---

Tartalom

I. ANTROPOLÓGIAI RÉSZ. AZ EMBER
1. A világrejtvények állapota
2. Testalkatunk
3. Életünk
4. Csiratörténetünk
5. Törzstörténetünk

II. PSZICHOLÓGIAI RÉSZ. A LÉLEK
6. A lélek mivolta
7. A lélek fokozata
8. A lélek csiratörténete
9. A lélek törzstörténete
10. A lélek öntudata
11. A lélek halhatatlansága

III. KOZMOLÓGIAI RÉSZ. A VILÁG
12. A szubstanczia törvénye
13. A világ fejlődéstörténete
14. A természet egysége
15. Isten és világ

IV. TEOLÓGIAI RÉSZ. AZ ISTEN
16. Tudás és hit
17. Tudomány és kereszténység
18. Monisztikus vallásunk
19. Monisztikus erkölcstanunk
20. A világrejtvények megoldása

Függelék: A tiszta ész hitvallomása

---

Előszó

A monisztikus filozófiáról itt következő tanulmányok a gondolkodó, az igazságot becsületesen kereső bármely rangu müvelt embernek vannak szánva. A tizenkilenczedik századnak, amelynek végén állunk, legkiválóbb jellemzői közé tartozik az igazság megismerésére törő küzdelemnek élénk növekedése a legszélesebb körökben. Ez nyilvánul meg egyrészt a valódi természetismeret roppant haladásában az emberiség történetének eme legbámulatraméltóbb korszaka alatt, másrészt azon ismeretes ellenmondásban, amelybe éppen ez a "kinyilatkoztatás"-nak tudományos hagyományával szemben jutott s végül a megfelelő kiterjedésében s erősbödésében azon okos kivánalomnak, hogy számtalan ujonnan fölfedezett tényt megértsünk s ezek okait világosabban megismerjük.

A "természettudományok századában" a tapasztalati (empirikus) ismereteknek hatalmas előrehaladásával semmiképpen sincs egy szinvonalon azok elméleti megismerésének hasonló világossága s ama magasabbfoku megismerése minden egyes jelenség okozati összefüggésének, melyet mi egy szóval filozófiának nevezünk. Inkább azt látjuk, hogy az elvont s nagyobbrészt metafizikai tudomány, amelyet egyetemeinken századok óta "filozófia" gyanánt tanitanak, sokkal messzebb van attól, semhogy a tapasztalati tudomány ama ujonnan szerzett kincseit magába fölvegye. S másrészről hasonló sajnálattal kell megvallanunk, hogy az ugynevezett "exakt természettudomány" legtöbb képviselője megelégszik az ő szükebb területe megfigyelésének s kisérletezésének specziális gondozásával s a megfigyelt jelenségek általános összefüggésének mélyebbreható ismeretét - pedig éppen ez a filozófia! - fölöslegesnek tartja. Mialatt ezek a tisztán empirikusok "nem látják a fától az erdőt", ama metafizikusok megelégesznek az erdő puszta fogalmával, anélkül, hogy látnák a fát. A "természetfilozófia" fogalmát, amelyben az igazság kutatásának mindkét utja, a tapasztalati s a szemléleti módszer, természetszerüleg egyesül, mindkét irány legszélesebbb köreiben még ma is irtózattal utasitják vissza.

Ez a természettelen és káros ellentét természettudomány s filozófia között, a tapasztalás és a gondolkodás eredményei között, a müveltek széles körében kétségkivül mindig élénkebben és fájdalmasabban érezhető. Erről tanuskodik növekvő terjedelme annak az óriási, népszerü, "természetfilozófiai" irodalomnak, amely az utolsó fél évszázad folyamán létrejött. Erről tanuskodik az az örvendetes tény is, hogy a szemlélődő természetkutatók s a gondolkodó filozófusok közt lévő kölcsönös idegenkedés ellenére a tudomány kiváló férfiai mindkét táborból kölcsönösen kezet nyujtanak egymásnak s egyesülve törekesznek a kutatás ama legfőbb feladatának megoldására, melynek mi egy szóval e nevet adjuk: a világrejtvények.

Ezen világrejtvényekről adott vizsgálódások, melyekről az itt következő munkában számolok be, észszerüleg nem formálhatják azt az igényt, hogy a világrejtvényeket teljesen megoldják; inkább ezek annak kritikai megvilágitását akarják adni a müvelt emberek szélesebb köre számára s választ adni arra a kérdésre, hogy jelenleg mennyire közelitettük meg a megoldást. Az igazság megismerésének mely fokát értük el valósággal a tizenkilenczedik század végén? S ennek folyamán mennyit haladtunk valósággal ezen végtelen távollévő czél felé?

Ezekre a sulyos kérdésekre, melyeket itt feladok, a felelet természetszerüleg csak szubjektiv lehet és csak részben helyes, mert a valóságos természetről való ismereteim és itélőtehetségem, objektiv mivoltának megbirálására - korlátozva vannak, s ez minden más embernél igy van. Az egyetlen, amit ezek részére teljesen igénybe veszek s amit leghatározottabb ellenségeim is kénytelenek elismerni, az, hogy az én monisztikus filozófiám elejétől végéig becsületes, azaz teljesen azt a meggyőződésemet fejezi ki, amelyet én a természetnek sok évi buzgó kutatása s jelenségeinek igaz oka felől való szakadatlan elmélkedés után magamnak szereztem. Ez a természetfilozófiai gondolatmunka immár egy teljes félszázadon átnyulik s tán most, 66 éves koromban, szabad föltételeznem azt, hogy - emberi értelemben véve - megérett, abban is tökéletesen bizonyos vagyok, hogy a megismerés fájának ez az "érett gyümölcse" ebben a még nekem szánt arasznyi életben semmi jelentékeny tökéletesedésen és semmi elvi megváltozáson nem fog keresztülmenni.

