olyan sok darab a szinházakban. Nem bánom hát, elmondom. De egy kis bevezetés kell hozzá.

- Jó multkoriban egyszer gyöngélkedni kezdtem. Fájt a fejem, mindenem fájt, lusta voltam és bágyadt, tartottam tőle, hogy komolyan beteg leszek. Elmentem az orvoshoz.

- Én is ugy gondoltam. De az orvos, amikor megvizsgált, kinevetett. "Ugyan mit akar az ur? Nincs magának semmi baja." És haza kergetett.

- Dühös voltam a doktoromra. Az orvos nem csak arra való, hogy gyógyitsa a betegséget. Arra való főképp, hogy megelőzze. Ha nincs semmi bajom, kurálja ki belőlem azt a félelmet, hogy beteg leszek. Ilyen ügyben jöttem most tehozzád is. Még nem vagyok beteg, de már érzem a betegség előjeleit.

- Nono. Én már láttam embereket, akik nem a feleségükre voltak féltékenyek. De egyébként is bolondság, ha te féltékeny vagy. A te feleséged a legbájosabb és legjobb asszony a világon. És esze van. Rengeteg sok esze van.

- Ugy beszélsz, mintha a nő az eszével csalná meg az urát. Az észnek semmi köze a hűséghez. Sőt én azt gondolom, hogy az ész csak bajokat okoz. Bolond ember mind, akinek okos asszony a felesége. A buta nő mindenbe belenyugszik, még a rosszba is. Az okos nő mindenen változtatni akar, még a jón is. Én ugy vettem észre, hogy a feleségem most is változtatni akar valamin. S attól tartok, hogy az a valami én vagyok.

- Vettél észre valami különöset? Van okod a féltékenységre? - kérdezte most Kelen doktor.

- Különöset nem vettem észre semmit. Legalább az asszonyon semmit. De annál többet magamon. Elfog néha valami nagy nyugtalanság. Szeretnék szokatlan időben hazamenni. Néha olyan vágyaim vannak, hogy rálesek az asszonyra. Sőt meg is tettem néhányszor, hogy órákig jártam a házunk körül. Egyszer-másszor találkoztam is egy feltünően magas, karcsu és nagyon csinos fiatalemberrel.

- Ott. De sohase ment be a házba. A házmesterem nem is ösmeri. Senkise ösmeri a házamban.

- Ugy! Tehát nincs közvetlen veszedelem. Csak félelem. Sejtés. Ezerszerte jobb, mint az én esetem...

Gábor Károly nagyot nézett erre a különös mondásra. Kelen doktor elgondolkozott, lehajolt a kandalló felé, fülelt, aztán nagyot ütött az asztalra. Felugrott:

A kis, kövér, pirosképü ember szinte elsápadt erre az indulatkitörésre. S csudálkozva kérdezte:

- Valami gazembert hallok. Egy alávaló zsiványt hallok. Egy becsületrablót hallok, aki majd mindennap a fülem hallatára a legőrültebb szerelmi vallomásokat teszi a feleségemnek.

- A te feleségednek? Annak a páratlan, drága teremtésnek? A saját lakásodon? Ez lehetetlen.

- Miért nem mégy át az asszonyhoz? Leütni azt a gazembert. Ha akarod, én is segitek.

- Csak maradj a helyeden. Beláthatod, hogy erre már én is gondoltam, sőt akárhányszor meg is tettem. De ha átmegyek, nincsen ott egy lélek se. És senki se jött be a lakásba. És senkise ment ki. És a feleségem esetleg alszik a divánon, vagy öltözködik éppen, vagy könyv van a kezében. Sőt az is megtörtént már, hogy kézimunkán dolgozott. De ez ritka eset nála.

- Meg kell magyaráznom a dolgokat. De ez kissé nehéz. Ugy-e vársz egy-két percet, amig rendbe szedem a gondolataimat?

Kelen doktor kétszer-háromszor szapora, apró lépésekkel végigjárta a szobát. Az ideges ember mind igy lépked. Mélyen gondolkodott a hires ügyvéd, legalább azt mutatta. Majd megállt a dohányoskészlet előtt:

- Tudom. Hogyne tudnám? Olyasféle, mint a Damokles kardja, ami az ember feje fölött lóg, vagy a Pythagoras tantétele, amire nem szabad rálépni. Holmi mythológia. Szóval láthatod, hogy egészen jól tudom... Azaz, te, nem hordója volt a te emberednek?

- Történelemből ötös. Különben minek is emlékeznél te az ilyenekre. A börze koronázatlan fejedelmének sokkal fontosabb a rimamurányi árfolyama. Talán ötszáz évvel Krisztus előtt élt Dionysios.

- Nem rá, csak a fülére. Ami nem is volt fül, hanem holmi épitészeti raffinement. Ugy épittette a börtöneit ez a Dionysios, hogy amit a rabok beszélgettek, ha csak suttogtak is, ő minden szót hallott a maga szobáiban. Hangfogók voltak a börtönökben, vagy csövek a falakban, mit tudom én, mi, szóval egészen olyan őskori telefonhálózat volt, aminek megvolt az az óriási előnye is, hogy nem kellett hozzá központ, amely mindég azt mondja: "mással beszél!"

- Igen. S az egésznek a titkát végképp elfelejtették az emberek. Csak ugy véletlenből történik meg a mai épitkezésekben, hogy bizonyos fülkében nagyszerüen meg lehet hallani, amit egy másik fülkében vagy sarokban beszélgetnek. Azt mondják, Rómában, a szent Péter-templomban van egy ilyen sarok. S a pesti Pannonia-szálló éttermében is van ilyen fülke. S én még egyet fedeztem fel. Nálam. Itt a szobámban.

- Most két éve központi fütést csináltattam a lakásba. Nagy munka volt, az egész házat felforgatták. De amikor elkészült, egy különös felfedezést tettem. Itt, ebben a sarokban, közvetlenül a kandalló fölött, minden szót meg lehet hallani, amit a hálószobában, vagy a szalonban mondanak.

Gábor odahuzódott Kelen mellé és segitett neki hallgatózni. Aztán halkan mondta:

- Konfuzus vagy barátom. Ez a fül némileg megzavarhatott. Az imént még azt mondtad, hogy valaki szerelmet vall a feleségednek. Most meg szendereg. Vagy a te füled rossz, vagy a Diogenes hall egy kicsit nagyot.

- Dionysios! S emlékezetből ötös. Mert azt is mondtam, ha bemennék hozzá, bizonyosan a diványon feküdne és aludnék. S éppen ezen fordul meg az egész ügy. Eleinte, amikor Dionysios fülét felfedeztem, mód nélkül örültem neki. "No, mondok magamban, ez a leggyönyörübb háztartási eszköz a világon." Micsoda nagyszerü dolgom lesz ezentul. Ide ülök az iróasztalom mellé, ha jó kedvem van, még dolgozhatom is s pontosan tudok mindent, ami a házamban történik. Hallom, ha alszik a feleségem, hallom ha ébren van. Amikor jár-kél, tesz-vesz, pöröl a cselédekkel, tárgyal a szabónővel, amikor látogatást fogad, amikor elmenni készül, ha dalol, ha sóhajtozik, én mindent hallok és mindent tudok. Én mindig tudom előre, hogy mi lesz az ebéd, milyen nagy lesz a szabókontó, mikor kapok masamód-számlát, minő kedve van a feleségemnek. Engem nem érhetnek meglepetések - gondoltam örömömben.

- Ostobán és alaptalanul - morogta utána Kelen. Mert egészen más lett belőle. Minden nap végig kell hallgatnom egy-két szerelmi vallomást, amit a feleségemnek tesznek. S az udvarló - mondhatom - roppant müvelt és intelligens ember. Gyönyörü hangja van s ép oly tökéletesen beszél magyarul, mint németül, franciául, angolul, olaszul. A legklasszikusabb nyelven mondja el az ő gyönyörü vallomásait.

- Az imént, amikor te jöttél, tudod mért ültem itt a földön? Hallgatóztam. És tudod mért kellett az aktákat összeszednem? Mert földhöz vágtam dühömben. Hazudtam, hogy álmomban szórtam szét. Már hetek óta nem merek aludni. Csak szerelmi vallomásokat hallgatok.

- Vattát kellene tenni a Dionysios fülébe - nevetett Gábor. Majd széles mosollyal az arcán a botja és kalapja után nyult, amit magával hozott a szobába. S nevetve folytatta:

- Egy jó ügyvédhez. Tanácsot kérni. Mert azt látom, hogy én rossz helyre fordultam. Te betegebb vagy, mint én. A te féltékenységed valóságos Mont-Blanc az én féltékenységem Gellérthegye mellett.

- Elmésségből ötös. Csak ülj vissza a helyedre. És hallgass rám. Én nem tagadom, hogy féltékeny vagyok, mint ahogy te is bevallottad. Sőt azt hiszem, hogy minden okos ember féltékeny bizonyos mértékig, ha csak némileg csinos a felesége. Egy kevés féltékenység olyan kelléke a házasságnak, mint a só a levesnek. Nélküle izetlen a szerelem. És a kor is elősegiti a féltékenységet. Határozottan elősegiti. Lásd, én most negyvennégy éves vagyok.

- Azt hiszem, te is a negyven körül jársz. Talán már tul is vagy a negyvenen?

- Jócskán. Én vagyok negyvennégy. Pedig tavaly még két évvel fiatalabb voltam nálad.

- Kicsinyeskedés. Erre nem is felelek. A lényeges az, hogy a férfi-embernél is negyvenen túl kezdődik a veszedelmes életkor. Ilyenkor jelentkezik a fáradtság, az elernyedés, a véredények elmeszesedése, a köszvény és az asszonyi hűtlenség. Kedves barátom, tanuld meg, az asszony nem akkor csalja meg az urát, ha túl van a harmincon. Akkor csalja meg, amikor az ura túl van a negyvenen. Ebben van a baj, barátom és még valamiben.

Kelen doktor karonfogta a barátját s odavezette a nagy aktaszekrény elé. Kitárta a szekrény mindkét ajtaját. A hangja büszkén csengett, amikor megszólalt:

- Papirosok. Irások. Poros és pókhálós akták. Mennyivel szebb egy vasszekrény, amiben részvények vannak!

- Csakugyan papirosok. Irások. Akták. S mivel én válópör-specialista vagyok, mind válópörakta.

Gábor vállára teszi a kezét s gyönyörködve nézi a dúsan megrakott szekrényt:

- Szép csomó, mi? Egy munkás élet gyümölcse. Mondd csak Károly, hány pörre becsülöd te azt a szekrénykét?

- Nem több. Mindjárt 1001-en kezdtem a prakszisomat. Ez már igy szokás. Tehát 453 válópör, - folytatta büszkén. - Amit mind én vittem. És ezek közül 452-ben az asszony megcsalta az urát. 452-ben. Érted? 453 közül 452-ben.

- Szomoru statisztika! De szinte lehetetlen. Nem hinném, hogy minden ügyvédnél ilyen legyen az arányszám.

- Lehet, hogy van valami eltérés. Lehet, hogy engem feltünően megtiszteltek a házasságtörő asszonyok. Ám a különbség valami nagy nem lehet.

- Amikor még legényember voltam, még nem voltak ilyen kedvezőek a viszonyok. Pedig akkor nem bántott volna az ilyen statisztika. Most ugy hatnak rám ezek a szomoru számok, mint egy rossz termésjelentés.

Kelen doktor visszament a helyére, az iróasztala mögé, Gábornak is intett, hogy üljön le.

- Visszaülök ide. Ez a legkedvesebb helyem, itt a fül mellett. Mit is mondtál az imént? Mint egy rossz termésjelentés. Még rosszabb. Mert a rossz termés után jöhet egy jó, aztán egy közepes, aztán egy nagyon jó. A termés változik, de az asszonyi csalások állandóak, mint a modern hadsereg. Talán van is valami összefüggés a kettő között...

Egy-két pillanatra elhallgatott Kelen doktor. A tenyerébe hajtotta a fejét, elgondolkozott. Majd ujra szóba fogott:

- Nem értem az embereket, abszolute nem értem. Minden veszedelem ellen védekezik az emberiség. Biztositja magát tüz ellen, viz ellen, baleset ellen, vizkár ellen. Ahol valami katasztrófa érhetné, ott körülbástyázza a testét. Gátakat épit a vizek elé, korlátokat von a vasut körül, ágyukat szegez a viharfelhőnek. A háboru ellen szövetségeket köt, a párbaj ellen ligát szervez, a züllött gyermekeket védelmezi, a börtönből kiszabadult rabokat uj életbe vezeti, nehogy elszaporodjanak a gonosztevők. Még az ablakokat is bebiztositják - törés ellen. Csak épen a házasságot lehet törni és zuzni, gázolni és rombolni.

- Tehát a párbaj ellen van liga, az asszonyhüség mellett nincs liga. Pedig mi bajt okoz a párbaj? Többnyire csak egy kis lyukat a bőrön. És mit csinál az asszonyi hütlenség? Egy nagy lyukat a becsületen. Én azt mondom, hogy meg kellene csinálni az asszonyhűséget védő világligát!

- Az asszonyhűségre nem lehet elég magas dijat szabni. Különben: ez csak egy ábránd. A jövő zenéje kedves barátom. "Világszövetség házasságtörések ellen." Egyszer majd meglesz, hogy összeállnak a férjek mind, valami egyesülésbe, melynek a tagjai becsületességet fogadnak egymással szemben és minden férjes asszonynak kitérnek az utjából. Sőt arra is vállalkoznak, hogy védik az asszonyokat, útjába állanak a csábitásnak, minden házasságtörést megakadályoznak s a fenyegető veszedelmekre idején figyelmeztetik a férjeket. Hogy ne mindig a férj legyen az utolsó, aki megtudja, hogy ő voltaképen - - -

Itt egy kifejező gesztussal babrált a saját feje körül. Talán a szarvakat akarta jelezni.

- Én egészen bizonyos vagyok benne, hogy előbb-utóbb testet ölt ez a világboldogitó idea. És szeretném azt is, ha a mi kettőnk nevéhez füződnék. Főkép én vagyok rá predestinálva, mint a válópörök elismert szaktekintélye.

- Segithetsz. Hogyne segithetnél! Mert bizonyos előkészületre van szükség, előtanulmányokra, hogy úgy mondjam. Rendszert kell megállapitani, szabályokat kell felállitani, ki kellene próbálnunk az ideáimat - házilag. Mi ketten egyelőre megcsináljuk a próba-alakulást: megkötjük a férjek véd- és dac-szövetségét.

- Mért volna nevetséges? Mindig az idea születik meg előbb s csak azután szereznek hozzá híveket. Még a vallásokat is így alapitották meg. Elsősorban a saját asszonyainkra akarunk vigyázni, ugy-e? S már itt is többet lát négy szem, mint kettő. És ha segédszemélyzet kell, szerezhetünk. Már erre is gondoltam. Csak egy-két percig próbálj értelmesen meghallgatni - ha nem esik nehezedre - s én kifejtem a terveimet, melyeket az asszonyi lélek alapos ismeretére alapitottam.

- Az asszonyi lélek az egy mozaik, kedves barátom, kirakva ezerszinü és ezerformáju kivánságokból. Ezek vagy teljesíthetők, vagy nem teljesithetők.

- Többnyire igen nehezen teljesithetők... tette hozzá Gábor nagyot sóhajtva.

- Az olyan ember, mint te, vagy én, elég jól ellátja a maga élettársát. Mindenök megvan a mi asszonyainknak: jómód, kényelem, toillete-ek, ékszerek, társadalmi állás, szórakozások, utazás. Legfeljebb csak egy kis flirt hiányzik az életükből és némi lelki emóció.

- Nem pótolják, ha mi magunk gondoskodunk a pótlásáról. Ez épen a tervem egyik része. Mi kölcsönösen udvarolni fogunk a feleségeinknek. Én a tiednek, te az enyémnek.

- Az asszonyok szeretik, ha mindig van mellettök valaki, aki szépeket mond nekik, aki dicséri a ruháikat, aki mindennap ujra konstatálja, hogy kitünő színben vannak és napról-napra fiatalodnak. Azt se feledd el, hogy hetenkint legalább háromszor ismételni kell, hogy ő nagysága soványabb lett és karcsubb. Ez nagyon fontos. De a legfontosabb az, hogy mindig igazat kell adni az asszonynak. Ezt szeretik legjobban. Főkép olyankor, amikor nincs igazuk.

- Nem fogom elfeledni. De mért ne tehetné meg mindezt a férj? Akkor nem kell udvarló.

- De kell. Mert ha a férj mindenben igazat ad a feleségének, az roppant drága mulatság. De ha az udvarló ad neki igazat, az nem kerül semmibe. S neki mégis igaza van!

- És mi lesz, - erre felelj öreg! - mi lesz akkor, ha egyikünk komolyan beleszeret a másik feleségébe?

- Ez ki van zárva. Megállj kérlek: hány esztendeje vagyunk mi ugy jóban, rosszban együtt?

- No látod. A szerelem az első két-három hónapban szokott jönni. A második évben már csökken, a negyedikben pedig már akkor is lelohad, ha valamikor az egekig lobogott. Aztán mi folyton egymás szeme előtt vagyunk és fogadalmat is teszünk egymásnak.

- Persze. Ez igaz. De hátha közrejátszik egy ismeretlen harmadik, aki nem tesz fogadalmat? Az a magas, karcsu fiatalember, vagy az a soknyelvü szavaló. Mi lesz akkor?

- Hát ez miféle isten csudája? A két Sefcsik? Már megint kezded a mithológiát?

- Te nem ismered a két Sefcsiket? Micsoda tudatlanság. Megállj, mindjárt behivatom őket.

- Hogy jőjjenek ide, ugy-e azt üzente? Akkor legyen szives küldje be őket Winter.

- Igenis főnök ur. De van itt valaki, aki minden áron beszélni akar a főnök urral. Egy asszony.

- Csinos. Nagyon csinos. Kisebbfajta bolondságokat érdemes volna érte elkövetni, tette hozzá szemérmesen.

- Akkor bejöhet, szólt az ügyvéd, s Gábor felé fordulva sietett hozzátenni:

- Hogyne kérlek. Pláne, ha olyan csinos, hogy bolondságokat is érdemes érte elkövetni.

Winter ur sietett ki s máris belépett a szép kalapos hölgy. Piszeorru, merésznézésü szőke asszony, igazi szobalányszépség, akinek a szeméből szinte kivillog az éles nyelve. Egyenesen Gábor Károly elé pördül:

- Mindjárt gondoltam, hogy ön a doktor, fordult most Kelen felé a fürgemozgásu menyecske. - A másik urat inkább bankárnak nézem. Ugy-e bankárnak tetszik lenni?

- Egy nagyon bizalmas kérdésem volna az ügyvéd urhoz. Rendkivül bizalmas, ha megengedi.

- Csak tessék maradni, felelt az ügyvéd helyett az asszony. Annyira nem bizalmas a kérdésem s már megint az ügyvéd felé fordult fürgén. Azt akartam kérdezni, - de ugy-e leülhetek (s már ült is a Gábor korábbi helyén) - az volna a kérdésem: ha egy nő jogi tanácsot kér az ügyvéd urtól, okvetlenül szükséges-e, hogy bemutatkozzék?

- Hála Istennek, sóhajtott megkönnyebbülve az asszony. Én tudniillik Sefcsikné vagyok. Sefcsik Jánosné, a fiatalabb.

- Nincs. Csak a fiatalabb Sefcsik felesége vagyok, hiszen tetszik ösmerni mind a kettőt. A vénhez nem mentem volna hozzá, ha egy milliója lett volna is.

- Dehogy okosan. Nagyon buta voltam, hogy a fiatalhoz mentem. Az öreg is nagy kujon ugyan, de az én férjemmel az ördög se bir. Még én magam se.

- No látja. Megint hazudott a zsivány. Nekem azt mondta, hogy telefonon iderendelték.

- Azért mégis hazudott Sefcsik, mert nincsen itt. Ha itt nincs, akkor máshol van. Mért nem mondta meg nekem azt a helyet, ahová csakugyan elment. Mert bizonyosan szoknya után szaladgál. Kalandokra vadászik. Megállj Sefcsik, ezt megkeserülöd. Arra mérget vehet a doktor úr. S még egyet szeretnék kérdezni. Csak még egyet.

- Hogy lehet az? Aki kenyeret lop, mert éhes, azt becsukják. Aki az adóját eltagadja, azt is becsukják. S aki a saját hites feleségét megcsalja, azt nem csukják be? Doktor ur: kik csinálják nálunk a törvényeket?

- Istenem, ez mindenütt a világon egyformán megy. A törvényeket a miniszterek csinálják, az államtitkárok, a képviselők, a főrendek.

- Szép kis banda, mondhatom! Egy mákszemmel se különbek, mint Sefcsik János. Máskép becsuknák az olyan gyalázatos embert, aki gonoszul megcsalja az ő szegény jó feleségét.

- S ezt orvosságnak nevezi a doktor ur? Köszönöm szépen. S akkor ki tartja el? Ki ad neki nevet? Ki gondoskodik róla? És apa is kell a gyerekeknek. Nekem ugyan nincsenek gyermekeim - de apa azért kell.

- Nem is kérek, pattogott az asszony keményen. Majd adok én magamnak más tanácsot. Várj csak Sefcsik! Megtanítalak keztyübe dudálni.

- Megcsalom a nyomorultat! Ha ő engem egyszer csal meg, én megcsalom tizenegyszer.

Több se kellett az asszonynak. Felugrott, mintha puskából lőtték volna ki. Ott termett Gábor előtt:

- Tudja meg az ur, hogy nem teszem okosan. Butául cselekszem, mert a férfi mind egyforma. Nem érdemes az egyikért megcsalni a másikat. Mégis megteszem. Majd megmutatom annak a Sefcsiknek!

- Köszönöm doktor ur a szives jóakaratát. S mivel tartozom az ügyvéd urnak?

- Semmi se jár? Annál jobb. Akkor tehetne nekem a doktor ur egy szivességet, amivel megszolgálnám a jóságát.

- Én tudniillik önálló keresetü nő vagyok. Üzletvezető. Egy masamód üzletet vezetek, a Prodánné asszonyét, hiszen tetszik ismerni. Arra akarom kérni a nagyságos urat - most már nagyságosnak mondta - tessék engem beajánlani a nagyságos asszonynak. Nagyon szép kalapokat csinálunk s nem is drágán. És javitásokat is vállalunk, meg átalakitásokat.

- És a nagyságos ur is lehetne olyan jó s beajánlhatna a maga nagyságájának.

- Nem bánom, be fogom ajánlani. A jövő héten majd fel is keresheti a feleségemet, mintákkal. És Gábor barátom is ajánlani fogja Sefcsiknét a feleségének. Őt is felkeresheti. Csak egyre akarom figyelmeztetni. A hölgyeknek jó magas árakat szabjon a kalapokért. Mindenért a dupláját kérje, de mi természetesen csak a rendes árakat fizetjük. A számla felét.

- Mire jó ez a komédia? kérdezte Gábor kelletlenül. Nem szeretem az ilyen furfangokat.

- Nem árthat barátom. Ha igen drága a kalap, az asszonyok nehezebben veszik meg, kevesebbet vásárolnak, s a keveset is jobban kimélik. S mindenkinek öröme van ezenfelül is. Az asszony örül, hogy drága kalapja van, mi pedig örülünk, hogy csak a felét kell fizetni. - Nos, jó lesz igy Sefcsikné asszony?

- Nagyon jó lesz, ha az uraknak igy tetszik. Minden ugy van jól, ahogy szeretik. Tehát szállitom a mintákat és köszönöm a szives jóságukat.

- Isten önnel asszonyom, mondja Kelen doktor. Ha lesz valami kivánságunk, majd megüzenem az urával.

- Jobb telefonozni nagyságos ur. 54-52. az én telefonszámom. Nem kell, hogy a férjem beleavatkozzék az én üzleteimbe.

S ment ki az iroda felé. Gábor pedig elővette a kis noteszét s gyorsan feljegyzett valamit.

Kelen doktor ott ült az iróasztala mögött s fölényes tekintetet vetett Gáborra, aki jegyzőkönyvével a kezében nézett az eltávozó asszony után.

- Te Károly, kezdte Kelen ujra a beszédet, ülj csak vissza a helyedre, s mondjad: leszürted te ennek a beszélgetésnek a tanulságait?

- Ez. Felirtam a nőcske telefonszámát. S alkalmilag megkérdezem tőle, vajjon elérkezett-e már a kellő idő?

S ezzel szép kényelmesen visszatelepedett a helyére és keresztbe vetette a lábát.

