Soós Katalin
A békák is tudnak sírni
TARTALOM, AJÁNLÁS
Tartalom
AJÁNLÁS
ELŐSZÓ
A SZERZŐ
MŰVEK
Ne háborúzz!
Amikor a nap könnyezik
Az ünnepség
A szabadság muzsikája
Földvár felé félúton
A csodák közöttünk vannak
Az árulkodó könnycseppek
A világlátott kismackó
Négy nő a vonaton
A barátság ereje
Egy napfényes délelőtt
Piri néni kerti kalandja
A békák is tudnak sírni
A megsárgult papírlap
Rezső bácsi, a napraforgós ember
P.G.P.
Kuvica és Kuviju
Mátyás király gyűrűje
Papagáj néni
Színe és fonákja
Árvalányhaj és hanga
Ajánlás
Soós Katalin szerzőnk előző netkötetét is az Irodalmi Rádió szerkesztősége adta ki 2018-ban Félpohár aszú gyertyafényben címmel. Most örömmel közöljük ennek folytatását 21 újabb írással. Ahogy korábban megszokhattuk, most is krónikásként köszönthetjük írónkat, hiszen valós eseményekből, emlékekből táplálkoznak novellái. Jó megfigyelőként és hallgatóként elraktározza az értékes emberi történeteket, majd jól összefoglalva tárja elénk azokat. Különböző történelmi korokba is visszautazhatunk egy-egy történetében, megismerve emberi sorsokat, amelyek egy-egy tárgy, találkozás vagy egyéb momentum köré vannak felfűzve. Itt-ott feltűnnek a velünk élő élőlények, állatok is, akik tovább színesítik a cselekményeket és a válogatást.
Zsoldos Árpád és Adrienn
szerkesztők