Mándy Gábor

Házi színház

(rövid jelenetek)

ISBN 978-615-81744-1-1

Készült a 4SIDECOPY nyomdában

Spirál füzetek 17.

TARTALOM

Előszó
Így múlik el az élet
A szépfiú
Az undok férj
Az ember komédiája: A paradicsomi szín
Az ember komédiája: Az utazás vége
A távkapcsoló
Johanna
Galilei vallomása
Orvos és betege
Hajótöröttek
Társastánc
A szeánsz
Sötét történet
Finálé
Szerelmem

Előszó

Szeretem a párbeszédeket. Régebben emiatt Hemingway-epigonnak tartottak volna, de ez a kifejezés már kezd kikopni. A párbeszédek részévé váltak szinte minden író eszköztárának, a hosszú tájleírások és a szereplők lelkének boncolása pedig kezd kimenni a divatból. Ha a párbeszédek egy helyen játszódnak és valamilyen logikus (hihető) lezárásuk is van, akkor ettől már csak egy lépés a színpadi jelenet. A színdarabírásnak persze sok olyan buktatója van, ami miatt nem mindenki alkalmas arra, hogy a gondolatait színpadra vigye, erre én sem vagyok felkészülve. Különben sem szeretem, ha a rendezők nagyon belepiszkálnak a darabokba, jobban szeretem azokat csak olvasni, és a magam fejében megeleveníteni.

Én nem színműveket írok, hanem csak rövid jeleneteket, mivel az agyammal csak ennyit tudok átfogni (bár ebben a kötetben, mindjárt az elején, egy háromfelvonásos drámát is talál az olvasó).

Házi színház ez, a jelenetek akár egy lakásban is előadhatók (a díszletek megfelelő jelzésével), de abban az értelemben is, hogy az egész cselekmény nem is színpadon játszódik, hanem az olvasó fejében. Ha becsukjuk a könyvet, lemegy a függöny. Jó szórakozást!

Így múlik el az élet

(színmű három felvonásban)

Szereplők:
Gedeon bácsi (magányos férfi, nemsokára 88 éves lesz),
Lovasrendőrök.

Első felvonás

Szín: egy lerobbant külvárosi lakás belseje, a színpad közepén ágy, mellette használt papucs, újság a koszos padlón.

GEDEON BÁCSI: (magatehetetlenül fekszik az ágyban, sem beszélni, sem mozdulni nem bír.)

(Lassan múlik az idő.)

Második felvonás

Szín: ugyanott.

GEDEON BÁCSI: (haldoklik.)

(Senki sincs, aki segítene. Még lassabban múlik az idő.)

Harmadik felvonás

Szín: ugyanott.

GEDEON BÁCSI: (meghal.)

(Senki sem siratja. Az idő megáll.)

LOVASRENDŐRÖK: (eloszlatják a jegyüket visszakövetelő feldühödött tömeget.)

A szépfiú

Szín: szobabelső. Egy férfi ül a karosszékben. Nagyon fáradt. Pár percig semmi sem történik, majd nyílik az ajtó. Egy hölgy kukucskál be, a fején virágkoszorú.

CICCIOLINA: Maga az, Rodolfo Trinkwasser? A híres szexbálvány és nőcsábász? Napjaink Casanovája?

TRINKWASSER: (Meglepődik, a szemeit dörzsöli, majd megadóan bólint.)

CICCIOLINA: Jaj de jó! Tudtam, hogy mi egyszer találkozni fogunk.

TRINKWASSER: Részemről a szerencse. Mit óhajt?

CICCIOLINA: Tulajdonképpen semmit. Csak azt akarom, hogy tudja, egész életemben titokban szerelmes voltam magába. Bárkivel is bujálkodtam, mindig magáról fantáziáltam. Bizonyos értelemben a szüzességem egy pici darabját megőriztem magának.

TRINKWASSER: Ez megtisztelő.

CICCIOLINA: Átadhatom?

TRINKWASSER: Mit?

CICCIOLINA: Hát a szüzességem egy pici darabját. (Elkezdi kigombolni a blúzát.)

TRINKWASSER: Jaj, ne! Most túlságosan fáradt vagyok.

CICCIOLINA: (Csalódottan visszagombolja a blúzát.)

Jaj de szégyellem magam! Eddig még mindenki örült a szüzességemnek.

(Lassan kihátrál a szobából.)

TRINKWASSER: (A szemeit dörzsöli.)

BOTTICELLI VÉNUSZA: (Lassan kiemelkedik a süllyesztőből. Reneszánsz zene hallatszik.)

TRINKWASSER: Maga hogy kerül ide?

BOTTICELLI VÉNUSZA: Látja, kiemelkedtem a habokból. Nem tudja, hogy én mindig csak úgy kiemelkedem a habokból?

TRINKWASSER: Tudom. De most nem számítottam rá.

BOTTICELLI VÉNUSZA: Jaj, ne bámuljon úgy!

(A hajfonatával szemérmesen eltakarja azt a részt, amelynek megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott.)

TRINKWASSER: Mivel szolgálhatok?

BOTTICELLI VÉNUSZA: Csak egy autogramot kérnék. Nincs nálam papír, de írja a kagylóm hátuljára!

TRINKWASSER: (Előkap egy golyóstollat, és odafirkantja a nevét.)

BOTTICELLI VÉNUSZA: Köszönöm. Ez lesz a legértékesebb kincsem a tenger fenekén.

(Lassan visszaereszkedik a süllyesztőbe.)

(Nyílik az ajtó. Egy márványszínű hölgy surran be, fehér lepelben.)

MILÓI VÉNUSZ: Trinkwasser Rudolfhoz van szerencsém?

TRINKWASSER: Maga is autogramot akar?

MILÓI VÉNUSZ: Nem. Csak azt, hogy öleljen át. Úgy igazán, egyszer életemben. Sajnos, én nem tudom visszaölelni, mert egy balesetben mindkét karomat elvesztettem, és az ortopédiára még mindig nem kaptam időpontot.

TRINKWASSER: (Odalép, és átöleli.)

MILÓI VÉNUSZ: Köszönöm. Már megyek is. Odakint várakozik egy nagy mellű, nagy fenekű asszony, feje alig van. Azt mondja, ő is Vénusz, de Willendorfból. Beküldjem?

TRINKWASSER: Ne, az istenért!

MILÓI VÉNUSZ: (Elégedett arckifejezéssel el.)

(Megint nyílik az ajtó. Egy idős hölgy gördül be, kerekes székben.)

GÁBOR ZSAZSA: Jaj, de csinos magyar legény! Very good, very good. Akar a huszonhetedik férjem lenni?

TRINKWASSER: Megtisztelő az ajánlat, de nem fogadhatom el.

GÁBOR ZSAZSA: Kár. Fiatalember, maga nem tudja, mit hagy ki!

(Sértődötten kigördül.)

TRINKWASSER: Ó, micsoda zűrzavar! Ebbe belepusztulok.

JÓ TÜNDÉR: (A zsinórpadlásról ereszkedik le, egy hintán.)

Trinkwasser Rudolf! Te nagy bajban vagy. Odakint még sokan várnak, hogy fogadd őket.

TRINKWASSER: Te ki vagy?

JÓ TÜNDÉR: Én egy jó tündér vagyok.

TRINKWASSER: Kik várnak még?

JÓ TÜNDÉR: Hát, nem ismerek mindenkit, de a sorban ott áll Madonna, Zalatnai Sarolta, Lady Gaga, Sharon Stone, Hernádi Judit, Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök, Selmeczi Gabriella és Alföldi Róbert is.

TRINKWASSER: Ez borzalom. Tudnál segíteni?

JÓ TÜNDÉR: Persze. Ez a szakmám. Akarod, hogy teljesítsem három kívánságodat?

TRINKWASSER: Naná, hogy akarom!

JÓ TÜNDÉR: Mi lenne az első?

TRINKWASSER: El tudnád tüntetni a kint várakozókat?

(Fényvillanás, gongütés.)

JÓ TÜNDÉR: Megtörtént. Mi a második kívánságod?

TRINKWASSER: Utálom, hogy ilyen szép és vonzó vagyok. Ez annyira terhes!

(Fény, gong. Trinkwasser szemmel láthatóan megcsúnyul.)

JÓ TÜNDÉR: Ez a kívánságod is teljesült. Most már úgy nézel ki, mint a többi férfi.

(Félre:) Talán egy kicsit randább is.

Maradt még egy kívánságod.

TRINKWASSER: Most, hogy már nem vagyok a régi, nem illik hozzám ez a világszerte ismert név. Nem akarom, hogy az újságírók arról faggassanak, hogy mi történt velem.

(Fény, gong.)

JÓ TÜNDÉR: Ez a kívánságod is teljesült. Mostantól kezdve úgy hívnak majd, hogy ... Mándy Gábor.

(Függöny.)

Az undok férj

Instrukció: A feleség a csillaggal (*) jelzett pontokon közbevág. Ilyenkor egyszerre mind a ketten beszélnek. De a feleség a hangosabb.

FÉRJ: Hahó! Megérkeztem!

FELESÉG: Szia. Milyen volt a napod?

FÉRJ: Semmi különös. Nincs róla mit mesélni.

FELESÉG: Te nekem nem mondasz el semmit. Talán titok?

FÉRJ: Dehogy titok. De téged nem érdekel a szerszámgépgyártás.

FELESÉG: Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos.

FÉRJ: Na jó. Volt nálunk egy külföldi delegáció. Japán szerszámgépgyártók. Egy szerződést tárgyaltunk meg, amelynek révén rövid idő alatt * betörhetünk az ázsiai piacra, és attól kezdve...

FELESÉG: Minden japán olyan alacsony? A múltkor is láttam egy filmet, amelyikben a japán férfi csak az európai nő melléig ért. Nagyon vicces volt. Te nem láttad azt a filmet?

FÉRJ: Drágám, tudod jól, hogy nincs időm filmeket nézni. Itthon is a szerszámgépekkel kell foglalkoznom. Most például itt ez a japán kooperáció. Vibrációs motorokat tervezünk * egy takarmányszelekciós gépsorhoz.

FELESÉG: Te! Tudtad, hogy milyen sokan használnak vibrátort? Az egyik rádióműsorban hallottam, hogy a vibrátornak minden modern nő táskájában ott a helye. Ha nagyon feszültnek érzi magát, bemegy a mosdóba, előveszi a vibrátort. Lehet, hogy nekem is kellene egy. Amennyire számíthatok rád az ágyban...

FÉRJ: Igazán sajnálom, cicám, hogy nem jut rád több időm. De tudod, sokszor már másnapra készen kell lennem a tervekkel, a hivatalban csak elkezdeni tudom. És amióta itt van a nyakunkon ez a japán üzlet, azóta * valóságos bolondok háza van odabenn.

FELESÉG: Van valakid?

FÉRJ: Ez most hogy jutott eszedbe?

FELESÉG: Női érzék. Mostanában nagyon furcsán viselkedsz. Régebben nem ilyen voltál.

FÉRJ: Régebben még nem voltam a nemzetközi osztály vezetője. Nőkkel nem is találkozom. És különben is csak téged szeretlek, semmi pénzért * nem csalnálak meg.

FELESÉG: Lontainé egy nap arra ment haza, hogy van egy idegen nő a lakásban. A férje azt mondta, hogy vízóraleolvasó, de ő látta, hogy van köztük valami. Úgyhogy nekem ne mesélj a vibrátorokról, biztosan te vagy a vibrátora valakinek.

FÉRJ: Csacsi vagy. Én csak téged szeretlek, nem csalnálak meg semmi pénzért. De hogy is jutna rá időm, amikor be vagyok fogva a szerszámgépek * tervezésével és eladásával.

FELESÉG: Lenkét elviszi a férje Olaszba. Te miért nem viszel el?

FÉRJ: Egyelőre nincs rá pénzünk. De ha ez az üzlet beüt, akkor bárhova elmehetünk. Görögországba, Krétára, * Ciprusra, Olaszországba...

FELESÉG: Krétán volt az a nőfaló bika? Nagyon izgi lehet egy ilyen szörny karjaiban lenni. Engem még soha senki nem rabolt el!

FÉRJ: Ehhez nem tudok hozzászólni.

FELESÉG: Hallgatsz?

FÉRJ: Mit mondhatnék? Nem vagyok se bika, se nőrabló.

FELESÉG: Olyan... olyan... olyan undok vagy!

FÉRJ: Miért mondod ezt? Mindent megteszek, hogy te jól érezd magad. Miért vagyok undok szerinted?

FELESÉG: Én egész nap rád várok, te hazajössz a munkából, és nekem nem mondasz el semmit.

FÉRJ: De hát látod, hogy elmondtam, ami egész nap foglalkoztatott.

FELESÉG: Engem nem az érdekel, hogy mit csinálsz, hanem hogy mire gondolsz. Hogy gondolsz-e közben rám. Azt miért nem mondod, hogy szeretsz, és nem tudsz nélkülem élni?

FÉRJ: Szeretlek, és nem tudok nélküled élni.

FELESÉG: Ezt most csak úgy mondod. Közben egész nap a japán vibrátorral szórakozol.

FÉRJ: Nem vibrátor, hanem vibrációs gépsor...

FELESÉG: Az mindegy. Gondolsz rám nap közben?

FÉRJ: Egész nap te jársz az eszemben.

FELESÉG: Helyes. De azért nem ártana, ha szereznél nekem is egy olyan ... vibrátort.

Az ember komédiája:
A paradicsomi szín

1. kép

AZ ÚR: (Fekszik egy díványon, szunyókál. Mögötte az angyalok a zümmögő kórust zümmögik a Pillangókisasszonyból.)

LUCIFER: (Belép. Körbejárja a színpadot, majd megáll az Úr mellett.)

Na? Hogy megy? Már évezredek óta csak fekszel. Azóta, hogy megteremtetted a világot, igazából nem történik semmi.

AZ ÚR: (Felül a díványon, megdörzsöli a szemét.)

Minek kéne történnie? Nem látod, hogy minden tökéletesre sikerült?

LUCIFER: Ami tökéletes, az unalmas. Ha mindennek tudod a végét, semmin sem tudsz meglepődni. Izgalom nélkül pedig még a te létezésed is mit ér?

AZ ÚR: (Gondolkodik. Először visszadől, de néhány másodperc múlva újra felül.)

Mondasz valamit. De hogyan tehetném érdekesebbé a világot?

LUCIFER: Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a nagy műbe, de én speciel hozzáadnék egy tényezőt, amit majd a távoli jövőben úgy fognak nevezni, hogy véletlengenerátor.

AZ ÚR: Hát az meg micsoda? Nem emlékszem, hogy ilyet teremtettem volna.

LUCIFER: Éppen erről van szó. Nem is neked kell megteremtened, hanem az embernek. Ádámnak és Évának. Bár az asszony még sokáig nem szólhat bele a dolgok alakulásába.

AZ ÚR: Konkrétan?

LUCIFER: Állíts csapdát az ember elé! Tedd lehetővé, hogy elbukjon! Aztán majd boldogul, ahogy tud. És ahogy csetlik-botlik, még téged is meg fog lepni a rögtönzéseivel, a találékonyságával.

AZ ÚR: A találékonyság már benne van. De nem működik.

LUCIFER: Persze. Ha nincs probléma, nincs problémamegoldás. Mert ahogy majd egy bajszos, pipás ember fogja mondani: nehézségek azért vannak, hogy leküzdjük őket.

AZ ÚR: És milyen lenne az a csapda?

LUCIFER: Most ez a két szerencsétlen ott punnyad az Édenkertben, naphosszat csak bámulnak maguk elé, és nem csinálnak semmit.

AZ ÚR: Ez igaz. Még ahhoz sincsen eszük, hogy szerelmeskedjenek, mint az állatok. Nem tudják, hogy mi mire való.

LUCIFER: Helyezz el a kertben két fát! Tulajdonképpen egy is elég lenne, de csak hogy szimmetrikus legyen. Az egyik fa legyen az örök élet fája, a másik meg a tudásé.

AZ ÚR: És? Ezek még ahhoz is lusták, hogy elmenjenek a fáig.

LUCIFER: De ha megtiltod, hogy arról a két fáról egyenek, szöget ütsz a fejükbe, és kíváncsiak lesznek. Különösen az asszony.

AZ ÚR: Mi lesz, ha az örök élet fájáról esznek előbb?

LUCIFER: Nincs eszük, ezért nem tudják, hogy az örök élet fájának gyümölcse után már nyugodtan beleharaphatnának a másik fa gyümölcsébe is. Szerintem a tudás fáját választják. És akkor mindenféle fura dolog az eszükbe jut, te kirúghatod őket a Paradicsomból, hadd boldoguljanak egyedül. És majd mindenre rájönnek, de minden megoldással új problémákat okoznak. Mi pedig röhögünk rajtuk.

AZ ÚR: Az én teremtményeim tökéletesek, azokon nem lehet röhögni.

LUCIFER: Fogadjunk!

2. kép

Szín: Az Édenkert.

ÁDÁM: (Fekszik a hátán, egy fügefalevelet babrál.)

ÉVA: Mondtál valamit?

ÁDÁM: Dehogy mondtam. Nézem ezt a levelet. Semmire se jó. Az Úr egy csomó ilyet teremtett.

ÉVA: Beszélgessünk!

