---

Tartalom

Bevezetésül.
Petőfi Selmecen.
Későbbi évekből.
Petőfi levelei.
  I. Pápáról Vieszkára.
  II. Pápáról Vieszkára.
  III. Kecskemétről Vieszkára.
  IV. Pestről Vieszkára.

---

Bevezetés

Azon adatok után, melyeket a Vasárnapi ujság 1860-diki utolsó s folyó évi első számai Petőfi halálára vonatkozólag hoztak, nem lehet többé kétség, hogy a nagy költő örökre eltünt közülünk. A nevezett lap derék szerkesztője fáradhatatlan volt ez adatok gyüjtésében, rendezésében s összehasonlításában. És mégis, mig ezért a nemzet hálájára tette magát érdemessé, nem tudom, nincs-e az ünnepelt költőnek számtalan tisztelője, kire a kutatás eredménye fájdalmas benyomást okozott. E sorok irója is álszégyen nélkül bevallja, hogy rá az eredmény, mely egy kedves reményét, azon reményt tépte szét, miszerint Petőfi még él, s birni fogjuk őt, nem volt kellemes. Ugy vagyunk ezzel, mint valamely kedves álommal, mely tündérképeket tüntet föl lelkünk előtt, legédesebb élvezet mámorában ringatván bennünket, s ekkor rá a keserű ébredés pillanata következik. Vagy nem kín-e a rabra nézve az ébredés, midőn az álom szárnyain börtöne szük falain túl emelkedett? Nem kellemetlenül lepi-e meg a való a számüzöttet, ki álmában hazája kedves tájékait látta, hol minden bérc, minden völgy, mint régi ismerőst üdvözölte? Nem fáj-e az ébredés annak, ki szeretett nejét, gyermekeit a kérlelhetlen halál által elveszvén, szenderében elhúnyt kedves övéitől érezte magát körülzsibongva?

Többször fordultak meg e gondolatok elmémben, mig végre is azzal nyugtattam meg magamat, hogy Pákh Albertnek nem is az főérdeme, miszerint a P. halálára vonatkozó tudósítások által kimulását kétségtelenné tette; de leginkább az, hogy e kimulásnak, melyet eddig titokszerű homály fedezett, több részleteit földerítette.

Petőfit tehát nem birjuk többé!

De nem kötelességünk-e egyfelől arról gondoskodni, hogy a haza nagy dalnokát hozzá méltó emlék jelölje? másfelől pedig, hogy ha halálának körülményei már némileg föl vannak derítve, viszontagságokban gazdag élete részleteit is megismertessük mind kortársainkkal, mind az utókorral?

E lapoknak is e kettő van célúl kitűzve. A gyüjtések elkezdettek a Petőfi-szoborra. E füzet szerzője és kiadója is hozzá akar ez alap növeléséhez járulni csekély áldozatával, midőn e mű tiszta jövedelmének felét a nevezett célra szentelik. Más részről pedig néhány adatot akarok nyujtani Petőfi életirójának, különösen ifjú korára vonatkozót.

E célból ujra közlöm kevés változtatással e füzet első részében azokat, melyek Petőfi Selmecen létéről néhány év előtt egyik szépirodalmi lapunkban nagyobb részben már, közre voltak bocsátva. A második rész Petőfinek néhány hozzám intézett levelét tartalmazza, melyek ifjukori viszontagságainak tanui. Fájdalom, többi levelei, különösen azok, melyeket mint katona közlegény irt hozzám, részint az 1849-diki mozgalmas költözködések, részint az ezek után nálam bekövetkezett kutatás alkalmával, midőn minden könyveim és irományaim szobám közepére széthányattak, mig magam fogságra hurcoltatván, azokat rendbe nem szedhettem, elvesztek. Már csak azért is kivánatos P. elszórt iratainak ily gyüjtése, mert máshol is jöhetnek elő oly körülmények, midőn azok akaratlanul elhányatnak. És nem kedves-e minden fűszál a szeretett halott sirjáról? Fűzzük össze tehát a P. lelkéből szakadt virágokat koszoruvá, mielőtt azokat a kegyetlen sors keze széttépné.

Végre közlök még két verset is P. ifjukorából, melyek eddig tudtommal napvilágot nem láttak, s melyeknek egyike csupán nálam van meg. A "hűtelenhez" ciműt még 1838-ban, tehát 17 éves korában irta Selmecen. Természetes, hogy ezt nem mint műremeket, hanem a költő ifjúkorából maradt becses ereklye gyanánt közöljük; mert nem csalatkozom talán, ha azt mondom, hogy ez Petőfinek első műve, melyet birunk.

Áldott legyen köztünk emlékezete!

---