---

Tartalom

I. SZÜLŐFÖLD
Bánomkert (1973)
Hazamegyek (1954)
Séta szülővárosomban (1970)
Gondolatok a határban (1955)
A pusztának hegedűje 1974)
A pusztán (1966)
Hajnal a pusztán (1956)
Faluvég (1963)
Tőlük tanultam (1964)
Csöndbe hajló alkonyat (1964)
Régi mese (1962)
Vasárnap délelőtt (1969)
Ebéd után (1969)
A hangtalan magány (1948)
Vágyódás (1963)
Vágyakozás a szülőföldre (1952)
Lelkem mezőin (1975)
Hazám (1964)
Hazám a táj (1973)
Üzenet a hajdúságnak (1951)
A fény dűlőútjain (1964)
Munkájuktól tavaszodik a határ (1964)
Kenyeret tart (1974)
Tavaszi udvar (1969)
Kertben (1969)
Lombok között (1968)
Lombok tüze (1970)
Tölgyek alatt (1972)
Nyári kertben (1968)
Fürdőben (1973)
Felém intenek (1974)
Július-éji villám (1968)
Nyári alkony (1969)
Ránk legyező neszben (1973)
Sarkcsillag-dallama (1977)
Emlékszel még? (1963)
Régi szüretek (1973)
Ősz a Vénkertben (1966)
Októberi délután (1968)
Naplemente a Vénkertben (1962)
Vénkert (1970)
Hóhullásban (1963)
Szeretem a fehér téli utcákat (1946)
Téli reggel (1969)
Disznótor (1971)
Levélként zizegtem (1976)
Hogyha szólott... (1976)
Nagyapám (1971) (1978)
A dűlőutakról (1979)
Hortobágyi emlék (1974)
Csobban a víz (1969)
Emlékeim hídján (1975)
Harangszó (1968)
Ablakot nyit (1977)
Csendes vallomás (1971)
Vízparton (1966)
Kösely világa (1947)
Bennem érő (1971)

II. SZERELEM
Ránk dalolnak (1977)
Te vagy bennem (1978)
Egyedül (1964)
Szerelem (1963)
Patak vizébe mártalak (1963)
Hullám csobban ... (1977)
Esti köszöntő (1966)
Még mielőtt (1964)
A fény szárnyán (1964)
Nézz rám (1964)
Úgy várlak mindig (1964)
Álmodozás ébren (1962)
Nem hiába (1967)
Mint vers ... (1978)
Béke (1964)
Lelkemmé nőttél (1966)
Alszik a kedves (1967)
Még együtt feszülünk (1976)
Minden nap (1964)
Karácsonyvárás (1962)
Álmaim szerelme (1962)
Tisztafényű vallomás (1963)
A völgy dala (1967)
Feleségem (1963)
Csillag-csend alatt (1973)
Ránk mosolygó (1981)
Kráter a szívük (1969)
A válasz én vagyok (1953)
Megsiratlak (1954)
Ha nézlek (1957)
Régi levelek (1960)
Haló ibolyák (1962)
Lombok alatt (1962)
Ölelés közben (1962)
Versbe írva (1962)
Kikapcsolódás (1964)
A tó éneke (1962)
Éjszakai csendélet ... (1964)
Belőled nő az életem (1962)
Rend ragyog (1962)
Ne félj (1963)
Kergetőzés (1964)
Harmincon túl (1964)
Öleljük egymást (1978)
Hadd lobogjak (1978)
Nyomod van bennem (1973)

III. TERMÉSZET
Falu végén (1963)
Vihar után (1968)
Szelek kürtje (1972)
Nyílik az éj (1967)
Virradat után (1968)
Ezüst rügyeket (1975)
Vihar (1980)
Hegyi eső (1966)
Fénylő fokosokkal (1968)
Parádfürdői alkonyat (1966)
Álmos köd (1962)
Mátrai reggel (1951)
Hajnal a hegyekben (1963)
Lángban lobbanó (1972)
Kékestetőn (1966)
Visszhang (1971)
Az ébredés csengő harmat (1967)
Ébred a falu (1969)
Égő csönddel (1968)
Zenéje van (1968)
Szél (1972)
Sziklák között (1971)
Játék (1963)
Éj (1964)
Konduló percek (1976)
Ég már a reggel (1966)
Hajnal (1967)
Hosszú út előtt (1966)
Ég a dallam (1969)
Meleg kong (1971)
Szajkó-recsegő (1972)
Csóka-sereg (1972)
Galamb (1975)
Jó égni a magasban (1973)
Madárdal (1979)
Sirályok (1983)
Délelőtt (1967)
Tiszamenti emlék (1950)
Bóra (1974)
Mily jó érezni ... (1974)
Tengeri hajnal (1965)
Februári este (1969)
Tavasz előtt (1968)
Tavaszodik (1957)
Rám-feszül (1973)
Április (1957)
Május (1981)
Fényre lobbantják (1976)
Nyári vihar (1966)
Villám (1972)
Villám hegeszti az eget (1972)
Eső után (1966)
Hajnal (1967)
Tikkadt délután (1969)
Pitypangok ... (1964)
Nyár (1966)
Szeptemberi nyár (1968)
Szüret előtt (1954)
Szüreti nóta (1956)
Ősz (1956)
Hegyoldalon ... (1964)
Most még (1969)
Sugárzó csend (1982)
Ősz a hegyekben (1964)
Mátrai ősz (1967)
Eső (1964)
Tél (1981)
Hóhullás (1983)
Hóekék (1968)
Tél (1980)
Fehér dallam (1970)
Nincsen öröklét (1977)
Születésnapomra (1979)
Fertődi fák (1973)

