Médiatörténeti tanulmányok, 2020
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Ötvös Anna: A Felsőmagyarország című kassai napilap és tulajdonosa, Matzner Sámuel
Ábrahám Barna: A millenniumi ünnepségek képe a szlovák kormánybarát sajtóban
Szabó Ferenc János: A korai magyar hanglemez-sajtó
Klestenitz Tibor: Református, kálvinista, protestáns? Felekezeti napilap-alapítási tervek 1919-1931 között
Paál Vince: Gratz Gusztáv és a Magyar Szemle kapcsolatához
Bartha Ákos: Az 1944-es ellenállások budapesti sajtója
Takács Róbert: A szocializmus vakmerő őrkutyáitól a megcsömörlött értelmiségiekig - Újságíró főhősök, újságírói-szerkesztőségi konfliktusok és szerepértelmezések a Kádár-kor irodalmában
Előszó
A kötet írásai a szerzők és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézete közötti együttműködés eredményeként jöttek létre, néhány közülük konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. Szerzőink kivétel nélkül a magyar vagy a magyarországi média történetével foglalkoznak, ám igen sokféle kérdéskört vizsgálnak újszerű kérdéseket felvető, alapkutatás jellegű tanulmányaikban, amelyek egy-egy mozaikdarabként járulnak hozzá a médiatörténet nagytotáljához. Ezzel reményeink szerint rámutatnak a szakterület művelésében rejlő lehetőségekre, a más kutatások irányába kínálkozó kapcsolódási pontokra is. A dualizmus időszakából szó esik a szlovák nyelvű sajtó útkereséséről, egy kassai újságról és tulajdonosáról, a hazai hanglemezsajtó kezdeteiről; a Horthy-korszakból egy protestáns felekezeti napilap indítására vonatkozó, soha meg nem valósított tervekről, egy neves publicista szerzői, szerkesztői munkájáról és az öncenzúrával kapcsolatos kétségeiről, a második világháború alatti ellenállás sajtójának küzdelmeiről; a Kádár-korból pedig olyan magyar regényekről, amelyek főhősükként újságírókat szerepeltettek.
Ötvös Anna kassai történész, Márai-kutató, a Felsőmagyarország című kassai napilapnak és tulajdonosának, az eredetileg német anyanyelvű Matzner Sámuelnak a pályáját vázolja fel. A Felsőmagyarország 1894-től nemcsak Kassa, hanem az egész Felvidék első magyar nyelvű politikai napilapjaként működött. Az orgánum 1919-től Kassai Napló néven jelent meg egészen 1929-ben bekövetkezett megszűnéséig. Művelődéstörténeti szempontból fontos adalékot jelent, hogy a lap munkatársaként dolgozott Márai Sándor, aki Matzner egyik lányát vette feleségül. A tanulmány kitér a laptulajdonos egyéb gazdasági is jótékonysági tevékenységére is.
Ábrahám Barna, a dualizmuskori szlovák és román kisebbség történetének ismert kutatója, tanulmányában a magyarországi szlovákokat megosztó törésvonal jellemzőit elemzi, amely az ún. nemzethűek és a magyarónok között húzódott. A szerző részletesen bemutatja a magyarbarát irányzat képviselőit és orgánumait. A millenniumi ünnepségek kapcsán összeveti a két szlovák tábor újságjainak közléspolitikáját, megállapítva, hogy a kormánybarát szlovák sajtó fenntartás nélkül azonosult a magyar állam nemzetiségpolitikai nézeteivel és célkitűzéseivel.
Szabó Ferenc János, zenetörténész, zongoraművész, az első "beszélőgépekkel" foglalkozó, rövid ideig megjelenő magyar nyelvű szaklapokat, a Zenekereskedelmi Közlönyt (1911-1914) és a Magyar Hanglemez Ujságot (1913-1914) vizsgálja. Mindkét lap elsősorban kereskedelmi szempontok szerint - kotta, hangszer, rögzített hang forgalmazása - foglalkozott a zenével. A média- és a zenetörténeti kutatás a két lapot mindeddig csak forrásként kezelte, szisztematikus kutatásukra még nem került sor.
Klestenitz Tibor, aki a Horthy-korszak első felének katolikus sajtómozgalmát mutatta be monográfiában, az itt közölt tanulmányában ezen időszak protestáns napilap-alapítási kísérleteit vizsgálja. A különböző felekezeti napilap-alapítási törekvések összefüggésben álltak a protestáns egyházakon belül a háború után megfigyelhető útkereséssel: a fokozódó szekularizációra, a liberális ideológia kiüresedésére és a katolicizmus megerősödésére adandó válaszokkal. A kísérletek több szálon futottak, szó volt önálló református napilap indításáról, illetve a többi protestáns egyházzal közösen fenntartott napilapról is. A felekezetek közötti és az azokon belüli ellentétek, majd pedig a világgazdasági válság meghiúsították a helyenként ígéretes törekvéseket.
Paál Vince, Gratz Gusztáv életrajzírója, jelen tanulmányában felvázolja Gratz és a Magyar Szemle című folyóirat köre közötti formális és informális kapcsolatok alakulását, majd részletesen elemzi azokat a körülményeket, amelyek hatással voltak a jeles politikus és publicista történeti műveinek létrejöttére. A tanulmányból kiderül, hogy A dualizmus kora című kétkötetes mű folytatásaként írt könyvében miért nem juthatott el a Bethlen-korszak tárgyalásáig, és miért csak A forradalmak kora. Magyarország története 1918-1920 címmel jelenhetett meg a Horthy-korszakban.
Bartha Ákos, Bajcsy-Zsilinszky Endre monográfusa, a Magyarország német megszállása után megjelenő illegális lapok (például Szabadság, Szabadságharc, Ellenállás, Márciusi Magyarország, Eb Ura fakó! stb.) történetét ismerteti. A különböző világnézetű "szerkesztőségek" közös nevezője a függetlenségi hagyományra való hivatkozás, továbbá a gyökeres politikai és társadalmi átalakulás igénye volt, helyenként a Horthy Miklós kormányzó iránti tisztelet egyidejű hirdetésével. Abban is egyetértés állt fenn közöttük, hogy az adott helyzetben a németekkel szembeni fegyveres ellenállás és a Vörös Hadsereg támogatása a helyes magatartás. Számos nyomtatványuk a Horthy-kori kormányzati és intézményi hálózat titkos támogatásával jelenhetett meg.
Takács Róbert, aki a Kádár-kor politikai újságírásának történetét monográfiában írta meg, a jelen tanulmányában olyan, a korszakban íródott és ekkor is játszódó regényeket elemez, amelyek főhőse újságíró. Többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy az irodalmi művekben ábrázolt szereplők mennyiben feleltek meg a hivatalos újságíróeszménynek és az újságírók saját szakmai normájának, a vizsgált regények hogyan mutatták be a szerkesztőségek működését, az újságírók és a főszerkesztő viszonyát, milyen főszerkesztő- típusokat írtak le, és miképp ábrázolták a regényekben a főszerkesztői cenzúrát és a szerzői öncenzúrát.
A szerkesztők