- Nagyszerü ember vagy te Károly, nevetett az ügyvéd. - Diszpéldánya leszel az asszonyhűséget védő férfiligának.

- Ugyan kérlek, ez nem tartozik az elvekhez. Itt van egy csinos nőcske, akinek komoly szándéka, hogy megcsalja az urát. Ha ez a szomoru, igazán sajnálatos és kárhozatos esemény bekövetkezik, mindegy lehet neked is, neki is, az urának is, hogy kivel csalja meg. Az egész világnak mindegy, csak épen nekem nem. Ezért felirtam a telefonszámát.

- Nem tudsz jogilag gondolkodni. Ez a nagy hibád. A Sefcsikné esete nagy tanulság minden okos ember számára. Ahogy ez a Sefcsikné gondolkozik, ugy gondolkozik jóformán minden asszony. Ha valami hibát lát a férjében, a viszonyokban, az eseményekben, akkor a nő nem gondol se figyelmeztetésre, se javitásra, se erélyes föllépésre, se válásra, hanem csalásra gondol rögtön. Bosszut áll, megcsalja az urát, - ez az első és utolsó gondolata. Ha a férje hü, meg akarja csalni, mert olyan mulya. Ha csalfa az ura, meg akarja csalni, mert olyan csapodár. Ha jó az ura, meg akarja csalni, mert nem fél tőle; ha rossz az ura, meg akarja csalni, hogy megbüntesse. Ha gondjai vannak az asszonynak, megcsalja az urát, hogy szórakozzék; ha gondtalanul él, megcsalja az urát, mert unatkozik és izgalmakat keres. Csak egy biztos védelem van kedves barátom. Őriztetni kell az asszonyt! Szerződtetni fogjuk a város legjobb detektivjeit: a két Sefcsiket.

- Barátom, nekem nem tetszik a dolog. Detektivvel lesetni az asszonyt! Pfuj! Nem uri tempó.

- Nem, nem, erősködött Gábor. - Ebbe nem megyek bele. Nem fér össze az izlésemmel.

- Az enyém is idegenkedik tőle. De az eszem azt parancsolja, hogy meg kell tenni. Nézd azt az aktás-szekrényt, abban lakik a nagy figyelmeztető: 453 ügydarab.

- És jóformán mindben benne van a két Sefcsik is. De csak utólag kerültek bele. Amikor már a bizonyitékok megszerzéséről volt szó. Ha előre gondoskodtak volna a férjek detektivekről, a feléből se lett volna válópör.

- Gyujts rá öreg! S iszol még egy cointreaut? kérdezte, miközben maga is rágyujtott.

- Jó italocska, mi? kérdezte. - Egyszer-kétszer ha megkóstolom egy félesztendőben. Mégis üres lesz az üveg egy hét alatt. A jó isten tudja hogyan. Mit is akartam csak kérdezni? Te, ha téged igazán megcsalna a feleséged - megölnéd?

- Tudom is én! Mindenesetre busulnék. És szégyelném magam. Nem mernék emberek közé menni. De mindenesetre eljönnék tehozzád - válópört inditani.

- 454. Ezt a számot kapod, hacsak valaki meg nem előz. Lásd, ilyen bolond vagy te s ilyen bolond a legtöbb férj. Ha megcsal az asszonyotok, akkor rohantok az ügyvédhez, válópört inditani. De amig nem csal meg, addig nem hallgattok az okos tanácsra. Én mondom neked: - az asszonyra vigyázni kell. Az asszonyt őrizni kell. Mert nem rosszaságból csal meg, többnyire nem rosszaságból. Csak mert ugy jött, mert alkalom kinálkozott, mert ugy hozta magával a véletlen. Lásd, én se vagyok valami gyilkos természetü ember. Én se ölném meg a feleségemet, ha megcsalna. A szeretőjét se ölném meg, de busulnék. És szégyelném magamat. És tönkre mennék rajta. Talán főbe is lőném magamat. Nem okos tehát, ha megelőzni próbálom a veszedelmet? Ha vigyázok a feleségemre? S amikor magam nem tehetem, vigyázatok rá mással?

- Nem tudják meg, punktum. Nem szabad megtudniok. Értelmes ember ugy csinálja a ravaszságait, hogy ne tudják meg.

- Akkor letagadjuk. Vagy kimagyarázzuk a dolgot. Hogy még örüljenek az asszonyok. Hogy büszkék legyenek rá és megbecsülést lássanak benne. Mert a pálinkás üvegemet nem zárom a fiókomba, kedves barátom. Pedig bizonyosan tudom, hogy megdézsmálják. De ha egy ezres bankót itt felejtenék az asztalomon, ahhoz nem nyulna senki. Leteszem rá a főesküt, hogy hetekig elhever itt, s nem lopják el. De azért becsukom a Wertheim-szekrénybe. Mert hátha mégis ellopják? Az asszony nem cointreaus üveg kedves barátom, amiből minden arrajáró ihatik egy kortyot. Az asszony ezresbankó, amit őrizni kell. Minél többet ér, annál jobban kell rá vigyázni... Keleten, a messzi Keleten, ott tudnak bölcsen gondolkodni. Az éléskamra tárva-nyitva, de az asszonyok ajtaján kettős lakat is van. S még őr is áll előtte, kivont karddal.

Kelen doktor nagy lendülettel beszélt. Szinte szavalt. Nagy sikere lett volna, ha véletlenül esküdtbiróság előtt szónokol. De most csak az történt, hogy Gábor felkelt ültőhelyéből s ünnepélyes arccal barátja elé állott.

- Akkor nem bánom, hadd jőjjön az a két Sefcsik, s már nyult a kalapja után. - Vagy ha nincsenek itt, gyerünk mi hozzájok!

Mégse kelhettek utra. Kelen a kandalló fölé hajolt egy pillanatra s intett a kezével.

- Mindjárt. Csak egy percre ülj vissza: a helyedre. A feleségem átjön ide hozzánk.

- Mindig dalolva szokott átjönni. S mindig a Carmenből dudol. Most kezdett bele. - Gyere csak ide. Hallgasd.

Mintha puskából lőtték volna ki, sietett a kis kövér ember a helyére. Kelen pedig nagyon hangosan kezdett beszélni.

- Ha ugy akarod, kedves barátom, indulhatunk. Vagy köszönteni akarod Magdát? Ah! Épen itt van...

- Te sohasem zavarsz drágám! Telefonozni akarsz ugy-e édes? tette hozzá, mialatt Gábor nagy bókolások után kezet csókolt.

- Könnyü azt tudnom, mert sajnos, csak olyankor jössz át hozzám, ha telefonoznod kell.

- Nem ülhetek egész nap az irodádban, nevetett Magda. - Ezek között a förtelmes pörök között. - A maga feleségének telefonozok, tette hozzá Gáborhoz fordulva. - Mit csinál Erna?

- Ha nem csalódom, - öltözködik. Ritkán csalatkozom, ha azt mondom, hogy öltözködik. Utóbb, ugy mondta, átjön magához.

- És ha nincs kifogásod ellene édesem, az estét együtt fogjuk tölteni négyesben. Vacsorázunk valahol s ha ugy fordul, lumpolunk egyet. Épen arról beszélgettünk, mielőtt jöttél, hogy intenzivebbé tesszük a mi négyes barátságunkat. Többet leszünk együtt. Ugy-e Károly?

- S most magadra hagyunk édesem. Sietős dolgunk van, mondta még Kelen. - Szerencsédre mindjárt társaságod lesz, nem fogsz unatkozni.

Magda a távozók után nézett egy-két pillanatig. Összeráncolta homlokát s haragos volt a szeme nézése. Fehér kezét ökölbe szoritotta, s kendő helyett lengette a két férfi mögött. Haragos volt. Asszonyharag, nyári felhő. A másik pillanatban már kacagva sietett az iróasztal mögé s a kandalló fölé hajolva, teli torokkal belekiabált:

S az ajtó nyilt s belépett Erna asszony. Ütemesen lépdelt, mintha egy szakasz katonát vezetne és folytatta a melódiát:

Magda asszony az iróasztal fölé hajolt, rátámaszkodott, s gunyosan kérdezte:

- Mérey tanártól. Magas, szőke volt. Nagyon szép ember. Az egész osztály szerelmes volt belé.

- Gratulálok, nevetett Magda. - Nem is tudtok semmit a földrajzból. Nem Diafragmának hivták, hanem Dionysiosnak, s nem olyan füle volt mint az embernek, a kutyának, vagy a telefonnak, aminek kagylója van, hanem olyan, mint a csirkének vagy a halnak, aminek nincs kagylója. S nem is fül volt az egész, hanem valami galád praktika, amivel ravasz férjek rálesnek ártatlan feleségükre. S most, csak azt szeretném tudni, mit tartasz te ezek után az én drágalátos uramról?

- Amit már régen tudtam. Hogy ügyes és eszes ember. Ami férjeknél a legnagyobb ritkaság.

- Én meg azt tartom róla, hogy nem lát tovább az orránál, ami csak azért tekintélyesebb távolság, mert az orra se mindennapi méretü. Az esze pedig egészen rövid, nem ér át a harmadik szobába.

- Igazságtalan vagy édesem. Ez nagyon ügyes kitalálás ez a fül. Nekem határozottan imponál.

- Ezt se ő találta ki. Készen kapta. S azt se tudja, amit az ő helyén minden iskolás gyerek tudna, hogy minden Dionysiosnak két füle van. Ami az egyiken bemegy, az a másikon kijön. Ha ő hallja az egyik fülön, amit én beszélek és csinálok, gondolhatná, hogy én is hallom a másik fülön, amit ő beszél és csinál...

S most leült az ura helyére, ugyanazt a hanyag pose-t vette föl, mint a hires fiskális, sőt még az ő hanglejtésével is beszélt, ugyanazokkal a széles gesztusokkal:

- Engem nem érhetnek meglepetések, kedves barátocskám! Én tudom, ha uj pört vállal; tudom, mikor kap pénzt és mennyit; tudom, hogy asszony jár-e a házhoz, vagy férfi és keresztül látok minden ügyvédi furfangján.

S az ura mozdulatával kihuzta az iróasztal egyik fiókját s a cigaretták után nyult:

- Én is. Ki nem állhatom. De az még se igazság, hogy ők ketten igyanak, mi meg nem.

Mind a ketten ugy nyultak a pálinkás pohárhoz, mintha béka lenne. S ugy hörpintették le, mint az orvosságot szokás: előbb behunyták a szemüket.

- Utálatos, szólt Erna. - De azért máskor is iszunk. De az uraddal mégis tulszigoru vagy Magdus. Nem rövidlátás az, hogy ő nem gondol a fül másik oldalára. Aki hallgatódzik, vagy a kulcslyukon át ráles a szomszédjára, az se gondolja, hogy ugyanakkor rá is leselkednek és őt is kihallgatják. Ez már emberi természet, s már az öreg Dionysios is ilyen volt. A te urad nagyon okosan beszélt.

- Okosan beszélt, az igaz. Ő többnyire okosan beszél. Csak néha bolondokat mond.

- Milyen szánalmas volt mellette az én buksi uram. Egy legényre féltékeny, aki ott sétál az utcán. Ilyen csacsi ő. Barátom, ha oka volna a féltékenységre, az a legény már rég nem sétálgatna az utcán.

- Ugy beszélsz, mintha az én uramnak több esze volna. Ő meg egy hangra féltékeny, amely szerelmi vallomásokat szaval. Szivecském az sohase veszedelmes, aki sokat locsog. Aki veszedelmes, olyan mint Cordélia: hallgat és szeret.

- Mert sohase láttam. De jó, hogy az öreg figyelmeztetett rá. Majd érdeklődöm iránta!

- Érdekes asszony vagy te Magda. A boltban vetted? Szeretném tudni, hogy miféle boltban árulnak udvarlókat.

- De vigyáznod kell drágám. Csak jó firmához fordulj. Az enyém egy kicsit gyenge. Ötször-hatszor se használom, már elkopik. - Akarod látni.

Magda kisietett, de egy-két szempillantás mulva már ujra az irodában termett. Hatalmas gramofont hozott az ölében, oda tette az iróasztal közepére, s tréfásan bemutatta:

- Akarod hallani? De előbb fel kell huzni, szólt Magda s már forgatta is a gép csavarját.

- Akár csak az én férjem, nevetett Erna. - Ha szóra akarom birni, előbb fel kell huzni! - Kezdje fiatal ur...

Magda már a gramofon zsinegje felé nyult, hogy meghuzza, de fele uton mást gondolt.

- Várjunk egy percig. Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy nekem ilyen lélektelen mulatságokban telik kedvem. Egészen más okból szereztem be ezt a masinát. Te Erna, nem vetted te is észre? - nálunk az emberek nem tudnak beszélni. Szépen beszélni, jól hangsulyozni, melegséget, szint a szóba adni minden ezredik se tud. Selypitenek, raccsolnak, hadarnak, köpködnek, felszivják a hangot, de senki se beszél tisztán és jól. Még neves szinésznőink is tele vannak beszédhibával. Még a parlamentben se hall az ember tiszta szót. Az idegen nyelveket pedig borzalmasan karatyolják. Lépten-nyomon hallok idegen szót, de korrekt kiejtéssel soha. Nyilván kopott masamódokból, vagy idevetődött, kiérdemesült szobalányokból lesznek nálunk a bonn-ok, a gouvernante-ok és nyelvmesternők. Szép beszédet akartam hallani, magyarul is, máskép is. Vettem egy gramofont s megvettem a legnevesebb müvészek legjobb lemezeit. Bolondja lettem a szép beszédnek, s unalmas délutánokon többnyire azzal vertem agyon az időt, hogy a világ összes Irvingjeivel szerelmes szókat suttogtattam a fülembe. A helyes kiejtés és a szép beszéd kedvéért.

- Még nagyobb lett a mulatságom, mikor ez a Dionysios füle behurcolkodott hozzánk. Az uram elkezdett fülelni azokra a hangokra, amik áthallatszottak hozzá. És nyugtalan lett, féltékenykedni kezdett. Napjában kétszer-háromszor is átrohant hozzám, keresni a veszélyes idegent. Én persze hamar meghuztam a zsineget s aludtam, vagy fésülködtem, olvastam vagy öltöztem. Tréfából néha még varrást is vettem a kezembe. S ilyenkor ő ugy sompolygott ki, mintha leforrázták volna. Egy igazi udvarlóval sem mulathattam volna jobban, mint ezzel a gép-szeretővel.

- Halljuk hát, mit tud a te automata szeretőd? Dobj be egy hatost, s szerelmet fog vallani.

Magda erre meghuzta a beszélőgép zsinegjét s egy meleg férfihang elkezdett szavalni:

... Csak egy percig hallgasson meg asszonyom, beszélni akarok a szerelemről! Ha másról beszélnék, lopnám az időt; ha másról gondolkodnám, pazarolnám az elmémet; ha másért imádkoznám, megcsalnám az istenséget. Csak egy van a világon: a szerelem; csak egyért van az élet, a szerelemért. Minden más bün, halál és kárhozat. Amit ember elgondol szépet, dicsőt és nagyot, csalás és ámitás minden, hanemha szerelem. Nincsen tudomány és nincsen müvészet, csak szerelem van; nincs más dicsőség, csak a szerelem dicsősége; nem hevit más nap, csak a szerelem melege. - Járunk és kelünk, teszünk és veszünk ezer félét az élet utjain. Az egyik, mintha dicsőséget szomjazna, a másik, mintha tudományt hajszolna, a harmadik lihegve vadássza a pénzt. Mindenik álarcos. Szerelemre éhes mindmegannyi. Azért gyüjtögetik a dicsőséget, a tudást, a vagyont, hogy fölválthassák szerelemre. - - - Mindenki cseléd a világon, a szerelem az egyetlen ur - - - Krrr, krrr, krrr...

- De még van. Most jönne a legszebb, de itt rendesen elakad. Itt szokott becsörtetni az uram, s olyankor mindég megrántottam a zsineget. Most már ugy megszokta, hogy magától megáll...

- Pedig azt hittem Shakespeare irta a szöveget. Vagy valamelyik kisebb nagy iró. És tudod, ha az ember a szivével hallgatja, akkor nagyon csinos.

- Szentimentális lényeknek való. Én azt hiszem, egy huszárkapitány sokkal többet ér.

- Én se. De a gramofonnál még mindig jobban szeretem. Különben hagyjuk a léhaságokat drágám. Az egymás udvarlójával már tisztában vagyunk. Mondhatom, nagyon szomoruan vagyunk ellátva. Egy ismeretlen sétáló és egy szavaló automata!...

- És a két detektiv! És az ellenőrző masamód! És az asszonyhüséget védő férfiliga!

- S most bujjunk össze, szólalt meg végre Erna - és tanakodjunk. Most mi fogunk tervet kovácsolni. Most mi alapitjuk meg a férjeket kujonirozó asszony-szövetséget. Most mi eszelünk ki módokat, hogyan lehet ennek a két embernek kissé megráncigálni a Dionysios fülét. Ülj az elnöki székbe Magda s nyisd meg az értekezletet.

Magda odaült az iróasztal mögé, a férje helyére. Erna elhelyezkedett szemben. Rágyujtottak egy-egy cigarettára. "Ők is kettőt ittak" jelszóval felhörpintettek egy-egy pohárka Cointreaut. S Magda köhintett:

A komoly, gondolkodó Magda asszony ugy érezte, hogy ő most valami elnöki megnyitóval tartozik a barátnőjének. Erősen az ura befolyása alatt állott s mindég nagy gyönyörüséggel hallgatta végig férje fiskálisi fejtegetéseit, amivel klienseit ellátta. Most ő is belekezdett:

- Barátom, én sohase vettem részt semmiféle női mozgalomban s nem tudom megérteni, miért küzdenek az asszonyok holmi egyenjoguságáért. Vajjon miről akarnak lemondani, mikor egyenlő jogokat követelnek. Ha a családot az államhoz hasonlitom, jóformán minden ressort a nő kezében van. A belügyeket ő intézi. Élelmezési kérdésekben ő határoz. A pénzügyekben ő dönt. Az adószedés joga az övé, a férj kötelessége az adófizetés. Az asszony minduntalan kivet közvetett és rendkivüli adókat is. Ki intézi a külügyeket? Az asszony. Ő köt a szomszéd államokkal barátságot és szövetséget, ő bontja föl az efféle szerződéseket, ő állapitja meg a külfölddel való viszonyt. A közlekedési ügyekben is nemcsak véleményező, de döntő szava van. Az én ruhámtól és kedvemtől függ, hogy gyalog akarok-e jönni, kocsin, vagy automobilon. A férjnek csak egy speciális ereje van. Hogy hazudhatik. De ezt könnyü ellensulyozni. Mi is hazudhatunk. S azonfelül még nem is hiszünk neki.

- Nagyon okosan beszélsz babám. Akárcsak az urad. Ha felolvasást tartasz erről a kérdésről, talán sikered is lesz. De most nem erről van szó. Arról beszélj: megcsaljuk-e a férjeinket, vagy nem.

- Minden férfi megérdemli, hogy megcsalják. Csak azt nem érdemli meg némelyik, hogy meg is tudja.

- Mindegy. Az egyik tizenkilenc, a másik egy hiján husz, akárcsak a férjeink. Engem alig érdekelt a dolog, hiába beszéltél te összeesküvésről, ravasz fondorlatról, gonosz tervekről. Kinevettem őket. Nekem ők tervezgethetnek holtig, ha nem is tudok róla, keresztüllátok rajtok, mint a szitán. Akármit terveznek ők ketten, mi leszünk a végén, akik az orruknál fogva vezetjük őket. Engem csak egy bosszant és egy hozott dühbe. Az a két Sefcsik. A detektivek. Látod, ez alávalóság. Ezt megkeserülik. Ha csak rágondolok, hogy az uram belement ebbe a hitványságba, olyan düh fog el, hogy azt se tudom, fiu vagyok-e, vagy lány?

- Ez iránt megnyugtatlak édesem. Nem vagy te se fiu, se leány. S az egész dolog nem is olyan bosszantó. Ki fog azon mérgelődni, hogy a rövidlátó ember szemüveget tesz az orrára? Nézd fiam, ez a két ember féltékeny. Mi már régen tudjuk, ők csak most vallják be. A dolog nem bántó, inkább megtisztelő. Az a hasonlat az ezresbankóról és a pálinkás üvegről nem is olyan rossz. Tehát a féltés meg van. S mi tudunk róla. És rajtunk áll, hogy mit csinálunk belőle. Ebből a kitünő anyagból tragédiát is lehet gyártani, drámát is lehet gyurni, de komédiát is lehet csinálni.

- Tragédiát bajosan. A legénykék nem abból a fajtából valók. Ki tudna egy börziánerből, aminő az én uram, tragikus hőst csinálni?

- Abból is lehet. Mindenkiből lehet. Csak nem olyan lenne, mint Rómeo. Más lenne. De nekem inkább a bohózat felé hajlik a kedvem.

- Nekem is. De ebben aztán elmegyünk a végletekig. Olyan komikussá tesszük őket, hogy nem mernek többé emberek közé menni.

- Ugyan! Majd bolond leszek a végletekig lerongyolni azt a ruhát, amit nekem kell viselnem. Csak okosan, Erna. Valakit lóvá tenni igen nagy mulatság. De csak addig, amig az én szekeremet huzza.

- Hát jó. Csináljunk mi is terveket, mint ők. Akna ellen - ellenakna, ez a modern hadviselés.

- Végre oda jutottunk, ahonnan elindultunk, kacagott Magda. - Csináljunk terveket. Van valami inditványod?

- Te mondtad Erna: akna ellen ellenakna. Az ő első aknájuk az udvarlási kirohanás.

- Eleinte. De később unalmassá válik. Barátom, férjnek jó a meglett ember, sőt kitünő is lehet, de ha udvarló, akkor legyen fiatal és bohó. A legegyügyübb fiatalember is mulatságosabb, mint a legbölcsebb aggastyán.

- Szent igaz, Magda. S nekem nem is volna komoly kifogásom ellene, ha két igazi udvarlóval is kibővitenők a társaságunkat.

- Ez a jövő zenéje drágám, mondaná a férjem. Egyelőre érjük be a férjekkel. Igy is mulatságos lehet a dolog, de egyet akkor meg kell igérned.

- Hogy nem haragszol meg, ha olyan szerelmessé teszem az uradat, mint egy gimnazistát.

- Minden asszonynak egyforma esze van, nevetett Erna. - Épen erre akartalak téged kérni. A te Tiborod ugy fog fetrengeni előttem, - hogy - - Egy kicsit már most is fetreng - -

- A direktor ur is fetreng. S meglásd, a végén akkorákat fog ugrani, mint a bolha-szinház primadonnája.

- Én is. De én csak megtorláskép. No mindegy. Mi azért nem leszünk olyan bolondok, hogy féltékenykedjünk, hanem leszünk olyan okosak, hogy ezt a helyzetet kiaknázzuk.

- Nagyon egyszerüen. Innen egyenesen nagyobbszabásu bevásárló és megrendelő körutra indulunk. Ami szép és ami drága, ami divatos és ami elegáns az bevásároltatik és megrendeltetik.

- Morogjanak, de fizessenek. Én nem látom be édesem, hogy egy fiatal asszony, akinek a férje előkelő ügyvéd, az udvarlója gazdag bankdirektor, minek fukarkodjék? S ugy egészen dijtalanul féltékenykedni és udvarolgatni nem lehet. Ezt ők maguk is belátják, hiszen hallottad, már küldik is a nyakunkra a kalaposokat.

- Uj kalaphoz pedig uj ruha is jár. Ehhez meg uj cipő. A cipőhöz harisnya. Ezen nem is lehet vitatkozni. De nekem volna egy hozzátoldásom, egy pótinditványom Magdus.

- Mindent egyformát veszünk és egyformát rendelünk. Ruhát, kalapot, köpönyeget, ernyőt, cipőt. Ugy fogunk járni, mint két testvér.

- A férjeknek hasznuk lesz belőle. Ha az ember mindent duplán rendel, valamivel mégis olcsóbb. Nekünk meg egyszerüen felséges dolgunk lesz. Gyerekjáték lesz a férjektől valamit kicsalni. Te csináltatsz például uj ruhát vagy kalapot. Odaállok én is az uram elé: "Látod, Magdának ez van, vagy az van." "Csináltass te is drágám", mondja ő. Vagy én rendelek uj ruhát és kalapot és te állsz a férjed elé: "Látod, Ernának ez van, vagy az van". "Rendelj te is drágám", - mondja ő.

- És még valamit drágám. Az embernek igy egyszerre két névnapja lesz, két születésnapja, két házassági évfordulója.

