WILHELM BUSCH: NÓÉ

1Móz 6,9-12: "Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. / A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. / És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön."

1./ Istentől való nemesség.

Itt egy családról hallunk, amely nagyon különös módon kitüntetésben részesült. Ismerek egy családot, amelynek a gyermekei mind kiemelkednek az iskolában tehetségük miatt. Ez a család bölcsesség és értelem által tűnt ki.

Vannak híres muzsikuscsaládok, amelyeknek tagjai mind muzikális adományokban részesültek.

Ismét más családokat gazdagságuk miatt különböztetnek meg, - ismét másokat pedig kézműves ügyességük révén.

Vannak családok, akik a nevükben viselnek mások előtt kitüntetést; büszkén viselik nemesi nevüket.

Gyarlóságukkal is kitűnhetnek családok. Ismerek családokat, akiknek a gyermekei piszkos és mosdatlan arcukról már messziről megismerhetők.

Családok tűnhetnek ki lustaságukkal, tehetségtelenségükkel és több más negatív tulajdonság által is.

Jelen esetben ezek egyikét sem említhetjük itt meg. Valami egészen másról és különlegesről van szó Nóé családjánál, amivel kitűnnek a többiek közül.

Ez a család az Úrnak volt szentelve. Végtelenül nagy és csodálatos dolog ez: egy Istennek szentelt család - istentelen és könnyelmű környezetben!

Így volt ez Nóé esetében, mint később Józsuénál, a hadvezérnél is. Ismeritek a történetét, amint az agg hadvezér élete végén országgyűlést hívott össze? A hős karjára támaszkodik, és utoljára beszél népéhez: "Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni... De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!" (Józs 24,15)

Olyan házban, amelyet az Úrnak szentelnek, ez örvendetesen végbemegy. Maga az Úr lakik ebben a hajlékban. És az Úr angyalai időként elmennek oda (1Móz 18,1-8).

A sötétség és rombolás hatalmai nem bejáratosak ilyen házba.

Mintha erőtér lenne az ilyen ház körül, ami nem hagyja behatolni a sötétség erőit. És ezt az erőteret így nevezik: "istenfélelem". Ezen az erőteren belül a békesség területe van.

"Ó boldog ház, mely befogadott téged, /
Úr Jézus Krisztus, igaz, hű barát! /
Te drága Mester mindenkinél drágább,
Töltse be fényed éltünk hajlékát, /
Hol minden szívnek te vagy ékessége, /
Föltekint bízva reád minden szem: /
Hol együtt áldott, szent igédet zengjük, /
S melletted vágyunk élni szüntelen."

2./ Kinek a véleménye számít végül?

"A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal."

"A föld mind romlottabb lett Isten szeme előtt." Erre nekünk is fel kell figyelnünk: "Isten szeme előtt."

Saját szemükben a föld lakosai nem voltak romlottak. Ellenkezőleg! Az akkori világ egészen bizonyosan pompás és nagyszerű volt a saját szemében.

És ez nem is olyan meglepő, hiszen a világ Nóé idejében magas kultúrát ért el. Azok a tárgyak, amiket az özönvíz előtti időből ásatások által találtak, hatalmas gazdagságról és magas kultúráról tanúskodnak. Így például kiástak egy masszív aranysisakot is, amely csodálatosan szép és művészileg kidolgozott.

Milyenek emberek lehettek azok, akik ilyen szép munkákat készítettek, akiknek ilyen értékes anyagiak voltak és ilyen sisakokat viseltek! (C. Leonard Wooley: Az Úr és az özönvíz, Lipcse, F.A. Brockhaus, 1931.)

Nóé idejében itt bizonyosan büszke, erős és öntudatos nemzedék élt.

De - "Isten előtt" éltek? Istennek más a mérőeszköze a tények megítélésére, mint nekünk. Isten más szemmel néz, mint mi. És így Isten igéje erről az egész gazdag világról a maga nemében páratlan véleményt nyilvánított: "A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal."

Itt egészen hasonló esetre emlékezünk. Aki Berlinbe utazik, ne mulassza el meglátogatni az Elő-Ázsiai Múzeumot. Ott található a híres "Pergamon-oltár", amely hatalmas műalkotás! Jóllehet csak a töredéke van meg ennek a nagyszerű szobrászmunkának, mégis minden látogatót lenyűgöz ennek a mesterműnek a nagyszerűsége. Milyen büszke és gazdag korszak volt az, amelyik ilyen oltárokat épített!

Pergamonban állt ez az oltár. És erről a Pergamonról Isten igéjében is olvasunk (Jel 2,13kk). Itt azt írja az Úr Jézus az ottani gyülekezetnek: "Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónusa van, de ragaszkodol a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik." (13.v.)

Valószínűleg e pompás oltár előtt ölték meg Antipást, az Úr Jézus nevéért hűséges tanút. Ott a sötétség hatalma diadalmaskodott. Így látta Isten ezt a csodálatos Pergamont!

Igen, Isten más szemmel néz, mint mi emberek. És most tegyék fel a kérdést: "Kinek a véleménye számít végül?" A mi véleményünk számít vagy Isten véleménye? Nóé gazdag környezete elpusztult. Pergamon sincs többé. Istennek e helyekről szóló véleménye azonban bizonyos.

Végül is nem a mi véleményünk számít, hanem Isten véleménye mértékadó.

Ez érvényes személyes életünkre is. Végül is nagyon közömbös, amit mi magunkról és cselekedeteinkről gondoltunk. A végén csak az a kérdés számít: "Mit mond Isten rólam és az életemről?" Jó annak, aki ezt a kérdést most teszi fel magának.

3./ "... a maga nemzedékében."

Nóé a "maga nemzedékében" folytatott Isten szerinti életet.

Hallottuk, milyenek voltak azok az idők. A világ Isten nélkül élt. A test kormányozta őket. Meggondolatlan, Istentől elpártolt és emberileg jólétnek örvendő, biztonságos időszak volt ez. Nóé egészen egyedül állt istenfélelmével.

Bizonyosan megérhetnénk, ha azt mondta volna Nóé: "Ilyen időben már lehetetlen az Úrtól függeni. Nem vonhatom ki magamat teljesen napjaim hatása alól. Bizony, én sem úszhatok az árral szemben. Bizonyos, hogy nem állíthatom, hogy egyedül nekem lenne igazam, és mindenki más helytelenül gondolkozik. De hát nekem is muszáj a korral együtt haladni és félre kell tennem az Urat."

Nóé nem így beszélt. Merte vállalni, hogy egyedül is megáll. Az a nagyszerű Nóéban, hogy "a maga nemzedékében" - ebben az istentelen korban - istenfélő életet folytatott.

Mindig veszélybe kerülünk, ha így gondolkozunk: "Igen, atyáink korában, akkor bizonyára én magam is jó keresztyén lettem volna. A mi nemzedékünkben azonban ez nem lehetséges. Itt a korszellemnek megfelelően kell élni, más szelek fújnak, mint annak idején."

Erről akar meggyőzni minket a Sátán és a saját szívünk is. De Nóé azt tanítja nekünk, hogy nincs olyan korszak, amikor ne tudnánk az Úrtól függeni. Nem a korszellemhez kell igazodnunk, nem arra kell figyelnünk, hogy vajon sokan vagy kevesen akarnak-e menni az életre vezető keskeny úton, - nekünk a "magunk nemzedékében" kell engedelmeskednünk az igazságnak.

A Biblia igen sok ember példáját állítja elénk, akik gonosz időben is Isten félelmében jártak és az Úr mellett maradtak. Gondoljunk például Dánielre, aki a pogány babiloni király udvarában is hűséges tanúja volt mennyei Atyjának.

4./ És mit tesz Isten?

"Látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön." (1Móz 6,5)

Nemrégen meglátogatott egy ember. Elmesélte fia szomorú történetét. A fiú fiatal korától sok bánatot okozott szüleinek. Fiatal korában rossz utakra tévedt. Végül egy lopása miatt börtönben kötött ki. "Nyolc nap múlva kijön a fiam a börtönből," - ezzel fejezte be a történetet. "Tudna-e segíteni nekem, hogy valahol befogadják a fiamat?" "Nem, én úgy gondolom", válaszoltam - "mindenekelőtt önnek kell a fiát a házukba fogadni".

Erre vadul felpattant: "Nem, én soha sem akarom látni a fiamat. De szívesen támogatom. Minden módon segíteni akarok neki. De látni sem akarom többé."

Elképzelhetjük, hogy Isten is így járt el a földdel. "A föld tele volt gonoszsággal." Nem azt kellene tennie, hogy levegye róla Isten a szemét? Nem az kellene, hogy hátat fordítson Isten a világnak?

Ehelyett azt olvassuk: "Isten a földre tekintett".

E kifejezés által betekinthetünk Isten irgalmas szívébe. Isten nem szabadul meg teremtésétől. Igazságossága megköveteli a borzalmas ítéletet.

Irgalmassága azonban újra és újra "igen"-t mond erre a világra (1Móz 6). Ezért tartotta Nóét életben. Ezért adta végül a világnak a Fiát, az Úr Jézust (Jn 3,16). Ezért munkálkodik jó Szentlelkével ebben a világban. Ő türelmes, irgalmas és kegyelmes Isten.

5./ Testi emberek - lelki emberek.

"Mindenki rossz útra tért a földön. (1Móz 6,12)

Van itt egy kis szó - "test" -, amelyiknek nagy szerepe van a Bibliában.

Az 1Móz 2,7-ben ezt olvassuk a teremtéstörténetben: "Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába."

Itt látjuk, hogy az ember alakja és lénye földből van. De Isten adott neki életet. És lelket is. Látjuk itt ezt a két pólust az emberben: a földi, földből származó részt, amit a Biblia "test"-nek nevez, és az isteni részt, a lelket, amit Isten adott.

A bűneset óta azonban az ember már csak "test". Éspedig olyan "test", amelyik fellázad Isten ellen.

A "test" kifejezéssel a Biblia nem csupán emberi testünket jelöli meg, hanem a természeti ember egész lényét is: testét, akaraterejét, természeti értelmét, érzelmi életét, stb. "Ez a test rossz útra tért Isten előtt."

Tekintsünk ugyancsak a bűneset utáni állapotra, amikor a testi állapot felülkerekedik. Kain agyonüti a testvérét (1Móz 4), Lámek véres bosszúálló éneket dalol (1Móz 4,23k), a testi lét elutasítja Isten Lelke beavatkozását.

"Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test." (1Móz 6,3)

Az istentelen, természeti, lázadó testi lénynek a gyümölcseit mutatja meg nekünk az Újtestamentum a Gal 5,19-21-ben: "A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, / bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; / irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát."

A "test" legnagyobb ellensége Isten Szentlelke. Erről részletesen ír Pál apostol a Róm 8,1-11-ben.

Ha lelki emberek akarunk lenni, szükséges, hogy Jézus Krisztus vérével tisztítsa meg a szívünket, hogy ezután beleköltözhessen Isten Szentlelke.

Akinek Isten Lelke lakik a szívében, az lelki emberré válik. Ilyen ember volt Nóé is. Ezt gondoljuk róla, mivel így tanúskodik erről a Szentírás: "Az Istennel járt Nóé". Azaz lelki életet folytatott.

Ezt nem úgy kell érteni, hogy bűntelen és tökéletes volt. Amíg a világban vagyunk, a lelki emberben is harc folyik a test és lélek ellen. Azonban a lélek bizonyult erősebbnek Nóé életében.

Ezt mutatták életének pompás lelki gyümölcsei, amikről a Gal 5,22-23-ban olvashatunk: "A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás."

A már régen mennyei hazába tért Pückler grófról mondott el valaki egy kedves történetet. Egyszer olyan emberek társaságában volt, akiknek sokat köszönhetett. És történt, hogy ezek mindenféle jogos és jogtalan szemrehányásokkal illették. Feltűnt neki, hogy a gróf egész idő alatt csendben maradt, arcán leírhatatlan kifejezéssel.