ÁDÁM: Miről? Még nincs is témánk.

ÉVA: Tegnap találkoztam egy kígyóval. Képzeld, megszólalt.

ÁDÁM: (Hallgat.)

ÉVA: Ezt nem hiszem el! Ha még a kígyók is beszélnek, te miért nem tudsz valamit mondani?

ÁDÁM: Beszélgess a kígyóval!

ÉVA: Valami nagyon érdekeset mondott.

ÁDÁM: (Tovább hallgat.)

ÉVA: Azt mondta, hogy két fának olyan gyümölcsei vannak, amelyek az Úrral tehetnének egyenlővé minket. Mindent tudnánk, és örökké élnénk.

ÁDÁM: Tudtommal most is örökké élünk.

ÉVA: Ezt nem tudhatjuk biztosan. Még semmit sem tudhatunk biztosan. Épp ezért szerintem először a tudás fájáról kellene ennünk.

ÁDÁM: Az Úr majd jól a seggünkre ver.

ÉVA: Ne légy már olyan gyáva! Egy férfinak erősnek és bátornak kellene lennie.

ÁDÁM: Hát válassz magadnak egy oroszlánt!

ÉVA: De ostoba vagy! Ezért kellene a tudás fájáról enned. Hogy legyen egy kis eszed.

ÁDÁM: Nem hagynád végre abba?

ÉVA: Nem hagyom. Addig fogom rágni a füledet, amíg bele nem egyezel.

ÁDÁM: (Kelletlenül feltápászkodik.)

Na jó. Ezt már nem bírom tovább hallgatni. Hol van az a fa?

LUCIFER: (Feltűnik a sarokban, és mint egy idegenvezető, esernyőt tartva magasra, előre megy, mutatja az utat. Ádám és Éva követik.)

3. kép

(Ádám és Éva vígan lakmároznak az almából.)

ÉVA: (Lenéz a hasa alá.)

Jaj! Úgy szégyellem magam!

ÁDÁM: Miért?

ÉVA: Hát nem látod? Nekem ilyenem van, neked meg olyanod. Ez olyan illetlen!

ÁDÁM: (A lába közé nyúl, vakarózik.)

Szerintem nincs ebben semmi illetlen.

(Meg akarja fogni Éva mellét.)

Ezek az almák jobban érdekelnek. Asszony! Bújjunk be a bokorba!

(A szín egy pillanatra elsötétedik. Hirtelen mennydörgés hallatszik.)

ÁDÁM (a bokorból:) Húbazmeg!

AZ ÚR HANGJA: Ádám! Hol vagy?

ÁDÁM: (Kidugja a fejét a bokorból.)

Elbújtam.

AZ ÚR HANGJA: Aztán miért bújtál el?

ÁDÁM: Mert meztelen vagyok. Éva is. Szégyelljük magunkat!

(Kilép a bokorból, ugyanazt a fügefalevet tartva maga elé, amit korábban babrált.)

AZ ÚR HANGJA: Aha. Talán a tudás fájáról ettél, hogy egyszeriben így megokosodtál?

ÁDÁM: Éva volt!

ÉVA: (Suttog.) Te szemét!

AZ ÚR HANGJA: Csalódást okoztatok nekem.

LUCIFER: (Megjelenik a színpad sarkában, felfelé néz, és kifelé mutat.)

AZ ÚR HANGJA: Kifelé!

ÉVA: Ezért az apróságért? Hát nincs neked még elég gyümölcsöd? Miért éppen az kell, amit megettünk?

AZ ÚR HANGJA: Asszonynak hallgass a neve.

ÁDÁM: (Bólint, és a kezét Éva szájára teszi.)

LUCIFER: (Vigyorogva dörzsöli a kezét.)

AZ ÚR HANGJA: El kell hagynotok az Édenkertet. A kijáratnál felvehetitek az úti csomagot, egy öltözet ruhát, három napi hideg élelmet és egy térképet.

ÁDÁM: És ha elfogy a hideg élelem?

AZ ÚR HANGJA: Az már a ti gondotok lesz. Ettetek a tudás almájából, ezentúl mindent nektek kell megtalálni, kitalálni, feltalálni. Ezennel megszűnik a koszt-kvártély, Ádám a homloka verejtékével keresi meg a kenyeret, Éva pedig fájdalommal szüli meg a gyerekeket, és mindenben a férjének kell engedelmeskednie. Mert látjátok, mi lesz, ha ez fordítva történik.

ÉVA: (Sír.)

Uram, uram! Bocsáss meg nekem. Nem tudtam, mit cselekszem.

AZ ÚR HANGJA: (Hallgat.)

ÁDÁM: Gyere, ezt elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon. Már késő. Valami hajlékot kell keresnünk, mire lemegy a nap.

(Függöny.)

Az ember komédiája:
Az utazás vége

(Szín: Puszta.)

ÁDÁM ÉS ÉVA: (Kikászálódnak az időgépből.)

LUCIFER: Na, milyen volt?

ÁDÁM: Elállt a szavam.

ÉVA: Irtó izgi. Élveztem, hogy mindenütt engem ünnepeltek.

ÁDÁM: Én fáraó szerettem lenni a legjobban. Hű! Milljók dolgoztak egy miatt. Énmiattam. Énértem.

ÉVA: Azért nagyon megsajnáltam az akkori férjemet, akit halálra korbácsoltattál.

ÁDÁM: Nem volt szándékos. De te csak ne beszélj! Egy pillanat alatt felkínáltad magad nekem.

ÉVA: Mit tehettem volna? Meghalt a kenyérkereső. Valahogy meg kell élnie a családnak.

LUCIFER: És aztán? Mit szóltatok Görögországhoz?

(Ádámhoz fordul.)

Milyen érzés volt, amikor hős Miltiádészként árulónak bélyegeztek?

ÁDÁM: Hát, az egy kicsit ciki volt. Ha nem viszel tovább, megöltek volna.

LUCIFER: Nem, az ilyesmit szigorúan tiltja a szabályzat. Ijesztés? Oké. Lincselés? Nono!

ÁDÁM: (Elgondolkozik.)

Rómában az orgia nem volt rossz. Ott elidőztem volna még egy kicsit.

ÉVA: Disznó!

LUCIFER: És Péter apostol a végén? Nem ijesztett meg?

ÁDÁM: Egyáltalán nem illett oda.

LUCIFER: Nem én írtam bele, hanem Ő.

(Az ujjával felfelé mutat.)

Aki ennek az egész komédiának, mondjuk úgy, a társszerzője. Ragaszkodott hozzá.

ÁDÁM: És az a sok zagyvaság Konstantinápolyban! Homousion meg homoiusion! Egek!

LUCIFER: Ezt meg az emberi természet adta hozzá. Ilyen vagy te is. (Lekicsinylőleg:) Ember!

ÁDÁM: (Évához.) Akkor épp zárdában laktál, de nem lett volna nehéz megszerezni a kulcsot, hogy titkon beosonjak! Aztán jött egy csontváz. Mint a Szellemvasúton. Azért ez erősen el volt túlozva.

LUCIFER: Nem lehet minden tökéletes. De jól megijesztettelek vele.

ÁDÁM: Meg. Aztán Prága, a csillagjóslás. És a nőm, aki tőlem kért pénzt, hogy megcsaljon.

ÉVA: Csak aki asszony, az érti az asszonyi sorsot. Hű lettem volna én hozzád, ha egy kicsit gazdagabb vagy. Mi nem az egekben keressük a csillagokat.

LUCIFER: Na és Párizs? A világváros? A világ közepe?

ÁDÁM: Jaj, a vérfürdő! Nem is értem, hogy kerültem oda.

LUCIFER: Ezt utólag tettük bele a programba. Hogy izgalmasabb legyen.

ÁDÁM: Ott is ki akartak végezni.

LUCIFER: Dantoné biz' nem hálás szerep.

ÁDÁM: És Londonban? Éva csak akkor szeretett belém, amikor azt hitte, vagyonom van.

ÉVA: Szegény lány! Ha egyszer téved, örökre elbukik.

ÁDÁM: És mi érdekelte a szegény lányt a legjobban? Egy akasztás!

ÉVA: Unalom ellen az is jó. De te becsaptál, nem voltál gazdag, és az ékszer is hamis volt, amit adtál.

ÁDÁM: Nem én adtam, hanem ez az alak. (Luciferre mutat.)

LUCIFER: Nekem is kötött költségvetésem van.

ÁDÁM: Na, mindegy. Utána jött a Falanszter. Minden mozog, mindenki dolgozik, de senki sem élvezi.

ÉVA: Ott vettek el tőlem egy gyermeket, hogy szakiskolába vigyék. Nekem pedig ki akartak sorsolni egy új férjet.

LUCIFER: Ez mind abból az almából következik, amibe beleharaptál. Jobb lett volna semmiről sem tudni?

ÁDÁM: Hát, a show végül is nagyon érdekes volt. Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!

LUCIFER: Miért? A világűrbe is felvittelek, pedig a rakétát még fel sem találták.

ÁDÁM: A vége lehangoló volt. Egészen elment a kedvem.

ÉVA: Tőlem is?

ÁDÁM: Tőled is. Hogy te mekkora ribanc vagy!

ÉVA: Ne légy közönséges! Mit csinálhattam volna? Mindenkinek kellettem. Én nőből vagyok.

LUCIFER: (Félre.) Na, ha ezt a feministák hallanák...

ÁDÁM: Az eszkimó asszony képében voltál a leggusztustalanabb. A feleség mint aki a vendégnek csak úgy jár. Egy korty ital, egy lavór meleg víz, egy nő az ágyban.

ÉVA: Jó, hát ez volt a szerepem. Felejtsd el! És ha ezeket az epizódokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor gyakorlatilag ...

ÁDÁM: Gyakorlatilag mi?

ÉVA: Gyakorlatilag még mindig szűz vagyok.

(Ádámhoz bújik.)

Ádámka! Csinálj nekem gyereket!

ÁDÁM: Erre a világra? Majd bolond leszek. Láttad, mi volt. Az emberek a végén már egymást gyilkolták. Sok volt az eszkimó, és kevés a fóka.

ÉVA: De ha nem lesz gyerekünk, ki fog eltartani bennünket öreg korunkban?

ÁDÁM: Miből gondolod, hogy a gyerekeink majd eltartanak? Még a nyugdíjunkat is elveszik, nem hogy etetnének és ápolnának.

ÉVA: (Dacosan.) Na jó, ha nem csinálsz gyereket, legalább szerelmeskedj velem!

ÁDÁM: Nem, nem. Kockázatos. Majd magunkban csináljuk.

(Hátat fordít a nézőknek, és maszturbáló mozdulatokat végez.)

ÉVA: (Ő is hátat fordít, és nézi, amit Ádám csinál. Egy idő után lemondóan sóhajt.)

Hát, ez nekem nem megy.

ÁDÁM: Jaj, de élhetetlen vagy. Várj!

(Közelebb húzza a cókmókját, és egy fadarabot vesz ki belőle. Odanyújtja Évának.)

ÉVA: Ez meg mi?

ÁDÁM: Székláb. A Falanszterben csórtam. Állítólag Michelangelo faragta. Nézd, milyen élethű!

ÉVA: Jó, megpróbálom. Így kell? ... Aha. Egész jó.

(Egy ideig mindketten élvezettel maszturbálnak.)

LUCIFER: (Beoson oldalról. Megáll. Egy pillanatig némán figyel, majd Ádám mögé lép.)

Oppardon! Elnézést, hogy belegázolok a privát szférátokba, de ha ezzel szórakoztok, nem lesz emberiség, és a történelem el sem kezdődik.

ÁDÁM: (Folytatja a maszturbálást.)

Kit érdekel? Ha nem lesz emberiség, hát nem lesz. Láttuk, mi a vége. Talán csak van annyi autonómiám, hogy megakadályozzam a végkifejletet. És most ne beszélj! Zavarsz.

LUCIFER: És arra nem gondolsz, hogy ha nem lesz emberiség és nem lesz történelem, akkor (a közönségre mutat) kik fogják megnézni ezt a darabot?

ÁDÁM: Ha Isten színházat akar, majd teremt hozzá közönséget.

ÉVA: (Abbahagyja, és Ádám vállára hajtja a fejét.)

Anyának szeretném érezni, óh, Ádám, magam!

(Ádám mozdulatai is lelassulnak. Sóhajt egy nagyot, mind a ketten elszunyókálnak a kimerültségtől. A szín elsötétül. Egy angyal-forma alak settenkedik be oldalról, a fején fejlámpa.)

ANGYAL-FORMA ALAK:

Én vagyok a Szent Lélek.
Minden lyukba beférek.
Évát álmában anyává teszem.

(Odamegy Évához, és egy pillanatra ráborul.)

Kezdődjék hát a történelem!

(Kiszalad.)

(Vetítővászon gördül le, a világtörténelem egyes jelenetei villannak fel. Lucifer egy pálcával mutogat. Diavetítés: Egyiptom, Görögország, Keresztes lovagok, Harminc éves háború, Napóleon. Az I. világháborútól kezdve már mozgókép. Gáztámadás, bombázás, Hitler, tankok, hidrogénbomba-kísérlet, Hruscsov cipővel veri az asztalt, Kennedyt lelövik, Brezsnyevet támogatják, Gorbacsov lemond, Putyin dzsúdózik, Trump grimaszol. A zaj egyre erősödik, majd hirtelen csönd lesz. Kivilágosodik a színpad.)

LUCIFER:

Ez volt az első menet.
Folytatás is lesz, de arra
még nem váltottatok jegyet.

(Függöny.)

A távkapcsoló

(A színpad sötét, a háttérben a századfordulós filmekből, filmhíradókból összeállított film pereg, a mozdulatok természetellenesen gyorsak. Egy perc múlva kivilágosodik a színpad jobb sarka. Az Úr ül ott, kényelmes nyugágyon, a kezében dobozos sör.)

AZ ÚR: (Bedobja az üres sörös dobozt a szemétgyűjtőbe, és egy távkapcsolót vesz fel az asztalról.)

Á, micsoda szar műsor. Ettől a nyüzsgéstől már hányok. Csak járnak, kelnek, emelgetik a farukat, cseverésznek, és sehol egy valamirevaló drámai helyzet. Na várjatok csak!

(A távkapcsolóval előreszalad. A filmkockák felgyorsulnak. Aztán hirtelen megáll a film.)

Itt van. Ez az. Lássuk, mi történik Szarajevóban!

(Filmtudósítás a trónörökös megérkezéséről. Aztán megáll a film,)

HÍRNÖK: (Balról belép.)

Elnézést, hogy zavarok. Az összeesküvőkről hozok hírt. Gavrilo Princip nem vállalja. Valami közbejött.

AZ ÚR: Nem vállalja?! Hogyhogy? Mi jött közbe?

HÍRNÖK: Nem működik a bomba. Princip úr már el is indult haza. Így nem fog találkozni a trónörökös párral.

AZ ÚR: Az istenit neki! Mindent elszúrnak.

(A távkapcsolót babrálja.)

Hát akkor a trónörökös hintója is arra menjen, ahol a mi kis Gavrilónk halad!

HÍRNÖK: Igenis. (Meghajlással távozik.)

AZ ÚR: A kis hülyék. Azt hiszik, engem át lehet verni. Nagyon tévednek.

(Folytatódik a vetítés. A merénylet. Nagy felfordulás.)

AZ ÚR: Hehe. Most jól benne vagytok a slamasztikában.

(A polcról leemel egy könyvet. Lapozgatja.)

Hol is van ez a rész? A trónörökös látogatása, merénylet. Itt van. Ide most beírunk néhány mondatot.

(Egy vastag ácsceruzával áthúzza az eredeti szöveget, és mást ír bele. Elégedetten elolvassa, amit írt.)

Ez egész jó.

HÍRNÖK: Balról be.

Az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot küldött Szerbiának.

AZ ÚR: Rendben. Távozhatsz.

HÍRNÖK: (Meghajlással balra el.)

(A háttérben megvilágosodik egy asztal, ami körül izgatott szerb politikusok ülnek, és vitatkoznak.)

SZERB POLITIKUS: (Kétségbeesett arckifejezéssel.)

Azt hiszem, uraim, ezt el kell fogadnunk. A Monarchia túl erős ahhoz, hogy ellenálljunk neki.

AZ ÚR: (Igazít valamit a távkapcsolón.)

SZERB POLITIKUS: (Láthatóan megkeményedik az arca.)

Másrészről Oroszország mellettünk áll. Velük talán sikerül megvédeni magunkat.

(Az asztal visszasüllyed a sötétbe.)

HÍRNÖK: (Balról be.)

A szerb kormány úgy döntött, hogy elutasítja az osztrák-magyar ultimátumot. Általános mozgósítás.

(Elindul kifelé.)

AZ ÚR: (Utánaszól.)

Várj! Hozz valami ennivalót! Van egy szelet pizza a hűtőben.

HÍRNÖK: (Bólint, majd balra el.)

(Híradójelenetek az első világháborúból. Lovasroham, lövészárkok, ágyúdörgés.)

AZ ÚR: (Nézi a filmet. Egy idő után előrecsévél, megállítja, közelebb megy a vetítővászonhoz. Közben a hírnök behozza a pizzát.)

