---

Tartalom

Bevezető

I. A szegedi Bölcsész (1977-1979)
  A Kulturális Minisztériumban
  Irodalom, nemzedék és "szocialista demokrácia"
  Szentendre és a FIJAK felfüggesztése
  "Belepiszkítunk a szocializmusba"
II. A Tiszatáj 1981. júniusi száma
III. Az 1982. évi gyulai lírafesztivál forgatókönyve
IV. A Tiszatáj 1982. szeptemberi száma
V. A József Attila Kör füzetsorozata (1981-1988)
VI. A Tiszatáj 1986. évi felfüggesztése
  Az írók és az állampárt összecsapása
  A végjáték

Rövidítések
Irodalom

---

Bevezető

A Kádár-korszak kulturális politikáját a kortársi emlékezet és a történetírás az Aczél György sok évtizedes működését jellemző "három T" (támogatás, tűrés, tiltás) gyakorlatával azonosítja. Az állampárt hatalmi működésében a támogatás és a tűrés jobbára az úgynevezett első nyilvánosságban jutott érvényre (az állami tájékoztatáspolitikában és a negyvenes évek végére államosított szellemi élet: a könyvkiadás és az irodalmi lapok, folyóiratok szoros felügyeletében egyaránt). E két kategóriába a kommunista (szocialista realista) szellemű vagy a különféle irányzatú, vele megférő irodalmi-művészeti alkotásokat, a rendszerrel szemben nem ellenséges szerzők műveit sorolták. A tiltás különféle eszközeinek nem ritkán adminisztratív, hatósági alkalmazására a párt-, szocializmus- és szovjetellenesnek vagy nacionalistának minősített művek esetében került sor. Ezek egy része a "kettős publikálás" tilalmát megszegő (Nyugaton is megjelenő) szerzők műveivel együtt a kultúrpolitika által tiltott, az állambiztonsági szervek által üldözött "második nyilvánosságban" (szamizdatban) látott napvilágot.

A korszak politikailag, ideológiailag korlátozott, irányított és ellenőrzött nyilvánosságában az irodalmi sajtó fölötti mindennapos hatalomgyakorlás három meghatározó eljárásmóddal jellemezhető. Az átmeneti taktikai módosulások (időleges visszahúzódás, erőteljes fellépés) és olykori megingások során egyidejűleg és egymást kiegészítve működött a totális irányítás, a folyamatos ellenőrzés és a rendszeres beavatkozás. A tájékoztatáspolitika nagy területeit a központi pártcenzúra uralta, miközben az irodalmi sajtó a párt- és állami (tanácsi) intézmények felügyelete alatt működött. A művek, írók, irodalmi csoportok, szerkesztők megítélésének (besorolásának) alapvető szempontja az irányított ("szabályozott", "korlátozott"), valamint a különböző formák "differenciálásával" kialakított nyilvánosságban a rendszer íratlan politikai tabuihoz való viszonyulás volt. A szigorúan tiltott tabutémákat "a párt vezető szerepe", a Szovjetunió, 1956 és Kádár János személye képezte.

Az irodalmi élet és intézményrendszer, benne az irodalom (és a sajtó) "irányított nyilvánossága" a párt sokáig megkérdőjelezhetetlen primátusa mellett, formailag kettős felügyelet két nagy (egymással egybeépült, csupán szerkezetileg elkülönített) apparátus vezetése alatt működött. Az ideológiai ("elvi") irányítást 1966 után az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya végezte a KB Titkársága, a Politikai Bizottság, személy szerint Aczél György (és végső soron az MSZMP első titkára, Kádár János) fennhatóságával, konzultációs testület gyanánt alkalmanként bevonva a KB Agitációs és Propaganda Osztályát. A Művelődésügyi (később Kulturális, majd Művelődési) Minisztériumot valamennyi ágazati felelősségi körébe tartozó (állami) intézménnyel együtt a TKKO Kulturális Alosztálya (a párt) irányította. Az irodalmi élet szűkebb, ám ideológiailag annál érzékenyebb területein a Kulturális (Művelődési) Minisztérium Irodalmi Főosztálya (Osztálya) a magyar irodalom és irodalmi élet egészének hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét "lefedte" (az állami és tanácsi intézményeket, az államiak között mindenekelőtt az írószövetséget, az irodalmi folyóiratokat, a kitüntetések, ösztöndíjak adományozását, a Kulturális Kapcsolatok Intézetét, a Magyar Pen Clubot, a külpolitika emigrációs irodalmi vetületeit stb.).

A minisztérium mint a kulturális terület állami ágazati irányító főhatósága a felügyeletet "szükség szerint" a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalával, a Bel- és a Külügyminisztériummal, alkalmanként más kormányszervekkel való szoros együttműködésben gyakorolta. Ennek megfelelően az irodalmi folyóiratokat is párt- és állami (tanácsi) "vonalon" irányították. Felügyeletük a budapesti (Jászai Mari téri) pártközpont, az MSZMP KB TKKO Kulturális Alosztálya, a vidékieké a megyei pártbizottságok és a minisztérium Irodalmi Főosztályának (Osztályának) hatáskörébe tartozott. A minisztérium szakmai osztálya bizonyos ügyekben (főszerkesztők leváltása, kinevezések véleményezése, új folyóirat alapítása, megszüntetése, fegyelmi kérdések) csak a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalával történt egyeztetés után tehette meg javaslatait, ezekben és minden más ügyben is a párközpont hozta meg a döntést.

...

---