Ezután megkérdezte a grófot, hogy mi ment végbe benne. Erre ő csak annyit válaszolt: "Egész idő alatt imádkoztam: »Úr Jézus, tartsd erősen a szögeket!« Ő régi, haragos, temperamentumos lényét, testi természetét az Úr Jézussal együtt a keresztre adta. Neki tehát csak egy kérése volt, hogy a "test" a keresztre szegezve maradjon, hogy a Szentlélek kormányozzon és győzzön.

Ezek tehát a lelki emberek, akikben benne van Isten Szentlelke.

És Nóé ilyen ember volt.

II.
ISTEN MEGAKADÁLYOZZA ÖNMAGÁT

1Móz 6,13-19: "Ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mert erőszakossággal telt meg miattuk a föld. Ezért elpusztítom őket a földdel együtt. Csinálj bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal.

Így készítsd el azt: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök és magassága harminc könyök. Ablakot is csinálj a bárkára, és egy könyökre hagyd azt felülről; a bárka ajtaját az oldalára helyezd. Készíts alsó, középső és felső emeletet.

Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak az ég alatt minden élőlényt. Minden el fog pusztulni, ami a földön van. Veled azonban szövetségre lépek."

Legyünk tanúi egy családi jelenetnek! A fiú ostoba tréfát követett el. Az apa rettenetesen mérges. Vörös arccal pattan fel. Kinyújtja a karját és a fiára kiált: "Kifelé!! Azt akarom..."

Hirtelen egy puha kezet érez a karján. Megfordul. Édesanyja áll mellette. A fia szemébe néz és csendesen azt mondja: "Állj! Egy szót se mondj, amit később megbánnál!"

Ugye, mi is mindnyájan átéltük már, hogy egyik ember valamiben meggátolja a másikat. Itt azonban történetünkben valami figyelemre méltó, titokzatos dologról van szó. Arról, hogy Isten megakadályozza önmagát. Ez érhetetlen és megmagyarázhatatlan az értelem számára.

Itt azt mondja Isten: "Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek,... Ezért elpusztítom őket a földdel együtt." Többször is elhangzik, hogy: "mindegyiket." Azaz kivétel nélkül mindenkinek meg kell halnia, aki él. És akkor Isten azt mondja: "Azonban". "Veled azonban szövetségre lépek."

1./ Isten azt mondja: "minden élőnek véget vetek..."

Nemrégen a városunkban elhatározták, hogy lebontanak egy nagy épületet, ami a közlekedés útjába áll. Mit tesznek ilyenkor? Erre minden gyermek tud válaszolni. Építkezési palánkot húztak fel, és akkor nagyon sok munkás jött vésővel, csákányokkal és kalapácsokkal és lebontották az épületet.

Isten is lebontani akar. Elhatározta, hogy minden élőnek véget vet. Ahelyett azonban, hogy Isten átfogó előkészületeket végezne a lebontáshoz, átfogó előkészületeket tesz - a megmentésre. Valóságos, teljeskörű előkészítés ez! Isten sokkal többet beszél ebben a fejezetben a megmentésről, mint a lebontásról.

Ilyen Isten.

Az özönvíz, ami elpusztította az akkori világot, csak egy kis kép a nagy végről, amely felé a világ halad (2Pét 3,1-10 és Mt 24,37kk).

A világ befejezése folyamatban van. Nagy lebontásra kerül sor.

De mit tesz Isten? Teljes körű előkészítést végez a megmentésre: Elküldi a Fiát a világba, hagyja, hogy engesztelő halált haljon értünk, feltámasztja őt a halálból, Szentlelkét adja övéinek, egyházat alapít - röviden, mindent megtesz a megmentés érdekében.

Mit tanulhatunk ebből?

2./ Istennek nagyon nehezére esik, hogy ítéletet gyakoroljon.

Azoknak az embereknek, akik nem ismerik igazán az Ószövetséget, nagyon érdekes elképzeléseik vannak. Eszerint az Ószövetségben csak a haragos és borzalmas Istennel szembesülünk.

Amikor egyszer beszélgettem valakivel a Bibliáról, elmagyarázta nekem: "Az Ótestamentumban borzalmas, bosszúálló Isten van. Az Újtestamentum Istene a szeretet Istene. Őbenne akarok hinni."

Milyen különös tévedés! Ha ez az ember csak a Biblia első hat fejezetét olvasná el, teljesen jobb belátásra jutna. Az egész Biblia ugyanarról az élő, Szentháromság Istenről tesz tanúbizonyságot. És az ő irgalmassága ragyog az Ószövetség minden lapján is.

Istennek meg kell semmisítenie a világot, és ő előkészületeket tesz a megmentése érdekében. Itt ismerjük meg őt, aki nem halált, hanem életet akar.

Van egy másik nagyszerű hely is az Ószövetségben, ahol nyilvánvaló, milyen nehezére esik Istennek ítéletet gyakorolni: "Én meg ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között?" (Jón 4,11).

3./ Isten igazságos bíró, szent Isten.

A Luther fordításban a "minden élőnek véget vetek" szó szerint így hangzik: "Eldöntöttem, hogy minden test vége."

Milyen megrendítő ige!

Talán voltunk már bírósági tárgyalóteremben. Sokáig elhúzódnak a tárgyalások. Kihallgatják a tanúkat. Beszél az államügyész és az ügyvéd is. A bíróság visszavonul tanácskozásra.

Kinyílik az ajtó. A bíróság visszatér. És most ünnepélyes pillanat következik: Mindenki feláll, a vádlottak, az ügyvéd, az államügyész, és a hallgatóság is. Mély csend van a teremben. A csendet megtöri a bíró hangja - ítéletet hirdet. Az ügyet lezárták.

Így van ez itt is. Ítélethirdetésre kerül sor Isten bírósága előtt. Ha az emberek nem lettek volna olyan hangos bolondok, akkor visszafojtották volna a lélegzetüket, akkor észre kellett volna venniük, hogy milyen megrendítő csend volt a mennyben és Nóé szívében is.

Amikor ismertette Isten az ítéletet: Elhatároztam, hogy "minden élőnek véget vetek". Kemény ítélet ez? Igen, borzalmas ítélet. A bűn bizonyosan pusztulásba vezet. Ó, bárcsak figyelmeztethetnénk a világot!

Ó, bárcsak megrettennénk ettől a mondattól: "A bűn bizonyosan pusztulásba vezet."

"Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet." (Gal 6,7b-8)

"Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni!" (Gal 6,7a)

4./ Isten - erős Isten.

A bűn titkos hatalma ebben a két szócskában rejtőzik: "minden test".

Azt mondják az emberek: "Amit mindenki csinál, annak helyesnek kell lennie. Amely úton sokan járnak, helyesnek kell lennie." És ha figyelmezteti is a lelkiismerete, akkor is így gondolkozik: "Mivel mindnyájan vétkeznek, aligha lehet ez olyan veszélyes!"

Az emberek tehát azt gondolják, Isten tehetetlen a lázadó tömeggel szemben.

Amikor egy fiatalembert figyelmeztettem, mivel felelőtlenül viselkedett, és azt mondtam neki: "Ha tovább is ezt csinálod, egészen bizonyosan örökre elvesztél", akkor gúnyos arccal azt válaszolta: "Akkor viszont sok embernek kell a pokolba menni." Erre igen komolyan csak azt válaszolhattam: "nagyon is sokan fognak elveszni".

Az Úr Jézus már megmondta: "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak." (Mt 7,13).

Isten nem retten meg a tömeglázadástól. Isten erős, akinek semmit sem számít az emberek tömege. Ő hatalmas, akivel szemben nem léphetnek fel emberek milliói sem.

Nóé tudta ezt. Ezért merészelt teljesen egyedül is Istennel lenni. Atyáink így imádkoztak Isten országára tekintve:

"Sokan nem mennek be,
Engedd, hogy a kevesek között legyünk!"

5./ A szent maradék.

"Veled azonban szövetségre lépek."

Isten megengedte, hogy az akkori egész világ megrendítő özönvízben pusztuljon el. Az ásatások tudósítanak erről a borzalmas katasztrófáról, erről a félelmes ítéletről.

De Nóét és övéit megmentette Isten az ítélettől.

Itt találkozunk valamivel, ami a Bibliában jelentős szerepet játszik: "A szent maradék"-kal.

Ézsaiás próféta például sokszor beszél róla. Tüstént az első fejezetben szó van róla, hogyan pusztul el és lesz nyomorult minden, és sírva mondja a próféta: "Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város." (Ézs 1,8) Egy kis házacska egy hobbikertben rettenetesen kicsi az egész várossal összehasonlítva. Azonban éppen ez a házacska maradt maradéknak.

Amikor Illés próféta teljesen kétségbeesetten mondta Istennek: "Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni" (1Kir 19,14), akkor azt válaszolta neki Isten: "De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt." (1Kir 19,18)

Itt van a "szent maradék".

Ézsaiás próféta figyelemre méltó nevet ad egyik fiának: "Seárjásúb", azaz "a maradék megtér". (Ézs 7,3) Ő, akinek meg kellett hirdetnie az ítéletet, a fia nevével prédikált a "szent maradék"-ról, akit Isten meg akar tartani magának.

Még a nagy antikrisztusi nyomorúság utolsó szakaszában is, amikor úgy tűnik, mintha vesztett volna Isten és az emberek győztek volna vele szemben, megmarad ez a "szent maradék" Istenért a világban, tanúságként annak, hogy Isten győzött és győztes is marad.

III.
A HIT ENGEDELMESSÉGE

1Móz 6,22-7,6: "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki. / Akkor ezt mondta az ÚR Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben. / Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt. / Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön. /

Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam. /

Nóé meg is tett mindent úgy, ahogyan az ÚR megparancsolta neki. / Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön."

Félelmetes özönvíz támadt a földre. Minden élőt elpusztított. Csak egyetlen ember menekült meg a családjával együtt. Nem kellene-e megkérdeznünk Nóétól a legnagyobb figyelemmel: "Hogyan lehetséges az, hogy te megmenekültél és nem pusztultál el?"

Jól tesszük, ha ezt megkérdezzük, mert Isten egykor ítéletet fog gyakorolni mindenki felett. Akkor sokan elpusztulnak - nem özönvíz által, hanem kárhozatba jutnak. Isten Fia - aki ezt valóban tudja - nagyon komolyan tett erről tanúbizonyságot.

Aki nem akar elpusztulni, aki meg akar menekülni és üdvözülni akar, jól teszi, ha Nóéhoz fordul és megkérdezi tőle, hogyan lehet megmenekülni?

1./ Nóé hitt Isten igéjének.

A Zsid 11. fejezete 7. versében Nóéról van szó. Ezt olvashatjuk ebben a versben: "Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére."

Képzeljük bele magunkat ebbe a helyzetbe. Ez az ember hozzáfog a szárazföld kellős közepén egy óriási, hajógerinc nélküli hajó építéséhez. Az emberek csodálkoztak és azt kérdezték: "Nóé, mit készítesz?" Erre Nóé tanúbizonyságot tett nekik Isten ítéletéről. Az emberek válasza fölényes gúny volt.

Nóé azonban tovább építette a bárkát. A dolog nagy feltűnést keltett. Bizonyára eljött Nóé rokonsága is, és megpróbálták lebeszélni az építésről.

Az egyetlen, amit Nóé válaszolhatott nekik: "Az Úr mondta ezt."

Hovatovább úgy terjedt el a híre az országban, hogy Nóé a legnagyobb bolond. Mit kellett volna felhoznia Nóénak ezzel a gúnyolódással szemben? Semmi más, mint ezt: "Az Úr mondta ezt."

Talán a korabeli tudomány is "kézbe vette az ügyet". Nagy buzgósággal bizonyították, hogy egyáltalán nem lehetséges ilyen nagy áradás. Lelkiismeretüket - amit Nóé prédikálása felzaklatott - ezzel ismét megnyugtatták. De mi mást hozhatott fel Nóé ezekkel a tudományos szakvéleményekkel szemben, mint ezt: "Az Úr mondta ezt."