- Ami szükséges is drágám. A mai divat mellett egy névnap és egy házassági évforduló ugy is kevés volt.

- Te, én már régen járok egy gondolattal, már legalább három napja, ami igazán nagyszerü gondolat. Komponáltam egy ruhát. Valami pompásat. Azzal kellene megkezdeni a hadjáratot.

Mind a ketten fölkeltek s előre mentek a szobában, ahol szabadabb a tér. S Magda magyarázni kezdett, az Erna ruháján magyarázgatva, amiket mondott. Pergett ajkairól a szó. Selyem, bársony, himzés, plissé, raffolás. Itt ráncok, itt sima, emitt harangformáju esés. Világos lila, valamivel sötétebb disz, zöld selyem kivarrások. Nem értik ezt meg, csak a suttogó asszonyok.

Mikor az asszonyok összebujnak, reszkessetek férfiak. Legalább egy uj ruha kinő belőle.

- Költő vagy drágám, szólt végre Erna. - S most öltözzél és gyerünk. Kár minden percért, amit elmulasztunk. Ezt a ruhát azonnal meg kell rendelni.

- Látod, ilyen vagy Ernus! Az imént pattogtál, azt se tudtad, fiu vagy-e, vagy lány, tüzeltél, mint a tulfütött kályha. S most azt kérdezed: miféle Sefcsikek?

- Ellenkezőleg. Egy cseppet se borzasztó, hanem szerfelett fontos. Ha igazán ugratni akarjuk a tisztelt urakat, akik részben férjeink, részben udvarlóink, akkor szükségünk lehet erre a két figurára. Nekünk ezekkel meg kell alkudnunk. Szerződtetni kell őket. Mindig előre kell tudnunk, hogy mit jelentenek az uraknak. S azt kell jelenteniök, amit mi diktálunk.

- Ugyan minek? Ennek csak akkor volna értelme, hogy ha az én sétáló idegenem és a te vallomásozó szerelmesed csakugyan megvolna. De igy?

- Ami ma nincs meg, holnap meglehet. Ámbár én egyelőre nem erre gondolok. Csak nem szeretem, ha az uram bizonyos dolgokban fölényesen bánhatik velem. Nem akarom, hogy ő minden cselekedetemről hamarább tudjon, mint ahogy én elmondom neki az ellenkezőjét.

- Ezt ugy se tudod megakadályozni, ha utánunk járatják ezt a két Sefcsiket.

- Meg tudom akadályozni, ha a két Sefcsik azt jelenti, amit mi akarunk. S mást is el tudok érni. Hogy mi is mindent megtudunk róluk, hogy belelátunk a kártyáikba. Minden lépésükről tudunk. Ebből nagyszerü tréfák nőhetnek ki.

- De nagy kellemetlenségek is. Én azt is utálom, ha ők lesetnek bennünket, s azt is, ha mi lesetjük őket. Egyébként, ha neked mulatság, csináld meg.

A doktorné felkelt az iróasztal mögül, félig kinyitotta az irodába vezető ajtót és kiszólt:

- Nézze, kedves Winter ur, - nem tudom, hogy szólt-e a férjem? - Ő mindig el szokta felejteni a legfontosabbat, a két Sefcsikről van szó. Tudja, kik azok a Sefcsikek?

- Itt laknak valahol a harmadik utcában. Férjem legalább igy mondta. Át kellene hivatni őket. Egy elveszett gyémánt-ékszerről van szó.

- Tehát a férjem nem felejtette el. Látod, fordult Ernához s te azt mondtad, hogy biztosan elfelejti. - Legyen szives Winter ur, küldje be őket.

Egy percnyi várakozás. A két asszony az ajtó felé nézett. Erna nevetve szólt:

S már be is léptek. Nem olyanok voltak, minőknek az asszonyok képzelték. Két uriember, jó alak, csinos megjelenés. Simára borotvált arca volt mindegyiknek s termetre, arcra mozdulatokra hasonlók egymáshoz. Mintha folyton azon lettek volna, hogy egymást utánozzák. Fekete kabát volt rajtuk, csikos nadrág, a gomblyukban friss, piros szegfü. Kalapot, keztyüt, botot a kézben tartottak. Inkább szinészt árult el a mozgékony, szines arc, a testi fürgeség, a sok begyakorlott pose, semmint detektivet.

Ahogy megálltak két lépésnyire az ajtótól, az egyik jobbra, a másik balra tett egy-egy féllépést, meghajoltak és bemutatkoztak:

S már a másik is összeütötte a bokáját, meghajolt s ugyanolyan hanglejtéssel mondta:

- Értem, mondta Magda mosolyogva. - Az urak meg vannak számozva. Nyilván, mert nagyon hasonlitanak egymásra.

- Valóban, nagyságos asszonyom. Ez igen nagy előny a mi pályánkon. Nem ismernek meg bennünket, fölcserélnek, s igen nagy meglepetést okoz, ha például egy szobába kétoldalról belép egyszerre ugyanaz az ember. Különben rokonok vagyunk. Unokabarátok, mondta Sefcsik egy.

- Majdnem iker-unokabarátok, tette, hozzá Sefcsik kettő. - Két év különbség, s apáink is, anyáink is testvérek voltak.

- Valóban azok vagyunk, felelt Sefcsik egy - ha a hölgyek már tudják, hiábavaló volna a tagadás. De ugyebár nem látszik meg rajtunk?

- Csakugyan nem, szólt, közbe Erna. - Én egészen másmilyennek képzeltem a detektivet.

- Én is, - mondta Magda. - Azt hittem, hogy szurós szemü, félelmetes emberek, akik folyton kutatnak, mindenhol fürkésznek és Röntgen-szemekkel belenéznek az emberek belsejébe.

- Igen, igen, régebben ugy volt nagyságos asszonyom. Mutasd ifjabb Sefcsik a hölgyeknek, milyen volt és hogy viselkedett a régi detektiv.

Ifjabb Sefcsik, a római kettő, hirtelen megfordult, egy szempillantás alatt torzonborz bajuszt és szakált erősitett az arcára, haját összeborzolta, gallérját feltürte, matrózpipát vett a fogai közé, az egyik kezében revolvert, a másikban tőrt villogatott, s tágra nyitott forgó szemekkel elkezdett jobbra-balra fürkészni és szimatolni. Mintha mindenütt rablókat és gyilkosokat keresne, s leginkább olyan helyeken, ahol nem szoktak tartózkodni: asztalfiókban, papirkosárban, a szőnyeg alatt. A két asszony jóizüt kacagott.

- Ugyebár nagyságos hölgyeim, furcsa alak volt a régi detektiv. Mintha csak tábla lett volna a nyakába akasztva, ezzel a felirással: "Vigyázat! Jön a detektiv!" - A modern detektiv ellenben ilyen.

S most ő ment végig a szobán. Vidáman, pöncögve, a botját forgatva, jobbra-balra mosolyogva. Köszöngetett, mintha ismerősökkel találkoznék, s vidám operette-melódiákat dudolgatott.

- A modern detektiv, magyarázgatta közben ifjabb Sefcsik, éppen ugy megváltozott, mint a müvész, a zenész, vagy az iró. Nem hordja magán a mestersége bélyegeit.

- S tudnak igy gyilkosokat és rablókat fogni? szalonkabátban? - kérdezte Erna.

- Azzal nem foglalkozunk, felelt Sefcsik egy kissé büszkén. Nem a mi szakmánk. Mi finomabb detektivek vagyunk, hogy ugy mondjam: szalondetektivek. A gyilkosság és rablás hálátlan mesterség, s rosszul fizet. Mi szerelmi ügyekben vagyunk specialisták, hütlenségi esetekben; kiskoruak elcsábitásával, házasságtöréssel, tékozlásokkal, könnyelmüségekkel és ledérségekkel foglalkozunk legfőképen. Cégünk neve "Argus szeme" - és Argus szeme mindent meglát, amire megbizása van.

A doktorné azzal szeretett volna tisztába jönni, vajjon a férjek tárgyaltak-e már a két Sefcsikkel? De ki merne ilyen emberekhez egyenes kérdést intézni? Bizonyos, hogy görbe feleletet kap. Megpróbálta körüljárni a dolgot, mint a macska a forró kását.

- Mi mindég olyan ügyben jövünk, amelyben parancsolni tetszik, tette hozzá a második.

- Azt szeretném tudni, egészitette ki Magda a kérdést, - hogy hozzám jöttek-e az urak, vagy pedig a férjemhez?

- Mi mindig az egész családhoz jövünk, - ugy-e Sefcsik? kérdezte a társától.

- A két Sefcsik olyan, mint a telefon, felelt a kérdezett. - A telefon se tudja soha előre, ki fog bele szólni: a nagyságos ur, vagy a nagyságos asszony.

- Görbe uton ezekből nem veszek ki semmit, gondolta Magda, próbáljuk az egyenes megrohanást:

- Ne kerteljünk urak. Arra feleljenek: volt-e önöknél ezelőtt egy félórával két ur? A férjem: dr. Kelen Tibor és őnagysága férje, Gábor Károly ur?

- Akkor felmentesz a titoktartás kötelessége alól? - kérdezte az egyes számu.

- Ebben a kivételes esetben megmondhatom, szólt Sefcsik egy a hölgyekhez. - A jelzett urak tényleg jelen voltak.

- Akkor gyorsan végezhetünk, - szólt Magda asszony. Esetleg le is ülhetnek az urak.

- Ha megengeded Erna, én beszélek az urakkal. - Tehát a férjeink jelen voltak. És ugyebár megbizták az urakat, hogy két előkelő, fiatal hölgyet, - már mint bennünket, - a legnagyobb óvatossággal, a legdiszkrétebb módon ellenőrizzenek?

- Ha jól emlékszem, csakugyan hasonló megbizásról volt szó - szólt az egyes Sefcsik.

- Ilyesmiről beszéltek valóban, ha nem csal az emlékezetem - tette hozzá a kettes.

- Mindjárt segitünk az emlékezőtehetségükön. Mondja csak Sefcsik, mit fizetnek maguknak a férjeink, hogy bennünket megfigyeljenek?

- Hát nézzék, Sefcsik urak. Mi ugyanannak a tarifának kétszeresét fizetjük önöknek. Ugy-e Erna, hozzájárulsz?

- Ezért a következőket kivánjuk önöktől - folytatta Magda asszony. - Először is minden jelentést, akár szóbeli lesz, akár irásbeli, előbb velünk közölnek, csak azután a férjeinkkel. Rendben van?

- Te Sefcsik! - vetette föl a kérdést az egyes - beleütközik ez az üzleti tisztességbe?

- Miután a jelentések hivek lesznek és pontosak, - felelte a kettes - szerény véleményem szerint ez nem ütközik az üzleti tisztességbe.

- A második kivánságunk, - folytatta Magda asszony - hogy a jelentésekben igen gyakran, esetleg mindig fölcseréljenek bennünket. Az én férjemnek Gáborné őnagyságáról tegyenek jelentést, Gábor urnak pedig rólam.

A két Sefcsik rázni kezdte a fejét. Olyan egyforma ütemben ingatták a fejüket jobbról balra, mint két automata.

- Ne feleljenek rögtön, még nem fejeztem be. Tudom, hogy két kitünő detektivnek nem szabad tévednie a személyekben. De hogy megkönnyitsük a maguk helyzetét, mi ezentul minden alkalommal teljesen egyforma ruhában fogunk járni.

- S mondd Sefcsik, ilyen könnyebbség mellett lehet-e uri asszonyoktól ilyen csekély kivánságot megtagadni? - kérdezte egy.

- Ezek szerint ezt a feltételt is elfogadjuk, nagyságos asszonyom, enunciálta az öregebb.

- Harmadik kivánságunk, hogy nemcsak minket figyeljenek meg az urak, hanem a férjeinket is. Önök napról-napra számot adnak a két ur minden lépéséről. Rendben van?

- Nincsenek aggályaim, Sefcsik - felelt az ifjabbik. - Hiszen ez hozzátartozik a mesterséghez.

Idősebb Sefcsik, a római egyes felállott és ünnepélyes hangon kijelentette:

- Vállaljuk a megbizást, nagyságos asszonyom, s azon leszünk, hogy a Sefcsik-cég elismert hirnevéhez méltóan teljesitsük feladatunkat.

Biccentett a fejével és a két hölgy megindult az ajtó felé. Majd hirtelen visszafordult Magda:

- Nekem voltaképen semmi kifogásom ellene, - szólt Magda asszony Ernához fordulva. - Sőt bizonyos gyengéd figyelmet látok ebben férjeink részéről. Mindig jó, ha két megbizható ember van a közelünkben. Odaadhatjuk a csomgjainkat, ha van. Ügyelnek, ha valamit elvesztünk. Kocsiról gondoskodnak, ha megered az eső. Távoltartják az esetleges aszfaltbetyárokat. Nagyon hasznos az ilyen kiséret, - s most már a Sefcsikek felé fordult: - de ezuttal még elengedem. Inkább instruálom magukat. Mi ketten most a szabónőhöz megyünk, madame Berty szalonjába, a Váci-utcába. Ruhákat rendelünk. Azokat az egyforma ruhákat. Drága lesz, mert postamunka. Megmondhatják az uraknak, hogy öt-hatszáz korona kiadásra máris elkészülhetnek.

- Ötszázat fogok mondani, - szólt Sefcsik, az egyes, hogy el ne szomoritsam az urakat.

- Lila, áttetsző szövetből készül a ruha, erős rajzolásokkal és fodrokkal. A derék himzéssel és csipkével diszitve.

- Ezt följegyzem - mondta az egyes. - Az ilyen részletek nagyon megörvendeztetik a klienseket.

- Mondj kilencszázat Sefcsik - tette utána a kettes. Kilencszázat mondj, mert ezer is lesz.

- A szabónőtől a kioszkba megyünk. Ott van találkozónk az urakkal. Oda maguk is benézhetnek egy óra mulva. Legalább látni fogják tisztelt férjeink, milyen jól végzik a tisztöket.

Bucsut intett a kezével és Ernával együtt megindult a belső szobák felé. A két Sefcsik hajlongott.

Asszonyszokás. A levélhez utóirat járul, az utóiratot ujabb utóirat követi, a legutolsó után legeslegutolsó jön. Ezer szerencse, hogy az asszonyok rendszerint nem csinálnak végrendeletet, mert nem akarják elhinni, hogy ők is meghalnak valamikor. Ha csinálnának végrendeletet, bizonyos, hogy minden hónapban átalakitanák, módositanák, függelékekkel, toldásokkal látnák el, mint a ruháikat és kalapjaikat.

- Igaz, urak. Maradjanak itt az irodában, amig mi elmegyünk. Kerülni szeretnék minden feltünést...

Most már végérvényesen visszavonultak. De Erna nem állta meg, hogy a tulsó szobában szemrehányást ne tegyen Magdának:

- Nem igy kell bánni az efféle népséggel, Magdus. Te tulságosan barátságos vagy.

- Nem vendégszeretetből mondtam, hogy maradjanak még egy kicsikét. Ravaszságból mondtam. A Dionysios füle kedvéért. Amig én most átöltözöm, te szépen végighallgatod, miket tervez ez a két ipse. Talán mulatságos lesz a detektivek beszélgetése egymás között.

A két Sefcsik beszélgetése nem ugy indult meg, mintha valami izgatóan érdekes vagy kellemesen mulatságos dolog válhatnék belőle. Figyelmesen körülnéztek a szobában, minden butordarabot megnéztek és megbecsültek magukban s az idősebb mindössze ennyi igazságot szürt le a tapasztaltaktól:

- És ilyen lakást is szeretnél, - mi? És ilyen feleség is jó volna,- mi? Én is elfogadnék ilyen iróasztalt. És ilyen dolgozószobát is szeretnék, ahol ne kelljen dolgozni. És ilyen feleségeket is szeretnék, ilyen pompás két asszonyt.

Az idősebb pillantása a kis asztalkára tévedt, ahol vércse szemei rögtön fölfedezték a cigarettákat és a pálinkás üveget:

- S akkor mindig ilyen jó szivnivalónk akadna, s ilyen finom italocskánk... Parancsolj Sefcsik!

Nagy buzgón kinálgatták egymást, s mint udvarias és előzékeny emberek, egyik se kosarazta ki a másikat. Iszogattak, rágyujtottak, sőt a zsebekbe is került egy csomó jófajta cigaretta.

- Egészségedre Sefcsik, koccintott az ifjabb most már harmadszor, - és arra, hogy sok ilyen finom ügyet adjon a jó sors.

- Jó ügy... prima ügy, hagyta helyben az öregebb. - Szeretem az olyan vendégséget, ahol jobbról a férj töltöget a poharamba, balról az asszony. Innen nem megyünk szomjasan haza. Mégis, mit gondolsz kedves Sefcsik, lesz ebből az ügyből valami bonyodalom?

- Hm. Én inkább azt hiszem, hogy kerekedik belőle némi bonyodalom. Tudod barátom, ahol a nyulpecsenyét kiküldik a cselédeknek, ott a nyulpecsenyének szaga van. Ha detektivekre bizzák a házasságot, - olyan az, mint a cselédeknek való nyul.

- Okos ember vagy te, Sefcsik egy, mondta a kettes számu kis vártatva, - de azért Sefcsik kettő se esett a feje lágyára. Ő pedig ugy látja, hogy itt mindenki beleharap a nyulpecsenyébe. A férjek figyeltetnek, az asszonyok visszafigyeltetnek, s ahol mindenki tolvajt keres, ott senki se mer lopni.

- Majd elválik kinek volt jobb szimatja. Mi ketten mindenesetre meg fogjuk tudni.

- Nem egészen. Két fajta megbizatást szokás a detektiveknek adni, két fajtát, ámbár mi eddig többnyire csak az elsőből kaptunk. Az első gyakori, a másik ritka. Az első fajta megbizás onnan ered, hogy valami baj van, valami hiba, csalás, lopás, sikkasztás, házasságtörés. Már most a meglevő hibához meg kell szerezni a bizonyitékokat. Esetleg kifürkészni a tettest. Vagy előteremteni az eltünt holmit. Itt a detektivnek nem szabad habozni, kertelni, ügyetlenkedni. Itt meg kell szerezni a bizonyitékokat. Itt elő kell teremteni a tettest. Különben a detektiv ügyetlen.

- Valóban igy van. S mi büszkén mondhatjuk, hogy ilyen esetekben sohase voltunk ügyetlenek.

- Helyes. De a jelen ügy másféle. Ez a második csoportba tartozik, s ilyen ügy még nem is volt a praxisunkban. Itt arról van szó, s mi arra kaptunk megbizatást, hogy esetleges bajokat akadályozzunk meg. A mi tisztünk lehetetlenné tenni bármily botlást, vagy félrelépést. Nemde?

- Mi következik tehát ebből? Hogy nem is lesz semmi botlás, vagy félrelépés. Mert ha lenne, mi nem állanánk hivatásunk magaslatán. Tehát megakadályozni, ha lehet; letagadni, ha muszáj: ez lesz a mi feladatunk.

- Részben igazad van Sefcsik, részben nincs igazad. Te csak a jelenre gondolsz, de nem gondolsz a jövőre. Ha mi nem találunk semmit, ha sohase lesz komoly jelenteni valónk, ha örökösen rendben lesznek a dolgok, akkor a férj urak előbb-utóbb megunnak bennünket és kilöknek.

- Ez igaz. Csakhogy tőlünk függ, hogy ez az "előbb" minél "utóbb" következzék be. A detektivnek, ezt jól tudhatod fiam, mindig az a sorsa, ami a divánnak, - kilökik. Ha rá jön a bajra, kilökik, mert nem veszik hasznát. Mi nagyjában már ugy tekinthetünk egymásra, mint akik rövidesen repülnek. Most csak arról lehet szó, hogy szidalmakkal röpüljünk-e és rossz hirrel, vagy fejedelmi borravalókkal és bőséges dicséretekkel. Melyiket választod jó Sefcsik?

- Akkor kénytelenek vagyunk előre elhatározni, hogy bármi történjék e házban és a házon kívül, a két asszony mindenesetre megmarad azon az elérhetetlen magaslaton, amely a derék asszonyokat megilleti.

- Ami ép oly bünös könnyelmüség volna, mintha nem üritenénk egymás egészségére baráti poharat...

Rágyujtottak, koccintottak. És megint koccintottak és ujra rágyujtottak. Végül Sefcsik egy kijelentette, hogy noha a detektivség internácionális foglalkozás, előttük mégis szent a magyar törvény, hogy "három az igazság." Mire koccintottak és rágyujtottak harmadszorra. Csak ezután látták elérkezettnek az időt, hogy karonfogva távozzanak a váróterembe.

- Te Magda, szólt Erna asszony, miközben átmentek a szobán, - ez a két Sefcsik nagyon derék fickó. Kevés becsületesebb gazembert láttam életemben...

- Bolondokat. De a végső határozatuk értelmes. Lesz, ami lesz, ők mindig csak azt jelentik a férjeknek, hogy minden rendjén van, aggodalomra nincsen semmi ok...

- Magda, Magda, ne fogadj fel soha semmit. Ha a jó istenke is ugy akarja, talán mégis lesz. Most pedig siessünk drágám, nagy bevásárlások lesznek, nagyszerü rendelések.

Nehogy a feltünő részrehajlás vádja érhesse az elbeszélőt, illendő lesz a másik szereplő családhoz is ellátogatni. Nem lesz kárbaveszett fáradság. Gábor Károlyék pompásan laknak, nagyszerü helyen. A Bajza-utca gyönyörű villasorában épült emeletes nyaralójuk, amely igen élénken bizonyitja a bankrészvények állandó javulását. Igy csak kétféle emberek lakhatnak: vagy olyanok, akik sürgősnek tekintik, hogy százados őseik szerzett kincseinek a nyakára hágjanak, vagy olyanok, akik egy uj, hosszuéletü törzsnek gyökereit bocsátják a talajba.

Szalónszerü szobában vagyunk, pazarul diszes és kissé rikitóan tulmodern női szalonban. Egy-egy szárnyas ajtón keresztül jobbra és balra még egész sor terembe lát az ember, ha a szárnyas ajtók, mint épen most, tárva vannak. A teremnek két széles ablakja voltaképen szintén ajtó, s egy tágas, fedett erkélyre visz, amely maga is olyan nagy, mint egy jókora lakószoba. Ha most keresztültörtetne valaki a csipkeerdőn át az erkélyre, mesés panorámában gyönyörködhetnék. Az uj milliomosok pompás, napsütött villanegyede fitogtatná előtte tarka szépségét.

Ám senkinek se juthat eszébe a festői képen legeltetni a szemét, mert a szobában senki sincs. Drága butordarabok, hatalmas tükrök, kényelmes karosszékek, teletömött vitrinek unatkoznak egymagukban, s a nyitott zongora, mint egy óriás tátott száj, ásit bele a világba.

Csak egy pillanatra üres és elhagyatott a szoba, a másik percben már tipegő léptek közeledése hallik, s akinek jó füle van, ráismerhet a ház urnőjének járására. Nyilván nem egyedül van, mert szava is hallatszik:

- Ide, ide. Csak jőjjön utánam Weiszlovitsné, ide megyünk a kis szalónba, itt van a legnagyobb tükör a lakásban.

S már be is libben, nyomában a Weiszlovitsnének tisztelt egyéniség, akiről bizonyára mindenki tudja, hogy egyik legkiválóbb szabónője dunaparti metropolisunknak.

Erna asszony, amikor belép, némikép hiányos öltözetben van. Látnivaló, hogy ruhát próbál. Az a ruha van rajta, amit vagy két hét előtt Magdával komponáltak - azaz, hogy nincs is egészen rajta. A szoknyát már felöltötte, de a nyak még egészen szabad, a derékba csak félig bujt belé. A vállfüzőből és az ingvállból több látszik, mint abból a halványlila, patyolatszerü valamiből, ami női toilettnek neveztetik, amikor már teljesen ki van töltve. Az eféle ruha egy kis jóakarattal kényelmesen belefér egy szivarskatulyába, mégis egy egész pompás kis világot lehet beleszoritani.

Erna asszonynak egy kisebb tükör van a kezében, s mikor a nagy tükör elé áll, hogy nézze magát benne, hátat fordit a saját képmásának. A kis tükrön át nézi a nagy tükörbe vetett képét - a nők igy próbálnak ruhát.

Egy pillanatig se áll nyugodtan. Jobbra fordul, balra fordul, izeg-mozog, s hangosan beszél közbe:

- Mindjárt láttam, az első pillanatban. Ezt a ruhát tönkretette, kedves Weiszlovitsné. Ezt egyenesen kidobhatjuk. Ebben én ki nem mozdulok a házamból. Családi derekat tetszett hozzá szabni, kedves Weiszlovitsné. Ha volna még egy hugom, s ha lenne két leányom, mind a négyen belebujhatnánk a derékba, s még toborzót táncolhatnánk benne.

