---

Tartalom

Ajánlás
Előszó

I. Kötcse (1905-1910)

II. Bonyhád (1910-1919)
  Nagyszékely (1916)
  Nagymányok (1918)
  Az első világháború, zavargások, érettségi bankett
  Kecskemét melletti Katonatelep
  Érettségi
  Az első közhivatalnoki állás

III. Báró Eötvös József Collegium (1920 februárjától)
  Bölcsészettudományi Fakultás
  Származásomról
  Első alkalommal Szentendrén
  Kollégiumi élet
  Egyetemi oktatók
  Tiszaszentimre (báró Schilling von Canstatt Frigyes családjánál)
  Hidas

IV. Fadd (1923-1927)
  Ausztriai körút 1927 nyarán

V. Berlin Collégium Hungaricum (1927 októberétől)
  Útközben 2 hét Salzburgban
  Berlin
  Hannover

VI. Gróf Teleki Pálnál József nádor tér 7. (1928-1929)

VII. Kölcsey Ferenc Reálgimnázium (1929-1935)
  1929-30 gyászok, halálhírek
  Óraadó tanárként báró Kornfeld Móricéknál
  Társaságok, barátok, ismerősök
  Fadd
  Szentendre

VIII. Külföldi útjaim
  Franciaország (1930)
  Svájc (1931)
  Francia Alpok, Mégeve, Olaszország (1933)
  Második ausztriai utam (1935)

IX. Országos Közoktatási Tanács (1935-től)
  1935-36 ismét gyászok
  Fadd, Bartal Gyuri temetése
  Brüsszel
  Itthon (doktorátus)

X. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium (1938-tól)
  A visszacsatolt területeken
  A Közoktatási Tanácsban
  Érettségi elnöklések
  Egyházi gimnáziumokról
  Ismét a Közoktatási Tanácsról
  Teleki Pál öngyilkossága
  Család, gyerekek
  Fadd
  Zsidóságról, zsidókról
  Segíteni, ahogy tudok
  Hüvösvölgy, Keselyű utca
  Szentendre, meghalt a Kislány
  Közeleg az ostrom

XI. Naplótöredék nehéz időkből (1944-1945)

XII. Ostrom - Pinceélet (1944-1945)

XIII. Ostrom után (1945)
  Temetések, romeltakarítás
  Felköltözés a pincéből 1945 február, költözködések
  Egyre jobban bemerészkedem a városba

XIV. A minisztérium újjászervezése (1945-től)
  1945 Húsvét
  Politikai helyzet a háború után
  Minisztériumi munka
  A kommunista párt törekvései a minisztériumban
    1. Rehabilitáció
    2. Általános iskola létrehozása
    3. Egyházi iskolák államosítása
  Internálások, letartóztatások

XV. Naplótöredék 1951-1952-ből

Epilógus

Függelék
  1. Kicsoda Bassola Zoltán?
  2. Lemondó levél
  3. Könyvajánlás

---

Előszó

Lectori Salutem!

Másodízben veheti kezébe a Kedves Olvasó Édesapánk visszaemlékezéseit. 20 évvel ezelőtt Jáki László és Kardos József szerkesztésében jelent meg "Ki voltam..." címmel egy pedagógiai szempontú válogatás az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadásában. A jelen kiadás a kéziratban megadott, eredeti "Ki voltam?" címmel - majdnem a teljes anyagot felöleli. A kérdőjellel a szerző arra utal, hogy milyen pályát futott be a Kötcsén rokonoknál nevelkedő nehéz sorsú félárva kisfiú, aki aztán pedagógusként, majd kultuszminisztériumi köztisztviselőként végigélte a XX. század történelmi hányattatásait, elvhűsége és becsületessége számtalan veszélybe sodorta.

A szerző az 1950-es évek végén, majd a 60-as évek első felében vetette papírra visszaemlékezéseit. A XX. század első éveitől (1902-ben született), a Kötcsén töltött gyerekkortól kezdve az 1950-es évek közepéig követhetjük nyomon élete fontosnak tartott eseményeit, munkahelyeit, napi munkáját, munkatársait, mindezt széles történelmi összefüggésekbe helyezve, értékelve, mérlegelve, saját véleményét, állásfoglalását megfogalmazva. Az önéletrajz utolsó fejezetében az 50-es évek kíméletlen módszereiről naplótöredékek számolnak be.

A kézirat szövegén nem változtattunk. A szöveget a szerző tagolta fejezetekre, amelyeket az események könnyebb megértése érdekében utólag mi láttunk el alcímekkel és a leírást helyenként képekkel illusztráltuk, hogy az Olvasó jobban bele tudja magát helyezni a történésekbe.

A visszaemlékező életrajzi leírást a függelékben megadott három dokumentum zárja: a Népszava 1946. március 28-i számában megjelent újságcikk, amely arra figyelmeztet, hogy alig múlt el a náci, nyilaskeresztes diktatúra, máris jön a másik diktatúra. Kezdetben csak szóban fenyegeti a tisztességesen és lelkiismerete szerint eljáró közhivatalnokot. Az újságcikkre reagál a másik dokumentum, Bassola Zoltánnak Keresztury Dezső miniszterhez intézett levele, amelyben lemond államtitkári állásáról, hogy személye a háború utáni újjáépítést ne akadályozza. Érdekes a történet következő állomása is: a miniszter nem fogadja el a lemondást; erre a harmadik dokumentum, a könyvajánlás adja meg a magyarázatot. Így Bassola Zoltán 1948-ig állásában marad. Ekkor kényszernyugdíjazták, majd nyugdíját is megvonták és állástalanná vált. Végül csak 1957-ben jut a szerző ismét államilag elismert álláshoz.

Az önéletrajz 1951-52-ben naplótöredékkel fejeződik be. Az 50-es évek második feléről, az 1956-os forradalomról és a következő évtizedről már nem készült visszaemlékezés. Azt feltételezzük, hogy az ezekről az időkről szóló írásos beszámolót a szerző a saját és a családja biztonsága szempontjából kockázatosnak ítélte. Valószínűleg emiatt maradt ki az a történet is, hogy Édesapánk 1956. november 4. után egy hétig a Vérhalom utcai lakásában bújtatta Bibó Istvánt, amikor a Nagy Imre kormány államminisztere elhagyta a magyar parlament épületét.

Köszönetet mondunk Jáki László úrnak a magyarországi pedagógia művelőjének, hogy az első kiadásban szereplő jegyzeteket rendelkezésünkre bocsájtotta.

Köszönetünket fejezzük ki Horváth László igazgató úrnak, hogy az Eötvös Collegium kiadványaként az önéletírást megjelentette.

Budapest, 2020. augusztus 28.
A szerkesztők

---