Hátlapokra vagy jót, vagy semmit! Erre a (saját) parafrázisra is tekintettel - s hogy már megint nekem kell magamról -, gondolom én, hogy egy idő (s egy életkor) után mindig ugyanazt kellene írni, mint az előzőre, legföljebb még egy sort, ha közben valami megjelent hátlapszó nélkül is - másutt. Meg esetleg a Kossuth-díj. Mert egyéb mi fontos? Szinte minden lezárult, ami volt: születés, élet (iskolák, oklevelek, családcsinálás, munkák, elismerések, kalandok, utazások, kísérletek)... a többire meg egy darabig talán még várni kell. Ha valaki meg nem sürgeti! Ez a könyv egyébként majdnem erről szól: az emberölés történetének sajátos summáriuma, meg amit még én hozzágondoltam. De vajon eleget-e - a memóriabázis felfrissítéséhez? (Én már álmomban is folytatom a saját, sokkolónak szánt felsorolásaimat meg történeteimet.) Írd ugyanazt, csak másképp! - javasolta a szerkesztő. Elővettem egy pár korábbi hátlapot, de viszszadöbbentem: de hiszen ezek már nem én vagyok, talán már az adatok sem! Én már az vagyok, aki (vagy ami) ezekből mind kimaradt: amiket nem tanultam meg az iskolákban, amikért nem tüntettek ki, a meg nem született gyerekeim vagyok, a meg nem írt könyveim, a helyek, ahol sohase jártam, s a dolgok, szerelmek, tettek, vágyak, amiket sose próbáltam. A halál, például... A fenti fotót az illusztrátor készítette rólam nemrég, most átküldte e-mailben a többi rajzzal együtt. Először azt hittem: ez is csak egy műalkotás, fotografika, talán magamra sem ismertem azonnal. Azt mondta: negatív lenyomat. Megtalálta a szót! Pedig csak az életről akartam írni, s hogy arról még mit taníthatok meg a tizenöt éves "kapitánynak", Samunak, de ez alkalommal egy másik parafrázis átírta ezt: Ha azt akarod, hogy életnek hívhasd majd, amit végigéltél, készülj közben a halálodra is!