- De édes nagysága, drága nagysága, csipogott a szabónő, - hiszen még nincsen begombolva a derék. Igy szabadon persze, hogy kissé bőnek látszik. De rögtön segitünk a bajon...

- Ezen már nem segit maga Paquin se. Nézze, milyen ráncokat vet itt elől. Legjobb lesz, ha kihajitjuk itt az ablakon.

- Érthetetlen a dolog drága nagyságám. Teljes négy centiméterrel szükebbre szabtam a derekat, mint a Kelen doktornő őnagyságáét. S az övét alig tudtuk begombolni. Hárman is verejtékeztünk, amig beleszoritottuk...

- Igazán? - mosolygott Erna asszony. - Pedig tavaly csak két centiméterrel voltam karcsubb Magdánál. Ugy-e kettővel?...

- Érdekes - mondja Erna asszony, - hogy mennyire hiznak ezek a pesti asszonyok. - Gombolja csak be a derekát, kedves Weiszlovitsné, talán mégis megy valahogy...

A szabónő gombol, gombol. Bizony nehezecskén megy. Egy kapocs le is pattant, de ezen hamar segit az ügyeskezü asszony.

- Mondja csak kedves Weiszlovitsné - kérdi tovább Erna asszony, - milyen lett a Magda ruhája? Sikerült? Szép? Illik rá?

- Oh igen, - szólt a szabónő. - Elég szép, a körülményekhez képest nagyon is szép. Istenem, mi jobb szabónők megteszünk mindent, ami tőlünk telik. De elvégre csudákat mi sem mivelhetünk. A doktornő ruháján van némi hiba, hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen tökéletes. De azt a hibát nem én követtem el, hanem a jó Istenke...

Végzett a gombolás nagy munkájával. S most kissé hátra lép, a tenyeréből ernyőt csinál a szeme fölé, s mint a szobrász, féloldalt tartott fejjel vizsgálja az alkotását:

- A nagyságos asszonynak azonban élvezet dolgozni. Most tessék megnézni ezt a ruhát.

Erna asszony le sem teszi a kezéből a kis kézitükröt. Egyre két tükrön keresztül vizsgálgatja magát:

- Ez se tökéletes, kedves Weiszlovitsné. Ezen is van igazitani való elég. Ugy látszik nálam is hibázott egyet-mást a jó Istenke.

- Ha ezen a ruhán hiba van nagyságos asszonyom, az csak az én bünöm. Mert tessék elhinni, - az szent igaz, amit most mondok, - vannak alakok amiken a szabónő csak javithat és vannak alakok, amiken a szabónő csak ronthat. A nagyságáé ebbe a második fajtába tartozik...

- Ha itt elől, nem ott Weiszlovitsné, kissé jobbra, itt oldalt, - ha ott csak egy hajszálnyival szükebb volna, akkor semmi kifogásom se lehetne... És - mondja csak kedves Weiszlovitsné, - mi is van Magdával? Van valami hibája?

- Nincs nagyságos asszonyom, - mondja a szabónő némileg bizonytalanul. - Ha szigoruan vesszük, igazán nincsen. Bár a háta egy kicsikét hajlott. Nem görbe, a világért se görbe, csak egy kicsit hajlott. Talán a hanyag neveléstől van. Talán a rossz tartás okozta, vagy sokat tornászott, én nem vagyok testegyenész - de ott van egy fölösleges görbeség. És a derék is széles némileg. És egy ív hiányzik a derekából, egy ilyen nemes vonal...

- Ez igaz Weiszlovitsné. Magam is megfigyeltem: vonalakban nem gazdag Magda, - nem túlságosan gazdag. A ruhával rendben vagyunk kedves Weiszlovitsné. Egyelőre köszönöm. És szerdán vagy pénteken ujra feljövünk magához. Természetesen próbálni.

A szabónő még egyszer végigjártatta szemét remekmüvén, mintha olyan nehezen válna meg tőle, mint akárhány festő a munkájától:

- Egészséggel viselje nagyságos asszonyom az uj ruhát. És olyan sikereket érjen el benne, aminőket megérdemel, csókolom az aranyos kezét.

Ahogy ki akar lépni a balfelé vivő szárnyasajtón, szinte beleütődik a belibbenő Magdába. Gyorsan félreugrik, hogy helyet adjon a belépőnek:

- Ah, éppen most jön a nagysága! Ugy-e igazat mondtam? Ugy-e ő rajta is ugy áll az uj ruha, mintha ráöntötték volna.

- Milyen szépek mind a ketten, milyen gyönyörüek mind a ketten. Itt a küszöbön verjen gyökeret a lábam, ha nem a megtestesült két grácia!...

A "két grácia" meleg kézfogást váltott, s igaz lelkesedéssel gratulált egymásnak:

- Hát még te! Lépj csak hátrább egy kicsit... - - még - - Pompás! - Fordulj csak meg!...

- Tégy egy-két lépést előre! - - Most hátra! - - Szinte kifogástalan!... De itt, megállj csak, - - s a melle körül vizsgálódott, - itt kissé tulbő!... De ugy látom, ezt nem a Weiszlovitsné csinálta - -

- Te, akárhogy van, egészen jól festünk, - igy együtt. Ha valaki most látna bennünket idegen, biztosan azt mondaná, hogy testvérek vagyunk, - - ikertestvérek!

- Valóban, - tréfálkozott Magda, de olyan ikertestvérek, akik közül az egyik két-három évvel idősebb.

- Oh édesem, az nem baj. Ha fiatalabb vagy is egy-két évvel, azért nem látszol sokkal idősebbnek...

- Ide üljünk, ezekbe a pihenő székekbe. S beszéljünk okosan. Még nagyon sok beszélni valónk van...

Az asszonyok az erkélyen ültek. Elegáns, ujdonatuj kimenő ruhákban, ami először volt a testükön, s elragadóan szép volt. A Bajza-utcában nem tulságosan élénk a forgalom, de azért akadnak arra is sétálók, akik bizony nem állták meg, hogy föl ne nézzenek az erkélyre, a két szép asszonyra, s irigykedve ne gondoltak volna rá, hogy milyen jó és pompás életük lehet ezeknek a leányos teremtéseknek, s még jobb és még pompásabb életük lehet - férjeiknek.

Az erkély jóformán nyilvános hely. Aki az erkélyen van, mindenkinek a szeme előtt van. Mégis az erkély a legalkalmasabb hely a szerelmi cselszövések kovácsolására. Ezt már Romeó is tudta és sietett is az erkélyen keresni a boldogságot. Az erkélyt senki se veszi gyanuba, az erkélyen nem lehet hallgatózni, az erkélyre nem leselkedik Argus szem, ott nem hallgatózik Dionysios füle. Még a két detektiv is, a két hires Sefcsik is nyugodtan pipázgatott angol matrózpipájából. Nincsen dolog olyankor, amikor az asszonyok az erkélyen csevegnek. Pedig most kellene résen lenni, mert most ütik nyélbe a nagy ellenforradalmat, most iparkodik az asszony-liga a férjeké fölé kerekedni.

Ám ha a két Sefcsik nem mozgatja a füle botját, az elbeszélőnek nincs módja a női titkokat kifürkészni. Kénytelen vele beérni, hogy nehány elmult és nehány ezután következő nap eseményeit rövidesen vázolja.

Igaza volt valamelyik régi, vagy talán nem is olyan régi irónak, a ki a házasságban is korszakokat állapitott meg, mint a történelem a világ életének folyásában. A házasságban az első idő a mézkorszak. Rövid és mámoros. Tele van virággal és illattal. Jelszava, hogy minden percednek leszakaszd virágát.

Ebben az időben utazgatni szokás, de az ember sohase tudja, hogy hol van, miért jött ide, s miért olyan kedves neki ez a tájék, amelynek nevét is elfeledte megkérdezni. Az uj szerelmesek akárhová utaznak, mindenütt Kanaánban vannak, a tejjel és mézzel folyó országban. Előbb mézzel, azután tejjel.

Az uj házasok voltaképen még nem is igazi házasok, hanem szeretők. Még nem tudják, hogy milyen lesz az életök, csak azt tudják, hogy élni és szeretni jó. Hogy enni is szokás, csak elvétve jut eszökbe, hogy öltözködni is kell, csak régi megszokásból teszik. Ismerősük nincs, vagy ha akad, megszöknek előle az uj házasok. Egyedül élnek és egymásnak élnek.

A mézet csak csemegének szánta az élet, s nem állandó tápláléknak. Nyilván azért van több légy a világon, mint méh. Szóval többen segitenek a mézet fogyasztani, mint előállitani. S ezért bölcsen rendelék az istenek, hogy a mézkorszak a legrövidebb időszak legyen a házasságban.

Következik a kötelesség korszaka. A komoly munkáé, az élettel való küzdelemé. A férjet a kereső munka tartja fogva, a nőt a leendő család. A család az nagyon különös dolog: akkor is betölti a nő lelkét, ha meglesz, s akkor is, ha nem lesz meg. Mert a családdal is ugy vagyunk, mint a vérvizsgálattal. Csak akkor van meggyőző ereje, ha positiv az eredmény. A negativum nem bizonyit semmit. Ami ma nincs, holnap még lehet.

Ez a második korszak csöndes, nyugalmas és tartós. Ha nem is csurran ebben az időben, de csöppen nehány mézcseppecske, főképp ha a kötelesség korszaka magával hozza a szinte természetes tollasodást, megerősödést és lassu, de biztos vagyonosodást.

Ebben a korszakban a férfi munkás, a nő takarékos. A férfi hazajáró, a nő otthonülő. A társaságot kerülik, vendégségbe nem járnak, hogy vendégséget ne kelljen adni. A ruházkodás egyszerü, az életmód szerény. A jobb falatokat az asszony kapja, a családra való tekintettel. Szinház nem kell, utazások elmaradnak, könyv és ujság nem nagyon kötik le a házasokat. A férfi otthon is dolgozik néha-néha, az asszonynak folyton akad kézi és házi munkája. A nő ilyenkor nem jár a szabónőhöz, csak nagy ritkán hivatja a házhoz, s kalapra igen keveset költ, mert inkább kendőben jár, mint kalapban.

Erre az időre esik a vagyonszerzés, ha ugyan egyáltalán helyet foglal a házasságban.

A kis madárka, mihelyt megnőtt a tolla, akár tanitják rá, akár nem, repülni kezd. A házasságban is elkövetkezik a röpködési korszak.

Csodálatos dolog, mihelyt az ember röpködni kezd a magasban, egyszerre észreveszi, hogy sokan vagyunk a világon, s alapjában társaslényeknek szánt bennünket a természet. A világ szép és a sokaság mulatságos, kedves, vonzó. Elkezdünk szinházba járogatni, vendéglőkbe, mulatóhelyekre. Utazunk fürdőre és kéjutakra. A férj nem tud ellenni klub nélkül, az asszony barátnőket keres és a kioszkot frekventálja. Társaságokba járunk, vendégségeket adunk.

És kezdődik a ragyogás, a pompázás, a fényüzés, a feltünési vágy időszaka. Ruha kell, ékszer kell, hivalkodás kell. Az asszony szebb akar lenni és karcsubb a barátnőinél, a férj előkelőbb és tekintélyesebb barátainál.

A nagy társaság könnyü és vidám életre szoktat. És jön nyomán a flört, és megszületik a kölcsönös féltés.

Hogy mi lesz ebből? Legtöbbször semmi. Nevelés, temperatum, hajlandóság, karakter dolga, hogy a féltékenység hova vezet. Néha, elvétve tragédiához, többször középfaju drámához, válópörrel vagy anélkül, többnyire csak szalonvigjátékhoz, leggyakrabban bohózathoz.

Aztán egy lassu átmenet, s következik a kijózanodás, az összeszokás korszaka. Ez többnyire a leghosszabb időszak, s nem épen a legkellemetlenebb. Megyünk, megyünk sétáló tempóban végig az életben. Kevés tarkaság, sok nyugalom. Néha egy-egy emlék, de mindég jó testi táplálék.

Kelenék és Gáborék teljesen és tudatosan benne éltek a ragyogási időszakban. Soha olyan pompásan nem öltözködtek az asszonyok, mint most. Soha annyi ajándékkal nem kedveskedtek a férjek becses élettársuknak, mint mostanában. A szinházból, az orfeumokból alig kerültek ki. Autó vagy fogat állott mindég a kapu előtt. A kirándulások napirenden voltak. Az estéket elegáns szállókban töltötték, többnyire négyesben, különszobában, mindég pezsgő vagy bólé mellett, igen gyakran cigányzenével.

Lóverseny - oda kijártak. Premiér, - onnan nem hiányoztak. Látványosság - nélkülök meg se eshetett. Mindenütt ott pompázott a vegyes pár. Mert Kelen Tibor mindég Ernát füzte a karjára. Gábor Károly pedig nem tágitott Magda oldala mellől.

Két karakteres férfi. Amire baráti szövetségben vállalkoztak, komolyan állja mindenik a kötelességét. Udvaroltak, mint a szerelmes diákok, sőt annál is lelkesebben, olyan formán, mint aki utolsó diadalát akarja aratni.

A két asszony virágos kertben lakott és méztengerben fürdött. Virultak, illatoztak, mint a teljes pompájában kinyilt virág. Egyre szebbek lettek és egyre kivánatosabbak, ami kettős inger volt férjuraimék számára. A saját feleségüket is imádták, a baráté is lángra boritotta a szivüket.

Ha egy-két percre együtt voltak, ketten férfiak, nem állta meg a hires ügyvéd, hogy hivalkodva ne kérdezze pénzeshordó barátjától:

- Egyet-mást megtakarithatnánk, vélte a fukarabb Gábor Károly. - Azt a két detektivet el kellene csapni.

- Ugyan ne garasoskodjál. Ha egyebet se ér ez a két Sefcsik, csak napról-napra meggyőz bennünket róla, hogy végképen fölösleges, már akkor is nyerünk rajtuk.

- Hiszen jó, minden jó, csicseregte Erna, - de én fentartom korábbi álláspontomat. A legunalmasabb huszárhadnagy is mulatságosabb volna, mint a te bölcs és tudós férjecskéd.

- Hiába szidod az uramat, - a tied se ette kanállal az elmésséget. A férjeket olyanoknak kell venni, amilyenek, s az ember elvégre mindég csak a saját csacsiját teheti lóvá. Apropos Erna, mennyire vagy tisztelt férjurammal? fogod már a Dionysios fülét?

- Mit mondjak neked? Ha rák volna, már nem lehetne vörösebb; ha alma volna, nem lehetne érettebb, ha bárány volna, nem lehetne kezesebb.

- Szakasztott a te férjed. Én már egészen leszoktam a legyezőhordásról, akkorákat fohászkodik szerelmes kinjában.

- Valami nagyon büszkék nem lehetünk erre a két diadalra. Hiszen ők üzletszerüen udvarolnak. Terv szerint.

- Ugyis jó, nevetett Erna. - Tehát mikorra tegyük a nagy zuhanyt készenlétbe?

- Unalmas lesz, de hasznos. A ruhatárunk a jövő szezonra még nem teljes. Egy egész toilette hiányzik még, az uj, szinházi belépő is, s nekem még egy szilszkin-bundára is fáj a fogam.

- Nem bánom. Ezekre én is kapható vagyok. De aztán kenyértörésre viszem a dolgot. Unom a komédiát. Két hét mulva megkezdjük a nagy kurát...

Már lila szinben játszott az ég alja, mikor a négytagu vidám társaság kilépett a dunaparti szálló előcsarnokába. Csillogó szemek, vidám hangulat. A külön teremből még kihallatszott a cigány bucsuztató indulója, mikor a hölgyekre szines köpönyeiket feladták.

- Még nem megyünk haza, szólt Erna asszony. - Kocsiba ülünk és a viztoronyhoz megyünk hajnali levegőt szivni.

- Nagyon bölcs inditvány, tette hozzá Kelen Tibor. - Ötletekből egyes. Nekem ugyis fontos tárgyalásaim vannak délelőtt, kivánatos, hogy kiszellőztessem a fejemet.

- Nem ugy uram, majd csak Magdával ülök egy kocsiba. Maguk férfiak egy másikban utánunk baktatnak.

- Csalfa Penelope, sugta neki Kelen doktor. - Amit éjszaka köt, hajnalban fölfejti...

- Az óvatosság nem csalfaság. Ugy-e, az volt az első feltételem, hogy "föltétlen engedelmesség". Magának biznia kell és szót fogadnia...

A férfiak kelletlenül és ásitva ültek a második kocsiban. Szipkába tolt szivar égett a szájukban. Az egyik jobbra füstölt, a másik balra. Egy szót se szóltak. Talán el is bóbiskoltak.

Annál jobban összebujtak az asszonyok. Vidáman, kacagva. Bár messzire előre robogott a kocsijuk, vissza csengett ajkuk csilingelése. Mintha szánkó futott volna elől...

- Ezt nem is hittem volna, csicsergett Magda, - még táncra is kerekedtek az öreg medvék...

- Fognak azok még különb táncot is járni. Azért rendeztem ezt az egész kocsikázást, hogy megsughassam neked, holnap kezdődik a nagy medvetánc. Délután négy órakor leszel nálam. Megértetted?

- Akár holnap, akár egy hét mulva, az egészen mindegy. Micsoda ruhád van, amit az urad még nem látott?

- Van most több. Ebből az unalmas mulatozásból legalább egy hasznunk van: az uj ruhák, az uj kalapok.

- A világos kéket vedd fel. Amin az a sok csipke van. A hozzávaló kalapot tedd a fejedre. Fekete selyemharisnyát huzzál. Lakkcipőt. Én ugyanigy öltözöm.

- Álljon meg barátom! Várjuk meg a másik kocsit. Meggondoltam a dolgot, nem megyünk a viztoronyhoz.

Ketten helyet cseréltek, s az egyik jobbra, a másik balra, - hazatértek. Ahogy férj és feleség ültek egy kocsiban, mintha késsel vágták volna el, egyszerre elnémult a kacagás...

Lassan döcögtek a kocsik. Kelen Tibornak még a fülében csengett Erna asszony bucsuszava:

"De milyen pontos leszek", mosolygott befelé. De az már nem jutott az eszébe, hogy akármilyen pontosak vagyunk is az életben, egy kicsikét mégis elkésünk...

... Másnap délután Erna asszony a pompás erkélyes szobában várta a vendégeit. Fölényes nyugalommal ült kényelmes karosszékében, s mint egy tábornok, még egyszer végiggondolta az egész haditervet. Biztos volt benne, hogy minden karikacsapásra megy: a szereplők nem fognak elkésni, a hadoszlopok a kellő pillanatban fognak felvonulni, semmi zavaró incidens nem merül fel, mindenki pontosan végrehajtja a parancsokat.

Várt. S megszólalt az első csengetés. De nem Magda jött, óriás kalapskatulyák közt belibegett Sefcsikné.

- Ejnye, magáról majdnem megfeledkeztem kedvesem, fogadta a szép asszony. Pedig iderendeltem, s maga nagyon pontosan érkezett. Nem jöhetne máskor, kedves Sefcsikné. Talán holnap vagy holnapután. Ma nem érek rá, vendégeket várok...

- Ahogy parancsolja nagyságos asszonyom. Bár igen messziről jövök. S ezek a rengeteg skatulyák.

- Ezeket itt hagyhatja. Vagy tudja mit Sefcsikné? Ha egy óráig várhat, maradjon maga is itt. A fürdőszobámon tul van az öltözőm. Ott eltöltheti az időt. Valami könyvvel. Vagy egy kis szundikálással. Ebéd után jól esik egy kis szundikálás.

- Oh, aludni nem fogok. Nem szoktam. Igen nehezen alszom el, de ha elaludtam, ágyuszóval se lehet felkelteni. Inkább rendbehozom ezalatt a nagysága összes kalapjait.

- No, ez igazán kedves gondolat. A nagy faliszekrényben van az én masamód-raktáram. Hát csak menjen Sefcsikné, s jó munkát...

Idején volt, hogy a nagy skatulyatenger kiözönlött. Alig csukódott be mögötte az ajtó, már szólt is a csengő, már be is libegett Kelen Magda asszony.

- Te Erna, kezdte a szót, - én nem bánom, ha kinevetsz is, de én félek. Izgatott vagyok. Aggaszt ez a különös helyzet.

- De valld be, azért siettél, hogy minél hamarébb belekerülj ebbe az aggasztó helyzetbe. S olyan különösnek mégse mondható. Bemégy egy csinos, kellemes szobába, s vársz egy kedves, szellemes, szerelmes urra. Ennyi az egész. Ettől pedig fiatal asszonyok nem szoktak nagyon megijedni.

- Igen ám, de idegen lakásban fogadni egy idegen férfit, - s hozzá még sötétben...

- A férjem, az igaz. De ilyen rendkivüli körülmények közt. Ilyenkor már egészen mindegy, hogy ő-e, vagy más. Amire mi most készülünk, édesem, akárhogy nevezzük is, alapjában véve mégis házasságtörés...

- Szeretnéd tőlem ezt a finom szót kicsikarni. De nem az. Csak tréfa, alapos lecke, ha igy jobban tetszik. Ha következményei lesznek a kis játéknak, légy nyugodt, férjuraimék maradnak alul. Ők adják meg a komédia árát. Különben te eszelted ki az egész tervet, te ugrattál bele engemet is, s most, az utolsó pillanatban okvetetlenkedel. Bánom is én. Hagyjuk abba. Mindjárt kiüzenek, ha jön a férjed, nem vagyok itthon...

- De furcsa vagy! Mindjárt ugrálsz! Hisz abbahagyásról szó sincs. - De azért én félhetek egy kicsit, - ha jól esik.

- A kis bárányka! Én mondjam el neki, hogyan. Ahogy jól esik. Ahogy tetszik. A fődolog az, hogy teljesen sötét legyen a szobában és te ne szólj egy szót se. Egy hang, az nem sok, te annyit se mondj. Semmi ismertető jelet el ne árulj. Ne sóhajtozz, ne öleld, ne csókold. Ez a fő...

- Sötétben minden feleség egyforma. Mérget vehetsz rá, hogy nem ösmer meg. Vak lesz és süket és részeg. De ha valami csudálatos véletlen révén mégis megösmerne, az se volna valami nagy baj. Ha megösmer, megösmer. Arra, hogy gonosz szándékait rábizonyitsák, már a puszta megjelenése is elég. A többi mind csak ráadás.

Magda teljesen megnyugodva ugrálni kezdett a szobában. Visszatért a vidám kedve.

- Egy csöppet se félek. Nem is volna értelme, hogy én féljek, amikor neki kell reszketnie. De egyet mégis szeretnék. Végighallgatni, hogy miket beszéltek itt, ti ketten...

- Nálad kellett volna kezdeni. Ott már megvan az a furcsa fül, a Diafragma füle...

- Be kell érned fiam a magad fülével. Leselkedjél és hallgatózzál az ajtón, a kulcslyukon keresztül, mintha szobalány volnál. Ha az embernek nincs pótfüle, megteszi a magáé is.

- Jó lesz. Kiváncsi vagyok rá csakugyan, vajjon az uram ugyanazt a szerelmi vallomást mondja-e el neked is, amit annak idején nekem elmondott. Mert én fogadni mernék rá, hogy a férfiak egyetlen szerelmi vallomással keresztülevickélnek az egész életen.

- Az bizony lehet. De most már eridj csibém, vonulj vissza a termeidbe, mert a találka ideje veszedelmesen közeledik. Nekem is össze kell még szednem az eszemet, mert ezuttal nekem lesz a nehezebb szerepem. - De a tied hálásabb...

Erna egyszer-kétszer körüljárta a szobát. A szeme minduntalan az órára tévedt, leste a mind jobban közeledő pillanatot. Mikor a nagy mutató már szinte elérte a terminust, lassan a zongora felé közeledett, kinyitotta, leült s valami szentimentális operette-dalt kezdett játszani.

Ugy látszik, nem nagy müvésznő a szép asszony. Nem is valami szenvedélyes zongorista, mert nagyon gondosan kiszámitotta a várt vendég érkezését, hogy ne soká kelljen hiába játszania.

Az ajtó lassan kitárul, s megjelenik Kelen doktor méltóságos alakja. Megáll az ajtóban és némán meghajol.

Kelen doktor belép, egy kis asztalkához közeledik, leteszi kalapját, botját, keztyüjét.

Kelen most határozott lépésekkel a zongorához közeledik. Erna háta mögé lép, előrehajol, a kottába néz.

