Benedikt Schwank
János
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Bevezetés
Az evangélium kezdete (1, 1-18)
1. A felragyogás (1, 1-5)
2. Az üdvözítés (1, 6-13)
3. A kinyilatkoztatás (1, 14-18)
ELSŐ FŐRÉSZ: A JELEK KÖNYVE
A logosz epifániája (1,19 - 4,54)
I. Az új teremtés első hete (1,19 - 2,12)
1. nap: A Keresztelő tanúsága önmagáról (1,19-28)
2. nap: A Keresztelő tanúsága Jézusról (1, 29-34)
3. nap: Az első két tanítvány meghívása (1, 35-39)
4. nap: Péter meghívása (1, 40-42)
5. nap: Fülöp meghívása (1, 43-44)
6. nap: Natanael meghívása (1, 45-51)
7. nap: A kánai menyegző (2, 1-12)
II. Jézus az első pászkaünnepre Júdeába érkezik (2,13 - 3,36)
1. A templom megtisztítása (2, 13-22)
2. A tömeg csodákba vetett hite (2, 23-25)
3. A Nikodémussal folytatott beszélgetés (3, 1-21)
4. A Keresztelő utolsó tanúságtétele (3, 22-36)
III. Jézus visszatérése Szamarián keresztül Galileába (4, 1-54)
1. Jézus Jákob kútjánál (4, 1-42)
2. A második kánai jel (4, 43-54)
A világosság harca a sötétséggel (5,1 - 12,50)
I. Gyógyítás a Beteszda-tónál (5, 1-47)
1. A gyógyítási csoda (5, 1-9a)
2. A szombat törvényének megszegése (5, 9b-18)
3. A krisztológiai beszéd (5, 19-47)
II. Kenyérszaporítás, megjelenés a tengeren, beszéd a kenyérről és a hit krízise (6, 1-71)
1. A kenyérszaporítás (6, 1-15)
2. Epifánia a tengeren (6, 16-21)
3. Dialógus az égi kenyérről (6, 22-59)
4. A kenyérről szóló beszéd hatásai (6, 60-71)
III. Vitabeszédek a lombsátor-ünnepen (7,1 - 8,59)
1. Az ünnep kezdete (7, 1-13)
2. Az ünnep közepén (7, 14-36)
3. Az ünnep utolsó napján (7, 37-52)
4. A házasságtörő asszonyról szóló kánoni perikopa (7,53 - 8,11)
5. Jézus tovább tanít a templomban (8, 12-59)
IV. A vak meggyógyítása és a pásztorról szóló beszéd (9,1 - 10,42)
1. A vak meggyógyítása (9, 1-7)
2. A gyógyult ember hitvallása (9, 8-34)
3. Jézus önkinyilatkoztatása (9, 35-39)
4. A pásztorról szóló beszéd (9,40 - 10,21)
5. Jézust elutasítják a templomszentelés ünnepén (10, 22-42)
V. Lázár feltámasztása és bevonulás Jeruzsálembe (11,1 - 12,50)
1. Lázár feltámasztása (11, 1-54)
2. A betániai megkenés és bevonulás Jeruzsálembe (11,55 - 12,19)
3. Találkozás a hellénekkel (12, 20-36)
4. Visszatekintés Jézus nyilvános működésére (12, 37-50)
MÁSODIK FŐRÉSZ: A DICSŐSÉG KÖNYVE (13,1 - 21,25)
Bevezető előadás János evangéliumának második részéhez
Lábmosás és búcsúbeszédek (13,1 - 17,26)
I. A lábmosás (13, 1-17)
1. Az előkészület (13, 1-5)
2. Jézus találkozása Péterrel (13, 6-11)
3. A lábmosás után (13, 12-17)
II. Az áruló (13, 18-30)
1. Átvezetés az új témához (13, 18-20)
2. Az áruló leleplezése (13, 21-30)
III. A beszédek első része (13,31 - 14,31)
1. Megdicsőülés és szeretetparancs (13, 31-35)
2. Péter tagadásának bejelentése (13, 36-38)
3. Az Atyához vezető út (14, 1-14)
4. A Paraklétoszra vonatkozó első ígéret (14, 15-24)
5. A beszédek első részének befejezése (14, 25-31)
IV. A beszédek második része (15,1 - 16,33)
1. A szőlőtő és a szőlővesszők (15, 1-8)
2. Gyümölcshozás a szeretetben (15, 9-17)
3. A világ gyűlölete (15, 18-25)
4. A Paraklétosz mint segítség és tanú a kihallgatáskor (15,26 - 16,4a)
5. Az igazság Lelke, aki meggyőz és igazságra vezet (16, 4b-15)
6. A búcsúzás fájdalma és a viszontlátás öröme (16, 16-24)
7. Győzelem a világ felett (16, 25-33)
V. A főpapi imádság (17, 1-26)
1. "Atyám, dicsőítsd meg Fiadat!" (17, 1-5)
2. "Értük szentelem magamat, akiket nekem adtál" (17, 6-19)
3. "Hogy mindnyájan egy legyenek" (17, 20-26)
Szenvedés és feltámadás (18,1 - 20,31)
I. Elfogás és első kihallgatás (18, 1-27)
1. Jézus átkel a Kidronon (18, 1-2)
2. Jézus hagyja, hogy elfogják (18, 3-11)
3. Jézus Annás és Kajafás előtt; Péter háromszor megtagadja Jézust (18, 12-27)
II. Pilátus előtt (18,28 - 19,16a)
1. A Pilátus előtti kihallgatás első része (18, 28-38a)
2. A Pilátus előtti kihallgatás második része (18,38b - 19,16a)
III. Keresztre feszítés és sírba helyezés (19, 16b-42)
1. A keresztre feszítés és a kereszt felirata (19, 16b-22)
2. A felemelt király első ajándékai (19, 23-30)
3. Lándzsaszúrás és sírba helyezés (19, 31-42)
IV. A húsvéti jelenések (20, 1-31)
1. A két tanítvány futása és Mária a sírnál (20, 1-18)
2. A Föltámadott és Tamás (20, 19-29)
3. Zárónyilatkozat a szerzői szándékról (20, 30-31)
