Az Ábrahám és Izsák, és az Izsák tanítása visszhangjából:

"...Míg az első könyv nagyon sokszínű, ...a regényes koloritot nem nélkülöző..., ez becsalogat bennünket bizonyos couleur locale-lal a históriába. A második könyv viszont... inkább az Ilisszosz patakot juttatja eszünkbe, ahol Szókratész és tanítványai kötekedtek egymással. Például arról, hogy mi a szép, mi a jó..." (Szörényi László, Élet és Irodalom, 2002. 03. 15.)

"... A drámaiságtól feszülő jelenet, amelyben Ábrahám kést emel megkötözött fiára, kit máglyára szánt, emlékezetes művészi bemutatása a fanatizmus pusztító erejének." (Fenyő István, Tiszatáj 2001. július)

"... Sikere nem volt véletlen, mert megítélésünk szerint a Bitó-regény a XX. századi magyar prózairodalom talán legmerészebb vállalkozásának a nagyszerű eredménye." (Román Károly, Árgus, 1999, 4.)

"... Bitó fikciója gondolatébresztő, kitűnően felépített és mindenekelőtt élvezetes olvasmány... Akinek tetszett az Ábrahám és Izsák, újabb irodalmi csemegére számíthat a trilógia folytatásaiban." (Marianna D. Birnbaum, World Literature Today, USA, 2001. 3-4.)

És most A Názáreti Izsák-ról:

Az előzőknél is megrendítőbb azonban ez a mű, amelyben Jézus nem az apostoli hitvallásban említett poklokra alászállva találkozik a pátriárkákkal, hanem mély elmélkedésbe merülve éli át sziklasírjában a múlt meghatározó eseményeit. Lázár az útmutató, Kajafás a lelkiismeret. Káin vádol, Pilátus vall, Jákob tagad. Péter aggódik. Júdás az önfeláldozó életmentő. Az apokalipszis rémei erejüket vesztik. Megjelennek a megértő asszonyok: a Máriák. Valamint Izsák, a példakép és Ismáel (akit a moszlimok ősének tekintünk), mint a másság hercege. Mindenki, aki közelebb vihet a Szeretet Országába vezető út felismeréséhez. Mózes kivételével, aki helyett Áron szólal meg...

De feltételezhetjük-e, hogy voltak Jézusnak megírásra érdemes tettei, gondolatai, amelyek nem foglaltattak az evangéliumokban? Erre a kérdésre "János apostolra hallgatva, igennel kell válaszolnunk" - írja előszavának utolsó soraiban a szerző.