- Vártam. Észre is vettem. De én olyan járatlan vagyok az efféle rendezvous-ügyekben. Azt hittem, igy illik.

- Megengedi, hogy ide üljek melléje? És hallgassam az ön gyönyörü játékát?

- Nem barátom. Ne üljön ide. És ne hallgassa az én gyönyörü játékomat, mert már abba is hagytam. Arra akarom kérni kedves barátom, hogy menjen el. És felejtse el, amit tegnap pezsgő-mámorosan beszéltünk.

És a széket, amit magával hozott, nyugodtan odahuzta a zongorához, s szépen leült, mint aki jól tudja, hogy ezek a szavak csak tetszetős formaságok.

- Hogy mit jelentsen ez? - szólt Erna kis vártatva, azt jelenti, hogy egy éjszakai időt engedett nekem a megfontolásra. Ez hiba volt öntől, - de szerencse rámnézve. Ez alatt a hosszu, álmatlan éjszaka alatt meggondoltam a dolgot. Kedves barátom, - én nem fogom megcsalni az uramat!...

Kelen doktor Erna keze után nyult s megszoritotta. Az asszony jó hosszan kezében felejtette a magáét, aztán hirtelen visszahuzta:

- És az adott szó? - kérdezte Kelen meleg hangon. - Az igéret? Olyan asszony maga, akinek a szavaira nem lehet épiteni.

- Igaz: én egy könnyelmü igéretet tettem önnek. Csakhogy ez nem lehet kötelező! Ön ügyvéd, s nagyon jól tudja, hogy az ilyen igéret nem kötelező.

- A mai asszonyok! Már azt is tudja a kis hamis, hogy mi az a turpis causa. Hát igen, az ön igéretét nem lehet birói úton behajtani.

- De a becsület drága asszonyom. Nem kötelezi önt a becsület? És a szerelem? Nem kötelezi önt a szerelem?

Most egy nagy tirádába akar fogni, s az asszony keze után nyul. Erna elvonja a kezét...

- Nem tudom, hogy mi van velem. Szomoru vagyok, végtelenül szomoru... Talán az álmatlan éjszaka tette, vagy a szomoru dal, amit játszottam...

- Ezek a nyomorult zeneszerzők! Minek is játszik olyan ostoba nótákat?... De azon még lehet segiteni...

Erna kedvetlenül felkel a zongora mellől és közelebb huzódik ahhoz az ajtóhoz, amely mögött Magda nyilván hallgatózik. Ott leül.

- Én tele vagyok izgalommal, viharos érzésekkel s maga éretlen tréfákat csinál. Ez nem szép, uram.

Kelen doktor nyomban letette a hangjegyet, az asszony után huzódott s melléje ült.

- Bocsásson meg! De lássa, én éppen azért mondom a rossz tréfákat, hogy az ön komoly gondolatait elüzzem. Hogy megnevettessem, - ugy, mint tegnap. Hogy megint olyan jó és édes legyen hozzám, - mint tegnap...

- Nem tudok nevetni és nem tudok jó lenni. Szomoru vagyok és - gyáva vagyok. Félek! Fogja meg a kezemet, - ugy-e reszket? - És ha még a szivem verését hallaná...

Kelen doktor a szép asszony keblére hajtja a fejét s hallgatja a szive verését. A kezével taktust ver, mintha a sziv dobogását dirigálná...

- Mint egy galambé! Mint egy megriadt, félénk kis galambfiókáé... Négy, öt, hat... hogy siet a kicsike?... kilenc, tiz, alsó, felső, király... Még most se nevet? Ezen a kopott, ócska tréfán se nevet?...

A belső szobából, az ajtó mögül halk köhögés hallatszik. Kelen ijedten felugrik...

- A papagályom. Beteg szegény, meghütötte magát!... De lássa, hogy felugrott maga is! Ugy-e, ön is fél?

- Nem félek Erna! Becsületemre mondom, hogy nem félek. Csak éppen megijedtem egy kicsit. Maga miatt, - kizárólag maga miatt.

- Köszönöm doktor. Ezt sohase fogom elfeledni. De most menjen. Engedjen nekem még egy hetet, vagy három napot. De legalább egyet...

S most hirtelen állásba helyezi magát, s rezgő, mély baritonon kezd szavalni:

- Csak egy percig hallgasson meg asszonyom, - beszélni akarok a szerelemről! Ha másról beszélnék, lopnám az időt; ha másról gondolkodnám, pazarolnám az elmémet; ha másról imádkoznám, megcsalnám az istenséget. Csak egy van a világon: a szerelem; csak egyért van az élet: a szerelemért. Minden más bün, halál és kárhozat. Amit ember elgondol szépet, dicsőt, nagyot, csalás és ámitás minden, ha nem szerelem. Nincsen tudomány és nincsen müvészet, csak szerelem van; nincs más dicsőség, csak a szerelem dicsősége; nem hevit más nap, csak a szerelem melege... Járunk és kelünk, teszünk és veszünk ezerfélét az élet utjain. Az egyik, mintha dicsőséget szomjazna, a másik, mintha tudományt hajszolna, a harmadik lihegve vadássza a pénzt. Mindenik álorcás. Szerelemre éhes mindmegannyi. Azért gyüjtögetik a dicsőséget, a tudást, a vagyont, hogy fölválthassák szerelemre... Az élet minden megnyilvánulása szolgáló cseléd abban a hatalmas birodalomban, ahol a szerelem az egyedüli uralkodó...

Itt akadozni kezd. A torkát reszeli. A másik szobától ujra köhögés hallatszik. Kelen felugrik:

- A legkedvesebb papagály a világon. Akkor szakitotta önt félbe, amikor már egészen meglágyitotta a szivemet. S mintha azt kiabálná: "ne tedd Erna, ne tedd!"

- Nagyon rosszul tud papagályul, asszonyom. Madárnyelvből ötös. Ez a papagály egész világosan azt köhögi: "Tedd meg Erna, tedd, amit megigértél!"

- Ezt le kell vetni Erna! A félelem a legrosszabb tanácsadó. Aki fél, az nem is él. Félni, igazán félni csak a férfiembernek szabad. Nála a félelem néha kötelesség. De asszonynál a félelem gyengeség és bün. Ha az asszonyok ugy félnének, mint a férfiak, már rég kihalt volna az emberiség. És önhöz legkevésbbé illik a félelem. Az ilyen szép, okos, kivánatos asszony az isten ellen vétkezik, amikor fél...

- Tehát nem fogok félni. Azaz megpróbálom, hogy ne féljek, ha maga mindent megigér, amit én kivánok.

- Mindent megigérek, drága Erna. Ne is kérjen semmit, mert én máris megigértem mindent.

- Igérje meg nekem, hogy hallgatni fog, mint a sir. Hogy nem árul el, még a kinpadon se. Se szóval, se mozdulattal, se tekintettel, se bizalmas viselkedéssel.

- Ennél sokkal többet igérhetek. Ha meglát valaki, én letagadom. Ha rámesküsznek, én ellenesküt teszek. Lehazudom a csillagot az égről, kitagadom a szivemet a keblemből. Többet is akar? Hazudni fogok, csalni fogok, képmutató leszek, álnok és gonosz leszek.

Az ajtó felől megint köhögés hallatszik, majd két erős prüsszentés. Kelen riadtan talpra ugrik.

- No lássa. Prüsszentett rá, mert igaz. Micsoda édes állat néha egy ilyen ocsmány papagály...

- Ne üljön vissza, szólt most Erna. - Máris tovább maradt, mint kellett volna. Most menjen doktor. Én, - nem bánom, - amit mondtam, megmondtam. Itt elől elmegy, hogy mindenki lássa, - és a kert felől visszajön, hogy ne lássa meg senki.

- Sötétben találkozunk, folytatta Erna. - Még gyufát se szabad gyujtania. Van önnél gyufa?

- És beszélnie se szabad Tibor. Egy szót se. A cselédség szobája néhány lépésnyire lesz tőlünk. Minden szó árulónk lehet.

- Vágja ki a nyelvemet, ha nem bizik bennem. Azt is ide tesszük az asztalra, a többi mütárgy közé.

Erna megszoritotta vendége kezét. Melegen, de sok pózzal. Teatrális mozdulattal tette hozzá:

- És most menj! - Siess! - És siess vissza. Amilyen idegesen küldelek, olyan idegesen várlak!...

Kelen doktor fiatalos hévvel, mohón csókolgatja Erna kezét, majd kalapja és botja után nyul és tüntető zajjal kitárja az ajtót. Szerfölött hangosan bucsuzik, hogy az egész háznép hallja:

- Kezét csókolom, nagyságos asszonyom! És bocsánat, hogy ilyen sokáig terhére voltam, de kedves nőmről lévén szó, meg kellett hallgatnom az ön bölcs tanácsát... A viszontlátásra estére! Károlynak kérem legmelegebb üdvözleteimet átadni - legmelegebb üdvözleteimet Károly barátomnak. Csókolom a kezét...

Alig csukódott be mögötte az ajtó, már kinyillott a szemben levő. De nem jött be senki. Csak Magda asszony dugta be a fejét a keskeny nyiláson.

Ej, ej. Fehérség csillan keresztül az ajtón, pedig az imént még kék ruhában volt.

- És ostoba. Szerfölött ostoba. Te Erna, azt a rongyos szerelmi vallomást, amit eldadogott, azt is lopta.

- S tudod honnan lopta? A fonográfomból. Egy hires védőügyvéd azzal akarja a más feleségét elszéditeni, amit a saját felesége udvarlójától ellopott... Ocsmány!...

- Meglesz. De még ingadozom, hogy a jobb szemét kaparjam-e ki, vagy a balt?...

Nem jó az asszonyt egyedül hagyni. Ha rajtam állna, pillanatokig se hagynám magára. Nagyon sok változáson megy át az asszony, mihelyt magára marad. Először is csunyább lesz. Sokkal csunyább. A vonásai elernyednek, a mosolya elhal, a tartása tunyább lesz, a mozdulatai sokat veszítenek. A nézése is megváltozik. S bizonyára a gondolkozása is.

Nyilván ebből az okból bizta a bölcs természet az anyaság jogát az asszonyra. Hogy sohase legyen egyedül. Ahol pedig nincs gyermek, ott adjatok társat az asszony mellé. Egy kutyát, egy kanárit, egy papagályt, egy szép angoramacskát. És sok képet és sok tükröt. Hogy lásson valakit maga körül. Hogy néző szem csüngjön rajta. Hogy mindig szép akarjon lenni, hogy mindig érezze, hogy látják.

Erna asszony, mihelyt magára maradt, mindjárt ráncokat gyüjtött a homlokára. A nézése merev lett, az egész teste elernyedt. Minden ajtó felé fülelt, minden zajra ügyelt, a világosság mintha fájt volna neki. Izgatottan, idegesen mozgolódott, nyilván bántotta az az érzés, hogy valami történik körülötte, valami szokatlan, valami rendkivüli, amit ő nem láthat, amit nem figyelhet meg. Kissé gondolkodik, pár lépést fel-alá jár, mindenfelé fülel, egyik ajtóról a másikra veti a tekintetét. Majd besüpped egy karosszékbe és elmélázik. De csak egy-két pillanatra.

A kergetődző vér nem hagyja pihenni, már ujra talpon van, már siet a csengő felé. És megnyomja. Éles csengetyüszó hallatszik be, szinte maga is megijed tőle.

S most vár. Egy-két pillantásig. Senki se jön. Ujra a csengő után nyul, ujra megnyomja. Megint süvit a csengetyüszó, megint nem jő senki. Harmadik csengetésre halkan nyilik az ajtó és betolja mosolygós képét Sefcsik egy, - az idősebbik.

- A Mariska kisasszony nevében bocsánatot kell kérnem. A Mariska kisasszony ártatlan. Én vagyok a hibás; elküldtem Mariska kisasszonyt.

- Bocsánatot kérek nagyságos asszonyom, nem ugy küldtem, - parancsoló módban. Kérelem alakjában történt a küldés. Szivesség gyanánt. És hivatkozással a kölcsönös rokonszenvre, melyet egymás iránt táplálunk.

- A Mari ezért alighanem repülni fog, - nyilatkozott Erna asszony ridegen. - S nyilván ön is. S mit csinál maga itt? Mit keres itt egyáltalán?

- Bocsánat nagyságos asszonyom, de én itt hivatalban vagyok. Ugyszólván: katona az őrhelyén. Kelen doktornét kisértem. És a nagyságos asszonyt is kisérni fogom, ha elmenni méltóztatik. Tisztes távolból persze.

- Igaz, - nevetett most már Erna asszony. - Ezt elfeledtem egy percre. Rendben van Sefcsik. Azt is tudja, hogy Kelen doktor is itt volt?

- Jó van Sefcsik. Most már bevallhatom: örülök, hogy itt van. Maga most mint tanu fog szerepelni, mint alibi-tanu. Van órája?

- Négy óra 25 perc, - felelt Sefcsik, miután megnézte kerékkötő nagyságu óráját.

- Igy beszéljen, értelmesen. Az én órámon is annyi van. A falióra is fél ötöt mutat. S most üljön ide az iróasztalomhoz és irjon.

- Nem sokat. Csak egy irást arról, hogy 4 óra 25 perckor, vagyis öt perccel fél öt előtt maga itt volt a szalonomban s velem hosszabb ideig beszélgetett... Irjon... - ismételte, miután papirost tett az asztalra.

Sefcsik az asztal mellé ült. Tollat fogott a kezébe, de hirtelen hátrafordult:

- Talán célszerü volna, ha diktálni méltóztatnék. A fogalmazványban kissé gyenge vagyok...

Sefcsik egy, az idősebbik értetlenül bámult, mint aki nem is sejti, hogy most mi történt vele, majd meghajol s indul kifelé:

- Mégse lehet! Nem használhatom magát Sefcsik. Nincs bajusza. Küldje be inkább a Marit.

- Van itt szőke, barna, vörös, fekete. Egészen fehér is van, s deres is van.

- Olyan különösen van. A komitens urakra igen nagy gondot fordit a Sefcsik-cég. A komitens urakat bármelyik pillanatban kimaszkirozhatjuk.

- Nagyszerü ember maga Sefcsik. Ez érdekelne. Maszkirozza ki kérem az uramat...

Alig tartott az egész müvelet néhány percig. Sefcsik I. a tükör elé állott, parókát tett fel, bajuszt ragasztott, az orrára csiptetőt szoritott. Kis, kövérke ember lévén, termetre különben is hasonlitott Gábor Károlyra. Mikor megfordult, Erna meglepetten kiáltott fel:

Erna most széthuzta az erkély kettős ablakának függönyeit, s ujra Sefcsikhez fordult:

- Nyugodtan állok, felelte Sefcsik. - És mosolygok... tette hozzá, széles grimaszra huzva szét a száját...

- Fotografust nem látok sehol, referált a detektiv. - És mást se látok. Nem tulságosan nagy a forgalom ezen a vidéken. Amott egy konflis baktat... De nem ül benne senki... szabadra áll a taxaméter... Aha,... ott jön valaki,... a Mariska kisasszony...

- A Mariska kisasszony, - a nagysága szobalánya. - Hozza a cigarettáimat... a jó lélek...

- Rá is gyujthat Sefcsik - (az asztalról cigarettát nyujt feléje) - és viselkedjék egészen otthonosan...

- Nem, - elszaladt... Mintha puskából lőtték volna ki!... Már elérte a konflist... Már vezet!... husz hosszal vezet!...

- Dehogy látja! szól Sefcsik visszafordulva... Hol van az már! Talán a harmadik utcában!...

- Egy uj Rascal volt, - felel Sefcsik, most már a rendes hangján. - Egy alaposan doppingolt Rascal...

- No, ez sikerült Sefcsik! - Ha ugy tetszik, most már demaszkirozhatja magát. És köszönöm a szives közremüködését... Most már csakugyan elmehet...

- Bocsánat nagyságos asszonyom!... Bocsánatot, de nem értem. - Olyan különös az egész!... Szabad valamit kérdeznem?...

- Nem értek egyet-mást... Ami történt,... amiben magam is részt vettem... Nem értem azt az irást, amit a nagyságos asszony diktált. - Nem értem azt a komédiát, amit eljátszatott velem!... És főképen Kelen doktor urat nem értem. Mért futott el, amikor meglátott? Még sohasem láttam ügyvédet igy szaladni!...

- Főképen a doktor urat nem érti? - nevetett Erna. Mért a doktor urat főképen?

- Mert már egyszer elment, - s akkor nem ment el... s mikor már nem volt itt, akkor igazán ment - futott - rohant, vágtatott...

- S ezt maga nem érti? Pedig olyan világos. Nyilván itt felejtett valamit Kelen doktor... S visszajött érte... S miután elkésett, - sietett kissé... Ennyi az egész...

- Sietett, - csakugyan sietett... Ha még most is ugy siet, valahol Besnyő körül járhat... Itt valami történt!... Itt valami rendkivüli eset történt,... amiről nekem tudnom kellene...

- Nem jó, ha az ember mindent tud, kedves Sefcsik... Megfájdul a feje!... Különben igazán szeretné tudni Sefcsik, hogy mi történt? - Nagyon szeretné tudni?...

- Akkor adok magának egy jó tanácsot. Forduljon egész bizalommal egy jó detektivhez. Például a két Sefcsikhez! - Nagyon megbizható cég... Melegen ajánlhatom... Erzsébet-körut 20... Ne felejtse el a nevét: a két Sefcsik, magánkutatók "Argus szeméhez"...

- Köszönöm a kitűnő ajánlást nagyságos asszonyom! Hozzájuk fordulok! A két Sefcsik még ma tudni fogja, hogy itt mi történt!

Ujra meghajolt s kiment. Még az álhajat és hamis bajuszt is elfeledte leszedni a fejéről...

Erna ismét magára maradt. De most szép maradt. Nevetett. Az asszony, amikor nevet, mindig gyönyörü. Még akkor is, ha különben nem is szerfelett gyönyörü.

A magányosság egyébként nem tartott sokáig. Alig, hogy Sefcsik kisompolygott az egyik ajtón, már kopogás hallatszott a másikon. Halk, félénk kopogás. Aztán egy pirinkót kinyilt az ajtó. De csak annyira, hogy a hasadékon bevillanhatott valami fehérség. Ruha, vagy asszonyi bőr, - mind a kettő vakit...

- Még se jövök ki! Nem merek. Szégyenlem magamat. Azt hiszem, soha az életben ki nem jövök innen...

- Nem, nem. Azt se engedhetem meg. Nem akarom, hogy megláss. Nem tudok a szemed közé nézni...

- Baj, baj! - sóhajtott Erna. - Igy hát kénytelen leszek kiköltözni. Egyelőre ugyan nem is sejtem, hogy hová megyek lakni, - olyan nehéz valami tisztességes lakáshoz jutni, - de talán átköltözhetnék tehozzád. Neked csak nem lesz szükséged két nagy lakásra? Szerényebb igényeknek megfelel ez az egy is!...

- Szivtelen vagy Erna!... Kigunyolsz!... Kinzasz... Szégyenleni talán csak lehet, ha valakit borzalmas katasztrófa ért, mint engem?...

- S most ragyogtasd a tehetségedet Magdusom. Mutasd meg, hogyan tudod az ártatlan tréfa kis balháját a katasztrófa rettenetes elefántjává felfujni.

- Az egyik az, hogy a pillanattól kezdve már nem vagyok tisztességes asszony. - Nekem hiába nevetsz!... Nekem hiába beszélsz!... Én tudom, amit tudok! - Nem vagyok többé tisztességes asszony. Csakhogy ez a kisebbik baj!...

- A nagyobbik katasztrófa, hogy megcsalt az uram. Gyalázatosan megcsalt. Holnap beadom a válókeresetet!...

- 1455... mondaná Kelen doktor!... Saját regieben!... És szabad tudnom édesem, - talán nem sért a kiváncsiságom?... kivel csalta meg önt kedves férjeura?...

- S ezt te kérdezed? Igazán érdekes, hogy épen te kérdezed?... Hát veled, ha tudni akarod! - Épen teveled!...

- Ugy? S mikor történt ez a szörnyü eset? Mert én tudtommal nem voltam jelen.

- Persze, hogy nem voltál jelen. Én helyettesitettelek. De azért mégis megcsalt a nyomorult! Itt a bizonyiték... Majd felmutatom a biróság előtt is.

S Kelenné kitágitotta az ajtónyilást, s azon keresztül betolta csillogóan fehér, gömbölyü vállát.

- Azt hiszem mégis lehetséges. Mert akkorát csattant, mintha ágyut sütöttek volna el. Te Erna, - én nem hittem soha, hogy férfit megütni is lehet! Egy erős, nagy férfiembert. Csak egyszer álmodtam róla, hogy pofonütöttem. Ekkor is megérdemelte. Megtagadott tőlem egy uj ruhát. De most sokkal nagyobbat kapott, mint akkor álmodni mertem...

- És ezt te kis harapásnak nevezed? Ezt a nagyot! S nézd, milyen mély! Nézd, milyen vörös. Szinte kifreccsent a vérem! S egy teljes "O" betü. Csak egy kicsit lapos. Ahogy te szoktad irni az "O" betüt. Azt hiszem, egy hónapig is meglátszik a helye.

- Hiányzik egy foga. S most az a különös, hogy még rejtegetnem kell ezt az "O" betüt előle, aki pedig okozta...

- Kár ilyen nagy dolognak felfujni ezt a kis betücskét. Elvégre mégis csak szerelemből harapott beléd.

- Énbelém? Te beléd harapott szerelemből. Engem hat éve szeret, s még sohase harapott meg. Téged csak egyszer szeretett, s mindjárt megharapott. S milyen erősen!... Itt!...

- Egész szép kis betücske ez az "O" betü, vizsgálta Erna. - S furcsa dolog, de azt hiszem, hogy a férjek sohase harapják meg a saját feleségüket. Engem se harapott meg az uram soha! Mindég a más asszonyába szeretnének beleharapni. S mondjad fiam, nagyon szerelmes volt?... Erősen szoritott?...

- Ne kérdezz ilyeneket Erna, mert szörnyen szégyenkezem. Nem méltó hozzánk, hogy ilyesmiről beszéljünk... És igen erősen szoritott... És akár hiszed, akár nem,... a csalás nem is olyan förtelmes. Én mindig megcsalnám az uramat, de mindig csak vele... Nem hinnéd Erna, hogy a házasságban milyen sok érdekes dolog van! Nagyon sok, de az ember csak későn jön rá...

- Nem lehet igy, az ajtónyiláson keresztül... S fázom is, - nem vagyok rendesen felöltözve -

- Most is egyre hivlak!... S ha akarod, könyörgöm, hogy kegyeskedjék befáradni...

- Gyerek vagy drágám! Meglehetősen jól kifejlett, de feltünően ostobácska gyerek vagy! Hozd magadat rendbe, öltözz fel tökéletesen, s aztán bejöhetsz és beszélhetsz a házasság érdekes dolgairól és problemáiról - -

- Öltözz fel, egyre csak azt mondod, hogy öltözz fel... Mintha magamtól nem volna annyi eszem. - Már régen rendben volnék, már odabenn felöltöztem volna, de nem lehet. - Nincs meg a fél harisnyám.

Az ajtónyiláson át bedugja a lábát. Előbb az egyiket, azon fekete selyemharisnya van. Aztán a másikat, az hófehéren villog...

- Ellopta. Ügyvéd ember kérlek, jogtudós, - te ötezer koronát fizetett érte, hogy a lexikonba azt irják bele, hogy jogtudós, - és idegen házakban selyemharisnyákat lop, - vadidegen asszonyoktól.

- Az én harisnyáimat sose hordja joujon helyett... S a harisnya nem is emléktárgy... S ha az volna, most akar ő elkezdeni - vén csacsi létére, - harisnyákat gyüjteni. De nem is megyek addig haza édesem, amig tiz tucat selyem harisnyát nem rendelek a kontójára. Hogy legyen neki mit lopkodni... De addig is Erzsike, adj kölcsön egy fél harisnyát...

- Nem. Fehéret. Felemás harisnyában akarok hazamenni, ha ugyan egyáltalán hazamegyek.

