Németh Árpád elbeszélései különböznek eddigi írásaitól. Az író egyfajta romantikus életet formál, játékosnak lehet tekinteni a szöveget. Ami az elbeszélések tartalmát illeti, olyan kalandos történetek, amelyek mintha egy magyar klasszikus író, az ismert Jókai Mór mesetárából kerültek volna elő. Mondhatnánk, a szöveg egy rövidebben megírt Jókai-regényre hasonlít, hiszen ugrál az időben, régi korok szereplői kerülnek elő, aztán az idő keveredik a mai korral, és a kalandok is olyan sorrendben következnek, amelyek elősegítik, hogy az elbeszélésnek legyen logikus eleje és vége, néha visszakanyarodnak valamelyik szereplő régen megélt történetéhez, majd tovább haladnak a végkifejlet felé. Azt is lehetne állítani, hogy minden történet olyan, mint egy különböző kockákból összeállított rébusz, amely szinte csak a végén lesz érthető, csak a befejezés hozza meg a megoldást.

Németh láthatóan új utakat keres, és ha a stílusát figyeljük, akkor azt látjuk, hogy kerüli a sallangokat, nagyon igyekszik röviden és tömören fogalmazni, amiből az is következik, hogy az olvasó képzeletére bízza, miképpen néznek ki a hősei, hogy néz ki az környezet, amelyben az elbeszélés lejátszódik. Sokszor még az sem fogalmazza meg határozottan, mit éreznek a hősök, amikor így vagy úgy döntenek a cselekmény folyamán, mert olyan gyorsan játszódnak le a kalandok, mint egy mai filmben.

A könyvet kiadásra ajánlom.

Újvidék
2020. 02. 14.
Gobby Fehér Gyula