---

Előszó

Egy költőt szeretnék bemutatni. Jó ismerőssé tenni őt a verseivel, közelebb hozni évtizedek múltán is az alkotót, aki műveivel méltán lehetne ott a megbecsült hajdúszoboszlói művészek sorában. Feltárt életműve, valamint az ezt kísérő dokumentumok, kiegészítve a tovább élő feleség vallomásaival, meggyőztek arról, hogy a figyelemre méltó anyag a nagyközönségnek éppoly érdekes lehet, mint ahogyan nekem is az volt egy évtizeddel ezelőtt, mikor az elfeledettség homályából előkerültek a helyi születésű költő művei. Örökkévalóság-előlegként tekintünk a versekre; a versélmény mindenkor összetett: a szó mágiája és ereje, a dallam szépsége, az érzelmek telítettsége, avagy újszerű gondolatisága korszakokat ívelhetnek át, és akár bármely időben kifejthetik hatásukat. Engem váratlanul és véletlenül ért el a már rég lezárult életmű.

A kötet szerzője idén lenne 91 éves, ha 1983-ban, 53 évesen el nem hunyt volna. Bieliczky Joó Sándor sok verset publikált életében, pályakezdőként verses antológiában szerepelt (Termés, 1959), de önálló kötete nem jelent meg. Ennek oka valószínűleg az 50-60-as évek hivatalos irodalmában és irodalompolitikájában való csalódottsága, ettől való elfordulása, és vélhetően nem kevésbé az elutasítások miatti személyes sértettsége is közrejátszhatott abban, hogy fiatalként elmaradt a debütálás. Verseket azonban továbbra is írt, a hetvenes évek elejéről pedig fönnmaradt egy tervezett kötet vázlata. Majd csak halála után 25 évvel jelent meg az irodalmi hagyatékot is gondozó özvegy, Bieliczkyné Buzás Éva összeállításában egy verseket és publicisztikát vegyesen tartalmazó posztumusz kötet, az "Ez maradt belőlem..." (2008). Aztán a hagyaték földolgozásának előrehaladtával 2013-ban egy kibővített, második kiadású "Ez maradt belőlem..." - Bieliczky Joó Sándor válogatott versei, Halász Ferenc előszavával, majd egy évvel később Bieliczky Joó Sándor válogatott írásai Halász Ferenc utószavával.

Az eddig megjelent gyűjteményes kötetek szervező elve a dokumentarizmus volt: az időrendbe rendezett művek gazdagon illusztráltak fotókkal, kiegészítő megjegyzésekkel, életrajzi adatokkal, azaz inkább volt egy korán megszakad pálya és életút bemutatása, semmint pusztán a művek önmagukért való megjelentetése.

Érthető szándék vezette az özvegyet: megismertetni a közönséggel nemcsak a férj alkotásait, hanem annak életét, sorsfordulóit, valamint az együtt töltött éveket is. Bieliczkyné Buzás Évát a szellemi örökség vállalása, gondozása, megmentése és fölmutatása inspirálta a munkára.

Most a költői életművet átfogó új válogatott verseskötet bocsátunk az útjára. Ez a könyv három ciklusban mutatja be az alkotót leginkább foglalkoztató verstémákat: a szülőföldet annak tájegységével együtt, a nem múló, magas hőfokon tartott és szinte vallásos áhítattal megélt szerelmet, valamint a természetet, a tájak és a környezet aprólékosan feltárt jelenségeit érzékenyen megragadó gazdag anyagot. Az élmény, az ihletet adó forrás leginkább öt-hat téma körül örvénylett úgy, hogy gyakran más témákkal kiegészítve, összefonódva jelent meg, többszörözve ezzel a mű jelentésrétegét. Így megemlíthető, hogy a szülőföld verseiben időnként föltűnnek a családtagok, szülők és nagyszülők, de elvétve azok az ismerős emberek néven nevezve, akiket akkor méltónak talált a versbeszédben megörökíteni. A japánakácok a szilfák mellett jellegzetes szoboszlói fák, amelyek gyakran felbukkannak, de nem csak ebben a tematikus rendezésben, hanem mondjuk a szerelmi költészetéhez sorolható művekben is. Például a Naplemente a Vénkertben mindkét összeállításban helyet kaphatna: a kedvesnek tett vallomás az otthon környezetében, a szintén kedves és ismerős helyszínen történik: "te öreg csendbe töppedt / Vénkert..." Gyakran föltűnnek ezekben a hazai versekben a településhez köthető nevek: Angyalháza, Citrahát, Bánomkert, Vénkert. A fürdőről egyszer ír, pedig életének egy szakaszában közvetlenül a fürdő mellett lakott.