Jól van. Jól van. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

(Visszaül, két kézzel eszi a pizzát. A nyugágy mellől elővesz egy másik sörös dobozt, felbontja, belekortyol. Közben folytatódik a film.)

Na jó, ebből elég. A németek túlságosan erősek. Keverünk hozzá egy kis Amerikát.

HÍRNÖK: (Balról be.)

Az Egyesült Államok hadat üzent a központi hatalmaknak.

AZ ÚR: Nekem mondod?

HÍRNÖK: Én csak most értesültem róla.

(Balra el.)

AZ ÚR: (Somolyog. Tovább tekergeti a filmet. Híradójelenet: Amerikai katonák szállnak le egy nagy hajóról.)

Jól van, fiúk. Adjatok nekik!

(Visszaül a nyugágyra. Egy ideig nézi a filmet. Aztán felül, és a vetítővászonra mered.)

Így se jó. Most meg ez az oldal került fölénybe. Így nem sportszerű.

(Megint matat a távkapcsolóval. A vásznon feltűnik Lenin. Vadul szónokol.)

HÍRNÖK: (Balról be.)

Petrográdban a bolsevikok átvették a hatalmat. Oroszország kilépett a háborúból.

(El.)

AZ ÚR: Nézzük, most hogy bírnak egymással!

(Hátra dől. Újabb háborús jelenetek. Verdun. Gáztámadás. Repülőgépek. Halottak.)

Na jó, ebből elég. Ki kell mennem. Meg a söröm is elfogyott.

(Feltápászkodik, kikapcsolja a vetítést, és kicsoszog. Néhány másodpercig semmi sem történik. Aztán a film magától újraindul. Békekötés a vasúti kocsiban.)

HÍRNÖK: Németország kapi...

(Észreveszi, hogy a nyugágy üres.)

AZ ÚR: (Csoszogva vissza, egy újabb sörrel a kezében. A vetítővászonra mered. Aztán visszaül.)

Mi van?

HÍRNÖK: Németország kapitulált. Az Antant győzött.

AZ ÚR: Nem baj. Majd egy kicsit belepiszkálunk.

HÍRNÖK: (Kimegy.)

AZ ÚR: Na lássuk, milyen a felhozatal!

(Különböző német katonatisztek arcképei bukkannak föl, hol lassabban, hol gyorsabban. Hitler katonafotója is köztük van.)

AZ ÚR: Megvan! Ő lesz az én emberem.

(A vásznon Hitler szónokol. Aztán Sztálin tablójával vonulnak fel a moszkvaiak.)

AZ ÚR: (Gyönyörködve.)

Ó, mily szépek vagytok! Ó, mily bájosak. Az én édes gyermekeim...

(A vásznon nagy építkezések zajlanak. Németországban is, a Szovjetunióban is.)

Építkezünk, építkezünk? Aztán meg mindent lerombolunk? Ej, ez a népség. Nem kellett volna kimenekítenem Noét az özönvízből.

HÍRNÖK: (Balról be.)

Münchenben szerződést írtak alá Csehszlovákia felosztásáról.

(Kimenne, de az Úr megállítja.)

AZ ÚR: Idegesítesz ezzel a ki-be mászkálással. Maradj, és olvass fel mindent egyszerre!

HÍRNÖK: Hát jó. Itt vannak a hírek.

(Hosszú paksamétát vesz elő. Olvasni kezd. Ahogy beszél, a megfelelő események tűnnek fel a filmen.)

1939-ben Hitler és Sztálin meg nem támadási együttműködést írnak alá.

AZ ÚR: Aláírjátok? Minek? Úgyse tartjátok be. Na mindegy, tovább!

HÍRNÖK: 1940-ben Hitler megtámadja Franciaországot. 1941-ben Hitler megtámadja Jugoszláviát, és tovább halad Görögország felé. Júniusban Hitler megtámadja a Szovjetuniót...

AZ ÚR: (Rötyög.)

Na ugye.

HÍRNÖK: Folytatódik a légi háború Nagy-Britannia és Németország között...

AZ ÚR: Ez se tetszik. Gombokat nyomogat a távkapcsolón.

HÍRNÖK: (Meglepve nézi a paksamétáját.)

Ezt nem is tudom kiolvasni. Aha, már kitisztult. 1943-ban Sztálingrádnál megverik a németeket. Hitler megtiltja, hogy megadják magukat. Elrendeli, hogy a végsőkig tartsanak ki.

AZ ÚR: Ez nem mehet így tovább!

(Megint matat a távkapcsolón.)

HÍRNÖK: (Egy kicsit vár. A vetítővásznon megjelenik von Stauffenberg fotója.)

Német tábornokok puccsot kísérelnek meg Hitler ellen.

AZ ÚR: Jól van.

(A tábornok fotója áthúzva.)

HÍRNÖK: A puccs sikertelen. Hitler megússza kisebb karcolásokkal. A két bomba közül csak egyiket sikerült élesíteni. Az összeesküvőket kivégzik.

AZ ÚR: Pancserek! Még egy bombát sem tudnak rendesen felrobbantani.

HÍRNÖK: 1944-ben az amerikaiak megnyitják a második frontot... Németországot legyőzik, Hitler öngyilkos lesz...

AZ ÚR: Na jó. Ezt fejezzük be! Japánt is kilőjük.

(Az atombomba felrobbantása. Az áldozatok fotója.)

AZ ÚR: Így. És most egy kicsit hagyom őket élni. Ötven millió halott! Ez már nekem is sok.

HÍRNÖK: (Tovább olvas.)

A szovjetek is felrobbantják a saját atombombájukat... Kitör a koreai háború... Kubában győz Castro... Hruscsov rakétákat telepít Kubába... Kennedy elrendeli a tengeri blokádot... A szovjetek nem hátrálnak... A világ közel áll egy termonukleáris világháborúhoz... Minden órával közelebb kerül hozzá...

(Leteszi a papírt. Az Úrhoz fordul.)

Uram! Nem tudnál valamit csinálni? Ha ez így megy tovább, az egész emberiség elpusztul!

AZ ÚR: Na és?

HÍRNÖK: Én is ember vagyok. És családom is van.

AZ ÚR: Milyen meggyőző érv!

(A közönséghez fordul, a színpad szélére megy, és megpróbálja őket meggyőzni.)

Mit akartok? Látjátok, milyen az ember! Épít és rombol, gyereket nevel, és legyilkolja. Érdemes ilyen élőlényt meghagyni?

(Hosszú hallgatás. Ha a nézők közül valaki bekiabál, az Úr nem válaszol, csak idegesen legyint.)

HÍRNÖK: Te teremtettél bennünket ilyennek.

AZ ÚR: Szóval én vagyok a hibás? Tetszettek volna nem beleharapni abba az almába. Lehet, hogy egy kicsit indulatos vagyok, de nem kellene mindig engem utánozni. Nektek ugyanis nem áll jól.

HÍRNÖK: Akkor most folytatódik a történet, vagy itt a vége?

AZ ÚR: Ezen még gondolkodnom kell.

(Függöny)

Johanna

Szín: A királyi palota kápolnája. Az asztal körül ülnek az egyház képviselői. Johannát belökik. Mivel az egyház képviselői meg sem szólalnak, egy fénykép vagy rajz is megteszi.

PÜSPÖK: A tanácskozást megnyitom. A mi feladatunk, hogy eldöntsük, a mi egyházmegyénk területén fogságba esett Johanna, aki Domrémyből való, férfiruhában találtatott, és számos tanú szerint szellemekkel beszélgetett, valóban eretnekség bűnébe esett-e.

(Bibliát ad Johanna kezébe.)

Leányom, mindenek előtt esküdj meg a Szentírásra, hogy ezen a tárgyaláson az igazat, és csakis az igazat mondod.

JOHANNA: Ez a Szentírás? Esküszöm. De hát eddig is mindig igazat mondtam.

PÜSPÖK: Jó. Akkor lássuk a vádakat. Férfiruhában estél fogságba. Miért viseltél férfiruhát?

JOHANNA: Katona voltam, és parancsnok. Női ruhában kinevettek volna. De a katonák nagyon is jól tudták, hogy lány vagyok.

PÜSPÖK: És azóta miért nem vetetted le a férfiruhát?

JOHANNA: Nincs másik. Ami volt, elveszett. Ha kiengednek, női ruhában fogok járni.

PÜSPÖK: És ha nem engedünk ki?

JOHANNA: Akkor pedig abban, amit adnak. Nekem minden ruha jó. Parasztlány vagyok, azt hordom, ami van. De ugye nem tartanak örökké fogva?

PÜSPÖK: Nem hiszem. Szerintem nem sokáig leszel már börtönben.

JOHANNA: Szeretnék visszamenni a szüleimhez. Hiányoznék nekik a munkában.

PÜSPÖK: Otthon milyen munkát végeztél?

JOHANNA: Mindig azt, amit kellett. Nem vagyok válogatós. Tudok varrni és fonni. De marhákat is tereltem, amikor arra volt szükség.

PÜSPÖK: És miért mentél katonának?

JOHANNA: Mert akkor arra volt szükség.

PÜSPÖK: Ezt honnan veszed?

JOHANNA: Megálmodtam.

PÜSPÖK: Mesélj erről!

JOHANNA: Hangokat hallottam éjszaka.

PÜSPÖK: Valamelyik rokonod vagy ismerősöd hangját?

JOHANNA: Nem. Azt megismertem volna. Úgy gondolom, angyal volt.

PÜSPÖK: És mit mondott neked az a hang?

JOHANNA: Azt, hogy menjek, álljak a király elé, és azt is mondta, hogy majd én fogom felszabadítani Orleans városát az angolok uralma alól.

PÜSPÖK: Nem találtad ezt furcsának?

JOHANNA: De, nagyon furcsának találtam. Mondtam is a hangnak, hogy én egy tudatlan parasztlány vagyok, hogy háborúzhatnék én. De a hang erősködött, hogy meg kell tennem, ez isteni parancs.

PÜSPÖK: Nem gondoltad, hogy ezt nem egy angyal mondta neked, hanem az ördög?

JOHANNA: Hogy tudnám én őket megkülönböztetni? Egyiket se láttam.

PÜSPÖK: De az nem volt gyanús, hogy háborúba küldött?

JOHANNA: Hát épp ez az. Az ördögnek mi érdeke fűződött volna hozzá, hogy az angolokat kikergessük Franciahonból? Nagyon is isteni akaratnak tűnt, hogy fel kell szabadítanunk a hazánkat. Elvégre mit keresnek itt az angolok, ha nem gonoszságokat akarnak művelni?

PÜSPÖK: Ne avatkozzunk a világi vezetők dolgába! Térjünk vissza a te cselekedeteidhez! Honnan tudtad, hol találod azt, akit te királynak gondoltál?

JOHANNA: A hang irányított. És amikor Chinon városába értem, megláttam a palotát, és rögtön tudtam, hogy akit a kertben látok, az ő, Károly trónörökös, akinek megkoronázása is az én feladatom volt a hang szerint.

PÜSPÖK: Károly meg sem lepődött, hogy jelentkezel nála?

JOHANNA: Egy kicsit meglepődött. De az édesanyja nagyon megörült, mert valaki azt jósolta neki, hogy egy szűz fogja a fiát a trónra segíteni.

PÜSPÖK: És te voltál az a szűz?

JOHANNA: Én ezt nem tudom. De a felséges asszony úgy vette.

PÜSPÖK: És akkor mi történt?

JOHANNA: Beöltöztettek férfiruhába, páncélba, kardot kaptam, és lóra ültettek.

PÜSPÖK: Az előtt lovagoltál már?

JOHANNA: Dehogy. Nincsen nekünk lovunk, és ha lett volna, akkor se jutott volna eszembe, hogy a hátára üljek.

PÜSPÖK: És akkor mégis hogy sikerült? Nem féltél, hogy leesel róla?

JOHANNA: Féltem. De a hang segített. Azt mondta, fog ez menni. És valóban. Egy idő után már a sereg élén lovagoltam.

PÜSPÖK: És nem veszítetted el a szüzességedet a katonák között?

JOHANNA: Nem. De nem is azon járt az eszük. Bármelyikük bármikor meghalhatott. Én is.

PÜSPÖK: Mit gondoltál közben, amikor már megkezdődött a harc? Tudtad-e használni a kardodat?

JOHANNA: Féltem. De nem szabadott mutatnom. A kard meg olyan ménkű nehéz volt, hogy örültem, hogy tartani tudom, nemhogy hadonásztam volna vele.

PÜSPÖK: És amikor bevettétek Orleans városát? Azt beszélték, hogy te voltál a vezérük.

JOHANNA: Az emberek mindenfélét beszélnek. Hogy lettem volna én a vezér, aki azt sem tudtam, mit kell csinálni? Azt hiszem, az volt a lényeg, hogy lássanak, hogy én is harcolok, méghozzá az első sorban.

PÜSPÖK: De meg is sebesültél.

JOHANNA: Igen. De nem volt mély a seb. És mindenki ujjongott, amikor meglátták, hogy visszatérek a csatába.

PÜSPÖK: Azt hitték, az Úr segített meg. Te is azt hitted?

JOHANNA: Csakis Ő lehetett. Mert nekem már jártányi erőm se volt.

PÜSPÖK: És amikor elfogtak? Akkor elfordult tőled az Isten?

JOHANNA: Lehet. Különben nem estem volna fogságba. De amit a hang kívánt tőlem, addigra már teljesítettem. Bátorítottam a trónörököst, megkoronázták, és Orleans tényleg felszabadult.

PÜSPÖK: Amikor a börtön ablakából levetetted magad, azt hitted, megmentenek az angyalok?

JOHANNA: Nem. Azt reméltem, hogy megúszom élve, és visszajuthatok a sereghez.

PÜSPÖK: Hát ez nem sikerült. És most mit gondolsz magadról?

JOHANNA: Semmit. Amit a hang parancsolt, megtettem. Hogy pontosan mit, azt nem is tudom.

PÜSPÖK: Elismered, hogy olyasmit műveltél, ami nem a te dolgod volt?

JOHANNA: Hogy mi volt az én dolgom, nem tudom. Én végig a hang parancsait követtem.

PÜSPÖK: Most is beszél hozzád az a hang?

JOHANNA: Nem beszél. Azóta, hogy elfogtak, nem szólalt meg.

PÜSPÖK: Szerinted ez mit jelent?

JOHANNA. Két dolgot jelenthet. Vagy beteljesítettem a feladatomat, vagy valamit rosszul tettem, és méltatlanná váltam az égi iránymutatásra.

PÜSPÖK: Szerinted melyik a kettő közül?

JOHANNA: Azt nem tudom. De talán nem is kell megtudnom.

PÜSPÖK: Megírtunk egy vallomást. Ha aláírod, akkor megmenekülsz az eretnekekre váró máglyahaláltól. Ha nem írod alá, megégetnek mint boszorkányt.

JOHANNA: Mi van benne? Nem tudok olvasni.

PÜSPÖK: (Elővesz egy tekercset, kibontja, és felolvassa.)

"Én, Johanna, miután többször türelmesen figyelmeztettek vétkeimre, ezennel visszavonom téveszméimet, megtagadván azokat. A jövőben mindenben az igaz hitet fogom követni. Isten engem úgy segéljen." Ezt aláírod?

JOHANNA: Írni sem tudok. De talán Te, atyám, aláírhatod az én nevemben is.

PÜSPÖK: Úgy lesz.

(Bátorítólag megszorítja Johanna kezét.)

JOHANNA: Köszönöm, atyám. Most nagyon megkönnyebbült a szívem. Nagyon rossz lett volna úgy meghalnom, hogy rám bizonyítják ezt a boszorkányságot.

PÜSPÖK: (A tanácskozás részvevőihez:)

Egyetértenek kegyelmetek?

(Helyeslő moraj.)

ANGOL KÖVET: (Az utolsó mondatra érkezik.)

Na? Elítélték a lányt?

PÜSPÖK: Nem. Isten segítségével visszavonta a nézeteit. Visszatért az Anyaszentegyház kebelébe.

ANGOL KÖVET: Micsoda? Ez árulás! Gondoljanak arra a sok angol katonára, akik emiatt a cafka miatt haltak meg!

PÜSPÖK: Háború volt.

ANGOL KÖVET: (Int a katonáknak, akik a bejárat mögött állnak.)

Vigyétek! Már kész a máglya!

PÜSPÖK: Na de uram! A lány nem eretnek!

ANGOL KÖVET: Háború van.

(Johannát elviszik.)

(Függöny.)

Galilei vallomása

Szín: a pápa fogadószobája.

VIII. Orbán pápa a karosszékében ül, lába egy zsámolyon pihen. Az idős tudós belép, és megáll előtte. A pápa némán int, hogy foglaljon helyet.

A PÁPA: Nos, tudós barátom, megírtad, amiben megállapodtunk?

GALILEI: (Bólint, a köpenye zsebéből összecsavart papírlapot vesz elő.)

Igen, Szentatyám.

A PÁPA: Halljuk!

GALILEI: (Olvasni kezd.)

Én, Galileo Galilei, az ilyen és ilyen tudós társaságok tagja, az ilyen és ilyen egyetemek jeles professzora ... s a többi...

A PÁPA: Ezt átugorhatjuk.

GALILEI: (Bólint, majd tovább olvas.)