- Nem látja meg. Nézi is ő az én harisnyámat! Csak a tiedet nézi! Csak a tiedet lopkodja! A tiedet hordja a keblén, vagy préseli le virág helyett!... És nagyon szerencsétlen asszony vagyok, Erna! - -

- Tudom fiam. Nagyon szerencsétlen vagy... De azért talán mégis felöltözhetnél... S ne járj felemás harisnyában. Az nem tartozik hozzá a boldogtalansághoz. Találsz a szekrényemben páros harisnyát is, akárhányat. És siess! Tudod, hogy még mára sok dolgunk van! Még el kell játszanunk a komédia másik felét. Az én uram se viszi el a gyanakvását szárazon. S még nekem is sokat kell elmesélnem. Arról, hogy idekünn mi történt közben. Hogy mikép szalasztottam meg becses férjecskédet! Hogyan vágtatott versenyló sebességével tiz utcahosszat! S hogyan reszket most, hogy minden gonoszsága kiderült. Én is tudok majd sok érdekes dolgot elmesélni...

Mintha csuda történt volna! Egyszerre megnyilt az ajtó, s Magda belépett... Már nem volt se szerencsétlen, se elkeseredett, nem röstelkedett, nem bujkált, csak kiváncsi volt.

A féllábán harisnya, a másik meztelen. Az ingválla nyitva, az "O" betüt mutogatta. Apró cipellőit a kezében hozta.

Hanem ahogy belépett, a fejét nyomban odarejtette a barátnő keblére. Az asszony csak a fejét dugdossa, mindig csak a fejét...

Mindenre a világon van az embernek mértéke és számitása. Megmérjük a tenger mélységét, a levegő magasságát, a csillagok távolságát. Megmérjük a sulyt, keménységet, a hőfokot, a levegő nyomását, a nedvességet, az esőt, a villám sebességét, a sürüséget, a fényt, a vérnyomást, az atomok mozgását, a szinek árnyalatait.

A női szeméremre nincsen mérték. Mert a szemérem örökéletü, s mégis csak pillanatokig él. Egy csudálatos könyv a női szemérem, amelynek büvös lakatja van. Se erővel, se furfanggal, se fortéllyal kinyitani nem lehet. De ha egyszer, csak egy pillanatra is fölcsattant, örökké lapozgathatsz a könyvben, végigolvashatod minden sorát. Persze, némely könyvet nem érdemes végigolvasni.

Az asszony képes inkább a halált választani, semhogy valaki előtt levesse a szemérmét. De ha egyszer levetette, minden időkre levetette. De csak annak az egynek. Másnak továbbra is büvös lakat őrzi, amelyet se erővel, se furfanggal, se fortéllyal megnyitani nem lehet...

Magda ott búgott még néhány pillanatig a barátnője keblén, fejét szemérmesen eldugva, aztán belebujt egy széles karosszékbe:

- Most már cseveghetünk édesem. Most már alaposan kiszégyeltem magamat. Hát mesélj! -

- Én meséljek? nevetett Erna, - akinek alig van mesélni valóm. Még rajtad a sor. Nekem mindent alaposan kell tudnom, a lehető legalaposabban...

- A végére jutottam. Nincs több mesélni valóm. Legfeljebb, ha a beszélgetésünket mondanám el, - - de ezt igazán nem lehet elmondani...

- Mindent elrontottál! - Bolondság volt az egész komédia! Hát te beszélgettél! Pedig megmondtam neked, tizszer is a füledbe sugtam, hogy egy szó nem sok, de annyit se szabad szólanod.

- Nem történt semmi baj fiacskám. Nem kell mindjárt felugrálni. Nem rontottam el semmit...

- Nem ismert meg. Nem ugy beszélgettünk, ahogy te gondolod, - szavakkal. Annak semmi értelme se lett volna a sötétben. Világnyelven beszélgettünk. Nemzetközi világnyelven... Majd én ezt egyszer megirom neked! -

- Furcsákat beszélsz fiacskám!... Nincs valami bajod? - Nem akarnál egy pohár vizet?...

- Nem vagyok bolond, fiam... Lázam sincs... Csak bizonyos dolgokat az asszonyok nem tudnak elég világosan előadni. Az ilyesmit a legjobb megirni. Én a furcsa gondolataimból mindig értekezéseket csinálok. Már van egy egész csomó, legalább harminc. Arra gondoltam, hogy valamikor ki fogom adni összegyüjtött értekezéseimet. S megirom bele a világnyelvet is, - ez nagyon érdekes lesz...

- Dehogy. Ez igen régi találmány. Legalább tizezer éves. Mindenki tudja, akármilyen nemzethez tartozik. S mindenki megérti, öreg és fiatal, még az ölbeli gyerek is, s az állatok is megértik. Minden állat, még a csigabiga is. A legszebb nyelv a világon, s egészen tökéletes...

- Nem tudom. Ugy külön neve nincs, mint a volapüknek. Nálunk gügyögésnek hivják...

- Nem az, Erna. A gügyögés: az beszéd. Olyan, mint a galamb-beszéd, a turbékolás. Te, a galamb mindig azt mondja, hogy: grrr... grrr... De azt ezerfélekép mondja. Ha éhes, az nála grrr... grrr... ha szomjas, az is grrr... ha szerelmes, az is grrr... grrr... ha röpülni akar... grrr... grrr... ha a kicsinyeknek ennivalót hoz... grrr... grrr... ha aludni megy... grrr... grrr... De mindig más grrr... grrr... És a galamb megérti... Hát ilyen a gügyögés...

- Dehogy is nincs. A legszebb beszéd. Te Erna, én itt végig hallgattam az ajtó mögött az uram szánalmas szerelmi nyögéseit. Dadogott. Olyan volt, mint a leckéjét felmondó gimnazista. S az egész szöveget lopta. Az én gramofonomból lopta ki...

- Az ilyenre muszáj köhögni, főkép, ha az ember nincs felöltözve és légvonatban áll. De egy félórával később ugyanez az ember olyan gyönyörüeket gügyögött, hogy majdnem megbocsátom neki. Mesés gondolatokat gügyögött. Ezért is fogok tőle elválni...

- Nem a gondolatokért. Azért, mert azokat neked gügyögte. Nekem még sohase gügyögött ilyen szépeket...

- Te Magdus. Most már bemutathatnád nekem gyakorlatilag is a ti nagyszerü volapükötöket. Gügyögj nekem valamit...

- Ő ezt mondja nekem, - s most szerelmes gerle módjára, kissé érzékien gügyögni kezd, - erre én ezt mondom: - s még több érzéssel, valósággal tremolázva gügyög... és ő igy felel: - most már egészen buján gőgicsél, szinte szerelmi lázban.

- Most már értem, mondja Erna mosolyogva. - Szóval ez olyan zenés gurgulázás.

- A legszebb nyelv a világon, lelkesedett Magda. A legtökéletesebb. Mindent meg lehet vele mondani, - még azt is, amit az ember nem mer kimondani! És mindenki megérti. A siketnéma is, a vadember is. Ha embert partra tennének egy puszta szigeten, ahol csak pumanégerek laknak és vadállatok, azokkal is megértetném magamat. Beszélgetnék velök gügyögési nyelven... A kis babák is ezen a nyelven beszélnek!... Ezen kérik a tejecskét!... (gőgicsél, mint a kis baba, amikor éhes)... s el is lehet altatni őket, amikor sirnak... Most gügyögni kezd, vontatva, éneklően, mint az anya, amikor a gyermekét elaltatja.

- Nagyon szentimentális hangulatba gügyögöd bele magadat Magdus! szólt Erna nevetve. - Ez nem nekünk való. Ebből már kinőttünk... Egy-kettő, öltözködjünk, s menjünk. Vár az ujabb vállalkozás...

... Mikor utra készül, mikor sétára öltözködik, egyszerre kicserélődik az asszony. Félredob dévaj kedvet, s komoly lesz és meggondolt. Minden szalagot olyan gonddal tüz meg, mintha az örökkévalóságnak épitene palotát, a kalapot annyi nivellálás után illeszti a fejére, mintha a csillagászati müszereket kellene hajszálnyi pontossággal beállitani.

Az öltözködő asszony elfelejt szerelmet, féltékenységet, elfelejt vágyakat, nem tud gőgicsélni. Csak öltözködik.

... Egy félóra mulva, amikor már az utolsó kapocs is el van rejtve a ruha ráncai között, Magda még egy bucsupillantást vet a nagy tükörbe:

- Ez a kalap ferdén áll a fejemen. Hiába igazitom százszor is, mindig ferdén billen!...

- Álljon ferdén. Ugy is való... Szerelem, féltékenység, gőgicsélés... Nekünk asszonyoknak kalap kell és sok szép ruha. Elegáns kalap és drága ruha. Gyerünk Magda...

- De azért az a gőgicsélés érdekes. Beszélj nekem utközben a szerelem világnyelvéről...

Alig csukódott be az ajtó a távozó két asszony mögött, - még hintón se érhettek a harmadik utcába, - már ismét nagy lassan kinyilott az ajtó, s óvatosan, macskajárással egy zömök alak tolta be magát. Ha meglátja valaki, esküt tehetett volna rá a tekintetes törvényszék előtt, hogy nem más, mint a ház ura, Gábor Károly ur, a tőzsdetanácsos. De mi már ismerjük, mi már tudjuk, hogy nem ő az, hogy csak az utánzata: Sefcsik, az egyes számu, aki vagy elfeledte leszedni a maszkját, vagy ravaszságból szándékosan magán hagyta.

Még csak körülnézni is alig ért rá az uj jövevény, már ijedten visszahökölt. A szembenálló ajtó is kinyilt nagy lassan, s azon is betolta magát egy óvatos, macskajárásu alak. Sóbálvány legyek, ha nem Kelen doktor, a kitünő fiskális.

Mind a kettőn látszott a pillanat alatt megszületett szándék: uccu, vesd el magad!... Egy ösztönszerü mozdulat az ajtó felé,... de késő volt. Mindenik észrevette, hogy a másik is meglátta, hogy késő a menekvés. Szembe kellett állani.

- Semmi baj, gondolta Sefcsik egy. - Majd csak kimagyarázom a dolgot. De meg nem szólitom. Várok, amig ő szól. Nem mondhatom neki, hogy "Szervusz öregem!", mert ezt utóbb szemtelenségnek minősiti, de azt se mondhatom, hogy "Alázatos szolgája nagyságos uram!", mert ez meg a jelen pillanatban ostobaságnak tetszik. Várok, amig ő szólit meg.

A másik is csöndesen elmélkedett, s várta a fejleményeket. Két ember nézett farkasszemet, hazugságokon törte a fejét, hogy a másikat becsaphassa.

- Én tudom, szólt Sefcsik egy, hogy milyen körülmények tették szükségessé, hogy Gábor ur, kegyes megbizónk alakját vegyem föl. De miért vagy te maszkban?

- Szokásból, ha ugy tetszik. Óvatosságból, ha ezt jobbnak tartod. A kényelmesebb mozgás szempontjából. Mert nem szeretem, ha mindig a detektivet látják rajtam. Becsüljenek meg, mint urat... Apropos Gábor ur, - kinek különben gratulálok a fényes maszkjához, amely engem is becsapott néhány percre, - itt te vagy a házigazda! Nem kinálnád meg vendégedet cigarettával? S talán egy pohárka cognac-kal?

Gyorsan cigarettát vett elő az iróasztal fiókjából, ahonnan Erna asszony kinálta, - majd egy szekrénykéből cognacot és pohárkákat tett az asztalra...

- Most gyorsan nehány felvilágositást, kedves öcsém. Bizonyos dolgokat meg kell tudnom tőled. Hányszor jöttél be ide?

- Futva se? Nem te voltál az a Kelen doktor, aki gyors ügetéssel elrohant, ugy hogy száguldó lábai alig érték a földet?

- Nem én voltam. Hogy minden további kérdésnek utját bevágjam, gyorsan referálok neked. A doktoréknál voltam. Ahogy megbeszéltük. Ott megtudtam, hogy a hölgyek itt tartózkodnak. Tehát ide siettem. Itt megtudtam, hogy a hölgyek már elmentek. Tehát visszasietek.

- Ugy!... Tehát mégis az igazi Kelen doktor volt, aki jött, aztán ment, aztán ujra jött, aztán rohant... Már lassacskán tisztázódik a helyzet. Tudniillik most még kevésbbé értem, mint eddig értettem.

- Tudnod kell drága unokabarátom, hogy mielőtt te érkeztél, itt igen furcsa események folytak le. Rejtélyek előtt állok, amikhez keresem a kulcsot. Mivelhogy a rejtély is olyan, mint a lakat, kulcsra jár. Azt hittem, hogy a helybeli rejtély kulcsa te vagy. Mindent értettem volna, ha tebenned találom meg azt az egyént, aki innen Rascali lendülettel menekült. De sajnos, álkulcsnak bizonyultál. S most megint kereshetem az igazi kulcsot...

- Amihez talán én is szolgálhatok némi adalékkal. Ugyanis magam is tapasztaltam olyan tüneteket, amik fölébreszthetik az alvó gyanut. Régi szokásunkhoz képest nem a főbejárón, hanem a cselédlépcsőn jöttem a lakásba. Az ajtó nyitva volt. Cselédség sehol. Az egész lakás félhomályban. Egyes szobákban a homály sötétséggé fokozódott. Csak a kis elektromos fényszórómmal tudtam eligazodni. A hálószobában nagy rendetlenség. Egy pillanatig betörésre gondoltam... Ahogy botorkálok tovább, kis mellékhelyiségbe jutok. Itt is sötétség. De nem gyujtottam világot, mert valami horkanással vegyes pihegést hallottam. Itt alszik valaki, gondoltam, s ha nem tudnám biztosan, hogy a feleségem nincs itt, fogadni mertem volna, hogy a feleségem. Ugyanazokon a skálákon át horkolt az édes. Látni nem láttam semmit. De az illatából, a pihegéséből éreztem, hogy a nő fiatal és szép és kivánatos. Közelebb huzódtam. Megérintettem...

- Igen. De hiába, nekem olyan a természetem, inkább az elővigyázatról mondok le, mint a nőről. Az asszony felébredt...

- Nos!... Hát beszélj már! - Sose láttam oly unalmas előadót, aki ilyen hosszu szüneteket tart.

- Hát igen. Mert most kényes részletek következnek. Nem is tudom, vajjon gavallér ember elmondhatja-e a további részleteket?...

- Gavallér ember nem mondhatja el. Mert a gavallér ember már rég bocsánatot kért volna a tévedés miatt, s kivonult volna a szobából...

- Igaz. De hiszen mondtam neked, hogy én a feleségemre véltem ismerni a horkolásból. Ugy ismerem a feleségem horkolását, mintha magam szedtem volna kótára... Ha a feleségem, gondoltam, legyen a feleségem, és még közelebb huzódtam...

- Dehogy, egy szót se. Csak ugy diskuráltunk: kézzel, nyögdécseléssel, nyöszörgéssel, simulással, mindenféle közérthető nyelven, - s nekem folyton az volt az eszemben, hogy az a nő nem lehet más, mint az én feleségem.

- A végét nyögjem ki, amikor az elején vagyok? Az lett a dologból, hogy feltünő módon megbarátkoztunk. A távolságok közöttünk teljesen elenyésztek. Ugy látszik, nem csak én véltem őt a feleségemnek, hanem ő is a férjének tekintett engem. Az isten bocsássa meg bününket.

- Hogy ne lett volna. Villamos zseblámpa nélkül ki sem megyek a szobából. A detektiv villamos zseblámpa nélkül nem is detektiv.

- Miért nem nyomtad meg a gombot? Mindjárt megláttad volna, hogy a feleséged van-e a szobában, vagy más valaki...

- Igaz. Csakhogy nem lehetett mégse a feleségem. Hogy került volna ide? Mit csinálna itt? Még ha véletlenül dolga volna errefelé, mint masamódnak, akkor sem vonul egy sötét szobába, nem teszi magát kényelembe, s nem alszik egy idegen, uri lakásban, mint a bunda. Nem lehetett a feleségem, ki van zárva, - azt én nagyon jól tudom. Csak ugy szuszogott, mint ő. Elvégre is lehet, hogy minden asszony, egyformán szuszog! - - S tudod Sefcsik, veszedelmes dolog ám az a villamos lámpa. Az nemcsak nekem ég, hanem neki is világit. Én szerettem volna meglátni az ábrázatját, de nem óhajtottam, hogy ő meglássa az enyémet. Illetőleg a Kelen doktorét, mivel hogy az ő ábrázatját viseltem...

- Bolond eset. Igy aztán sohase fogjuk megtudni, hogy ki volt az az illető nőszemély.

- Hát ez nem is okvetlenül szükséges. Csak abban az esetben lett volna célirányos, ha Sefcsiknéről volna szó. Mert akkor kitekerném a nyakát, erről pedig gondoskodás történt...

- Először is elhoztam az egyik harisnyáját. Bünjel gyanánt. Itt van a zsebemben...

- A másik jel biztosabb. Bélyeget sütöttem rá, amit nem lehet se lemosni, se letörülni. Ugy megharaptam a vállát, hogy két hétig is rajta marad a fogam helye.

- Könnyü neked! Csak volna feleséged! A feleséges ember sok gazságra képes, hogy a női ravaszságot ellensulyozza. Most már különben magam is sajnálom az egész esetet. Ha alaposan meggondolom a dolgot, egyenesen ki van zárva, hogy a feleségem még csak közel is legyen ehhez a kerülethez. Ezer koronát tennék egy ellen, hogy ebben a percben a Prodánné üzletében görnyed, s valami uj kalapformán töri a kis eszét...

A belső szoba ajtaja ebben a percben lassan betolódott. Valaki óvatosan közeledett. Az ajtónyilás mind szélesebb lett. Előbb egy kéz jelent meg az ajtóban, egy fehér női kéz, amelyen három nagy kalapskatulya lógott. Aztán jött egy ujabb kéz, ujabb három skatulyával. Aztán egy nagy kalap, skatulya nélkül. Alatta egy szőke, durcás női fej. Majd nagybátran kitárult az ajtó és belépett Sefcsikné. A csinos Sefcsikné, hat kalapskatulya kiséretében...

Ahogy meglátta az asztal mellett ülő urakat, egy pillanatra meghőkölt. Aztán hidegen biccentett a fejével, s megindult a másik ajtó felé.

A két férfi egymásra nézett. Kissé tehetetlenül és gyámoltalanul nézték egymást. Egyik se mert szólni. Csak Sefcsik kettő, az ifjabbik, a férj, bökdöste unokabátyja oldalát.

Az asszony már az ajtóhoz ért. Egy lépés még, és künn van. Az ifjabbik Sefcsik bökdösése mind energikusabb lett. Végre megszólalt az öregebb Sefcsik, erősen iparkodván Gábor Károly hangját utánozni:

- Bocsánat! Én nem vagyok senkinek a lelke és senkinek a galambja. Tisztességes asszony vagyok. A hölgyekhez jöttem, s miután elvégeztem a dolgomat, szives engedelmökkel távozom... Ajánlom magamat!...

- Ez aztán az asszony! Pompás asszony, derék asszony! Ugy-e mondtam neked mindjárt, - ki van zárva, hogy ő lett volna a rejtélyes idegen...

- Furcsa! Amig azt hitted, hogy nincs itt, égre-földre esküdöztél, hogy nem lehetett más, csak ő. S amikor láttad, hogy itt van, hitedre mondod, hogy nem ő volt. Értse, aki tudja...

- Engem nem lehet ravasz okoskodással a hites feleségem ellen ingerelni. Én hallottam, amit hallottam. Ahogy beszélt, ezt a hangot csak a feltétlen tisztesség találja meg...

- Hm, morfondirozott az öreg. - Igazad van. Persze, hogy igazad van. Ámbátor sohase jelent az semmit, amit az asszony két férfinek egyszerre mond. Az jelent valamit, amit egynek beszél! Különben az sincs kizárva, hogy megismert bennünket.

- Az lehetetlen. Ilyen kitünő maszkban, amely magunkat is szinte félrevezetett...

- A maszk, - nem ér semmit fiacskám. Idegeneket félrevezet, messziről hatása van, akit nem ismerünk, azt még ismeretlenebbé teszi. De aki tudja, hogy itt vagyunk, annak hiába alakoskodunk. A szinésznek hiába van nagyszerü maszkja, csak kilép a szinpadra, egy mozdulatot tesz, egy szót szól, s már mindenki ráismert. Különben nem akarlak az asszonnyal összevesziteni. Minek az? Ha elveszed, a legokosabb, amit tehetsz, hogy hiszel neki. De azért a harisnyáit megnézheted. Hátha akad köztük egy hiányos pár? S a vállára is legyen gondod. Hátha mégis beleharapott valaki? S most eredj a doktorékhoz. Siess. Azt hiszem, ott is akad némi látványosság. Szervusz kedves unokabarátom.

- Én is jövök. Egy negyed óra mulva utánad jövök. Csak körülnézek itt még egy kicsikét. Vizsgálódom. S még Mariska kisasszonyhoz is van egy-két szavam. Ő a szobalány, s volt olyan szives, hogy cigarettákat vásárolt a számomra. Ezt meg kell köszönni. Nincs utálatosabb teremtés, mint a hálátlan férfi...

Megkivánja az események menete, de különben se lesz érdektelen a kitérés, - látogassuk meg Sefcsik barátainkat a hivatalukban. Nem kell megijedni, nem valami nagy az ut, itt laknak a közelben, a köruton, ha jól emlékszem, a huszadik számu házban. Nem is kell sokat keresni, se kérdezősködni, a kapun ott ékeskedik a nagybetüs tábla:

A külön lépcsőházhoz ugy jutottak Sefcsikék, hogy a házat egy doktor épittette a maga használatára. Az orvosdoktor igen diszkrét ember volt, s ugy csináltatta meg a házát, hogy rendelőszobáiba két lépcsőn is fel lehessen jutni. Az egyiken az urak, a másikon a hölgyek. Jól is ment a dolga a diszkrét doktornak, de olyan jól mégsem ment, hogy egyszer csak ő maga is meg nem halt volna. A halála után kiadó lett a lakás, a két Sefcsik pedig két kézzel kapott utána. Mivel hogy a detektivség is afféle mesterség, mint a doktoré: bajokat gyógyit és diszkrécióra kötelez.

Maga az iroda, ahova a "külön lépcsőház" vezet, tágas, szép, világos szoba. A berendezése nem tulságosan fényüző, jelezve, hogy Sefcsikék inkább a belső értékre vetnek sulyt, mint a külső csinre. Két nagy, amerikai iróasztal van a szobában, mindenik fölött egy-egy cédula, pingált fölirással: "Sefcsik I" és "Sefcsik II" áll rajtok. Ha itt volnának a házigazdák, mindjárt tudnók, hogy melyik hová tartozik ülni. Az iróasztalok előtt és körül Thonet-székek, nyilván a kliens urak és hölgyek számára. Még egy diván is van a szobában, egy kis asztalka, a fal mellett két szekrény, egyéb jóformán semmi. Ajtó három is van: egy, ahol bejöttünk, a "külön lépcsőház"-ból, s jobbra-balra egy-egy, amik nyilván lakószobákba vezetnek.

Még valami furcsa dolog tünik fel a látogatónak az "irodában". Azaz két furcsa dolog. Az egyik, hogy a szoba falait képek helyett mindenféle felirásos táblák ékesitik. Egész sereg ilyen tábla van, sokszinü stilizált betükkel telepingálva. Olvasgassák:

A másik feltünő jelenség, hogy az iróasztalokkal szembenéző falon hatalmas lepedő van kifeszitve. Fölötte villamos csengő. Olyan a dolog, mint egy mozi-szinpad. Mire való ez egy irodában, ahol az idő pénz, s ahol senkit se óhajtanak marasztalni? Valami házi mozi lehet mégis, ámbár a vetitőgépnek se hire, se hamva...

Sok fejtörésre nincs idő. A két oldalajtó szinte ugyanabban a pillanatban megnyilik, s balról Sefcsik I., jobbról Sefcsik II. lép be az irodába. Egyforma, kockás háziruhában vannak. Mindenik kissé gyürött.

- Én is rosszul aludtam, köszönöm a kérdésedet. Kissé későn érkeztem haza, - a hajnali órákban...

- Á-u-ugy? - - Ezt nagyon helytelen dolognak tartom. - Nagyon helytelennek! - ismételte neheztelő hangon, miközben iróasztala felé haladt.

- Jogosan, kedves Sefcsik! Én se tartom helyesnek, ha a két üzlettárs egy időben lumpol! Amikor hazaérkeztem, uraságod még nem volt itthon...

- Még nem voltam itthon? - Nincs kizárva kedves Sefcsik, - valóban nincs kizárva. Én is megkéstem némileg...

- Öt perccel később jöttem haza! - ezt már az iróasztalánál ülve jelentette ki Sefcsik I. - pontosan öt perccel öt után. Szavamra mondom Sefcsik!...

