---

Tartalom

Felhang

ÜDVÖZLŐ TANULMÁNYOK
Tibori Timea: Szakmatörténeti interjú-részletek Síklaki István szociálpszichológussal
Csepeli György - Örkény Antal: A hiszékenység arcai
Nagy J. Endre: Polányi Mihály a szabadságról - korai kéziratai alapján
Séra László: Alkotás és humor - párhuzamos életrajzok Bibó István Uchroniája ürügyén
A.Gergely András: Útmutató a közösség-közeli apokalipszisokhoz - avagy ki ültesse az új diófákat?
Tóth Katalin: Határszegő imposztor? A kutatói énfogalom disszonanciái a kulturális antropológiai terepmunkában
Kiss Máté: Hungarista csoportok értékrendjének és világképének elemzéskísérlete
Trencsényi László - Nagy Ádám - Flach Richárd: A neveléstudomány csak a "tanóra tudománya" volna?
Kamarás István OJD: Adalékok József Attila olvasástörténetéhez
Lányi Gusztáv: Egyetemi mesevilágunkról - tátikázva
Dessewffy Tibor: Breaking Bad
Kiss Endre: Uwe Johnson az Oranienburger-Strassén. A Kristályéjszaka emlékezetének kialakulásához
Dúll Andrea: A környezetpszichológiai lokalitásjelentés alakulásának kutatása: egy műemlék plébániaépület felújítása a Nivegy-völgyben
Gyökér Róbert: A jelentés útjai. A fordítás gyakorlata az ökológiai térben
Bíró Judit: A sárgájában egy kanállal bandukoló tojás - Síklaki István 70. születésnapjára, szeretettel

KÓDA
Pszeudo-Erős Feri: Naptolvajok

Szerzőink

---

Előszó

Talán egykönnyen belátható, ha olvasói szemmel nézzük, sőt a résztvevők számára sem lehet semmi meglepő abban, ha egy üdvözlő kötet első szövegoldalán a szerkesztő részben körülírja, mit, miért, s éppenséggel milyen hozzárendelt, "beletáplált" vagy rárakódott értelmezés bűvkörében kap a Tisztelt Olvasó.

Erről lehet három sorban is jelzés-értékű szöveget komponálni, s lehet szinte önálló esszé-fohászt rajzolni is. Ezek közül a köztes utat választom, némi indoklással.

Nem szorul talán semmiféle indoklásra, ha úgy fogalmazom: barátai, kollégái, szakmai társai, tanítványai gesztusa mindez, nem sokkal több. Születésnapi csokor, másképp szólva ürügy a közlésformák bűvkörében élők Tisztes Társaságában arról, hogy fontossá lett, az is volt az Ünnepelt számukra, s ki tudja még ki mindenki számára. Ennek ugyanakkor - jól tudjuk, sejthetjük, s némi együttérző társadalomismeret alapján mintegy feltételezhetjük is - nemegyszer éppen a közléstávolság lesz akadályává. Az érintettek közelségéé, a közlésmódok lehetségességéé, a hatókör kiterjedtségéé egyformán kérdés marad. Sokadik ilyen kötet szervezése, szerkesztése, kezdeményezése vagy tényleges formálása közben/után már merészelném úgy is fogalmazni: ahol negyvenhét szerző tolong írásaival, s kezelhetetlennek tűnő sokféle mezei virág virul a fedlap és a hátsó borító között, ott éppúgy megmarad a kérdés, miért nem hatszor ennyien..., meg kinek mulasztása mindez, s miért marad ki olykor több tucat ember is, aki nem írt, nem írhatott most, csupán az Üdvözlők Oldalán nevével jelzi ittlétét... - mint rejtélyes látogató egy ünneplésen, aki nem akar hosszan szónokolni vagy személyes rajzocskát átadni a közös virágcsokor mellé, csupán velünk van, megerősítő ittléte esetleg ajándék mégis. De töröljük ezt most spongyával mint kérdést...

Olvasati mezőben a Tartalomjegyzék felütése ugyanakkor rejtheti azt is: "csak ennyien...?!" De hát ha nem volt oly kiváló, minek akkor maga a kötet is, ama kevesekkel, kik írtak...?! Ennek se adjunk hitelt. Ismeretes olyan szakmai Festschrift, amelyben a névleg vállalt jelenlét jószerével több, mint a közvetlenül, írással, befektetett munkával valami személyeset "üzenni" kívánó sokaság tolongása. Épp attól, mert személyes - ahogyan egy családi születésnap mégsem lehet nemzetközi tudományos esemény, hanem az érdekeltek intim körének ünnepe marad leginkább - itt is pontosan a jelenlét kontaktusa nyer jelentést, s ennek olvasói olvasata amúgy is legfőképpen az: ebben vagy amabban a kötetben megjelent írás szól vagy üzen, fölidéz vagy hivatkozik, elkerül vagy fölhasznál valamit, ami Annak hatását tükrözi, Aki a könyv "alcíme", a közlemények ürügye, a megszólalás alkalmát adó szereplő.