Gondolom, Nóé borzalmas éjszakai órákat élt át, amikor értelme is megnyilatkozott és megpróbálta világossá tenni számára és meggyőzni arról, hogy egyszerűen bolond akkor, ha szembeszáll az egész világgal; ha nevetségessé teszi magát a bárkájával. És Nóé ezzel a mondattal bírta hallgatásra testét és vérét: "Az Úr mondta ezt."

Így Nóé Isten igéje tekintélye alá rendelte magát. Ennek az igének hitt és ennek az igének engedelmeskedett. Ezzel az igével védekezett a világgal szemben és önmaga ellen is. Az ige volt a reménysége, oltalma és menedéke. Isten igéjéhez igazodott cselekedetében. És ez ténylegesen megtartotta az egész világgal szemben.

"Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett." (Zsid 11,7)

Tehát mi is ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint Nóé. Minket is értesít Isten igéje a jövőbeli ítéletről. És ugyanúgy megmutatja Isten igéje a menekülést is. És ugyanúgy megkérdez minket is Isten - mint ahogy Nóét is megkérdezte: Akarunk-e istenfélő emberek lenni, komolyan vesszük-e ítéletét, és rá akarunk-e lépni a szabadulásra vezető útra?

És mi is ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint Nóé, hogy nevet rajtunk a világ és gúnyol bennünket. A világ nem fél Isten ítéletétől és nevet rajta, és lenézi azt, amit a Biblia a megmentésről mond.

És most azzal a döntéssel állunk szemben, hogy a világnak akarunk-e hinni és saját testünknek és vérünknek, vagy Isten igéjének? Erről beszél Péter apostol a 2Pét 3,3-14-ben: "Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: 'Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.'

Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.

Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.

Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.

Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben."

Ezt tanuljuk meg Nóétól: Aki meg akar menekülni, annak Isten igéjében kell bíznia. Mert a Sátán mindent feltesz arra, hogy megrendítse az Isten igéjébe vetett bizalmunkat. Ezt tette már Éva esetében is a paradicsomban. Így kezdte a mondandóját: "Csakugyan azt mondta Isten...?" (1Móz 3,1)

1917-ben, a háborúban Verdun környékén voltam. Egyik este láttuk a megfigyelőállásról, hogyan haladnak a francia különítmények egy szakadékon keresztül, amelyet eddig még egyszer sem vettünk észre. Mit tettünk akkor, amikor felfedeztük az ellenség felvonulási útvonalát? A válasz világos: Totális össztüzet zúdítottunk erre a felvonulási útszakaszra.

Ilyen bölcs a Sátán is. Tudja, hogy a Biblia a megszabadulás felvonulási útja. Ezért veti totális össztűz alá a Bibliát. Ugyanilyen módon kíséreli meg, hogy kétessé és megbízhatatlanná tegye Isten igéjét.

Jó annak, aki úgy cselekszik, ahogy Nóé tett: Isten igéjéhez tartotta magát - a világgal és annak értelmével szemben. Aki Istennek ad tiszteletet - az megmenekül.

2./ Nóé "mindenáron" meg akar menekülni.

Az utcasarkon egy fiúcsoport állt. Szombat délután volt, és megbeszélték, mit tegyenek vasárnap. Végül az lett azt általános vélemény, hogy strandfürdőbe mennek.

"Mikor induljunk?", kérdezte egyikük. Összevissza kavarogtak a hangok: "Hat órakor!" "Hét órakor!" "Nyolc órakor!" Hirtelen egy fiúcska kiáltott közbe: "Én először gyermekistentiszteletre akarok menni!" Egy pillanatig döbbent csend következett. Majd igazi fiúhahotára fakadtak. És gúnyosan azt kiáltotta egy nagy, komisz kölyök: "Na igen! Aki mindenáron üdvözülni akar - na, az elmehet meghallgatni egy prédikációt!"

Másnap eljött hozzám ez a kislegény, elmondta a történetet, és sírva panaszkodott kigúnyolása miatt. "Fiú!", mondtam neki, "ne panaszkodj emiatt! Minden rendben van! A nagyfiúnak teljesen igaza van: Te üdvözülni akarsz. Ez az, ami megkülönböztet minket a többiektől: Mi mindenképpen üdvözülni akarunk, és ez nem érdekli a többieket."

Így volt ez Nóé esetében is. Nem akart elpusztulni a világgal együtt. Szívesen figyelmeztette és megmentette volna a világot. De ha a világ nem hagyja, hogy figyelmeztessék és megmentsék, akkor ő semmi esetre sem akar elpusztulni a világgal együtt. Ezért mindent megtett, hogy megmeneküljön. Bizonyára sok költséggel járó tevékenység volt ilyen nagy bárkát megépíteni.

Ezt nem is tehette Nóé egyedül. Munkásokat kellett szerződtetnie és ácsokat, akik segítettek neki. Nóé azonban tudta: A megmenekülés mindent megér. Kerüljön, amibe kerül: Én üdvözülni akarok.

Talán feltűnik a figyelmes olvasóknak, hogy előbb a "megmenekülni", aztán az "üdvözülni" kifejezést használtam. Mindkét szó teljesen ugyanazt jelenti. Ahol a Luther fordításban az "üdvözülni" kifejezés áll, ott az eredeti szövegben a "megszabadulni" szó található.

Valami felséges dolog történik abban a szívben, amelyiket Isten felébresztett, mert meghallotta a Biblia hívását: "Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket." (Fil 2,12b) Az ilyen szíveket szereti Isten, és megmutatja nekik igéje által, hogyan menekülhetnek meg.

A 19. század végén hatalmas ébredéssel ajándékozta meg Isten Essen városát egy nagy lelkierővel megáldott férfi, Julius Dammann lelkipásztor által.

Egy idős bányászözvegy beszélt nekem arról az időről, amikor sokan felébredtek, akik mindenképpen üdvözülni akartak. Érdemes beszámolni erről a történetről: "1885. március 2-án vasárnap két - Essenben megválasztott - lelkészt iktattak be lelkipásztori hivatalukba: Dr. Lammers és Dammann lelkipásztorokat. Amikor megérkeztem, a nagy Pál templom zsúfolásig megtelt emberekkel.

A főbejáratnál meg kellett elégednem egy állóhellyel. Azonban ez az ünnepély nem csupán azért emlékezetes nap az életemben, mert személyesen megtapasztaltam, hogy "Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait" (Zsid 4,12), hanem azért is, mivel Jézus Krisztusnak olyan hitvalló tanúja hirdette az igét, aki annak erejét ugyanúgy megtapasztalta.

Dammann lelkipásztor tartotta az első prédikációt a 2Kor 4,1-6 alapján: 'Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, / hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. /

Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. / Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. /

Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. / Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.'

Hatalmas erővel hangzott az igehirdetés a nagy Pál templomban: 'Kedves Testvéreim! Egyetlen szó sincs a Szentírásban a sok száz és ezer szó közül, ami olyan félelmet keltene, mint ez a kicsiny szó: elveszni.'

Ez elég volt nekem. Szíven talált. Hangosan prédikált ez a lelkész tovább is, és megfigyeltem - hogy az 'elveszni' szó újra és újra előtérbe került. 'Miért vagy elveszett?' A felelet: 'Bűneid miatt! Akkor te is elkárhozol!'

Így hangzott ez a bensőmben. Két prédikációt hallgattam meg azon a vasárnapon, de az 'elveszni' szóval hagytam el a templomot.

Most tudtam meg: Mindenkinek, aki újjászületett, legelőször bűnben való elveszett állapotát mutatja meg a Szentlélek. A hogyan és hol különbözik: 'A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy.' (Jn 3,8)

Nehéz hét volt számomra, míg elveszett állapotomhoz ragaszkodtam. Senkit sem ismertem, akivel ezt megbeszélhettem volna. Így nagyon vártam a következő vasárnapot, amikor Dammann lelkipásztor prédikált. Erre egy vasárnap délután került sor ismét a Pál templomban. Ezt az éneket énekeltük:

"Vonj engem kapuidhoz, /
Légy szívem vendége, /
Mivel már megszületésemkor elhatároztad /
Hogy újjászülsz engem."

A harmadik vers után ment fel Dammann lelkipásztor a szószékre. Imádság és igeolvasás után így kezdett beszélni: 'Kedves Testvéreim! Éppen most énekeltétek mindnyájan:

"Vadszőlő voltam, /
de te jót cselekedtél velem."

Igazán énekeltétek valamennyien? Akik nem így énekelték, azok mindnyájan - hazugok!' Milyen hatalmas szó volt ez, hogy átjárta a lelkemet! Én is énekeltem, de még azt sem tudtam, miről van szó. Nos, akkor én is hazudtam. Elveszett állapotomat annyira súlyosbították ezek az igék, hogy tovább semmit sem hallottam ebből a hatalmas prédikációból. Szomorúan mentem haza.

Eltelt néhány hét. Teljes lelkemből sóhajtottam: 'Istenem, mutasd meg, hogyan juthatok odáig, hogy ne kárhozzam el!' - Imádkozni akartam - de addig csak könyvből tanult imádságokat ismertem. Most megtanultam Istenhez kiáltani. Ismét elmentem a Pál templomba. Stoppenbergtől Essenig úgy imádkoztam, mint egy magányos, eltévedt kisbárány:

Egy az, Uram, mi szükséges!
Erre taníts engemet!
Világ kincse bármily fényes,
Nem ad igaz életet.
Szívemet üresen hagyja,
Békességét meg nem adja.
Csak egy, ami szükséges,
Egy, ami üdvösséges.^*

Többször is végigénekeltem ezt az éneket, amíg a Pál templomba megérkeztem. Amint ott helyet foglaltam, imádkoztam - de már nem a régi szokás szerint a Mi Atyánkot, hanem most ismét belülről fakadt ajkamon:

Egy az, Uram, mi szükséges!
Erre taníts engemet!

Akkor kikerestem az elkezdett éneket. Melyik is volt az?

Egy az, Uram, mi szükséges!
Erre taníts engemet!

Ó, hogy folytak akkor a könnyeim! Aztán imádkoztam: 'Kedves Istenem, ha ma az itt lévők közül mindenki ez által az ének által kiált hozzád segítségért:

Egy az, Uram, mi szükséges! / Erre taníts engemet! - akkor bizonyosan meghallgatsz engemet is.'

Felcsendült az orgona; mindenki, mindenki énekelni kezdett. - Én sírtam és imádkozva énekeltem - a negyedik éneknél a sekrestyeajtó felé néztem, amíg ki nem nyitották.

Amint a lelkipásztor felment a szószékre vezető lépcsőkön, így imádkoztam: 'Kedves Istenem, add meg ma neki az üzenetet, hogy elmondja, hogy nem fogok elkárhozni!' A gyülekezet fennállva imádkozott és így hallgattam az ige felolvasását is.

A lelkipásztor ezekkel a szavakkal kezdte a beszédét: 'Kedves testvéreim, hittel hallgassátok a mai Miserikordias Domini (az Úr könyörületességei) vasárnapra szóló evangéliumot. Ez megtalálható a János írása szerinti evangélium 10. fejezetében a 9. versben így: 'Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.'

A prédikáció címe: Jézus Krisztus az élet igaz ajtaja. Fogalmazzuk meg így a kezdőmondatot:

'Aki be- és kijár az ajtón, /
Annak állandóan meg kell vallania, /
Hogy Jézus Krisztus a Megváltónk /
Az élet igaz ajtaja.'

Vizsgáljuk meg ennek a mondatnak az első részét: Teljes üdvösségünk van Jézusban! A második rész pedig így hangzik: Jézus nélkül nincs üdvösség!'

Isten ezeket a szavakat használta fel a szolgája által, és én egészen kinyitottam a szívemet Jézusnak, amelyet ő teljesen megújított.

Ha ezek után a szavak után ámen következett volna és mindnyájan elhagyhattuk volna a templomot, már akkor haza siettem volna, hogy teljesen Jézusnak szenteljem magamat. Miserikordias Domini!

