A Szentségvivők műfaja kulcsregény: az erdélyi irodalmi élet szerveződésének egyik meghatározó eseményét, a Marosvásárhelyen 1919-1921 között megjelent kéthavi szemlének, a Zord Időnek a történetét foglalja össze. A cselekmény három könyve időben a román csapatok erdélyi bevonulásától a lap megszűnéséig követi az eseményeket. Felvonultatja a román fennhatóság alá került Vásárhely értelmiségének legjavát, bemutatva, hogy miként próbáltak megkapaszkodni a megváltozott körülmények között. A fiktív nevek mögött könnyen azonosíthatóak a valódi személyek, például Osvát Kálmán, illetve az új és a konzervatív irodalmi ízlés képviselőiként Molter Károly, Balogh Endre, Tompa László, Reményik Sándor és maga Berda Mária is. A három fő regényrész az ő gondolkodásukat, tenni akarásukat, nézetkülönbségeiket és magánéleti problémáikat illusztrálja. Harcukat a megújulásért - a transzszilvanizmus gondolata körvonalazásának hátterével - a kisvárosi közöny és rosszindulat ellenében, és egy szellemi fórum megteremtéséért, mert csak az erősítheti meg egységüket a megmaradás érdekében.

Berde pontos látleletet nyújt a korszak irodalmi és politikai irányvonalairól: bemutatja a kezdetben egységes szellemi frontot, amely egyszerre küzd a megmaradásért és a megújulásért; a konzervatívok ellentámadását, akik a lapot "szellemi rózsasándorkodásnak" tartják és a baloldali eszmék szerveződésétől félve támadják; és végül a lap összeomlását, amikor a már érdekellentétektől terhes szerkesztőség felbomlik és a munkatársak egy része átáll az "új Virrasztók" táborába. A Szentségvivők kettős szimbolikájú. Egyrészt hit és megváltás kettős gondolatkörével azt a küldetéses életvitelt szimbolizálja, amelyet az erdélyi írók többsége felvállalt, másrészt - a kocsárdi vasútállomás visszatérő motívumával - azt az unalmas, látszatcélokért élő közösséget, amelynek álmagyarkodása ellenében csak magányra kárhoztatott megváltók munkálkodhatnak anélkül, hogy harcuk eredményeit megélhetnék.

Forrás: https://www.kello.hu/