Itt a lényeg: A katolikus egyháztól kérvén és a Szent Inkvizíciótól serkentvén...

A PÁPA: Az inkvizíciót hagyjuk ki!

GALILEI: Ahogy óhajtja, Szentatyám. Szóval. A Szentszék és Isten előtt ezennel elismerem, hogy a véleményem a téves kopernikuszi elképzelésről szintúgy téves.

A PÁPA: Indoklás?

GALILEI: Az is kell?

A PÁPA: Persze. Indoklás nélkül nem hangzik hitelesnek.

GALILEI: (Másik papírt vesz elő.)

Van az is. Tehát. Bevallom, hogy a hiúság ördöge által ösztökélve meghamisítottam a megfigyeléseim adatait. Semmi sem igaz abból, amit leírtam az égboltról és a csillagok és azok csillagai mozgásáról...

A PÁPA: A csillagok csillagai felesleges. Azok is csillagok. Vagy nem?

GALILEI: (Látszik rajta, hogy mérlegel.)

Igen, ha úgy vesszük. Szóval a csillagok mozgásáról. A Holdon nincsenek hegyek, a csillagok nem forognak egymás körül, a Tejút nem csillagokból áll. És bárki, aki távcsövet vesz a kezébe, igazolhatja, hogy semmi sem úgy van, ahogy én hiúságomban leírtam.

A PÁPA: (Egy ideig mosolyogva hallgat.)

Ravasz. Azt akarod, hogy mindenki az egeket bámulja, ahelyett, hogy a Bibliából tájékozódna? Vagy Arisztotelész írásaiból, amelyeket az elődeim is elfogadtak?

GALILEI: Arisztotelésznek nem volt távcsöve.

A PÁPA: Mit számít az?

GALILEI: Amikor Arisztotelész olyan dolgokat állít, amelyeket nem tud igazán, akkor ő is tévedhet. Végtére ő is csak egy ember. A Biblia, az más. Azt én is elfogadom csillagászati szaktekintélynek.

A PÁPA: Még szép.

GALILEI: (Megkönnyebbülve néz fel.)

Akkor így megfelel?

A PÁPA: Dehogy. Ez a szöveg biztatást ad a további kutakodáshoz és a kételkedéshez.

GALILEI: De hát csak ezáltal fejlődhetik a tudomány.

A PÁPA: Nézd, öreg barátom, én tudom, mennyire fájdalmas neked megtagadni a tanításaidat. De itt nem a világ, hanem az egyház dolgairól van szó. Mint a jóakaród átérzem a kétségbeesésedet. Mint az egyház feje viszont nem engedhetem meg, hogy arra lázítsd a gyermekded embereket, hogy önállóan vizsgálódjanak, és át nem gondolt következtetéseik miatt megrendüljön bizalmuk Istenben és az egyházban.

GALILEI: Szentatyám, én is átérzem az egyház dilemmáját. De nem látok igazi ellentmondást az én felfedezéseim és a...

A PÁPA: Felfedezéseid? Akkor hát mégsem tagadod meg az eretnek állításaidat?

GALILEI: Jaj, dehogy nem. Annyira megtagadom, hogy jobban már nem is lehet. De nem lenne egyszerűbb az egyház álláspontját hozzá igazítani a valósághoz, mint a valóságot az egyház tanításaihoz?

A PÁPA: (Lesújtóan néz.)

GALILEI: Jól van, jól van, úgy értettem, hogy a magamfajta gátlástalanul töprengők által igaznak vélt nézetek egyike-másika előbb-utóbb mégis csak beigazolódhat. Ha nem is ilyen kezdetleges formában, ahogy én próbáltam őket igazolni. A gyermekded emberek pedig örökké gyermekdedek maradnak, ha nem vizsgálódhatnak.

A PÁPA: Az egyház ebben nem engedhet. A tudósoknak nem lehet igazságuk Istennel szemben. Az egyház már megtette, amit tudott, a kopernikuszi számításokat elfogadta matematikai modellnek. De itt meg kell állnunk.

GALILEI: (Meghajol, és a továbbiakban egy kissé meggörnyedve beszél.)

Szentatyám, van itt még egy apróság.

A PÁPA: Éspedig?

GALILEI: Tegyük fel, hogy egyszer majd egy nem keresztény tudós is ugyanarra a következtetésre jut, mint én...

A PÁPA: (Előre hajol, és szigorúan ránéz.)

GALILEI: Mint tévelyegve én.

A PÁPA: (Visszatér eredeti testtartásába.)

Ezt hogy érted?

GALILEI: Mondjuk megszületik valahol Indiában vagy Kínában. És az az illető ezeknek a felfedezéseknek, akarom mondani, téveszméknek az alapján olyan katonai eszközöket készít, saját tudatlanságában, amelyek kárára lesznek a keresztény világnak, akkor...

A PÁPA: (Egy kézmozdulattal félbeszakítja.)

Ilyen nem fordulhat elő. A Biblia állításait senki sem fogja tudni megcáfolni.

GALILEI: Jól van. Akkor hát visszavonom a tanításomat. Ez így elég?

A PÁPA: Őszintén gondolod?

GALILEI: Őszintén, persze. Elvégre én is gyarló ember vagyok.

A PÁPA: Kijelented, hogy a Föld a világ középpontja, és nem mozog?

GALILEI: (Egy ideig hallgat, majd vonakodva bólint.)

Igen, kijelentem. A Föld a világ középpontja, és nem mozog.

A PÁPA: Ennyi persze nem elég. A tanácsnokaimmal magam is elkészíttettem egy vallomást.

GALILEI: Az én vallomásomat?

A PÁPA: Igen. Ők mégis csak jobban értenek hozzá. Itt van.

(Elővesz egy még nagyobb tekercset.)

Így szól: "Igaz szívvel és nem színlelt hűséggel eskü által megtagadom, megátkozom és megvetem az eretnekségeket, és általában minden bármiféle más hibát, eretnekséget és szektát, melyek ellentétesek a Szent Egyházzal; és esküszöm, hogy a jövőben soha többé nem fogok sem mondani, sem pedig állítani szóban vagy írásban olyan dolgokat, melyek miatt hasonló gyanú támadhatna felőlem. Ha pedig megismernék bármilyen eretneket vagy olyan valakit, aki az eretnekségben gyanús, őt feljelentem ezen Szent Hivatalnál, vagy pedig az inkvizítornál.

Esküszöm továbbá és ígérem, hogy teljesítem és szem előtt tartom mindazokat a büntetéseket, melyeket ezen Szent Hivatal kiszabott vagy ki fog szabni reám; ha pedig bármiképpen megsérteném ezen ígéreteimet és eskümet, melytől Isten mentsen, alávetem magam minden kínnak és büntetésnek, melyeket a szent kánonok, valamint más általános és egyedi törvények hirdetnek és kiszabnak a hasonlóan vétkezők ellen. Isten engem úgy segéljen, és az ő Szent Evangéliuma is, melyet saját kezemmel érintek.

Én, a fentnevezett Galileo Galilei saját akaratomból esküvel megtagadtam, megesküdtem, megígértem és köteleztem magam, mint fent; és az igazság hiteléül saját kezemmel aláírtam ezen írást az eskümről, és szóról szóra elmondtam."

GALILEI: A saját akaratomból?

A PÁPA: Hát nem?

GALILEI: De. Végül is.

A PÁPA: Jól van. Bíztam a bölcsességedben. Ezáltal talán meg tudlak menteni a kínoztatástól és a börtöntől. De az írást és a kutatásaidat abba kell hagynod. Hidd el, neked is így lesz jobb. Mindenesetre ha rákerül a sor, akkor majd ezt a vallomást írd alá!

GALILEI: Értem. Nagyon hálás vagyok, Szentatyám.

A PÁPA: Jól van. Távozhatsz.

GALILEI: (Az ajtó felé megy, de ott megtorpan, és visszafordul.)

De van egy kérdésem.

A PÁPA: Mi az?

GALILEI: Mi van, ha mégis mozog?

Orvos és betege

Szín: Orvosi rendelő belseje a háború alatt.

(Dörömbölés.)

DOKTOR FINKELSTEIN: (Összerezzen. Mikor megismétlődik a dörömbölés, félénken odamegy az ajtóhoz.)

Ki az?

IDEGEN: Nyissa ki! Azonnal nyissa ki!

DOKTOR FINKELSTEIN: (Hezitál, majd amikor a dörömbölés megismétlődik és hangosabbá válik, odamegy, elfordítja a zárat, de nyomban hátra is hőköl.)

Mit parancsol?

IDEGEN: (Végig tagolatlanul, erőszakosan beszél.)

Finkelstein?

DOKTOR FINKELSTEIN: (Megfélemlítve.)

Igen. Doktor Finkelstein. Miben állhatok...

IDEGEN: (Közbevág.)

Az mindegy

(Behatol a szobába, bőrkabát van rajta. Hátralöki az orvost.)

Zsidó. Mocskos zsidó!

DOKTOR FINKELSTEIN: (Csendesen.)

Tényleg zsidó vagyok. De miből gondolja, hogy mocskos is? Én kérem mindig kínosan ügyeltem a higié...

IDEGEN: Pofa be! Álljon a falhoz! Vérszívó féreg!

DOKTOR FINKELSTEIN: Mit akar csinálni?

IDEGEN: (Egy revolvert húz elő, kibiztosítja, és azzal mutatja, hogy "a falhoz!")

DOKTOR FINKELSTEIN: (Reszket.)

Ki akar végezni? De hát...

IDEGEN: (Hirtelen összecsuklik, estében elsüti a fegyvert, a lövedék feltehetően a falba fúródott. Elejti a revolvert.)

DOKTOR FINKELSTEIN: (Pár pillanatig döbbenten néz. A fegyver után nyúl, de aztán nem veszi fel, csak a lábával arrább löki. Odamegy a beteghez.)

Jól van?

IDEGEN: (Nem válaszol. A szeme felakadt, láthatóan magatehetetlen.)

DOKTOR FINKELSTEIN: (Megtapintja a pulzust.)

Gyenge, de ver a szíve.

(Átmegy egy másik szobába, majd egy orvosi táskával jön vissza. Odamegy a bejárati ajtóhoz, visszazárja, majd letérdel a támadója mellé.)

IDEGEN: (Rövidesen magához tér, de a szája ferdén lóg.)

Mi... mi tör...történt?

DOKTOR FINKELSTEIN: Egy enyhe gutaütés. De hamarosan rendbe jön.

(Hallgatnak. Az orvos felveszi a földről a revolvert, és kiviszi a szobából. Visszajön, felemeli a férfit, és nagy nehezen felrakja egy padra, amelyen a páciensei szoktak várakozni. Maga is odaül egy székre.)

Ugye nem baj, hogy zsidó létemre megpróbálom meggyógyítani magát?

IDEGEN: (Nem válaszol, csak néz. A szája időnként meg-megrándul.)

DOKTOR FINKELSTEIN: Tudja, nem egyszerű a helyzet. Általában, semmi sem olyan egyszerű, mint sokan hiszik. Én zsidó is vagyok, és orvos is.

IDEGEN: (Akadozva beszél.)

Keresz...tény? Azért men...tett meg?

DOKTOR FINKELSTEIN: Nem. Nem vagyok keresztény. De ahhoz, hogy segítsünk a rászorulókon, egyáltalán nem kell kereszténynek lennünk. Az ókori görögök nem voltak keresztények, de Hipokratész óta van orvostudomány.

IDEGEN: (Hallgat.)

DOKTOR FINKELSTEIN: Tulajdonképpen csak azért akart lelőni, mert zsidó vagyok? Azt akarta, hogy ne folytathassam a mesterségemet? Hogy ne gyógyíthassak meg másokat, zsidókat és keresztényeket?

IDEGEN: A zsi...dók túl so..sokan vannak. Ez nem egész...séges.

DOKTOR FINKELSTEIN: És az egészséges, ha megöli a zsidó orvosokat? Hogy ne legyünk olyan sokan?

IDEGEN: Nem en...gednek maguk közé keresz...tény orvost!

DOKTOR FINKELSTEIN: Tőlem annyi keresztény lehet orvos, amennyi csak akar. Tudja, nagyon sok a beteg, mindenkinek jut belőle. De mondja, maga keresztény?

IDEGEN: Az.

DOKTOR FINKELSTEIN: Ismeri Jézus tanítását arról, hogy az ellenségünket is szeretnünk kell?

IDEGEN: Nem kell min...dent szó szerint ven...ni.

(Elveszíti az erejét, hallgat.)

DOKTOR FINKELSTEIN: (A szoba sarkában lévő kávéfőzővel kávét készít. Kiönti, odamegy a beteghez.)

Tessék, egy kis kávé. Persze nem igazi, mostanában csak pótkávét lehet kapni. De képzelje azt, hogy kávét iszik.

Óvatosan igya, nehogy mellé menjen! A szája még egy darabig így marad.

IDEGEN: (Megpróbál inni, de láthatóan lecsorog az állára.)

DOKTOR FINKELSTEIN: (Odamegy, itatja.)

Mondja, hogy jutott eszébe, hogy ide jöjjön?

IDEGEN: Járkál...tam. Kérdezget...tem. Valaki mondta, hogy la...kik egy zsidó a ház...ban. Valamivel kezel...te. Nem tudom, mivel.

DOKTOR FINKELSTEIN: És ő hálából feljelentett.

IDEGEN: Igaz magyar.

DOKTOR FINKELSTEIN: Igaz. Magyar.

(Félre.)

Hát ezért nem szeretem a magyarokat.

(Rövid hallgatás után:)

Mit fog csinálni, ha magához tér?

IDEGEN: Vissza...megyek a kör...letbe.

DOKTOR FINKELSTEIN: És tovább öldösi a zsidókat?

IDEGEN: (Az orvosra néz.)

Maga jó zsidó. De a többi szív...ja a magyarok vérét. Uzsorá...sok. Ügyvé...dek.

DOKTOR FINKELSTEIN: És honnan lehet tudni, hogy melyik a jó zsidó, és melyik a rossz? Lehet látni rajtuk? Például amikor rám nézett, tudta, hogy én milyen zsidó vagyok?

IDEGEN: Maga kivé...tel.

DOKTOR FINKELSTEIN: De engem is meg akart ölni. Még el is sütötte a fegyverét.

IDEGEN: (A szemei kikerekednek.)

Hol a revol...verem?

DOKTOR FINKELSTEIN: Eltettem. Biztos helyre. Nem fog elveszni, ne aggódjon!

IDEGEN: Adja vissza! Azt nem vehe...ti el tőlem. Azonnal adja visz...sza!

DOKTOR FINKELSTEIN: Majd visszaadom. A háború után. Nem tart sokáig. Az oroszok már a város határában vannak.

IDEGEN: Megállít...juk őket! A bolse...vistákat. Megvéd...jük a hazát!

DOKTOR FINKELSTEIN: Nyugodjon meg! A front nemsokára átmegy rajtunk, és akkor vége lesz a szenvedésnek.

IDEGEN: Én har...colni akarok! Milyen jo...gon vette el a fegy...veremet?

DOKTOR FINKELSTEIN: Az önvédelem jogán. De figyeljen ide! Van egy üzleti ajánlatom.

IDEGEN: Zsidó! Mivel a...kar üz...letelni?

DOKTOR FINKELSTEIN: Magával.

IDEGEN: Velem?!

DOKTOR FINKELSTEIN: Nézze, szükségünk van egymásra. Ha engem akarnak elvinni, maga azt mondja a bajtársainak, bocsánat, a testvéreinek, hogy én a maga személyes foglya vagyok, és ne bántsanak. Remélem, van magánál pártigazolvány.

IDEGEN: Van.

DOKTOR FINKELSTEIN: Nagyszerű. Ha az oroszok jönnek előbb, akkor azt mondom, hogy maga az asszisztensem. Így mind a ketten megússzuk a háborút. Később feltehetően szüksége lesz valakire, aki tanúskodik, hogy maga megmentette egy zsidó életét. Én leszek a tanúja. Ez egy fair üzlet. Mindketten jól járunk. Na, belemegy?

IDEGEN: (Bámul maga elé, látszik rajta, hogy erősen gondolkozik.)

(Kívülről léptek hallatszanak. Valaki erősen megdöngeti az ajtót. Mindketten odanéznek. Mindketten idegesek. Mozdulatlanságba merevednek.)

(Függöny.)

Hajótöröttek

Szereplők: Stella, Brian (a férje), Tom (a barátjuk), Csónakos.

Szín: Lakatlan sziget. A színpad bal egyharmadát egy kezdetleges fűkunyhó foglalja el. A többi rész üres, de egy-két szikla van rajta, amikre rá lehet ülni. A három szereplő ezeken a sziklákon üldögél.

STELLA: (Feláll, megfogja Brian kezét, és magával húzza.)

Gyere, ünnepeljük meg, hogy elkészült a kunyhónk.

BRIAN: Már megünnepeltük.

STELLA: Nem baj. Ünnepeljük meg még egyszer!

(Eltűnnek a kunyhóban.)

TOM: (Utánuk néz, kicsit rosszallóan. Köp egyet, és rágcsál egy fűszálat.)

(A kunyhóból szeretkezés zajai hallatszanak. A férfi liheg, a nő sóhajtozik, majd elélvez.)

TOM: (Feláll, és arrébb ül, háttal a kunyhónak. 5-10 másodpercig csönd.)