Akkor az Úr nekem is, mint Lídiának megnyitotta a szívemet. Igen, átélhettem ott a tábor-hegyi órákat, amikor megdicsőült előttem Jézus igéje és Szentlelke által. Milyen felemelően hangzott erre a csodálatos prédikációra a záró énekvers az istentiszteleten:

'Azért Jézus egyedül Te vagy egyetlenem. /
Vizsgáld meg és ellenőrizd gondolataimat, /
Semmisíts meg bennem minden képmutatást. /
Lásd meg, nem járok-e gonosz, álnok ösvényen. /
És vezess engem, Felséges, az örökkévalóság útjára. /
Add, hogy semmire ne figyeljek, Se szenvedésre, se halálra. /
Mert csak az szükséges: Hogy Jézusé legyek!'

Istentisztelet után haza siettem, hogy senki se lásson. Gyorsan felmentem a lépcsőn kis szobácskámba, ahol homály vett körül és magamban voltam.

Alighogy kinyitottam az ajtót, már be is zártam magam mögött. Isten Szentlelkétől ösztönözve térdre borultam és szívem mélyéből imádkoztam: 'Ó, Megváltóm, köszönöm neked, hogy Isten Fiaként a mennyből a földre jöttél, hogy engemet, mint bűnöst megkeressél és üdvözítsél. Hálát adok neked, hogy a keresztfán kiontottad értékes, drága, szent véredet minden bűnömért. És mivel ezt megcselekedted: Íme, Úr Jézus, én most itt neked ajándékozom a szívemet és lelkemet. De nem csak ezeket: Itt van a testem minden tagjával együtt.'

Alig hagyta el ez a néhány szó az ajkamat, kimondhatatlan békesség töltötte be az egész szívemet, olyan túláradó módon, hogy azonnal közbenjáró imádságba kezdtem kedves édesapámért és kedves édesanyámért, hogy bárcsak ők is mielőbb békességre jussanak.

Ó, bizony, megáll a jól ismert Jézustól való ige - amelyet mégis olyan kevesen értenek meg: - 'Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.'" (Jn 3,5)

3./ Nóé véghezviszi Isten akaratát.

Aztán arról van szó textusunkban, hogy: "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki."

1915 elején, amikor néhány barátommal eltávoztunk az iskolából, én is önként jelentkeztem a katonasághoz. Volt ott egy szakaszvezető, aki nem szenvedhette ezeket az "egyéveseket".

Lehet, hogy volt is oka rá, mivel félelmetesen sok ostobaságokat csináltunk. Majd "megevett" minket ez az idős, nagy bajuszú ember, és miattunk újra és újra kitört rajta rossz természete. Sokszor úgy kergetett a kaszárnya udvarán, hogy majdnem leszakadtak a lábaim. Nos, ezzel nekem semmit sem ártott. De amikor lihegve rohantam a kaszárnya udvarán, akkor borzalmasan haragudtam erre a "szekírozó fickóra".

Nagyon sok ember olyannak érzi Isten parancsait, mint amilyennek én éreztem az őrmester parancsait. Isten parancsai nagy tehernek tűnnek számunkra. Ha azt parancsolja Isten: Szenteljük meg az ünnepnapot; tiszteljük szüleinket; éljünk önmegtartóztató és erkölcsös életet; mindenekelőtt Istennek adjunk tiszteletet - akkor az a benyomásuk, hogy Isten parancsolatai bosszantó akaratból származnak. Tehernek érzik Isten parancsait. Elvetik maguktól azokat. Azt mondják a második zsoltárral együtt: "Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!" (Zsolt 2,3)

Nos, Nóénak minden oka meg lett volna arra, hogy súlyos tehernek és élete nagy megzavarásának tartsa Isten utasításait és parancsait. Nóé azonban nem ezt tette. Örömmel hajtotta végre Isten parancsait, mert tudta: "Isten nem zaklatni akar parancsaival. Ezek sokkal inkább üdvösségünket szolgálják."

Hogy ezt jól megértsük: Isten nem akar kínozni bennünket. Isten szeret minket. Minden parancsa kegyelem. Aki engedelmeskedik Isten parancsának, az azt nem megterheli, hanem szabaddá teszi. Isten akarata jóságos és kegyelmes akarat.

"Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság." (Ézs 48,18)

Áldott az az ember, aki Nóéhoz hasonlóan engedelmeskedik Isten akaratának.

4./ Nóé megveti a tömeg gúnyolódását.

A Biblia semmit sem mond erről. Mi azonban elképzelhetjük, hogyan lett Nóé gúny tárgya a bárkájával együtt.

Könnyebb elviselni a nagy ínségeket, mint a gúnyolódást. Péter például kész volt meghalni Uráért és Megváltójáért. Ezt nem csak mondta a Gecsemánéhoz vezető úton. Komolyan is vette kijelentését. De amikor egy szolgálólány kiszolgáltatta a katonák gúnyolásának, akkor elbukott. Akkor még nem nőtt fel a feladathoz (Lk 22,54kk.).

Milyen sokan a másoktól való félelem miatt veszítik el üdvösségüket! Ezért mondja Pál apostol: "Ne legyetek embereknek szolgái." (1Kor 7,23) Aki a fülét Isten igéjének ajándékozza és a tekintetét az Úrra irányítja, az szabad az emberektől.

Ernst Lange a "Willy Lange kapitány" című könyvében egy német tisztről ír, aki elesett az első világháborúban. Fiatal hadnagyként ez a Lange kapitány átadta az életét az Úrnak. Ezért áldott és nagyszerű embere lett. A "Megtérés" fejezetben közli életrajzában:

1905 szeptemberében szép őszi időben lovagolt egyszer Willy Lange és Péter Halberstadt szép vidékén, amely Willynek nagyon ismerős volt és amit igen kedvelt. Péter soha nem felejtette el, milyen zilált, kétségbeesett és boldogtalan volt a később olyan sugárzó és békés arcú Willy, amint azt mondta neki: "Újra és újra megfontoltam, - én nem fogok szembeszállni az egész világgal, - ezt én nem tudom, ez nekem nem megy!" Ez olyan határozottan hangzott, mint valami lezárt tény, amit sajnálunk ugyan, de amin nem lehet változtatni.

Péter azt javasolta neki: "Te mindig csak engem látsz, - másokkal is találkoznod kell. Gyere velem Rothenmoorba, ahová most utazom, - több tiszt is érkezik oda, akik ugyanúgy hitben járnak, mint én. Jól kibeszélheted magadat velük."

Willy semmit sem mondott erre, - egymás mellett vágtattak elég hosszú útszakaszon anélkül, hogy beszélgettek volna egymással, és amíg haza nem érkeztek, nem hozták szóba "ezt" a témát.

De aztán mégis elhatározta magát Willy, és október első napjaiban Mecklenburg tartomány Rothenmoor településére érkeztek.

Rothenmoorban Willy egy tucat olyan tiszt közé került, akik valamennyien azon úton jártak, amin Péter is: Jézus után, a keskeny úton - követve a lábnyomát.

És eljött a Willy órája. Egy különös bibliaóra után, amelyen érezni lehetett Isten szava által az Úr hatalmát, Willy rövid tétovázás után beszélgetésre kérte von Viebahn generálist - és átadta akaratát és életét a feltámadott Úrnak!

"Az Úr olyan messzire vitt engem - ezt valóban nem ember műve volt -, hogy azt mondtam: 'Igen Uram, azt akarom, hogy a tied legyek - kerül, amibe kerül' -, és azóta olyan békességem van, amit nem lehet leírni, és ami ezután sem szűnt meg bennem" - írta később édesanyjának. "Olyan volt ez számomra abban a pillanatban, amikor vállaltam ezt a döntést, mintha az Atya biztatott volna, hogy legyek az Úr Jézus követője."

IV.
A LEHETETLEN LEHETSÉGES LESZ

1Móz 7,7-12: "Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől. A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak. A hetedik napon özönvíz lett a földön.

Három ember folytatott beszélgetést erről a történetről: csúfolódó, bibliabarát és keresztyén.

Csúfolódó mondja: "A Bibliátok elavult mesekönyv. Elismerem, hogy egyedül az ásatások erősítették meg az özönvíz történetiségét. De ami itt áll, hát, attól meg kell őrülni. Ostoba mesék ezek.

Hogy vitte be Nóé az állatokat a "ládába"? Biztosan évekig futkosott a vadállatok után, míg végre elkapta őket. És akkor bivalyerősnek kellett lennie, hogy oroszlánokat meg tigriseket is bevigyen a bárkájába."

Bibliabarát mondja: "Ezt egyáltalán nem nehéz elképzelni. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy az állatok ösztöneik által megérezték a bekövetkező természeti katasztrófát és védelmet kerestek sokkal előbb, mielőbb az emberek észrevettek volna ebből valamit. Ösztöneik által megadta Isten Nóénak, hogy a bárkába hajtsa az állatokat."

Csúfolódó: "Na, ez aztán kellemes tömeg lehetett. Úgy gondolom, tízszer akkorának kellett a bárkának lennie, ha minden állatot befogadhatott volna."

Bibliabarát: "Kedves ember! Hiszen magad meséltél arról, hogy a gazdag állatvilág néhány szempontból visszafejlődött. El tudom képzelni, hogy akkoriban az állatvilág még egyáltalán nem volt olyan sokszínű, mint ma, úgyhogy valamennyiüknek elegendő helyük volt a bárkában."

Csúfolódó: "Nos igen, ez lehetséges. De az esztelenségnek is van határa. Úgy gondolod, hogy megférhettek egymással az állatok? Rövid időn belül felfalhatták egymást."

Bibliabarát: "Nos, Nóé három emeletet készített a bárkában. Talán okosan szortírozta őket, hogy semmi baj ne történjen. Egyébként: megfigyelték, hogy a szelíd őzek és vadállatok természeti katasztrófák előtt ugyanabban a barlangban kerestek védelmet, anélkül, hogy sérelmet okoztak volna egymásnak..."

Keresztyén most kapcsolódik a beszélgetésbe: "Kedves emberek, miért használtok haszontalan szavakat? A Biblia az élő Istenről akar nekünk beszélni. Nem hallottátok, mi hangzott el itt? Nóé olyan megbízatást kapott, ami teljesen értelmetlennek tűnt az értelem számára. De ő hitt Isten szavának és engedelmeskedett. És így lehetett lehetséges a lehetetlen.

Zinzendorf mondja:

"Mivel az ő parancsolatai színtiszta ígéretek,
Utat törnek minden akadályon át."

V.
ISTEN KOMOLYAN GONDOLJA, AMIT MOND

1Móz 7,11-24: "Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre. / Még azon a napon bement Nóé és Nóé fiai, Sém, Hám és Jáfet, Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába, / és velük együtt mindenfajta élőlény, mindenféle állat és mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, mindenfajta repdeső állat, madarak és szárnyasok. / Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből. / Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót. /

Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről. / A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott. / A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is az ég alatt. / Sőt tizenöt könyöknyit áradt a víz azután, hogy elborította a hegyeket. /

Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyüzsgő minden féreg és minden ember. / Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt. /

Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. / A víz százötven napig áradt a földön."

Egyik kiránduláson egy falun mentem keresztül. A templom előtti falutéren hangosan kiabáltak és rikácsoltak. Akkor láttam, amint egy sereg gyermek egy idős embert követett, aki züllöttnek és ostobának tűnt.

Egy földműves elmondta nekem: "Az öreg mindent megivott, amije volt. Most koldulásból él, szénapadlásokon alszik és gúnyolják a gyermekek." Igen, ezt lehetett is látni rajta. Nevetve, kiáltozva és gúnyolva vonult a falu ifjúsága az öreg mögött. Néhányszor visszafordult, fenyegetően lóbálta a husángját és trágár szavakkal káromkodott rájuk.

Akkor szétrebben a gyermeksereg. De nevetve! Pontosan tudták: Ezt a fenyegetést semmi esetre sem kell komolyan venni.