A szerelmes verseinek is vannak leágazásai, "alfejezetei" aszerint, hogy kit milyen érzelmekkel és mondanivalóval szólított meg. Ezeknek a verseknek a legtöbbje harmadik feleségéhez szól, akivel huszenegy évig, haláláig élt együtt. Tükrözik a fiatal felnőtt örömét és boldogságát, hogy a sok csalódás és kétely után Évában megtalálta a neki kedves és ideális partnert; az együvé tartozásban, a létben és együttlétben a kozmikus dimenziókba emelt társat. A neki írt, a hozzá szóló verseket is lehetne tematizálni az alábbiak szerint: vannak a harmóniát megjelenítő boldog-versek, amelyekből nemcsak hogy a legtöbb született, de ezek a legfigyelemreméltóbbak komponáltságukban és eredetiségükben is. Ugyanitt találhatunk várakozás-verseket, amikor a költő a kedves hiányát, illetve annak közelgő érkezését, saját türelmetlenségét és izgalmát fejezi ki.

Ezen kívül, egy Bieliczky összesben ott volnának még azok az önreflexív versek, amelyek az életsors egy-egy fordulóján kérdéseket vetett föl benne. Tehát vannak a gondolati költészet témakörébe sorolható művek is, elvétve egy-két portré írókról, zenészekről, egykori mozgalmi, eszmei mondanivalóval terhelt költemény, az űrhajózásra reflektáló strófák, vagy éppen személyes sértettsége miatt keletkezett, elégtételként megírt költemények. Ha az összes felől szemlélnénk ezt a lírát, azt mondhatnánk, hogy a költői horizont nem túl magas, nem túl széles; nem szimfóniákat hangszerelt az egyetemesség jegyében, hanem pár húros hangszerre komponált személyes dalokat, bár valószínűleg nem kevésbé az egyetemesség reményében. Akár még feltűnő is lehet az említettlenül hagyott témáknak a hiánya. Minthogy legtöbbször valamely kivételes alkalom az ihlető, az alapállás inkább örömteli eseményt jelent, valami magasztosat, amiről csak a költészet nyelvén érdemes beszélni. Az élet fájdalmas, aggasztó, szorongtató, szennyel és mocsokkal vegyes dolgai, ami rút lehet és megbotránkoztat, ami megrázhat és katarzist nyújthat - azok nincsenek az ő verseiben. Történelem, közélet, életképek, portrék, tablók, vagy csak a létbe teremtett ember egzisztenciális bizonytalansága, haláltudata és -félelme nincs lekottázva. Itt-ott természetesen megjelenik a halál is mint motívum, az egyik legsikerültebb verse is erről szól, ami a kötet végén található: Szeretnék szépen. A verseiben csak én van, a természetbe ágyazott én a kedvessel. A vallás, a hit, az Isten nem téma, nem szereplő. Halál sincs, csak a csodált élet szépsége, öröme, harmóniája. Nincsenek problémák, mert csak derű van, boldogság van. Talán éppen a vers volt a védelme a megrázó versekkel szemben; az élet hétköznapiságával és prózaiságával szemben. A vers nála olyan, mint egy önfeledt nyaralás, ahol csak jó történhet, ami kiragad az idegfeszültséggel járó dolgos hétköznapokból, eltávolít a hitvány emberektől. Versekbe szabott vakáció és szabadság ez a kommunista valóságban és világértelmezésben. Menedék, amelynek vektorai a természet és a szeretett lény felé mutatnak. Bieliczky Joó Sándornak csaknem minden álom, és ebben végtelen számú a csillag és a csönd - ezek a fogalmak a sorvezetők, versszervezők, kötőanyagként használt kulcsszavak.

A pusztának hegedűje című új válogatott kötetben most először nem a lírai gyűjtemény dokumentumszerűségén van a hangsúly, hanem a primer versélmény kialakulásának lehetőségén, amelyhez szükségtelen az indexelt jegyzet, de még az évszám is. Utóbbit a tartalomjegyzékben, a vers címe után zárójelben közöljük.

...

Papp András
Hajdúszoboszló, 2020. július 08.

---