- Elhiszem Sefcsik, szólt a másik, szintén a helyén ülve. - Ha szavadra mondod, föltétlenül elhiszem. Én ugyanis hat órakor jöttem haza! Már nyitva volt a kapu. De te még nem voltál itthon! - -

- Csakis az órában lehet tévedés. A percekben nem. Ez nálam ki van zárva. Tehát pontosan öt perccel hat után jöttem haza! - - Egyébként hivatalos ügyben voltam kénytelen lumpolni. Csupán a kötelesség birt rá erre a nem dicséretes kihágásra.

- Magam is a kötelesség rabja voltam az elmult éjszakán. S ha nyomoznom nem kellett volna, semmi hatalom nem tudott volna a csunya kirugásra ösztökélni.

- Most az volna helyénvaló, kedves unokabarátom, ha mi elmondanók egymásnak nyomozásaink eredményét. Csupán ez volna a helyes eljárás. - -

- Valóban. Más helyes eljárás a jelen pillanatban el sem képzelhető... Ámde - -

- Ámde valóban rosszul van berendezve, hogy egy viharos éjszaka után a detektiv épp olyan álmos, mint bármely más, közönséges halandó... Ezért ugy vélem - -

- Teljesen osztom a nézetedet, kedves Sefcsik, ha véleményed egy rövidke szundikálásra vonatkozik. A nap folyamán még lesz elég alkalmunk fontos közlendőinket elmondani...

- Nem feledkeztem meg róla... A szem rendben van, s mindent meglát. Meglepetések ellen biztositva vagyunk...

A következő pillanatban két fej lassu imbolygásokat kezdett. A két Sefcsik belesüppedt a kényelmes nádszékekbe és aludt. Közben is a köteles udvariassággal és rokoni tisztelettel egymás felé forditván fejöket.

Nincs tökéletes boldogság a világon, - ez már régi dolog. Az embernek szinte kedve lett volna irigykedni, látva, hogy milyen könnyen tudnak ezek a Sefcsikek elaludni, de nyomban rá, alig egy perc mulva, fölébred a részvét is. Mert éles csengetyüszó sivit a szobán végig, s a két Sefcsik ijedten felriad. De nem ugranak talpra, csak a nagy mozivászonra vetik tekintetöket.

Ott pedig megjelenik egy kép. Egy férfialak, aki fölfelé ballag a lépcsőn. Felöltőben van, kissé gyüröttnek látszik, a gallérja föl van hajtva, a kalapja a szemére huzva. S ugy látszik, odakünn esik az eső, a lassan haladó alakról csepeg a viz.

Egy pillanat még, s a kép eltünik a vászonról. Még egy pillanat, s halk kopogás után nyilik az ajtó. Kelen doktor áll a küszöbön.

- A doktor ur mindig a legkedvesebb látogató nálunk, tette hozzá Sefcsik kettő.

Kelen doktor beljebb került, s ugy, ahogy volt, feltürt gallérral fáradtan leült egy Thonet-székbe...

- Tehát jó reggelt! S mindjárt a velején kezdem. Az önök gyors és komoly segitségére van szükségem...

- A dolog igy áll. Egy barátomat, egy hozzám közelálló igen derék és jóravaló embert az a komoly gyanu terheli, hogy megcsaltam őt a feleségével. Erről a kényes kérdésről természetesen bővebben nem nyilatkozhatom...

- A dolog kellemetlen és kinos reám nézve is. De még kellemetlenebb és kinosabb barátomra nézve, feltéve, hogy tudomása van a dologról. Tehát minden azon fordul meg: tudja-e, vagy nem tudja?

- Tudniillik, amikor a gonosztett szinhelyéről távoztam, a gonosztevők szokásához hiven visszanéztem a tett helyére. S akkor az erkélyen ott láttam barátomat. Cigarettázva kinézett az utcára. S azt hiszem meglátott. Szinte lehetetlen, hogy észre ne vett volna a néptelen utcán...

- Én, folytatta Kelen doktor, - ösztönszerüleg meggyorsitottam lépteimet. Jelentékenyen meggyorsitottam. Szóval sürgősen távoztam... És többet nem tudok.

Sefcsik egy gondolataiba merült. Sefcsik kettő nemkülönben. Végre az egyes törte meg a csendet:

- Vajjon nem történhetett-e tévedés? Vajjon csakugyan a gyanusitott barát volt-e az erkélyen álló alak?

- Minden tévedés ki van zárva. Talán csak ösmerem a legjobb barátaimat? De nem is ez a fontos. A bizonyossággal szembe tudok nézni, csak a bizonytalanság mered rám ijesztően. Vajjon látott-e ő is engem? Fölismert-e? Sőt még ez se volna baj, ha nem meritett gyanut. Ámde ha kutatni kezdett, ha körülnézett a lakásban, ha vallatóra fogta a feleségét, aki bizonyára zavart volt, nem egészen normális hangulatban, s talán máskülönben is, - akkor kész a katasztrófa... Akkor a barátom halálra keres engem... Akkor megöl... Én az ő helyében biztosan megölném a barátomat!... Becsületemre megölném...

- Tehát az ön élete megmentéséről van szó, sietett Sefcsik egy közbevetni, lévén az életmentés a legdrágább detektiv-eljárás...

- Egyelőre sokkal kevesebbről - szólt Kelen doktor, kinek szintén fölemelt tarifái vannak a sulyosabb esetekre. - Egyelőre csak a bizonyosságról van szó. Önöknek meg kell tudniok, hogy gyanit-e valamit a barátom? Hogy tud-e valamit? Hogy keres-e? Hogy történt-e valami családi jelenet nála? S a többi... s a többi...

- Én mindenesetre, - folytatta Kelen doktor, - azon voltam, hogy az első nyomokat eltüntessem... Mindjárt az eset után üzenetet küldtem haza, hogy sürgős ügyben már reggel korán elutaztam. Nagybecsberekre mentem egy tárgyalásra. Nem is mentem azóta haza. Egész éjjel csavarogtam. Lumpoltam...

- Azt szeretném, - folytatta - ha önök rögtön hozzáfognának a kutatáshoz. Lehetőleg azonnal. Kissé gyürött vagyok, kimerült... S persze csak akkor térhetek vissza a becskereki tárgyalásról, ha önök teljesen megnyugtató jelentést hoznak...

- Valóban. Ezt a nevet kellene velünk közölni, - folytatta Sefcsik kettő az egyes szám mondatát.

- Ezt el szerettem volna kerülni - - Nagyon kivánatos lett volna, ha elkerülhetem!...

Éles csengetyüszó szakitotta félbe Kelen doktort. Riadtan felugrott a helyéről. Ijedten körülnézett. S a másik pillanatban fakó lett az arca s minden hajszála szinte külön-külön égnek meredt...

A nagy, fehér vásznon egy alak képe rajzolódott meg. Kövéres feltürt galléru, esőviztől csepegő alak volt, legyürt kalappal, gondterhes arccal...

- Mi ez? Szellemidézők maguk? Elém hozzák a képét, akire reszketve gondolok?...

- Ez Gábor Károly ur - mondta Sefcsik egy. - Nem szellem, ő maga személyesen. Jön fölfelé a lépcsőn...

- Ez az Argus szeme, kérem alássan - mondta Sefcsik a kettes. - Az Argus szeme mindig meglátja, hogy mi közeledik...

- Amerikai találmány - magyarázta tovább Sefcsik egy. - Magyarországon csak egy példány van belőle: a Sefcsik cégnél. Igen elmés találmány s nagy tőkebefektetést igényel. Amint valaki rálép külön bejáratunk hetedik lépcsőfokára, egy fotografus gép rögtön idevetiti a képet. A Sefcsik-ügynökség mindig előre tudja, ki halad felfelé a lépcsőn. Nálunk kellemetlen találkozások ki vannak zárva...

- Erről máskor! - türelmetlenkedett Kelen doktor. - Most mindenesetre rejtsenek el - -

- Erre jobbra méltóztassék! - - Kényelmes szoba, - diván is van benne. - S ha hallgatózni kegyeskedik, mindjárt meg is tudhatja a nyomozás eredményét. Mi itt becses füle hallatára kivesszük Gábor urból a szükséges adatokat...

Félig kinyilt az ajtó, s Gábor Károly lassan, óvatosan betolta jól táplált testét. Hulló vizcseppek jelölték meg az utját.

- Tetszik tudni, esik az eső, mondotta. - Jóformán szakad, s nálam nincs ernyő... Bocsánatot kérek és jó napot!...

Sefcsikék előzékenyen köszöntek, de azután várakozó álláspontra helyezkedtek.

- Nem vagyok a sok beszéd embere, kezdte Gábor Károly. - Az egy külön mesterség, én keveset értek hozzá...

Kigombolta a felöltőjét, azután a belső kabátját, s onnan kivett egy duzzadó pénztárcát. A tárcából öt darab százast vett ki, s az asztalra tette...

- Lássák nálam ilyen a bevezetés. Azt hiszem elég szép szónoklat. Ez előleg azért, hogy engem kihuzzanak egy bizonyos csávából, amelybe önhibámon kivül estem.

- Majd elmondom én, hogy mit akarok. Tetszik tudni, én szerződésre léptem egy barátommal, hogy udvarolni fogok a feleségének. Tréfából, szórakoztatási céllal. Teljesen reménytelenül természetesen, - az ilyen játékba csak reménytelenül megy bele az ember. Már most képzeljék el az urak, mi történt? Csalódtam! Felsültem! Amit teljesen reménytelenül kezdtem, teljes sikerrel végeztem.

- Hogy némely embernek milyen bolond szerencséje van! - sóhajtott Sefcsik kettő...

- Eddig rendben van a dolog, - folytatta Gábor Károly. - A dolog eddig teljesen rendben van. Elvégre a szerencséjéről senkise tehet. Én ráztam egy fát, amiről azt hittem, hogy semmi sem fog lehullani, s a legnagyszerübb gyümölcs hull az ölembe. Szóval főnyereményt csináltam. Már más is csinált főnyereményt...

- Csinált, erősitette meg Sefcsik, ezuttal mind a kettő. - Ilyen főnyereményt már nagyon sokan csináltak...

- De most jön a zavar. Most jön a baj. Most fejlődik ki a tragédia. A férj, már mint a barátom, tudniillik Kelen doktor, - minek tagadnám a nevét? - mindent tud. Legalább fel kell tételeznem, hogy mindent tud. Ugyanis látott eltávozni győzelmem szinteréről...

- Valóban, ebből még nem következik semmi - mondta utána Sefcsik, a második.

- Maguknak nem következik belőle semmi, - nekem igen sok következik belőle. Ha Kelen doktor tudja a szerencsémet, az igen nagy szerencsétlenség. Két családi élet fel van dulva, s még a lövöldözés is nagyon valószinü. A barátom legalább is párbajra szorit, én pedig nem szeretek párbajozni. Nem gyávaságból félek, hanem a termetemnél fogva. Nézzenek meg engem, - ugy-e engem el se lehet hibázni? S mit érek vele, ha elhibáz? A golyó akkor is belém megy, ha mellém megy.

- Kelen doktor nem tudhatja a dolgot, mert különben már provokálta volna - szólt Sefcsik.

- Ha Pesten volnék. De elutaztam Bécsbe. Legalább sürgős üzenetet küldtem haza, hogy okvetlenül Bécsbe kell utaznom. S nem mentem haza éjszaka. Csavarogtam. Lumpoltam. Azért vagyok ilyen gyürött...

- A francia kertben tetszett pezsgőzni - kottyantotta ki Sefcsik kettő. - Jelen voltam...

- Jól tette. - Szóval, most két eset lehetséges uraim. Vagy tudja a barátom, hogy őt milyen baleset érte, vagy nem tudja. Ha tudja, akkor én egyelőre Bécsben maradok, s ott várom be a fejleményeket. Ha nem tudja, akkor minden rendben van. Akkor azonnal hazajövök, s boldogan élünk tovább. Mert higyjék el uraim, egy kis házasságtörés nem olyan nagy baj, mint az emberek gondolják. Semmiség az egész. A kozmás leves jobban bosszantja az embert, ha érzi, mint a házasságtörés, ha nem tudja. Tehát most csak arról van szó, hogy én Bécsben maradjak-e, vagy hazasiessek! Erre való az ötszáz korona...

A két Sefcsik ebben a pillanatban felállt. Nyilván biztositani akarták a kitünő ügyfelet, hogy a Sefcsik-cég jó hirneve garancia az iránt, hogy minden tőle telhetőt megtesz az ügy tisztázására.

De nem jutottak szóhoz. Mint egy kisértet, sárgán és dühöngve betámolygott Kelen doktor. A járása bizonytalan volt, a keze reszketett, csapzotthaju feje szinte a gyomráig leesett.

- Csudálatos - morogta Gábor Károly - most nem félek tőle egy cseppet se... Előbb még nagyon féltem!...

- Nem kell félned szerencsétlen barátom! - szólt Kelen mély, reszketős hangon. - Tőlem már senkinek se kell félnie! Hogy igy kellett találkoznunk!...

- Hátha még belül látnál! Nincs egy ép porcikám... Különben te is meglehetősen züllött állapotban vagy...

- Hogyne! Az aggódás! - Nem is sejtettem, hogy te ilyen gyorsan megbocsátasz... Azt hittem megölsz...

- Az én jellemem alapvonása a jóság és megbocsátás. Főkép az ilyen esetekben. Amikor én is rászorulok a te jóságodra és megbocsátásodra...

- Tudhatod bölcsen, mindenki mást már megöltem volna. De téged nem bánthatlak. A te szörnyü bünödnek egy nagy enyhitő körülménye van: hogy én megelőztelek! Nem ölhetlek meg szerencsétlen barátom, mert igazság szerint neked kellett volna engem hamarább megölnöd!

- Ne bántsák az urak - szólt Kelen Tibor nyugodtan. - Szinészetből ötös. Most adod a meglepettet ugy-e? Pedig ott álltál az erkélyen, mikor futólépésben menekültem...

- Én semmit se láttam - kiáltozta Gábor Károly. - Én semmit se tudok. Én ártatlan áldozata vagyok a te gonosz terveidnek. Ugy-e te ugrattál bele a veszedelmes játékba? Ugy-e te biztattál, hogy udvaroljak a feleségednek? Ugy-e te akartad az intenziv barátságot?

- Én, igenis én. De nemes szándékkal. A terv jó volt. Csak a hozzávaló emberek voltak egy kicsit hitványak...

- Az asszonyi lélek alapos ismeretére épitetted föl - szólt keserü gunnyal. - Nagyon alaposan ismerted az asszonyok lelkét...

- Igenis ismertem. Csak a férfiak hitványságát nem ismertem eléggé. A tiedet se, az enyimet se. Mind képes volna az istenséget is megmozgatni, hogy a maga tüzhelyét megóvja. De mind képes az ördöggel is cimborálni, hogy a másokét feldulja. Ugy-e jó volt a liga, amig azt hitted, hogy a te feleségedre őrködik? Ugy-e felrugtad a ligát, amikor az én feleségemről volt szó? Ki hitte volna, hogy a férfiak mind gazemberek, amikor a más feleségéről van szó?

Nehány percre mind a ketten elhallgattak. Tünődtek magukban. Sefcsikék is elhallgattak. Nekik semmi okuk se volt a közbeszólásra.

- Mi lesz most? Mit tegyünk? Hogyan kerüljünk az asszonyok szeme elé? Hogyan éljünk tovább?

S mivel nem tudott kivackolódni a sok szomoru kérdésből, elkeseredetten hozzátette:

- Ilyenek mind. Egy se különb. Az egyik a divánt dobja ki, a másik a vázákat zuzza össze, a harmadik a Dionysios fülébe csapatja a menykőt. S egyik sem akarja meglátni a saját hitványságát. Élettelen tárgyak ellen fordulnak, mert az nem tudja a szemökbe vágni az igazságot. Tudod te mi az igazság?

- Honnan tudjam? - siránkozott Gábor Károly. - Én csak a nagy szerencsétlenségét érzem. Csak azt tudom, hogy valamit kell tennünk. De mit? azt már nem tudom...

- Mi közöm nekem az igazsághoz? Azt mondd meg, hogy mit hazudjak az asszonynak!...

- A bünös ember mind ilyen. Egy pillanatig se gondol rá, hogyan tegye jóvá vétkét. Csak arra gondol, hogyan hazudja le. S neki van igaza... Azt kérdezted, hogy mit kell tennünk? Ugy-e, azt kérdezted?

- A gyerek is tudhatná pedig. Itt csak egy megoldás van, egyetlenegy. Minden más nevetséges, szánalmas alakokká tenne bennünket. El kell válnunk és meg kell házasodnunk...

- Te elválsz a te feleségedtől s én elveszem. Én elválok az én feleségemtől, s te elveszed. Chassez-croissez! Ez az egyetlen megoldás...

- Én talán nem szeretem? Azt hiszed, én szivesen válok meg tőle? Nekem talán nem vérzik a szivem? De megcsalt! Hütlen lett! Eldobott, megtagadott, meggyalázott! Egy ilyen gömböccel, mint te vagy! Egy ilyen léha fráterrel! Egy üreslelkü pénzeszsákkal! Ezt nem lehet elviselni. Ezt nem lehet jóvátenni. Az emberek ujjal mutogatnának reánk. Az élclapok kiszerkesztenének. A kabarékban kuplékat énekelnének rólunk. Mi volnánk a közderültség...

- Hát igy, azt gondolod, hogy a köztisztelet borostyánját fonják a homlokunk köré? Ez a cserebere talán nem alkalmas a közderültségre? Igy nem fognak ránk ujjal mutogatni? Igy nem fognak kiszerkeszteni és kinótázni?

- Fognak. De legalább nem sértettük meg a közmorált. Nem boritottuk fel a konvenciót! Nem leszünk megcsalt férjek, akiken szánakoznak, hanem leszünk hóditók, kiket irigyelnek. Hanem egyet mondok neked, szegény barátom. Én rád bizom az életem legnagyobb kincsét - mivel kénytelen vagyok vele. De ugy bánj vele, mint a patyolattal. Ugy ápold, mint a melegházi mimózát! Soha egy gyengédtelen szóval ne érintsd selymes lelkét. Mert én vigyázni fogok rá! Megfojtalak, ha boldoggá nem teszed...

- Az Ernával való bánásmód igen nagy tanulmányt igényel. Én majd összeirom neked a szükséges adatokat. Hogy mik a kedves ételei és italai, hogy milyen szineket szeret, milyen virágokat kedvel, miféle bonbonokat kell neki a Gerbeaudnál venni. Följegyzem a szállitóit, milyen parfümöket használ, hol kell neki a rizsport vásárolni...

- Magda is puderezi magát... Éreztem a vállán az izét... S előre figyelmeztetlek kedves öregem, én ellenőrizni fogom Erna életét. Én olyan leszek, mint a hazajáró lélek. Mint egy saskeselyü, ott fogok kóvályogni a fejetek fölött, s ha csak egy gondolattal is megbántod, lecsapok rád és szétmarcangollak...

Erre megint lekonyult a két fej, s könnyek gördültek ki a szemekből. S a két szomoru ember egymásra borult s átölelték egymást.

- Nagyon vizes vagy! - mondta Kelen aggódva. - Átáztál. Csak meg ne hülj. Magda nem szeret beteget ápolni...

- Te se vagy száraz drágám - mondta Gábor szomoruan. - Vigyázz magadra. Nem szeretném, ha Ernát betegséggel keseritenéd meg...

Éles csengetyüszó riasztotta fel őket. Minden szem a kifeszitett vászonra meredt.

Két tollas kalap rajzolódott a vászonra. Aztán két bájos női fej. Aztán két egymáshoz simuló karcsu alak. Jöttek fel a lépcsőn...

- Őnagyságaik - szólt Sefcsik egy. - Ide jönnek. Mindjárt itt is lesznek...

- Minek? - mondta Kelen. - Most már hiába minden. Előbb-utóbb szembe kell nézni az eseményekkel. Jőjjön, aminek jönnie kell...

- Tagnap tiz évvel fiatalabb szerettem volna lenni. Ma? - Bár már idősebb volnék egy órával...

Mosolyogva, szinte tánclépésben lejtett be a két asszony. Könnyedén biccentettek a két Sefcsik felé, s egy cseppnyi csudálkozást se mutattak, hogy férjeiket itt találják. Inkább mintha egyenesen találkozót adtak volna egymásnak, olyan könnyedén szólt oda Erna asszony a férjének:

- Nagy könnyelmüség, hogy ilyen időben nem visz magával esőköpönyeget. Halálra hütheti magát. Mi kocsin jöttünk Magdával. Elhoztam a maga köpenyét. Lenn van a kocsiban.

- Te hallgass. Elrontasz mindent! Engedj engem beszélni, illetőleg cselekedni. Vagy a jogtanácsosod vagyok, vagy nem vagyok a jogtanácsosod...!

- A jogtanácsosom vagy! sietett Gábor kijelenteni, s gyorsan visszahuzódott vagy két lépésnyit.

- Parancsoljanak a hölgyek helyet foglalni. Noha a hely nem nagyon alkalmas ilyen komoly ügyek tárgyalására, mégis maradjunk itt. Legalább semleges helyen vagyunk...

- Ha már semleges helyen kell lenni, nevetett Erna, miközben leültek egy-egy hajlitott karosszékbe, - én legszivesebben Svájcban lennék!... Például Interlakenben... Emlékszel Károly?... - fordult most az urához, - nászuton is Interlakenben voltunk! - -

- Te hallgass, szólt hátra Kelen doktor. - Engem hagyjál beszélni... Vagy a jogtanácsosod vagyok, vagy nem vagyok a jogtanácsosod!...

- No azért!... Mielőtt a dolog érdemére térnénk, tisztelt hölgyeim, fordult Kelen doktor a két asszonyhoz, engedjenek meg egy tiszteletteljes kérdést. Egy előzetes kérdést, hogy ugy mondjam. Bár azt hiszem, az "informativ kérdés" kifejezés helyesebb volna. Hogy kerülnek önök ide? Miért vannak itt? Honnan tudtak önök egyáltalán a két Sefcsik egyébként tiszteletreméltó cégének létezéséről?

A két Sefcsik a tiszteletreméltó szóra bólintott a fejével. A két asszony pedig nevetett.

- Ha haragos volnék, felelt Erna asszony, - azt mondanám, hogy semmi közük hozzá. Ha képmutató volnék, azt felelném, hogy aggódtunk eltünt férjeink miatt és a Sefcsik urakat akartuk megbizni, hogy kutassák fel őket. Ha tréfás kedvem volna, azt mondanám, hogy elhoztuk a tisztelt urak esőkabátjait s most megyünk tovább, mert egy és más bevásárolni valónk van. De őszinte akarok lenni s megmondom az igazat: unjuk már a komédiát. Be akarjuk fejezni...

- Igazán unalmas. Különösen ennek a vizsgálóbiró urnak a kérdéseit unom...

- Mint mindig, most is fején találta drága hitvesem a szöget. Valóban, ez a helyes kifejezés: vizsgálóbiró. Kitalálásból egyes. Nagy bün történt, hallatlan vétek, elszomoritó megtévedés, amelynél azonban nem megtorlást keresünk, mi megalázott férjek, hanem megoldást és kibontakozást. Hölgyeim, kimondom: mi mindent tudunk!...

- Mikor a férfiak azt mondják, hogy mindent tudnak, akkor nem tudnak semmit. Csak szeretnének valamit megtudni...

- Ugy, szólt élesen, - tehát az urak vizsgálóbirák, vagy mifélék? Az urak itt bünt, vétket vagy megtévedést kutatnak? Ahol mi itt ülünk, az a vádlottak padja?... Ez változtat a helyzeten. Ez más hangot kiván!

- Ide állj Gábor Károly! Ide állj elém. És mond a szemembe, ha mered: Te birám akarsz lenni? Te engem bünösnek hiszel? Vádolni mersz engem?...

- Egy pillanatig se kételkedtem benned, drágám. Isten engem ugy segéljen... Csak ugy véltem, azt gondoltam, - de ez is csak kombináció, - hogy valami tévedés, vagy baleset - - de mindenesetre más valaki volt a gonosztevő, nemde!... Terólad szó sincs, - - tehozzád nem ér föl a gyanu, - - de valakinek mégis szeretném összeszoritani a torkát!...