Igen, sok ember úgy értékeli Istent, mint a gyerekek ezt az öreget. Tudják, hogy a Bibliában komoly szavak vannak az ítéletről. De azt gondolják: "Aligha kell ezeket komolyan venni. És egyébként is rendes emberek vagyunk és eleget teszünk a kötelességeinknek."

Milyen félelmetes tévedés! Isten nem nevetséges öregember, akit kinevethetnek az emberek! Isten szent Istent, aki szavához tartja magát. Isten valóban komolyan gondolja, amit mond.

1./ Isten komolyan veszi az ítéletet.

"A második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái." (1Móz 7,11)

Nóé tanúságot tesz az ítéletről - a nép nevet és gúnyolódik. Nóé épít - a nép hitetlen marad és elfordul tőle.

Nóé befejezi a bárka építését - az ácsok, akik segítettek neki, bolondnak tartották: "Fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái..." (1Móz 7,11) ... "Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt." (1Móz 7,22)

Hogy érezhették magukat az emberek, amikor feltörtek a mélység forrásai? Amikor elkezdődtek az áradások, először gúnyosan nevethettek és azt mondták: "Még majdnem azt gondolhatnánk, hogy Nóénak van igaza."

Aztán nyugtalanok lettek, amint emelkedtek a vizek: "Mégis igaz lenne, amit Nóé mondott?"

A vizek emelkedtek tovább. Akkor megteltek félelemmel. Elkezdtek a hegyekre menekülni. De kérlelhetetlenül emelkedtek a vizek.

Aztán elkezdték vádolni egymást. "Én engedelmeskedni akartam Nóénak", mondta a férj a feleségének, "te azonban lebeszéltél erről!"

"Mi hittünk volna Nóénak", kiáltotta az egyszerű nép, "a tudósok azonban becsaptak bennünket csalárd bölcsességükkel!"

És kérlelhetetlenül növekedtek az árvizek. Aztán elkezdték vádolni önmagukat: "Hiszen én akartam volna...!" De vádjaik elhaltak a víz morajlásában.

A vizek tovább emelkedtek. Most elkezdtek imádkozni és Istenhez kiáltottak. De minden csendben maradt. Akkor átkozták Istent - és meghaltak.

Talán az egyik építőmester megpróbált még bejutni a bárkába. Belekapaszkodott az építménybe és zörgetett. "Nóé, nyisd ki! Én is segítettem neked! Veled együtt építettem." Az ajtó azonban zárva maradt, mert Isten zárta be.

Az lesz a legmegrendítőbb: másoknak segítettünk a megmenekülésükben, magunk azonban elveszünk. Ez komoly dolog mindenkinek, akik valahogy segítettek azzal, hogy építették Isten országát.

Így pusztult el minden élőlény.

"Hogyan" - kiáltják a jóravaló emberek -, "akkor nekünk is el kell vesznünk a gazemberekkel és gonosztevőkkel együtt?"

"Hogyan?" - kiáltják a királyok -, "nekünk is el kell pusztulnunk, mint a napszámosoknak és koldusoknak?"

"Hogyan?" - kiáltják a fiatalok -, "nekünk is el kell pusztulnunk, mint az időseknek?"

"Igen!", kiáltotta nekik Isten az eső zajában és az áradások hullámaiban.

Isten valóban komolyan gondolja, amit mond. És ez nem csak az akkori időkre érvényes, hanem mára is.

Ezért figyelmeztet minket Isten Fia: "Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. /

És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. / És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig." //

"Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. / Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. /

Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, / és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. /

Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, / két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. / Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" (Mt 24,29-31 és 36-42)

Bizony figyeljünk oda, hogy el ne pusztuljunk a világgal együtt!

2./ Isten komolyan veszi megmentésünket.

"Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől." (1Móz 7,7) Nóé engedelmeskedett.

Ő tehát megmenekült. "Csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában." (1Móz 7,23) Isten komolyan veszi megmentésünket.

Ez ránk is érvényes. Minket is megszabadított Jézus által az ítélettől. Ez az a nagy örömhír, amit nem kiálthatunk bele eléggé hangosan a világba.

A bárka teljes mértékben Isten találmánya volt. Felfigyeltünk már arra, ahogy Isten a legapróbb részletekig bemutatta a bárkát Nóénak? Nem Nóé tervezte meg magának a menekülését, hanem Isten ajándékozta neki a szabadulást.

Isten a mi számunkra is kigondolta és megvalósította a szabadulást. Ezt "Jézus" nevében adta nekünk. Erről tanúskodik az egész Biblia, a megmentésről, amit egyetlenegy ember sem valósíthat meg, de amit megadott Isten Jézusban. Jézus maga mondja: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (Jn 5,24)

Pünkösdi prédikációjában Péter megmutatja ezt a szabadítást a Szentlélek felhatalmazásában minden népnek: "Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." (ApCsel 2,21) "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2,38)

Itt van az üdvösség bárkája: "Aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik." Nem véletlen, hogy ez a kifejezés háromszor is benne van a Bibliában: Jóel 3,5; ApCsel 2,21; Róm 10,13.

"Nóé meg is tett mindent úgy, ahogyan az ÚR megparancsolta neki." (1Móz 7,5)

Bementek a bárkába.

Isten nem csak lehetővé tette a szabadulást, hanem be is hívja Nóét a bárkába. Talán Nóé még nem ment volna be idejében a bárkába, ha Isten nem hívta volna be.

Velünk is így cselekszik Isten. Csak Jézusban adott üdvösséget. Még ma is Jézushoz hív bennünket. Ő hívta el a betlehemi mezőről a pásztorokat az angyal által. Ő hívta el a bölcseket napkeletről a csillag által. Igéjével és Lelkével hívott el minket. Ezért olyan fontos, hogy meghalljuk ezt a hívást.

Egy idős bányász a Ruhr-hegységből mondta el egyszer nekem: "Fiatal inasként a kis atyai udvarról Kelet-Poroszországba költöztem a Ruhr-vidékre. Azt gondoltam, ott az utcán is aranyat lehet találni. De aztán szörnyen csalódtam. Nem kaptam munkát. Senki sem akart alkalmazni. Végül minden készpénzem elfogyott.

Szakadt csizmával és kétségbeesett szívvel sétáltam egyik este Bochum forgalmas utcáin. Egyszer csak hallottam, mintha valaki a nevemet kiáltotta volna a tömegben: János! Már éppen a hang irányába akartam fordulni. De akkor eszembe jutott: "De hát itt engemet senki sem ismer! Ez a kiáltás nem hozzám szól!" Akkor másodszor is kiáltott valaki: János! Ismét nem fordultam meg. Ez nem rám vonatkozik!

Akkor harmadszor is ezt kiáltotta valaki: János! És ez olyan hatásos volt, hogy megfordultam. Egy lovaskocsi bakján - amelyik éppen a sarkon akart befordulni - ült egy favaros, aki buzgón integetett nekem.

És akkor ismertem meg: Egyik régi iskolatársam volt, aki néhány évvel korábban költözött Ruhr-vidékre. Látta, hogy nyomorult állapotban vagyok. Felvett a kocsijára és munkát szerzett. Nélküle reménytelenül elzüllöttem volna. Ő mentett meg engemet.

Gyakran gondolnom kellett erre: Mi lett volna belőlem, ha nem figyeltem volna fel a harmadik kiáltásra! Akkor a lovaskocsi befordult volna a sarkon. Elvesztettem volna barátomat Bochum forgatagában. És zátonyra futott volna az életem."

Így mondta ezt az idős bányász. És aztán folytatta nagyon komolyan: "És ugyanígy kiáltott bele Isten is az életembe, amikor Jézushoz hívott: Mi lett volna belőlem, és mi történne velem az örökkévalóságban, ha ezt a hívást nem hallottam volna meg!"

A Zsid 3,7-13-ban ez van megírva: "Ezért, amint a Szentlélek mondja: 'Ma, ha az ő szavát halljátok, / ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, / ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. / Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat. / Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.' /

Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. / Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától."

3./ Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót. (1Móz 7,16)

a./ Isten szabadulást szerzett a bárka által.

Isten hívta be a bárkába Nóét. És most ő zárja be a bárka ajtaját.

Mindent, ami az Ótestamentumban van, tanulságunkra és példaként írták számunkra. Így Istennek ez a bezáró munkája példa számunkra a "Szentlélek által való elpecsételésre".

Amikor a lelkiismeret félni kezdi Istent és az üdvösség után áhítozik, Isten igéje által a Megváltóhoz kiált, aki meghalt és feltámadt értünk. Így az ilyen ember bejön az üdvösség bárkájába. Azonban gyakran úgy van ez, hogy az ilyen szív bizonyos nyugtalanságban és bizonytalanságban marad, hogy vajon bizonyosan elfogadta-e Jézust, és tényleg megmenekült?

Félelemmel gyötri magát, hogy ismét kieshet a kegyelemből. Nagyon igyekszik, nehogy bűnt kövessen el és így megszomorítsa Istent, és naponként fel kell fedeznie, milyen mélyen rejtőzik a szívében a bűn. Akkor aztán a félelme és nyugtalansága még nagyobb lesz. És nem jut el boldog keresztyén állapotba.

Ezért kell bezárnia Istennek mögöttünk az ajtót ezekkel a szavakkal: "Ő elpecsétel minket Szentlelkével, aki bizonyságot tesz arról, hogy Krisztus meghalt értem, feltámadt és Megváltóm."

Erről ír Pál apostol többször is:

"Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. / Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe." (2Kor 1,21-22)

"Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, / örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására." (Ef 1,13-14)

Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: 'Abbá, Atya!' Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk." (Róm 8,15-16)

b./ Most már Nóé Isten foglya volt.

Ó, hogy félnek ettől az emberek! Ettől azonban egyáltalán nem kell félni. Jobb Isten foglyának lenni, mint a bűn fogságában élni. Erről beszél Pál apostol a Róm 6,20-22-ben: "Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! / Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet."

Az apostol nagyszerű dolognak tartotta, hogy Isten kegyelme foglya volt. Ezért büszkén nevezi magát minden levelében: "Isten és Jézus Krisztus szolgájának." Az alkalmazott görög szó azonban sokkal többet jelent, mint a mi "szolga" szavunk. Szó szerint azt jelenti: "rabszolga". Egy szolga oda mehet, ahová akar, egy rabszolga viszont fogoly. Pál a kegyelem rabszolgája akart lenni.

c./ Most Nóét minden oldalról a bárka vette körül.

Ez a Krisztusban való gazdag élet képe. Nem elég, hogy hallottunk a Krisztusban való szabadulásról vagy berendezzük életünk valamelyik sarkát az Úr Jézusnak. Arról van szó, hogy "a kegyelemben vagyunk".

Ezért mondja az Úr Jézus tanítványainak: "Maradjatok énbennem!" Milyen csodálatos tény ez: Isten gyermekét minden oldalról körülzárja a kegyelem és így megőrzi, miközben elpusztul a világ.

d./ Nóé tehát figyelemre méltó helyzetben volt: A bárkának nem volt ablaka, amin kinézhetett volna. Csak egészen fent, a tető alatt volt egy nyílás, amin fény áramlott be. Mikor Nóé kinézett, csak az eget láthatta. Nem láthatta a világ fölötti ítéletet, kortársai pusztulását.

Némely keresztyén azon gondolkodik vajon elviselhetjük-e megmentett emberekként, ha elpusztul a világ Isten ítélete miatt. Nos, ezek a gondolatok nekünk, keresztyéneknek most elviselhetetlenek. Fáradhatatlan szeretettel hívjuk a bűnösöket Krisztus keresztjéhez. Ne fáradjunk bele, figyelmeztetni a bűnösöket és ajánljuk nekik az üdvösséget.

Ha azonban egykor eljön az Úr napja, a kocka el van vetve, akkor Jézus Krisztus egyházát - mint Nóét - kiveszi innen Isten. Az ítélet a szent Isten ítélete, és ez nem a mi dolgunk. Beláthatunk a mennybe. "Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót."

Mennyi ideig volt elválasztva egymástól Nóé és a világ?

VI.
AZ ÚR GONDOT VISEL A NÉPÉRE

1Móz 8,1-5: "Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában.

Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből. / Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. /

A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben. / A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai."

1./ Isten nem felejti el az övéit.

Mi emberek gyakran feledékenyek vagyunk.

Milyen sok feladatot és dolgot elfelejtettünk életünk folyamán?

Isten is elfelejthet valamit? Igen! Mindenesetre Isten felejtése más, mint a mi feledékenységünk. Isten nem felejt el semmit sem tévedésből vagy feledékenységből. Isten csak azt tudja elfelejteni, amit el akar felejteni.

Újra és újra olvassuk a Bibliában: "Nem akarok rá gondolni többé." (pl. Zsid 10,17; Zak 13,2; Ézs 54,4; Hós 2,19) Akkor mondja ezt Isten, amikor el akar valamit felejteni.

Mit felejthet el Isten?

Először is: minden bűnt, amit eltörölt Jézus vére. Ezek el vannak rendezve. Ezeket Isten "a tenger mélyébe vetette". (Mik 7,19)

Másodszor: mindazokat, akik Isten üdvösségét lábbal tapossák. Ezek olyanok, "mint a polyva, amelyet szétszór a szél". (Zsolt 1,4) Akiknek a neve ki lett törölve az élet könyvéből. Ezek feledésbe merülnek Isten előtt.

Így tud Isten - ha másként is, mint mi emberek - "elfelejteni". Az azonban teljesen kizárt, hogy valaha is elfelejthesse Isten azt, akinek öröktől fogva szívén viseli a sorsát: Választott egyházát.

Isten nem felejti el az övéit. "Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról" (1Móz 8,1)

Ezt emlékezetünkben kell tartanunk.

Az elhomályosult értelem éppen fordítva gondolja: "Nem olyan rossz lábbal tiporni Isten üdvösségét. Hiszen végül úgyis kegyelmesen megemlékezik rólam." És aztán ha felébred a lelkiismerete és minden bűn nyilvánvalóvá lesz előtte, értelme újból képtelen lesz felfogni, hogy Jézus vére képes eltörölni minden vétket. Így nem tudja felfogni az értelem, hogy Isten is tud felejteni.

Ezzel szemben Isten gyermekei szívében a régi természetükből gyakran felszínre tör az aggodalmaskodás lelke, ami kijelenti: "Isten elfeledkezett rólam."

Az értelem viszont nem akarja felfogni, hogy Isten nem feledkezhetik el az övéiről. "Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról."

Itt szembesülünk ismét az irgalmasság csodájával és Istenünk türelmével. Milyen örömmel és szeretettel teremtette Isten a világot! Ezt fejezi ki a Biblia első fejezetének minden sora.

Tehát minden elpusztult. Akkor azt gondolhatnánk, hogy most aztán Isten teljes mértékben hátat fordított a világnak.

Egyszer a gyermekeimnek egy kiskertet készítettem. Nagy szeretettel vetettem és ültettem nekik. Azonban az árnyékos nagyvárosi kertecskében nem sok mag kelt ki. Érdekes volt megfigyelnem, hogy a gyermekek ettől kezdve hátat fordítottak ennek a kiskertnek. Egyáltalán nem akartak tudni róla.

Nem csodálkoznék, ha Isten is így cselekedett volna a világgal.

Ő azonban nem ezt tette. Szemmel tartotta a világot és különösen az övéit. Nem szakadt el a világtól.

"Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról."

De hát mit számít Nóé a nagy Istennek! "A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak." (Ézs 40,15)

Akkor mit számít itt ez az egyetlen, Nóé! Itt van leírva: "Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról." Isten a legkisebb és legsiralmasabban kinéző gyermekét sem hagyhatja magára. Igen, a legnyomorultabbakat és legbetegebbeket a jó pásztor egészen különös módon a karjába veszi.

"Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról." Ha egymás mellé tesszük a 7,11 és 8,2 verseket, akkor megfigyelhetjük, hogy Nóé már öt hónapja be volt zárva a bárkába. Ez szörnyen hosszú idő.

Kint morajlottak a vizek. Nóé be volt zárva és mindenütt csend volt. És öt hónap már igen-igen hosszadalmas lehetett számára.

Nóé olykor bizonyára kétségbeesetten azt gondolta: "Elfeledkezett rólam Isten."

Ó, a gondolataink! A Biblia komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kezelje Isten gyermekeinek ezt a félelmét. Idézzünk erre vonatkozóan néhány igehelyet:

"Mert számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról." (Zsolt 9,13)

"Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője." (Zsolt 10,13-14)

"De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be." (Ézs 49,14-16)

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,6-7)

2./ Mikor megszűnik a téli havazás.

Nóé nyomorúságos helyzetben volt.

Öt hónapja már be volt zárva. Semmit sem látott a világ pusztulásából, mivel egészen magasan volt a bárka ablaka. De bizonyára hallotta a haldoklók kiáltozásait és a vizek morajlását. Fantáziája kiszínezte a világ pusztulásának a borzalmas képeit. A fantázia rossz társ.

Olyan hajóba volt Nóé bezárva, ami végül is nem hajó volt. Hajógerinc nélküli hajó volt, ami szánalmasan himbálódzott. Nóé egybe volt zárva sok állattal.

És mindenekelőtt: Olyan helyzetbe került, amiben egyáltalán nem tudott segíteni magán.

De aztán az olvashatjuk, hogy: "Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról... és azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről... és a bárka... megfeneklett az Ararát-hegységben." (1Móz 8,1,3,4)

Paul Gerhard egyik csodálatos versét idézem:

"Bizonyosan tudom,
Nem akarom elfelejteni:
A keresztyének mércéje a kereszt,
És végül csendben meg kell állni.
Mikor megszűnik a téli havazás,
Felragyog a szép napsugár.
Kín még azután is lesz,
Aki várni tudja, az örvendezik.
Mindennek megvan a maga ideje,
De örökké tart Isten szeretete."

Ezt Isten minden gyermekének meg kell tapasztalnia: Isten nyomorúságba visz, de ismét kivezet onnan. (1Sám 26: Saul Dávid barlangjában.) Isten hagyja, hogy még nehéz napok teljenek el a bárkában. De amikor eljön Isten órája, kitárja előtte az ajtót.

Engedte az Úr, hogy mintegy koldussá legyen Jób - és ismét túláradó módon megvigasztalta belső és külső javakkal.

Isten megengedte, hogy a tanítványok tengeri viharba kerüljenek - aztán ismét a biztos szárazföldre juttatta őket.

Hagyja, hogy az egyház az utolsó időkben viharba jusson - mégis dicsőségébe vezeti.

Aki Isten dicsőségébe akar jutni, nem rettenhet vissza a nyomorúságoktól. Erről olvashatunk az ApCsel 14,22-ben: "Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába."

Ezért az igazi keresztyének megvigasztalódnak a nyomorúságban, mivel tudják:

"Mikor megszűnik a téli havazás,
Felragyog a szép napsugár..."

Ezért énekelünk már tél közepén tavaszi énekeket. Ezért énekelünk a vereségek közepette győzelmi énekeket.

"Mindennek megvan a maga ideje,
De örökké tart Isten szeretete."

Ez a hívő lélek lelki szorongattatásaira is érvényes.

Gerhard Tersteegenről, a nagy énekköltőről olvashatjuk (aki 1697. november 25-én született): "Komolyan törekedett véleménye megváltoztatására, az egész éjszakát olvasással, imádkozással és jó gyakorlatok végzésével töltötte. Életének új iránya bensőleg elkülönítette szeretteitől.

A Jézus szegény élete követésében való életmódja miatt úgy megvetették rokonai, hogy alig lehetett hallani, hogy valaki is megszólította. Még arra sem méltatták, hogy jelen legyen az anyja halála utáni örökség szétosztásakor.

Miután befejezte tanulmányait, Tersteegen elhagyta kereskedői állását és szalagszövést tanult, hogy így a csendben lelki életet folytathasson. Öt évet töltött teljesen egyedül aszketikus szerénységben - és nagy belső kísértésekben és ínségekben. Öt évig tartó lelki sötétség után ragyogott fel neki a kegyelem fénye: "Isten megengesztelő kegyelme Jézus Krisztusban olyan meggyőzően szabaddá tette, hogy a szíve teljesen megnyugodott."

3./ Mindent alárendelni Istennek.

"Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből." (1Móz 8,2)

Milyen félelmetes volt ennek a katasztrófának a kitörése. Már az akkori korszak emberei is bizonyosan foganatosítottak néhány intézkedést természeti katasztrófák ellen. De ez a katasztrófa olyan rettenetes erővel szakadt rájuk, hogy összetörte az emberek karját és megbénította erejüket. Ők, akik hatalmasnak érezték magukat és büszkék voltak, tehetetlenül álltak ilyen erőkkel szemben.

Milyen hatalmas a mi Istenünk! Csak egy kis szóra van szükség, és ami lehetetlennek tűnik, megtörténik: Az iszonyattal teljes erők megszelídülnek. Neki minden alá van rendelve.

Ez azonban arra is figyelmeztet bennünket, hogy nem kereshetjük Istent a természetben. Isten nem a természetben van, hanem a természet felett van.

4./ Isten új lakóhelyről gondoskodik.

A föld elpusztult. Az emberek megfulladtak, mivel a vizek mindent elárasztottak és beborítottak.

Ezt a néhány embert a bárkában Isten mégis a föld érdekében teremtette. Ők csak a földön élhetnek és létezhetnek. Milyen sokszor törhette a fejét Nóé azon az öt hónap alatt, hogy mi lesz belőle, hol kell majd később maradnia. Isten azonban gondoskodott lakóhelyéről. "Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről."

Ez az utolsó időkre utal. A Jel 20,11-ben arról van szó: "És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely."

Igen, hova menjen a megmentett ember, ha "el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek?" (2Pét 3,10)

Isten új lakóhelyet teremt megmentettjeinek. Aztán teljes várakozással azt mondja Péter, miután a régi világ pusztulásáról beszélt: "De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pét 3,13)

VII.
ISTEN GYERMEKEI VÁRAKOZÁSÁRÓL

1Móz 8,4-14: "A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben. / A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai. /

Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, / és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. / Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. / De a galamb nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson, ezért visszatért hozzá a bárkába, mert víz borította az egész föld színét. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta és bevette magához a bárkába. /

Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. / Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről. /

Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. / A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napjára fölszikkadt a víz a földről.

Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét, és látta, hogy már megszikkadt a föld színe. / A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld."

Mi emberek természetünktől fogva igen türelmetlenek vagyunk.

Ez áll a Tit 2,10k-ban: "Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy kegyesen éljünk a világban..."

Isten gyermekeinek meg kell tanulniuk Isten iskolájában, hogy tagadják meg türelmetlen természetüket. Isten iskolájában megtanulunk tűrni és várakozni.

Nóénak is türelmet kellett tanulnia. Öt hónapig tartott a bárkában való utazás, míg a hetedig hónap tizenhetedik napján megfeneklett a bárka az Ararát-hegységben. Ott volt a bárka a hegy csúcsán.

Két és fél hónapig ismét nem történt semmi sem. "A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai." (1Móz 8,5)

Ettől kezdve negyven nap telt el. Akkor Nóé "kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről." (1Móz 8,7) Nyilvánvaló, hogy még nem talált nyugalmas helyet. Nem hozott választ Nóénak, aki így ismét várakozásra kényszerült. Aztán "kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről." (1Móz 8,8)

Nem tűnik úgy, mintha azt éreznénk, hogy itt már türelmetlen Nóé? És meg is érthetjük ezt a türelmetlenséget! De nem kap választ. Isten órája még nem jött el. A galamb visszatér.

"Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából." (1Móz 8,10)

Ó, micsoda öröm, Nóé a reménység egyik jelét kapja: A galamb hoz egy olajfalevelet. Tehát ismét zöldellenek a fák a földön.