STELLA: (Kinéz a kunyhóból, visszanyúl, visszaveszi magára a blúzát, majd kilép.)

Tom! Mit csinálsz?

TOM: Semmit. Mi a fenét csinálnék?

(Feláll, és kimegy a színpadról.)

BRIAN: (Kilép a kunyhóból. Odamegy Stellához, és gyengéden megöleli.)

STELLA: Jóllaktál, kis bogaram?

BRIAN: Jól. De hát így van rendjén. A férjed vagyok.

STELLA: Persze, persze. A férjem vagy, és én a feleséged. De valami nyugtalanít.

BRIAN: Mi az?

STELLA: Erre a szerencsétlen Tomra gondolok. Olyan egyedül van.

BRIAN: Addig jó, amíg nem nősül meg. Szabad ember, azt csinál, amit akar.

STELLA: Persze. Amit akar. De hát nincs senkije.

BRIAN: Te csak ne féltsd őt. Előbb-utóbb talál magának valakit.

STELLA: Itt? Ezen a lakatlan szigeten?

BRIAN: Miért? Majmok is vannak. Ha ló nincs, a szamár is jó.

STELLA: Ne légy gusztustalan. Te le tudnál feküdni egy majommal?

BRIAN: De hát nekem itt vagy te. Ha te nem lennél.... Hát...

STELLA: Bolond.

BRIAN: Amíg te itt vagy, darling, addig semmi bajom.

STELLA: Neked semmi bajod. De nekem lelkiismeret-furdalásom van.

BRIAN: Mi az? Tommal is le akarsz feküdni?

STELLA: Te nem sajnálod? Emészti magát.

BRIAN: Ó, de nagylelkű vagy.

STELLA: Van szívem.

BRIAN: Nézd, én egy felvilágosult férj vagyok. Ha tényleg le akarsz feküdni Tommal, nem ellenzem. A rendkívüli körülményekre való tekintettel.

STELLA: Nem is tudom. Ezek tényleg rendkívüli körülmények.

TOM: (Visszajön.)

BRIAN: (Ránéz, először vidáman, aztán ellenségesen, végül megadóan.)

Na, én elmegyek vadászni. Talán agyon tudok ütni egy patkányt. Mert valamit nagyon agyon kell ütnöm.

(Kimegy a színről.)

TOM: (Érzi, hogy valami nem stimmel.)

Mi lelte?

STELLA: Semmi. Volt egy komoly beszélgetésünk. Ülj le!

TOM: (Leül, de nem érti a helyzetet.)

STELLA: (Odaül Tom mellé, egészen közel, és felnéz rá.)

Hogy vagy?

TOM: Hogy lennék? Szarul. Miért kérdezed?

STELLA: Nem vagy magányos?

TOM: Dehogynem. Ti ketten vagytok, én meg egyedül. Jó nektek.

STELLA: Épp erről beszélgettünk, Brian meg én.

TOM: Rólam? Ne mondd! És mire jutottatok?

STELLA: Brian egy felvilágosult férj. Tudtad?

TOM: Nem. De milyen értelemben felvilágosult?

STELLA: Nem követi feltétlenül a monogámiát.

TOM: Egy lakatlan szigeten könnyű. Te vagy az egyetlen nő.

STELLA: De nem ő az egyetlen férfi.

TOM: (Kezdi megérteni.)

Úgy érted, hogy te meg én?

STELLA: (Mosolyog. Megsimogatja a férfi kobakját.)

TOM: Nem! Ez beteg dolog. Mindenféle konfliktusokhoz vezethet!

STELLA: Lehet, hogy te József vagy, de Brian nem Putifár.

TOM: (Barátkozni kezd a gondolattal.)

STELLA: Nincs szükséged egy nőre?

TOM: Van. De nem azon az áron, hogy megkívánjam a felebarátom feleségét.

STELLA: (Feláll, és a nézőknek háttal felemeli a blúzát.)

TOM: És mégis megkívántam.

STELLA: Nézd, ha neked ez nem fontos, akkor is kell, hogy segíts nekem.

TOM: Miben?

STELLA: Hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom.

TOM: (Mosolyog.)

De ravasz vagy. Ilyen lehetett a kígyó az Édenkertben.

STELLA: De én valamivel gusztusosabb vagyok.

(Megfogja Tom kezét, és bevonja a fűkunyhóba. Aztán kinyúl, és egy kis kendőt tesz az ajtóra.)

TOM: Ez mi?

STELLA: "Do Not Disturb."

(Mindketten eltűnnek. Most is halljuk, ahogy sugdolóznak, nyögnek, a nő hangosan élvez.)

BRIAN: (Visszajön, egy plüss állattal a kezében. Hallja a zajokat, csóválja a fejét, leül. Nem tudja, mit csináljon a zsákmánnyal.)

STELLA: (Kinéz a kunyhóból. Megint visszanyúl a blúzáért. Leveszi a kendőt az ajtóról. Odamegy a férjéhez, mélyen a szemébe néz.)

Minden rendben?

BRIAN: (Mutatja a zsákmányt.)

STELLA: (Hangot vált.)

Ó, a nagy vadász! Pompás. Ebből mindjárt készítek egy ünnepi vacsorát.

BRIAN: Már megünnepeltük a kunyhó felépítését.

STELLA: Most mást ünnepelünk.

BRIAN: Mit?

STELLA: Hogy kibővült a család.

TOM: (Kilép a kunyhóból. Láthatóan megnyugodott.)

Helló!

BRIAN: Jól vagy?

TOM: Pompásan, testvér.

BRIAN: Azért ne hívj testvérnek!

TOM: Bocsánat. De olyan közel érezlek magamhoz.

STELLA: Hát, csak beszélgessetek! Addig én felteszem az ételt.

BRIAN: (Zavartan.)

A sziget oldalán, ott északra... vagy talán észak-nyugatra... van egy bozótos.

TOM: Ott vadásztál?

BRIAN: Hallom, hogy a bozótban megzörren valami. Aztán surrog. És amikor kidugta a fejét...

TOM: Ez az állat volt? Patkány?

BRIAN: Nem tudom, mi. Patkányféle, de nem olyan, mint amilyenek Angliában vannak.

TOM: Hogy ütötted le?

BRIAN: Egy gallyal. Vagy husánggal. Oda ledobtam valahova.

TOM: Ügyes voltál.

BRIAN: Legközelebb majd te mész vadászni. És én maradok az asszonnyal.

TOM: (Elmosolyodik.)

De nincs harag?

BRIAN: Nincs. Stellának igaza van. Nekem ugyan kifejezetten nem volt egy fene nagy lelkiismeret-furdalásom miattad, de megértem őt. Empatikus.

TOM: Te is megértheted. A magány már tényleg kezdett az agyamra menni.

BRIAN: Nos, ahol a szükség, ott a segítség. Ha lenne egy korty viszkim, most innánk rá.

TOM: Nézd, én nem akarom ezt rendszeressé tenni. Bízzuk Stellára, mikor könyörül meg újra rajtam!

STELLA: (Kilép a kunyhóból, odamegy Tomhoz.)

Mindjárt kész a vacsora! Te... te... vadember!

BRIAN: Stella, kérlek, ne! Legalább ne előttem!

STELLA: Jó, jó, mit vagy úgy oda? Tom igenis nagyon remek pasi. Még nem tud mindent, de... majd megtanulja. Belerázódik. Van időnk.

BRIAN: Ebből elég!

(Feláll, és távolabb megy.)

STELLA: (Odamegy hozzá, megöleli.)

Jaj, szvíthárt, ne duzzogj! Te vagy az első számú férjem. És az is maradsz.

BRIAN: Úgy érted, hogy Tom már szintén a férjed?

STELLA: Nézd, te voltál az első férfi az életemben. És te lettél a férjem. Tom a második férfi az életemben. Miért ne lehetne ő is a férjem?

BRIAN: (Megzavarodva.)

Úgy érted, hogy el akarsz válni?

STELLA: Jaj, dehogy! Nekem nagyon is jó így. A világ előtt mindig te maradsz a férjem.

BRIAN: És Tom? Akkor is együtt fog velünk lakni, amikor végre kiszabadulunk innen, erről az istenverte szigetről?

STELLA: Az nem holnap lesz. Addig pedig nyilván annyira meg fogom szokni ezt a dolgot, ezt az izét, ezt a szerelmi háromszöget, hogy már hiányozni fog. De nem fog hiányozni, mert megtartjuk. Tom, ugye, leszel a házibarátom?

TOM: (Határozatlanul bólint.)

BRIAN: Ezt nem hiszem el!

TOM: Nézzétek, én nem akarok semmi felfordulást. Talán jobb lett volna, ha el se kezdjük.

STELLA: (Szigorúan.)

Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni.

(Mindketten ránéznek. Stella egy vicces pukedli után visszamegy a kunyhóba.)

TOM: Én igazán...

BRIAN: Hagyd! Stellával nem lehet ellenkezni. Csak játsszuk tovább ezt a háromszögesdit! Meglátod, egyszer megunja.

TOM: És ha én unom meg őt?

BRIAN: Akkor agyonüt.

TOM: És ha Stella téged un meg?

BRIAN: Akkor én ütöm agyon őt.

(Gondolkozik.)

Illetve mindkettőtöket.

STELLA: (Kiszól a kunyhóból.) Fiúk, férjecskéim! Gyertek be, kész az ünnepi vacsora!

(A két férfi feláll, bemennek a kunyhóba.)

2. szín.

(Ugyanott, de később. A két férfi kijön a kunyhóból.)

BRIAN: Egész jó volt. Stella még a patkányhússal is csodát művel. Gyere, megmutatom azt a bozótost! Amíg még lehet látni.

TOM: Jó, gyerünk! De ugye, nem akarsz eltenni láb alól?

BRIAN: Miért akarnálak? Te már családtag vagy. És én a családomért akár ölni is tudnék.

(A két férfi elmegy, de tovább halljuk a beszélgetésüket, tompán, hangszóróból. Stella azonban nem hallja. Pakolgat, mosogat, időnként kinéz a kunyhóból, tesz-vesz.)

TOM: Egyáltalán, mikor jöttetek össze Stellával?

BRIAN: Két éve. Egy bulin. Kiszúrt magának. Ahogy most téged is. Nagyon rámenős.

TOM: De azért neked is tetszett.

BRIAN: Persze. Mi az, hogy! És jól megvoltunk. A hajószerencsétlenségig.

TOM: De hát most semmi sem zavarna benneteket. Vagy én zavarok?

BRIAN: Óh, nem. Tudod, volt egy olyan érzésem, hogy volt valakije.

TOM: Aha. És azt gondolod, hogy az tett be neki, hogy most csak te vagy?

BRIAN: Nem lehetetlen. Érted már, hogy miért nem bánom, hogy te itt lettél harmadiknak? Most megint ketten vagyunk neki.

TOM: Ha ez segít, cimbora, én mindent megteszek a házasságodért.

BRIAN: Azért nem kell túlzásba vinni.

TOM: (Nevet. Aztán izgatottan:)

Nézd, ott egy patkány, vagy mi!

BRIAN: Üsd agyon!

TOM: Várjuk meg, míg kijön a bozótból!

(A beszélgetésük elhalkul.)

(Egy ideig teljes csönd. Aztán a távolból evezés zaja hallatszik. Léptek. Stella kinéz a kunyhóból.)

CSÓNAKOS: (Jobbról bejön.)

Á, maga az! Tudtam, hogy van itt valaki. A távolból megláttam a tüzet.

STELLA: (Előjön.)

Óh! Vendég a háznál! Ennek nagyon örülök. Tudja, már két hete itt veszteglünk, amióta a hajónk elsüllyedt.

CSÓNAKOS: Hát nem egyedül van itt, asszonyom?

STELLA: Nem. Két férfi is van velem. Csak most elmentek vadászni. Várja meg őket! Üljön le, készítek egy kis teát.

CSÓNAKOS: (Óvatosan körülnéz.)

Sajnos, nem várhatok, mert mindjárt jön a dagály, és nekem még az éjjel otthon kell lennem.

STELLA: De hova megy?

CSÓNAKOS: Egy másik szigeten lakom. Ott gazdálkodom.

STELLA: Akkor maga nem is tud bennünket kimenteni?

CSÓNAKOS: Végtelenül sajnálom, de kicsi a csónak. Legfeljebb egyenként. Naponta tudok fordulni. De magát szívesen elviszem még ma este.

STELLA: Az is jó. Csak várjon, írok néhány sort a fiúknak. Nehogy azt gondolják, hogy csak úgy eltűntem.

(A lábával karcol néhány szót a homokba. Nem látjuk, hogy mit, de hihető, hogy az ott írás.)

CSÓNAKOS: Jöjjön akkor!

(A kezét nyújtja.)

STELLA: Várjon!

(Odamegy hozzá, és hozzábújik.)

Mint a mesében!

(A Csónakos és Stella eltűnnek. Megint evezés zaja, majd csönd lesz. Közben besötétedik.)

(Visszaérnek a fiúk.)

BRIAN: Stella! Megjöttünk! Hol vagy?

TOM: Lehet, hogy épp a tengerben fürdik.

BRIAN: Elképzelted, mi? Egy meztelen nő a habokban. Más meztelen nője a habokban...

TOM: (Észreveszi a homokba írt üzenetet.)

Te, ez mi?

BRIAN: (Odamegy, leguggol, megpróbálja kiolvasni.)

TOM: Egy üzenet.

BRIAN: A fenébe! "Tom, egy pasas volt itt, elvitt engem, de értetek is visszajön. Viszlát holnap. Jó éjszakát!"

TOM: Tyűha! Valaki elvitte Stellát? Ez durva.

BRIAN: Úgy van. Durva. De van még egy másik dolog is. Miért neked szól az üzenet?

TOM: (Vigyorog.)

Nem tudom. Abból, amit te meséltél nekem, talán az újdonság varázsa. Vagy könnyebb volt leírni azt, hogy Tom, mint azt, hogy Brian.

BRIAN: Lehet, hogy Stellának már három férje van? Egyre bővül a család.

TOM: Nagyon rámenős. Így mondtad, igaz?

BRIAN: Valami nem tetszik nekem ebben. Te hallottad, hogy bennünket hívott volna?

TOM: Nem.

BRIAN: Én sem. Te! Ez a nő nem is akar visszajönni.

TOM: Hülyeség. Három férj még mindig jobb, mint egy. Vagy kettő.

BRIAN: Igaz.

TOM: És ugye nem gondolod, hogy miattam nem vitt el téged?

BRIAN: Nem, nem.

(Tűnődik.)

Milyen szép nap volt ez a mai! És hogy elromlott a végére!

TOM: Volt nő, nincs nő. Feküdjünk le!

BRIAN: Első éjszakám a szigeten nő nélkül.

TOM: Nekem mondod? Én aztán tudom, hogy az milyen.

BRIAN: (Bemegy a kunyhóba.)

Egyszer nem vagyunk itt, és már ellopják az asszonyt. Mert mi épp vadászni mentünk!

TOM: A te ötleted volt.

(Ő is bemegy a kunyhóba.)

(Zárójelenet. Valamivel később.)

CSÓNAKOS: (Jön, maga után húzza Stellát.)

Jó estét!

BRIAN: (Kijön a kunyhóból.)

Jó estét! Mi van? Hát te, Stella?

CSÓNAKOS: Visszahoztam a hölgyet. Nem bírok vele. Most inkább az urakat vinném el.

STELLA: (Zokog.)

BRIAN: (Már indulna, de aztán meggondolja magát.)

Nem hagyhatjuk itt. A feleségem.

CSÓNAKOS: (Sajnálkozva nézi. Tomhoz fordul.)

Akkor jöjjön maga!

STELLA: (Hisztérikusan.)

Tomot nem viheti el!

CSÓNAKOS: Akkor volt szerencsém.

(Elsiet. Csobbanások. A csónak elmegy.)

(Brian és Tom csüggedten néznek utána.)

STELLA: (Átöleli a két férfit.) Feküdjünk le! Késő van. És két férjjel ez a ... nászéjszakám!

Társastánc

(némajáték)

Kellékek: három szék, egy rövid asztal, egy matrac és egy alkalmilag belógatott vetítővászon. Ezek végig a színpadon vannak, a színpad egyébként üres. A kellékeket akkor világítja meg a reflektor, amikor használatban vannak. Ha nagyon kell, akkor a szereplők mozgatják őket.

Szereplők: Férfi, Nő, Idegen nő, Pap, Szülésznő, Két férfi (búsuló férjek).

Első szín: Két ülőhely, feltehetően egy tömegközlekedési járművön.

FÉRFI: Egy könyvet olvas. Közlekedési zajok. A jármű fékez, megáll.

NŐ: Felszáll, ülőhelyet keres.

FÉRFI: Túlzott udvariassággal lesimítja a mellette lévő üres helyet.

NŐ: Elmosolyodik, és leül. Ránéz a könyvre, az arca érdeklődést mutat.

A jármű tovább indul.

FÉRFI: Tovább olvas, de néhány másodperc után az ölébe teszi a könyvet, és a nőre néz.

NŐ: Előre néz, mosolyog, majd ránéz a férfira.

FÉRFI és NŐ: Mindketten mosolyognak. Ülnek egymás mellett, néha egymásra néznek, majd vissza. Beszélgetést imitálnak. Közben romantikus zene hallatszik. Utána fékez a jármű.

