Tartalom

Fülszöveg

Soha nem volt kiállítást nézhetünk meg ebben a Galériában. Az ősi kínai, japán tusrajz mesterei, majd magyar követőik is (hisz, mi is Belső-Ázsiából származunk, közel a tusrajzolás hazáihoz) hasonlatosak azokhoz a vándor bölcsekhez, shintakukhoz, akik a vágytalanság űrjével dolgoznak képeiken.

A kiváló japán és kínai tusrajzokon nem létezik háttér, illetve sokkal erőteljesebb a nem látható üresség szerepe, mint a nyugati világban. Az űr, amely nem puszta üresség, alakítja a valamit.

A napnyugati orákulum majdnem mindent tud és előrelátó, de a shintaku emellett kreatív is: egyszerre látja az egyneműséget és a különbözőséget. Jó barangolást a tudati és lelki fények egymásba olvadó mezsgyéjén!

Haza és ház. A két szó közötti igen szoros jelentésbeli és érzelmi összefüggés oly erős, hogy ezer és ezer év sem törölheti ki gondolatainkból, sejtjeinkből, lelkünkből. Hosszabb időre, ha elhagyjuk a hazát, honvágyunk támad, (ott)hon utáni ragaszkodás, epekedés. A kollektív tudat is őrzi annak a földnek az emlékét, ahol éltünk- haltunk; örvendeztünk-gyászoltunk; énekeltünk- beszélgettünk-hallgattunk. A nyelvet pedig, még ha a legnagyobb is a törekvés rá, nem lehet átírni, hazugságra csábítani. Ujguriában, első őshazánkban, még mindig értik az alapvető magyar szavakat. S az ott élők is azt vallják, hogy a magyarok az egyetlen testvéreik, akik zömében nyugat felé indultak, kisebb részük otthon maradt. Isten, lélek, öröm, hűség; kenyér, vér, alma, iszik, eszik szavainkat kétezer-ötszáz év után is értik az egyszerű ujgur emberek. Lehel vezér (Lél) lelkesen lélegezte elő a régi lelkeket csaták idején. Rálelt a láthatatlan lelkek hadára, kik megsegélték seregét.

Én is megidéztem őseink népét, hitvilágukat, s a hunságtól való elválásukat...