V. A kiegészítő fejezet (21, 1-25)
1. A titokzatos halfogás (21, 1-14)
2. Jézus, Simon Péter és a tanítvány, akit Jézus szeretett (21, 15-23)
3. A tanítványi körtől származó záradék (21, 24-25)
Bibliográfia
Előszó
Negyedik evangéliumunk már a papiruszokon, majd pergamenen fellelhető legkorábbi kéziratok tanúsága szerint is minden időben a következő feliratot hordozta:
KATA IWANNHN
JÁNOS SZERINT
(kata Ióannén, latinul: secundum Iohannem)
Ez az egységes adat a korai (és legkésőbb a második századi) egyháznak azt a meggyőződését tanúsítja, hogy a Jn 21,24-ben meg nem nevezett tanítványt, "aki tanúságot tesz ezekről", Jánosnak hívták. A második század egyháza "Jánoson" kétségtelenül az apostolt, a Zebedeus fiát és Jakab testvérét értette. Ő azonban a korabeli egyház mindenkori nagy teológusa, és nem olyasvalaki, aki gyorsíró füzetébe jegyezte fel az Úr szavait. A magyarázat közben látni fogjuk, a szerző pontosan ismeri a Jézus korabeli Palesztina helyi viszonyait, zsidó szokásait és ünnepi kalendáriumát. Ugyanakkor több akar lenni, mint egyszerű történész. Ezért mindig fátyol mögé rejtőzik, amelyet biztonsággal sehol sem tudunk fellebbenteni: úgy mutatkozik, mint egy "tanítvány, akit Jézus szeretett".
János evangélista neve tehát a "János szerint" feliraton kívül az egész evangéliumban sehol sem szerepel. Ennek ellenére már a Jn 1,6-8 verseiben ezt olvassuk: "Föllépett egy ember: Isten küldötte, a neve János. Tanúságtételre jött, tanúskodni a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Ő maga nem volt a világosság, csak azért jött, hogy a világosságról tanúskodjék." Az összefüggés (1,15.19) mutatja: ebben az esetben Keresztelő Jánosra kell gondolnunk. Tanúsága azonban váratlanul túlmutat a Jordánnál lévő emberek (1,28) szűk csoportján. Keresztelő János a világosságról tesz tanúságot, "hogy mindenki higgyen általa". Ez a célja János evangélistának is, aki a befejezésben így ír: "Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia." Így a Keresztelő tanúsága hirtelen átváltozik az evangélista tanúbizonyságává. Keresztelő János az őstanítvány, ő az a nagy prófétai személyiség, akinek "bizonyságtételét" (martüria) János evangélista folytatja. Az előbbihez hasonlóan ő is rámutat Isten Húsvéti Bárányára, aki a világ bűneit hordozza (az 1,29.36 verseket vö. a 19,35-től kezdődő résszel). - Vajon János evangélista Keresztelő János iskolájához tartozott (vö. 1,35)?
János próféta tanúsága azonban nemcsak János evangélista, hanem az általuk tanúsított "Ige" vagy "Világosság" tanúbizonyságává is átváltozik. Aki például elfogulatlanul olvassa a Jn 3,31-36 részletét, először azt fogja megállapítani, hogy itt voltaképpen még Keresztelő Jánosnak kellene beszélnie (vö. 3,27). Ugyanakkor tartalmilag a Keresztelő aligha tehetett a 3,32-höz hasonló kijelentést. János evangélista azonban mondhatott ilyesmit. A 3,35 szavai pedig már jobban illenének Jézus ajkára, aki ugyancsak bizonyságtételre vállalkozik (vö. 5,32.36). Kétségtelen, itt nem a húsvét előtti Jézus beszél, hanem inkább a feltámadt Jézus Lelke, aki "más Vigasztalóként" a teljes igazságot meghirdeti róla (vö. 16,13-15). Így tehát a következő magyarázatban elsősorban Jézus Krisztus Evangéliumáról (Evangelium Jesu Christi) lesz szó. Ezt az evangéliumot azonban teológiai, sőt költői szempontból is nagyszerű formájában, azaz JÁNOS SZERINT (kata Ióannén) ismerjük meg.
Az alábbi szövegek egyes részeinek írását nagy időközök választják el egymástól, mert 1975-től 1991-ig Jeruzsálemben tanítottam, és ott nem tudtam közvetlenül folytatni az exegetikai munkát. Annál inkább megtanítottak ezek az évek arra, hogy egyik evangélista művét sem érdemesebb eredeti környezetben olvasni - tartózkodjon az ember a Tibériás-tónál vagy Jeruzsálemben - mint éppen ezt a János szerinti evangéliumot.
Szívből köszönetet mondok mindazoknak, akik e különféle időszakokban segítségemre voltak: mindenekelőtt női és férfi hallgatóimnak, akik kritikus kérdéseik által bátorítottak, hogy ezt az "ódivatú", a 20. század exegetikai berkeiben mégis nagyon újszerű írásmagyarázatot elkészítsem. Ezért e könyvet elsősorban nekik ajánlom.
Beuron, Nagy Szent Leó pápa ünnepén, 1995. nov. 10-én
Benedikt Schwank, OSB