NŐ: Egy idő után feláll, visszanéz, biccent a férfinak. Leszálláshoz készülődik.

FÉRFI: Meglepődve ránéz, aztán visszamosolyog. Ő is feláll.

NŐ: Leszáll.

FÉRFI: Egy pillanatnyi habozás után szintén leszáll. Tekintetével követi a tovább induló járművet.

NŐ és FÉRFI: Lassan bandukolnak egymás mellett, körbe-körbe a színpadon. Újra felhangzik a romantikus zene.

NŐ: Megáll. Nyilván hazaérkezett.

FÉRFI: Megszorítja a nő kezét. Zavarban van. Végül ad neki egy névjegykártyát.

NŐ: Megnézi a névjegykártyát, a férfira néz, tűnődik. Aztán elteszi a kártyát, ágaskodva ad a férfinak egy puszit, és kimegy a színpadról.

FÉRFI: Néhány másodpercig mosolyogva áll, majd elégedett arckifejezéssel ő is kisétál a színpadról.

Sötét lesz.

FÉRFI: Feltűnik a színpad bal oldalán, mobillal a kezében. Tárcsáz egy számot.

NŐ: Feltűnik a színpad jobb oldalán. Csörög a mobilja. Kiveszi a táskájából, felveszi, hallgatja, és bólogat.

FÉRFI és NŐ: Egymásra néznek, és mindketten leteszik a mobilt.

FÉRFI: Várakozik, az órájára néz.

NŐ: Miután a mobilját visszatette a táskájába, hátrafelé megy a színpadon, kinyúl, felvesz magára egy kendőt, majd a színpad hátulján elindul. Közeledik a férfi felé.

FÉRFI: Elébe megy, kissé elfogódottan megöleli. Kéz a kézben sétálnak, beszélgetnek. Megint megszólal a romantikus zene.

IDEGEN NŐ: Hátul jobbról bejön, észreveszi a férfit, kezével int.

FÉRFI: Visszabólint, de tovább sétál a nővel.

IDEGEN NŐ: Kicsit bosszúsan kimegy a színről.

FÉRFI és NŐ: Lassan kisétálnak a színpadról.

FÉRFI: Egy idő után újra megjelenik, megint a nőre vár. Kezében egy szál virág.

NŐ: Megjön, mosolyogva elveszi a virágot, a kezét nyújtja.

FÉRFI és NŐ: Körbesétálnak a színpadon. Bemennek valahova, feltehetően egy tánchelyiségbe.

FÉRFI: Felkéri a nőt.

FÉRFI és NŐ: Lassan és átéléssel táncolnak. Amikor vége a zenének, a férfi átöleli a nőt, és elhagyják a színpadot.

Egy kis idő múlva újra bejönnek és körbesétálnak. A férfi élénken magyaráz, a nő passzívan hallgat. Kimennek.

Egy idő után megint bejönnek és sétálnak. Most a nő magyaráz, a férfi passzívan hallgat. Kimennek.

Templomi zene.

FÉRFI és NŐ: Esküvőre vonulnak be.

PAP: Összeadja őket.

FÉRFI és NŐ: Mint boldog pár, kijönnek a templomból, és integetnek a nézőknek. Aztán eltűnnek.

IDEGEN NŐ: Lassan átmegy a színpadon, érzékelteti, hogy nála nincs minden rendben.

FÉRFI és NŐ: Már házasok. Sétálnak. Egyszerre gyors és élénk tánczene hangzik fel. Swing. A férfi megfogja a nő kezét, és nagy mozdulatokkal táncolnak.

Vége a zenének. A Férfi odateszi az ülésnek használt két széket a jobb oldalon álló asztalhoz, ahol már van egy szék. A nő leül az asztalhoz.

FÉRFI: Kimegy, majd egy sörrel és egy kólával bejön, viszi a feleségének. Iszogatnak, beszélgetnek.

NŐ: A férfi vállára hajtja a fejét.

Lassú zene hallatszik.

FÉRFI és NŐ: Simulós tánc. Egyre szenvedélyesebben tapadnak össze. Egy idő után a férfi hátra engedi hajlani a nőt, mindketten lassan leereszkednek a földre. Aztán, továbbra is összesimulva, kézzel-lábbal kimásznak a színpadról.

Ekkor a vetítővásznon absztrakt pornó-jeleneteket látunk. Semmit sem lehet konkrétan kivenni, de a fények, a formák és a hangok közösülést sugallnak.

Egy ideig semmi sem történik. Aztán nagy csörömpölés, edények összetörése.

FÉRFI: Kimenekül a színpad mögötti lakásból. Visszanéz.

NŐ: Dühösen beront a színpadra. Sír.

FÉRFI: Elindul, ki a színpadról. Egy ajtó becsapódását halljuk.

NŐ: Magatehetetlenül sír, tesz-vesz, majd visszamegy.

A színpad jobb oldalán, az asztalnál két férfi búsul, előttük sör. Előre borulnak, nagyon levertek.

FÉRFI: Bejön jobbról, egy korsó sör a kezében. Leül a harmadik székre, és ő is előredől. Az egész látvány azt sugallja, hogy itt három frusztrált férjről van szó. Csak hallgatnak és búsulnak tovább.

Kattogós zene. Egy perc múlva elhalkul. Sötét.

Változik a szín. A színpad bal oldalán a matrac, ágy szerűen kihúzva.

NŐ: Lassan keresztülsétál a színpadon. A hasán, a ruha alatt van egy léggömb, amit minden lépésnél egy picivel nagyobbra fúj. Lassan odahátrál az ágyhoz, és lefekszik. Tovább fújódik a léggömb a ruhája alatt. Aztán egyszer csak elpukkan.

SZÜLÉSZNŐ: Berohan balról, elővesz egy kaucsukbabát. Mutatja a nőnek.

NŐ: Fájdalmas arca felderül. Nyúl a babáért, magához öleli. Ráteszi a bal mellére. Mosolyog.

SZÜLÉSZNŐ: Mosolyogva kimegy.

FÉRFI: Jobbról bejön. Zavartan közeledik, gyűrögeti a sapkáját, nem tudja, mit tegyen.

NŐ: Odahívja magához, mutatja a babát, majd átöleli a férfi nyakát, és lehúzza.

FÉRFI: Egy idő után feltalálja magát, szerez egy labdát, és a kisbabát megfogva, annak a lábával, belerúg a labdába. Oda-vissza rugdossa a labdát, aztán visszateszi a babát a mamája karjaiba, és elmegy.

Fél perc múlva egy korsó sörrel a kezében vonul át a színen. A jobb sarokban újra fény vetül az asztalra, a két búsuló férfival. Leül közéjük. Azok gratulálnak neki a gyerekhez. Tovább isznak és búsulnak.

Sötétbe borul a színpad. Közben két széket visszavisznek a bal oldalra.

Zene szól, majd megvilágosodik a legelején látott kettős szék. Az Idegen nő ül rajta. Közlekedési zajok.

FÉRFI: Felszáll, és leül az Idegen nő mellé. Összemosolyognak.

IDEGEN NŐ: Provokatívan viselkedik. A következő megállóban feláll, és leszáll.

FÉRFI: Utánasiet.

Az idő múlását zaklatott zene érzékelteti.

NŐ: Élénk színű fejkendőben egy gyerekkocsit tol keresztül a színpadon.

Vetítés: Rajzon egy gyerek egyre növekszik, érzékeltetve az idő múlását. (Javaslom, hogy ugyanaz a rajz torzuljon és nyúljon.)

IDEGEN NŐ: Keresztülmegy a színen.

FÉRFI: Utánasiet.

IDEGEN NŐ: Másik ruhában, a másik irányból suhan át.

FÉRFI: Utánasiet.

FÉRFI: Besiet, de a színpad közepén összerogy.

NŐ: Ugyanabban az élénk színű fejkendőben bejön, segíteni próbál, sopánkodik, majd tehetetlenül ráborul a férfira. Érzékelteti, hogy a férje meghalt.

A színpad elsötétül, szomorú zene hallatszik. Amikor kivilágosodik, a színpad közepén egy kis halom (a matrac) és egy szék.

NŐ: Bejön, a fején fekete kendő, kezében virág. Leül a székre, és a virágot ráteszi a képzeletbeli sírra. Halkan felhangzik a már többször hallott romantikus zene. A nő sír.

Egy ideig nem történik semmi, majd "látomásos" zene hallatszik.

FÉRFI (mint az elhunyt férj szelleme, fehér köntösben): Hátulról bejön a színpadra, körbejárja az özvegyet, megpróbálja elcsábítani. Ez olyan, mint egy balett, de köznapi mozdulatokkal és lépésekkel.

NŐ: Egy darabig ellenáll, de lassan enged a szellem csábításának, és a férfi után megy.

A vetítővásznon most feltűnik a férfi és a nő korábbi simulós tánca, amit a nézők is láttak már élőben.

A vetítés közben bejönnek a szereplők, a vetítés elhalványul, nyilvánvalóvá válik, hogy vége a darabnak.

A szeánsz

Szín: Polgári lakás valahol Németországban. Kanapé, székek és asztalok. Jobbra hátul egy félig nyitott ajtó.

PAULA: (Belép a folyosóról, kezében utazótáska, leteszi. Bekiált a nyitott ajtó felé.)

Megjöttem!

MIMI: (Kiszól a másik szobából.)

Jakob nincs itthon.

(Bejön.)

PAULA: (Meglepve.)

Maga kicsoda?

MIMI: Mimi. De ez csak a művésznevem.

PAULA: Hogyhogy? Miféle művész maga? Egyáltalán, hogy került ide? És hol van Jakob?

MIMI: Leugrott valami kajáért. És ha ön a kedves felesége, hát, ma éjszaka egyáltalán nem várta. Azt mondta, hogy maga vidékre utazott. Mi történt? Közbejött valami?

PAULA: (Egy darabig nem tud beszélni. Tágra nyitott szemekkel bámul Mimire.)

Azt hiszem, itt csak nekem van jogom kérdezni. Igen, én Jakob felesége vagyok. És maga kicsoda? A barátnője?

MIMI: Ó, nem, én csak egy egyszerű szolgáltató vagyok. Jövök, ha hívnak. Jakob és én közöttem csak munkakapcsolat van. Ő fizet, és én szolgáltatok.

PAULA: Aha. És hogy szolgáltat, ha szabad kérdeznem?

MIMI: Hát az attól függ, hogy a kedves kuncsaft mit szeretne.

PAULA: Gondolom, elsősorban szexuális szolgáltatást nyújt nekik.

MIMI: Attól függ, mit értünk szexen. Nem fekszem le velük, sőt, nem is érhetnek hozzám.

PAULA: Nem is vetkőznek le?

MIMI: Ők néha levetkőznek, de én nem.

PAULA: Ez egyre érdekesebb. Meséljen erről többet!

MIMI: Tényleg érdekli?

PAULA: Abszolút.

MIMI: Hát, nem is tudom, hogy mondjam. A helyzet az, hogy Jakob szereti, ha egy nő elveri.

PAULA: Micsoda?! Ezt nem hiszem el!

MIMI: Pedig elhiheti. Nagyon sok férfinak vannak ilyen vágyai. Jakobnak is. Nem tudta?

PAULA: Nem. Erről velem sosem beszélt.

MIMI: Biztosan nem merte szóba hozni.

PAULA: De ha csak verés van, akkor hol van a szex?

MIMI: A szex a férfi agyában történik. Valami miatt ez az elverés olyan neki, mintha kielégülne. Csak másképp. Tudja, az idegvégződések...

PAULA: Ne jöjjön nekem az idegvégződésekkel!

MIMI: Rendben. Ez úgyis csak a fiziológiai alap. A lényeg az, hogy sok pasasnak kifejezetten jólesik egy kis verés. A fenekükön, a combjukon, néha még a nemi szervükön is. Ők megkérnek, én pedig teljesítem a kívánságaikat. Persze mindennek ára van. Ez egy szakma, és mi szolgáltatjuk az élményeket.

PAULA: (Rövid hallgatás után.)

Hogy ismerkedtek meg?

MIMI: Az már jó régen volt. Az interneten talált rám, és azt mondta, szívesen kipróbálna. Aztán megmaradt nálam.

PAULA: Jó régen volt? Mégis, mikor? Mióta tart ez a házasságon kívüli viszony?

MIMI: Mondom, hogy nem viszony, hanem munkakapcsolat. És hogy mikor kezdődött? Van már vagy egy éve. Jó is, hogy szóba került, a jubileumokon árengedményt adunk.

PAULA: És mindig itt csinálták?

MIMI: Ó, dehogy! Itt most vagyunk először. Illetve: lettünk volna. Tudja, akihez fel szoktunk menni, egy ismerős, annak most éppen vendége van. Az apja. Ezért hívott ide Jakob. De nem tudta, hogy maga hazajön. Nagy lesz a meglepetés.

(Mosolyog.)

PAULA: (Komoran.) Meghiszem azt.

MIMI: Szóval nem tudtunk hova menni, a férje felhívott ide, mivel úgy tudta, hogy vidéken lesz. De el kellett mennie bevásárolni. Tudja, néha meglehetősen szórakozott.

PAULA: Az. Ő aztán szórakozott. De ma nem fog szórakozni.

MIMI: Nézze, beszéljük meg, hogy ma rövidebb lesz a szeánsz. Féláron is megszámolhatom.

PAULA: Itt ma nem lesz semmiféle szeánsz. (Felemeli a hangját.) Szedje össze a holmijait, és azonnal hagyja el a lakásomat!

MIMI: Jól van, na, azért nem kell kiabálni. Elmegyek én magamtól is, csak fizesse meg a béremet!

PAULA: Miféle bért? Még nem csinált semmit!

MIMI: Maga a szeánsz 600 euró, de ebből 80 a kiszállás. Ha ideadja ezt a nyolcvanat, már itt sem vagyok.

PAULA: Dehogy adok 80 eurót. Egy vasat se! Nem én akartam, hogy ide jöjjön.

MIMI: Akkor majd ad Jakob. Megvárom.

(Egy ideig csend van. Paula tesz-vesz, kipakol a táskájából. Mérges. De a haragja lassan kezd elpárologni.)

MIMI: (Hallgat. Elővesz a táskájából egy könyvet, azt olvasgatja.)

PAULA: (Egy idő után megszólal, az arcán keverednek a meglepődés, a gyanú és a kíváncsiság jelei.)

Tulajdonképpen miből áll egy ilyen ... szeánsz?

MIMI: (Leteszi a könyvet.)

Hát, ez eltérő. A kuncsaft mondja meg, hogy mire vágyik. Persze mindennek ára van.

PAULA: És a férjem mire vágyik?

MIMI: Ez változó. Egyszer korbácsolásra, egyszer arra, hogy rugdossam meg a heréjét, egyszer csak arra, hogy a kezét-lábát kikössem. Mindig attól függ, hogy ő milyen állapotban van. Most például egy közepes erősségű fenékverést rendelt. Ehhez hoztam kellékeket is.

PAULA: Mutassa!

MIMI: (Kivesz néhány eszközt a táskájából.)

Ezt a műbőr lapot úgy hívjuk, hogy fenekelő, erre a célra ez a legjobb. Egy kicsit megpirosodik tőle a bőr, de nem lesznek sebek. De van nálam nádpálca és egy rövid korbács is. Tudja, evés közben jön meg az étvágy. Ez itt egy bilincs. Sok pasi imádja, ha megbilincselik.

PAULA: Döbbenetes. És mi van, ha szexelni akar? Ha ahhoz jön meg az étvágya?

MIMI: Velem azt nem lehet. Mondtam, hogy nem vagyok kurva. Arra mást kell hívni. De nem hiszem, hogy Jakobnak szüksége lenne rá. Sohasem beszélt erről. Csak a testi fájdalom kell neki.

PAULA: De hát ez egy nagyon beteg dolog. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy férfi ilyesmire vágyjon.

MIMI: Márpedig elég nagy a piac. És egyre bővül.

(Egy ideig mindketten hallgatnak, szemmel láthatóan nem tudják, hogy hogy folytassák.)

Az az érdekes, hogy aki igénybe vesz külső segítséget, az nem akarja ott hagyni a feleségét. Ragaszkodik hozzá. Csak erre a dologra nem meri megkérni. Nyilván előre sejti, hogy nem kapná meg otthon. Azt hiszem, ezt egy férj a párkapcsolat történetéből, a feleség különböző megnyilatkozásaiból ki tudja következtetni. És akkor ezek nálunk kötnek ki. Önök például beszélgettek arról, hogy Jakob szeretne egy kis fájdalmat?

PAULA: Csak az kellett volna! Egy ilyen beteg dolgot! Őrület!

MIMI: Látja, erről van szó. Egy amerikai nyilvánosház madámja a visszaemlékezésében azt írta, hogy nem lenne prostitúció, ha a feleségek engedékenyebbek lennének. És ez még fokozottabban érvényes a szado-mazo piacra.

PAULA: Maga olvasta azt a könyvet?

MIMI: Igen. Én fordítottam németre.

PAULA: Ezek szerint jól tud angolul.

MIMI: Igen. De a fordítói munkából kevesen élnek meg. Kell egy kis mellékes.