A legtöbb tisztelgő kötet zaklatott miliőben, kapkodó görcsösségben készül - kezdjék idejekorán a szervezését, vagy osszák meg féltucat ember között a munkát, mindegy is. Tucatnyi szerzőt egy folyóirat is sok hónapnyi gyűjtögetéssel, lektorálással, szűréssel, szöveggondozással lesz képes kezelni, egész szerkesztőség áll készenlétben és rutin birtokában, hogy az megjelenjen. Nincs ez másként egy tanulmánykötetnél sem. Mindig akad, akit a kötet szervezése éppen nem ér el időben, akinek munkarendje másként alakult, aki majd "inkább személyesen köszönt meg", aki nem képes "Neki illő" témát kigondolni és kidolgozni, aki késve fut, aki feledésbe menni hagyta korábbi szándékát, stb. - egyszóval sosem teljes a mű, még azután sem, hogy elérhetővé válik, s még kevésbé akkor, mikor csak éppen záróra előtt még jelentkezne valaki egy dédelgetett opusszal. De ezek is jelen vannak, ha nincsenek is...!

A "mit" és a "miért" kérdésre adható/adandó rövid válaszban tehát elemi mutató lehetne: ennyit és így, s mert születésnapján (most és itt) ennyien tudták köszönteni, (bár én is keveslem, de) az még önmagában nem jelent semmit. Semmit annyiban jelent, hogy a tudományos hókuszpókuszolás elemi mérőszámai szerint minden szerző a "hivatkozási indexével" mérhető, jelenlétét ez hitelesíti, s nem több vagy más komponens. Ugyanakkor - lévén szó egyetemi emberről, oktatóról ugyanúgy, mint szakmai kutatóról, tudósról, közéleti gondolkodóról - mégsem mérhető ez így, hiszen látens hatása, gondolkodásmódok, érzékenységek, felfogások mélyén leülepedett ottléte mégsem ütközik ki okvetlenül és egyhamar, még hivatkozásokban vagy diákdolgozatokban sem. Egy színész emlékezete - vallják a pályatársak - addig él tovább, ameddig még élő ember akad, aki föl tudja idézni színpadi jelenlétét, milyenségét, arculatát, szerepeit. Talán a tudományokban ez másként van, részben maga a tudományok által önmaguknak (és önmaguk ellen is) szervezett hivatkozási indexek mérőszámai révén, melyek sokszor éppen azért nem látványosak, mert maga az indító gondolat volt serkentő, az innováció igénye volt markánsabb, s nem a hivatkozáskényszer. Ugyanakkor a "megérintés" szuverén mivolta lehetett sokkal mérvadóbb az oktatás vagy kutatás során, mint a "leckeként" föladott kötelező irodalom... Ráadásul Síklaki nem tolakodott (mondjuk) a Vélemények mélyén: a fókuszcsoportos módszer, a kvalitatív közvélemény-kutatás alapmódszere című írása hatásvizsgálatát aprólékosan elvégezni, vagy a Nyelv - kommunikáció - cselekvés (Pléh Csabával, Terestyéni Tamással közös opusz) huszonkilenc hivatkozását újabb adatelemzéssel mikrorészecskékre szedni, ki miatt és milyen kontextusban idézték bárkik is... Ki tudhatja, mennyi fölfedetlen hivatkozás rejlik még A szóbeli befolyásolás alapjai (és szöveggyűjteményei), vagy A manipuláció arcai, vagy A koherencia teremtése anyagainak befogadás-történetében. Akiben volt, s akarta hogy legyen illő kollegialitás, hogy írást küldjön, az javarészt talán küldött is. Annyi bizonyos, hogy "kevesebb az idő" mostanság a tanulmányok, esszék, pacsikáláson túli "üzenetek" megfogalmazására. Kétségesebb az egyértelműség, az elköteleződés, a reflexió igénye és vágya is. Elnagyoltabb a tudományos élet, "rangja" is csak annak van ("csakis annak lehet!"), amit egy önjelölt kör annak minősít, mert megteheti... S egy ilyen "üzenő-füzeti bejegyzés" úgy látszik, nem tartozik már ezek közé. A gesztus sem, hogy "jelzem Neki", hogy "figyeltem rá", hogy "közlendőm van Vele"... De a be-nem-érkezett kéziratokkal most nem is foglalkoznék érdemben. Talán ne is folytassuk ezt, még értelme is alig van...!

Ezeknél és hasonló kételyeknél is fontosabb az idő-játék. Játék, próbálkozás azzal, ami túléli az időt. Ami túléli sok esetben Azt is, Akinek szánták. S átéli a tónusváltozást is esetleg (kinek és mit üzent a T.Kolléga..., s miért éppen ő és miért éppen itt vagy így...), de a hanyatló érdeklődést, a közömbös és érdektelen távolmaradást is túléli ugyanakkor. Packázás ez az Idővel, kísérlet a magány ellen, provokáció a minden elmúlással szemben.

"Felhang"-ként éppen elegendő annyi: tessék, itt van, olvasnivaló...! Aztán hogy ki és mit, miért s éppenséggel milyen hozzárendelt, "beletáplált" vagy rárakódott értelmezés bűvkörében kap meg a Tisztelt Olvasó, milyen szerkezetben és rétegekben - legyen ez már a befogadói tábor leleménye, nem pedig a szerkesztőé! Eligazodás-ittas olvasgatást kívánok, mindenesetre!

---