- De igen: Kelen doktornak is van mondanivalója, - helyesebben gyónni valója, - vagy hogy egészen megfelelő kifejezést keressek: jóvátenni valója van Kelen doktornak. Kelen doktor végtelen meghatottsággal és szomorusággal, sőt gyásszal kijelenti, hogy részben önhibájából, részben a körülmények szerencsétlen összejátszása következtében kétségbeejtő helyzetbe került. Az öngyilkosság gondolata kóvályog fejében. S hogy nem ragadja meg mohón a kibontakozásnak ezt az egyszerü módját, csak annak köszönhető, hogy a büntudaton kivül a kötelességérzet is uralkodik lelkületén. Kedves Magda, - ha szabad még ugy neveznem - és kedves Erna, ha szabad már igy szólitanom, - - -

- Köszönöm, folytatta Kelen Tibor egy hosszu fohász után. - Köszönöm még egyszer. Tehát kedves Magda és kedves Erna, mi ketten, már mint én és Károly barátom a körülmények hatása alatt éppen abban állapodtunk meg, hogy megtesszük az intézkedéseket a válópörök meginditása céljából. - 1454 és 1455...

- Az ezreseket igy családi körben el is lehetne hagyni... mondta Magda asszony...

- Ahogy parancsolod, folytatta Kelen. - Illetőleg ahogy parancsolni méltóztatik. - - S természetesen már most, előre kijelentjük, férfias becsületszóra jelentjük ki, hogy a válópörök befejezése után azonnal házasságra lépünk: én Erna ő nagyságával, Károly barátom pedig drága hitvesemmel Magdussal... férfias becsületszóra...

- Én a magam részéről a becsületszavat elengedem, mondta Magda. - Sőt tovább is megyek egy lépéssel...

- Bölcsen, biztatta Erna. - Az uj vőlegényt is elengedheted... Amennyire én ismerem, nem sokat nyernél vele! Nos hát uraim, a csereüzletből nem lesz semmi. Nem fogadtatik el...

- Kérlek szépen, ez ellen nincs apelláta! Itt nem lehet fiskáliskodni és erőszakoskodni. Ha a hölgyek nem akarnak elválni, akkor - -

- Akkor meg kell nekik magyarázni a helyzetet, vágott közbe Kelen doktor. - Itt kényszerüségről van szó, szomoru kényszerüségről és nem akaratról. Mindnyájan vétkesek vagyunk, mindnyájan hibáztunk s mind a nyégyünknek le kell vonnunk vétkeink konzekvenciáit, hacsak nem akarunk köznevetség tárgyai lenni.

- A férfiak, szólt Erna asszony, - igen gyakran köznevetség tárgyai, mikor nem is tudnak róla.

- Egy okkal több, hogy kikerüljék a közderültséget, amikor módjuk van rá.

- Unom ezt a hosszas elmélkedést. Legszivesebben elmennék a Gerbeaud-hoz uzsonnázni s nem törődném vele, hogy miket végez a bölcs tanács. Előre mondhatom, hogy a köznevetséget a tisztelt urak nem fogják elkerülni sehogy. Csak egy feltétel alatt maradok itt tiz, legfeljebb tizenöt percig...

- Látod, ilyen a te leendő hitvesed! Sulyos váddal terhelten még ő akar feltételeket szabni...

- Az első követelésem az, hogy az urak üljenek ide, a vádlottak padjára... Mi leszünk a birák! Mi fogunk itt büntetéseket kiszabni...

- És a feleségem előtt... Isten és ember előtt majd letagadok mindent magam...

- Elvégre mindegy, szólt most Kelen. - Legyünk mi a vádlottak Károly! Némely bün minket is terhel. Hanem talán Sefcsik urak...

- Sefcsik uraimék itt maradnak. Ők nemcsak hallgatók, hanem tanuk is, mondta Erna erélyesen. - Szükségünk van rájuk... S most foglaljanak helyet az urak. Kezdődik a főtárgyalás.

- Egész rossz mederbe terelődött az ügy - szólt most Kelen komolyan. - Bohózatszerüen beszélgetünk egy nagy tragédiáról. Tréfálkozunk a magunk szerencsétlenségén. Nevetve megyünk bele a boldogtalanságba... Ez nemcsak léhaság, hanem - - - Ej, mindegy. Talán jobb igy. Nekem sirásra áll a szám, de kedves feleségemnek kedve volna Gerbeaud-hoz menni uzsonnára. Tehát sietnünk kell. Arról van szó, hogy a tisztelt hölgyek házasságtörést követtek el ellenünk. Az egyetlen szerencse, hogy idegen nem szerepel a dologban, s a házasságtörést velünk követték el, kölcsönösen. Én, sajnos, abban a helyzetben vagyok, hogy le se tagadhatnám bünös szereplésemet, mert Károly barátom a saját szemeivel látott...

- Megbolondultál? Én semmit se láttam. Még csak az kellene, hogy láttam volna valamit. Te láttál engem, amikor tőletek távoztam...

- Ellenkezőleg. Én távoztam tőletek. Ez délután négy óra felé lehetett. Pontosan tegnap délután 4 óra 35 perckor, vagyis öt perccel félöt után. Te az erkélyen álltál.

- Én nem álltam semmiféle erkélyen. Én tegnap délután a kaszinóban alsóztam. Az öreg Fenesánnal, kettesben. És pontosan fél ötkor, meg is néztem az órát a nagy partie tiszteletére, tudniillik akkor épen bemondtam a sext, kassza, összes atout, család, tousles-trois, ultimo, száz, kétszáz, negyvennégyes, volatot. Makk volt az atout. Huszan állták körül az asztalt... Hanem egy órával később, akkor igenis te láttál engem... Hat óra negyvenkor. Az erkélyen állottál. Lenéztél. A szemünk találkozott. S én elsiettem a városliget felé. Hat óra negyvenkor volt...

- Hol voltam én hat óra negyvenkor! Valahol a Rákos mezején ügettem... Nézd Károly, hisz én jól tudom, neked sohase volt valami élénk a memóriád. Emlékezetből ötös. De ez komoly pillanat. Próbáld összeszedni az eszecskédet! Láttál engem tegnap felötkor, vagy nem láttál?...

- Nem láttalak. Hét makkot láttam, sext, ászbélát és a hetest. Hanem hat óra negyvenkor láttalak. Amikor utánam néztél a lakásod erkélyéről...

- Talán nem is fontos ez a körülmény. Hogy egymást mikor és hogyan látták az urak, minket nem nagyon érdekel... Egyébként ha mindenáron tisztázni akarják a kérdést, Sefcsik urak talán szolgálhatnak felvilágositással.

- Kelen doktor urat csekélységem látta a Bajza-utcából rohamosan távozni...

- Gábor Károly urat én voltam szerencsés az Andrássy-utról megfigyelhetni...

- De hisz ez nem lehet - türelmetlenkedett Kelen - én csak tudom, hogy kit láttam?

S egy-kettőre ábrázatot változtattak. Gyorsan felraktak álbajuszt, parókát, s a két "komitens" járását és tartását utánozva egyszer-kétszer föl-alá jártak a szobában...

- Milyen szépen letagadhattam volna az egészet!... - Mért nem mondták ezt nekem az urak?...

- Ne töltsük az időt ilyen lényegtelen dolgokkal. Csak a Sefcsik urak érdekében meg akarom jegyezni, hogy a mi kérésünkre jelentek meg álarcosan az erkélyen. Egy kicsit meg akartuk ijeszteni az urakat. Ki akartuk próbálni a fürgeségüket...

- Hát igen, én futottam - mondta Kelen doktor kissé bizonytalanul. - De nem a magam életeért, hanem egy urihölgy jó hirneve érdekében. Kétszeresen fáj tehát, hogy most mégis meg kell támadnom nem is egy, hanem két urihölgy jó hirnevét... Önök megcsaltak bennünket!...

- Erre azt mondhatnám - szólt most Erna emelt hangon - hogy kvittek vagyunk. Csalóknak megcsalatás a bérük. Aki kajánul a más becsületére tör, elveszti a magáért... De én Magdával egyetértve hajlandó vagyok egy becsületes kiegyezésre. Kellő ellenérték fejében okmányokkal bebizonyitom, hogy az urak vakok, bolondok és ostobák. Hogy az urak szánalmas csacsik. Hogy az urak lóvá tett fajankók. Hogy az uraknál együgyübb emberek nincsenek is a világon. Hogy az urak butaságánál csak a szerencséjük nagyobb...

A két férfi egymásra nézett. Olyan arccal, amelyről azok a jelzők néztek le, amelyeket Erna asszony olyan pazar bőkezüséggel osztogatott.

- A csillagokat lehoznám érte az égből. De sajnos, lehetetlenség. - Én tudom, amit tudok...

- Sokkal reálisabb dolgokat követelünk - mondotta Magda. - Először teljes megalázkodást.

- Beismerését annak, hogy a férfiak általában, önök pedig különösen nyomorult és lelkiismeretlen kalandorok - toldotta meg Erna.

- Hogy a férfibecsület képmutatás, az asszonybecsület kincs - folytatta Magda.

- Azonfelül követelünk, teljesen szabad kezet minden cselekedetünkben - - mondta még Erna.

- És vagyoni függetlenséget, követelte Magda. - Minden jövedelem fele az asszonyé - -

- Ami pedig az időszaki ajándékokat nem teszi fölöslegessé - folytatta Erna...

- Most elszenvedett sérelmünkért külön kártérités jár - tette hozzá Magda.

- Még egy világot adnék ráadásul mindehhez, ha lehetséges volna a lehetetlen... - mondta Kelen Tibor szomoruan...

- Hát kezdjük Magdus - szólt most Erna. - Talán most te vennéd át a szót, mert én kissé kifáradtam...

- Nem bánom, kezdte Magda. - Tehát a mi a női becsületet védő férfiligát illeti, az egy nagy ostobaság...

- Tessék? - riad föl Kelen. - Te elárultad? - fordult aztán haragosan Gábor ellen.

- Mondom az egész ostobaság! Ámbár a válópörök hires specialistája ugy gondolta, hogy ő van hivatva ennek a nagyszerü ideának megvalósitására. Ha férfiakra bizták volna a nők becsületét, már régen kiveszett volna. Rabolni szeretnek ők női becsületet, de megvédeni soha! Ahogy a kivitelhez fogtatok, az még nagyobb ostobaság volt...

- Ne keressétek, hogy ki mondta el, - folytatta Magda. - Együtt hallgattuk Ernával a Dionysios fülén...

- Előbb tudtam róla, mint te. Vagy azt hitted, hogy a Dionysiosnak csak egy füle van? Kettő van minden épkézláb Dionysiosnak. "Engem nem érhetnek meglepetések" barátom. Én tudom, hogy miféle ravaszságokat akarnak némely férjek hitvesük ellen alkalmazni...

- Csakugyan ostoba voltam, hogy erre nem gondoltam, szólt Kelen Tibor. - Pedig milyen világos. Aki hozzám át tud kiabálni, ahhoz én is visszakiabálhatok. De ha már itt tartunk, mond meg azt is, ki az az ember, aki neked jóformán mindennap szerelmi vallomásokat szavalt! Ez okozta az egész bonyodalmat! - -

- Az a kedves, elmés, szeretetreméltó fiatalember kétszáz koronáért beszerezhető bármely zenemükereskedésben, hacsak azóta nem ment fel az ára. Gramofonnak neveztetik...

- A gramofon néha énekel, néha beszél, de nem szaval örökösen szerelmi vallomásokat.

- Nem. Az ember nem olyan önző, hogy mindent a saját mulatságára csinál. Egyet-mást mások pukkasztására is kell áldozni. Ezek a lemezek a te ugratásodra voltak szánva...

- Talán tőled szép volt, hogy bemagoltad az én gramofonom legszebb vallomásait, és szóról-szóra elszavaltad Ernának? Ez talán méltó volt egy kitünő jogászhoz? Férfi az, aki a felesége szeretőjétől tanul szerelmet vallani?

- Istenem, az ember csak ösmeri a klasszikusokat! És alkalmilag citál belőlük!...

- És épen a legjobb barátja feleségének! És épen szerelmi vallomásokat! Gonosz csábitó célzattal...

- A csábitó célzatot tagadom, - szólt Kelen. - Igenis tagadom. Én kötelességből udvaroltam Ernának, és barátságból, mert igéretet tettem erre vonatkozólag a legjobb barátomnak. De a legjobb barátnődtől mégse szép, hogy ennyire kiszolgáltatja és beárulja legigazabb tisztelőjét...

- Nyugodt lehet kedves doktorkám, kiszolgáltattam volna és beárultam volna, ha rákerül a sor. De nem volt rá szükség. Magda jelen volt. Végighallgatta minden szavát. S amikor én a megtántorodott asszonyt játszottam, volt szives engem helyettesiteni...

Kelen Tibor nyitott szájjal bámult. De hamar összeszedte szinésztalentumát, amiből szükség esetén minden emberben jókora dózis van.

- Ezért menekült olyan mohón. Ezért volt, hogy gyors lába a vihart is megelőzte futásban. S a próféta lelke sugta azt is, hogy jó lesz hirtelen a vidékre utazni, egy fontos tárgyalásra: Larisné kontra Laris 1453... nevetett Erna asszony.

Kelen doktor nem felelt. Komoran fel-alá járt a szobában. Az asszonyok nem sok ügyet vetettek rá, mert most Gábor Károly került sorra:

- Ugy! Hát te el se tudod képzelni, hogy megcsaljalak? Ezért felemelem a birságot huszezer koronára...

- Felemeled? Leszállitod drágám. Én harmincezret szántam neked bánatpénzül...

Kelen doktor még mindig komoran járkált a szobában. Valami még motoszkált a fejében. Bizonyos részletekkel még nem volt tisztában.

Gábor Károly vidáman dörzsölte a két kezét. Kövér arcáról sugárzott az öröm, hogy ilyen könnyen kimenekült a legcsufabb állapotból, amelybe valaha életében keveredett. Derülten dőlt belőle a szó:

- Igazán egyszerü a dolog. És nagyszerü. És most csakugyan nem marad más hátra, mint elmenni egy jó uzsonára. Ez felséges idea. Sefcsik uraimékat pedig arra kérném, hogy irják össze a számlánkat. Én akarom kifizetni, én magam. S igazán örvendtem, hogy szerencsém volt önökhöz, tisztelt uraim. Nem sajnálom önöktől a honoráriumot. De ez életben többé nem akarok detektivet látni. S ha valaki előttem csak kiejti a detektiv szót, annak bicskával megyek neki. Bizony isten.

- Igazad van, Magda! Egy-két dologban még nem látok elég tisztán. S nem jó a tüskét otthagyni a bőr alatt. Örökre és végkép el szeretném temetni ezt a mi bolondos esetünket, hogy soha többé szó ne essék róla. De ezt csak ugy lehet, ha minden kétségemre tudok magamnak feleletet adni...

- Az én uram semmit se kérdez, maga meg tulsokat - felelt Magda helyett Erna. - Bajos volna eldönteni, hogy melyik az okosabb eljárás. Mindenesetre kérdezzen minél többet, legalább arra is megfelelhetünk, amit Károly nem kérdez...

- Nem tudom megérteni, hogy az olyan temparamentumos asszony, mint Magda, hogyan tudta végighallgatni, hogy a férje egy más asszonynak szerelmet vall. Tőle azt találtam volna természetesnek, hogy kiugrik a rejtekhelyből s kikaparja a két szememet...

- Két szem talán kissé sok lett volna, - nevetett Erna. - De egy pofon, ha jól emlékszem, utólag kijárt önnek. Azonfelül tartok tőle, hogy Magda nem volt kiugrásra alkalmas toiletteben... Különben eleget trüszkölt és köhögött...

- "Alulirott hivatalosan és lelkiismeretemre bizonyitom, hogy október 7-én 4 óra 35 perckor Gábor Erna őnagyságával saját szalonjában huzamosabban beszélgettem. Sefcsik András."

- Azért szedte el a gyufáimat és a tüzszerszámaimat, hogy még véletlenül se láthassam meg a személycserét?!

Magda most egy önkéntelen mozdulattal a reticülje után nyult s odanyujtotta a reklamált tárgyakat:

Kelen átvette, forgatta s megnyomta az öngyujtó gombját. Láng csapott ki belőle...

- A jó lélek, - morogta Kelen meghatottan. S most már jóformán mindig Magdához intézte minden szavát.

- Minden világos. Gyönyörüen összevág minden... Csak még egyet, egyetlenegyet szeretnék tudni... szeretnék látni... A vállon...

- Az "O" betüt, - nevetett Erna... - Ha Sefcsik uraim szivesek volnának kimenni, - vagy elég ha megfordulnak, - s ha ugyanezt cselekszi Gábor ur is, akkor talán megmutatja Magda... a magáét...

A kivánság alig hangzott el, máris teljesitették. S Erna kigombolta barátnője bluzát. Csak az első két gombot kellett kinyitani s máris kivillant a fehér bőrön a vérvörös betü...

- Nem fáj! - mondta Magda csöndesen. - Csak sokáig megmarad... Most még vörös... aztán lila lesz, szinte fekete... aztán kék... utóbb zöld... végül sárga... Négy-öt hétig eltart, amig teljesen felszivódik!... Olvastam a lexikonban... Benne van!

Kelen szinte összeroskadt a bünbánattól... Aztán odakap a szájához, tapogatja fogait s hirtelen olyan sápadtság ült az arcára, aminőt csak a legnagyobb rémület tud az emberre festeni... A szeme forogni kezdett, az arca remegett, a hangja szinte elfult...

- Nem az én fogam!... Nekem a jobb oldalon hiányzik egy fogam... s itt a baloldalon van a hézag...

Az asszonyok is elsápadtak erre. Kelen nem tévedett. Csakugyan a baloldalon mutatkozott a fehér hézag a vérvörös folton... Mi történhetett itt?... Sápadtan bámultak egymásra...

- Szabad megfordulnom, kérem?... Csak egy pillanatra... Nem a látvány okáért, kérem alássan, csak esetleges magyarázatok szempontjából...

- Kérem alássan, ilyenkor jó a detektiv a háznál. A helyzet világos és tiszta. Ugy van jól, ahogy van... Igy illik...

- Ez a negativja a fogsornak, hogy ugy mondjam... A tükörképe tudniillik... Ha a kulcslyukból viaszlenyomatot vesznek, - a tolvajoknál ez gyakori szokás - akkor a berovátkolt részek nem jobbra néznek, hanem balra. Egy fogsor negativján a jobb felől hiányzó fog a baloldalon okoz hézagot... Erről legegyszerübben meggyőződhetnek uraságtok, ha egyszerüen felpróbálják a kérdéses "O" betüt... Tessék felpróbálni...

Minden arcra visszatért a pirosság, minden ajakra mosoly ült. Hiszen olyan világos, persze, hogy ugy van! Mennyire meg tud ijedni az ember s mennyire nem tud értelmesen gondolkodni, ha megijedt!...

Kelen doktor lehajolt a felesége keze fölé s melegen, hosszan megcsókolta. A levegőben szinte próbaharapást végzett a hófehér kézen. Milyen világos; a jobb oldalon nincs fog, a baloldalon marad a hézag...

- Ugy-e én diszkrétebb vagyok? Ugy-e nem is emlitettem a maga harapását!!...

Valami kellemes melegség volt a levegőben. Talán az eső is elállt odakinn, mert egy-két napsugár játszadozott az ablak körül. S mindenki mosolygott.

- Uraim és hölgyeim, legyünk figyelemmel az ékes feliratokra. "A marasztalást ne tessék komolyan venni." Gyerünk. Isten önökkel Sefcsik urak! S kérem a számlájukat... Kissé megnyomhatják a tollat, ugyis ez az első és utolsó detektivszámla, ami a kezembe kerül...

- Nem az utolsó! - nevetett Erna... - A mi számlánkat is állitsák össze, Sefcsik urak!... S azt is küldjék el Gábor urnak...

- Persze! - tréfálkozott Magda... fogott rajtunk is a tanitásod. "Az asszonyt őriztetni kell, mert az nem Cointeraus-üveg"... de a férjeket se árt kissé ellenőriztetni, mert ők is belekóstolnak idegen italokba és vállakba... Egészen nyugodtak lehettek, nemcsak mi állottunk Sefcsik urak felügyelete alatt...

A két férj karját nyujtotta az asszonyoknak, a két Sefcsik mélyen hajladozott, aztán becsukódott az ajtó.

Sefcsikék magukra maradtak. Mindenik egy-egy iv papiros fölé hajolt s buzgón irogatott. Készült a leszámolás...

A két Sefcsik szorgalmasan irta a számlákat. Közbe-közbe egy-egy szót is váltottak:

- Azt a nőt, akivel találkoztál!... Ki lehetett? Amikor a hiányzó fogról szó esett, megijedtem!... Neked is hiányzik egy fogad...

A vásznon egymásután jelentek meg a kitünő ügyfelek, ahogy egymás mögött haladtak a szük csigalépcsőn. Legelől Magda asszony, félig mögötte, félig hozzásimulva Kelen dokkor... A képük már kezd elhomályosodni, ahogy haladnak lefelé, de annyit még tisztán lehet látni, amint a jeles ügyvéd odahajol felesége válla fölé s gyors csókot lehel egy bizonyos elrejtett fodros nyomra.

Utánok Erna asszonyt és Gábor Károlyt mutatja Argus szeme. Ők is összebujnak s náluk sem maradt el a vállra lehellt csók...

- S igazuk van azoknak, akik megházasodnak... Nincs nagyobb boldogság a házaséletnél... Milyen megható volt, amikor a férjek vállon csókolták nejöket...

- Ezért ne feledj el Sefcsik minden tételhez husz százalékos pótlékot hozzácsapni... Ezért a vállcsókért...

- Ujra fogjuk irni. Husz százalékért érdemes. - S mondd csak Sefcsik, tudja a te feleséged is, hogy tulajdon férjével volt tilalmas találkozója egy idegen házban?

- Véletlenül teveled. De ha nem te lettél volna, aki belép a sötét szobába, hanem más, akkor mással csalt volna meg...

Az öreg Sefcsik irta tovább a javitott és bővitett kiadásu számlát. A fiatalabb vakarta a fejét:

Az ablakfüggöny most hirtelen kinyilt s eléjök libbent Sefcsikné. A két kezét begörbitette, mint a karvaly, amikor lecsapni készül...

- Én? Eszem ágában sincs! Nem is értem, hogy miért nem várod be a mondat végét... Hiszen én még folytatni akarom a mondatot... Még hiányzott a mellékmondat:... "holott semmi okom sincs rá"... Ezt akartam még hozzátenni...

- Meg is követelem, hogy hozzátedd... Mert én láttalak téged a házba lépni... Láttam, amikor fölragasztottad a hamis bajuszt... Megismertelek, amikor beléptél a szobába, mert én sötétben voltam, de te egy pillanatig a világos ajtóban állottál... Te vagy a házasságtörő!... Te vagy a gazember!

- Ami igaz, az igaz... A látszat némileg ellenem szól, de a valóság az, hogy én tudtam, hogy te vagy te. Mondtam is a bátyámnak, ő tanu lehet rá, hogy kerékbe töretem magamat, ha nem te voltál.

- Ez valóság, - erősitgette az öregebb Sefcsik. - Különben nincs okotok perlekedni. Tisztelt megbizóinkkal is ugyanilyen eset történt s ők mégis kibékültek. Gyönyörüen kibékültek, amint azt az Argus szeme olyan szépen mutatta. Nagyszerü kép volt... Ami a nagy uraknak, a finom embereknek jó, abba belenyugodhattok ti is...

- Csak egyet mondj meg asszony, - szólt Sefcsik az ifjabbik - egyet még meg kell mondanod... Hogy kerültél ide föl? Hogy tudtad az Argus szemét befogni. Se csöngetés nem volt, se képet nem láttunk. Csak nem tudsz szellemlábon járni?

- Szamárság minden, amit ti férfiak kitaláltok az asszonyok ellen. Ez az Argus szeme is szamárság. Nem ér egy fagarast se...

- Ez nem áll. Az Argus szeme igen nagyszerü találmány. Amerika büszkesége. Ötezer koronába került, tökéletesen bevált s mindenkinek bámulatát vivta ki. Eddig még senki se jöhetett fel a lépcsőn, hogy az Argus szeme be ne jelentette és meg ne mutatta volna...

- Hát én mégis feljöttem... - nevetett Sefcsikné. - S feljövök akár még százszor is. És gyerekjáték a ti furfangjaitokat kijátszani. Egyszerüen nem kell rálépni a hetedik lépcsőfokra. Átugrom. Két fokot lépek egyszerre, s vége a nagy tudománynak...

- Semmi se ér semmit. Az asszonyt nem lehet megvédeni, ha ő nem akarja - mondta a fiatalabb Sefcsik. - Argus szeme vak, Dionysios füle süket, ha az asszony rátapasztja a tenyerét. Csak egy okosság van a világon, kedves unokabarátom - fordult az öreghez. - Te találtad el az igazságot. Nem szabad megházasodni...

- Én hibáztam el legjobban. De talán még jóvátehetem. Meg kell házasodni. Mindenkinek meg kell házasodni.