PAULA: Nocsak. Akkor maga egy szadista entellektüel?

MIMI: Szadista egyáltalán nem vagyok, hiszen csak azt csinálom, amit a kuncsaft annyira akar, hogy még fizet is érte. Ez is egyfajta szeretetszolgálat. És nem kell gúnyolódnia. Sok főiskolai és egyetemi hallgató egészíti ki így a zsebpénzét. Pénzt keresek, és közben segítek a félénk férjeken is. Mint Jakob. Hogy ne kelljen elhagynia magát. Mert szereti.

PAULA: Ezt honnan veszi? Beszélt rólam?

MIMI: Direktben nem. De úgy hivatkozik magára mint "drágám" meg "szívem".

PAULA: (Ezen elgondolkozik.)

Gondolja, hogy ha én is ..., akkor...?

MIMI: Nagyon valószínű. De én ezt hivatalosan nem ajánlhatom, mert akkor elveszítek egy stabil ügyfelet.

PAULA: Értem, persze. És ... milyen gyakran veri el Jakobot?

MIMI: Az attól függ. Többnyire hetente egyszer. De volt, amikor szinte naponta vágyott rá. Tavasszal. Akkor nagyon fel volt zaklatva.

PAULA: Azt mondja, tavasszal? Szent ég! Akkor majdnem beadtam a válópert.

MIMI: Csakugyan? Akkor nyilván az készítette ki. Nagyon ragaszkodik magához.

(Hallgatnak.)

PAULA: Nézze, odaadom a kiszállási díjat, és menjen el!

MIMI: Rendben. Nekem így is jó. De ha esetleg kísérletezni szeretne a szado-mazóval, ne hagyjam itt a nádpálcát? Újonnan 50 euró, de odaadom harmincért. Női szolidaritásból.

PAULA: Köszönöm. Akkor itt van a 30, itt pedig 100 euró a kiszállásért.

MIMI: De a kiszállás csak 80-ba kerül.

PAULA: Tegye csak el! A felvilágosításért.

MIMI: (Bólint, fogja a táskát, és kifelé indul.)

Viszontlátásra, asszonyom. Sok sikert!

PAULA: (Amint magára marad, néhányszor megsuhintja a nádpálcát, csóválja a fejét. Megpróbálja elképzelni, hogy hogy zajlik egy ilyen szeánsz.)

Hetente hatszáz euró! És olykor többször is! Ennek a pénznek családon belül kell maradnia!

JAKOB: (Belép az ajtón, és földbe gyökerezik a lába.)

Drágám, te itt vagy? Nem arról volt szó, hogy ma Nürnbergben éjszakázol, a mamánál?

PAULA: Lekéstem a vonatot.

JAKOB: Igen? És hol van az a hölgy, akit itt hagytam?

PAULA: Elment. Nem tudott tovább várni. De ne aggódj, kifizettem. Sőt, még vettem tőle egy ilyet ... izét is.

JAKOB: Igen? (Nem mozdul, még a vásárolt élelmiszereket sem teszi le.)

PAULA: Ne aggódj! Mimi mindent elmondott. De gyere beljebb! Lesz egy kis megbeszélnivalónk.

(Függöny.)

Sötét történet

Szín: valahol egy parkban, esti sötétben. A színpad bal oldalán, kissé hátrább, egy pad. A padon egy férfi üldögél, de a sötétben csak a körvonalait lehet kivenni. A színpad jobb oldalán ég egy kis fényű lámpa. Csak arra elég, hogy jelképezzen egy lámpaoszlopot.

NŐ: (Jobbról jön, a sötétben óvatosan lépked. Három-négy lépés után észreveszi a férfit, megtorpan.)

FÉRFI: Jó estét, hölgyem. Tőlem ne féljen, csak levegőzöm itt a parkban. Tudja, vacsora után jól esik egy cigaretta.

NŐ: De nem is cigarettázik.

FÉRFI: Nem bizony. Néhány hónapja leszoktam. De a vacsora utáni szellőzés szokása megmaradt. Vegye úgy, hogy cigarettázom, csak nem látszik.

NŐ: Kicsoda maga?

FÉRFI: Krimi író.

NŐ: Úristen!

FÉRFI: Ne féljen, csak vicceltem. Egy igazi krimi íróval én sem szeretnék találkozni egy ilyen sötét parkban.

NŐ: Akkor hát kicsoda?

FÉRFI: Majdnem azt mondtam, hogy banktisztviselő. Az aztán a tisztességes foglalkozás. Tiszta fej, tiszta kéz. De már bennük sem lehet bízni. Amióta a bankok egyre-másra csődbe mennek.

NŐ: Akkor hát?

FÉRFI: Akkor hát... tanár vagyok. Pedagógus.

NŐ: Mit tanít?

FÉRFI: Matematikát. Az aztán steril. Bár a matematikusokról meg az terjedt el, hogy bolondok. Vagy legalábbis kétdimenziósak.

NŐ: (Hallgat, és tovább ácsorog.)

FÉRFI: Na, jöjjön már! Van itt egy pad, arra leülhet.

NŐ: Félek.

FÉRFI: Tőlem igazán nem kell félnie. Habár megértem, az utóbbi időben egyre több az erőszakos bűncselekmény.

NŐ: (Még mindig csak áll.)

FÉRFI: Gondolkozzunk logikusan!

(Elneveti magát.)

Na persze, egy matematikatanár másképp nem is tud.

NŐ: (Most először elmosolyodik.)

FÉRFI: A park bejárata elég messze van. Talán a másik vége közelebb. Én a maga helyében már nem fordulnék vissza.

NŐ: (Közelebb lép. Két méterre lehet a férfitól.)

FÉRFI: Na, üljön le! Vagy én álljak fel? Az is jó. Már úgyis menni akartam. Kiszellőztettem a fejemet.

(A távolból léptek zaja hallatszik.)

FÉRFI: Na, megint jön valaki. Szerintem jobb, ha mindketten sötétbe burkolózunk.

(Hátrább húzódnak.)

SÖTÉT ARCÚ: (Gonosz léptekkel átmegy a színen, jobbról balra. Nem veszi észre őket.)

FÉRFI: (Előbbre jön.)

Ezt megúsztuk. Egyelőre. Maga ne féljen, de én már nem érzem annyira biztonságban magam.

NŐ: (A férfi mellé áll.)

Maga az erősebb, és fél?

FÉRFI: Nem félek. Csak átértékeltem a helyzetünket.

NŐ: (Közelebb húzódik a férfihoz, szinte hozzáér.)

FÉRFI: Mi az? Már jobban bízik bennem? Igaza van. Minden relatív.

NŐ: Milyen választásom van?

FÉRFI: Hát, nem sok. Esetleg együtt visszamehetnénk a bejárathoz. Mi a véleménye?

NŐ: Az anyámat kellene meglátogatnom. Megígértem neki.

FÉRFI: Hát mondja le! Nincs mobiltelefonja?

NŐ: Nekem van, de neki nincs.

FÉRFI: A régiek régimódiak.

NŐ: Ne gúnyolódjon!

FÉRFI: Jó, bocsánat. Akkor is visszamehetne oda, ahonnan jött. Aztán, ha kiérünk a parkból, állítson le egy taxit! A felét kifizetem.

NŐ: (Mérlegel. Aztán bólint. De mire elindulnának, megint hangokat hallanak. Valaki fütyörészik. Hátrább húzódnak.)

ÖREG: (Fütyörészve tol egy biciklit, rajta egy kitömött táska. Jobbról be, balra ki. Tovább halljuk a fütyülését.)

NŐ: (Suttog.)

Hát ez meg kicsoda?

FÉRFI: Erre én sem számítottam. De zsúfolt lett hirtelen ez a park! Magára sem számítottam, de már megszoktam a jelenlétét.

NŐ: (Mosolyog.)

Kedves.

FÉRFI: Valami az súgja, hogy ennek a két embernek nem kellene itt lennie. Nem illenek a parkhoz.

NŐ: Én is most járok itt először.

FÉRFI: Meglátszik. Első bálos kislány.

(A fütyülés hirtelen abbamarad. A férfi és a nő arrafelé néznek. Aztán dulakodás zaja hallatszik, tompa puffanások.)

(Balról lépések. A férfi és a nő visszamennek a rejtekhelyükre.)

ROSSZ ARCÚ: (Balról jobbra átmegy a színen. Tolja a biciklit, rajta van a tömött táska is.)

FÉRFI: (Előjön.) Azt hiszem, itt valamilyen bűncselekmény történt.

NŐ: (Ő is előlép.) A fene egye meg! És mi vagyunk a tanúk?!

FÉRFI: (A nőre néz.) Nagyon úgy fest a dolog.

NŐ: De én nem láttam semmit!

FÉRFI: Nem láttuk, hogy mi történt, de láttuk a lehetséges elkövetőt, és zajokat hallottunk.

NŐ: Most már igazán félek.

FÉRFI: Meg kellene nézni, mi történt. Jöjjön!

(A kezét nyújtja.)

NŐ: Isten ments! Ha meghalt, jelentenünk kell. Ha nem halt meg, akkor meg elsősegélyben kell részesíteni.

FÉRFI: Úgy van.

NŐ: Nem akarok belekeveredni.

FÉRFI: Megértem. De hát már bele van keveredve. Ilyen az élet. Fordulatos.

(Miközben vitatkoznak, jobbról dobogó lépteket hallanak. Visszabújnak.)

FÉRJ: (Keresztülrohan a színen.) Rita! ..... Rita! ... Hol vagy, kedvesem?

NŐ: Puff neki! Ennek is épp most kell jönnie. Most mit csináljak?

FÉRFI: (Hirtelen megérti.) Á, maga a Rita?

NŐ: Én. Ő pedig a férjem. Nagyon féltékeny.

FÉRFI: Talán el kellene szaladnia a park bejáratához, úgy, hogy csak otthon találkozzanak.

NŐ: (Töpreng.)

Nem tudnám megmagyarázni.

FÉRFI: Még mindig jobb, mintha velem találja, ebben a sötét parkban.

NŐ: Igen. Annál jobb. Ez az istenverte este! Nem kellett volna ide jönnöm ebben a sötétben!

FÉRFI: Késő bánat. De mondja meg, hogy én mit tehetek magáért! Még mindig jobb, ha ketten vagyunk, nem?

NŐ: Jobb. Maga nélkül meghaltam volna a félelemtől.

FÉRFI: És még nincs vége.

(Dobogó zajok balról.)

FÉRJ: (Visszafelé szalad.) Rita! Szívem, itt vagy? Rita! ... Rita! (Elrohan.)

(Egy ideig csend van. A férfi előjön. kézen fogja a nőt.)

FÉRFI: Azt hiszem, most kimehetünk. De tudja, mire gondolok?

NŐ: Mire?

FÉRFI: Ha a férje nem szólt semmit, akkor nyilván nem találta meg az áldozatot.

NŐ: (Reménykedve.)

Akkor talán nincs is áldozat. Akkor... nem is kell tanúskodnom!

FÉRFI: Igen.

(Egy kis szünet után a kezét nyújtja.)

Még be sem mutatkoztunk. Kedves Rita...!

NŐ: Csáktornyai.

FÉRFI: Örvendek. Alfonz.

NŐ: (Elneveti magát.)

Mint Senki Alfonz?

FÉRFI: De olvasott. Egy matematikatanárra tényleg illene az, hogy Senki. De Selymesnek hívnak. Selymes Alfonz.

NŐ: Milyen cuki név. Névjegykártyája nincs?

FÉRFI: Egy senkinek? Nincs. De ebben a pillanatban elhatároztam, hogy csináltatok. Hogy ha még egyszer összetalálkozom egy csinos nővel a sötét parkban, akkor a kezébe tudjam adni.

NŐ: Ne udvaroljon! Elég, ha segít kitalálni innen.

FÉRFI: Igaza van. Induljunk! De adja meg a telefonszámát!

NŐ: Minek?

FÉRFI: Hátra szükségem lesz még magára.

NŐ: És nem fél a féltékeny férjemtől?

FÉRFI: Majd dzsúdóleckéket veszek.

NŐ: (Nevet.)

Jól van. Szeretem a vakmerő férfiakat. Akkor is, ha ... (a férfira néz) ... ha matematikát tanítanak. A telefonszámom nagyon egyszerű. 4-444-444.

FÉRFI: De hiszen ez egy taxivállalat száma! Akkor nem is kell fizetnie a taxiért.

NŐ: (Nevet.)

Persze. Ahogy kiérünk a parkból, felhívom a kollégákat.

FÉRFI: És én ezen a számon hívjam? Meg fogják találni?

NŐ: Persze. A név alapján.

(A férfi mosolyog. Mindketten elindulnak jobb felé.)

(Néhány másodperc múlva a férfi visszajön. Elővesz egy rádiótelefont.)

FÉRFI: Halló, Szélvész? Itt Denevér. Azt hiszem, láttam a fickót. Szinte a szemem láttára vette el egy öreg táskáját és biciklijét.

Nem, magát a támadást nem láttam, de hallottam mindent. És egy tanúm is van. Csáktornyai Ritának hívják, egy taxivállalatnál dolgozik. Most odamegyek a tetthelyre, és megnézem, mi a helyzet. Egy perc múlva jelentkezem, főnök!

(Elővesz egy zseblámpát, és balra kimegy a színről.)

(Függöny.)

Finálé

(egy 5 felvonásos dráma befejező jelenete)

KIKAPÓS FELESÉG: (Meztelen testére teríti az ágyról leráncigált lepedőt, és idegesen kirohan.)

FÉLTÉKENY FÉRJ: (Beletörli a véres kést az ágytakaróba, és a neje után siet.)

RAJTA KAPOTT SZERETŐ: (Kicsit vonaglik, majd meghal.)

MISA ÉS GRISA, UKRÁN BEVÁNDORLÓK, AKIK CSAK VENDÉGSÉGBEN VOLTAK ITT: (Kivontatják a hullát.)

HÁZMESTERNÉ: (Felkapja a földről a névtelen levelet, begyűri a zsebébe, és kicsoszog.)

14 ÉVEN ALULI KISLÁNY: (Sírva kiszalad, mert ezeket neki nem is lett volna szabad látnia.)

SZOMSZÉD BÁCSI: (Megérti, hogy nem folytatódhat a játszma, visszapakolja a sakkfigurákat a dobozukba, és kitotyog.)

RAJTA NEM KAPOTT SZERETŐ: (Mikor kiürül a szoba, kilép a szekrényből, magára kapja a kezében tartott ruhadarabokat, és reszkető térdekkel el.)

BETÖRŐ: (Fogvacogva visszamerészkedik az erkélyről, körbenéz, zajt hall, és ő is elmenekül.)

SZÚ: (Tovább perceg az üres szekrényben. Ő az egyetlen, aki marad.)

A nagy csöndben a percegő zaj egyre erősödik, végül elviselhetetlenné válik.

Függöny: (Le.)

KÖZÖNSÉG: (El.)

SZÍNHÁZI DIREKTOR: (A kijáratnál mindenkitől elnézést kér, és megmagyarázza, hogy anyagi nehézségek miatt nem tudták bemutatni a teljes darabot.)

Szerelmem

(forgatókönyv-vázlat, Szabó István Te című kisfilmjétől ihletve)

1.

FIÚ: Ez a történet ősszel kezdődött, amikor nem sok érdekes dolog szokott kezdődni.

(Kép: Őszi nap, borús idő, szállingózó levelek.)

(Villamosmegálló, a Móricz Zsigmond körtéren)

FIÚ: Dolgom volt a Körtéren, a 49-es villamosra vártam.

(Kép: A 19-es villamos jön. Sokan felszállnak rá.)

FIÚ: Többször hallottam már, hogy meglátni és beleszeretni egy pillanat műve. De nem hittem benne. Egészen mostanáig.

(Kép: Az egyik ablakban feltűnik egy lányarc. Tűnődve néz maga elé. Szép. Felnéz, találkozik a tekintete a nézőével, azaz a Fiúéval.

Elmosolyodik. Most még szebb.)

A Fiú próbál neki inteni, a keze mozdul, de a villamos már elindult. A lány visszanéz. Ő is megnézi magának. Integet.

A Fiú néhány lépést tesz a villamos után, mintha szaladni akarna, de mivel nem tudná utolérni, lemond róla. A forgalom képeit látjuk, a villamos eltűnik a Gellért-tér felé.

FIÚ: Ez nem jött össze, mondtam magamnak. De nagyon idegesített a dolog. Régóta élek egyedül a világban, és azt gondoltam, ennek így is kell lennie, én arra születtem, hogy egyedül legyek, de ez a pillanat, ez az összenézés kimozdított. Milyen jó lett volna megszólítani ezt a lányt! Persze nem tudom, milyen lehet a lelke, de ha engem rokonszenvesnek talált, akkor mégis van remény. De hogy találkozzam vele újra? Itt van ez a villamos. Hátha máskor is közlekedik ezzel a tizenkilencessel. Meg kéne próbálnom. Akkor, ott, a Körtéren elhatároztam, hogy még jó párszor eljövök ide. Budapesten két millió ember él. Annak esélye, hogy a lány megint erre jön, nagyon kicsi. De a nullánál nagyobb. És hányan veszik meg hétről hétre a lottószelvényt, pedig sosem nyernek. Nekem a Móricz Zsigmond körtér lesz a szerencsejátékom.