Monisztikus és genetikus filozófiám összes lényeges és döntő nézeteit leraktam a már 33 évvel ezelőtt megjelent "Generellen Morphologie der Organismen" (A szervezet általános alaktana) czimü munkámban, mely terjedelmes s nehézkes voltánál fogva csak kevés olvasóra talált. Ez volt az első kisérlet, az ujjanalapitott fejlődéstörténetet a szervezeti alaktan tudományának egész területén keresztülvinni. Hogy az ebben tartalmazott uj gondolatoknak legalább egy részét érvényesitsem, s egyuttal hogy a századunkbeli főbb ismerettani haladás iránt mennél több müvelt ember érdeklődését megnyerjem, két évvel később (1868) nyilvánosságra hoztam "Natürliche Schöpfungsgeschichte" czimü munkámat. Miután ez a könnyebbre fogott munka nagy hiányai ellenére kilencz elterjedt kiadásban és tizenkét különböző forditásban megjelent, nem kevéssel járult a monisztikus világnézet elterjedéséhez. Ugyanez szólhat a kevésbbé olvasott "Anthropogenie"-ről (1874), melyben én a nehéz feladatot megoldani iparkodtam, hogy ezzel az emberi fejlődéstörténet legfontosabb tényeit a müveltek szélesebb köre számára hozzáférhetővé s megérthetővé tegyem; ennek negyedik, átdolgozott kiadása 1891-ben jelent meg. Néhány jelentékeny s különösen értékes lépést, melyet legujabban az antropológiának ez a legfontosabb része tett, megvilágitottam abban az előadásban, melyet 1898-ban "Jelenlegi tudásunk az ember eredetéről" czimmel a negyedik nemzetközi állattani kongresszuson Cambridgeben tartottam (hetedik kiadása 1899-ben). Modern természetfilozófiánk számos egyéb kérdését, melyek különösebb érdekkel birnak, "Egybegyüjtött népszerü előadások a fejlődéstan területéről" czimü munkában tárgyaltam (1878). Végül monisztikus filozófiám legáltalánosabb elveit s ezek különös vonatkozását az uralkodó vallástanra röviden egybefoglaltam "Egy természetvizsgáló hitvallása: A monizmus, mint kapocs a vallás és tudomány között" (1892, nyolczadik kiadás 1899).

Az itt következő munka a "világrejtvények"-ről a további megvalósitása, bizonyitása s kiegészitése azoknak a meggyőződéseknek, melyeket a fentebb idézett iratokban immár egy emberöltőn keresztül képviseltem. Ezzel szándékozom tanulmányaimat a monisztikus világnézet területén berekeszteni.

A régi, éveken keresztül ápolt terv, "a monisztikus filozófia rendszerének" teljes kiépitése fejlődéstani alapon, többé immár nem fog megvalósulni. Erőm immár nem birná meg, s a közelgő öregség sokféle intése is befejezésre sarkal. S én biz' teljesen a tizenkilenczedik század szülötte vagyok s ennek végével akarok életem munkájának véget vetni.

Az a mérhetetlen kiterjedés, amelyet az emberi tudás a mi századunkban az előrehaladott munkamegosztás következtében elért, lehetetlenné teszi, hogy annak minden ágát egyforma alapossággal átfoghassuk, s belső összefüggésüket egységesen bemutathassuk. Akár egy elsőrangu tehetség, aki a tudomány minden területén egyaránt ur s ezek egységes előadásának müvészi adományát teljes mértékben birja, sem lenne képes az egész "kozmosz" mindent magába foglaló képét egy közepes terjedelmü könyvben bemutatni. Nekem, kinek ismeretei a különböző területeken szerfölött egyenetlenek s hézagosak, csupán az juthat itt osztályrészemül, hogy egy ilyen világképnek általános tervét vázoljam s részeinek átható egységét kimutassam, jóllehet egyenlőtlen megvalósitásban. Ennélfogva ez a világrejtvényekről szóló könyv csak vázlatkönyv jellemét viseli magán, melyben különböző értékü tanulmányok egy egésszé vannak összeróva. Miután egyes részeket már régebben, másokat csak ujabban irtam meg, sajnos, tárgyalásuk gyakran egyenlőtlen; többszörös ismétléseket sem kerülhettem ki; mindezekért bocsánatot kérek.

Midőn ezzel olvasóimtól bucsut veszek, azt a reményemet fejezem ki, hogy becsületes és lelkiismeretes munkámmal - általam jól tudott hiányai mellett - a "világrejtvények" megoldásához valamelyes csekélységgel én is hozzájárultam s hogy a világnézetek küzdelmében számos becsületes s tiszta észmegismerés után küzdő olvasónak megmutattam azt az utat, mely egyedül vezet, szilárd meggyőződésem szerint, az igazságra, az empirikus természetvizsgálat s az erre alapitott monisztikus filozófia utját.

Jénában, husvétvasárnapján, 1899 április 2-án
Haeckel Ernő.

---