Juvenália: hat-hét
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Vaderna Gábor: Előszó
Prótár Noémi: "Én mindig csak álomról beszéltem" - Két metaforahálózat vizsgálata Luigi Pirandello Nem tudni, hogyan című művében
Tarnai Csillag: Reflektált létezés a hallgatásban - Szeredy Dani hallgató jelenléte Ottlik Géza Iskola a határon című regényének narrációjában
Fülöp Barnabás: "Nem, az Isten nem példakép" - Hit, önmeghatározás és elbeszélésmód Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal - A Márk-változat című regényében
Hajdu Ildikó: Jerusalaim és Pilátus Bulgakov A Mester és Margarita című regényében
Balássy Fanni: Halandók és halhatatlanok Milan Kundera Halhatatlanság című regényében
Daróczi Jakab: Problémaközpontú irodalomoktatás - Madách és Asimov egy-egy művének összehasonlítása
Tóth Márton Mihály: Török hagyomány európai díszruhában. Balassi Bálint második bejtje
Nyerges Csaba: Lázadó "asszonyállatok" a kora újkori széphistóriákban
Ugrin Bálint József: A téri és idői metaforák változtathatóságának vizsgálata a magyar nyelvben
Előszó
Az első tanulmány belépés, az első publikáció beavatás. A szerző neve bibliográfiai tétel lesz, könyvtári adatbázisba kerül, pályázataiban az eredmények felsorolásának valahol az elején mindig ott fog állni, amíg tudományunk arra épül, hogy publikációkban is mérjük a teljesítményt. A Juvenália konferenciasorozat évekkel ezelőtt azzal a céllal indult el, hogy lehetőséget teremtsen pályakezdőknek (elsőéves egyetemistáknak) a bemutatkozásra. A rendezvényen a szervező intézmény, az Eötvös József Collegium Magyar Műhelyének diákjai mellett rendszeresen vesznek részt érdeklődő, tehetséges hallgatók. A most megjelent kötet már a negyedik, amely az elhangzott előadások meg-, át-, tovább- és újraírt szövegeit közli, a most megjelent kötet a hatodik és hetedik konferencia anyagát közli. Hét konferencia, négy kötet, huszonnégy tanulmány - e számok azt mutatják, hogy van keletje a dolognak.
A sikerhez persze jó tanulmányok is kellenek, a jó tanulmányhoz egy jó kiindulási ötlet, némi kitartás és egy csipet segítség. A Collegium Magyar Műhelye e téren speciális megoldást választott: az elsőéveseket felsőbbéves társaik tutorálják és készítik fel első nyilvános szereplésükre. Ez az oka annak, hogy most, hogy tanárként végignézek a termésen, úgy lehetek büszke a tanítványokra, hogy nem magamat dicsérem: e munkák magukon viselik a közös gondolkodás nyomait, megannyi átbeszélgetett délutánt, s itt a diákok érdeme minden.
A pályakezdő irodalmárok munkáiban persze mindig van valami csiszoltatlanság. Csak Minerva pattant ki apja fejéből nagy mennydörgés közepette - az első tanulmányok nem így születnek. És ez így is van jól. Az már más kérdés, hogy legyen szó Pirandellóról, Bulgakovról vagy Kunderáról, Ottlikról vagy Esterházyról, Madáchról és Asimovról, Balassiról és széphistóriákról, netalán a térbeliséget és időbeliséget kifejező metaforákról, kell még valami. Kell még egy kis szemtelenség.
Az itt következő tanulmányokban megannyi szemtelenség van. Nem tisztelik ezek a fiatalok a szakma íratlan és felesleges szabályait és tekintélyeit, nem úgy választanak témát, ahogy azt illenék. Kitérnek a szokások elől, mert megtehetik. Mert fiatalok.
De a legnagyobb szemtelenség - s itt a negyedik kötet élén erre ideje felhívni a figyelmet - maga a sorozat létezése. Mert mit is jelent e cím?
Ott van benne természetesen a fiatalság. "iuventa, ae, f. (iuvenis) 1. ifjúság, ifjúkor, fiatalság; 2. transl. fiatal erő; legénytoll; 3. az ifjúkor istennője (Hébé)." Ebben az értelemben a Iuvenalia nem más, mint a fiatalság ünnepe, a kötetlen formában megtartott, mégis komolyan vett konferencia, a tudós hozzászólások és a rendezvény után fogyasztott óriáspizza. A Iuvenalia elnevezés azonban valami másra is utal: Nero rendezett e néven népünnepélyt valaha. Tacitus így ír erről:
Hogy azonban egyelőre mégse nyilvános színházban vesztegesse a becsületét, megrendeztette a Iuvenalia nevű játékokat, amelyekre tömegesen jelentkeztek. Senkinek nem volt akadály sem a nemesi származás, sem a kor, vagy viselt méltóság, hogy görög vagy latin komédiás művészetét bemutathassa, egészen a végképp férfiatlan mozdulatokig s dallamokig. (Ann. XIV, 15. - Borzsák István fordítása)
A Iuvenalia ebben az értelemben lehetőség: a profi színjátszás egy pillanatra felfüggesztődik, bárki a színpadra léphet és a húrok közé csaphat. Ebben az értelemben a tehetség megmutatkozhat, nincs semmilyen külső akadály, amely az útjába állhatna. Másfelől persze a Iuvenalia olyan népünnepély, ahol "elharapóztak a gyalázatosságok és becstelenségek, és a már rég megromlott erkölcsöket még soha semmi több kicsapongással nem tetézte, mint ez a söpredék" (uo.). És persze színre lép maga a császár is: "Végül ő maga is színpadra lépett, miután nagy gonddal próbálta a lantot és hangképző mesterek közreműködésével előre gyakorolt." (uo.) A Iuvenalia társadalmi különbségeket kiegyenlítő demokratikus jellegét tehát némiképp árnyalják az azt követő kicsapongások, illetve a hatalom művészetként való ünneplése. Ráadásul Kosztolányi Dezső regénye, a Nero, a véres költő óta a dilettáns császár művészi ambíciói egyszerre fejezik ki a feltörő és korlátozhatatlan művészi erőt, illetve a pusztulásba vezető tébolyt.
E kettőségek - amatőrizmus versus profizmus, dilettantizmus verses igazi művészet, őrület versus művészi ingenium - nem kényszerítenek minket választásra. Inkább szemtelenül figyelmeztetnek: a tehetséget ápolni és gondozni kell, hogy kiteljesedjék, hogy a profizmusnak a látszata édeskevés, hogy a Iuvenalia nem beérkezés, hanem csak egy lehetőség a kezdetre.
Lesz folytatás.