2.

(Kép) Egy másik napon ugyanaz a megálló. Jön a 19-es villamos.

A lány nincs rajta.

Az emberek lökdösődnek, morgolódnak.

FIÚ: Ezen nincs a lány. De ez csak az első nap. Addig járok majd ide, amíg újra nem találkozom vele. Van időm.

3.

(Kép) A Fiú felöltözik, megy le a lépcsőn, felszáll egy buszra, odaér a Körtérre, jön a 19-es, de a lány nincs rajta.

Újra öltözködés, újra lépcsőház, hatszor-tízszer. Múlnak a napok.

4.

FIÚ: Hirtelen beköszöntött a tél, minden fehér lett. Nem hagytam abba a keresést. Ez már szinte a szenvedélyemmé vált.

(Kép) Téli képek, havas fák, hó az utcán, szitál a hó a Körtéren is. Jön a villamos, a lány nincs rajta.

5.

FIÚ: Már itt a tavasz. Én szorgalmasan folytatom a kutatást. A villamosok jönnek-mennek, de a lány, az aranymosolyú lány egyiken sincs rajta.

(Kép) Körtér, Gellért-hegy, rügyek, lombok, virágok. A Szabadság-híd budai oldala felülről, a hídon jövő és menő, bekanyarodó villamosokkal.

6.

(Kép) A Fiú ballag a Bartók Béla úton, a Kosztolányi Dezső tér felé.

Siet, egymás után hagyja le az embereket.

Feltűnik egy nő. Őt is megelőzi.

Oldalról ránéz. A Lány az.

Hirtelen megáll, és a Lány felé fordul.

A Lány is megáll, ijedten, gyanakodva néz a Fiúra.

LÁNY: Mi... Mit akar?

(Néhány másodperc telik el így.)

LÁNY: Ismerem én magát valahonnan?

(Kép) A Fiú nem felel azonnal. Tekintete a Lány arcát simogatja.

Egy villanásra beugrik a régi kép: a lány a villamos ablakában.

FIÚ: A villamos. Emlékszik? Nem szállt le a Körtérnél, én meg vártam tovább. Akkor találkozott a tekintetünk.

LÁNY: Valami rémlik.

(Kép) A Lány elmosolyodik.

Bevillan: ugyanaz a mosoly.

LÁNY: Igen, most már emlékszem. Magának szomorú arca volt.

FIÚ: De igazából nem vagyok szomorú. Most például fene jó kedvem van.

LÁNY: Fene jó?

FIÚ: Hát ezt csak úgy mondtam. Nagyon örülök, hogy megint összefutottunk.

LÁNY: Na jó. Nekem dolgom van itt a környéken. Elkísér egy darabon?

FIÚ: Örömmel.

(Kép) Mennek egymás mellett, csak a Lányt látjuk, a Fiúnak legfeljebb a lábait. Az utcán buszok, emberek.

FIÚ: Amikor ott rám nézett, arra gondoltam, hogy feltétlenül meg kell ismerkednünk.

LÁNY: Feltétlenül?

FIÚ: Igen, feltétlenül. Tudja, sok múlik az ilyen véletlen találkozásokon. Ezekből tevődik össze a sorsunk. Az életünk.

(Kép) A Lány a Fiúra néz, megpróbál olvasni a gondolataiban.

FIÚ: Tudja, azóta járok ide, ehhez a megállóhoz. Ha akarja, elsorolom az összes villamos azonosítószámát. Kívülről tudom őket.

(Kép) A Lány elneveti magát.

FIÚ: Biztos voltam benne, hogy egyszer újra látom. De teltek a hónapok, és semmi.

LÁNY: Én egészen másutt lakom. Nem is szoktam villamossal járni. Véletlen, hogy most itt talált.

FIÚ: Akkor mostantól hiszek a véletlenben. De azért nem akarok mindent a véletlenre bízni. Elkérhetem a telefonszámát?

LÁNY: De hát nem is ismerjük egymást.

FIÚ: Én már fél éve őrzöm magamban az emlékét.

LÁNY: Az arcom emlékét.

FIÚ: Az arca emlékét. A mosolya emlékét. Gyönyörű mosolya van.

(Kép) Mennek a Bartók Béla úton. A Lány egy bejárat előtt megáll, és úgy néz rá a Fiúra, mint aki el akar búcsúzni.

LÁNY: Ide jöttem.

FIÚ: Lakik valakije itt?

LÁNY: Igen.

(Kép) A Lány mosolyog, kissé kacéran, és mert előre tudja a folytatást.

FIÚ: A férje? A vőlegénye?

LÁNY: A fogorvosom.

FIÚ: Nekem is fáj mostanában a fogam.

(Kép) A Lány elneveti magát.

LÁNY: Nehogy kihúzassa miattam!

(Kép) Ott állnak a bejárat előtt, a Lány keze a kapukód-gombon.

FIÚ: Felmehetek magával?

LÁNY: Ha annyi ideje van. De nem lesz unalmas a várakozás?

FIÚ: Ó, nem, nem. A fél év volt unalmas. De az is csak egy kicsit. Hiszen minden perce tele volt várakozással. Mert mindig élt bennem a remény.

LÁNY: Tud udvarolni. Jó. Ha ráér, jöjjön fel maga is!

(Kép) Nyílik az ajtó, odamennek a lifthez.

7.

(Kép) Fogorvosi váró. Van még két páciens.

A Lány és a Fiú leülnek. Pár másodpercig hallgatnak.

FIÚ: Még nem adta meg a telefonszámát.

(Kép) A Lány ránéz, mérlegel, de nem szól.

FIÚ: Legalább a nevét árulja el!

(Kép) A Lány nem szól, csak mosolyog. Behunyja a szemét, és mosolyog. Vélhetően élvezi a Fiú érdeklődését.

Hirtelen felpillant. Elmosolyodik. Aztán maga elé néz.

Egy beteg kijön, egy bemegy. Telik az idő.

ASSZISZTENSNŐ hangja: Borókai Anna!

(Kép) A Lány ránéz a Fiúra, megint elneveti magát.

LÁNY: Na, most megtudta.

(Kép) A Lány feláll, befelé indul.

FIÚ: Megvárhatom?

(Kép) A Lány nem válaszol, de ahogy bemegy, felvillan a mosolya.

8.

(Kép) Mennek az utcán, a Feneketlen tó felé.

FIÚ: Nagyon fájt?

LÁNY: Elviselhető. A nők jobban bírják a fájdalmat.

FIÚ: Igen, a szülést is kibírják, és utána mosolyogni is tudnak. Bár aki halva szüli meg a kisbabáját, annak nagyon fáj.

LÁNY: Nem kell mindig a rosszra gondolni.

FIÚ: Magának, ugye, még nincs gyereke?

LÁNY: Nincs.

FIÚ: Férje sincs?

LÁNY: Miért akarja tudni?

FIÚ: Másképp kell beszélni egy férjes asszonnyal, mint azzal, aki még az én feleségem lehet.

LÁNY: Ezek szerint magának sincs felesége?

FIÚ: Nincs. Gyerekem sincs. De szeretnék.

LÁNY: Én nem akarok szülni.

FIÚ: Én sem akarok saját gyereket. De a más gyerekét szívesen nevelném. Mert kell a gyerek. Amíg olyan sok az árva, nem akarom növelni a számukat.

LÁNY: Érdekes megközelítés. Maga ezeken komolyan szokott gondolkodni, igaz?

(Kép) Odaérnek a tóhoz. Vízi növények, bokrok, távolban sétálók, gyerekek, kocogók.

FIÚ: Teszünk egy kört?

(Kép) A Lány arca oldalról. Bólint.

Sétálnak a tó körül. Néhány tavaszi virág közelről.

FIÚ: Nem lehet véletlen, hogy kitavaszodott, mire megint találkoztunk.

LÁNY: Már megint a véletlen. Hisz a véletlenekben?

FIÚ: A jó véletlenekben hiszek. A rossz véletlenekben nem.

(Kép) Egy padhoz érnek. A Fiú elővesz egy papírzsebkendőt, és letörli.

FIÚ: Leülünk?

LÁNY: Jó. De csak egy kicsit.

(Kép) Ülnek a padon, lábuk előtt a tó.

A Lány beszél.

Látjuk a szemét, a száját, de nem halljuk, hogy mit mond. Felrémlik az egykori mosoly a villamoson. Zene szól.

A Lány elhallgat.

LÁNY: Maga nem is figyel.

FIÚ: Nagyon is figyelek. Csak nem a fülemmel, hanem a szememmel. Beszéljen még! Vagy hallgathat is. Csak nézzen rám!

9.

(Kép) Presszó belseje. Kevés vendég van. Két idősebb hölgy, kávé fölött beszélgetnek, erőteljes mimikával.

A Lány közeledik. Kinyitja az ajtót, körülnéz.

Meglátja a Fiút. Elmosolyodik.

Odajön az asztalhoz.

A Fiú feláll, megöleli.

FIÚ: Helló!

LÁNY: Helló!

FIÚ: Örülök, hogy eljött. Foglaljon helyet! Mit rendelhetek?

(Kép) A pincér közeledik.

LÁNY: Nekem egy pohár fehér bort. És egyet magának is.

FIÚ: Nocsak. Ünneplünk?

(Kép) Mosolyognak, elhelyezkednek a székeken. A pincér kihozza a bort.

A Lány felemeli a poharát.

LÁNY: Akkor most pertut iszunk! Már meguntam a magázódást. És maga még meg se mondta, hogy hogy hívják.

(Kép) Koccintanak.

LÁNY: Szervusz!

FIÚ: Szervusz, Hanna!

LÁNY: (elneveti magát) Nem Hanna! Anna! Nem jól emlékszel.

FIÚ: Néhány napig még tudtam, de aztán a Hannát jegyeztem meg. Miért is nem hívnak téged Hannának?

LÁNY: Jól van. Te hívj nyugodtan Hannának. Ez lesz a titkos nevem. És téged hogy hívnak?

FIÚ: Szilveszter.

LÁNY: Ez a keresztneved?

FIÚ: Igen. Kormorán Szilveszter.

LÁNY: Különleges név. Nagyszabású név. Kormorán! Egy igazi Kormorán!

FIÚ: Mit tegyek? Már az apám is Kormorán volt.

LÁNY: Borókai és Kormorán. Mint egy mesefilm.

10.

(Kép) Ülnek egy moziban. Szerelmes film hangjai.

Hanna oldalról. Az arcán tükröződnek a fények. Felpillant, elmosolyodik.

LÁNY: Mit nézel?

FIÚ: Te érdekesebb vagy, mint a film.

LÁNY: Mindent eltúlzol. (Visszafordul.)

11.

(Kép) Egy antikvárium. Hanna ott dolgozik.

Messziről látjuk, közelítünk.

Egy öregúrral beszélget, könyv van a kezében.

Észreveszi a Fiút. Az arcán mosoly fut át, de folytatja a munkáját.

A Fiú válogat a könyvek között. Jobbnál jobb könyvek.

Hanna odajön.

LÁNY: Ezt ismered?

(Kép) Dosztojevszkij: A félkegyelmű.

FIÚ: Ezt célzásnak szántad?

(Kép) A Lány elneveti magát.

LÁNY: Ó, nem. De amikor olvastam, orosz arisztokrata akartam lenni. Anna Pavlovna grófnő. (Nevet.)

FIÚ: Én biztosan muzsik lettem volna ott. És nem jön a villamos. Sosem találkoztunk volna.

LÁNY: És a forradalom?

FIÚ: Ja. Szibéria. Sztálin. Gulág.

12.

(Hanna befejezte a munkáját. Kilépünk a könyvesboltból.)

FIÚ: Szóval nem tekintesz félkegyelműnek?

LÁNY: Nem, dehogy. De ... van benned valami különleges.

FIÚ: Különleges?

LÁNY: Igen. Nagyon szelíd és kedves vagy. Olyan ... ártatlan.

FIÚ: Ártatlan? Ez egyre jobb lesz.

LÁNY: Igen, ártatlan. Szinte kedvem lenne elcsábítani.

13.

(Kép) Sétálnak, kéz a kézben.

Margitsziget.

Városliget.

Kirándulnak a Budai hegyekben.

14.

(Kép) Uszoda. Hanna úszik, felnéz, mosolyog, és úszik tovább.

Nagy tempóval, gyorsúszásban.

Odaér a medence végéhez. Bukófordulót csinál.

15.

(Kép) Ülnek a medence közelében, egy padon.

FIÚ: Hol tanultál meg ennyire úszni?

LÁNY: A suliban. Híres úszó akartam lenni. Olimpiai bajnok.

FIÚ: Előttem még mindig olimpiai bajnok lehetsz. Vagy inkább én leszek a bajnok, és te az aranyérmem.

LÁNY: Ez egy szexista mondat volt, tudod? Miért ne lehetnél te az én aranyérmem?

16.

(Kép) Folyópart. A Lány napozik. A Fiú gyönyörködik benne.

LÁNY: Érzem, hogy nézel.

FIÚ: És milyen érzés? Kellemetlen?

LÁNY: Dehogy. Nyugodtan bámulj tovább! Úgysem bámul engem senki.

FIÚ: Nem? A boltban sokan megnéznek.

LÁNY: Nem. Csak a könyvek árára kíváncsiak. Mindenkit csak az érdekel, hogy mi mennyibe kerül. Rajtam meg nincs árjelzés.

FIÚ: Azért nekem már járna belőled egy tiszteletpéldány.

17.

(Kép) A Fiú irodai szobája. Íróasztal. Csöng a telefon. Felveszi.

LÁNY hangja: Szia!

FIÚ: Szia! Valami baj van? Ilyenkor nem szoktál hívni.

LÁNY hangja: Nincs semmi baj. Vagy ha van, akkor csak te segíthetsz rajtam.

FIÚ: Várj, elkérezkedem a főnökömtől. Hol vagy?

LÁNY hangja: Itt, a kapualjatokban.

18.

(Kép) Hivatali épület kapualja. A Fiú rohan le a lépcsőn.

Hanna a kapuban vár.

Megörül, amikor meglátja a Fiút. Odajön, átöleli.

LÁNY: Szia!

FIÚ: Szia.

LÁNY: Nem gáz, hogy csak beugrottam?

FIÚ: Persze, hogy nem. Mesélj!

(Kép) A Lány a Fiúra néz, mélyen a szemébe, mint aki a lelkében akar olvasni.

LÁNY: Nagyon félek.

FIÚ: Mi a baj? Mondd már meg!

LÁNY: Most már semmi. Látni akartalak. Azonnal.

(A Fiúra néz, a szemében még mindig rémület.)

19.

(Kép) Mennek fel Hanna lakására.

LÁNY: Itt lakom.

(Kép) Kinyitja az ajtót. A Fiúra néz.

LÁNY: Nem nevetsz ki?

FIÚ: Miért nevetnélek?

20.

(Kép) Az előszobában állnak. Hanna néz. Komolyan néz, a szeme szinte beszél.

21.

(Kép) Beljebb mennek.

LÁNY: Féltem.

FIÚ: Mitől?

LÁNY: Hogy meghalok.

(Kép) A Fiú átöleli.

FIÚ: Miért halnál meg? Beteg se vagy. Ugye, nem vagy beteg?

LÁNY: Nem tudom. Néha mintha zuhannék egy nagy mélységbe.

FIÚ: Mélységes mély a jelen kútja...

LÁNY: Buta, az nem is úgy van. Mélységes mély a múltnak kútja. Thomas Mann: József és testvérei.

FIÚ: Tudom. De ki tudja, hol kezdődik a múlt?

(Hallgatnak.)

LÁNY: Félek egyedül. Itt tudnál maradni éjszakára?

FIÚ: Persze. A legnagyobb örömmel. Vagy nem ezt a választ vártad?

LÁNY: De. Reméltem. És örülök. (A Lány arca különleges gyengédséget sugároz.)

22.

(Kép) A Lány odamegy a szekrényhez, tányért, villát tesz az asztalra.

LÁNY: Nem így képzeltem ezt a pillanatot. Alig van ennivaló.

FIÚ: Nem baj. Nem is vagyok éhes.

(Kép) A Fiú leül. Hanna megterít. A Fiúra néz.

LÁNY: Úgy izgulok.

(Kép) A Fiú feláll és megöleli.

FIÚ: Nyugodj meg, édes Hanna. Én örökre itt maradok veled. Ennyi idő alatt alaposan megszerettelek.

LÁNY: Hülye helyzet, nem?

(Kép) A Lány elkezdi kigombolni a blúzát.

LÁNY: Nem akarok tovább várni.

FIÚ (a nézőknek): Én is féltem. Lehunytam a szemem. Ott nem volt már semmi más, csak Hanna és én. És zuhantunk, zuhantunk, a jelen mélységes mély kútjába.

(Kép) Elsötétedik a vászon, szerelmi tárgyú festmények tűnnek fel és kezdenek kavarodni, körbe-körbe.

28.

(Felirat)

Ez egy rövidfilm. Ha egész estét betöltő film lenne, akkor így fejeződne be:

(Kép)

Házaspár hátulról, két gyerekkel, a Normafánál. Kirándulnak. Madárcsicsergés hallatszik. A nézőnek olyan érzése van, hogy a gyerekek csicseregnek.