Isten azonban még mindig nem hívja ki Nóét a bárkából. "Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá." (1Móz 8,12)

Ebből tudta meg Nóé, hogy száraz a föld. A galamb fészkelőhelyet és táplálékot talált. Miért nem engedte még ki Isten Nóét a bárkából? Nóé nem nyithatja ki saját maga az ajtót. Isten zárta be azt utána. És amit Isten bezárt, senki sem nyithatja ki (Jel 3,7).

Most vége szakad Nóé türelmének. Öt hónapig tartott a bárkában való utazása. Az Ararát-hegyén történt megfeneklésük óta még öt és fél hónapig kellett várakozniuk.

Nóé már nem bírja tovább. "Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét." (1Móz 8,13)

Nem ismerünk ilyen helyzeteket? Amikor Isten nyomatékosan bezárt minket. És rázzuk türelmetlenségünkben az ajtót. És mivel Isten nem akaratunk szerint cselekszik, keressük saját, világi kivezető útjainkat, amik bizonyosan semmi jóra nem vezetnek.

Nóé azonban nem ily módon jutott ki a bárkából. Belső szorongás uralkodott el rajta. "Látta, hogy már megszikkadt a föld színe." (1Móz 8,13) Így látta ezt Nóé. Isten azonban sokkal jobban tudta, hogy ez a föld még nem alkalmas az embereknek lakóhelyül. A 14. versben olvasható: "A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld."

Csak hat héttel később volt a föld "egészen száraz". Még hat hétig kellett várnia Nóénak.

A bárka födele eltávolítása ismét a türelmetlenségét tanúsítja. Ez megszégyenítő állapot.

Mindezt példaként ábrázolja Isten igéje számunkra. Isten gyermekeinek türelmet kell tanulniuk Isten iskolájában.

A görög Újtestamentumban, ahol mi "türelmet" fordítunk, ez a szó áll: "hüpomoné", Ez szó szerint azt jelenti: "valami alatt maradás". A "türelem" azt jelenti: Az alatt maradni, amit Isten ránk helyezett, amíg le nem veszi rólunk.

A Biblia a türelmet pompás és nagyszerű erénynek minősíti. Idézzünk erre vonatkozóan néhány igehelyet:

"Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít." (Péld 16,32)

"A türelmes ember nagyon értelmes, a türelmetlen pedig nagy bolondságot követ el." (Péld 14,29).

"Jó csendben várni az ÚR szabadítására." (JSir 3,26)

"Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret." (Zsid 10,36)

"Tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez." (Jak 1,3)

"Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr." (Jób 5,10-11)

VIII.
ÚJ EMBERISÉG ŐSATYJA NÓÉ?

1Móz 8,15-17: "Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! / Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!"

A teremtéstörténetre emlékeztetnek azok a szavak, amiket itt mond Isten. Szaporodjanak az emberek és állatok, legyenek termékenyek s népesítsék be a földet.

A régi emberiség elpusztult. Úgy tűnik, mintha Nóé lenne az új emberiség első tagja és ősatyja.

De ez nem így van. A bűn örökségének rettenetes átka - ami a bűneset óta bukott emberekké teszi az embereket - továbbra is hatékony Nóé nemzedékében is.

Néhány sorral később mondja Isten: "Bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva." (1Móz 8,21)

A bárka által megmentett emberek nem egy új emberiség első tagjai. Hanem csupán Isten kegyelmét elfogadó bűnösök. Hogy megmenekültek az özönvízben, azzal a mi keresztelésünk előképei.

Így mondja Péter: "Akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. / Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által." (1Pét 3,20k)

És Nóé által mégis emberek új közössége kezdődik el. Ezzel ő Jézus Krisztusra mutat. Aki a második Ádám, akivel új emberi közösség kezdődik a bukott világban. Nem a test szerint született Nóé, hanem a Lélek által született Krisztus által. Nem Nóé a "lelki-emberiség" atyja és létrehozója. Csak Jézusban kezdődik az új az elbukott emberiségben.

János apostol mondja: "Akik pedig befogadták /Jézust/, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, / akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (Jn 1,12-13)

IX.
ÖRÖMÜNNEP

1Móz 8,18-19: "Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából."

1./ Isten nyitja ki az ajtót

Nóé ínsége tehát véget ért. Milyen nagyszerű, amikor kivezet Isten a szorongattatásokból! Akkor ujjong a szívünk. Ha magunk kerestük meg a kivezető utat, az sohasem lesz igazi örömünk. De ha valaki türelmet tanul és vár az Úrra, akkor a megoldás leírhatatlan örömünnep.

Van egy régi képeskönyvben egy kép Schnorr von Carolsfeldtől. Ez azt ábrázolja, amikor Nóé kiengedi az állatokat a bárkából. Rohannak onnan a szabadságba. És most Nóé lép ki övéivel együtt az ajtón. Úgy áll ott, mint aki imádkozik. Kiterjeszti a karjait és az égre emeli tekintetét. Mintha egy szót sem tudna szólni a szája a túláradó öröm miatt.

Ez szerény példája annak a teljes üdvösségnek, ami felé haladunk.

Luther így fordítja a 126. zsoltárt: "Mikor megváltja az Úr Sion foglyait, olyanok leszünk, mint az álmodók. Akkor megtelik a szánk nevetéssel, és örömkiáltás lesz nyelvünkön. Ezt mondják akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR; ezért örvendezünk." (1-3.v.)

2./ A gyülekezet előképe

Nyolc ember menekült meg ebből a rettenetes történelmi katasztrófából. Már utaltunk az 1Pét 3,20k-ra. Péter apostol ott ebben a nyolc lélekben a megmentett és megváltott egyház előképét látja.

Ahogyan megőrizte Isten ezt a nyolc személyt a bárkában rettenetes ítéletében, úgy bizonyosan megőrzi Isten Jézus Krisztus egyházát Úr Jézusuk kegyelmében.

A kegyelem az ő bárkájuk, ami által átmenti őket Isten az új és jövendő világba. Csak nyolc személy menekült meg. Milyen kevés ez a kis csapat az egész emberiséghez képest, akik elpusztultak! Ez komoly és megrendítő tény.

Nemrégen írta nekem egy fiatalember, aki igen elhagyatott őrhelyen van: "A tanítványok serege igen kicsiny. Ha ezt nem tudnám, olykor elkedvetlenednék."

Legyünk együtt azon kevesekkel, akik üdvözülnek, és akik ünnepelhetnek az örök szabadulás és üdvösség nagy örömünnepén!

X.
ISTENNEK KEDVES ÁLDOZAT

1Móz 8,20-21a: "Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot."

Ez az első dolog amit Nóé tett: Tűzáldozatot mutatott be az Úrnak.

Ez egyáltalán nem magától értetődő. Elképzelhetnénk, hogy azt mondja Nóé: "Most mindenek előtt lakást kell építenünk. És akkor fogjunk is hozzá határozottan az építési munkához!"

Nóé először az Úr elé járul és áldozatot mutat be neki.

Nóé áldozatáról a Biblia úgy tesz bizonyságot, hogy az "kedves" volt Istennek. Érdemes tehát ezzel az áldozattal foglalkoznunk. Mit jelent ez?

1./ Az imádságra való buzgóságot.

Ez az áldozat mindenekelőtt egyszerűen arról tanúskodik, hogy Nóé imádkozó ember volt. Nem kezdhette el a föld újjáépítését mielőtt nem beszélt az Úrral. Tulajdonképpen semmit sem tehetett addig, mielőtt nem imádkozott. Az Ez 14,14 az Ószövetség három erőteljes imádkozóját - Nóét, Dánielt és Jóbot - nevezi meg: "Még ha ott volna is ez a három férfi, Noé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal."

Bárcsak mi is ilyen imádkozók lennénk. Az Úr azt ígéri a Zak 12,10-ben: "Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét."

Livingstone, Belső-Afrika nagy felfedezője különös módon halt meg. Csomaghordozói egyik reggel sokáig várakoztak a sátra előtt. Mikor uruk csak nem jelent meg, beléptek a sátrába. Akkor látták urukat, hogy a térdein nyugszik. Kezeit imádságra kulcsolta össze a feje felett.

Nem akarták zavarni és sokáig kint várakoztak. Mikor aztán uruk csak nem jelent meg, ismét beléptek a sátrába. Még mindig ugyanabban a helyzetben volt. És akkor látták, hogy meghalt.

Rendkívüli az ilyen imádkozó ember.

2./ Az áldozat hálaadást jelent.

Nóé áldozatával Istennek akar hálát adni a megmentésért. Neki az a legfontosabb kívánsága mindenekelőtt, hogy Istennek fejezze ki köszönetét.

Az ilyen hálaadás természetesen nem igen tetszik a természeti embernek. Olvassuk el a Lk 17,11kk-t, a tíz leprás meggyógyításáról és a kilenc fő hálátlanságáról.

Ismerjük az ótestamentumi Isten népe pusztai vándorlásáról szóló történetet? Isten elképzelhetetlen csodákat tett az izráelitákkal. Kihozta őket Egyiptomból és átvezette őket a Vörös-tengeren. Ételt adott nekik a pusztában és szinte sasszárnyakon hordozta őket.

És újra és újra olvasunk a Bibliában ezeknek az embereknek a zúgolódásairól.

Igen, sokan leélhetik az életüket úgy, mint ez a nép. Az ember mindig csak a nehézségekre néz és zúgolódik. Isten emberei másként tesznek. Ők Urunk jótéteményeire néznek és - hálásak neki ezekért.

Van egy barátom, akinek 1917-ben levágták a lábát. Azonban különös: Valahányszor erről a félelmetes éjszakáról beszél, amikor félig elvérezve a vágányok között feküdt, csak arról tudott beszámolni, hogy Jézus kimondhatatlan békességgel töltötte be a szívét. Én még sohasem hallottam egy panaszos szót sem a lába elvesztéséről. Ő csak arról tud beszélni, amit az Úr abban az órában és azóta is cselekedett vele.

Ismerek egy idős, érett keresztyént, akit megkérdeztem egyszer: "Hogy van az, hogy te mindig örvendező vagy?" Erre azt válaszolta: "Van egy jó receptem: Mikor reggel felébredek, legelőször összekulcsolom a kezem és azt mondom 'Úr Jézus, köszönöm neked, hogy a mai napra vonatkozóan is megvásároltál, hogy a tulajdonod legyek.' És csak ezután kelek fel."

Istennek igen értékes az ilyen "kedves" hálaáldozat.

3./ Az áldozat kiengesztelést jelent.

Ez volt a tulajdonképpeni értelme minden állatáldozatnak az Ószövetségben. Az embernek, a bűnösnek szüksége van arra, hogy Isten kiengesztelődjön iránta. És így minden áldozat, Nóé áldozata is utalás "az Isten Bárányára, aki hordozza a világ bűnét!" (Jn 1,29)

Csodálatos dolog, hogy Nóé ilyen áldozatot mutatott be. Ő volt az egyetlen, aki megmenekült Isten ítéletétől. Mondhatná a szívében: "Milyen derék ember vagyok, hogy Isten ilyen jótéteményben részesített. Bizonyára egészen rendkívüli ember vagyok, hiszen kiválasztott Isten mindenki közül." Nóé azonban nem így gondolkozott. Tudta: "Ez kizárólag Isten irgalmából történt."

Tudta: "Rászolgáltam volna az ítéletre és a halálra is."

És a szíve most tele van alázatos hálaadással, mivel az ő helyén az áldozati bárány hal meg, és engesztelésben részesülve lehet békessége Istennel. Talán eközben különösen is türelmetlenségére gondolt, amivel megsértette Istent, amikor felnyitotta a bárka tetejét.

Ha még Nóé sem állhat meg engesztelő áldozat nélkül Isten előtt, mennyivel inkább szükségünk van nekünk engesztelésre, akik bizony nem vagyunk olyan emberek, mint Nóé volt. Legyen áldott Isten, aki megajándékozott minket Jézus kereszten szenvedett engesztelő áldozatával! Itt kell nekünk menedéket találni naponként és óránként.

4./ A teljes áldozat.

Nóé tűzáldozatot mutatott be. A tűzáldozat bemutatásakor a tűz az egész áldozati bárányt megemésztette. Voltak áldozatok, amikor az áldozati állatnak csak egy részét áldozták fel. Nóé azonban "teljes-áldozatot" mutatott be. Ezzel bizonyára teljes odaszántságát akarta kifejezésre juttatni az Úr iránt. Az Úr megmentette életét a haláltól. Ezt most ő egészen átadta az Úrnak.

XI.
A NÓÉVAL KÖTÖTT SZÖVETSÉG

1Móz 8,21-9,19: "Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. / Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka. /

Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! / Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt. / Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. / De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek! / A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. / Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. / Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta! /

Isten azt mondta Nóénak és fiainak: Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, / meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel; mindennel, ami a bárkából kijött, minden földi élőlénnyel. / Szövetségre lépek veletek, és semmi sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására. / Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amit én szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel, örökre: / szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. /

Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn, / akkor visszaemlékezem a szövetségre, amelyet kötöttem veletek és minden élőlénnyel, amely testben él, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test pusztulására. / Ha ott lesz az ív a felhőn, látni fogom és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön. /

Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet minden földi élővel kötöttem. / Ezek voltak Nóé fiai, akik kijöttek a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Hám Kánaán ősatyja. / Ezek hárman Nóé fiai, és ezek népesítették be az egész földet."

1./ A szövetség.

A bukott világ régen megérdemelte, hogy véget érjen. Isten azonban mindig újra kapcsolatot létesít vele.

Itt a Nóé-féle szövetségről van szó. Isten megígéri nagy irgalmasságában, hogy meg akarja őrizni a világot. "Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka." (1Móz 8,22)

Miközben a Jézussal kötött kegyelmi szövetség az örökkévalóságban érvényes, ez a szövetség csak a jelenlegi világ időtartamára vonatkozik: "Amíg csak föld lesz..."

Nem arról van szó, hogy Isten egykor megteremtette a világot és sorsára hagyta, hanem hogy őrzi Isten minden másodpercben.

2./ A szövetség törvénye.

"Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!" (1Móz 9,1)

Az embert tehát Isten itt a világba utasítja. "Igen"-t kell mondania a világra. Isten gyermekei sem menekülhetnek ki a világból, hanem földi feladataikat a világban és a világra vonatkozóan hűségesen kell teljesíteniük.

"Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat..." (1Móz 9,2)

Ahogy a paradicsomban is, itt is még egyszer úrrá teszi Isten az embert a teremtés fölött. De ez már nem úgy van, mint a paradicsomban. Itt ugyanis hiányzik az isteni harmónia. Érezhető a szavakból, hogy a bűnesettel megszűnt a paradicsombeli harmónia.

"Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert." (1Móz 9,6)

Az ember nem támadhat saját fajtája ellen úgy, ahogy azt az állatok ellen teheti. Tiszteletet kell tanúsítania Isten képmása előtt. Isten hangsúlyozza az emberi élet megtámadhatatlanságát, mivel az ember megölése az ő felségének a megsértése.

Biztosan nem értjük helyesen az igét, ha abból itt háborúra való felszólítást vagy halálbüntetés végrehajtását sejtjük. Mert az ugyancsak embervér kiontását jelentené.

Isten itt egyfajta természeti törvényt hoz létre, miszerint minden gyilkosnak Isten által való kiközösítéssel kell számolnia. Isten őrködni akar az emberi élet fölött. Az, hogy embereket használ a gyilkosok megítélésére ebben az elbukott világban, ez rossz az Isten eszközei számára. De az teljesen rossz lenne, ha itt további gyilkossághoz való jogot akarnánk kiolvasni.

Ez a három törvény tette lehetővé a bukott világ fennállását és tovább élését a mai napig, amit Jézus a Lk 21,25-27-ben így ábrázol: "És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel."

3./ A szövetség jelei.

Isten végig meg akarja őrizni a bukott világot. Jelként a csodálatos szivárványt helyezte a felhőkbe. Milyen értetlenül áll a természeti ember a szövetség jelképe előtt is!

Ha azonban egy keresztyén látja ezt a jelet a felhőkben, akkor kulcsolja össze a kezét és imádja Istent türelméért, amivel a bukott földet hordozza és fenntartja évről évre.

Mennyivel nagyobb és dicsőségesebb azonban a másik szövetségjel, ami az örök szövetségről szól, ami soha sem múlhat el: ez Jézus Krisztus keresztje a Golgotán!

4./ A szövetség következménye.

"Ezek népesítették be az egész földet." (1Móz 9,19)

Tehát az ember végezheti mindennapi munkáját és örömmel dolgozhat övéi javára. Mert megőrzi és hordozza Isten türelme. Most tudja "birtokba venni a földet", mert Isten adott neki életet és leheletet. És ha az istentelen ember gyalázni akarja Istenét, ő még ahhoz is olyan türelmes, hogy ehhez szájat, elmét és levegőt is ad neki. És ha az ember tisztelni akarja Istent mindennapi munkájával, megad neki Isten ehhez mindent, amire szüksége van. Ez a Nóé-féle szövetség következménye.

XII.
KIDERÜL, KINEK MILYEN A SZÍVE

1Móz 9,20-23: "Nóé elkezdte a földet művelni, és szőlőt ültetett. / Egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában. / Hám, Kánaán ősatyja, meglátta apja szemérmét, és elmondta kintlevő két testvérének. / Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve, betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét."

1./ "Őrizz meg, Istenem!"

"Nóé elkezdte a földet művelni..." (1Móz 9,20)

Milyen érzésekkel kezdhette el Nóé ezt a földművelő munkát? Mikor meglátta a pusztítás nyomait, akkor reszketett a szíve Isten szigorúságától. És ugyanakkor hála töltötte be a szívét a csodálatos szabadításért.

De aztán háttérbe szorultak ezek az erős benyomások. Jöttek a megszokott hétköznapok. És nagyon fontos, hogy minden nap imádkozzuk: "Őrizz meg engem Istenem, mert benned bízom!"

Szomorú az a kép, ami itt látható. Nóé szőlőt telepített. Aztán a bor élvezete után méltatlan testtartással és részegen fekszik a sátrában. Ennek talán az volt az oka, hogy Nóé még nem ismerte a bor hatását. Mindenesetre - szomorú kép!

Ez által a kép által különböző dolgokat akar nekünk mondani Isten.

a./ Megismerjük itt a bibliai tudósítás hitelességét.

Az emberi életrajzok többnyire eltussolják a hibákat és gyengeségeket. Az erényeket azonban túlhangsúlyozzák. Isten Szentlelke, aki a Szentírás tulajdonképpeni szerzője, hiteles tudósító. Ő Isten országában a legnagyobbakat sem úgy mutatja be, ahogy mi szeretnénk látni őket, hanem úgy, amilyenek. Ez adhat nekünk bizalmat a Szentírás iránt.

b./ Isten országában a legnagyobbak is kegyelemből élnek.

Milyen mélyen meghajlott Nóé Isten előtt az után a szomorú eset után. Mennyire szívből alázatos és kicsi volt! Mennyire az engesztelő áldozatban kellett menedéket találnia!

c./ Óvakodjanak a keresztyének mindenféle bódító italtól.

Hiszen éppen az alkohol juttatja méltatlan helyzetbe Isten sok gyermekét.

2./ Egy sötét nap.

Igen, ez félelmetes nap volt Nóé családjában. Egyszerre nyilvánvalóvá lett, hogy milyen Nóé szíve. A Biblia következő verseiből nyilvánvaló, hogy nem csak Hám, hanem fia, Kánaán is részt vett ebben a gonosz történetben. Apa és fia egyformák voltak. Kegyetlen volt a szívük. Kétszeres a bűnük.

a./ Bűnös módon átlépték azt a parancsot, amit Isten nekik is a szívükre helyezett, és amit később a Sínai-hegyen így fogalmazott meg: "Tiszteld atyádat és anyádat..."

Milyen félelmetes, hogy az apa neveli arra a fiát, hogy vesse meg az Isten parancsát! Ha mindketten Isten szavához tartották volna magukat, biztosan azt válaszolták volna: "Hogy tisztelhetnénk apánkat és nagyapánkat, ha ilyen méltatlan állapotban fekszik előttünk?"

Erre csak azt lehet mondani, hogy Isten parancsa nem ismer kivételt. Nem csak akkor kell tisztelni a szülőket, ha méltók arra.

Isten parancsa általános érvényű: "Tiszteld atyádat és anyádat..."

b./ Hám és Kánaán örültek annak, hogy méltatlan állapotban látták apjukat.

Atyjuk, Nóé nem volt tiszteletet parancsoló jelenség. Állandóan szemrehányással illette Nóé kegyetlen és érzéketlen szívüket. Most tehát végtelenül boldogok voltak, hogy ilyen gyarló állapotban látták Nóét.

Milyen sok minden van az aljas szívekben. És vannak, akik felkutatják a nagyok nyomorúságát és azon örvendeznek. Milyen szánalmas, ha valaki közönséges dolgokban leli örömét.

3./ Két nemeslelkű ember.

Nóé másik két fia úgy áll előttünk, mint két nagyszerű példakép.

a./ Ők ellenálltak és ellenszegültek annak a léleknek, ami a közönségeseknek örömöt okoz.

Nem hagyták, hogy belevonják őket Hám és Kánaán szegényes, szennyes világukba. Ó Isten, ajándékozz meg minket mindenkor ilyen fiatalemberekkel, akik ellenállnak a gonoszság lelkének és nem hagyják, hogy vonzásába kerüljenek.

Van egy szép történet az egyik német fejedelem ifjúkoráról. Az egyik nap ünnepi lakománál ültek. Amint társai meggondolatlanul kezdtek beszélni, kidagadtak az erek a homlokán. Minél többet ittak a többiek, ő annál józanabb lett. És amikor néhány könnyelmű táncosnő lépett a terembe, ő felugrott, hátratolta a székét és így kiáltott: "Istennek és hazámnak tartozom azzal, hogy elmenjek innen!"

b./ Sém és Jáfet nem akarták látni apjuk mezítelenségét, hanem elfedezték azt.

A Szentlélek egyik gyümölcse, hogy a lelki ember nem kutatja, nem tárja fel a másik hibáit, hanem elfedezi azokat.

Mit mond Luther a 8. parancsolat magyarázatában?

"Féljük Istent és szeressük, hogy ne rágalmazzuk, ne áruljuk el, ne gyalázzuk felebarátunkat vagy ne hozzuk rossz hírbe őt. Hanem bocsássunk meg neki, mondjunk róla jót és mindent jóra fordítsunk."

XIII.
BEREKESZTÉS

1Móz 9,28-29: "Az özönvíz után Nóé még háromszázötven évig élt. Nóé teljes életkora kilencszázötven év volt, amikor meghalt."

a./ Egy gazdag élet véget ért.

Olyan élet volt ez, amelyben megdicsőíthette Isten önmagát. Olyan élet, amely teljesen kegyelemből akart élni.

"És meghalt."

Figyelemre méltóan keményen hangzik Nóé történetének a vége. Úgy hangzik ez, mintha a halálé lenne az utolsó szó.

És így a történet utolsó szava a történetben megint mutatóujj Jézus Krisztusra, aki azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" (Jn 11,25-26)

b./ "..és eltemették."

Itt kissé elégedetlenek vagyunk. Úgy véljük, jönnie kellene még valaminek, ami számunkra Nóét végül megdicsőült fényben mutatja. Ám az előző kép, amit róla láttunk, az sem volt magával ragadóan szép.

De éppen ez a tény válik ígéretté. Mert a Szentírás nem emberekhez akar vezetni minket, hanem az Úr Jézushoz. És a róla alkotott képen sincsen semmiféle folt.

Nóé nem azért került elénk, hogy benne higgyünk, hanem hogy általa megtanuljunk abban hinni, aki megmentett az ítélettől, JÉZUS KRISZTUSBAN.

JEGYZET

* Johann Heinrich Schröder 1667-1699 (német). (Evangélikus Énekeskönyv, 326)
https://enekek.lutheran.hu/enek326.htm